Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Lehet, hogy csapnivaló tanár voltam, vagyok és leszek, de azt ne mondja senki, hogy nem érzek együtt a diákjaimmal. Oké, ez sem igaz feltétlen, mert Lenkével ellentétben, én borzasztóan élvezem a helyzetet, míg a kislány arcára ül ki, ahogy engem néz meredten, hogy mennyire, de mennyire elege van belőlem. Nem tudom, hogy mások hogy oldják meg ezeket a problémákat, de őszintén szólva nem is érdekel, mert már nem akarom megtudni, miért beszélte végig az órát. Ez így sokkal izgalmasabb és szórakoztatóbb, nekem mindenképpen, az, hogy Lenke pedig ennyire megmakacsolta magát, legyen az ő baja. Még akkor is, ha érzem a parázsló tekintetét rajtam. Mindössze oldalvást sandítok rá, és nagyon nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne nevessek fel, amiatt, ahogy rám néz. Lazán ökölbe szorított kezemet teszem szám elé, ahogy aprókat köhintek, csak párat, hogy a nevetés ingere valahogy minél gyorsabban elmúljon, mert ez most komoly helyzet. Már akinek, oké, de tényleg az.
Szóval a legjobb megoldást választom arra, hogy oldjam a helyzet feszültségét: bedobom azt, ami igenis felkeltette a kislány érdeklődését, és a kezek azonnal leesnek mellkasa elől, még ideje is van előrébb dőlni, mintha valami hatalmas titkot igyekeznék vele megosztani. Fejemben hallom meg a szócskát, azonban még csak szemem sem rebben meg rá. Ugyanúgy tenyerembe támasztott arccal figyelek előrefelé, mert a kép nagyon leköt, talán jobban is, mint eddig Lenkét. Bár eddig egyikünk sem jött rá, hogy mégis mi a faszt ábrázol, de nem baj, mert nagyon úgy tűnik, hogy sokáig fogunk itt ülni kettesben. Én végül is ráérek, mert a holnapi óráimat drága tanársegédem összerakta már, így nekem nem kell velük foglalkoznom. Kitartóan fürkészem a képet, fejemet is kissé odébb biccentem, mert ugye nem hallottam Lenke gondolatait, hiszen: én sem használom mindig minden képességemet. Igencsak fárasztó lenne, és szeretem elkerülni a felesleges energiabefektetéseket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Az a baj ezzel a játékkal, hogy sem én, sem Lenke nem fogjuk feladni. Elgondolkodtató, hogy kinek a viselkedése a gyerekesebb, de basszameg, hát bárki lássa lelkemet, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy addig húzzam az egészet, amíg nem szégyellem. Nem azért, mert ki szeretném engesztelni a lányt, ugyan már, hanem, mert rettentően élvezem, és ehhez az kell, hogy a képet nézzem meredten, mintha meg sem hallottam volna, hogy próbálkozik. Államat támasztom tenyerembe, ujjaimmal dobolok párat arcomon, miközben igyekszem rájönni én is, mégis mi a franc van a képen, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Lenke tekintete lyukat éget a testembe. Nem palástolja mégis mennyire utál jelenleg, és ez engem mérhetetlenül boldoggá tesz. Lassan büszkeséget is érzek, ha így folytatja, és megmerem kockáztatni, hogyha a kezdetleges ellenségeskedésen túlmegyünk, akkor a végén még el is fogjuk tudni egymást viselni. Vagy ennyire ne szaladjak előre?
