Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Lelki szemeim előtt felvillan a nyújtódeszka és a nyújtófa klasszikus ábrázolása. Parányit felkúszik a vérnyomásom, amikor egyik fiókban sem sikerül rájuk lelnem. Pedig igazán alapvető eszközök lennének ezek egy magyar konyhában... De talán az itteni manóknak nincs rá szükségük, mert ügyesen megoldják a sajátos bűbájaikkal. A diákok közül pedig akadhatnak kleptomániásak. A nyújtófa tökéletes eszköz arra, hogy agyonüssünk vele valakit. A deszkából még pajzs is lehet. Szerintem biztosan konfliktuskezelésre használják a sértődött felek. Legalábbis, amíg Karola ki nem szúrja őket helyettem is a távolból, addig szentül ez a meggyőződés élt bennem.
Kiraktam magunk elé a pultra, győzelmi trófeaként. Bárcsak a pizza lenne még előttünk, de ha ebben a tempóban haladunk, nem leszünk kész egyhamar. Mégis, Karolának jó indoka van arra, hogy most meghallgassák. Serényen a konyhaszekrény felé iramodok, hogy lekapjak egy filter erdei gyümölcsteát, s egy pálcaintéssel vizet forralok. Közben többször fordulok a lány felé, hiszen a füleim szabadok, a kezeimmel pedig egy tálcára helyezek neki cukrot, édesítőszert, mézet, amit szeretne mellé... Egy nagy, szívecskés-macis bögrét választok neki, magamnak pedig egy egyszerű kéket, hogy ne csak ő kortyolgasson valamit a beszélgetés közben. Még várni kell ahhoz, hogy iható hőmérsékletű legyen a tea, egyelőre ázik a filter, de óvatosan Karola mellé rakom a bögréjét, sajátomat pedig hőbiztos fogással szorongatom magam előtt.
- Hát... mindkettőtöknek rossz időszaka van, a tanulás miatt alapból... - szögezem le az elején, mint a konfliktusok eredőjét. - Lilla, hm... Hirtelen nem ugrik be, hogy ő ki lehet. Nézd, ilyenkor mindig több szeretetre van szükségünk, mint amit a másik nyújtani tud, hiszen neki is nagyon nehéz egyensúlyozni a magánélet és az iskolai teendők között. Érthető, ha féltékenynek tart, de mit vágott hozzád, ha nem túl udvariatlanság megkérdeznem? - lehet, hogy csak túlreagálja szegény Karola, szerintem hajlamos nagyon komolyan venni dolgokat. Mégis, hogyan mondhatnám ezt el neki finoman anélkül, hogy megsértsem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Megtehetném, hogy az Egyetem könyvtárát látogatom meg, de az átállás nem megy egyik napról a másikra. Megszoktam már, hogy a napirendem szerves része a kastély könyvtárának felkeresése, és egyébként is úgy alakítottam ki az órarendem, hogy viszonylag sok időt tudjak az ismerős falak között tölteni. Lehet, hogy nehezen alkalmazkodom a változásokhoz. Ragaszkodom a múlthoz, a régi emlékekhez, még ha már nincsenek is velem azok, akik egykor fontosak, meghatározóak voltak, vagy csak eltávolodtunk egymástól. Egy sor olyan dolog történt, amit egyszerűen el kellene fogadnom, hogy többé nincs így, és egy új korszak kezdődik az életemben. Mégis hagyom, hogy egy ideig még a megszokásaim rabja legyek, amíg a sors ki nem lök ebből a burokból.
Aztán itt van Min Jong, akivel mindig jókat beszélgetek. Már amikor ráér. Ezúttal azt jövök felkutatni, hogy a könyvállományon belül mennyi foglalkozik a mágikus közlekedéssel. Az oktatóm azt a feladatot adta, hogy keressek szakirodalmat. Bele kell építenem a tanmenetbe. Forrásmunka, elemzések... Azt hiszem, összerándulna a gyomrom, ha nem szoktattam volna magam éveken keresztül a kitartó tanuláshoz.
Hallották, hogy gyakorlótanár lettem, ezért a legtöbb pillantás zavarba ejtő számomra. Egyesek arról súgnak össze, hogy túl fiatal vagyok, tapasztalatlan, ezért a hangnem is komolytalan lesz, amit megütnek. Mások viszont elismerően és félénken pislognak vissza rám. Nem harapok, még mindig diáknak érzem magam. Pedig nagyon határozottnak akarok tűnni. Kihúzom magam, a hangom is mélyítem, ha kell. Feszesen lépkedek a megfelelő polcokig, hogy aztán tanakodva futtassam végig ujjaim a könyvgerinceken. Tekintetem a tanulóasztalok felé vándorol. Ahogy látom, Zalán hadilábon áll az éberléttel. Elmosolyodom a látványtól. Na de mi ez a könyvkupac?
