Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Mivel már nem volt olyan vészes az idő, ezért végre kimozdulhatott, aminek nagyon örült. Szeret ebben a furcsa, meglepő kastélyban élni, szereti az új szobáját, de hiányzik neki Kriszta és a természet is. Mindig nagyon is természetközpontú kislány volt. Szeret sátrazni, piknikezni, a fűben ülni és beszélgetni. Egyszerűen ezek olyan jó dolgok, melyeket sok ember nem csinál, ezért elveszti a varázsát. Amikor Pesten voltak és jó idő volt, mindig kiültek a Margitszigetre, Pécsen a Szent István térre, és nagyokat játszottak, festettek, ettek ott a fák hűs árnyékában.
Egyértelmű tehát, hogy kapva kap az alkalmon és jól felöltözve elindul, hogy körbenézzen a faluban. A játszótéren nem talál senkit, de nem bánja, még nem biztos benne, hogy teljesen fel van készülve más gyerekekre, előbb a felnőttekkel való találkozásait kellene megértenie, a gyerekek sokkal bonyolultabbak tudnak lenni. Fázós kis kezeit elrejti az anyukájától kölcsönkapott blézer zsebeibe, ez a testrésze képes a nyár közepén is fázni. Szerette ezt a ruhadarabot, mert olyan finom illata volt az anyukája parfümjétől és jól ment a fehér harisnyájához. Csúszott párat a csúszdán, majd visszakanyarodott a Fő utcza felé, hogy vegyen egy kókuszgolyót, amit a tavacska felé haladva elmajszolhat. Nagyon szerette a kókuszgolyót, főleg ezt a fehér változatot, ami sokkal édesebb volt a barnánál. A pocijában az édességgel érkezik meg a tett helyszínére, ahol néhány ember van csak, akik többnyire egy másik emberrel vannak elfoglalva. Közelebb sétálva a parthoz talál egy kényelmesebb kis helyet, így a táskájából előveszi a pokrócot, amit magával hozott és leterítve elhelyezkedik rajta, majd kihalássza a száraz kenyereket is, amit a kacsáknak hozott. Kár, hogy itt nincsenek hattyúk, nagyon szereti őket.
Épp az első széttördelt darabot dobja el, amikor észrevesz egy felé közeledő kutyát. A kutyák a kedvenc állatai, mindig el tudja foglalni magát velük, így most is bátran odatartja a kezét, hogy szagolja csak meg a kutyus, és ha tetszik neki, akkor jöhet a játék!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Apaaaa, kapd el!
Vagy hatodszor repül a labda, persze valahogy mindig félremegy, nagyobb a távolság, mint amennyit egy ekkora gyerek pontosan dobhat le. Az erőkifejtésébe rendszeresen belelép, bár határozottan sétál és fut, de ehhez még nem elég magabiztos. Én csak néha felpillantok, majd vissza le a tankönyvemre. Vizsgaidőszak, utálom.
- Apaaa!
Ilyenkor, amikor apával van, többször használja az ő megszólítását, mint a hétköznapokban anyáét, pedig a gyerekek általában az anyjukat részesítik előnybe. Nekem nem volt választásom, Sean meg úgy tűnik bepótolja azt a részt is, ami nálam kimaradt.
- Képzeld, anya tegnap elfelejtett hazahozni. Az oviba kellett volna aludnom.
Ez mondjuk nem teljesen igaz, de olyan nagyon hitelesen adja elő, hogy még én is felsandítok. Az igazság az, hogy anya lekéste a vonatát, ezért szólt Bellának, aki viszont értekezleten volt, aztán meg nekem, de én vizsgáztam, így végül Franci hozta el őket, aki egy órával később tudott ugyan csak értük menni, de még mindig jobb volt, mint a többi opció.
- Azt hittem, hogy anya meghalt.
Ez a mondat mostanában elég sokszor hagyja el a száját. Mindig mást gondol halottnak. A családot, a szomszédokat, az óvodástársait, madarakat, vagy a szomszéd hirtelen eltűnt macskáját. "Kellor biztos meghalt", mondta hihetetlenül komolyan, vajas - morzsás szájjal egyik reggel. Bevallom, utána végigsétáltam a kertben, de féltem tőle, hogy megtalálom a macska tetemét.
- Nem foglalkozik egy kicsit sokat a halállal? Tudja egyáltalán, hogy mit jelent?
Kérdezem apától, mikor Sean már el is futott, hogy megkergesse a madarakat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ránézek apára, majd megforgatom a szemem, jellemző. Ezért nem szólt neki senki erről, mert akkor biztos, hogy ki veszekedés lett volna a vége.
- Nem, csak lekéste a vonatot. Egy betegénél volt.
Anya nem is ezt a szót használja, hanem valamelyik másikat, de azt mindig elfelejtem. Nem szereti a hozzá járókat betegnek hívni, mert nem azok, pedig szerintem meg de. Néha én is úgy érzem, hogy olyan jó lenne elbeszélgetni egy pszichológussal, de a környezetemben meg csak anyám van, akivel viszont nem szeretnék elbeszélgetni.
- Aham, és szerinted nem furcsa, hogy folyamatosan arról beszél, hogy a családja hatott vagy meg fog halni? Kivéve persze téged.
Sean sosem említi azt, hogy az apja meghalna, de őt, az anyjukat, a környezetüket rendszeresen felemlegeti holtan. Eddig azt hittem egy mesében hallotta, de ezek szerint a nevelése része volt a halál fogalmának korai letisztázása. Szegény Esztit mostanában mindig azzal vegzálja, hogy azért nem látogatja meg az apukája, mert halott, és hamarosan az anyukája is meg fog halni, de ne is reménykedjen, mert Sean nem fogja megosztani vele a szüleit. Önző gyerek. A múltkor anya felemelte Esztit, aminek az lett a következménye, hogy Sean bokán rúgta anyát, később pedig erősen meghúzta Eszti copfját. Utána nekem panaszkodott, hogy megütötték a kezét, de amikor nem hatódtam meg, szó nélkül otthagyott.
- Lehet, hogy nekem is szülnöm kéne egy gyereket.
Mordulok, amikor a következő oldalra lapozok. Igazából napok óta próbálom felfogni, hogy mit is akar ez a tanár. Amikor Ráhel meglátogatott, inkább vele töltöttem az időt, mind a kettőnknek szüksége volt arra, hogy kiszakadjunk a világunkból, és nekem olyan jól sikerült, hogy azóta se tudom magam visszarángatni oda.
- Apa! Gyere ide!
Parancsol rá a gyerek az apjára, valahonnan a nádas széléről, ahol éppen egy kiskacsát próbál meg elkapni. Már térdig a tóban van, nem zavarja a víz, de neki kell a kacsa, és kell apa, hogy odaadja neki a kacsát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Ezt mondd anya bokájának.
Elég nagyot rúgott bele, szerintem amilyen kicsi, olyan veszélyes. Mármint tele van ilyen elfojtott agresszióval, vagy én nem is tudom. Nem emlékszem már rá, hogy milyen voltam gyerekként, de ha ilyen, akkor még csodálom, hogy életben vagyok.
- Kizárt, hogy köcsög lenne belőle, hiszen a te fiad.
Felelem mosolyogva, pedig a kettő nem zárja ki egymást. Én is az ő gyereke vagyok, aztán nézzük csak meg a legutóbbi helyzetemet, ja igen, egy nő oldalán voltam. Szóval ez nem olyan nagyon törvényszerű, de azért ne egy kacsán és a halál fogalmán múljon, hogy mi lesz az öcsémből, jogos.
- Mondok neked egy vidámabb dolgot. Bár lehet, hogy neked, mint alfahímnek, ez a beszélgetés is a halállal lesz egyenlő.
Leteszem a könyvemet és a szemüveget is a fejem tetejére biggyesztem. Egyre többször kell viselnem, így most már biztos, hogy se auror, se bombaszakértő, se helyszínelő, se kviddicsbajnok nem lesz belőlem. Nem mintha ezek közül bármelyikre is vágytam volna, de azért a sors segített a megerősítésben is.
- Elkészült a koszorúslány ruhám, és eszméletlenül szexi. Combközépig fel van sliccelve, de csak akkor látszik, ha úgy lépek vagy állok benne.
A nagynéném pedig megtanította, hogy miként kell úgy állni, hogy ízlésesen elő lehessen varázsolni a lábat benne. Felpróbáltam és így, igen, ezt pont így kellett megcsináltatni. Ráadásul egy kis átszabással utána akár nyári buliba is fel lehet venni. Imádom, hogy ennyire kreatív.
- Örülsz neki? Mindjárt megházasodsz, elveszed a csodálatos és tökéletes gyerekeid csodálatos és tökéletes anyját.
Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy pont ezekkel a szavakkal jellemezné anyát, de azért jó egy kicsit cukkolni. Persze csak egy kicsit, nem nagyon. Sean közben engedelmesen kimászott a tóból, mielőtt még tényleg elragadhatták volna, és hozott magával ajándékot is, néhány virágot, amik eddig csak ott lebegtek. Egy rosszul sikerült randi nyomai, valószínűleg, viszont az egész gyerek úgy fest, mint egy viziszörny kisinasa, aki még látja a szépet a világban. Sokat dob az összképen a virág.
- Tessék!
Apa felé nyújt két csigaházat, amiket szintén a vízből halászott ki. A kavicsok már nem fértek el a markában, azokért még vissza akar majd menni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Meglepődve nézek fel rá, és nagy valószínűséggel Sean is sejti, hogy valami nincs rendben, mert félbemarad a mozdulata, amit a leesett csigaház felé tesz, és kis kezét visszahúzva inkább kezd el a fűszálakkal játszani, nem mintha annak, hogy kitépi őket, sok értelme lenne, de ő biztos érti, hogy miért teszi.
- Nem kell leharapni a fejem!
Csattanok fel én is, és úgy pattanok fel, minta valami megszúrt volna. Eddig nagyon lelkes voltam a dologgal kapcsolatban, még ha nem is hittem el, hogy komoly - mert valljuk be, ha nem veszi el, nekem akkor is van egy dögös ruhám -, megadva az esélyt annak, hogy ez bizony nagyon jó lesz majd. Ehhez képest most itt állok, szembe a csokipapírgyilkos apámmal és csak nézek rá hitetlenkedve.
- Bocs, hogy azt hittem, te ezt élvezed.
Mordulok egyet úgy, mintha éppen most nyírta volna ki az aranyhalaimat, és összefont karokkal indulok el a tópartra inkább, de csak azért oda, mert olyan béna lenne, ha most nekiállnék összepakolni itt még a könyveimet, miközben ő néz engem. Na azt már nem. Tőlem aztán meg is pukkadhat ez az alak! Felháborító a viselkedése, mert ha már mi örülünk ennek, akkor egy kicsit ő is örülhetne velünk, nem zaklattuk semmivel, nem követeltünk tőle sem kedvenc színt, sem virágot vagy ételt, szóval igazán lehetne kicsit nagyobb tekintettel ránk is. Nekünk igazán nagy dolog ez az esküvő.
- Ó óóó... bibi...
Nyújtja közben a kezét Sean apa felé, három ujját is elvágta a fűszálak éles szélével, és most szépen csordul ki a vére. Nem igazán zavarja, mindennap elvágja magát valamivel, de anya azt kérte, hogy ilyenkor szóljon, és úgy tippeli, hogy apának is kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nézi a nővérét és az apját, ahogy felemelik a hangjukat, meg ahogy morognak. Nem szereti ezt, éppen ezért inkább a fűvel és egy bogárral kezd el játszani. Katicabogár. Egy ideig hagyja, hogy a piroghátú csikizős lábai rajta szaladgáljanak, az érzésre szélesen el is mosolyodik, ám hiába néz fel többször, és hiába mondja többször, hogy "apa" vagy "Mina" egyikük se figyel rá. Anya bezzeg mindig figyel, de anya sokkal szigorúbb is, biztos haragudna azért is, mert az elrepülő bogár sárga foltot hagyott az ujján. Nem is érti, hogy miért nem figyelnek rá, és hogy mi a baj. Ezt már tudja, tudja, hogy ilyenkor baj van. Inkább vissza is fordul a fű felé, és azt kezdi el hajlítgatni és tépkedni.
Aztán hirtelen Mina felkel, és úgy megijeszti ezzel, hogy az ujját megbántja a fű. Egy kicsit fáj, de ezért nem szokott sírni, mert ő már nagy fiú, viszont anya azt tanította, hogy az ilyenekről is szóljon, így amikor a lány elviharzik, komoly arccal, mint egy kis üzletember, közli a tényt. Bibije lett.
- Apa?
Van egy kérdés, amit már régen fel szeretne tenni, és most, hogy az apja rá is figyel, úgy érzi, meg kell tennie, éppen az előző példa miatt. Összeszedi hát a gondolatait, és igyekszik kérdéssé formázni, de inkább egy határozott kijelentésként ér a nagyvilágba.
- A lányok hülyék.
Igen, ezt már egy hete meg akarja kérdezni, csak mindig elfelejti, de most eszébe jutott a kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amikor apa nevet, ő is elvigyorodik és nézi, ahogy a haja a szemébe lóg. Szeret apával lenni, mert apa mókás, akkor is, amikor mérges. Azt nem nagyon szereti, amikor kiabálnak anyával, vagy anya szomorú apa miatt, mert amikor szomorú, mert akkor anya nem szívesen játszik vele, vagy legalábbis nem olyanokat, amelyek miatt ő is nevetni szokott. Ezt már megtanulta. Ha apa és anya veszekednek, akkor nincs se repülőzés, se lovacskázás, általában csak autókkal versenyeznek, anya néha még az autóhangokat is elfelejti kiadni, és képes hosszan és fojtogatón ölelgetni őt. Ez megint olyan dolog, ami nem igazán tetszik neki, de mit tud csinálni.
- Menjünk haza.
Kéri apát, nem akar már itt lenni, megunta a kinti világot. Sokkal inkább szeretne bent lenni a házban és mondjuk kardozni vagy fegyvereset játszani apával. Felkelve Mina hátát nézi, majd váratlanul kiabálni kezd, hogy a nővére meghallja.
- Hülye vagy, ezért hazamegyünk!
Apa megerősítette, hogy a lányok hülyék, így magabiztosan kiáltja ezt a lánynak, aki bosszankodva sétál vissza, és szó nélkül pakolja össze a cuccait, nem néz se az apjára, se az öccsére.
- Nekem sosem lesz feleségem, butaság.
Veszi fel a traktorját a földről. Miközben a kijelentést teszi, olyan komoly arcot vág, mintha máris felnőtt lenne. Komolyan is gondolja. Jelenleg minden lány zavaró és nyivákoló, a csoporttársai is folyton hisztériáznak, ha meghúzzák a hajukat vagy lecsavarják a babájuk fejét. Egy ilyen neki nem kell otthonra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Este van, este van, ki ki nyugalomban, én pedig arcomon levakarhatatlan vigyorral, táskámban ajándékkal sétálok az erdőben. A mai nap sikerült mindent elintéznem, többnyire a ház is rendben van, a hét elején pedig munkába is állok. Kell ennél több? Igen, a régi kapcsolataim felélesztése, mert azért mégsem szeretnék magányos lenni, és azt sem szeretném, hogy szembejönnek az utcán, én meg úgy csinálok, mintha teljesen természetes lenne, hogy itt vagyok. Nem az. Visszajöttem a gyakorlataim miatt, és egy másik dolog miatt is, amit most még fedjen a jótékony homály. Illetve a másik két dolgot, ha pontos akarok lenni, de az egyikre még csak gondolni se szeretnék.
Baktatok, és boldogságom határtalan, mert ez a mai egy olyan tényleg jó nap volt. Olyan igazán szeretni való és tökéletes, aminek végén elégedetten álltam a konyha közepén, és azt mondtam, hogy igen, ez az a nap, mit sokszor szeretnék megismételni.
Most pedig, habár rendesen kimerítettem magam napközben, és kellett egy kis magány, amíg újratöltődöm, itt állok egy régen látott ajtó előtt, és csak remélni merem, hogy a tulaj itthon van, és nem ügyel a kórházban. Szeretem, és gyerekként is nagyon sokat segített a jelenléte, és mondanám, hogy talán most már meg sem ismer, így rövid hajjal, magasabban, felnőttesebben, sminkben, de a szaglása mondhatni kiváló, és nyilván engem elég jól ki tud szagolni. Hiszen ismeri a szüleimet, mint a rossz pénzt, így hát hiába a távolság, az eltelt évek, mert bizony azok elteltek, hiába járok már a húszas éveim közepén, van, ami nem változik, az illatom, amit csak ő érez. A mosollyal az arcomon koppantok hát hármat az ajtón, és izgatottan várom, hogy kitáruljon előttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nagyot dobban a szívem, amikor az ajtó feltárul, nem vagyok türelmetlen, sem olyan, akinek ha azonnal nem nyitnak ajtót, elkezdi püfölni azt, vagy éppenséggel lelép. Sosem értettem azokat az embereket, akik így működnek. Ők biztos értik a miérteket, de ha elmagyarázzák se tudom megérteni vagy átérezni tetteik okát. Ezért nem lennék jó pszichológus, sok más miatt persze, de szeretem hinni, hogy ez a fő ok. Pedig el lehet hinni, hogy nem.
Az ajtó kitárul, a szívem dobban, a mosolyom pedig még szélesebbre húzódik, ahogy megpillantom a férfit, aki pont ugyanúgy néz ki, mint, ahogy emlékeimben él. Igazán boldog vagyok ettől, boldogsággal tölt el, hogy láthatom, hogy még itt van, hogy vannak dolgok, amik nem változnak az életben. Nem kérek és nem remélek nagy belépést, teátrális üdvözlést, hiszen sem ő, sem én nem abból a fajtából származunk, ki szeret nagy látványosságot okozni. Nekem bőven elég a tény, hogy szélesebbre nyitja az ajtót, és én beljebb léphetek, hogy otthonában üdvözöl.
- Apa nincs itt? Valahogy állandóan elkerülöm.
Hiába szeretnék meglepetés lenni, egyszerűen nem tudom meglepni, mert sosincs ott, ahol hiszem, hogy van, vagy, ahol lennie kéne. Vele szeretnék előbb találkozni, és csak aztán anyával, meg a testvéreimmel, mert a kettesben töltött idő nekem mindennél fontosabb, és ezt csak akkor élhetjük meg, ha más, vagyis anya még nem tudja, hogy itthon vagyok, főleg, hogy most nem csak látogatóba jöttem, hanem komolyabb időre terveztem.
- Hoztam egy kis ajándékot.
A táskámból óvatosan húzom elő lecsapolt véremet, mit elég ízlésesen még egy kék szalaggal is átkötöttem, sőt, masnit is tettem rá. Friss, szinte még meleg, vidáman nyújtom felé, remélve, hogy örömmel fogyasztja majd, és nem olyan rossz ízű, hogy csak szívességből kortyolgasson.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Ivott?
Mondjuk a fene se tudja, hogy miért kérdezek ilyet, hiszen mind a ketten tudjuk a választ. Ha nem anya játssza a zugivót, akkor apa iszik, valahogy az alkohol elég rendesen szerepet játszott a gyerekkoromban, de annyira sosem, hogy bármelyikük is megüssön, pusztán csak tényként könyveltem el, hogy isznak, amúgy sem voltunk soha mintacsalád, szóval nem hiszem, hogy bármi furcsaságot kellett volna tapasztalni ebben.
- Majd elmeséled milyen? Nagyon érdekel, hogy másabb-e, mint azoké, akik teljesen emberek.
Nekem ugye egy részem nem az, és bár én még olykor szenvedem ezt, ha valaha lesznek gyerekeim, ők már nem. Sem ezt, sem a bőrkarkötő mélyén megbúvó "kis affért" sem. Mi másnak nevezhetném? Egyik nap kétségbe esek tőle, másik nap meg nevetek rajta, furcsán nem tudom még megszokni a gondolatot, ezért van szépen állandó takarásba. Eljön majd mindennek az ideje, addig, hogy mi van a csuklómon nem közkincs. Hogy később megmutatom-e? Talán. Csak még egy kicsit őriznem kell a titkot. Egy kicsit. Nem vészes az, gyorsan eltelik.
- Kávét kérnék, köszönöm.
Mert hogy már az ereimben is kávé folyik, konkrétan csodálkoztam, hogy amikor a vérem a tasakba került, nem sűrű feketésbarna massza jött ki a sok cukornak köszönhetően. Simán elhiszem, hogy egy nap majd, amikor megvágom magam - semmi lelki trauma, csak a ficánkoló állatok okozzák -, akkor egy barna trutyi indul el a vörös helyett.
- Megnézhetem a cicákat?
Mondjuk ez meg tőlem udvariassági kérdés csak, mert ahogy megkérdezem, és ők megjelennek, úgy kötök ki a földön törökülésben - illem kislány, illem -, és hívom magamhoz őket, hogy aztán szó szerint elkezdjem megnézni őket, persze nem barátságtalanul, hanem odafigyeléssel, kedvességgel.
- Kicsi hosszú a körmük, nem vészes, de ha beleakadnak valamibe, akkor be is szakadhat nekik. Egy picit vágni kellene belőle. Megcsináljam?
Pillantok fel érdeklődve, mint aki teljesen otthon van. Na, hát ezek után mondja bárki, hogy nem vagyok apám lánya. Jöttem, láttam, befészkeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Végül is, ez is egy megoldás, nem? Persze a gondolatoknak, amik ilyenkor a fejemben vannak, inkább nem adok hangot, mert a legtöbb nem túl kedves, sőt, egyáltalán nem azok, ami azt illeti. De olyan rég óta van bennem az, hogy inkább nem mondok ki semmit, hogy már egész jól megy. Talán kicsit bolond vagyok? Többet beszélgetek magammal, mint másokkal. Egyszerűen nem megy, a gubóból való kitörés, csak nem.
- Szívesen visszaállítom a rendet.
Ajánlom fel nyugodtan. Ebben mindig is jó voltam, évekig anya után takarítottam, most apa jön. Eljön az a pillanat, amikor szerepet cseréltek, és te gondoskodsz már a szüleidről, nem pedig fordítva. Csak valahogy nekem ez korábban jött. Hogy miért is lett végül Amerika? Részben ezért. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de igen. Ki akartam szabadulni innen, hogy egy kicsit csak magammal foglalkozzak, hogy a saját szennyemet takarítsam. Bevallom, könnyebb volt, egy pontig. Aztán persze minden nehezebb lett, és most itt vagyok, megint. Van az a pont, amikor inkább a mások után való takarítást választod, mint, hogy számot vess arról, milyen emberré is lettél.
Ahogy engedélyt ad rá, úgy édesgetem magamhoz a pamacsokat és a pálcám segítségével, finom mozdulatokkal igazítom meg kicsit a körmeiket, hogy nehogy beszakadjon nekik, mert az nagyon fájdalmas tud lenni. Előzzük meg a bajt. Nem hosszú, és nem is vészes művelet, nem éreznek semmit, de azért a végén megpuszilgatom a mancsaikat, hogy érezzék is, nincs baj, semmi olyan nem történt, ami miatt meg kellene ijedniük.
- Természetesen nem tud.
Nem hiszem, hogy nagyon repesne az ötletért, és nem akarom, hogy bármi olyat lássak az arcán, ami később megmérgezné a kapcsolatunkat. Hiába vagyok felnőtt nő, attól még vannak dolgok, amik rettegésben tartanak, ilyen az apám tekintete is.
- Adtam volna a nyakam is amúgy, de gondoltam, előbb nézd meg, hogy ízlik-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Ha valami igazán megnyugtat, az az állatokkal eltöltött idő. Semmi szükségem arra, hogy egy emberrel osszam meg az életem, ahhoz elég nagyot csalódtam benne is, magamban is az utóbbi hetekben, így hát eldöntöttem, hogy független, állatbolond nő leszek. Persze, tudom a szívem mélyén, hogy ha egyszer egy leghőbb vágyat mutató tárgy a kezembe kerülne, akkor még mindig azt mutatná, hogy ő meg én együtt vagyunk, és talán még azt is, hogy a gyerekeink szaladgálnak körülöttünk, apró sárkányaik egymást kergetnék, és mindinkább magukra akarnák terelni az apjuk figyelmét. De nem lehet. Nem szabad ebben a kósza álomképben élnem, mert a szív leghőbb vágy sokszor nem lesz több, csak puszta ábránd. Én pedig nem akarok csak ülni és várni valamire, amit az eszem tud, hogy sosem lesz igazi.
Egy pillanatra teljesen elmerülök a gondoltban, ezért riadtan, és kissé tompán érzékelem csak, amikor a kismacsekok riadtan távoznak, és ha lett is volna rá lehetőségem, akkor sem érteném, hogy mégis mi történt. Csak pislogok kettőt, és betudom ezt az egészet olyan macska dolognak, mert én aztán tényleg semmit, de semmit nem érzékeltem abból, ami itt történt az előbb. Ha meg érzékeltem volna, akkor se hiszem, hogy bármi is változott volna attól, ahogy cselekszem, vagyis, hogy felállok, és amíg odasétálok Mr. Kenshez az elemi mágia segítségével átnedvesítem a kezeimet, hogy kicsit lemossam magamról a macskázást, és a mosogató fölé érve, lecsepegtetem magam, majd úgy tűnik el a víz és a nedvesség, mintha nem is lett volna. Még csak kis lépésekben merem tesztelgetni, hogy mire is vagyok képes, a nagyobb lépés még várat magára, ahogy az is, hogy a bőr karkötőt lepattintva, megmutassam a világnak a jelet, mi a bal csuklómba égett egy életre. Ennél feltűnőbb nehezen lehetne.
- Érdekes személyiség. Már, az apám. Sosem tudom eldönteni, hogy mik is vagyunk mi egymásnak. Barátok, családtagok? Néha úgy viselkedik, mintha egy haverja lennék, akivel együtt kocsmázik vagy szereli az autóját, máskor meg képes lenne egy hozzá közel álló embert megölni, mert a lányához ért.
Mosolyogva, kékjeim vidám csillogásával pillantok fel a mellettem állóra, miután beízesítettem a kávémat, amit leginkább gusztustalanul iszok, és ezen gyakran nevetek is. Anyai örökség. Eleve nem is akartam kávézni, aztán meg nem akartam úgy kávézni, ahogy ő, és most mi van? Tonnaszám vedelem az agyoncukrozott és tejezett valamit, amit a rossz nyelvek szerint már nem lehet emberi fogyasztásra alkalmasnak nevezni. Kiváló képességekkel rendelkezem.
- Nos, tény viszont, hogy huszonnégy éves vagyok. A legszigorúbb országban is felnőtt, aki képes önálló döntéseket hozni, és aki nem rohanna az apjához elújságolni, hogy milyen élmény, amikor kiszívják a vérét.
Vagyis, ez az én döntésem, és nem kell senkitől engedélyt kérnem, én pedig szeretném, ha élne a lehetőséggel, amikor úgy érzi, hogy szeretné. Attól még, hogy ez megtörténik, nem kell apának tudnia. Van egy ilyen pakk amúgy is az életemben, dolgok, amiket inkább nem mesélek el neki. Szóval oda még egy dolog már nem számít. Belekortyolok az italomba, elégedetten elmosolyodok és felpillantva rá, még szélesebbé válik az a mosoly.
- Ugyan már, Dwayne Warren nem az Isten maga, nem lát mindent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Sokszor nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást, és tudom, hogy érti most is, hogy mit szeretnék pontosan kifejezni, sőt a válasza megmosolyogtat. Nos igen, ez a szó szerintem tökéletesen leírja azt, hogy milyen is ő. Furcsa ismerni. Mármint életem első tizenkét évében semmit semmit sem tudtam róla, azt sem, hogy igaz-e, amit anya mond, hogy ő egy szuperhős. Semmit. Aztán egyszer csak, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, ott állt az ajtóban, nézett engem, én is őt, és elindult valami. Akkor még csak sejtettem, hogy ő egy szuperhős, később pedig kiderült, hogy az apukám.
Más nem tartaná annak Dwayne Warrent, de nekem életem első tíz évében a szuperhősökkel azonosították, és talán nem olyan, mint Vasember vagy Hulk, nekem mégis a hősöm maradt, annak ellenére is, hogy az érdekes szóval tudom csak illetni. Az apám és szeretem őt, közelebb van a jellememhez, amint anya, és talán egy jó ideje már a szívemnek is ő a kedvesebb szülőm. Anya nekem túl sok, túl drámai, túl érzékeny, apával sokkal egyszerűbb ilyen szempontból.
- Szóval, mivel hivatalosan is megállapítottuk, hogy nem Isten.
Kezdek neki a dolognak, mert hát úgy tűnik ebben az egészben én vagyok a kezdeményező fél, és amilyen izgatott vagyok, nem is nagyon akarom kerülgetni a dolgot. Vidáman kapok elő egy hajgumit a zsebemből, szakmai ártalom, hogy mindig van nálam egy, és fogom össze a mostanra már váll alá nőtt hajamat. Lassan megint el kell mennem fodrászhoz, de ahogy láttam, az itteni megszűnt, pedig nagyon rákészültem, hogy egyik nap, munka után bemegyek, és legalább magamba szívom az összes érdekes információt a helyiekről. Nagy most a változás, amióta elmentem már a második polgármester irányítja a helyet, a hrmadik igazgató az iskolát, talán a második az előkészítőt, és azért nem volt olyan hosszú idő az a néhány év. Ráadásul szinte mindenki ismeretlen, fel kell vennem a helyi ritmust, mert mint mindig, most is kezd elkapni a pánik, hogy kívülálló vagyok.
- Hogyan csináljuk? Van valami rituáléd előtte, vagy csak úgy bele a közepébe?
Őszinte érdeklődéssel és lelkesedéssel kérdezem, mert bár nem ezzel a szándékkal érkeztem ma ide, de annyira izgalmas, hogy most egy vámpír fog inni belőlem, hogy csak na. Sőt, itt a vámpír személye is nagyon izgalmas, hiszen egészen kicsi korom óta ismerem, és már akkor azon gondolkoztam, hogy vajon amikor idősebb leszek, akkor megtörténik-e az, hogy az én véremet is kiszívja, és most itt állok vele szemben, izgatottan csillogó szemekkel, mint a kisgyerekek, amikor karácsonykor az ajándékbontás következik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- A csuklóm?
Pillantok le automatikusan arra, amelyiken a bőrkarkötő van, és hirtelen elfog az érzés, hogy nem akarom, hogy a kis jelemnek baja legyen? Jó nem? Eddig hogy utáltam a létezését, most meg azért ragaszkodnék hozzá. Hát zseniális. Viszont szerencsére két csuklóm van, és nem mondta azt, hogy kifejezetten a balt kérné, így a jobb az szabadon felhasználható. Amúgy is balkezes vagyok, nyilván azt a kezemet féltem jobban, mindentől. Még a manikűröstől is. Noha az én munkámban nem igen lehet semmiféle extra a körmön, de egy japán manikűr mindig csodálatossá teszi.
- Mi a különbség a nyak és a csukló között?
Érdeklődöm, miközben odanyújtom neki a jobb csuklómat, hogy ha inkább ezt szeretné, akkor ezt adom, nekem igazából mindegy, csak valahogy összemostam a vámpíros filmekkel a dolgot, hogy nyakra mennek. A kérdésem pusztán érdeklődő, mert szeretek tudni dolgokat. Igazából elég sok mindent szeretek tudni, csak úgy szívom magamba az információt, hogy a következő pillanatban okosabb legyek.
- Furcsa. Oké. Az se baj egyébként, ha fájdalmas, jól bírom.
Elvégre a munkám során is előfordult már, hogy számos állat bele-belekapott a kezembe vagy a lábamba, de ez vállalt dolog, pontosan tudtam, amikor nekiálltam a tanulmányaimnak, hogy nem lesz fájdalommentes, hiszen senki se úgy születik, hogy a szakmája csúcsa, ez kamu. Kicsit közelebb araszolok, izgatott kíváncsisággal nézem, hogy mi is fog történni, és nagyon érdekel, hogy milyen az a bizonyos furcsa érzés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

- Óóó!
