Hiába telt el azóta három nap, még mindig nem sikerült összekotornia magát. Fájt a feje, a szemei vöröslöttek, a kialvatlanságtól meg hatalmas karikák festették sötétre szeme alját. Tulajdonképp azt se tudta, hogy milyen nap van, hogy kellene-e órára mennie, de valószínűleg igen, mert hogy most is épp a folyosón kóborolt, csak épp céltalanul. Hiába kellett volna beülnie a Sötét varázslatok kivédésére, a terem mellett is elsétált, közben mindvégig Leila körül kavarogtak a gondolatai. Megmenthette volna az életét, ha aznap, mikor kihozza a Pramberger térről, akkor azonnal gyógyítóhoz viszi, és jelzi a történteket az iskola vezetésének. Lehet, hogy ezzel kirúgatta volna a lányt a suliból, de akkor most legalább még élne, s nem történt volna az, ami. Igazán azt sem tudta feldolgozni, hogy Leila kárt tett valaki másban, hisz nem így ismerte a lányt. Azt persze tudta róla, hogy harcias, és szabadszájú, de egész egyszerűen hazugságnak titulálta az újságcikkeket, s ha csak meglátott egy példányt az Edictumból, már tépte is szét. Mélyen pedig bűntudat gyötörte, nem volt étvágya, s alig evett valamit az elmúlt időszakban.
Olyan zombiként kóborolt, hogy derült égből villámcsapásként érte, ahogy Sára hirtelen a semmiből feltűnt és lökött rajta párat. Értetlenül nézett lányra, aki már ekkor durván szólt hozzá, Ádám viszont köpni-nyelni nem tudott.
- Mi van már? Ne lökdössél már, hallod? - tört fel belőle végül a kérdés, miközben haragosan pillantott az eridonos leányzóra, s abban a percben eszébe se jutott, hogy miféle szörnyűséget követhetett el, annyira máshol jártak a gondolatai. Erről a szoba is tanúbizonyságot tett, hisz a hófehér helyiség hirtelen színt váltott, először elsötétedett, feketéből vörösen kavargó, végül bordó szín borított minden négyzetcentimétert.
- Sára! Rohadtul nem vagyok jó passzban, szóval mond már el, hogy mi bajod van velem? Ártottam én neked valamit?? - kérdezett rá újra, miközben dühösen fúrta pillantását a lány tekintetébe.
Olyan zombiként kóborolt, hogy derült égből villámcsapásként érte, ahogy Sára hirtelen a semmiből feltűnt és lökött rajta párat. Értetlenül nézett lányra, aki már ekkor durván szólt hozzá, Ádám viszont köpni-nyelni nem tudott.
- Mi van már? Ne lökdössél már, hallod? - tört fel belőle végül a kérdés, miközben haragosan pillantott az eridonos leányzóra, s abban a percben eszébe se jutott, hogy miféle szörnyűséget követhetett el, annyira máshol jártak a gondolatai. Erről a szoba is tanúbizonyságot tett, hisz a hófehér helyiség hirtelen színt váltott, először elsötétedett, feketéből vörösen kavargó, végül bordó szín borított minden négyzetcentimétert.
- Sára! Rohadtul nem vagyok jó passzban, szóval mond már el, hogy mi bajod van velem? Ártottam én neked valamit?? - kérdezett rá újra, miközben dühösen fúrta pillantását a lány tekintetébe.