Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nagyon rosszul áll a szénám. A fiúnak elég lenne csak elkiáltania magát, és máris emberek százai rohannának le azzal a gyanúval, hogy bántalmaztam a másikat. Ez pedig nem tetszik. Tehetetlen vagyok, és akármennyire is akarok keménynek látszani, inkább vagyok már szánalmas, mint erőt demonstráló férfiú. Az irányítás ezúttal Benett nyeszlett kis kezei közt pihen.
- Ne nézz hülyének, kérlek. Tudom, hogy a kis hárpia barátnőddel kiterveltétek, hogy majd jól megbabonáztok valami löttyel vagy mágiával, aztán azon röhögtök, hogy hogyan küszködöm magammal – igen, még mindig emellett a bolondság mellett voksolok. Mert más megoldás nem lehet. Az nem létezhet, hogy nekem érzéseim vannak valaki iránt. Nem, egyszerűen abszurdum.
Hevesen gesztikulálok mondataim közt, ezzel próbálom valahogy lecsitítani a fejemben felötlő buta gondolatokat, melyek állításaim ellentétjét harsogják. Egy pillanatra felsejlik a kísértetházas csókunk, a csónakház fülledt levegője, az érzés, ahogy a karjaim közt tarthattam… Minden szép volt, talán túlságosan is. Én nem érdemlek ilyet, az élet nem adhat nekem igazi boldogságot. Ez bizonyára csak egy átverés. Igen, a fiú is így jobban fog járni, mert ha valamihez ragaszkodni kezdek, azt mindig elvesztem. Példa erre a húgom, ő volt számomra a minden, most mégis Raphael karvalykezei közt pihen. A végén még Benett is erre a sorsra jutna. Érdekes felvetés ez. Játszom a meg nem értett hőst, aki védeni akarja a másikat a csalódástól, mégis pont ezzel okozok fájdalmat számára. Túlságosan sok minden küzd most bennem. A védelmező oldalam hadakozik a mindenki által jól ismert bunkó parazitával, és eddig úgy tűnik, a rosszabbik fél fog győzni. Annak kell, mert ha esetleg a másik kerülne hatalomra, akkor elveszítenék mindnet. Hatalmat, befolyást… talán még önmagamat is.
- Nem akarnék én már tőled semmit, ha nem babonáztatok volna meg! – Nem értem a szituációt, hogy miért sír és hogy nekem ez miért fáj. Amit pedig nem tudunk, attól félünk, ergo méreggel reagálunk rá. Dühösen dobbantok egyet, és ilyenkor nagy szerencse, hogy az imént letettem a csomagok tetejére a ketrecet, mert minden bizonnyal az indulatoktól vezérelve olyat tettem volna vele, amit magam is megbántam volna.  De így csak csendben forrongva nézem, ahogy Benett, mint féltett kincsét szorítja magához a hordozót és ezzel egyetemben annak lakóját is. Felhorkantok az idilli pillanattól, még el is fordulok, hogy ne lássam, ami ott folyik. Nagy ellenkezésemben azonban megüti a fülem egy halk köszönöm, mire visszafordulva a könnyesen rám mosolygó levitással találom szembe magam.
- Te meg mit mosolyogsz? – Bököm oda velősen, ám a méreg, ahogy jött, úgy tova is száll, furcsa melegséget hagyva maga után. Örülök, hogy megköszönte, örülök, hogy nem dobta ki a könyvet és legfőképp annak vagyok hálás, hogy még nem hagyott faképnél.  
