Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem gondoltam volna, hogy ilyen mozgalmasan fog indulni az ittlétem; tekintettel az évnyitóra, biztos vagyok benne, hogy tartogatni fog még ez a kastély - kellemetlen - meglepetéseket. A reggelem sem indult épp felhőtlenül, az eset óta anyámék baglyokkal bombáznak, érdeklődve a felelőtlen elemi mágusok diákstátuszáról, ám már láttam őket - legalábbis az egyiket - a folyosókon grasszálni, így jó hírekkel sem tudok szolgálni a szüleimnek. A vágy, hogy mindenáron utazzak haza ebből az intézményből, sugárzik a leveleikből, és nem könnyíti meg a reggelijeim felhőtlen elfogyasztását, általában velük vagyok tehát elfoglalva ilyenkor.
Még bájitaltan előtt is a mai adagot nézegetem, fogalmazva a válaszom az aggodalmakra. Persze, én is jobban örülnék, ha mielőbb máshol kezdeném inkább a tanulmányaim, de muszáj kihúznom ezt az egy évet. Nem is beszélve arról, hogy már most olyan ismeretségeket kötöttem - legalább egyet -, amely rendkívül jó hatással lehet az ügyemre később...
Ezzel vagyok tehát elfoglalva menet közben is, s emiatt kissé későn veszem észre, hogy valaki az utamban van; momentán beleütközöm vállal, ahogy igyekszem elhaladni mellette, hogy leüljek a tanterem előtti padra.
- Ó, pardon, ne haragudj - pillantok fel azonnal, ám tekintetem egy szokatlanul ismerős arcra vándorol. Sadie.
A csaj, aki állítólag másik suliba lett menekítve amiatt a bizonyos baleset miatt... Rögtön felidéződnek bennem ugyanis volt háztársaim levelei, melyek főként a roxforti élet tudósítására szolgálnak. Eggyel hátrébb lépek tehát Sallowtól.
- Sadie, nahát... te itt? Még nem is találkoztunk idén... micsoda meglepetés. - Függesztem tekintetem a lányra. Annyira sosem voltunk szoros kapcsolatban, ő inkább a kisebbek szekálásval volt elfoglalva, míg én nem vettem részt hasonló tevékenységekben, hiszen sokat árthatott volna az előmenetelemnek, ha később valaki ilyesfajta vádakat rángat elő, mikor már karrierem van. S nézd, mi lett Sallowból is...
Kimondatlan kérdésem tehát köztünk lebeg, magyarázatot várva emelem meg fél szemöldököm, még úgy is, hogy teljes mértékben tisztábban vagyok a hírekkel. Kíváncsi lennék az ő verziójára is, természetesen, ám fél szemmel azért figyelem, nem kell-e pálcát rántanom majd, ha felidegesítem, és párbaj lenne a vége. Nem csodálkozhatok mondjuk, hogy erőszakos természetű; ilyen vérből való...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az arckifejezése mindent megér. A döbbenettel vegyes "ennek-nem-feltétlen-örülök" máris feldobta a napom, még jobban, mint indokolt lenne - a Beauxbatonsban a nulláról kellett kezdenem, ami nagyon fárasztó folyamat. Úgy néz ki, itt legalább egy ismerősöm van, ami még úgy is inkább a pozitív felé billen, hogy egyértelműen lesz hátulütője is.
- Azért nem kell ennyire örülni - csóválom a fejem, és még egy apró nevetés is kicsúszik.
A lány tekintetét kapkodja, keresi a menekülőutat; az mondjuk örvendetes, hogy nem átkoz azonnal az arcomba, és reménykedhetünk, hogy ez a későbbiekben sem következik majd be. Igaz, a szülei nem nagyon örülnének neki, hiszen azonnal értesülnének róla az enyéimtől - akiknek, ha még nem is mondanám el, valahogy minden ilyesmi információ a birtokukba jut. Az is biztos, hogy nem fognak repesni az örömtől, hogy megint összefújt minket Sadievel a szél.
- Elnézést - mosolygok rá már-már szerényen a portréra, amit Sadie igyekszik megregulázni, ha már a kialakult helyzetben elvesztette a kontrollt. - Ó, dehogynem, tökéletesen emlékszem a Roxfortra. Hiányzik - sóhajtom. - Ahhoz képest ez azért... már bocsánat - vetek ismét egy pillantást a képre -, de nem olyan nagy szám.
Pár pillanatig még szemlélem háztársamat, gondolatban még mindig készülve a pálcahasználatra; azt tippelgetem, mennyire húzhatom meg az oroszlán bajszát, mielőtt túlságosan felingerelném.
- Nagy szerencse, hogy találkoztunk. De eddig nem láttalak az órákon... Nemrég érkeztél? - Érdeklődök enyhén oldalra billentett fejjel, igyekezvén kibogozni a helyzetet. Az előző kérdést - hogy ugyan mit keres itt - nagylelkűen elengedem neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A jóslástanokat mindig leplezett izgalommal várom; a magam csendességében forgatom meg a szemem nagy ritkán, mikor a professzor valami elrugaszkodottat talál mondani, miközben diszkréten igyekszem magamba szívni a füstölők és gyertyák okozta finom illatelegyet, ami leuralja ezt a termet. Sosem tökéletesek a válaszaim, ha felszólít, legalábbis igyekszem, hogy ne tűnjön úgy, hogy szinte csak ilyen könyveket olvasok szabadidőmben.
Ami kiváltképp idegesít benne, az az elképesztően komolytalan attitűdje, hogy hangos, hogy végigbohóckodja az órát ezzel a goofy stílusával. Egy picit sem veszi komolyan magát, hát a tárgyát ki tudná komolyan venni? Már persze... rajtam kívül...
