Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Ha nem a körleten belül pihenek, akkor ide, a társalgóba szeretek kiülni, amit úgy is nevezek magamban, hogy mindenki klubhelyisége. A kandallóban ropog a tűz, fénye kellemes meleget áraszt a szobában. Kötött pulcsiban, a szünetre hangolódva húzódom meg az egyik félreeső fotelban, hogy ne tudjon senki mellém ülni. Keresztben helyezkedem el rajta, karfáján átvetem a lábaimat, ölemben pedig szokás szerint egy könyvet bújok. Kivételesen viszont nem az órákhoz kapcsolódik, és nem is túl nehéz olvasmány. Direkt olyan, amit háttérzaj mellett is könnyedén értelmezni tud az ember, bár az évek alatt már ráálltam arra, hogy kiszűrjem a hangokat magam körül. Nyilván, ha régen saját szobám se volt, de tanulni kellett, és öten vagyunk testvérek, akkor mindig uralkodott a lakásban egy alapzaj, amihez valahogy alkalmazkodnom kellett.
Fogalmam sincs, hogy hány óra van, de nincs nagy mozgás. Biztosan hazautaztak, a maradék emberke meg csomagol. Én már megvagyok a javával, de csak később megyek, ráadásul vissza kell térjek karácsony után pár napra, mert segítek a bál szervezésében. Cserébe megpróbálom majd jól érezni magam.
- Hm? - megtorpanok az olvasásban, de csak lassan kapom fel a fejemet. Nekem szólna? Eddig olyan csendben volt, biztos csak képzelődöm... Már-már gyanakvóan mérem végig a fiút, aki elkezd kérdésekkel bombázni a semmiből, ráadásul fogalmam sincs, hogy miről beszél. Ez úgy hangzik, mint valami csapda. Keresem a buktatót a dologban, a beugratós részt, amire ha válaszolok, akkor a következő pillanatban kinevetnek az átverésen.
- Ez eddig elég rosszul hangzik - vonom fel a szemöldököm bizalmatlanul, és akkor még egész finoman fejezem ki magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hát jó, én meghallgatom, de nehezen hiszem, hogy meggyőzhető vagyok. Ha pedig fárasztani akar, vagy ami még rosszabb - megtréfálni valamivel, akkor ma nagyon nem vagyok abban a formában, hogy eltűrjem. Az elmúlt időszakom minden volt, csak békés nem. Sanyarúan végigsimítok az alkaromon, ahol nem is olyan régen keményen megtapostak, és még mindig nem akar múlni a fájdalom.
Arcvonásait fürkészem, de az elszántságon kívül semmi gyanúsat nem látok rajta. Még a hangja is egész kellemesen cseng. Erőt veszek magamon, úgyhogy becsukom a könyvet és felülök a fotelban, hogy jobban a karfának támaszkodó srácra figyelhessek.
Szemeim elkerekednek az illegális szó hallatán. Úgy nézek én ki, mint aki ilyenre kapható? Keresem azt az ismertetőjelet, vagy szépséghibát magamon, amiből feltételezheti, hogy vevő vagyok egy ilyenre. Nem a csontváz testalkatomból következtet erre, úgy hiszem.
Várffy neve még szép, hogy nem ismeretlen, késő estig tartó tanulásom visszatérő felelőse. Kicsit sokat képzel magáról néha, de máskor az az érzésem, hogy minden oka megvan nagyképűnek lennie. Illik rá, hogy elkobozzon dolgokat, a kivitelezés és a kísérlet maga azonban átgondolatlannak és veszélyesnek tűnik.
- Vesztesnek gondolod magad? - ragadom meg az idézőjeles lényeget a szövegéből, ahogy elcsodálkozva végignézek rajta. Nem tűnik annak. -  És mi van, ha balul sül el? Vagy mit kapok cserébe, hogy bevállalom? - faggatom a részletekről, de nem csak ez homályos számomra. - Tudod amúgy, hogy hol van a szobája? - ez eddig kevés ahhoz, hogy megvegyen.
- Ivanich Benett, és találj ki nekem valamit - mosolyodom el

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Megilletődve hallgatok. Tudnom kellene? Úgy tesz, mintha főbenjáró bűnt követnék el azzal, hogy nem ismerem fel. Szerintem felettem járhat pár évvel, mégis honnan ismerném, ha alig néhány hónapja vagyok itt? Hírét se hallottam.
- Ezzel nem lettem okosabb - motyogom a legyintése után. Maradjon akkor titokzatos, de tudjon róla, hogy sose késő ezen változtatni nálam. Kíváncsi természet vagyok, ráadásul a memóriám is elég jól működik. Újabban görcsösen ügyelek arra, hogy mások titkait se fedjem fel. - Kicsit sokat képzelsz magadról... - intem le a kis monológját, mielőtt még elkalandozna. Az elmúlt napok tanulsága szerint viszont, a szabályokat még a rend őrei sem tartják be mindig. Ha pedig felelősséget vállaló személyek tettei maradnak következmények nélkül, az csakis arra sarkall, hogy néhanapján én is letérjek a helyes ösvényről. Azt hiszem, ez amolyan elégtétel számomra, hogy tudatom magammal: én is lehetek néha rossz. Nekem is jár annyi, hogy ne kapjanak el érte. Nem mindig csak az úszhatja meg büntetlenül, aki rajtam követ el valamit.
- Galleonra van szükségem. Vagy inkább tudod mit? Hívj meg valamire, de jó drága legyen - ajánlom fel mosolyogva az egyezségem. Leszek a kísérője, én úgy fogom fel. A piszkos munkát mindenképpen vele akarom elvégeztetni. De beadom a derekam, mert elég meggyőzően beszél, jó marketinges lenne belőle. Nem akarom kedvét szegni, mert nekem se esne jól fordított esetben, ha elutasítanának. Az álnevemre vállat vonva elmosolyodok, majd követni kezdem az általa ismert útvonalon. Megérkezve előzékenyen intek, hogy ötletgazdaként menjen csak előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem firtatom tovább a kérésemet, a hallgatásával úgy veszem, mintha beleegyezett volna a feltételeimbe. Később még mindig tudok nála erőlködni, hogy vegyen nekem egy szelet répatortát a cukrászdában. Mert bizony tartozni fog nekem, amiért rávesz egy ilyen projektre.
Különösen szimpatikus, hogy a tanár lakrésze környékén viszonylag rövid időt tervezünk eltölteni. Aggódni kezdek, hogy vajon van-e valamiféle riasztóbűbáj a szobájában, de ennek egyelőre nem látom jelét. Egyre idegesebb leszek odabenn. Csak úgy kalapál a szívem, hogy minden jól menjen. Zsombor nagyon jól érzi magát, a jelenetével viszont kicsit megsért, forgatom is miatta a szemeimet.
- Ezt még gyakorold - öltök nyelvet. - És először a saját házadnál kezdd a pontlevonást - tanácsolom ördögi mosollyal egybekötve. Odalépek a vitrinhez, de nem merek hozzányúlni semmihez. Mi van, ha pont ezen van a védőbűbáj... Inkább azt próbálom meg kitalálni, hogy melyik lehet ezek közül a legártalmatlanabb fiola. Szerintem egyik se, nem hiába zárták el őket.
- Vedd ki nekem a fiolákat. Én addig fedezlek. Vagy azt akarod, hogy nyomot hagyjunk? - értetlenkedem. - Lehet, hogy olyat látnék, amit nem akarok. Főleg, hogy még évekig néznem kellene az arcát ezek után. Biztos megérné? - döntöm oldalra a fejem, de a kíváncsiságtól azért odapillantgatok a háló irányába. Kizárt, hogy ne tenne valamit a betolakodók ellen, vagy már annyira elbízta magát, hogy alapból azt feltételezi: ide senki nem meri betenni a lábát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nagy a kísértés, hogy én is beleüljek a székbe, viszont mindig akkor üt be a baj, ha túlságosan sok időt töltünk a tiltott zónában. Valakinek muszáj megőriznie a hideg vérét az akció közben, a komoly megfigyelő szerepét pedig én vállaltam magamra. Hihetetlen, hogy ilyen könnyen bejutottunk egy tanár szobájába. Nem hagyhatunk nyomot magunk után, ami azt is jelenti, hogy csendben kell lennünk, szorít minket az idő.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam... Ugyan miért ilyen bosszús ránk? - kíváncsiskodom, ahogy sebtében végigjárom a helyiséget és elidőzök a polcokon. Jólesik a bókja, meg az, hogy eddig mindent jól csinálok. Általában kritizálni szokták, ha csapatmunkában dolgozom együtt valakivel. Végre megfelelek valakinek, ami csak jobban motivál abban, hogy sikerrel járjon a küldetésünk.
Kíváncsian a szétnyitott földgömbhöz lépek, hogy vele együtt szemléljem meg az italokat. Emlékeztetett a bájital-laborra, szerintem innen küldik oda az utánpótlást. Már csak az a kérdés, hogy évek, hónapok vagy hetek alatt halmozódik fel nála ez a mennyiség. Mások is rosszaságokon törik a fejüket a kastélyban, úgy tűnik.
- A lényeg, hogy megvannak. Remélem jókat választottál... - nyelek egy nagyot, és már el is rejtem a kezemben a két kis üvegcsét. Az ajtóból szétnézve csekkolom, hogy mindent úgy hagyunk-e, ahogy érkeztünk, majd türelmetlenül indulok meg a Társalgó irányába. Jó lenne feltűnésmentesen kísérletezni majd, egy eldugott szegletben.
- Egyébként miért is nem vagy te átlagos? Hogy értetted ezt? - tűnődöm, ahogy kissé felszabadulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bírom, ahogy látszólagos közönnyel csak így megvonja a vállát. Akkor ez is egy olyan dolog a jelek szerint, amit nem ma fogok megtudni.
Megrázom a fejem. A döntés kizárólag az övé kell, hogy legyen, hiszen nem én találtam ki ezt az egészet. Szerepvállalásom kimerül annyiban, hogy segítek neki jól szórakozni, kipróbálom az elkobzott bájitalok hatásait, és kicsempészem innen a főzetet tartalmazó fiolákat. Működik a munkamegosztás köztünk, kérem szépen.
Újbóli vállvonásával azonban már nem vagyok annyira kibékülve. Csalódottan összefonom magam előtt a karjaimat, miután a társalgó egyik asztalkájára pakolom a két üvegcsét. Egyiket magamhoz, a másikat Zsombihoz közelebb. Sok különbség nincs az üvegek között, még az is lehet, hogy ugyanaz a tartalmuk. Biztosan jó oka volt Várffynak arra, hogy elvegye a diákoktól.
