37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 17. 23:34 | Link


~ öltözet ~


Nem mintha nem lenne elég dolgom a kastélyban. Tanulás, ja, persze, mint minden átlagos vizsgaidőszakomban - semmi -, meg vizsgákra járás. Igazság szerint semmi érdekes, az ember tanul, ha kell neki, vizsgázik, ha muszáj, de alapvetően nem csinálom szívesen ezeket, és nem is érdekelnek.
A "nagy erőfeszítéseim" közepette azonban nem árt a lazítás, hiszen nem bölcs dolog túlerőltetni magad, nem igaz? Most végül is, az hogy felkelek, lezuhanyzok, talárba bújok, rendbe rakom magam - és akkor az evésről és az alvásról ne is beszéljünk - már önmagában elég fárasztó, és akkor még rakjuk hozzá az idióta teszteket! Földi dolgok, gusztustalan.
Így hát úgy döntöttem, ezen a kellemes vasárnapi pihenőnapon kiruccanok a stéghez. A folyosón egy lézengő diákkal sem találkoztam, mindegyik készül vagy egész napos alvással tölti ki szabadidejét, úgyhogy senki sem kötött belém, mikor kicsusszantam a bejárati ajtón. Húsz perces séta vette kezdetét, de nem bántam; lenge ruhácskát öltöttem fel egy bikini fölé, s a fekete törölközőm a táskámban lapult, úgyhogy nem fordultam vissza az út közepén.
Összeborzoltam fakó kék hajam, ahogy átléptem a kis falu láthatatlan határát. Egy kósza lélek sem lézengett az utcákon, végül is, tökre igazuk van; mit keresnének vasárnap késő délután kint az utcán? Így hát senki sem bámult meg szokásosan ijesztő kinézetem miatt. Pedig bőröm bizony most is rikítóan fehér volt az átlaghoz képest, szemem szokatlanul élénk kék; úgy néztem ki ebben a csontvázas ruhában, a színes bakancsban kislányos arcommal, mint egy el.....tt kislány. Csak a szokásos.
Egyenesen a stég felé vettem az irányt, ahol is kipakoltam a cuccomat, bekentem magam naptejjel - mert a bőröm szerencsére hiperérzékeny, áldom anyám génállományát -, majd ruhámat gondosan összehajtva első körben kifeküdtem a törölközőre egy kicsit. Ráérek még.
Utoljára módosította:Cyanne North, 2014. augusztus 17. 23:34
Hozzászólásai ebben a témában
Simfel Kristóf
INAKTÍV


Büfékocsis Vadalma úr
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 212
Írta: 2014. augusztus 18. 00:01 | Link


- hangulatfokozó -


Hosszú idő után végre ismét hazatérhet bogolyfalvi lakásába, és bár imádta édesanyja főztjét, most jobban vágyik a bejárónője kosztjára. Mondhatná, hogy unja a banánt, de életveszély számára meghámozni azt is. Aztán persze a Mágiaügyi Minisztérium bizonyos osztályai is kapnak a nyáron egy hét szabadságot, ezt pedig érdemes kihasználni némi lazítással otthon, élvezni a simogató hűs szellőt a hasán a nappalijában, miközben a sportrovatot olvassa az újságban - ami nagyon nem érdekli -, és mellette habos vajsört iszogatni... Hmm, nyári szünet. Ám mit is hallott, mi van odafönt a Bagolykőben? Jelmezbált akarnak rendezni, és Simfelünk kifejezetten szereti az efféle mulatságokat, úgyhogy a szokásos lustálkodása helyett magára öltve egy öltönyt, egy kalapot és egy aktatáskát gyakorolgatja a szerepét. Aki nem ismerné rendesen ezt a figurát, annak elárulom, hogy ez a gyermeklelkű fiatalember egyszerűen rajong a Monty Phyton nevezetű abszurd angol humoristákért, félvér lévén azokon nőtt fel, és a kedvenc karaktere az a bizonyos színész volt, aki a Hülye Járások Minisztériumából adott elő egy jelenetet. Nem is kell hozzá sok jelmez, és rendkívül vicces látni az emberek arcát, hogy egy furcsán lépkedő férfi baktat végig a falun. Lábait a magasba lendíti egyesével, majd szökken, hátra lép kettőt, perdül egyet és folytatja a kis mutatványt. Nem, még mindig nem érzi elég hülyének, úgyhogy megfűszerezi egy kis guggolópózzal a műveletet. Na, alakul ez. Ilyen, és ehhez hasonló járással vonul végig a Boglyas téren, remélvén a legjobbakat, miszerint nem fogják be és dugják a Sziklakorházba. El kéne mennie valamerre tovább gyakorolni, így gondolván egyet két szökkenéssel már a másik irányba indul, azaz a falu határához. Azoknak, akik az útjába tévednek, még a kalapját is megemeli, mintha az égvilágon semmi különös nem lenne hóbortos viselkedésében.
Annyira koncentrál a hülye lépéseire, hogy észre sem veszi, már a stégnél köt ki, ahol egy hófehér bőrű, furcsán kék hajú lány kenegeti magát naptejjel. Kristófnak támad egy szenzációs ötlete, s ezzel az idióta járásával baktat át a fahídon, megemeli a kalapját a hölgynek köszönésképpen, majd ugyanezen eleganciával lelép a stégről, és belesétál a vízbe.
Hozzászólásai ebben a témában

Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. augusztus 22. 12:47 | Link



Letettem magam mellé a naptejemet, táskámból pedig előkaptam az előre legyártott limonádét. Kortyoltam egyet, s jólesően felszisszentem. Napszemüvegemen keresztül néztem az eget. Kicsit nekem sem árt lazítani a nagy pörgésben, de most komolyan. Ebben az évben egy csomó balhét csináltam, és különben is, hagyni kell az áldozatokat feltöltődni energiával, hogy aztán majd újult erővel szívhassam le az életerejüket. Tisztára, mint egy dementor.
Aztán egyszer csak furcsa trappolások zavarták meg nyugalmam, mert persze, Annie sosem pihenhet egyszerűen, mindig jön valami idióta, akit el kell intéznie. Lustán fordítottam arra a fejem, hogy aztán egy öltönyös, iszonyat módon járó hülyét pillantsak meg. Miért van az, hogy egyes aranyvérűek begolyóznak a belterjességtől?
Aztán a férfi se szó, se beszéd belesétált a vízbe, engem pedig teljesen beborított a tavacska hideg vize. Szemeim hatalmasra nyíltak, arcomra idegbeteg, felháborodott kifejezés ült ki, majd másodpercek alatt el is rejtettem a semlegesség álarca mögé. A pumpa másodpercek alatt felment bennem; egyszeriben annyira dühös lettem, hogy a két kezemmel meg tudtam volna fojtani ezt a csapnivaló idiótát. Éreztem nyakamon a gyűlő elektromos töltést. Tényleg az lenne a legjobb, ha belecsapatnék egyet, a víz miatt úgyis nagyobbat ütne, iszonyatosan fájna neki.
De nem pazarlom ilyenekre az energiám.
- Mégis mit képzelsz? - hangom csendes volt, szavaimból áradt a hideg ideg. Mivel hangszínem elég magas volt, és akaratom ellenére sokszor úgy ugrált, mint egy kislányé, ezért elég ijesztő látvány lehettem ezzel a hűvösen ideges hangsúllyal és azzal, hogy már éreztem, ujjaimon (akaratom ellenére) kis villámok futnak végig.
Egy levicropus kéne neki, vagy valami hasonló.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa