Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Axel

Akármilyen visszahúzódnak, és birkatürelműnek tűnik is Axel, a tűz az ő nyugodt tekintetében is képes lángra lobbanni, ha egy olyan fél ébreszti azt, mint Noel. Ő maga bosszúszomjas, és hamarosan az ellopott hegedűjét kereső háztársa is azzá válik.
- És sok más egyébre.
Egészíti ki a szőke szavait, és villant egy gyorsan suhanó mosolyt amúgy komor arcán. Figyeli társaságának szavait, miközben igyekszik jó hallgatóság lenni, aki minden helyzetben a legjobb megoldással tud előrukkolni, a legjobb segítséggel tud szolgálni.
- Nincs mit, örülök, hogy itt vagyok.
Feltartja jobb tenyerét, ezzel is jelezvén, hogy szívesen tölti szabadidejét Axellel, és nagyon reméli, hogy sikerrel járnak. Fordított helyzetben bizonyára üvöltözne, vagy sikoltó némaságban menne neki a szembejövőknek. Agresszív természetét nem tudja kitől örökölte, családja rendkívül szereti a nyugalmat, és mindenre megoldásnak gondolják a felek közötti beszélgetést. A nagy francokat. A pálca és az ököl a megoldás, és csak ezután jöhet a beszélgetés, leginkább arról, hogy a szerencsétlen delikvens milyen módon szeretne átgyalogolni a pokolba.
- Nem biztos, hogy a hegedűd idegesíti - kezd bele mondandójába, miután elnémul a másodéves fiú. Szavait egy halk sóhaj után folytatja. - Talán inkább te nem tetszel neki. Lehet, hogy mondtál neki valamit, ami nem tetszett neki, vagy nekimentél a folyosón a nagyterembe menet. Kíváncsi vagyok erre a srácra, általában jól kijövök az ilyen szemtelen alakokkal.
Nem biztos, hogy ezt Axel előtt kellett volna mondania, de ez az igazság, ha bárkivel barátságba került élete során, az mindig csíntalan, 'ellenzéki' figura volt, akivel aztán mások orra alatt törtek borsot, és annak szenvedésén, tehetetlenségén röhögtek. Azóta sokat változott, megtanulta tisztelni az embereket, de ha elhúzzák előtte a mézes madzagot, neki annyi, nincs olyan gaztett, olyan szeleburdi játék, aminek ellent tudna állni.
- Ez vért kívánna, de félő, hogy nem az övé folyna, hanem a miénk.
Halkan beszél, az idegességtől megfeszült másodéves talán nem is hallja szavait, ami egyáltalán nem baj, most úgyis csak semmiségeket oszt meg, amivel valós célja nincs.
A vonó végül előkerül, egy a borús ég alatt álló fa ágára kötötték fel, mire Noel kénytelen-kelletlen is elmosolyodik. Nem tud mit tenni, tetszik neki a gonosz fél stílusa. Megrázza fejét, és zsebéből előhúzza egyetlen szerelmét, a világ legfontosabb tárgyát.
- Diffindo - céloz a vonót tartó madzagra, baljával magát a vonót tartva. A madzag gyorsan, szakadó hangot hallatva engedi el Axel féltett kincsét, amit azonnal át is ad a fiúnak. - Mit ír? A tónál lesz?
Nem lenne meglepő, ha ma este úszniuk is kellene, ennek az ötletnek viszont egyáltalán nem örül. Nem a vízzel van a baja, nem is azzal, hogy lassan rájuk sötétedik. Sokkal inkább a tó mélyén alvó élőlényektől undorodik, még a hideg is kirázza.
- Hát jó, Angyalka nem viccel. Menjünk, ne késlekedjünk, így is korom sötétben fogunk visszaérni a Rellonba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Komoran lépdel Bogolyfalva macskaköves utcáin. Szeretett szarvasbőr bakancsainak sarka élesen kopog a kora reggel hűvösében, szoros ütemet adva ezzel útjának. Fagyos kezei a szövetkabát zsebeinek mélyén szorulnak ökölbe, gyomra egy hete görcsben áll. Elfedett testén túl arca is megviselt, szemei alatt súlyos karikák éktelenkednek, zöld tekintetében aggodalommal teljes elszántság ül.
Rettenetesen fél. Féli édesapját, féli a bukást, fél attól, hogy Merkovszky tanár úrra szégyent hoz és vele együtt képtelen lesz helytállni a maga elé gördített kényszerben is. Úgy érzi, hogy ha a mai nap kudarccal végződik, az megpecsételi egész további életét, akkor kevesebb és törékenyebb lesz. A félelem összeszorítja tüdejét, kiszárítja torkát és a gombóc, ami hajnalban még alig volt érezhető, mostanra hatalmasra duzzadt. Olyan nagy, hogy félő, egyetlen hang sem tud majd áttörni rajta. A rettegés elnémítja Ombozi Farkas egyedüli, élő fiát.
Egész testében reszket, ahogy belép a hivatal nehéz ajtaján, és a portást megpillantva azon nyomban megtorpan. A rátelepedő riadalmat lepleznie kell, így nem mehet tovább. Nagy levegőért kap, elnyíló ajkait lilára festi a kétely. Ezt ő ma nem fogja tudni megcsinálni. Nem fog menni. Szaporán szedi a levegőt, hangosan nyel, és egyik lábáról a másikra állva, hátradöntött fejjel mered a plafonra, figyeli a lámpák bántó, metsző fényét. Levegő be, levegő ki. Ennyire nem félhet! Az erejét nem vehetik el tőle, erről mestere többször is biztosította. És mégis riadt, hiszen mindenki gyávává válik, amikor van valamije, amit meg akar védeni. Ilyenek az emberek.
- Kezét csókolom! - nyitja ki néhány perccel később a vizsgaterem ajtaját, és a szemkontaktust azonnal felveszi az asztal mögött ülő idősödő asszonnyal. Jobbjával halkan hajtja be maga mögött az ajtót, s miután kattant a zár, ujjait fenekénél kulcsolva össze lép előrébb. Nem sétál el az asztalig, megtartja az illendő, s kellő távolságot. Biccent a bemutatkozó nőnek, és a semmiből előtűnő székre pillantva először mozdulatlan marad.
- Ombozi Noel vagyok, tiszteletem - mutatkozik be udvarias hangon ő is, majd határozottan megközelíti a széket, leveszi kabátját, és a támlára hajtva azt helyet foglal. Felnéz a nőre; mélységről árulkodó, öreg szemeibe engedi saját, égő zöld szempárját, melyekben az aggodalom már csak halványan, a magabiztosság azonban egyre erősebben csillog. - Mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást sem Önnek, sem Merkovszky tanár úrnak.
Sem pedig önmagamnak - gondolja. Feleslegesnek tartja kimondani, úgy hiszi, azzal csak kétségeit erősítené, és olyasmit ültetne el Borbálában, ami bár létezik, tagadhatatlanul jelen van és leküzdhetetlen teherként mellkasát nyomja, a külvilágnak nem kell róla tudomást szereznie. Így a hölgynek sem.
