37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Boglyas tér - Denis A. Brightmore összes RPG hozzászólása (38 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2018. november 8. 19:48 Ugrás a poszthoz

Húgom (?)

Kaptam anyámtól egy baglyot, hogy menjek a Boglyas téri Postára, mert egy másik bagollyal oda küldtek nekem oda baglyot. Bonyolultak? Dehogyis. Ó, kit áltatok? Annyi mindent túlkomplikálnak, biztos vagyok abban is, hogy azért a Postára küldték, mert ott tutira megkapom. Mintha a baglyuk nem lenne elég rámenős. Mindig megkocogtatja a fejem a csőrében lévő levéllel, így esélyem sincs egyiket sem elszalasztani. Kicsit a tököm ki van már a madárral, hányszor elképzeltem, ahogy neki repül véletlen egy ablaknak. Nem súlyosan sérül meg, csak egy kicsit.
A Fő utcán sétálok, amikor egy integető lánynak visszaköszönök. Fogalmam sincs ki ez, de nem vagyok udvariatlan. Hosszú szőke haja volt, nőies alakja és szép arca. Nem emlékszem, hogy meg lett volna, de nem is vezetek a nőkről listát, akikkel lefeküdtem, úgyhogy... benne van a pakliban, na. Maradjunk ennyiben. De, csak, hogy ne tűnjek annyira bunkónak, simán benne van az is a dologban, hogy jófejségből köszönt. Vagy ő ismer valahonnan én meg simán ugyanakkora tapló maradtam és nem tett bennem mély benyomást a csaj. Az a legszomorúbb az egészben, hogy az összes felsorolt dolog lehetséges, de fogalmam sincs melyik a legvalószínűbb, amit utálok. Utálom, ha valamit nem tudok biztosra, azonban ez a csaj most pont nem izgatja a fantáziám, mert nem érdekel a dolog.
Kabátom zsebéből nagy nehezen előtúrom a cigarettás dobozt, majd egy szálat a számba rakva ösztönszerűen jobbra nézek. Egy árny suhan vissza a robosztus épület takarásába, elég kivehető volt még így is, hogy női egyedről van szó. Remélem nem egy alsóbb éves társaság nézelődik éppen utánam, mert akkor esküszöm szívinfarktust kapok. Valami ilyesmi lehet, ha az ember megérzi, ha nézik? Mindegy is. Meggyújtom ujjam végével a blázt, majd lassan, kabátom zsebébe dugott bal kézzel, újra elindulok, vissza, az iskola felé.
Nem lépek körülbelül négyet, amikor érzem, hogy két kar ölel át hátulról. Egy pillanatra megmerevedem, aztán eszembe jut, hogy biztos Cath az és megint érzelgős hangulatában van. Számból kiveszem az egészség megtestesült csodáját, majd lassan megfogva a női kacsókat lefejtem magamról őket, hogy megtudjak fordulni az ölelés forrásának irányába. Mosolygok, mint akinek elment az esze, és ahogy fordulok reflex-szerűen ölelnék is vissza, amikor feltűnik, hogy nem Cath az. Nem, hogy nem Cath az, de egy teljesen ismeretlen lány.
Szemeim összeszűkülnek, ahogy a - már - előttem álló törpre nézek, majd óvatosan elmosolyodom.
- Ömm - kezdek bele értelmesen a mondandómba, még fejemet is megvakarom. - Szerintem rossz srácot ölelgetsz - közlöm a tényt, majd ismét hátat fordítva a lánynak elindulok az iskola felé, remélve, hogy most már tényleg célt is érek.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2018. november 9. 21:09 Ugrás a poszthoz

Húgom (?)

Próbálok nem bunkó lenni a lánnyal, aki elkezdett ölelgetni, de nehezen fogom vissza magam az ilyen helyzetekben. Aki pofátlan módon belép az intim szférámba az ne számítson semmi jóra, főleg, ha idegenként teszi. Ez így nem pálya, és nem is elfogadható számomra.
Amikor a lány kiejti a száján a teljes nevem és még egyéb plusz információkat, megtorpanok. Szemeim kitágulnak, a cigi a számból a földre hullik. Tengelyem körül fordulok meg lassan, mintha egy vad készülne rám ugrani, majd - még mindig - kikerekedett szemekkel a lányra nézek, amikor is folytatja. Senki, mondom SENKI, nem tudhat rólam ilyesmi információkat az iskola vezetőségén kívül, ők is csak a beiratkozás miatt. Nincsenek olyan közeli ismerőseim vagy barátaim - most már Cath-en kívül -, akik ezekről a dolgokról tudhatnának. Senkinek nincs semmi köze a magánéletemhez. De ez a lány, a sápatag arcával, szintén kikerekedett szemeivel és gyöngyöző homlokával tudja őket. Pontosan. Kicsit közelebb lépek, de még így is van köztünk minimum két méter. A lány folytatja még mindig, kezemet a szám elé teszem. Egy emlékkép villan be az agyamba, de csak egy pillanat erejéig látogat meg, azonban ennyi is bőven elég. A labda gurul, egy idegen kislány előtt áll meg, aki visszarúgja az elnyűtt, megkopott, színtelen és összefirkált labdámat, majd betoppan anyám, aki közli, hogy menjek az udvarra játszani. Később megkérdeztem ki volt a kislány, azt válaszolta "vendég", így nem is foglalkoztam vele. De ez a "vendég" most itt áll előttem és tud rólam dolgokat. Fontos dolgokat ráadásul.
Szemeim összeszűkülnek, ahogy a lány utolsó mondata elhagyja a száját. Kezemet elveszem a szám elől, egy görbe félmosollyal nyúlok zsebembe egy újabb blázért.
- Megismerni - suttogom a lány szavait újra, ízlelgetem a szót. - Miért akarnál megismerni és egy kis időt eltölteni velem? - húzom össze a szemeimet.
- Nem ismerlek, és jelenleg nem is vagyok ismerkedős hangulatomban - gyújtom meg ujjammal ismét a cigit, majd egyik lábamról most a másikra helyezem át a testsúlyom. Várakozóan tekintek az előttem állóra, ha nincs más mondanivalója, akkor hagyjuk egymást lógva.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 9. 21:18
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2018. november 10. 23:27 Ugrás a poszthoz

Húgom (?)

Amikor egy idegen tud rólad információkat, elgondolkozol. Honnan? De mégsem ez a legfontosabb kérdés. Hanem, hogy miért? A honnan az ilyenkor mellékes, érdektelen. Na de a miért? Az igenis fontos. Mindig a miért a kulcs mindenhez. Ha valaminek tudod az okát, és annak az oknak még értelme is van, akkor sínen vagy és nyert ügyed is van. Ha nem tudod? Akkor sz*poládé van kispajtás és hoppon maradsz, még megannyi másik embertársaddal együtt. Mindig a miért… és ez a k*rva miért most csak nem dugja fel a fejét, hogy legalább egy kicsit megkönnyítse a – szó szerint – előttem álló rejtélyt. Az előttem álló lányról süt, hogy majdnem mindent tud rólam, ami nem különösebben érdekel, lehet, hogy az információk fele alapból hamis. De a tekintete, ahogy rám pillant, látszik, hogy intelligens és okos.
Idegenkedve nézek rá, hogy adjak neki egy percet. Elmerengek, a feje fölött nézek a távolba. Valamiért eszembe jut az ominózus este, amikor kiderült, hogy elemi mágus vagyok. Felgyújtottam az istállót. Nem tudom hány évesen, előre-hátra dülöngélve guggoltam az istálló közepén, zokogva, a szél zúgott körülöttem segítve a lángok pusztítását. Féltem, sőt rettegtem ott, ahogy egyedül voltam az épület közepén. A lángok engem elkerültek, ahogy a szél is hűtötte a testem a forróságtól, de apám és anyám nem voltak védve, mégis berontottak szó nélkül értem. Aztán képszakadás és kilenc év múlva derült ki, hogy elemi mágus vagyok. Ráadásul dimágus, ami annyit tesz, hogy két elemet uralok. De ez mind elenyésző most, ha a lányra nézek. Ugyanezt látom hatalmas, barna szemeiben visszatükröződni. Félelmet, ha nem is rettegést. Vékonyka ujjait tördelve vár a megadott egy percre. Betegesen sápadt arca, ahogy bólintok, hogy kezdje el, talán még sápadtabb lesz, már ha az lehetséges. És mondja, mondja és még mindig.
Gránátalma, cseresznyevirág és a könyvek. Sokkal több hasonlóság, mint arra számítottam, így akárkivel, aki a közelembe kerül és beszélgetek vele. Kiveszem a blázt a számból, hosszasan kifújom a füstöt és elmosolyodok. Rendben, kapott egy percet, mindent belecsődített és még maradt is neki pár másodperce. Akkor állítsuk egy kis kihívás elé abban a maradék pár másodpercben. Ha a lány tényleg olyan okos, mint amilyen a tekintetében látszik, akkor hamar ráfog jönni, hogy mire vagyok kíváncsi.
Egy pillanatra felpillantok az égre, újabb slukk, szemem lehunyom, majd már a lányra nézve nyitom ki újra, egy mosoly kíséretében.
- Ki vagy te? – teszem fel a világ egyik legtalálóbb kérdését, a mosoly nem tűnik el. – Abban a hat másodpercben kifejtheted nekem - várok. Újabb slukk, kifúj. Majd még egy, kifúj. Másik lábamra helyezem a testsúlyom és még mindig várok.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 10. 23:31
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2018. november 11. 13:40 Ugrás a poszthoz

Húgom (?) - első előtti találkozás

Annie, aki soha nem akarna nekem ártani, nem akar bántani sem. Több van a dolog mögött, mint egy ismerkedési szándék. Sima megérzés, amik általában be szoktak jönni. Nem tűnik gyilkosnak, nem látok a szemében gyanús szándékot, bár nemigen lenne sok esélye ellenem. Elmondja a nevét, de más is van, amit nem mondd el. Lehet nem véletlen, de legalább már a nevét tudom, ha már ő alapból tud rólam igen fontos dolgokat. Már én is tudom a nevét.
Újabb slukk, kifúj. Összeszűkült szemmel tekintek az előttem álló lányra, majd az égő cigit eldobva, rátekintek. Kezeimet összekulcsolom, majd tarkómra teszem őket, így eresztek meg egy igen mély és hangos sóhajt. Miért most? És ki ő? Miért én? És ki ő? Miért itt? És ki ő? Ezek a kérdések cikáznak a fejemben, amióta neki álltunk ennek az igen mély és értelmes diskurzusnak. Semmit nem tudok, és semmit nem is érzek. Igyekszem semlegesen hozzáállni a dologhoz, de ha egy idegen közöl veled információkat, amiket senkinek nem kéne tudnia, akkor elgondolkozol, ugye?
- Szóval nem vagy furcsa? – hunyom le szemeimet. – Elmondom, hogy de, k*rvára az vagy. A semmiből előkerülsz, ölelgetsz, majd olyanokat közölsz velem, amiket senkinek nem kéne tudnia. Senkinek… - suttogom újra az utolsó szót, végül hátat fordítok a lánynak. Nem hiszem, hogy én akarom ezt folytatni. Semmi kedvem falfehér lányok játékaiba belemenni, főleg nem egy sürgető napon. Egyszerűen most nem vagyok olyan passzban, hogy nekem ez jó legyen, és mosolyogva ne nézzem hülyének a lányt. Lehet menne, ha kicsit megerőltetném magam, lehet kedélyesen is elbeszélgetnék vele. De minek, amikor ő már tud mindent rólam, és már én is róla? Ne fussunk felesleges köröket, főleg úgy, hogy sokkalta fiatalabb nálam, esélytelen.
Megilletődve fordulok vissza félig-meddig a lány felé. Tarkómról elveszem a kezeimet, a zsebembe dugom őket. Óvatosan pislogok egyet, majd beszélni kezdek.
- Nem tudom ki vagy, mégis ismerem a szüleid. Nem tudom ki vagy, de tudsz rólam mindent. Nem tudom ki vagy, de lehetőséget adsz, hogy megtudjam avval, hogy a „ki vagy?” kérdésre a nevedet mondod el? – nevetek fel hangosan. Így összegezve még viccesebb a szituáció, az ember nem is gondolná, hogy amikor elindul egy levélért, akkor ilyen helyzetbe is beletud csöppenni.
- Bocs, de nekem erre nincs időm – vonom meg a vállaimat kicsit, majd még egy blázt előtúrva a nyűtt dobozból újra ujjam fölé tartom és meggyújtom azt.
Vagyis meggyújtanám, ha engedelmeskedne nekem. A szél felerősödik körülöttem, nem feltűnően, de érezhetően. Mi a f*sz van már? Tekintetem körbe jár, hogy megkeressem ki szórakozik velem, de senkit nem érzékelek itt egyelőre, rajtunk kívül. Meglepődve hátra fordulok megint, a szél, mintha nem is fújt volna soha. Nem mehetek el. Valami nem enged, és a jelek is erre utalnak. Visszalépek a lány elé, és valami ismerős érzés fog el. Melegség és megnyugvás, de nem az a tényleges nyugalom, hanem az a beköszönős fajta.
Elpöckölve megint a cigit, a lány íriszeibe fúrom a saját kékjeimet.
- Egy órát kapsz – emelem fel a mutatóujjam. – És ebben az egy órában mindent elmondasz nekem – indulok el a lány által rámutatott pad felé, avval a szándékkal, hogy leülök rá. Nem nézek hátra, hogy követ-e. Vagy jön és él a lehetőséggel, vagy elmegy. Nincs más opció.
Lehuppanok a padra, hátra dőlök, tarkómat a háttámlára döntöm, karomat szétteszem. És várok. Megint csak várok.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. december 15. 22:08
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2018. november 15. 15:46 Ugrás a poszthoz

