Brümi

Iiimádom a karácsonyt! A fények, a díszek, a dalok, amiket énekelünk. Minden olyan szép és teljessé teszi a hóesés, amit lefekvés óta figyelek. Na jó, lefeküdtem, aztán izgalmamban és talán az esti kakaó hatására inkább felkeltem és az ablakban ültem a nagy pelyheket figyelve.
Gondoltam rá, hogy átmegyek Bercihez és megkérem, hogy mesélje el a napját úgy, mintha egy mesekönyvből olvasná, de tudom milyen morcos tud lenni ilyenkor. Az év egyik legcsodásabb napja. A díszítés!
Az álmoskás pofiját csipkedem, hogy felébredjen miközben felosztják köztünk az utcákat. A család nagy részének már a hócipője tele van az egésszel, de én borzasztóan élvezem. Végig vigyorogva, a hulló pelyheket nyalogatva sétálok a Brümi mellett a csatatérre, ami csak egy ideig lesz az, amikor a "jól van az úgy" felkiáltással feldobálja a boákat a fákra és haza akar indulni.
- A mi? - kérdezem a hóban fekve. Néhány pillanat alatt hanyatt vágtam magam és egymás mellett már a harmadik hóangyal díszeleg. - Ja, az...hozom! - mintha mi sem történt volna, pattanok fel és rohanok a dobozokhoz. Vetek egy pillantást a gömbökre, a szememet forgatom.
- Kedves uram, fellebegtetne a csúcshoz? - mert bizony én szeretem egyből felrakni a díszeket a fára, gondolkodás és szervezés nélkül. Annál nagyobb szórakozás pedig nincs is, mint felrakni a fára a csúcsdíszt. Brümi pedig a legcukibb a világon, aki minden évben hagyja is ezt nekem.

Brümi

Nem számít, ki mit mond, én nulla óra alvás után is olyan lelkesen szaladok ki a térre, mintha egy ötévesnek mondanák, hogy kibonthatja a karácsonyi ajándékait. Szerintem idővel Bercire is átragad a lelkesedésem, csak ébredjen fel úgy igazán.
- Nem baj, szépen csillog - vigyorgok a kedvenc tesómra. Igaz, csak egy kis ideig csillog a hó a vörös tincseimben, aztán vízzé válik, de hát Merlinkére, itt van velem a legügyesebb varázsló, akit csak ismerek, ő majd megszárít, ahogy ismerem.
Katonásan vigyázzba vágom magam egyik kezemben a csúcsdísszel, a másikban a telefonnal. Anya megtiltotta, hogy nekem is lehessen még legalább két évig ilyen mugli eszközöm, ami csak azért szomorú, mert így kénytelen vagyok Brümién készíteni a szelfiket. Külön mappát nyithatna rólam lassacskán.
- És elküldjem Nagyapának? - nevetek fel a földtől elemelkedve. Imádom ezt, lábaimmal kalimpálva úszok a levegőben. Első a dísz, az kerül a helyére, aztán készítek pár képet minden szögből a díszekről.
- Brümi! Mosolyogj! - kérem szépen, miközben ráfókuszálva készítek néhány képet róla is. Mondjuk ki, fotogén a drágám. - Nagyon szép vagy.

Brümi

- Miért? Egy fiú nem lehet szép? Szerintem te szép vagy. Egyenes az orrod, a füled sem áll el... - nézegetem az arcát miközben ráncolom a homlokom. Az egész családunk szép, még jó, hogy nem a Brümim lóg ki a sorból, nem igaz? Már rég kellene, hogy legyen mellette egy szép lány, akivel tervezhetném az esküvőjüket... Csak Bercel ne tudjon róla.
- Még neee! - szállok a levegőben, meg forgok is, de a mókának hamar vége. Orromat felhúzva bököm oldalba a könyökömmel. Telefonján továbbra is meg van nyitva a kamera és ha akarja, ha nem, a díszítés minden pillanatát megörökítem, az első dobásról természetesen videó is készül. Így teljes a kép.
Egy időre a zsebembe bújik a mobil, míg én is feldobálok pár gömböt. Vicces, ahogy felakasztják magukat, mintha ők is ezt akarnák. Vajon milyen lehet? Nem fáznak a hidegben? Dehogy...hisz erre készültek. Az az életcéljuk, hogy pár hétig a fán lógjanak és gyönyörködhessenek bennük a járókelők. Én is szeretnék következő életemben karácsonyfadísz lenni.
- Titok?! - hangom megemelkedik, szemem elkerekedik. Bercire nézek és teljes testemmel felé fordulok. - Másét nem, a tiédet biztosan - bólogatok és várom, mi lehet a titka. Új barátnő? Remélem!

Brümi

Fél szemöldököm felvonva hallgatom a felvilágosítást. Ezért Berci apa helyett az apám, hát honnan tudhatnám meg az élet nagy dolgait, ha nem lenne? Szóval egy fiúra nem mondjuk, hogy szép. De...
- Legyen. Radetzky Bercel, férfiasan karakteres, sármos és szépen jóképű vagy - vigyorgok rá, mint a tejbetök. Tudja jól, hogy hidegen hagynak a fiúk (még) és ő az egyetlen, akit úgy látok, mint egy igazi festményt, egy csodálatos embert. Na jó, ezt azért így, ebben a formában nem kötném az orrára.
Szerencse, hogy vele tölthetem a szabadidőm jó részét, meg azt is, amit kötelezően kint kell eltöltenünk. Biztos, hogy amint kialudta magát, máris úgy fogja visszanézni a videót, hogy közben arra gondol, milyen jó is volt.
A hír hallatán aztán lesokkolódok. Akartam, hogy lány legyen, hogy majd jó barátnők legyünk és a koszorúslány lehessek, de nem abban a formában, ahogy azt Berci most előadja. A szám is elnyílik, szempilláimra hópelyhek fagynak. Míg várt és lelkendeztem két mondat között, az öröm megvolt, remélhetőleg a kiabálásomra nem ébredt fel a fél falu...de ez?! Milyen folytatás ez?!
- Hogy mi a csoda? - fejemet rázva, karjaimat kitárva nézek rá, remélve, hogy csak rosszul hallottam. - Ez gonoszság. Nem vehetsz el valakit, mert azt mondják. Nem is ismered... - mondom, mintha ő nem tudná ezt magától is. Eszeveszett járkálásba kezdek és pufogok, meg magyarázok magamban, mint valami kattant, de basszus!
- Legalább megmutatták, hogy néz ki? Remélem legalább szép lány és nem egy rusnya, vén banya... - tovább pufogok. Már nem is érdekel, miért vagyunk itt kint. Megtorpanok a nagybátyám előtt és átölelem a derekát, fejem a mellkasára hajtom.
- Mindig - válaszolom egyszerűen. Mindig mellette leszek, ahogy azt ő tette.

Brümi

Csúnya, naaagyon csúnya dolog ez. Elveszik tőlem a férfit, aki az enyém, de csak az enyém és egy olyan lány veszi el, aki lehet, hogy egy gonosz banya. Nem tudom, engedhetem-e, de Bercinek nem szólhatok róla akkor sem, ha mondjuk hajhullajtó bájitalt keverek a reggeli kávéjába, akkor a sarokba küldene. Vagy lehet, hogy tetszene neki az ötletem?
- Jó! Vállalom, hogy a nászéjszakán bemegyek és párnát nyomok az arcába. Megmenetelek, esküszöm - mondom határozottan, az orromat és a homlokomat egyszerre ráncolva a koncentrációban. Tudom, hogy ilyenkor sosem vesz komolyan és azt mondja, Apa vágott mindig ilyen képet, pedig én komolyan gondolom. Sőt. Remélem egy banya és meg lehet így oldani.
- Kell nekünk egy rezi - gondolkodok el egy pillanatra jobban és máris enyhülnek a vonásaim. Nagyon bírnám és tudom, hogy Brümi is ha sárkányok között élhetnénk le az életünket. Egyszer, ha nagy leszek, csatlakozok hozzá a rezervátumban és olyanok leszünk, mint Apa.
Nagy levegőt véve bújok még hozzá amíg meg nem szakítja a pillanatot, pedig még el tudtam volna viselni a szeretgetését. Mindig ő lesz az egyetlen fiú, aki megölelhet, senki más. Kivéve a nagyapát, talán. Jó, meg a család többi fiútagja is fiú, ők is meg szoktak ölelni, ha születésnapom van, vagy csak úgy...
- Kakaó! - vigyorogva ugrok egyet és kezdek ujjongásba. A falusiak nagy örömére a némaság teljes hiányában, Pokémon labdaként kezdem el dobálni a díszeket a fára. Egészen csinos képet ad, büszke vagyok a teljesítményünkre, azért ez nem kis dolog. - Megérdemeljük a habot és a mályvacukrokat is bele szerintem.

Betti

Késő délután van, szabad hétvége mindenkinek, szóval egy percet sem vagyok hajlandó otthon tölteni a családi ebéd után. Elég nekem ott elviselni a feszültséget, ami állandósult azóta, hogy Bercinek felesége lett. Borzasztóan hiányzik és hiányoznak az együtt töltött idők, de ő volt az, aki magamra hagyott.
Szó nélkül hagyom otthon a családot, anyának is csak annyit mondok, hogy kimegyek sétálni. Magam sem tudom, mihez akarok kezdeni, de a lábaim a tó felé visznek. Vastag kabátomon a szőrmegallér alatt ott lapít Tekergő, épp csak a feje látszik ki a szálak közül, miközben kukucskál és szemügyre veszi a hóba borult terepet.
Kezd besötétedni, a lámpák már világítanak, nehogy orra bukjon valaki, aki mondjuk pont annyira szerencsétlen, mint amilyen én is vagyok. Ha nem figyelek, megint elzakózok egy buckában, aztán a bólintér barátom majd nyavalyoghat.
Ahogy beljebb haladok, egyre kevesebben játszanak a hóban, van egy nagyobb szabad rész, ahol még nincs is kitaposva a hó. Nekem ez olyan, mint másnak egy nagy tányér sütemény, egyből megszaporázom a lépteim, hogy ott megállva hanyatt dőlhessek a puha takaróban. Karjaimat és lábaimat együttesen mozgatva hóangyalt készítek a friss hóba.

Mihail | pofi

Azt mondták, ez egy igazi randi lesz, amire készülnöm kell. Egy igaz randi, aminek a végén majd a fiú megcsókol. A lányok, akikkel beszélőviszonyban vagyok, mind odáig voltak a hírtől, hogy az én licitem nyert és egy nálam jó pár évvel idősebb fiút fogok elvinni pizzázni.
Na már most, szerintem ez totál gáz. Be voltam bájitalozva, amikor ez történt, a spórolt pénzem fele ráment egy buta licitre, mellesleg azt sem tudtam, kire és mire jelentkezek. Csak magával ragadott a szerelem és meggondolatlanul cselekedtem. Arról pedig inkább nem is nyilatkozok, mit gondolok a csókról. Maradjunk annyiban, hogy szerintem ez nem randi és nem szeretném viszontlátni az elfogyasztott pizzát.
Szóval én nem csináltam ebből nagy ügyet, picit megfésülködtem és Lola befonta a hajam a tanulószobában, aztán Mihail a körletben találkoztunk. Most mondjam, hogy annak ellenére, hogy még sosem beszéltünk két szót sem egymással, mindenféle gátak nélkül fecsegtem végig a faluba vezető utat egészen ideáig a pizzériáig? Meglepő, ugye?
- Neked melyik a kedvenced? Ugye kóla nélkül nincs pizza? - teszem fel a fiúnak a kérdéseket miközben helyet foglalunk az egyik asztalnál. A kajálás mindig fellelkesít, meg hát az is, hogy egy teljesen idegen személlyel oszthatom meg ezt a tevékenységet.

Mihail | pofi

Beletörődtem abba, hogy ezt a Valentin napot már nem mosom le magamról és hiába ködösek az emlékeim, a memóriámból sem tudom kitörölni. Ez volt életem legcikisebb születésnapja, és még csak meg sem kaptam az ajándékot, amire annyira utaltam anyának. Na mindegy... Kaptam helyette egy új barátot...jó, még nem vagyunk azok, de akár lehetünk is, ha el bírja viselni a hosszas beszédemet és hogy néha tele szájjal is beszélek.
Túlságosan fel vagyok dobódva, szóval észre sem veszem, hogy néznek minket - vagy Mihailt -. Úgy megyek el mindenki mellett a kinézett asztalig, mint a huzat, csak és kizárólag az ebédpartneremmel vagyok hajlandó szóba állni.
- Ananászos, ugh - grimaszolok, mert már a gondolatától is rosszul vagyok, hogy meg kelljen ennem a sült ananászt. Teljesen elrontja a pizza élményét, aminek pont az a lényege, hogy sós és összeérnek az ízek, nem pedig elnyomja valami totál oda nem illő.
Mosolygok a fiúra, most, hogy így szemből is látom, meg nézhetem is, be kell valljam, elég szép arca van. Mint egy szobor, aki életre kelt. Egy picit el is gondolkodok ezen, majd a kijelentése térít észhez. Határozottan rázom meg a fejem.
- Ez az első randim. Én hívtalak el, nem szabad akaratodból jöttél, sh! - anyához hasonlóan, Mihail szája elé tartom az ujjam, hogy ezzel jelezzem, nem tűröm az ellenszegülést. Anyja lánya, a nagyi szerint, mikor kifejezem, mit akarok.
- Szerintem én sima szalámisat szeretnék extra sajttal és colával. Semmiképp sem diétással - mosolygok a pincérre kedvesen, aztán vissza a fiúra.
- Tényleg mestertanonc vagy? Egy-két barátnőm odáig van érted - jegyzem meg az arcát vizslatva. Vajon kontaktlencsét visel, hogy ilyen legyen a szeme színe?

