Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Az esti időjárás lassan már megköveteli, hogy előkeressem a szekrényem mélyéről a bundás kesztyűmet is – jéghideg ujjaimat megpróbálom még inkább a kabátom ujjába rejteni a hűvös szellő elől. Ennek ellenére sem bántam meg, hogy elindultam erre a kis túrára a faluba. Ilyenkor a legjobb sétálgatni, egy kicsit kiszellőztetni a fejet, és amúgy is jobban szeretem a hidegebb időt, mert felöltözni fel lehet annyira, hogy ne fázzon az ember, viszont a nyári melegben az sem feltétlenül segít, ha egy szál fürdőruhában töltöd a napot.
Nem volt konkrét célom, amikor elindultam a kastélyból, így most csak tétlenül járom az utcákat, nézegetem a kivilágított kirakatokat, és a nagy csendben a lépteimet hallgatom. Nehéznek érzem a lábaimat, és a gondolataim még mindig a kviddics edzés körül kavarognak, hiába próbálok most már egy kicsit lenyugodni, pihenni és semmin nem agyalni, nem megy ez olyan könnyen. Teszek egy kis kitérőt a játszótér felé, beülök a hintába, és pár percig csak annak nyikorgását hallgatom, ahogy előre-hátra lököm magam a lábaimmal. Sötét volt már akkor is, amikor beértem a faluba, de mostanra teljesen besötétedett, és itt, ahol az utcai világítás kevésbé zavar be, látni a csillagokat. Az ég tiszta, felhőknek nyomát sem látom.  
Feltápászkodom, és visszakanyarodom a kicsit népesebbnek vélt utcák felé, bár ezt is inkább az üzletekből kiáradó fény, és némelyikből kihallatszó tompa hangzavar érzékelteti, maga az utca éppen csak nem kong az ürességtől. Hát persze, ki szeretne idekinn mászkálni, ha egyszer forró csokit, vagy esetleg valami erősebbet is kortyolgathat odabenn, szinte bármelyik, még nyitva tartó helyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nos, épp itt volna az ideje, hogy egy csinos kis megfázást elkerülendő, visszainduljak a kastély felé. Ugyanakkor semmi kedvem az est hátralevő részét nyakig betakarózva, az ürességtől kongó szoba társaságában tölteni, így azt kezdem tervezgetni, merre is mennék. Nem tudom, pontosan mennyi az idő, és most már elég hamar be is sötétedik, saccolni csak abból tudok, hogy mióta tartózkodom a faluban, mióta járom cél nélkül az utcákat. Minden bizonnyal nemsoká’ érvénybe lép a takarodó utáni kijárási tilalom, és szorgalmas prefektáink járni kezdik a folyosókat. Nem volna túl szerencsés rögtön belebotlani valamelyikükbe, kétlem, hogy túlságosan meghatna akárkit is a tény, hogy – bár abszolút nem vagyok szabálytisztelő diák – most épp semmi rosszban nem sántikáltam, csupán az alagsori kuckónkba szeretnék eljutni. Engem sem érdekelne.
Teljesen belemerülök a gondolataimba, meg hogy itt-ott a kiszűrődő hangfoszlányokból valami értelmeset is sikerüljön elkapnom, egészen eltereli a figyelmem arról, hogy változó időközönként végigfut rajtam a hideg a ruháimon áthatoló levegőáramlatok hatására. A lámpa fénye, ami alatt épp elhaladok, pislákol csupán. Kikanyarodok egy kisebb utcából, és azonnal meg is torpanok, kissé meghökkenve a látványtól, ami elém tárul.
- Szentséges… - szalamandra! A befejezés bent reked, amint meglátom az állatot. Pórázon! – …szamár?! – csúszik ki végül. Oké, láttam már pár érdekes dolgot az iskola falai közt, és az isten szerelmére, varázslók vagyunk, nem is értem, miért lepődök meg ennyire egy szamáron.
- Eh… szia! – köszönök a lánynak, akit felismerek, bár hirtelen nem jut eszembe a neve, arra viszont pontosan emlékszem, hogy egy prefektus sétáltatja házikedvencét. Ennyit arról, hogy nem árt az egészséges távolság megtartása tőlük, főleg ilyen késő órákban. Lelegyintem magam gondolatban, és lehuppanok a lány mellé. – Nem mindennapi kis kedvenc – mosolyodom el. Hogy minek közlök ilyen nyilvánvaló tényt, azt magam sem tudom, talán leplezendő az előző pillanatnyi kilengésem, ami sokkal inkább köszönhető annak, hogy teljesen kizártam a külvilágot és már attól is összerezzentem volna, ha Elena – igen, közben rájöttem! – egymagában üldögél csendben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A legkevésbé sem számítottam arra, hogy egy – akárhogy is nézzük – idegen lány a nyakamba ugrik, bár kétségtelenül megfeledkeztem az eridonosok jó szokásáról, hogy szeretettúltengésben szenvednek, amit kényszeresen élnek ki másokon, legyen az ember vagy állat, fiú vagy lány, és hadd ne soroljam a további lehetőségeket. Igyekszem valahogy levegőhöz jutni a lány karjai közt, közben hatalmasakat pislogok, körbekémlelve az útszakaszt, amit még pont belátok. Hirtelen ért a támadás, így elég abszurd pozícióba kerültek a karjaim, a nyakam éppen, hogy ki nem törik és legszívesebben leátkoznám magamról, ha még egy kicsivel is tovább szorongat. Nagyot szusszanok, amikor végül hátrébb húzódik, és azonnal engedek is merev tartásomból egy csöppet, hátradőlve a pad támlájának.
Sosem bántam, ha az aktuális beszélgetőpajti beszédesebb, mint én. Sokkal jobb hallgatóság vagyok, és amúgy sem erősségem a fecsegés, pláne nem, ha magamról kéne nyilatkoznom. Inkább a lényegretörőséget preferálom. Mármint, a magam szintjén, ahogy azt már kifejtettem, nincs gondom azzal, ha nem jutok szóhoz. Persze a jóból is megárt a sok.
- Tényleg nincs túl jó idő, bár jobb, ha hozzászokik szegény, most már csak hidegebb lesz – az állatoknak pedig szükségük van a mozgásra, és ugyan a suli elég nagy, meg hát, ez egy szamár és fogalmam sincs, milyen igényei vannak, de kétlem, hogy elég neki négy fal közt. Még nekünk sem elég. – És amúgy… mindenhova beengedik? Meg, tudod… soha nem láttam még a folyosókon, pedig nehéz nem észrevenni – érdeklődök. Könnyen lehet mondjuk, hogy tényleg ennyire figyelmetlen vagyok, vagy csupán nem realizálódott bennem.
Egy szép adag nyál kerül a szövetkabátra, és a bőrömre is jut egy kevés, amit undorodva törlök le magamról. Bocsi csacsi, nem ellened szól, csak hát, a legtöbben nem szeretnek nyálban fürdeni, ahogy én sem. Inkább óvatosan közelítek felé, és megsimizem, csak hogy elkerüljek egy esetleges következő támadást.