Húgom (?) - első előtti találkozás

Soha nem voltam híve a felesleges fecsegésnek. Én nem rabolom mások idejét, ők se tegyék ezt az enyémmel. Mindig úgy mentem előre, hogy eszem ágában sem volt hátranézni. Minek? Hogy a múlton picsogjak? Pont a múltnak köszönhetem azt, hogy ilyen vagyok. Erre megjön egy lány, aki meglepően hasonlít édesanyámra, és felborít mindent. Valami történt a múltban, amire nem emlékszem, pedig ominózus volt az életemben. Minden fontos eseményre emlékszem, amire kell. Amikor kiderült, hogy varázsló vagyok, amikor kiderült, hogy dimágus, hogy pánikbeteg, megspékelve egy kis dühvel. És hogy mire még? Arra, amikor anyám elvetélt. Minden egyes mozzanat beleégett az agyamba és akármennyire akartam akkor és ott is elfelejteni, nem sikerült. A mai napig bevillannak a képek, akarva-akaratlan. Ahogy anyám felkel a kanapéról, megrogy... aztán csak vér. Vér mindenhol. Anyám összeesett, apám utána kapott, én meg álltam ott, mint egy merev f*sz és nem tudtam tenni semmit. Hat évesen az ember mit csinál ilyenkor? Pánikrohamot kap, leguggol, a fülére tapasztja a kezeit és előre-hátra dülöngél. A könnyeim is folytak, de nem a szomorúságtól. A félelemtől és a tehetetlenség miatti dühtől. Homályosan, de érzékeltem a külvilágot, mindenki lassított felvételként mozgott. Apám a telefonált valakinek, rá pár percre jött egy fehér köpenyes orvos, aki azonnal elvitte anyámat, mindeközben a bejárónőnk próbált segíteni anyámnak megnyugodni, kicsit megkönnyíteni a helyzetet. Egy ilyen helyzetet mivel lehet megkönnyíteni? Akár az elszenvedőnek, akár azoknak, akik jelen vannak? Elmondom. K*rvára semmivel. Apám megfogott, összedobálta a cuccom és elvitt Olaszországba másfél hétre, hogy kiheverjem a dolgokat. Ez az emlék örökké kísérteni fog, akárhová megyek. Volt egy húgom 9 hónapig, akit nem ismertem, akivel soha életemben nem találkoztam. És hogy miért? Mert így alakult valami miatt. Nem tudtam cseszegetni vagy megvédeni, ha valaki bántani akarta, nem tudtam elküldeni melegebb éghajlatra a pasikat, akiket összeszedett. Nem tudtam neki soha keresztbe tenni. És mind ezt miért? Bárcsak tudnám a választ. Bárcsak, akárki tudná a választ, aki közli is velem azt.
Szomorkás mosoly tűnik fel ajkaimon, kívülről valószínűleg hülyének tűnhetek, nemigen reagáltam az elmúlt tíz percben semmire. Lassan lehunyom a szemem és halkan felnevetek egy pillanat erejéig. Felnézek az égre, a szomorkás mosoly visszatért. A múlt tett olyanná, mint aki ma vagyok.
Szomorúsággal és emlékekkel teli tekintetem a lányra emelem, majd szépen, kussban végig hallgatom a mondanivalóját. Nem mondok semmit, nem hümmögök, csak nézem, ahogy beszél.
- Merre mész? - szinte suttogom a kérdést, valamiért megköveteli a helyzet, hogy csendes legyek. - Tudod, én mindig beszerettem volna járni a világot valakivel. Csak anyámék nem nagyon akarták, aztán itt kötöttem ki - mutatok körbe jobb kezemmel, hogy egyértelmű legyen, a Bagolykőre gondolok. Nem önszántamból jöttem ide sem, de így látták a legjobbnak, én pedig rendes gyerek módjára követtem azt, amit a szüleim mondanak nekem. Nem mindig, de legtöbbször tényleg úgy cselekedtem, amit kértek tőlem.
- Nem akartam ide jönni - folytatom az előző gondolatmenetemet, szemeimet ismét behunyom, úgy folytatom. - De anyámék úgy látták jónak, ha kiszakítanak a megszokott környezetből. Tudod, nincs több bunyó, nincs több rossz társaság, nincs több semmi, ami miatt azt éreztem, hogy élek - bevillan egy kép, amikor még Olaszország eldugott részein és utcáin fogadtak rám az emberek, hogy úgyis megnyerem. Egy elégedett mosoly terül szét az arcomon, amikor arra gondolok, hogy mekkorát néztek, amikor a meccs meg volt bundázva és az ellenfelem nyert. Az én ottani legdrágább barátom, Salvatore, mindig így játszottunk, és meglepő, de mindig be is jött.
- Most itt vagyok, tanulok, olvasok és próbálom elfoglalni magam, de ha itt vége, fogalmam sincs mit kezdek magammal - elmerengek. Előveszem a cigarettámat, majd ujjam hegyéhez tartva meggyújtom azt. Felállok és arrébb sétálok, Annie nem úgy néz ki, mint aki dohányzik vagy éppen bírja annak a szagát. Nem szeretném, ha miattam fulladna meg, szóval, ha ezen múlik, arrébb tudok lépni párat. Meg is teszem, majd visszapillantok rá.
Hogy miért mondok el ilyeneket egy idegennek? Nos, ha már amúgy is, sejteni lehet, mindent tud rólam, most plusz egy-két infó, már nem oszt nem szoroz a helyzetemen.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 20. 21:00
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2018. november 20. 21:31 Ugrás a poszthoz

Húgom (?) - miért nem vagy halott?

Egyik szemöldököm megugrik, ahogy kimondja hová tart. Elég olvasott vagyok, mindenki tudhatja, aki egy kicsit is ismer, így pontosan tudom miről beszél. Szóval haldoklik. A sápatag bőr, az állandó izzadságcseppek a homlokán, a visszafogott személyisége. Próbálja magát erősnek mutatni, ám az apró kis rezdülések, amik megremegnek arcának vonásaiban mindent elárulnak. Nem vagyok hülye, igenis fél valamitől. Nem feltétlen a haláltól, talán valami neki fontostól. Vagy csak tényleg a haláltól fél, ami teljesen érthető lenne, mint minden embernél, vagyis... szerintem az emberek túlnyomó többsége a haláltól fél leginkább, nem? Mitől mástól, ugyebár?
Nemigen tudok mit reagálni arra, hogy éppen haldoklik, mert konkrétan ezt közölte velem, akár szerette volna, akár nem. Sosem gondolkodtam el azon, hogy hogy szeretnék meghalni. Nem hiszem, hogy párnák közt, csendben a családom körében. Isten ments! Inkább a munkám közben. Bestiák és/vagy sárkányok között, az utóbbi lenne a legjobb. Nem mártír vagy hős halált szeretnék halni, ne essék félreértés. Egyszerűen azt akarom, hogy olyanba leljem ezt a taszító dolgot, ami nekem igenis számít és megérte érte küzdenem. A párnákért az ágyon megéri? Nem hiszem. Ha az ember meghal, legalább úgy haljon meg, hogy előtte élt egy kicsit, nem?
- Ez még semmi, most elég higgadt vagyok - nevetek fel, majd elnyomva a csikket, a mellettünk lévő kukába dobom. Visszaülök Annie mellé, mosolyát mosollyal fogadom. Adtam neki egy órát, akkor már miért ne élvezhetném én is ezt az időt? Avval, hogy befeszülve találgatok magamban ki lehet ő valójában, nem érek el semmit, csak felidegesítem magam. Amúgy is elég jó kedvemben kapott el, Niamey az enyém, Cath-tel minden oké, az Elemi mágiával és a Legilimenciával is haladok. Sínen van az életem, nincs értelme nem élveznem azt.
- Igen, az - biccentek egy aprót kisebb késéssel felelve a kérdésre. - Elemi mágus vagyok, ráadásul dimágus. Tűz a főelemem, plusz a levegő jön még hozzá. Valószínűleg a jó öreganyám hagyta ezt is rám, mint még oly' sok mást - mosolyodom el szomorkásan. A dimágus léten kívül mit köszönhetek annak a szipirtyónak? Hogy meghalt. Semmi mást.
Annie elkezd kotorászni a táskájában, figyelem minden mozdulatát. A tárca a földön landol, a lap, hogy orvost hívjanak hozzá és... és a neve. Brightmore.
- Mia... - kezdeném el, de belém fagy a szó. Nem lehet Brightmore. Minden Brightmore meghalt apámon és rajtam kívül. Hirtelen pattanok fel mellőle. A könyvre, amit felém nyújt, rá sem nézek. Szemeim kimerednek, ahogy ránézek, arcomat düh és kétségbeesés torzítja el.
- Ki... vagy... te?! - teszem fel a kérdést minden egyes szó után szünetet tartva. A düh lassan borítja el az agyamat, hangom beleremeg a kérdés feltételébe. Erőlködnöm kell, hogy hangom normális legyen, érthető.
- Ha... ha ez valami rossz vicc, akkor túllőttél a célon. Nem lehetsz Brightmore - hunyom be szemeimet, alsó ajkamat fájdalmasan beszívom. Az egyetlen Brightmore, aki létezhetne még az a húgom, de ő meghalt. 16 éve. És ez az az információ, amiben biztos vagyok a halálom napjáig.
- Most menj el - látásomra köd borult, nem tudom mikor volt ilyen komoly. A pánik és a düh egyvelege kavarog bennem, mint egy rendes elmebetegben. És akkor tagadjam le, hogy nem vagyok az? A tanulás miatt vagyok még - nagyjából - épeszű.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2018. november 22. 18:26
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2018. november 22. 19:57 Ugrás a poszthoz

Húgom (?) - miért nem vagy halott 2.0?