- Szia Zalán! Hadd gratuláljak én is a Pro-Levita díjhoz! - sétálok közelebb, hiszen azt hiszem, még nem volt alkalmam személyesen is gratulálni neki, a tanári értekezleteken történő részvétel nagy előnye viszont, hogy képben vagyok az elismerésekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem akartam én megijeszteni, de úgy néz ki, hogy egy kicsit azért mégis sikerült. Lehet, hogy rémisztő vagyok, vagy a lelkiismerete rossz, esetleg túlságosan beszippantotta a jegyzetelés, ez velem is megesik olykor. Mégis, ahogy összecsukja a füzetét, és szemmel láthatóan zavarba jön attól, hogy megszólítottam, a szemöldököm azért megemelkedik. Hagyom, hogy eldarálja a mondandóját. Nekem legalábbis úgy jön le, mintha az utóbbi mondataival mindig exkuzálná az előbbieket, egy véget nem érő körforgást indítva el. Ahogy jobban belegondolok, és merengeni kezdek az előző éveken, azért az én teljesítményem is megüthetett volna olykor egy ilyen elismerést, de nem vagyok önző, mert valószínűleg ugyanezt gondoltam és éreztem volna egy nyerés esetén, mint amit ő most. Meg hát, volt pár olyan tanév, amikor kevésbé alakultak fényesen a dolgaim. Talán ez a törés az, ami miatt álmaimmal ellentétben prefektus se lett belőlem soha, de mindegy, túlélem valahogy. Gyakorlótanár lettem, ez elég menő dolog most, kárpótol mindenért.
- Őőő, bocsi, de remélem, hogy nem zavartalak meg semmiben - fut végig tekintetem a füzeten, a könyvhalmon, majd végül a fiún. Hangom bizonytalanul remeg, mégis sejtelmes jelleget kölcsönöz. Fontosnak tartom, hogy előbb ezt tisztázzam, mert semmiképpen sem akarom őt feltartani, ha most nincs beszélgetős kedvében. - Tényleg? Például kiket? - teszem fel őszinte érdeklődéssel a kérdést.
- Gondolom, azért a többi asztalt meglested - kacsintok, s mivel a székfelszabadításból arra következtetek, hogy marasztalni akar, leülök mellé egy kicsit beszélgetni. De nagyon nem akarom, hogy azért legyen illedelmes velem, mert a tanárok közé emelkedtem. - Jól telt a szünet egyébként? -nem tudom, merjek-e jobbat kérdezni tőle, de év elején úgy szokás, hogy ezt a kört is lefutjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Jogosan kérdezhetnénk, hogy mi mást is felelhetne valaki ilyenkor. Induljunk ki abból, hogy nem a legjobb ötlet könyvtárban zavarni valakit. Ide azért járunk, hogy a tanulásra koncentráljunk, átadjuk magunkat az olvasmányoknak, és fokozatosan elvesszünk egy könyv tartalmában. Ha pedig beszélgetnénk valakivel, akkor ott a Társalgó, meg hát egyeseknek a Nagyterem, mondjuk én oda a főétkezések miatt járok többnyire, és ha eszem, akkor nem szívesen járatom a szám, de ez más kérdés.
Szóval, végül is engem is a könyvkutatásom vezérelt ide, nem pedig az, hogy bandába verődjek. Nem tervezem sokáig feltartani Zalánt, a végén még hátráltatnám a tanulásban. De milyen jó, hogy én már magam mögött tudhatom ezt. Pontosabban, még csak most kezdődik az egyetemen az igazán kemény tempó!
- Akkor jó - vonok vállat. - Nem muszáj elmondanod, ha nem annyira fontos. Azért jó látni, hogy kutatgatsz. Én is azért jöttem ide egyébként - osztom meg vele mellékesen, csak hogy kicsit bátorítsam őt. Emlékszem, hogy pár éve még mennyire féltem attól, ha valaki tanuláson kap. Így is megörököltem a stréber jelzőt általánosból, és csak nehezen sikerült elhagynom. Vagy tudja fene, milyennek gondolnak, mondjuk mi levitások ezzel muszáj, hogy megtanuljunk együtt élni. Érdekes, hogy most olyan, mintha ezek a félős idők már nagyon rég lettek volna, és most pont én próbálok lelkesíteni valakit. Fordult a kocka.
- Oh, Amélia! De hát ő mintha már megkapta volna egyszer. És lehet, hogy valamikor Kornél is sorra fog kerülni. Van még pár tanév előttetek - tűnődöm el hangosan, előbb pedig Amélia hallatán egészen felcsillan a szemem, hiszen érdekelni kezdett, mi újság vele a szünet óta. Remélem, hogy majd elcsípem a folyosón és kifaggathatom.
- De igen. És nem... vagyis, gyakorlótanárként leszek most veletek egy ideig, amíg nem végzem el az egyetemet, aztán meglátjuk - osztom meg vele büszkén, arcomon szerény mosollyal. Kissé még bele is pirulok. A szünetét jobbnak látom nem faggatni, kérdése pedig igencsak váratlan utána - Hát, izé, ami azt illeti, Karolával annak idején egész sokat kísérleteztünk. És az alvásproblémák miatt is kellett készítenem, elég sűrűn. Izgulós vagyok, kell valami jó nyugtató - kacsintok cinkosul. - Csak nem vetted a fejedbe, hogy százfűlé-főzetet készíts? - viccelődöm, de azért ott van a hangomban, hogy fenntartom a realitását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Látványosan gondolkodóba esem a szavain. Alapból szerintem senki se szereti, ha okoskodnak, hegyi beszédet tartanak valamiről, főleg nem akkor, ha az illető fiatalabb nálunk, de Zalánban semmi odamondást nem vélek felfedezni. Ő tényleg rosszindulat nélkül, segítő szándékkal ad tanácsot, amit értékelek. Többek között úgy, hogy lesütöm a szemeim, és elpirulok.