Mihail | pofi

- Pontosan. Most éppen te is - vigyorgok rá vidáman és persze elégedetten az akaratom érvényesítésével. Nagyon kedves tőle, hogy majd a végén még ő akar fizetni, de azt nem hagyhatom. Ha már egyszer megvoltak a buta döntések Valentin napon, bebájitalozva pedig megvettem valakit egy randira, hát ne ő vállalja be a következményeit. Én egyébként is szeretek új emberekkel barátkozni, talán még a végén jóban is lehetünk. Ki tudja.
Röviden a pincérre mosolygok, aki a rendelésünkkel együtt eltűnik a pult mögött. Azt hiszem, eddig csak én beszéltem, itt az ideje, hogy a szemben ülő fiú is mondjon pár szót. Na jó...megpróbálom hagyni, hogy szóhoz jusson. Kíváncsian vonom fel a szemöldököm, amikor válaszol az egyébként nem is kérdésnek szánt mondatomra.
- Köszi, biztosan nem. Az én fejem körül nem látsz majd szálló szíveket - határozottan ingatom a fejem, még el is fintorodok mellé. Ez a randi nem éppen randi akkor, ha minimum az egyik fél még bőven messze van az érettségtől. Szerintem sosem leszek szerelmes. A fiúk szemtelenek és neveletlenek, leszámítva ezt az egyet itt szemben. Ő eddig egészen kedves.
- És mit tanulsz? Én auror leszek majd egyszer, ha végre felnőtt leszek - mosolyomból leszűrhető, hogy mennyire lelkesen állok a karrierválasztáshoz, pedig nagyon messze van az még számomra. Még csak másodikba megyek...

Mihail | pofi

Butaságokat beszél, nem is tudom komolyan venni. Nem értem, a barátnőim miért vannak annyira oda érte, vagy akár bárki másért, akit csak láttak, de még nem is beszéltek vele. Nekem legalább megvan a lehetőségem rá, hogy beszélgessek az ő szívük választottjával. Vagy inkább a szemük választottjával?
- A szerelem ül, butít és nyomorba dönt - bölcselkedek, mint akinek annyi élettapasztalata van. Ezt még anyukám egy barátnőjétől hallottam, amikor elvittek magukkal vásárolgatni és egész végig a férfiakról beszéltek. Vele csúnyán elbánt a férje, szerintem igaza lehet. Anya is szerelmes volt és apát elengednie volt a legnehezebb, amin keresztül kellett mennie. Olyan lehet a szerelem, ha rosszra fordul, mint a gyász? Mert akkor aztán tényleg nem kérek belőle.
- Akkor te szereted az emberek bajait hallgatni? - szemöldökömet felvonom, fejemet egy picit oldalra biccentem. Hát nem gondoltam volna, meglepett ezzel az információval. Valami mást, mondjuk tanárságot, vagy sárkánykutatót jobban el tudnék képzelni hozzá. - Kielemzed azt is, akivel pizzázni mész?
Hallottam ám, hogy a pszichiáterek még akkor is elemeznek, amikor nem a pácienssel ülnek. Nem szeretném, ha a fejembe látna és megmondaná, mit kellene csinálnom, vagy faggatna, mert az olyan munkaügy, amiből sosem szabadul.
- Nem tudom. Csak auror, elkapom a gonosz varázslókat és bezárom őket a fegyintézetbe. Szerzek sebhelyeket és a gyerekeimnek majd elmesélem, hogyan szereztem őket.

Mihail | pofi

Lehet, hogy Mihail is butának tart ezért, de én kitartok az állításom mellett, miszerint a szerelem túl van értékelve és erősen kétlem, hogy az én életemben lenne egy fiú, akit meg akarnék csókolni. Borzasztó belegondolni is, mennyi baci jut át egy ember szájából a másikéba és...jaj, ne!
Szemöldököm kissé megemelkedik, mikor belekezd a magyarázatba. Nem hazudok, nem annyira értem, miről beszél, az én életemben kevés volt eddig a dolog, amit rosszul éltem volna meg, egyet leszámítva. Apám volt az életem szerelme, tőle elbúcsúzni felért sok-sok kis lélekhalállal.
- Vagy úgy, Kíváncsi Fáncsi vagy - mosolygok a fiúra. Szerintem nehéz tudniuk a ő korukban levőknek, hogy pontosan mit akarnak tanulni és majd csinálni felnőttként. Én most még ismerem a célom, de amikor majd ott leszek, ki tudja, működni fog-e, azt akarom-e még és egyáltalán lehetséges lesz-e.
A bókjára szívesen meghajolnék, ha olyan helyzetben lennék, de így csak elvigyorodom. Ahhoz képest, hogy egész lefelé vezető úton csak az én hangomat lehetett hallani, most végre Mihail is beszél és nagyon jó hallgatni. Az asztalra könyökölve dőlök előre egy kicsit és iszom minden szavát.
- Túl sokat beszélek, ugye? Bocsánat, majd odafigyelek - értem én, mire utal, le is sütöm a tekintetem és érzem, ahogy elvörösödöm. Az arcom nagyjából olyan színben pompázhat most, mint a hajam. Legalább lenne kiengedve, hogy előre tudjam húzni és eltakarjon egy kicsit... Nagyon ciki.
Egy pici idő kell csak hozzá, hogy újra mosolyogjak és kezdjem elölről a fecsegést az aurorságról. Ha van egy álmom, amihez ragaszkodom, akkor órákig tudnék róla beszélni.
- És hogy megállítsalak, amikor elemzed már minden randipartnered - teszem hozzá nagyokat bólogatva. - Bilincsben foglak elvinni és órákig hallgatlak majd ki.

Mihail | pofi

Mihail sokkal aranyosabb, mint hittem, meg ahogy azt elmondták. Érthető, miért, hát elég ránézni és megmondja az ember, hogy ő egy igazi jégcsap. Milyen szemei vannak már! Ugye, hogy csak egy fagyos, igazi jégszívű embernek lehet ilyen? Na, tévedtünk mind. Legalábbis addig így gondolom, míg el nem csitít. Általában azok, akik velem lógnak, nem kényszerből teszik azt és tudják, mire vállalkoznak. Arra, hogy rengeteget jártatom a szám akár feleslegesen is. Én legalább tudom, hogy így van. De hát ő nem önszántából ül itt velem, legalább egy kicsit jó benyomást kellene keltenem.
- Ez mondjuk igaz. Nekem is figyelnem kell majd a kihallgatásokon - bólintok rá, elterelve a saját figyelmem arról, milyen vörös az arcom. Talán egy kicsit jobbá teszi az, hogy meglátom és megérzem az illatát a kért pizzának. Beleszagolok a levegőbe, aztán a gyomrom is megkordul. Miközben az első szeletért nyúlok, megakadok a mozdulatban és fél szemöldökömet felvonom. Mihailt nézem.
- De mennyire. Ismerek valakit, aki sárkányostort is tud kölcsönadni hozzá - én nem is igazán érzem ennek a mögöttes tartalmát, egészen komoly fenyegetésnek szánom. Lehet, ha Berci itt lenne, már mondaná, hogy ennél jobban ne égessem be magam, már ha lehetséges.
- Jó étvágyat - nagy vigyorral nézek a fiúról a pizzámra és harapok bele egy nagyot. - Merlin szakállára, kóstold meg, ez csodálatos! - hümmögök és a szemem is becsukom, még anya főztje sem olyan finom, mint ez itt. Mikor kiélvezkedem magam, a szeletet, amibe beleharaptam odatolom Mihail szája elé.

