Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Céltalan kastélybeli sétáim során elég sok furcsa és érdekes helyre eljutottam már, de az a folyosó, amin épp sétálok nem fog bennem kellemes emlékeket hagyni. Hogy miért mondom ezt? Több okom is van rá. Elsőként az, hogy pokoli nagy lárma van itt, nem elég, hogy az összes festménylakó ordibál és megpróbálja letépni a szomszédja fejéről a parókát, de még a folyosón tartozkodó illető is úgy érzi, hogy a zajt, még nagyobb zajjal lehet sikeresen megszüntetni. Mi másért üvöltött volna fel? Na, de hát a lármát meg lehet szokni, és amíg átér a folyosón az ember, teljes mértékben ki lehet bírni, azonban a felkiáltó ember hagja ismerősnek tűnik, ez pedig a második okom arra, hogy megbánjam azt, hogy ezen az úton indultam el. Azonban most már nem fordulok vissza, a gyáva meghátrálás nem jellemző rám, legalábbis a legtöbb esetben.
Ahogy közelebb érek megállapíthatom, hogy sejtésem igaznak bizonyult: tényleg ismerem őt. Mondatait a folyamatos hangzavar miatt nem értem tisztán, csupán a nevem elhangzására figyelek fel. Furcsállom is, mert ritkán szólítanak a vezetéknevemen, ez csak akkor szokott előfordulni, amikor az emberek nem tudják, hogy angol szokás szerint használom a nevem. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy egyszerűen elsétálok mellette, mintha észre se venném, de végül győz a neveltetésem: úgy érzem, muszáj legalább köszönnöm neki.
A múltkori sértéseit még nem egészen sikerült elfelejteni, bár akkor én sem voltam kifejezetten türelmes és empatikus. Felhúztam magam olyasmin, amin egyébként más helyzetben nem szoktam. Ez alkalommal találkozásunk körülményei nem olyan rosszak, hiszen nem viselek rózsaszínt, és még egy csapda sem kapott el. Gyorsan fel is idézem magamban, hogy jelenleg mit sikerült magamra rántanom a kis sétámhoz. Lábaimra halványszínű koptatott farmer simul, öv helyett pedig egy fekete selyem kendőt kötöttem a derekam köré. Fehér színű felsőm nem látszik, takarja egyetlen fekete színű nagyobb ruhadarabom, ami egy bőrkabát.
Érdekes már az is, ahogy szert tettem rá. Hazamentem a nyárra, nagyanyám pedig úgy döntött elvisz vásárolni, valószínűleg fel akart vidítani, vagy legalább egy kis időre kiszakítani a depressziós állapotból. Nagyon rendes dolog volt tőle, az elején meg is mondta, hogy választhatok bármit, amit szeretnék, majd ő kifizeti. Csak aztán mindegy, mit vittem be a próbafülkébe, mindegyik ruhadarabot kicikizte. A végére rendesen felhúztam magam, és kiválasztottam két olyan dolgot, amit egyébként eszem ágában sem lett volna megvetetni vele. Az egyik ez a fekete bőrkabát volt, és igazából mostanra egészen megkedveltem, a másik az éppen rajtam lévő csizma. Ezzel borítottam ki igazán szegény mamámat, de hát mostanában nincs türelmem a többi emberhez. Az ominózus darab fekete színű, rövid szárú és teljesen tele van szegecsekkel, szerintem jól néz ki, és a csatok sem rosszak rajta, bár nem az én világom. Most is csak azért van rajtam, mert fáztam, és hirtelen ez tűnt a legmelegebb lábbelimnek.
Na, szóval mindenképpen jobban nézhetek ki, mint múltkor a sötét alagútban, kedvenc rózsaszín felsőmben. A srác is máshogy fest ilyen megvilágításban, borzas hajjal és bűzmentesen. De az arckifejezése és a stílusa továbbra is ugyanolyan, számomra cseppet taszító.