- Harmadikos vagy, ugye? Mert akkor jövőre már találkozhatsz velem. Addig még csiszolok az előadásmódomon - mosolyodom el. - Ettől pedig nem kell tartanod. Egyetemi hallgatónak számítok, és nincs annyi tapasztalatom a tanításban, hogy elszálljak - persze a jobbak közé sorolom magam, de ezt nem kötöm az orrára. Mármint, tisztában vagyok vele, hogy okos vagyok, de nem szeretek ezzel visszaélni. Én inkább a szerény, szolgalelkűek csapatát gyarapítom, valószínűleg a jó agyam hiányában egy tipikus navinés veszett volna el bennem.
Meglep, hogy beszélgetésünk ilyen irányba vált át. De betudom annak, hogy valami kutatómunkában van, végtére is én zavartam meg őt benne, talán jobb, ha a gondolatai nem vesznek el teljesen a fejében. Megvakarom a tarkóm, összegyűjtve az emlékeim, s közben ide-oda járatom a plafonon a tekintetem, hátha kimaradt valami részlet, amit még meg kellene osztanom vele. Néhány pillanatnyi elmélyült hümmögés után azonban elégedetten csettintek a nyelvemmel.
- Nos, azt hiszem, hogy az alvássegítő lenne a leghelyesebb kifejezés, vagyis hát ilyen gyengébb altató, de persze lehet erősebbre is csinálni, csak az veszélyesebb, meg nem tudom, hogy a szervezeted hogyan reagálna rá, ezért jobb, ha nem viszed túlzásba, de ezt nyilván mondták az órán is, ha emlékszel... És miért is ne tennéd, na de a kísérletek pedig, hát tudod ez teljesen változó, mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindegyik sikerült, voltak eredménytelen próbálkozások is persze, de a sikeresek közül csodát ne várj, klasszikus bájitalokra gondolj - veszek óriási levegőket a hosszú monológom után, aminek közepétől már valósággal remegett a hangom, annyira belelendültem. - Na jó, azért bevallom, de csak neked, hogy próbálkoztunk durvább bájitalokkal is, de erről nem hiszem, hogy beszélhetek. Na de miért is vagy kíváncsi? Mi az, amit nem tudsz beszerezni külsőleg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem akarom én őt olyanról faggatni, amiről nem szívesen beszél. Az emlékeztetne a tipikus tanári viselkedéstípusra, amitől mindenki a falra mászik, én viszont jobban szeretném, ha egy fiatalos valakinek vésődnék bele a kastélybeli diákság emlékezetébe. Ha már a beszélgetésünk kezdetén, mindenfajta előzmény nélkül leszögezte, hogy nem iskolai feladat a kutatómunkája, akkor kizárásos alapon vagy másnak segít, vagy saját magán. És, ha kissé jobban belegondolok, azt hiszem kezdem is érteni, hogy honnan fújhat a szél. De elővigyázatossági okokból várok, hátha megerősít.
- Kár, hogy már kiszálltam az üzletből. Egy időben valóságos ügyfélkört építettem ki magam köré - sóhajtok fel szomorúan, ahogy az idő gyorsasága jut eszembe, na meg a sok régi barát, akikkel megismerkedtem így, s most már többükkel megszakadt a kapcsolat. Nem egyik napról a másikra, de amikor kikísérleteztem a számomra megfelelő dózisú bájitalt, nem voltam rest pénzért, szívességért cserébe megosztani azt másokkal. Akiket szimpatikusnak találtam. - Szerintem is jobb, ha valami biztonságosabbal kezdesz. Gyengébb ugyan a hatásfoka, de mindig az egyéntől függ, hogy kinek hogyan reagál a szervezete az adott összetevőre - folytatom tovább az okoskodást, és tényleg úgy hallatszik kívülről, mintha egy idős professzor bújt volna belém.
- Hasonló, igen. Némiképp feldobva - nyugtázom az elém tett oldalt. - De a gyógyítók is tudnak segíteni, ha bizonytalan vagy. És ha az idegességtől van, vagy szorongsz, akkor kezdetben a Goulens-bájitalt is megpróbálhatod, hozzá borsmentából vagy levendulából készült teával. Mármint, ha az okokat tudod, a tüneteket is könnyebb lesz kezelni - lassan, s egészen halkan beszélek hozzá, még közelebb is hajolva kissé. Lesütött szemeim sugallják, hogy próbálok diszkrét lenni, de azt hiszem sejtenie kell, hogy melyik jelenségre célzok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Pirultan sütöm le szemeim, s ahogy tarkóm vakargatva a magyarázaton gondolkodom, érezhetően szaporább lesz a szívverésem is. Nem biztos, hogy ezeknek a részleteknek most kell rólam kiderülniük az alattam jövő évfolyamok diákjainak, de aztán azzal nyugtatom magam, hogy tulajdonképpen soha sem titkoltam ezt a tevékenységet.
- Én csak segítettem azokon, akik kérték - vonok vállat vigyorogva, s még a karjaim is látványosan széttárom. - Amúgy meg... szívesség volt. Máskor meg ők segítettek másban, amiben jók voltak, ha olyan volt. Így megy ez... De nem rémlik, hogy kimondottan megsértettem volna a házirendet - mosolygok szemfülesen. Úgy látom, Zalánt érdekli a téma, ezért némi hatásszünetet tartok, de látszik rajtam, hogy a gondolataimat szedem épp össze. Vacillálok is nagyban, hogy elmondjam-e, de ha már ennyire témánál vagyunk, végül legyintve kiegészítem a mesém.
- Eszembe jutott valami. De tartsd a szádat - bánom is én, ha kiderül, elévült a dolog, és bizonyíték sincs rá. Majd azt mondom a vezetőségnek, hogy lódítottam, pedig igaz az utolsó szóig. - Na szóval. Még elsős koromban lehetett, hogy az egyik fiúval betörtünk Várffy szertárába, ahonnét elcsentünk két tetszőlegesen választott bájitalt, amit ő a diákoktól csórt el, és amikről fogalmunk sem volt, micsodák... De fiatal voltam és befolyásolható, úgyhogy felhajtottam az egyiket. Öregedtem is tőle vagy hetven évet, a társam pedig képtelen volt értelmes mondatokat kiejteni. De túléltem, mint látod - húzom ki magam büszkén, és elnevetem magam a nosztalgikus emléken.
Feszülten figyelem, ahogy gyötrődik magában. Elmondja-e, vagy sem. Talán az előbbi történetem miatt bizalmat szavazott. Jó is, hogy oldottam vele a hangulatot, mert most elkél a segítség. Idegesen tördelem az ujjaim, keresve a megfelelő szavakat, aztán kínosan elhúzom a szám a tanár résznél, bár pár pillanatig elmélyülten kell gondolkodjak, nem esik le ugyanis egyből, hogy ő miért ijed meg, s hogy már én is a tanárok közé tartozom. Valahol.
- Nem mondom - ígérem meg neki komoly hangon, mélyen a szemébe nézve. - Nem akarlak megijeszteni, de sokan hallották, biztosan megy a pletyka. Amúgy ismerek valakit, aki szintén rosszul aludt, furcsákat álmodott, mígnem kiderült, hogy a látnoki képességei jelentkeztek - tűnődöm el, s kíváncsian nézem Zalán reakcióját, talán itt van a kutya elásva. Vagy csak jobban ráhozom a frászt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Na látod, mindenki csinál hülyeségeket. Még a levitások is. Csak mi próbáljuk tudományos köntösbe rejteni... - emelem fel mutatóujjam tudálékosan. Bárki is merészeli számon kérni a múltbéli csínytevéseim, azért előbb nézzen az illető magába. És egyébként is, a varázsvilág felfedezése tök jó buli. Nekem mindig kényszerem volt arra, hogy pótoljam az elmaradást, amit a mugli környezetben töltött gyerekkor okozott, és irigykedve néztem azokat az aranyvérűeket, akiket születésüktől fogva körülvett a mágia. Utólag visszagondolva, ennek így kellett történnie. Mert akkor nem lettem volna ennyire szorgalmas, kitartó, megfelelési vágytól fűtött. És talán most nem ülnék itt gyakorlótanárként sem.
Szemeim óriásira kerekednek el, mert hosszú pillanatok múlva sem értem, mi váltja ki Zalánból ezt a gyerekes viselkedést. Tudom, borzasztóan érzékeny fiú, ebben talán hasonlítunk, de szavak elől menekül. Ennél azért több esze kellene, hogy legyen, bár ezt nyilván nem vágom a fejéhez. Sajnálom őt, hogy ennyire magamra haragítottam, és gyötörni kezd a bűntudat. Nem állok én olyan ember hírében, aki megbánt másokat, nem is tudom elviselni az ilyet. Amíg tehát szedelődzködik, a meglepettségből kizökkenve végül megrázom a fejem, és marasztalóan megfogom a csuklóját, amikor egy óvatlan pillanatban a könyveiért nyúl.
- Ülj vissza, hé! Ne hívd fel jobban magadra a figyelmet - pillantok magunk köré idegesen, kíváncsi szempárok után kutatva, de látszólag mindenki elmerült a könyvlapozgatásban. - Azt hiszem, félreértesz. Csak hangosan gondolkodtam. De annak nincs sok értelme, ha most elmész. Inkább hagyd, hogy segítsek rajtad - győzködöm, de látszólag menthetetlen a helyzet. A kijárat felé igyekszik, én viszont nem akarom erővel feltartani. Ha menni akar, menjen. Csak nézek ki a fejemből, bambán, fel sem fogva, mit tettem. Egy meggondolatlanul kiejtett mondat... Talán még megbocsát. Ezekben nagyon rossz vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ez úgy hangzik, mintha üldözési mániája lenne. Lehet, hogy szemmel tartják őt, de biztos vagyok benne, hogy a vezetőség részéről ez egy jó szándékú figyelemmel kísérés, ami alapján ha elfajulnak a dolgok, készek segítséget nyújtani fentről. Hogy a diákság miként kezeli ezt a jelenséget, az már sokkal izgalmasabb kérdéseket vet fel. Tudom, mit érezhet, és hogy miért lett ilyen csekély idő alatt indulatos velem szemben. Gondolom fél attól, hogy elítélik, megbélyegzik, címkét akasztanak rá. Amennyire tudtam, én is menekültem a reflektorfény elől. Nem attól, amelyik a próbatermünkben vetül ránk, mert az még semmi ahhoz képest, ahogy a falakon belül terjednek a különféle fűszerezésekkel tarkított spekulációk. Engem is járatott már le Edictum újságcikk, hogy is felejthetném el azt a karácsonyi bált... Szóval jobb, ha kerüli a helyzeteket, de ha szigorú vagyok, a könyvtári elviharzásából is lehetne anyag, szóval... Megrázom, majd lehajtom a fejem, és már kész vagyok beletörődni a távozásába, amikor némi hatásszünet után, voltaképp filmszerűen dönt a visszatérés mellett. Köszi!