- Értem - bólint, és a szemben ülő korosodó nő pillanatnyi mosolyán elmélkedik. Az nem tűnik kénszeresnek, ugyanakkor az azt követő komor vonások sokkal őszintébbnek hatnak. A szavak az udvarias hanggal együtt is zordak és figyelmeztetők. Többen voltak amellett, hogy soha ne kaphasson igazolványt, és képességének elfojtására kötelezzék. Noel gyomrába belehasít a félelem, torka tovább szűkül. Gyorsan biccent egyet, ennyivel jelezvén: nem kedvére való a törvényszegés vagy javítóintézet, mint lehetséges témakörök. A lelki szemei elé betolakodó emlékképekre tekintete árnyalatnyit sötétebbé válik. Ideges jellemét nem leplezi, azt, hogy milyen, bárki tudhatja. Ha ez egy teszt, ezzel együtt kell átmennie rajta. Az időközben az asztal lapjára eső pillantását visszaemeli a hölgy ráncos arcára, és noha már nem az a higgadt fiatalember, aki akkor volt, mikor belépett az ajtón, valódi önmaga felszínre törésével válik még határozottabbá. Erő van abban, ahogyan a szemben ülőt nézi. Aztán meghallja Ádám nevét, és még inkább megbizonyosodik arról, hogy a mai vizsga nem végződhet másként, az egyetlen elfogadható végkifejlet a siker. Túl sokat köszönhet tanárának, mesterének, barátjának és apja helyett apjának ahhoz, hogy tanári pályafutásának szégyenfoltja legyen.
- Jöjjön, aminek jönnie kell - mosolyodik el a száraz kijelentésre, és majdnem pontosan akkor szólal meg, mikor Csoknyás asszony úgy dönt, kiadja vizsgafeladatát. Öregedő keze az ablak felé lendül, mire Noel nyomban követi mozdulatát, de arra nem számít, hogy a furcsa hölgy magukra gyújtja a termet. Őszinte meglepettséggel mozdul, a szék feldől, ahogy felpattan, és a tűz felé lépve még visszapillant a nyugodtan üldögélő, s hasonló nyugalommal beszélő vizsgáztatóra. Lehetőleg azelőtt oltsa el a lángokat, hogy mindannyian bennégnénk. Mi az, hogy mindannyian? Hányan vagyunk?
Szíve egyre hevesebben ver, miközben egy végtelennek tűnő pillanatig a ropogó deszkákat, pattogó ablakpárkányt nézi. Belemered az övénél sokkal erősebb, sokkal fékezhetetlenebb tűzbe, és a lángok látványától, a hatalmas erő érzetétől megfagyva áll. Csoknyás asszony eltűnik, a feldőlt szék nincs többé. Egyedül ő van és a tűz, ami megbabonázza, élteti és egyszerre tanítja szeretetre, kitartásra és türelemre. Egyszerre érzi magát dühösnek, bosszúsnak és békésnek. A tűz a mindene.
Önkéntelenül is közelebb lép a terjedő lángokhoz, ereiben sajátjai zsongnak. Kiakarnak jönni, csatlakozni a már megidézett erőhöz. A rellonos kezei úgy emelkednek, hogy azt észre sem veszi. Zöld szemeiben csillog a felgyújtott terem, a jellegzetes füst szaga beleivódik tüdejébe. Ez minden, amit akar.
Csak most fogja fel, hogy ebbe szerelmes. A pusztításba, megsemmisítésbe, a halál lehetőségébe. Döntésbe, irányításba. Még soha nem látott szebbet ennél.
A vizsga. Merkovszky tanár úr, intézet, karperec, korlátozás, az égő faház, az apja. Borbála. A hölgy itt van és figyeli.
Hirtelen mozdul, az agya éppen, hogy csak az utolsó pillanatban kapcsol. Még nem jött el az az idő, hogy hagyja porrá égni a világot. Előbb még vizsgát kell szerezzen, többeknek bizonyítani, jónak lenni. Most kell jónak lenni.
Kinyújtott kezeit, melyekbe először lángokat akart lobbantani, most leengedi, és a köré terjedő tűz lángjaira koncentrál. Lehűti önmagát, kihűti szívét, az erejét. Kitisztítja zakatoló elméjét. Elenged minden rosszat, mindent és mindenkit, ami és aki valaha bántotta, most nincs helye indulatoknak. Kizárólag a forró tűzre koncentrál: hogy kihűtve őket magába szívja, eltüntesse és úgy váljanak semmissé, mint ahogyan a vizsgáztató hölgy előidézte őket. Lehunyt szemekkel áll a ropogó, hullámzó lángok között, a forróságot már mindenhol érzi. Csukott szemein át kéknek látja és hűvösnek érzi őket, mint ahogyan a termet is. A ropogást halkabbnak véli, a lángokat kisebbnek képzeli. Szemeit összeszorítja, szája vicsorba alakul küzdelme alatt, amit magával és a feladattal vív. Érzi, hogy fárad, felemészti az az erő, ami ebben a tűzben lakozik. Koncentrálásában felnyög, bár ezt ő már nem is hallja. Eggyé válik a tűzzel, és ahogy magában, úgy a teremben is kioltja a magot. Nyöszörög, halántékán sűrű izzadtságcseppek gurulnak le. Aztán, mikor minden elnémul, kinyitja szemeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Vigyorogva simít végig a masszívan nyáladzó kisfiú szőke fején, majd a kis kacagó szájból újra kibukó cumit egy mozdulattal igazítja vissza a helyére. Szabad kezével ugyanakkor tovább csikizi a gömbölyded pocakot, így a cumi csakhamar ismét kiesik Chris nevető szájából. A rellonos le se tagadhatná, mennyire imádja a kisfiút, akivel már most érezhetően szoros a kapcsolatuk. Nem úgy, mint áldott jó apjával, akivel még mindig nem vergődtek zöldágra, és aki valószínűleg a mai napig nem békélt meg Szofi döntésével, miszerint Noelt választja Chris keresztapjának.
A játszótér csendes, rajtuk kívül csak egy barna copfos kislány és az anyukája vannak, de ők sem a közelben, hanem távolabb, a hinta körül. Tökéletes. A madarakat erősebben hallani, az iskola zaját viszont már egyáltalán nem. Egészen idilli, mintha egy másik világba csöppentek volna, ahol senki és semmi sem zavarhatja meg késő délutáni találkozójukat.
- El sem hiszem, hogy már nyolc hónaposak - jegyzi meg egyszer, oldalvást pillantva fel a fáradtnak tűnő anyukára. - Hihetetlen, hogy már két foga van! Natinál is hasonló a felállás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Bólogatva nevet fel Szofi megjegyzésére; ez igaz. Az ő mindennapjai még egészen másról szólnak: mestertanonci képzésről, rezervátumi gyakornokoskodásról, végzős bálokról meg bájitaltan tankönyvekről, amelyeket bújva nyomja el esténként az álom. Az élete így kerek egész, vagy legalábbis, egy kívülálló szemében annak tűnhet. A sárkányimádata pedig, amiről mostanra bebizonyosodott, hogy nem holmi hóbort, amit majd idővel elhagy, esetleg kinő, csak azt erősíti benne, hogy egy ilyen apróság, mint amilyen az ölében ücsörgő kissrác is, egyszerűen nem fér bele. Ha a kicsi fejlődéséhez szükséges anyagi hátteret valamelyest tudná is biztosítani, a biztonságát korántsem. Annál fontosabb pedig nincs.
Lepillant Chrisre, aprót csíp a pocakjába, és közben arra gondol, hogy egy gyerek - akkor is, ha valahol a lelke mélyén már vágyna rá - mindent megváltoztatna. Fenekestül forgatná fel a jól megszokott és nagyon is szeretett életét, amire, tanulva Hunter esetéből, messze nincs még felkészülve.