Kezem nyúl ki a felénk tartó kislány felé, hogy annyira nem kell megijedni Lenkétől, mert bármennyire hihetetlen, egyelőre még mindig én vagyok itt a felnőtt. Még akkor is, ha a helyzet nem erre enged következtetni. Ujjaimat mozgatom meg magam felé, de kékjeimet nem szakítom el a képről, csak akkor, amikor a kislány elém lép. Érdeklődve hallgatom, hol akadt el, majd mosolyogva kezdem el rávezetni a megoldásra. Lehet érte utálni, de nem fogok azon tanárok közé tartozni, akik elmondják a megoldást. Tartom, hogy sokkalta kifizetődőbb, hogyha maguktól jönnek rá a dolgokra, így mindössze támpontokat vagyok hajlandó adni a kislánynak is, aki halkan sikkant fel, miközben magyarázok neki. Felkapom fejemet, kékjeim zizzennek oldalra, majd nevetek fel halkan. Cortez nyújtózkodik a mellettünk lévő padon, majd ül le rá. Fejét ide-oda mozgatva méregeti a kislányt, majd néz rám. - Még másfél órát ki kell bírnod, aztán megyünk - bólintok egyet felé, majd fordulok vissza a lány felé. Mosolyogva bólintok egyet, hogy megsimogathatja, amivel várhatóan a világ legnagyobb lavináját indítom el, mert nem telik el három másodperc és a tanulószoba összes diákja Cortezt kényezteti, aki imádja, hogy a figyelem középpontjában lehet. A kérdés annyi, hogy meddig? Én megvárom, amíg megunja, majd a gyerekek tudtára adja, hogy elég volt, és elég egyértelmű is lesz, rábízom, így én ismét Lenke felé fordulhatok féloldalas mosollyal ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Kicsit képmutató ez a macska-egér játék, amit Lenkével éppen nyomunk a többi kölyök tudta nélkül. Tisztában vagyok azzal, hogy a legegyszerűbb az lenne, hogyha megbüntetem még párszor, amiért beszélt, esetleg év végéig kihúzom ezt a fajta büntetést, mert mekkora poén, de tudom, hogy semmit nem érek vele a kislánynál. Makacs és szeret nyerni, tipikusan az, aki mindig eléri, amit akar. A baj az, hogy én már tudom, hogy nincs esélye, de a lehetőséget szeretném megadni, hogy meglepjen, hátha tud olyat mondani vagy mutatni, ami arra késztet, hogy visszakozzak az egészből. Arra emlékeztet, mikor Ombozi jelent meg nálam minden nap ugyanabban az órában az elemije miatt. Az elején tudtam, hogy csalt, mégsem tettem szóvá, mindössze közöltem, hogy hibázik, amit ő szó nélkül hagyott. Annyira egyértelmű volt, szívem szakad belé, ha csak rágondolok. Szívjuk egymás vérét, és ez valahol elégedettséggel tölt el, mert nem unatkozom, amíg foglalkoznom kell vele, de attól még idegesít. Lenkével is így vagyok. Nem olyan mértékben, mint az Ombozival, de ha így haladunk, lehet eléri azt a szintet. A lényeg annyi, hogy tudom, semmit nem érek azzal, ha agyba-főbe büntetgetem. Ez csendes háború!
Mosolyogva figyelem a kölyköket, akik körbe ugrálják Cortezt. Egyelőre csendesen tűri, szeret a figyelem középpontjában lenni, és nem is hibáztatom érte. Régen kapott ekkora figyelmet, főleg ennyi simogatással. Oldalvást sandítok Lenkére, halkan nevetek fel, ahogy előre fordulok, lejjebb csúszva a széken döntöm fejemet a szék háttámlájának, kékjeim a plafont fürkészik. Karjaimat keresztbe fonom magam előtt, utolsó pillantást vetek diákomra, majd hunyom le szemeimet. Ajkaimon halvány mosoly pihen. Komolyan mondtam a legilimenciát, bár kételkedem abban, hogy ez legális-e, de ha csak az alapokat adom át elméletben, akkor nem lehet belőle gond, nem? Lehet megérne egy kérdést Sárközitől. Vagy többet is. Tököm, hiányzik az öreg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Talán mindketten a legjobban járnánk akkor, ha Lenke valóban fogná magát, felkelne és elhagyná a termet. A legnagyobb bökkenő ebben, hogy mint tanára, ezt nem engedhetem meg, ugyanis kiskorúként nem hagyhatja el az intézményt, amíg én azt nem mondtam, vagy a kötelező foglalkozások nem teltek le. Márpedig ő még kötelező foglalkozáson ül, bármennyire is nem szeretné. Én sem szeretném, basszameg, de hát a kötelezettségek meg a többi felelősségteljes szöveg helye, ráadásul… engem otthon egy Payne vár, és ember legyen a talpán, aki azt a litániát egy ilyen hosszú nap után még meghallgatná nyugodtan és türelmesen.
