37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Boglyas tér - Keiko Sama összes RPG hozzászólása (9 darab)

Oldalak: [1] Le
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 3. 10:49 Ugrás a poszthoz

Blanka

Ma már elég korán fenn voltam, és még éjszaka is alig tudtam aludni. Bár nem csoda azok után, ami tegnap történt a cukrászdában. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem lépett volna közbe Rufus. Így legalább könnyebben átvészeltem ezt az egészet,és ennek örülök, nagyon.
Tudom, hogy most inkább a tanulással kéne foglalkoznom, de ez most nem megy. Nem megy, mert nagyon fáradt vagyok és kialvatlanság miatt, és nagyon kevés dologra tudok figyelni. Ki kell mennem a friss levegőre, ért az elvileg csodákrá képes. Talán egy kis energiához is jutok, hogy azért tudjak egy kicsit tanulni. Egy egyszerű kék felsőt veszek fel egy rövidnadrággal, meg strandpapuccsal, és elindulok. igazából nem is tudom, merre menjek, csak valahova, ami kinn van a szabadban. A lábaim egyenesen a faluba vezetnek, és végül a játszótéren lyukadok ki. Hát, ha már idáig eljöttem, egy ideig itt maradok. Sajnos a hinta foglalt, így a fa irányába indulok el, ahol egy lány ül.
- Szia, leülhetek melléd? - kérdezem, kicsit bátortalanul. Remélem nem küld el, de ha mégis, akkor megyek máshová. Vám még sok hely ezen a környéken.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 3. 21:59 Ugrás a poszthoz

Blanka

Szerencsére, nem küld el, amiből csak annyit tudok eddig leszűrni, hogy nem rellonos. És ez jó hír, semmi kedvem egy rellonossal sem találkozni. Legalábbis most nem. Helyet foglalok mellette, s egy már bátrabb mosolyt küldök felé.
- Elsős vagyok. Még. De remélhetőleg már nem sokáig. - Felelem, és ismét eszembe jut a vizsga időszak, hogy már csak néhány nap vám hátra. - És te? Hányadikos vagy? - kérdem, majd a lányról a könyvre téved a szemem. - Mit olvasol? - hangzik a következő kérdés, és hangomban puszta kíváncsiság hallatszik. Ez legalább eltereli a gondolataimat mindenről, ami eddig foglalkoztatott, amiből aludni sem tudtam.
- Jaj, bocsi, bemutatkozni el is felejtettem. Keiko Sama vagyok. - Mondom, egy hatalmas mosoly mellett. Teljesen kiment a fejemből, hogy még nem is találkoztunk eddig, ezért illendő lenne bemutatkoznom. De azért remélem nem veszi sértésnek, hogy csak most tettem meg.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 3. 23:20 Ugrás a poszthoz

Blanka


Szóval másodikos. Végül is látszik rajta, hogy nem sokkal idősebb nálam, és ki is derül, hogy csak egy évvel.
- Igen izgulok. Egy kicsit. - Felelem egy mosoly kíséretében. Igazából nagyon izgulok.Nem vetne túl jó fényt a házamra, ha megbuknék, és én is nagyon rosszul érezném magam miatta. Az azonban valamelyest megnyugtat, hogy szerinte nem nagy ügy a vizsga. Hát remélem valóban így van, bár levitás vagyok, szóval a tanulással nincs nagyobb gondom. - Örülök, hogy elmond ilyen dolgokat, mert ezek számomra elég fontosak, így annyira már n is félek a vizsga miatt, és ezt egy mosollyal tudom csak meghálálni.
Legendás lények? Sajnos nem vettem fel az LLG-t az óráig közé, így sokat nem is tudok róluk, de biztos érdekes lehet, ha ezt olvassa. Terveztem én is, hogy felveszem azt a tantárgyat, de végül mégsem tettem meg, és most, hogy itt ülünk, talán egy kicsit megbántam, hogy nem tanulok LLG-t.
- Egyszerűen Keiko, vagy Kei. - válaszolok a kérdésre. Kicsit meglepett, ért ilyet még nem kérdeztek tőlem, mindig úgy szólítottak, ahogy akartak, de ez a kettő a legjellemzőbb. - Nek is tetszik a te neved. - teszem hozzá egy mosoly mellett. - Én levitás vagyok. És te?
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 2. 20:19 Ugrás a poszthoz

