- Nem vagy ijesztő- jelentem ki határozottan, tipikus olyan éllel a hangomban, mai azt mondatja, jobban teszi, ha nem cáfol rá. Tényleg nem tartom ijesztőnek, sőt még csak azt se mondhatnám, hogy visszataszító emiatt, mert nem.
- Öhm... azt nem tudom, eddig semmi nem számított komolyan... igazából, azt sem értem, neked miért mutattam meg- vonom meg a vállam tanácstalanul, aztán ugyanolyan érdeklődéssel tekintek rá, mert ő talán tudja. Hehe, mintha képben lenne az én agyam működésével, mai veszett ügy, mert azzal én se vagyok képben, de próba szerencse.
Nem tehetek én róla, hogy ilyen vagyok. Vélhetőleg ez is az egyik komolyabb defektem következménye, mert egy értelmes ember biztos nem maradna olyas valakivel, mint amilyen a nagybátyám. Viszont egy értelmes embernek nem kell végignéznie öt évesen, hogy megölik az anyját, és egy értelmes embert nem passzol csak úgy le az apja. Na, ezzel se dicsekszek, pedig... így már  érthető lenne, miért játszom meg néha, hogy nekem megvan mindenem. Ami valamilyen szinten igaz is, hisz tényleg megkaptam mindent, pár elhanyagolható érzésen kívül. Azt nem lehet pénzért venni, és amit nem lehet megvenni, az nem létezik, azaz, szerintem Gregory így gondolkodik, de nem akarok a fejébe látni.
- Oké, és szerinted mit kéne tennem? Lépjek le? Aztán mégis hová? Az addig oké, hogy itt van Bagolykő, de mi lesz utána? Esetleg könyörögjek egy sort apámnak, hogy fogadjon vissza? Azt se tudom, él-e még, és amúgy is az lenne az utolsó dolog, amit megtennék- ismertetem vele, miért látom tökéletesen kilátástalannak a helyzetem, mert  hogy én meg az egyedül boldogulás... ugyan már.. még csak közelébe se engedtek a konyhának, nem hogy egy tűzhellyel elbánjak, és ez csak egy aprócska probléma a sok közül. És nem, jelenleg cseppet sem érdekel, hogy a srác nem biztos, hogy kíváncsi rá, akkor miért kérdezett? Vagy miért nem terelt hamarabb.
Lepattanok, és rakok cukrot a kávémba, azt szeretem én csinálni, mert általában sose tudják eltalálni, mi az ami még jó, és mi az, ami már túl édes, ez van. Nagyon hepciás vagyok erre.
- Hogy lett ilyen az arcod?- ragadom meg az alkalmat, bár szerintem egyértelmű, hogy engem ez érdekel, mindenesetre, érdeklődve figyelem a rellonost, miközben kortyolok az italomból.

- És ez engem pont nem érdekel- mímelek csüggedtséget, mintha tényleg marhára szégyellném magam emiatt. Persze ez nincs így, de ha ő félvállról veszi a dolgot, én se töröm magam, hogy látsszon a túlzottempátiám.
- Kikérem magamnak, teljes empátiahiányban szenvedek.... például... simán végignéztem, ahogy valakit fellógat egy felsőbb éves, és még röhögtem is rajta- bizonygatom, hogy én aztán marhára nélkülözöm. Tényleg így van, csak aztán valahogy mégis beköszön, például, akkor is kicsit rosszul éreztem magam... aztán elmentem kávét inni.
- Inkább csak azért mutattam meg, hogy ne közösíts ki, mert nekem nincs bajom- osztom meg vele a felvetésem, mert valahol olvastam, hogy akiknek valami gázuk van, azok kiközösítik azokat, akiknek nincs, vagy csak jól titkolják, hogy nincs. Oké, ez így ritka hülyén hangzik, de még mindig jobb, minthogy még csak gondolatban is bevalljam, a rellonosnak igaza van.
Aztán kifakadok megint. Talán... lehetséges, hogy egy kicsit még jól is esik, bár... sokkal jobb lenne, ha csak egy bólintást kapnék azzal, hogy "oké, ez a te dolgod, engem egyáltalán nem érdekel a te szerencsétlenséged", könyörgöm, benne miért nincs meg ez a kiváló tulajdonság?
- Höh, nem láttál még varázsolni. Az, hogy átmentem SVKból, szerintem Seren nagylelkűségének köszönhető, vagy mert belátta, hogy vagyok annyira szerencsétlen, hogy megérdemeljem, kamatoztatni úgyse tudnám. Mellesleg még másfél év, és úgyis lelépek innen, nekem nem tetszik ez a hely, én nem akartam varázsló lenni- ajj, ezt kihagytam. Pedig, szerintem célszerűbb lett volna ezzel kezdeni, na mindegy. És amúgy is, ha elmennék Gregory mellől, keresnem kénem új valamit, ami miatt aktívan szenvedhetek, azzal meg aztán még több a macera.
- Ha nem akarsz beszélni róla- vele ellentétben, én adok lehetőséget arra, hogy visszatáncoljon. Ha nem kattantam volna be, belőlem se húz ki semmit. Aztán mégis elmondja, mire én felettébb értelmetlen képet vágok.
- Miért kellett feltörnöd a zárat?- vagy... nem is ez a lényeg? Upsz, bocsi.

- Nem áltatom, és ne hidd, hogy csak, mert láttál valamit, amit sokan nem, már nyitott könyv vagyok a szemedben- teszem egy kicsit helyre, mert azért na. Nem vagyok én annyira egyszerű eset, hogy csak ennyiből tartson megismerni.
- Hát, én is téged az én egyszemélyes bandámból, jujjj rendezhettünk volna bandaháborút- csillan fel a szemem a gondolatra. Oké, értem én, hogy a bandaháború abból állt volna, hogy mi ketten egymásnak ugrunk, de akkor is... banda... jujj.  
- Hidd el, elég ez, mázli, hogy az emberek többségét marhára nem érdeklik a körülöttük lévők- vigyorgok rá, hisz erre már nem egyszer volt példa. És amúgy is, tudom hozni a formám, simán elérem, hogy ne kérdezősködjenek, ha én nem akarom. Aztán, ha véletlenül nem tetszik nekik, hát ámen, az ő bajuk.
- Hah, mert az annyira egyszerű. Könyörgöm, egy Wasserrel eláztattam egy termet, mikor ki akartam takarítani, egy olyan masszát csináltam, amiről még Seren se tudta, hogy mi, nem mellesleg kis híján felgyújtottam magam egy tűzgömbbel, egy aprócska gömbbel- ha ezek után még mindig azt mondja, tanuljam meg, esküszöm, röptében hajítom ki a csukott ablakon. Hát, mit gondol, miért gyötröm én magam, ki tudja mióta?
- Hallod? Nem vagy ám vicces- közlöm vele vigyorogva, mert oké... egy kicsit mégis, csak ne rajtam akarná ezt tesztelni.
Nem akarok én erőltetni semmit, csak mert.... tudom, milyen érzés az. Én tényleg olyan vagyok, hogy elvárok valamit, de nem akadok ki azon, ha ezt más is elvárja velem szemben, mert ez így fair. Tehát arra se fogom kényszeríteni, hogy beszéljen, ha nem akar, attól én még nyugodtan fogok aludni.
- Öhm... van ennek a betegségnek neve is?- mert mi másra gondolnék? Tök úgy adja elő, mintha tényleg valami fura rendellenessége lenne. Aztán max megint röhög egy jót rajtam. Már kezdem valamiért megszokni ezt.
Íííí és jön a tulaj. Oké, én gondoltam hirtelen mindenre, csak arra nem, hogy itt laknak is... igen, ki ment a fejemből. Ezért is kezdek el kapálózni, mikor a srác csak úgy befogja a szám. Hát adjon már rám szájkosarat is egyből könyörgöm.
-  Figy.... tudod... én az elsőt nem egy lepukkadt viskóban képzeltem el, bocsi- nem hagyhatom ki, hisz biztos vagyok benne, semmi olyan szándék nem vezérli, csak na... ezt nem hagyhatom ki. Leguggolok mellé, és vigyorgok, mert ez mekkora már. Tisztára, mint valami akciófilm.
- És akkor most merre kússzunk?- kérdezem tőle tök nagy átéléssel, mert igen, képes vagyok rá.

Tiffany
takarodó után

Egy halom könyvvel, még több rágcsával, és egy termosz kávéval a kezemben tartok az Üvegház felé. Most, hogy Lyra és Noel prefektusok lettek, nem sokat tartózkodnak a kecónkban, így olykor rám tör az unatkozhatnék. Akkor általában csöpögős regényeket olvasok, telezabálom magam csokival, és megvárom, míg lefogyok. Na, jó, ugye ezt senki nem gondolta komolyan? Bár tényleg olvasok, de olyasmit, amit érdemes.
Igaz mostanság gyakrabban járok le Vandához, így nem olyan gyakoriak ezek az esetek, viszont ma nem volt kedvem, meg amúgy semmihez se. Tipikus punnyadós nap ez, kár, hogy csak én látom így, mert Lyráék megint a szabályszegőket amortizálják. Még most is vigyorgok azon, hogy engem is meg kellett büntetnie, bár akkor tényleg nem volt más választása, kilátástalan helyzetünk volt.
Nem, nagyon hatnak meg a lavírozó prefik, akiktől tartanom kéne, azokból kettővel együtt élek, és még nem láttam őket, ahogy megesznek valakit, bár ehhez hozzátartozik, hogy későn kelő vagyok, szóval ki tudja.
Amúgy, mostanság egész elviselhetőnek érzem magam, talán, mert már nincs kedvem rágódni azon,  ami történt, változtatni úgyse tudnék rajta, így marha felesleges.
A házunk előtt egy alakot látok, mire megtorpanok, és felvonom a szemöldököm. Oké, bízom benne, hogy azt, hogy zárva az ajtó a tanároknak tudja be, mert eszem ágában sincs arra kelni, hogy valaki fölöttem áll, és az ordítja, takarodj!, vélhetőleg azzal a lendülettel ütném is le. Nem ajánlatos engem felkelteni.
- Hát te?- kérdem tőle szerintem jogosan, mert takarodóóóó, hahóóó. Hihetetlen, hogy ez ennyi mindenkit hidegen hagy, ezért nem jönnek korábban Lyráék. Azért, bízom benne, hogy most se lesznek a közelben, szerintem, nem örülnének, ha látnák, hogy valaki betörni készül ide.

Szegény pára

Nem kicsit döbbenek meg, mikor a rétre érve látom, hogy valaki komolyan gondolta "az élve elásás" fogalmat. Nem kell sokat agyalnom, hogy rájöjjek, tuti valamelyik háztársam a hunyó, csak azt kéne kideríteni, melyik. Szívesen kifejezném neki az elismerésem.
Igazából, lehet, sajnálnom kéne a csajt, de belőlem veszettül kiveszett az empátia, viszont valami belső hang mégis azt sugallja, ne hagyjam már itt szegényt.
- Ja, segítek, málnás, vagy banános?- nyújtok felé két müzliszeletet, miközben sztoikus nyugalommal ülök le mellé, aztán jobban szemügyre véve, elhúzom a szám.
- Nincs nálam párna, bocsi. Amúgy hozhatnék, de olyan jól elülök itt, mellesleg... mit keresel kint takarodó után, és hogy kerültél ilyen közeli viszonyba a talajjal?- döntöm oldalra a fejem, ahogy kedélyes csevegésbe kezdek. Értékelhetné is akár, mert nem sokszor csinálok ilyet.