- Jó, akkor nem az - vágom rá gyorsan, ahogy hálálkodóan csillogó szemeimmel végignézek rajta ültemben. Minden szavam igyekszem gondosan megválogatni most, ezért is hagytam, hogy megtalálja a megfelelő kifejezéseket. - Persze, legalábbis megteszem, amit tudok. És csak remélni tudom, hogy használni is fog - veszek egy nagy levegőt. Ez egy kissé burkolt felelősségkizárás.
- Készítek egy gyengébb adagot. Egy hétig elleszel vele. Szeretnéd? - kérdezek vissza, ahogy gondolkodóba esem. - De mondd, ha másféle segítségre gondoltál. Sajnos pszichológus nem vagyok, de azt hiszem, pedagógus-hallgatóként azt is mondhatom, hogy ha bármi baj van, nyugodtan megoszthatod. Én még egy fokkal közelebb állok a diákokhoz, mint a többiek - kacsintok rá cinkosul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Van valami nyugtalanító abban, ahogy Zalán fel tudja kapni a fejét bizonyos szavak hallatán. Nem azon filozofálok különösebben, hogy milyen lelki traumái lehetnek, amik kiváltják ezt a reakciót nála, egyszerűen csak kényelmetlennek hat az érzés, hogy duplán meg kell gondoljam a mondandóimat. A szavaimnak súlya van. Amúgy is, de most főleg.
Jó érzéssel tölt el, hogy rábólint a bájitalomra. Igazán elégedett csak akkor leszek, ha már használja, és segít neki valamelyest a gondjain. Csodát nem ígérhetek persze, de lelkesen beavathatom őt a főzet rejtelmeibe, ha kéri. Magyarázatára összeráncolom a szemöldököm. Nem tűnik meggyőzőnek az indokolása. Mondhatná teljesen nyugodtan, hogy még nem mer bízni bennem, vagy azt is, hogy meg akarja tőlem tanulni. Mégis jobbnak látom nem fennakadni ezen, mert a sértődés esélye már így is eleget lógott a fejünk felett.
- Háát jó, ahogy gondolod - dörmögöm a magánhangzókat elnyújtva. - Beszéljünk meg egy időpontot, aztán ha szabad a labor, ott könnyedén meg tudom mutatni. Még megejtek előtte egy beszerző-körutat a hozzávalókért - kezdem máris csikorgatni az agytekervényeimet, hogy felidézhessem a szekrényemben heverő készletem állapotát. De annyira fáradt vagyok, hogy tényleg csak megsaccolni tudom a jelenlegi mennyiséget.
- Órák után várlak - nyugtázom, és remélem, hogy nem fogom elfelejteni. Aztán jobbnak látom felállni a székből. Tudom, hogy még lenne itt egy kis dolga, ezért hagyom őt kibontakozni. Engem pedig a szakirodalom-polcok csalogatnak vissza, hogy dolgom végeztével én is elhagyhassam a könyvtárat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Na jó, azért ennyire ne rémülj halálra. Meghagyhatjuk a tegeződést, még olyan fura lenne, ha magáznál. Nem vagyok én annyira öreg... De sajnos, vagy nem sajnos, ez egy iskola, és nem ismerjük egymást olyan régóta ehhez a stílushoz - vagyok vele talán kegyetlenül őszinte, de nem bánom, mert ki kell alakítanom egy megbecsülést, ha azt akarom, hogy rendet-fegyelmet tudjak majd tartani az óráimon. Tudom, hogy milyen az, amikor egy tanár túlságosan lazára veszi a dolgokat. Másrészt fiatalon nagyon sokat szekáltak a suliban, még általánosban, mielőtt a Bagolykőbe felvételt nyertem volna, úgyhogy ez nem hiányzik újból. Ahogy idézni szokták, ezek a mai fiatalok borzasztóan neveletlenek tudnak lenni. Ha elnéző vagyok, visszaélhetnek vele, kivételezni pedig nem szeretnék. Iskolán kívül belefér, ha hülyéskedik valaki, aki már ismer azért valamennyire, de ez most nyilvánvalóan más helyzet.

Utunk a konyha felé viszonylagos nyugalommal telik. Úgy látom, nincs annyira rosszul, de a biztonság kedvéért nem hagyhatom magára. Meghagyom a csendet magunk körül, amikor szükséges, nem akarom mindenáron beszéltetni, ha épp kifogyunk a témából. A bentről jövő illatoktól bevallom őszintén, még én is kicsit éhes kezdek lenni, de van kajám a szobámban, nem akarom a többiek elől megenni a jót.
- Most akkor aludni fogsz, vagy enni? - teszem csípőre a kezem, amint meglátom, hogy Rómeó kényelmesen berendezkedik az egyik asztalnál. - Remélem nem gondoltad, hogy én fogok főzni - ingatom meg a fejem. Nagyon gyerek még... Nekem pedig megvan, hogy hol a határ. Úgy tervezem, hogy megvárom, amíg eszik pár falatot, jobban lesz, aztán én is mehetek végre a dolgomra. Úgyhogy leülök mellé a konyhapulthoz közel, előveszem a nasit a táskámból, amit nem akart elfogadni ételként, és azt kezdem el fogyasztani. Ő pedig maximum megkéri a manókat, vagy összedob valamit, nem hiszem, hogy nekem kell lesni a kívánságait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Egy pillanatig sincs bűntudatom amiatt, hogy megszakítom az ő elnyújtózását a konyhapulton. Azt majd bőven ráér akkor, amikor beüt nála a kajakóma. Végtére is azért baktattunk át a folyosóról a konyháig, hogy magába tömjön néhány falatot, és jól legyen végre. Mert még egyszer ilyen felelőtlenséget nem csinálhat. Nem, ha rajtam múlik. Persze nem állhatok felette állandóan, de ha így folytatja, majd ráijesztek azzal, hogy szóvá teszem háza vezetőségénél, és azt biztosan nem szeretné. Mosolyától zavartan a földre pillantok azon tűnődve, hogy vajon miért tud mindenhez jó képet vágni, és egy vigyorral semmissé tenni azt, ha épp rossz fát tett a tűzre... Tényleg gyerekes, vagy ez a csodafegyvere, amivel mindent megold?