Nem látok. Nem hallok. És ha megszeretném mondani az őszintét nem is akarom egyiket sem. Hogy is magyarázzam el, hogy érthető legyen? Szóval képzeljetek el egy fekete fátyolt, kicsit olyan, mint a köd, csak sokkal sűrűbb. A semmiből bukkanhat elő, mint egy démon, és ha egyszer a hatalmába kerít, nagyon nehéz menekülni előle. Minden karmával tépázza az idegeidet, nem tudsz gondolkodni, csak ezt a sötétséget látod. Valahogy így tudnám körbe írni azt, ami éppen most zajlik bennem. A düh démona már rég nem látogatott meg, a pánikról ne beszéljünk, majdnem elhittem, hogy kezdek normalizálódni. De csalódnom kell. A düh is ugyanúgy és ugyanolyan gyorsan tért vissza a pánikkal megspékelve, mint, ahogy mindig szoktak. Legtöbbször kéz a kézben.
Homlokomon kidagadnak az erek, szinte érzem már őket. Látásom homályos. Kezemet a homlokomra csapom, nyomom mintha összeszeretném roppantani a koponyámat. Bárcsak... Bárcsak sikerülne, hogy a fájdalom, a pánik és a düh, amik ilyenkor szorítanak semmivé legyenek. Bárcsak ne történt volna meg ez az egész. Bárcsak, ne adtam volna ennek a lánynak egy órát. Légzésem felgyorsul egyik pillanatról a másikra, szinte már ég a tüdőm a rengeteg be- és kiáramló levegőtől. Homlokom szorítom, légzésem gyors, így rogyok térdre, itt, a Boglyas tér kellős közepén.
Mi lett volna, ha nem látom meg a nevet? Boldogan elbeszélgettem volna az ismeretlen lánnyal, majd visszamegyek a szobámba, megírom a válaszlevelet anyáméknak, találkozok Niamey-jel, kocogok egyet és álomba olvasom magam. Ehelyett? Egy poros járdán térdelek, a fejemet fogva, teljesen kiszolgáltatottan. A düh úgy járja át minden idegszálamat, minden sejtemet, minden ép eszemet másodpercek alatt, hogy csak remélni tudom, senki nincs már a közelben. Szemem összeszorítom, egy hörgés hagyja el a számat. Lassan, óvatosan próbálok meg felállni, lábaim remegnek. Párszor vissza is csuklok, amikor végre sikerül stabilabban állnom, elbotorkálok egy fáig. Bár a fa nem tehet semmiről mégis tiszta erőből kezdem el ütni-vágni, ahol csak érem.
Érzem, ahogy a meleg vérem folyik le az ujjaimon, vagy azok között. A fa kérge vörösre színeződött, valahol már nincs is neki, csak a meghántolt fa áll előttem. Lassan párolog el a bennem tomboló düh. Mintha negyven liter vizet próbálnál elpárologtatni egy gyufával... órák telhetnek el, mire homlokom leveszem a fatörzséről, aminek eddig neki döntöttem. Pislogok párat, majd óvatosan körbe nézve konstatálom, hogy egyedül vagyok.
A Brightmore elment. Vagyis, nem ment el. Mert nem lehet Brightmore, bár attól még eltűnt valahova. Vagy mégis lehet? Talán csak névrokon?
Enyhén megrázom a fejem, bőröm húzódik a megalvadt vér alatt, ahogy ökölbe szorítom kezeimet. Megilletődve lepillantok rájuk, nem is emlékszem... hogyan? Felpillantok a fára és minden egyértelmű lesz. Nem mondom, hogy emlékszem, de ki lehet következtetni mi történt. Szomorkásan mosolyogva foglalok helyet a padon, ahol ez az egész elkezdődött. Nyúlok a zsebembe a cigiért, hogy rágyújthassak. Rám is fér, ezt senki nem veheti most el tőlem. Meggyújtom a blázt, majd a csillagos ég felé fújom ki a füstöt. Kezemet lerakom magam mellé, azonban mutatóujjam megakad valamiben. Lepillantok, és ott hever. A könyv, amit nekem szeretett volna adni, hogy bejárjam a világot. Óvatosan nyitom ki, mintha méreg lenne. Gyorsan átlapozom, majd az utolsó oldal alján akad meg tekintetem. Közelebb hajolok égő cigimmel a számban, majd kirajzolódik. L.A.B. borzasztóan csúnyán áthúzva, mégis kivehetően, vagyis L. Annie Brightmore. Ki vagy te? Mialatt elfordítom a fejem, pár betű rajzolódik ki az áthúzott monogram alatt. Visszafordítom a fejem, elolvasom a leírt sorokat és elmosolyodom.
- A rohadt kib****tt k***a életbe - hagyja el a szám, majd mosolyogva, párszor a térdemhez csapom a könyvet, lerakom a padra és elsétálok a szobám felé.
Bőven elég volt ez a nap.

// Love Love //
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. január 9. 18:32 Ugrás a poszthoz

Lorin Annie Brightmore - ismét itt

Olaszország fantasztikus volt. Salvatore-al ismét bevettük az olasz utcákat, és mintha nem tűntünk el volna évekre, ugyanolyan kitörő örömmel fogadtak minket az utcai bunyósok. A taktika megmaradt, a meccs mindig meg lett bundázva és hatalmasakat kaszáltunk. Mindig ugyanaz. Salvatore-t csépelem a meccs vége előtt pár percig, majd az utolsó másodpercekben a földhöz csap, ahonnan nem tudok felkelni. Vagyis ez hazugság... "nem tudok" felkelni. Kérlek, nincs olyan világ, ahol engem ez az olasz bájgúnár letudna győzni.
- Prossima volta - annyit tesz legközelebb, majd intek egy utolsót neki, mielőtt belépek a kandallójába. Niamey már elindult vissza, Bagolykőre, hamarosan meg is érkezik. Én előbb érkeztem meg, de nem is baj. Testemet sebek borítják, szemem alatt ékes monokli virít, amit megérdemeltem. Az öreg rájött, hogy bizony megbundázott a meccs, és szépen be is vert egyet, majd a haverja kedvesen végig szántotta hátamat pengéjével. A seb nem lett mély, de az tuti, hogy szép heg marad majd utána. Szerencse, hogy Niamey hamar odaért, különben mindketten ott halunk Salvatore-ral, de így röhögve tudtunk elszaladni a kaszált pénzzel.
Táskámat hátamra vetve állok a hopponálási pont előtt. Rágyújtok és fogalmam sincs merre induljak. Vissza a kastélyba? Áh, nincs kedvem a diákokhoz, főleg, hogy már rég vége a szünetnek, én meg faszán ellógtam az első négy napot. Tovább is maradtam volna, de Salvatore körülbelül kirakott, hogy takarodjak vissza és ne legyek gyökér. Igaza is van, de akkor sem akartam visszajönni. Hiányzott, hogy verekedjek. A felesleges stressz folyamatosan le lett vezetve és még pénzt is kerestünk vele. Gyógyszereimet nem is kellett szednem, mert olyan mértékű semlegesség és nyugalom járt át mindennap, hogy leírni sem tudom.
Mi is legyen most? Itt b*szódok meg vagy elindulok valamerre? Inkább az első. Táskámat egy közeli padra dobom, majd ugyanilyen lazasággal vetem le magam mellé, így szívom tovább nikotinbombámat. Az élet!
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 18:35
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. január 9. 18:37 Ugrás a poszthoz

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Szinte kedvesen melengeti a nikotin a tüdőmet. Káros, szenvedély, tüdőrák, meghalsz. Rendben, haladjunk. Ha nem ez miatt halok meg, akkor magam miatt, a démonaim szívesen is segítenek benne. Akkor nem k*rva mindegy? Végül is, akárhonnan nézem így is úgy is magamat ölöm meg. Vagy így, vagy úgy, de meg fogok halni. Ahogy mindenki más is, csak én lehet idő előtt. De addig biztosan élvezem az életemet és nem feleslegesen halok meg.
Szemeimet behunyom, muszáj, mert annyira elkezdett sajogni a szemem, hogy kicsit talán fel is szisszenek. Kezem odakapom, amikor megérzem, hogy a pad megmozdul. Fejemet arra fordítom, kezemet lassan veszem el szememről, Ő ül előttem. Ő, akinek tizenhat éve halottnak kéne lennie. Ő, akinek a létezéséről nem tudtam. Ő, aki élet és halál között mozog mindennap. Ő, akit titokként kezelt az egész Payne család. Az egész Brightmore család. Szégyen...
Ajkam lefelé görbül, ahogy felfogom ki is ő valójában. Lehunyt szemmel, összeszorított ajkakkal kelek fel. Táskámért nyúlok, megmarkolom szárát és elindulok a kastély felé. Ahogy elmegyek előtte, az a jellegzetes illat megcsapja orromat. Cath illata. Egy pillanat erejéig megtorpanok, de már lépek is tovább. Nincs nekem itt keresni valóm. Nem akarom látni, ő se akarjon engem látni. Főleg ne így. Főleg ne így, ahogy tiszta seb vagyok, kék-lila-zöld foltok borítják testem minden sejtjét.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. január 9. 18:52 Ugrás a poszthoz

Lorin Annie Brightmore - ismét itt

Több méter van már köztünk, ahogy meghallom hangját. A húgom hangját, ahogy azt mondja Cath él. Nem öltem meg, megmentették az életét. Cigim lóg a számból, ahogy az ég felé pillantok. Pár perc és lefog menni a nap, én meg akkor jöttem vissza ide, amikor távoztam, mintha el sem mentem volna. Nem könnyebbültem meg, hogy Cath él. Nem lettem jobban, szívemből a fájdalmas kétségbeesés nem tűnt el. Ám, amikor meghallom a hangját... akkorát dobban a szívem, mintha kiakarna szakadni. Szemem és hátam fájdalma eltűnik, egy szempillantás alatt. Más a hangja, más a tudattal, hogy ő tényleg a húgom. Az a húgom, akivel anyám elvetélt, aki tizenhat éve halott, akinek elvittek a temetésére, akinek pontosan tudom, hogy hol a sírköve.
Táskám testemmel együtt remek, abnormális módon. Könnyeim hirtelen buggyannak ki, észre sem veszem őket, csak akkor amikor már arcomon folynak. Szabad kezemmel odanyúlok és tényleg könnyek. Keservesen elmosolyodom. Hányszor is képzeltem el ezt a pillanatot? Ahogy találkozunk, mint a normális testvérek, ám már ott elbukott a dolog, hogy az egyik testvér majdnem gyilkos és elmebeteg. Ennyit a normálisról.
Kezem elengedi táskám szárát, egy időben azzal hogy térdeim megrogynak és az utca közepén kerülök megint térdre. Miért is jöttem vissza? Miért nem maradtam ott, ahol senki nem ismer, ahol mindig a homályba burkolózhattam, ahol mindig volt egy üveg whisky elfeledtetni mindent? Miért kell nekem mindig visszajönnöm a szarba, hogy még szarabb legyen? Lassan felállok, táskámat ott hagyva indulok el utána, amint beérem elé kerülök, de csak állok. Mit is kéne mondanom?
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 18:52
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. január 9. 18:55 Ugrás a poszthoz