Szokásos helyem elfoglalva - olyan nevetségesen érzem magam ezeken a kis babzsákokon gubbasztva, mint valami kertitörpe - inkább előveszem a pergament, tintába mártom a pennám, hogy jegyzetelni tudjak, mert azt minden órán, még mugliismereten is szoktam. Legalább az ambíció látszik, még amellett is, hogy minden erőmmel igyekszem meggyőzni a környezetem - Arandal professzort is beleértve -, hogy a legkevésbé sem érdekel.
Az álomfejtés és a jóslástan kapcsolata, pontos dátum, óra száma - ez mind feljegyzésre kerül. A férfire nem nézek fel, általában kerülni igyekszem a tekintetét valamiért - talán mert nem akarom, hogy felszólítson, vagy csak a paranoia...
Persze, a férfi egy idő múlva hippiként a padon üldögélve magyaráz, komolyan, csak annyi hiányzik, hogy előrántson egy kis tudatmódosító szert, felajánljon pár mézsört a diákoknak és kiosszon 150 pontot köztünk pusztán azért, hogy nem nyírjuk ki egymást az óráján. Finoman megcsóválom a fejem, ahogy elképzelem ezt a képet, s tekintetem ráfüggesztem, azt kívánva, bár egy kicsit megemberelné magát végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Zalán elmélete, miszerint edzenem kell, épp eléggé nevetségesnek bizonyult ahhoz, hogy belemenjek. Bár sosem voltam a sportok híve - jobban kedvelem a kviddicset a lelátókról szurkolva -, puszta kíváncsiságból is belementem a dologba... Gondoltam, el fogja felejteni, vagy rájön, hogy felesleges belém az energia.
Ezt a döntésem persze a napon állva, laza rövidujjú edzőpólóban is azonnal megbántam.
- Te komolyan elhiszed, hogy ez működni fog? Futás? - Kérdem, ahogy a másikra pillantok. - Azért ennél valami mágikusabbat képzeltem volna, hogy őszinte legyek veled.
Végigmérem a velem szemben állót, aki láthatóan komolyan veszi a feladatát, s el kell gondolkoznom rajta, hogy vajon mikor először megláttam, miért nem sejtettem, hogy ez lesz a vége. Pontosan ennek tűnt: a népszerű sportolósrácnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Olyan szemforgatást, mint amit most bemutatok, egy évben talán csak egyszer látni, mint valami ritka hullócsillagrajt.
- Jó, köszi. Inkább kihagyom a különórákat Farkasházyval - mondom, még mindig bénán ejtve a nevét. Nem mintha utálnám a professzort, de amellett, hogy az okklumenciaoktatóval sem sikerül időpontot egyeztetnem, nincs nekem még erre is kapacitásom.
- És még én kísértem a sorsom - motyogom Zalánnak, mikor diszkréten közli: arra van az ajtó. - Én a faluba járok, te a meg a kép ellenére versenyekre edzegetsz. Szerintem a kettő körülbelül ugyanaz. Csináljuk. - Ha már idejöttem, nem fogok lelépni. Ha őszinte akarok lenni, nem lennék szívesebben máshol sem; és persze tudom, hogy Zalán nem repül egy ideje, de mégis mire edzene, ha soha többé nem akarna seprűre ülni?
És mind tudjuk, hogy fog.
- A legkönnyebb... hát persze. - Látványosan emelem fel vékony karjaim, hogy kissé érzékeltessem cingárságom. - Neked könnyű lesz, az biztos - füstölgök, hiszen az edzéshez ő már hozzászokott, velem ellentétben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A felém hajított ruhadarabra ösztönösen emelem fel a kezem és fordítom el a fejem kissé, hogy védekezzek a találat ellen, ám végül az anyag így is célt ér. Egy elégedetlen "au" jellegű hang után (még akkor is, ha egy pulcsi különösebben nem tud fájni) Zalánra emelem a tekintetem.
- Ne mondd nekem, hogy te nem imádsz hintázni. - Intésére sóhajtok, majd én is nyújtani kezdek, gyakran utánozva a levitás mozdulatait. - Például lehetnék bébiszitter. Biztos nem bánnának a szülők egy kis orrvért a gyereken. Látod? Az én képeimből is lehet karriert csinálni. Nem kell olyan nagyra lenni magaddal. - Emelem fel a földről, majd dobom vissza a pulcsit végül, szintén egyenesen Zalán mellkasára célozva.
Jobb embert el sem tudok képzelni magamnál bébiszitterként... De azt be kell vallanom, hogy Zalán érve azért volt annyira sötét, hogy valamelyest leszereljen. Fair, gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy elégedetlen, fájdalmasabb nyögés kíséri Zalán mozdulatait, ahogy nyújtás közben tovább erőltet, mint én azt eredetileg elképzeltem.
- Csak vicceltem, te barom - válaszolom kissé összeszorított fogakkal, mikor kisvártatva felnézek a másikra. Annál lejjebb biztos nem megyek, mint amennyire lenyomott, naiv, ha azt hiszi, hogy ez után erőlködni fogok.
Egy pár pillanatnyi nyugtom azért akad, amit arra használok, hogy lélegezzek, meg fel-fellessek Zalánra, mikor éppen saját magával foglalkozik. Szépnek szép, de ez a szadista énje azért eddig ismeretlen volt számomra, bár az elkeseredettség csodákra képes, és amúgy sem egy végtelen kedvességgel megáldott empatának ismertem meg.
Hamarosan jelzi is, hogy ideje indulnom, mire felsóhajtok.
- Te ezt igazán élvezed, úgy látom - bököm oda, miközben feltápászkodok. - Menjünk.
Futni is kezdek a pálya körül, laza, a lehető legkevésbé kimerítő kocogó tempóban. Sejtem, hogy nem szabadulok egyhamar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kevés diáktársam van, akinek hagynám, hogy így dirigáljon - gyakorlatilag senki más Zalánon kívül, azt hiszem. A kommentárjára megemelem a tekintetem, bár úgysem látja. Amíg nem használja ki a helyzetet, felőlem nyugodtan élje ki magát, ráfér, hogy kieressze a gőzt.
- Hát egészségedre - szólok hátra egy gondolatbeli vállrántás kíséretében.
- Na mi van, te nem jössz? - kérdem, mikor érzékelem, hogy nem követett, ám hamarosan meg is látom a perifériámból, hogy ő is futni kezd.
A levegőmet így már nem pazarlom további beszédre, de a gyors rohanásra akaratlanul is megcsóválom a fejem. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki óvatosan éli az életét, ami a látomását tekintve nem is meglepő. De pont én erre aztán igazán nem szólhatok semmit sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Zalán beér, s nem szegődik mellém, alakja elém kerül a pályán, hogy folytassa a rohanást. Eddig ennyire feszültnek azért sosem éreztem; szarkasztikus megjegyzései nem érnek újdonságként, de az egész alakjából sugárzik valami olyan feszültség, ami eddig nem volt ott. Legalábbis én így érzem. Lehet, hogy csak a halál gondolata, persze.
Hagyom, hadd fusson el mellettem, s nem is igyekszem beérni, de figyelem közben. Már most fáradok, mivel egyáltalán nem szoktam hozzá a mozgáshoz, de figyelmem nem tudja elkerülni, ő mennyire másként suhan a pályán. Az indulat a profizmussal vegyül, jóval elegánsabban mozog, mint én; céltudatosan. Valahogy nem tudom kiverni a fejemből, hogy lehet, hogy ez a vesztét is jelenti majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hosszútávban mindig is jobb voltam. Bár fizikailag nem vagyok kifejezetten jó állapotban, a kitartásom és elszántságom megvan ahhoz, hogy teljesítsem a saját tempóban. Zalánnak azonban más elképzelései vannak a dologról. Más tempót diktál.
Szavai nyomán némi egészséges ingerültség lesz rajtam úrrá. Tisztábban vagyok vele, hogy a pusztán pár méternyi előny egy illúzió, hiszen a levitás bármikor képes lenne lefutni, mégis összeszorítom a fogaim egy kicsit, ahogy gyorsítani kezdek. Zalán most azt kéri, hogy bizonyítsam neki az elhivatottságom? Hát, ezzel jó pontra tapintott.
Igyekszem tehát beérni őt, felvenni a tempóját, még ha érzem is, hogy ez hamar ki fog meríteni; végül is valami ilyesmi a cél, hogy halálfáradtan essek be az ágyamba a hálókörletben. Nem a kitartásomra, az állóképességemre van most szükség; pontosan annak hiányára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A felettünk elszáguldó alakokra szegeződik a tekintetem, majd egy pillanat múlva már Zalán ábrándos arcát figyelem. Felnevet, ez meglep - a feszültsége legalább egy részét a menetszél mintha elmosta volna, ahogy a repülő alakokat figyelte.
Még gyorsabb tempóra kapcsol, ami tarthatatlan lesz számomra; gyorsítani igyekszem, de elkerülhetetlenül hamar lehagy, mintha csak a suhanó seprűket kergetné. Ábrándokat.
- Nem... - ...bírom, kezdeném, de addigra már biztos rég lemaradok tőle. Minden erőm és izmom megfeszítve igyekszem beérni őt, felfokozódó adrenalinnal, mintha csak azt akarnám megakadályozni, hogy maga Hollósi is levegőbe emelkedjen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kínzóan lassan történik, mégis egy szempillantás alatt vége lesz. Látom, ahogy Zalán lába megbicsaklik, és azt is látom, ahogy elveszti az egyensúlyát.
Azt hiszem, sosem futottam még ilyen sebességgel; fel sem fogom, hogy esélyem sincs elkapni őt, lábaim maguktól kapcsolnak emberfeletti tempóra.
- Zalán! - Ezt nem fogom tudni megakadályozni. Nincs olyan varázsige, olyan képesség, mágia ami ebben segíthetne. Nem érek oda.
- Zalán - Szólok oda futás közben, mikor még oda se értem mellé. - Jól vagy?
Levegőt gyakorlatilag nem kapok a sprint miatt. Kivörösödött arccal a másik hátára ragad a tekintetem, ahogy ott fekszik. A gyomromon szorító érzés lesz úrrá. Mindjárt odaérek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Felül. Hála Merlinnek - nem ütötte ki magát, kapott agyrázkódást vagy törte be a fejét ettől az eséstől. Felült, fel is akarna állni... de nem megy neki. A lábát markolja, és a nevemet hallom meg.
- Zalán. - Próbálom olyan gyorsan lecsillapítani a légzésem, ahogy az fizikailag lehetséges. Nem úgy néz ki, mint akire mindjárt ráköszönt egy roham. - Minden rendben, itt vagyok. Engedd el, és mutasd meg. - Nyúlok óvatosan a lába felé.
Nem lehetek biztos benne, hogy nem lett valami komolyabb baja, akár törés, akár rándulás, és bár nem vagyok gyógyító, engem mégis megnyugtatna, ha látnám.
- Csak elestél, semmi baj, ha véletlenül megrándult, a gyógyítók akkor is seperc alatt helyrepofoznak. Érted? - Tekintetem ráemelem, miközben a zihálástól szaggatott hanggal igyekszem nyugtatni. Ezzel csak egy a baj: én sem vagyok nyugodt. Egyáltalán nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Meglátom az egyébként tökéletesen sértetlennek tűnő lábát, így ismét szemeibe nézek. Már épp megszólalnék, de megelőz, s egyszerre végre megértem.
Arckifejezésem megváltozik, az eddigi feszültből döbbent, szinte félelemmel teli lesz, ahogy felfogom, miről beszél. Ez nem tart tovább egy pillanatnál, mert a maximumon pumpáló szívem ellenére tudom, hogy meg kellene nyugodnom - vagy legalábbis azt mutatni.
- Nem érzed? - Kezem a vádlijára csúsztatom óvatosan, szinte tesztelve, hogy sikerül-e egy csapásra elmulasztanom. - Lélegezz, Zalán, jó? Lassabban lélegezz. Érezni fogod. Ez hamarosan el fog múlni. A lábadnak abszolút semmi baja sincsen ebben a pillanatban.
Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogy hamarosan elmúlik-e. Abszolút... fogalmam sincs. És azt sem tudom, mit kellene tennünk. Hívni egy gyógyítót, tanárt? Azt hiszem, ez nem opció. Nem hagyhatom, hogy rajtam is eluralkodjon a pánik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Arcom még mindig ki van vörösödve a sprintelés miatt. Én, én voltam a hülye, hogy hagytam, hogy fusson, mintha világát se tudná.
Ám hamar rá kell jönnöm, hogy ez nem igaz. Ami most történik, az talán mindenhogy megtörtént volna. De mi történik pontosan?
Hiába érek hozzá, Zalán csak hátra vágja magát. Nem remeg, nincs rohama, és nem érzi a lábát. Felpillantok az égre, ahol a kviddicsezők már igencsak belemerültek a kvaff passzolgatásába, s az egyikük most dob karikára. Gól.
- Zalán, mit éreztél, mikor elkezdtél rohanni? - Kérdem hirtelen felindulásból. - Mikor utánuk kezdtél rohanni, mit éreztél? Mire gondoltál?
A hagyományos gyógyítótudomány itt parttalan volna. Mást kell használnunk: a saját tudásunkat arról, ami történik velünk. Még remegő kézzel is, még úgy is, hogy hiába szorítom egyre erősebben Zalán vádliját, úgy tűnik, mintha azt sem tudná, hogy a testéhez tartozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Zalán nem válaszol azonnal, de nem kezdek el követelőzni; nagyjából tizenöt másodpercet még adok neki, mielőtt bármi komolyabbat tennék. Fogalmam sincs ugyanis, mi történik vele, és a várakozás a legijesztőbb, azok a pillanatok, mikor még nem tudod, fatális hibát követsz el azzal, hogy hagyod, vagy jót teszel vele.
Ám hamarosan meg is töri a csendet, és valamit mond, amit nem értek. Összeráncolom a szemöldököm, szívem még mindig hevesen ver.
- Nem engedi, hogy küzdj ellene... De kicsoda? Micsoda? - Teszem fel a kérdéseket.
A helyzet az, hogy kívülről ez pontosan úgy hangzott, mint egy prófécia, még akkor is, ha látom rajta, hogy nem úgy néz ki, ahogy roham közben szokott. Lehetséges-e, hogy látomásroham nélkül mondjon próféciát? Nem merek tippelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Zalán magyarázatát figyelmesen hallgatom, kékjeim úgy nyílnak egyre nagyobbra, ahogy halad gondolatmenetével.
- Na várj - mondom neki. Ahogy nézem őt, agyam egyre csak pörög, próbálom összeilleszteni a nagy egészet.
Zalán most kétségbe van esve - fair. De Zalán kétségbeesetten repülni is szeretne, ezt láttuk, tudjuk: úgy nézte azokat a kviddicsezőket, úgy beszélt erről... Mégsem feltétlen kell leírni azt, amit mond.
- Gondolod, hogy a látomás ilyenformán önbeteljesítő? Hogy amennyiben nem teszed azt, amit ott látsz... úgy belekényszerít? - Kérdem összeráncolt homlokkal. - Ez lehetséges egyáltalán?
Csak indokot akarna találni arra, hogy repüljön?
És ha így is lenne - az már önmagában nem lenne önbeteljesítő?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nézem még, miközben formálja a szavakat.
- Meglehet, hogy valójában csak elkeseredetten seprűre akarsz ülni, mert hiányzik, és mert ez az életed, és valójában a látomások, a tünetek teljesen más dolog miatt erősödnek. - Pillantok rá, hogy őt is beavassam elméletembe. Az elejébe legalábbis. - Nem tudok most neked egy másik indokot mondani így hasraütésre, ezen gondolkoznom kell.
Nem akarom kimondani a konklúziót. Nem akarom, hogy igaz legyen, mégis zavaróan logikusnak tűnik. Így hát csak bámulok Zalánra, latolgatva, hogy egyáltalán érdemes-e szóba hoznom, megosztanom, amit gondolok, vagy minden csak sokkal, sokkal rosszabb lenne tőle.
A vádliját még mindig nem engedem el, úgy kapaszkodok belé, mintha csak az én életem múlna rajta. Pedig ez nem igaz. De valahol... valahol mégis az. Az enyém is múlik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A sértettség elemi erővel ránt ki egy pillanat alatt, s értetlenül bámulok rá hirtelen kirohanására. Persze ismét erőltetné a felállást, észre sem véve, hogy még mindig erősen fogom a vádliját.
- Nem, nem érted. Nem azt mondom, hogy kitalálod, hogy nem érzed a lábadat. Úgy szorítom, mint egy idióta, és szemed se rebben, még rá is akarsz állni. Persze, hogy igaz, amit mondasz. - Engedem el végül a levitást, ám kezet nem nyújtok neki.
- Arról beszélek, hogy... Nézd. Nem számít, hogy ez-e az oka. Nem számít. Ha a látomásod, a sorsod azzal akar belekényszeríteni, hogy egyre erősebben kínoz a rohamokkal; vagy ha azzal, hogy azt a gúnyos játékot űzi veled, hogy nem tudsz seprű nélkül élni... szinte... szinte mindegy. Olyan szempontból legalábbis, hogy... mindenképp meg fog történni. Valahogy seprűre fogsz ülni, Zalán. És le fogsz esni arról a seprűről.
Torkom kissé kiszárad, ahogy ez elhagyja a számat. Nem akartam kimondani, minden porcikám tiltakozott ellene, és valószínűleg a legszarabb ötlet volt, amim lehetett.
- Hiába a jelenések elnyomása, ezt nem lehet megváltoztatni. Ne azért kutassunk, hogy megváltoztassuk, hanem hogy fel tudjunk készülni rá. Hogy ne repülj úgy soha, hogy nem tettél óvintézkedéseket azért, hogy... legalább minimalizáljuk, ami elkerülhetetlen. És ezzel nem azt mondtam, hogy pattanj seprűre és állj be a kviddiccsapatba, hanem azt, hogy ha muszáj felülnöd arra a nyomorult fadarabra bármilyen okból, akkor nem teheted meg anélkül, hogy ne legyen minimum védőháló alattad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Mindenre számítottam: üvöltésre, átokra, vicsorgásra, mindenre. De nem csendre. És nem könnyekre.
Egy ideig én sem szólalok meg. Csupán lassan leereszkedek Zalán mellé törökülésbe, majd kezem finoman a vállára teszem. Fejemet én is elfordítom tőle, hogy ne lássam, amit el akar rejteni előlem.
- Sajnálom, hogy kirohantam - mondom neki halkan. És azt is sajnálom, amit mondtam, azt, hogy igazam van. - Nézd... Segíteni szeretnék. Hogy fel lehessen erre készülni, amennyire lehet, óvintézkedésekkel. Nem tudom azt mondani, hogy minden rendben lesz... de azt tudom, hogy mindent megtehetünk érte, ami hatalmunkban áll.
A csendbe csak a fejünk felett kvaffot passzolgató diákok zaja vegyül. Ők maguk észre sem veszik, ami alattuk történik a pályán, s fogalmuk sincs, mi a valódi jelentősége. Csupán ketten pihennek, gondolják, egy nagyon rövid edzés után.
- És tudod mit? - Kérdem halkan, tekintetemmel a pálya füvét fixírozva. - Egyszer leesel a seprűről. De csak egyszer. Utána vége lesz a kínzó látomásnak, nem lesz többé. És azzal annyi. Bár megtörtént már, de végre lezárhatod utána.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Azonnal a fejemet rázom Zalán szavaira, és hangjának tónusa sem ad enyhülést. Ő mindkettőnket eltemetett már valahol mélyen.
A csend kínoz még pár pillanatig, hiszen erre majdnem lehetetlen válaszolni. A torkom nekem is összeszorul, hiszen tudom, hogy a Pokol lesz, amivel egyszer szembesülni fog.
- Annál azért keményebb vagy, Hollósi. Nem úszod meg, hogy túléld - motyogom neki. Bár a szavaimmal festhetném meg a sorsot. Bárcsak próféciákat mondanék éppen.
A segítségemet kéri, én pedig bólintok. Most már talán engedni fogja, nem úgy, mint a legelején. Feltápászkodom a földről.
- Gyere. - Nyújtom ki a kezem, hogy segíthessek neki felállni, s igyekszem felhúzni, hogy rám támaszkodhasson. - Óvatosan. Amit érzel, az nem a valóság, csak szórakozik veled. - Bár nem ringatom magam abba az illúzióba, hogy ez majd segíteni fog neki, hogy visszanyerje izmai fölött az irányítást: talán mégis érdemes megpróbálni.
És hogy kicsoda, vagy micsoda is űzi ezt a játékot velünk? Nem tudom. De szívesen elbeszélgetnék most vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem tud felállni, s az egyensúlyom is majdnem elvesztem.
- Semmi baj. Még egyszer - mondom halkan, s így kísérem végig az összes próbálkozást. Arcomon nyoma sincs türelmetlenségnek, de még sajnálkozó fintorba sem fordul kifejezésem. Még mindig kissé piros arcomon csak az eltökéltség látszik és a türelem.
A torna alatt figyelem a mozdulatokat, melyeket a másik tesz, végül pedig sikerül felsegítenem őt. Azt hiszem, valamikor ezek alatt a csendes percek alatt ölt bennem szilárd formát elhatározásom.
- Ez az. Rendben - nyugtázom, hogy sikerült két lábra állnia. - Mehetünk? Vissza a kastélyba?
Bár már felajánlottam segítségemet korábban is, sokszor fordult meg mögötte önös érdek - látni akarom, nála hova fut ki az egész, gondoltam az elején, hogy fel tudjak készülni a saját sorsomra. Együtt többet tanulhatunk. Készségesnek kell lennem vele, hogy viszonozza ugyanezt.
De ahogy látom, hogyan hatalmasodik el rajta a jövője, hogy lesznek úrrá rajta a még meg sem történt események, s válnak ezáltal még inkább igazibbá és kézzel foghatóbbá, már nem csak a saját bőröm féltése miatt ijedek meg. Szépen lassan elkezdtem átérezni az ő sorsát is, s talán amiatt, hogy meglehet, a sajátom sem lesz békés, csak még gyorsabban zajlott le ez a folyamat, s talán máshogy is, mint a legtöbbeknél.
- Lassan fogunk menni - jelentem ki, ahogy igyekszem támogatni, ha hagyja. - Nem fogunk sietni. A saját tempónkban érünk oda.