Felcsillan valami boldogsáshoz fogható érzelem a szemeimben, mikor a kedvenc regényemről kezd el beszélni. – És neked mi volt a kedvenc jeleneted? – Hogy tesztelem e? Nos… nem tudni. Lehet annak is felfogni, vagy annak is, hogy egyszerűen csak érdeklődöm. Végtére is elég szeszélyes természet vagyok, mindent ki lehet nézni belőlem. Az egyik percben, mint a háborgó tenger, a következőben meg kezes kiscica. Inkább nyugodt oroszlán, az macsóbb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Persze, hogy tudom, hogy nem tenne ilyet. Abszurd Benett aranyos jellemét eltorzítani ilyen vádakkal, mégis sokkal kényelmesebb, minthogy bevallanám, hogy a gond velem van. Sosem voltam az a személy, aki felvállalja a hibáit. Gyerekesen inkább másra hárítom, hisz akármennyire is viselkedem felnőttesen, még mindig csak egy kiskamasz vagyok. Egy kis csitri, akit senki sem tanított meg a felelősségvállalásra, mert mindig volt, aki kinyalja a seggét. Ha eltörtem egy vázát, ráfogtam az egyik cselédre, ha valami mást tettem, akkor pedig Theory itta meg a levét. Sosem követtem el én kifejezetten hibát. Csak most. Ez pedig furcsa érzéseket szabadít fel a testemben. Nem tudom, milyen is az a bűntudat, de minden bizonnyal az átlagember valami ilyesmit élhet akkor át. Szúró szív és milliom egy fura gondolat a fejben, amik egyszerűen aludni sem hagyják az embert.
- Jól van, hazudj még. Majd akkor megnézzük, mekkora a szád, amikor tényleg elmegyek a gyengélkedőre és kiderül, hogy mit tettetek velem – kötöm még mindig az ebet a karóhoz szeszélyesen. Hogy fenyegetőzöm e? Hmm… talán. Magam sem tudom, hogy miért mondom ezt. Egyszerűen csak úgy érzem, végső elkeseredésemben muszáj valamit tennem, hogy a bőröm védhessem. És ugye mint mindig, most is a legjobb védekezés a támadás. Eszembe se jut, hogy megbántok vele bárkit is. Hogy csalódást okozok neki, azok után, amiken átmentünk. Mert én fontosabb vagyok mindennél.
Végül leteszek Kamcsi terrorizálásáról. Hangos csörrenéssel rakom vissza a ketrecet, hogy aztán Benett újra magához szoríthassa kis kedvencét. Egy percre olyan, mintha valami megmozdulna bennem. Hirtelen mérges leszek a kaméleonra, a fiúra és úgy az egész világra. Hogy mi fáj? Nos… a legjobban az, ahogyan az állatot tartja. Hogy nem engem, hanem azt a dögöt öleli. Butaság ugye? Szerintem is. Szinte már megőrülök a tudattól, hogy napközben nincs velem. Olyan, mintha más nem is létezne, mintha már mással lenni sem tudnék. Csak őt akarom, de nagyon. És ha nem kapom meg amit szeretnék, akkor bizony hiszti várható. Mégis most nyugodt maradok. Arcom pillanatok alatt rendeződik, hogy amikor felhozza a könyvet, kisimult vonásokkal fordulhassak felé. Persze értetlen vagyok, hisz mindvégig abban a tudatban éltem, hogy a kötet már rég valamelyik kukát gazdagítja, most mégis ennek ellentettje derült ki. Ez pedig nagyon is… boldoggá tesz?
- Oh – próbálok felocsúdni a pillanatnyi megdöbbenésemből, majd nyelek egy nagyot és elmosolyodom. Szelíden, semmi akaratosság vagy ármány nélkül. – Az tényleg szép. Nekem is az egyik kedvenc jelenetem. Persze a szex után – nevetek fel, ahogy még az utolsó lélekjelenlétemmel is próbálom tartani a keménylegény látszatát. Persze nehéz ez így, hogy közben millióm és egy gondolat bánt.