Viko - Advent; Kviddicsboltos bódé
Ruha

Most éppenséggel két dolog van, aminek lehet örülni. Az egyik az, hogy advent van, a másik pedig az, hogy dolgozom. Az előbbi azért jó, ért ez azt jelenti, hog hamarosan karácsony,ami az egyik legkedvencebb ünnepem, és már nagyon várom. Az utóbbi pedig inkább csak ilyen kisegítő dolog, nem feltétlenül munka, vagy igen? Nem is tudom pontosan. De a lényeg, hogy pár napja elmentem abba a bizonyos új kviddics boltba, mivel láttam, hogy a tulaj - aki mint utólag kiderült szintén japán (repes a szívem) - alkalmazottat keres a boltjába, és én kapva kaptam az alkalmon, úgyis jól jön egy kis plusz pénz. Bár nem voltam biztos a sikeremben, mivel a hirdetésben az állt, hogy nagykorúak jelentkezését várja, csakhogy én még nem vagyok az. De valami csoda folytán - karácsonyi csoda, jaj de jó - megkaptam a munkát. És most itt van advent, és a vásár, én pedig itt állok kint, az egyik bódé előtt, és várom, hogy megérkezzen a forrócsokoládé. Pontosabban két forrócsokira várok, az egyik közülük epres, a másik pedig csak sima duplán csokis forrócsoki. Megtudakoltam, hogy Viko szereti az epret, és remélem tetszeni, izleni fog neki ez a kis "ajándék". Mikor kézbe veszem a két bögrét, szememmel egyből a kviddicses bódét keresem, és nagy nehezen még is találom.
- Szia! Ezt neked hoztam. Epres. - Nyújtom át mosolyogva a lánynak a bögrét, remélve, hogy nem cseréltem ki véletlenül a kettőt. Az egy kicsit ciki lenne, és rosszul is érezném magam amiatt,hogy azt mondom neki, hogy epres, közben mégsem az. De annyira csak nem lehetek béna? Na mindegy is, inkább belekortyolok a sajátomba, és kicsit megkönnyebbülök, mikor a számban a csoki ízét érzem, mindenféle eper íz nélkül.
- Na és kéne most valamit csinálni? - kérdezem vigyorogva, és kortyolok még egyet a forrócsokiból.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 5. 20:05 Ugrás a poszthoz

Viko - Advent, Hullócsillag bódé

Jól tettem, hogy kijöttem a vásárra, még ha egyenlőre semmi dolgom nincs, de legalább itt vagyok, és ha szüksége lenne rám Vikonak, nem kell felkajtatnia az egész falut, és a kastélyt. Vagyis gondolom csak felkajtattatná, mivel nem hiszem, hogy elmozdulna a bódé mellől. De így eggyel kevesebb probléma lenne, mivel itt vagyok, és nem áll szándékomban elmenni. Bent a kastélyban úgyis csak unatkoznék, itt meg legalább lenne egy kis dolgom, amivel elüthetem az időt. Vagyis remélem.
Azonban még mielőtt megkeresném Vikot veszek két bögre forrócsokit, az egyiket epresen, hogy örömet szerezzek a "főnöknek". És hogy honnan tudom, hogy epermániás a csaj? A válasz egyszerű. A rellon-navine edzőmeccsen együtt láttam Yarral - igen én is ott voltam, csak épp beleolvadtam a tömegbe, egyedül - és gondoltam hátha tud valamit, hogy mit szeret, vagy mit nem. És ki is bújt a szög a zsákból, így örömmel láttam, hogy van ilyen forrócsoki is. Mosolyognom kell Viko reakcióján, olyan édes, és ahogy felcsillant a szeme annak a bizonyos gyümölcs nevének a hallatán.... Aztán megkérdezem, hogy kell-e a segítség, de egyenlőre nemleges választ kapok, és most hogy körülnézek valóban nincsenek itt valami sokan, de azért remélem ez a későbbiekben változni fog. És aztán Viko előáll egy ötlettel, de még mielőtt bármit is reagálhatnék rá, kijön a bódé mögül, és betessékel a helyére. Iszom még egy kortyot a meleg, édes italból, majd az államat dörzsölgetve nézek körül, hogy vajon mit is lehetne adni. Mit is, mit is? Gyerünk Kei, gondolkozz, megy ez neked. Valami olyat kéne, ami egyik csapathoz sem kötődik, és ezzel együtt pedig valamilyen szinten mindegyik poszthoz. De az mi lehet? Miközben gondolkozom, és nézem, hogy mit lehetne egy ilyen vásárlónak adni, egyszer csak megakad a szemem néhány nagyobbféle, közepes méretű kulcstartón, amik seprűket ábrázolnak. Ha jól tudom, akkor a különlegességük abban van, hogy a tulajdonosának a neve/beceneve megjelenik a nyelén. Na talán ez jó lesz, remélem. Ki is rakok néhányat, hogy a "vásárló" döntsön, ha egyáltalán jól választottam. Az is meglehet, hogy talán nem ez lenne a legmegfelelőbb választás, de azért egy próbát megér.
- Mit szólnál egy ilyen aranyos kis kulcstartóhoz? - Kérdezem a legbájosabb, legellenállhatatlanabb mosolyomat bevetve, s reménykedem, hogy nem szúrtam el a választást.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2013. december 17. 13:35
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 17. 17:26 Ugrás a poszthoz

