37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bogolyfalva - Theon Delacroix összes hozzászólása (87 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Le
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 10. 22:49 Ugrás a poszthoz


Prücsök

Élvezem a csókunk, ahogy a nyelvével játszadozom. Érzem, hogy megremeg az érintéseimtől, ez pedig csak még többre ösztönöz. A levegőt nehezen fújom ki az orromon, de azért egy percre sem válnék el tőle. Nem, valami belső ösztön azt mondja, hogy nem szabad, hogy vele kell maradnom. Ez hírül sem olyan érzés, mint amilyet nap, mint nap átélek, ez valahogy… más. Vele minden különb.
Gyengéden, szinte már gondoskodón fogom meg lábát, hogy miután a másikat is felemelte és keresztezte hátam mögött, én a fenekére foghassak. Egy kicsit talán bele is markolok, de ha rá is kérdez, letudom annyival, hogy csak jobb fogást kerestem. Elvégre rellonos léhűtő vagyok, minden szituból kimagyarázom magam. Az már más kérdés, hogy akkor mit fogok tenni, ha esetleg felmerül annak az eshetősége, hogy ő többet akar, mint én. Tudom, milyen kis törékeny, de nem szeretnék tőle semmi komolyat, ez pedig valószínűleg fájni fog neki, viszont én akkor sem fogok megváltozni. Egy emberért nem. Egy levitás geekért még az istenért sem.
- Oh, szóval csak találkozni akartál? – Ejtem ki incselkedően a szavakat, azt a bizonyosat még jól ki is hangsúlyozva, hogy érezze; én nem teljesen írnám le egyszerű találkának azt, amit most csinálunk. Az a barátoknak való, mi annál viszont már sokkal többek vagyunk. Fuck buddy-k. Áh, az nem a legjobb kifejezés, hisz még le sem feküdtünk, szóval szerintem a barátok extrákkal, sokkal jobban leírja a kapcsolatunkat. Igen, ez jó lesz. Semmi szerelem meg hasonló hülyeségek. Az nem is létezik.
- Mert nálad gyönyörűbb – adok egy puszit homlokára – kedvesebb – még egy az orrára – és ellenállhatatlan emberrel még sosem találkoztam – állapodok meg végül a szájánál és suttogom bele ajkaiba a szavakat, miközben hagyom, hogy kezeivel közrefogja az arcom. Ő sem akar eltávolodni tőlem, ahogy én sem tőle. Rögtön ajkai után kapok, mikor próbálkozni kezd. Ügyetlen még, de már koránt sem annyira, mint elsőnek volt.
- Egész… - hagyom még, hogy egy kicsit csókoljon – ügyes lettél. Netán gyakoroltál valamin? Vagy valakin? – Hangom egy kicsit szigorú lesz annak tudatára, hogy esetleg ő mással is csinálta már ezt, s igaz tudatlanul, de még annak a Karolának is beúszik a képe a fejembe, akit valami megmagyarázhatatlan módon útálok.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 11. 01:02 Ugrás a poszthoz

    
Prücsök

Sokan mondják, hogy egy lelketlen szörnyeteg vagyok, és valahol igazat is adok nekik. Valóban, úgy játszom az emberekkel, mint gyerek a legóval és dobom el őket, akár csak egy használt ruhaneműt. Bezzeg, ha most látnának, ahogy szerelmes szavakat suttogok az iskola egyik talán legjelentéktelenebb diákjának, bizonyára már a hírnevem sem lenne a régi. Ezért is jó, hogy csak titokban találkozgatunk, ráadásul olyan eldugott helyeken, mint a csónakház is. A nyilvánosság előtt be kell valljam, de szégyellem a fiút. Csak a bajt hozza rám mindig, s kicsit sem jó értelemben. Elég lenne egyszer megnyikkannia, s búcsút mondhatok a jelvényemnek annak okán, hogy bántalmaztam egy diákot. Többször is, mind fizikai, mind lelki alapon. Ezért is akartam először helyretenni mindent. A bálon olyan szép volt, szinte már meseszerű, aztán Benett összetört mindent, én meg ott maradtam a szarban, egyedül. Úgyhogy egy kis koronaigazítás után jött, aminek jönnie kell, méghozzá, hogy ha a part az éggel is összeszakad, akkor is megkapom őt. Már csak azért is, hogy helyre tegyem a férfiasságomon esett csorbát, valamint… nem tudom. Valami van még ott, csak nem értem, hogy mi.
- Izéljek? – Vigyorodom el kajánul, ahogy tovább szívatom a drágát. – Kérésed számomra parancs – bököm először én is játékosan oldalba, majd szép lassan elkezdem csiklandozni őt. Én magam sem bírom ki, s nevetésben török ki. A helyiség megtelik az általunk keltett hangokkal, amik végül ismét fojtott sóhajokba és cuppogásokba fulladnak. Vadul, mégis szeretetteljesen falom ajkait, csak rövid pillanatokra eleresztve magamtól, de amint elég levegőhöz jutunk, már kapok is ismét érte. Egyszerűen nem tudok betelni vele.
- Milyen lány? – Veszek én is egy nagy levegőt, miközben játszom a tudatlant. Persze tudom, kire gondol, de na. – Oh, hogy Annára gondolsz? – Kapok fejemhez egyik kezemmel, de a másikat még mindig a derekán tartom. – Egyik jó barátom barátnője, aki féltékennyé akarta tenni a pasiját egy álrandival, én meg belementem. A vége az volt a tervnek, hogy majd Nándi szeme előtt megüt, de végül a játék eldurvult és valóban kaptam egyet a szemem alá – na ne nézz így rám, nem teljesen hazudok neki. Az tény, hogy kilencven százaléka nem igaz, s csak a nevek stimmelnek valójában. Anna igazából is létezik egy navinés lány, akinek tényleg van egy Nándi nevű pasija, aki mellesleg üldöz engem, mióta megtudta, hogy aznap találkoztam a lánnyal. Ja, meg azért is, mert szabadidőmben reszelem a lányt. Erről viszont Benettnek nem kell tudnia. Oké, gond egy szál se!
Egy pillanatra átcikázik a fejemen a gondolat, hogy kisbarátom azért ilyen jó a csókolózás művészetében, mert valakivel gyakorol. Akaratlanul is felsejlik Karola arca, a kezem pedig belemar az oldalát fedő ruhaanyagba. Kezdek kicsit vörösben látni, mígnem a párnája hivatkozik.
- Valóban? Legalább kivágtad az Edictumos képünket és azt ragasztottad a párnádra? – Suttogom bele a szavakat az ajkaiba incselkedőn, aztán már kapok is ajkaiért, hogy egy újabb menet után lassan elinduljak lefelé. Le az állkapcsán, mígnem elérkezek a nyakához, ahol először csak nyalakodni, később pedig színi és harapdálni kezdek. Ő az enyém, ezt pedig szeretném, hogy mindenki tudja.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 11. 11:11 Ugrás a poszthoz

Prücsök

- Mondom de! – Húzódnak ravasz mosolyra ajkaim, ahogy elkapom derekát, majd csiklandozni kezdem. A gesztusban nincs semmi erőszakosság, sőt, olyan óvatossággal szánkázok ruhába bújtatott testén, hogy egy pillanatra én is megijedek. Ez nem én vagyok, egyszerűen nem lehetséges. Undorítóan, szánalmasan viselkedem, s ez mind miatta van. Ő az, aki kihozza ezt belőlem, aki miatt jéggé vált szívem elkezd felolvadni. Butaság, ugye? Nos, én is annak tartom. Tekintve, hogy mindez csak egy egyszerű játék. Ahonnan én fogok kikerülni győztesen. Mielőtt azonban túlgondolhatnám a dolgokat, szánk újra egymáséhez ér, és azon kapom magam, hogy ismét vele smárolok. Vadul falom az ajkait, tekintetem az arcát fürkészi közben. Most nem csukja be a szemét, mint ahogy legutóbb is, így egész közelről bámulhatom gyönyörű szép zöldes barna tekintetét, melyben a vágy csíráját látom megbújni. Ez pedig tetszik, nagyon is. Olyannyira, hogy még gyorsabb fokozatra kapcsolok, valamint kezeim is elkezdik masszírozni a derekát.
- Nem voltál hülye. Érthető, hogy érdekel a dolog – próbálom játszani a megértő pár szerepét, kisebb nagyobb sikerrel. Szinte már sajnálni kezdem a srácot, mennyire odáig van értem. Nagy hiba, nagyon is. Oliver is többször tett már rá utalást, sőt mondta is, hogy szeret és nos… sosem lett belőle semmi jó. Én nem vagyok képes a szerelemre, mégis, mikor a gyógy puszi a szemem alá kerül, megindul bennem valami. Megrázkódom a gyengéd gesztustól. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki így bánjon velem. Az pedig, hogy milyen jól esik, még engem is megrettent.
- Én mindent tudok, Drágám – suttogom én is ajkaiba, majd nem várva tovább, újabb csókcsatába hívom. Lejjebb csúszok rajta, először álkapcsát kezdem el csókolgatni játékosan, majd megyek egészen a nyakáig, ahol azért már egy kicsi bedurvulok és nem szégyellve magam, csókolgatni és harapdálni kezdem őt. Cselekedetem édes kis hangokat szabadít fel belőle, mire elmosolyodom.
- Ne tartsd vissza. Szeretném hallani, hogy mennyire jól érzed magad – adom ki az utasítást, leheletem csiklandozza gyenge bőrét, amin már látszódik némi nyom, de még nem elég. Így ismét ostromlásba kezdek, miközben a kezem felfedezőútra indul testén.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 11. 22:08 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. február 13. 20:35
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 12. 00:05 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. február 13. 20:36
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 12. 09:49 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. február 13. 20:36
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 12. 23:26 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. február 13. 20:36
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 13. 13:17 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. február 13. 20:36
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 13. 19:34 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. február 13. 20:37
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 13. 22:32 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 14. 20:46 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 15. 01:10 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 16. 16:35 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 16. 22:43 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 17. 09:50 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 17. 13:24 Ugrás a poszthoz

Prücsök

x x x
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 18. 11:10 Ugrás a poszthoz


Benett

- Már mondtam, hogy megdöthnesselek– vonom meg hanyagul vállam, mint akit valóban csak ennyi vezérelt, azonban tudom, hogy valami nincs rendben mondatommal. Keserédes íz kezd el terjengeni a számban. Olyan, mintha szívem ezen keresztül próbálna velem kommunikálni, hogy amit teszek, az igenis bántó és helytelen. Valahol persze én is tudom, hogy ez így van, ám a félelem nagyúr, s jelen helyzetben az irányít engem. Hideg ködfátyolként ereszkedik szemeim elé, szívemet markában szorongatja. Féltem magam, az érzéseim, a hírnevem, úgy egészében mindenem. Túl nagy kockázat számomra a fiú, s még ha tudom is, hogy tartaná a száját, mégsem akarom, hogy az a bizonyos léc jobban remegjen alattam. Így is sok szarságon mentem már keresztül, nem kell még ez is. Hogy talán majd ő megoldhatná mindezt és lehetnénk együtt boldogok? Kötve hiszem. Én már kinőttem ebből.
- Pedig jobban tennéd. Mindkettőnk helyzetét megkönnyítenéd – lököm oda értetlenkedésére, hangom érzelemmentes és hideg, ám arcomon felfedezhető némi eltorzulás, amit a testemben keringő furcsa érzelmek idéznek elő. Fogalmam sincs, hogy most mit csináljak. Mondataim közt be-bevillannak együtt töltött szép és kevésbé kellemes emlékeink. Az első találkozásunk a tanulószobában, a faházas kalandunk a naplómmal, valamint az az elfeledhetetlen felelsz vagy mersz a kísértetházban. Egy percre még mindig érezni kezdem a torta és a pezsgő ízét, ami keveredik a fiú édes csókjával. Aztán az álom szertefoszlik, mikor Benett az asztalról lepattanva inkább nekem jön. Szemeim elkerekednek a hirtelen jött ingertől. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az az édes kisfiú tud erőszakos is lenni. Olyan törékenynek és szánalmasnak tűnik, hogy egyszerűen ennek eshetősége sem merült fel fejemben. Amikor pedig mérgében feldönti a széket és lesöpri az asztalon heverő papírokat, elismerően füttyentek egyet.
- Dühöngj csak, attól nem lesz jobb – nevetek fel kínomban. Nem arról van szó, hogy nem tudnék elbánni a fiúval, egyszerűen csak… nem tudom, mit érzek most. Először saját démonjaimmal kell megküzdenem ahhoz, hogy tudjak máshoz is viszonyulni. Amik most elég nagy gondot okoznak, főleg mikor felmerül családom gondolata. Agyamat kezdi elönteni az a bizonyos tűzpiros egyveleg, s azon kapom magam, hogy mérgemben a fiú csuklóját kezdem el szorongatni. Pont ott, mint ahol a tanulószobában is. Kezem elfehéredik a nagy erőkifejtéstől, izmaim s ereim kiduzzadnak karomban. Sziszegem számára a szavakat, akár csak egy mérges kígyó. Nyelvem ugyanolyan csípős, pupilláim szintén beszűkülnek.
- Mert ilyen vagyok. Ez vagyok én igazából. Egy fasz, ahogy te mondod. Azt hitted, hogy majd egy olyan kis nyomorék miatt, mint amilyen te vagy, majd megváltozom? – Kiáltom már a végét az arcába, nyálam fröcsög az indulatoktól. Egy percre nem engedném el őt, még meg is rángatom, ahogy beszélek. Valójában persze más miatt nem akarok tőle szabadulni, de ezt még jómagam sem tudom, nem hogy ő.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. február 23. 18:39 Ugrás a poszthoz


Honey
What the fck am I doing?

A számok csak úgy repkednek a fejem felett, ám sajnos egyik sem értem szól. Eredetileg sarlókban meghirdetett licit vége felé már galleonokkal kezdenek el dobálódzni, én meg azon kapom magam, hogy egyelten ember adott le rám szavazatot, akit a felépített pódiumról csak homályosan látok. Aztán ahogy az aukciónak vége van, s leengednek minket a párjainkhoz, bennem meg még a szar is megfagy. Túlságosan is ismerős az a mosolyogós kis coronavírus hordozó, aki most kezét felém nyújtja.
Oké, hivatalosan kijelenthetem, hogy a karma egy büdös ribanc. Így jár az, aki random csávókkal fekszik össze, nem foglalkozva azzal, hogy az bizony akár a tanára is lehet. Jelen esetben könyvtárosa vagy mi a szösz. Bizony-bizony, randira megyek MJ-vel. Ugye milyen röhejesen hangzik, hogy a nagy kurafi, félredobva eddigi magatartását csak úgy elmegy pizzázni azzal a csávóval, akivel nemrég még a vízesésnél nyomta jó keményen? Nos… igen, számomra is elég hihetetlen. Eleinte csak egy jó bulinak indult az egész. Azért adtam magam fel az aukcióra, hogy szerezzek egy csinos csajt, vagy egy helyes pasit egy gyors menetre, nem pedig azért, hogy jó pofizzak neki egy randevú keretei között. Na meg számításaim közt az is szerepelt, hogy a rám licitált összegeket begyűjtve lelépek a büdös francba, de ugye ezt nem lehet, mert a menhelynek meg annak a szaros alapítványnak több szüksége van rá, mint mondjuk nekem. Holott ugye én árultam a testem, nem más. Eskü a késő esti kuncsaftjaimat több ésszel áldotta meg az ég, mint ezeket, aztán van olyan, aki még a kakaskáját se találja.
Mérgesen kirántok egy zöld karszalagot az ajtóban ácsorgó DÖK-ös kezéből, majd veszek egy jó mély levegőt, mielőtt megfordulhatnék, hogy MJ szemeibe nézhessek. A kis cukinak pipiskednie kell, hogy felérjen. De nem baj, úgy is azt mondják, hogy a kis ember nagy bottal jár… És nekem már volt szerencsém ráülni erre a botra. Mondhatom, varázslatra képes, még ha többé már nem is tud mágiát használni. Cink.
- Itt az a kérdés, te kibírod e. Nekem nélküled is megvan a napi adagom – mosolyodom el, ahogy megsimítok feje búbját. Legutóbb nem tűnt fel a méretkülönbségünk, lehet azért, mert akkor mindketten ültünk, most viszont nagyon is szemet szúr. Bizonyára őt a szülei nem tömték azzal a zsiráftáppal, mint engem, vagy nyújtották éjszakánként. Bár apám és anyám utóbbit nem tette, mégis faterból simán kinézem, hogy ilyet meglépne. Azok után, amit tett, főleg.
- Húst-hússal. Olyan pasisan. Csak semmi zöldség, ha nem akarod, hogy a reggelim is rád kerüljön – indulok meg utána, ahogy belekarolok, majd seggemet rázva megindulok vele a pizzéria felé.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 2. 13:51 Ugrás a poszthoz



What the fck am I doing?
...────────────────────────────────────...

Tiszta bullshit ez az egész. Komolyan, kezdem magam úgy érezni, mintha legalább A szürke ötven árnyalatának egyik elcseszett spin-off-jába kerültem volna. Nehezen, de eltudom képzelni a csávóról, hogy van egy szex dungeon-ja, teli mindenféle játékszerrel, amiket a kiláncolt rabszolgáin alkalmaz. Nem mondom, hogy nem lennék a rabok helyébe, azok után, hogy miket leművelt velem a vízesésnél. Még most is érzem magamban az idegen testet, mire farpofáim összeszorulnak, szívem pedig heves kalapálásba kezd.  Legszívesebben itt helyben csinálnék egy majomcsapdát, hisz nagyon is illene a mostani helyzethez és minden bizonnyal a srác is nagyon élvezné. Én minden bizonnyal igen, s ahogy levágtam eddigi találkozásunkból, nagyon is hasonlítunk egymásra. Olyannyira, hogy az szinte már frusztrálttá tesz. És nem, most nem a jóleső, bizsergető érzésre gondolok. Nem. Jobban inkább ahhoz hasonlítanám, amilyen erővel tépem ki a karkötőt, majd egy fújtatás keretében felcsapom azt karomra. Nagyon ajánlom neki, hogy ez az egész csak egy rossz vicc legyen, vagy különben előtör belőlem a vélahiszti. Jah, hogy nem tartozom abba a fajba? Nos, édeskéim, anélkül is lehet olyan patáliát csapnál, hogy a közösség tagja lennél. Nekem elhiheted, ha valami nem úgy van, ahogy azt én akarom, akkor ott kő kövön nem marad. Jelenleg pedig ez a randevúnak csúfolt szarság egyáltalán nem képezi a tervem részét. Csak még egy hülye, aki majd azzal jön, hogy szeret. Pff… jó vicc. Kérlek MJ, ne legyél a második Benett!
Ahogy a karperec a kezeimre kerül, MJ is elveszi sajátját, majd valamit susmusol a DÖK-ösökkel. Hamarosan ki is derül mit, mikor zsebéből két kártyát húz elő, mindegyiken egy-egy elérhetőséggel. Sandán nézek rá, szemöldököm felröppen, ám mikor elmosolyodom, azok is visszaállnak normális helyzetükbe. Gondolhattam volna, hogy neki is van több terve az estére végtére is, ahogy már említettem, nagyon is hasonlítunk egymásra. Mondjuk csak személyiségileg, hisz külsőleg nagyon eltérőek vagyunk, főleg most, hogy rajtam már semmi ázsiai sincs. Talán méretkülönbségeink a legnagyobbak, hisz körülbelül pontosan tíz centi lehet köztünk, úgy, hogy ő már egy felnőtt férfi, míg én csak egy kiskamasz vagyok. Néha az élet nagyon igazságtalan tud lenni.
- Jól áll a barna – jegyzem meg, továbbra is tincseivel játszadozva. Igazából sosem értettem az ázsiaiak haj és szemváltoztatós mániáit, de kétségtelen, hogy a srác sokkal felnőttesebb ezzel a színnel.
Aztán végre elindulunk, én a fenekemet bőszen rázom, egyik lábam a másik után rakva, mintha kifutón sétálnék. Hogy adom e alá a lovat? Hmm… minden bizonnyal igen. Jó lenne, ha tőle kapnám meg a napi adagom, hisz nagyon is élveztem a legutóbbit. Mérges vagyok a randevú miatt, hisz hogy ne lennék, mégis úgy vélem, egy vagy két menet belefér még vele. Mert az, hogy szexelünk, még nem jogosít fel senkit egy kapcsolatra. Jó lenne, ha más is így gondolná. Kedves Prücsök, most rád gondolok jó erősen. Remélem, csuklasz.
- Hidd el, velem csak úgy repül az idő – kacsintok rá, ahogy végül az ajtó becsukódik utánunk, majd megindulunk a pizzázó felé. Elég hideg van még így közel a tavaszhoz is, ilyenkor pedig áldom az eszem, hogy nem az egyik csipkés vagy hálós cuccomat vettem fel, mert akkor tuti, hogy jégcsákánnyal kellene a lyukamhoz férnie a férfinek.
Beér hanyagul dobom a kabátom a székre, majd huppanok le az asztalhoz, ahova patáimat fel is pakolom. Szarom le, hogy nem illik, meg hogy idegen helyen vagyunk. Majd ha szólnak, akkor megveszem az üzletet, aztán nekik már semmi beleszólásuk sincs a dologba, hisz mondhatni akkor már itthon lennék. Na, igen, milyen jó, ha kő gazdag vagy. Vagyis nem én, hanem anyám, de… értitek a lényegét.
- Én annyira nem vagyok izgalmas – húzom fintorra arcom, majd veszem le lábaim, s hajolok át az asztalon, hogy a Valentin-nap alkalmával tányérokra kirakott édességet az ő térfeléről is elvegyem. – Ellenben te… - ülök vissza hanyagul, a nyalókát jó mélyen bevéve számba, majd szívok rajta egyet – Te már sokkal izgibb vagy. Mr. Damfír kujon. Milyen a falu bikájának lenni? – Teszem vissza az édességet, majd kezdem el nyitott számban forgatni nyelvemmel.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 9. 01:10 Ugrás a poszthoz


Lábam hangosan kopog a kopott macskaköveken, kezem görcsösen szorít rá felrúnázott mobilomra.  Egy esőcsepp esik rá a készülék képernyőjére. Tekintetem felemelem az égre, egészen túl az épület tetején; vihar közeledik. Szövetkabátom jobban összehúzom magamon, majd fedezékbe vonulok, épp jókor. Egyre nagyobb cseppekben kezd aláhullni az égi áldás, mígnem akkora zuhé keveredik, hogy még a föld porát is felveri. Ám ezekből én már mit sem hallok, a hatalmas csarnok zsibaja elnyeli az összes verdeső csepp adta jajveszékelést. Hirtelen egymillió ember között találom magam, mind céltudatosan tőr előre az eltervezett vagonhoz vagy éppen kofához, míg én csak állok, zsebre dugott kézzel, s próbálom megkeresni azokat az ismerős göndör tincseket. Kékjeim vadul cikáznak egyik személyről a másikra. Véletlen majdnem meg is szólítok egy lányt, kinek hasonló elnyűtt pulcsija van, mint a fiúnak utolsó találkozásunkkor, ám még időben rántom el a kezem. Hirtelen szörnyű magányosság tör rám, holott mindenhol emberek vesznek körül. De egyik sem ő.
Tudom, hogy nemsokára indul a vonata. Ahogy azt is, hogy még indulás előtt benéz a könyvtárba, majd elköszön attól a hárpia barátnőjétől, s csomagjaival csak félre fog körülbelül ideérkezni a váróba. Mindent tudok róla. Hála a kapcsolataimnak, kiszimatoltam a napi tervét, hogy még időben elcsíphessem, s talán rávehessem, hogy ne menjen el. Nem akarom. Én azt szeretném, hogy itt maradjon, velem, a kastélyban, és ezért bármit megteszek.
Hirtelen barna tincsek tűnnek fel a tömegben. Automatikusan mozdulok, bele sem gondolva, hogy ez esetlegesen egy másik téves személy lesz. Nem, mert tudom, hogy ez ő. Ezer közül felismerném.
- Na, csak nem gondolod, hogy búcsúcsók nélkül elengedlek? – Csücsörítek, ahogy karját elkapom, még mielőtt tovább indulhatna. Kezem szorosan kulcsolódik már oly’ sokszor bántott csuklójára, lábam poggyászát akadályozza.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 9. 19:41 Ugrás a poszthoz


Lábam kikerül a kocsi elé, mire az csikorogva akad meg benne, s esik vissza álló pozícióba. Ujjaim bilincsként fonódik csuklója köré, mire rászorítok, hogy ne tudjon még időnap előtt elmenekülni. Tekintetem az övét keresi, saját kékjeim játékosan szegezem az ő barnás zöldjeibe, mikor pedig elkapja őket, arcomra meglepettség ül. Hibát követtem el, ezt mindenki tudja a környezetemben, kivéve magamat. Hozzászoktam, hogy mindig nekem van igazam, hogy az emberek minden kívánságomat lesik, s ha ez a vonal megszakad, akkor értetlenné válok.
Íriszeim végül találkoznak az övével, de bárcsak ne így lenne. A megszokott, mosolygós tekintet helyett valami teljesen más vár. Harag, mérhetetlen düh sugárzik gyönyörű szemeiből. Szorításom meglazul, így még elég ideje lesz ahhoz, hogy kirántsa saját mancsát az enyém közül. Persze a fejemben meg sem fordul, hogy intenzív reakciója saját viselkedésem miatt lehet. Vagyis de, nem teljesen mondok igazat. Napokig éreztem valami szorítást, amikor összevesztünk, mégsem kérek bocsánatot vagy próbálom meg jóvátenni. Saját magam védelme sokkal többet jelent nekem, mint a fiú. Önző vagyok, erre már ő is rájöhetett.
- Téged, ki mást keresnék? – Simítok végig arcán, ujjaim végül pólója nyakánál állapodnak meg, majd egy erőteljes rántással húzom magamhoz közel, hogy nyakába szagolhassak. A jóleső odor azonnal betölti orrjárataimat, belsőmben pedig megnyugszik valami. Itt van, velem, én pedig nem akarom, hogy elmenjen. Ragaszkodón fogok rá derekára, hogy ajkaira hajolhassak. Akarom őt, szükségem van rá. Olyan vagyok, mióta nem vagyok vele, mint egy drogos, kinek hiányzik a napi adagja. Azt én sem fogom fel, hogy miért van így, de ez a helyzet.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 10. 19:45 Ugrás a poszthoz


Erőszakos vagyok, mozdulataim mindegyike a dominanciámat sugározza a fiú felett. Nem tekintem másnak, csak egy egyszerű tárgynak, amivel elüthetem az időmet, mikor unatkozom, vagy nincs éppen kéznél más. Most pedig, hogy a partnereim nagy része hazautazott vagy utazik a szünetre, a fiú maradt az egyetlen mentsváram. Maradnia kell, egyszerűen nincs más megoldás. És miért? Mert én azt mondtam, nekem pedig mindig igazam van.
Egy határozott rántással vonom magamhoz közelebb, kezeim a csípőjén állapodnak meg, miközben hagyom, hogy a már oly’ ismerős illata betöltse orromat. Imádom ezt a kisfiús aromát, az összes érzelemmel együtt, ami testéből árad. Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy az odorhoz félelem szaga társuljon, ám bevallom, ez a nagyszájú Beni sem semmi. Nagyon meglepődők tőle, ez tény, de közben tetszik is. Nem véletlen maradtam még a csónakházban percekig, miután ő elviharzott. Hogy mit csináltam? Nos, a képzeletedre bízom.
Feltüzel, szinte már a függőjévé tesz. Akartam és akarok őt még mindig, minden értelemben. Ráhajolok ajkaira, hogy megkapjam már rég várt csókomat, mikor is valami gyomromnak ütközik. Első elgondolásom, hogy hasba rúgott, de miután észlelem, hogy ez közel sem volt olyan fájdalmas, mint lába lett volna, letekintek, hogy meglessem mi is az, ami most kettőnk közé áll. Ekkor nézek szemközt Kamcsival, ki mit sem sejtve pöffeszkedik a terráriuméban, lomhán gazdájára pislogva. Az Istenért se néz rám, csakúgy, ahogy tulajdonosa tekintete is kerüli az enyémet. Nem véletlen mondják, hogy az állataink a lelki társaink is.
- Hogy mit akarok? Téged. Nehogy azt hidd, hogy csak úgy elengedlek minden nélkül. Az enyém vagy már, ezt jó, ha a fejedbe vésed, Prücsök – teszem a hangsúlyt becenevére, szépen artikulálva ejtve ki minden egyes betűt.  
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 16. 14:03 Ugrás a poszthoz


Fordult a kocka. Most, életemben talán először valami nem úgy van, ahogy én azt elterveztem. Ez pedig rendkívül furcsa érzés. Megszoktam, hogy mindenki a kedvemben jár, hogy nekem nem kell még egy szalmaszálat se keresztbetennem, akkor is megkapom, amit, vagy akit akarok. Oliver, Anna, Laci, mind-mind olyan emberek, akik bizonyára egy csettintésemre azt tennék, amit én mondok. A játékszereim, akiket kedvemre irányítok, mintha csak egy vodoo babát tartanék a kezeim között. Azt hittem Benett is ezek közé tartozik, hogy vele is azt csinálok, amit akarok. Az első pár találkozásunkkor így is volt. Adtam a kemény, magabiztos önmagam, csakhogy becserkészhessem magamnak, s elmondhassam, hogy sikerült megkettyintenem a levita egyik legszebb elsősét. Kedves szavak, gyengéd érintések, mind-mind egy olyan terv részesei voltak, mely’ valami sokkal sötétebb, sokkal alattomosabb célt hordozott magában. Én nem akarok semmi komolyat senkitől, ezt már Olivernek is elmondtam vagy egymilliószor, ahogy aznap a fiúnak is… Szabad ember akarok lenni, akit nem láncolnak le a kötelezettségek. Egy kapcsolat pedig számomra túl nagy teher lenne, amivel nem tudnék megbirkózni. Egyszerűen nem részese a személyiségemnek, hogy én bárkihez is hűséges legyek. Mégis rosszul érzem magam. Bosszant, hogy már nem tagja a hárememnek a srác, hogy nem várja epekedve, sőt ki is tér a csókom elől. Érthetetlenül pillantok le a közöttünk lévő kocsira, majd vissza a fiúra. És ekkor kattan bennem valami. Mancsom kinyúl, hogy elkapja az övét, ám a puha bőr helyett csak a levegőt sikerül megfognom. Szemeim összeszűkülnek a bennem felbugyogni készülő méregtől, ahogy mint durcás kisgyerek toppantok egyet. Ő az én tulajdonom, ehhez neki nincs joga. Nem tiltakozhat, csak akkor, ha én is engedélyt adok rá.
- Oh, fenyegetőzünk? – Nevetek fel én is, ám ebben semmi jóindulat nincs. Kacajom érzelemmentes, hideg. Ugyan arcom nem tükrözi, de hatalmas vívódás zajlik le bennem. Harag és tehetetlenség küzd egymással, ezzel ökölbe kényszerítve kezeimet. Nem akarok Benettre nézni, egyszerűen nem megy. Úgy érzem, ha belenéznék zöldes barna szemeibe, akkor minden eddigi felgyülemlett feszültségemet ráhárítanám. Csakúgy, mint aznap a tanulószobában is.
Kékjeim elkapom alakjáról, rá a poggyászára, s ekkor fixálódik tekintetem Kamcsin. A repülő kaméleon, mintha megsejtené, mi ötlik fel fejemben, mozgolódni kezd letakart börtönében. Szárnyai a ketrecnek csapódnak, amit át se gondolva mit teszek, kapok fel.
- Én is tudok ám kemény lenni! – Ordítom, hangomból csak úgy sugárzik az elkeseredettség, melynek hatására cselekszem most. Meg is rázom szavainak hitelességet adva a kalitkát, ezzel furcsa hangokat előidézve az állatból.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 17. 10:30 Ugrás a poszthoz



What the fck am I doing?

Hanyagul dobom fel lábaimat az asztallapra, kezeim pedig tarkómnál keresztezem. Huncut mosoly bújik meg ajkaimon, miközben szemeimben kíváncsiság csillan fel. Nem ismerem a férfit, egyedül a nevével valamint a foglalkozásával vagyok tisztában. Az pedig, hogy tudom róla, hogy damfír, csak nagyon nagy szerencsémre vall. Na meg arra, hogy prefektusként, főképp pedig rellonosként megvannak a saját kapcsolataim, amiket ilyen alkalmakkor igen nagy szeretettel használok fel. Elég néhány szép szó, pár kedves érintés és azok a kis titkok igencsak gyorsan a kezem alá kerülnek. Persze csak azokra bukom, amik engem is érdekelnek, MJ pedig akárhogy is nézzük, igenis izgalmas egy alany. Szóval, amikor kedvenc pártfogoltam, Anna arról kezdett el nekem hablatyolni, hogy egy bizonyos koreai srác könyvtáros lett a suliban, még nem jöttem lázba. Volt már dolgom ázsiaival, és mit ne mondjak, nem sokat tudnak nyújtani. Igen ám, de mikor a lány felhozta, hogy a csávó régen a suli diákja volt, s azóta nemigen öregedett sokat, már nagyobb érdeklődéssel fordultam hozzá. A lányok szerint damfír lehet a csávesz – zengnek még mindig Anna szavai a fejemben, ahogy az étlapról lassan pilláimat MJ-re emelem. Lábaim lekerülnek az asztalról, miközben előrehajolok, hogy partnerem tányérján maradt szív alakú bonbont, valamint a szintén csak ebben a formában ékeskedő nyalókát eltulajdonítva visszahuppanjak a helyemre.
- Jah, én meg az új bűbájtan professzor – vetem oda cinikusan megjegyzésére, miközben az édességet nyelvemmel megkóstolom, majd miután kellően körbeszopogattam, beveszem a számba. Direkt erotikusan teszem amit, hátha ezzel feltüzelhetem a srácot, és nem lesz már egyikünknek sem szüksége B vagy C tervre. Jóllehet kapcsolatot nem akarok a másiktól, ám néhány menetben még benne lennék. Csak a móka kedvéért.
- Mindent, amin van valami húsos – csapok le egy egész zsáknyi galleont az asztalra, ezzel egész meglepett mimikát varázsolva a pincér arcára. Bizonyára életében nem látott még ilyen nagy mennyiségű varázspénzt, nemhogy ő maga kapta volna meg. Bátorítóan rámosolygok, hogy vegye csak el, miközben legyintek egyet a kezemmel, hogy ennek függvényében amilyen gyorsan csak tud, tűnjön is el, majd hozza a megrendelt ételeinket.
- Megvannak a kapcsolataim. Az emberek pedig beszélnek, Min Jong. Mi lehetne izgalmasabb egy fel vámpírnál, aki valamilyen oknál fogva könyvtárosdit játszik? Ha szerencséd van, akkor még nem zeng a titkodtól az egész kastély – gonosz mosolyba fordulnak ajkaim, ahogy a férfi arckifejezését fürkészem. Míg ő hátrébb húzódik, addig én közelebb hajolok, az asztalon megtámasztom fejem összefűzött kezeimen. – Persze a hallgatásunknak megvan az ára – azzal rámosolygok a pincérre, aki egyelőre igaz még nem hozta a rendelésünket, de frissítőkkel tud szolgálni. Elveszek egy pohár vizet a tálcáról, majd míg MJ saját démonjaival küzd, lassan, komótosan lehörpintem.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 17. 21:43 Ugrás a poszthoz



Magam sem tudom, mit csinálok, minden csak úgy jön magától. Olyannyira el vagyok keseredve, hogy ebben a pillanatban bármire képes lennék. Agyamat a tehetetlenségtől méreg önti el, s a következő dolog, amit érzékelek az az, hogy Kamcsi ketrecének hideg vasa a kezemnek nyomódik. Tudom, mennyit jelent a fiúnak ez az állat, ahogy azt is, hogy bármit megtenne azért, hogy visszaszerezze tőlem. Akár még bántana is.
A pálca nekem szegeződik, miközben fülemben sikolya zeng. Pszichopata mosoly kerül arcomra, ahogy szememben is felcsillan az a jól ismert, pajkos fény. Most megfogtalak! Ha kedveskedéssel nem, hát zsarolással fogom kicsikarni belőled, amire nekem szükségem van. Jelen esetben ez pedig te vagy, kedves kis Prücsköm.
- Ez az, őrjöng csak! De a kis gyíkodat nem fogod visszakapni – nevetek fel, ahogy még erősebben fogok rá a kalitkára, még talán meg is rázom, mire az állatka furcsa hangot hallat magából. Hibát követek el, hatalmas baklövést, de most az sem érdekel. Mikor azt hiszem jobb lettem, mint akkor éjjel voltam, hirtelen visszaesek, s ugyanolyan szörnyeteggé válok. Vérem forrong az ereimben az adrenalin hatásától, egyszerűen már képtelen vagyok normálisan gondolkodni. Egyetlen dolog kattog elmémben, miszerint nekem szükségem van a fiúra. Akarom őt, legyen ennek bármi is az ára.
- Á-á! – Azzal egy jól irányzott mozdulattal a kis kedvencet hordozójával együtt magam elé tartom, ezzel egyfajta pajzsot képezve testem előtt. – Ha engem bántasz, akkor azt ő is megérzi. És nem hiszem, hogy túltennéd magad azon, ha leátkoznád a hűn szeretett kis dögödet – kérdően felhúzom szemöldököm, majd fürkészem tovább rendezetlen vonásait. Egyszerűen hihetetlen még most is, hogy az én kis Benettem ilyenre is képes. Hogy az az édes arc másodpercek leforgása alatt ilyen méregtől fűtött képet is képes magár ölteni. Furcsa, de egyben izgató egyveleg ez.
- Ellenben – halkítom le hangom annyira, hogy csak ő és én értsük – ha megteszel nekem valamit – mosolyodom el újra – akkor lehet, hogy bántódás nélkül visszaadom drága Kamcsit. Tudod, jólelkű ember vagyok én, kompromisszumképes. Nem kell mást tenned, csak adnod egy búcsúcsókot. Azt, amit amúgy is megérdemelek - állítok kegyetlen döntésem elé a fiút, s hogy tovább halmozzam az élvezeteket, türelmetlenül dobolni kezdek Kamcsi zárkáján, miközben valami rég hallott, talán már nem is helyesen szóló francia gyerekdalt fütyörészek.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. március 17. 21:43
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 18. 02:49 Ugrás a poszthoz



Jóllehet helytelen, amit csinálok, mégsem jut eszembe egy percre sem, hogy talán le kellene állnom. Egyszerűen ezt szoktam meg, nekem ez a normális. Az, hogy emberként bánunk másikkal, és hogy tiszteletben tartjuk annak érzéseit, úgy, mint a személyes tulajdonait, egyszerűen nem képezik az értékrendem. Ugyan kitől tanultam volna? Se muter se Raphael nem tartozik azon emberek csoportjába, akik valami empátiához hasonló dologgal ajándékozzák meg csemetéiket. Talán ennek a szülői gondviselés hiányában viselkedem úgy, ahogy. Talán ez vesz rá arra, hogy attól a fiútól elvegyem a számára legkedvesebb dolgot az életében, mióta kikerült a családja árnyékából. Kegyetlen vagyok, hogy ezt a jószágot pajzsnak használom saját védelmemre, mikor előkerül a másik pálcája. És még ekkor sem koppan a tantusz, még a fenyegetés elhangzása után sem gondolom meg magam. Változni nehéz, főleg úgy, ha nem is tudsz róla, hogy neked arra szükséged lenne. Így hát nem is teszem, maradok a csökönyös, öntörvényű önmagam, aki mindenkin átgázol. Hisz nekem nincs szívem, ami ilyenkor megsajdulhatna, igaz? De akkor miért fáj ennyire a belsőm? Miért érzem úgy, hogy legyen annak bármi is az ára, de Benettet magam mellett kell tartanom? Kész röhej, de valamiért mégis szükségem van rá. Ezer meg egy ágyasom van, én mégis egy olyan fiúcska mellett tartok ki, aki számomra még semmit sem adott. Ennyit jelentene nekem pár szép szó és gyengéd érintés?
Mint játékát féltő kisfiú szorítom magamhoz a ketrecet. A benne lévő Kamcsi ijedten csapkodja szárnyait, bizonyára gazdájáért kiált, ám a szabadulás még távoli képzet számára. Egyelőre nem mehet sehova, nem, míg én meg nem szerzem, amit akarok. Benettet.
Velősen nevetek fel, kacajom hideg és érzelemmentes. Leplezni próbálom a bennem fortyogó érzéseket, és úgy látszik, egyelőre sikerül is. Benn vihar dúl, míg kinn kősziklaként állok a fiú előtt. Saját nemtörődöm természetem vívódik azzal a kedves Theonnal, aki csak a srácnak mutatkozott meg.
- A történet kimenetele a te döntésedtől függ – győz a rellonos szörnyeteg, a bennem megbúvó aprócska kis emberség morzsáját, mint tenger mossa el. Szorítom mellkasomhoz az állatot, még a pálcámat is előveszem, hogyha a másik esetleg támadni próbálna, akkor egy gyors Protego-val megvédhessem magam. Persze mindketten tudjuk, hogy varázserőm egyenlő a nullával, de a látszatot még jó fenn tartani, ha mást nem is.
- Úgy látszik a dögödnek új gazdája lesz. Vajon mennyit adnak érte a feketepiacon? Bizonyára szép kis summát zsebelhetnék be egy repülő kaméleonért – teszem úgy, mint aki hangosan gondolkodik, egy percre sem tántorodva meg a célom elől. Úgy érzem, kell az a csók, hogy éreznem kell a fiú közelségét. Ezért pedig bármire képes lennék.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 18. 18:34 Ugrás a poszthoz



Tudom, hogy nem bántana, bármit is teszek. Az nem vallana arra az aranyos kisfiúra, akit annakidején megismertem. Ő egy kedves könyvmoly, aki minden érintésemhez, mint kiscica bújik. Legalábbis azt hittem, ez az igazi Benett, de már közel sem vagyok ennyire biztos benne. A méreg a szemében ugyanaz, mint akkor éjjel, mikor az életem fenekestől felfordult. Azóta álmok kísértenek, valamint a szexuális életem is romokban hever. Nem megy, nem tudok felizgulni. Vagyis de… ám csak akkor, ha Benett arcát képzelem oda a másik fél fejére. Butaság, mi? Biztos valami bájitalt itatott velem, vagy még rosszabb. Megátkozott.
- Oho, én is számon kérhetnélek téged! – Fakadok ki, még szorosabban ráfogva a ketrecre. Azt nem kötöm az orrára, hogy mit is értek ez alatt. Az Istenért sem vallanám be, hogy a kis Theonnal nincs minden rendben. Nem, annál büszkébb vagyok. Inkább szenvedjek, de azt ne tudja senki. Mérges vagyok, forrongok belül. Persze mind tudjuk, hogy ez a fejemben keletkezett zavar miatt van, hogy tetteim és szavaim saját védelmemre szólnak. Kivéve engem. Rendkívül vak vagyok, ha olyanokról van szó, mint törődés és emberi kapcsolatok.
- Barátok? – Horkantok fel. – Olyannak nézek én ki, mint akinek barátokra van szüksége? – Igen, valószínűleg olyannak. Egy elesett kisfiú vagyok, aki nagynak akarja magát mutatni. Olyan elven működök, mint a medvék. Ha két lábra állnak és dörmögnek, akkor mindenki fél tőlük, ha viszont csendben málnát eszegetnek, akkor már cseppet sem azok a vérmes vadállatok, mint első ránézésre. Valamelyest én is ilyen vagyok. S ki tudná ezt jobban, mint az a személy, aki a naplómat olvasta, ezáltal pedig minden féltett titkomra, minden elfojtott érzelmemre rálátást nyert? Lehet, azt hiszi, hogy a füzetben is csak hazudtam. Jó, higgye csak azt. Őszintén megszólva nem tudom, mitévő lennék, ha amit fentebb említettem, megfordulna a fejében. Ha gondolatai között ott lenne annak a lehetősége is, miszerint segítségre, társra van szükségem.
- Elolvastad? – Döbbenek le egy percre, még a szorításomat is megenyhítve. Tudom, hogy ez mind csak annak érdekében van, hogy Kamcsit visszaszerezze, mégis a sértett kis lelkecskémnek jól esik a tudat, hogy nem hajította ki az első kukába a kötetet, ami szembe jött. Én minden bizonnyal ezt tettem volna. Kételkedem benne, hirtelen reakciómat követően összeszorítom a szemeimet, úgy nézek vissza rá. Nem hiszek neki, egyszerűen nem megy. Az élet megtanított rá, hogy senkiben se bízzak, néha még magamban sem. Mégis annak az eshetősége, hogy valóban kezébe vette kedvenc ponyvaregényem, egyszerűben melegséggel tölti el a belsőm. Olyasfajta érzésekkel, amelyeket utólag kiskoromban, vagy lehet, hogy még sosem éreztem ezelőtt.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 19. 16:24 Ugrás a poszthoz



What the fck am I doing?

Jah, hogy ez a rendezvény ingyenes és nincs szükség galleonok költésére? Nos, akkor fogjuk fel a kezemből kikerülő persejt amolyan borravalónak. Bizonyára egy normális ember nem adna ennyi jutalékot egy egyszerű pincérnek, de ki vagyok én, hogy átlagosnak tituláljanak? Ha úgy tartja kedvem, megveszem ezt a kócerájt, az összes benne lévő szerencsétlen lélekkel együtt, aztán mindenkit az uralmam alá hajtok. Kezdve a férfivel. Megpróbálom zsarolni, hátha azzal belemegy a játékba és megadja nekem azt, amit akarok, de úgy látszik, ő jobban fel van fegyverkezve, mint én. Állításaim kicsit sem rengetik meg nyugalmában, arca ugyanolyan gondmentes, mint akkor, amikor besétáltuk az épületbe. Hogy ez zavar e? Hmm… nos egy cseppet talán. Mármint nem az, hogy lehet ebből nem lesz kamaty, hanem az, hogy nem én vagyok a helyzet magaslatán. Mostanság túlságosan is sokszor előfordul velem ez, s még sajnos egy olyan erős személyiséget, mint amilyen én is vagyok, képes elbizonytalanítani. Na, nem mintha ettől anyukájáért síró kisfiúvá változnék de… kifejezetten bántja a rólam alkotott képet.
- Az attól függ, te mit tudsz ajánlani – hajolok én is közelebb és közelebb, mígnem az asztal lapja gyomromba fúródik. Nem akarom megcsókolni, annak sosem voltam híve. Meghagyom a romantikus, szerelmemmel teljes kis párocskáknak. Persze szex közben igencsak izgató tud lenni, de mivel most a szék nyomja a hátsóm és nem az ő férfiassága, így eltekintek emellett.
Kis csevegésünk félbeszakítja a pincér a megrendelt pizzákkal, így mire kettőt pislogok, már egy halom húsos szörnyeteg terpeszkedik az én asztalrészemen. Sonkás, kolbászos, szalámis, van itt minden, mint a jó boltban. Míg én egy darab disznót tömök a számba, kicsit sem elegánsan, addig valószínűleg MJ élvezi a vega kosztját.
- Mi jó a zöldségekben? – Kérdem ugyan csak teli szájjal, kis híján akadályozva meg, hogy egy falatnyi húsos borzalom a számból az asztalra essen. – Technikailag füvet eszel. Azt a kertben is csinálhatod, aztán nem kell a nyíró felrúnázásával küszködnie varázslóéknak.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2020. március 19. 16:24
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 22. 16:24 Ugrás a poszthoz


- Ohó, nagyon is tudod, hogy mire gondolok! - Hűen tartom magam ahhoz az elgondoláshoz, miszerint megbabonázott Benett. Levitás lévén sok olyan könyvhöz hozzáférhet, amelyekben ki tudja, milyen ravasz varázslat vagy bájital bújik meg. Úgy hallottam néhány kék külön gyűléseket tart, hogy hogyan fejlesszék magukat magasabb szintre, mint a többi ház tagjai, s bár nem nézném ki Benettből, hogy ilyesfajta szektáknak hódol, a mai viselkedése után már bármi megtörténhet. Végtére is nagyon csúnyán kitoltam vele, alapnak hatna, ha a valahogy vissza akarna vágni a tetteimért.
- Fontos? – Horkantok fel ismét a srác mondatait hallván. Valami halvány foszlány ugyan felsejlik a fejemben, olyan, mintha ez a szó az én számat is elhagyta volna, de minden ködös, idegen. Bizonyára a csónakházas kalandunkkor suttoghattam ajkaira a szavakat, a nagy hévben ez tűnt a legjobb megoldásnak, hogy megkaphassam tőle, amit akarok. Ám mint minden velem kapcsolatban, ezek sem voltak valósak. Mostanra megtanulhatta, hogy nekem azt sem szabad elhinni, amit kérdezek. Játszottam vele, kihasználtam őt. Mint a diákság nagy részét, szóval nem ő az egyetlen. Nem tudom, miért kell neki ekkora dobra verni az ügyet. Túl lesz rajta, ahogy a többiek is.
- Te? Nekem? Benett, nézd... - túrok bele idegesen szabad kezemmel a hajamba, ezzel valamelyest csökkentve a bennem felgyülemlett feszültség mennyiségét. – Én szexet akarok mindenkitől. Nincs szükségem szerelemre, meg ilyesfajta gyengéd érzelmekre. Nem vagyok balek, akit mások rángathatnak dróton kedvük szerint – villan meg a szemem vészjóslóan, amikor ismét felötlik a babonázás eshetősége a fejemben. De továbbra sem osztom meg a fiúval, hisz ha igaz, akkor az előbbi mondataim valahogy csak betalálnak. Ha arra nem is kényszerítik, hogy bevallja bűntettét, de minden bizonnyal elgondolkodatóan hatnak majd. Mert most nem hazudtam. Olyan, mintha kicsit kezdenék is megnyugodni, mikor pedig a könyvet hozza fel, egy cseppet mintha megdobbanna a szívem. Hát mégsem dobta ki…
- Jah, higgyem is el, mi? – Csettintek egyet nemtörődöm a nyelvemmel, a ketrecet felrakva a fiú kocsijára. - És… - köszörülöm meg a torkom - tetszett? – Teszem fel kissé óvatosan, de már sokkal nyugodtabb lélekállapotban a kérdést. A béke még mindig nem állt helyre a testemben, a méreg még mindig ott fortyog valahol, de már sokkal kezelhetőbb állapotban vagyok. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan változnak az érzelmeim. Esküszöm, rosszabb vagyok, mint a szeszélyes magyar tavaszok.
Theon Delacroix
INAKTÍV


"Az a fura rellonos srác"
RPG hsz: 311
Összes hsz: 869
Írta: 2020. március 22. 22:12 Ugrás a poszthoz



What the fck am I doing?

Nehéz este vagyok, jól tudom, de pont ezét izgis. Az agyam egy olyan hely, ahova az ember nem szívesen tenné be a lábát, pláne azért, mert jól tudja, milyen mocskos és erkölcstelen odabenn minden. Nem sokat kell azon gondolkodnia az embernek, hogy leessen; mi az, amit egy ilyen szituációban a másiktól akarok.
- Szexet – mondom ki azt a bűvös szót végül, íriszeimet szigorúan a férfin tartva, ezzel mintegy elfogadva a farkasszemezésre adott utalását. Kacér fény csillan meg a felhős időre emlékeztető kék szemeimben, ahogy szabad mancsommal megtámasztom buksim, míg a másikkal rövidke hajam göndörgetem. Sokkal szexisebb volt ez a mutatvány, míg hosszú loknikkal rendelkeztem, most inkább tűnök így egy baleknak, mintsem valami Adonisznak. Persze régi hagyomány nehezen hal, ezért sem szoktam még le róla. Majd ahogy a sminkelést, előbb vagy utóbb, ezt is elengedem.
Megérkezik a rendelt menü, elém a húsos csodák, míg MJ asztalfelére a botanikus kert kerül. Undorodva húzom el a szám már a látványtól is, ahogy a kis brokkolik vagy mi a rákok ott csücsülnek a szósz tetején. Vizuálisan képtelen vagyok befogadni ennyi borzalmat, amikor pedig a szaga is megcsap… nos akkor mintha a gyomrom vetne egy háromszázhatvan fokos fordulatot, visszaböfögtetve velem a ma bekajált szendókat. Elfordulok, hogy ha kell, akkor ne a csávóra hányjak, amikor pedig fejem visszafordítom az irányába, annak leszek szemtanúja, hogy szentnemesénsosemeszekhústmertaztabu uraság elvesz egy szeletet a kolbászos finomságomból, majd miután kellően kinyammogta magát, undorodva visszateszi azt a jogos helyére.
- És mi akadályoz meg benne, hogy megszerezd azt a friss vért? – Teszem fel a kacér kérdést, talán még meg is húzogatva kissé nyakamat előtte. Kábé olyan mostanság a viselkedésem, mint egy tüzelő szukának, főleg, ha olyanról van szó, amit sosem tapasztaltam még. A vámpírok pedig egy ilyen kategóriába tartoznak.  Abban talán hazudtam, hogy sok-sok pletyka kering MJ félvérségéről, ám ahhoz kétség sem fér, hogy a kisdiákok fantáziáját kellően beindítja, ha az ilyen veszélyes lényeket a tankönyv lapjain kívül is láthatnak. Mármint kinek hogy. Valaki csak beszélni akar velük, ismerkedni, míg én arra vagyok a legkíváncsibb, hogy tényleg mindennél jobb érzés e, ha egy ilyen bestia megharap.
- Egy szavadba kerül Drágám, és a tiéd lehet – veszek el én is egy darabka zöldséges borzalmat a tányérjáról, majd miután megszagoltam – ez mostanság nagyon is fontos érzékelés lett számomra – és megbizonyosodtam, hogy talán nem halok meg tőle, beleharapok, majd azzal a lendülettel teszem is vissza oda, ahonnan elvettem. Pfúj.
Bogolyfalva - Theon Delacroix összes hozzászólása (87 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 » Fel