- Nézd Benett… - fújom ki a levegőt reszelősen, kezem a hajamba csúszik, hogy rakoncátlan tincseimet visszaküldhessem jogos helyükre. – Ne utazz haza. Maradj itt – velem, marad le a mondat utolsó része, ahogy komolysággal teli kék íriszeimet a fiúra emelem, hogy hátha a belőlem áradó egyben félénk, másrészt pedig végtelenül összezavarodott aurám valamelyest maradásra bírja őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Arcomra kósza mosoly kúszik, ahogy könyvről beszélgetünk. Tekintete egy pillanatra újra találkozik az enyémmel, én pedig elkeseredetten falom testének minden mozdulatát. Ahogy kis gödröcskék ülnek ki arcára, mikor mosolyog, a könnyáztatta pillái hogyan súrolják bőrét. Hirtelen minden más lesz. Már nem zavar a beszűrődő környezet zaja, a bámuló szempárok elhomályosodnak, ahogy Kamcsi csapkodásai is eggyé válnak a sok siető ember zörejével. Csak állok ott, őt nézve, kínomban számat harapdálva, mígnem nyögvenyelősen, de kibököm a szavakat. A kártyáim elfogytak, a tarsolyom kiürült. Nem maradt több ütőkártyám, amivel hathatnék rá, de tudom, hogy maradni fog. Maradnia kell. És hogy miért? Mert jó szíve van. Benett egy jótét lélek, aki minden ellenére is lát bennem valamit. Amiért még mindig itt áll, holott nem egyszer bántottam már. Fizikailag és mentálisan is.
- Szard le a családod. Maradj itt – erősködöm tovább, ráfogva a kocsi vasanyagjára. Kezeim elfehérednek, olyan erősséggel szorítom a hideg fémet. Lábam ismét kikerül a járgány elé, így mikor elköszönve megindul, az hangos zörrenéssel akad meg bennem. De aztán csak elveszem végtagom, hogy továbbindulhasson a vágányok felé. Küszködök magammal. Egyik részem azt akarja, hogy maradjon, míg a másik elengedné őt. Szenvedek, kezem ökölbe szorul, ahogy tekintetemmel végigkövetem távolodó alakját. Legszívesebben utána indulnék, de lábaim nem mozdulnak. A világ zaja eltompul, minden zörej egybemosódik, mintha csak álomból révednék fel. Fülemben visszhangoznak utolsó mondatai. „Ne csinálj hülyeséget”, „Változz meg”. Jó vicc. Ezek után legyek még normális, mi? Na nem. Nem így játsszák ezt a játékot. Nincs miért megváltoznom. Főleg nem miatta nem fogok. De mégis olyan könnyű lenne…
- Benett várj! – Állítom meg az utolsó pillanatban, mikor már kocsiját a vonatra akarná felgyömöszölni. – Had segítsek – mosolyodom el, ahogy megindulok, hogy azt a kevés erőt, ami most jelenleg a testemben van, valahogy kamatoztatni tudjam.
- Nem akarom, hogy megsértsd magad – kezem megindul, hogy végigsimítsak arcán, de a mozdulat közepette mancsom megáll a levegőben. – Khmm… nézzük csak – tessékelem kissé odébb, hogy jobban hozzáférhessek a poggyászához. – Te húzd fentről, én meg alulról nyomom – azzal nekiveselkedem a feladatnak, ha ő is készen áll rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Hosszú éveim alapján, mióta a bizniszben futok, megtanultam egy s mást. Többet között azt is, hogy az olyan férfiak, mint amilyen MJ is, mindig csak egy dolgot akarnak. Te is tudod, mi az, ne kelljen kimondanom. Lepedőakrobatikát. Az már más kérdés, hogy milyen körítéssel. A barnahajú szerint unalmas vagyok, ergo ő többre vágyik, egyszerű, hétköznapi szexnél. Nekem mindegy, én mindenre vevő vagyok. Bár abból kiindulva, legutóbb milyen volt ez… megvétóznám ezt az állítást. MJ beszari. Annak ellenére, hogy félig vámpírvér csörgedezik az ereiben, mégsem használja ezt ki. A kastély és a falu minden szegletében vannak szemeim és füleim, szóval ha akarna, se tudna elrejteni előlem semmit. Bár nincs is mit. Se kapcsolat, se erő, semmi nincs se vele, sem pedig benne. Ha valakire lehetne mondani, hogy unalmas, hát az ő lenne.