Viko - Advent, Hullócsillag bódé

Ahogy telik az idő, egyre többen szállingóznak ki a vásárra. Én is ezt teszem, bár sokkal inkább azért, mert feltett szándékom besegítenek Vikonak a Hullócsillag bódénál, noha még nincs szükség rám. De majd lesz. A forrócsoki ízlik neki, és talán ennek jutalmául, vagy nem is tudom miért, felveti annak az ötletét, hogy cseréljünk helyet. Nem is tudtam még az ajánlatra válaszolni, ugyanis egyből kijön a bódé mögül, s betessékel a helyére. Elgondolkozom azon, hogy vajon mi lenne a legjobb választás, és végül meg is akad a szemem néhány kis seprűs kulcstartón, és néhány szebb darabot ki is rakok, hátha beválik, és még egy bájos mosolyt is csempészek hozzá. Úgy látszik, hogy a próbatétel még koránt sem ért véget, azt kéri, hogy válasszák ki egyik közülük a legjobb. Ebben tuti van valami csalafintaság, valamit akar, hogy kimondjak, ajánljak. De mit kéne ajánlanom? Jaj persze már tudom. A Hullócsillag seprűt kéne ajánlanom, hisz az Viko saját terméke, és úgy járja, hogy azt, olyan dolgokat adjunk el, vagy nem? Na, egy próbát megér.
- Hm... Mondjuk a Hullócsillag seprű, az egyik legjobb választás lenne. Deee, ha ez nem tetszik Önnek, akkor itt van mondjuk a Nimbus 2000-es pontos, kicsinyített mása. - nézek Vikora reménykedve, aztán jön is a következő kérdés, amire elmosolyodom. Már úgy nagyjából a vége felé járhatunk a próbatételnek, mivel már az áráról kérdez, és valamiféle engedményről. Ugye ez most csak vicc? Ilyet senki kedvéért nem csinálnék, szóval erre könnyen tudok válaszolni, s azonnal mondom is a választ.
- Mindegyiknek 5 sarló az ára, szóval szerintem nem drága... - mosolygok a főnökre, majd folytatom. - És nem, árengedményt sajnos nem adhatok. Még ha akarnám se adhatnék senkinek. - kacsintok Vikora, és egy bájos vigyort eresztek meg. Na, vajon még mivel fog nyúzni? De úgy látom már egyre többen érkeznek meg, és már néhányan megálltak a bódé előtt, de amilyen gyorsan jöttek ide, olyan gyorsan mentek is el.
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2014. január 5. 14:21
Keiko Cukorborsócska Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. május 1. 18:03 Ugrás a poszthoz

