37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
A kastélyt körülvevő vidék - Séllei K. Olivér összes RPG hozzászólása (6 darab)

Oldalak: [1] Le
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 23. 19:05 Ugrás a poszthoz

A Rellon elszabadul éjjelén

Opheliával


Nem tudom, hogy honnan jött az ötlet, egyszer csak a Rellon kemény magja úgy döntött, hogy túl nagy a nyugalom a kastélyban. Elindultunk tehát kicsit felbolygatni a rendszert és randalírozni az iskolában. Természetesen éjszaka - nem is mi lennénk, ha fényes nappal vetemednénk ilyenekre, mellesleg logikátlan is lenne -, miután mindenki elvonult aludni. Az alagsorból indultunk, megbeszéltük, hogy az lesz a központi helyszín, majd oda visszük a szerzeményeinket, vagyis az eltulajdonított tárgyakat, és az egész vandalizmus után csapunk egy igazi alagsori, rellonos bulit, ami már határozottan régen volt. Kellett már egy kis mozgás, szerintem az egész házra, meg a hírére ráfért, hogy egy kicsit felfrissítsük az emberek rólunk alkotott képét. Az biztos, hogy ezután az éjszaka után jó időre megerősítjük a gondolatainkat a zöldekkel kapcsolatban.
Normál esetben kimaradtam volna mindenből, amihez ennyi emberrel kell kommunikálnom, azonban vonzott az egésznek a rellonossága. Nincs rá jobb szó, ez színtiszta rellonosság volt. Az egész elvetemült ötlet csak a mi fejünkből pattanhatott ki, más nem panaszkodna a kastélyban uralkodó békére és nyugalomra. Bár feltételezem, hogy mindenkinek inkább a hírünk "becsülete" volt a fontos, természetesen az egész felfordulás mell, amit a garázdálkodásunk fog okozni.
Nem tudom, hogy hogyan sikerült, de összekerültem a szőkével, akinek mentorálását magamra vállaltam. Nem bántam, az egész csaj éppen olyan elvetemült, és semmitől sem félő volt, amilyen társ nekem kellett ehhez az akcióhoz, biztos voltam benne, hogy nem fog unalmasan telni az éjszakám. Bár konkrét úti cél nélkül indultunk el az iskolában, viszonylag hamar kipattant a fejéből az ötlet, hogy itt éppen elég nagy felfordulást okozhatunk - a már fennállón kívül.
- Mondd már meg nekem, hogy innen mégis mit akarsz elvinni?! - Nem igazán értem a logikát, bár biztosan van még itt néhány számunkra értékes dolog, azonban a legtöbbet érőket a tanárok maguknál, vagy a szobájukban tartják. Persze, valószínű, hogy van még itt pár száz tárgy, amit könnyedén magunkkal vihetünk, azonban nincs tudomásom olyanról, ami talán értékes is lenne. Ő biztos jobban képben van, ha ide hozott minket.
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 23. 20:01 Ugrás a poszthoz