- Húha - horkant fel, és elmélyülő hangon folytatja - jól kezdődik, hadd halljam, kivele - féloldalas vigyorral, megemelkedő szemöldökei alatt pillant a szőkére. - Most kivel járok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

Felemeli és maga felé fordítja a pehelysúlyú versenyzőt, majd éppen csak annyira kezdi rázni, míg a kisfiú hangos kacagásban nem adja tudtukra: igen-igen, iszonyúan élvezi a helyzetet. A cumi a második pillanatban zuhan Noel ölébe.
- Áh - elsötétülő tekintettel veszi tudomásul, hogy a Nadine és közte történtek még csak most indultak el kastély- és faluhódító útjukra. - Nos, szépíthetném, de...
Elhúzott szájjal néz el Chris mellett, és mikor pillantása találkozik Szofiéval, lemondóan megvonja a vállát. Hiába, nemcsak Nadine csalódott benne, hanem ő maga is. Nagyobbat, mint eddig bármikor.
- Egyik este találkoztam Annelie-vel - mondja, és a kisfiút törökülésben tartott lábaira ülteti, a cumit pedig visszadugja a szájába. Érdekes, hogy mikor ránéz, alakuló vonásaiban egyszerre véli felfedezni Szofiát és Huntert is. - Azt nem tudom mi lesz, de annyi biztos, hogy együtt megyünk Romániába. Őt is oda vették fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

A nő mosolyát látva saját, éppen az imént elkomoruló arca ismét felderül, tekintetében megcsillan egy köszönöm. Nem mondja ki, nem szokása, de aki ismeri, kiolvashatja zöldes fényeiből. Igazság szerint, Szofi az egyetlen, akinek úgy beszélhet érzésekről és illetlen, bűnös tettekről őszintén, hogy nem kéri számon vagy feddi meg értük. Ő tudja, érti és elfogadja, hogy az ember tévedésre hajlamos lény, és az élet, amiből tanul, olykor rögös utakon vezet végig.
- Abban bízom, hogy most átszakítom a célszalagot - vallja be, noha nem tudhatja, hogy valaha kap-e még egy esélyt a boszorkánytól. Ha őszinte akar lenni magához, akkor belátja, hogy meg sem érdemli. - Bár... tartok tőle, hogy eltolom. Megint.
Ha épp nem a hűséggel, akkor a féltékenységgel, el- és kimaradásokkal, késésekkel és egyéb, párkapcsolatban nagyon is fontos dolgokkal akadnak problémái, amelyek mind-mind heves vitákba képesek torkollni. A heves vitákat pedig nehezen viseli, és csakhamar lezárja őket - általában a kapcsolattal együtt.
- Hé - vigyorodik el Szofi utolsó megjegyzésére, majd ismét felemeli Christ, hogy az ő hihetetlenül kék, csillogó szemeibe nézve válaszolhasson. Részben anyának, részben babának. - Nem kell nekünk keresztanya, ugye, kisuram? A csajokkal csak a baj van!
Nevetve pillant vissza Szofira, akin mostanra már egy deka felesleg sincs. Sőt. Talán még vékonyabb, mint a várandóssága előtt volt.
- Ti hogy vagytok? Hunter állja a sarat? - kérdezi őszintén, és a hátára fekszik. Christ a hasára ülteti, aki az édesanyja felé kezd nézelődni. Hű, ha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

- Azt hittem, hogy Nadine az igazi - mintegy feleletként jegyzi meg, bár maga sem tudja, hogy ez egyáltalán válasz-e a szőkeség kérdésére. Úgy érzi, hogy mikor gondolkodás nélkül megcsalta a nagyobbik Rohr lányt, a saját jövőjében vágott el valami tényleg fontosat. Megmagyarázhatatlan érzés, és talán csak a magában való csalódás ébresztette, ami egy napon majd elhalványul, most azonban még nagyon is valós. - Az a legrosszabb, hogy Nadine-nal rengeteget beszélgettünk arról, miért nem szeretne belemenni velem, vagy egy korombelivel egy kapcsolatba. Pontosan amiatt, amit megtettem vele.
Nagyot nyel, és közben pillantását átvezeti a közöttük kalimpáló kisemberre. Milyen könnyű még neki az élet! Az anyukája minden mozdulatát, minden kívánságát lesi, és azért él, hogy boldogságban nőjön fel.
- Azért túlságosan ne aggódj miatta - mondja halvány, ám kiszélesedő mosollyal. Aztán felkönyököl, és arcát tenyerén támasztva meg kezdi fürkészni Szofi most még fáradtabbnak ható vonásait. - Nem úgy ismerem Huntert, mint aki összeroppanna egy kis suli, éjszakai járőrözés meg cumisüveg összepattintás alatt.
Egyébként sem tudja elképzelni, hogy a levitás prefektusnak túl sok tennivalója legyen otthon, mikor Szofi egész nap körberajongja a babákat.
- Szerintem nagyon jól csináljátok - balját kinyújtva futólag megsimogatja Szofi kézfejét, majd a hátára fordul, és a lemenő Nap utolsó fényeit kezdi követni. - És... - arcát oldalra fordítva keresi a másik pillantását. - Ti most együtt vagytok, vagy inkább ne firtassam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szofijjá és Mr Chris Bailey

A kijelentésre, miszerint jó ember, keserű mosollyal reagál. Nem vétózza meg vagy kezd cáfolatok megfogalmazásába, inkább csak hallgat. Tudja, hogy Szofi nem úgy látja őt, mint más lányok, hiszen ők barátok és a fiatal anyuka jóval elnézőbb vele szemben, mint azt egyébként megérdemelné.
- Hmmm - bólint az ég fele, majd arcát oldalra fordítja, tekintete a nőét keresi. - Hát, nagy fába vágtátok a fejszétek, az kétségtelen. Viszont, képzeld, nem is mondtam, hogy a múlt héten épp a cukrászdában ültem, és bámultam kifelé az ablakon, mikor elsétáltatok előtte. Én meg csak néztelek titeket, és azt gondoltam, igen, én is ezt akarom! Mert, tudod, boldognak tűntetek. Nem a színházi félének, hanem... - Chrisre pillantva kezdi keresni az érzéseit leginkább kifejező szavakat. - ...olyan igazinak.
Vonásai komolyak, arcán csupán egy halovány ív mutatja, hogy a felidézett jelenet nagyon kedves a számára. Aznap délután úgy érezte, hogy minden meghozott áldozat megéri. Hogy bár Szofi felhagyott az iskolával, balettal, a társadalmi életével és ki tudja még mivel, hogy eleget tegyen szülői kötelezettségeinek... érdemes volt.
- Az pedig, hogy ő mit érez - lebiggyesztett ajkakkal vonja meg vállát - ha nem jelentenél neki semmit, kizárt, hogy vállalta volna ezt az egészet.
Nem ismeri jól Baileyt, de azt tudja róla, hogy igazi partyarc, aki minden hülyeségben benne van. Abban a mérhetetlen, hihetetlen hülyeségben is, amire más csak a távolból, összefont karokkal csóválja a fejét. Ő meg teljes vállszélességgel, fülig érő szájjal indul neki. Tökkelütött.
- Kizárólag tiszteletből nem nevelhetsz gyereket a másikkal - fűzi még hozzá utolsó gondolatát. - Ez... egyszerűen nem működik. Vagy nemt'om. Én biztosan nem csinálnám.
Érzelmek nélkül, csak a gyerekért együtt maradni, nos, az a számára teljes képtelenség. Megházasodni, összeköltözni, egymás mellett ébredni és elaludni, meg elviselni a másik nyűgjét-baját, hogy a kicsi boldog legyen...