Mihail | pofi

- Ha nem leszel bűnöző, lehetnél a társam, vagy segédem. Auror-utánfutó, vagy mi a szösz - vigyorogva vetem fel az ötletet, mit sem törődve azzal az aprócska ténnyel, hogy Mihail pár évvel felettem jár és mire én eljutok addig, hogy elkezdjem egyáltalán kitanulni az aurorságot, ő már rég messze lesz és talán nem is fog emlékezni a fenyegetésemre. - Majd te rám szólsz, ha elterelnék a figyelmem - teszem hozzá, kibővítve ezzel, mire is gondoltam a társ alatt.
Nem tűnik fel, és nem is izgat, hogy neki esetleg máshol járnak a gondolatai. Berci és az idősebbek szoktak olyan témákról beszélni, amik illetlenek és tudom, hogy sokszor egy ártalmatlan mondat mögött is sok ilyet lehet látni, na de én aztán nem gondolok ilyesmire. A felvilágosító óra megvolt, anyu persze nem részletezte, mit lehetne bilincsekkel csinálni a törvényen kívüliek elkapásán kívül. Szóval mi másra gondolnék, mint erre?
Imádom a pizzát, pont mint a jövőmet elképzelni. Ugyanolyan lelkesedéssel kóstolom meg az elém rakott forró tésztát, és mivel jó rellonosként szeretek osztozni, Mihailt is megkóstoltatom vele. Felcsillan a szemem, mikor elfogadja, bár egy pillanatra beugrik, hogy ezt csak Bercivel szoktuk csinálni. Nem kínos? Oldalra pislogok, hogy ki látta, na nem a saját lelkivilágom érdekében, hanem az övében. Gondolom így is elég ciki neki, hogy egy tizenöt évessel randizik.
- Akkor nem bánod, hogy velem kell itt lenned? - teszem fel a kérdést két harapás között. Ha azt mondja, rosszul érinti, akkor sem fogok megharagudni, tökre megérteném. Én sem szeretem az unokatesóimat vinni a játszótérre... - Miért adták el magukat az emberek Valentin napon? Nem értem, ki akarná ezt önszántából vállalni.

Mihail | pofi

- Nem baj, így legalább megvan, ki után fogok futkosni - vállat vonok, teljesen természetesnek tekintem, ami most itt a beszélgetésben zajlik. Szóval futok utána... Szépen hangzik. De csak nem érti félre, jól belemerültünk a témába, már ami az aurorságot illeti.
A pizza tökéletes, a randipartnerem is, szóval azt hiszem, nem bántam meg, hogy licitáltam ezen a butaságon. Máskülönben biztos vagyok benne, hogy egy Mihail-féle szóba sem állna velem, maximum ha Berci haverja és/vagy rákényszeríti, hogy most már pedig váltania kell velem pár szót, rosszabb esetben el kell viselnie, hogy olyan vagyok tizenöt éves létemre, mint egy tízéves.
Annak viszont örülök, hogy mosolyog és azt mondja, nem bánja, hogy velem kellett idejönnie. Igyekszem csukott szájjal visszamosolyogni, szerintem a szemem is felcsillan, olyan boldogság árad szét bennem.
- Ühm...nem voltam magamnál, bebájitalozott valaki a reggelinél - eleinte nagyon ciki volt erről beszélni, de már nevetek rajta miközben elmesélem. - Nem akartam volna, de azt hiszem megtetszett a hajad és gondoltam jótékonykodok egy kicsit - hát ennyi a nagy magyarázat. Az azért nem titok, hogy én a vörös hajkoronámmal szeretem, ha másnak is feltűnő, ami a fején van.
- Akkor ügyesek voltatok - mosolygok tovább, aztán visszafordulok a pizzámhoz. Nem sok mindenre emlékszem abból az estéből, legalábbis a bájitalos részre nem, de nem bánom, hogy így alakult. Ki tudja, talán ez egy barátság kezdete.

// //

Dami | pofi

Ahogy a legtöbb korabeli, Médi is nagy változásokon ment keresztül az elmúlt bő fél évben. Már nem az a kislány, aki nemrég volt, kezdi megtalálni a nőiességét, és határozott elképzelései vannak az életről. Első és legfőbb hosszútávú terve megszabadulni a nagyapja általi nyomástól, azaz elérni, hogy ne kelljen hozzámennie valakihez, aki nem a szíve választottja. Nincs baja a fiúval, igazság szerint egész jól kijönnek, de egyikük sem kívánja még a háta közepére sem ezt a kényszerházasságot.
A mai randi így Valentin napon némileg furcsa, de ő örömmel készül rá, hisz ez a születésnapja is egyben, és Médi szereti a társaságot, az eseményeket. Lányos izgalommal és pánikkal próbálgatja a ruhákat - mintha tényleg fontos lenne, hogy néz ki -, és a mostanság szőkén viselt haját finom hullámokba igazítja. Minimálisan sminkel, és csizmát húz, azért mégiscsak tél van.
Ami azt illeti, elégedetten néz végig magán a tükörben, össze sem hasonlítható ez a kinézet azzal, aki volt tavaly ilyenkor.
- Éhen halok! - jegyzi meg Daminak még indulás előtt. Azért van, ami nem változik. Médi be tudna falni egy ültő helyében egy egész tepsi süteményt, és még nem is tudja, milyen finomság vár rá.
- Boldog Valentin napot - mosolyogva nyújt át egy csomagolópapírba csomagolt kis ajándékot. Tudja, hogy az ablakból figyelik őket minden egyes alkalommal, amíg el nem indulnak, ezért még egy puszit is ad a fiú arcára. Nem készült nagy ajándékkal, a csomagolás alatt csak egy képkeret van, amiben az első közös képükről mosolyognak le. Nos...mindkettejük arcán felfedezhető a feszültség...