- Jé, csak nem samponmárkát váltottál? Bevallom egészen jó választásnak tűnik, a múltkorinak valahogy túl széles volt a hatásköre - azt a bűzt nehéz elfelejteni, akárcsak a beszólásait, de azért most kicsit jobb kedvemben vagyok, így a mondataim élét egy apró mosollyal próbálom elvenni. Nem viszem túlzásba a vigyorgást, épp csak megmozdulnak a szájzugaim, egy pillanatra felfelé görbülnek az ajkaim, majd a továbbiakban semleges arckifejezéssel szemlélem a földön ülő srácot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A fiú láthatóan jól szórakozik a festménylakók verekedésén, én csupán egy fél pillantást pazarlok az alakokra, mások szenvedése vagy ostobasága sosem mulattatott. Azért feltűnik neki, hogy ott vagyok, felém is fordul, de arckifejezését látva logikus következtetésnek tűnik, hogy cseppet sem örül nekem. Viszont nem is kezd azonnal átkozódni, sem szavakkal, sem pálcával, így azért némileg jobb a helyzet a múltkorinál. Ráadásul ebben az időpontban büntetni vágyó prefektusok felbukkanása sem várható, ami számomra külön örömet jelent.
Úgy látszik legutóbbi találkozásunk óta tanult egy kis önmérsékletet, legalábbis a lehunyt szem, és a cseppet késői válasz arra enged következtetni, hogy első, hirtelen reagálását inkább visszanyelte, talán még számolt is magában, hogy nyugodtabban tudjon válaszolni. Ezt értékelem, el is döntöm magamban, hogy én sem fogok ugrani minden ellenséges megnyilvánulására, ha ő képes erre, akkor én is tanúsíthatok némi türelmet irányában. Így aztán az öltözködési stílusom cikizését egyszerűen egy vállvonással lerendezem. Igazából cseppet sem érdekel, hogy szerinte hogyan kéne öltözködnöm, végül is semmi köze hozzá, akár tetőtől talpig rózsaszín celofánba csavarva is mászkálhatnék.
Következő kérdésétől elég magasra szalad a bal szemöldököm, de megpróbálok nem túl lenézően állni a sráchoz, bár elég sok energiámba kerül, hogy továbbra is rendes maradjak. Na, jó nem rendes, de azért valami olyasmi.
- Bizonyára örülnél neki, ha lekötözném magam, de jelenleg nem szerepel a terveim között, hogy neked örömet okozzak - válaszolom, és már indulnék is tovább, de ekkor a fiú végre teljesen felém fordulva feltesz egy olyan kérdést, aminek nem csipkelődés a lényege, hanem az információszerzés. Talán okoskodónak tűnök, de ritkán tudom megállni, hogy ne reagáljak egy olyan kérdésre, amire tudom a választ. Így hát elodázom az indulásomat, és megszólalok:
- 500 szavas beszámolót kell írnom a karóra előnyeiről - egy pillanatra elhúzom a szám, nincs túlságosan ínyemre a feladat, de hát pont ez is lényege, elvégre büntetés - Neked mit kell csinálnod? - kérdezek vissza kíváncsian, érdekel, hogy a srác vajon mit kapott. Lehet, hogy az övé kreatívabb feladat, vagy esetleg tudományosabb, akkor lehetne irigyelni valamiért. Bár akár a magasságát is elkívánhatnám tőle, bár ki tudja, lehet, hogy csak hozzám képest tűnik ilyen nagynak, nekem sajnos nem sikerült túl magasra nőnöm. Viszont most, hogy tényleg rám néz, sőt a szemembe, megállapíthatom, hogy tényleg nem néz ki rosszul, ráadásul zöld a szeme, ami annyira ritka, hogy mindig rácsodálkozom, ha találkozom ilyen emberrel. Most azonban csupán a válasza érdekel, aztán ha nem marasztal, akkor indulok is tovább, elvégre nem a barátom, miről cseveghetnénk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- A remény hatalmas luxus, nem is értem, hogy a legtöbb ember, hogyan engedheti meg magának – sóhajtok a srác vigyorát szemlélve, miközben megpróbálok valamivel nyitottabban állni hozzá. Nemrég olvastam valahol, hogy a keresztezett végtagok a testbeszéd szerint zárkózottságot és elutasítást jelentenek, bizonyos esetekben pedig akár védekezést is.