- Á, Szofi, ilyen nincs - erősíti meg előző szavait, aztán szemezni kezd a folyton őt bámuló szőke kisúrral. Elvigyorodva nyúl felé, hogy megcsikizze az orrát, hátha hapcizik egyet. Régebben az otthoni kutyájukkal csinálta ezt, de hát, az ilyesmi megunhatatlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A fejem még mindig nyomott volt, és - bár nem látszott - a lábaim is reszkettek kicsit. Nemrég értem földet az egyik közeli, innen csak néhány saroknyira levő, egyébként régóta felújításra szoruló hopp-ponton, és az utazás hatása természetesen most sem maradhatott el. Úgy tűnt, hiába hoppanáltam az utóbbi időben minden nap, esetemben a szédülés és izomgyengeség olyan velejárója volt a hirtelen eltűnésnek-felbukkanásnak, amit, ha nehezemre is esett bevallani, de nem az én gyomromnak találtak ki. Sárkányhúgy meg ürülékszag? Záptojás? Vér? Belek? Mindez kismiska volt ahhoz képest, amit egy-egy hoppanálás után éreztem. Mert ez gyengeség volt. Gyengeség-érzet; érthetetlen, haszontalan kín.
Dobtam egyet a kezemben lógó bőr sporttáskán, és míg lendületes léptekkel elindultam a falu belsejébe, ingzsebemből elővettem legújabb, nagy becsben tartott barna napszemüvegemet, amit egyetlen legyintő mozdulattal kinyitottam, és egy elégedett, hangos cuppantás kíséretében az orrnyergemre ültettem. Imádtam.
Mélyet szívtam a koraesti kellemesen meleg levegőből, és arra gondoltam, hogy milyen érzés lesz kiköltözni a Rellonból. Ugyan, már hetekkel ezelőtt időt kellett volna rá szakítanom, de könnyebb volt nevetséges kifogásokat keresni, mintsem eljönni, és hivatalosan is lezárni egy korszakot. Mert milyen korszak volt ez! Itt nőttem fel. Itt történt velem minden, ami meghatározhatja az ember életének egyik legfontosabb szakaszát. Ami meghatározza az embert. Pontot tenni a végére, és ezzel együtt elismerni, hogy mostantól felnőtt férfiként kell…ene élni, nos, ezzel még ki kellett egyeznem. Persze, ez volt, amire vágytam, hogy végre a sárkányokkal együtt keljek és feküdjek, hogy napközben is velük lehessek, és a hülye tantárgyaimat elhagyva, végre csak arról tanuljak, ami valóban érdekel, és amit a későbbiek során valóban hasznosítani tudok.
A házakat lassan felváltották a faluszéli épületek, és fel-felpillantva egyre több ismerős arccal találkoztam. Az egyikükét, onnan a szemközti járdaszigetről vettem észre, mire lassítottam, majd megállva szélesen elmosolyodtam. A táska a vállamat nyomta, a sötét lencsék takarásában először még abban sem voltam biztos, hogy jól látok, de aztán, ahogy Matilda arcát felém fordítva nézett fel az égre, már biztos voltam benne, hogy ő az. Hogy ne teleszájjal vigyorogjak, beharaptam az alsó ajkamat, és körbepillantva átvágtam az úttesten, hogy elé érve, jóval fölé magasodva dobjam magam mellé a bőrtáskát. Az tompán puffant a betonon, én meg köszönés helyett, rögtön a lényegre tértem.
- Most már járhatunk - jelentettem ki egy játékos mosollyal, egyszerre utalva arra, hogy mostanra már a mesterképzést is kijártam, és a régi közös emlékekre, amik talán nem is léteztek máshol, csak az én fejemben. Ki tudja. Az őszinte mosoly hatására borostás arcom mindkét oldalán kirajzolódott a szokott mélyedés, amiről szerencsére fogalmam sem volt, különben még véletlenül sem vigyorogtam volna soha. Így, édes tudatlanságomban viszont még a fejem is oldalra billent a nő fürkészése közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy vártam őt, mint az első randis kamaszsrác; az idegességtől minden sejtjében reszketve, száját harapdálva, kezében virággal, amit idétlenebbül nem is lehetne tartani.
Én akkor mégsem éreztem így, sőt, ahogy lepillantottam a két ujjam között lógó egyetlen szál vörös rózsára, arra gondoltam, hogy a világmindenség még csak most kezd összeállni. Vele és velem.
Elmosolyodtam, és bal vállammal az ólomsúlyú, régi óraoszlopnak támaszkodtam. Pontosan ott álltam, ahol hetekkel ezelőtt is, mikor szem- és fültanúja voltam a Levita torony robbanásának. Akkor is éppen rá rá vártam, de ahelyett, hogy egy átlagos délutánt töltöttünk volna együtt, valami egészen más történt. Az egész életem megváltozott. Hirtelen felbolydult és zsongni kezdett a létezés, és minden, érzések, értékek, sejtések és azok, amikről fogalmam sem volt, a másodperc töredéke alatt tört apró darabjaira, hogy abban a pillanatban, amikor végre ismét megláttam és épségben tudtam Őt, ahogy a karjaim közé szoríthattam, összeállt. Újra. Egész lettem ismét, felnőttként. Általa vagy érte, nem tudom, de az érzés, ami kikristályosodott a mellkasomban, és a perc, amikor minderre rádöbbentem... soha nem felejtem el. Míg élek, itt marad velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A mosolyom Fanni minden egyes közeledő lépésével szélesebbé vált. Hosszasan figyeltem; a tekintetemet egy pillanatra sem választottam el tőle, mintha esetleg attól tartanék, hogy megint, bármikor, bármelyik pillanatban elveszíthetem.
Néha, munka közben, de már akkor is, mikor csak méterekre távolodtam tőle, hirtelen, a semmiből állt meg bennem az ütő, és a bordáim alá benyilallt a fájdalom. Ilyenkor semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőröm alá férkőző aggodalomra, hogy vajon mit csinál, jól van-e, és ha nem láttam a közelemben, már nyúltam is a naplómért, és bármit is csináltam, bárhol is voltam, azonnal írni kezdtem: Fanni? Minden rendben?
Mikor megállt előttem, én nagyot nyeltem, és fülig érő szájjal tettem meg a közöttünk húzódó utolsó lépésnyi távolságot. A rózsát szavak nélkül emeltem közénk, és úgy, fejjel lefelé nyújtottam át neki.
- Virágot a virágnak - mondtam teljesen komolyan, arról egyáltalán nem tudva, hogy a mai társadalom használja-e még vagy sem ezt a kifejezést, viszont abban biztos voltam, hogy apám szerint így illett. Épp a múlt héten oktatott ki ezzel kapcsolatban. - Életem, gyönyörűm, nyuszimuszim...
Minden egyes megszólítás halkabbá, ugyanakkor édesebbé vált, mintha nem is egy felnőtt nőhöz, hanem egy kisgyermekhez beszélnék. De nem tehettem róla, elég volt csak ránéznem, vagy a közelemben tudnom, a hangom és a mozdulataim is megváltoztak - és ennek még csak tudatában sem voltam.
Közel hajoltam hozzá, és az arcába vigyorogva érintettem orromat az övéhez. Imádtam a kis hideg, pisze orrocskájával játszani, nyomkodni, harapdálni, mikor mit váltott ki belőlem.
- Baj van - suttogtam végtelen komolysággal az ajkai közé, majd csókot nyomtam rájuk. - Adél már megint molesztál. Mindenáron fényképet akar arról, ahogy "tüzeskedek".