- Jaj, mert szerinted másnak nem lehet nehéz élete? - mutatok magamra kissé sértődötten, kikérve magának a téma terelését. Nyíltan bevallom, hogy ugratni akarom ezzel a fiút.
Az akciónk előtt jó ötlet, hogy elbarikádozza a bejáratot. Direkt egy félreeső zugban kerítek sort a kísérletre, az ajtónak háttal állva, hogy egy óvatlanul idetévedő diáknak se szúrjon egyből szemet, hogy mi folyik itt. De miért is fogna gyanút, ha csak beverünk két felessel?
- Egs - emelem fiolám a választás után, arcomon kaján vigyorral. A koccintást követően vele együtt emelem számhoz a kotyvalékot, s húzom le a savanykás löttyöt húzóra. Vajon vele mit fog művelni? Mert velem... basszus! Mi ez a ronda, ráncos kéz? Merthogy az arcomat egyelőre nem látom, pedig a srácra már egy nyugdíjas bácsika döbbent tekintete néz vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Felkapom a fejem, ahogy röhögni kezd rajtam. Nem esik valami jól... De ha ennyire ragaszkodik hozzá, hát higgye csak el, hogy az ő élete a rosszabb, anélkül hogy meghallgatná a másikat. Amilyen lazán kipattant a fejéből az ötlet, olyan nagy elhatározással tört be Várffyhoz. Persze, majd pont elhiszem, hogy ő egy sokat szenvedett lélek. Inkább nekem, a csendben gubbasztó, bizalmatlan fiúnak kellene egyértelműen a lúzerek klubjába tartozónak tűnnön.
- Egyrészt nem annyi vagyok, másrészt marha vicces azzal jönni, hogy én vagyok a kisebb - puffogok sértődötten, ahogy megforgatom a szemeimet. Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel idősebb nálam, amiért megengedheti magának ezt a hangnemet. Pár év, és még az is lehet, hogy a hormonok hatására megugrok a növésben. A bátyáim is viszonylag magasak, mondjuk apa annyira nem. Na de mi van, ha a nagyszülők genetikáját öröklöm? Nem kell már sok ahhoz, hogy kiderüljön. A szőrösödés is mostanság indult meg, már pelyhedzik a bajszom, vagy hogy is mondják, a többi testrészemről nem is beszélve...
- Hogy mi? - blokkolok le, ahogy ijedten megtapogatom a szakállam. Ja, hogy ezt eddig észre se vettem! Az ablakhoz rohanok, aminek tükröződéséből egy idős bácsi néz vissza rám. Hátrahőkölve az arcomhoz kapok, és idegesen fel-alá kezdek el járkálni a szobában. Zsombi hadoválása csak később tűnik fel.
- Állj már le, hát nem látod, hogy ez komoly dolog?! Ne most hülyéskedj, légyszi - kérlelem, és annyira magammal vagyok elfoglalva, hogy meg se fordul a fejemben, hogy a saját bájitala miatt zizi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fárasztó napon vagyok túl, de végre elérkezett a vacsora ideje. A kékek asztalának szélén foglalok helyet, mert középre nincs mindig bátorságom beülni. Az órákon való koncentrálás után jólesik teletömni magam mindenfélével. Ma rántott sajt és rizs a választottam, hozzá nemes egyszerűséggel egy pohár vízzel. Inkább hétvégén vagyok zabagép, hétköznap a túlélésre megyek, a tanulás miatti stresszt azért megérzi az emésztőrendszerem sajnos. Egyik kezemmel a villával lapátolom befelé a köretet, a másikkal pedig a fejemet támasztva könyökölök az asztalon. Nem vagyok valami beszédes kedvemben, úgyhogy jobban teszik a többiek, ha elkerülnek. Mondjuk a lányok általában elcsevegnek a barátnőikkel, a fiúk pedig tudják, hogy ilyenkor nem érdemes hozzám szólni. Több dolog is felzaklat mostanában, mert nem elég, hogy a családommal sincs minden rendben, a karácsonyi bál óta Karola viselkedésén is teljesen le vagyok döbbenve. Azon az estén konkrétan fogalmam sincs, hogy mi lett vele azután, hogy Márk társaságában látták őt utoljára. Mindenféle rossz eszembe jutott már, persze az is, hogy ezekről egészen egyszerűen nem mer nekem beszélni. Meg hát nem értem, miért csinálta azt, amit, fiatal még ahhoz, hogy ilyen vakmerő legyen. Lehet, hogy a karácsonyi szünet tett be a kapcsolatunknak, de szerintem kicsit az aznap este is közrejátszott abban, hogy azóta kevesebbet beszélünk, és mintha nem lenne elég időnk egymásra. Ezt azért sajnálom, mert már kezdtem magam beleélni abba, hogy végre lesznek barátaim itt a kastélyban, és most úgy tűnik, ez csak átmeneti állapot volt, és amint kialakulnak az első évfolyam klikkjei, én kívül rekedek. Ahogy eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy idő után azt veszem észre, hogy már csak turkálok az ételben, annyira elment kedvem mindentől a nap végére. Lehet, hogy jobban járok, ha megpróbálok ma korán lefeküdni, mert ez a hajnalig tartó olvasás hosszú távon árt a növésben lévő szervezetemnek. Megtörölgetem az evéstől maszatos számat egy szalvétában, majd a poharamért nyúlok, hogy leöblítsem a falatokat, amikor a szemem sarkából beúszik egy alak, megzavarva a békés vacsorát. Ráadásul pont az a személy, akivel nagyon rosszkor jön ki, hogy összefutok.
- Szia! Miért? - kérdezek vissza halkan, magam elé bámulva. Nem merek ránézni, mert tudom, hogy amilyen kedves szokott lenni, hosszú távon úgyse haragudnék rá. Most mégis fáj, hogy napok óta nem keresett. A  Nagyterem nem az a hely, ahol szívesen kiönteném neki a lelkem, mondjuk most nincsenek sokan a közelemben, és nem hiszem hogy érdekelné a többieket a magánéletem. Abban bízom, hogy ha közömbös vagyok, egy idő után le tudom őt koptatni, mert ugyan örülnék, ha valaki meghallgatna, mégsem áll szándékomban az otthoniakkal traktálni őt. Lehet, hogy nála békésen teltek az ünnepek, illetlenség elrontanom a kedvét azzal, hogy önző módon a saját szerencsétlenségemről kezdek neki panaszkodni. Így hát megigazítom kusza hajtincseimet, és inkább törni kezdem a fejem valami kifogáson, hogy minél előbb távozni tudjak.
- Későre jár, lassan fürdenem kéne... - jelentem ki sajnálkozóan, ahogy kinyújtóztatom az üléstől elgémberedett végtagjaimat, és még ásítok is egyet teátrálisan. - Neked majd jó étvágyat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kijelentésére csak megvonom a vállam. Nem tudom, mit kéne mondanom neki, mert nyilván beszélgetni szeretne, csak először semleges témát választott. Én nem érzem magam késznek arra, hogy beszéljek neki, túl sok minden gyűlt össze körülöttem túl rövid idő alatt. Még én se látom át, hogy mi folyik a fejemben, majd ha kicsit leülepszik bennem, talán megnyílok. Addig is jobb, ha elvonulok a többiektől, mert egyre nő bennem a feszültség, amit nem akarok a barátaimon levezetni. Az olyanok, mint Karola múltkori viselkedése pedig csak tetézik ezt a rossz hangulatomat, pedig nekem is ugyanúgy szükségem volna a társaságára, mint korábban, hogy ki tudjon rántani ebből a hullámvölgyből.
Kedves próbálok lenni vele, elkerülni a konfliktust, ő azonban megragadja a karomat, még mielőtt távozni tudnék. Halkan felsóhajtok a kérdésére, szemeim pedig lesütöm a földre. Szégyellem magam, amiért így viselkedek, de úgy érzem sajnos, hogy most ez a legjobb megoldás. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megfogalmazzam az érzéseimet.
Gombóc van a torkomban. Hangjával úgy érzem, mintha mindenki figyelmét felhívta volna a teremben, és most az összes szempár ránk szegeződne. Nyugodtan hívhatjuk kifakadásnak a szavait. Kiegyenesedem, aztán visszaülök a padra úgy, hogy vele szembe forduljak. Rákvörös fejjel, közel hozzá, mert nem akarom, hogy hallgatózzanak a többiek, lassan és szomorúan kezdek bele a válaszomba.
- Ne haragudj... velem... velem nincs minden rendben. Attól még, hogy a barátom vagy, nem akarlak terhelni az életemmel - fonom össze a karjaimat magam előtt. - Akartam levelet küldeni, de mondtam már, hogy félek a szüleidtől. Ha meglátják, hogy nem egy varázslófaluból írok, szerintem megsejtik, hogy nem vagyok aranyvérű. Akkor aztán magyarázkodhatsz. A bált pedig ne is emlegessük! Szerinted miért nem mentem oda? Gondolkozz... Később kiderült, hogy igazam lett, ahogy hallom. A DÖK előtt nincs titok - szúrom oda, mert ahogy elkezdek beszélni, kicsit felbátorodom, és az indulataim vezérelnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Teljesen jogosan kér számon a viselkedésemért. Ezt az egészet borzasztóan elszúrtam, és úgy érzem menthetetlenül. Eddig valahányszor furcsán viselkedtem, Karola mindig megbocsátott, most azonban kételkedni kezdek abban, hogy a szünet előtti régi viszony kettőnk között visszaállítható lenne. Ez a rohadt bál mindent a feje tetejére állított. Az idei talán a legrosszabb karácsonyom, ha az otthoniakat is hozzáveszem. De persze valahol az egyik legjobb is. Szuper rendezvény volt, és az előtte hónapokban sem unatkoztam, annyi új kaland ért, mint még soha korábban.
Tudtam, hogy most ez a rész jön. Magyarázkodhatok. Csak azt nem tudom, hogy honnan kellene nekikezdenem. Hosszú történet, és hát ahogy eddig, úgy most se tudok ellenállni a kéréseinek. Könnybe lábad a szemem, ahogy erősködik, hogy barátok vagyunk, és nyugodtan elmondhatom neki. Hülye voltam, látom már.