A Rellon elszabadul éjjelén
Ophelia

Nem szeretem a meglepetéseket, sokkal jobban tetszik, hogyha valamit előre tudok, és nem kell meglepődnöm, hogy mi is lesz a vége egy-egy történésnek. Sokkal biztosabb vagyok a dolgomban, hogyha minden részlettel tisztában vagyok, akkor annak tudatában cselekszek, és nem a vak szerencsére bízom, hogy mit is fogunk tenni. Azonban Ophelia úgy tűnik, hogy nagyon is szeret titkolózni. Bevallom, én sem utasítom el a titoktartás, vagy éppen a hazudozás gondolatát, de a másik oldalon állni határozottan dühítő tud lenni. Igyekszem nem mutatni mennyire irritál a tudatlanság, érzelmeim eltitkolásában szinte profi vagyok. Nem emlékszek az utolsó alkalomra, amikor kimutattam, hogy mit is érzek valójában, ezt már gyerekkoromban elérték nálam. Őszintén, nem bántam, így nem adtam támadási felületet az idegeneknek. Az érzelmek erős fegyverek lehettek, mázli, hogyha valakinek nem voltak, vagy legalábbis azt a minimálisat, ami jelen volt, nem mutatta ki kényszeresen. Vannak olyan emberek, akik megtették, például iskolán belül a navinéseket ebbe a kategóriába sorolnám. Meg úgy mindenki mást rajtunk, zöldeken kívül.
A szertárba már úgy lépek be, hogy pálcámat a kezemben tartom, és elsuttogok egy Lumos!-t. Bár a sötétséggel nincs bajom, úgy látom a szőkén, mintha ő egy kicsit feszélyezve lenne a látványától, de lássa csak, hogy kivel van dolga, nem teszem szóvá a dolgot. Nem mindig vagyok ilyen jótét lélek, most nem tudom, hogy mi ütött belém. Azt hiszem, hogy az egész bajkeverés gondolata felvillanyoz, élvezem, amit éppen tenni készülünk.
- Szerintem egy Bombarda elég lesz - válaszolom neki szemügyre véve a sarkot. Kíváncsian nézek rá, fogalmam sincs, hogy mit akarhat ebben a poros és sötét sarkában a szertárnak, de bizonyára többet tud, mint én. Őszintén bevallom, nekem sem volt jobb ötletem, ezért is hagytam magamat idáig elrángatni. Ki tudja, lehet, hogy valami érték van elrejtve a falak mögött, nekem aztán mindegy. A lényeg a felfordulás, amit majd magunk mögött hagyunk.
- Mondták már neked, hogy idegesítő vagy? - kérdezem egy gúnyos mosollyal, nem tetszik a hangnem, ahogyan az előbb hozzám szólt. Bevállaltam a mentorálását, akkor azt hiszem, hogy egy kis tiszteletet, vagy legalábbis normális hozzáállást megérdemlek. Sosem vártam el, hogy bálványként imádjanak, de ami jár, az jár.
Utoljára módosította:Séllei K. Olivér, 2013. július 23. 20:02
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2013. július 25. 19:45 Ugrás a poszthoz