Tartom a szemkontaktust, amit minduntalan a kislány kezdeményez, azonban mikor tekintetében valami más csillan meg, ajkam akaratlan rezdül, hogy visszafojtsam a mosolyt. A szék nyikordul, és mire pisloghatnék egyet, Lenke már az előtt áll. Egy szót sem szólok, mindössze én is előrébb dőlök egy szemtelen vigyorral arcomon, mikor ő, és halkan felnevetek: nem cselekszi meg azt, amit szeretett volna. Okos kislány, bár értékeltem volna a bátorságát. Követem mozgását, a vigyorból lesz mosoly, azonban a szemtelenség még mindig ajkaimon csücsül. Türelmesen várom meg, hogy Cortezhez érjen, majd támaszkodom térdeimre és állok fel. Az állat azonnal mozdul, egy könyvről elrugaszkodva ugrik a vállamra, majd helyezkedik nyakamba. Automatikusan felnyúlok, megcirógatom álla alatt, majd hátra sem pillantva indulok a tanári asztal felé.
- Aki befejezte, elmehet - fordítok hátat az asztalnak és döntöm annak csípőmet. Karjaimat fonom keresztbe magam előtt. Kékjeim a mozgolódó diákokon zizegnek ide-oda, köszönök mindenkinek, segítek az utolsó utáni kérdésben, majd halkat szusszanok. Fejemet döntöm hátra, szemeimet lehunyom. - Te is mehetsz, Podlovics - biccen előre fejem, arcomon halvány, de őszinte mosoly játszik. - Öröm volt veled tölteni a délutánt - biccentek aprót, majd nyúlok a papírhalom felé, amit kezembe fogok, majd lépek ki a kislány után a folyosóra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Baglyot küldött, érted? Baglyot. Niamey olyan utálattal méregette a madarat, egy pillanatra elhittem, hogy ott helyben megeszi, de végül csak elijesztette. Volt kedves megvárni, amíg leeszkábáltam róla a papírt, csak utána. Nemes gesztus. Azt olvasgatva léptem be a házba, hogy le se vetkőzzek, így megspórolva egy csomó energiát. Szemöldököm ugyan megrebbent a levél tartalmán, de meglepni már nem tudott. Kaptam már ennél furcsábbakat is Payne-től, szóval miután elintéztem az állatokat - Helvey-t is -, kabátom zsebébe töszködve a kezeimet lódultam meg a kurva tér felé.
Még úgy is képes voltam késve elindulni, hogy direkt nem vetkőztem neki, és ha már elkéstem, akkor hova siessek, ugye? Ezen elv alapján lépek lassan a tér széléhez, hogy kitúrjam a levelet és induljak el azt olvasva a megfelelő pad felé. Istenem, Payne, ilyen gyökér megfogalmazást, de tényleg. Nem mindegy melyik… Nem. Nem mindegy. Szemem sarkából pillantom meg a hófehér kabátot, ajkaim elnyílnak, hogy minden tizedmásodperccel csak jobban tegye, míg az égő cigaretta esik ki ajkaim közül.
Évekkel ezelőtt láttalak utoljára. Hevesen dobogó szívemtől nem hallom a külvilágot, ahogy öles léptekkel kerülök elé és ölelem magamhoz szorosan. A barna tincsek közé fúrom arcomat, reszketegen szívom be a levegőt ajkaim között, szemeimet annyira összeszorítom, a fehér foltok pattognak előttem. Karjaim óvón ölelik körbe egyre csak jobban és jobban, el is felejtem, hogy könnyedén összeroppanthatnám a törékeny testet. Semmi nem számít, csak az, hogy ismét a karjaim között tarthatom - minden eltörpül amellett, hogy ismét itt áll előttem. Érezhetem az illatát, ölelhetem, hallhatom, ahogy lélegzik. Órákig lennék képes így állni. Pontosan ott, ahol kiderült, hogy a Payne által beharangozott élő húgom, előttem állt, és én még csak nem is tudtam róla a beszélgetés végéig.
