[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1&post=440921#post440921][b]Wolgast Bellafonte - 2014.12.24. 04:25[/b][/url]
Ümm... elfelejtettem az estimesét, szóval hajnalimese lesz
Mesehajnal WolgivalAz egész úgy kezdődött, hogy elaludtam.
Az előzmények homályosak, de az alap szituáció a következő:
Én, egy öregember, egy srác meg valami középkorú néni egy elhagyatott kastély kapuja előtt állunk. A kastélyban állítólag két lány kísértete lakik, ikertestvérek, de az egyik valami elátkozott démonná változott, és a másik addig nem megy a túlvilágra, míg a testvére sem. A démonok meg halhatatlanok.
Az öregember meg a néni a tulajdonosa a kastélynak, és megkérték a srácot, aki valami szellemirtó, hogy tüntesse el őket a házból. De mit keresek ott akkor én?
Erre is találtam választ, bár csak később derült ki az álmomból. Mindenesetre leírom most, mert akkor érthetőbb lesz. És itt kapcsolódik be Michonne be a történetbe, ha nem is tevőlegesen.
Valamiért összevesztünk, és a nagy sértődésben elfutott, egyenesen be a kastélyba. Én őt indultam megkeresni, remélve, hogy nem kapta el a démon, vagy a szellem.
És elindultunk, a két öreg is jött velünk, mert ők ismerték a járást. A kastély totál labirintus volt, az a filmbeli végtelenszobás, fullsötét, kővel kirakott folyosós kastély. Néhány szoba valami oknál fogva nagyon emlékeztetett a már meghalt nagymamám házára, ilyen volt például a konyha, meg a két hatalmas ajtó egymás mellett, meg a nappali, és a kisszoba, ami nem tudom, miért létezett egyáltalán. Szóval mentünk szépen a folyosókon, néha fura hangokat hallottunk, de valamiért nem féltem. És számomra ez a legérdekesebb az egészben: eddig bármikor szellemeset álmodtam, összecsináltam magam rémületemben, de most nem. Pedig a hangulat megvolt hozzá. Zseblámpával világítottunk, amiben alig volt már elem, és elég halványan világított csak. Végigjártuk a pincét, aztán a földszintet, ahol aztán benyitottam a kisszobába, ahol megtaláltam, három számomra ismeretlen ember mellett. Az egyik az inas volt, mint az kiderült, a másik szintén szellemvadász, a harmadik pedig vele jött. Miután összevesztünk, hozzá ment először, és ő pedig eljött vele. Arra már nem emlékszem, hogy fiú volt-e, vagy lány. Egy ágyon kuporogtak, fura zöldes fényárban. Szerencsére nem volt semmi bajuk, csak nagyon meg voltak mind rémülve. A két öreget leraktuk az inas mellé, a szellemvadász hívtam magammal, neki pedig megmondtam, hogy maradjon ott velük, mi most megkeressük a szellemet.
Már csak az emeleten nem jártunk, szóval elindultunk felfelé a korhadt falépcsőn, fentről halk üvöltözést hallottunk. Nem tudom, miért én voltam elöl, mindenesetre ez leesett az álombeli magamnak is, és előreküldte a hivatásos szellemvadászokat. Így mentünk tovább, itt már voltak ablakok is, és nem mind volt bedeszkázva, mint a földszinten. A szobákban huzat volt és hideg, mindenhol fura fátylak lógtak, amik lengtek a széltől. Egyik szobában sem találtunk semmit, viszont ekkor megint felhangzott az üvöltözés, két folyosóval arrébb. Futottunk is oda, aztán amint a folyosóhoz értünk, megdermedtünk. A folyosó egyik oldalán ajtók voltak sorban, a másikon ablakok, amin szürkés fény áradt be. mindegyiken fátyol, mindegyik lengett. A folyosó végén egy lány állt, világítóan fehéren. Az üvöltözés viszont nem tőle jött. Nem is minket figyelt, hanem egy pontot a falon, a hang forrását, amit eltakart a mindig odalibbenő függöny. Közelebb mentünk, lassan, óvatosan, és akkor megláttuk. Megvolt a szellem is, és a démon is. A szellem a folyosó végén volt, mozdulatlanul nézett arra, amire mi is. A démon is megvolt. Egy arc a falban, már a legkevésbé sem emberi, sziklából volt, zöld repedések futottak át rajta világítva, jobbra-balra csavarogva, és csontig maróan üvöltött.
Hátratántorodtam, a két srác viszont előrelépett. az egyik előkapott valami fura gépet, a másik pedig egy nagy kalapácsot. Először a gépet kapcsolták be, fura löttyöt spriccelve szét az arcon, ami erre füstölni kezdett, átváltott sikítozásra, és még vadabbul rángatózott. A szellemre néztem, és ijedtemben még hátráltam két lépést: elindult felénk. Nem is csak elindult, lobogott a fehér, hosszú haja, és hatalmasra tágult szemmel suhant a testvérét védelmezni. A folyosó nagyon hosszú volt, de ő mégis pár másodperc alatt ideért, amikor pedig a kalapácsos meglendítette a szerszámot, és belecsapta a démon fejébe. A fej kettéhasadt, zöld valami folydogált ki belőle, és sikoltott tovább. A szellemre néztem, ami megállt, az ég felé nézett, és szintén sikoltott, aztán mintha felgyulladt volna, és el is tűnt, a démonnal együtt. A két srác leült a földre kifújni magát, én pedig odaültem melléjük. Hátba veregettem őket, aztán elindultunk a többiekért.
És itt a vége.