A szemeim mély fájdalmat tükröztek, úgy néztem Fannira, és mielőtt sóhajtva kiegyenesedtem volna, óvatosan megharaptam az orra hegyét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A nevetésétől másként dobbant a szívem. Elhallgattam egy pillanatra, még levegőt sem mertem venni, nehogy lemaradjak valami fontosról. Felragyogó arcát figyeltem, és egyszerűen csak lebegtem jókedvének csilingelő hangjaiban. Ezek a dolgok régen, évekkel ezelőtt semmilyennek, olyan silánynak tűntek, most viszont ez a néhány egyszerű, ingyenpillanat volt minden értékem.
- Mondom - húztam fel a fél szemöldököm, mintha bizonyítanom kellene előző szavaimat. - Valami öreg férfiról beszélt, akit ötéves korában egy falunapon látott, és aki szintén elemista volt, de mivel akkoriban még nem volt fényképezőgépe, nem tudta megörökíteni, és rajzolni azóta sem tanult meg... nem tudom, Fanni, de...
Hol a drágámra, hol a semmibe meredtem, miközben beszéltem, az viszont könnyen kiolvasható volt az arcomra költöző vonásokból, hogy a barátnője már azzal megrémiszt, ha váratlanul tesz egy lépést felém, vagy hozzám szól. Néha már az is elég volt, ha rám nézett.
- Szerinte kutyakötelességem lenne modellt állni, ha már Merlin választása épp rám esett, mikor sorban álltam pyromágiáért - visszafojtott hangon fűztem tovább szavaimat, miközben kézen fogtam a barnaságot, és andalgásra húztam a fő utcza felé. - Edictumot nem említett. Nem tudom, fogalmam sincs. Félelmetes. És ez a macskamánia... - bocsánatkérően pillantottam le rá, és már előre szégyelltem magam, amiért kimondani készültem, amit gondoltam, de az annyira kiakart törni, hogy kénytelen voltam engedni neki, különben megfulladtam volna. - Ez beteges. Komolyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Úgyis eléri, amit akar, mi? - kérdeztem vissza csak úgy költői módon, halkan felnevetve, és számhoz emeltem összefűzött ujjainkat, hogy apró puszikat nyomjak gyönyörűségem fakó bőrére. Noha nem akartam fényképet arról, amint tűz nyaláblik ki a testemből, hiszen ez számomra a mai napig túl intim volt ahhoz, hogy kendőzetlenül mutogassam, Fanni kedvéért ezernyi módon tettem volna meg. A kedvéért bárkinek, bárhol felfedtem volna ki vagyok. Újra meg újra.
Oldalvást pillantottam le rá, és míg zöldjeim az arcélébe vesztek, arra gondoltam, hogy az életem nem is lehetne szebb. Ő volt a mindenem, és ezt a szüleim is kezdték elhinni; néhány ajtócsapkodás és tányértörés után többé az sem volt téma az Ombozi kúriában, hogy az egyetlen fiuk össze akarja kötni az életét egy félvér, ki tudja kinek a lányával.
- Szóval... - vigyorogva kutattam a tekintetét, míg lefelé sétáltunk a macskaköves lejtőn, végig a házak között. - Tervezel az én öregasszonyom lenni?
Nem is volt kérdés, hogy én mit gondoltam erről, de hallani akartam ahogy kimondja: velem akar lenni még akkor is, amikor kevesebb foga lesz, mint lábujja, és az orra hegyéig sem fog ellátni szemüveg nélkül. Még talán szemüveggel sem.
- Szeretnél lefesteni? - torpantam meg, és egy mozdulattal fordítottam őt magam felé. A Nappal szemben alig láttam valamit, de annál szélesebben mosolyogtam. - Itt kezdjek vetkőzni, vagy jó lesz a szobádban is?
Még a nyelvem hegyét is kidugtam, de azt hiszem, valahol komolyan gondoltam, és ha azt mondja, azonnal gombolni kezdtem volna az ingemet. Kit érdekelnek az itt lakók, a nyugalmuk meg az olyan felesleges törvények, mint mondjuk a közszeméremsértés...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Fanni egyszerűnek tűnő megoldására szemeim látványosan elkerekedtek, és úgy, amolyan ha te mondod pillantással, sandán fordultam felé, hogy oldalra húzott, ugyanakkor huncut kis mosolyra álló szájjal ingassam meg a fejem.
- Életem - kezdtem mély sóhajjal, akárha a bogolyfalvi színház apró színpadán állnánk, és közben vetettem egy ábrándos pillantást kezemben pihenő kezére. - Nem tudom, hogy mit jelent neked pontosan az egyszerűen, de én már annyiszor és annyiféleképpen mondtam neki nemet, hogy kezdek kifogyni az ötletekből. Talán, ha elköltöznénk a világ végére... - tekintetemet visszavezettem az övébe; zöldjeimben megannyi kérdés keringett, de a legfontosabb, amit Fanni észrevehetett, az a lassan szertefoszló komoly szándék volt. Többször szóba került már közöttünk a költözés, az, hogy egy szép nap eljövök érte, és többé nem indulok el nélküle... végérvényesen ő lett az életem, szeretem, ugyanakkor Bogolyfalva már nem adhat nekem semmit. Mindent, ami itt történt velem, lezártam. Emlék volt már csak az összes itt eltöltött pillanat, az összes óra, az összes nevetés, az összes bűn. És én nem voltam az az ember, aki az emlékeiben élt. Egy alig észrevehető apró sóhaj után aztán szemöldökeimet összehúztam, és vigyorogva közelebb hajoltam hozzá, hogy egy múló percre újra érezhessem ajkai ízét, és bőrének borzongató illatát. A szemeim önkéntelenül csukódtak le, ajkaimat úgy, alig-alig érintve hozzá haladtam egyre feljebb a nyakán, és célomat elérve játékosan haraptam be azt az édes fülcimpáját, amit annyira imádtam. Egy kósza pillanattal később suttogni kezdtem. - ...attól tartok, hogy ez a csaj még egy kitörni készülő vulkán belsejébe is utánunk jönne.
Nevetve egyenesedtem vissza, míg hüvelykujjammal köröztem néhányat Fanni kézfején, jelezve neki, hogy induljunk. Amit mondtam, persze nem bántásból mondtam, hiszen egyébként kedveltem Adélt. Volt néhány mókás megjegyzése, és tetszett, hogy mert önmaga lenni, még akkor is, ha a külvilág megpróbálta más irányba terelgetni.
- Milyen vénember leszek? - nevettem fel kissé szarkasztikusan. Volt ugyanis egy-két kétségem afelől, hogy megélem az öregkort. - Nyolcvanévesen is a sárkányokhoz indulok majd, akkor is, mikor már semmi erőm nem lesz, és a tagjaim reszketve akarnak összecsuklani. Állandóan sárkányszagom lesz, róluk fogok beszélni, felgyújtok olykor ezt-azt, ha rosszak lesznek az unokáink, akkor megeshet, hogy őket... és mikor alszom, horkolás közben az orromból fekete füst imbolyog majd ki - mosolyogva vetettem egy félszeg pillantást Fannira. Tudni, látni akartam minden reakcióját, arcának összes rezdülő árnyalatát. - De azt hiszem... akkor is téged foglak szeretni. Nem is lehet másképp, hiszen mióta csak ismerlek, nem telik el úgy óra, hogy ne gondoljak rád, hogy ne érezzem azt az égető vágyat, ami újra meg újra arra késztet, hogy hozzád érjek, megöleljelek, és... többé nem létezik nélküled. Nagyon remélem, hogy én halok meg hamarabb, mert... ha te mész el előbb, attól tartok, hogy azzal, hogy az én világomnak vége, véget érne a földi élet is.