Ajkaim csodálkozásra nyílnak, ahogy kifejti a különbséget, és meg is értem egy pillanat alatt. Az intimitási faktor más. Így már értem, hogy miért inkább a csuklómat kéri. Valljuk be, ez egy teljesen logikus döntés, mert bőven Dwayne Warren poklába bérelünk helyet már csak azzal is, hogy én azt mondtam neki, vegyen a véremből, ő meg azzal, hogy akárcsak elgondolkozott az opción. Most viszont már nem csak elméleti szintről beszélhetünk, hiszen éppen a gyakorlati megvalósításon ügyködünk.
- Nem zavarna, ha megmaradna, csak a jel miatt aggódom.
Arra még nem kérdeztem rá, hogy mi van, ha az elemi mágus jelem sérül. Azt se tudom, hogy sérülhet-e, ahogy azt sem, hogy ha igen, akkor vajon hatással van-e az elememre. Én tényleg eléggé kezdő atomfizikus vagyok ezen a téren, szóval inkább nem kockáztatnék. Ezt nehezebb lenne kimagyarázni azt hiszem.
Izgatott vagyok, és azon dolgozom, hogy még csak véletlenül se csukjam be a szemem, mert látni akarom. Túl azon, hogy ezt már gyerekként eldöntöttem, felnőttként előtör belőlem a tanulmányozó-megfigyelő énem is, aki látni akarja, hogy mégis hogyan működik ez. Csodálatos dolognak tartom, hogy átérezhetem, megtapasztalhatom, megismerhetem a világ ezen kis apró szegmensét. Az apró fájdalomra nem is reagálok, a hang az, ami megakasztja egyenletes légzésem egy pillanatra, de utána minden megy tovább a maga kerékvágásában, egészen addig, míg tarkómra nem fog, ott kissé mintha megint beszűkülne a levegővétel, érintése kirántott a magam köré zárt kis csend-buborékból, és így már nem csak látok, de morranását is hallom.
Ajkaimra lassan szökik egy apró mosoly, érzem, ahogy egy gát átszakad bennem, ahogy eggyel közelebb kerülök hozzá, és ahogy eggyel közelebb kerülök magamhoz is. Bal kezem felemelve, óvatos, lassú és végtelenül finom mozdulatokkal kezdem el el simogatni a haját. Van bennem egy ösztön, ami arra sarkall, hogy ez a helyes lépés. Másrészt így akarom jelezni, hogy minden rendben van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az élmény magával ragadó, leírhatatlan abban a pillanatban, amikor történik. Nem hiszem, hogy lenne író, legyen bármilyen tehetséges is, aki ott és akkor meg tudja fogalmazni azt, ami átjár minket, ami bennem fellobban, amit kivált az, ahogy a csuklóm fölé hajol, majd átadja magát vérem élvezetének, én pedig átadom magam az új élménynek. Nem is hittem, hogy ennyire sok minden képes egyidőben megindulni. Az érzések, a mozzanatok, egy-egy apró rándulás a testen, ahogy a szív hevesebben kezd verni az idegen érzésre, majd a bizalomtól nyugszik meg újra.
Átadom magam az élménynek, elraktározom, de semmiképpen sem állok neki most megvitatni magammal, hogy milyen is. Hogy mi az, amit kaptam, mennyire cseng össze azzal, amit hittem, vagy amit vártam. Most csak az élmény van. Most csak a bőr alatt bizsergő, hangyatánc, a szívem dobbanásainak váltakozásai vannak, a sóhaj, tőle és tőlem, a látvány, az elválás okozta pillantnyi üresség. Furcsa nézni, ahogy mintha mi sem történt volna, eltűnik annak a nyoma, hogy a vérem vette. Furcsa az üresség érzése, nem tudom, hogy ezt kellene-e éreznem, vagy valami mást, mindenképpen érdekesnek tartom, hogy ez a hirtelen jött magány lett a társam a végén.
- Váó.
Halkan hallatom ezt az egyetlen csodálkozó szót, mert nem tudom, hogy mit is mondhatnék ebben a pillanatban, de úgy érzem, hogy valamivel meg kell törnöm a csendet. Megnyugtató, hogy a macsekok úgy gondolják, hogy minden rendben van, és én is tudom, hogy ez az igazság. Csak az élmény, az olyan új még. Az élmény, ami teljesen átjárja most a szellememet.
- Köszönöm az élményt.
Szorítok rá mosolyogva a karjára, mert tudom, hogy aggódik apa miatt, de ez kettőnk között marad, hiszen nyoma sincs az esetnek, én pedig olyan sok titkomat őrzöm észrevétlen, hogy ennek is lesz helye közöttük. Leguggolva megsimogatom a kis szőrösöket, imádom, hogy ennyire okosat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nyugalmi állapot. Hagyjuk egymást, ki-ki a maga érzéseivel, gondolataival van elfoglalva. Ismerem magam, napokig fogom még boncolgatni az itt átélteket, és hol mosolyogva, hol komoran jutok majd egy-egy korszakalkotó megállapításra. Én ilyen vagyok. Akkor is emésztek dolgokat, amikor azt mondom, már nem teszem. De nem szeretem, ha tudják, hogy igen.
Most is inkább a macskákkal játszom, még mindig kissé talán szürreális az élmény, hogy macskákkal vagyunk körbevéve itt az erdő szélén, de valahol rém aranyosnak találom, hogy itt vannak ez a kis puhák. Viszont illetlenség lenne az illőnél tovább maradni, így hát fogom magam, és egy idő után búcsút veszek a férfitól, aki jelen pillanatban talán az egyetlen biztos pontnak mondható az itteni életemben.
Fogalmam sincs, hogy akarok-e majd másokat kialakítani, hogy vágyok-e arra, hogy több emberhez is kötődjek érzelmileg. Úgy tűnik az a tíz év annyira nyomot hagyott a szívemben és a lelkemben, hogy az elköteleződés minden formájától rettegek jelenleg. És igen, a rettegek egy tökéletesen jó szó, mert olyan szinten kerülöm az esetleges mélyebb összefonódásokat, amennyire csak lehet.
- Szép estét.
Köszönök el egy bájos mosollyal, olyannal, amiben nincs egyéb szándék, és amit csak nagyon kevés embernek mutatok meg, mert nem akarom, hogy úgy érezzék, kihasználható a bizalmam. Mr. Kens más, őt ismerem egészen kicsi korom óta. Mindig is meghatározó része volt az életemnek, és szeretném, ha az is maradna. Ő sosem ártana nekem, talán felé van a legnagyobb bizalmam, ezért is adtam a vérem kétféle módon is neki. A bizalom ritka kincs, és egyedül nála nem félek, hogy ez elveszhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem hittem volna, hogy egyszer valaki éppen engem tart alkalmasnak arra, hogy lefessen. Mármint, őszintén, ott van az anyám, aki a vélavér miatt még most is úgy néz ki, mintha a nővérem lenne, és akire előbb mondják azt, hogy dögös, mint, hogy én feltűnnék bárkinek is. Igen, ez a "dögös" szó mély tüske a lelkemben, és furcsa, hogy tíz év távlatából is milyen rosszul tud esni. Viszont üdítő a változatosság, hogy valaki, sőt nem is valaki, hanem éppen egy festőművész tart érdemesnek arra, hogy a vásznán szerepeljek. Kicsit azért önbizalomnövelő tréning is ez nekem, mert bár sokszor nem látszik, de ha valamim, akkor önbizalmam az nincs. Elvégre, ha lenne, akkor nem adnám ki magam másnak. Nem mondanám, hogy Laura vagyok, vagy Annika, akkor csak simán lennék Mina.
- Gyerekkoromban sokat kellett egy helyben lennem, észrevétlenül, mert ha kiderül, hogy a másik szobában vagyok, miközben ő terápiákat tart, akkor megüthette volna a bokáját elég rendesen.
A válasz lehetett volna egy egyszerű nem is, de így azért legalább beszélgetünk valamiről és én sem tűnök annyira mufurcnak. Mostanában észrevettem magamon, hogy megint kezdek túl sokat elvonulni, hogy vannak hetek, amikor csak a munkának élek, és amikor annak vége, nem mozdulok ki, nem keresek társaságot, csak otthon vagyok. Tudom, hogy a halmozottan introvertált lényemnek sok időre van szüksége, amíg feltöltődik, de néha megijedek magamtól.
- Gyerekként sokszor ábrándoztam arról, hogy kiderül sellő vagyok, és egy gonosz trónbitorló elől rejtettek el, de egy nap majd eljönnek értem, és hazavisznek, hogy nem kell az emberek között élnem. Órákon át feküdtem a vízen, vártam, hogy megjelenjen az uszonyom, de valahogy nem akart eljönni ez a pillanat.
Nem is tudom, hogy miért mesélem el ezt, de szeretném, ha megértené, hogy mennyire különleges kapcsolatom van a vízzel. Sokszor töltöm azóta is lebegve az időmet. Lehunyt szemmel, a végtelen víz ölelésében szoktam elmélkedni az életről, Noelről, a családomról, önmagamról. Mintha tényleg válaszokat adna a mélység. Viszont jó csak a közelében lenni, a csónakban mozdulatlan ülni, érezni, ahogy a nap átmelengeti a bőröm. Mivel szeretnék szépen barnulni, így még indulás előtt megszabadultam a pántoktól is, és bohókás kontyba fogott hajjal indultam neki a mai eseménynek. Ha kell, úgyis szól, és akkor leengedem a hajam. Fodrászhoz is kéne menni, mert már a hátam közepét verdesik a fürtök.
- Képes lennék rá, bár még sosem próbáltam, senki se tudott annyira felidegesíteni. De ha szeretnél nevetni, elárulok egy titkot, de nem oszthatod meg senkivel, meg kell esküdnöd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egy pillanatra nem értem, hogy kire gondol, de gyorsan leesik a tantusz, hogy nem határoztam meg, ki az a bizonyos, aki a bokáját üthette volna meg. Most szívem szerint a homlokomra csapnék, hogy nem tud rólam mindenki minden, vannak olyanok, akik csak engem látnak, és nem hozza lázba őket sehogy a "Warren" név.
- Anyám. Pszichológus, az apám auror, de tizenkét éves koromig nem ismertem. De ha már valami szépben reménykedtél, akkor elárulom, hogy a szüleim házasok és van két kistestvérem. Néha nem rossz a felmelegített káposzta.
Bár nekem még mindig furcsa, mert én inkább érzem magam peremvidékre szorultnak, vagy inkább egy kedves nagynéninek, mint testvérnek, de idővel minden vágyam teljesült velük kapcsolatban. A szüleim összeházasodtak és lettek testvéreim, csak én nőttem fel észrevétlen.
- Aquaman szexi, de Amber Heard-től kiráz a hideg, szóval nem a kedvenc filmem, de nem is lehet, elkötelezett Marvel fan vagyok.
Néha persze vannak olyan filmek, ami miatt enyhülnöm kell, de nekem a Marvel sokkal nagyobb szerelem, szóval mindenképpen onnan választanék képzelt pasit magamnak, ha tizenkét éves lennék.
- Remélem nem most fog kiderülni, hogy te meg DC-s vagy és borítasz bele a tóba.
Mondjuk vicces lenne, de sajnálnám, ha tönkremenne a kép. Izgulok, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ő milyennek lát, mi volt az, ami megfogta bennem, ami miatt vászonra akart vinni. Nő vagyok, egyre inkább érzem, de ez egy olyan erős megerősítés, amire szavak sincsenek. Imádom és nagyon büszke vagyok, amiért egy ilyen élményben lehet részem, és tudom, hogy ha el is bizonytalanodok, akkor ez majd erőt ad.
- Szeretnélek hallani egyszer sikítani.
Pillantok rá és a látvány okán megengedek magamnak egy szélesebb mosolyt, egy kis kuncogást. Több komolyságot, Miss Warren, kérem. Próbálom kontrollálni az arcom, de tudom, hogy arra, amit mondani fogok, az arca leírhatatlan lesz. Pedig igaz, esküszöm.
- Ha jó a...szex...
Azért a kis hatásszünet kell, mert nem nagyon mondtam ezt még ki másnak, és azért furcsa most ilyen titkot kiadni, de legyen, ha már belekezdtem. Le se veszem róla a tekintetem, miközben megszólalok.
- A lábujjaimból is kis víz buggyan ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ígérem neked, ha valaha, de tényleg, Amber Heard közelébe kerülök, bedobom neki az ötletet, hogy fusson össze veled, aztán do it!
Még egy széles vigyort is megengedek hozzá meg egy kacsintást, hogy lássa, komolyan gondolom. Kicsi az esélye annak, hogy én pont Amber Heard-del medencézek a jövőhéten, de, ahogy Karinthy felvetette és Milgram igazolta az állítás valódiságát, csupán csak hat kézfogásra vagyok bárkitől a világon. Csak éppen azt nem tudom, hogy kinél kezdődik az a lánc, aminek eredményeként a szőkét a velem szembe ülő férfi karjaiba lököm. De mindent ugyebár a szent cél érdekében.
- És képzeld el, hogy azt tervezem mindezek után, hogy az út végén kiszállok a csónakból és hazasétálok, méghozzá egyedül.
Amúgy teljesen komolyan ez a tervem, mert szimplán nincs kedvem hozzá. Ilyenkor szoktam beszélni róla, szóban amúgy is sokkal gördülékenyebb vagyok, mint tettekben, általában arra hajtok, hogy legyőzzem a másikat, hogy vágyjon rám, aztán, ha úgy van, és még valamennyire érdekel és van hozzá kedvem, akkor akár lehet is valami. De nem vagyok olyan, mint a nyulak, ellenkező esetben már réges-rég megfektettem volna például Annelie-t is, mégsem történt több közöttünk egyetlen szájrapuszinál, bizony, még csak rendes csók sem volt. Van olyan, hogy az ember valakivel bárhol és bármikor, a valaki hiányában pedig olykor, de semmiképpen sem úgy, mint vele. Tanulom ezt a felnőtt létet, mert valljuk be, elég sok lemaradásban vagyok még.
- Bizony. Tudod, az emberek felmutatnak értékeket az életükben. Van, akinek gyereke van, más felnőttfilmekkel gyűjt be díjakat, megint más felfedezi a bájitalt, aminek segítségével nem émelyegsz a hopp poros utazás után. Néha azon gondolkozom, hogyha most hirtelen meghalnék, akkor mit hagynék a világban, és igazából arra jutottam, hogy én a felejthető kategóriában vagyok, ami nyilvánvalóan bosszant, és nem akarom, hogy így legyen, de most még a kínosan semmilyenek közé tartozom.
Félreértés ne essék, nem vagyok bánatos vagy nem most zuhanok mélydepresszióba, kedélyes marad az állapotom ugyanúgy, mint előtte, nem akarom teljesen elvenni a kedvét tőlem, így is bűntudatom van, hogy nem fest tovább, viszont a pózból kijőve, kicsit lazábbra veszem a testtartásom, ügyelve arra, hogy a felsőm a helyén maradjon, és a kijelentésére elnevetem magam, jóízűen kacarászok a gondolaton, hogy egy idős asszony iránt lobbant először szerelemre.  
- És ő tett férfivá vagy az unokája?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nem lennél rá képes.
Jegyzem meg vigyorogva, mert valljuk be, ha az én szintemen már szinte szánalmas a "véla" szó használata, hiszen nagyjából emberi vagyok már, akkor is van egy aprócska kis, szinte már fikarcnyi mágiám, amire a gyengébb egyedek ugranak is. Áron ötletem sincs, hogy hol helyezkedhet el ezen a skálán, de nem szeretném kipróbálni, legalábbis most nem. Hallgatom őt, mosolyom töretlen, de azért ott van az a kis szájremegés a szélén, ami mindig megjelenik, ha kissé kényelmetlennek érzem a gondolataimra adott válaszreakciót. Nem sokszor adom ki magam, igazán, a teljes képet csupán egy ember ismeri, vagyis, egyrészt teljesen nyugalomban vagyok a titkaimat illetően, másrészt, ha valami olyan lát napvilágot, aminek nem kellene, akkor tudom, hogy Noel volt az, aki elárult. Ez szerintem egy teljesen rendben lévő dolog, ám nem hagyom annyiban az okfejtést, inkább reflektálok rá.
- Ez olyan, mint amikor hazamész és azt mondod átadva a hitvány félévidet, és minimum azt a tipikus anyai vagy apai lesajnáló tekintetet és mosolyt kapod meg. Te védekezel, hogy de hát Kati meg Bori is ilyen rosszat kapott, mire a szülőd közli, hogy engem nem érdekel Kati meg Bori. Pont ezt érzem magammal kapcsolatban is. Engem nem érdekel a hétmilliárd ember, engem Mina érdekel és az, amit Mina érez, és Mina egyelőre még nem érzi magát egésznek.
Viszont nem is tudom, hogy mivel lennék az. Fedezzek fel egy olyan gyógyszert, ami segíti a gyorsabb gyógyulást? Szüljek gyereket? Járjam be a világot nyolcvan nap alatt? Annyi opció van, de jelen pillanatban még az útirányt sem találom, nem hogy azt, hogy mikor és hogyan leszek teljes.
 Szerintem sokan szeretnék, hogy én is olyan álszenten nyilatkozzak ebben a témában, mint a lányok többsége. Hogy pirulva süssem le a szemem, mondva, hogy nemhogy öt kategóriát nem tudok felsorolni, azt se tudom, hogy mi az a pornó. Közben meg, ezek a lányok alig várják, hogy hazamenjenek és szörfölgethessenek kicsit a kedvenceik között.
Sokat változtam, tudom. De jót tett az egyetem, az új emberek, a más közeg, a szüleimtől távol létezés. Sokat segített, hogy felnőttem, hogy voltam boldog, hogy csalódtam, hogy másként láttam az embereket, mint ahogy egy gyerek látja. Tarthatnám magamban a dolgokat, de van értelme? Álszent módon, nem csak a környezeted, de önmagad is becsapni? Ugyan. Csak bonyodalmat szül minden, én sosem fekszem le nehéz szívvel.
- Hahahaha, nem, egyik sem nyert. Én kívülálló vagyok, mindig is az voltam. Figyeltem az embereket, az arcukat, a hangjukat, és nagyon sokat tanultam anyámtól meg a Gyilkos elmékből az emberek kiismerésére. Innen tudom, hogy ha máshogy beszélsz valakiről, mit is jelent neked. Legalábbis úgy kábé, azért nem vagyok egy menő profilozó. De, ha bármi lehettem volna, azt hiszem, akkor abba az irányba indultam volna. És te? Mi lennél, ha bármi lehetnél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Van egy pillanat, nem hosszabb egy szemvillanásnál, ahogy tekintetem róla a vízre téved melyre édesen ráhasal a nap tükre, ahogy a csillanásból káprázat lesz, kedves emlék. Van egy pillanat. Egy olyan pillanat, amitől fázni kezd a lelkem, és valóban, a nagy igazságok és az, hogy ki is vagyok, lent marad a mélyben. Szokták mondani, hogy a világ legszomorúbb embere a leghangosabb, és azt hiszem, van ebben valami. Határozottan boldogabb voltam, amikor még nem éreztem úgy, olyan mélyen, mint ahogy most. Boldogabb, amikor még nem törődtem az érzéseimmel, kívül tettem őket a küszöbön, és nem adtam nekik nevet. Boldogabb voltam, amikor még minden voltam, csak az nem, aki most vagyok, amit most teszek magammal.
- Igazad van. De inkább úgy mondanám, hogy én vagyok a lány, aki rossz filmre lógott be. Nem is fizettem be rá és még a termet is elrontottam. Mondhatnám, hogy majd újrakezdek mindent az alapoktól, de a helyzet az, hogy sosem tettem meg. Csomagokat gyártottam, félretettem őket, az évek során megrohadtak és most az összes zsák a nyakamba zuhant, én pedig ülök a kupacban és baromira szenvedek.
A végén még nevetek is, mert valljuk be, hogy elég mulatságos, túl azon, hogy nagyon szánalmas vagyok. De tényleg nagyon. Valahogy az emberek képesek elválni, lezárni, új útra lépni, képesek újabb és újabb fejezeteket leírni. Ezzel szemben én. Ideköltöztem, szerelmes lettem, csalódtam, elköltöztem, kijelentettem, hogy soha többet nem térek vissza. Aztán hazajöttem, szerelmes vagyok, csalódok, elvágyódom és újra kijelentem, hogy soha többet nem térek vissza. Ilyet az idióták csinálnak, meg azok, akik élvezik az önkínzást. Lehet jobb lenne, ha én inkább egy korbáccsal csapkodnám magam a bűnbocsánat reményében. De tudok nevetni magamon, és ez jó, szerintem ez az, ami átlendít. Nem, nem segít új fejezetet nyitni, csak átlendülni.
- Az a nagy helyzet, hogy nem lehet minden ember tökéletes, valakinek sajnos muszáj ellátnia a tökéletlen, de bájosan próbálkozó szerencsecsomag szerepét is. Nagyon szívesen emberiség.
Még meg is hajolok, mintha tényleg színésznő volnék, de azért arra ügyelek, hogy ne boruljunk fel, mert akkor nem csak lelki, de fizikai nyomorulttá is válok menten.
- Fent van a Netflixes listámon, de mivel nyár van, ezért, természetesen a romantikus karácsonyi történeteket fogyasztom rengeteg csoki társaságában. Meg ezeket a sorozatokat szerintem úgy jó nézni, ha valakivel kibeszélheted, és itt nemigen van társaságom, de ha te is nézed, akkor akár nézhetjük együtt is.
Felélénkít, hogy valamiben hasonlítunk, hogy esetleg lenne valami közös hobbink. Ha kiderül, hogy a millió meg egy állattal sincs különösebb baja, akkor még akár együtt is nézhetjük, mert szerintem az én ágyam a legkirályabb a világon, olyan matracom van, hogy az megszólal, zseniális és mindenhez is jó, szóval képtelenség, hogy ne nálam legyen. Csakhogy ott van kutya, crup, kneazle, augurey és még egy sunki is. Macskám ugyan nem lesz, de láttam a múltkor két édes kutyust a menhelyen, akiket nagyon szeretnék elhozni.
- Mondhatnál bármit. Mondjuk, hogy pap leszel, vagy sorozatgyilkos. Ártatlan lányokat csábítasz magadhoz, elmeséled, hogy nézed a Mindhuntert, aztán puff, lecsapsz rájuk kegyetlenül, és vége van. Mondjuk ne legyél sorozatgyilkos, ők eléggé nem szépek. De lehetnél a szexi nyomozó, aki felkutatja őket. Állsz a tetthelyen, és megelevenedik a jelenet, én meg lehetnék a csini, de butuska társad, aki nagy szemekkel rádcsodálkozik, hogy aztaaa Árcsi, te mennyire okos vaaaagy.
Hogy hiteles legyek, még a hangom is vékonyabbá válik, kékjeimmel rácsodálkozok, és még a szájtartásom is olyan hitetlenkedővé válik, mint aki nem hiszi el, hogy mennyire nagyon okos és szexi partnere van, akivel persze ez szigorú munkakapcsolat, legalább hat évadon át, hogy az utolsó utáni pillanatban legyen egy majdnem csókjelenet. Aztán elkaszálják a sorozatot, a rajongók meg a fejüket verik a falba és fanfic-ekben élik ki magukat. Előreszaladtam, tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Ha összecsomagolnék, nem jönnék vissza.
Ahogy kimondom, abban a pillanatban fog el a vágy, hogy megtegyem. Hogy elmenjek, olyan messzire, ahol nem találnak rám. Bár, az ember azt hinné, hogy a világ végén, Írország egy apró szegletében, egy iciripiciri kocsmában sem bukkannak rá, és tessék, az egész körforgás ott indult el, hogy az auránk, az elemeink, az érzelmeink egymásnak feszültek egyetlen pillanatig, míg elhaladtam mellette. A szívem összetört és felépült és most most megint érzem, hogy a szilánkok a mellkasomon ejtenek sebet, hogy vérzik odabent minden. Mintha nem lenne menekvésem, mintha a ténybe, hogy én Noelhez tartozom, Noelen kívül mindenki más jelen lenne. De főszereplő nélkül nincs darab, csak elégedetlen nézőközönség. Mintha az univerzum újra és újra lepakolna minket egymás mellé, és valahogy nem fogná a jelet, hogy ennek a sok összetalálkozásnak a lényege az együttlevés, az, hogy engem válasszon, hogy mellettem köteleződjön el. Olykor, mikor egyedül fekszek néma éjjeleken, azon gondolkozom, hogy bár megszakíthatnám ezt, mert fáj. Önző módon menteni akarom magam, nem hozzá tartozni, nem őt vágyni. Inkább nem lenni senkivel együtt soha többet, csak ezt a mérhetetlen fájdalmat ne kelljen újra meg újra átélnem.
- A hosszú, tömött sorokban kacskaringózó had, ami egy emberként kiált: Mina, mi érted élünk!
Nevetek a gondolatra, hogy az utcán tömegével haladnak előre, és úgy vagyok vele, hogy ilyen nem történhet. Nem lenne igaz. Bonyolult dolog ez az egész, de én úgy vagyok vele, hogy legyek a világ bármely pontján, gondoljak vagy ne gondoljak rá, beszéljek vele vagy kerüljem, ebből az egészből nem menthet meg senki, és én sem menthetem meg magam. Ez valami olyan, ami túlmutat rajtam, rajtunk. Úgy képzelem a helyzetet, mint Tatjana és Anyegin viszonyát. Tatjana, ahogy én is, megvallotta érzéseit, Anyegin, ahogy Noel is, elutasította azt. Egy nap pedig, mikor más férfi oldalán lát viszont majd, viszonozna talán valamit abból, amire vágytam, és az lesz az én sorspróbám, hogy ott ellépjek tőle. Kérdés, hogy ha ez így lesz, képes leszek-e rá, képes leszek-e arra, hogy ne mellette döntsek. Addig viszont el kell temetnem magamban, nem gyűrhet le a bánat, nem gyűrhet le valami, ami mindig megvolt, amit sosem tudtam megoldani. Én olyan vagyok, aki megrázza magát, tovább lép, aztán Noel tesz valamit, és a magasból a mélybe zuhan. Ki tudja, lehet, hogy még élvezem is. Nem, nem élvezem, csak viccelek.
És tényleg, rajtam látszik a változás, ahogy a vízbe nézve még szinte sötétkék szemeim most vidám világosba játszanak. Szeretem a vidám, játékoskék színét, szeretem, hogy az érzelmeim így kerülnek kifejezésre. Amikor igazán boldog vagyok, olyan élénk kék, hogy szinte világít, de azt ritkán láthatja a világ. Én nem vagyok az a mindenben a pozitívat lány, és ezt a tekintetem is elárulja. De most, most rendben vagyok azt hiszem. Nem akarom az Áronnal való kapcsolatomba azt a zsákot vinni, amibe Noel és a hozzá tartozó hullámzásom van. Tekintsük ezt itt most a lezárásnak.
- Remélem inkább a pappal és nem a sorozatgyilkossal. Bár, ha a sorozatgyilkos az igaz, akkor a part felé közeledve nem tudom, hogy hálás vagy sértett legyek, amiért én nem estem bele a preferált áldozatkategóriádba. A szőkéket szereted, hm, nem. A vöröseket, tetoválással. Olyanokat, akik a szájukat hangsúlyozzák ki, telt ajkak, fehér bőr, valami tucattetoválás. Madarak?
Nem, nem vagyok jó az ilyesmiben, de szeretem nagyon hitelesen előadni magam. Viszont, nem kizárt, hogy ha sorozatgyilkos, aki a vörös, fehér bőrű, telt ajkú, madártetkós lányokra bukik, akkor most engem is simán kinyír, mondván, hogy túl sokat tudok.
- Hajaj, tudtam én, hogy szépen és fiatalon kell meghalnom. Még jó, hogy tegnap gyantáztattam.
Drámai sóhaj, és azt követően nevetés, őszinte, csilingelő. Lehet, hogy amúgy bolond vagyok, mert képes vagyok ilyen érzelmi hullámzásra. Pedig nem. A helyzet sokkal egyszerűbb: Tipikus nő vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Szóval valahol a világban a lelked másik fele éppen téged keres nagy bőszen. Vagyunk a világban hétmilliárd - hétszázkilencvenkétmillió - száznegyvenhateze - kétszáznegyvennyolcan - kilencen?  Hát ez eddig elég nagy szívásnak hangzik.
Felelem vigyorogva arra, hogy valahol a világban valaki birtokolja a lelkünk másik felét. Jaj szegény, szerencsétlen flótásnak, akit az a megtiszteltetés ért, hogy éppen az én lelkem másik felét birtokolja, de ugyanakkor meg reménykedem benne, hogy egy olyan típusú embernél van, aki csupa öröm és pozitivitás, mert ha az egész lelkem egy nagy adag szenvedős trutyi, akkor velünk aztán jól kibabráltak odafent. Megjegyzem, nekem már így is elég nagy hátrányom van a véla vér, a szüleim meg az egész gyerekkorom miatt, szóval legalább lélekben kompenzálhatott volna a Jóisten.
- Mondjuk az igaz. Jolika elé kéne járulnom, hogy megossza velem, ki az, kit nekem szánt az ég. Ő eléggé nagy boszorka ahhoz, hogy tudja.
Meg elég nagy ahhoz is, hogy kombináljon. Nem féltem az öreglányt, mert tudom, hogy igazán szép meglepetéseket tud okozni. Én még egész jól megúsztam, habár már volt egy - két próbálkozása velem. Viszont mivel nem szokták az emberek egymásnak adni a kilincset, sem házas férfiakat, feleségeket nem fogadok pásztorórákra a lakomban, így maximum azért érezhet nem tetszést, hogy megannyi állattal élek, és ki tudja, talán már meg is jegyezte ezt a polgármesternek, de remélem, hogy sok panasz közt elvész a tény, hogy valóban van jó pár négylábúm meg szárnyasom. Lehetnének csirkéim is. Akár. Nem elvetendő ötlet, hogy ingyen legyen a tojás.
- Viccelsz!
Jelentem ki hirtelen, de, ahogy tovább beszél, rájövök, hogy ez az egész, amit mond, minden, csak nem vicc. Ahogy beszél, egyre jobban nyílnak el az ajkaim, mert tudom, hogy bár az első pillanatban mókásan hangzott, de egyáltalán nem olyan dolog, amin nevetne az ember. De basszuskulcs, hát ilyennek miért ne viccelődne az ember, főleg egy boszorkány egy varázslónak, azzal, hogy pap? Nem gondoltam én komolyan, hogy ennyire beletrafálok, vagy, hogy bárkinél ennyire beletrafálhatok.
- Nekünk fogalmunk se lehet arról, hogy az emberek, akik ilyen döntést hoznak, mit élhetnek át, hogy mit hallanak, mit látnak, mit éreznek. Nem furcsa neki? A mágia, a boszorkányság és a hit?
Tudom, hogy vannak vallásos boszorkányok, én magam sehova se sorolnám magam, mert egész életemben úgy éltem, hogy ha valamit meg kell oldani, akkor én megoldom. Voltam már szülője a szüleimnek, viseltem gondját a szobatársamnak, amikor egyedül maradt, és saját magamat is én rendeztem el az esetek túlnyomó többségében. Talán ezért is megy most nehezebben, mert elfáradtam az évek alatt. De ha én nem segítek magamon, más sem fog, ezt tudom. Ez is valami olyasmi, amit magamnak kell megoldanom.
- Nem tudok elképzelni melléd barna hajú lányt. Ne kérdezd, hogy miért. Mármint oké, te egy feltűnő jelenség vagy, egy szelíd barna jól balanszolna, de mégis azt érzem, hogy az, aki téged kikap magának, az olyan lesz, akinek az aurája és a megjelenése is egyedi.
Olyan nehéz ezt megmagyarázni. Vannak emberek, akikről tudod, hogy egymáshoz tartoznak, mert olyan tökéletesen néznek ki egymás mellett, és ha nekem mellé kell egy lányt párosítanom, akkor valahogy én olyat látok, aki kiugrik a tömegből, aki különleges, meghatározó személy.
- JÉZUSOM, TE GYANTÁZTATSZ?!
Oké, ha eddig ezt titkolni szerette volna, akkor most már mindegy, mert szerintem ezt a kérdést olyan hangosan teszem fel, hogy a vízparton lévők mind hallják, és amit ők hallanak, azt szélsebesen fogja az egész világ is hallani, és nem telik majd bele sok időbe, hogy címlapon köszönjön vissza ez az információ, de olyan furcsa elképzelni őt, ahogy kenik fel rá a gyantát. Édes Merlin, hát mit kell még megélnem?