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Itt állok előtte, akár egy rendes hülye és fogalmam sincs mit kéne mondanom. Sírok, pedig nem szeretnék, mégis annyira nehéz megállítani ezt az egészet. Az érzelmek úgy söpörnek végig rajtam, akár egy tornádó egy kisvároson, de nem bánom. Minden keveredik.
Ahogy apró keze hozzám ér, összerezdülök akaratlan. Letörli könnyeimet, nem tudok megmozdulni. Kiderült, hogy haldokló húgom erősebb, mint én valaha leszek vagy voltam. Csak ez az egyetlen mondat kell, hogy kicsússzak öleléséből és térdre essek ismét. Könnyeim már patakzanak arcomon, gyorsan ölelem meg lábait, hogy magamhoz vonhassam. Miközben ölelem, vállam rázkódik, fejemet hasának nyomom. Nem érdekel, hogy ki lát, hogy ki mit hisz. A húgomat ölelem, aki mégsem halott. Aki ténylegesen itt áll előttem, aki hús és vér ember. Könnyeim áztatta fehér kabátja véres is, ahogy szemöldökömön a seb felszakad. Nem tud érdekelni. Egyre szorosabban ölelem magamhoz, úgy rázkódnak vállaim is. Nem engedhetem el, soha többet nem tudnám elengedni. Visszakaptam. Akarva-akaratlan, de visszakaptam és tényleg itt áll előttem, tényleg az ő illatát érzem a Payne család illatával keveredve, tényleg őt ölelem magamhoz szorosan. Nem tudok megszólalni, nincsenek értelmes szavak, amiket mondhatnék neki. Elég vajon annyi, hogy előtte térdelve, zokogva őt ölelem?
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. január 9. 19:22 Ugrás a poszthoz

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


Bármit felépítek, lerombolok neked, ha te megtartasz engem úgy ahogy vagyok. Ha lerombolom, te tarts meg, hogy másnap vissza tudjam építeni. Te vagy az én szívem választottja Lorin Annie Brightmore és ezt eddig nem tudtam. Hogy tudhattam volna, amikor mindenki a szemembe hazudott? Olyanok is, akikről soha nem gondoltam volna, a saját szüleim titkolták életem értelmét előlem tizenhat évig. És miért? Fogalmam sincs. De mostantól, ha eltévedek, mindig csak rád gondolok, Annie, és minden helyre áll a fejemben. Mert van húgom. Él az az ember, aki miatt dühkitöréseim és pánikbetegségem lett. Él az az ember, aki miatt majdnem megöltem Cath-et, tényleg él. Él az az ember, aki miatt majdnem megöltem a saját szüleimet. Bocsánat, szüleinket. És ki tudja? Lehet végig nézte valahonnan.
Vonásaim megkeményednek, ahogy arra kér menjek vele. Nem tehetem. Óvatosan rá emelem tekintetem, tenyerébe hajtom arcomat, szememet lehunyom. A mentsváram.
- Nem tehetem - közlöm vele, ahogy újra ránézek. Gyönyörű arcára, gyönyörű bőrére, gyönyörű szemeibe. Semmi nincs benne, ami a szüleinket idézné, hála az istennek. Pár könnycsepp folyik le államig, ahogy fejemet felemelem tenyeréből.
- Te is tudod, ugye? - mosolygok rá gyengéden. Nem tudom mióta az első olyan mosoly, ami szívemből jön. Mert már azom is van. Van szívem és nem szégyellem. Ugyanolyan erősnek kell lennem, mint Lorinnak, különben neki kell megvédenie engem, és nem nekem őt. Tenyeremet arcára csúsztatom, hogy közelebb vonjam magamhoz. Lágy puszti nyomok homlokára, majd újra szorosan magamhoz ölelem.
- Szeretem, hogy élsz - suttogom hajába, mélyen beszívva annak illatát. Minden illatot, minden érintést, minden mozdulatot meg szeretnék jegyezni.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. január 9. 19:26 Ugrás a poszthoz

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


- Tudom - hunyom le szemeimet, még mindig a hajába beszélek. Tudom, hogy nem bánná, és én sem bánnám. Will mentette meg az életem, örökre hálás leszek neki. De nem tudom betenni a lábam abba a házba, és nem is akarom. Előbb agy utóbb lehet elfelejtek mindent, lehet elfogadom a dolgokat, de így sem tudok Will szemébe nézni.  Majdnem megöltem a húgát, és így is olyan normális hangon beszélt velem, mintha csak egy csészét törtem volna el a konyhájában. Nem volt dühös, nem volt semmilyen. Kedves volt, és megértő, amit nem tudok elfogadni egyelőre.
- Lorin - súgom hajába, szememet összeszorítom. - Engem már senki más nem érdekel rajtad kívül - tolom el magamtól kicsit, hogy szemébe nézhessek. Hüvelykujjaimmal törlöm le könnyeit arcáról, az enyémek már elapadtak.
- Nem hagylak el, soha többet - mosolyodom el megint őszintén. Hogy lennék rá képes? Elhagyni őt? Amikor végre megkaptam tizenhat kemény és hosszú év után? Végre kezeim között tarthatom. A gondolatra, hogy elveszíthetem, hogy ismét elhagyom őt, úgy szorul össze a szívem, mintha éppen egy citromot facsarnának. Nem tudom elvenni szememet arcáról. Minden apró rezdülését és vonását megszeretném jegyezni, hogy akármikor magam elé idézzem. Ő már nem L. Annie Brightmore, hanem Lorin Annie Brightmore, a húgom. Akiért meghalok, ha kell vele halok, nem érdekel semminek az ára. Életem adnám érte, akarva-akaratlan, az nem számít.
- Te vagy az én hóvirágom, a mentsváram - suttogom neki, mintha csak a mi titkunk lenne. Rámosolygok, hogy tudja nem viccelek. Minden szavam igaz. Ő az, aki kimenthet bárhonnan, aki megölhet bármikor.
- De mennem kell - simogatom meg haját gyengéden.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. január 9. 19:26
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. január 9. 19:30 Ugrás a poszthoz

Lorin Annie Brightmore - ismét itt


- - emelem meg állánál a fejét, hogy ismét rám nézzem, tekintetemet az övébe fúrhassam. - Nem is kell - meglepődve fogadom heves ölelését, de olyan melegséggel tölti meg szívemet, hogy majdnem megint elsírom magam. Mélyen beszívom illatát, így szorítom magamhoz én is. Van testvérem, aki él. Mondhatom, hogy nem vagyok egyke, mert megkaptam azt a húgot, akit soha nem szabadott volna. Meg sem érdemlem. Olyan tiszta a lelke, olyan ártatlan az egész lénye. Mit lát, aki ránk néz? Egy agyonvert barmot és egy lányt, akire erősebben ránézel és kettétörik.
- Itt leszek a kastélyban - suttogom ismét. Nem próbálkozom meg a hangosabb beszéddel, félő, hogy az előttem lévő kép szertefoszlik, ha hangosabban beszélek. Illúzió lenne tényleg? Démonaim már ennyire hatalmukba kerítették az agyam? Kegyetlen játék lenne, ám bármit kinézek belőlük. Szívem összeszorul a gondolatra, arcomat grimasz torzítja el, hogy ő tényleg csak egy hallucináció lenne? Nem! Érzem illatát, érintését, könnyeit, hangjának rezgését, minden rezdülését.
- Bármikor jöhetsz, és én is me... - hirtelen állok meg a mondat közepén. Nem folytatom, elharapom annak végét inkább, mindketten tudjuk, hogyha kimondom már meg is szegném. Nem megyek hozzá. Hazudhatnék neki már az első együtt töltött esténken? Nincs jogom hozzá, hogy megtegyem. Hogy egyáltalán akármit ígérjek neki.
- Tényleg mennem kell, Lorin - kelek fel lassan, húzva őt is magammal. - És neked is menned kell. Nehogy megfázz - óvatosan megsimogatom arcát. Lágyan magamhoz húzom, hosszasan megcsókolom homlokát. Nem tudom meddig lehetünk így, de ha tehetném örökre így maradnék vele. A nyomástól megfájdul felrepedt ajkam, a megalvadt vér alatt húzódik a seb, fáj, de az istenért sem engedném el. Még egy kicsit...
Nehezen lépek el tőle, majd kikerülve indulok el táskám felé. Felkapom azt, és hátra nézek. Szélesen elmosolyodom.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. szeptember 17. 16:39 Ugrás a poszthoz

Vajda - 2019.09.15. - meztelenség

Ez a búcsú dolog kettőnk között tényleg kezd olyan mértékű kellemetlenséget okozni, hogy én is érzem. Pedig isten látja lelkemet, én ezeket pont nem szoktam érezni, de nekem is feltűnt. Túl sokszor kellett elbúcsúznunk, és az ezelőtti alkalom pont olyan volt, ahol nem volt biztos; élve visszatérek. Mert nem akartam, hogy biztos legyen. Azt akartam, hogy még én se tudjak arról élve visszatérek-e bárhova. Az élni akarás akkor dőlt el, amikor egy neccesebb szituból az elemem rángatott ki minket. Mi volt a hálám? Hazatértem élve, de drogfüggő lettem, az elemim irányítását teljesen elhagyva. A gyógyszerek még meg vannak - muszáj nekik -, de már igyekszem tartani az adagot, hiába remegek érte. Az elemeim kezdenek magukhoz térni, a stabilitás talán lassan helyreáll, és ebben ez a walesi kiruccanás segíthet a legtöbbet.
Megtorpanok az út közepén, zsebemből előturkálom cigarettámat, majd könnyedén meggyújtom azt. Pár másodpercig játszok csak a lánggal, csodálattal nézem, ahogy tényleg olyan, amilyennek én akarom, ahogy meghajlik az akaratom előtt, ahogy azt teszi, amit kérek tőle. Engedelmeskedik nekem ismét. Mélyet szívok az égő cigarettából, amikor beüt az érzés. Néznek. Nem kell sokáig keresnek a tekintet tulajdonosát, rögtön szembe tűnik, ahogy cigarettájára harapva görnyed a padon, akár egy ugrásra kész ragadozó. Akkor játszunk, bárki is vagy, hiszen nem véletlen nézel, nemde? Mosolyogva indulok meg felé, táskáimat a földre dobom. Nem sietek, Cath-nek hazudtam, a vonat indulásáig még van vagy másfél órám.
- Kiafaszomvagyte-szettes srác - biggyesztem ajkaim közé cigarettámat, hogy jobb kezemet felé nyújthassam. - Denis Brightmore - rögtön folytatnám, ha nem lennék kíváncsi arra, amiért néz. Nem hiszem, hogy sokáig magában tudná tartani, így türelmesen, kezemet felé nyújtva mosolygok le rá, mintha legjobb barik lennénk. Kivéve, hogy fogalmam sincs ki ő, pedig biztos láttam már valahol.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. szeptember 19. 16:36 Ugrás a poszthoz

Vajda - 2019.09.15. - meztelenség

Spancizás netovábbja vagyok, kezdem így érezni. Hah, vicces gyerek vagy Brightmore, ne erőltessük, főleg, mert az előtted - egyelőre - ülő ismerős valahonnan, de kurvára nem tudod honnan. Mondanám cikinek és kellemetlennek, de nem az. Legalábbis nekem semmiképpen sem. Miközben a csodára várok, mélyet szívok cigarettámból, hogy legalább a nikotin adagom meg legyen ebben a három percben, ha már a gyógyszeradag ugye, nos... mondhatjuk, hogy leredukálódott egy emberi mennyiségre. Engedjük el, én is éppen azt próbálom tenni. A srác nevetni kezd, ami annyit eredményez, hogy jobb szemöldököm sarka egy éppen aprót megremeg, nehogy képen töröljem véletlenül. És nem győzöm hangsúlyozni az utolsó szót. Kezemet már éppen visszahúznám valami nagyon kedves "akkor baszódj meg" mondattal, amikor közli tudja ki vagyok, megtisztel a kézfogásával, és elmondja a nevét.
Vajda Richárd. Legalább ő tudja, hogy én ki vagyok, mert egyelőre még a nevének tudása sem könnyít... ó! Vajda Richárd. Vajda Eszter testvére, akivel egy időben állandóan ki volt plakátolva minden.
- Ah! - harapok rá cigarettám füstszűrőjére, ahogy elengedjük egymás kezét, majd egy vigyor kerül fel arcomra. - A plakátokon jobban néztél ki - táskáimat ledobom a földre, kérdezés és mindennemű zavartság nélkül huppanok le mellé a padra. Az egyik táskából - oké, elfelejtettem - Cortez dugja ki a fejét álmosan, gyűrötten és olyan undorral néz rám, mint a mellettem ülőre. Igen, ezért jó, ha az ember mellett van egy olyan élőlény, aki támogatja és melle áll, amikor az elemi mágia használatára kerül a sor, nem pedig mérhetetlen megvetést látsz a szemében. Ja várj, de. Akkor mindegy is, haladjunk tovább.
- Sejtem miért tudod ki vagyok - nyújtom ki lábaimat az egyik táska mellet, miután faszán berobban agyamba Révay arca. Várható volt, hogy egy ekkora falucskában előbb vagy utóbb összefutunk, csak a tököm sem gondolta volna, hogy pont most, amikor lenne jobb dolgom is - nem -, mint megbeszélni, hogy milyen technikával csókol a barátnője. De ilyen ez, ezt kaptam mára, elfogadom, élek vele. Nyomjuk, Vajda!
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. október 11. 21:02 Ugrás a poszthoz