A Rellon elszabadul éjjelén
Ophelia

Tőlem nagyon távol áll, hogy ingadozzon a hangulatom, legalábbis ez az, amit az emberek látnak. Belül képes vagyok egy perc alatt átmenni flegmából dühösbe, és csupán a szörnyű gyerekkor előnyei miatt van az, hogy ezt senki sem látja rajtam. Az emberek számára mindig nemtörődöm vagyok, régebben még meg is szóltak néhanapján miatta, mára viszont úgy gondolom, hogy megszokták. Vagy megszűntek törődni, inkább foglalkozik mindenki a saját problémáival. Van belőlük bőven, és én csak örülök, hogyha a magánéletem szálai helyett ezekbe kavarodnak bele, és ezekkel foglalják el magukat fölösleges szabadidejükben.
Kissé unom ezt a kalandozást, azt hittem, hogy nagyobb szám lesz, több emberrel, és nyilvánosság előtt, hogy utána a rellonosok rémtetteitől zengjen az egész iskola. Még mindig fogalmam sincs, hogy a csaj mit talált ki, de egy ennyire eldugott helyen nem gondolom, hogy sokakat fog zavarni a hangoskodásunk. Főleg azért nem, mert éjszaka közepe van, mi ilyenkor élünk. És így ugyebár kisebb a lebukás veszélye is, nem mintha belénk akarna bárki is kötni.
A kérésére csak vágok egy pofát, nem szoktam csak úgy ugrálni az emberek kéréseire. Nem lepődök meg rajta, hogy másodikos, amilyen szinten áll az illúziómágia tanulásában, maximum egy évvel saccoltam volna idősebbnek. Emellett a viselkedése is a lázadást mutatja, ismerős, én is átestem rajta kb. tizenöt-tizenhat éves koromban. Az igazság az, hogy nem szeretem a pálcámat használni, főleg nem nyilvánosság előtt. Az elmúlt években úgy hozzászoktam az illúziók alkotásához, hogy a normál varázslástól majdnem teljes mértékben elszoktam. Ez nem azt jelenti, hogy nem mentek úgy a varázslatok, mint azelőtt - mindegyiket ugyanolyan jól végre tudtam hajtani, mint eddig -, egyszerűen csak furcsa volt. De hát jó, vagyis inkább rossz cél érdekében bármit, ezért egy fáradt sóhajjal előre léptem, és pálcámat a sarokra szegezve elmormoltam a varázsigét.
- Bombarda! - A pálcámból kilövellő fénysugár hatására a téglafal részlete szétcsapódik jó nagy zajjal. Mindent beborít a por, kell néhány perc, mire tisztán látom, hogy mi is van a sarokban. Kérdőn felvonom a szemöldökömet, ahogy a lány felé fordulok.
- Egy seprű? - Nem voltam oda soha a repülésért, annak ellenére, hogy értettem hozzá, éppen ezért nem tudom értékelni ezeket az eszközöket. Nem vagyok képes felfogni, hogy miért is másztunk fel ide ezért a járműért, és fogalmam sem volt róla, hogy ez a tettünk hogyan fog a Rellon híréhez méltó botrányt okozni.
- Na látod, pont ezért a kioktatásért. - Válasz közben vágok egy pofát, utálom, ha ok, és jog nélkül von bárki is kérdőre. Nem tartozok senkinek semmivel, és ha valaki valakiről véleményt mond, ráadásul a szemébe, arra nem magyarázatot szoktak kérni, hanem el szokták fogadni. Akik nem mi vagyunk persze... A rellonosoknál nem ez a helyzet.
- Mehetünk? - Felvonom a szemöldökömet, majd a falhoz lépek, hogy kivegyem a seprűt eddigi helyéről. A lábaim közé veszem, és várom a válaszát. Ha már itt vagyunk, legalább csináljunk valami botrányosat, végigrepülni az iskolán egy régi seprűvel kezdetnek jó lesz.
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 12. 09:57 Ugrás a poszthoz

Aisha


Régen éreztem már ekkora mértékű nyugalmat. Majd' egy hónapja, a bál óta nem hallottam egy szót sem Dávidék felől, még csak nem is futottam össze velük, ami meglehetősen furcsa volt. Ismertem őket és a módszereiket annyira, hogy tudjam, nem elégedtek meg néhány csúnya, fenyegető pillantással és macska-egér játékkal, készültek valamire. Csak azt nem tudtam, hogy mire, és ez éppen elég nagy bajnak tűnt. Szerettem, hogyha egy lépéssel az ellenségeim előtt jártam, azonban így Vandával lépéshátrányba kerültünk. Miután bajosan, de megoldottuk a kijutást a Rezidenciáról, és sikerült nem megöletnünk magunkat - megúsztam néhány karcolással, ami a korábbiakhoz képest semmiségnek tűnt -, valamint valahogy ki tudtam kerülni Sofia követelőző kérdéseit, Vandával összeültünk, és megpróbáltunk rájönni, hogy mi lesz a következő. Sikertelenül.
Az újdonsült békében viszont nem tudtam mit kezdeni magammal. Túlságosan hozzá voltam szokva a folyamatos bujkáláshoz, tervezéshez, meneküléshez, és információk hiányában nem tudtam egyiket sem folytatni a megszokott tevékenységeim közül. Próbáltam mással elfoglalni magamat, de a rejtetten jelenlévő fenyegetés nem hagyta, hogy bármit is száz százalékos odafigyeléssel csináljak. Mondhatni paranoiás voltam egy kissé, mindig a hátam mögé néztem, nem tudva, hogy mit is várjak, mire készüljek. Legszívesebben bezárkóztam volna a Rellonban, azonban ott túl könnyű célpontot nyújtottam volna nekik. Ebben a mai világban megtudni a jelszót nem kerül sokba, ahogyan elintézni azt sem, hogy senki se figyeljen. Ami a zöld házban máskor nagy előny volt - egymás magánéletének tiszteletben tartása -, most csupán nehézségnek tűnt.
Igyekeztem hát elkerülni az egy helyben maradást, és fölös szabadidőmben jártam a kastélyt. Bár általában elkerültem a túlzottan forgalmas helyeket, most rávettem magamat, hogy emberek közé merészkedjek - ott még mindig kisebb esélyt láttam egy esetleges támadásra. Összekulcsolt karokkal állok, nekidőlve a kútnak. Egy szürke pólót, fekete farmert és sötétzöld kapucnis pulcsit viselek, kivételesen tornacipővel. A zsebeimben minden, ami kellhet: pálca, öngyújtó, cigi. Nem igazán figyelek oda rá, hogy mi történik körülöttem, egészen, amíg egy pergamen nem landol a vízben mellettem, majd nem kezdi el azt egy lány kihalászni.
- A pergamenhalászat valami új sport? - Hangom gúnyos, idegesít, hogy megzavarta a viszonylagos lelki békémet, és betolakodott az aurámba. Bár nem volt eddig sem jobb dolgom a csendes nézelődésnél, ez nem azt jelenti, hogy vágytam rá, hogy ez az állapot megváltozzon.
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 17. 12:18 Ugrás a poszthoz