Végignézem a mizériát, minek keretein belül elemel egy szeletet az én étkemből, míg én az övébe hammogok bele. Mindketten ugyanolyan arckifejezést váltunk, hisz nekem nem tetszik a zöldség, míg ő a hús mindennemű fajtájától irtózik. Talán mégsem különbözünk annyira, mint gondoltam. Esélyt nem adok magunknak, mivel mindketten tisztában vagyunk a kapcsolatunk miértjével, barátokra pedig nincs szükségem.
Teli szájjal csámcsogok, úgy hallgatom a férfi magyarázatát állítására. Nem kétlem, hogy sok mindenen ment már élete során keresztül, de akárhogy is próbálkozom, valahogy nem tudom megérteni őt. Adódhat ez a fiatalkoromból eredeztethető tudatlanságomból, vagy egyszerűen abból, hogy nagyon hanyag és nemtörődöm kedvemben talált rá ma szerény személyemre. Többek között persze az is hozzátesz, hogy abszolút hülyeségnek tartom ezt a randinak csúfölt förmedvényt. Minek dumáljak a csávóval, amikor tudom, hogy mire képes az ágyban. Vagy a vízesés füves, homokos talaján. Na mindegy, érted a lényeget.
- Ohó! – Csapom le a pizzánt vissza a tányérra, majd csillogó tekintetem Min Jongéba fúrom. – Ha jól gondolom, ennek az egész damfírságnak köze lehet a dologhoz – vonom le ügyesen a konklúziót, hisz akármennyire is tűnök üresfejű idiótának, sokan meglepődnének, hogy van mit a tejbe aprítanom. Már csak az a kérdés, hogy pontosan hogyan is fűződnek össze a szálak.
- Mesélj még – nem kérem, de nem is utasítom. Egyszerű, kijelentő hangsúlyban hagyják el a szavak a számat. Tudom, hogy mesélni akar, én pedig olyan vagyok, mint egy feketelyuk; elnyelek mindent és mindenkit. És mivel ez utóbbival jelenleg nem számolhatok, marad az előbbi opció. Magányos lehet így a suli könyvtárosaként élni, mindennemű kapcsolatok nélkül. Tudom, hogy a sors végül valami hasonlót fog számomra is hozni, kivéve persze, hogy nekem még állásom se lesz. Önkényesen kitagadott, így család nélkül maradott gyerekként elég nehéz bárminemű szép jövőt is elképzelni magamnak. Tudván, hogy a kemény és becsületes utakat nem szeretem, nagyon úgy tűnik, hogy valamelyik útszakaszon, prostiként fogom végezni.
Pincér suhan el mellettünk, én pedig intek neki, hogy kérünk egy üveg bort. Azt már a férfire bízom, milyen fajtát, elvégre is én annyira nem értek hozzá, bár már nem egyszer fogyasztottam kiskorúságom ellenére alkoholt. Még mielőtt távozhatna a kiszolgálónk, hálám jeléül küldök neki egy puszit, amit az elfintorodva fogad, majd amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan távozik is. MJ rosszallóan néz rám, mire én csak megrántom a vállam, amolyan ártatlannak is hatható stílusban.
- Drágám – könyökölök le az asztalra egy jó nagy arcátlan mosollyal az arcomon – szerinted olyan ártatlan vagyok én, hogy ilyenekre magamtól nem jöttem volna rá? Meglepődnél, ha tudnád, mi minden rejtőzik az ágyam alatt – igen, valóban vannak furcsa tárgyaim az alagsori szobámban. Meglepődne, ha tudná, mi minden van a tarsolyomban. Persze a mugli felnőtt filmek az én figyelmem sem kerülték el, tanultam pár szép és kevésbé szép dolgot belőlük. Kár, hogy talán sosem próbálhatom ki a férfivel.
Hangos koppanásra leszek figyelmes. Íriszeimet partneremről a letett talpas poharakra emelem. A szesz hamar az üvegcsébe kerül, én pedig mint gyakorlott iszákos fogom meg, majd hörpintem le egy húzóra annak tartalmát.
- Nos – öntök magamnak még egy pohárral – valami mást is terveztél mára, vagy mi lesz? – Tárom szét karjaimat. Megunom a cicázást, elveszem az üveget, majd úgy nyakalom meg azt.