Dami | pofi

Valahol szépen elrejtve azon vannak, hogy ez a kapcsolat, ami kettejük között van, az is maradjon, ami. Baráti. A miniszterrel azonban szembe menni elég...nehézkes, de ha tényleg nem lesz szabadulás, Médi talán belenyugszik, mert legalább olyasvalakivel kell leélnie az életét, akivel képesek két mondatnál többet beszélni egymással. A választása azért továbbra is a tiltakozás.
- Menjünk - bólint mosolyogva a kötelező köröket lefutva. Zsebre vágja a kapott bonbont, majd belekarol a fiúba. Nem számított rá, hogy élete első randijai így fognak zajlani, de megelégszik ezzel is. Több, mint a semmi. Más egyébként sem meri randira hívni Radetzky Andor unokáját...
- Leülnék, tudod meddig tart leennem magam...kábé bármivel - von vállat gyorsan. - De gyorsan eszek, és ha van kedved, csinálhatnánk mást utána. Nagyapáék nem várnak korán haza.
Nagy a nyomás a család fiatalabb generációinak tagjain. Bercit már megházasították, Médit kötelezően randikra küldik - de legalábbis erősen javasolják, hogy sűrűn találkozzanak Damival -, aztán ki tudja, meddig várnak vele, hogy bejelentsék a dátumot.
- Készülsz a vizsgákra? Ha szeretnéd, segítek a kikérdezéssel - Médi talán valamivel lelkesebben áll a barátságukhoz, és ő az, akinek akkor is jár a szája, amikor nem kellene. Így viszont nem állnak e kínos csendek, és pillanatok alatt elfoglalnak egy szimpatikus asztalt, ahol a Valentin napi palacsintájukat majd elfogyasztják.

Dami | pofi

Egy pár pillanatig úgy néz Damira, mint aki most pillantja meg élete szerelmét először. Talán így is van, erre a pár másodpercre legalábbis biztosan beleesik, mint nyuszi az odúba. Nem nagy dolog, de neki igenis sokat jelent, hogy tudja, melyik a kedvenc csokija. Igaz, nem tartja titokban, de sokszor még a családtagjai is rosszat emelnek le a polcról.
- Ó! Fela bá... - megforgatja a szemeit. Szerencsére Médinek nem nagyon kellett tőle tanulnia, így esélye sem volt megbuktatni, de hallott egyet s mást, amiből arra következtet, hogy jobb is így.
Kabátját idő közben a szék támlájára helyezi, és leül a vőlegényével szemben. alán kettejük közül számára kevésbé kellemetlen ez a találka.
- Szergej? Ki az? Bemutathatsz neki - szalad fel a szemöldöke, és kíváncsiskodva hajol valamivel előrébb. Közben magához veszi az étlapot is, mert egyébként egészen megéhezett itt a sétában. Belefeledkezik igencsak hamar, ezért a következő, amire felemeli a fejét, az orra elé tolt kis csomag. Vonakodva ugyan, de becsukja az étlapot, és a boríték után nyúl. Először csak elgondolkodva, mereven nézi a két kis tárgyat, aztán felsóhajt.
- Ha ez nem az lenne, ami, imádnám - mosolyog ujjai között forgatva a gyűrűt. Aztán felhúzza az ujjára, eszébe sem jutna erre megkérni a fiút. A helyzet az, hogy a gyűrűért oda meg vissza van, Dami pont eltalálta az ízlését.
- Kulcstartót nem kapok? - vigyorogva pillant fel a másik sötét szemeibe. Amolyan köszönömféle ez tőle.

Dami | pofi

Furcsa, de kettejükben több közös van, mint azt az ember elsőre gondolná. Ilyen például a rajongásuk az állatok iránt. Amint Damien kimondja a macska szót, Médi szeme felcsillan, és lelkesen kezdi el keresgélni a zsebszörny képeit a telefon galériájában.
- Mutatok majd pár trükköt a kütyüdhöz - jegyzi meg apróságként, mert láthatóan szoknia kell még a mugli mágiát az aranyvérű fiúnak. Médi egy igazi lányos, zavaró hangot ad ki, amivel jelzi olvadáspontját. Ennél csúnyább macskát talán még sosem látott, de legszívesebben már most megdögönyözné.
- De tetszik. Ez pedig...imádom - emeli fel a kulcsot, amit visszadobva a borítékba a táskájába csúsztat. Korábban eljátszottak már a gondolattal, hogy azért nem is olyan rossz dolog ez a kettejük között szövődő dolog, mert mint például ezzel, lehetőségek tárháza tárul fel előttük.
Kicsit türelmetlenül toporog az asztal alatt, most már nagyon szeretné, ha megérkezne a palacsintájuk. Amíg várakoznak, felveszi az asztalon hagyott telefont, és Dami nagy örömére készít magáról pár mosolygós szelfit, természetesen a gyűrűjével együtt. Ha túlzásba akarná vinné, háttérnek is kirakná az arcát.
- Pala után megnézzük Szergit? Vagy mást szeretnél? - kíváncsiskodik. Figyelmét nem kerüli el egyébként, hogy amíg nem találkoztak, a fiú mintha magasabb lenne, de nem akar bunkó lenni, hogy ezt meg is jegyezze.

Dami | pofi

- Nekem az is megfelel - bólogat párszor, és mosolyog. Médinek tényleg mindegy, hogy Dami új szerzeményét nézik-e meg, vagy benéznek a menhelyre, ahol legalább olyan cicák is kaphatnak tőlük némi szeretetet, akiknek kevés az esélyük rá.
Ha lehetne, Tekergő mellé még egy egész állatkertet fogadna be, de mindig, mikor eljut arra a pontra, hogy hazavigyen és meg is tartson egy négylábút, akkor édesanyja lebeszéli róla. Ismeri annyira a lányát, hogy habár a jóindulat és szeretet vezérli, hosszútávon nem biztos, hogy megbirkózna a feladattal. Még nem, amíg ennyit szeret csavarogni, és mindig aktívan dolgozik valamin.
Kedvesen mosolyog fel a pincérre, aki megérkezik az óriáspalacsintájával, és mire visszapillant az ételre, egy gyertya is kikandikál belőle. Felnevet, a fejét ingatja.
- Nehéz, nehéz... - gondolkodóan mutatóujját ajka elé tartja, majd egy fél perc szemezés után a gyertyával behunyja a szemét és miután magában elmondta a kívánságát, elfújja azt. - Köszönöm.
A jó kedve kiül az arcára is, legszívesebben jól megölelgetné a fiút, akinek a konfettijeit egyesével szedi ki a hajából, és rakja zsebre. Szereti gyűjteni az emlékeket, és ki tudja, ha nem feledkezik el róla, még talán be is ragasztja a naplójába. Vagy évek múlva előveszi a kabátot, amiben ott lesznek a konfettik, és eszébe jut ez a nap.

Dami


Nem nézi az órát amióta itt üldögélnek a stégen, és sorra isszák az üveg söröket. Valahogy mindig tudnak miről beszélgetni, hol Médi mesél a napjáról, hol Dami szidja a nagyszüleiket. Vagy éppen fordítva. Médi szereti hallgatni, mit csinálnak a macskák, ha épp nem látogatja ket néhány napig. A helyzet az, hogy a fiú szobájában mindig sokkal nyugodtabb. Az ő otthoni szobájába váratlan vendégek toppannak meg rendszeresen, a népes család valamiért nem szereti tiszteletben tartani a magánéletet. Nem mintha sok lenne ebből Médinek. Inkább titkai, na azok vannak arról, mit is csinál, amikor azt hazudja, a vőlegényével tölti az időt, közben viszont egészen máshol jár.
- Majdnem elfelejtettem! - ugrik fel egyik pillanatról a másikra, hogy a hátizsákjához lépjen. A félig még teli üvege majdnem felborul a lendülettől, de szerencsére talpon marad. - Hoztam máklikőrt. Próbáltad már? - lelkes, ami nem meglepő. Minden újdonságért így szokott lelkesedni, ha olyasmiről van szó, amiben lát potenciált. Ha akarja, ha nem, kénytelen lesz ő is inni belőle.
A lány lepattintja az üveg tetejét, és beleszagol. Úgy grimaszol, mint egy kisbaba, akivel először kóstoltatnak citromot.
- Azta! Kóstold meg előbb te - adja át ezzel a lehetőséget, na meg az üveget barátjának. Az elmúlt egy évben egészen megedződött Damien mellett a mája.

Dami

Egy ideje szinte minden szabad percét Damiennel tölti. Talán a nagyapja neve, talán a vőlegénye családjának említése, talán csak Médi túlzott energiája az, ami miatt elpártoltak mellőle a barátai. Igazából nem bánja, mert így legalább azok veszik körül, akikkel tényleg jól megértik egymást, és az együtt töltött idő nem feszengős, sokkal inkább szórakoztató.
Amikor felpattan, inkább a túlzott energiájára lehet tippelni, mint eltaszító tényező. Rellonos létére ugyanis olyan, akárcsak egy eridonos hurrikán. Képes elsöpörni mindent és mindenkit, ezt pedig sosem fogja igazán kinőni.
- Berci segített - vonja meg a vállát. Általában csak a gondoltára lelkesedik fel, hogy ő most majd jól be fog rúgni, aztán ennek két korty a vége. Talán majd ma, talán a máklikőr meghozza a kívánt hatást. - Egész jó az illata. - Állapítja meg a grimaszt követően. Azt Dami is biztosan tudja, hogy ezt nem gondolta komolyan.
Felvont szemöldökkel hallgatja a diópálinkás történetet, majd elhúzza a száját.
- Miért a nagyié? - igen, Médi. Ez az első és legfontosabb kérdés. Ezalatt végigköveti a fiú minden egyes mozdulatát, egészen addig, míg bele nem kóstol az italba. Ő a tesztalany, a lány csak akkor iszik belőle, ha Dami nem köpi ki a vacsorájával együtt.
- Édes? Mint a karácsonyi süti? - azonnal kiveszi a kezéből az üveget és mohón belekortyol a likőrbe. Először elfintorodik, mert az íze túlzottan intenzív és kicsit csípi is a torkát, majd ahogy ízlelgetni kezdi, ráküld még egy kortyot. - Damien! - vágja gyomron lendületből a felfedezésének nem csak hangot, de mozdulatot is adva. - Ez nagyon jó.
Miközben visszadugja az üveg nyakát, tekintete a mellette ülőn állapodik meg. Átfut egy gondolat az agyán, amire hümment egyet.
- Szerinted ilyenkor azt hiszik, hogy lefekszünk egymással? - teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a feltett kérdést. Megint hümment. - Nem, mert azt mondtam nekik, hogy veled akarok nyaralni menni. Meglóghatsz ahová csak akarsz. - Végül a saját kérdését sepri a szőnyeg alá.

Dami

Lehet. Megvonja a vállát, de a továbbiakban nem érdekli sem a nagyi, sem az említett néni családja. Kíváncsisága a likőrre koncentrálódik. Médiben ez örök, sok minden érdekli, aminek általában hangot is ad. Talán nagyobb lelkesedéssel is, mint azt általában az emberek megszokták. Így könnyedén okoz fizikai fájdalmat egy ártalmatlan ütéssel is, de mivel Damien egy nála két fejjel magasabb, nem éppen törékeny kisfiú, felnevet a reakcióján. Ő Médi, a százhatvan centis szörnyeteg.
Miközben őszinte érdeklődéssel nézi Damit, fél szemöldöke megemelkedik. Nem érti a reakció miértjét, hisz egy ártatlan kérdést tett csak fel, majd kiegészítette valami teljesen eltérő, így mégis szépen egybeolvadó dologgal.
- Most mi? Zavarba hoztalak? - általában nem szokta szóvá tenni a hirtelen változásokat, most azonban kiszalad a száján a kérdés. - Addig jó, amíg elhiszik. Meg kellene gondolnom, hogy színésznek megyek az aurorság helyett, szerintem tökéletesen játszunk. - Hangja szárazan cseng a lány hanglejtéséhez képest. Vicces, ha belegondol, mit képzel a családja, kevésbé szórakoztató viszont a valóság és a hetek felgyorsult múlása.
- Már megint? Utol foglak érni hamarosan - felhorkant, mert egyáltalán nem örül annak, hogy Dami ennyire nem foglalkozik a jövőjével. Aztán elveszi az üveget, s meghúzza, miközben vállával meglöki a mellette ült. - Vagy pont ez a szándékod, hm? Hogy jóslástanon foghasd a pad alatt a kezem? - határokat nem ismer, de profin zavarba tudja hozni a másikat anélkül, hogy ezt észrevenné. Médi csak viccelődni próbál.

Dami

Médi szemöldöke magasra szalad, a mozdulatban is megáll a keze, amivel az üveg után nyúlna. Megütközve néz a mellette ülőre egy darabig. Nem veszi komolyan, elvégre Radetzky Médiről beszélünk, aki tizennyolc évesen is azon az úton van, hogy egyáltalán közeledjen a felnőtté váláshoz. Még nem, még visszafogja magát. Ha elmenne egy pszichológushoz, valószínűleg érdekes dolgokat állapítana meg róla, kiindulva az édesapja korai halálából.
Próbálkozik, hátha visszajön Damien kedve az élethez és ott folytathatják az esti szórakozást, ahol abbahagyták. A tipikus Médiskedés azonban nem jön be, sőt. Meg is húzza magát egy időre, pedig egész lényében tombolni kezdenek az érzések, amiket egyébként sosem engedett még ilyen szinten elhatalmasodni. Mindig pozitívan áll a dolgokhoz, legyen szó múltról, jelenről, vagy jövőről. Most viszont csak szorítja az egész a mellkasát, amin egy nagyobb korty likőrrel igyekszik segíteni. Az ital égetve a torkát, nagy gombócként kúszik le a gyomrába. Újabb percek telnek el csendben.
- Egy szemét f*sz vagy, Damien - állapítja meg halkan, maga elé nézve. - Nem én tehetek róla, hogy szar az életed. Képzeld, én sem repesek az örömtől, mert hozzád mehetek feleségül. Vagy mert évek óta azt játsszuk, hogy kedveljük egymást - Médi még sosem volt ilyen undok, keserű, mint ebben a pillanatban. Állkapcsa megfeszül miközben a fiú felé fordítja a fejét. Nem gondolja komolyan, egyszerűen csak nem érzi kölcsönösnek. Mert ő kedveli, sőt, barátjának tekinti a Felagund fiút. - Pedig azt is gyűlölöd, ahogy levegőt veszek - közelebb hajolva, a másik fülétől nem messze sziszegi a szavakat. Ebben a percben nem gondolkodik. Nincs félelemérzete, nem látja maga előtt a jelenetet, amint Dami a tóba fojtja dühében. Pedig esélyes, ha egyre jobban megered a nyelve.

Dami

Olyan feszültség ül köréjük, melyet Médi korábban még nem tapasztalt. Még az eljegyzéskor sem. Talán az apja halálakor volt benne ennyi düh, ennyi lappangó érzelem, amitől legszívesebben csak felüvöltött volna. A mellkasát most is feszítik az érzések, de azok után, hogy a fiú fejéhez vágja a dolgokat, egy szót sem szól. Levegőt is alig vesz, mert érzi, hogy ezzel most nagyon csúnyán átlépett egy határt, amit nem kellett volna.
A rossz érzések mégis ott keringenek benne. Pillanatok alatt dől össze a felépített világuk, amelybe elmenekültek a valóság elől. Médi mindig azt remélte, hogy az idő múlásával majd helyrejön minden, ők pedig azután is jóban lesznek, hogy a nagyszüleik rájönnek, nem kell őket egymáshoz kényszeríteni. Másra nem gondolt. Nem vette számba annak lehetőségét, hogy mi lenne, ha csak úgy felbontanák az eljegyzést. Nem gondolt bele mielőtt megszólalt, hogy mi lesz, ha ezzel eltaszítja magától a fiút. A hirtelen harag csak ritkán jellemzi őt, de mindig a legrosszabb pillanatban.
Végig a mellette ülőt nézi, már amennyit a sötétben lát belőle. Az alakja kivehető, s arcát is úgy ahogy, de látja. Bár ne látná, mert olyasvalamivel kell szembenéznie, amire nincs felkészülve. Damien hirtelen mozdulatára ugyan hátrahőköl, és szíve hevesen kezd verni, nem mozdul. Nem áll ellen és nem menekül, egy fél mozdulatot tesz csak a zsebében pihenő pálcája felé. Elnyílnak ajkai, amikor hirtelen mozdulattal Dami a gitárja után nyúl, s Médi ajkain kiszalad az egész idáig bent tartott levegő. Néhány másodpercig hallgatja a stégen csattanó léptek hangját, majd hirtelen felugrik és futni kezd utána. Megbotlik kétszer a lécekben, mire előhúzza a pálcáját és fényt varázsol maga elé.
- Damien! - hangja egyszerre cseng parancsolón és kétségbeesetten, a végén pedig elcsuklik. Jelen pillanatban nem érdekli semmi, az sem, hogy minden holmiját a stégen hagyta, ahogy az sem, kitöri-e a bokáját.
Amikor beéri az óriás barátját, megragadja a karját azt remélve, lesz valami haszna és Damien legalább hajlandó lesz megállni.
- Kérlek maradj! - kezét leengedi, ahogy a pálcáját is. Mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, ahogy Médi próbálja visszafojtani a sírással vegyített kiáltást.

Dami

Mellkasát mardossa az érzés, amit saját maga váltott ki. Pedig Médi pontosan tudhatná, hogy az embereket akkor kell megbecsülni, amikor ott vannak mellette, mert ha egyszer elmennek, talán soha többet nem lesz esélye rá, hogy elmondja, hogy érez. Vagy egyáltalán rájöjjön, milyen érzések vannak lelke mélyén. Ott, ahonnan ez a sok keserűség származik, ahol mindezt eltemette, s mégis egy pillanat alatt a felszínre tudtak törni. Médi a cuki. Médi a vidám. Médi a lökött kislány. Médi...a lány, akinek talán csak egy valódi kapaszkodója van az életben. Ő, aki soha sem árulta el, mégis Ő kapja mindazt, ami másnak járna.
A torkára fagynak a szavak, a nyári szellőtől megborzong. Két kezét leeresztve, a földet világítva áll Damien előtt. Szeretne bocsánatot kérni, elmondani mindent, ami a fejében jár, de képtelen megszólalni. Szaporán veszi a levegőt, mely egy idő után elhal, ahogy a fiú hangja egy egészen más világot teremt körülötte.
Először meglepettségében felejt el levegőt venni, majd csupán a beállt feszültség miatt. Aprónak és gyengének kezdi érezni magát. Egész testében reszket, de képtelen mozdulni. Jelen pillanatban az egyetlen dolog, amibe kapaszkodik, az az egyetlen fényforrásuk, a fűben köralakot megvilágító pálca. Úgy markolja, mintha az élete múlna rajta, és talán tényleg így van.
Élesen szívja be a levegőt. Ebben a pillanatban veszi észre, hogy arcát könny áztatja. Remegő, jéghideg kézfejével törli meg arcát. Képtelen gondolkodni, egyszerűen nem érez mást, csak fájdalmat. A sajátját és a másikét egyaránt. Ha csak egy kicsit tovább gondolkodott volna...
Percek telnek el. Nem múlik sem a remegés, sem az érzések. Nincs megkönnyebbült sóhaj, vagy akár csak gondolat arra, hogy ennyi volt az egész, jöhet a happy end.
Bátortalan lépést tesz felé. Megragadja a pólóját, mint valami kapaszkodót, és ha ezen a ponton Damien még nem hátrál, homlokát a mellkasának dönti. Nincs mi vezesse, nincs ami azt súgja, így kell cselekednie. A saját érzéseiből merít erőt, mert nem akarja, hogy így legyen vége annak az eltolt kapcsolatnak, ami az övüké.

