A napokban valamennyire sikerült felfedeznem a kastélyt, ezért most jöjjön a kinti világ megismerése. Kihasználva a jó időt, és úgyis van kis szabadidőm, ezért kimerészkedem a kapun kívülre, egyenesen a rétre sétálok. Természetesen a mai outfitem is a házirendben előírt kötelező egyenruha. Vékony testemet takarja a fehér hosszú ujjú ing, nyakán igényesen megkötve a nyakkendőm, ami hirdeti, hogy Levitás vagyok, gyufaszár lábaim a szürke hosszú szárú nadrágot viselik és végül a fekete öltönycipőm. Ha ezek nem lennének elég árulkodóak arról, hogy elsős vagyok, úgy sétálok az iskolában, mint egy rémült mókus.
A tölgyfaajtón kilépve a réthez érkezem, kicsit élvezem a napos időt, de biztonságosabbnak látom, ha egy fához vonulok el, ahol senki nincs, így egyedül lehetek gondolataimmal.  Annyira céltudatosan közeledem az általam kinézett fához, hogy nem veszem észre a kikötődött cipőfűzőmet, ebből fakadóan sikerül a rét közepén elesnem a saját figyelmetlenségem miatt. Kezeimmel tompítom az esést, de a térdeimet így is sikerül beütnöm. Gyorsan felülök, hogy rekonstruáljam a történteket és azt se szeretném, ha mindenki engem nézne az esés miatt. Amikor rájövök, hogy a fűzőm a hibás, mérgesen leveszem a cipőmet.
-Ez a nyavalyás cipő! Vajon mindenki lábát ennyire szorítja a lábbelije? - mérgelődöm félhangosan és fel se tűnik, hogy a könyvek, amiket eddig magammal cipeltem, most a fűben hevernek. Én pedig zokniban, koszos térdekkel a cipőmhöz beszélek, már csak reménykedem, hogy senki nem látta a jelenetet. Természetesen a szemüvegem is leesett, de a bosszankodás közepette, ez még fel se tűnt.

Damira

Teljesen magam alatt vagyok az esés miatt, kisebb kudarcként élek meg. Maximalistaként minden olyan eset, amiben leégek vagy nem a tervek szerint sül el, negatív hatással van rám. A cipőm a kezemben, könyveim szerteszét, a nadrágom koszos -szerencsére nem szakadt ki, azért akkorát nem estem- és ülök a fűben, mint egy mezei nyúl. Eléggé meglepődöm, amikor egy ismeretlen lány lép oda hozzám és csak most realizálom, hogy minden cuccom, ami eddig a kezemben volt a fűben hever.
-I..i..igen, bocsánat!- válaszolok a lány mondatára és egy darabig csak nézem, ahogy összeszedi a könyveimet, közben mélyen szégyellem magam, mert ez most nekem mégis csak egy kínos helyzet. Majd leesik, hogy helló, én itt ülök, ő pedig segítene nekem, ezért én is felveszek két könyvet a fűről, a másik kezemben pedig továbbra is a cipőmet szorongatom, mint egy ereklyét. Szerencsére csak négy könyvet hoztam ki magammal a kastélyból, így a már két könyvet nyújtom háztársam felé, hogy csak tegye nyugodtan rá az általa felvett könyveket, ha ez megtörtént, akkor ideje bemutatkoznom segítőmnek.
Próbálom kicsit összeszedni magam, egy kis bátorság és remélhetőleg sikerül javítanom az első benyomáson.
-Egyébként, Somlay Kornél vagyok, de hívj csak Somnak vagy Sominak! Legalábbis otthon így hívnak- nézek a lányra és nyújtom a jobb kezem felé, de csak ekkor realizálom a kezembe lévő cipőmet, amit gyorsan le is helyezek a földre. Ha Damira elfogadja a felé nyújtott baráti jobbomat, utána felhúzom a cipőmet és próbálom rendezni külső megjelenésemet.
-Köszönöm, hogy segítettél! Úgy látszik, hogy itt valamiért jobban hat rám a gravitáció- utalva arra, hogy itt létem alatt már másodszor kerültem talajra, bár az első esésemről nem hiszem, hogy tudna. Kivéve, ha a prefektus el nem mesélte neki.
-Egyébként tudom most elég bénán nézhetek ki, de Levitás vagyok és első éves, bár utóbbit gondolom te is kitaláltad -a nyakkendőmből látszik melyik házba tartozom csak még mindig rosszul érzem magam, hogy így ismernek meg. Felhúzom a térdemet, és próbálok kis lendületet szerezni, hogy felálljak a földről, de a térdeimnek más tervei vannak.
-Segítenél, kérlek? -nézek a lányra bociszemekkel, majd nyújtom felé kezem. Ha segít, akkor felállok kicsit megmozgatom lábaimat, ami egyáltalán nem egy kellemes érzés, így esés után. Majd az arcomhoz nyúlok, hogy megigazítsam szemüvegemet, de csak most tűnik fel, hogy nincs is rajtam.
-Öhmm..kicsit kínos, de a szemüvegemmel nem találkoztál véletlenül? -teszem fel a kérdést, hátha valamelyik könyv közelében volt, amit felvett és közben szétnézek a fűben hátha meglátom, bár félig vakon ez nem lesz könnyű.

Damira

Most már nem is olyan könnyű tartani a könyveket, legalábbis egy kézzel. Miután Damira is ráteszi azt a két könyvet, az általam felvett könyvekre, a teljes gyűjteményt szépen leteszem a fűre közel magamhoz. A hely már úgyis ismerős számukra, de legalább már együtt vannak és nem szétszórva. A nevemmel kapcsolatos kérdésén kicsit meglepődőm, de utána lassan rájövök, hogy nem otthon vagyok és itt még nem ismernek. Szóval jöhet a magyarázkodás.
-A hiedelem szerint, anyai nagymamám sose kedvelte apámat, mert úgy vélte, hogy nem való a lányához és ezt többek között azzal mutatta ki, hogy a vezetéknevét kezdte el gúnyolni. -vezetem fel a sztorit, közben próbálom magamban megfogalmazni a következő mondatokat, hogy érthető legyen egy külső szemlélő számára a történet. –Amikor megszülettem, ahogy az lenni szokott, a szüleim elvitték a csecsemő énem a családon belül és mindenkinek bemutattak. Na, de nagymamám valamiért nem tudta megjegyezni a Kornél nevet és a vezetéknevemen kezdett el szólítani, de apám iránti utálatból nem Somlay-t mondott, hanem elkezdte becézni. Ez végül rám ragadt és a családban maradt, illetve a Kornélt nehezebb becézni és nekem is jobban bejön a Som vagy Somi. -zárom ezt a rövidnek nem nevezhető családi sztorit. Ez az első alkalom, hogy magyarázkodnom kell a becenevem miatt, de inkább elmondom nyolcvanszor ezt a legendát, mint hogy a Kornélt kezdjék el használni. -Mellesleg a Kornél elég gyakori név, gondolom a suliban is van pár Kornél nevű srác, legalább így megtudnak minket különböztetni. Szerintem nem sok embert becéznek a vezetékneve alapján. -igen, ezt még hozzá kellett tennem. Miután végeztem a nevemmel kapcsolatos történet elmesélésével, meghallgatom az ő nevét és rögtön memorizálom is. Szerencsére a memóriám jobb, mint az ügyességem, hisz az még nem bukott fel, ezzel ellenkezőleg a testem már párszor talajt fogott. A cipőmet a könyvek mellé helyezem, utána jön a kézfogás. -Övendek, Daminak! -valamiért nem esett le, hogy ő csak simán Dami és a végén toldalékot használt. Én ezt így egyben lementettem, úgy tűnik, hogy ma elég szétszórt vagyok.
-Ez már a második esésem, itt tartózkodásom alatt. Pont az első napomon is közelebb kerültem a talajhoz, fent a klubhelyiség melletti egyik szobában. -válaszolok kérdésére, és felveszem a cipőmet. Most különösképpen figyelek a fűzőkre, hogy ne lógjanak.
-Gondoltam kihozom olvasgatni őket, az egyik Bájitaltanra kell, a másik Bűbájtanra, a harmadik Sötét Varázslatok Kivédése órára, a negyedik pedig az iskola története. -elég színes válogatás, és a sorból csak a suli története lóg ki, de engem, mint kíváncsi fiút érdekel, hogy a könyvtárban fellelhető könyvben mennyivel többet írnak a Mágustanodáról, mint abban a kiadványban, amit otthon szereztem be, még érkezésem előtt és olvastam el. -Másodikos? -kérdezek vissza. -Milyen a második év? -most nagyon koncentrálok Damira, úgy tekintek rá, mintha csak azt mondta volna, hogy ő tud megoldást a világ összes problémájára. Örülök, hogy találkoztam egy korban hozzám közelebb álló lánnyal, de mégis egy évvel felettem lévővel. Már annyival többet tud nálam.
Nagy nehezen sikerül felállnom Damira segítségével és elkezdjük keresni a szemüvegemet. Már épp azon voltam, hogy erőt gyűjtsek a fűbe való visszatéréshez és átnézzem a könyveket, hátha oda bújt el a látásjavítóm. Ám, ekkor egy reccsenés üti meg fülemet, bár ez egy elég visszafogott kifejezés arra, hogy a reccsenés sebesvonatként üt arcon, a szemüvegem eltörésének felismerése pedig még nagyobbat csap. Lassan megfordulok és a törött szemüvegemre tekintek.
~Ezt most, hogy fogom rendbe hozni? ~ kisebb pánik ül ki arcomra, hiszen nem vagyok se optikus, se gyakorlott varázsló, ahhoz, hogy megjavítsam a kárt. Meg is feledkezem arról a tényről, hogy varázsvilágban vagyok és egy pálcamozdulattal a legnagyobb baj is helyrehozható, ezt még akkor se realizálom, amikor egy mozdulattal a törött szemüvegem ismét régi fényében tündököl. A varázslat nem csak a szemüvegemet javította, de elérte, hogy leessen az állam is
-Ezt, hogy csináltad? -teszem fel a kérdést, majd átveszem a szemüveget, hogy jobban szemügyre vehessem. Már amennyire, korlátozott látásom ezt lehetővé teszi. Lassan visszahelyezem arcomra, a helyére, ahol már több mint négy éve pihen. Majd felkiáltok. -Látok! Tisztán látlak téged, meg a tájat és mindent! -gyorsan szétnézek, hogy mindent szemügyre vehessek. Tudniillik már egy ideje tervben van a szemüveg csere, mert úgy véltem, hogy a látásom romlott és abban állapodtunk meg a szüleimmel, hogy egy erősebb lencsére van szükség. Ám, most bebizonyosodott, hogy nem a látásom romlott csak a szemüveg kezdett „öregedni”. Örömömben, majdnem megöleltem az előttem álló Damirát, de rájöttem, hogy olyan jól még nem ismerjük egymást és az ölelésből, baráti vállveregetés lett -Köszönöm! -próbálom oldani a kialakult fura helyzetet. Majd lassan lehajolok könyveimért és felveszem őket a talajról. Közben válaszolok a feltett kérdésre is.
-Talán csak a szituáció miatt, hogy én kis kiszolgáltatottan hevertem a fűben és neked kellett segítened -maximalista lévén, ez eléggé nagy sebet tud hagyni bennem.
-Nos, azt elárultam, hogy én miért jöttem ide a rétre, de te mit csinálsz itt kint? -teszem fel kíváncsian a kérdést. Semmiképp nem bántásból, csak nem tudtam jobban felvezetni azt, hogy pontosan mire is vagyok kíváncsi.
-Lenne kedved kicsit arrébb sétálni? Félek, hogy pont útban leszünk az ideérkező társainknak! -szabad kezemmel egy közeli fához mutatok, ott van árnyék is és ha a lánynak is megfelel, akkor letudunk ülni tovább folytatni a társalgást.

