Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Reccsen néhány faág a lábam alatt, ahogy gyalogtempóban megközelítem a faházat. Az enyhe időjárás miatt nem öltöztem fel vastagon, a vékonyabb kabátomhoz gondosan a nyakam köré tekertem barna sálamat. Útközben azért áthűlök, hiszen az erdő nyirkos hely, és hosszú út vezet a birtokon keresztül a titkos bunkihoz, vagy mihez. Én sem olyan régóta fedeztem fel, de azóta szívesen járok ide olvasni, alkotni, mert a suli többi terméhez képest ilyenkor senki nem merészkedik ide, pláne sötétedéshez közel. De most még van egy kis időm, és hoztam gyertyákat is, ha szükség lenne rá. Összeszorított fogakkal azzal nyugtatom magam, hogy odabent már nem lesz annyira hideg.
Magányosnak érzem magam, az elmúlt időszak mindent felborított körülöttem. Ritkábban küldök leveleket haza, és a barátaim is elfoglaltak. Jóvá kell tennem Karolánál, hogy nem hívtam el a bálra, és továbbra is aggaszt, amit róla hallottam. Haragszom magamra és bűntudatom van, amiért hagytam magam ehelyett az orromnál fogva vezetni. Ha bátrabb vagyok, a lánnyal lettem volna, ehelyett valami olyasmi történt, aminek nem hiszem, hogy kellett volna. Nehezen alszom a gondolatok miatt, hiszen pontosan emlékszem, hogy miket mondott utánam. Olyan, mintha cserben hagytam volna Theont a tisztáson, pedig nem szoktam csak úgy elfutni. Akkor viszont mentem, mint egy gép, betelt a pohár. Próbálom felidézni, hogy mi lehetett az a félmondat, amit félreértett, és amivel kiválthattam nála a következményt. Megbántottam őt, és magamat okolom a félreértésért, meg hogy megbántottam. Nem szabadott volna megnéznem őt magamnak... Pedig én igyekeztem tartani a távolságot, és ha egy kicsit is engedtem, már megvolt a baj.
Ahogy a felfelé vezető lépcsőkre lépek, a korhadt fa megnyikordul alattam. A korlátnak támaszkodva óvatosan lépkedek fel, nehogy beszakadjon alattam az instabil deszka, de könnyű súlyomnak hála épségben feljutok. Az ajtóban kiviharzik egy furcsa szerzet, kapucniban és napszemüvegben. Nem számítok rá, ezért is ugrom félre ijedtemben, de a szemem sarkából még elkapom a vonásait. Theon az? Szerintem csak azért néz levegőnek, mert haragszik rám. Kellett, hogy lásson... Vagy ennyit számítok neki, hogy már fel se ismer. Akkor kellettem neki valamire, hogy legyen társasága, de túltette magát rajtam.
Görcsbe rándul a gyomrom a gondolattól, hogy őt láthattam az előbb. Bemenekülök a faházba, ledobom magam az egyik babzsákra, amiben az előbb mintha még ültek volna, a táskámat pedig magam mellé rakva előkeresem benne a könyvemet. Meglátok azonban egy füzetet a földön heverve. Remegő ujjakkal a kezembe veszem és belelapozok. Úgy látszik, nincs befejezve, valakinek a naplója lehet, vagy valami jegyzetfüzet. Talán egy kitalált történet, mint amiket én is szoktam írni. Az is elég gáz lenne, ha egyszer elhagynám és valaki más találná meg... A név azonban túl ismerős benne. Theory... És akkor minden összeáll a fejemben. Kapkodva falom a betűket, ki tudja mióta, oda-vissza lapozgatva az időben a bejegyzések között. Az idő megáll számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Raphael a nevelőapja lehet, azért nevezheti a nevén. Hamarosan rám is ez vár, ha a szüleim tényleg elválnak. Kíváncsi vagyok, mennyire megy majd könnyen, van akinél évekig pereskednek. Anya szüleitől van a lakás, abba szerintem apának nem lesz sok beleszólása, de mi a helyzet a többivel? Vagy a testvéreimmel... Anya és apa megérdemelnek egy normális kapcsolatot, persze szkeptikus leszek, ha egyszer új párt találnának. Biztos, hogy nem fogok senki mást apának hívni, és bár nagyon jó lenne, ha megváltozna és minden helyrejönne, azért sosem alkottak tökéletes párt, így jobban átlátva a helyzetet. Az iskolába kerülésem óta különösen megy az elvonatkoztatás, nem mintha olyan nehéz lenne azzal, hogy alig lakom velük és csak a múlton tudok rágódni.
Találomra olvasok bele a bejegyzésekbe, különösen a legutolsó irományon időzök el. Mintha egy picit magamra ismernék, legalábbis megnyugtat, hogy másnál se minden fenékig tejfel, de csomó minden értelemszerűen nem világos a történetből, vagy csak egyszerűen nem akarom elhinni a leírtakat. Gyűlölet és undor. Érintések. Gyógyíthatatlannak tűnő sérülések, nyomás az ember vállán. Nem átlagos napokról van ebben beszámoló, és nem a korosztályom klisés problémáival foglalkozik. Valami hihetetlenül ellentmondásos érzéssel szorongatom a kezemben a füzetet, fel sem fogva teljesen, hogy mit teszek, mennyire illetlen vagyok, és mekkora veszélybe sodrom magam. A kíváncsiság túl erős, mert erre a tudásra már régóta szomjaztam. És akármennyire kavarodik fel a gyomrom a szövegtől, én mégis élvezem, ahogy olvasom, és az adrenalinszintem egyre csak emelkedik az izgalomtól.
Durva neszelés az ajtó mögül, aminek a hatására összecsukom a könyvet úgy, hogy néhány lapját véletlenül össze is gyűröm. Beletemetkeztem a titkos naplóba, és nem csak a saját dolgomat hanyagoltam eddig, de még a környezetemre se figyeltem eléggé, hogy meghalljam a vészjósló jeleket. Amikor beront a srác, a füzete még mindig a kezemben van. Előbb az érkezőre, aztán az itt felejtett holmijára pillantok. Gombóc van a torkomban.
- Én... nem tudtam, hogy a tiéd... - ez nem teljesen igaz, de ha ez a hazugság ment meg a fiú haragja elől, akkor muszáj ehhez folyamodnom. - Ne haragudj. Nem esett baja - habogok, a gyenge magyarázkodás azonban nem hiszem, hogy meggyőzi őt arról, hogy pont nálam volt jó helye a gondolatainak, még ha szerintem tényleg szerencsés, hogy nem más valakinek a kezébe került. Dühösen tépi ki a kezemből féltett tulajdonát, amit utána magához is szorít. Tényleg nagy bajba keveredtem...
- Theon - szólok utána rekedten, hátha szóvá tudom tartani, még mielőtt kiviharzana a faházból. - Megértem, ha most mérges vagy - fut végig agyamon a karácsonyi bál, valamint a naplóban leírtak emlékei. Már megint én kavarok be nála, amiért ha jól sejtem, büntetést fogok kapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Megrándulok a hangos koppanástól, amit a fiú öklöse kelt az ajtófélfába. A napló nem hazudik, valóban érzelmi viharok tombolnak benne, és a csillapíthatatlan harag a valóságban is testet ölt, ha okot talál rá. Saját magamról nem találtam a füzetében részleteket. Talán jelentéktelen figura vagyok, talán csak nem olvastam át elég tüzetesen. Az idő rövidsége miatt szeretném az utóbbit hinni, de ez inkább az a vágyam is lehet, hogy valakinek fontos legyek. Hátradőlök, amennyire lehetséges, de elfutni nem tudok, ahhoz túl kényelmesen belesüppedtem a babzsákba, a kijáratot pedig elállja a srác. Mi minden miatt lehet mérges? A titkait félti, vagy többről van szó? Haragszom rá, amiért mindent lerombolt bennem a bálon, pedig nagyon jól indult köztünk az újrakezdés. Még hogy tiszta lap... A francokat. Kapott egy második esélyt, de amint kettesben voltam vele, ismét kellemetlen helyzetbe hozott, pedig megígérte, hogy megváltozik.
- Hát... - fújom ki a levegőt, ahogy a megfelelő szavakat próbálom keresni. Nem tudom, mi lenne a jó válasz, de biztos nem a motyogásom. Fülig pirulva húzom össze magam szégyenemben, és csak az üvöltésére tudatosul igazán, hogy mennyire belegázoltam a lelkébe. Pedig én nem vagyok ilyen, vagyis nem ilyen vagyok, vele ellentétben. Megtartom mások titkait, átérzem valakinek a nehéz helyzetét, és a bizalmára törekszem, mert egyébként sincsenek sokan körülöttem, akikre számíthatok. Óriási hiba volt belelapoznom a naplóba.
Nem tudok tovább tétlenül a fotelbe süppedve ülni, ezért felkelek és megállok vele szemben úgy, hogy megtartsam a kettőnk közötti tisztes távolságot, ami azért kell, hogy maradjon valamennyi önbizalmam válaszolni neki. Erőt veszek magamon, és a fejem lehorgasztása helyett a szemébe nézek. A sebhelyek mintha egy fokkal jobban festenének, mint a bálon, de túl messze van hozzám. Azzal, hogy nem a földön ülök, kevésbé érzem magam alárendeltnek.
- Te is tudod, hogy nem esti mese - rázom meg a fejem szomorúan, ahogy nyelek egy nagyot. - Véletlen volt. Tudod, hogy tartom a szám - folytatom a győzködést, hátha sikerül megnyugtatnom valahogy anélkül, hogy nekem támadjon. Összefonom magam előtt a karjaimat és az ablakhoz sétálok, onnan nézek végig a fiún, ahogy továbbra is a naplóját szorongatja. A bálon minden olyan jó volt köztünk, amíg... Pedig ő is hiányzott. Aztán megint itt vagyunk, de most mintha újra a tanulószobában érezném magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mégis miről beszél? Ő szúrta el... Elbizonytalanít, amikor olyanokkal jön, hogy azt hitte, én is akartam azt a dolgot. De nem ismerhet ilyennek, nekem pedig azt nem szabadna elfelejtenem, hogy mielőtt kiszúrt volna a sátraknál, még valami lánnyal enyelgett. Hány áldozat lehet még a kastélyban, akik ugyanúgy szenvednek Theon miatt, mint én? A különleges kisugárzása, amivel mindenkit hiteget. Ha nyugodt, akkor nagyon határozottnak tud lenni, biztonságban éreztem magam mellette akkor is, amikor kinevettek a többiek a tánctéren. Mellém állt és megvédett. Szar érzés tudni, hogy hátsó szándékai voltak. De hol hibáztam? Túl jó vagyok, túl ártatlan... Könnyen megszerezhető áldozat. Egy sovány, hiszékeny, makogó, könyvmoly levitás.
- Veled akartam maradni... - cáfolok rá a feltételezéseire, és nagyon fáj, hogy rám se néz. Érzem, hogy lassan könnybe lábadnak a szemeim, ha így folytatom, de próbálok annyi erőt venni magamon, hogy ne égessem le magam még egyszer. Mély levegőket veszek, hátha jobban fogom magam érezni.