Dami

Ha fel kellene sorolnia az életében öt olyan dolgot, ami fontos számára, a listán szereplők között Damien neve is szerepelne. Azt, hogy ez így van, az ember nem is gondolja addig, amíg nincs azon a ponton, hogy elveszítse, ami számít, amit szeret és amihez ragaszkodik. Ha nem is mesébe illő kapcsolat az övék, de valami olyan, ami bizony mélyen gyökerezik. Mert nem tudja, de igenis nehéz lenne elengednie őt, aki a legjobb barátja.
A könnyek némán áztatják Médi arcát, arról legördülve pedig a fiú ruháját. Visszhangzik a fejében a dal, az itt-ott kiejtett szavak, lelkét mardossa az a mélység, amivel a frászt hozta rá. Megijedt. Na de nem attól, ami történt, sokkal inkább a mögötte megbúvó dolgoktól. Médi nem magával foglalkozik első sorban, de érzi, hogy Damien esetében olyan felszínes kapcsolatot sikerült kialakítaniuk, melyben egyikük sem látta a másik igaz valóját.
Percek is eltelnek, mire megmozdítja fejét, s kisírt szemeit a félhomályban még szomorúbb arcra emeli. Ujján megfeszül a gyűrű, amit tőle kapott, a holdfény megcsillan a leveleket kitöltő köveken. Lenéz rá, majd újra a sötét szemekbe. Lélegzetét visszatartva csúsztatja fel jobbját a másik arcára.
- Sajnálom - hosszan fújja ki a levegőt tüdejéből, de ezzel nem érzi magát könnyebbnek. Mellkasára ráült az a sok szomorúság, amit nem fog tudni egyhamar elengedni. Valószínű, hogy Damien nem tud mit kezdeni Médi érzelmi kitöréseivel és ezt a lány is tudja. Habozik. Nyel egy nagyot, mielőtt újra erőt venne magán egy mondat megformálásához.
- Én nagyon szeretlek téged - szavai halkan törik meg az éj csendjét. Talán ez az a pillanat, amikor az este folyamán legjobban retteg. Nem akarja hallani ugyanazt az ő szájából, amit Médi maga a fejéhez vágott a stégen.

Áron
csinosban

Tipikusan az a lány, akinek nincsenek barátnői, csak fiúbarátai. A lányok egyszerűen vagy félnek tőle a családja miatt, vagy csak túl pörgősnek bizonyult az évek során. Ez most változott, Amerika megtette a hatását és a pánik is állandó része az életének. Talán ezért is igyekszik mindél több dolgot kipróbálni, sok emberrel megismerkedni. Reméli, hogy az este folyamán az első randit is kipipálhatja a listáján, erre ugyanis még mindig nem került sor. Kezd kissé cikissé válni, hogy tizennyolc évesen az évfolyamtársai közül egyedül neki nem volt még fiúja. Pedig titkon vágyik rá.
Siet a megbeszélt találkozóra a fiúval, nem szeret késni, de mindig elszámolja az időbeosztást. Hiába ismerik egymást jól, szeretne jó benyomást kelteni, ezért az anyukája még a haját is elkészítette. Fázik a lába rendesen a magassarkúban, de legalább a kabát melegen tartja.
- Szia! - köszön rá néhány méter távolságból. - Bocsi, hogy késtem, mindig így járok... - szabadkozik. Odalép hozzá és öleléssel köszönti. Áron is bőven fölé magasodik, még így sarkakon is törpe hozzá képest.
- Menjünk be, mert lefagytak a töpjeim - utal ezzel a lábujjaira és már be is lép a cukrászda ajtaján.

Áron
csinosban

Jó kedvűen lép be Áron előtt a cukiba. Izgul, mert nem nagyon szokták fiúk ilyen helyekre invitálni, főleg nem kettesben. Maximum az "ugorjunk be egy sütire", vagy "szülinapod van" felkiáltással térnek be. Rábízza magát, kicsit még bele is pirul a kedvességébe. A kabátját a szék támlájára helyezi és leül a másikkal szemben. Egészen magasra szökik a szemöldöke a rózsát látva. Ritka pillanatok egyike, hogy nem jut szóhoz, de ez történik. Hálásan mosolyog rá és beleszagol a virágba.
- Köszönöm, ez nagyon aranyos. Még sosem kaptam csak úgy virágot - nem tudja, miért mondja ezt ki, de még mindig jobb, mintha nem beszélne semmit, csak csücsülne ott a társaságával szemben, mintha megkukult volna.
A feléjük közeledő nőre emeli tekintetét, de még el sem jutott addig, hogy belenézzen a felhozatalba.
- Egy madártej-szeletet szeretnék kérni egy pohár meggylével. Köszönöm - mondja el azt, amit az anyukája szokott hazavinni neki, amikor kedveskedni akar. Mosolyog egyet a nőre, aztán a fiú felé fordítja a fejét.
Amikor eltűnik a nő, Médi sóhajt egy aprót.
- Milyen napod volt? Képzeld, engem megkergetett egy crup. A gazdája ott hagyta a könyvesbolt előtt, de meglátta Tekergőt a vállamon és egészen hazáig futott utánam - meséli az őrült napját. Úgy látszik, visszatért az igazi Médi.

Áron
csinosban

- Pedig megnézném az arcod, ha egy rendes esernyőt rakna bele - vigyorog Áronra és már el is képzeli, milyen lenne. Egy szép kis piros esernyő, még menne is hozzá.
Lelkesen mesél, mert kezdi érezni, hogy végtagjai felmelegedtek és attól, mert kettesben ülnek itt Áronnal, még nem kell egyből zavarban lennie. A rózsával szemez pár másodpercig, de hallgatja közben a másik napját. Figyel a részletekre, bár nem garantálja soha, hogy a gondolatai kuszaságában meg fognak maradni a fejében az információk.
- Ugye? Néhányan még meg is sértődnek amikor viccelni próbál velük az ember. Pedig meddig tart visszanöveszteni a hajukat bűbájjal? Semeddig - forgatja a szemét, ezzel elárulva azt, mivel szokta megviccelni a lányokat, akik túl unalmasak számára. Nem is barátkozik lányokkal, inkább a fiúkkal, ők általában könnyebben veszik a poénokat és lehet velük vadulni.
- Köszönjük - mosolyog a nénire, amikor kihozza a rendelésüket. Halkan kuncog a fiú esernyőjén. - Hát...ez az, amit kértél. Bájos - mutat a kis esernyőre a kólában.
- Egészségünkre - emeli a meggyleves poharát (esernyő nélkül) koccintásra. Már most jólérzi magát, pedig még meg sem kóstolta a süteményt. - Majd megkóstolhatod az enyémet is, ez a legfinomabb, amit ismerek - ajánlja egyből.

Dami hazatérése | Médi

Alig két napja érkeztem haza, még ki sem pakoltam igazán a ládámat. Fontosabb dolgaim vannak, mint például az, hogy Damien érkezésére kint legyek az állomáson. Ez a szünet, amíg nem találkoztunk túl hosszú volt. Bár Bercinek bőven tudtam mit mesélni, azért az a barátság más. Alig várom már, hogy meghallgassam a fiú beszámolóját az útjáról, a helyekről, ahol járt, na meg az emberekről, akikkel találkozott.
Nem sokan várunk az állomáson, hétvégén nagyobb lesz a tumultus, de azért a biztonság kedvéért előrébb állok, hogy kiszúrjuk egymást, amikor befut a vonat. Amikor lepillantok, akkor veszem csak észre, hogy a cipőm ma otthon maradt. Úgy tűnik, az eszem is. Sebaj. Az órára, majd a kiírásra pillantok. A vonat végre feltűnik a kanyarban.