- Karola... - sóhajtok fel, ahogy a szemébe nézek, de többet nem bírok mondani, mert attól félek, hogy a zaklatottságom miatt én is elsírnám magam. Nagyon rám tud ragadni a hozzám közel állók lelkiállapota, ha vitára kerül a sor. Látom, hogy megviselte az elmúlt időszak, a bűntudat pedig dolgozik bennem. A kérdéseire néma csend a válasz, miközben erőt gyűjtök és átgondolom, hogy mit lenne jó mondani, emellett a többiek figyelme is zavar, nekik pedig nem akarok Edictumba illő anyagot szolgáltatni, ezért csak akkor szólalok meg végre, amikor elrángat a sarokba. Egyik kezemmel nekitámaszkodom a falnak, úgy húzódom hozzá közel, hogy halkan tudjuk folytatni a beszélgetést.
- Majdnem odamentem hozzád, csak túl nagy volt a sor. Ki gondolta volna, hogy fél órával később már Márkkal fogsz iszogatni! Mert amikor visszavittem az üveget, te nem voltál ott, és nem a körletben kötöttél ki végül...  Szóval ki vele, mi volt ez az egész? Tudom, hogy többet ittál a kelleténél - döntöm oldalra a fejem, bízva a meggyőzőképességemben. Olyan pontosan senki se figyelt Karolára, de inni ivott, hogy mennyit az más kérdés. Márk és ő pedig szerintem tuti csináltak valamit, ha leléptek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Felér egy kínzással, amit most át kell éljek, és az a legrosszabb, hogy pont a legjobb barátomat látom szenvedni. Miattam. Próbálom menteni a menthetőt, ahogy kifújom a levegőt és nagy nehezen elkezdem neki megmagyarázni az igazságot, de mintha nem sokra mennék vele. Valószínűleg ő teljesen másképpen élte meg azt az estét, így nem érem el a kívánt hatást a beszédemmel. Az is elképzelhető, hogy csak rontok vele a helyzetemen. De mit tegyek, hogy ne veszítsem el őt, és újra bízni tudjon bennem? Hogy minden olyan legyen, mint régen volt? Mindketten nehéz időszakunkat éljük, úgy gondolom, hogy részben Márk hatása miatt viselkedik velem így. Feltűnt a semmiből, körülbelül mikor beléptünk a DÖK-be, és már el is marja mellőlem Karolát.
- Hogyan beszélek?! - vágok közbe hirtelen a kérdésemmel, mert fogalmam sincs, miről zagyvál itt össze, de megijeszt az indulatosságával. Összezavarodva hallgatom végig az érvelését, hogy szerinte mit és hol rontottam el, de nyilván nem tudok igazat adni neki annál a résznél, amikor a kígyózó sorokban elvárta volna, hogy odamenjek zavarni. Se beszélgetni nem tudtam volna vele, se semmi. Nem volt kedvem az emberekhez, hát miért nem tudja megérteni? Jól tudja rólam, hogy nem maradok sokáig tömegben, pláne nem egyedül. A bál további része másképp alakult, nem várhatja el tőlem, hogy máskor hagyjam ott a beszélgetőtársamat és induljak a keresésének, ha amúgy is megvan a táncpartnere.
- De hát miért nem mondtad, hogy hívjalak el?! Tudod, hogy alapból féltem a báltól, meg hogy nekem ez az egész rohadtul nem megy! Ha nem állsz be a pultba, megkerestelek volna, csak egy kis időre lett volna még szükségem... Sajnálom, hogy ilyen vagyok, de igen, ez a legjobb barátod, egy gyáva és szánalmas alak, miért nem veszed már észre? - zihálok az idegességtől, ahogy egymás után darálom el neki a szavakat. Itt már egyikünk se bírja tovább, lassan nálam is eltörik a mécses, de nem érdekel, hogy ki hallja, ezeket nem tudom magamban tartani. Ilyen az, ha felhúznak... Két ujjammal összeszorítom az orrnyergemet, mintha azzal meg tudnám valamennyire állítani a sírást, de egy-két könnycsepp még így is kiszalad. Nem valami fiús viselkedés ez.
- Mit tudom én, hogy mit csináltam volna a helyedben. De ne haragudj már rám! - tiltakozom és kérlelem egyúttal, előbb duzzogva rántva meg a vállam, majd szipogva párat. - Nincs egy zsepid véletlenül? - kérdezem mellékesen.
Nem érzem jogosnak, hogy ennyire engem tesz felelőssé a történtekért. A fejemben úgy kapcsolom össze, hogy ha elhívom, nem lesz rosszul és nincs semmi baj. Már azt is el tudom képzelni, hogy bánatában itta le magát, de egyszerűen bele se gondoltam, hogy neki ez ilyen sokat jelent. Úgy tűnik, sosem fogom megérteni a lányokat.
- Csak a DÖK tud róla, és azon belül se mindenki. De nem hiszem, hogy pletykálni fognak rólad... Mindegy, Karola, én elszúrtam, és most nagyon mérges vagyok, de fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Tudod jól, hogy a barátod vagyok, de volt egy szar szentestém a családommal, napokig hallgattam otthon, hogy én tehetek mindenről, nem volt kedvem szomorúan mutatkozni veled, hogy még a te kedvedet is elvegyem... De ha ennyire megsértettelek, akkor utálj nyugodtan! - sóhajtok fel, ahogy a falnak dőlök és az elvarázsolt mennyezetre nézek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Tudom, én csak... - de nem jön ki több a számon, túlságosan erőlködök azon, hogy ne kezdjek el sírni, épp elég kínos az a pár könnycsepp, ami idő közben kicsordul a szemem sarkából. Gyorsan le is törlöm, ahogy Karola teszi, nem célom jelenetet rendezni a kastély egyik legforgalmasabb pontján. Dühös vagyok rá, amiért pont itt kell megaláznia. Igazán várhatott volna még vele, de mintha direkt ki akarta volna provokálni a veszekedést, pláne így nap végére, amikor különben is nagyon fáradtnak érzem magam a sok tanulástól. Semmihez nincs kedvem az elmúlt időszakban, pláne nem ahhoz, hogy még a legjobb barátommal is tovább mélyítsem az ellentéteket. Nagyon könnyen felhúzható vagyok, tele kiadatlan érzelmekkel, feszültségekkel, amik az ünnepek alatt gyűltek fel bennem. Otthon nem sírhattam, mert nem voltam egyedül a hálószobában, a bátyám pedig kicikizett volna. A suliban ugyanez a helyzet, ott még többen vannak, és ha nem is állnak le csúfolódni, a figyelmet túlságosan rám irányítja még a jóindulatú kérdésekkel is.
Én nem vagyok olyan határozott és vonzó külsejű, mint a többi fiú, akik el merik hívni a lányokat. Karola is jobbat érdemel nálam. Tudtam, hogy a szépsége miatt biztosan felkérik majd mások, a legjobb barát és a menő arc közötti kellemetlen választási kényszernek pedig nem szerettem volna kitenni őt, magamat pedig a csalódástól féltettem, hogy majd nemet fog mondani. Így nyitva hagytam a kérdést, és megőriztem az önbizalmam. Mostanáig.
- Ne mondj ilyet! - na jó, ezt az ő szájából szörnyű visszahallanom. Vagy akkor nem értem, eddig miért nem volt neki nyilvánvaló, hiszen olyanért kér számon, ami nem vallott volna rám. Ismer engem, közel állunk egymáshoz, és most elvárta volna, hogy másképp viselkedjek a szokásosnál. Eltörik a mécses, a szemeimet elkezdem törölgetni, hogy minél gyorsabban eltüntessem a könnyeimet, majd a tenyerembe temetem az arcom, úgy sírdogálok egy kicsit elfordulva, amíg Karola szavai nem ráznak fel kissé ebből az állapotból.
- Hagyj már! Kész... elérted, hogy most mindenki rajtunk röhögjön. Megaláztál mindenki előtt, pedig tudtad, hogy ettől rettegek szeptember óta. És pont te... - sziszegem a méregtől elvörösödve, mivel nem tudom mire vélni a kéréseit. Túllépett egy határon, innentől kezdve nehéz visszatáncolnia magát.
- Sajnálom, tényleg. Nem akartam, hogy rossz legyen neked, én csak nem hittem el, hogy te majd velem fogsz elmenni a bálba és nem mással - fújom ki az orrom abban a fél zsepiben, ami nem túl sok sajnos. Az arcomat a karjaimmal törölgetem meg, a takonytól ugyanis pikkpakk átázik a vékony papír, eltüntető bűbáj pedig nem jut eszembe.
- Tényleg? Azt hittem elveszítelek - szipogok meglepetten a szorításában, ahogy megkönnyebbülve én is átölelem az ezidáig mellettem lógó karjaimmal. - Majd jóvá fogom tenni valahogy, ígérem! - fogalmam sincs, hogyan, de muszáj megpróbálnom. Karola túl értékes nekem ahhoz, hogy ilyenek miatt elveszítsem. És mivel a vallomásom érdekli, őszinte leszek vele.
- Válás lesz otthon. Miattam. Elvileg... Mármint van, aki ezt mondja, van aki mást. Tudod, hogy apa titkolta a varázsvilágot, de amióta kiderült rólam, teljesen lecsúszott és külön költözött. Csinálja a botrányokat, de azt nem gondoltam volna, hogy mások is a szememhez vágják, hogy ez az én hibám lenne. És nem tudom, hogy most kivel mi lesz - magyarázom neki elkeseredve, de már legalább nem sírok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Túlment azon a határon, hogy csak úgy elengedjem a fülem mellett a kijelentéseit. Igenis vérig sértett a számonkérésével! A stílussal van a legnagyobb bajom, na meg az időzítéssel, de úgy látszik nem akarja megérteni az én oldalamat. Pedig ha beleképzelné magát a helyzetembe, és tudná, hogy az otthoni karácsonyom hogyan zajlott, vagy beszélhetnék neki azokról a gondolatokról, amik mostanában nyomasztanak engem, máris másképp festene, hogy a Beni miért olyan rosszkedvű és zárkózott manapság. Rögtön nem az lenne a legnagyobb baj, hogy ki kivel táncikált, vagy itta le magát unalomból. Ha valakinek, akkor nekem kellett volna seggrészegen a tisztás szélén okádnom a hóba, de valamiért mindig a jó fiút játszom, erre még egyedül lenni se hagynak. Szóval gyáva alaknak tart a legjobb barátom. Hát, mindig is tudtam, hogy ő is ugyanazt gondolja rólam, mint a többiek, csak jól titkolja. Fontos volt neki a barátságom? Csak tudnám, hogy miért. Talán a könyveim kellettek neki, vagy csak egyedül érezte magát, de az is megfordult már a fejemben korábban, hogy jól jöttem neki ahhoz, hogy beavassam őt a varázstalanok világába, hiszen ő úgyis a tökéletes aranyvérű család tökéletes és csinos lánygyermeke.