Dami

Csak bólint. Én itt beavatom életem apró történetébe, ő meg bólint. Ez olyan, mintha az angol orvosi társaság csak leokézta volna, hogy Alexander Fleming feltalálta a penicillint, ami emberek millióinak életét menti meg. Persze, tudom, a kettő teljesen más, az én esetem súlyosabb.
Ha ez nem lenne elég, még a nevét is kijavítja. Nekem is csak bólintanom kéne, hogy „oké, haladjunk”, ahogy azt ő is tette történetemmel, de nem. Somlay Kornél jól nevelt.
-Ó, bocsánat! Akkor üdv, csak Dami -nem nyugi, a „csak”-ot nem fogom megjegyezni a névhez. Cipőhúzás közben elmesélt megborulásos sztorimat ismét bólintással reagálta le, ez már a második bólintásos „oké”. Szóval, Damira nézek -most már bánom, hogy a „csak” -ot nem dobtam a neve elé-, bal szemöldökömet enyhén felhúzom és rövid ideig így nézem őt. Öcséimre szoktam így figyelni, ezzel a nézésemmel szó nélkül kérdezem meg tőlük, hogy „bro, minden rendben, vagy menjünk a dilidokihoz?” Feltűnik, hogy egyik lábával dörzsöli a másik lábát, de a legjobb, ha nem teszem szóvá. Nem tudom, hogy pisilni-e kell, vagy csak próbálja észrevétlenül megvakarni. Bár, ha az utóbbi, akkor nem jött össze.
-Valóban érdekes könyv. Mielőtt ide utaztam, én is vettem egy példányt, de mint kiderült a könyvtárban található kiadvány sokkal részletesebb és nagyobb, mint a sajátom. Szóval sok újat tudhattam meg az iskoláról. -válaszolok Daminak. Örülök, hogy van egy könyv, ami mindkettőnk érdeklődését elnyerte.
-Ebben igazad van, nulláról indulni mindig nehéz. Felépíteni apránként valamit, amit még nem látunk és nem tudjuk hova vezet az út. Eddig azt vártam, hogy bekerülhessek a suliba, most azt várom, hogy nagyobb legyek, sok varázslatot ismerjek és tapasztalt varázsló lehessek. -reagálok Dami mondatára. Megvan az új motivációm, nagyobbnak lenni, hogy tapasztaltabb lehessek. -Téged mi motivál a mindennapokban? -az enyém már megvan, érdekel az ő motivációja is.
Visszakapom a megjavított szemüvegemet, boldog vagyok. Talán így érezhetnek a felnőttek is, amikor hazavihetik a szervízből megjavított autójukat. Ők is hősként, csodatevőként tekintenek a szerelőre, ahogy most én is így tekintek Damira.
-Egyszerű varázsige? Szóval, ha megtanulom, akkor utána bármikor eltörhet a szemüvegem, simán megjavítom? Addig, ha eltörne, megjavítod majd nekem? -kérdezem tőle csillogó szemekkel, úgy tekintek rá, mint egyetlen reménysugárra az éles látásom utolsó bástyájaként. Ez az ölelés szerencsére mindkettőnknek ugyanannyira kínosra sikerült, szóval engedjük is el a dolgot.
Felteszem kíváncsiskodó kérdésemet itt létéről érdeklődve, és miközben válaszol én elindulok a kiválasztott fa árnyékában. Értelemszerűen Damira gyorsabb, mint én. Sántaként élem most az elkövetkező pár napot, ez emlékeztet majd arra, hogy mindig nézzek a lábam elé. Damira le is ül a fa tövébe, lassan én is követem és csak most jut időm reagálni arra, amit mondott.
-Miért töltötted termekben és szobában az életedet? Átok hatása alatt voltál és vártál az igazira, aki leveszi rólad az átkot, de csak mostanában ért oda hozzád? -bocsánat, hogy 13 évesen még hiszek a tündérmesékben. Majd előveszek egy fonalat jobb zsebemből és egyelőre csak a combomra helyezem, később karkötő lesz belőle. Kíváncsi vagyok Damira válaszára, nem leszek bunkó.
-Egyébként Dami, olyan érdekes neved van! Honnan ered, tudod mit jelent? -teszem fel a kérdést. Igen, tudom már korábban is megkérdezhettem volna, de a jelek szerint csak most dolgozta fel az agyam.  

Damira

-A házak leírása, de talán pont ez volt a legszomorúbb rész. Mind a ketten ugyan annak a háznak tagjai vagyunk, szóval talán megkérdezhetem, hogy te már érezted úgy, hogy rossz házba kerültél? -teszem fel a kérdést. Bennem mostanában felmerült ez a gondolat, miután elolvastam a házak leírását, de mégis úgy érzem, hogy a Levita a számomra ideális hely, csak kitartóbbnak kell lennem.
Végig hallgatom motivációját a mindennapi életben. Elég érdekes gondolat, de most nem szeretnék mélyebben belemenni, majd talán később. A szemüvegem megjavult én boldog vagyok, ő megnyugodott és ígéretet is kaptam arra, hogy vihetem hozzá javításra a látásjavítómat, legalábbis amíg nem tanulom meg a varázsigét. Persze hangosan nem mondom ki, de azért megjegyeztem ezt az ígéretet.
Már az árnyékban ülve hallgatom végig a történetet és eléggé megdöbbenek a hallottokon, hogy őszinte legyek azok alapján, amit tudok az autizmusról, teljesen máshogy képzeltem el az autistákat. Azt hittem nagyon zárkózottak, nem kommunikálnak a külvilággal, ezzel szemben Damira még segített is nekem és most is itt beszélget velem.
-Miért lenne jobb az átok? Én úgy tudtam, hogy az autisták csodálatos emberek, teljesen máshogy látják a világot és lenyűgöző elmével rendelkeznek. Persze, a változásokra, fényekre, hangokra sokkal érzékenyebbek, de ezekre csak oda kell figyelnünk. -fejtem ki véleményemet. Az autizmus nem változtatható, nekünk a környezetükben lévőknek kell a gondolkodásunkat megváltoztatnunk, hogy egy kis odafigyeléssel könnyebbé tehessük a világot. -Mi az, ami megnyugtat téged egy stresszes szituációban vagy mikor rosszul érzed magad? -bár így már értem, miért csak bólintást kaptam. -Egyébként nem bántottál meg, nyugi! -nézek Damira és halvány kis mosoly jelenik meg arcomon. Látom, felkeltette érdeklődését a fonalam. -Szoktam fonni, kötni is. Kezdetben unaloműzőnek indult, de néha jól jön amikor rosszul érzem magam vagy stresszes vagyok. Szóval, emiatt mindig van a zsebemben fonal és féltem, hogy nyomni fog, ha leülök, ezért vettem elő. -válaszolok a kérdésre. -Nézd, ezt a karkötőt is én készítettem! -nyújtom felé bal karomon lévő csomózott karkötőt.
-Te mit szoktál szabadidődben csinálni? -teszem fel a kérdést, ha már az én hobbim úgyis kiderült. Majd meghallgatom a név kérdésemre adott válaszát.
-Kornél, latin eredetű név. Jelentése, somfa. -majd szinte csak most hasít belém a felismerés.  -Várj, a nevem jelentése somfa! Innen is származhat a Som, Somi becenév. Lehet, hogy nagyanyám nem azért kezdett el Somnak hívni, mert nem tudta kimondani a Kornélt, hanem azért, mert ez a jelentése. Érted? -annyira tetszik ez az elmélet, hogy szó szerint vigyorgok, mint egy kis karácsonyi manó. -Most már a Damira jelentését is meg kell tudnunk, lehet az is valami nagyon menő és használhatnád te is becenévnek! -kicsit túlgondoltam ezt a dolgot.

Damira

Ezek szerint nem csak ugyan az a könyv a kedvencünk, de még a fejezet is stimmel. Végig hallgatom a gondolatmenetét. -Ha választhattam volna, akkor én is a Levitát választottam volna vagy a Navine-t, de ha butább lennék, akkor lehetne a Rellon is. Csak néha úgy érzem, hogy még okosabbnak kéne lennem, ahhoz, hogy méltó legyek a Levita színeinek viselésére. -reagálok kérdésére. Igazából, ez utóbbi érzet csak akkor jön elő bennem, amikor egyedül vagyok, esetleg depis a hangulatom.
-Meglehet őket törni, de ha én ellennék átkozva, akkor az lenne a cél, hogy olyan embert találjak, aki úgyis elfogad, hogy elvagyok átkozva. Persze, zavarna, hogy átok ül rajtam, de a cél egy olyan személy, aki így is szeretne. Ha meg nem jönne, akkor sincs semmi para, majd lesznek macskáim, akiket tudósokról fogok majd elnevezni. A szomszédoknak lehet fura lesz majd először, hogy mit keres a lakásomban Teller Ede, Bell vagy Nobel, de ez már engem nem fog érdekelni. -tovább hallgatom Damit, majd eszembe jut egy nem rég olvasott cikk az autizmusról. -Elvileg folyamatosan jönnek ki új kísérletek, fejlesztések az autisták és családtagjaik számára. -ennyi, ne várj csodát. Konkrétan csak ennyit tudok most hozzátenni a témához. Nekem nem tűnt fel, hogy más lenne, mint én. Ebből adódóan nem is zavar. Most már érthető, hogy miért dörzsölte a lábát és miért vonult el így külön. Mondjuk én is külön akartam vonulni, úgyhogy egyre több a közös pontunk.
-Örülök, ha elnyerte tetszésedet. Ezt csomózással készítettem, indián csomózásnak hívják elég könnyű megtanulni, de a legjobb a horgolás csak ahhoz kell egy horgolótű. Ha érdekel, szívesen megmutatom neked. -nézek Damira. Szeretek másoknak olyat tanítani, ami engem érdekel. Főleg, ha őt is érdekli.
-Ifjúsági könyvek? Ki a kedvenced? -kérdezem kíváncsian, lehet, hogy ebben is hasonlítunk. Majd jön a becenév, az öröm és utána a felismerés, hogy a titkot magával vitte nagymamám.
-Nagyimtól már nem tudom megkérdezni, hogy valóban ez áll a dolog mögött. Ha korábban érkezik a felismerés, akkor még tudtam volna erről beszélgetni vele, de sajnos már elkéstem. -most ez kicsit kedvem szegte, de nem sokáig tart a szomorúság. Kifújom a levegőt és a mosoly újra arcomon ül.
-Rendben, majd akkor a könyvtárban segítek neked könyvet keresni, amiben benne vannak a nevek és jelentésük. Ha ciki, akkor megtartom a titkod, okés? -nézek Damira.
-Egyébként sebgyógyításra nincs egy jó kis varázsigéd? -választ meg se várva óvatosan felhúzom nadrágom szárát és szemügyre veszem térdeim állapotát.

Dami

-Tehát idővel majd hozzászokom, hogy a Levitába kerültem? -persze értem, hogy mire gondol Damira, de jó egy kicsit húzni ezt az egész témát. Viszont abban igaza van, hogy a bizonytalanság az egyik jele annak, hogy jó úton járunk. A kacsintás kicsit meglep, de örülök, hogy kezd feloldódni mellettem.  A lány nevekkel ellátott macskák gondolatának hallattán én is elnevetem magam. Tudniillik vizuális típus vagyok, ezáltal szemeim előtt megjelent a Dami által felvázolt kép.
-Valóban fura lenne, ha a szomszédok azt hallgatnák, hogy „Joli, miért kakiltál a sarokba?” -nevetek tovább. Majd eszembe jut egy nagyobb őrültség. -A legdurvább az egészben az lenne, ha lány neveket kapnának, de csak fiú macskáim lennének. -nevetek tovább még egy kicsit. Tetszik a felvázolt kép.
-Szerintem sikerülni fog, nekem például fel se tűnt „az átok” és simán elfogadtalak vele. Szóval nyugi, más is elfogad olyannak, amilyen vagy. -mosolygok Damira. Nem kell paráznia, bizonyára élete és ittléte során is fog találkozni idiótákkal, de velük nem kell foglalkozni. Csak előre az úton, majd úgyis mellé állnak az értékes emberek. -Nem, nincs bajom a macskákkal, de a legtöbb macska, amivel találkoztam elég kis genya volt. Szóval, két lépés távolságot tartok velük, de elvileg az idős magányos embereknek macskáik vannak, ezért lenne nekem is idős koromra. Nem szeretném megtörni ezt a szokást. Bár, mindig kutyás voltam. -fejtem ki véleményemet, az adott kérdésben. -Te macskás, vagy kutyás vagy? -kérdezek vissza, bár általában a lányok nagy része a macskákat szereti.
-Rendben, ahogy szeretnéd. -kérésére elkezdem rendezgetni az ölemben fekvő fonalakat, majd megkezdem a fonást és közben végig magyarázom Daminak, hogy mit, miért és hogyan csinálok. Az első pár szem kész, felemelem magunk elé. -Most már csak rajtad áll, hogy milyen hosszú legyen és egészen a végig ugyan ezzel a technikával haladunk. -mondom Damirának, de most nem viszem végig csak az alapokat kezdtem el.
Mint kiderült az olvasás elég erős közös pont bennünk.
-Szabó Magda nem is rossz „Régimódi történetek” és az „Abigél” a kedvencem tőle. Gondolom, akkor ezt a két művét olvastad is már. Szakács Esztert nem ismerem, vannak olyan népszerű művei, amiről már én is hallhattam? -teszem fel kíváncsian a kérdést. -Én Dickens rajongó vagyok, ismered a munkásságát? -az már bizonyos, hogy ő inkább a magyar irodalom felé húz, én pedig az angol felé, de attól ismerhette a viktoriánus kori írót.
-Ez csak természetes, gondolom te is megtartanád fordított esetben a titkomat. -mosolygok Damira. Közben kisebb fájdalmak közepette és elég lassan felhúzom a nadrágom szárát, hogy szabaddá tegyem fehér térdeimet.
-Talán a víz is segíthet, de szerintem kibírja a lábam, amíg visszatérek a klubhelyiségbe. Ott majd lefertőtlenítem a sebemet. -közben nézem, ahogy táskájában kutat valami után Dami. Már épp megakartam kérdezni, hogy mit keres ennyire, amikor kivesz a táskából egy sebtapaszt. -Hulk? Tökéletes! -mondom nevetve. Kicsit nonszensz a szituáció, ahogy egy fiatal varázsló Hulk-tapasszal sétálgat.
-Neked van testvéred vagy egyke vagy? -teszem fel a kérdést. Mielőtt válaszolna én megelőzőm. -Nekem öcséim vannak, ikrek. Pont emiatt, meg azért, mert kicsik a középpontban vannak és hamar átterelődött a figyelem rólam rájuk. -ezt nem tudom miért mondtam el Daminak.  

Dami

-Nem is tudom. Annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy egyedül kell boldogulnom a legtöbb esetben, hogy fel se merült bennem az, hogy mennyire segítenék haladásomat a társaim. -egy kis szünetet tartok monológomban. Nem a drámai hatás kedvéért, hanem mert csak most gondolok bele abba, amiről Dami beszélt. -A legtöbb emberre motiválólag hat, ha a környezetében lévők szorgalmasak és jól teljesítenek, de nekem még soha nem kellett senkivel se versenyeznem. Szóval nem tudom, hogy rám milyen hatással lesznek a Levitások. -fejezem be mondataimat. Az élet majd úgyis alakítja sorsom és meglátom, hogy mi motivál az életben. -Neked volt valaha riválisod, akivel versenyeztél? -teszem fel a kérdést Daminak.
-Szerintem amilyen szerencsém van, sikerülne olyan cicákat tartanom, akik így is kaparófának használnák a lábamat. -teszem még hozzá mosolyogva. Figyelmesen hallgatom Damirát, majd egy kis megtorpanás, mert a mondata megütötte fülem. -Úgy érzed, hogy kínos helyzetbe hoztad magad? -valójában csak most realizálom, hogy jobban kell figyelnem a szavaimra. Nem szeretném, ha kényelmetlenül érezné magát mellettem.
-Túl sok munka lenne velük. Takarítani, etetni, sétálni. Akkor már inkább kutya és kevesebb takarítás. -bár, jobban belegondolva a takarítás mennyisége és minősége nem változna, ha csak egy állatom lenne, mert a szőrt ugyan úgy el kell tüntetnem. Na, mindegy. Ő macskás, legalább ebben különbözünk. Az magától értetődő, hogy a kutyákat is szereti. A kutyákat csak szeretni lehet. Megmutatom neki, hogy hogyan kell elkezdeni a csomózást, ha már úgyis a karkötőmmel dicsekedtem, akkor kezdjük az első órát annak elkészítésével. -Miért, eddig, hogy próbálkoztál? -teszem fel a kérdést. Azt hittem teljesen kezdő. Majd felé nyújtom a fonalamat. -Megmutatod? -mármint azt, hogy eddig hogyan próbálkozott, nehogy a fonalat mutassa meg nekem! Talán jobban kéne fogalmaznom, mert Dami mindent szó szerint ért, de még tanulnom kell.
-Nem ismerem ezen művét. Azt hittem, hogy „Az ajtó” a kedvenced tőle. A Régimódikat mindenképp ajánlom neked, érdekes olvasmány. Szakács Eszternek pedig utána olvasok majd. -mosolygok Damira. Már megérte suliba jönnöm, számomra ismeretlen szerzőkről hallok és könyvajánlásokat is kaptam. Úgyhogy mindenképp felveszem a „kötelező olvasmányaim” listámra. -Már az is jó, hogy a Twist Olivért olvastad tőle. Sokan sajnos nem is tudják, hogy ki volt ő és miket írt. Pedig „A karácsonyi ének” valamilyen feldolgozását mindenki ismeri, csak sajnos nem kötik Dickenshez. Szeretem az írásmódját, egyszerű, élvezetes és kreatív. -örülök, hogy találkoztam valakivel, akinek nem kell arról beszélnem, hogy ki is volt Dickens. Sajnos, már kezd feledésbe merülni a neve, de valahol érthető is, hiszen már több, mint 140 év telt el a halála óta.
Felhúzott nadrágszárral ülök a fa árnyékában és azon tűnődőm, hogy kibírnám-e, ha víz érintené sérült végtagomat. Ahogy ismerem magam, ebből a sztoriból sikítás lenne, ezért inkább visszautasítom a vizet. Majd fent a hálókörletben, ahol senki más nem hall meg. -Majd fent lefertőtlenítem a sebemet, elég csak a sebtapasz, köszönöm! -nyújtom kezem a Hulk díszítéssel ellátott sebtapasz felé. Sok ember nem szívesen lát sebeket, ezért meg se kérdezem Damirát, hogy rárakná-e a sebemre, inkább megoldom magam. Lehet, hogy van is ilyen íratlan illemszabály, hogy a kisebb sebeket kezeljük magunknak, ne várjunk másra. -Valóban feldobja a szuperhős a sebtapaszt. -mielőtt ráragasztanám a sebemre még egyszer szemügyre veszem. Miközben próbálom elfedni sérülésemet, közben figyelek Damirára is. -Maradjunk annyiban, hogy néha jó, néha idegőrlő. -valóban jó, ha van az embernek testvére, hisz társaslények vagyunk, ezért fontos, hogy valakivel kapcsolatban legyünk. Legyen az testvéri vagy mély, bensőséges, romantikus kötődés. Sok mindent megéltem már a testvéreimmel, és sok mindent megoszthatunk egymással. Ám, csak most esik le, Damira is válaszolt a kérdésemre, hisz ezek szerint ő egyke. A kérdésén kicsit el kell gondolkoznom, nehéz erre jó választ adni, legalábbis őszinte, de visszafogott választ adni. -Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az elején nem zavart. Főleg elsőszülöttként nehéz volt elfogadni, hogy nem én vagyok a középpontban, de talán ezért is menekültem az olvasásba. A könyvek egy új világot nyitnak meg, amit a fantáziám épít fel. Minél többet olvasok, annál nagyobb és színesebb lesz ez a világ.  -válaszolok a feltett kérdésre. Azt már hozzá se kell tennem, hogy talán a tesóim miatt kellett hamarabb felnőnöm és kilépnem gyermeki világomból. Más velem egykorú biztos nem a könyvtárban tölti szabadidejének nagy részét. -Nálad mi volt a kiváltó ok, amiért a könyvek felé fordultál és váltál ilyen olvasottá? -igen, ez most egy visszakérdezés. Élek ezen jogommal.
-Minél többet nézem ezt a sebtapaszt annál jobban tetszik. Te mindig mindenre fel vagy készülve? -valóban menő a Hulk, ami elfedi botlásomat. Miközben a választ hallgatom, lassan kinyújtom lábaimat a fűben. Jelenleg egy 100 éves ember is gyorsabb mozdulatokra képes nálam, de pár nap és újra a régi leszek.

Dami

Kicsit máshogy értelmezzük a rivális fogalmát. Legalábbis én nem úgy gondoltam, ahogy ő.
-A riválisnak elég negatív csengése van, de most úgy értettem, hogy volt-e olyan ember valaha, akivel azonos szinten voltatok és motivált, hogy jobb legyél nála? -próbálom jobban megfogalmazni gondolataimat. Majd figyelmesen hallgatom válaszát, ami eléggé meglep. Nem gondolom úgy, hogy beégette volna magát előttem. -Akkor remélem, hogy én és a jelenlegi beszélgetésünk abban a maradék 10%-ba esik. Nem gondolom úgy, hogy kínos helyzetbe hoztad volna magad előttem. -próbálom megnyugtatni Damit.
-Nyugi, az elején én is rengeteget hibáztam! Bele kellett tanulnom, és ennek köszönhetően sok fonalat dobtam ki. -mivel Dami nem szeretné megmutatni az eddigi tudását, ezért visszateszem a fonalat a combomra.
A könyvek és ajánlások témán túljutottunk. Jó tudni, hogy van az iskolában még egy ember, aki annyira szeret olvasni, mint én.
-Azt megbeszéltük, hogy melyik műveket szeretjük és hogy kik a kedvenc írónk, de van olyan mű, amit elkezdtél, de nem tetszett és inkább elengedted? Esetleg olyan szerző, akit nem szeretsz? -teszem fel következő témaindító kérdésemet, s közben én is elkezdem összeszedni gondolataimat, hogy egy esetleges visszakérdezés során tudjak válaszolni a feltett kérdésemre. Majd hirtelen eszembe jut egy másik kérdés is. -A versekkel, hogy állsz? Van kedvenc költőd vagy kedvenc versed? -sikerült megtalálni a kedvenc témámat, az irodalmat.
A sebtapasz a térdemen, közben Dami válaszol kérdésemre és egy mondat megüti fülemet.
-Tanáraid? Te jártál mugli iskolába is a Bagolykő előtt? -ez nekem azért fura, mert a szüleim nem írattak be minket, tesóimmal sima általános iskolába. Egyenesen ide küldtek, addig pedig anyám otthon tanított minket. Lehet, hogy ez csak nekem fura, mert nem ehhez vagyok szokva. Úgy látszik más családoknál ez máshogy működik.
Nagy nehezen sikerül kinyújtanom lábaimat is, közben hallgatom Dami előadását a felkészültségéről és táskájának tartalmáról. Majd az egészet egy bólintással veszem tudomásul.
-Ha választhatnál egy szupererőt mit választanál? -jön egy újabb témaindítás. Most természetesen nem a varázserőre gondolok, mert azt nem kell választania, születésénél megkapta, de lehet, hogy van olyan erő, amit még szeretne.

Dami

Lassan, de kezdjük megérteni egymást Damival. Figyelnem kell, hogy néha szószerint érti a mondataimat, de nem probléma csak ügyelnem kell szavaimra.
-Nem, még nem találtam riválist. Sőt, néha azt érzem, hogy az évfolyamon csak én tanulok, a többiek pedig élvezik a mindennapokat. Lehet, hogy csak azért van ez így, mert a tanév elején járunk. -válaszolok Dami kérdésére.
Csak mosolygok arra az ötletére, hogy lehet újra megpróbálja majd a horgolást. -Ha kell segítség, akkor szólj nyugodtan! -ajánlom magamat. Nem mintha olyan profi lennék, de az elindulásban tudok segíteni, ha szükséges.
Úgy érzem sikerült jó kérdést feltennem ezzel a nem kedvelt könyvekkel, még nekem is gondolkodnom kell a válaszon. A Monte Cristo grófjához nem tudok hozzászólni, mert azt a művet nem olvastam, de a félelmetes mű, ami rémálmokat okozott Daminak, felkeltette érdeklődésemet.
-Melyik mű volt ez? -hirtelen Stephen King valamelyik regénye jut eszembe, de ekkora király lenne ez a Stephen fiú, hogy álmatlan éjszakákat okoz az egyik olvasójának? Sok időm nincs gondolkodni rajta, mert meg is érkezett a visszakérdezés. -Az orosz irodalom, azon belül pedig „Bűn és bűnhődés”. Egyszerűen annyira tömény és sok, illetve az írásmód se gyenge, hogy muszáj volt abbahagynom. Bulgakov „Mester és Margarita” című művével verekszem mostanában. Hasonlóan tömör és stilisztikailag se valami könnyű, kis nyári olvasmány, de érdekes. -válaszolok az általam feltett kérdésre. Azért örülök, hogy először én kérdeztem és Daminak kellett válaszolni, így volt időm gondolkozni rajta. A verseken kissé meglepődőm. Fura, hogy valaki, aki ennyire szeret olvasni, pont a verseket nem szereti.
-Milyen műfajú megzenésített verseket szeretsz? Például egy Kaláka-stílusú kis fülbemászó dallamú, gyerekes zene vagy komolyabb, mint a Schubert által megzenésített „Erlkönig” című Goethe vers? -néha észre se veszem, hogy mennyire otthonosan mozgok ebben a témában. -Nekem a Kaláka zenekartól a kedvenc megzenésített versem, az Szabó Lőrinc „Reggeli ének” című műve. Fülbemászó dallam, jó ritmus, tökéletes. -halkan elkezdem dúdolni, de gyorsan visszarántom magam a földre és válaszolok kérdésére. -Szeretem a verseket, több kedvencem költőm is van, de talán Pilinszky az első számú. Ő a sűrítésről dezantropomorfizációról ismer, vagy az elszemélytelenítésről. -ennyire profi nem vagyok, de egyszer olvastam egy cikket egy irodalomtörténész tollából és annyira érdekes, számomra ismeretlen szakkifejezéseket használt Pilinszky kapcsán, hogy muszáj volt megtanulnom.
A szupererő kapcsán teljesen érdekes dolgokat mond Dami. Nekem ezek a lehetőségek eszembe se jutottak. -Az én szupererőm talán az idő megállítása lenne vagy a szuper gyorsaság. -ez a kettő mind gyermekkori álmaim. Jó lenne néha megállítani az időt vagy elfutni valahová gyorsan.
Jobbá tűnik, Dami is belejött a társalgásba és most ő kérdez.
-Jó kérdés és kicsit összetett. Hiányozna a családom, ha eltűnnének. Viszont annak se örülnék, ha nem látnék vagy nem hallanék. Neked? -most enyém a visszakérdezés joga.
-Mit csinálnál vagy hogyan élnél, ha nem lenne varázserőd és mugli lennél, esetleg nem is tudnál a varázsvilágról? Szerinted akkor mi lenne a célod, vagy milyen foglalkozást végeznél felnőttként? -a téma csak azért érdekel, mert a napokban szöget ütött a fejemben, hogy mi lenne, ha nem tudnék varázsolni.

Dami

-Ne is mondd, már most várom a vizsgaidőszakot! Végre számonkérik az éven szerzett tudásomat -felcsillan a szemem. Olyan gyönyörűséges pillanat lehet ez a vizsga dolog. Kár, hogy évente csak egyszer van ilyen rendezvény. Pedig én mindennap mesélnék arról, amit már tudok.
A rémálmokat okozó könyvet is megismerhetem. Hallgatom Damira előadását a műről és rá kell jönnöm, hogy még nem is hallottam róla. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem szoktam thriller vagy horror könyveket olvasni.
-Még nem is hallottam a műről, se a szerzőről. Nem szoktam félelmetes könyveket olvasni, de majd utánanézek. Te szereted az ilyen tematikájú írásokat vagy hogy jutottál el a könyvhöz? -teszem fel a kérdést. Lehet, most új oldalát ismerhetem meg Daminak.
-A „Bűn és bűnhődés” miatt nem szeretem az orosz irodalmat. Bulgakov regényébe azért vágtam bele, mert olvastam egy cikket, hogy az alapműveltség része a mű ismerete. Utána a tervek szerint Franz Kafka jön. Reménykedem, hogy Kafka könnyebb olvasmány lesz. -válaszolok a kérdésére. Elég jó kérdés volt, magam se értem, hogy miért vágtam bele egy másik orosz klasszikusba, ha már egyszer ért csalódás az oroszok részéről. Talán akartam adni még egy esélyt a dolognak.
-A „Születésnapomra” tényleg nagyon jó, annak ellenére, hogy nem szeretem József Attilát. Elég komor és nagyon letargikus költeményei vannak. Ez a verse vidámabb, de ha jobban belegondolunk, akkor a költemény arról szól, hogy egyedül ünnepli a születésnapját és bánkódik amiért Horger Antal úr kirúgta az egyetemről. Egyébként az irodalomtörténésznek se volt jobb élete, a felesége ölte meg, mert a válóper során nem tudták eldönteni, hogy kié legyen a lakás és a feleség rövidre zárta a vitát. -ezért jó sok irodalmi cikket olvasni, mert nem minden esetben, de egy érdekes ténnyel feltudom dobni a beszélgetést. Pontosabban inkább csak színesíteni tudom azt.
-Dezantropomorfizáció. Nyugi, nekem is el kellett olvasnom háromszor legalább, mire megértettem mit is jelent a szó. -mosolygok Damira. Elsőre úgy tűnik, mintha német szó lenne. A németeknél vannak ilyen többszörösen összetett, hosszú és kimondhatatlan kifejezések.
-Az idő megállítása mindig jól jöhet. Tételezzük fel, hogy felrobban egy épület, de mielőtt teljesen megsemmisülne az egész, leállítom az időt és gyorsan kimenekítem a bentlevőket, ezáltal sok emberi életet megmenthetek. A gyorsaság pedig azért jó, mert bárkit leelőzhetek és nem kéne tömegközlekedési eszközre várnom. Egyszerűen csak gyorsan elfutok oda, ahova elszeretnék jutni. Te miért szeretnél láthatatlan lenni? -kérdezek vissza. Nekem eszembe se jutott megkérni a másikat, hogy fejtse ki jobban döntését.
Azt el is felejtettem, hogy az autizmussal élőknek fontos a biztos pontok az életükben, így tök érthető a válasza. Az már kevésbé érthető, hogy miért a mozdonyvezető szakmát választotta.
-Miért pont mozdonyvezető?  Nem lenne túl zajos, koszos és monoton? -nézek Damira. Még nem is láttam női mozdonyvezetőt. Biztos van, csak én nem szoktam figyelni a vonatokat. -Én egyetemi professzor lennék, valamelyik neves egyetemen tanítanám az ifjúságot. -válaszolok büszkén és kihúzom magam, hogy igen, ez a mugli álmom.
-Ha lehetőséged lenne visszamenni az időbe, akkor hova utaznál és mit néznél meg? Megváltoztatnád a múltat? -bár az időutazás szabályai tiltják, hogy változtassunk azon, ami egyszer már megtörtént.

Dami

-Akkor találkozzunk vizsgák előtt és elárulom! -ez még eszembe se jutott, mármint nem a vizsgák előtti meeting, hanem a kollokviumtól való izgalom. Nem vagyok izgulós fajta, szóval remélhetőleg ezzel nem lesz problémám.
-A könyv hátulján lévő szöveg nem a könyv tartalmát írja le? Ott nem említették, hogy rémálmaid lesznek olvasás után? -teszem fel a kérdést mosolyogva. Természetesen nem komoly a kérdés, hiszen elég fura lenne az a mű, amire ráírják, hogy milyen hatást gyakorol az olvasóra. -A félelmeteseket nem szereted, de a Sci-fi témájúakat igen? -nem mintha a kettő között lenne bármi összefüggés.
-Bizarr? Az nem baj, csak ne legyen nehezen értelmezhető, az jobban aggaszt. -fejtem ki véleményemet. Sok értékelést még nem hallottam Kafkáról, de rajta van az alapműveltséges listán, szóval el kell olvasnom.
-Igen, így végződött a sztorija. A halálának pontos évére már nem emlékszem, de a történetet olvastam József Attila kapcsán. A költő halálára is sok teória létezik, hogy baleset volt és nem öngyilkosság, de én az utóbbira voksolok. -fejtem ki véleményemet. -Viszont most eszembe jutott egy vers, amit szeretek József Attilától. „Thomas Mann üdvözlése” című költemény, annak is a vége tetszik. -próbálom mondandóm közben felidézni a verset. –„Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen. Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.” -annyira megfogott ez a két-három sor a vers végén. Nem tudom megmondani, hogy miért ez a kedvenc részletem a versből, egyszerűen csak tetszik.
-A valóságot, s ezen belül a társadalmi valóságot is a szubjektivitás minél teljesebb kizárásával, minél objektívebben igyekszik megragadni. Ez lenne a lényege a szónak. Biztos van tudományosabb megfogalmazása, de nem lennénk előrébb vele. -válaszolok kérdésére. Az le se esett, hogy csak megismételtem a szót, de nem adtam bővebb magyarázatot róla.  
A gondolatolvasás, tényleg, ez volt a másik képesség, amit még mondott. Nem jutott eszembe, akkor amikor feltettem a kérdést. Válaszát végig hallgatom, így már teljesen logikus, hogy miért ezt a két erőt szeretné. Úgy látszik Damira a vonatokról tud elég sok mindent. Figyelmesen végighallgatom történetét. Én ennyire nem vagyok benne a témában.
-De ha jól sejtem ez a csörgő, meg a másik, amit említettél… -természetesen nem sikerült megjegyeznem a másik nevet. -Nem villamosított mozdonyok. Van a villanymozdonyoknak is ilyen megnevezésük? Az új vonatokat is szívesen vezetnéd? -teszem fel a kérdéseket. Örülök, hogy van egy téma amiről elég keveset tudok, de Daminak meg pont a kedvence.
Mint kiderül Damit a középkor és az ókor érdekli.
-Engem a viktoriánus kori Anglia érdekel. Megnézném, hogy milyen lehetett az élet akkor és találkozhatnék Viktória királynővel is. -nem kérdezte, de csak elmondom az én álmaimat is.
-Milyen a kapcsolatod az állatokkal? Van állatod? Szoktál a természetben kirándulni? -dobom fel az újabb téma lehetőségét.
-Ha már beszéltünk időutazásról, elképzelted már, hogy milyen lesz az életed mondjuk öt vagy tíz év múlva? Mit szeretnél csinálni? Mik a terveid?

Dami

Sejthettem volna, hogy Dami teljesen komolyan fog válaszolni a könyv hátoldalán lévő leírásra. Már meg se lepődőm a dolgon, csak csendben végighallgatom.
-Én eddig csak olyan könyvekkel találkoztam, aminek a hátoldalán a szerzőről vagy a műről volt pár gondolat. -esetleg mindkettőről. A műfaj nálam se élvez elsőbbséget, inkább a tartalom érdekel. Bár már volt rá precedens, hogy egy könyvet csak azért olvastam el, mert az általam kedvelt szerző írta. Viszont ennek hátulütője, hogy minden szerzőnek van kevésbé jól sikerült írása.
-Én is szurkolok, hogy ne okozzon csalódást, de ha majd elolvastam, akkor elmondom, hogy milyen hatást nyújtott Kafka úr. -mosolygok Damira. Kedves tőle, hogy ennyire szorít nekem egy sikeres olvasmányért.
Lassan elérünk Dami kedvenc témájához a vonatokhoz. Sejtésem jó volt, ő pedig tovább mesél a vonatokról. Most már csak két dolog van, amit nem értek a névválasztás az egyik, a másik, hogy mi az a keskeny nyomtáv? Butaság lenne megkérdezni? Először végighallgatom előadását, utána a kérdéseim jönnek.
-A Hörgő becenevet a hangjáról kapta? -teszem fel az első kérdést. -Mik azok a keskeny nyomtávú gépek? -egyszerűen nem tudom elképzelni. Kétféle pálya van, az egyik vékonyabb, mint a másik? Ez a téma nekem teljesen sötét, mondhatni egyik gyengepontomnak. Ám, szívesen tanulok újat.
Azért örülök, hogy a viktoriánuskori Anglia neki is bejön.
-Rendben, arzén nuku. Elég nehéz lesz kerülni, mert akkoriban mindenhez is használták, de majd figyelek rád. -mosolygok Damira. Ez teljesen ki is ment a fejemből, hogy akkor mennyire pörgött az arzén. Nem volt elég, hogy a szegénység és a járványok halomra szedték áldozataikat, de az emberek még saját magukat is mérgezték arzénos készítményekkel.
Az állatokkal kapcsolatos kérdésemre adott válaszán kicsit meglepődőm.
-Te futóegeret kaptál LLG vizsgán? Erről mesélnél kicsit? -eléggé érdekel a sztori. Azért nem egy hétköznapi eset, hogy valaki vizsga után egy kis állattal megy haza, vagy mégis? Miután megkapom kérdésemre a választ én is mesélek az állataimról. -A családdal mi egy erdőközeli telken élünk, ezért gyermekkorom óta szeretem az állatokat és a természetet. Sokszor vittem haza meggyógyítani bajbajutott vagy elárvult kis állatot. Egy idő után a szüleim már tiltották is, hogy hazavigyem az állatokat, mert volt vagy négy kutyánk, három macskánk és nem kevés madarunk az én jószívűségem miatt. Most otthon csak két kutya van és egy macsek. Nekem van egy Hugóm, a baglyom és egy kaméleonom. -elég hosszúra sikeredett válasz lett, de még így is rövidítettem a sztorin és nem meséltem minden állatról, ami megfordult nálunk.
A jövőre vonatkozó kérdésem, elég erős szorongást váltott ki Damiból, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni.
-Ezzel mindenki így van szerintem. Rá is érünk a jövőn gondolkozni! Az ember mindig változik, hiába dönteném el, hogy felnőttként újságíró leszek, egy év múlva már lehet, hogy egy másik szakma érdekelne. Gondolom veled is volt már olyan, hogy imádtál egy ruhadarabot és mindig csak azt hordtad volna, de ma már fel se vennéd. Ez is annak a jele, hogy az ember és gondolkozása változik, ezért felesleges stresszelni a jövőn! -próbálom megnyugtatni szegény lányt. Váltsunk is témát gyorsan.
-A zenével, hogy állsz? Azt tudom, hogy a Kaláka megzenésített versei bejönnek, de szoktál mást is hallgatni? Van kedvenc műfajod? -remélem sikerül elterelnem gondolatait a jövőről.

Damira

Ma is sikerült bővítenem tudásomat, bár nem gondoltam volna, hogy a vonatokról hallok majd előadást. Damira hatalmas beleéléssel adja át ismereteit én pedig csendben hallgatom, próbálom memorizálni az elhangzottakat. A történet végére mindent tudok a vonatokról.
-Most már mindent értek. -mosolygok a lányra. Azért hasonló előadást nem tudnék tartani, de a lényeg megvan, vagyis azt hiszem.
Az ajándékba kapott állat kapcsán már nem mindent sikerült rögzítenem. Én a kis rágcsálóra gondoltam, de mint kiderül Dami a puhatestű élőlényre gondolt.
-Bocsánat, úgy látszik az agyam csak a futó szóig jutott és utána behelyettesítette mással. -szabadkozom kis tévesztésem miatt. -Milyen gondoskodni róla? -ha már hibáztam, akkor a legkevesebb, hogy érdeklődöm róla.
Sikerült megmaradnunk az állatos témánál, elmesélem neki, hogy hogyan viszonyulok a természethez és az állatvilághoz. Majd ezután meghallgatom az erre érkező reakciót és a kérdését.
-Nem nehéz csak vannak szabályok, amiket be kell tartani ahhoz, hogy komfortosan érezze magát, Ybl- igen, így hívják a kaméleont. Egyszer olvastam Ybl Miklós munkásságáról és életéről, a vezetékneve pedig annyira megragadta fantáziámat, hogy muszáj volt egy hozzám tartozó élőlényt elneveznem róla. A kaméleon pechjére ő kapta ezt a nevet. Bár szerintem őt különösebben nem foglalkoztatja, hogy hogyan hívom. Nagy valószínűséggel arról se tud, hogy mi emberek kaméleonként tartjuk számon.
A megnyugtatására szánt kísérletem látszólag nem vált be. Sőt, Damira dadogva kezd el beszélni. Nagyon erősen koncentrálok arra, hogy megértsem őt és figyelek minden egyes szavára. A zene nem lesz a mi témánk, teljesen más e téren az ízlésünk. Az általa említett zenekarról korábban még nem is hallottam.
-Én talán az alter vonalat támogatom. Bár, mindenevő vagyok e téren, de például a rap az a műfaj, amit nem szeretek, illetve a kemény rock se a kedvencem. Kerülöm az olyan dalokat is, amiknek obszcén szövegük van. A kedvenc bandáim pedig az Elefánt és a Carson Coma. Hallottál már róluk? -az életben is kerülök minden olyan beszélgetést vagy írást, esetleg azokat az embereket, akik káromkodást használnak. Ez nálam egy tabu téma, ha valaki obszcén kifejezések nélkül nem tudja kifejezni önmagát, arról az illetőről elég negatív véleményem van és egyfajta szegénységi bizonyítványt állít ki önmagáról.
A kérdésén el kell gondolkoznom, mert egy dolgot nem tudnék kiemelni. Viszont összességében minden tetszik, ami Bagolykővel kapcsolatos.
-Összességében minden, de ami lenyűgöz az a nagysága. Az épület hatalmas és minden más eltörpül hozzá képest. -válaszolok a kérdésre. -Mindig is lenyűgöztek azon emberi alkotások, amik hatalmasak voltak. Ilyen például az orgonák, tudod a hangszer. Óriási hangszerek a templomokban, de mégis egy ember irányítja az egészet egy kis játszóasztalon. -fejtem ki jobban véleményemet és közben próbálok levegőt is venni. -Viszont a falut még nem fedeztem fel, te már jártál ott? -teszem fel a kérdést Daminak.

Damira

-Hol tartod? Mármint úgy értem, hogy ő egy terráriumi állat növényekkel vagy a földben él? -kérdésem rámutat arra a kevés ismeretre, amivel az állatról rendelkezem. Még nem is láttam futóférget. Miről kapta a nevét? Gyorsan fut vagy gyorsan beássa magát a földbe? Az elhangzottak alapján elég érdekes élőlénynek tűnik.
A szó a kaméleonomra terelődik és én mesélek róla. Pozitív, hogy Daminak is tetszik a neve. Valóban sikerült érdekes nevet találnom neki, kicsit büszke is vagyok magamra.
-Igen, Ybl Miklós magyar építészről kapta a nevét. -kis történeti háttér az állatomhoz. Nagyon sokat nem tudnék mesélni az építészről, mert jelentős nyomokat hagyott az országban és épületei mai napig állnak, de az élete annyira nem ragadott meg, hogy külön előadást tartsak itt a réten róla.
A kaméleon után a zene kerül előtérbe, itt kissé különböznek ízléseink. Neki bejön az obszcén stílus, tőlem pedig nagyon is távol áll.
-Ha mérges vagy, akkor szívesen hallgatsz obszcén szövegű zenéket? Azon vezeted le a benned lévő haragot? Nekem olyankor a klasszikus művek segítenek, megnyugtatnak. Olyankor szívesen hallgatok Brahms, Csajkovszkij, Chopin vagy Britten műveket. -nem is baj, hogy ebben különbözik a véleményünk. Ezek alapján ő mérgesen a zenét egyfajta kifejezőeszközként használja és a dalokban helyette kimondják azokat a gondolatokat, amik benne is megfogalmazódnak. Én pedig ennek ellentéte vagyok. Lenyugtatom magam és olyan műveket hallgatok, amik segítenek ebben.
Olyan hosszan beszéltem az iskoláról és arról az érzésvilágról, amit kaptam itt, hogy el is felejtem megkérdezni Damira véleményét erről a témáról és csak Bogolykőről érdeklődöm nála. Még mielőtt továbblépnénk a témán, gyorsan felteszem neki ugyan azt a kérdést, amit én kaptam tőle.
-Neked mi tetszik eddig legjobban a Bagolykőn? -nehogy úgy váljunk el, hogy az ő véleményét meg se hallgatom.
Dami az órájára pillant és konstatálja az idő gyors múlását, ennek köszönhetően nekem is eszembe jut a sérült térdem és hogy foglalkoznom kell vele.
-Nekem pedig még le kell mosnom fent a térdemet. -lassan felállok a földről, kezembe veszem az eddig combomon fekvő megkezdett csomózást és Dami felé nyújtom. -Ezt neked adom, ha esetleg újrakezdenéd a kötést. -most már készen állok visszamenni a kastélyba könyveimmel a kezemben.

Dobroviczky Damira

Örülök, hogy Dami beleegyezett abba, hogy repüljünk egy kicsit a kviddicspályán. Elsősként csak repüléstan órákon van alkalmam seprűn lovagolni. Mára úgy sem volt semmi tervem, szóval még jól is jön, hogy Dami is ráér. Seprűmmel a kezemben indulok meg a pálya felé, most kivételesen nem az egyenruhám van rajtam, csak egy póló, fekete rövidnadrág és sportcipő. Otthon sokat gyakoroltam a repülést, apám kviddics játékos volt a suliban, ezért ragaszkodik hozzá, hogy a fiai tudják használni a seprűt, emiatt nem is izgulok a mai random repkedéstől. A pályára érve megpillantom Damirát, örülök, hogy pontos és nem kell rá várnom. Széles mosollyal köszönök, ahogy közelítek felé.
-Szia, Dami! -látom a táskát most se felejtette fent a szobájában. -Készen állsz a mai repülésre? -kimondva úgy hangzik, mint valami illegális szer. Pedig évezredek óta használják a boszorkányok és varázslók a seprűt légi közlekedésre, de jobb lenne valami másik szót kitalálni erre a cselekvésre.
-Van seprűd vagy épp azért indultál? -teszem fel a kérdést. Bár felesleges, mert Damit annak az épületnek a nyitott ajtajánál kapom el, ahol a mindenki által szabadon használható eszközöket tartják. Szóval, egyértelmű, hogy seprűért indul én pedig követem és benézek a helyiségbe.
-Mik vannak még itt a seprűkön kívül? -egy újabb kíváncsi kérdés tőlem, hátha Dami jobban ismeri a helyet, mint én.

Dobroviczky Damira

-Ez a beszéd! -vigyorgok én is Damira. Mondjuk az nem derült ki, hogy ő mennyire jó seprűn lovaglásból, de látszólag nem parázik rá, ez megnyugtat. Seprűvel a kezemben állok mögötte a helyiség előtt és felteszem a buta kérdést, hogy van-e seprűje. Ha lenne, akkor nem hiszem, hogy bemenne az ingyen használható roncsok között kutatni egyet.
-Akkor szerezzünk neked egy menőt! -meglepődnék, ha gyorsabb seprűt találnánk a tárolóban, mint ami nekem van. -Nem vagyok profi, de tudok repülni! -a jó az kicsit túlzás, de apám sok mindent tanított nekem, szóval nem kell félnie Daminak attól, hogy leesek a seprűről.
A helyiség sokkal nagyobb, mint azt gondoltam volna. Rengeteg seprű hever a földön és a falnak támasztva. Ezek közül bőven tud majd Dami választani egyet. Beljebb lépek a helyiségbe és én is szemügyre veszem a seprűket, addig amíg Damira keres magának egyet. Van köztük jó pár viharvert, megrongált, törött, de szerencsére vannak használható darabok is.
-Nem ártana itt egy kis lomtalanítás! -legalább, akkor kikerülnének a selejtes tárgyak innen és átláthatóbb lenne ez a káosz. -Szerintem ezt használták az alapítók is! -mutatok egy elég rozoga darabra, s közben Dami felé fordulok mosolyogva. Persze csak viccelek, bár ahogy ez a seprű kinéz még hihető is, hogy olyan régóta itt van.
Ezután tekintetem megakad a kvaffokon, amik egy kupacban várnak arra, hogy használják őket. Leteszem a seprűmet, leguggolok és egyesével átnézem őket. Közöttük is van pár elhasznált darab, de találok egy jó állapotban lévőt, amit mellkasomhoz szorítok, lassan felállok és ismét kezembe veszem a seprűmet, majd megindulok Dami felé, aki kiválasztott egy számára tökéletes repülő alkalmatosságot.
-Ő lett a kiválasztott? -jobbra szemügyre veszem a seprűt, majd válaszolok kérdésére is. -Egy kvaffot! Lenne kedved dobálgatni? -nézek Damira. Majd válasza után, utat engedve neki elhagyom a helyiséget.
-A táskád is veled repül majd? -tudom, hogy fontos neki a túlélőcsomag, de lehet, hogy most hátráltatni fogja a levegőben. -Akár itt is hagyhatod, ha szeretnéd! Szerintem senki nem fogja lenyúlni! -rajtunk kívül jelenleg nincs is itt senki más.
-Készen állsz? -nézek Damira, majd ráülök a seprűmre és elrugaszkodom a földtől, hogy a levegőben bevárhassam őt.

Dobroviczky Damira

-Az itt uralkodó káoszt elnézve, minden csapat bedobta ide a seprűit a meccsek után -az egész hely úgy néz ki, mintha valami gyűjtőhelye lenne az elhasznált eszközöknek. Szerencsére a kvaffok jobb állapotban vannak, de így is le kell guggolnom, hogy megtaláljam a legjobbat. Közben Dami is kiválaszt egy seprűt.
-Nem néz ki rosszul! -reméljük bírni fogja a mai gyakorlást. Elég para lenne, ha pont Dami alatt adná meg magát. Szerencsére a lány is benne van, hogy dobálgassuk a kvaffot, ezért a kiválasztott eszközökkel elhagyjuk a helyiséget. Majd a táskája felől érdeklődöm, nem lenne jó, ha amiatt sérülne le a lány.
-Ugye tudod, hogy a gyengélkedőn olyan emberkék dolgoznak, akik bármilyen sérülést meggyógyítanak? -teszem fel a kérdést a Betadine hallatán. Egyébként sok mindenre nem használható a jódos oldat, csak egy szimpla fertőtlenítő. A gyengélkedőn meg akkor is összeraknának pillanatok alatt, ha atomjainkra hullunk szét. Ez is jó a varázsvilágban, sokkal több mindenre képesek a gyógyítóink, mint a mugli orvoslás.
A táska lerakása után Dami felszáll, először billenéssel indul meg, de a korrigálás után már a helyes irányba repül felém. Figyelek rá, nehogy itt az elején leessen nekem!
-Rendben, legyen -majd a levegőben állva nézem, ahogy tesz egy kört körülöttem.
-Mit szólnál, ha mennénk egy nagy kört? -teszem fel a kérdést, majd elindulok, hogy megkerüljem a pályát, s közben a seprűvel süllyedek, majd ismét felemelem csak azért, hogy én is visszaszokjak a repüléshez. Már egy ideje nem használtam ki ezt a szabadságot, amit a repülés nyújt. Majd miután visszaérek a kiindulási ponthoz, Dami felé fordulok.
-Jöhet a kvaff? Kezdjünk először kis távolságban, úgy biztos mind a ketten elkapjuk a labdát, majd folyamatosan egyre jobban távolodunk egymástól, jó? -a labdát Daminak passzolom, s ezután kezeimet úgy helyezem, hogy én is eltudjam kapni azt.  

Dobroviczky Damira

Miután Dami is beleegyezik, hogy egy teljes kört írjunk le a pálya körül gyakorlásként, elsőként suhanok el, s közben néha hátrapillantok, hogy a lány repülését is lássam. Majd a kör után megvárom a kezdőpontnál és bedobom, hogy passzolgassuk egymásnak a kvaffot. Mivel nálam a labda, ezért átpasszolom neki, aminek hatására alatta meginog a seprű, de gyorsan visszanyeri egyensúlyát és visszapasszolja a kvaffot.
-Menni fog ez Dami! -bíztatom a lányt, majd közelebb repülök hozzá. Lehet elsőre nagy falat ez a folyamatos távolodás.
-Legyen inkább sima passzolgatás csak, hogy mind a ketten szokjuk, hogy nem csak egy dologra kell fókuszálni, rendben? -majd visszapasszolom neki a kvaffot és válaszolok a kérdésére. -Otthon sokat repültem, itt már csak órákon! Te csak a suliban kezdtél el repülni? -bár nem tűnik kezdőnek a lány, de az látszik, hogy nem használja túl magabiztosan a seprűt. Közben passzolgatjuk egymásnak a kvaffot és mikor már látom rajta, hogy ráérzett az ízére közvetlenül mellé repülök.
-Bonyolítsuk a dolgot! Én ide repülök melléd, majd átpasszolom neked, utána megkerüllek és visszapasszolod nekem, benne vagy? -ha igent mond, akkor már dobom is a labdát majd gyorsan megkerülöm és a másik oldalán várom a visszapasszolást.
-Egyébként mi újság veled? Rég találkoztunk! Hogy van a futóférged? -az utolsó találkozásunk óta nem beszéltem Damival, emiatt büszke is vagyok, hogy emlékszem a háziállatára csak a nevét felejtettem el időközben.

Dobroviczky Damira

-Várj, akkor még kvaffal nem is gyakoroltatok repülni vagy úgy, hogy tárgy van a kezetekben? -olyan fura, hogy ilyen lassan haladnak a repüléssel. Már elsőben meg kellett volna tanulniuk biztonságosan repülni és másodikban simán jöhetnének a nehezített feladatok. Volkov úr nem kapkodja el ezt a Repüléstan dolgot, mintha csak a kviddics tagoknak kéne megtanulniuk repülniük a többiek meg majd elboldogulnak valahogy. Nagyon nem jó ez így, de nem szólhatok bele egy tanár elképzeléseibe!
-Igen, van érzéked hozzá csak gyakorolnod kell és a végén még kviddics játékos is lehetsz majd -mosolygok Damira. Tényleg elég jól megy neki, ahhoz képest, hogy még kezdő a repülésben.
-Velem is hasonló a helyzet, szabadidőmben leginkább csak tanulok és készülök a vizsgákra. Ybl jól van, jól érzi magát a kastélyban, már össze is barátkozott egy holland Navinéssel, szóval jobb a szociális élete, mint nekem -mosolygok Damira. Wout és Ybl hamar jóban lettek, mondhatnánk azt is, hogy a kaméleonom levette a lábáról a srácot.
Elkezdek körülötte repülni, ő elkapja majd tovább dobja nekem a kvaffot, a végére már egyre jobban ráérez az ízére én pedig lassan leszédülök a seprűmről. Még szerencse, hogy bedobja a csere ötletét, mert már nekem is eszembe jutott, de megelőz a felvetéssel.
-Rendben benne vagyok, már kezdtem szédülni -mosolygok a lányra és megállok mellette, átveszem tőle a kvaffot, hogy majd mikor mellém repül, akkor átpasszolhassam neki.
-Ha majd úgy érzed, hogy ez már megy, akkor utána dobálhatunk kapura is! Az egyikünk dob, a másik véd és utána csere -vetem fel az ötletet. Látszólag Dami jól boldogul már a levegőben, szóval simán belefér, ha kapura is játszunk. Végül is a lényege ugyan az, amit elsőnek felvetettem csak itt közben nem kell hátrálni és csak a labdára kell figyelni, erősen egyikünk se dobná a kvaffot, ezért kevés az esélye, hogy a játékból sérülés lesz.
-Egyébként, hogy haladsz az olvasással? Mit olvasol mostanában? -ez egy közös témánk Damival.

Dobroviczky Damira

-Nos valóban, ebben a műfajban a legfontosabb az irányítás! Érthető, ha leginkább arra koncentráltál -nem ér semmit az egész, ha valaki nem tudja irányítani a seprűjét. Valóban nem könnyű elsajátítani ezt a képességet és nagy fokú koncentrációt igényel az egész.
-Szerencsére igen, nem a gazdájára ütött -legalábbis, ami a szocializációt illeti. Én is elmosolyodom a tényen, hogy gyorsabban talál barátokat a kiskedvencem, mint jómagam.
Damival cserélünk és már ő repül körülöttem. Időben változtatunk a felálláson, mert már kezdtem beleszédülni a folyamatos körbe-körbe repülgetésben. Sokkal könnyebb csak egyhelyben lebegni és dobálgatni Daminak a kvaffot, így ő is gyakorolhatja, hogy milyen érzés több mindenre koncentrálni és legalább én is pihenhetek egy kicsit. Felvetem az ötletet Daminak, hogy emelhetnénk a tétet és dobáljunk kapura, de ő még szeretne kicsit a jelenlegi feladatra fókuszálni, amit bólintással el is fogadok és utána a beszélgetés a közös témánkra terelődik, a könyvekre. Örülök, hogy vele beszélhetek az olvasmányaimról.
-Jók is azok a művek! Nos, Kafka könyvet még mindig nem sikerült olvasnom, helyette „Mester és Margaritát” kölcsönöztem ki és most egy Balzac mű, „A szamárbőr”, amit olvasok. Azt hittem kalandregény lesz, keveset tudok Balzac-ról, de a mű, inkább filozófiai elmélkedés. Nem rossz, de nem is egy könnyű olvasmány –viszont lassan azt is befejezem és keresnem kell majd egy másik olvasmányt, csak még nem tudom, hogy mi lenne a legideálisabb számomra, ami kikapcsol.
Damira ráérez a repülés ízére és megadja a jelet, hogy kész váltani. Seprűmmel a kapuhoz repülök, majd Dami felé fordulok.
-Kezdj te! Én védem a kaput, te pedig próbáld meg bedobni a kvaffot! Ha biztonságosabbnak érzed, akkor először dobj közelről, utána lassanként hátrálj, így legalább ezt is gyakoroljuk! -mosolygok a lányra, majd elfoglalom helyemet a karikánál és felkészülök a felém érkező labdára.

Kakasi Gabriella

Kissé félénken érkezem meg a Bűbájtan terem ajtaja elé, hogy részt vehessek a legelső Patrónusbűbáj kurzuson. Ma egésznap csak ez járt a fejemben, annyira vártam már ezt a napot. Majd kiugrottam bőrömből, amikor Kakasi megírta, hogy ötödik tagként csatlakozhatok a kurzushoz. Most pedig itt állok taláromban az ajtó előtt, kezemben a pálcámat szorongatom és várok az igazgatóhelyettesre, hogy megérkezzen a megbeszélt találkozónkra.

Kakasi Gabriella

Az ajtó kicsapódik és a tanerő beinvitál minket a terembe. Lassú léptekkel sétálok be. Van, akit magam elé engedek, mert nem szeretek elsőként belépni. Majd ezután helyet foglalok az első padban, hogy jól láthassak mindent és nehogy valamiről lemaradjak.
A tanárnő végigsétál köztünk, majd pálcájából egy páva patrónusa tűnik fel, ami egészen elképesztő és kecses mozdulatokkal emeli fel farktollait előttünk. Én is szeretnék egy ennyire tökéletes patrónust megidézni, de remélem, hogy nem páva lesz a patrónusállatom, mert szerintem nem illene hozzám.
A feltett kérdésen töprengek egy kicsit, mert először azt a választ adnám, hogy patrónus, de ezek szerint nem ezt kell mondani. Viszont semmi nem jut eszembe ezen kívül, egyszerűen nem tudom, hogy mi lehet a helyes válasz. Felnézek a tanárnőre, várva tőle a megoldást, majd körbenézek a többieken, hátha valaki tudja, hogy mit kell mondani. Ha jól sejtem nem a páva a helyes megoldás, mert az túl nyilvánvaló lenne.

3 + 1 (relevancia)

Patrónusbűbáj kurzus

Figyelmesen hallgatom a többiek válaszát. Csak most látszódik igazán, hogy mennyivel nagyobb a meglévő tudásuk, mint az enyém, tök jó gondolatok hangzanak el egyetlen kérdésre. Majd a tanárnő egy újabb kérdése felkeltette figyelmemet, egy kis gondolkozás után én is bedobom ötletemet.
-Szerintem a személyiség és a pozitív energia vagy emlék, aminek segítségével megidézzük a patrónust. Véleményem szerint ez a két tényező határozza meg a patrónusunk alakját – mintha a személyiséget a Rellonos srác is említette volna, de annyira fókuszáltam arra, hogy jól fogalmazzam meg azt a gondolatot, ami eszembe jutott, hogy nem is nagyon figyeltem a többiek mondataira. Remélhetőleg helyes választ adtam és várva a további kérdést szemeimet Kakasira szegezem.