Minél lassabban, annál jobb. Minél lassabban érünk a kastélyba, annál később tud lefeküdni és pihenni - és ez minél később történik meg, annál később fog tudni felülni arra a bizonyos seprűre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem engedi, hogy annál többet segítsek neki, mint hogy felhúzom. Túl büszke ehhez, vagy akaratos, vagy tudja Merlin - finoman megcsóválom csak a fejem, ellenezve ezt, ám készenlétben állok, hogy megpróbáljam elkapni, ha elesne. Egy biztos: azt a bűbájt nem fogom rajta alkalmazni, amit ő is üvölt a képében. Akkor inkább temessen maga alá.
- Zalán... - kezdem, ahogy ellenkezik, de aztán csak elhallgatok, hogy végigmondhassa.
Pár pillanatig csend ül közénk, tekintetemben kétség elegyedik a szomorúsággal. Valami kellemetlen érzés lesz úrrá rajtam, kissé mardosó, mintha a bensőm egy összegyűrt, majd kihajtogatott papírgalacsin lenne. Máshoz nem tudom hasonlítani.
- Nézd... - Nem folytatom. Még nézem pár pillanatig őt, aztán bólintok. - Ha te nem futsz velem, legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Valahol úgy érzem, felelősséggel tartozom érte, holott tudom, hogy ez nem igaz. Mindenki a saját sorsának kovácsa. Hát persze.
A lényeg az, hogy Zalánnak kell tudnia, mi a jó neki, nem nekem. Mégis, már most egyértelmű számomra, hogy saját tűrőképességét egyáltalán nem képes reálisan látni, hogy a végletekig húzza, egészen addig, amíg szétszakad. S most nekem is így kell tennem.
Futni kezdek. Először csak ugyanabban a tempóban, ahogy az elején, hogy ismét átmozgassam az izmaim, majd mikor perifériámból meglátom a levitás figyelő szemeit, gyorsítani kezdek. Pár pillanatra lehunyom a szemem, ahogy erőt gyűjtök ebben a tempóban, aztán pedig igazán nekilódulok. Úgy futok, mintha az életem múlna rajta, mintha menekülnék. Mintha az alak elől rohannék a játszótéren.

Remegnek a tagjaim. Nem kapok levegőt - izzadtságban úszok. Az összes izmom ég, a testem nem jut elég oxigénhez. Gyorsabban kell futnom. Elképzelem Zalánt a levegőben, elképzelem az alakot magam előtt a játszótéren, mintha felé futnék. Mintha egy kígyó lenne a nyomomban. A roxforti okklumenciateremben állok. A kitartás a kulcs. Anélkül az elme védelme semmivé válik. Sosem voltam olyan, aki feladja.
Mikor érzem, hogy lábam megbotlik, megpróbálok lelassítani, s végül ernyedten roskadok a földre; bár eszméletem nem veszítem el, mégsem vagyok egészen magamnál.
- Így... jó... lesz? - Zihálom lehunyt szemmel a másiknak.
Alig érzem a lábam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hazudnék, ha azt mondanám, az álomfejtés nem foglalkoztat kifejezetten az elmúlt időszakban, így akármennyire is hadar és mutogat, még úgyis odafigyelek, hogy egyébként elegem van a stílusából. Hogy lehet valaki ilyen vidám, aki...
Összenézünk, s ekkor látom szemeit kikerekedni. Az enyéim is követik a példáját, nulláról százra emelve a pulzusom, mert ez a kifejezés mostanra egy harmadik arcon is visszaköszön ittlétem óta. Az üres tekintet elárulja, hogy éppen egy másik világban jár, s körülötte, körülöttünk a diákok is észreveszik a változást; van, aki egyenesen felsikkant ijedtében, egy rellonos fiú pedig mintha felpattanna. A fejembe belehasít a fájdalom, arcom összeszorul egy másodpercre, s egy kissé meg is ugrok. Valami történik - egyetlen másodpercre mintha bevillanna egy fekete-fehér kép, mely ismerős, ám azonnal el is múlik. A fejfájás azonban természetesen velem marad.
Már felemelem a tekintetem, mikor Arnada professzor megkapaszkodik az asztalában. Rám szerencsére senki ügyet sem vetett - túl nagy lett a felbolydulás ahhoz, hogy számítson, hiszen eddig a legtöbb tekintet a tanárúrra szegeződött. Én sem tudom elszakítani a pillantásom róla, még fájó fejjel sem - csak amikor le akarom tenni a pennám, érzem meg, hogy kezeim kihűltek, s mintha ujjaim egy kissé remegnének is.
- Jól van, professzor úr?
- Mi történt?
- Hozzak egy kis vizet esetleg?
- Ez most mi volt?
Az összesúgástól a direkt megszólításig minden előfordul a diáktársaim között. De én hallgatok. Remegő kezeim rögtön a pad alá rejtem, a combomra helyezve. Kissé lejjebb süllyedek, remélhetőleg feltűnésmentesen. Nem vagyok itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Sadie mosolya meglep egy kissé, de nyugodt módon viszonzom, s bólintok is kérdésére.
- Egyáltalán nem - erősítem meg. - Úgy értem, abszolút nem rossz, és van egy-két professzor aki igencsak profi a munkájában, ahogy hallottam... de azért vannak... érdekes aspektusai. - Eddig sem kevés furcsaságban volt részem; például nemrég láttam a faliújságon, hogy az úgynevezett Edictum írókat keres, s utánakérdezésem eredményeképp megtudtam, ez az iskolaújság. Ezzel semmi probléma sem lenne, de mint kiderült, főként diákokról és tanárokról terjesztenek benne pletykákat, ami őszintén egyáltalán nincs ínyemre. Így még jobban kell majd figyelnem rá, hogy... ne tegyek semmi furcsát.
A kérdésére még fel is nevetek halkan, de nem rajta szórakozom, csupán a felvetés meglepő.
- Szerencsésnek? Hát, igen... igen, végülis, miért ne. - Ingatom a fejem. - Csereprogramon vagyok. Édesanyámék szerint jobb, ha minél több oktatási intézményben szerzek tapasztalatot, jól mutat. - Jegyzem meg még mindig egy békés mosollyal. - Na meg, így sok mindenkit lehet megismerni, nemigaz?