Karjaimat jelenleg a melleim előtt összefonva tartom, csípőm és fejem egy kicsit megbillentve nézek fel a srácra, és bár sokkal magasabb nálam, testbeszédem és tekintetem erősen lenéző. Régebben sosem néztem le alapból embereket, mostanában azonban már oda kell figyelnem rá, hogyan bánok a többiekkel.
Hogy ne tűnjek ellenségesnek a számára, a bal kezemet csípőre teszem, a jobbal pedig a hajamat kezdem el piszkálni, de nem idegesen, inkább unatkozva. Közben azon gondolkodom a fiú zöld szemeit vizslatva, hogy vajon neki tényleg elég-e annyi, hogy egy lány viszonylag jól néz ki, és nincs rajta rózsaszín?
Bár az önértékelésem egyik pszichológus sem nevezné egészségesnek, de azért azzal tisztában vagyok, hogy nem nevezhetem magam rondának. Világszépe sem vagyok, inkább csak egy teljesen átlagos lány. A legtöbben a hajamra szoktak felfigyelni, ami az évek alatt szép lassan kiszőkült – hogy ez a betegségem miatt történt-e, vagy amúgy is szőke lennék, azt nem tudom – bizonyos fényviszonyoknál pedig vöröses csillogása van. Szóval egyértelműen nem vagyok az ilyen totál helyes fickók célpontja, hacsak nem a cikizésről van szó. A fiú pillantása és mosolya mégis mást ígér, amiből csak azt tudom leszűrni, hogy neki tényleg mindegy, hogy kivel vonul félre, csak az illető ne viseljen rózsaszínt. Vajon ezt már lehet fóbiának nevezni?
Közben a fiú elmondja a büntetését, ábrándozik egy sort arról, hogyan kéne a prefektust elintézni, majd végül a nevét is megtudom. Kapok egy félig-meddig rejtett bókot is, de valahogy a gondolataim jobban lekötnek, mint a mondanivalója.
- Mihael? Franciásan hangzik – jegyzem meg – Hogy írod?
Tudom, ez a legtöbb embert totál nem érdekelné, engem viszont az egészből valahogy pont ez fogott meg. Érdekesnek találom az iskolába járó külföldi diákokat. A legtöbben engem is annak gondolnak, mert a nevem alapján ítélnek. Pedig én csak félig vagyok angol, ráadásul életem nagy részét ebben az országban töltöttem.
- Nem hangzik rosszul a büntetéscsere, de én mégis visszautasítom. Tudod, nem rombolhatom az image-emet, én lennék itt ugyanis a „jókislány”. Azt hiszem, nem is szabadna veled mutatkoznom…
Most is, mint korábban, rajta áll, hogy hagy-e végre elmenni, vagy esetleg van még valamilyen mondanivalója.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Szép lassan kezdek beleszokni az új feladatköreimbe, alkalmazkodom a másfajta életritmushoz, amit ez követel tőlem. A tanárkodás meglepően könnyebbnek találtatott, mint azt előre sejteni véltem, legalábbis a legtöbb dolog, ami oktatóként a feladatom, sokkal egyszerűbben megoldható, mint amiket például Ausztráliában kapok. Az ottani színház vezetője a legtöbbször a lehetetlent is túlszárnyaló feladatokat sóz a nyakamba, de legalább tanulok és fejlődök munka közben.