Tildus - Mami ^.^

Ragyogóan süt a Nap, és meleg van, már teljesen olyan, mintha nyár lenne, pedig még nincs. És egy ilyen napon nem ülhet az ember egy sötét szobában a kastélyban. De nem ám. Ilyenkor ki kell menni a szabadba, és én is ezt teszem. Na de hová menjek először? Tegnap voltam már a cukrászdában, meg a könyvesboltban, és még a tónál is. Most valami más helyre szeretnék menni. Már tudom is! Megyek a játszótérre, hátha találkozom ott valakivel, akit boldogíthatok. Ott mindig van valaki, sosem vagyok egyedül, szóval biztos lesz most is. Nagy léptekkel, kezemben egy hatalmas tábla csokival baktatok le a Levita toronyból, majd ki a kastély kapuján, hogy aztán vígan szökdécselve haladjak végig az úton. A csoki pedig... Hát az vészesen fogy, ugyanis nagyon finom, és én nagyon imádom a csokit.
Már a fele elfogyott a fent említett édességnek, mikor elérek a falu széléig, s innentől, ugyan nagyon nagyon nehéz, de nem eszem belőle. Vagyok másnak is, például annak, akivel találkozni fogok. Még sem állok a játszótérig, bár való igaz, hogy a cukrászda elég hívogató volt, de végül tovább megyek, és nem állok meg.
A játszótéren egyből észreveszek valakit, a hintánál, és fel is ismerem. A cuki könyvtárosnéni az. Nahát! Azt hittem, hogy őindig ott van a könyvtárban, és vigyáz a rendre, és békére. De most itt van. Biztos van egy helyettese, aki nem hagyja, hogy valaki bántsa a könyveket.
- Tilda néniiii! - Na, köszönés részemról letudva, egy hatalmas vigyor kíséretében, majd letelepedem mellé a másik hintába. - Hogy tetszik lenni? Kér csokit? - nyújtom felé a fel tábla csokoládét, amit meghagytam. Remélem elfogadja. Azért a biztonság kedvéért még cukin, és aranyisan is nézek, aminek kevesen tudnak ellenállni. Nagyon remélem, hogy Tilda nem a kisebbséghez tartozik.
Utoljára módosította:Keiko Cukorborsócska Sama, 2014. május 1. 18:04
Keiko Cukorborsócska Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. május 1. 20:50 Ugrás a poszthoz

Tildus

Máglyarakást is kéne már csinálnom, mert olyan rég ettem már olyat. Pedig annyira finom. Csak sajnos nincs annyi időm mostanában főzőcskézni. De maaajd akkor a hétvégén meglepem a háztársaimat ezzel a finomsággal. A konyhában úgyis biztos találok hozzávalókat majd a máglyarakáshoz, hisz ott mindig mindent megtalálok. Nem is tudom, honnan szerzik be a dolgokat, hisz a faluban ha jól tudom nincs ilyen bolt... Vagy csak jól eldugták előlem. De akkor ejnye-bejnye, ilyet előlem ne dugjanak el.
Na de.... ez most hogy jutott eszembe? Hm... jó kérdés. Sokszor csak úgy elkezdek gondolkozni, ha társaságom is van, akkor esetlegesen a másik fél nagy szerencséjére beszélni bizonyos dolgokról, amik egyáltalán semmihez nem köthetők, csak úgy az eszembe jutnak. És akár még órákat is el tudok filozofálni egyes dolgokról, csak úgy, magamban, míg a végére valami teljesen más témánál lyukadok ki. Na hát most pont ez történt, és ki tudja még hová jutottam volna el a filozofálgatásban, ha a játszótéren nem látom meg a kedves könyvtáros nénit, Tildát. Rögtön minden gondolatom tovaszáll, és ha most kérdeznék meg, hogy min gondolkodtam olyan nagyon, akkor tuti nem tudnék mondani semmit, mert... Mert elfelejtettem. Igen, Tilda látványa kiverte a fejemből a gondolataimat. Létezik ilyen? Ezek szerint igen.
Nahát! Hős vagyok. Ilyet se mondtak még nekem. Hát ez milyen cuki. Pedig nem is csináltam semmit, csak csokit adtam neki. Váo... lehet, hogy ez a hős képességem. Ezentúl akkor én leszek a Csokinő!! Csokiii.. Nyami, imádom a csokit. És ahogy látom, Tilda néni is nagyon szereti. De ki ne szeretné? Mondjuk azok, akik allergiásak rá - igen, van ilyen -, vagy cukorbetegek. Asszem azok sem ehetnek csokit, legalábbis nem sokat. Bár ez nem jelenti azt, hogy nem is szeretik. Sőt, talán épp ellenkezőleg, még jobban imádják.
- Eddig nem voltál jól? - kérdezem érdeklődve. Miért ne lenne jól? Hisz olyan szép, és cuki minden... Az ember nem lehet ilyen szép napon rosszul. - Én remekül vagyok. Minden olyan csodálatos, és nagyszerű... - mondom ezt csillogó szemekkel, s csak úgy árad belőlem a boldogság, attól nem lehet szomorúnak lenni. A szomorúság rossz, és nem cuki.
- A Levitában? Hm... minden tökéletes, és mindenki olyan cuki... és... és ennyi. - Nahát... ez aztán az értelmes megszólalás. Hogyha magamnál lennék, és nem lennék cukikóros, ilyet biztos nem mondtam volna, de mivel igen... Jaj szegény Tilda, már előre sajnálom...
Keiko Cukorborsócska Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. május 6. 15:17 Ugrás a poszthoz