Nem tudnék megbirkózni Fanni elvesztésével. Biztos voltam benne, hogy az a düh és harag ami a sejtjeimet égetve feszítené, az a fájdalom és veszteség amit minden porcikámban éreznék nemcsak egyszerűen felemésztene, hanem... Úgy képzeltem, azon a napon még egyszer utoljára lángokban törnék ki, és a világgal együtt, az élettel közösen válnék semmivé. Egyszerűen elporladnék. Ezt nevezik szerelemnek?
- Margit néni jobban tenné, ha nem bámészkodna, mert még a végén szívrohamot talál kapni... - vigyorogtam le Fannira, miután eleget tettem kimondatlan kérésének, és közelebb lépve hozzá, hosszan megcsókoltam.
- Figyelj csak... van valami, amit már napok óta meg szeretnék kérdezni, csak tartok tőle, hogy túl korainak fogod gondolni - kezdtem bele, míg tovább sétáltunk a házak között. Szabad kezemmel egyre hosszabb tincseimbe túrtam, majd nagy levegőt véve, hirtelen kiböktem Bori eddig titokban tartott nagy napját és a tervemet - legalábbis egy részét. - A legkisebb húgom férjhez megy a nyáron, és szeretnélek magammal vinni az esküvőre. Azt akarom, hogy a szüleim megismerjenek téged, hogy ők is láthassák, milyen hihetetlenül gyönyörű vagy. Volna kedved eljönni velem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Szemöldökeimet erősen összehúzva, eltúlzott komolysággal nézek a maholnap kétéves gyerekre, aki épp az imént olvasztotta meg a kezébe nyomott 'silento' csokoládét (tudjátok, azt amitől egy szemhunyásnyi időre elcsendesül), és most a fél arcát összemaszatolva rötyög, miközben azért elegánsan úgy tesz, mintha egyébként zavarban lenne. Vállait előrehúzva, alulról nézelődik felém, én meg karjaimat mellkasom előtt összefűzve, szigorúszerű tekintettel viszonzom a pillantását. Az egy dolog, hogy benne is pislákolni kezdett a tűz, de hogy ilyen szemtelenül vissza is éljen vele?! Ráadásul már most?! Hát kire ütött ez a gyerek? Jó kérdés.
- Remélem, akkor is így fogsz nevetni, amikor anya meglát... - jegyzem meg a csúszda tetején terpeszkedő Kornélnak, és alig hallhatóan, a szavakat el-el harapva folytatom. - ...és mindketten kikapunk. Tippelj, vajon melyikünk lesz ezért az igazán hibás, hah?
Jah, valahogy úgy. Mostanában nem sokat látjuk egymást Nádjával, és azt hiszem, ez a jelen helyzetben így is van rendjén. Fogalmam sincs, hogy Kornél felfogta-e már közös életünk ezirányú változását, ahogy arról sincs tudomásom, az édesanyja mennyit és milyen mértékben beszélget vele rólunk.
- Vicci, apa, hihihi - gurgulázik tisztacsoki kis kezét arca elé téve, aztán kinyújtja, hogy mutatóujjával egy távoli pontot célozzon meg. - Csuszi! Csúúú-szíííí!
Ilyenkor persze csak sikoltozva képes szavakat formálni, és mi sem természetesebb, csokis kezével az enyémbe kapaszkodva mocorogni kezd, előre, még egy kicsit, még, még, na?, rajta, izibe lendületet gyűjt, aztán csúszik és visít és boldog, én pedig vele együtt vagyok az. Nem jut eszembe apám vagy Nádja, de még Mina sem. Most csak mi vagyunk: én és a fiam.
Meg...
- Nahát, nézd csak, kik jöttek - vigyorgok le egy, kettő, három felénk (meg hát úgy minden irányba is) szaladó ismerősforma gyerekre, és tekintetemmel nyomban keresni kezdem az apjukat.

- Tegnap felgyújtotta az aranyhörcsög seggét - huppanok le Dimitri mellé a padra, és hátamat a támlának döntve hátraengedem a fejemet. Hirtelen nem tudni, bosszús vagyok-e vagy inkább rettentő büszke, de a következő pillanatban önkéntelen is elárulom magam, hiszen hangos, nyöszörgésben végződő nevetésben török ki, és a hajamba túrva a másik felé fordítom az arcomat. - Badass. Most egy hétig nem ehet csokit - mondom, és vetek egy futó pillantást a csokoládétól ragacsos kezemre, hogy rögtön utána már szánakozva nézzek vissza a másikra. - Kíváncsi vagyok, ezek után nekem milyen büntetést talál ki az anyja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

- Ühm, valami olyasmi - sandítok át a mellettem ülőre, és bár kétség sem fér hozzá, hogy a szám sarkában néminemű cinkosság ficereg, kérdő vonásait látva megtalál az érzés, hogy esélyesen idén se én viszem haza az év apja címet. Dehát nincs mit tenni, anyám szerint én is épp ilyen égetően rossz gyerek voltam, aki azért a társasági eseményeken oldalra nyalt hajával meg illendő és természetesen választékos megszólalásaival ünnepélyesen elő tudta adni a jól nevelt aranyvérű porontyot, és kitűnő benyomást keltett bármelyik őt mustrálóban. Nem úgy, mint Nelli, akit már ötévesen sem érdekelt senki és semmi önmagán kívül. Pillantásommal megtalálom Kornélt meg a három muskétást, majd együttérző, oldalra húzott szájjal szólalok meg.
- Sok sikert hozzá - felelem ahelyett, hogy annyit mondanék: ííííhhhh. - Nem tudom, a tieitek milyen szinten tolják a hiszticunamit, de ha Kornélból indulok ki, akkor... részvétem. Nem létezik olyan, amin ne tudna pillanatok alatt megsértődni, ami az elmúlt hetekben nem vezetett semmi jóra. Lásd a pórul járt hörcsögöt.
Mi lesz, ha legközelebb Nádja kezd füstölni, mert brokkolival mert közeledni a visító gyerekhez? Merlinem, már csak a gondolatra is nevetnem kell.
- Hé már, most miért kell egyből az ördögöt a falra festeni? - vigyorgok rá Dimitrire, és közben előhúzom a dzsekim belső zsebéből a pálcámat, hogy egy könnyed gondolattal leszedjem a bőrömre ragadt csokoládét. Nem sokan tudják, legalábbis biztosra aligha vehetik, hogy elköltöztem Nadine-tól, főleg, hogy időm nagyrészében Fehérváron tartózkodom, és ilyenre, hogy Kornéllal a játszón ücsörögjek, már nagyon, nagyon régen volt példa. Akkoriban még nyugodtan alhatott szegény pocok.
- Pedig az unikornis menő. Csak nem annyira legális. A törpegolymók gondolatával hogy álltok? - vetem fel a létező legártalmatlanabb ötletemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Arcomat oldalra fordítva állok meg, s miután mutatóujjammal lejjebb tolom az orromon ülő napszemüveget, kérdőn felszaladó félszemöldökkel vetek egy kétes pillantást a jobbomban lógó óriási táskára. Egész nap sütöttünk-főztünk, meggrilleztünk hatféle húst és megannyi zöldséget, ehető muffinokat tettünk teljesen ehetetlenné, díszítettünk tortát, szedtünk epret és cseresznyét meg egy csokor virágot a Mamának. Mindez után Kornél nettó két falat hús után döntött úgy, hogy ideje továbbállni az asztaltól, Mina meg úgy bekajált az égigérő tejszínhabbal, gumi- és pezcukorral teleszórt triplacsokis muffinból, hogy a zöldségeket is csak azért döfködte a villájával, hogy a gyerek azt higgye, eszik. Én pedig, ahelyett, hogy kiselőadást tartottam volna a családomnak a pénz értékéről, ételhordókba pakoltam mindennek a felét, és...