Az iskolai színjátszó felügyelete is nagyon jó tapasztalat, bár még csak most kezd beindulni igazán. A nagy meghallgatás már lement, még azelőtt, hogy egyáltalán visszatértem volna a kastélyba, de azért vannak diákok, akiknek év közben jön meg a kedvük a különféle szakkörökhöz, őket pedig "le kell tesztelni", mielőtt bevennénk a körbe. Jeleztem a színjátszót vezető lányoknak, hogy szívesen átveszek néhány egyéni meghallgatást, hiszen ez is értékes tapasztalat lehet a későbbiekben.
Éppen egy ilyenre tartok most is az ismerős folyosókon, de ezúttal remélem, hogy hamar vége lesz, mert estére már Ausztráliában kell lennem, hogy másnap hajnalban kezdhessük a próba előkészületeit, és nekem még az egyik díszletelem festését is be kell fejeznem. Nehéz az élet, ha az embernek két munkája van, és mind a kettő más földrészen.
Belépve a terembe azonnal meglátom Anthonyt, aki az óráimról már ismerős, bár sokat azért nem tudok róla. Tehetséges festő, aki egy kis erőfeszítéssel még jobb lehetne, akár világszinten is híres művész. Persze addig még sokat kell tanulnia, de látom benne a képességet. Azt viszont nem tudom, miért is akarna színészkedni, hacsak nem a díszletek érdeklik.
- Szia! Örülök, hogy eljöttél. Mielőtt megkezdenénk a meghallgatást, kérdeznék pár dolgot, ha nem gond - sétálok mellé, és jelenleg örülök, hogy ül. Eléggé kényelmetlen, hogy általában fel kell néznem az emberekre, de akkor pláne zavaró, ha egy diákom tornyosul fölém. Olyan furcsa érzés, hogy a mellkasáig is alig érek, de én dirigálok neki.
- Melyik területen szeretnél majd feladatot kapni? A háttérben munkálkodnál inkább, vagy te szeretnéd játszani a szőke herceget? - mosolygok rá, mert a kisugárzása valamiért Yarra emlékeztet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Újabb izgalmas, hosszú és fárasztó héten vagyok túl, és még nincs is vége. A hétvégéimet próbálom a színjátszókörnek szentelni, elvégre közeledik a karácsony, és az iskolai társulat szeretne összehozni valamit a bálra. De, hogy ez megvalósulhasson, sok mindent kell tennünk: szükségesek a jelmezek és a díszletek, na, meg fontos a szereposztás is. Örülnék neki, ha az első előadás nagyon jól sikerülne, mert az feldobná a hangulatot, és szívesebben, nagyobb lendülettel vetnék magukat a következőbe.
Annak is örülök, hogy egyre több az érdeklődő a szakkör iránt, persze nem meglepően főleg azok jönnek, akik amúgy is nyitottak a művészetek iránt, de így legalább ismerem őket, mert találkoztam velük valamelyik órámon.
A legújabb próbálkozó például Brandon, akinek korához képest elég magas szinten vannak a festői képességei, a társulat meglehetősen jól járna vele. Mondjuk, nem csak azért, mert a mozgó háttereket rá lehetne bízni, hanem azért is, mert hydromágus, aki talán az erejét a látványelemek létrehozására is tudná használni. Hallottam, hogy az elemi mágusok körében vonzó munkalehetőség az előadóművészet, vagy valamilyen háttérmunka az előadóművészek mellett. Persze nem tudom, hogy Brandon hogy áll ehhez, de, ha ilyen irányba terelné az élet, biztosan segítek neki, hogy elérhesse a céljait.
Na, de azért ne menjünk ilyen messze, a srácnak még nagyon távoli a pályaválasztás, de már egy ideje tűnön ülve várja a feladatát. Egymás mellett ülünk egy-egy babzsákfotelen, én pedig egyelőre azon tanakodom, mit is kérjek tőle. Inedra és Tiffany már felvilágosított, hogy mik az általános feladatok, amiket adni szoktak, én pedig most és a korábbi meghallgatásokon is próbáltam ehhez igazodni.
Pár percnyi szünet után végül eszembe jut, mivel is mérhetném fel legjobban a tudását.