- Nem rossz, bár ezek közül egyik sem hangzik valami bonyolultnak - szúrok oda finoman, s azt nem teszem hozzá, hogy egyébként én sem vagyok a séfek séfje, de amikor már annyi idős voltam, mint ő, akkor ezen a szinten én is voltam. Sőt, még egy kicsit talán többet is tudtam, köszönhetően anyám intelmeinek, aki megtanított pár alapvető dologra, amikor hazamentem hozzá a nyári szünetekben, hiszen szegény sosem tudta elhinni, hogy jól tartanak az itteni konyhán, és hogy nincs gondom a kosztra. Nos, az alkatomat elnézve nem csodálom, hogy kételkedett. Aztán amikor Petyával edzeni kezdtem, egy picivel kevésbé lettem cérnavékony, de még mindig jó alapot adtam annak, hogy gyengének gondoljanak.
- Persze, mondjad csak... - fordulok felé kicsit jobban ültemben, nem kis kíváncsisággal az arcomon. Úgy látom, ezt a múltkori témát még mindig nem tudta elengedni, lehet, hogy túl szigorú voltam. Tulajdonképpen a kevés alkalmak egyike, amikor megfegyelmeztem úgymond egy diákot a kastélyban, szoknom kell még az ilyen helyzeteket, mert egyáltalán nem érzem bennük magamat komfortosan. Ahhoz a korkülönbség sem elég nagy, hogy kellő tekintéllyel lépjek fel.
- A stílus. Mert meg lehet kérdezni mindent, de nem mindegy, hogy milyen formában - vágom rá egyből, aztán jót mosolygok közben azon, hogy ez mennyire emészti. - De tedd túl magad rajta, nincs harag, nem vonok le tőled pontot, és büntetőmunkát se találtam ki. Nem várom el, hogy borzasztóan tisztelj, de ha kvázi idegen vagyok, és a tanárod, akkor azért jobb, ha nem úgy viselkedsz velem, mintha a szobatársad lennék, érted... - próbálom elmagyarázni neki, hogy az én oldalamról nézve miért lehet gáz, ha így folytatná, aztán elnézem, ahogy folytatja a szorgoskodást.
- Kell segítség? A végén még én is megéhezem, kérni fogok a manóktól valamit - ajánlkozom udvariasságból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ízlés dolga, kinek mi a kiváló - vágok vissza egyből. A fűszerezésről hadd ne nyissak vitát. Tudhatná, hogy ez mennyire szubjektív megítélés alá esik. Ami az egyiknek csípős, a másiknak meg se kottyan, s nyúl a következő kanál őrölt paprikáért. - De kíváncsivá tettél. Hátha tanulok valami új praktikát - teszem hozzá némi gondolkodás után, számat halvány mosolyra húzva. Szerencse, hogy nem tanítom közvetlenül. Belső hangom azt súgja, hogy nem szabadna ilyet engednem. Vizsgaidőszak alatt pláne. De talán, ha megkínál a főztjével, abból nem feltételez senki rosszat. Fogalmam sincs igazából, hogy mennyire kell óvatosnak lennem, van olyan kollégám, aki magasról tesz ezekre, de én mégis azt érzem, hogy tanácsos lenne kikérnem az igazgatóság véleményét. A szabályzatunkat úgysem tartja be senki, azt hiába olvasgatom.
- Szerintem kettőnk közül te érzed magad rosszabbul emiatt - fordulok felé, amint befejezi a mondatát, s közelebb sétálok hozzá a pult mellé, hogy ne kelljen hangosan beszélnem, nem mintha tartanunk kellene bárki érkezésétől. - Furcsa hobbi, hogy a tanáraid komfortzónáit feszegeted. Az idő majd megmutatja, hol vannak a határaim - vonom meg a vállam sejtelmesen. Erre nem tudok neki egyértelmű választ adni, magam is tanulom, keresem a korlátokat, változtatok is rajtuk, ha kell. Beliánról hallottam, hogy barátságos fajta, emlékszem a korábbi beszélgetéseinkre, amikor felajánlotta nekem a segítségét. Hálás vagyok érte. Sethről tudom, hogy semmit sem vesz fél vállról. Örülök, hogy normális tanárokkal beszélget, akiktől tanulhat, és akik támogatni tudják.
- Könnyen barátkozol az emberekkel? - kérdezem tőle, talán kissé váratlanul, de érdekelni kezd, mert egyszerre látom őt elveszettnek és társaságinak. Lehet, hogy válasza nem fogja fedni a valóságot, de teszek egy próbát. Kérdésére bólintok, remélem eloszlatom benne a nyugtalanságot, ha beállok idézőjeles kuktának.