Ám a másik azt állítja, ő is itt van év eleje óta, így kissé össze kell vonnom a szemöldököm. Valóban egy tanórán sem találkoztunk, én pedig nem vagyok híres órakerülő, eddig mindegyiken ott voltam.
- Ez furcsa. Nem láttalak a negyedikesek óráján - ismétlem meg. - Pedig egy évfolyamon kellene, hogy legyünk, nem? Elvégre ugyanonnan jövünk. Jó... én egy évet voltam a Beauxbatonsban is, de érted. - Pillantok rá. Igaz, az osztályozóvizsgán, melyet le kellett tennem évfolyamba sorolásom előtt, elég jó eredményeket értem el, hiszen készültem rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hogy minden rendben van? Szemem sarkából pillantok fel a férfire, figyelem néha kissé el-elmerengő tekintetét, hogy abszolút jól van, nem kell leülnie vagy feküdnie. Hogy kezei mintha nem is remegnének, orra nem vérzik, nem érez semmilyen fájdalmat, vagy legalábbis nem olyan erősen, hogy meglátszon rajta. Csak volt egy látomásom. A hátamon lefolyik a keresztvíz ettől a mondattól, hogy ennyire egyértelműen, és ennyi embernek mondja - elképzelhetetlen számomra, hogy valaha hasonló hagyja el a számat. Túl sokáig titkolóztam, s túlságosan igyekszünk rejtőzködni Hollósival ahhoz, hogy ez a mondat bármennyire is normálisnak és hétköznapinak hasson.
- Látomás? Húú, de izgi - hallom magam mellett háztársnőmet. - Ez nagyon kemény, nem? Tök jó lehet.
Csak bólintok. Persze, tök jó lehet.
Szerencsére nem pillant rám Aranda; holmijaim lassú és nyugodt tempóban pakolom el, igyekszem ugyanis leplezni az ujjaim enyhe remegését. Pontosan olyan rövidke kép volt ez, mint álmomban. Örülhetnék, hogy most nem a kígyó köszöntött rám.
A füstölők kialszanak, s helyette egy másik illat lesz lassan úrrá a szobán, a gyógynövényeké. Akaratlanul is nagyot lélegzem, magamba szívva az illatot. Meg kell nyugodnom. Semmi különös nem történt...
Az üres padról azonban szavak köszönnek vissza.
Amint megpillantom a morzsákat, kezemmel gyorsan söpröm le őket az asztalról. Még meg sem nyugodtam, máris egy másik szívroham köszön rám. Ne, ne. Miért akar velem beszélni? Elmenjek egyáltalán? Tudom annyira hülyének tettetni magam, hogy átverjem? Biztos, hogy meglátta, ahogy néztem. Látta, hogy remeg a kezem. Túl csendes vagyok.
- Ja, biztos izgalmas lehet - motyogom inkább oda Lillának, olyan hangsúlyt próbálok megütni, mint aki még mindig szkeptikus. Miért akar velem találkozni? Ez nem jó. Ez baromira nem jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az iskolaújság emlegetésére enyhén felvonom a szemöldököm, s kissé elhúzom a szám, nemtetszésemet kifejezve. Mégiscsak egy rugóra jár az agyunk valamelyest, tekintve hasonló - ám épp eléggé eltérő - hátterünket.
- Hallottam. És ami a legrosszabb, hogy úgy tudom, igencsak népszerű is... Nem tudom, hogy a tanárok hogy viszonyulnak a róluk is keringő pletykákhoz, de értetlenül állok a dolog fölött... - Csóválom meg a fejem kissé. Szerencsém, hogy rólam még semmit sem hoztak le, sikerült annyira meglapulnom, hogy ne tegyék; nem keveredtem párbajba vagy összetűzésbe senkivel, nincsenek aggályos szerelmi kapcsolataim... egyelőre megúsztam.
Sadie ismét kiküzd belőlem egy kis szemöldökfelvonást, majd egy már-már negédes, halvány mosolyt, mikor a szüleimről esik szó. A nyers stílusa sosem fog érdemére válni, nehezen, vagy egyáltalán nem fog eredményre jutni vele; ezért is szeretnék a szüleim, ha minél távolabb maradnék a Sallow famíliától, még ha látszólag fent is kell tartanom egy elfogadható kapcsolatot. Ám az nem tetszik, ahogy a mardekáros fogalmaz velem szemben.
- Szerencsére ehhez nincs szükségem az asszisztenciájukhoz... és nem is igazán volt soha. - Mondom töretlen mosollyal. - Elég sokan járnak ide, például Kriseok is megfordulnak a kastély falai között. - Minden utálatom, ami az említett család felé irányul, csak még szélesebbé kényszeríti a görbületet ajkaimon, ahogy eszembe jut leplezett lenézésük irányunkban, és a Nathaniellel való kényszeredett kapcsolatunk.
Sadie azonban szokás szerint el van tévedve, már meg sem lepődöm. Egy halk nevetés is kicsúszik, ahogy megcsóválom a fejem kérdésére, miközben meghallom az óra kezdetét jelző csengőt, s meglátom a szemem sarkából a közeledő Farkasházyt.
Sadie nagyjából ekkor ejti el a könyvét, melyet az összes többi is követ idegességében. Mosolyom hamar szertefoszlik, ahogy megérzem, hogy valószínű: hamarosan tanúja lehetek egy Sallow-féle dührohamnak. Egy fél lépéssel azért hátrálok, miközben táskám szíját igazítom meg a vállamon. Biztos, ami biztos.