- Épp hozzátok tartok - jegyzem meg a padon, nos, mint egy jólszituált hajléktalan üldögélő nőnek, és mutatóban felé emelem a táskát. Aztán elnyomok egy feszültséggel teli sóhajtást és leülve mellé a táskát és a virágot is magunk közé teszem. - A lányod neveletlen, tudtad? - sandítok át rá, és ha morgós hangomból nem is, hát a homlokomat keresztező borzasztóan mély ráncokból sejtheti, hogy dacos vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A kérdésre egy mozdulattal tolom vissza a napszemüveget a helyére, hogy karbafont kezekkel, jelentőségteljesen elforduljak tőle, és az utca népét kezdjem figyelni. Nem mintha lenne a közelben bárki is. Egy árva lélek sem.
- Engem nem szoktak kidobni - mondom megjátszott sértettségemben gyorsan felszegett állal, még a számat is szorosan összezárom, hogy csupán egy vékony kis vonal látszódjon belőle. Nem, egyáltalán nem haragszom Zójára, még csak nem is neheztelek rá, sőt, ha jobban belegondolok, ezekben a pillanatokban senkivel sem lennék szívesebben. Sunnyogva tűzök az előzőekhez némi pontosítást. - Mindig magamtól jövök el.
Aztán, bárhogy is visszakozom, mégis elnevetem magam. Szívből jövőn és egyre hangosabban, amitől megrázkódik az ember válla. Jaj, jaj, Zója, Zója. A fejemet hátradöntöm, és úgy, oldalasan fordulok felé.
- Hmmm, ez érdekes. De ne haragudj, nem te nevelted az első tizennégy évben? A pszichológusom szerint az első időszak a legfontosabb, de ha hülyeségeket beszél, megadom a címét, hogy panaszlevelet írj neki - mondom higgadtan, egyetlen vonásom sem rezdül közben. Iszonyú szemtelen vagyok, igen, tisztában vagyok vele, de azt is tudom, hogy Zójával lehet, vagy ha másnak nem is, hát nekem szabad, mert tudja, hogy a vicc mögött olyan tisztelettel adózom előtte, akárha az édesanyám lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bírom, tűröm, megvárom, ismételgetem a szavakat, miközben nagyon erősen koncentrálok, hogy egyetlen vonásom se áruljon el. Nem nevetek, nem mosolygok, se a szám, se a homlokom nem mozdul, de még a szemeimre is ügyelek, pedig azokat fekete lencse takarja. Aztán a drága nő elhallgat, én pedig teljesen nyugodt, teljesen békés, teljesen illedelmes hangon csak ennyit mondok:
- Zója, én rád céloztam - ejtem ki a szavakat, és az ajkaim máris széles vigyorra nyúlnak. A szemöldökeim nevetés közben összeszaladnak, a szemem körüli szarkalábak elmélyülnek. Életemben nem jártam más pszichológusnál, kivéve, amikor a javítóintézetben kirendeltek mellém néhány független doktort, azokat a helyzeteket viszont valljuk be, elég nehéz lett volna kikerülnöm.
Sóhajtok egy jóízűt.
- Nem, nincs semmi baj Minával, csak... - gondolataimba merülve próbálom megtalálni a jó szót. - Ez a rengeteg kaja meg az a sok játék. Túlkényeztetjük a gyereket. A mindent megadni nem egyenlő azzal, hogy mindent megvegyünk és megcsináljunk neki, nem? Egy szegény ember is képes mindent megadni a gyerekének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Összefacsarodik a szívem, de egyetlen vonásom sem rezzen. Csendben, az évek, sőt évtizedek alatt semmit sem öregedő arcát nézve hallgatom őt. Egyszer-egyszer egyetértően bólintok, máskor annyira elgondolkodom, hogy észre sem véve az önkéntelen mozdulatot, beharapom az ajkam.
- Szerintem nagyon jól csinálja - szólalok meg végül. Szoktam mondani neki is, esténként vagy ha napközben épp mindketten otthon vagyunk, és ahelyett, hogy kicsit élveznénk a közös létezést, inkább átcsábítjuk magunkhoz a gyereket. Fárasztó, ezen nincs mit szépíteni. De abban egészen biztos vagyok, hogy ha egy nap édesanyává válik - bízom benne, hogy általam és mellettem -, akkor tökéletesen helyt fog állni. Elég csak ránéznem Kornélra, aki megveszik érte, és noha talán még mindig engem tart a legjobb barátjának, érzéseim szerint Mina bármikor lelökhet az egyébként féltve őrzött trónomról.
- Dwayne hogy van? - kérdezem aztán. - Valamikor beszélnék vele. Ha ráér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Először csak meg-megingatom, majd hevesen rázni kezdem a fejem, nem, nem, nem, dehogyis, tévedsz, Zója. A szívem pumpál, mert igaztalannak és nagyon igazságtalannak érzem Minával szemben, amit mond. Felmagasztal engem, miközben a lányára nehéz esetként gondol, és ez minden, csak nem igaz. Talán fordítsunk rajta egyet. Ajkaim elnyílnak; beszívom a nyárillatú levegőt, aztán futólag végigsimítok a homlokomon.
- De - szólalok meg lágyan. - Igazából nagyon is könnyű vele. Mikor velem volt sohasem fordult magába; már az első hozzá fűződő emlékeimben is állandóan beszél, mintha nem tudná befogni - nevetem el magam a megelevenedő emlékre - és nagyon kedves, tudod? A szó legszebb értelmében. Úgy képes törődni, hogy közben átlép saját magán. A saját vágyain, érzésein, olykor még a szükségletein is. Elfogadó. Nagyon, nagyon, Zója - ingatom a fejem. - Szereti a gyerekemet, akit egy másik nő szült – tekintetem elkomorul. - Büszkék lehettek rá Dwayne-nel.
Tartok egy aprócska szünetet, merengek valamin, ami egy ideje már foglalkoztat, de még senkivel sem beszéltem róla.
- Nem tudom, hogy a vélavér miatt van-e, hogy így kötődik hozzám, de ha így is van, nincs nálam szerencsésebb. Hosszú volt az út, tudom, de elhiszed, ha azt mondom, valahol a lelkem mélyén már kamaszként is biztos voltam abban, hogy mi ketten egyszer valóban egymásra találunk?
Olyan természetes vele beszélgetnem, mint édesanyámmal vagy a nővéremmel, Sacival. Előttük a legbelsőbb, legfélelmetesebb gondolataim is felszínre törhetnek, hiszen tudom, hogy náluk biztonságban lesznek. Ilyen kapcsolatom a mai napig nincs férfival, még Jasonnel sem. Talán az apám miatt nem alakult ki egy sem, talán a lánytestvéreknek köszönhetően, vagy, mert a férfitársaságok egész egyszerűen másként működnek.
- Sunyít? - kérdezek vissza felszaladó szemöldökkel. - Dwayne mindig sunnyog valamin. Mióta érzed, hogy valami nem kerek?
Ráérősen megvakarom az állam. Nagyon remélem, hogy nem keveredett bele semmi hülyeségbe az öreg, és különösebb ostobaságon sem töri a fejét, mert ha megöleti magát, abba Mina beleroppan.