Mintha kést szúrna belém, annyira meglep amit mond. Aprón remegni kezdek, magamban fortyogva, miközben megannyi gondolat cikázik az agyamban. Az emlékeim között kutatok lázasan, hátha találok valamit, amivel menthetem a menthetőt. Nagyon szorul a nyakam körül a hurok. Látom, hogy egy pillanat alatt összepakol és távozásra készen áll a bejáratnál, és nem akarom elhinni, hogy ez velem történik. Többé nem tudnék úgy elmenni a folyosón mellette, hogy ne szorulna össze a torkom, ahogy eddig is rettegtem tőle. De mindvégig magamat hibáztatnám.
- Mit rontottam el?! - szalad ki belőlem kétségbeesetten, elcsukló hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Percek kérdése és én lehetek a következő, akit megtalál az ütéseivel. Félek, hogy ezúttal ismét egy olyan állapotában fogtam ki, amikor elvesztette az ítélőképességét. Bosszant, hogy ismerem a jó oldalát is, ugyanakkor nem csodálkozom a kiborulásán, hiszen amit lefirkált magának a kis füzetébe, azt valószínűleg soha nem osztotta volna meg másokkal. Én is pipa lennék. Fogalmam sincs, hogyan kezelném nemhogy a napló illetéktelen kézbe kerülését, de még az abban leírtakat se.
- Nem... - vágom rá ösztönösen, ahogy magam elé nézve kétségbeesetten győzködni próbálom őt arról, hogy az én esetemben másról van szó. Előítéletesen kezel, ahogy én őt, amíg nem jött oda hozzám újból. Kár, hogy nem ismer jobban, mert nem olyan vagyok, mint amilyennek gondol. - Jól éreztem magam a bálon. Szerintem tök jó volt a tánc, a beszélgetések, meg hogy mellém álltál - apró mosolyra húzódik a szám, ahogy felidézem magam előtt a jelenetet, amikor megvédett mások gúnyolódásától a pultnál és a táncolók között egyaránt.
- Nem ítéllek el azok miatt - bökök a táskája felé, amiben az irományait rejtette el. Attól még nem egy angyal persze, ugyanúgy haragszom rá a nyomulása miatt, meg hogy fizikailag is bántalmazott. Inkább vegyes érzelmek kavarognak bennem, mert a korábbinál másképp látom a dolgokat. Sokkal megértőbb vagyok, de a bőröm is féltem, nem szólhatok vissza akárhogyan.
- Hát jó. Tessék, most veled maradok. Sőt, veled is megyek, ha le akarsz lépni - dacosan lehuppanok a szomszédos babzsákba, a biztonság kedvéért magamhoz húzva a táskámat. Bizonytalan hangom elárulja, hogy nem vagyok valami határozott, hiszen ha megint félelmet kelt bennem, akkor nem biztos, hogy be tudom tartani a szavamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nehéz úgy beszélgetnem vele, hogy ne fedjem fel előtte a valódi tudásomat. A rövid idő alatt, amíg a napló a kezemben volt, csak részleteket tudtam átfutni, az izgalomtól pedig fel se fogtam sokszor, hogy mit olvasok. Túl sok információ került a birtokomba, amit még egy levitás elmének is kihívás egyszerre feldolgozni. Nem vagyok képben mindennel, ő viszont azt hiheti, hogy igen. Amíg viszont ez titokban marad előtte, addig sokkal jobban fél tőlem, mint kellene. Ha pedig kimagyarázom magam, a bizalmát úgyse kapom vissza.
- Szerinted tökéletesnek gondollak? Rohadtul nem... De engem nem érdekel, hogy állításod szerint mekkora ribanc vagy - hazudok, hiszen fáj valamiért, hogy így viselkedik a kastélyban, de mégsem emiatt neheztelek rá. - Vannak fura dolgaid, igen. Nem értem, miért kellett úgy viselkedned a tanulószobában - ismerem be neki kissé félénken, és még a csuklómat is felé mutatom, hogy emlékeztessem őt arra a pontra, amire rálépett.
- A bálon pedig valami lánytól pattantál le, és én pont kapóra jöttem. Miért te vagy megsértődve? - szorul össze a torkom, ahogy nagy nehezen fel merem tenni neki a kérdést. Viszont jobb, ha nem húzzuk tovább, mert a tüskék amiket lassan heti szinten belém szúr, már kezdenek elviselhetetlenné válni. Talán az ölemben szorongatott táskától érzem magam biztonságban. Meglazítom a sálamat, majd le is dobom magam mellé, hogy kicsit megkönnyebbüljek. Ő azt hiszi, hogy elítélem, én pedig nem is tudom, hogy mit... Nem tudok szabadulni tőle, újra és újra visszasétálok a csapdájába.
- Oda nem tudlak, mert nem vagyok rellonos - vágok vissza, ahogy összenézve én is elmosolyodom. Átkulcsolom a táskám, közben pedig azon gondolkodom, hogy hol a hiba kettőnk kapcsolatában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Csalódottan hunyom le a szemem egy pillanatra. Mondjuk tudtam, hogy ezt fogja válaszolni, hiába reménykedtem hiszékenyen az ellenkezőjében. Valamivel könnyebb lett azzal, hogy kimondhattam neki majdnem mindent, ami az elmúlt időszakban a lelkemet nyomta vele kapcsolatban. És érdekes módon nem csattant az arcomon pofon, helyette egymás mellé ülve beszélgetni kezdünk. Ez újra az a Theon, aki olyan szimpatikus lett a bálon. Akiről sejtettem, hogy még visszatérhet hozzám, ha jól bánok a szavakkal. Aki nem az a szörnyeteg, aminek tartja magát, és attól fél, hogy mások nem tudják benne meglátni a jót. Titkon azt kérdezem meg magamtól, hogy vajon manipulálom-e őt akár csak egy kicsikét is, annak ellenére, hogy mindketten a fordítottját hisszük.
Észreveszem, ahogy a térdeimet bámulja, de nem szólok rá semmit. Szinte égeti a bőrömet azon a ponton, ahol az íriszeiből induló képzeletbeli sugár találkozik a farmer anyagával.
Megilletődve mosolyodom el a megjegyzésein. A könyvben olvasottak fényében bűntudatom lenne röhögnöm rajtuk, mert úgy gondolom, hogy ezzel a múltjára is utalhat, hisz magát hibáztatja, de én nem győzhetem meg arról, hogy ez nem így van. Nem vagyok sem a pszichológusa, sem a barátja. Pedig lehet, hogy annak kéne lennem, mármint a szívdokinak, aki megérteti vele, hogy nem ez a megoldás. Csak tudnám, hogy a történtek fényében hogy maradt ennyi önbizalma, amikor engem ez a kevés rossz is a múltamban képes volt egy befelé forduló, szorongó természetté formálni. De bizalmatlan is lettem, ugyanúgy ahogy ő. Ezzel a részével azonosulni tudok.
- Eddig azt hittem, hogy nekem van szar családom... Mostanában sok minden összegyűlt körülöttem, ami miatt padlón vagyok. Neked hogy marad erőd túlélni? - pillantok végig rajta, valamiféle keserédes mosollyal az arcomon. Meglepően őszinte vagyok vele, mert talán úgy érzem, hogy a hozzáfért információért cserébe tartozom neki annyival, hogy én is megnyílok neki. Még mindig jóval többet tudok róla, mint kellene, a tanácsára pedig tényleg kíváncsi vagyok.
A táskát félretéve elfekszem a babzsákon úgy, hogy a srác felé forduljak, fejemet pedig az egyik tenyerembe támasztom. Így újra közel érezhetem őt magamhoz, amitől elfog az a furcsa és ellentmondásos érzés. Vágytam erre... A levegőben ott a feszültség, mintha bármikor bármi megtörténhetne. Lehet, hogy szadista vagyok, amiért élvezem az indulatok gyors váltakozásait magam körül, és szándékosan keresem a veszélyes helyzetet vele, amikor hol leüvölti a fejem, hol kedvesen mosolyog rám. Tetszik a ruhája.
- Valamiért erősnek gondollak, de beszéltél már ezekről valakinek? - Kérdezem halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Miért vagyok Prücsök? - kérem ki magamnak a furcsa becenevet, amit eddig egyedül ő aggasztott rám. Egyszerűen aranyos, ahogy kínjában elneveti magát a helyzetén. Még mindig jobb, mintha elsírná magát előttem. Arra nem is tudom, hogyan reagálnék. Zavarban lennék, mint az esetek többségében, az tuti. De őt mindig erősnek láttam, még ha a dühével nehezen is tud bánni. Olyannak, aki könnyedén túllendül a problémáin, de ezek szerint megőrzi őket, vagy csak kiírja magának és ez a nagy titok. Egy nagy álarc, ami mögött ki tudja, mi rejtőzik pontosan. Mert a valódi énjét még a naplón keresztül se tudom megismerni. Azt azért nem gondolom, hogy direkt hagyta odabenn, hogy megtaláljam, de biztosan olyan hatással is volt rá a múltja, ami számára még nem nyilvánvaló.
Nem szeretnék ennél jobban belefolyni a családi drámába, de a sajnáló tekintetemből azt hiszem összerakhatja, hogy nem örülök a húga visszautazásának. Bólintok egyet, hisz olvastam az utolsó bejegyzést, ami közvetlenül ezzel a témával foglalkozik. Már korábban is úgy mesélt nekem Theoryról, mint egy számára nagyon fontos személyről. Elhiszem, hogy az ikertestvére mennyire közel állhat hozzá, talán jobb lenne neki, ha egy iskolába járnának, mert akkor tudna rá vigyázni. Most viszont úgy érezheti, hogy nem lehet méltó bátyja.
- Figyelj, hogy értetted azt a múltkor, hogy nem úgy gondoltad? - Beletúrok a hajamba, hogy a hosszabb tincsek ne zavarjanak a kilátásban, a fülem mögé simítva jó helyen lesznek a továbbiakban. Szerintem nem felejtette el, hogy mire értem a kérdést... Pontosan hallottam a szavait, amikor elszöktem tőle. Ahogy a kérdését is arról, hogy hogyan viselkedhetne másként. Azóta is ezen töröm a fejem.
- Aha, bár nem ment könnyen. Rólad még mindig nem beszéltem, pedig nehéz magamban tartanom. De talán így lesz a legjobb - vonom meg a vállaimat, ahogy elmosolyodom, fejemet pedig a babzsákra hajtom. - Tudod, én nem vagyok olyan laza, mint te - vigyorgok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- A tücskökről nem az jut eszembe, hogy aranyosak - pislogok nagyokat magam elé. Továbbra sem vagyok kibékülve az általa választott gúnynevemmel, jó leszek Beninek ugyanúgy, ahogy mindenki más is szólít. Hát még, ha a Rudolfot tudná, aminek különböző változatait a víz se mosná le rólam. Nem is értem, hogy miért nem engedték anyáék, hogy megváltoztassam valami gyakoribbra. Állítólag a nagyapám után kaptam, aki mint kiderült, szintén varázsló volt, szóval akár büszke is lehetnék rá. Nekem előbb jut eszembe róla a rénszarvas, mint a papa, akit a családon belüli ellenségeskedések miatt amúgy se látogattunk valami sűrűn.