- Annyira hiányoztál - motyogom a tincsek közé. Igyekszem artikulálni, normálisan formálni a szavakat, de ajkaim a tincseknek nyomódnak, így talán csak morgás hallatszik az egészből. Soha többet nem akarom elengedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy volt pofám innen is késni? Sőt, hogy fordulhatott meg a fejemben, hogy el sem jövök? Azt hittem megint Payne valami agymenésének áldozata lennék, és mondjuk elrángat ruhát venni. Volt már rá példa, de tudta, hogyha már elmentem odáig, akkor mindenképpen elkísérem, a végén fehérnemű vásárlással kompenzált, szóval nem is volt olyan rossz. De ez… ez mindent felülmúl - és én majdnem elengedtem a lehetőségemet. A karjaim között lévő test olyan távolinak tűnt minden egyes eltelt nappal, komolyan elhittem, hogy soha többet nem látom. De most, orromban van az illata, amit azt hittem soha többet nem fogok érezni, hallgatom, ahogy lélegzik, elalhatok és kelhetek megint mellette, amíg ismét el nem megy, de addig minden pillanatot ki szeretnék használni. Mikor végre megkaptam, elvesztettem újra. Most itt van, mégis én már attól félek, hogy megint elhagy. Nem vagyok biztos abban, hogy túlélném. Hallhatom a hangját.
A kérdésre távolodom el tőle, kékjeim teljesen máshogy csillannak meg: mintha ismét először látnám a halottnak hitt húgomat. Arcára csúsztatom kezemet, egyelőre úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna a kérdést. Arcát fürkészem. A hatalmas szemeket, amiket az anyjától örökölt, a hófehér bőrt, ami a mai napig tökéletes, a sötét tincseket, amik így is világosabbak az enyémnél. Ahogy mozdul hajolok lejjebb, hogy könnyebben elérjen, szélesen mosolyodom el a homlokomat ért csókra. Lehunyom szemeimet.
- Az merült fel bennem, hogy el sem jövök, mert nem tudom mibe akarna megint belerángatni - rezzen meg ujjam arcán. Felegyenesedem. - De itt vagyok. Itt vagy - vigyorodom el szélesen, tarkójára csúszik kezem, így húzom magamhoz ismét, hogy hajába csókoljak.
- Hogyhogy hazajöttél? És miért nem szóltál? Me- - elharapom a mondatot, eltávolodom tőle, kékjeim kissé kikerekedve nézik pár másodpercig arcát. - Meddig maradsz? - fejezem be végül a félbeszakított kérdést halkan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egyetértően bólogatok. Tényleg nem válogathatom meg a családomat, és ha szigorúan nézzük, a feleségemet sem válogathattam meg. Abban a helyzetben, Maxwell Payne nem hagyott sok választást, és hogy rohadjon meg, tudta, hogy meg fogom menteni Payne-t. Képtelen lettem volna végig nézni, ahogy eltékozolja az életét, bár ott majdnem minden elveszett, mikor ez a fasz elkezdett Lorinnal fenyegetőzni. Nem nagyon tudta a határokat, és át is lépte azokat.
Minden másodpercben csak bólogatnék neki arra, hogy itt van. Hihetetlen, hogy ennyi idő után tényleg ismételten a karjaimban tarthatom. Érezhetem az illatát, hallgathatom elalváskor szívének dobbanását. Jobban belegondolva minden szavára csak bólogatnék, mert nem vagyok kész arra, hogy ismét elmenjen. Minden marhaságban támogatnám, ami kipattan a fejéből, felőlem pasikat halmozhat pasik hátára, leszarom, csak maradjon mellettem.