Aisha

A magam részéről nem érdekel a csaj, vagy, hogy mit művel éppen, az egyetlen kérésem az, hogy csöndben tegye, és hagyja, hogy egy kicsit nyugodt maradjon a légkör. Természetesen agyamnak egyik fele folyamatosan Dávidékra, vagy más idegenek jelenlétére koncentrál, felhasználom elmei szinten az összes gyakorlatot, amit az illúziómágia elsajátításának során szereztem. Mivel ez a mágiaág is az agyból ered, ott keresi az összefüggéseket, határozottan könnyedén lehet mások elméjének megérzésére használni. Ezért is imádtam annyira. Kívülről az egész egy egyszerű szemfényvesztésnek tűnt, azonban belülről úgy éreztem, hogy szinte bármit megtehetek az illúziómágia segítségével. Felismerhettem vele az ellenségeimet, használhattam fegyverként, vagy akár a saját szórakozásomra is. Rendkívül sokrétű tudomány volt, és - szerencsémre - kevesen ismerték, még kevesebben használták.
Fél szemmel figyelem, hogy mit csinál a kislány - mert hozzám képest annak tűnt -, de nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget. Nem ismerem őt, ami nem csoda, hiszen a fiatalok közül alig néhánnyal beszéltem eddig életemben - velük is csupán a céljaim elérésének érdekében. Van egy alap korhatár, ami alatt még nekem is túl nagy a korkülönbség, így a kicsiket inkább igyekszek elkerülni. A rellonosakkal ez nehezebb, hiszen a klubhelyiségben nap mint nap összefuthatunk, de ebből kiindulva legalább meg tudtam állapítani, hogy a pergamenhalászó biztosan nem a háztársam. A hitem a Rellonban visszaállt a normális szintre.
Nem esik meg a szívem rajta - mintha az olyan gyakran előfordulna egyébként is -, azonban átgondolva a pro és kontra érveket, előveszem a pálcámat a kabátom belső zsebéből, majd oda sem figyelve nagyon a sok hülyeségre, amit összehord, unottan intek egyet a pálcámmal a kút irányába, és a pergamenre koncentrálok.
- Invito -Nem kell egészen egy másodperc, és az ázott köteg már a kezeim között is van. Nem tudom, hogy hányadikos lehet a lány, nem is nagyon izgat, de az Invito egy alap varázsige, ő pedig hosszú percekig szenvedett vele, hogy kézzel kihalássza a kútból a pergament. Vagy kisebb, mint harmadikos, vagy mazochista egy természete van. Egy beképzelt félmosollyal nyújtom felé a vizes tekercset.
- És? Ez most hogy jön ide? - felvonom a szemöldökömet nem igazán követve a logikáját. Dohányzok. Ez egy tény. Még csak nem is kérdés volt a részéről. Nem vagyok vele egyedül, soha nem is voltam. Akárhányan előadják az iskolában, hogy ők szabálykövető, rendes kisdiákok, legalább a 70%-uk dohányzik, legtöbben tiltott helyen. Én legalább nem tagadom.
Séllei K. Olivér
INAKTÍV