Tilda

Látom Tildán, hogy nincs minden a legnagyobb rendben vele, valami baj van. Pedig olyan szép az idő... A Nap süt, alig van felhő az égen, és még a madarak is csicseregnek. Ilyenkor egyszerűen nem lehet szomorúnak lenni. Mondjuk én könnyen beszélek, nekem most minden olyan szép, és tökéletesen rózsaszín, hogy olyannak a világot más nem nagyon láthatja. Mindenben meglátom a jót s nincs olyan, hogy gonosz, csak épp nem túl kedves, vagy aranyos. Bár vannak emberek, aki épp hogy morcosan cukik. Például a Rellon egésze, Őket is úgy megölelgetném, és megpuszilgatnám, bár nem biztos, hogy annyira örülnének ennek. De utána csak még cukibbak lennének.
Biztos valami szomorú dolog jutott Tilda eszébe, máskülönben nem vágna ilyen fancsali képet, ugyanis, ha egy boldog emlék támadta volna le, akkor biztos mosolyogna. Olyat még én se hallottam, hogy valaki  azért lenne szomorú, mert eszébe jut valamilyen örömteli pillanat a múltjából. De már itt vagyok, és célomnak tekintem felvidítani a könyvtáros nénit, hogy ismét boldog legyen, és ha visszamegy a könyvtárba, akkor mosolygósan, és vidáman köszöntse az olvasni, tanulni vágyó gyerekeket. Örül nekem, de jó! Bár ki nem örülne egy ilyen cuki lánynak, mint én vagyok? Hát persze, hogy mindenki örül, de ez a kijelentése most nagyon megmelengette a pici szívemet.
Hát igen, minden, és mindenki olyan cuki, és nagyszerű. A cukikór miatt valóban nem látok tovább a cukiságon, és az aranyosságon. És nem, nem lett még mindenki fertőzött... Egyenlőre. De talán nem sokáig, ha rajtam múlik. Mivel azonban ez nem rajtam múlik, illetve nem csak, így nem lesz mindenki cukikóros. Bár már így is nagyon cukik, ezen nincs mit szépíteni.
- Ez gonosz kérdés volt... Miiindenki nagyon cuki, nem lehet dönteni, szóval felsorolhatnám az egész levitát, meg más házakból is vannak nagyon cukik, Szóval ők így mind együtt a legcukibbak - vigyorgok továbbra is, mint a vadalma. Tényleg nem lehet dönteni közülük, és én nem is akarok.
- Jut eszembe... Van a könyvtárban valamilyen anatómia könyv? - Nem, nem ment el még az eszem... Csak gondoltam ha már itt van Tilda megkérdezem tőle, mert kéne, ugyanis még mindig nem tudtam összerakni teljesen a csontvázat, pedig már elég rég kaptam.
Boglyas tér - Keiko Sama összes RPG hozzászólása (9 darab)

Oldalak: [1] Fel