A csajt látva, egyből egy szobanövény jut eszembe, amit öntözni kell, meg szép cserépbe rakni... hmmm... na, jó nem. Nekem még gyakorolnom kell a rellonos jellemet elvileg, így csak nem hagyhatom itt, plusz... ezzel talán kicsit ellensúlyozom a saját... nos botlásom.
A leírást hallva felenvetek, őszintén, és hangosan, épp hogy csak nem ütögetem a földet mellettem.
- Nem, még sose hallottam, miszter Humor Heroldról- vigyorodok el, mert, ha Noel nem mutatkozott be, én se fogom elárulni. A végén még rajtam is kamatoztatná a kreativitását.
Aztán felállok, előkotrom a pálcám a zsebemből, majd járkálni kezdek, miközben a megfelelő varázsigén agyalok.
- Oké, előre szólok, hogy eddig csak gáz volt abból, hogy varázsoltam, szóval nem vállalok felelősséget az épségedért- a miheztartás végett, jobb, ha közlöm vele, majd a pálcám ráirányítom.
- Baziteo- ejtem ki a számon, majd ha a lány jelentősen megnöveszti magát, elvigyorodok.
- Oké, most mássz ki... így talán könnyebb- adom neki az instrukciót, majd, ha kikászálódott, egy Reducio-val visszaváltoztatom az eredeti méretére.
- Na.... viszont a hajaddal már nem tudok mit kezdeni- húzom el a szám, mert konkrétan annak örülök, hogy ezt sikerült végrehajtanom.

Hedvig

Egyesek nem képesek elhinni, hogy egy ekkora emberben, mint én, hogy lehet ennyi düh. Jelenleg én is elképedek saját magamon. Általában pillanatnyi hangulatingadozásaim vannak, de ez már délelőtt óta fojtogat. Egyszer, tényleg egy évben egyszer szánom rá magam, hogy bemenjek Felagund órájára, erre valaki egyből kóstolgatni kezd. Alapjáraton teszek arra, hogy ki, mit gondol, vagy mond rólam, ha az nem a varázstudásom, vagy jelenleg annak hiányára vonatkozik. Na, azzal tényleg elérik, hogy elhagyjam a tolerancia, és a teszek rá bogyóim - na, jó ez most úgy hangzott, mintha a drogosok rosszabbik kategóriájába tartoznék.
A szobatársaimat megkímélve, tépem fel a Szanatórium ajtaját, hogy aztán megkeressem a csajt. Megjegyeztem magamnak, ami általában nem jelent jót, legalább is ebben a szituációban nem. Az emberek elkerülnek a folyosón, amit meg is értek, mert jelenleg a legkevésbé foglalkozom azzal, hogy elrejtsem azt, ami rá van írva az arcomra.
Csak akkor erőltetek magamra sztoikus nyugalmat, mikor kilépve a kapun, a rét felé veszem az irányt. A csaj feje már messziről virít, legalább is nekem, de lehet csak a düh miatt hallucinálom azt a nyilat, ami rá mutat, "engem átkozz" felirattal felette. A pálcám előhalászom, mert ellentétben azzal, amit úgy két hónappal ezelőtt produkáltam, most már használni is tudom, Seren különórái megtették a hatásukat.
- Obstructo- köszönök illedelmesen, miután a szőkére szegezem a pálcám, és ha  annak nincsenek szuper reflexei, el is érem vele, hogy a közeli fának csapódjon. Egy apró rándulás- ami mosoly akar lenni-, jelenik meg az arcomon, úgy tűnik, ez a varázsige a védjegyemmé vált. Na, de el is kergetem a keserű gondolatokat.
- Jól hallottam, szeretnél arculatot váltani?- kérdezem csevegő hangnemben, miközben a másik fa törzsének dőlök, de a szemeim elárulják, hogy "neki annyi".

Hedvig

Szenvtelenül, kifejezéstelen tekintettel nézem végig, ahogy a lány a fának csapódik, és kihullanak a kezéből a könyvek. Próbálok nem arra gondolni, mennyire jó érzés ez, az ilyen gondolatok nálam nem vezetnek jóra, hisz... bennem is megvan a hajlam, hogy olyanná váljak, mint nagybátyám, tudom ezt, ezért nem is hiszem el másoknak az ellenkezőjét. Az egész csak az elhatározásomon múlik, meg azon, hogy szándékosan kerülöm el az ilyen helyzeteket, de van egy határ, mikor már nem bírom lenyelni a békát, és hagyom, hogy a büszkeségem előtérbe kerüljön, amit éppen meg kell védenem.
- Nem tudom. Mire volt jó belekötni olyas valakibe, akiről jobb híján a nevét se tudod?- a hangom hidegen cseng, semmi gúny, viszont vérszemet kapok az ő hangvétele miatt.
Gyanítom, ha tudta volna, rellonos vagyok, más lett volna a hozzáállása, már ha nem tartozik a mazochisták közé. A pálcám forgatom, és oldalra döntött fejjel nézem, mit szenved össze magának.
- Oh, had segítsek- önzetlenségem nem ismer határokat, de a másik rájöhet a hangomban megbújó gúnyról, hogy nem épp a legnemesebb szándékok vezérelnek.
- Exagito- vetem be a gáncsoló átkot, ami végtére is még hasznos is. A lánynak nem kell hajolnia a könyveiért.... egy szintbe kerül vele. Hogy beveri-e a fejét? Esetleg rossz pózba érkezik, és megsínyli a karja? Na, az most nem érdekel, van gyengélkedő. A kérdés itt az, hogy jó kislány módjára visszavesz magából, vagy itt fog éjszakázni?