- Mondd, mit csináljak, de nem akarok önállósodni túlzottan, akkor félek, hogy elrontanék valamit - szögezem le az elképzeléseim. - A kést viszont hagyd, nem véletlenül nem akarják, hogy éles legyen. Ez egy iskola - emlékeztetem. Még az kéne, hogy az egyik diák a másikba vágja egy veszekedés végén. Bármennyire szeretném megélezni egy pálcamozdulattal, nem tehetem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hogy kicsoda-micsoda? - kapom oda a fejem értetlenkedve. A Napnál is világosabb, hogy ki akar hozni a sodromból. Türelmes típus vagyok, nem lesz könnyű dolga. Leendő tanárként amúgy sem veszíthetem el könnyen a fejemet. De vajon ki lehet az a séf, akire utalt az előbb? Aránylag nagy koponyának számítok itt az iskolában, de nem rémlik senki, akire illene ez a jelző. Lehet, hogy ez is valami szigorúan belsős aranyvérű információ, és még mindig szenvedek attól, hogy nem ilyen környezetben töltöttem a gyerekkorom. Egyébként meg, ha mást is mondana, az egy dolog. Miért kéne attól még meggondolnom magam, hiszen pont a különböző véleményektől ilyen színes a világ.
- Egyre kíváncsibbá teszel - ismerem be nagy nehezen. Tekintetem félve, oldalasan emelem csak rá, mert kissé tartok attól, hogy a következőkben valami olyat oszt meg magáról, amit nem biztos, hogy olyan nagyon tudni akarok, de mivel szeretem beleütni az orrom ebbe-abba, most se bírom ki, hogy elengedjem a fülem mellett a kijelentését. Adja magát, hogy rákérdezzek. - Szóval mindig a másik a hibás, ha nem sikerül? - fordítom meg a dolgot, hogy fény derüljön a felfogására. Nem hiszem, hogy ez csak a másikon múlna. Lehet, hogy ő például haverokra gondolt, a barátság viszont nekem annál sokkal mélyebb dolgot jelent.
- Na jó, meggyőztél. Van itt kés, csak egy magasabb szekrényben, hogy az elsősök lehetőleg ne hordják szét. Máris hozom, aztán felvágom, mert bár nem mondom, hogy olyan profi technikával dolgozom, mint az a mágus séf, de szerintem ezzel a feladattal még azért boldogulok. Vagy ennyire életképtelennek nézel? Nem én felejtek el enni-inni, és ájuldozom el tőle a folyosón... - cukkolom, mert felhúzom magam, ha lassan is. Elsietek a késért, és teszem a dolgom, amire kért. - És akkor ez egy remélhetőleg nagyon finom omlettes melegszendvics lesz, igaz? - kérdezek vissza bizonytalanul, ahogy méregetni kezdem, hogy Rómeó mivel foglalatoskodik éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Úgy látszik, a mágus séf kilétét homály fogja fedni. Nem bolygatom, nincs kedvem vallatni, s egyre inkább az az érzésem, hogy csak heccelni próbál. Az idegeimmel játszani, a jóindulatommal és az időmmel visszaélni, most pedig hallgatni vagyok muszáj a sok hülyeséget, ami az agyából kipattan. Pedig, ha azt a sok kreatív gondolatot valami jóra használhatná, ő lenne az iskolaelső, simán.
- A legutóbbi vizsgáid hogy is sikerültek ? - szalad ki belőlem a kérdés nagy hirtelenséggel, mintha eddig ügyet se vetettem volna arra, hogy mi volt a témája. Ha megszakítottam őt, vagy kizökkentettem ezzel, akkor sajnálom. Aztán kapcsolok, hogy ez így kicsit bunkó lehetett, úgyhogy megrázom a fejem és próbálom felvenni a fonalat. Pedig nem szokott elkalandozni ennyire az eszem. - Ugye nincs ez a jelmez nálad a suliban? Mindenki hülyének fog nézni, ha megtalálják. Rejtsd el jól - mivel naiv vagyok, és nem értek a humorhoz ilyen mélyen, simán bekajálom a dumáját, na meg miért ne nézném ki belőle, amilyen szeleburdi, hogy még a gyógyszereire se figyel, s enni is elfelejt rendesen. Olyan ő, mint egy gyerek, ha egy halom plüssmacival aludna, azon se lepődnék meg, vagy ha cumizna az ujjával álmában.
- Ezt a részét mondjuk megértem... Szemetek tudnak lenni a diákok. Sajnálom, hogy nehezen megy a beilleszkedés - veszek mély levegőt, ahogy kicsit közelebb megyek hozzá, majd újra a konyhapultnak dőlök. Eszembe jutnak a régi szar emlékek. Én is különc voltam, nem annyira, mint ő, de az eszem miatt mindig utáltak, meg elég higgadt és stréber voltam, bevallom. Még mindig furcsának tűnhetek. Szeretném, ha most tanárként ügyelhetnék arra, hogy a diákok közötti egyenlőtlenségek csökkenjenek. De nem tudok védelmező lenni.