- Kérlek, hogy készíts nekem egy téli tájat! Használhatsz bármilyen eszközt és varázslatot. Ott oldalt találsz háttérhez használatos vásznakat, ecsetet, festéket, valamint egyéb díszletelemeket is. Van negyed órád a dologra. Ez viszonylag kevés idő egy teljes színpadkép létrehozásához, de megelégszem annyival is, ha ránézve fázni kezdek tőle - mosolygok a fiú tudtára hozva feladatát. Én nem gondolom nehéznek a kérést, elvégre egy havas táj létrehozásához nem sok minden kell, de, hogy az valóban igazinak tűnjön, és ne csak egy maroknyi műhónak, ahhoz tehetség kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Figyelem ahogy a fiú alkot, és igencsak tetszik, amit látok. Bár nincs túl sok ideje, azért igyekszik mindent kihozni a képből, és ehhez egyedi eszközöket is használ, ami még inkább megmelengeti a szívem, hiszen ez azt jelenti, hogy a festés számára már tényleg kezd fontos lenni, nemcsak egy tantárgy.
Persze a háttér nem fedi le a teljes színpadképet, de elég jól sikerült ahhoz, hogy szívesen lássam az iskolai társulat háttérmunkásai között.
- Tudod, a színpadon használt képeket nem szokás aláírni, nehogy valami szemfüles néző kiszúrja. A hátterek az atmoszférát hivatottak megadni, itt most nem önálló művészeti alkotások, hanem részei a darabnak. Ennek ellenére a kép gyönyörű lett, és használható is - dicsérem meg végül, elvégre a hiányosságok nem az ő hibái.
- A teljes színpadképhez sok dolog tartozik még hozzá, melyeknek egy részét a jelmeztervezők, másik részét a kellékesek teszik hozzá, ugyanakkor a nagyját a díszletesek végzik. Általában nem elég, ha csak a háttér havas, az nem eléggé vonja be a nézőt, nem érzi attól még magát egy havas tájon, bármilyen jó is legyen az a kép. Az viszont jó ötlet volt, hogy lehűtötted a levegőt, bár kissé pimasz megmozdulás, viszont én akartam fázni a munkádtól - nevetek fel, majd nem csigázom tovább, elmondom az eredményt:
- Gratulálok, felvételt nyertél a színjátszósok közé! - mosolygok rá, és a kezemet is nyújtom, hogy egy kézfogással tegyük hivatalosabbá az eseményt.
- Köszönöm, hogy eljöttél! A legközelebbi gyűlés és próba időpontjáról majd küldünk ki levelet.
Segítek neki összepakolni, majd együtt elhagyjuk a termet, és magam után bezárom az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Mostanában egészen megszaporodtak a színjátszós meghallgatások, úgy néz ki, errefelé a diákok szívesebben vállalnak részt kreatív tevékenységekben. Az előadás is készül lassan, dolgoznak rajta a skacok: tervezik, varrják a jelmezeket, festenek, vágnak, építenek, na és persze próbálnak is eleget, hogy a végén minden a helyére kerüljön. El sem hiszem, hogy nemrég még a megszűnés szélén állt a szakkör, Tiffany és Nedra sokat tettek azért, hogy ötleteikkel és munkájukkal fellendítsék az életet a színjátszóban, én pedig szívesen dolgozom a kezük alá.
Most is éppen egy a körrel kapcsolatos feladatomat végzem: egy meghallgatáson ülök. A próbaterem kicsi színpadán egy fiatal lány áll, várja, hogy elmondjam neki a feladatát. Én még gondolkodom rajta, mert fogalmam sincs, hogy őt mégis mi érdekelheti? Jelmeztervezés? Díszletes vagy kellékesi munka? Esetleg a színpad közepén szeretne állni, ahogy most is? Végül utóbbihoz szükséges készségeinek felmérése mellett döntök, elvégre a színészethez valóban kell valamiféle többlet képesség, a varrást, világítást könnyen elsajátíthatónak érzem.