Hedvig

Nem igazán érdekel, a lány mit gondol, az meg, hogy mit mond, végképp nem. Ha mást nem is, magamnak bebizonyítottam, hogy fényévekkel jobb vagyok annál, mint mikor idekerültem, és nem csupán mágia terén. Talán meg is nyugodhatnék, pech, hogy az nem megy olyan könnyen.
- Nem, alapból átkozni való kisugárzásod van, az, hogy még szerencsétlen is vagy, csak egy plusz- vonok vállat. Nem fogok kamuzni, szerintem nem is várja el, viszont jelenleg ez a véleményem róla, és nem rejtem véka alá.  
Ha jó kedvemben lennék, biztos szemközt röhögném, de így csak szemet forgat, és összefonom a karom a mellkasom előtt. Lebámulok az órámra. Elmúlt takarodó, nem kéne itt kint lennem, ha nem akarok megint büntit. Mostanában mániájuk, és esküszöm, van egy beépített Ophelia radaruk.
A kérdést ignorálva sóhajtok fel.
- Petrificus Totalus- küldök felé egy bájos mosolyt, miután sóbálvány átkot szórtam rá.
- Nem tudom, mi lesz rosszabb számodra, ha rád talál egy prefi, vagy, ha nem. Mindenesetre jó éjt- ezzel vágok egy stílusos hátraarcot, és visszamegyek a Rellonba, nem törődve a réten hagyott lánnyal. Az emberek többsége úgyis azt fogja hinni, hogy Noel műve, ami talán jobb is így.

Nath

Hihetetlen, hogy teljesen legálisan jövök vissza ilyenkor a suliba. Azt ugyan nem tudom, minek pörgök én ennyire, holott amúgy hulla fáradt vagyok, na meg teljesen illegálisan is kilógok, de ez most olyannyira jól esik. Igen, határozottan. Dolgozok, holott sose gondoltam volna, hogy ezt fogom én tenni valaha is, tudniillik a pénzem pont elég arra, hogy örök életemre ne kelljen rá gondolnom, vagyis addig nem, míg el nem költöm az összeset, de valamivel el kell ütni az időt ugyebár. És végre megint félig érdemes tagja lehetek a cyber térnek, már amikor Arvid engedi, hogy alaptopján csüngjek. És engedi, néha, szóval már ezért simán megérte. Asszem'.
Pizzás csigát majszolva szelem az utat a suliig, mérhetetlen nyugalommal. Mintha nem is pár napja lett volna, hogy valaki követett, de az már régen volt, nem? De.
Igazából ignorálom a tényt, hogy Sofi bakancsa van rajtam, a hatalmas kupiban csak azt találtam, na meg a macskát. Sokan mondták már, nem ártana rendet is tartani, de az nem annyira egyszerű, főleg, ha három olyan lány lakik egy helyen, akiknek már az is fizikai fájdalom, hogy arrébb dobják a pizzás dobozt. Részben ezért is kajálok útközben, na meg azért, hogy ne vessék rá magukat. Visszasírom az Üvegházas időket, rájöttem, nem nekem való ez a lakjunk együtt dolog, de majd csak megszokom, na meg mostanság úgyis a klubhelyiségben dőlök ki, hála a sok lecónak, mert az alól nem mentenek ám fel.
A suli kapujához érve, észreveszek valami nagy vöröset. Hát ez meg? Összevonom a szemöldököm, és már megfontoltabb léptekkel haladok a vörös micsoda felé. Csak nem ET? Vagy Gozilla? Egyikkel se lenne jó összefutni.
 Aztán hamar megnyugszom, mikor látom egy srác az. Mellélépek, bámulom, vagy fél percig, hogy szokjam a látványt, és leküzdjem a féltékenységem, csak mert az ő haja hosszabb, mint az enyém.
- Pizzás csigát?- nyújtom felé a zacsit, amiben van még egy érintetlen darab.

Blackwoood no1.  

- Ha nem jössz le most azonnal, én szedlek aztán megetetlek egy macskával- teszem csípőre a kezem, miközben a fán lévő kanárimra próbálok hatni. Eddig teljesen sikertelenül, és láthatólag a fenyegetés se válik be nála. Chh, elkényeztetett kis dög ez, ráadásul szerintem most kamaszodik, mert eddig még nem fordult elő, hogy ellenkezett volna.
Egy kívülálló valami olyasmit láthat, hogy egy szőke csaj, rövid naciban, bikini felsőben - a meleget így lehet csak elviselni- és napszemüvegben, fenyeget... egy fát. Igen, merthogy a rajta lévő sárga tollkupacot nem igazán lehet messziről látni, mivel a levelek között lapult meg. Tehát két következtetést vonhat le, vagy dilis a lány, vagy hallucinál a hőguta miatt. Hirtelen én magam sem tudom, melyik a jobb eshetőség, így nem is nagyon foglalkozok ezzel.
- Hát, te akartad- indulok el a fa felé, majd mégis megtorpanok. Nem akaródzok én oda felmászni, mert nem jövök le. El is kezdek gondolkodni, hogyan érhetném el, hogy Lilla önszántából tegye meg a lefelé vezető utat, de egyetlen épkézláb ötlet se jut eszembe.
Kapóra jön, hogy egy srác lép ki a suli ajtaján. Gyorsan mérlegelni kezdek, vajon mennyi fog veszni a büszkeségemből, közben tekintetem közte, és Lilla között váltogatom, majd az utóbbira vetek egy gyilkos pillantást, és a srác felé megyek.
- Bocsi, tudnál segíteni? A Kanárim nem akar lejönni a fáról- n a, hogy ez most mennyire hangzott hülyén, csak akkor derül ki, mikor a srác képen röhög, véleményem szerint jó hangosan, mert... mert mégis ki állna elő ilyesmivel? Egyáltalán ki tart még itt rajtam kívül kanárit? Visszagondolva, addig kellett volna nyaggatnom Serent, amíg nem egy sólymot varázsolt volna elő nekem... minimum. Megannyi égő szituációtól megmentett volna.

Blackwoood no1.  

- Mielőtt bármilyen nemű megjegyzést tennél, gondolj bele, hogy egy másodikos mennyi átkot tudhat- fenyegetem meg burkoltam, ami kicsit fura, főleg, hogy én kértem az ő segítségét, de Lillát csak én sértegethetem. A pálcámért nyúlok, vagyis... végig tapogatom zsebeim, de mikor nem találom, póker arccal tekintek a srácra.
- És tényleg sokat tudok- úgy van, maradjunk is ennyiben, bár a pillanat kellemetlenségét nem szünteti meg, de legalább már ki tudom vágni magam. Hűűű, azt hiszem, tényleg fejlődőképes vagyok.
- Nem tudom, eddig mindig szót fogadott, ezért sem vettem meg a kamasz kanári kezelő könyvet- áááá csak egy leheletnyi szarkazmus van a hangomban, igazából, ha nem húzott volna fel az a tollkupac, még örülnék is neki, hogy legalább nem egy háztárssal van dolgom. Tudom, hogy nem rellonos,azt nem tudom, honnan, de tudom.
A macska szó hallatán, a szemeim is elkerekednek.
- Haver, te nem néztél Szilveszter és Csőrikét? Szerinted egy macska nekiállna jobb belátásra bírni?-oké, ez ugye nem hangzott hülyén, csak én képzelem be magamnak a meleg miatt. Jesszusom, nem, egyáltalán nem akarom tudni, mit gondol jelenleg rólam.
Vissza is megyek a fához, már az álhőssel magam mögött, abban a reményben, hogy ő talán tud nekem segíteni.
- A Lillára, asszem'. Megneszólalj!- tudom, hogy a pasikat általában irritálja ez a név, de szerintem cuki, és még mindig jobb, mint A Kanári. Seren is megmondta.
- Mázlid van, pontosan az vagyok- vágok teljesen hiteles képet. Túl sok időt töltök a házamban, ha már egyszer hagynám, hogy egy idegen összetörje magát a kanárimért....
- Na jó, nem, de én se tudok fára mászni, kimaradt- forgatom meg a szemem, mert tény, hogy gyerek koromban sokkal fontosabb dolgaim is voltak. Legalább is, akkor azt hittem.
- Te Navinés vagy, ugye?- döntöm oldalra a fejem, miközben a srácot fürkészem. Ugyan kérem, lerí róla. Jó ez csak tipp, de még mindig jobb, mintha azt kérdezném, melyik házba jár. Ettől én is a falra mászok.

Nath

Nem mondom, fura egy srác ez, bár lehet csak azért, mert hosszú hajú pasikkal nem gyakran találkozok, vagy nem is tudom. Mindenesetre, nem akarok én találkozni vele egy sötét sikátorban az éjszaka közepén, ami szerintem érthető is. Persze ez nincs az arcomra írva, a világért se vállalnám fel, hogy tartok valakitől, már csak az kéne.
Gondolom, a takarodóra vonatkozó szabály neki sem szent, már meg se lepődök ezen, sőt kimondottan örülök annak, hogy nem prefibe is belebotlok ilyenkor. Engedély ide, vagy oda, nekem is már bent kéne lennem, így nem vesztek semmit azzal, ha leállok csevegni, olyat úgyis ritkán szoktam.
- Ugye tudod, hogy most haraptál bele hat lónak elegendő nyugtatóba, és két perc múlva dőlsz, mint a dominó?- kérdezem csevegő hangnemben, mintha azt vitatnánk, ma sötétebb az ég. A fejem is oldalra döntöm, miközben a srác arcát fürkészem. Meg nem lehet mondani, hogy kamuzok, pedig így van, már ha Arvid nem nyugtatózta be tényleg a kaját, pedig némelyik vendég megérdemelné, de nem panaszkodok.
- Na, jó nem, de ha ennyire éhes vagy, miért nem mész a konyhára? Ha megfenyegeted a manókat, olyan vacsit rittyentenek össze, hogy csak na- vigyorgok rá, mint aki tapasztalatból beszél, mert így is van, csak aztán kibékültünk, így elkerülöm a ciánozás veszélyét. Egy haragtartó manó sose jó dolog, én már csak tudom, mikor méreg erős kávét kaptam, azt hittem kiugrik a szívem a helyéről.
- Megmutatom, ha akarod, vagy ott van még az étterem, ahol dolgozok, nálam meg egy kulcs hozzá- ugyanis ma rajtam volt a sor, hogy zárjak. Biztos a srác is örülne, ha tudná, milyen jó hely a falatozó.
- Mellesleg Oph vagyok- mivel lusta vagyok kimondani a teljes nevem, meg amúgy is többnyire így hívnak, így ezt is megspórolom magamnak.

Elszabadult Rellonosok éjjelén

Mester

Nem rajongok a sötétért... Oké, ez tipikus női hiszti, de akkorseszeretem a sötétet. Viszont kizárt, hogy én egy ilyen buliból kimaradjak. Nem lenne méltó hozzám, ha szemet hunynék egy ilyen felett, és csalódást okoznék.... magamnak, a többiekre teszek magasról még mindig.
Ha már összefutottam Odisszal, vagy hogy hívják a srácot - rosszkor taliztunk először, így nem jegyeztem meg a nevét, de ezt neki nem kell tudnia, főleg, hogy
illuzionista, mai nekem jelenleg nagyon is kapóra jön, főleg, hogy én is az leszek, ha nagy leszek.... elviekben-, mellé is csapódok. Nem csinálok ebből nagy gondot, azon már túl vagyok, hogy teljesen taszítsanak az emberek, képes vagyok velük kommunikálni, amíg nem rólam van szó, vagy hozzám érnek, aztán már kicsit neccesebb lenne.
Na meg... ő pasi, és köztudott, hogy ők arra jók, hogy felkapcsolják a villanyt, vagy, hogy baseballütővel kicsinálják a betörőket, így evidens a döntésem, bár még mindig árulónak érzem magam, amiért nem Benjivel kajtatok, mert az ilyesmit együtt szoktuk csinálni, legalább is mióta ismerjük egymást, de hát... fő a változatosság, nem?
Alap, hogy a szertárba megyek, a volt gondnok ott hagyott valami marha nagy cuccot, már ha hihetünk a festményeknek, viszont ennek igencsak igazság szaga volt, úgyhogy egy próbát megér.
- Nem fogom lelőni a poént- talán kicsit hűvösebben szólalok meg, de igencsak számon kérő volt a hangnem, amit már nem fogok eltűrni, volt idő, mikor megtettem, mert szimplán muszáj volt, de az elmúlt.
- Ha nem tetszik, kíváncsian várom, te mivel állsz elő- villannak rá a szemeim, miközben a szertár elé érünk, majd talán kicsit erélysebben csapom ki az ajtót, mint azt szerettem volna. A pálcám segítségével csiholok fényt, mert mégse lenne jó orra bukni, majd az egyik sarok felé veszem az irányt.
- Oké, ezt itt szét kell bombázni, ötlet?- fordulok felé, mert hátha, mellesleg... vegye csak ki a részét a dologból, és ő a pasi...

Noel <3

Unottan lapozgatom a könyvet, igyekezve szemet hunyni a rossz érzés felett, ami csak nem hagy nyugodni. Noelnek már itt kéne lennie a kulccsal, ugyanis holnap én zárok, ahhoz meg elengedhetetlen az a kellék. Sose késett, vagyis többnyire nem, és ha mégis, akkor sem ennyit, tehát jogosan parázok, vagy nem, de akkor is, ő a barátom, bármennyire nem ez látszik rajtam. Sose voltam jó az érzelmek kimutatásában, az elrejtésében annál inkább, így kegyetlenül meg vagyok lőve.
Becsapom a könyvet, és megelégelve a tétlenül ülést, elindulok a háztársam elé, vagyis.... igen, valami olyasmi. Felkapok egy inget az izomtrikóm felé, ami kissé szakadt, de gyárilag, mert így menő. Oké, az öltözékem még most is egy szakasztott trógeré, de már a védjegyemmé vált, ahogy a bakancsi is negyven fokban, ez van.
Kikerülve a diákokat- nem érdekel, ha prefi is van köztük, kapjon el, ha tud-, kivágom a kaput, és cél irányosan a falu felé veszem az irányt. Útközben majdnem belebotlok egy másik szőkébe, aki morog valamit, amit aztán nem tudok kivenni.
- Hisztis pi...- harapom el a mondat végét, ahogy rám villannak a szemei, majd vállat vonva folytatom az utam. Oké, ez azért kicsit furcsa volt, mert én határozottan csak motyogtam, és esélyt nem láttam arra, hogy meghallja, no de mindegy. Fura szereztek mindig is lesznek, unalmas lenne nélkülük az élet.
Kicsit feszengek az erdő közelében, de csak emiatt kerülni egy nagyot nem vagyok hajlandó, így szimplán szaporábbra fogom  a lépteim. Azaz, ezt tenném, ha nem szúrnának szemet a szikrák. Minden érzést ignorálva, ami azt sugallja, fussak innen, ahogy tudok, elővéve a pálcám, fényt csiholok, majd a jelenség felé veszem az irányt.
Ezt általában akkor szokták csinálni a diákok, ha gáz van, jobbal nem tudnak előállni, így marad ez a nemzetközi SOS jelzés. Mármint a tapasztalat mondatja ezt velem, és bár marhára nem érdekel, mit szenved össze valaki, mégis úgy érzem, nagy szemét lennék, ha szemet hunynék efelett.
Ahogy közeledek, meglátom a sziluettet, majd azt, hogy fekszik, majd azt, hogy srác, majd.... szinte kiesik a pálca a kezemből, de erősen fogom. Gondolkodás nélkül futok oda Noelhez, és letérdelve mellé, mérem végig.
- Basszus, te mi a fenét csináltál magaddal?- kérdem talán kissé hisztérikusan, de így látni őt, kicsit mellbevágó. A pánik ellepi a porcikám, mert tudom, ezt helyrehozni én képtelen vagyok, és félek, csak nagyobb kárt okoznék, ha kamatoztatnám a nem tudásom. Aztán kipattan a fejemből egy ötlet, majd mögé helyezkedve, letérdelek, és óvatosan a térdeimre hajtom a fejét. Mittudomén, valamikor ezt szokták csinálni...
- Oké, fogalmam sincs, mit csináljak veled, félek, ha megmozdítalak.... - megrázom a fejem, miközben elcsuklik a hangom, még azzal se törődök, hogy szinte kézzel fogható a kétségbeesésem. Leszakítok egy darabot az ingemből, úgyis mindegy még egy lyuk, majd a vért kezdem törölni, miközben az agyam lázasan kattog valami életképes megoldáson.

Hangulatingadozásban verhetetlen vagyok, ez tény. Hiába van az egyik pillanatban határtalanul jó kedvem - megjegyzem mostanság egyáltalán nincs-, a másikban még nyugodtan bárki nyakának ugrok. Ez az egyetlen tulajdonság, mai a nagybátyámról ragadt rám, épp emiatt nem tudok, vagy inkább nem akarok vele kezdeni semmit, csak úszni az árral.
Az, hogy most együtt lógok egy sráccal, nem jelent semmit. Feltételezem, a suli nagy része abban a hitben él, hogy fél rellon már megvolt. Nem mintha annyira érdekelne, ki mit, gondol rólam, magasról teszek rá, de az biztos, hogy én egy pasi ágyába csak akkor bújok, ha azt álmában akarom megfojtani. Jól bejáratott szöveg ez  már, de a lényegen mit sem változtat.
Hogy mi van a szertárban? Állítólag Alexa első seprűje, bár nem tudom, mennyire hihetek a pletykáknak, mindenesetre, legyünk hűek a házunkhoz, vagy mi van. Persze a modorom hagy némi kivetni valót, amivel én cseppet sem törődök. Nem érzek késztetést aziránt, hogy megjátsszam magam, sose éreztem, és kimondottan szúrják a szemem az olyan emberek. Na de, ez az én problémám ugye. Az ajtót már-már kivágom, és egyből a sarok felé veszem az irányt.
- Hmmm, ez esetben légy oly' kedves, és kivitelezd, az én képességeim meghaladja. Még csak másodikos vagyok- vonok vállat, miközben zsebre dugom a kezeim, fényre nincs szükségem, Olivér arra is gondolt, és varázsolni kell. Hála az égnek, szívemre venném, ha már az első alkalommal látná, milyen béna vagyok valójában. Az illúziómágia más, arra megéri koncentrálni, de a többi, már pedig, nekem csak arra van szükségem, hogy egy varázslat közben, ne agyaljak másik hat dolgon, nem sokszor jön az össze.
Felvonom a szemöldököm. Idegesítő?
- Már most bókolsz?- kérdem tőle gúnyosan, holott nem értem... nálam az idegesítő teljesen más fogalom.
- Miért is vagyok az? Csak mert nem emelek egyből oltárt, amiért hajlandó vagy nekem segíteni? Vannak még a kastélyban, akik megtehetik, pusztán  a kényelem miatt kértelek meg téged. Egy háztárs sokkal elviselhetőbb, mint egy másik ház béli diák. És nem köteleztelek, most sem foglak, nyugodtan visszatáncolhatsz, ha akarsz, de ne várd el, hogy csak mert szívességet teszel, én kezes báránnyá avanzsálok. Sajnálom, tény, hogy ehhez vagy szokva, már ha igazak  a pletykák, de velem mellényúltál rendesen...- fordulok szembe vele, és felnézve rá, szárazon közlöm vele a tényt, hogy én nem vagyok olyan, akikhez szokva van. Nem is leszek, nekem az nem menne.

Noel <3

Nem, nem akarom őt így látni, annyira... ijesztő. Noel pont az a srác, akiről elképzelhetetlen, hogy egy ilyen helyzetbe keveredjen, legalább is számomra az volt, erre most már-már a halálán van.
- Mi van, mit bámulsz te idióta?- rivallok egy csajra, aki kővé dermedve nézi a párosunk, de közelebb nem mer jönni. Csak akkor kap észbe, mikor kieresztem a hangom, akkor is elfut, chh, szánalmas.
Kétségbe vagyok esve, fogalmam sincs, mit tegyek, az ilyen helyzeteket nem nekem találták ki, főleg, mert én általában az áldozat szerepét kapom, és nem nekem kell segíteni valakin. Nem is tudok, és, ha nem Noel lenne, biztos, én is lelépnék, esetleg előtte a fejéhez vágnám, mekkora egy szerencsétlen. Nem érzek empátiát mások iránt, persze.... mindig van pár kivétel, de a tényen, hogy lassan egy lelketlen dög lesz belőlem, ha így folytatom, nem változtat. Így is csoda számba vehető, hogy a pánik érzése ellep, és őszintén szeretném azt hinni, hogy ez azért van, mert Noel fontos nekem, és nem azért, mert úgy érzem, kötelességem segíteni, ha már itt vagyok. Talán most először látom úgy, hogy elnyomni magamban mindent, nem feltétlenül jó, de szinte biztos vagyok benne, hogy csak a helyzet láttatja ezt velem, az ürességnél jobb érzés a világon nincs. Azaz... igen, nem érezni a legjobb, efelől semmi kétségem.
A kezeim remegve próbálják letörölni a vért a másikról, miközben a homlokát simogatom. Igazából, nem is figyelek a mozdulataimra, annyira azon gondolkodok, hogy menthetném meg, hogy fel se fogom, mit teszek.
Aztán csak rájövök, de mielőtt elhagyná bármilyen szó a szám, rendesen átnyálazom magam a dolgon. Az illúziómágia még nem az erősségem, de talán annyit el tudok érni vele, hogy... ne fájjon neki annyira, vagyis... inkább behaluzza, hogy nem fáj.
- Figyelj, van egy ötletem, viszont, kell, hogy beleegyezz. Illúziómágiával megpróbálhatom elhitetni veled, hogy annyira nem fáj, legalább addig, amíg a gyengélkedőre nem viszlek, viszont.... fogalmam sincs, mi sül ki az egészből- harapom be az ajkam, mert... mert ezt a mágiát komolyan is veszem, és nem egyszer olvastam már, mi történhet valami gikszer esetén. Aztán mivel beleegyező biccentést kapok, megpróbálok koncentrálni. A legnagyobb előnyöm, hogy nekem jelenleg nem fáj semmim - fizikailag tuti nem, a többi meg majd elmúlik-, így ezt az érzést könnyen ki tudom vetíteni, de tapasztalat, hogy nem teljességében, tehát Noel, fog fájdalmat érezni, csak épp nem akar majd belehalni. Megragadok egy vaskosabb ágat, amit a háztársamnak nyújtok, így talán könnyebb lesz mennie. Mázli, hogy csak egy lába tropa.
- Támaszkodj rám nyugodtan- ajánlom fel neki, hozzám mérten kedvesen, bár ez nem lehet újdonság, ilyenkor ez a minimum.

Mester  

Úristen, sorry  

Attól függetlenül, hogy harapós kedvem van, és másodszor találkozom Olivérrel - mikor először futottunk össze, akkor is harapós kedvem volt-, én még bírom őt a magam kis sajátos módján. Tény, nem megy nekem túlzottan az érzelem kinyilvánítás, főleg most, hogy ilyen téren jelenleg egy tátongó üresség vagyok. Igen, határozottan elegem lett belőlük, és abból a kavalkádból, mait okoztak, így nemes egyszerűséggel elfojtom őket. Oké, az mégse annyira egyszerű, és néha meg is érzem a kárát, de tudom, hosszú távon így lesz jó, az érzelmek nem nekem valók, nem tudok mit kezdeni velük, csak saját magam gyötröm, amiből szintén elegem lett.
Nem foglalkoztat túlzottan Olivér pofavágása, hát tehetek én arról, hogy nem tudok varázsolni? Lesz még az így se, akkor aztán retteghet mindenki. Na, jó ilyen túlzásokba azért ne essünk. Viszont a varázslat megteszi a hatását, gyermeki vigyor ül az arcomra, és megfordulok a tengelyem körül.
- Oda is... légysziiiii- fogom könyörgőre, miközben a másik sarok felé fordulok, hát, ha már csinálunk valamit, tegyük azt jól, nem?
- Igen Alexáé volt, de nézd a jobbik oldalát, ettől talán megenyhül a szíve, és megússzuk a Bagolyház takarításával, ha rajtakap- mert ugye valakinek gondolni kell erre is, persze, hogy nekem, akit max. egyszer büntettek meg, holott szinte az összes szabályt megszegte már... szinte. Jól kell bánni a lapokkal, amiket osztanak, erre már nem egy alkalmam volt rájönni.
- Nézd, sajnálom, oké? Tény, nem tudom, hogy bánjak az emberekkel, és az is, kérés nélkül vágom bárki fejéhez a véleményem, ha tetszik neki, ha nem. Nem tudok hogy bánni az emberkekel, nem tudom, hogy kell, de ilyen vagyok. Nem ellened szól, bírlak, bármennyire is hihetetlen, és bármennyire nem ezt látod, csak.... csak, igazából azt se értem, miért próbálkozok folyton kapocslatokat kiépíteni, túl sokáig voltam egyedül.... így nem nagyon megy, de próbálkozom, oké?- igen, ez afféle bocsánatkérés akart lenni, de sejtem, annyival simán nem érné be. Az is lehet, marhára hidegen hagyja az önsanyargatásom, pedig egyáltalán nem az, csak lefektetem a tényeket, hogy legközelebb ne vegye annyira a szívére, ha ilyet hall tőlem.
Aztán csak biccentek, majd indulok is mögé a seprűre. Felülök hátra, majd szorosan fogom át a derekát, mert... mert nem szeretem az efféle közlekedést.
- Ha leejtesz, neked annyi- próbálok komoly hangot megütni, de a vigyorom csak nem hagyja. Persze jobb lenne motorral, de itt ezzel kell beérni.

Fiam ^^

- Elhúztam- nyomok egy puszit Vanda arcára, majd már útba is veszem a kastélyt. Valahogy jót tesz nekem ez az ingázás, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy egyszer majd átkozom az egészet.
Összébb húzom a kabátom, mert kicsit hűvösebb van annál, mint amire számítottam. A jelvényem rajtam, elvégre csak azért mozdulok ki, mert járőröznöm kell, amúgy ki nem tudnának rángatni a szobámból. Egyetlen olyan alkalmat sem akarok elcsípni, amikor összefuthatok Blaisel. Nem tudom, hogy kell kezelni egy szakítást, nem volt még tapasztalatom benne, mindenesetre még mindig elég pocsék a hangulatom.
Szerencsére Olivér némileg segít  a helyzeten, már magához mérten. Direkt nem vágom le az utat az erdőnél, kell a levegő, na meg... nem hiszem, hogy az a két ürge lelépett volna. Én meg jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy meg tudjam védeni magam.
Rá kéne jönnöm, unokanővérem miért vigyorog folytonosan, mint aki beszívott, feltételezem a bál utóhatása, de igazából, majd ha akarja, úgyis elmondja. Bár az előző titkolózásából következtetve, erre nem látok sok esélyt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem neheztelek még rá, de már elmúlt, és igyekszem túllépni rajta.
Az iskola kapujához érve, megtorpanok, majd döbbenten vonom fel a szemöldököm.
- Hát te meg?- "köszönök" a padon ülő srácnak, de csak mert nem tudom eldönteni, ilyenkor érez késztetést gyönyörködni a természetben, vagy szimplán mazochista. Könyörgöm, tél van... nem igazán alkalmas az idő a padon ücsörgésre. Aztán meglátom a hátizsákját.
- Új vagy? Melyik házba osztottak? Szándékodban áll itt kint megfagyni? Mert amúgy ma marha önzetlen vagyok, és esetleg segíthetek megtalálni a házad- lépkedek közelebb hozzá, majd megállva előtte, összefonom a karom a mellkasom előtt, úgy nézek le rá. Oké, nem tartozik a napi rutinjaim közé az újoncok pátyolgatása, sőt, de most miért ne tehetnék kivételt, nem?
Elsőre nem bírok rájönni, vajon hová tartozik, így érdeklődve várom, mit felel, aztán eszembe jut, hogy megint modortalan vagyok.
- Amúgy Oph vagyok, rellonos prefi, te meg mázlista, mert én találtam rád, és nem egy társam- ezt tényként közlöm vele, mert a nyakam ráteszem, hogy mondjuk Noel, nem csapna le rá, és szerintem a srácnak is jobb, ha nem részesül az ő fogadtatásából.

Robi

- Ütő van a kezében, meneküljön mindenki- hallom meg egyik háztársam hangját, mikor átmasírozok a klubhelyiségen. Persze ez a mondat megállásra késztet.
- Csak nehogy rajtad teszteljem, mennyire masszív- villannak a gyerekre a szemeim, majd már megyek is ki, hogy egy számomra némileg unszimpatikus helyen kössek ki.  Oké, tisztázzuk, nem ugrándoztam feltett kézzel, nem kentem meg senkit azért, hogy kviddicsezhessek, mert annyira azért nem tartom lételememnek. Csupán kell valami, ami eltereli a gondolatom, ha már a prefiségről lemondtam.
Nem sietek, ami annyit tesz, már késésben is vagyok, de mivel nőféleség lettem, ezért ezt max. elnézni lehet, na nem mintha meghatna Robi kiakadása. Ja, mert hogy vele van találkám. Hallottam én már róla mindent, de azok annyira érdektelenek számomra, mint az a kis csaj, aki a múltkor a pillangók szárnyait ecsetelte.  Saját tapasztalataim mondatják velem, hogy ne vegyem készpénznek a pletykákat, nem is teszem.
- Ha már erre járok, gondoltam visszahozom- dobom le a földre az ütőt, mikor a helyre érek, és meg is magyarázom, mi végre került az hozzám. Bár jobban belegondolva, simán tarthatnám magamnál, csak a miheztartás végett, na de mégse vagyok akkora pszichopata, és most tojok arra, hogy ezt sokan elvből megcáfolnák. És még a feléről se tudnak…
-  Oké, és most?- sóhajtok fel, lelkileg felkészülve a traumára, ami érni fog, mert hogy, nekem elvileg repülnöm is kéne, és seprűn… hát nem tudom, hogy fogom én arra felimádkozni magam, de na… a változatosság gyönyörködtet.