Felvont szemöldökkel nézem végig, ahogy előhúz a zsebéből egy doboz cigarettát. Már nem tudtam elképzelni, hogy mire készül. Úgy tűnik, egyesek ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy valamit baszkuráljanak. A táskámban van pár kacat, köztük a klasszikus mentolos cukorka, de most nincs kedvem előkotorni őket. Előbb-utóbb a gyertyákat kell meggyújtanom, ha sokáig a faházban maradunk, hiszen ilyen időben hamar lemegy a nap. De a beszélgetéshez nem kell fény, arról pedig már rég letettem, hogy ma olvasni vagy rajzolgatni fogok. Helyette elidőzöm a falakon még épphogy kivehető firkálmányokon, amiket az előttem idejáró diákok véstek bele a fába.
- Ki kell találnom neked is valamit - fordulok felé. - Lehetnél mondjuk Tejföl. Azt amúgy is szeretem - nyalom meg a szám széleit egy kicsit, hogy szórakozzak vele. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a fiúnál ez egy kicsit veszélyes célzás, de valamiért most azt érzem, hogy nem fog leteperni a következő pillanatban, pláne ha bármikor megzsarolhatom a múltjával. Nem tervezem, de ha ez lesz a megoldás arra, hogy a továbbiakban ne piszkáljon, akkor sajnálat ide vagy oda, bedobom a kártyám.
- Nem tudom, mi ütött belém. Azt hiszem csak megijedtem... De ne haragudj, ha félreérthetően viselkedtem, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni - sütöm le a szemem egy vállrántással. Szégyellem, hogy úgy elengedtem magam. Jobb is, ha most ezeket meg tudjuk beszélni. Na de... akkor vajon bejövök neki? Fura egy alak. Nem hiszem, hogy bármit is akarna tőlem, tekintve hogy mindenkivel így viselkedhet. És miért tépné fel a sebeket a sötét múltja után? Nem akarom őt semmire sem emlékeztetni.
- És mit gondolsz rólam? - Kérdezem halkan, hangomból ítélve igencsak tartva a választól, de őszintén. - Mármint amilyennek látsz... Na mindegy. Amúgy ha tényleg másképp akarsz viselkedni, tanuld meg kezelni az indulataid  - látszik, hogy kezdek egy kicsit összezavarodni, ezért is veszek el egy szálat inkább, de csak hogy jobban szemügyre vehessem. Forgatom egy kicsit az ujjaim között, és még meg is szagolgatom, amikor gyanússá válik.
- Ez csak rágó, nem? - Kérdezem meg a biztonság kedvéért, kissé megdöbbenten. - Remélem te is így fogod fel a saját sztorid, Tejföl - elmosolyodom a tanácsára, a paskolásra reagálva pedig elegyensúlyozok és finoman rúgok egyet a lábába, amolyan játékos bosszúként.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Kígyód?! A kastélyban? - támaszkodom fel félig a meglepődöttségtől, aztán hangosan felröhögök a hozzáállásán. Nagyon durva, hogy ez a fiú mindig meg tud lepni valahogy. Hihetetlen figura. Minél több időt töltök el vele, annál kíváncsibbá tesz. Mondjuk többet tudok róla a kelleténél, hiszen sikerült egy olyan helyzetbe sodornom magam, amitől valamiféle bűntudatom támadt, úgyhogy próbálom visszafogni magam a kérdéseimmel, és inkább magamról beszélek többet. Már amennyire érdekli persze. De biztosan foglalkoztatja, hogy mégis miféle diáktársa kezébe került a naplója. Szóval a lényeg, hogy most úgy érzem, ha visszacsinálni nem tudom, legalább a viselkedésemmel jóváteszem a kutakodást. Nem hagyhatom egyedül, az már túlságosan is megalázó lenne rá nézve, én amúgy is lelkiismeretes vagyok.
- Mi másról? Vagy a hónaljad is fehér? - Folytatom vele a viccelődést, mert úgy tűnik sikerül jó kedvre derítenem a névválasztásommal. A bálon is többször meg tudtam nevettetni, ami nagyon nagy szó tőlem, aki általában nehezen hat az emberekre, nemhogy megnyerő legyen számukra. Valóságos felüdülés amúgy boldognak látni azok után, hogy nem sokkal korábban még az ajtót ütötte mérgében. Ilyenkor mindig egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy milyen jól tudom kezelni az embereket, amíg a végén mindent el nem rontok, mint legutóbb a hóban.
Felőlem lezárhatjuk... Elfelejteni nem felejtem el a pillanatot, amikor majdnem összeért az ajkunk, de hát egyet kell értenem vele, jobb lesz nem rágódnom rajta. Túlságosan ő uralja a gondolataimat mostanában, na meg a Karolával való veszekedésem és a Márkkal kapcsolatos gyanúm, ideje lesz lassan visszatérnem a tanulásra, hiszen néhány hónap múlva nyakamon a vizsgaidőszak, ami az első igazán nagy megpróbáltatás lesz az iskolában.
- Hát én se. De nem akarok törékeny lenni - a torkomban dobogott a szívem a válaszától, de most kicsit megkönnyebbülök, mert nem ő az első, aki ezeket elmondja, tisztában vagyok a tulajdonságaimmal. Csalódott se vagyok, hiszen nem mutatok neki más képet magamról, mint amilyen a valóság. Vele ellentétben. Legalább ő jól lát engem az elmondásai alapján. - Te pedig lazának akarsz tűnni, holott ugyanúgy érzékenynek gondollak... És most már az okát is tudom - ezt csendben teszem hozzá, nem vádlóan, hátha érdekli a véleményem. Nem hiszem, hogy sokan foglalkoznának vele, és pláne kevesen vannak azok, akik megsejthetik az igazságot.
- Azt mondják addig jó, amíg nem szoksz rá - jegyzem meg neki, ahogy az ő korábbi példáját követve rágcsálni kezdem a végét, akárcsak a nagyfiúk. Élvezem, hogy így a saját képzeletemben már rögtön a főgonosznak tűnök. - Remélem hamarosan elmúlnak a sebeid. Szoktad kenni valamivel? - Pillantok kíváncsian a műtét nyomára. Valószínűleg még hetekig így kell mászkálnia, de kezdek hozzászokni a látványhoz. Elveszem az újabb szálat is, így már elég nagy a cucc a számban ahhoz, hogy fújjak néhány buborékot.
- Na és van valami érdekes a táskádban? A naplódon kívül - hajolok át az ülésen, hogy egy gyors pillantást vethessek a sarokba vágott holmira, majd egy nagyot ásítva elnyújtózom a zsákon és folytatom a csámcsogást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Egy pillanatra megfagy a vér az ereimben, ahogy elképzelem a találkozást. A legtöbb emberhez hasonlóan ódzkodom tőlük, talán csak a nagyobb pókoktól félek jobban. Azt persze nem tudom megmondani, hogy élőben hogyan reagálnék, ha mondjuk a nyakamba rakná, vagy csak megengedné, hogy végigsimítsak a fején. Kinézem a gazdájából, hogy támadásra képezte ki kedvencét, de valahol az is benne van a pakliban, hogy a csúszómászója az ő szíve csücske, mármint a húga után.
- Hát, kígyót még csak üvegfalon keresztül láttam. Talán majd később, addig erőt gyűjtök. Nekem amúgy lett egy repülő kaméleonom. Pár napja kaptam, Kamcsinak hívják - újságolom el neki büszkén, hiszen a Levita vezetőség karácsonyi ajándéka egyúttal az én első saját háziállatom is, amikor végre kipróbálhatom, hogy milyen vigyázni valamire. Nem egyszerű a tartása, hiszen ügyelnem kell arra, hogy ne szökjön el a kis terráriumából, de az etetése is körülményes kicsit, na meg a számára megfelelő hőmérséklet biztosítása. De talán megbirkózom a kihívással, nem véletlenül kerültem a kékekhez. Alig várom, hogy trükkökre taníthassam. Ha nagyobb lesz, és a srácot is érdekli, szívesen megmutatom neki. Amúgy teljesen azt hittem, hogy macskám lesz előbb, tök érdekes.
- Biztos, hogy ezt akartam hallani? - vörösödöm el. Sehogy se kényelmes hosszú távon ez a fotel, úgyhogy megpróbálom hason fekve, az alkaromra támaszkodva folytatni a beszélgetést. Egy pillanatnyi hatásszünet után elnevetem magam zavaromban, mert már nem bírom tovább visszatartani. Ennyi idő kellett, hogy felfogjam és elképzeljem, hogy miről is beszélgetünk éppen. Hát, elég abszurd, még jó hogy csak mi ketten vagyunk itt. Ez is valami olyan, amivel ő szemrebbenés nélkül büszkélkedik, nekem pedig eszembe nem jutna megosztani másokkal. - Cuki? Akkor miért köt belém minden második ember, hm? Az már nem annyira esik jól. Inkább lennék határozott, akinek kevésbé számít mások véleménye - áradozom az ideálisnak vélt személyiségjegyekről, amik persze hiányoznak belőlem. Eddig nem úgy tűnik, hogy átérezné a helyzetemet, mondjuk nem csodálkozom, ő nem ebben a cipőben jár, a saját kis módszerével pedig nagyon jól elvan. De otthon mit szólnának, ha ezentúl nem érdekelne a tanulás, és botrányt botrányra halmoznék? Milyen barátokat szerezhetnék, akik az új énemért szeretnének? Mert felszínes se akarok lenni. Nekem ez az egész nem megy. Megszoktam a vesztes oldalt.
- Igenis, Tejföl - öltök rá nyelvet unottan. Lakat a számon, ahogy mutatom is. A kulcsot pedig eldobom jó messzire. Tetszik, hogy ismerem a titkát, és átláthatok a lázadó külsőn. Annyira éreztem rajta, hogy több szorult belé. Más magyarázata aligha lett volna a viselkedészavarának. Pont ezért a felfedezésért sajnos nem jár, pedig jót tenne a versenynek.
- Lehet - gondolkodom el egy pillanatra. - És ezek miatt vagy ideges, vagy van más is? Mármint amúgy eddig ki se néztem volna belőled, hogy stresszes vagy. Azon kívül, amikor valaki felhúz téged a hülyeségeivel. Mondjuk én - nevetek kínosan, ahogy a szám elé kapom a kezem. Lehet, hogy amúgy szimplán hangulatember, nekem pedig a nyugodtabb percei maradnak meg elsősorban, és azt tekintem az alaptermészetének. Hogy hirtelen haragú, az tény.