- Nem - mosolyodom el, miközben ujjaimat karomat simító kezéhez érintem. - Minden rendben, csak megnézném hogy van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Míg csendben figyelem, ahogy ő krumpliról krumplira halad, én a szavait forgatom és rágom meg magamban. Érthetetlen, hogy ezidáig soha nem beszélgettünk a vélavérről, viszont most egyre több kérdés fogalmazódik meg bennem. Balommal hátrasimítom szemembe lógó piszkosszőke hajamat, aztán elnézek a tér felé, és néhány pillanatig a szökőkút csobogó vizére meredek. Ezernyi emlék tolul elém - abból az egyetlenegyből, ami a kúthoz köt.
- A vélavér miatt szeretem? - fordítom vissza arcomat Zója felé, a hangom egészen mély és kemény. A válasz nem változtat semmin, legyen így vagy úgy, tudom, hogy azellen, ahogy érzek, semmit sem tehetek. Ez az egész jóval feljebbvaló nálam, nekem sem erőm, sem ráhatásom nincs az életem ezen részletére. Megpróbáltam nélküle, többízben is, házasságom és gyerekem is született akkoriban, mikor távol voltunk egymástól, mégsem találtam a helyem. Ma már hiszek az elrendeltetésben, és abban, hogy mi egymásnak születtünk. Abban, hogy ő nekem született.
- Beszélni fogok Dwayne-nel - mondom nem ígérve semmit, talán mégiscsak adva Zójának némi megnyugvást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hangjának határozottsága nem csak őt, de engem is meglep. Szinte azonnal elmosolyodom, és valamiféle nevetésfoszlány is kiszökik ajkaim között. Ez érdekesnek ígérkezik; balommal a pad korhadó fatámlájának tetejére könyökölök, és egész testemmel felé fordulok. Szeretem azt, ahogy mesél, és igazság szerint már csak azt is, ahogy beszél. Igen, azt hiszem, azt, hogy egyáltalán beszél. Legyen szó pszichoszomatikus élményekről vagy az életét a mellein keresztül kiszívó gyermekeiről, lényegében mindegy. Utóbbiról mondjuk szeretek nem tudomást venni, főleg nem (még véletlenül sem!) elképzelni a jelenetet. Mégiscsak az anyósom lesz egy nap, ha elég szerencsés vagyok, így jobb elkerülni a kétes helyzeteket.
A belőle áradó nyílt könnyedség viszont - számomra érthetetlen módon - átragad a hallgatóságára, annak méretétől és összetételétől függetlenül, és én ismeretségünk kezdete óta azt hittem, hogy ezért a vélavér felelős. Azért issza mindenki a szavait, azért akarok a közelében lenni és a figyelmét magaménak tudni.
- Nagyon szeretne egy gyereket - szólalok meg aztán, mikor már rég nem hallani a hangját. Sarahról jut eszembe meg a sütiről, ami valahol a táska legmélyén lapulhat. Habár kár volna azzal áltatnom magam, hogy egyébként, csak úgy minden ok nélkül nem szoktam gondolni rá. Mert de. Sokszor, csak inkább nem hozom szóba. Szívem szerint még hozzáfűzném azt is, hogy tőlem, de ezzel nyilván Zója is tisztában van, az egyetlen új információ annak oka lehet, amiért egyelőre nem tettünk semmiféle ilyenjellegű bejelentést. Nem mintha olyan régre nyúlna vissza a szabad út kezdete, és ha őszintén magamba nézek, akkor eddig talán jobb is, hogy nem érkezett meg az életünkbe. Még van néhány dolog, aminek a helyére kell kerülnie azelőtt, hogy ő teljessé teszi az életünket. - A süti meg ott van, keresd meg nyugodtan, az egész táska kaja a tiétek. De ha szeretnéd, szívesen meghívlak a cukrászdába is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Én magam habár nem fogalmaznék ilyen szigorú tényszerűséggel, hiszen rólunk van szó, az elmúlt pár hónap azonban valóban Zója szavait támasztja alá. Az, hogy mikor vagy hogy egyáltalán teherbe esik-e a drágám, kevésbé foglalkoztat, mint az, hogy látom rajta a gyötrődést - ha az néma és mosoly mögé bújtatott is. Nehéz viselni a másik feled fájdalmát, ha nem tehetsz ellene semmit. Abba bele sem gondoltam, hogy nekem ez csak néhány hónap, neki viszont minden ciklus végével egyre csak növekvő keserűség-, kudarc- és csalódáshalmaz.
A fejemet elfordítva pillantok el Zójáról, és míg a pad támláján tartott kezem ujjai egymást morzsolgatják, én a megoldáson gondolkodom.
- Nem készülünk fel semmilyen csalódásra - utasítom el szárazon már csak az egyébként együttérző és jóságos felvetését is, miközben a szökőkút márványfalát bámulom. Aztán visszafordulok hozzá. - Létezik bármilyen módszer, amivel könnyebbé tehetném a fogantatást?
Nem tudom, érzi-e a bennem gyökerező változást; hallja-e a hangomban, látja-e a mozdulataimon, a tekintetemben, de mióta elment apám, hajlamos vagyok azon kapni magam, hogy más vagyok. Egyszerűen más lettem. Földhözragadtabb, felnőttebb, a problémák helyett a megoldásokat kereső férfi. Talán célratörőbb, törtetőbb, erélyesebb és feszesebb is. Aranyvérűbb. A család sorsa ezentúl az én kezemben, vele együtt pedig a döntések súlya is az én vállamat nyomja, és az az igazság, hogy kezdem megérteni, milyen nehéz is a családfői lét; az a rengeteg hiszti, sírás-rívás és engedetlenség, ami a négy fal közt zajlik... felzabálja az ember idegeit.
Szavaira azután vele együtt én is elnevetem magam.
- A helyedben a saját látásom romlásáért is szorítanék - jegyzem meg kiszélesedő mosollyal. - Dwayne se lesz már fiatalabb.
Egy nappal sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hallgatnom kellene rá; nemcsak felfogom és tökéletesen értem, amit mond, de szavait minden egyes tagomban is érzem. Igaza van, tudom jól, a szívem azonban mást diktál, erőért és hatalomért dobol, mély ritmussal zengi: majd te megmutatod. Pedig ismerek ellenpéldát, nem is kell messzire mennem, elég csak Saint-Venant-ékra gondolnom, ahol valljuk be, egyik utód sem teljesen ép. Michelle, Mihael, Ethan és... Rémi. Ha csak eszembe jut az arca, feláll tőle a szőr a hátamon. Egyet kell értenem Zójával: a tiszta vérért vívott csatában mindig az utód, a gyermek marad alul. Űzött lesz, gyenge, beteg. Csakhogy mi mások vagyunk, mi nem a tiszta vérért küzdünk, a szabályok alól tehát akár még ki is bújhatunk.
A pad támláján végigfutó karomat megmozdítom, hogy ujjaimmal nyugtatólag megsimíthassam a nő vállát, végül arcomat is felé fordítom.
- Minden rendben lesz - mosolygok rá finoman. - Hisz ismersz.

Arra, amit Dwayne-ről mond, nevetve bólintok rá, aztán szép lassan szedelőzködni kezdek. Még megengedek magunknak egy hosszú, csendes pillantást, majd felállok, és visszahajolva hozzá orcán csókolom, megköszönöm a beszélgetést, tanácsadást és a szeretetet, amit nem sajnál tőlem, néhány perc múlva pedig hazaindulok, hogy a családommal tölthessem a nap hátralévő részét.

//   //