- Negyedikes bájitaltan. - Felelem halkan. - Egy kis késés azért talán nem lesz probléma, Sadie. - Igyekszem minimalizálni felfokozott idegállapotát, hogy ne kezdjen el átkokkal vagdalkozni, ugyanis nem most szeretnék bekerülni az emlegetett iskolaújságba. - Még látjuk egymást, gondolom, de most mennem kell, ne haragudj.
Még egy utolsó pillantást vetek a földön heverő kismillió könyvre, melyet nem fogok segíteni felszedegetni. Bólintok egyet Sallownak, majd megfordulva csatlakozom a negyedikesekhez, akik szép sorba rendeződve hömpölyögnek be a terembe, hogy hamarosan már a mandragóragyökeret vagdossák szabályos négyszögekbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Még tíz percem van odaérni - a lépcsőfokokat az indokoltnál talán gyorsabban szedem. Sietségem oka nem az, hogy késésben lennék, nem is bármiféle randi, vagy egyéb fontos kamasz-kötelezettségeim, hanem az első okklumenciaórám Magyarországon. A szüleim - és a saját - megkönnyebbülésemre egyértelművé vált, hogy okklumenciatanulmányaimat ebben a tanévben végre folytathatom a kastély falai között, így a fő érvük az iskolából való kivetetésem mellett úgy hullott el, mint egy légy a beköszöntő őszi hidegben, nem is beszélve a prefektusi kinevezésről, mely szintén az én malmomra hajtotta a vizet.
A professzorúrról, azon túl, hogy Japánban visszakövethető a családneve, s hogy már korábban oktatott sámánizmust az iskolában, nem sokat tudok; úgy hallottam, nyugodt a természete, ami már ígéretes, s remélhetőleg nem fogja pszichopata módjára az elmém legmélyebb bugyraiba erőltetni magát, nem úgy, mint a Beauxbatonsban Monsieur Charpentier.
Három halk koppanás után nyitok be a terembe, hogy szembetaláljam magam Abe professzorral, s egy kis főhajtás kíséretében lépek be a helyiségbe.
- Jó napot - mondom, majd mikor közelebb érek hozzá, kezet is nyújtok neki. - Theodore Julias Ebony, nagyon örülök.
Az elmúlt időben rendszeressé váló edzések kissé segítettek, hogy még egyenesebb háttal járkálhassak fel-alá, s amúgy is öntudatosnak mondanám magam - most azonban ebbe tagadhatatlanul vegyül az izgalom és tudásvágy, szinte már türelmetlenség, amely a letörölhetetlen mosolyomon is meglátszik. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire várom, hogy ismét elkezdődjön a képzésem.
Az elmetervező csak pár pillanat múlva tűnik fel a professzor mellett, melyről eszembe jut az a darab is, melyet a szüleim a Roxfortnak ajándékoztak tanoncságom fejében.
- Szép darab - intek a kis szerkezet felé, melyhez rögtön közelebb is hajolok, hogy alaposan szemügyre vehessem. Végre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Így van, még nem találkoztunk - bólogatok, s a professzor kijelentésére egy nagyot bólintok is. Szimpatikus a hozzáállása, remélhetőleg nem lesznek nézeteltéréseink, vagy bármi hasonló; ha szorgalmas tanoncot keresett, egyértelműen megtalálta személyemben, s elhivatottságból sincs bennem hiány, már ami az okklumenciát illeti. Már rég bejegyzettnek kellene lennem, legalábbis szerettem volna az lenni eddigre...
- Alig várom a közös munkát - támogatom még meg Abe megjegyzését.
Mikor az elmetervező kerül szóba, ismét bólogatni kezdek.
- Igen, használtam már ilyet, jobban mondva láttam már a Roxfortban - válaszolok, még mindig a szerkezeten tartva a tekintetem. Tudom, hogy nem gyakori ez, ám az okklu- és legilimencia gyakorlását nagyban megkönnyíti.
A professzort követve helyet is foglalok vele szemben az asztalnál, kérdésére pedig ráemelem világoskék tekintetem, hogy aztán egy apró bólintás kíséretében szólaljak meg.
- Így van, főleg a tavalyi évben - jegyzem meg palástolatlanul, hiszen tavaly tényleg csak elméletre volt lehetőségem, másra aligha. - Korábban a Roxfortban és a Beauxbatonsban is tanultam okklumenciát, már majdnem a tesztfázisba érkeztünk, csak hát... igen. Azóta azt hiszem, jócskán megkopott a dolog.
A kérdése második felére bólintok, kissé oldalra billentem a fejem, hogy összeszedjem a gondolataim, s egy pillanatra ki is fókuszálok, hogy mindent megfelelően eleveníthessek fel.
- Igen, a koncepció piramis jellegű volt, kissé labirintusos elemekkel. Egy könnyűnek tűnő útvesztő, amely mindig a kijárat felé terel... az elején próbálkoztunk az üres szoba metódussal is, de az valahogy túl... kopárnak tűnt számomra. Inkább a csapdaállítós, talányos, agytekerően idegesítő módszerek a szimpatikusak, például egy tükörterem, végtelen lépcsők, a jelentéktelen dolgok elrejtése, hogy pont azok tűnjenek fontosnak... Eléggé képies módszerekkel tanítottak mind a Roxfortban, mind a Beauxbatonsban - mondom végül, ismét a tanárúrra emelve a tekintetem. Hiszen pontosan tudom, kívülről hogy nézne ki az elmém, illetve hogy képzelem el azt. - Ha gondolja, szívesen leírom azt is, nem tudom, van-e szükség erre, vagy hogy Ön milyen módszert fog pontosan követni. - Folytatom, mivel felelevenedik bennem, amit Damian egyik francia könyvében olvastam, hogy bizony sokak számára kevésbé fontos a képzelet által szült szobák leírása, s kevésbé látják az elmét ennyire kézzel foghatónak, elképzelhetőnek.