[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1&post=421806#post421806][b]Wolgast Bellafonte - 2014.11.15. 23:45[/b][/url]
-=Meseest Wolgival=-Nem sok dolog maradt meg kiskoromból, de kis képekre, jelenetekre emlékszem, ezen kívül pedig ott vannak a fotók, videók, és a sztorik, amik megmaradtak a családban. Életem legelső emléke a babakékhez hasonló szín, picit világosabb, nagyon enyhe türkiz beütéssel. Ilyen színt azóta sem láttam még újra.
Várpalotán születtem, második gyerekként. Akkoriban panelban laktunk. Valószínűleg itt volt valahol ez a kék, de ez nem biztos. Az azonban biztosan megmaradt, hogy itt rengeteg banánturmixot ittam, nagyon szerettem. Tulajdonképpen azóta sem ittam egyszer sem, de még mindig itt van a számban az íze, ha visszaemlékszem.
Kétéves koromban elköltöztünk egy közeli kis faluba, egy plébániára. Szinte kastély méretű hát, nagy kerttel, az udvarban egy hatalmas diófával, amire abroncshinta van felkötve, a fán pedig egy szarvasbogár. Ez a szarvasbogár ott élt a diófán, de gyakran beszökött a házba is, és mivel olyan aranyos volt, el is neveztük Ubulnak. Amikor megláttam, hogy bent van az előszobában a hatalmas bogár, mindig azt kiabáltam, hogy "Apa, Ubul beszökött!", erre jött apukám, és visszarakta a fára. Apropó előszoba... Hatalmas volt, itt tanultam meg biciklizni. Télen egyébként hideg volt a házban, mindig kabát volt rajtunk. A gyerekszobában volt egy nagy, kerek cserépkályha, előtte várárokkal, amiben tároltuk a játékokat.
Jártam bölcsibe, de gyűlöltem. Nem igazán emlékszem, mi volt ott, csak az maradt meg, hogy utáltam ott lenni. Az óvodát a faluban kezdtem meg. Aztán költöztünk, négy éves koromban, vissza palotára, ahol amíg mi ott laktunk a plébánián, folyt az építkezés. A ház már állt, de a munkások még dolgoztak. Mindenesetre beköltöztünk. Emlékszem az állandó fűrészporszagra, a káoszra a ház körül...
Aztán folytattam óvodás pályafutásom Palotán. Nem voltam rossz gyerek, de mégis állandóan büntetésből kirakóztam. Erre az időszakra már elég elevenen emlékszem, hogy fura módon sokat játszottam lányokkal, de mindig csak ugyanazzal a hárommal, hogy hatalmas fa várak voltak, amikre manapság már rá sem ismerek, mert az akkori méretemhez képest az egy robusztus építmény volt, most pedig egy kicsi favár, emlékszem, hogy egy sráccal szemben állok, és a fogamat mutogatom, azt mondva, hogy "nekem nyuszifogam van", mire ő is vicsorított, és visszavágott, hogy neki vámpírfogai vannak. Mivel nem tudtam, mi az a vámpír, úgy döntöttem, ezt a szócsatát megnyertem.
Az emlékekből ennyi elég, most jöjjön pár sztorika rólam.
Faterom matek-tesi tanár, de a humoros fajtából. Az, aki jó arc, viccelődik, de ha beszólsz neki, olyan kokit kapsz, hogy kihullik a hajad. Tapasztalatból mondom. Szóval éppen az asztalnál ültem, tejfölös kiflit majszolva. Mindenki más is evett valamit, de én nagyon szerettem kiskoromban a tejfölt... és ez még most is így van. Szóval eszegetem a tejfölt, és csupa maszatosan egyszer csak felnézek, és azt mondom: "bocilekvár", és visszatérek az evéshez. Faterom azt állítja, ez volt az a pillanat, amikor egészen biztos lett benne, hogy az ő fia vagyok.
Van egy régi családi videó, amin éppen meginterjúvol faterom:
"- Hogy hívnak?
- Lacika.
- És engem?
- Apa.
- És anyát?
- Anya.
- És Dorkát?
- Dorka.
- És a bocit?
- Boci.
- És téged?
- És téged?"
Ezután jól kinevettek. Azt mondják, hogy mosolygós kisgyerek voltam, soha nem nyávogtam, nem sírtam, csak mosolyogtam. Ezt igyekszem ma is tartani, mert ha négyévesen ment, akkor talán most is képes vagyok rá. Többnyire.
Az óvodás ballagásom nekem úgy maradt meg, hogy nagyon elegánsan vagyok felöltözve, és elmondom a versikémet hibátlanul, aztán kimegyek egy pálcával valami képhez, és mutogatni kezdem azt a dalt, aminek nem jut szembe a címe, de benne van, hogy "ez az irka, ez a firka, ez meg itt az irka-firka..." aztán leléptünk. Pár napja azonban találtam egy képet, ami kicsit kiábrándított: olyan kócos voltam, hogy az én szép, akkor még szinte fehér, selymes hajam az ég felé állt.
Ma ennyit a gyerekkoromról, remélem mindenki örül, hogy ennyivel is jobban megismerhetett :3