Zihálva veszem a levegőt, ahogy a bosszús gondolataim végtelen láncolatot alkotva peregnek végig bennem. Ilyenkor nem tudom leállítani magam, annyira elkap a hangulat, eléggé elfogult is vagyok. Vörös a fejem, de a szemeim is azok lettek a sírástól és erőlködéstől. Kénytelen vagyok a számon át lélegezni, annyira bedugul az orrom, a váladékot pedig sűrű szipogással tartom benn, mert az a kevéske zsepi nem volt elegendő arra, hogy még ki is fújjam. Jó, hogy a könnycseppeket le tudtam vele törölni, máris átázott a vékony papír.
- Persze, hogy téged nem érdekel, de itt most rólam van szó - dünnyögöm orrhangon, miközben megforgatom a szemeim. Már megint magából indul ki, és csakis azt nézi, ami neki épp jó lett volna. A mesebeli karácsonyi bál. Hogy épp nincs kedvem ehhez, vagy félek a tömegtől, az még a barátaimat sem érdekli. - Azért örülök, hogy megnyugodtál - halványan elmosolyodom az ölelésében, amikor egy fokkal már jobb a helyzet. Valószínűleg a határozottsága és a felemelt hangja ijesztett meg, attól sírhattam el magam. De úgy tűnik, hogy a sírás jó hatással van mindkettőnkre, hiszen a feszültség kicsit mintha csökkenne bennünk, így már egy fokkal kulturáltabban folytathatjuk a párbeszédet. Ahogy elhatározom, hogy megnyílok előtte, az ölelése segít abban, hogy visszatérjen az önbizalmam. Ismét esélyt látok rá, hogy a mondandómmal majd átérzi a helyzetem, és a végére elnézőbb lesz velem szemben, a hibáim ellenére. Elhiszem, hogy kíváncsivá tettem szegényt, mert az utóbbi hetekben a szokásoshoz képest másképpen viselkedtem sajnos vele is.
Mielőtt bármit reagálhatnék a tanácsára, megjelenik két rellonos, akik elég furcsán szóltak Karolához. Kinyílik a bicska a zsebemben, de persze ott is marad, hiszen meg se merek ilyenkor nyikkanni, nehogy kapjak egyet. Ezek felsőévesek, értik a dolgukat. Már attól félek, hogy idejönnek, végül engem figyelmen kívül hagynak, de láthatóan megrémítik a lányt a jelenlétükkel. Nem csoda, hogy karon ragad és a klubhelyiségünk felé invitál. Nos, a kaját legalább megettem, majd a manók elrámolnak utánam.
- Mióta szálltak rád? - súgom oda diszkréten, miközben elhagyjuk a Nagytermet, de a körlet helyett inkább megtorpanok és átveszem az irányítást, félrehúzva őt az ajtóhoz közel eső sarokba. - Nem vagyok benne biztos, hogy a szüleim már nem szeretik egymást - vallom be neki félénken. Ragaszkodtak egymáshoz, de egyikük sem romantikus alkat, talán a lakás mérete miatt hidegültek el egymás mellett, vagy ilyen a természetük, de igazán sosem értettem, miért házasodtak össze. - Tudom, ne nekem mondd... A bátyám talált meg otthon, mert ő engem okol. Mindenki előtt beszólogatott, napokig szekált. De ha nem születek varázslónak, akkor sosem derül ki apa titka, és nem lett volna semmilyen veszekedés. Akkor mégiscsak én tehetek az egész különköltözésről, nem? - kérdezem bizonytalanul, ahogy fejtegetni kezdem az okokat. Nem értem félre ezúttal, hogy mit és hogyan értett, látom rajta, hogy segíteni akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Gyanakvóan ráncolom össze a szemöldökömet, ahogy vállammal a hideg falnak dőlve hallgatni kezdem a magyarázkodását. Nagyon sajnálnám, ha neki is meggyűlne a baja a zöldekkel, úgy látszik számos diák mindennapjait megkeseríti az az átkozott ház, és hiába távolodtunk el egy kicsit egymástól Karolával, nekem ugyanolyan fontos maradt a biztonsága, függetlenül a viselkedésétől. Ha megvédeni nem is tudom, vigasztalni még jó vagyok szerintem. Látom rajta, hogy megérintette a helyzetem, végtelennek tűnő hetek után végre élvezem a figyelmét, na meg hogy fontos vagyok neki. Az aggodalma most nagyon jólesik, mert egy kicsit kevésbé érzem magam egyedül a problémáimmal. Főleg amiért egy hozzám közel állóval is megoszthatom, akinek nagyon kíváncsi vagyok a meglátásaira. Helyén van az esze, csakúgy mint a szíve. Ezt annak ellenére is így gondoltam, hogy kicsit felkaptam miatta a vizet. Már-már vallatónak hathat azonban, ahogy az ő testbeszédét felvéve én is összefonom magam előtt a karjaimat. A sóhajtásával azonban csak jobban felcsigáz, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly lenne a helyzet.
- Csak nyugodtan. Tudod, hogy köztünk marad - mosolyodom el bátorítólag, ahogy legyintek egyet a kézfejemmel, még mielőtt bármi érdemlegeset mondana. Maximálisan a diszkréciómat élvezi, nyugodtan megnyílhat előttem, ahogy én is teszem. Azt hiszem jobb lesz csiszolnunk a kommunikációnkon a jövőben. Korábban igaz, hogy sokat beszéltünk már magunkról, illetve a családi helyzetünkről, de úgy látszik naprakészebbnek kell tartanunk a híreket, ha nem akarunk konfliktust egymással. Mert talán az volt a gond legutóbb, hogy sokáig inkább magamban őrlődtem, egyre inkább elzárkózva előle. Attól tartottam, hogy őt ez nem fogja érdekelni, és inkább megtartottam az érzéseimet, viszont így csak még nagyobb kárt okoztam később. Lehet, hogy megéri mindent elmondani neki, ha amúgy is majdhogynem napi szinten találkozunk, akkor is ha szerintem felesleges és unalmas információról van szó.
Észreveheti rajtam, ahogy a története alatt többször is elkerekedik a szemem. Nagyokat pislogok, olykor hátrahőkölök, máskor zavartan sütöm le a szemeimet a padlóra. Az idegességtől ökölbe szorulnak a kezeim, ahogy magamat kezdem el hibáztatni mindenért. Még nem kérdeztem meg tőle, hogy mégis miért csinálta ezt. Valószínűleg azért, mert ezidáig nem voltam felkészülve az esetleges válaszára. Na jó, most sem vagyok teljesen, de a kíváncsiság úrrá lesz rajtam. Szóval lehetséges, hogy miattam itta le magát? Nem tudnám magamnak megbocsátani, ha a gyávaságom miatt baja esne. Belegondolok, hogy mennyivel nagyobb biztonságban lett volna velem. Talán nem került volna sor sem a lerészegedésére, sem a fiú zaklatására. Nagyon megérint a történet, a csattanóig pedig feszülten figyelek, hiszen lélekben már a legrosszabbra számítok. De aztán szerencsére megtudom, hogy Márk valóban nagyon jó fej volt. Kicsit sajnálom, hogy az elején túlreagáltam a megalakulásukat. Ha ő nincs, akkor el se merem képzelni, hogy hogyan végződhetett volna az az este. Őszintén sajnálom Karolát, nagyon rossz nézni, ahogy mintha szégyellné magát. Elhiszem, hogy nehéz erről beszélnie, és hogy mások ezért kinevetnék, naiv kislánynak tartanák. De azt hiszem hasonlóan tapasztalatlan lennék ezekben az ő helyében, egyáltalán nem hibáztatom. Nagyon csinos lánynak gondolom, sajnos érthető, hogy ilyen-olyan módon megtalálják.
- Te jó ég! Ez nagyon durván is végződhetett volna... Jelentened kellene valakinek - javaslom indulatosan. - Nem te tehetsz róla, hogy megtalált, sajnos ilyenek ezek a rendezvények, aztán majd elfelejtik. Márk viszont tényleg rendes volt. De mondd csak - lépek egy kicsit közelebb hozzá, és az eddigieknél is halkabban folytatom. - Miért kezdtél el iszogatni? Ugye nem rám haragudtál meg?
Félve, már-már remegő hangon teszem fel neki a kérdést, még az ajkaimat is elharapom az aggodalomtól. Karola okos lány, tudja a határait. Belőle nem nézném ki, hogy ilyen felelőtlenségre vetemedjen, kellett legyen valamilyen kiváltó oka a cselekedetének.
- Az! - vigyorodom el elégedetten, amikor lebunkózza a bátyámat. Ha hallaná, most biztos nagyon bosszantaná ez a kijelentés, legfeljebb jót csuklik otthon, hogy emlegetjük. Tudom, hogy ő a hunyó ebben, de amikor napokig bánt vele, akkor nehéz tartanom magam. Ha pedig beárulom, gyáva leszek. Ördögi kör ez. - Jó, megpróbálom. Csak annyira fáj a reakciójuk... Tudod eddig én voltam otthon a jó fiú, és most úgy érzem, mintha valami baj lenne velem, és szégyellnének. Olyat is mondtak már, hogy bárcsak normális maradtam volna, mert akkor nem forgatom fel a mindennapjaikat. Nehéz, hogy velük nem oszthatom meg úgy a varázsvilágban történteket. Viszont én is abban bízom, hogy idővel valahogy elfogadják, talán még apa is szembenéz a tényekkel - sóhajtok fel, majd elnevetem magam Karola fenyegetésén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Megszánom őt, amilyen ártatlanul próbálja magát kimagyarázni előttem. Finoman megvonom a vállamat, majd arcomra halvány mosoly kúszik. Nem gondoltam volna, hogy ekkora kalamajkába keveredik, hiszen egy felelősségteljes, érett lánynak ismertem meg. Lehet, hogy a családja miatt egyszerűen túl nagy a nyomás rajta. Mindenki másképp éli meg, ha valami nincs rendben otthon. A bál jó alkalom volt mindenki számára, hogy egy kicsit kieressze a gőzt. Mégis, úgy tűnik csak én vagyok olyan nyomi, hogy megtartóztassam magam. A többiek úgy vannak vele, hogy fiatalok, ki akarják használni ezt az időszakot, és tudnak lazítani. Én meg úgy érzem magam, mintha folyamatosan be lennék feszülve valami miatt. Most olyan, mintha ebben teljesen egyedül hagyott volna. Viszont nem hagyhatom, hogy máskor felügyelet nélkül maradjon, mert ezek szerint be tud sokallni, vagy mi a szösz. Szörnyű, hogy egy iskolai buliban sem tudhatja magát biztonságban. Ez nem egy belvárosi diszkó, ahol ez a fajta nyomulás előfordulhatna. Mi lesz a következő, taperolni is fogják?