Vajda - 2019.09.15. - meztelenség

Bár sokáig húzza annak a kurva csikknek az elpakolását, mégsem vagyok türelmetlen. Most kivételesen nem, mert megéri várni, amíg ez a beszélgetés kibontakozik, és olyan irányba fog folyni amerre talán megéri menni. Mert ugye, ha ki akarsz jutni; kövesd a folyóvíz irányát és előbb vagy utóbb egy városban fogsz kikötni. Én is valami ilyesmiben reménykedem az elkövetkezendő pár percben, esetleg órában. Talán oda lyukadunk ki, hogy mennyire gyűlöl azért, mert Révay megcsókolt, én meg nem mondtam nemet, talán még hálás is - ahahahaha - nekem ezért. Hát ugye, ki tudja ezeket?
Nevetése furcsán cseng, de én még csak el sem mosolyodom. Ő sem azért nevet, mert jaj, de humoromnál vagyok ma, egyszerűen udvarias? Próbálkozik, hogy ne verje be a képem? Bármelyik lehet, de nevet, én meg mosolytalan és meglepően komoly arcomat biccentem hátra, hogy a napszemüveg mögül bámuljam az eget, mert olyan rettenetesen izgalmas a felhőtlen kékség, hogy menten behugyozok.
- Ja, sejtem - biccentek egy aprót, mire megint röhögni kezd. És még hogy nekem van rengeteg stikkem. Szerintem ez most hibbant meg mellettem, és ha valóban így van, kérdés nélkül fogom meg a cuccaimat és ülök arrébb egy másik padra, aztán megvárom majd pár méterről, hogy mi fog történni. De nem hibbant meg. És én még mindig itt ülök. Mellette. - Nos, attól elvonatkoztatva, hogy a photoshoppolt képeid mit sem segítenek rajtad, meg kell mondjam, Révay nagyon jól csókol - hunyom le szemeimet pár másodperc erejéig, mintha csak visszajátszanám az akkor megtörténteket, pedig be kell valljam, egyáltalán nem hagyott bennem mély nyomot az a csók. Azt sem tudom mikor és hol volt, de ezek szerint tényleg megtörtént, mert Vajda forr a saját levében rendesen, én meg ezt túlságosan élvezem ahhoz, hogy ne adjam alá a lovat. Aj, miért ma kell elmennem? Napokig tudnám ezt csinálni, baszki!
- Kiszeded az orrszőrömet? - kissé megmozgatom orrcimpáimat, amikor alulról hajol hozzám közelebb, majd egy teljes arcos vigyorral biccentem előre fejemet, hogy jobban láthassam azt a tekintetet, ami vérben forog, amiben a féltékenység összes fajtája fellelhető, a birtoklási vágy minden nemében meg van benne. Ismerős tekintet...
- Na, de király! - csapok térdemre vidáman, vigyorom, ha még lehetséges egyáltalán, még szélesebb lesz. - Jól éreztétek magatokat? Remélem sokat ettetek, Payne papa igazán kitett magáért - forgatom meg szemeimet látványosan, majd amikor folytatja kitör belőlem a röhögés. Az olyan mértékű röhögés, amit az ember nem tud koordinálni, mert olyan mélyről, olyan gyomorból jövős, hogy nincs esélye.
- Te merre másztál Payne-el? Vagy ben - törlöm meg szemeimet még mindig vigyorogva, de már csak meg-meg rázkódó vállakkal. - Plusz együtt sem voltatok akkor Révay-jal, te meg egy másik csajt dugogattál. Érzed a szintet? - dobom bal térdemre jobb lábamat, majd mélyet szívok cigarettámból. A füst az ég felé száll, én meg mindeközben elfordulok Vajdától, mintha mi sem történt volna. Érdekesen van összerakva, meg kell hagyni. Egy csók miatt a plafonon van, miközben ő meg valami tököm tudja kit baszogatott - szójáték, haha, de itt most a szexuális utalás kell - északon. Önzőség elvárni... hm. Rendben, én kussolok, ennyire képmutatónak még nekem sem kellene lennem, tényleg befogom. Vége van.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2019. november 3. 22:14 Ugrás a poszthoz

Dustin bá' + Angéla néni
- azért tudni kéne róla:

//Kedves Denis,

nem fogok külön végigvenni minden feladatot megpróbálom egységesen értékelni, kiemelni ami nagyon tetszett, vagy éppen ha úgy adódik a hiányt belőle. Összességében köszönöm a munkád, az egész tanoncit nem csak a vizsgáét, szépen kidolgoztad és végigvitted, még ha húzós időpontokkal is, de lássuk.

Az állatos ismeret, a reakciókészség és a benned élő erők használata remekül összeadódott, maguk a feladatok mind-mind sikerrel záródtak, bár van, ahol kiemelkedően érződött a labilitás, ami bárkinél felmerülhet. Mint a személyes befolyásoltság, a pánik vagy éppen a rémület adott lépcsőtől, amit az élet hozott. Az utolsó feladat realitása biztos megúsztatott volna eléggé, őszintén szólva talán gyorsabb is voltál mint amit hinnék egy ilyen szituációban, de ez nem hibapont, inkább meglátás kérdése. A megoldásod nagyon tetszett minden résznél, a kreatív feladatnál hiányoltam dolgokat. Magát a tüzet rengeteg oldalról meg lehet közelíteni, az egyik nagy előnyöd, alsóbb szinten is már tanoncként, hogy képes vagy létrehozni hideg lángot is, sőt füstöt, amit formálhatsz és színezhetsz lángoknak, talán itt belefért volna ez a csalás mondjuk a megfogható lángokért, lévén a gyerekek erre nagyon fogékonyak. A tiltásra kevésbé, ha valaki rágyújt ezek után téged meghurcolnak! Nyugodtan lehetsz interaktív az elmeddel/elemeiddel, mert bár a tüzet rombolónak tartják, igenis megvan az építő és értékes oldala. Képes vagy például kis méretű formarobbantásokra, ha elég jól használod, amik már majdnem tűzijátékok (ahhoz azért kéne egy plusz képzés, de still). A jövőben bátran tudod nem csak ártó, de hasznos célra is használni már bejegyzettként.

Végül pedig; gratulálok, hivatalosan is zártad a képzésed alapvető részét október végével! Szerepjátékosan legkésőbb november végén elküldi neked levélben a minisztérium az igazolványod (szoktam mindenkinek készíteni róla képet; ehhez elküldenéd nekem a születési helyed, születési hónapod és napod, ha van második neved azt, illetve ha van betűtípus, amit az "aláírásoddal" használhatok - utóbbit keresek, ha nincs). Ebben az egy hónapban ideiglenes papírjaid vannak, de érvényesek, bárhol használhatod az elemed, kizárólag te vagy a tetteidért felelős, így ha nem használod felelősséggel, megkeres a minisztérium és szankcionálhat. Ezen kívül mostantól a nagy utazásoknál kérhetnek elővízumkérelmet a részedről, mert sok térségben nem nézik az elemiseket jó szemmel (pláne dimágust), illetve nyilván azzal is együtt jár mindez, hogy most már nincsenek olyan szigorú szabályok és keretek, ahogy a pálcád, úgy ezt is te döntöd el hol és mikor használod, számonkérések nélkül, ha nem ütközik törvénybe.

Minden jót és élvezd a szabadságot!
Dustin //
Utoljára módosította:Dustin Axel Westwood, 2019. november 10. 14:26
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. március 22. 22:21 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

Elment. Tényleg elment. Ahogy felpakoltam a vonatra a nőt pár napja, nem éreztem semmit. Nem voltak könnyeim, nem voltak érzések az arcomra írva, csak akkor, amikor tudtam, hogy lát. Még egy bevörösödött szemfehérjét és egy kis bekönnyezést is ki tudtam préselni magamból, amikor fellépett a fokokon, hogy beszálljon a vagonba. Az a tíz nap, amit egymásnak ígértünk, tökéletesen telt, mert én megkaptam Hope-ot, ő pedig megkapta azt a Denist, akibe beleszeretett, és aki viszont szereti. Mert csak tíz napig tartott az egész, és nem tovább, milyen kár, hogy az egész egy cukros mázzal leöntött hazugság, mely belül rothad és hullaszaga árad belőle. Tudod mi lesz a legfájdalmasabb az egészben? Ha felébredek és ezek eszembe jutnak. Eszembe jut az, ahogy igazából érzelmektől mentesen tettem fel a vonatra. Hogy előtte napokig érzelmek nélkül csókoltam a nőt, aki a világot jelenti nekem egész életemben, hiába megosztott ez a hely. Hogy a szeretkezések, amiket akkor csináltunk, amikor ránk jött a házban, mit sem jelentettek, egyszerű színjáték volt az egész, miközben agyamban meg folyt a tombolás. Hogy azt, akit őszintén szeretek, szívből, ki tudja mióta, átvertem, és egy olyan mocskos hazugságba taszítottam, amelyből soha nem magyarázhatom ki magam. Mert ha kiderül..., ha ez az egész kiderül, akkor mindennek vége. Megutál, gyűlölni fog, nem fog tovább szeretni, csak egy név leszek, amely már semmit nem jelent neki. Ironikus, hogy pontosan ezt szeretné elérni azzal, hogy itt hagyott, bár ha nem is gyűlölni szeretne, de talán meg fog. Lesz ideje gondolkodni, visszagondolni azokra az időkre, amikor ő meghalt volna értem, én pedig mentem a saját fejem után, hogy végül összeverjék azt. Szomorú, és...
Önmarcangolásomat a telefon hangja szakítja félbe. Nagyot sóhajtva kapom kezembe és ülök ki az ágy szélére, miközben olvasom. Arcom teljesen semleges, miközben a szavak feldolgozásra kerülnek agyamban. Tehát a téren. Oké, bár nem tudom mennyire jó ötlet ez, ők mégis azt mondják fent, hogy menjek, minden rendben lesz. Vajon mikor jutok el oda, hogy válaszoljak is nekik egyszer? Remélem nem mostanában, az már tényleg a végét jelentené. Gyorsan kapom össze magam és szó nélkül hagyom el a házat, amely így is csendes, lakótársam már valószínűleg alszik. Helyes. Komótos léptekkel, égő cigarettával sétálok a helyszín felé, amikor meglátom a padon ülő sziluettet, aki elém lép és megölel, miközben kiveszem cigarettámat ajkaim közül kerül egy puszi arcomra. Mosolyogj!
- Szia - óvatos mosoly kerül fel ajkaimra, hangom rekedtes, mert ahogy orromat megcsapja illata egy pillanatra minden kitisztul. Egyetlen egy pillanatra, de épp elegendő ahhoz, hogy ez örökre megmaradjon. Az én hóvirágom. - Nem tudsz aludni? - tolom el magamtól óvatosan, hogy arcát fürkészhessem.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. március 22. 23:13 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