Felhorkanok a poénján, majd elégedetten hümmögök egyet az újabb információ birtokában. Túl piszkos a fantáziája, egy kicsit mintha túlzásba vinné a percenkénti felnőtt utalásokat, de most jól szórakozom rajtuk, még egy kicsit izgatottá is tesz vele. Általában komoly témákról szoktam beszélgetni másokkal, és még nem nagyon haverkodtam olyannal, akinek ez ennyire nem tabu téma. Pont ezért hoz lázba, pedig maximum egy év lehet köztünk, nem az van ugye, hogy az öreg róka osztja az észt, vagy fordított esetben a kis taknyos, aki amúgy még sosem látott ilyet és csak a szája nagy. Az meg értelemszerű, hogy ilyen arccal mindig ott kell legyen nála a gyógyszere.
Kötelességtudóan felpattanok a babzsákomból. Kicsit haragszom rá, hogy ennyire nem törődik magával, de biztos nem lehet könnyű fejben tartani ennyi mindent. Emlékezhetne egy kicsit jobban, hisz a saját érdeke, hogy hamar meggyógyuljon, és szép maradjon utána a bőre.
- A gyógyszereidet bevetted? - kérdezem szigorúan, miközben elugrok a táskájáért. Ha tényleg csak az van benne, amit mond, hamar megtalálom a kenőcsöt. A tekintetéből látom, hogy mit vár el tőlem, szeretnék jó fej lenni vele, na meg attól félek, hogy ellenkező esetben kényszerítene. Sóhajtva konstatálom, hogy valóban viccelt a segédeszközökről, a kutakodás közben pedig megpillantok a tankönyvei mellett egy romantikus ponyvaregényt. A tankönyvek nem szúrnak szemet, azt úgy veszem, hogy mindenki hord magával itt, na de a regény! Fülig érő mosollyal lépek vissza a fiú mellé, lepattintva a kenőcs dobozának fedelét. Talán nem vágja le, minek örülök ennyire. Műveltebb lenne, mint hittem? Rögtön megcsapja orromat az erősen mentolos cucc, ahogy leguggolok a feje mellé és kényelmesen elhelyezkedem a művelethez. Középső és mutatóujjamat beleérintem a ragacsba, majd amikor már elég réteget vittem fel az ujjbegyeimre, ügyetlen mozdulatokkal kezdem el kenni a vágásokon a hideg anyagot. A műtét ellenére nagyon puhának tűnik a bőre. Másik kezemben a dobozt szorongatva megtámaszkodom a fotel szélén, úgy összpontosítok az érintett felületre, néha azonban egy-egy aggódó, visszajelzést váró pillantást is vetek a fiúra. Neki most tök jó, akár hátra is dőlhet, valóságos luxusban részesül.
- Máskor ne várj vele ilyen sokáig, te amnéziás - mosolyodom el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Jobb lesz előbb egy fényképet mutatnia az állatról, ha van neki olyan egyáltalán, hogy lássam mire számítsak. Annyira nem lehet vészes a helyzet, ha megengedték neki, hogy magával vigye az iskolába. Mondjuk a szobatársait sajnálom a legjobban. Én biztosan képtelen lennék nyugodtan aludni úgy, hogy a közelemben tekeredik egy kígyó. Mindig ott a szökés veszélye. És én még nem is tudok Theon egyéb furcsa szokásairól, amiket ha ismernék, eltörpülnének a rendkívüli házi kedvencéhez képest. De ő már csak egy ilyen ember. Jóval több szorult belé, mint amit a külvilág először észrevesz. Igaz, hogy a naplóját nehéz elolvasni, mégis mennyivel másképp látnánk mindenkit, ha igazán ismernénk a történetüket.
Elönt a büszkeség, amikor Kamcsiról lesz szó. Hát igen, én se nagyon hallottam korábban repülő kaméleonokról, de betudtam annak, hogy hírből sem ismertem a varázsvilágot, egyedül a megmagyarázhatatlan jelenségek árulkodtak arról, hogy valami nincs rendben körülöttem. Könnyen szelídíthető fajnak írják amúgy, kíváncsi leszek arra, hogy mit tudok majd elérni vele. Jó lenne persze, ha egy idő után hallgatna a nevére, és akkor talán nem kellene állandóan a terráriumomba zárni. Most még csak bátortalan próbálkozásaim vannak a szobánkban arra nézve, hogy kiengedjem őt repdesni, hiszen erősödnie kell a szárnyainak. A legjobb az egészben, hogy csendes, elvan magának, de értékeli a törődést.
- Bizony! Eredetileg macskában gondolkodtam. Egyszer azt is szeretnék - húzom ki magam a srác előtt. Örülök, hogy felkeltettem az érdeklődését. Előbb-utóbb az orra alá fogom tolni a drágámat, ha már megbizonyosodtam róla, hogy egy hirtelen elborulásakor nem fogja a falhoz csapni szórakozásként. Addig pedig meg kellene tanítanom Kamcsit arra, hogy ne piszkítson összevissza, főleg hogy egy különleges vendéget mutatnék neki, akit nem lenne jó felbosszantanunk.
Látszik, hogy hiba volt kihagynom a fodrászkodást a szünetben, de hát annyian voltak az üzletekben, hogy lusta voltam kivárni a soromat. Inkább otthon gépeztem, azt amúgy is olyan keveset tudok... Azt mondták felejtsem el, hogy egyszer kapok egy felrúnázott laptopot a suliba, hiszen elég drága dolog, nem is tudom honnan szerezhetném be a legkönnyebben. A nagybátyámat nem szeretném ezzel traktálni, így is sokat köszönhetek neki, egyébként sincs oda a muglik cuccaiért. Szerinte jobb, hogy mellőzöm ezeket, mert így végre megtanulok varázslóhoz méltón élni. A hajam azonban az eddiginél is kezelhetetlenebb lett. Mondjuk szerintem jól áll, hogy hosszabb egy kicsivel, kíváncsi vagyok, hogy nyáron mennyire fog megizzadni a fejem tőle. És hát azt is észben tartottam, hogy a múltkor a bálon mennyire tetszett a fiúnak. Úgyhogy most jó újraélnem azt a kellemes emléket, amikor beletúrt a fürtjeimbe. A kézfejemmel odakapva próbálom elérni, hogy minél kevésbé férjen hozzá a fejemhez, közben pedig halkan kuncogok. Amikor már úgy érzem, hogy eleget játszott vele, elkapom az ujjait és megállásra kényszerítem. Ezúttal nem érdekel, hogy hogyan fogok festeni utána, egyébként is hajat terveztem mosni este, addig pedig nem hiszem, hogy sokan megnéznének maguknak visszafelé.
- Csak óvatosan - tanácsolom neki, amikor majdnem rajtam köt ki. Több se kell a felkínálkozásánál, máris átvetem magam az ő térfelére, hogy oldalirányból kócolhassam össze tejföl színű hajtincseit. Az alkotás öröme visszaköszön csillogó tekintetemből, hisz ez majdnem olyan, mintha egy képet rajzolnék, csak sajnos nem rakhatom ki a polcra a végeredményt. Jut eszembe, egyszer le kell őt rajzolnom magamnak, amilyen modell alkata van, jó alany lenne, csak hát még nagy kihívás.
- Tényleg? Azt... nagyon megköszönném - motyogom némi habozás után, mert nem akarom elhinni, hogy mellém állna. Emellett azt is nagyon jólesik hallani, hogy szerinte van bennem határozottság. Tehát nincs minden veszve. - Mikor vágunk bele? - kacsintok rá, mert részemről már most benne vagyok a dologban, noha fogalmam sincs, hogy mivel is kéne kezdeni. Ebben úgy tűnik, át kell adjam magam a fiúnak, mégiscsak ő a szakértő.
Visszamászok a helyemre, hogy ismét szemből beszélhessek hozzá. Így mégiscsak nagyobb a hely mindkettőnknek ahhoz, hogy a fotelban elnyúlva vergődjünk magunknak, amikor már nem tudunk mit kezdeni a végtagjainkkal. Elégedett arccal mérem őt végig, amikor az új becenevét ízlelgeti magában. Találóbb nem is lehetne.
- Szar helyzet. Rendes tőled, hogy aggódsz érte - nem véletlenül vagyok szűkszavú. Továbbra is azt érzem, hogy többet tudok róluk, mint azt kellene. Nem nyertem el a bizalmát eléggé ahhoz, hogy hozzá tudjak szólni, különben sem érezhetem át, hogy min megy pontosan keresztül. Látom rajta, hogy nagyon ideges emiatt, amitől én is stresszes leszek egy kicsit. Az ajkaimat harapdálva próbálok valami másra gondolni, de belül ugyanúgy felzaklat a sztori, hiszen könnyen rám ragad mások hangulata. Magam sem tudom miért, de a cipőm orrával finoman oldalba bököm, és kedvesen rámosolygok. Valami olyasmit akar ez jelenteni, hogy fel a fejjel. - És én mi vagyok ebben az álomban? - kérdezem szórakozott hangnemben, ami persze csak megjátszott.
Való igaz, a felnőtt élethez nem sokat konyítok. Legyen elég annyi, hogy bár nem vagyok rá büszke, azért szörföltem már a neten inkognitómódban is, de az ilyen élményeket megtartom magamnak, többre meg még nem futotta. Ezúttal se rágódom ezen valami sokáig, hiszen Theonnak a segítségemre van szüksége. Az olvasottak fényében nem csoda, ha szétszórt mostanában, a faházban pedig nincs tükör, hogy el tudja magát látni szakszerűen. Remélem azért komolyan szokta venni a gyógyulását... A rosszalló pillantások után, amik a lelkiismeretességemből fakadnak, már ott is termek mellette, igaz előtte egy-egy pillanatra megakadt a kezem a titkos könyvén is. Ilyen közel is rég voltam már hozzá, mint most. Hány napja is? Lassan két hete szerintem, rohan az idő. A hideg, csípős kenőcstől nem csoda, hogy megremeg, próbálok kíméletes lenni vele. Ugyanakkor alapos is vagyok, mint általában. Először az egyik, majd a másik sebhely következik. Elidőzöm a vonásain, amiket már úgy ismerek, mégis mindig találok egy új részletet, ami korábban nem fogott meg rajta. Egy pillanatra elbambulok a homlokán, a száján, de még az orrán is, csak a mosolya zökkent ki, amire hasonlóan reagálok.
- Igazán nincs mit, khm - vetem oda szemrehányóan, mert azért egy köszönömöt elvártam volna a segítségemért. Elkenem a tenyeremben a kenőcs maradékát, majd visszadobom a táskájába. A kínos csendet ezúttal ő töri meg. - Áh, Mozart azért nem vagyok. De örülök, hogy ilyen jó a memóriád. Ennyire okosnak nézek ki? - provokálom kissé nagyképűen, ami alapból nem jellemző rám. A kenőcs hatása később jelentkezik, valamiért pedig azt érzem, hogy ha kicsit jobban elkenem rajta a réteget - ami talán túl vastag is lett így, hisz nem vagyok ápoló -, akkor enyhíteni tudnék a kellemetlen érzésen. Megérintem az arcát, aztán elkapom a kezem, amikor rájövök, hogy túl sokat engedek meg magamnak. Inkább összekulcsolom a kezeimet, és a földet bámulva elterelem a témát.