- Jó, nyugi - intek neki csendesen, hogy felhagyhat a mentegetőzéssel. Nincs értelme. Ha valaki miatt bizalmatlan vagyok, az Márk személye, de vele is sikerült eloszlatni a kételyeim zömét. Késő már ujjal mutogatni ebben bárkire is, ami történt, megtörtént. Muszáj, hogy továbblépjünk, és legszívesebben valamennyien elfelejtenénk a kínos pillanatokat. Nekem például a bál lezárása sikerült botrányosan felkavaróra. Mit meg nem adnék, hogy ne emlékezzek arra a húsz percre, kezdve a nyilvános megaláztatásomtól, amit a balul sikerült táncmozdulatom indított el.
- Hát ja, van itt pár seggfej - forgatom meg a szemeimet rosszallóan, a fejemet csóválva, majd biztos ami biztos, azért körülnézek magunk mögött, nehogy valaki meghallja és magára vegye. Itt a falnak is füle van. Félek, hogy a varázslóújság sem kímél meg a hírnévtől. - Hm, mondasz valamit. De muszáj lépned, ha nem állnak le vele... Én csak jót akarok - tárom szét a karjaimat előtte aggódóan. Értem az álláspontját, de nem nyugtat meg teljesen. Bármikor rászállhatnak, ahogy az iménti beszólogatás is mutatja. Nem tudom őt megvédeni, így más megoldáson kell törnöm a fejem.
Kissé előre nyújtom a nyakam, mikor Márk kerül szóba, mintha még mondani akarna valamit vele kapcsolatban. Kérdően nézek rá, de aztán betudom a szégyenérzetének, hogy csendben marad. Biztosan csak felidézi magában a jelenetet, gondolom nem valami büszke az állapotára, ahogy szegény srácnak látnia kellett őt.
- Ó, basszus... annyira sajnálom. Már azt hittem, hogy a te családoddal is van valami gáz. Légyszi ne az alkoholba menekülj, ha baj van - mosolyodom el kedvesen, kezemet a vállára helyezve. Nagyon bűntudatom van, hogy én is tehetek erről az egészről, ezt láthatja is rajtam. Szomorúan bólogatok a javaslatára, a felejtés most a helyes döntés. Lesütött szemekkel hallgatom, amit bátorítólag próbál mondani, még a kezeit is megszorítom. Nem érdekel, hogy ki mit gondol erről, jólesik a támogatása. Előtte már merek valamennyire őszinte lenni anélkül, hogy szégyellném az érzéseimet. Egyre több embertől hallom, hogy nincs velem baj, ellentétben a családommal. Már csak őket kellene meggyőzni valahogy. Karola véleménye nyilván sokat számít, hiszen ő a legjobb barátom.
Halkan felnevetek az ölelésére, majd behúzom a nyakam, amikor összeborzolja a hajamat. Úgy tűnik, ez nem csak az ő kedvenc elfoglaltsága, valahogy mindenki megtalálja magának a tincseket. Igazán érik már a fodrász. Eligazgatom a szálakat, ahogy eredetileg is álltak, aztán folytatom.
- Nem tudom, gondolom tavasszal. De jobb lenne, ha nem jönnél, azzal csak felkavarnád a kedélyeket. Azért kedves tőled - jegyzem meg illedelmesen, majd intek a fejemmel, hogy induljunk meg a körletünk irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Gondterhelt arccal battyogok el a könyvtárig. Részben a vizsgaidőszak, részben viszont valami egészen más nyomja a lelkem, amiről ha nem terelem el a figyelmem a tananyaggal, akkor olyan érzés, mintha szépen lassan megőrjítene. Így viszont alig maradnak használható agysejtjeim a nap végére, olyannyira leterhelem magam az állandó gondolkodással. Csak ne jutnának újra és újra eszembe a csónakházban történtek. Egyre gyengébbnek és elveszettebbnek érzem magam, kívülállóként azt is megállapítanám, hogy fogytam néhány kilót az elmúlt hetekben, s a bőröm is sápadtabb lett kissé. Érezhetően bezárkóztam, amióta elárult és megalázott egy olyan ember, akit közel éreztem magamhoz. Nincs kedvem semmihez és senkihez ezek után, még élni se nagyon, hisz mi értelme van így bárminek is? Talán a könyvtárba járás mondható egy olyan tevékenységnek, ami valamelyest ki tud rángatni ebből az állapotból. Elég ideje számítok visszatérő vendégnek ott ahhoz, hogy tudjam, mikor nincs tumultus a diákság részéről. Amióta Kazanov került a Navine élére, szinte mindig a kedvenc könyvtárosom tartja a frontot, akivel a kezdetektől fogva elég jó kapcsolatba kerültem. Mielőtt belépek az ajtón, megtörölgetem az idő közben könnyessé vált szemem, majd bejutva próbálok valami mosolyt erőltetni az arcomra.
- Szia! - köszönök suttogva a polcok mögül elém sétáló barátomnak, mert itt így illik, de egyébként se szoktam sokkal hangosabb lenni. Legalább valaki a gondomat viseli és törődik velem... Ez azért nagyon rendes tőle. Rutinosan felakasztom a táskám az egyik fogasra, aztán sietek is megcsodálni a kikészített könyveket. Gyakran teszi félre nekem őket, mert úgyis tudja rólam, hogy gyorsan olvasok. - Úúú! Köszi! - markolom meg őket a mancsommal, majd fellapozom a legfelsőt. Akármennyire is próbálom, a hangom nem valami lelkes, ami hamar elárulja rólam, hogy gáz van.
- M-miért? Csak fáradt vagyok - hazudom, ahogy szomorúan felsóhajtok, de azért lecsüccsenek mellé. - Nem lesz baj, hogy nem a pultban ülsz? - láthatóan feszélyez, hogy kicsit közel vagyunk a bejárathoz, na meg el akarom terelni magamról a figyelmet, ami tudom, hogy nem lesz könnyű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tudhatnám már, hogy Jonginak fel fog tűnni, ha valami nincs rendben velem. Utálom, hogy mások számára ennyire kiismerhető vagyok, ha viszont nekem kellene megfejtenem valakiről, hogy milyen ember, akkor előbb-utóbb hatalmasat csalódok. Egy kis emberismeretre igazán szert tehettem volna már az évek alatt, vagy legalább megtanulhattam volna elrejteni az érzelmeimet mások előtt, hogy ne egy nyitott könyv legyek a kíváncsi érdeklődőknek. Többek között emiatt lehetek könnyű préda azok számára, akik ki szeretnének használni. De őszintén fogalmam sincs már, hogy mi történik velem, a túlélésre hajtok. Még pár vizsga, aztán kiszellőztetem a fejem otthon, remélve hogy a tesóm nem készít ki teljesen. Mondjuk ő most a legkevesebb problémám. Jó lenne, ha a szüleimmel is rendeződhetne majd a viszonyom.
- Mármint itt és most? Áh... - ráncolom össze a homlokomat értetlenkedve, ahogy mancsommal egy legyintés után a könyvkupacért kapok. Az már olyan, mintha az enyém lenne, nem engedem, hogy csak úgy elhúzza előlem, mint a mézesmadzagot, hiába ő a könyvtáros. - Nem aludni jöttem - húzom ki magam előtte, aztán szemügyre veszem a párnának szánt fedelet, és a kíváncsiságtól hajtva azért ráhelyezem az arcomat. Valóban nem az a keménykötésű fajta, és ha tényleg fáradt volnék, még el is tudom képzelni, hogy jót szundítanék rajta.
- Hmm, hát, jól van... - kezdek bele hebegve. A széken kuporogva összegörnyedek és az ujjaimat kezdem el tördelni. Mit ne mondjak, nem valami kellemes érzés erről beszélni, de azt hiszem muszáj lesz. Jongi talán megért majd engem.
- Mondd csak, olvastál mostanában Edictumot? - fúrom tekintetem az övébe puhatolózóan, hátha ezzel megkönnyítem a dolgomat a magyarázkodást tekintve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Azt hinném, hogy viccel, pedig a mosolya nem erről árulkodik. Sőt, kimerítő magyarázkodásba kezd, hogy miért hajtsam álomra a fejem a suli könyvtárában. Miközben hallgatom, úgy szalad fel a szemöldököm egy-egy mondatára, míg máskor a homlokom ráncolom szájtátva. Nagyokat bólintok a javaslata előtt, noha nem értem, hogy miért kéne aludnunk a könyvtárban, amikor ide tanulni jövünk, én pedig azért is, hogy a kedvenc iskolai alkalmazottammal is válthassak néhány szót, ha éppen ő van benn. A kastélyban nincs nagyon számítógép, se telefon, hogy lekössem a figyelmem, ha nyomja valami a lelkem. Egyedül a könyvek terelik el a gondolataimat a negatív dolgokról valamennyire. Ha olvasok, akkor teljesen kikapcsol az agyam és belemélyedek a fantáziabirodalmamba. Csend van, nyugalom, kedves emberek. Erre van most szükségem.
- Te szoktál itt aludni? - érdeklődöm kedvesen, kissé kétkedve fogadva az elbeszélését. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta volna, amit az előbb fecserészett. - Olvasni akarok, meg persze veled beszélgetni! - emelem fel a fejem büszkén, és mintha egy kissé még a rossz kedvem is enyhülni látszana. Mókás egy figura tud ő lenni, ha arról van szó. Mivel szinte mindig mosolyog, ezért lehetetlenség sokáig lógatni az orromat a társaságában.
Félrerakva a könyveket, egészen zavartan nyöszörgök neki, mert nem tudom, honnan is kezdjem ezt a hosszú sztorit. Meg persze azt sem, hogy mennyire szabadna ezekről beszélnem. Nem utolsó sorban az sem mindegy, hogy őt milyen szinten érdekli, hiszen untatni se akarom. Kissé megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, mikor legalább megtudom, hogy nem olvassa a pletykákat, mégis nehezebb dolgom lesz azzal, hogy elő kell kotorjam neki a bizonyítékot. Egyetértően bólintva odasétálok az újságokkal teli polchoz, hogy a hírhedt számot felnyitva az orra elé toljam a rovatot.
- Látod? Róla van szó... Azóta a nyomomban van. Vagyis volt... És teljesen összezavart - bökök arra a pár soros szösszenetre, amit a matrac alatt is őrizgetek, és a karácsonyi bálon történteket foglalja össze röviden.
- Minden miatta van! - csattanok fel bosszankodva, aztán visszaülök a székembe anélkül, hogy kifejteném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Hát ez nagyon aranyosan hangzik - vallom be őszintén, kicsit talán nagymamás hangon, ahogy halványan mosolyogva egy kissé oldalra döntöm a fejem. Megnyugtató, csendes. Igen, valóban az, ahogy ő mondja. Nagyokat bólogatok, hogy kifejezzem egyetértésem. Egyúttal nagyon irigykedem rá a gyerekkora miatt, ami az eddigiek alapján konkrétan meseszerűen hangzott. Mintha ő maga is egy könyvből lépett volna ki, s kelt volna életre. Olyan hihetetlen, hogy most ő az egyik könyvtárosunk. Ráadásul valahonnan Ázsiából fújta őt el idáig a szél. Na, ezt se kérdeztem még meg tőle, hogy végül hogyan kötött ki kishazánkban. Talán majd egyszer. - És miket szerettél olvasni akkoriban? - teszem fel neki az ártatlan kérdést.
Remélem tényleg szívesen beszélget velem, és nem csak az idejét rabolom. Kedvesen és készségesen hallgat végig, de sosem tudom, hogy vajon mindenkivel ilyen-e, vagy van valami különleges kapcsolat köztünk. Szeretek hinni az ilyenekben. Mármint jólesne, ha úgymond elismerné a tudásomat, meg a könyvek iránti rajongásomat, ilyenek. Szeretem lenyűgözni a nálam idősebbeket, és mindig jólesik, ha hallok tőlük valami tanácsot, vagy épp dicséretet. Fogalmam sincs, hogy Jongi hány éves lehet, mert még sosem mertem őt megkérdezni. De ha annyi, mint a tesóim, akkor őt is a fogadott családtagomnak tekinteném. Olyan jó lenne...
- Ismered? Honnan? - kapom fel a fejem idegesen a cikkről, amint kiejti az átkozott nevét. Nem gondoltam volna, hogy megfordult körülötte, főleg mert a könyvtár az egyik utolsó olyan hely, amit meglátogatna az a féleszű. Mondjuk tudom róla, hogy titokban állítólag romantikus ponyvaregényeket olvas, azért is adta oda a kedvencét, de ki tudja, hogy milyen hazugságokat hordott még nekem össze csak azért, hogy megkapjon. Viszont mi van, ha itt is a nyomomban van, ha őt is bántani akarta? - Hát... nem hagy békén - harapom el a számat, majd zavartan kezdek totyogni mellette. Nem szeretném a szaftos részleteket is az orra alá dörgölni, de valószínűleg bővebb kifejtésre szorul a téma, ha már felhoztam, mert ennyiből nem érti meg. Visszarogyok a helyemre, ugyanakkor látom rajta, hogy gondterheltté válik, amitől magam is kellemetlenül kezdem érezni.
- Mindenfélét - suttogom reszketve, falfehéren. - De nem akarom őt beárulni. Jaj, Jongi... Ez olyan nehéz - sóhajtok egy hatalmasat, immár könnyes szemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Amilyen könnyedén felel, olyan értetlen és kissé csalódott fejet vágok rá. Mindent, hm... Sokáig ízlelgetem magamban ezt a szót, belegondolva, hogy vajon mit is jelenthet pontosan. Mert tényleg annyi mindent takarhat, pláne ha Jongi a kiskorára értette. Lehetséges, hogy csodagyereknek számított, mondjuk nehezen hinném el róla, hogy pont a mi iskolánk könyvtárosának állt volna azzal a tudással, ami az ő fejében halmozódott fel az évek alatt. Egyáltalán, miért nem vitte többre, ha ennyire szereti a könyveket? Na jó, ezt minden könyvtárostól megkérdezhetném. Addig viszont nem merem, amíg én feleannyinál se tartok a tanulmányaimban, mint amit ő elért. Szóval megvakarom az orrom, felsorolom magamban az összes műfajt, és már épphogy lenyelném a válaszát, amikor csak nem hagyom annyiban, s már-már kekeckedően, de odaszúrok egy félmondatot.
- Azért csak volt kedvenced... - műfaj, könyv, bármi, de ha konkrétumot mond, jobban ki leszek segítve. Enyhén elmosolyodom a rejtelmességén, aztán a továbbiakban a lelki sérelmem taglalása köt le. Rég volt már a bál, de még mindig tisztán emlékszem, ahogyan a többi vele való találkozásomra is. Összeszorul a szívem, akárhányszor ez történik. Nagyon érdekel, hogy mit fog ehhez szólni a kedvenc könyvtárosom.
- Hogy... mi? - nevetek fel zavaromban, s ahogy elönti az arcomat a pír, ösztönösen a számhoz kapok. - Te? Őt? De hogyhogy? - nem akarok belegondolni, nem. Az agyam most valami láthatatlan, de masszív falat von maga köré, hogy képtelen legyen megtalálni az összefüggéseket. Mégis zaklatottnak érzem magam, ahogy egyre kényelmetlenebbül mocorgok a helyemen, amit az ujjaimmal való ideges dobolással is kifejezek.
- Szóval mintha a pszichológusom lennél? Oké - könnyebbülök meg, hiszen már voltam pszichológusnál az általánosban, hogy kezeljék a szorongásaimat, mondjuk nem nagyon sikerült. Amikor sokat bántottak, kiborultam és tombolásba kezdtem, azért is kellett, hogy valaki a szárnyai alá vegyen. Azóta ilyen dühroham nem nagyon fordult elő szerencsére. - Azt hittem, hogy akar tőlem valamit... De csak megjátszotta magát. Én pedig hittem neki. De ez titok - foglalom neki össze szaggatottan, nagy erőt véve magamon ahhoz, hogy viszonylagos érzelemmentességgel tudjam neki tálalni. Vállamra tett kezétől egy pillanatra lehunyom a szemem, s egy nagyot sóhajtok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A könyv címéről az a DVD jut eszembe, amit még egészen fiatalon kaptam a dédnagymamámtól karácsonyra. Mindig kedves emlék marad ez számomra, hiszen régóta nincs már köztünk, és ez az egyik olyan ajándéka, amit kifejezetten nekem szánt, noha természetesen a nagymamámmal közösen adták, de mégis ő választotta. Egy amerikai srác baseball meccsén, mialatt a kispadon ücsörgött, egy óriási földrengés által létrejött kráter nyelte őt el, s repítette vissza a középkori Angliába, azon belül is Arthur király várába. Szívbemarkoló belegondolni, hogy a számtalan megnézésekor még nem is sejtettem, hogy egyszer hasonlóan belezuhanok egy teljesen idegen világba, csak ezúttal egy kastélyról van szó, a fekete lovag pedig szerencsére kimaradt a történetből. Meglep, hogy ezek szerint egy Mark Twain feldolgozással örvendeztetett meg annak idején, hiszen a szerző neve nem ismeretlen számomra.
- Azt hiszem van erről egy film a tévében - esem gondolkodóba, még az állam is megtámasztom közben a kezemmel. Felidézem a gyerekkoromat, ezzel együtt elönt a mugli eszközök hiánya miatti ingerültség, de csak addig, amíg Jongi újabb megjegyzése ki nem zökkent. Nevetésén elmosolyodom, egyúttal különösnek találom, hogy mindkettőnknek meghatározó valamilyen formában ez a témakör.
- És az téged miért zavart volna? - vágom oda zaklatottan, csalódottsággal a hangomban. Egyre átláthatatlanabbá kezd válni számomra ez a helyzet, hiszen borzasztóan fáj belül, hogy Theon boldogan Valentin napozott az egyik közeli barátommal, amíg én a szobámban sírdogáltam a hiánya és a szemétsége miatt. Nem érzem fairnek, hogy egyesek könnyedén túllépnek valakin, míg másokban mély sebet ejt egy ismertség. Miért állok mindig ilyen szempontból a rossz oldalon? Kezeimmel lehorgasztott fejemet fogom, némán dühöngve egy sort a székemben ülve. Az utólag hozzátett mondatát el is engedem a fülem mellett, az agyamban túl hangosan harsognak a saját gondolataim.
Jelentőségteljesen a szemébe nézek. Tudom, hogy mit akarok tőle kérdezni, és talán érezhető is rajtam, de mégsem merem. Az igazságra nem vagyok felkészülve. Helyette nyelek egy nagyot, összeszorítom remegő ujjaim, s a továbbiakban másra koncentrálok. Megnyílok előtte ennek ellenére, mert valami azt súgja, hogy megbízhatok benne. Kezdettől fogva nagyon barátságos velem, és mivel felnézek rá, adok a szavára.
- Mert pszichopata. Hogy megkapjon, gondolom... Növelhette volna az egóját - úgy tűnhet, hogy már túltettem magam ezen, ha ennyire átlátom a szándékait, pedig ez koránt sincs így. Még mindig borzasztóan nehéz erről beszélnem, maximum okos vagyok. Kérdésére viszont leblokkolok, s egy ideig pirosló arccal ülök szoborként. Nehéz ez, ha még magamnak se tudtam megfogalmazni. -  Háááát... - süllyedek el a székben, de nem merek, és nem is tudok erre mit mondani neki. Haragszom rá, és nem akarom, hogy tetsszen. Ki akarom őt törölni az életemből, amiért ezt tette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kéne egy tükör. Nagy, széles, amiben mindenhol látszódom, nem csak a homályos ablaküvegen át. Bár épp elég tragikus látvány az is. A bőröm is öregedni kezd, mintha valóban létezne a reinkarnáció, és most beleszületek egy aggastyánba. Én most meg fogok halni? Ezt kérdezhetem magamtól, teljesen jogosan. Pár másodperc alatt öregedtem laza hetven évet, vajon a szívem hogy fogja ezt bírni... Ki ne rémülne halálra ettől? Sokféle bájitalt el tudtam képzelni, na de hogy pont nekem kell ezt kifognom, az valami borzalom. Annyi a szerencse, hogy belül még mindig friss, tizenöt évesnek érzem magam. A gatyámba mondjuk nem merek belenézni, sőt. Jobb, ha ezúttal féken tartom a kíváncsiságomat. El akarom felejteni, hogy belementem ebbe a hülyeségbe. Mérgesen Zsomborra pillantok, és épp elordítanám magam, mikor leesik a tantusz.