Sok mindenkit lehet hibáztatni a bekövetkezett helyzet miatt, de még ha kimondatlanul is, de ott lebeg a fejünk felett. Az én hibám, mert Cath szerelmes belém, és el kell mennie ahhoz, hogy újra normális életet tudjon élni, amiben nekem nincs szerepem. Önző dolog ez, meg is sértődhetnék, fájhatna, de a démonok nem hagyják és ezért őszintén hálás vagyok nekik, majd kapnak kekszet a végén, amikor ennek az egésznek vége, vagy már nincs is értelme.
- Alszol ma velem? - húzom vissza magamhoz egy pillanatra, hogy homlokon csókoljam. Megérzem hideg ujjait sajátjaimon, egyszerűen hagyom, hogy megfogja, majd engedelmesen követem arra, amerre húz. Nekem mindegy hova megyünk és miért, de némán könyörög neki az agyam utolsó épségben maradt szeglete, hogy ne mondjon semmi ostobaságot, gondolkodjon mielőtt megszólal, mert itt és most, nem én irányítok. Csillogó tekintettel, mert ilyet is tudok, ha megerőltetem magam, figyelem arcának vonásait, ahogy a gyér lámpafény esik rá hófehér bőrére, és eszembe jut, amit a téli szünetben mondott még arról, hogy egy másik lény lesz lesz. Jelenleg mérhetetlen büszkeséget érzek, amiért elmondhatom, hogy a húgom, és képes lenne meghalni azért, hogy utána újraéledjen egy másik lényként, de akkor és ott ez nem volt opció. Most mégis meg van a kényszer, hogy kinyissam a számat és közöljem vele, hogy csinálja, szerzek neki vámpírt, ha kell, csak maradjon mellettem örökre, és ne hagyjon el olyan indokkal, mint ahogy Payne tette. Alsó ajkamra harapok, hogy ne szólaljak meg, csak koncentráljak a kérdésre. Most nem győzhettek ti, rendben? Adjátok meg nekem a lehetőséget, kérlek.
- Jól - túl tömör, találj még ki valamit, ami azt mutatja, hogy bánt, de megbirkózol vele. Gyerünk, járjon az agyad. - Nem tudom. Furcsa érzés, hogy nincs itt - megvonom vállaimat, majd Lorin arcáról vezetem az égre kékjeimet. Húgom kezét szorongatva sétálok a csillagos ég alatt, franc sem tudja hogy merre. Mekkora hazugság. Mikor fog fájni?
- Te jól vagy? - kissé rászorítok ujjaira, hogy tekintetét rám vezesse, amikor válaszol, mert én már ismét arcát fürkészem. Nem kell tovább a hazugság, amiben éppen sétálok.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2020. március 22. 23:13
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. március 23. 01:08 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

Nem tudom meddig lehet ezt húzni. Nem tudom meddig hagyják, hogy legyenek tiszta pillanataim. Nem tudom, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor a lelkem maradványai végre a helyükre kattannak és elég erős lehetek ahhoz, hogy legyőzzem őket. De végső soron nem tudom meddig bírom még. Két hete tart az egész, valamikor hónapokig elhúzódott mire összetudtam magam szedni. Mi van, ha most nem elég semmi? Ha olyan mélyről törtek elő most, hogy nem szándékoznak visszamenni és megkönnyíteni az életemet? Küzdjek, mi? Könnyű azt mondani, de nem a legegyszerűbb megtenni, még akkor sem, ha Lorin illata úgy terjed tüdőmben, mint valami méreg, pedig már rég nincs olyan közelségben, ami miatt érezhetném még. Lassan sétálunk a cél felé, bármi is legyen az, és tudom, hogy nem fog nekem hinni. Nem vagyok jól, egyáltalán nem, de hogy mondod el a húgodnak, hogy a lelked annyira megtört, mert ismét gyenge voltál; már nem te irányítod saját magadat, nincs befolyásod a tetteidre. Fogalmazzam meg úgy, hogy ne tűnjek teljesen elmebetegnek, pedig az vagyok, de még mennyire, hogy az, és csak ilyenkor látszik igazán. Amikor szemem fénytelen pillant emberekre, amikor érzelmek nélkül teszem fel a vonatra a nőt, aki mindenben mellettem áll, amikor Lorin közelsége és a minket körbevevő nyugalom és csend is hazugságnak tűnik. Mert az. Hiszen nem én vagyok húgom mellett.
- Azt gondoltam - sóhajtok egy mélyet, miközben elengedem magam mellől, hogy beülhessen a hintába. Az első adandó lehetőségnél vetem hátamat valami felületnek, aligha számít, hogy minek. Mélyet szívok lassan már elégett cigarettámból, majd mit sem törődve azzal, hogy hol vagyok dobom le a földre és taposok rá. Kérdése meglep, nem tagadom, de arcomra nem ül ki a döbbenet. Nem, még akkor sem, amikor a következő mondat elhagyja a száját. Fejem előre biccen, tincseim arcomba hullanak, így nagy valószínűséggel vetül árnyék legalább fél arcomra. Szóval ilyen érzés lehet lebukni. De mégis hogyan? Tekintetemet lehunyom, mielőtt felemelném fejemet és a felettünk elterülő égre emelném ismét. Amikor ajkaim elnyílnak, nem pillantok Lorinra.
- Nem - hangom határozott, az előbbi kis kedvességnek, amit még ki tudtam magamból préselni a démonjaimon keresztül már nyoma sincs. Tudom, hogy szemeim csillogása is odalett, ahogy a mozdulatok is sokkal természetesebben törnek ki belőlem, mint eddig. Mert így, hogy tudja, már nincs értelme rejtegetni semmit tovább, hanem megmutathatják magukat, hiába feszíti őket is a kérdés, hogy miért. Engem nem érdekel, hiszen már tudja, kit érdekel miért és hogyan jött rá. A lényeg, hogy az orromba beékelődött illata segítsen megtartanom a maradék józan eszemet. Mielőtt megszólalhatna folytatom. - Indokolatlan a többes szám. Én csesztem el - szemeimet ismét lehunyom, meglepően kellemes érzés, ahogy egy hűvös fuvallat szántja végig arcomat. - Miattam ment el, nem azért, mert ez egy olyan kihagyhatatlan alkalom. A helyében én is elmentem volna valószínűleg, szóval hibáztatni nem tudom érte, bármennyire akarnám - okkal ment el, tudom én, megértem, de akkor sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy az az ok, én vagyok. Kegyetlen vagy, Payne, amiért elmondtad. Nagyon kegyetlen.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. március 23. 09:38 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

Megértem, hogy hibáztatja. Nekem is azt kellene, mert valóban itt hagyott minket egyik pillanatról a másikra, de valamiért képtelen vagyok rá, és ezt még ők sem tudják irányítani. Próbálkozni lehet, persze, mindig lehet azt, csak most nem éri meg a beleölt energiát. Mert ez egy olyan mély elhatározás, amit aligha ingathat meg bárki és bármi. Nekem is gyűlölnöm és utálnom kéne őt, amiért elhagyott egyik napról a másikra, minden előzmény nélkül, egyszerűen fogta magát és elment. Tíz napot kért tőlem arra, hogy fogadjam el a döntését, tíz napot arra, hogy fogadjam el azt, hogy ő elmegy. Tíz nap tudod mire elég? Lófaszra konkrétan. Mert ha ő el is jut egyszer oda, hogy visszaemlékezzen a közösen megélt pillanatainkra és rájön, mennyire nem éri meg engem szeretnie, és kialakul a gyűlölet, amelyet megérdemlek, én akkor sem fogom tudni őt gyűlölni. Ördögi kör ez.
- Lorin... - hangom rekedtesen tölti meg az eddig fennálló csendet. Nem tudom mit mondhatnék, aminek legalább minimális értelme van, és most valahogy a démonjaim sem olyan segítőkészek. Basszátok meg! - Te nem menekülnél, ha olyasvalaki iránt lennének érzéseid, mint én? - én biztosan nem, de az agyam amúgy is szarul működik. Csoda egyáltalán, hogy a nő eddig bírta azokat az érzelmeket, amiket kiváltok belőle. Bár Lorin valószínűleg nem látja, de az ő gyűrűje mögött ott rejtőzik még mindig a karika gyűrű. Képtelen vagyok levenni, ahogy képtelen voltam aláírni a papírokat és eljuttatni Maxwellnek, hogy intézkedhet. A papírok a fiókom legalján röhögnek rajtam, hogy mennyire gyenge vagyok, mert neki sikerült meglépnie, de én még mindig egy helyben toporgok.
- Igen, belegondoltam - vonom meg vállaimat semlegesen. De ezt az ördögi kört soha nem lettem volna képes elengedni az életemből, bár már mindegy, mert kettőnk helyett megtette ő, egyedül. Halálomon vagyok én, majd ő, végül megint én, aztán ismét ő, csak ő már konstans. Mert az, hogy azt hitte mellette vagyok, hogy érintem, amikor a közelében sem voltam, egy apró, mégis folyamatos halál volt neki. De túlélte.
- Megbeszéltétek, hogy tied a ház, nem? - most először emelem rá pillantásom húgomra, mióta ideértünk. Ajkam szegletében bujkál egy mosoly. - Hívd át a barátaidat magadhoz. Felnőtt akartál lenni, a felnőtt lét ilyen, Lorin, unalmas és egyedüli, amíg nem találsz magad mellé valakit - mondjuk egy lakótársat.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. március 24. 14:25 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Ez sajnos nem így működik - szomorú mosoly kerül fel ajkaimra. Ha így működne, akkor nekem nem kellene a fájdalom ahhoz, hogy visszatérhessek, Cath-nek pedig nem kellett volna elmennie ahhoz, hogy teljes életet élhessen. Ha az élet ilyen egyszerű lenne, akkor fütyörészve kelnék ki az ágyból minden reggel, virágos inget hordanék és Payne a feleségem lenne. Rendesen a feleségem, nem csak egy ideig. Talán még gyerekünk is lenne a jövőben. Két fiú, majd egy lány, hogy a bátyjai meg tudják védeni az olyanoktól, mint amilyen az apjuk volt. Ironikus és kellemetlen, ráadásul még csak egy szép hazugságnak sem mondanám, mert elképzelhetetlen. Payne és én, gyerekek, családi ház és boldogság? Egy párhuzamos univerzumban, ugye? Na igen, nem véletlen menekült a nő előlem Franciaországig, megértem. Én legalábbis tényleg meg.
- Nem - nevetek fel halkan. - Ez úgy néz ki, hogy én elmegyek, rád Will vigyáz addig, Payne pedig Franciaországban marad - mert ennek így kell lennie és nem máshogy. El kell mennem, hogy visszatérhessek magamhoz, mert ami most van az nem egy sokáig húzható állapot. Én is tudom, de amíg nem tombolták ki magukat az agyamban, nincs esélyem visszaküldeni őket oda, ahonnan jöttek, mert gyenge vagyok. Ehhez mindig is az voltam, és most, amikor aligha van valaki, akiért megérné tisztának maradni, még a küzdés sincs meg bennem, hogy valóban sikerüljön. De megpróbálni mindenképpen meg kell, mert van egy Hóvirágom, aki az életem része, aki igenis számít, és amíg ez lebeg a szemem előtt, talán még nevezhető egy halovány reménynek a visszatérésem.
- Szerelmes vagy? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, miközben elkapom tekintetét és nem eresztem. Tudnom kell, mert ha igen, akkor végképp el kell mennem innen egy időre. A tudat, hogy Payne elment, és éppenséggel benne van a pakliban, hogy valami fasz, aki nem bír csomót kötni a pöcsére, elveszi tőlem még Lorint is, összetöri a szívemet. Mélyet sóhajtok. - Most mondd el, mert ennél nyugodtabb aligha leszek az elkövetkezendő időszakban - halvány mosolyt küldök felé, és tudom, hogy most az egyszer hinni fog nekem és őszintén válaszol, még akkor is, ha a következő mondat egyáltalán nem nyugtat meg, sőt! Ha valóban ugyanazokat a remek készségeket örökölte párválasztásból, mint én, akkor aligha visszük tovább a Brightmore vérvonalat.
- Onnan, hogy egész életedben figyeltél - vonom meg vállaimat. Vagy beletrafáltam vagy nem, de ha esetleg mégsem találtam el, abban is biztos vagyok, hogy elmondja. Fejemet ismét az ég felé fordítom, amíg várom a választ. Meglepő fordulatokat vett ez a kis esti kiruccanás.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. március 27. 11:20 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Az lehet, de attól még lehetsz rosszul is - vonok vállaimon aprót, mert kikiálthatjuk Lorint felnőttnek, aki éppen megörökölt egy kurva nagy házat, de attól még a húgom, akire vigyáznom kell. Kellene, de képtelen vagyok rá, ezért kell visszakerülnie a gyűrűnek addig Willhez, amíg én összeszedem magam. És ő nem fog kérdezősködni, egyszerűen elfogadja, hogy megint baromságokat csinálunk Payne-nel és tovább lép. Elveszi a gyűrűt majd és utamra enged. Kinyilvánítja a véleményét és ennyi, ennél többet nem tehet, és ezt ő is tudja. Ahogy Lorin sem, mert bármennyire felnőtt, bármennyire övé a ház, bármennyire is a saját lábán áll, attól még ő jelenti a világom nagyon nagy részét, így tehát nem hagyhatom, hogy bármi baj történjen. Még az önzőségem ellenére sem akarom hagyni, hiszen, ha őt is elvesztem, akkor ki rángat vissza a valóvilágba, amikor a lelkem felkészült rá? Ki lenne elég erős ahhoz, hogy visszahozzon? És ha nem is erős, de ki lenne elég bátor ehhez? Lorinon kívül? Senki. Senki nem lehet olyan erős és bátor, aki ezt meg tudja tenni, amikor eljön az ideje. Amint a lelkem úgy érzi felkészült, talán egyedül is elérhetném a drámai visszatérést, amikor tekintetembe visszatér a csillogás, amikor mosolyom és tettem is őszinték lesznek, mert az irányítás visszatér hozzám. Egyelőre azonban ez aligha fog megtörténni, a lelkem még neki sem állt a regenerálódásnak, kicsivel talán hosszabb folyamat lesz, mint az eddigiek. Nem tudom. Kiderül.
- Mennyivel idősebb nálad? - elérkeztünk a lényeghez. Soha nem volt egyszerű eset, de mióta hivatalosan is felnőtté avanzsálódott, csak még bonyolultabb a nő. Amikor visszakaptam kezdett plátói szerelmet érezni Jason iránt, majd egy ideig stagnált, eljutottunk oda, hogy kiszöktessék randizni egy nála sokkal idősebbel, majd most jön a feketeleves, amikor beközli, hogy szerelmes tudna lenni belé. A korosztálya nem felel meg neki, fiatalabb sem, mindig az idősebb kell, nem mintha bármelyiket is elfogadnám. Pedig el kellene, mert így tudom bizonyítani azt, hogy valóban elfogadtam, hogy felnőtt. Miért is ilyen kurva nehéz ez? Legalább a retkek a fejemben könnyítenék meg. Halkan felnevetek. A hosszú emésztések. Na igen, és mennyi ilyet végig kísért mellettem a húgom is, amikor nem kellett volna neki. Fogalmam sincs mikor és hogyan jött rá arra, hogy a bátyja elmebeteg, de nem is fontos. Most már tudja és azt is tudja, mikor vagyok tiszta. Meglepő, de nem bánom, tudja csak, vajmi keveset tud vele kezdeni, amikor a démonjaim éppen türelemmel vannak megáldva, mosolyogva figyelik az előttem ülő lelkem tisztaságát és várnak. Hogy mire? Fogalmam sincs.
- Nincs mit titkolnom - hunyom be szemeimet, miközben fejemet a mögöttem álló bárminek koccantom. - Egyel rosszabb verziói önmagamnak, akikkel együtt kell élnem. Hol kevésbé vannak elöl, hol teljesen, de mindig itt vannak - érzelemmentes hangom szeli át a békét, ami körülöttünk terpeszkedik. Fejem előre biccen, kékjeimet Lorinra emelem. Érzelemmentes, csillogásmentes, mintha halott lennék. - Nem tudom hogy jöttél rá valójában, mert ilyenkor a legilimenciám különösen éles, de elfogadom. És most, hogy tudod, mit szeretnél kezdeni ezzel a vidám információval? - csak ne mondd, hogy helyrehozni. Csak ne mondd, kérlek. Nem akarom még helyrehozni, kell a lelkemnek a béke, amíg visszatalál önmagához. Hadd adjam meg neki, kérlek. Nagyon szépen kérlek.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. április 4. 23:26 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