- Egyébként van nálam egy történelmi regény, ha érdekel. Fortuna mosolya a címe. Meg más hasonló. Kölcsönadjak párat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ujjaival bizsergető hatást vált ki fejbőrömön, amitől később is az az érzésem támad, mintha még maradt volna valami a hajamban. Körkörös mozdulatain érzem, hogy feszült kissé, de élvezettel adja ki magából. Asszisztálok hozzá, ezúttal kedve szerint szórakozhat velem anélkül, hogy hátsó gondolataim támadnának. Lehunyom a szemem a kellemes, de valahol mégis irritáló rituáléja során, egy kissé még össze is húzódom a babzsákon. Egy nagyot sóhajtva azt kívánom, bárcsak napokig fekhetnék így, megfeledkezve a családomról, a tanulásról és azokról, akik bántanak. Az az ijesztő ököl, ami korábban még az ajtófélfát ütötte, most rajtam terül szét valamiféle védelmező pajzsként, amitől elönt a nyugalom. Az ő kezében a sorsom, mégsem történik semmi rossz, aminek nagyon örülök. Végre... Természetes, hogy ezentúl úgy kezdek el viselkedni, mint aki be van sózva a meseszerű ajánlattól. Szárnyai alá venne az egyik prefektus.
- Hát, mi a titkod? Hogy van annyi önbizalmad visszaszólni a nálad idősebbeknek? - kezdem rögtön egy határozott kérdéssel. A kíváncsiság eluralkodik bennem, valósággal furdalja az oldalam, így türelmetlenül a törődését igénylem. Akár testileg, akár lelkileg, de szükségem van a fiúra. Hogy miért, azt nem tudom, hiszen elsőre alig van bennünk hasonlóság, mégis vibrál a levegő körülöttünk, ha kettesben maradunk. Csak ne jöjjön most senki, aki elronthatja az idillt. Mások előtt annyira különbözik a viselkedése...
- Várj... Ugye nem a napló miatt segítesz? Nem foglak zsarolni, tényleg a kettőnk titka marad - szögezném le mindenek előtt, amikor derült égből beugrik ez a nagyon is valóságosnak tűnő indok arra, hogy miért lett ilyen kegyes hozzám. Voltunk már négyszemközt eleget, de most csak néhány finom érintés miatt foglalkozom azzal, hogy vajon kell-e többet képzelnem mögé, vagy egyszerűen neki is egy biztos pontra van szüksége most, mint nekem. Támaszra, aki figyel rám, törődik velem, és azért van itt, amiért mások gúnyos mosollyal odébbállnak mellőlem. Túl szép persze, hogy igaz legyen, ahogy az igazán lényeges kérdést fel se merem neki tenni, mégpedig azt a bizonyos Miértet. Miért lóg velem, miért csinálja azt, amit, és ad számomra állandóan többértelmű visszajelzéseket. Nem akarom elhinni, amit tapasztalok most, ahogy végigmérem magamnak a vonásait. Aztán a szemembe néz, megáll az idő, csak az egyre szaporább szívdobbanásaimat hallom percekig. Mert nem szól rám, nem nevet ki, hogy elbambulok. Miért tenné, ha pont ezt élvezi? Ugyanúgy engem néz, ahogy én őt, a szempárt, ami a bálon sokáig rejtve volt előlem, és akkor egy ideig nem is tudtam, hogy mit hiányolok belőle. Természetesen a tekintetét, mert abban van minden, ami ahhoz kell, hogy lássam őt a maga egészében, és kiolvassam belőle az érzéseit.
- Eeeezt nem értem - nagy nehezen ennyi préselődik ki belőlem a megilletődöttségtől, szétrombolva az egyébként rettentően idilli pillanatot. Mármint tényleg fogalmam sincs, hogy mitől vagyok én számára a legeslegjobb akármi, ha valóban igazat beszél. De ki merné azt feltételezni, hogy most hazudik nekem az incidens után? Nem vagyok jó ezekben, mármint az ilyen erős kijelentéseket sose tudom először hova tenni magamban. Érezzem magam megtisztelve, vagy viszonozzam valami magasztossal? Belegondolva végtelenül szomorú lenne, ha a sok hányattatott mérföldkő után én lennék az első olyan pozitívum az életében, akinek valóban címezheti ezt a mondatát. De akkor nekem ő mit jelent? A srácot, aki kis híján megerőszakolt a tanulószobán, vagy aki elhitette velem, hogy tiszta lappal minden másképp lesz? Ajkaimra harapok az izgalomtól, végtagjaim megfeszülnek, s ha megtapintanák a homlokom, most azt hinnék lázas lettem. Mert ilyet se mondtak még nekem.
A segítségnyújtás persze úgy fest, elfeledteti ezt az őrlődést. Élvezem a gyógyító szerepkört. Jóságosan és önzetlenül kenem be a sebeket, ez nem az a dolog, amit össze szoktak csapni.
Mellette maradok. A babzsák megsüpped súlyunktól, összeérintve oldalunkat. Theon heccelni próbál, persze a műtétje miatt nincs könnyű dolga, fel is szisszen egy pillanatra a kenőcs utóhatásaitól. Ösztönösen nyúlok felé, ő pedig még rá is segít a kezével, hogy odaérinthessem ujjbegyeimet, ahol nemrég kalandoztam. Olyan őszintén kérlel, hogy a második simítással ráragadt réteget vékonyan elhúzom a homlokán. Sajnálom, hogy nem tarthat tovább, de akkor már átmennék egy olyan szituációba, amit se nekem, se neki nem tudnék könnyen megmagyarázni.
- Írhatok majd baglyot? Megbeszélhetjük a részleteket. Meg amúgy is, kíváncsi leszek, mi lesz az első leckéd számomra - ugyan nincs saját szárnyasom, Kamcsi pedig nem alkalmas arra, hogy borítékokat reptessen, az iskola által rendelkezésre bocsátott baglyokat előszeretettel használom az otthoniakkal való kapcsolattartásra. Könnyű megszokni a varázstalanoknak is ezt a kommunikációs fajtát, mert nincs benne semmi mágia - látszatra. Ha írni tudnék neki is, sokkal többször találkozhatnánk, vagy vele is elkezdhetek könyveket csereberélni. Már-már suttogva kérlelem, hogy mondjon igent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A padon üldögélek, távol a hűs víztől, csobogását azonban még ide is elhallom. Amióta visszajöttem, egyre kevesebbet törnek rám rémálmok. A szünet alatt szerencsére sikerült eltemetnem magamban a Theon iránt érzett érzéseimet. Egy rossz emléknek fogom fel, amiből csak tanulhattam. Ezért még valahol hálás is vagyok neki. Sok embernek elsírtam azóta a bánatom, de az egyetlen épkézláb megoldás az, ha megerősödöm és továbblépek. Nem sajnáltathatom magam örökké, és nem várhatok arra, hogy magától megváltozzanak a dolgok körülöttem. Jó volt, hogy feltöltődhettem, elfeledhettem a tanulás miatt felhalmozódott stresszt, a barátaimmal pedig mindvégig tartottam a kapcsolatot valahogy. Bejött ez a dökös csapatépítő kirándulás korábban, aztán amíg tanítási szünet volt, sokat voltam otthon. És szerencsére a viszony sokkal jobb, a bátyámmal ha találkoztam, normálisan viselkedett. A szüleim elváltak, apa külön él, így a hely is kicsit nagyobb az otthonunkban, és már nem annyira elutasító velem szemben, mint korábban. Úgy tűnik, helyrejött az életem. De még nem akarom lekopogni, mert óvatos vagyok. Munkácson is töltöttem pár hetet, az is nagyon jó volt, mert egy csomó helyre elvittek, és felkészítettek arra, hogy most már a második évfolyamot gyarapítsam. Új tárgyak, nehezebb követelmények. Mindenesetre óriási meglepetésként ért az évnyitó ünnepélyen, hogy nem csupán évfolyamelső lettem, hanem megosztva bár, de elnyertem az iskolaelső címet. Ez azt is jelenti, hogy legyőztem Márkot a nagy versenyben. Óriási volt az öröm az arcomon, és a mai napig vigyorogva hordom büszkén az ezt tanúsító kitüntetést. Bárcsak egyszer a jelvény is a taláromra kerülne... De nemsokára elég érett leszek szerintem ahhoz, hogy a házam prefektusává váljak, csak még egy kicsit szorgalmasabbnak kell lennem a házvezetőknél, még ha ezt nem is nézik annyian jó szemmel. Persze a rellonosok közül... És igen, a körletünk körüli kalamajkát se volt könnyű elviselni, azaz hogy egy ideig az Eridon falai között kellett aludjak, de még mindig jobb, hogy nem a zöldekhez küldtek le az alagsorba. Eleinte féltem, hogy viszontlátom Theont valami olyan módon, ahogy azt a múltkor, a vasútállomáson, de szerencsére napok, sőt hetek óta nem találkoztam vele itt, úgyhogy megnyugodtam.
Amíg fel nem tűnt. A boltíves oszlopok közötti rések egyike mögül szúrhatott ki. Körülnézek, de nem látok senkit rajtunk kívül. Basszus... Kétségbeesett fejjel sütöm le a szemem, és csukom be az ölemben pihenő tankönyvet, mert hát mi mást csinálnék itt, mint tanulnék.
- Neked is szia... - próbálok mosolyt erőltetni az arcomra. - Hát, van máshol is hely - mondom neki értetlenkedve. Nagyon unnám, ha még mindig nem tette volna magát túl rajtam. Kicsit nagy a szám, ami persze csak álca. A torkomban dobog a szívem, de a szünet alatt megnőtt ennyire az önbizalmam, hogy kicsit nyers legyek vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Na jó, ezt én se gondoltam komolyan, hogy majd a szép szavakkal távol tudom magam tőle tartani, főleg az előzmények után. Jön, közelít, állandóan megtalál. Amúgy is kezdtem belefáradni a bujkálásba. Bárhol legyek a kastélyban, utolér, és ideje volt belátnom, hogy nem tudom őt évekig kerülgetni ezen a helyen, ahhoz nem elég nagy ez az iskola, pedig számos útvesztője nélkül se sikerült minden pontját kiismernem, hiába volt rá egy teljes tanévem. De ez az év más lesz. Nem csak a hibák halmozása szempontjából. Próbálok egy kicsit erőre kapni, minden értelemben. Kiállni magamért, amennyire lehet. Aztán még ki tudja, hogyan alakul, hiszen amennyire terveztem, annyira másképp alakult minden tavaly is. Szerintem el kéne engednem azt, amitől túlságosan izgulok. Átmenni leszarom stílusba, nem is tudom hirtelen, hogy melyik házra üt jobban ez a viselkedés. Szóval igen, Theontól függetlenül is van mit helyrerakni az életemben. De a problémáim elől, így őt is beleértve, sajnos nem tudok elfutni. Mély levegővétellel hagyom, hogy helyet foglaljon mellettem, de a biztonság kedvéért kiszorítom magam a pad szélére. Beletúrok a hajamba, amíg a kínos csend tart, ami alatt végül rágyújt. Büdös füstszag csapja meg az orrom, el is fintorodom rá. Csettintek a nyelvemmel, mert ez most nagyon nem hiányzott. Nem azért jöttem az udvar friss levegőjére, hogy ezt a barmot szaglásszam, de tudom, hogy csak provokálni akar, ezért meg kell őrizzem a hidegvérem. Idegesen dobolni kezdek a lábammal, és szinte alig várom, hogy lelépjen innen. Ekkor lesz egy olyan gyanúm, hogy valószínűleg nem teljesen józan. Ahhoz túlságosan ismerem, sajnos. Nem úgy viselkedik, mint általában, hiába kiszámíthatatlan, a hangja is furcsán cseng, na meg az orrom se csal.