- Még mindig a fotográfia a nagy álmod? - mosolyodom el kedvesen, de szívem hatalmasat dobban. Tehát, ha nem jön össze itt az, amit elképzelt magának, akkor elmegy. Akkor ismét elhagy. Reszketegen szívom be a levegőt, majd engem is ki azt. Zsebemből túrom elő a cigarettás dobozt, gyakorlott mozdulatokkal teszek ajkaim közé egy szálat, aminek vége pár pillanat elteltével már izzik is. Óvatosan mosolyodom el végül, hiszen csak örüljek annak, hogy most itt van, igaz? Apró lépést hátrálok halkan nevetve.
- Kedves tőle, hogy rám hagyta a feladatot - dörzsölöm meg arcomat mosolyogva. - Van. Persze, hogy van. De előbb… mi lenne, ha te mesélnél? - minden érdekel. Merre járt, kikkel találkozott, kikkel ismerkedett meg, milyen tapasztalatokat gyűjtött. Minden másodperc, amit nélküle kellett eltöltenem, kínszenvedés volt, így csak remélem, hogy amit neki kellett nélkülem, az tökéletesen telt. Remélem, hogy úgy érzi, megérte elmennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nagyon sokáig tartott elfogadnom, hogy az évekig halottnak hitt húgom él. Túl későn került az életembe, és gyerekesen ragaszkodtam a ténybe: ő a húgom. Idősebb vagyok nála, vigyáznom kell rá mindenáron, megóvnom az olyanoktól, akik bánthatják, még ha eredetileg én is voltam az, aki megtehette volna. Éveket hagytunk ki, mint testvérek, és nem akartam elfogadni, hogy annyi idő alatt, ami megadatott nekünk kezdetben, felnőtté vált. Felnőtt nő lett. És nem akartam elfogadni. Nem is tudtam. Míg el nem ment. Haragot akartam érezni, amiért ismét elhagyott, de a szívem mélyén tudtam, hogy erre van szükségünk. Hogy neki erre van szüksége.
- Örülnék neki - ki nem mondanám hangosan, hogy azért értékelem, hogy valami komolyabb hivatást szeretne magának, mintsem a fotográfia. Abban is támogatnám, ahogy mindenben megteszem, de sokkal többre hivatott, mint a fotózás. Aprókat bólintok, bár arra kicsit megrebben a szemöldököm, hogy munkát keres, de azonnal visszanyelem a szavaimat. Támogatnom kell.
- A Shanes akkor neked remek lenne a jövőben. Illene is hozzád, ha őszinte szeretnék lenni - mosolyodom el halványan. - Milyen munkán gondolkodtál? Talán már próbálkozhatnál az előkészítőben, hátha van valami olyan, amit végzettség nélkül is elvégezhetsz - szemöldököm szalad ráncba, ahogy pillanatok alatt mellém kerül, majd már sétálok is mellette, míg szavait igyekszem feldolgozni. Egészséges. Merlinre, ez tényleg így van. És lehetséges.
- Ha a jó öreg Will mondja, akkor elhiszem - minimális szarkazmus van a hangomban csupán. Tényleg minimális. - Vele is le kéne ülnöm piálni - vakarom meg államat elgondolkodva, mélyet szívok a cigarettából, oldalra fújom a füstöt, véletlen se menjen Lorinra, majd hajítom el a csikket, ami még a levegőben ég el. És még szerencse, hogy eldobom, mert a levegőm félremegy. Ökölbe szorított kezemet emelem számhoz, ahogy köhögök, miután elhangzik, hogy szeretne gyereket majd.
- Úristen, meghalok - köhécselek tovább. - Oké. Még nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy gyereked legyen, szóval kérlek, ezt a témát jegeljük, amíg olyan… negyven nem leszel. Igen, te - bólogatok erőteljesen. Hallani sem akarok arról, hogy gyereke legyen. Majd a gyerek téma után még Bánki. Most komolyan?!
- Édes Merlinre… Szeretném, hogy itt maradj. Ahogy mindenki szeretné, és ha ennek az az ára, hogy beszélj Bánkival, felőlem. Akkor később tekerem ki a nyakát, ha csak rád néz - bólintok egy erőteljeset, majd fordulok jobbra, hogy lassan vegyük hazafelé az irányt. Lehet, hogy egészséges, de szeretném, hogyha ez így is maradna. És ebbe egy megfázás sem fér bele.