Illuzionista
RPG hsz: 220
Összes hsz: 2702
Írta: 2014. május 23. 14:52 Ugrás a poszthoz

Aisha


Nem vagyok az az ember, akit túlságosan boldogít, hogyha más társaságában kell elütnie az idejét. Sőt. Kifejezetten utálom, hogyha másokhoz kell igazodnom, és ez alól csupán néhány eset kivétel. A kislány társaságának sem örvendek túlzottan, de még mindig tűrhetőbbnek tűnik, mint néhány diák a saját korosztályomból. Legalább őt nem ismerem, nem kell úgy tennem, mintha ezerféle dolog lennék, ami amúgy nem vagyok. Semmi érdekem nem származik belőle, hogy vele hozott össze a sors, de hátrányom sem, ez pedig már ebben az iskolában pozitívumnak tűnik. Komolyan, kezdem úgy érezni, hogy az egész iskola szépen lassan túlzsúfolt lesz számunkra. Még az alagsorban is feltűnően többen vagyunk, mint az feltétlen szükséges lenne, ez pedig rellonos lelkemnek, azaz lelkünknek nem tesz jót. Akár azt is mondhatnám, hogy ennek a többiek látják kárát.
- Nem a könnyebb út. A logikusabb. - Vállat vonok, tényleg nem érdekel, hogy mit gondol. Inkább legyen hálás, hogy kiszedtem az ázott pergamentekercsét a kútból, szépen fogja be a száját, és hagyjon egy kicsit pihenni. Nem azért jöttem ide, hogy mások dühöngését hallgassam, éppen elég számomra a sajátom. Ami a kimerültség mellett csak egy egészen apró tényezőnek tűnik.
Nem vagyok hülye, hogy mikor ott van a kezemben a pálcám, megpróbáljam mugli módra elérni, amit akarok. Hiába vagyok félvér, és nőttem fel a száz százalékig mugli apám mellett, sosem nyűgöztek le ezek a módszerek. A varázslat pedig nagyban megkönnyítette az életemet egyes helyzetekben, éppen ezért amikor csak lehetett, használtam is a különféle bűbájokat. Nem mintha egy egyszerű Invito túl nagy élvezetet okozott volna, de legalább nem kellett megmozdulnom, valamint olyan látványosan szenvednem, mint a lány tette néhány perccel korábban.
Csak grimaszolok a következő megjegyzésére. Eszemben sem volt várni, hogy oltárt emeljen bárki is, vagy nekiálljon a dicsőítésemnek, egyszerűen csak arra vágytam, hogy végre mindenki hagyjon békén. A mindenkibe pedig ő is beletartozott. Nyilvánvalóan nem azon a véleményen volt, mint én a nyugalomról, és főleg nem úgy tűnt, hogy békén akar hagyni a sikeres "mentőakció" végeztével. Na nem mintha ez ebben az iskolában újdonság lenne.
- És szeretnéd kipróbálni? - vonom fel a szemöldökömet. Hogyha ezzel elérhetem, hogy elüljön a kíváncsisága, és végre békén hagyjon, gondolkodás nélkül bólintok rá. Az utolsó mondatára nem reagálok, de kezd derengeni, hogy ki is lehet ő.
A kastélyt körülvevő vidék - Séllei K. Olivér összes RPG hozzászólása (6 darab)

Oldalak: [1] Fel