- Csak bűbájtanra tanulok - mint mindig, majdnem ezt is hozzáteszem, de végül a hátam mögötti karjára nézek, ami épp felém közelítene, így kissé meg is rándulok ültemben. - Te ittál? - förmedek rá ingerülten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Gondolataimba merülten lépdelek előre komótosan. Rajtam a téli hosszú kabát, vállamon Kamcsi karmának biztonságot kereső szorítása. Bármennyire is kapaszkodik belém, nem tesz kárt a szövetben. Ha így tenne, valamelyik bűbájjal könnyedén meg tudom javítani az anyagot. Ezúttal nincs időm, se kedvem arra, hogy a birtokig vigyem le, a hideget egyébként se viseli jól, de meggyőződésem szerint szüksége van egy kis friss levegőre ahhoz, hogy amennyire csak egy kaméleon tud, felélénküljön. De a legfőbb szempont természetesen az, hogy ne gémberedjen el a szárnya. Erre a testrészére kell a legjobban ügyelnem.
Kisétálok a boltívek mögül. A terep megfelelő arra, hogy egy kicsit szabadon tudjam őt engedni. Az időjárás nekünk kedvez, kissé enyhébb napunk van az ilyenkor általában elvárhatónál. Egy háztársam kivételével valamennyi diák a bent tartózkodást választotta, s a kerengő félhomályából sem tűnik úgy, hogy figyelne az a bizonyos szempár. Tehát nincs itt. Elmúlt. Erről néha még mindig megfeledkezem, olyan furcsa érzés, hogy végre megkönnyebbülhetek, hogy el se hiszem igazán.
Integetek Améliának, de nem számolok azzal, hogy beszélgetni is fogok vele, amíg fel nem teszi ő a kérdését. Láthatóan zavarba jövök tőle, de nem ő az első, akire nagy hatást gyakorol a háziállatom. Azt hiszem, büszke gazdájaként egy ideig ettől függetlenül nem fogom megszokni az ezzel járó népszerűséget.
- Remélem nem zavarunk a levegőzésben. Egy kicsit kihoztam, hogy repüljön. Képzeld, a múltkor beverte a fejét a körlet plafonjába... Azóta félek a kastélyban reptetni - tördelem zavartan az ujjaimat, aztán megveregetem Kamcsi hátát, aki néhány centire a levegőbe emelkedik, de egyelőre még a közelemben marad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Volt olyan időszak, amikor sokan beszéltek rólam a hátam mögött. Ha nem is én voltam a legismertebb diák, bizonyos pletykák végigjártak a hálókörletek szobáin, kis híján pedig a tanári kar füléig is. Azóta viszont úgy érzem, hogy ismét a háttérben vagyok. Nem bánom. Nem éppen az iskolaelső címemmel forogtam ennyire közszájon, jobb is, ha elfelejtik az emberek az okokat. De amikor tudatosul bennem, hogy mások figyelme általában a kaméleonom miatt szegeződik rám, egy nagyon picit frusztrálni kezd. Ha nem ülne a vállamon, vajon levegőnek néznének-e?
Természetesen meglepő volna, ha pont az egyik háztársamat zavarnám a fejszellőztetésben. Ha így lenne, a legrosszabb esetben is annyit tudnék tenni, hogy átmegyek az udvar másik végébe. De fellélegzek, hiszen maradhatunk.
- Mármint mit? - ráncolom össze a szemöldökömet egy pillanatra. Értetlenül állok halk nevetése előtt, mintha valami borzasztóan kínosat mondtam volna, de mégsem tűnik gúnyolódónak. - Igyekszem a kedvében járni. Egy kis változatosság talán még neki is jót tesz - vakarom meg a fejem, és hagyom, hogy fejmagasságban repdessen egy kicsit. Nem szeretném zavarba hozni Améliát azzal, hogy rögtön a nyakára-fejére reptetem, mert tudom, hogy sokan félnek az állattól, és csak távolról tartják érdekesnek. Ezért Kamcsi ráérősen rászáll az egyik közeli padra, aztán tovább repked egy kicsit, de sose megy túl messze tőlem.
- Sosem figyeltem, hogy meddig tudna felmenni. Jobb, ha nem feszegetem a határát. Szerintem csak ügyetlen volt, mert egyébként nem szeret túl sokat repülni, ahhoz túl lusta, hogy messzire szálljon. Még valamilyen ünnepi ajándék volt, bő egy éve talán, tudja fene - nevetek fel az idő múlásán. - Nem vagy sok. Még. Neked van állatod? Mi újság amúgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Ja, hogy ja... - kapok a szám elé, ahogy kínos nevetésem megtöri az udvar pillanatnyi csendjét. Ismét csak emlékeztetem magam arra, hogy a másokkal való kommunikáció sosem volt az erősségem, és még mindig jó lenne, ha a lehető legkevesebbet szólalnék meg. Pedig nehéz néha, főleg ha belendülök, és kicsit elengedem magam. De az elmúlt évek során mindig rájöttem, hogy csak bajt hozott rám a bőbeszédűség, és akkor volt az igazi, amikor még ennél is jobban éltem a szürke kisegér életformámat. De fogjuk csak arra, hogy zavarban vagyok.
-  A legjobban inkább attól félek, hogy ellopják. Tudom, hogy van egy kis híre a kastélyban, és hát valóban elég különleges. Képzeld, egyszer már elvették tőlem ketrecestül, és nekiállták rázogatni benne. Ott visított a szerencsétlen... Ezek után gondolhatod, hogy mennyire vigyázok rá! - feledkezem meg arról, hogy az esetemben hallgatni inkább aranyat ér, de mindmáig nagyon eleven emlék számomra a legutóbbi hazautazás körüli műsor, amit Theon vágott le. Csak utána csapok a homlokomhoz, hogy Amélia kérdezett is tőlem. - Kamcsi a neve. Kamcsi, a kaméleon. Nem voltam valami kreatív - vonok vállat szerény mosollyal, aztán felkapom a fejem.
- Na várj! A szüleiteknek könyvesboltja van? És erről nem is tudtam eddig? De jó neked - csillan fel a szemem. Min Jong jut eszembe, akinek a sorsa bizonyára hasonló lehet Améliához, és talán még ismerik is egymást korábbról. Tény, hogy sokat láthat olvasni, ezért tudja, hogy a könyvekkel meg lehet fogni engem. - Értem. Hát, a vásárlás nálam sem egyszerű. Jó lesz azért kicsit hazamenni és pihenni, nem? - kérdezem bizonytalanul. Nos, tavaly nem voltam valami nyugodt, amikor haza kellett utaznom, de idénre már sokkal több családi vita oldódott meg, ezért azt hiszem, hogy nem fognak bántani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Próbálom visszafogni magam, mielőtt újból elöntene a méreg, de akárhányszor csak visszagondolok erre a szörnyű emlékre, a fejem elvörösödik, és legszívesebben káromkodnék egy sort. Öklömet összeszorítva hagyok magamnak néhány másodpercet, hogy lehiggadjak. Természetesen nem csak az állatom iránt érzett sajnálatom van benne ezekben a mozdulatokban. Sokkal jobban fáj az, hogy ezt a bizonyos dolgot ki, s miért tette. Meg a többit. Amiről nem beszélhetek, nem szívesen osztom meg mással, mert ha múlhat rajtam, hogy ne terjedjenek tovább a szóbeszédek, akkor meg is teszek minden tőlem telhetőt. De tény és való, hogy ezt a fiút sem a puszta szórakoztatás, beteg vágyainak kiélése hajtotta, hanem engem akart vele megzsarolni.
- Hát... maradjunk annyiban, hogy sokféle alakot fújt ide össze a szél - jegyzem meg mosolyogva, aztán legyintek egyet, és már Kamcsi nevéről is van szó. - A Jenő szerintem aranyos név. Szerintem vicces is egy ilyen állatnak. Csak mintha öregítené. A Kamcsitól fiatal marad- töprengek el rajta, ahogy egyre nagyobb csodálattal szemlélem.
Elismerően bólintok a névre, mintha tudnám, hogy ez a hely hol van, de az arckifejezésem azt is elárulja, hogy még Tölgyhegyről se hallottam életemben soha. Megvakargatom hátul a fejemet, a teljes összezavarodottság jeleit mutatva, ugyanakkor el is szégyellem magam, amiért harmadévem taposva még mindig tájékozatlannak számítok a varázsvilágban. De hát érhetnek, és valószínűleg életem végéig érni is fognak ilyen kellemetlenségek. Ő talán aranyvérű lehet.
- Egyszerűbb, ha átadom, mert idegenekre nem szoktattam még rá, hogy odarepüljön. Sok félreértés lehetne belőle. Szóval az úgy jó? - indulok meg, hogy összeszedjem az állatomat, aki engedelmesen a két tenyerembe száll. Aztán, ha Amélia beleegyezik, odalépek hozzá, és óvatosan átadom őt neki, hogy simogathassa, és esetleg útjára indítsa, amikor úgy érzi. - Pihenés, pihenés, pihenés. És egy kis olvasás, meg tanulás. Nem nagyon gondoltam bele. Sodródom az árral, mint mindig - nevetek kínosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Akkor ez azt jelenti, hogy soha semmilyen állatod nem volt még? - kérdezem kíváncsian, de nem vagyok meglepett, hiszen sem a belvárosi lakásunk, sem pedig az abban lakók létszáma nem igazán tette lehetővé számunkra, hogy állatfarm is legyen az otthonunkból. Néhány gyenge kísérlet után a szüleim sajnos hamar feladták, hogy megtűrjenek egy kedves kis négylábút magunk körül. Úgyhogy számomra is különleges élmény volt, hogy végre kaptam valakit, még ha nem is terveztem vele egyáltalán, hiszen magamtól eszembe nem jutott volna a kastélyban gazdává válni. Itt is vagyunk elegen, itt is szűkös a hely, és pláne elfoglalt vagyok. De úgy tűnik eddig, hogy jól megférünk egymás mellett. Az meg, hogy a tanulmányaimban nem a legjobbak között vagyok már, nem neki tudható be, és később bármikor felhozom az átlagomat, ha szorgalmas vagyok.
- Ha majd szeretnél, akkor biztosan el fogsz tudni nevezni egyet. Amúgy szoktam néha járni a Menhelyre, ott sok örökbe fogadásra váró cukiság van. Kipróbálhatod rajtuk a névadást, arcra mi illik hozzájuk a legjobban. Jó móka. Aztán még az is lehet, hogy a szívedhez nő valamelyik. Felnőttként biztosan lesz lehetőséged nevelni - jár el a szám, lassan ki is szárad, ha ennyit beszélek.