- Kérlek, játszd el nekem, hogy hirtelen elveszíted a varázslás képességét! Nem kötelező beszélned, átadhatod az érzéseidet csupán arcmimikával és testbeszéddel is, de, ha szeretnél, mondhatsz közben valamit, ha úgy érzed, azzal jobban érzékeltetheted a helyzet árnyalatait. Kapsz pár percet, hogy átgondold!
Körülbelül öt percnyi hallgatás után, amit én szorgalmik javítására használok ki, intek neki, hogy kezdheti az előadást, én pedig feszülten figyelem, hogyan sikerül neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

A lány kezdi a feladatot, én pedig figyelem őt, hogy a végén értékelni tudjam az előadását. Ügyesen érzékelteti az árnyalatokat, tetszik, ahogy szinte látom a gondolatait, mert arcmimikája annyira jól megfogja a dolog lényegét. Magamban kalapot emelek előtte, hogy képes így játszani, és csak úgy elsírni magát. Nekem sosem menne, ezért is maradok a háttérben.
- Köszönöm a produkciódat - szólok, amint befejezi, bár eléggé furcsának találom üres, semmilyen arckifejezését. Mintha tetszése szerint tölthetné meg érzelmekkel az arcát, mert alapból semmilyen érzés nincs rajta, s így ez nem is befolyásolja. Vagy mintha álarcot viselne, amit kedve szerint alakíthat, de ami eredetileg közömbös, kifejezéstelen.
Elhessegetem magamtól ezeket a furcsa gondolatokat, inkább közlöm vele a jó hírt:
- Gratulálok, felvételt nyertél az iskolai színjátszó körbe. Majd küldünk baglyot a következő megbeszélés időpontjáról, akkor találkozhatsz a többiekkel. Mostantól szabadon használhatod a próbatermet is. Az előadásod nagyon tetszett, kifejezetten érzékletes volt. Köszönöm.
Ezzel összeszedem a holmimat, majd kikísérem a lányt és bezárom mögöttünk az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Lin bedagadt, vérvörös szemekkel veszi maga elé a következő szorgalmit. Megítéli a színeket, az árnyékolást, a kompozíciót. Felírja magának a szorgalmi készítőjét és, hogy hány pontot kap erre, aztán egy cirkalmas láttamot kanyarít a lap aljára.
Mielőtt maga elé húzná a következőt, felnéz a tanáriban függő órára. Hát ma sem megy már haza Alexhez. Egyszerűbb lesz, ha ledől a Levitában, mert mire leérne a faluba, jöhetne is vissza órát tartani. Mikor is látta utoljára a fiút? Nem rémlik neki. Asztala körül meg egyre csak nőnek a szorgalmi halmok, de valahogy fogyni nem akarnak.
A lány úgy érzi, ez egy teszt, amit az iskola vezetősége talált ki neki, hogy lássák, mennyit bír. Leteszi a pennát, megdörzsöli a szemeit, aztán álmosan a plafonra pillant. Valahogy nem így képzelte el élete utolsó éveit. Belekapaszkodni Alex kezébe, és szorosan hozzábújni... Igen, ez sokkal valószínűbb álom, mint a szorgalmihegyekkel való eltemettetés.
Nagyot sóhajtva maga elé húzza a következő lapot. Újabb rajz. Gyönyörű egyébként. A lány élvezi a munkáját... már amikor nincs belőle ennyi. Eltökéli, hogy ez lesz mára az utolsó, aztán fél szemmel felpislant az órára, és inkább azt dönti el, hogy tegnapra lesz ez az utolsó. Hajnali négykor az ember nagyon is tisztában van vele, hogy a ma éppen csak elkezdődött.
Átnézi az előtte fekvő szorgalmit, lepontozza, majd láttamozza. Aztán feláll, nyújtózkodik, megmasszírozza begörcsölt lábát, és óvatosan kiszlalomozik a szorgalmikupacok közül, hogy aztán elinduljon a Levita torony felé.