- Felőlem megpróbálhatsz azzá válni - aprót vonok vállaimon, mintha nem érdekelne. Mindenki pontosan tudja, hogy Lorin az egyetlen olyan ember már az életemben, akiért megéri küzdeni a démonjaimmal, még ha csak pillanatokra tisztulok is ki ilyenkor. De megéri, mert amikor visszahúzódnak, akkor felfogom a szavak súlyát, amelyek elhagyják húgom ajkait. Megpróbálhatja, de nem fogom hagyni, ha kell szarrá verek mindenkit, aki ebben segíteni próbál neki. Nem vehetik el tőlem, ahogy ezt neki is elmondtam, amikor hazaevett minket a fene. Szépen indult, tökéletesen. Anyámék örültek, én örültem, mert végre a húgom is feloldódott a kezdeti durcázás után, amiért haza rángattam magammal, végül jött az ominózus este, amikor előállt a remek ötletével. Elmondtam neki ott is, elmondom neki még százszor, ha kell, hogy nem fogom hagyni, hogy megtegye. Ha kell, mindig a sarkában leszek, minden lépését figyelni, vagy figyeltetni fogom, és különösebben nem foglalkoztat, hogy mennyire utál, esetleg gyűlöl meg érte. Gyűlöljön. Nem számít, nem fontos, nem érdekel, amíg a húgom, a húgom marad.
Unottan forgatom meg szemeimet, miközben magyaráz a pasiról. Rendben, meg volt a kamu része, jöhetne a lényegi és igaz információáradat, mert nem szeretnék itt állni egész éjszaka, amíg végre megered a nyelve. Hazudhat, de felesleges, úgyis rájövök, szóval előzzük meg, és csak egyszerűen mondja el. Aprót bólintok, amikor közli a valódi korkülönbséget. Tíz év. Tíz kibaszott évvel idősebb a pasi nála, és valamiért úgy érzem, ez csak engem zavar. Miért kell egyáltalán pasi az életébe? Miért pont egy ennyivel idősebb? Már inkább azt mondom, hogy egy vele egykorú is jobb lenne, mint az, hogy tíz évvel idősebb pasikat szed össze. Kurva életbe bele az egészet. Bajszom alatt káromkodva túrom elő cigarettás dobozomat, majd lökök egy szálat belőle ajkaim közé. A gyújtó könnyen simul ujjaim közé zsebemben, ugyanolyan könnyedséggel nyújtom meg a szálat, majd csúsztatok vissza mindent a helyére. Mélyet szívok a szálból, majd Lorinra esik a pillantásom.
- Érdekel, hogy boldog vagy-e, de nem a hisztis tizenéves kamaszlánytól, akit mostanában előadsz, holott elvileg felnőtt nő vagy, hanem a Lorintól, aki megkímél a felesleges köröktől - nem kell mindenben a bántást, a rosszat látni, ő mégis megteszi. Bármit teszek és mondok az rossz, neki akarok ártani, és a felnőtt nő visszaváltozik egy tizenöt éves kamaszlánnyá, akivel nem lehet szót érteni, mert jön a szarkasztikus válaszaival. Meguntam. A húgomat akarom, azt, akinek ölelésébe szeretetteljesen simultam bele, amikor szétverve és zokogva omlottam a karjaiba. Lorint akarom.
- Nem tudom - vonok vállaimon egy aprót. - Olyan nagy hévvel hoztad fel, azt hittem van valami értelme is - de ha nincs, hát nincs. Nem mindennek van értelme amúgy sem, én pedig aligha fogom az okokat kergetni, főleg ebben a helyzetben. Mert nem értem. Egyszerű kérdéseket teszek fel, mert érdekel a csávó, aki éppen igyekszik összeszedni a húgomat, de még ezért is le vagyok baszva. Nem tudom, mit kellene tennem. Mit tehetnék. Ne kérdezzek? Engedjem el? Csak undorítóan nagy mosollyal ölelgessem meg és csókoljam körbe, hogy mennyire örülök nekik? Hazugság lenne, mindketten tudjuk.
- Lorin - mosolyodom el fájdalmasan. - Én nem marlak téged. Beszélgetek, kérdezek, hogy tudjam mi jár a fejedben, hogy meg tudjam mi van az életedben most, de mit sem érek vele, ha te a rosszat látod mindenben, amit teszek. Bármilyen hihetetlen, amikor a közelemben vagy, lehet csak pillanatokra, de eltűnnek - kékjeimet fúrom húgom tekintetébe mikor folytatom. - A te boldogságodnál nekem nincsen fontosabb, de esélyt sem adsz arra, hogy ez kiderüljön, mert jössz a szarkasztikus válaszaiddal, azzal, hogy nem veszel komolyan. Ha ilyen felnőtt leszel, akkor inkább ne nőj fel - mélyet szusszanva fordulok el tőle, tekintetem az égre vezetem. Lehunyom szemeimet, miközben a szél felerősödve simogatja arcomat másodpercek erejéig. Cigarettámat szám szegletébe tolom, mélyet szívok belőle, majd húgomra pillantok. Tekintetemben őszinteség, és szeretet, mérhetetlen szeretet csillog, mert ő az egyetlen, aki mellett tiszta lehetek. Az egyetlen.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2020. április 11. 22:13 Ugrás a poszthoz

Hóvirágom – te itt maradsz, igaz?