Mosolygok, ahogy Kamcsi először zavarba jön az idegen érintéstől, de aztán hamar megszokja a barátságos ujjakat. Amélia rendkívül kegyesen bánik vele, nincs oka félnie, főleg egy ilyen bók után. Óvó gazdiként a közelükben maradok.
- Ugye, milyen fura a bőre? De meg lehet szokni. Simogasd nyugodtan, a szárnyai körül vigyázz egyedül - tanácsolom. - Mármint zenében? Min játszol? - kelti fel az érdeklődésem. Még meg is hallgatnám, ha tudnám, hol van az a fura hely.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Majd meglátod. Vagy legrosszabb esetben a házvezetés fogja magát, és egy ünnep alkalmából meglep egy olyannal, aminek még örülnél is - mosolyodom el én is, majd vállat vonok. Igazából biztos vagyok benne, hogy kaptak egy fülest valahonnan, vagy ők maguk sejtették meg, esetleg egyéb mágikus úton fürkészték ki, hogy milyen háziállatnak örülnék, noha a kaméleon esetében álmomban sem gondoltam volna azt, hogy az enyémnek szárnyai is lesznek. De lettek, így alakult. Ilyen szempontból a sors rendezte ezt a kérdést, és szerintem elég sokat tanultam felelősségről, időbeosztásról. Meg hát elég jó visszajelzés, hogy sikeresen tudok róla gondoskodni, és egy fikarcnyit az úgynevezett menőségem is nőni tudott általa.
- Ugye? Örülök, hogy segíthettem az ötlettel. Sajnos nem reklámozzák eléggé a lehetőséget, gondolom a hirdetésre kevés galleon futja, így nem jut el a hírük mindenkihez. DÖK tagként lehet, hogy felvetem majd az örökbefogadás népszerűsítésének gondolatát, valami együttműködést biztosan ki tudnának találni. Még talán pontokat is hoznék a házunknak - élem bele magam egyre jobban az ötletembe, és büszke vagyok, hogy sikerül egy épkézláb tanácsot adnom Améliának. Hagyom, hogy kedvére simogassa Kamcsit, aki ahhoz képest nem marad teljesen nyugton a kezében, mert időről-időre mocorogni kezd, mintha el akarna mászni róla. Talán pozíciót váltana, mert úgy kényelmesebb, vagy szeretné megvakartatni a hasát, ki tudja. Most nem szólok közbe.
- Én is tanultam zongorázni. A kastélyban erősen kopik a tudásom - jegyzem meg kissé szomorúan. Nem mintha úgy gondolnám, hogy érdekelné őt, inkább csak hangosan gondolkodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Tényleg? Köszi, hogy így gondolod - válaszolom neki szerényen, elpirulva, de azért kihúzom magam kissé, amiért hallok némi támogató szót másoktól. Általában megszoktam, hogy hangosan ötletelek, és folyamatosan járatom az agyamat valamin, de sokszor megfeledkezem arról, hogy az ilyenkor kimondott gondolataimat mások is hallhatják, és arra végképp nem szoktam felkészülni, hogy reagáljanak is rá. Legalábbis nem pozitív értelemben.
- Ja igen, te cikket is írsz. Elég elfoglalt lehetsz akkor - állapítom meg, miután végignézek rajta szigorúan. - Szeretem olvasni, kivéve, ha épp rólam írnak valami olyat. Publikus az álneved? - próbálkozom megtudni a lehetetlent, ehhez egy hízelgő hangszínt is bevetek, de sok reményt nem fűzök hozzá. Mai napig emlékszem arra a borzasztó beszámolóra rólam a karácsonyi bál környékén, amitől bevéstem magam a köztudatba néhány ideig-óráig, aztán ahogy lenni szokott, elült a botrány, és az alattam jövő generáció jó eséllyel egyáltalán nem tudhatja rólam, hogy mik történtek korábban. Ehhez kapóra jött a visszavonulásom, de... Egy Edictum cikkíró biztosan képben van még. Ezért jó, ha nem haragítom őket magamra. De amilyen jelentéktelennek gondolom magam, nem sok vizet zavarok ahhoz, hogy bárki is rám nézzen. Már ha szerepelek egy talán létező nyilvántartásban náluk, ha számon tartják, ki-mikor-miért kerül említésre. Kamcsi tovább mocorog, azt hiszem, repülni akar. Jelzek Améliának, hogy engedje el, így komótosan visszarepül a vállamra.
- Domonkossal? Hmmm... - hümmögök jó hosszat. Ki a fene lehet? - Amúgy nem, egyszerűen nem volt rá időm, mert volt egy kis behozni valóm a varázsvilágban. Aztán nem tudom, mennyire látszik, de elkezdtem sportolni is valamennyit, mert azt fontosabbnak hittem. De most, hogy mondod, a Kívánságok terme jó ötlet hozzá elnézni. Majd megmutathatom, hogy mire emlékszem - vetem fel, feldobódva a gondolattól, hogy újra zenélhetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ahogy közeledik a jó idő, úgy érzem újra egyre fojtogatóbbnak a kastély falai között eltöltött hétköznapokat. Épp elég, hogy az órákat végig kell szenvednem, de amint lehet, jobb a szabadban tengetnem azt a pár órát, amíg kénytelen vagyok visszakeveredni a körletembe. Vágyakozóan nézek ilyenkor a mestertanoncokra, akiknek már legalább nem kell engedély az iskola területének elhagyásához, és akkor mennek le a faluba nézelődni, amikor csak akarnak. Pár év és hasonló sorsra jutok. Addig persze ijesztően gyorsan telik az idő. És hátra van még egy nagy, embert próbáló feladat, aminek a gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom - a VAV teljesítése. Igen, a rettegett vizsga, csupa nagybetűvel. Nem normális, hogy negyedikes létemre már most napi szinten az eszembe jut. Mi lesz jövőre...
Ha a szabad ég alatt járok, nagyobb biztonságban érzem magam. Nem tűnhet fel a sarkon egy rellonos sem, már távolról látom a veszélyt, s ha kell, időben kereket oldok. Ha valaki kiszúr magának, azt gondolja, hogy egyedül szeretnék lenni, ezért jó esetben meg sem közelít. Iskolai talárom alatt egy csíkos, kényelmes, kissé elnyűtt pólót hordok, úgy keresek ülőhelyet a könyvolvasáshoz. Vékonyka ujjaimmal minden erőmmel szorongatom az erre a tanévre kiadott ajánlott irodalmat a varázslényekről, de ha megunnám, van nálam egy regény is. Először a pulcsimat leterítve ülök a földre, de túlságosan tűz a nap, ezért néhány perc múlva árnyék után kutatok. Az egyedüli szabad hely viszont úgy látom, foglalt. Pont ettől féltem... Nem tudom, melyik ciki. Odamenni, vagy látványosan elhagyni a terepet, de ahogy hunyorogva kémlelem őt, eléggé bele van merülve a dolgaiba. Én például utálom, ha ilyenkor zavarnak, de bátraké a szerencse, talán megtűr a fa túloldalán, ha meg se nyikkanok.
- Szia! Nem zavarok? Csak kell egy kis árnyék az olvasáshoz - magyarázkodom, na nem mintha kérdezte volna. Ha jól látom, fiatalabb nálam, végre gyakorolhatom azt, hogy nem én vagyok a legkisebb, és nekem is van szavam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Úgy látszik, sose leszek elég halk ahhoz, hogy ne hozzam rá a frászt a társaimra. Pedig nagyon igyekszem meghúzni magam. A járásommal se csapok zajt, ha vagyok valahol, ezért is sütöm le a szemeimet szégyenkezve, amikor a fiú kis híján a szívéhez kap. Biztosan a túl sok könyvtárba járás az oka. Ott szoktam hozzá igazán a csendhez. Tudom jól, milyen az, ha valaki belemerül a dolgaiba, és hirtelen kizökkentik belőle. Ilyenkor ölni tudnék. Csak most merem végigmérni őt a szememmel, s ahogy megállapítom, hogy rajzolt, máris megértőbbé válok.
- Oh, tényleg? Köszi... - kapok a halántékomhoz kissé tanácstalanul, ahogy szétnézek magam körül. Mondanám, hogy igazából a fa túloldalát szerettem volna megcélozni, de udvariatlanság lett volna nem megkérdezni őt az engedélyért, viszont már túl késő ahhoz, hogy csak úgy átköltözzek. Hát, ülhetek hozzá közelebb is, ha őt ez nem nyomasztja. Én elég jól ki tudom zárni a külvilágot ahhoz, hogy néhány oldal elolvasása után mindenkit levegőnek nézzek, amíg erélyesen rám nem szólnak. Az időérzékem túl könnyen elveszítem, ha épp falom a könyvet.
- Otthon? - döntöm oldalra a fejem, bár azt hiszem tudom, hogy az országára céloz. Talán ismeri Min Jongot is, vagy ha más nem, járt a családi könyvesboltjukban? Egy csapásra izgatott leszek, de egyelőre az arckifejezésemen kívül nem adom más jelét ennek. - Már olvastad? Igazából a tanár ajánlotta. Egy ideig el voltam maradva a varázsvilággal, ezért próbálom behozni a lemaradást. A varázslények pedig nagyon érdekesek. A menhelyre is szoktam járni önkénteskedni a faluba - igencsak meglep, hogy ennyire jól ismeri a szakirodalmat, és kissé irigy is leszek, amiért már ilyen fiatalon előrébb tart ebben, mint én. Ha valóban érdekli, dobni fog egy hátast a repülő kaméleonomtól. - Te pedig rajzolni készültél? - guggolok le mellé, a két könyvet közénk helyezve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azt hiszem azért jó ebbe a suliba járni, mert ide tényleg a világ minden tájáról érkeznek diákok. Ki előbb, ki utóbb, de becsatlakozik a képzésbe. Megértően kell mosolyogjak, hiszen nincs egyedül a helyzetével. Ha belegondolok, és kicsit késve jelenik meg a varázserőm, akkor ugyanebben a cipőben járnék. Viszont hiába érkeztem menetrend szerint, vagyis a tanév elején - jaj, az az évnyitó... -, egy csomó lemaradásom még így is akadt, és valószínűleg hosszú évekig látszódni fog rajtam, hogy nem aranyvérű környezetben szocializálódtam. A kíváncsiság azért tovább furdal. Azt kivételesen nem kérdezem meg, hogy milyen Korea. Sokat hallottam már róla, bár ahogy mondják, nem eleget. De ott volt a Levita korábbi házvezetője, egy jelenlegi prefektusunk, a könyvtáros, a gyógyítónk, és még néhány iskolatársam, akik tudtommal onnan származnak. Akad itt egy félig japán tanár is, de arra például nem emlékszem, hogy kínai lenne köztünk. Talán ezek mind azt bizonyítják, hogy jó iskolába küldtek. Viszont mindig érdekel, hogy miért választják ezt a helyet, és a srác esetében arra is kíváncsi lennék, hogy mi volt a késlekedése oka. Lehet, hogy ebben is hasonlítanánk.
- Az egy nagyon szép ország - jegyzem meg boldogan, kissé megbiccentve a fejem. Már, ha jól emlékszem erre... - És hogyhogy Magyarországon tanulsz? Az évnyitón mintha még nem láttalak volna - vakargatom meg az állam töprengve. A zöldek asztalát elkerülöm, de óvatosan még őket is felmérem, hogy milyen új szerzetek jönnek-mennek a tanévkezdéskor, így van ez a többi elsőssel is, akikre arcról biztosan emlékeznék. Főleg ezzel a külsővel. - Vagy csak más színű volt még a hajad - toldom hozzá gyorsan, egyéb ötlet híján.
- Nyugodtan elveheted, ha meg akarod nézni - ajánlom fel a lehetőséget. A kérdésére viszont már összerezzenek. Tudom, hogy rossz beidegződés, és hogy már rég túl kellett volna lépnem rajta, hiszen a családi dráma is megoldódott otthon, de még mindig túl sok rossz emlék fűz hozzá. Folyton azt hiszem, hogy támadni akarnak vele... - Mugliknak. De nem egészen. Félvér vagyok - vágok közbe gyorsan, elhadarva a mondókámat, de mégis büszkén és görcsösen ejtve ki azt a szót, hogy félvér. Hiába magyarázkodtam sokszor, még mindig nem érzem magam kényelmesen a témával. Inkább csak legyintek egyet, és továbblépek.- Vannak szabad hétvégék, majd szólni fognak róla. A faluban van egyébként, mindenféle állattal, de ritka a különleges varázslény - árulom el neki a később még hasznos infót.
- Ez tök jól hangzik - lepődöm meg, de ahhoz túl gyáva vagyok, hogy elkérjem a rajzait megnézni. Tudom magamról, hogy én mennyire szégyelltem őket, vagy a verseimet. Jó, ha eldugom őket a fiók aljában, vagy a noteszem mélyére. Emlékszem, hogy múltkor mekkora gond volt abból, hogy kéretlenül beleolvastam egy bizonyos illető naplójába. A fiú nagyon céltudatos lehet, ha ilyen korán érdeklik őt a sárkányok. - Akkor hogyhogy nem a Rellonba kerültél? - emelkedik meg a szemöldököm zavartan. - Menni fog a kiejtés, azt hiszem. Benett vagyok, de a többség csak Beninek hív - helyezkedem el mellette, s ahogy bal kezét nyújtja, megilletődve csavarom ki a karomat, hogy valahogy sikerüljön viszonoznom a kézfogását. Látszik rajtam, hogy meglep, pedig nagyon próbálok úgy tenni, mintha ez lenne a természetes módja a bemutatkozásnak. Biztosan valami távoli szokás feléjük, amiről még nem hallottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Bárcsak jártam volna. Legalábbis ez a mondat fut át az agyamon először, mielőtt bármit is mondanék. Még csak nem is azt a csapatot erősítem, amelyik egy sorozat vagy zene hatására szeretett bele ebbe az országba. Azt hiszem, hogy kicsit kilógok a sorból, mert egészen egyszerűen jóban lettem néhány itt élő koreaival, akik sokat meséltek a szülőföldjükről. Amikor pedig később olvasni támadt kedvem, a könyveken keresztül is megismerkedtem ezzel a kultúrával. Otthon pedig jöttek a filmek és a zenék, de csak érintőlegesen. Egyszer klassz lenne felfedezni a világ azon felét. Na, de ahhoz előbb meg kéne dolgoznom, mert nem lehet olcsó mulatság.
- Csak sokat hallottam róla, mert a könyvtárosunk is onnan jött. De vannak még páran a diákok közül... - egészítem ki gyorsan, de azt nem teszem hozzá, hogy velük annyira nem vagyok jóban, és mérget se vennék rá hirtelen, hogy ők biztosan odavalósiak. Remélem, hogy azért nem lombozom le a válaszommal. - Elég szigorú családod lehet - döntöm oldalra a fejem, és szándékosan nem viszem le a hangsúlyt a mondatom végén, mert mintegy várom, hogy ő fejezze be azt helyettem. Aztán értetlenkedve tárom szét a karjaim, mert úgy látszik nem sikerül teljesen megértenem a halkra váltott hangnemet. - Éééés az jó dolog, nem? Vagy miért kellett kiharcolni? Gondolom nem annyira jó a suli híre nemzetközileg - latolgatom hangosan, mert hát ha választani kéne, akkor biztosan egy ismertebb európai országba küldeném onnan a gyerekem.
- És sikerült kiheverned az időeltolódást? - fel se merül bennem, hogy a problémákat firtassam, hiszen el tudom képzelni, hogy nem egyszerű kilogisztikázni az ilyen távolról érkező diákok érkeztetését, beíratását. Átveszem tőle a könyvét, de a figyelmem egyelőre túlságosan leköti a megjelenése, valamint a mondatai, így ha udvariatlan is, de még nem pillantok bele. Az előbbinél is jobban lesápadok, az agyam leblokkol egy pillanatra, amíg zavartan össze nem rakom, hogy mire is célozgathat. - Ja, semmi gond. Úgy tűnt, mintha magamra vettem volna valamit? Nem kérdeztél semmi rosszat - magyarázkodom. Azt hittem, hogy már nem vagyok ennyire látványosan érzékeny erre, de ezek szerint még jobban kell figyelnem magamra. Nem hagyhatom, hogy ilyen apróságokkal kihozzanak a sodromból, pláne ha teljesen ártatlanul teszik ezt. Legalább örülök, hogy adhattam neki néhány tanácsot.
- Hát, inkább adj hálát, hogy nem az alagsorban kell laknod. Ott bizony szétszednének a fiúk. Nem szeretik az olyan fajta művészlelkeket, mint te, vagy én. Úgyhogy vigyázz velük... - először majdnem felröhögök, amikor azt mondja, hogy menő lett volna oda kerülnie. A címer nem minden, az csak az álca. Valójában velejéig romlottak gyülekezete az a ház. Ami ártást kaptam a suliban, szinte mind a zöldekhez volt köthető. Az átlagosnál nagyobb utálatom alakult ki feléjük, ami miatt biztosan hülyének néznek a többiek.
- Meg kellett volna hajolnunk, igaz? Rendben, majd segítek - mosolyodom el, ahogy beletúrok a hajamba, egy fejbólintással pedig engedélyt adok neki, hogy belemerüljön a kölcsönvett könyvbe. Addig én is megnézhetem az övét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hosszasan nézem a tekintetét, hátha megtalálom benne a fenyítés, fegyelmezés bármi jelét, de vagy nagyon jól titkolja, vagy egyáltalán nincs szó ilyenről. Amióta a színjátszókört vezetgetem, na meg átestem néhány csalódáson az itt tanuló diákok jóvoltából, valahogy az emberismeretem is hosszas fejlődésen ment keresztül. Elég fájdalmas volt, de a sok áldozat után elővigyázatosabb lettem, és talán erősebb is. Egyre több teher, váratlan késszúrás kell ahhoz, hogy sírni tudjak. Lehet, hogy csak a könnyeim fogytak el mostanra. De tény és való, hogy jobban olvasok mások tekintetében, mint korábban. Öregszem... és MinJae arca most őszinte hozzám, legalábbis így látom. Vagy csak túl megbocsátó a szüleinek, na de hát végül is itt van, elengedték. Nagy harc valóban nem lehetett. Tudom, hogy mennyire fontosak a szabályok és a hagyományok azokban a társadalmakban, de úgy látszik, megtörik a jég, ha kell.
- Ja értem. Hát, legalább kiegészítitek majd egymást. Unalmas lenne, ha a tudásoddal az árnyékukban kellene élned. Az csak jó, ha valami újat tanulsz, és nem feltétlenül az ő útjukat követed - állapítom meg hangosan. Elmosolyodom, amikor a Bagolykőről hallok. - Lehet, hogy nem a legnagyobb, de nekem hidd el, hogy elég zegzugos, és ennyi év után is mindig találok új arcokat. El se tudom képzelni, hogy milyen lehet például a Roxfort - sóhajtok egy nagyot, ahogy a távolba révedve álmodozni kezdek róla. Kész álom válna valóra, ha oda vettek volna fel. Nem mondom, hogy rossz sorom van itt, de mégiscsak az egyik leghíresebb iskola a világon, és ahogy hallottam, sokszorosa a mi létszámunknak, hát még a kastély mérete. De már azt is lehetetlen elképzelnem, hogy milyen egy nyüzsgő nagyvárosban élni. A családom egy része Kárpátalján él, na arról aztán sok minden eszébe jut az embernek, de az nem, hogy fejlett ország lenne. Pesten se az úri negyedben laktam. Legalább nem a nyócker. Aztán csak mosolyogva konstatálom, hogy sikerült összeszednie már magát.
Míg a könyvemmel foglalkozik, amit nyugodt szívvel hagyom, hogy elvegyen, az övét nyitom fel. Nem lep meg, hogy tele van sárkányokkal, de leginkább a rajzaira lennék kíváncsi, mert ha jól láttam, némi művészi vénával is bír. Remélem, hogy egyszer talán megosztja velem, mondjuk a dicséretben nem vagyok a legjobb. Meg úgy az érzelmek kimutatásával se biztos, hogy tőlem nyerné a legtöbb önbizalmát. A karakterekkel kicsit gondban vagyok, de inkább nem jelzem neki, hogy rossz üzletet kötöttünk, mert az illusztrációk cserébe mindenért kárpótolnak. Próbálom előhívni a sárkánytan tudásom, ami bár nem a legtökéletesebb, de egész sok minden megmaradt belőle. Az alapján könnyű kitalálnom, hogy miről van szó az oldalon, vagy épp miről nem tanultunk még. Féloldalasan a fiúra pillantok, de mivel látom, hogy borzasztóan belemerült az olvasásba, csak akkor akarom megzavarni, amikor már végzett vele. Szép ábrázolások, színes kavalkád fogad, a sok olvasástól számomra is hamar elrepül az idő. Aztán kikívánkozik a kis megjegyzés, amivel talán valami olyat mondok, amitől leesik az álla.
- Az az igazság, hogy borzasztóan félek a sárkányoktól. Szerintem elájulnék, ha megjelenne velem szemben. Bármikor támadni képes, hatalmas vadállatok lényegében. A képeken viszont gyönyörűek - ismerem be neki, kissé szégyenkezve, kissé viszont háborogva, utolsó tagmondatommal viszont igyekszem már előre csillapítani a kedélyeket. Remélem, hogy meg tud győzni az ellenkezőjéről.
- Rossz embert kérdezel - vonok vállat egykedvűen. - Nem szoktak beavatni, ha szerveznek valamit. Nem vagyok egy központi, híres figura. Ha van valami nagyobb buli, azt nem lehet nem észrevenni, ne aggódj - vigasztalom, de ha menni akar, hát nem csinálok belőle nagy ügyet. Végül is megnézegette a könyvem, amit a leginkább akart.