- Nem... vagyok... éhes. De mi? Én? Merlin? Most komolyan meghülyültél? Mondd azt, hogy igen. Mert ha a bájital, akkor sürgősen ki kell találnunk valamit. Bólogatni még tudsz? Ha érted, amit mondok, bólogass egy nagyot, okés? Vagy mutass egy lájk-jelet! Igen, az jobb lenne - állok meg előtte, és lassan, érthetően magyarázva tukmálom bele az információt a fejébe. - Nos, tudsz esetleg valami varázslatot, ami segíthetne most rajtunk? Vagy menjünk a gyengélkedőre? Valamit csinálj már, ha az előbb olyan nagy volt a szád! - vágom hozzá szemrehányóan. Megvakarom az államat, és gondolkodóba esek. Magamtól hirtelen semmi jó nem jut eszembe, valószínűleg túlságosan izgulok. De Várffy meg ne tudja, hogy elloptuk a fiolákat, mert akkor végünk, repülök a suliból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Tehát a taktika nemes egyszerűséggel az, hogy megpróbálom kierőltetni Zsomborból, vagyis az Arab éjszaka fedőnevű bűntársamból-bajtársamból a válaszokat. Ha verbálisan képtelen is érdemi kommunikációra, kell hogy legyen valami mód, amivel végül is szót tudnánk érteni. Jól jöhetne még egy penna, hozzá pergamen, és akkor esetleg megpróbálhatnánk azt, hogy írni vajon tud-e normálisan. Bár a szavai alapján a gondolataiban is lehet némi zavar. Látom persze, hogy kínlódik, erőlködik a megértetéssel, egyelőre annyi sikerül a részéről, hogy már nem hord össze annyi zagyvaságot. Ugyanúgy őrültségnek hangzik, amiket mond, mármitn elég extrém és légből kapott elhatározások. Na jó, előtte is az volt tőle, hogy lopjuk el a fiolákat, úgyhogy nem csodálkozom semmin. De legalább viszonylag értelemmel bírnak a szavai.
- Tehát érted! Szuper! - tapsikolok örömömben, amint az utolsó mondatát követően a megbeszéltek szerint bóloganti kezd. Még ugrándozni is kedvem lenne, csak ilyen idős testben nem merek. Meg is húzogatom a szakállamat, mert olyan furcsa érzés. Vajon tényleg ez vár rám hamarosan, amint jobban beindulnak a hormonok?
- Akkor... nyomás a gyengélkedőre. Ha van egy kis szerencsénk, hamar kimegy a hatása, annyira sokat nem hiszem, hogy ittunk a bájitalból. Majd azt mondjuk, hogy diákcsíny áldozatai lettünk. Rólam nem hiszem, hogy rosszat feltételeznének... de utoljára vettél rá ilyen hülyeségre - panaszkodom hangosan, ahogy karon fogva őt a gyengélkedő felé indulunk. Aggódom, de hát nem hiszem, hogy ez az állapot ne tartana tovább néhány óránál. Legrosszabb esetben. Haragszom Zsombira? Igen... De úgy kevésbé, hogy ő járt rosszabbul. Végül is izgalmas volt letérni a helyes útról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nagyon ritkán fordul elő, hogy előbb nézem meg a filmet, és csak utána veszem kézbe az alapjául szolgáló könyvet. Általában, ha tudom, hogy érdekesnek ígérkezik, előbb mindig az olvasást választom, kivéve ha a vásznon csak egy szeletét láthatom annak, ami rám várna, vagy utóbb nagyon felkeltette az érdeklődésem. Az viszont különösen szokatlan, s talán még sosem fordult elő, hogy egy bizonyos történetnek többféle átiratát láttam, vagy lapoztam volna. Oldalra döntött fejjel hallgatom Jongi meséjét az igazi élményről, amit az ő kedvencnek mondott műve szerez számára, bőszen tanakodva arról, hogy vajon megéri-e a jövőben elolvasnom. Talán egyszer úgyis a kezembe nyomja. Furcsa lenne, ha ne lenne a mi könyvtárunkban is példány belőle, főleg amióta ő tölti be itt ezt a tisztséget.
- Túl jószívű vagy - húzom el a szám, sajnálkozóan nézve végig rajta, de még mindig nem értem, hogy erre miért volt szüksége. Harag, vagy féltékenység dúlna bennem? Mindenesetre kellemetlenül érzem magam, mert Jongit a barátomnak tartom, ettől viszont mintha gyengülne a bizalmam. - És a szarságairól nem hallottál? Ne mondd már, hogy még ezek után is sajnálnád... Bőven megérdemelné, hogy rájöjjön, mekkora barom - kelek ki magamból ingerülten, ahogy végiggondolom azokat a sérelmeket, amiket nekem vagy az iskolatársaimnak okozott. Mert valljuk be, szinte alig van itt olyan tanuló, aki ne találkozott volna az ő árnyoldalával. És pont az ilyenek miatt érzik úgy, hogy még fontosak, amiért Jongi se fenékbe billenti őt, hanem még pátyolgatja. Ezek után felemás érzéssel ülök le vele, hiszen...
- Most akkor épp én lettem az aktuális, akinek segítesz? - kérdezem tőle gyanakodva. Nem nagyon láttam még őket együtt, és nagyjából elképzelhetetlen, hogy az ő kapcsolatuk jobb lenne, de valahol nagyon vágyom arra, hogy jónak gondoljanak, és valakinek egy különleges személy legyek. Még akkor is, ha Jongi idősebb, és ezek alapján azt mondják, túlságosan közvetlen és igazi barátságunk sosem lehet. Talán mégis a könyvek szeretete az, ami összeköt minket, és nem több. De mégis jókat tud mesélni, és olyan pozitív figura... Inkább csak hülye. Nem lát jól. Nem érte annyi fos, mint engem.
- Az ilyen embereknek folyamatosan fenn kell tartania azt, hogy ők vonzóak, azért szekál mindenkit, és azért forog az agya csak a szex körül - vágok közbe hevesen, mielőtt befejezhetné. Kicsit kioktatónak tűnök, de van tapasztalatom. Különös, hogy azt gondolja, nem így növelné az egóját. Egy sor őrlődés, habogás és kellemetlen körbepillantás után aztán folytatja azzal, hogy szerinte el kellene fogadnom így magam, és társai. Lehorgasztom a fejem, mélyeket sóhajtok, és elhúzva a számat, de végighallgatom a hegyi beszédet. Tetszik, amit mond, de ahogy ízlelgetem a szavakat, nem akarom teljesen elfogadni. - Ha el is fogadom, ez semmin nem változtat. Hülye voltam. Ki akart használni... Legalábbis azt hiszem. Te könnyen beszélsz, nem tudod mennyire szar érzés volt. Az mikor fog elmúlni? - fonom össze a karom nyűgösen. Kezdek bepörögni a témán, pedig az előbb még a szégyentől égett az arcom. Mintha nem is én lennék, felzaklat ez a téma. Jongi nyugalma és mosola viszont megakadályoz abban, hogy látványosan felcsattanjak, inkább kordában tartja a dühömet. Ajánlata végül felvillanyoz, és eloszlatja a pesszimizmusom.
- Értesz az önvédelemhez is? Taníts, persze. Inkább egy kis határozottság kéne, hoooogy vissza tudjak szólni. És akkor megaláznám valahogy... - álmodozom, és mivel azt hiszem, hogy készül valamire, zavartan én is felpattanok a székemből. - Nem jut eszembe konkrét - vonok vállat a könyvre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hiányzott már Min Jong, és vele a könyvtár zárását követő, sokszor órákig eltartó beszélgetéseink, amik a nehéz időszakom alatt tartották bennem a lelket. A mosolya, amivel mindig várt, és ha minden nap csak egy rövidke időre is, de vissza tudta vele hozni az életkedvemet. A könyvei, amiket mindig az érdeklődésem alapján válogatott össze, vagyis hát pontosabban dugdosott el a többiek elől annak érdekében, hogy biztosan én tudjam kikölcsönözni őket. De végre eltelt a szünet, és immár a negyedik tanévemet taposom. Sajnos ezúttal sem én lettem az iskolaelső, és csak egy picivel csúsztam le az évfolyam legjobbjai közül, de ígérem, hogy az újabb megmérettetésre most már tényleg összekapom magam. Persze ehhez meg kell próbálnom kerülni a feltűnést, nem pedig bajba keveredni.
A papír halkan serceg a pennám alatt, miközben a házimhoz jegyzetelek az egyik ajánlott irodalomból. Szabad kezemmel felkönyöklök az olvasótér egyik asztalára, és úgy támasztom meg a fejem. Lehet, hogy nem a leghelyesebb a testtartásom közben, és biztosan túl közel van a szemem a betűkhöz, de ilyenkor mindent kizárok magam körül, és csak a tanulásra koncentrálok. Ki tudja, mióta ülök már ott, amikor megszólít az ismerős hang.
- Oh, szia! Persze - rezzenek össze, mivel ilyenkor nagyon ritkán szakítanak meg, így ezúttal sem számítottam rá. Kell is egy másodperc, hogy tudatosuljon bennem a személy kiléte, ami után persze rögtön mosolyra fakad a szám, és kezemmel egy fokkal bátrabban magam mellé invitálom. -  A szünet óta azt hiszem, hogy még nem is nagyon tudtunk beszélni. Hú, mi ez a sok könyv nálad, ne segítsek fogni? - szörnyedek el halkan a vaskos köteteket látva, de nagyon feldob, hogy újra látjuk egymást. Amióta találkozott Kamcsival, mintha többször futottunk volna össze megbeszélten. Még zongoráztunk is, ami remélem, hogy idén is össze tud majd jönni. De amúgy neki tényleg azt érzem, hogy egy picit jobban megnyílhatok, bár zavarba hoz, hogy mennyire tarthatom fel a tanulása közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Próbálok nem akkor felbrekegni, amikor a nehéz könyvek egy tompa puffanással az asztalra ereszkednek. Hol a lány karját nézem, hogy remeg-e a súlytól, hol pedig a széles könyvgerinceket, hogy vajon mennyire lesz akadálymentes a landolásuk. De Améliát kemény fából faragták. Sok mindenhez ért, sok mindenen mehetett keresztül. Lehet, hogy kívülről kicsit törékenynek látszik, mégis szereti a saját kezében tartani a dolgokat. Vagy a másik magyarázat az, hogy szimplán nem kér belőlem, még ennyire sem. Lehet, hogy a legtöbb diáktársunk már rég a lebegtető bűbájjal vitte volna asztalhoz az olvasnivalót, de ő marad a mugli módszereknél. Házias, mit ne mondjak, vagy valami olyasmi. Amint a művelet megvan, mintha én is fellélegeznék.
- Persze. Mindig mindent felveszek, ami nem ütközik egy fontosabb órával. Már csak az a kérdés, hogy jövőre is megtartom-e ezt a szokásomat, vagy inkább már csak arra koncentráljak, ami tényleg érdekel - mondom fel neki a választ, mintha valami tananyagot akarnék ismertetni egy számonkérésen. Izgatottan várom meg, amíg helyet foglal előttem, közben a hajamon is igazítok egyet, ha már ténylegesen interjú-érzetet kap a beszélgetés. Tudom, most jön a rész, amikor mindent el kell mesélni, de lehet, hogy mégsem a könyvtár a legalkalmasabb. - Igazából be kellene fejeznem a jegyzetelést gyorsan... Aztán rohanok enni, úgyhogy az igazán nagy sztorizást inkább későbbre hagynám - nyelek egyet fülig vörösen, mert hát kissé kellemetlenül jön ki a dolog, pedig egyáltalán nem arról van szó, hogy kerülni akarom Améliát. Miközben beszélek, addig is jár a kezem és folytatom a másolást, aztán megígértetem vele, hogy amint lehet, még folytatjuk a beszélgetést. Bűntudatom van, amiért kereket kell oldjak, de egyúttal megkönnyebbülök, hogy nem kell feszengenem azon, hogy jól süljön el a csevej. Amint megvagyok, sűrű elnézéseket kérve pattanok fel, de még ebben a kereket oldásban is többször visszapillantok rá egy-egy sajnálkozó szempárral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hát, izé, úgy látszik van bennem annyi önbizalom végre, hogy megragadjam a fakanalat, és a manók helyett saját kezűleg üssem össze a vacsorát, igaz többed magammal érkezem ezúttal is. A barátságkarkötőnk még mindig a karomon virít, igaz kissé szorítja olykor a bőrömet, ezért meg kell igazgatnom a helyét, máskülönben nyoma marad, ha nem vigyázok. Ez emlékeztet arra, hogy történjen bármi, nem vagyok egyedül. Az a kis maréknyi ember még mindig velem van. Remélem, hogy csatlakoznak hozzájuk újak, persze nehéz megtalálni a hangot az alattam járó diákokkal. Mert hát rangidős lettem. Eljött az ötödév, ami után szakosodnom kell. Mert nem kérdés, hogy maradok. Mi másért tanultam volna ilyen szorgalmasan ennyi éven át? Persze a legutóbbi vizsgaidőszak sem volt a legfényesebb, de magamhoz képest jól teljesítettem. A tanulság az, hogy most tényleg rá kell kapcsoljak, hogy a tanév végi nagy erőpróbát állni tudjam.
Addig viszont belevetem magam az új tanévbe. Elhatároztuk Karolával, hogy pizzát fogunk sütni. Ez szerintem elég jól hangzik, egyedül viszont nem biztos, hogy bevállaltam volna. Talán ő is így volt ezzel, amikor eldöntöttük, hogy találkozunk a konyhában. Egy kis cetlire kiírtam a hozzávalókat, mert nem akármilyen receptet követünk. De a biztonság kedvéért ott van velem a könyvtárból elhozott szakácskönyv is. Emlékszem, hogy annak idején a közös bájitalfőzésünk nem sikerült túl jól, remélem az ételekkel egy fokkal már szerencsésebbek leszünk. Meg akkor még elég kicsik voltunk, most viszont megérettünk a feladatra.
Kicsit izgatott vagyok, nem csak a főzés miatt, hanem azért is, mert mindenféle kérdésre fel vagyok tőle készülve. Tudom, hogy ilyenkor nem csupán a kezünk jár, hanem a szánk is. Ő pedig egy nagyon egyenes lány, aki nem szokott kertelni, ha tudni akar valamit. Kényelmes ruhát veszek fel, hiszen órák után megtehetem, a taláromat pedig az egyik széktámlára akasztom, amit behoztam magunknak. Nekilátok az előkészületeknek, elrendezgetem azt, amit a főzéshez és az evéshez hoztam, majd mielőtt az eszközöket pakolnám ki, inkább megtámaszkodom a pultnál, és várok a háztársamra. Még időben vagyunk, bőven vacsoraidő lesz, mire elkészülünk, pont jó lesz. A manók se mérgesek, mert a mai napon a konyha ezen részlegét nem veszik igénybe, megbeszéltem velük, hogy ne morogjanak ránk. Ha időben szól az ember, rendkívül rugalmasak tudnak lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem nézem az órát, ezért nem tűnik fel, hogy Karola időben érkezik-e, vagy megvárat kissé. Van dolgom a konyhapultok körül bőven. Hoztam némi rágcsálni valót, amolyan kísértésnek, hogy ha túl lassan sülne meg a pizza a kemencében, akkor legyen mit ennünk, de felfogható a főétel utáni desszertnek is. Annyira nem hiszem, hogy el fogja nyomni az étvágyunkat, egyelőre türtőztetem magam, hogy a zacskóba nyúljak. Elrendezgetem a tálakat, deszkákat, kanalakat, és igazából ezt a részét már inkább a barátomra bíznám, mert ő biztosan otthonosabban mozog az ilyenekben. Látványosan az orra előtt hever minden, úgyhogy ha valamit nagyon elrontottam, mert mondjuk nem készítettem elő egy létfontosságú hozzávalót, amit amúgy is mindjárt ellenőrzünk, vagy valami baromi nagy hülyeség is ki lett pakolva, akkor azt még egy sikkantással biztosan a tudtomra adhatja.
Amint meglátom, felcsillan a szemem, de a vele együtt az arcomra szökkenő mosoly hamar megfagy. Fáradtnak tűnik, nyomottnak kissé, amilyennek ritkán látom. Persze nem akarom, hogy az arckifejezésemmel még tovább erősítsem benne, hogy bizony nagyon feltűnő, hogy rossz bőrben vagy. Sajnos csak jobban összezavar, hogy megérinti a csuklóját, ahol nyilván egyből feltűnik, hogy nem hozta magával a karkötőjét. Talán rám haragszik? És... miattam sírt volna? Érzem, ahogy elsápadok, majd egy nagyot nyelek, amikor közeledni kezd hozzám. Már épphogy össze nem rezzenek ijedtemben, hogy most a sodrófával fog-e hátba vágni, amikor megérzem puha karjainak ölelését, amitől persze rögtön megnyugszom. Hagyom, hogy megöleljen, mert ez ilyenkor nekem is nagyon sokat segített. Jó érzés, hogy valaki mellettem van és támogat. Mi itt vagyunk egymásnak, mint többéves barátok.
- Ne legyen bűntudatod, ha a karkötő nyomaszt. Az se zavar, ha egy tündérmanó megette - füllentek, mert hát persze nagy veszteség lenne, de mit tudok tenni. - Ha van kedved, átnézhetjük a hozzávalókat, elvileg mindent kikészítettem. Na meg az eszközök is itt vannak, de mintha tálakból nem lenne elég, azt mindjárt keresek a pultban - tanakodom hangosan, hogy eltereljem a figyelmét. Azt hiszem jobb, ha továbblépek a hangulatán, de ha kedvtelen marad, muszáj lesz rákérdeznem, hogy mivel-kivel van baja. Szorongok is emiatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már hogy ne vettem volna észre? Gondolom, Karola részéről ez költői kérdés volt. Tudható, hogy jó a memóriám, és automatikusan figyelek a részletekre. Félelemből, persze, hiszen az első tapasztalatok után jó pár életveszélyes szituációtól mentett meg ez az elővigyázatosság. Furcsállom, hogy szabadkozni kezd, hirtelen azon kezdek el tépelődni, hogy vajon mennyire tulajdonítottunk túl nagy jelentőséget ezeknek a karkötőknek. Mert hát, valóban nem abban mérik a barátságot és mélységét, hogy külsőleg mit hord az ember, hogyan nyomatékosítja azt a külvilágnak. Elég, ha ketten, az érintettek tudják egymásról, hogy bármiben számíthatnak a másikra. Messze vagyok attól, hogy bölcselkedően hívjam magam, de többek között ezen apróságra is rájöttem, amióta a kékek közé tartozom a kastélyban. Így hát, veszek egy nagy levegőt, és próbálom őt megnyugtatni. Ha valóban emiatt néz ki pocsékul, feleslegesen teszi.
- Örülök, persze. Semmi gond! Elvégre nem várhatom el, hogy mindig rajtad legyen. Biztos van olyan öltözék is, amihez nem passzol, szóval ne csinálj belőle gondot. Egy kedves emlék, amit csak jó, ha megőrzöl, de a lényeg nem ezen van - felnőttünk. Ezt már nem teszem hozzá. Megváltozhattak az igényeink, ízlésünk, gondolkodásunk. Ha valamelyikünknek már nem fontosak ezek, akkor nem kell élni vele. Majd bekerül a kincsesláda mélyére. De melyik végzős hisz még az olyanokban, mint a barátságkarkötő?
- Ahha... - lépdelek a felszerelésekhez, hogy megtaláljam amit kért. - Az a tésztanyújtó micsoda is kell, ugye? Vagy ez a lap pont ahhoz kell? - zavarodok össze láthatóan. Kihúzogatom a fiókokat, de nincs sok szerencsém, mert nem látom. Aztán, mintha villám csapna belém, rándulok egy nagyot, majd megdermedek. Kihúzom magam, és csak lassan fordulok meg, döbbenettől csillogó szemekkel nézve vissza rá. Ilyen drasztikus, erős kijelentésre nem voltam felkészülve.
- Hogy mi?! - fut ki belőlem a döbbenettől sokkosan. - Ne tereld a témát. Elrontjuk a pizza ízét, ha szomorúan sütünk - fogom meg a vállát, ahogy mellé lépek. Azt hiszem, ezt fontos megbeszélni. - Kérsz teát?