- Átlagos ember vagyok. Talán kicsit jobban vág az eszem, de ennyi. Nem hiszem, hogy annyian akarnának segíteni - még diszkréten fejeztem ki magam. Mert szerintem körülbelül senki. De ennyire nem égethetem le magam előtte. Úgyhogy folytatom a segédkezést, odaviszem neki, amivel kész vagyok. - Igen, itt van minden, tessék. És nem, nem vagyok allergiás semmire - közlöm vele büszkén, ahogy nézem, hogy süti az ételt. Elégedett vagyok, talpraesett diák, pedig az előbb még olyan esetlennek és elveszettnek látszott. Gyorsan hozok magunknak tányért, evőeszközt, s az egyik pultnál megterítek, hogy ne kelljen kimennünk a Nagyterembe. A konyhát finom illat lengi be, türelmetlenül nyüzsgök körülötte, a válla mögül lesem a tűzhelyen a készülő fogást, s várom, hogy lassan asztalhoz üljünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hát... csak azért, mert reméltem, hogy ezt a fene nagy kreativitásod máshol is kamatoztatod - nem akarok gúnyos lenni. Én nem bántok senkit, pláne nem diákokat. Sejtelmes félmosolyra húzódik a szám, úgy nézem el őt a továbbiakban, ahogy az ételkészítés folyamatának végéhez közelít. Közben remélem, hogy nem veszi magára a szavaimat, nem véletlenül voltam tapintatos az imént, s csak félve, vontatott tempóval célozgattam valamire, amit még így sem biztos, hogy megért. Ahogy én is bizonytalan vagyok abban, hogy mennyire hihetek neki. Megszoktam, hogy szívattak, szédítettek. Vannak, akikről nem tudom eldönteni, hogy mikor mondanak igazat, és mikor nem. Ő egyike az ilyen embereknek. Tekintve, hogy az előbb még milyen felelőtlenül viselkedett, továbbra sincs kedvem bízni benne. Azt legalább látom, hogy nem kevert semmi mérget a kajába, nyugodt szívvel fogyaszthatom, főleg azért is, mert mindketten eszünk majd belőle. Szóval csak nevetek rajta, vele, megrázom a fejem, és próbálom jól érezni magam.
- Na, az jó, akkor nem vagy teljesen egyedül - sütöm le a szemeim, mikor már a beilleszkedést érintjük. Vigyázok, hogy ne feszegessem túlságosan a témát. Nem akartam semmi olyanba belemenni, ami számára kellemetlen lenne. Ezért aztán marad körülöttünk a csend, az egyre türelmetlenebb, izgatott kézmozdulatok. Most már nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre. De amilyen éhes lettem, ha nem is lesz tökéletes az ízvilág, biztosan finomnak fogom találni. Illat alapján kizárt, hogy elszúrta.
- Azért ez még messze van az éttermi színvonaltól - legyintek szerényen, aztán átfut az agyamon, hogy talán ironikusan érti, mintha túlzásba vittem volna. - Inkább ennél kint, a többiekkel? - vigyorodom el. - Amióta gyakorlótanár lettem, nem is emlékszem olyanra, hogy egy diákkal ettem volna, szóval érezd magad megtisztelve - hívom fel a figyelmét az alkalom fontosságára.
Aztán ott állunk, szemtől szemben egymással, megilletődötten. A levegő megfagy egy pillanatra, ezt azonban gyorsan elhárítom azzal, hogy átveszem tőle a tányért, majd a terített asztalnál kiporciózom magunknak igazságosnak vélt arányban. Neki kissé többet hagyok, mert ő az erősebb, éhesebb, s mégiscsak az ő műve. Aztán leülök, intek, hogy ő is tegyen így, és megejtem az első harapást, amint megfelelőre hűlt a melegszendvics.
- Finom! Ügyes vagy - dicsérem meg teli szájjal. - Aztán mivel töltöd a szabadidőd a kastélyban? - kérdezősködöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ő is a kastélyban lakik? Nem rémlik, hogy láttam volna... - tűnődöm el. - Nekem egy repülő kaméleonom van. A Levitásoktól kaptam még annak idején. Fogalmam sincs, meddig fog élni, elég különleges varázslény ő is - ezeket gyakran elmesélem a többieknek, mert akiknek van állata, valahogy jobban tudok velük kapcsolódni utána, még az is lehet, hogy meglátogatják, vagy a saját lényeiket tudják vele barátkoztatni. Néha azt hiszem, hogy a kastélyban sokan azért bírnak, mert van egy Kamcsim. Aztán ki tudja.
Jó étvágyat kívánva egymásnak, nekikezdünk a lakománknak. Nem rossz, tényleg... Ezért megérte az a sok várakozás. Jólesik a gyomromnak, hogy eszünk valamit, de ismét rám tör egy furcsa érzés. Talán az, hogy most már én vagyok a tanár, na meg a korban idősebb, és mégis hagytam, hogy Rómeó üsse össze a fogást. De erre van egy jó ötletem, amit az első falatok után fel is vetek. Csak előtte fújok még párat, hallgatva figyelmeztető szavaira, hogy még forró az étel.
- Hmm, legközelebb azt hiszem, úgy illendő, ha én hívlak meg valamire. Még kitalálom, mit főzök. Az is lehet, hogy csak valami édességet sütök, ha elfogadod - jutalomnak szánom, vagy hálának, esetleg a saját tehetségemet akarom így megcsillantani, de semmiképpen nem hagynám viszonzás nélkül.
- A könyvtárba én is sokat járok, de inkább olvasni. Te nem szoktál? Ha pedig alvásproblémád van, szólj, tudok segíteni - kacsintok rá bizalmasan, miután mosolyogva meghallgattam őt.
A továbbiakban elnémulok, hogy teljesen az evésre koncentráljak. Aztán elnézését kell kérjem, de az én időm is véges. Még egyszer megköszönöm neki, hogy meghívott, derekasan megveregetem a vállát, majd egy pálcaintéssel eltakarítva magam után, elhagyom a konyhát.