A felfogásával az őrületbe – haha, jó poén, érted, az őrületbe – tudna kergetni. Valóban megérné meghalni, akár csak egy pillanatra is, hogy utána másként térj vissza? Nem is másként, hanem konkrétan egy másik lényként? Megértem a logikát, én tényleg megértem, mert így felnőhetne ténylegesen, megöregedhetne, lehetnének gyermekei, leélhetne egy életet amellett, akit igazán szeret, akiért meghalna, de valóban megéri meghalni, és egy új emberként visszatérni? Lehet túl sok King regényt olvastam már életemben, de erről akaratlan az Állattemető jut eszembe, még úgy is, hogy nem én vagyok legtöbbször jelen, szóval ez már igenis jelent valamit. És nem jót.
- Nem az a lényeg, hogy érdeklődjek, kibe leszel képes beleszeretni? – szinte már fájdalmas mosoly kerül fel arcomra, ahogy az eddig csak gondolatban megfogalmazódott szó, immár kiejtésre is kerül. Szeretni. Szeretni fog valakit. Szerelmes lesz valakibe, mert ki is mondta, hogy belé képes lenne beleszeretni. Fantasztikus hírek, legalábbis Lorinra nézve biztosan. És igazából, ha nagyon megerőltetem magam, ha nagyon-nagyon jó testvére akarok lenni, akkor nekem is. Mert boldog, és ennél több nekem valóban nem számít, hiszen mióta ismét visszakaptam az életembe, és előttem van már a kép, amikor valóban boldog, meg kell hagyni, nagyon régen láttam ilyennek. És jóleső érzéssel tölti meg a szívemet a tudat, hogy emellett a férfi mellett igenis boldog lehet, még akkor is, ha legszívesebben puszta kézzel tekerném ki a nyakát, amiért megfordul majd a fejében, hogyan érintse. Ha nem fordult már meg benne. Kezem akaratlan szorul ökölbe egy pillanat alatt, majd engedem is ki rögtön, hogy moderáljam magam és érdemben tudjak reagálni Lorinnak, majd csak türelmesen hallgassam meg, ahogy kifakad.
- Payne azt mondta, megbeszélte veled, hogy tied a ház, és örültél neki. Nem minden felnőttes dolog habostorta Lorin, a magány is hozzá tartozik ahhoz, hogy elindulj valamerre – vonom meg vállaimat. – És nyilván nem kérdeztünk meg senkit, mert senkinek nincs ehhez köze Payne-en és rajtam kívül – mert nincs is. Így döntött, amit nagy nehezen, de elfogadtam, vagy inkább, úgy lenne helyes, hogy éppen igyekszem elfogadni a saját elbaszott módomban. De legalább próbálkozom, és ez is több, mint a semmi talán. Végig arcán tartom tekintetem, ahogy közelebb lépked hozzám, majd átölelve hajtja mellkasomra fejét. Lesandítok rá, halvány mosollyal ajkaimon teszem hátára szabad kezemet és szorítom magamhoz. Nem nagyon, éppen annyira, hogy érezze, itt vagyok, még ha most kicsit el is vesztem.
- Én bízok benned – szívok mélyet cigarettámból, majd a csikket könnyűszerrel pöckölöm el. – A pasiban nem bízok jelenleg leginkább, de mindegy – le is zárom a témát, nem akarok erről többet beszélni, tiszteletben kell tartanom a döntését, már amennyire ez lehetséges. – Ezt nem ígérhetem meg – szorítom magamhoz még erősebben, lágy csókot lehelek hajába, másik kezemmel simogatom fejét óvatosan. – Menjünk, mert megfázol. Hadd aludjam ki magam melletted, valószínűleg ma utoljára – keserű nevetésem tölti meg a körülöttünk meglapuló csendet, míg végül lassú léptekkel, Lorint magamhoz ölelve indulok el hazafelé.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. május 13. 20:45 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár - Tanulószoba


Összeszűkült szemekkel méregetem a kislányt, aki az előttem lévő padban ül, és túlságosan szorgalmasan körmöl. Furcsa mi? Komolyan az a bajom, hogy csendben van, mert valami nem stimmel, ráadásul szó nélkül csinálja azt, amit kiosztottam neki. Biztosan készül valamire. Elhúzom számat, kékjeim zizzennek tovább Lenkére, aki büntetésből van ma itt, ugyanis normális esetben semmi keresnivalója nem lenne a Tanulószobán. Ahova ma én kerültem. Ja, nagyjából mintha a fogamat húznák. A saját dolgommal nem tudok foglalkozni, mert attól félek, hogy az egyik fogja magát, felkel és elszalad, míg a másik kiugrik az ablakon, meg a tököm sem tudja, résen kell lennem. Már az első napom után rosszabbnak tituláltam az itt levő gyakorlatomat, mint amikor halálközeli élményben van részem a rezervátumban. Ég és föld a kettő. Esküszöm. És a rezervátum javára. De kell, úgyhogy nem nagyon van választásom, szóval szusszanva, eléggé unott tekintettel pislogok a pár diákra, tenyerembe támasztom arcomat.
Percek telnek el némaságban, majd kelek fel az asztaltól és battyogok Lenke asztala elé, hogy egy széket elé húzva üljek le rá, és támaszkodjak az asztalára. - Elmondod, miért beszélted végig az órámat? - rebben meg szemöldököm kérdőn, miközben kékjeimet vezetem a kislányra. Tenyerembe fektetem ismét fejemet, féloldalas mosolyom villan fel arcomon, ahogy a válaszra várok. Nem szándékoztam megbüntetni, eszem ágába sem jutott őszintén szólva, mert felőlem aztán beszéljen, de aztán rájöttem, hogy nem a Bagolykőben vagyok, ahol kölcsönösen hagyhatjuk figyelmen kívül egymást a diákokkal. Lenkének a legnagyobb büntetés, hogy egy helyben kell ülnie csendben, és ehhez nem kellett sok idő, hogy rájöjjek. Az előkészítő teljesen más terep, és Payne a lelkemre kötötte, hogy itt mutassam meg a - nem - létező kedves oldalamat, mert ezeket a kölyköket még mi formázzuk. Maradjunk annyiban, hogy ezzel nem segített.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. május 22. 16:56 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Ha nem lenne erre szükségem, mindenki biztos lehet abban, hogy nem lennék itt. Követelmény az a rohadt gyakorlat mind itt, mind a Bagolykőben ahhoz, hogy megkapjam azt a bánatos diplomát, azért, hogy mehessek Walesbe oktatni. Aminek legalább értelmét is látom, és nem olyanoknak tartanék előadást, akik telibe szarják, amit mondok nekik. Igazából nem is lenne baj ezzel, a kölcsönös ignorálás bizonyos helyzetekben még jól is alakulhat, csak nem az annyi időseknél, mint Lenke. Plusz, nem akarom végig hallgatni a másfél órás litániát Payne-től, hogy mégis hogy képzeltem, hogy egy ilyet figyelmen kívül hagytam? Lehet baja van, feltűnési viszketegség, hiperaktivitás, tököm tudja, miket képes még összerakni a fejében.
Mikor nem érkezik válasz sóhajtok egy nagyot, mert végül is a kérdést megválaszolta. Hátradőlök a széken, de féloldalas, komolyan kedves mosolyomat tartom, ahogy fürkészem a kislány arcát. Oké, így is lehet, csak sokkal nehezebb lesz, mint amilyet először képzeltem. Ujjaim dobolnak halkan a padon, mosolyom lesz szélesebb, ahogy a gyermeki kíváncsiság igenis győz a kislányban, és pár elnyújtott másodperc múlva derül ki fejében a turpisság. Halkan nevetek fel.
- Szóval unatkoztál - fordítom fejemet a plafon felé, majd biccentem előre ismét. Hogy megbántott-e? Ugyan már, én is untam azokat a tárgyakat, amik nem érdekeltek, sőt… még rosszabb is voltam, mint Lenke, hiszen be sem jártam rájuk, viszont neki egyelőre nincs más választása. Ujjaim ismét végig peregnek a padon. - Segítenél abban, hogy ne legyen unalmas? - biccentem félre fejemet, kékjeimben csillan meg az érdeklődés. Mindketten tudjuk, hogy csak Lenke számára az, hiszen a kölykök legtöbbje izgatottan várja azt, hogy belépjek a terembe, mert a varázslények a legtöbb gyermeket érdeklik, de mindig a kivétel erősíti a szabályt, aki nemrég előszeretettel vont bele többeket is a beszélgetésbe, hogy saját unalmát elűzze. Még büszke is lennék rá, de jelen esetben nem engedhetem meg magamnak ezt.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. május 25. 19:50 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Nem tehetek róla, de egyértelmű vigyorra húzom számat, amikor meglátom, hogy szólna, de az utolsó utáni pillanatban gondolja meg magát, majd csukja vissza a száját, hogy márpedig ő biztosan nem szólal meg. Mégis mit kellene tennem? Szórakoztat a helyzet, és mindenkinek egyértelmű, hogy az én szórakoztatásom előrébb való, mint az, hogy Lenke megszólaljon. Felőlem örökre csendben marad, mit bánom én, talán az lenne a legjobb mindkettőnknek, de nem engedhetem el ennyire a kezét. Payne-nek igaza van, még mi formáljuk őket, bár lehet Lenkét csak egy kis gömbbe kellene formálni, mint amikbe a muglik szokták rakni a hörcsögöt. Mondjuk hangszigeteltbe. Mekkora ötlet baszdmeg!
- Gyorsan összeraktad, hogy legilimentor vagyok. Ez a terület jobban érdekel, mint a varázslények? - teszem fel a kérdést, ugyanazzal a levakarhatatlan és őszinte vigyorral rajta, amit egyértelmű dühe vált ki a másiknak. Hörcsög. Megmondtam. Felkönyökölök az asztalra, tenyerembe támasztom arcomat, majd pillantok arra, amerre Lenke is teszi. Szemöldököm rebben meg egy pillanatra a helyzet iróniáján, de inkább mosolyom ül ajkaimon, mert Lenke nagyon, de nagyon jókedvre derít. Ugyanúgy a képet kezdtem fürkészni, mint tanítványom, csak akkor fordulok el, mikor meghallom a vékonyka hangot hátam mögül. Kedves mosollyal fordulok a lány felé, elmagyarázom neki a de Denis bácsi, ez mindenhogy érthetetlen részt, majd túrok hajamba. Denis bácsi, vágod? Sírva fakasztanak, és biztos vagyok abban, hogy ehhez soha nem fogok hozzászokni. Helvey-nek jól áll a bácsizás, mert cuki férfi ember, de én, mint bácsi? Bár, igen, nagyon úgy tűnik, hogy én, mint bácsi.
- Sikerült rájönnöd, mi van a képen? - zavarom meg Lenke gondolatait, de rá sem pillantok, csak és kizárólag a képet fürkészem. Őszintén megmondom, hogy fogalmam sincs mi van a képen, de nem is nekem kell rájönnöm, Lenke meg túl makacs ahhoz, hogy feladja, vagy segítséget kérjen, így bármit is mondd, úgy elhiszem majd neki, mint annak a rendje. Ezt hívják csapatmunkának.
Denis A. Brightmore
Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas
RPG hsz: 674
Összes hsz: 3838
Írta: 2021. június 8. 21:14 Ugrás a poszthoz

Podlovics Lenke
a sok beszéd következményekkel jár


Szórakoztat a helyzet, és valószínűleg az arcomra is kiül, mert nem erőltetem meg magam annyira, hogy szóra bírjam diákomat. Inkább elbeszélgetek magamban, mintsem bármit alkalmazzak annak érdekében, hogy szóra méltasson. Ugyan, abban semmi kihívás nincs, ráadásul igencsak dicséretre méltó egyébként, hogy mindennek ellenére, még mindig tartja a büntetést. A végén még büszke leszek. Mélybe menő eszmecserénket zavarja meg egy másik diákom, akinek készségesen és ugyanúgy mosolyogva nyújtok segítő kezet. Nincs más választásom, különben elvesztem a Sárközivel kötött fogadást, és nem hagyhatom az öreget nyerni megint. Az előzőt megnyerte, de ezt most én fogom vinni, még ha hatalmas erőfeszítést is kell beletennem. Természetesen erről csak ő és én tudunk, mert ha Payne megtudja, hogy csak azért vagyok türelmes, mert ez volt a fogadás tárgya, kiakad. Nem mintha egyébként nem tenné meg nap, mint nap, de ezen különösen megtenné, nekem meg nincs ehhez türelmem. Micsoda paradoxon.
Visszafordulok Lenke felé, mosolyogva fogadom, hogy még mindig a képet szuggerálja. Amikor visszafordul felém, a mosoly csak még szélesebb lesz, mert ismét azt a tekintetet kapom, amit percekkel ezelőtt. Így mondjuk nem fogunk előrébb jutni, de üsse kő, a helyzet így is igencsak élvezhető. Számomra. Lehet Lenkének plusz egy óra az én és a kép társaságában. Ki tudja?
- Elgondolkodtam azon, hogy átadom a legilimencia alapjait - könyökölök fel az asztalra, arcomat tenyerembe támasztva fordulok én is ismét a kép felé. Többet nem mondok, csak a képet nézem, ha már Lenke engem csodál képként, apró mosollyal ajkam szegletében. Szusszanva fordulok hátra vállam felett, hogy ellenőrizzem, Cortez még mindig az egyik legfelső polc sarkában alszik-e, és amikor meglátom megkönnyebbülök. Farka csavarodik az állat köré, kitakarja magát, így ez hosszú szunya lesz. Hála Merlinnek, legalább vele nem kell foglalkoznom.
Boglyas tér - Denis A. Brightmore összes RPG hozzászólása (38 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel