Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
 Eléggé jó itt. Mondom ezt úgy, hogy most érkeztünk, és eddig minden tanár totál kedves és cukker volt velünk. Oké, kivéve a bájitaltan tanárt, de hogy legyen kedves egy olyan tanár, aki élvezettel adagolja a patkányszívet egy fortyogó üstbe? Undi. Szóval neki elnézem, hogy amúgy is keserű élete van. Már most amúgy kiválogattam magamnak a dorolmbolós tanárokat, vagyis, akik megérdemlik, hogy nagyon odafigyeljek rájuk. Ilyen Westwood, a művészetek tanci, mert benne van valami állatiasság, ami eléggé megköveteli a figyelmet, Grace Green, aki bár engem sajna nem tanít, de eléggé észrevehető látvány, valamint a számmisztika tanár, Vasváry, akire nem tudok nem odafigyelni, mert hát ja, eléggé szép. Én pedig elé nagy bajban leszek, mert alapból se tudok koncentrálni a számmisztikára, nem, hogy így. Viszont a suli határozott pozitívuma, hogy legalább van mit nézni. Meg van ez a falu, és mivel hétvége van, egészen pontosan vasárnap délelőtt egy kiadós eső után, így nem sokat lézengenek itt, pedig azt hallottam, hogy elég sok itt a kisbaba. Felhúztam azonban a fekete-fehér csíkos pólómat, azt, amelyik olyan rendkívül tapad a testemhez, hozzá egy magas derekú fekete csőnacit, majd a kettőt kiegészítve egy hatsoros oldalövet arany színben, és azt a csizmámat, ami fekete, az orra pedig arany. Azért nem fogok a sárban topánkába caplatni, dobhatnám is ki a fenébe, és akkor bizony megszakadna picikét a szívecském. A gondolatra is elönt egy halvány bánatmorzsa, de ahogy a tükörbe lecsekkolom az outfitem, egyből továbblendülök. Egy fekete hosszú, de vékony kabit is magamra kapok, azt a fajtát, ami még nem elég hozzá, hogy ne ázz meg, de LA-ben éppen nagyon menő, belepakolom a főbb és elengedhetetlen dolgaimat: Szájfény, pénz, bűvölt mobil, füles és már suhanok is a szabadságot jelentő tölgyfaajtó felé. Zűrös napok ezek. Nem elég, hogy az idő miatt extragöndörnek és mégis laposnak érzem a hajam, most még ez a Jelena botrány is itt van. Totálisan kivagyok tőle. Nem hiszem el, hogy Justin tényleg eljegyzett valami hirtelen jött nőt, de azt nagyon adom, hogy Miley megvédte Selenát, amikor beszóltak neki. Különben is, pont a különbözőségeket keresik, akkor meg? Nem értem ezt a beszólogatást. Lefelé menet az egyik új kedvenc számomat hallgatom, és amikor leérek, körbenézés nélkül indulok meg a hinta felé, hogy abba csüccsenve hajtani kezdjem magam. Rendet kell raknom a fejemben.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
A zene elvette minden gondolatomat, és nagyon jót tett az is, hogy a szél egyre többször kapott bele a hajamba, ahogy fokozatosan növeltem a tempót. Mivel itt vagyok már egy ideje, nem kevésszer kalandozik el a figyelmem, így őszinte leszek, fogalmam sincs, hogy mikor került ide a srác, aki a mellettem lévő hintában végzi ugyanazt a tevékenységet. De hát végül is, ezért vagyunk itt, hintázni.
Ilyenkor, amikor egyre magasabbra és magasabbra érek, akkor úgy érzem, mintha madár lennék, és nem, nem vágyom szabadságra, főleg mert nem érzem magam rabnak vagy elkötelezettnek, és a páva sem azért a patrónusom, mert bármily ilyen irányú szimbolikát akarna kifejezni. Azt viszont nem tagadom, hogy szeretem a szép dolgokat és ékesíteni magam, így ezért kaptam meg ezt a sorstól. Amúgy imádom, néha csak úgy eszembe jut egy-egy erős és szép emlék, és megidézem, hogy csodálkozzak az áttetsző szépségében. Ez már csak ilyen. Örülök neki, hogy nem tud beszólni, hogy most már unja, hogy csak úgy ok nélkül megidézem, mert akkor már legalább egy jó kis üzenetet vagy egy helyes mumust had küldjön már el melegebb éghajlatra.
Mikor érzem, hogy kezd kiakadni a hinta - konkrétan dobott egyet -, abbahagyom a hajtást, és hagyom, hogy lelassuljak, természetes körülmények között. Mikor már biztonságos, előveszem a lejátszólistámat és egy barátságosabb számra tekerek, majd mintha ez az előbbi meg sem történt volna, megint elkezdem hajtani magam, de már nem olyan vadul, mint az előbb, és csak remélni tudom, hogy nem lettem kócos az előbbi tempóban. Mondjuk úgyis túlgöndörítettem kicsit a hajam, talán még segítene is az eseten a dolog.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Én a magam részéről tökéletesen jól elvagyok, ami nem véletlen, hiszen az én telefonom nem esett homokba. Egy csomó biztonsági óvintézkedést elkövettem azután, hogy megtudtam, mennyibe kerül a rúnázás. Van rá apunak pénze, nem az, de hát ne már, hogy ő ennyit kiadott érte, hogy megírjam a szokásos minden szupcsiségesen szupcsi üzeneteket, és akkor hetente kelljen neki újat vennie és felrúnáznia. Van mindent álló tokom és egy csomó jóság hozzá. Mondjuk a kedvencem a cicafüles szilikontok unikornisos szarvval, mert én egy cicukornis vagyok. Viszont a srác telefonja leesett, ő meg mondott valamit, amit a zene miatt nem értettem, így csak abbahagyom a hajtást, és kiveszem a fülemből a két kis bigyót.
- Szakított veled a barátnőd?
Kérdezem olyan kedvesen, hogy ne érezze magát nyomás alatt, amiért egy idegen ilyeneket tesz fel. Én csak következtetek, mert a homokba dobott telefonon kívül is vannak árulkodó jelek. Ilyen például az, hogy itt ül, egyedül és sem az ominózus barátnő nincsen sehol, sem a haverok, akikkel kijön gangelni az ember. Nekem még nincs sok barátom, azért vagyok egyedül, a pasim meg nem a pasim, de ezt most nagyon bonyolult lenne elmagyarázni, meg amúgy is privát, hogy mi milyen formában ismerjük egymást. De mondjuk egy havi ittlét után azért már, ha kijövök ide, minimum két másik emberrel akarom tenni, akikkel dumcsizhatunk az élet nagy dolgairól. Amikor teljesen megáll a hinta, mintákat kezdek el a homokba rajzolni, csak úgy, hogy lefoglaljam magam.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
- Ha elhagyott, akkor azt mondanám, sajnálom.
Nem vagyok én érzéketlen, meg semmi ilyesmi, igazából, mint a lányok legtöbbjének, nekem is hatszáz gondolat szalad végig az agyamon egyszerre. Egyetlen illat alapján eszembe tud jutni egy emlék, egy érzés, egy elképzelt szerelem a kedvenc popsztárommal, pedig ezek egyike se függ össze a másikkal. Miközben pedig a tökéletes esküvőt tervezem, tudok tanácsot adni a barátnőmnek a bájitalházijában és ki tudom találni, hogy mi legyen a legendás lényeg gondozása beadandóm központi témája. Eléggé multifunkci vagyok, és imádom. Rendesen imádom, hogy ennyire nagyon sok minden pörög bennem, és én nem az vagyok, aki olyan nagyon követeli az egyenjogúságot, Merlin mentsen tőle, dehogy, imádok elesett és megmentésre szoruló nő lenni. Emancipáció? Köszönöm, nem. Tisztelem persze az erős és független nőket, de én nem vagyok ilyen. Erős semmiképp, független meg aztán... hahaha.
- Az szívás. Nem lett baja? Én a sajátomra vettem üvegfóliát meg tokot is, imádom, mert ilyen macskás, nézd.
Teljesen megállva belenyúlok a zsebembe, és előhúzom a pink színű csodámat, amit finom aranyporral tettek meseszerűbbé, és mutatom neki a szilikontokot, ami hasonló színű, és ami a legjobb, a teteje két macskafülben végződik, a kettő között pedig egy unikornisszarv van.
- Cicakornis.
Teszem hozzá még a magyarázatot, hogy miért is van ott az a szarv, majd egy pillanatnyi csodálás után vissza is teszem a zsebembe. Nem tudok nélküle létezni, de megígértem anyukámnak, hogy majd kevesebbet nézegetem a közösségi oldalakat, vagy magamat, sőt, kevesebb selfie-t csinálok. Háááát, mondjuk azt, hogy gyógyulófélben vagyok már, de azért nem tökéletes az eredmény még.
- Eridonos vagyok, hogy oda való vagyok-e, azt nem tudom, de oda osztottak be. Na és téged?
Érdeklődöm vissza, mert jelenleg még halvány lilám sincsen, hogy a mellettem ülő vajon hol hajthatja álomra a szemét.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Noelke Magának ez a harmadik hajszíne a héten.
Jegyezte meg az egyáltalán nem kedvelt tanárom a hozzá illő fintorral a tényt, hogy vörösből kedden csibeszőkévé, most pedig hamvas fehéresszőkévé avanzsáltam. Nem lehet minden varázsütésre, szegény hajam pihent egy két napot, mielőtt kifehéredett volna, de akkor még nem voltam biztos a színben sem, amikor változtattam. Most pedig ez van. Mások azt mondják, hogy amikor megváltoztatják a külsejüket, az azt üzeni, hogy más emberként szeretnék folytatni, tiszta lap meg érzelmi túlcsordulás. Én eléggé jóban vagyok magammal, sőt, ami azt illeti, kicsit túlságosan is szeretem magam, néha már olyan szörnyen nagyon, hogy észre se veszem, mennyire elfáradtam a tükör előtt való tetszelgésben. Tudom, tudom, az egoizmusát minden ember pironkodva tagadja, hát én azt hiszem, eléggé félresikerültem ebből a szempontból, és ami azt illeti, apám és a bátyám is tettek erre még pár lapáttal.
Farmershortomban és egy kék V nyakú pólóban várom a lángnyelv pizzámat békésen. Amióta ez a hely megnyitott, kábé vagy hatszor voltam már itt, és egyszerűen nem tudok betelni a hely impulzusaival. Fiatalok, többnyire, mindenki laza és beszélget, néha csak ülni is jó itt. Én most ilyen csak itt ülősben tolom, és az egyik kedvenc hobbimnak élek, amikor a jobbra meg balra húzogatós alkalmazásból felpillantva ismerős arcot pillantok meg. Szinte hihetetlen, hogy tényleg mennyit képes változni az ember egy pillanat alatt. Lopva megigazítom a loboncom, azért jól akarok kinézni, nyilván. Mellettem elhaladva megérintem a karját, remélve, hogy felhívom magamra a figyelmet. Pilláimat rebegtetve nézek fel rá.
- Rockerarc lettél?
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Noelke - Uh, azt hiszem inkább a csoszogósok klubjában lenne a helyed.
Én viszont - vele ellentétben - hallottam, ahogy megropogott a háta. Eléggé para az ilyet hallani. A levegőben új illat kezd el terjedni, és a pocakom is sejti már, hogy ez az én pizzám lesz. Addig is, amíg az nem ér oda, a már félig elfogyasztott üdítőmből kortyolok egy nagyot. Nem ezt akartam rendelni, de a srácnak olyan szép zöld szeme volt, hogy hirtelen csak levendulás limonádé jött ki a számon, még jó, hogy kicsit kértem…
- Óóó, köszi, kérhetek még egy málnásat?
Emelem fel a majdnem üres poharamat, ő felírja, és a pizzám lepakolása után már indul is neki, hogy készítsen egyet nekem. Addig pedig elhatározom, hogy nyakkitörés helyett inkább pozíciót váltok. A telefonomat elpakolom a zsebembe, különben is, lassan letilt az alkalmazás, és a tányéromat megfogva pattanok fel a saját kis asztalomtól és telepedtem át az övé mellettire, amit még közelebb is húzok hozzá kicsit. Közben egy limonádéval és egy mosollyal is gazdagabb leszek, és nagyon úgy érzem, hogy ma jó estém lesz.
- Kincskeresés?
Pillantok a térképre, de nem igazán érdekel, hogy mit látok, nem szeretem ilyen szinten beleütni az orrom mások dolgába. Viszont a megjegyzésére kissé felvont szemöldökkel pillantok fel, de nem válaszolok azonnal, előbb a szívószálat a számhoz emelve, kiirtom a levendula ízét a számból.
- Nem lehet.
Még egy sóhajtás is belefér, de azért nem akarom túljátszani.
- Egyrészt Daenerys mánia van, másrészt meg ettől a színtől sokkal nagyobbnak hat a szám, és a fiúk csípik a telt ajkakat.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Noelke - Elköltözöl? Óóó...
A számat nagyon drámaian lebiggyesztettem, és ha lehet a pilláim mögül még kiskutyásabban néztem rá, mint ami alapból is van. Nagy gomb szemekkel születtem eleve, ehhez jönnek a pilláim, a műpilláim meg a tökéletesen megkomponált sminkem, ami még azt is el tudja hitetni, hogy tök természetesen van ilyen dús pillaállományom, pedig dehogy! Ha tudnák, hogy mennyi munka van ebben. Mondjuk imádom csinálni meg csináltatni.
- Azért nem panaszkodom azok számára, akiknek bejön a dolog.
Ráadásul a természet még meg is áldott, mert a felső és alsó testem más méretezést kíván meg. Megjegyzem, ebből a szempontból teljesen természetes vagyok, pusztán annyi a helyzet, hogy a dús keblűek osztályába tartozom, mert hát anyám is, a nagyanyám is, de még a dédnagyanyám is ilyen extrával volt felszerelve. Persze a csípőm meg a derekam ehhez képest teljesen el van tűnve. Na most, egy ilyen alappal nyilván rádolgozik az ember a fejre is. Én legalábbis ezt tanultam otthon.
- Ööö... szomszédlány barna.
Az első pillanatban nem akartam megmondani, hogy milyen is vagyok, de végül is tudom, hogy ez az a hajszín, amelyikkel nem láthat soha, senki, mert olyan uncsivá tesz, hogy belenézek a tükörbe és még a szépítkezéstől is elmegy a kedvem, pedig az aztán az én alap működésemhez kell, mint a pletykák. Legyen mugli világ vagy varázs, imádom a sztárok mocskos kis titkait. Ezért vagyok még életben, még nem lezárt a Jelena-ügy. Én pedig nem mehetek úgy a másvilágra, hogy nem tudom meg mi a vége, mert hát az gyöngyházszín nem áll jól nekem, nem maradnék szellemnek.
- Miért nézel ki csövinek?
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Noelke - Tök szomorú az, amikor az emberek lelépnek. De hát tudom, hogy megy ez, kell a változás. Na nem mintha én ne a levegőváltozás iránti igényem miatt léptettem volna meg magam Angliából. Jó oké, ebben az is közrejátszott, hogy az ikrem egy kicsit elszállt, és úgy tippeltem, hogy a bátyánk közelében nem mer majd nagyon alkotni. Szívás lenne, ha a temetésére kellene mennem, mert tudom, hogy ha őt elveszítem, akkor semmi értelme se lesz hosszú ideig az életemnek, vagy lehet, hogy egyáltalán sem. Mi olyan igai ikrek vagyunk. Egyszer osztálykiránduláson voltam, még tíz éves korom körül, és egyik pillanatról a másikra elkapott a sírógörcs, és éreztem, hogy fájdalom ég a kezemben. Chris aznap megcsúszott a mászókán, eltört a keze, és majdnem kitörte a nyakát. Szóval mi ilyen testvérek vagyunk. - Hát az a barna barna. Tudod, amiben nincs semmi extra, se vörös csillogás, se izgalom. Na várj. Mutatok egy képet, de soha, soha senkinek se mondhatod ezt el. Hogy miért is bízok meg benne? Nem bízok, de a Levita toronynál nagyon szexi volt, ahogy egy lányért aggódott, csípem az ilyen állatias fiúkat, és ő aznap nagyon kitűnt a többiek közül. Mondjuk egy másik srác szintén azt a lányt mentette, de később elmesélték, hogy ő meg az exe volt, szóval azért remélem, nem azért néz így ki, mert a csaj odalett. Úgy tudtam, egy felnőtt halt meg aznap éjjel. Közben persze cselekszem, és előveszem a telefonomat, a külön jelszóval védett mappáim között megkeresem azt, amiben ezer éves családi titkokat őrzök, például, hogy eredetileg barna vagyok. - Na ez jó lesz. Mutatom felé a képet elfintorodva. Ímhol vala az eredeti önmagam. - Ebből lett sötétebb barna, aztán vörösesbarna, aztán vörös, párféle, meg szőke párféle. Igazából olyan, mintha hat-nyolc lánnyal járnál. Sose tudod, hogy mi vár otthon.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Noelke- Mi a végzettséged? Engem mondjuk nem nagyon zavar az, hogyha egy fiú így eszik, ahogy ő, mert hát van apám részéről hat, nevelőapám részéről meg egy fiú testvére, én pontosan tudom milyen az élet fiúkkal. Sosem felejtem el, amikor egyszer Travis és Chris összeverekedtek az utolsó szelet húsért, soha életemben nem ettem még olyan finom mustáros csirkét miközben néztem őket. Igen, mire eldöntötték, hogy kié legyen, addigra én megettem. Csak így lehet életben maradni. - Min változtatnál, ha visszamennél? Nem vagyok oknyomozó, de nagyon érdekelnek az ilyen felvetések. Én még sosem bántam meg semmit annyira, hogy vissza akarjak menni megváltoztatni, de remélem egyszer nálam is eljön ez, mert meg akarom tapasztalni, hogy ilyenkor mit érez az ember. Akarok valami negatívumot az életembe. Persze lehet, hogy észre se venném, mert nem elég komoly az élethez való hozzáállásom. - Kajakra én vagyok, esküszöm az életemre! Nagyon imádom az életemet, szóval ez nem vicc, tényleg én vagyok. Várj, mutatok egy másikat. Umm, Will Payne-t vágod? Vagy Kálnoki Norina férjét? Mondjuk de tök mindegy, hogy egyiket vagy a másikat, mert mind a kettő Will, a bátyám, csak vannak emberek, akik úgy jegyezték meg, hogy a "kviddicses Norina pasija vagy férje". - Na ezt ő fotózta, de ez egy nagyon hülye póz, meg itt már kicsit azért festve van a hajam, de amúgy nem roncsolja, mert ilyen mágikus cucc. Nem tudom, hogy mi a neve, de van a szobámban egy csomó szín, általában csak kiválasztok egyet, és tádáááám, lesz egy új színű hajam. - Ha szerzel egy időnyerőt, szívesen megmutatom neked, aztán megváltoztatjuk a sorsod, mit szólsz?
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Noelke
Hosszú pilláim mögül nézem őt, meg lopva kicsit a térképét, mert hát azért érdekes, hogy valaki éppen egy pizzériában építi fel a Trónok Harcában látható térképet. Imádtam amúgy Cercei hatalmas térképét az udvaron, Jézusmaris! Érzem is, hogy olyan kis hevesen dobban a szívem. A családi nyaralásokon elég sok mugli sorozatot gyűrök le amúgy is, innen jön a nagy szerelmem a mugli sztárok keltette pletykák iránt is. Divattervező akarok lenni, ha nagy leszek, olyan, aki mind a két világban megállja a helyét. Szóval pilláim alatt éppen nagyon szemkontaktolok vele, amikor beközli, hogy ügyvéd. Egy hosszú pillanatig megemelt szemöldökkel nézek rá, aztán kitör belőlem a nevetés. Persze, ügyvéd.
- Én meg igazából hercegnő vagyok, de megszöktem a kastélyból, mert hozzá akartak adni a sárkányhoz.
Akkor ügyvéd ő, amikor én hercegnő vagyok, vagy elkötelezhető. Nem hiszem, hogy olyan múlttal, mint az övé - igen, én felzárkóztam az évkönyvekből meg az Edictum archívból -, ő majd pont ügyvédnek állna. Inkább hiszem róla, hogy kalandor, ereklyekutató. Alapból, ha nem tudnám, ki ő, akkor sem hinném, hogy ügyvéd lenne. Neki valahogy nagyon a fejére van írva, hogy nem az. Kikacarásztam magam viszont, ami jól esett, állítólag a nevetés megfiatalítja az embert, meg amúgy a világos hajszín is.
- Ez egy olyan terem, amit nekem nem kell megtalálnom. Nem szeretem felfedni magam. Egy nő addig érdekes, amíg kiismerhetetlen.
Én pedig imádok szerepeket játszani. Amikor barna voltam, mindig azt mondtam, hogy Peggy vagyok, a szomszédból. Innen ragadt rám a szomszédlány-barna megnevezés is. Az első fiúm adta, akivel hihetetlen, de most egy suliba járok. Nem, nincs köztünk semmi, Mártonka a jó haverom, és van neki normális barátnője, én nem igazán vagyok alkalmas arra, hogy ilyen szerepet betöltsek. Van pár stikkem. Illetve eléggé sok.
- Igen, mi vagyunk azok. Az egész világ egy nagy Payne birodalom. Látod, mondtam én, hogy hercegnő vagyok.
Húzom ki magam büszkén, majd a kezembe véve az italom nem iszom bele azonnal. Előtte még megforgatom a jeget kicsit a szívószállal, és próbálom kiszabadítani azt a málnadarabot, ami két jég közé fagyott. Biztos ő is inkább a Jogobellát tűzte ki életcélnak.
- Öt évig? Szomorú. Azt hittem, te ilyen virágról virágra fiú vagy.
Semmiképpen sem gondoltam, hogy hűséges fajta. Bár tény, hogy van egy lány, akivel sok iskolai képen szerepel. Átveszem tőle az igazolványt, ez azért látványosabb, mint a pixeles, fekete-fehér képek, amiket láttam eddig róla. Elmosolyodom, mert ő is mosolyog a képen, olyan szemtelen, hogy ilyen nagyisan meg tudnám csipkedni az arcát.
- Tetszik a hajad, ilyen kis rendetlen.
Nem mondom neki, hogy bejön, pedig bejön, de szerencsére nem vagyunk abban a bizonyos szobában. Remélem azt a helyet egy égő piros felkiáltójellel jelölték meg, hogy még csak véletlenül se menjek be.
- Hát figyi, ha elköltöznél, levelezhetnénk. Azzal nem csalod meg a barátnődet. Leírsz egy pofáraesést, és én is leírok egyet. Mit szólsz?
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Bál előtti éjszakás nyünny Tovább a hszhez!
Vigyázz!
Ebben a hozzászólásban olyan szavak és képi leírások jelennek meg, mely megzavarhatja a nyugodt teaszürcsölést, illetve a békés lelki világokat. Szeretnéd mégis látni, mit alkottam? Szeretném
Szerintem, ha most jönne valaki szembe velem, nem ismerne meg. A hajam fonatban, Annie este gyakorolt rajta, és a vége olyan jó lett, hogy nem volt szívem szétbontani. Arra ráhúztam a púderszín sapkámat, a sminkemet teljesen leszedtem, még a műpilláim is az éjjeliszekrényen maradtak. A sapkához illő hatalmas sállal bebugyoláltam magam, arra jött a fekete kabát, aminek a zsebébe dugtam a kesztyűimet. A házat halkan és észrevétlenül igyekszem elhagyni. Friss levegőre van szükségem. Remélem, azért, ha szembe is jön valaki, nem fog őrültnek nézni. Minden oka meglenne rá, hiszen ehhez a szetthez egy szürke elnyűtt mackónadrágban vagyok, és nagy, formátlan csizmában, amit igazából azért szeretek, mert tényleg iszonyatosan meleg belül. Szóval, ha eddig nem is volt, most ideig-óráig van egy hajléktalannak tűnő tagja a bogolyfalvai utcáknak.
Ez az a pont, amikor túl sok. Szétmegy a fejem, napok óta migrénnel küzdök, de nem hiszem, hogy ez az időjárás számlájára írható, úgy vélem, ez a felelőtlen ígéreteké. Tele van velük a padlás. Ahogy befordulok a sarkon, már tudom, hova jöttem, a játszótér, hát persze. Az ember a gyerekkoránál indít mindig, ugyebár. Mert minden, de minden felnőttkori tettünk visszavezethető a gyerekkorra és annak traumáira. De mit is érezhet egy magamfajta, ami trauma lehet? Hiszen, a külső szemlélőnek, ez egy tökéletes élet. Egy ismert, gazdag máguscsalád legfrissebb generációjának tagja, megbecsülhetetlen örökséggel. Kifinomult zenei oktatás, előkelő nevelés, jó házassági ajánlatok, keresett kapcsolat. Egy Payne, az mindig tökéletes.
Ahogy a hintába ülök, hallom, ahogy megcsikordulnak a hidegtől kissé összefagyott láncok, Bal lábam behajlítva, a jobb egészen kinyújtva. Jobbommal átölelem a láncokat, a fejem is neki döntöm.Lehunyom a szemem, és egyszerűen csak hagyom, hogy minden, minden, ami nyomaszt, ami fáj, elárasszony. Egyedül vagyok. Itt nincsenek emberek, nincsenek, akik egy adott képet alakítsanak ki rólam. Egyedül vagyok. A sírás, felszabadít. Könnyíti a lelket. A nulláról akarok indulni. Nem akarom, hogy legyen bennem bármi is. Én ezt nem akartam. Azt hittem, sokat elbírok. Azt hittem, legyőzhetetlen vagyok. Aztán megismerkedtem Denisszel, és rá kellett jönnöm, hogy ez koránt sincs így. Hogy van, aki le tud győzni, van, aki össze tud törni, aki a földbe tud döngölni. Ez pedig ő. Még ha nem is tudja, hogy így van.
A bogolyfalvi nagy óra éjfélt üt, amikor az első könnycsepp hideg útjára indul az arcomon. Az elejétől kezdem, végigviszek mindent, amit eddig elnyomtam, aminél úgy tettem, mint akit nem érdekel, mint akinek nem számít a holnapban a pillanat, amit átélt. Az első csók meghatározza azt, milyen emberré válsz. Hófehérke a haláltól menekült meg, Ariel visszakapta a hangját, míg Belle megmentette a herceget, akit neki szánt az ég. Az én első csókom tizenkét évesen történt. Anya és a mostohaapám szüneteltették a kapcsolatukat, anyám mással randevúzott. A férfi, Ralp, kedves fickó volt, mindig hozott nekünk is valamit, ha jött, és szívesen vitt el magukkal. Emlékszem, mennyire más volt mellette anyám, mennyit nevetett. Olyanok voltunk, mint egy család. Megbíztam benne. Aztán, egyik este, amikor a segített a matek háziban, odahajolt hozzám, és bármennyire is erősen szorítottam össze az ajkaimat a nyelve átjutott a fogaim között. Majdnem megfulladtam attól, hogy a számban matat, és mert a lehelete babfőzelék szagú volt. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, nem éreztem és nem érzékeltem semmit azokban a másodpercekben. Még most is érzem a parfümje illatát az orromban. Erős, férfias. Elszaladtam, elmondtam anyának, aki annyit felet, magamnak kerestem a bajt, mert túl kihívó vagyok. Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Mitől lenne egy gyerek kihívó. Később szakítottak ugyan, de a barátnőinek továbbra is azt ecsetelte, hogy "Nem tud ezzel mit kezdeni, én ilyen lettem. Elfajzott. Kívül rekedt." Csakhamar azzá váltam, amit ő kinyilatkoztatott. Azzá a lánnyá, akit csak az “ilyen” szó illethet. Ez volt az én páncélom, most is ez.
Hittem, komolyan hittem, hogy soha, senki nem lesz képes a páncél mögé látni. Elveim voltak, szabályrendszerem. Nincs ismétlés, nincsenek érzelmek, nincsen semmi, amire rá lehetne húzni a “romantikus” jelzőt. Élvezni akarom az életet, gondolatok nélkül, megfelelési kényszer nélkül, anélkül, hogy bárkinek is számítana a véleménye. Így születnek a népszerű emberek, nem? Jól elvoltam a világomban. Jól elvoltam, mindazzal, amit a Catherine Payne név magában hordozott. Anyám örülhetett, hiszen igaza lett. A gyerekei csak a bajt okozzák. Problémásak.
Aztán egy ártatlan angliai unaloműzés eredményeképpen megérkezett az életembe Denis. Emlékszem rá, ahogy először besétált. Még most is érzem, ahogy a füstös illat körbelengte. Már akkor is tudtam, hogy vele jól fogok szórakozni, mert olyan, mint én. A hozzánk hasonló embert könnyen megismerjük.
- Szórakozni, bazd meg, szórakozni!
Mondom idegesen magamnak, miközben próbálok kivenni egy zsebkendőt a zsebemből. Szórakozni, és ennyi. A végén maximum adni egy pacsit a másiknak. Aztán vége. Én voltam a hülye, én szúrtam el. Mert nem kellett volna reggel visszamennem. Soha, senkinek nem vittem kávét. Soha, senkinél nem vártam meg, hogy reggel legyen. Csak megtörtént, és eljöttem. Csak így ennyi.
Ki az a gyökér, aki ilyen elvrendszer mellett _kávét_ visz a másiknak? Hát senki! Én meg, mit csinálok? Ott barátkozom. Hát nem! Ha este megint szexelni támad kedvünk, akkor egymásra nézünk, az egyikünk bólint, aztán megtörténik. Ami a határokon túl történik, az ott is marad. Azt nem hozzuk vissza a hétköznapjainkba. Egyszerűen nem. Mert mi lesz a vége? Éjjel egy hideg hintán bőgünk mackóban, az lesz a vége.
Fogalmam sincs, hogy mikor történt meg, hogy hogyan esett meg az, hogy először aludtam mellette. Az esetre emlékszem. Beszélgettünk, semmi több. Órák óta beszélgettünk. Ott feküdtünk egymás mellett, és mindenről szó esett. A gyerekkorunkról, az itteni időszakról, hogy mi volt, mi lesz, hogy miket szeretnénk csinálni. Olyan volt az az este, mint a filmekben. Megvoltak az érintések, a simítások, a mosolyok, de nem történt semmi más közöttünk. Azt hiszem, akkor dőlt el a dolog végérvényesen, ahogy szépen lassan álomba beszéltem magam. Nyugodtan aludtam, éreztem magam mellett, hallottam a szuszogását, de a felületes alvás hamar átváltott mély, nyugodt álomba. Onnantól nem volt kérdés, hogy már nekem is van egy legjobb barátom. Egy olyan ember, akihez mindig fordulhatok, akinek a jelenléte boldogabbá tesz.
És mit tettem én, hogy boldogabbá tegyem őt? Elárultam, hazudtam neki. Senki sem mondta el a titkot. Én raktam össze, abból, amit Denis mondott, abból, amit Will és abból, amit Annie. És én voltam a legnagyobb barom, amiért rákérdeztem, hogy jól tippelek-e. Onnan lett minden nehéz. Mert mit csinálsz? Persze, megígéred egy lánynak, akinek az élete minden napját úgy kell leélnie, hogy lehet, hogy meghal, hogy megőrzöd a titkát, de mi van akkor, ha ezt a titkot éppen a legjobb barátod előtt kell megtenned? Nincs jogom elárulni, nincs jogom összehozni, nincs jogom beleszólni. Nincs jogom.
Akkor éjjel, a csónakházban, átértékeltem mindent. Az egész életemet. Ahogy Denis az életéért küzdött, és azóta is, rettegéssel élek. Nem tudnék nélküle élni, már nem tudok az lenni, aki előtte voltam, nem tudok olyan lenni, akinek nincs holnapja. Mellette és Annie mellett megtanultam értékelni azt, amit az élet nekem adott: Az időt.
Lepillantok a kezeimre, amelyek teljesen össze vannak kaszabolva. Nem akartam olyan ruhát a bálra, amit bárki más is megvehet. Saját magamnak készítem el. A végzős bál. Félek, hogy ez lesz az utolsó emlékem, hogy a titok felfedése magával rántja az elmúlt hónapok boldogságát is. Ez az év csodálatos volt. Tökéletes. És ezt Denisnek köszönhetem. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig ülök még itt, de, amikor felkelek, és visszaindulok, már felszabadultabban teszem. Lesz, ami lesz, hamarosan vége a titkolózásnak.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Ricsike Kinézetem
Egyetlen vizsgára a végétől, felszabadító érzés. Igaz, az utolsó vizsgám a varázstani alapismeretek, de nem zavar, nem félek tőle. Elengedtem minden problémát, minden feszültséget, mindent, ami ebben a hónapban vár rám. Egy valamit azonban nem tudtam elengedni, egy tekintetet és egy fél mondatot, amit megjegyeztek nekem.
Beszéljünk. Ezt kértem futva Ricsitől, aki bólintott, és mind a ketten tudtuk, hogy hol és mikor. Meg akarom vele beszélni ezt, és amúgy is szeretnék beszélni vele. Módszeresen elkezdtem elbúcsúzni mindenkitől, aki az itteni életem fontos résztvevője, és ő is szerves részét képezte. Furcsa, hogy sosem árultam el senkinek, mennyire fontos része is.
- Kellőképpen takar minket a nád.
Pimasz mosollyal az arcomon közelítek felé, óvatosan. A táskámat magunk mögé teszem, csak egy kis forró tea van benne, meg pár száraz pogácsa, az ide tévedő madaraknak. Leülve mellé, törökülésbe húzom a lábaim, térdünk összeér, de nem zavar, és remélem őt sem. A helyzet némiképp megváltozott közöttünk, bár nem is sejtettem, hogy mennyire. Mintha egy egész életet kihagytam volna azalatt a néhány hónap alatt, amit Willéknél töltöttem. Már nem köszöntöm puszival, zavarban vagyok.
- Miért tud rólunk Lili?
Tudhatta, hogy fel fogom tenni ezt a kérdést, nem úgy nyilván, hogy ezzel indítok, hanem úgy, hogy menet közben esetleg megemlítem. Biztos van egy vicces sztorija, nevetünk, továbblépünk. De inkább előbb tisztázzuk le.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Ricsike
- Jobban.
Kuncogok, amikor bocsánatot kér, hogy nem írt, és kissé megrázom a fejem, persze, még csak óvatosan, nem akarom, hogy az elmúlt hónapok bármit szüljenek odabenn. Amúgy sem áll jól, ha rázom a fejem, mint egy tönkrement bólogatós kutya.
- Úgysem írtál volna.
Jóban vagyunk, kedvelem Ricsit, főleg, mert volt időszak, amikor egyformák voltunk. Gazdag máguscsaládok bármit megtehető örökösei. Aztán beütött a krach, nálam egészen biztosan, Denis képében, és már nem akartam olyan lenni. Aztán történt valami Ricsivel, és a világ megbotránkozott. Elkezdték egy lapon emlegetni a nevét a hűséggel. Szinte már parajelenség. Nagyon sok impulzus ért, sok információ, amióta visszajöttem. Vajda Richárd pedig, még mindig kapcsolatban, és még mindig ugyanazzal a lánnyal. Egy navinés lánnyal ráadásul.
- Tőle. Feltűnően méregetett. Megkérdeztem, hogy miért, és rákérdezett, hogy szoktam-e még tinderezni.
Lili és a diszkréció. Nem volt nehéz összerakni, hogy miért kérdezi, tudni akarta, hogy van-e esélye annak, hogy Ricsivel közöttünk bármi is van. Nem, és nem is lehet. Ariananak se mondtam el anno, hogy megértem, amiért szereti a szőke srácot, nekem meg is volt, és élvezetes vele lenni, eléggé nagyon. Azt hiszem, azon az éjszakán nem nagyon kellett volna több, hogy Ariana meggyűlöljön, pedig amikor közöttünk bármi volt, még képben sem volt elméletileg, mégis, érzek egyfajta késői bűntudatot miatta.
- Új fellépőruha kell neki, azért jött el hozzám, és gondolom kibukott belőle a dolog, de megnyugtattam, hogy nem. Azt hittem, már te sem, azt csiripelték a madarak, hogy a környék álompárjává léptetek elő, a bájos színésznő és a gazdag fiú. Hogy kiszálltál a piacról.
Rápillantok az arcára, és elmosolyodom, vállammal meglököm a vállát.
- Más vagy, valami mást látok az arcodon, mint eddig.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Ricsike
- Te se mondtad el neki, hogy találkozol velem.
Felelem teljesen nyugodtan, ahogy rá pillantok. Az előbb azt hiszem, mást láttam, mint akit most látok, talán csak a romantikus oldalam - ha bárki kérdezi, letagadom - el akarta hinni, hogy ez nem csak egy fogadás, amire először gyanakodtam, hogy ez kölcsönös. Furcsa mód, szeretném, ha az emberek, akiket itt hagyok, boldogok lennének.
- Tévedtem.
Ismerem el neki kimondva is, és a hangomban talán valami csalódottság lapul. Nézem a lemenő napot, elmosolyodom abban, ahogy újra sötétbe borul minden. Bár már nem vagyok rabja a saját elmémnek, nem szedek extra mennyiségű fájdalomcsillapítót, hogy hallucináljak, mégis vágyom a sötétet, az éjszakát, a csendet, hogy mindent rendbe tudjak tenni a fejemben.
- Túlmentem egy határon, és betörték a fejem.
Felelem arra, hogy mi újság velem. Dolgok, amiket nem a tinderen fog megtalálni, főleg, hogy millió és egy éve ki sem nyitottam az alkalmazást. Már nem zavar a dolog, életben maradtam, átestem a depressziómon, célszerű kezdenem valami hasznosat az élettel. Ricsire emelem a tekintetem.
- Szóval akkor Lili... nem más neked, mint egy fogadás? Melyik hülye haverod választotta ki őt?
Mert az a hülye haver nem is olyan hülye, és nagy valószínűség szerint inkább akarta Ricsit megszivatni, mint Lilit. Mondjuk nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, Merlinre esküszöm, hogy ilyen számonkérő hangot se hallottam még, az az enyhe agresszió Lili hangjában. Hát ő is megéri a pénzét.
- Mesélj valami vidámat, Ricsi, valami jót az életedben, aminek örülsz, kérlek!
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Ricsike
- Szereted?
Kibukik belőlem a kérdés, és tudom, hogy túlmegy egy határon, egy olyan határon, amit normál esetben nem lépnék át. Nem rám tartozik, de szeretném, ha, mikor elmegyek, úgy tegyem, hogy tudom, boldogok azok, akiket hátra hagyok. A kérdése váratlanul ér, a nyomozást lezárták, kikiáltottak egy nem létező diákot bűnösnek, egy árnyékot, valakit, aki nem hasonlít Denisre, azonban ahogy így kimondja, és a tekintete találkozik az enyémmel, bólintok.
- Denis volt.
Sosem mondtam ki senkinek, sosem kérdezett rá senki ennyire tudatosan, hogy Denis volt-e. Ismered a fiút, aki ezt tette? Denis valóban nem volt ott veled végig? Sosem kérdezte senki, hogy Denis Brightmore tette-e, sosem. Ricsi sem azt kérdezte, ő egy számára tényként közölt állítás megerősítését kérte.
- Szeretem őt.
Gúnyosan nyögök egyet, és mosolyra húzódik a szám. Mennyire szánalmas vagyok. Az előbb ismertem el, hogy kis híján megölt, és most azt mondom, szeretem. Hát nevessen ő is, tényleg nagyon szánalmasnak érzem magam a saját gyengeségem miatt. A végén már én is nevetek, egészen addig, amíg ki nem mondja, hogy az apja. Akkor megakadok, köhintenem kell.
- Presztízskérdés?
Gondolom, hiszen jönnek a választások, nem árt jó benyomást kelteni, nem árt azt mutatni, hogy minden rendben van abban a családban, amely befolyással akar lenni a mágustársadalomra. Édes Ricsi.
- Gondolom, nem azért választottad őt, amiért mondjuk én választottam volna. Ellentmondtál apádnak, és még életben vagy. Ricsi, Ricsi, bátor gyerek vagy te.
Mutatóujjammal fenyegetem kicsit, de még mindig mosolygok, Merlinre, ezt nagyon benéztem, igazán szomorú. Amikor a rózsaszín plüss wc-ülőke szóba kerül, megint elnevetem magam. Az mondjuk tényleg vicces, ahogy elképzelem Ricsit, ahogy próbálja megoldani a folyóügyeit, és egy rózsaszín plüss fogadja. Szerencsétlen, még a könnyem is kifolyt. Hátra fekszem, az első csillagokat kémlelem az égbolton, amíg kicsit megnyugszom, meghallgatva a kérdését.
- El. Ez a búcsúesténk Ricsi, soha többet nem találkozhatunk.
Búcsúzom, bár ezt másnak így nem mondtam ki, mégis ezt teszem. A hátát kémlelem, és ha rám néz, az arcára emelem a tekintetem.
- Huszonegy nap múlva férjhez megyek egy férfihoz, akit az apám választott ki nekem, utána a családi birtokára költözöm, Franciaországba. Kicsit megváltoztak a terveim, pontosabban, nincsenek már terveim.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Ricsike - Ohó, Ricsi.
Közelebb hajolok hozzá, pofátlanul közel, és ahogy a szemébe nézek, szélesen elmosolyodom. Nagyon sokan gondolnak engem nagyon ostobának, és ez jól is van így. Pedig megvan a magamhoz való eszem, okos vagyok és találékony, véleményem szerint jó emberismerő. Elég csak a szemébe néznem, és szélesen elmosolyodok, nincs itt baj. Leszámítva, hogy megváltoztak a dolgok, és ez nehéz így, neki biztosan. A kérdése visszarepít, vállat vonok.
- Semmi. Nem tudom. Nemrég meglátogatott, hónapokig el sem jött, nem érdekelte, hogy mi van velem, gyűlölt és talán még most is gyűlöl. Szar legjobb barát voltam. Mivel minden mindegy, elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé, ő azt mondta, nem baj, megoldjuk, majd lelépett. Megoldotta. Csak, szar, Ricsi, simán csak szar.
Nem tudom megfogalmazni azt az érzést, amit Denis-szel kapcsolatban érzek. Keserű vagyok, nem csalódott, hanem szomorú és keserű. Tudtam, hogy reggel nem lesz ott, de mégis, azt hittem, később igen, de napok teltek el azóta. Sőt! Már lassan heteknek lehet nevezni az eltelt időt. Lesütöm a szemem, nem tudok most a szemébe nézni, kiadom magam, túlságosan is. Már nem az vagyok, aki voltam, aki mókásnak tartotta, hogy addig cicázik Vajda Ricsivel, amíg végül meg nem kapja, többi már nem.
- Tudja? Hogy miért? Szerintem megértené. Nem hiszem, hogy nagyon összeveszne veled, ezért. A kimondatlan szavakért inkább, a titkolózásért. Nekem tetszik a választásod Ricsi, illik hozzád.
Komolyan és őszintén mondom, mert így gondolom. Tudom, hogy a saját nővérem ellen beszélek ezzel, de nem működött volna, Ariana nem élvezte volna azt, amit Lili igen, szenvedett volna Ricsi mellett, még ha ő ezt most nem is így látja.
- Remélem, hogy van. Meghalnék, ha nem így lenne. Nem is meséltem még a legjobbat Richárdka! Negyven éves, kopasz és sosem volt még nővel! Apám tudja, hogyan hozza ki a kapcsolatunkból a maximumot.
Nevetek, a saját nyomoromon igen intenzíven tudok már nevetni, vállának döntöm a fejem, ahogy a testem még rázkódik.
- Jobb is ez így Ricsi, elmenni innen. Talán kicsit kiszellőzik a fejem, elmúlik ez a Brightmore-mánia, megnyugszik a barátnőd is, és kitavaszodik. Az esküvőmre is jönnötök kell, Eszti is jön, nagy buli lesz.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Ariana  Kinézetem- Mostanában sokat sétáltam kint, levizsgáztam.
Eredetileg úgy terveztem, hogy csak ringatózom a hintaszékben, amíg el nem fogyok teljesen, és el nem ragad a korai halál, vagy, amíg erőtlen testem fel nem emelik, és át nem viszik Angliába, hogy hozzáadjanak egy férfihez. Aztán volt egy különleges látogatóm, Denis, hús-vér valójában, és minden megváltozott. Nevetséges, hogy ennyire hatással van rám, de nem bánom. Év eleje óta a varázstani alapismeretek vizsgámat vártam, és most végre megírhattam. Nélküle ez semmiképp sem jöhetett volna létre.
- Megszerettem ezt a helyet.
Vallom be mosolyogva, a taszítás igazán jól esett, emberi érintések. Sokáig megvontam őket magamtól, csak Annie-t engedtem közel. És be kell vallanom, őt is céllal, hogy Denis illatát érezhessem. Mint egy drogos, aki minden apróságba belekapaszkodik.
- A varázstanin volt egy kérdés, hogy tervezek-e továbbtanulni és mit. Furcsa volt leírni, hogy mi lettem volna, ha.
Kicsit megvonom a vállam, mielőtt Arianaba karolnék, és a mosolyomat megtartva felé pillantanék.
- Hallottam, hogy megint elhalasztották az esküvődet. A karmád ezek szerint eléggé fényes.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Nővérkém - Van három kiválóm. Plusz a varázstani, ami még kérdéses, de szerintem az is megvan legalább elfogadhatóra.
Legalábbis nagyon remélem, hogy nem éppen a fővizsgámon hasaltam el, mert az nagyon szégyenletes lenne, bár simán fellebbeznék, és ráfognám életem legpocsékabb hónapjára.
- Jobban, de ez olyan meghitt. Biztonságot adó. Innen kimehetsz bulizni, de visszatérhetsz pihenni. Kicsit olyan, állandóságot jelentő.
Van valami a faluban, ami még engem is megfog, pedig én aztán tényleg olyan ember vagyok, aki bármikor tud bulizni és pörögni. Bár azt mondják, nem tanácsos ezt bármikor megtenni, mert, hogy a fejemre még vigyáznom kell, de a múltkor, amikor Esztivel szívtunk, nem nagyon zavarta az agyam, hogy betompítom.
- Szerinted egy negyvenéves férfi meddig halogatná a gyerekvállalást?
Megborzongok, amikor a terhességre gondolok. A jövőben a terveim között szerepelt a gyerekekkel való foglalkozás, de nem a szülés, azt semmiképpen sem szeretném a huszonnyolcadik évem előtt.
- A te alakoddal és az én melleimmel, szerintem nagyon népszerűek lennénk. Csak mi lesz akkor Helenával?
A testvérünk valahogy nem olyan talpraesett, mint mi ketten, és nagyon aggódom miatta, hogy nem is lesz az, hogy elveszik a házasságában.
- Semmi nyom?
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Nővérkém - De most tényleg megcsalta, vagy Ferkó bá találta ki ezt az egészet, mert Klári néni nem akart elmenni vele?
Imádom ezeket a pletykákat. A múltkor összefutottam Manci nénivel, aki két óra alatt elmesélt mindent december óta, szóval képben vagyok a változásokkal elég rendesen, és nem nagyon néz ki úgy, mint akit tényleg megcsaltak. Szerintem ő már régen elásta volna a férjét.
- Nem tudom elhinni, hogy megtette volna. Döme bá olyan jó arc, de szerintem nem tenne ilyet. Te meg mernéd ezt tenni Manci nénivel? Ha a férje lennék, még most is, félelemből, csókolnám a talpa nyomát.
A gyerekes megjegyzésre elmosolyodom, mert én is azt szeretném, ha már szülnöm kell, ne emlékeztessen a gyerek arra, hogy miért fogant meg. Rettegek attól, hogy terhes leszek, nem akarok, nem és nem. Nekem nincs szükségem gyerekre.
- De mindig azt mondja, hogy a "vagyon és a ti érdeketek", szóval valaminek lennie kell. Azért apa szeret minket, nem dobna csak úgy oda az első szembejövőnek. Meg ha megnézed a választásait, Arie-t ennyi idő után előkerítette csak azért, hogy ne kelljen egy idegenhez menned. Tudjuk jól, hogy te vagy a kedvence, külön gondot fordított rád.
Én egy ideje már selejtként funkcionálok nála, legalábbis ezt érzem. Amikor az anyám pasija megcsókolt, és ezt elmondtam neki, pont ugyanúgy reagálta le, mint az anyám, engem hibáztatott, később azt mondta _lehet_, hogy nem az én hibám volt, de akkor már mindegy volt. Ahogy a többi esetnél is. Én már a mindegy kategória vagyok nála, és a választása is olyan mindegy. Mintha az utcán szedte volna össze a jövendőbeli férjemet.
- Van öt hetünk találni valamit. June még nem került elő? Nagyon érdekelne a feje.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Payne
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Nővérkém
- Nem, Manci néni egy jelenség.
Régebben én is arra vágytam, hogy ő legyek, mostanában azonban furcsa apátiával tekintek a jövőmre. Talán nem kellene így lennie, talán küzdenem kellene, de azt hiszem, elfáradtam. Néha a lázadók is elfáradnak, nem megy úgy tovább a szekerük, mint hitték anno, amikor az egészet elkezdték. Hihetetlen, de azt hiszem, kezdem tényleg feladni az egészet. Sosem lesz belőlem gyógyító, sem szociális munkás, de még csak a divattervezésnél se jutok tovább, pedig ott elindult valami.
- Ariana, te egy aranyvérű nő vagy. Érted, ugye?
Bármennyire is szeret minket az apánk, mert tételezzük fel, hogy tényleg szeret minket, belé belékódolták ezt, talán a génjeiben hordozza. A lányai nem mások, mint nők, a nőnek nincs szabad akarata. Nem furcsa, hogy egy érdekházasságban csak a nő tesz fogadalmat?
- Lemondok nevemről, hogy neved naggyá emeljem, támaszod vagyok, ki tart téged dicső létedben.
Ez a fogadalom eléggé kacifántos dolog, és nem is biztos, hogy így van, még nem volt érkezésem rendesen megtanulni. Még van nyolc napom, jó hét, a nyolcadikon már Mrs. Anweakármicsoda leszek.
- Mert olyan vagy, mint a dédi. Makacs, domináns, ellenálló. Apa nagyon szerette a dédit, a dédi nagyon szeretett téged. Az első pillanattól olyan voltál, mint a dédi. Ha rád nézek, őt látom. A harcost, az ellenállás vezetőjét. A nagyi nem Payne-nek született, de a legPaynebb Payne-ként vonult be a történelembe. Ő tizenkét évesen kijelentette, hogy a dédpapa el fogja venni feleségül, és nézd mi lett belőle.
Megsimogatom a karját, ahogy felpillantok az arcára, és elnevetem magam.
- Ugyan, Bridgitet se lökted le a szikláról.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Jason és a picurik RuházatomJasonnel igazából kidobattuk magunkat "otthonról", vagyis abból a házból, ami jelenleg mind a kettőnk otthona. Még. Mivel hivatalosan házas vagyok, a drága apánk jön még nekem egy házzal, ami ugye az alap nászajándék nála, csak még azt nem találtam ki, hogy hol. Nem vagyok benne biztos, hogy itt találom meg a számításaimat, de mégis van egy helyes kis ház, ami tetszik, és amit nemrég hirdettek meg eladásra. Csak még nem vettem rá magam, hogy beszéljek apával. Bonyolult a helyzet. Hálásnak kéne lennem neki? Nem hiszem. Igen, ezzel a mostani felállással sem hiszem.
Viszont Willéknél otthon áll a bál, szóval azt mondtam Jasonnek, hogy lépjünk le valahova, csak azt nem tudtam, hogy hova. Annie otthon van, Chris úgyszintén, mi azonban nem mentünk sehova. Arie azt mondta, nem lesz itt a hétvégén, jöhetünk nyugodtan, szóval a pizzéria emeletét elfoglalták a játékok, meg az a pár cucc, amit hétvégére elhoztunk. Cody épp a fürdőkádban pancsol, az ajtóban állva figyelem őt, de közben Jason felé is elsandítottam, ami Joy-t foglalta le.
- Szerinted el fognak válni?
Teszem fel végül a kérdést, ami egész nap a fejemben járt. Mi van, ha igen? Nem tudom, hogy miért veszekednek ennyit, vagy csak tényleg sokat hagytam ki, amíg nem voltam képes kijönni a szobámból. De aggódom, hogy mi van, ha igen. Még senki sem vált el, mármint a testvéreink közül, olyan furcsa helyzet ez most, átélni ezt. Úgy terveztem eddig, hogy én leszek az egyetlen, akinek a házassága válással végződik majd.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Jason és a picurik Újra elnyílnak az ajkaim, hogy feltegyem neki a kérdést, de aztán be is csukom, és lehunyom a szemem egy hosszú pillanatig. Elfordulok Jasontől, és inkább Cody-t nézem. Elönt a szomorúság, amikor Jason mondja ki azt, hogy házas vagyok. Nem tudom, miért, de őszintén szomorú vagyok. Félek, hogy csalódott bennem, amiért ezt megtettem. De nem hagyhattam, hogy Ariana-val történjen meg. Az ő életük megoldódott, az enyém majd lesz valahogy. Jason számomra mindig is nehéz eset volt. Ő előtte mindig meg akartam felelni, az egyetlen testvérem, akihez sosem tudnék egy rossz szót sem szólni. Jason az én mentsváram. Az ő tiszta lelke, szeretete az, ami mindig megerősít.
Előtte szégyennek élem meg a házasság tényét, mert szerettem volna, hogy ha egyszer úgy döntök, férjhez megyek, azt ő maga őszinte örömmel élje meg. Mi lenne, ha tudná, hogy szerelmes vagyok Denisbe? Hogy több ő nekem, mint a legjobb barátom? Hogy fáj, amikor a végéről beszélgetünk annak, ami el sem kezdődött? Mit szólna, ha tudná, hogy megkértem Willt, ölje ki belőlem a szerelmet, hogy soha többet ne érezhessem, hogy meghasad a szívem? Ha mindezt tudná, Jason gyűlölne engem, és nem akarom, hogy ő ezt az érzést megtapasztalja, hogy őt is tönkretegyem.
- Mi? Miért? Nem mehetsz el, Jason! Nem hagyhatsz el!
Riadtan pattan ki a szemem, ahogy szembe találom magam vele. A gondolataimat próbálom rendezni, próbálok csak rá koncentrálni. A vészcsengő a fejemben vijjog, ahogy nézem őt. Elmegy. Jason el akar menni innen. Nem értem, hogy miért tenné, de nem akarom, hogy elmenjen. Miért tenne ilyet?
- Hogy ki? De hát, elköltözöm, ők is tudják, hogy el fogok jönni onnan, csak még nem döntöttem el, hogy melyik házat kérem.
Apa nekem is, ahogy mindenki másnak a házas testvéreim közül, házat kíván ajándékozni, ahol majd családot alapíthatunk. Ez a része nem fog megtörténni, de a házat elfogadom tőle, mert megjár.
- Várj. Ha én teszem tönkre, akkor te miért jössz el?
Igen, megvan a magamhoz való eszem azért, csak most egy kicsit összezavarodott minden. Az egész életem egy kavarc, de értem, hogy mire akar kilyukadni, tényleg értem.
- Te? De hát nem tettél semmit. Jason, te vagy a legkedvesebb ember a világon, hogyan veszekedhetnének miattad? Ott van Chris, akit én vittem oda, Annie, aki az én férjem húga, én, aki éppen elég bajt okozott nekik. Ez nem miattad van. Kizárt.
Kizárt, nem és nem. Nem miatta van, és nem mehet el, most nem. Aggódva nézem őt, és a tekintetem könyörgővé válik.
- Ne menj el Jason, kérlek. Költözz hozzám, holnap kiválasztom, megvesszük, összeköltözünk. Kérlek. Nekem nincs gyerekem, de Annie is ott lesz, vigyázunk rá. Mit szólsz? Kérlek, Jason, most ne hagyj magamra. Szükségem van rád.
Nagyon megijesztett ezzel, hogy el fog menni, érzem, ahogy az elmúlt napok feszültsége felszínre tör, de én nem sírok, mások előtt soha, csak, most valahogy mégis. A hasába fúrom a fejem, mélyen beszívom az illatát. Olyan sok minden történt, olyan sok minden fáj, és ha Jason nincs itt, nem fogom tudni tartani magam.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Jason - Nem számít a távolság, de egy ilyen hülyeség miatt nem mehetsz el. Jason, nem kell elmenned.
Megijeszt a tény, hogy széthullik minden. Márpedig ez történik éppen, széthullik. Hónapok óta minden rosszabbá válik körülöttünk, mintha tényleg egy kártyavár omlana össze. Fel akarok ébredni ebből a rémálomból, azt akarom, hogy vége legyen, hogy minden olyan legyen, mint korábban.
- Bárhol vagy a világban Jason, velem vagy.
Ettől függetlenül nem akarom, hogy elmenjen, mert egy ostobaság miatt tenné. Willnél csak nagy a nyomás, ennyi. Nincs itt semmi extra, majd belátja ő is, hogy hülye. A múltkor verekedett, szétverték egymást Adriannel, elég volt ennyi belőle, hogy tudjam, túl sok a feszültség benne.
- Tudod, hogy ez nem így működik. Mit kezdek Jeannie-vel?
Jól esik a ringatása, a közelsége, a nyugalom, ami belőle árad. Ilyenkor merek szemtelen lenni, Jeannie a hozzá legközelebb álló, hiszen az ikertestvére. Mi ketten tudjuk milyen az, ha valakivel már születésünk előtt kapcsolat alakul ki. Mi ketten tudjuk milyen az, amikor bármit megtesz értünk a másik. Chris túl sokat tett, túlontúl sokat, értem. Ennyit még mindig nem hiszem, hogy érek, hiszen anyám szerint is pont annyit érek, amennyit kaptam. Lehunyom a szemem, elveszek a nyugalomba, de amikor megáll, felpillantok, és megdöbbenek azon, amit látok. Jason könnyei.
- Miért vagy ilyen jó hozzám?
Mindig Will pofonja jut az eszembe, mindig a sziklán történt beszélgetés és a kórház. Az, hogy folyton megerősített abban, hogy gyenge és szánalmas vagyok. Vele ellentétben Jason szeret, őszintén és tisztán.
- Szerelmes vagyok.
Felelem végül csendesen, le se véve róla a tekintetem. Jobbommal elengedem, és mutatóujjamat felemelve állítom meg, mielőtt örömködni kezd.
- Ez nem kellemes, gyűlölöm az érzést. Bármit megtennék, hogy megszűnjön és hogy soha többet ne érezzem, se a féltékenységet, se a hiányt, se a meggondolatlanságot. Eltompít, és gyengévé tesz. Haragot érzek, mérges vagyok emiatt. Csak szűnjön meg, csak legyen vége. Hát nem vagyok borzalmas? A világ legszebb dolga, és gyűlölöm.
Homlokom a hasának döntve, szusszanok egy nagyobbat.
- Ne menj el, egy kicsit még, kérlek. Élj velem. Két év múlva úgyis elválok, csak a miénk lenne a ház.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Elle
Az életnek nem szabad megállnia. Egyszer már megállítottam miatta mindent, és megérte? Szeretném hinni, hogy igen. Az biztos, hogy kettőnk között sok mindent elmélyített, és talán még többet tört össze az az állás. Az életet tovább kell élni, főleg, ha a napjaid alapkövét egy hazugság köré építed, mégpedig aköré, hogy Denis vígan sétálgat Olaszországban, jól érzi magát, és lebarnult már annyira, hogy mikor viszontlátjuk, rá se fogunk ismerni. Mi mást tehetnék, ha egyszer Annie esetében minden szónak tripla jelentősége van? Hazudok. Ezt pedig egy nap Denis kamatostól meg fogja nekem fizetni, arra mérget vehet. És igen, ha nem a földön, akkor majd a pokolban, mert, hogy nekünk kijelölt helyünk van odalent, az is biztos.
Chris, mióta egyre magabiztosabban áll féllábon, azzal szórakoztatja magát, és kerget az őrületbe engem, hogy a homokozó szélén gyakorolja ezt az áldásos tevékenységet. Igaz, legalább nem a betonon, az is nagy segítség, ami azt illeti, mert alig egy hónapja olyan masszívan lehorzsolta így mind a két térdét, hogy az apjával egész éjjel a gyereket vigasztaltuk, remélve, hogy legalább Nasi nem kel fel rá. Pedig de. Ha már Nasi, ő természetesen balerinának öltözött a mai jeles játszótéri kivonulásra, és a saját maga köré szervezett "bandája" életében rendezkedik éppen. Fél füllel azért figyelem, hogy miként szervezkedik, mert van egy határ, amit nem léphet át, mostanában az ikertestvérén is túl sokat gyakorol.
- Naskó!
Finoman, de határozottan nézek rá, mire szája elé kapva a kezeit, csibészes mosollyal néz rám, mert pont ezt akarja kiváltani, hogy figyeljek rá, és éppen így nem tudom elkerülni azt sem, hogy megszólítsanak, én pedig úgy fordulok meg, mint aki szellemet lát.
- Helló.
Nem számítottam rá, bár igazából várható volt, hiszen beközölte a nagy hírt, aztán Denis sehol sincs. Édes lenne, ha azt gondolná, hogy a gardróbomban rejtegetem, és mennyivel egyszerűbb is lenne, ha valóban ott lenne. Ártatlan arccal nézek rá, de kicsit összevonom a szemöldökeimet.
- Segíthetek?
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Elle- Tudom.
Felelem a kijelentésére, hogy Denist keresi. Kicsit azért elégtétellel tölt el, hogy jelenleg Denis még ebben a státuszban van, de valahogy amint ez előbukkan, előjön a félelem is, hogy mi van akkor, ha örökre ebben marad? Nem azért, mert ne akarna elválni, bosszantóan sokszor hagyja el az ajkait az, hogy "két év", hanem hogy nem lesz már lehetősége elválni. Mert elveszítem őt, örökre.
- Nem tudom, hogy pontosan hol van. Sosem tudom, amikor odamegy, csak azt, hogy miért megy oda, hogy másnak ne árthasson.
A tekintetem lejjebb csúszik, a hasára, hiszen már látszik, hogy várandós, majd vissza az arcába.
- Annak, aki neki ártott.
Nem félek kimondani, hogy ezt tette. A terhességgel, azzal, hogy összefeküdt mással, ártott Denisnek, ártott az érzelmeinek, ártott annak, hogy ki mert nyílni előtte. Elárulta őt, és tönkretette a nehezen felépített bizalmat, és Denisnél ha a bizalom megroppan, minden megroppan. Én már csak tudom.
- Én nem hibáztatlak, amiért megtartod, hiszen öregszel. Én is ilyen huszonkilenc körül tervezek majd szülni. Az ideális.
Teljesen jól belőttem a huszonkilencet, előtte még egy csomó mindent szeretnék megvalósítani, befejezni a sulit, az egyetemet, dolgozni kicsit, kialakítani az életemet, amibe beleszületik majd a gyerek. Viszont mondjuk harmincöt után már tutira nem szülnék, az már veszélyes.
- De amúgy igen, elszúrtad. Mocskosul.
Még bólogatok is hozzá, sóhajtva egyet, miközben elkapom Christ, mert megint készül akkorát esni, mint a ház, és nem lenne vicces.
- Haldoklik.
Furcsa, hogy Annie-ről kérdez, és nem is nagyon tetszik, így a figyelmemet megint inkább neki szentelve fordítom felé a tekintetemet. Rossz ötlet lenne, ha éppen őt keresné meg azzal, hogy hol van a bátyja.
- Myocarditis, születésétől fogva. Az orvosok pár hetet ha adtak neki, de elég nagy küzdőszelleme és számos egyéb betegsége van. A bátyám rengeteget küzd azért, hogy megcáfolja a statisztikákat, és Annie megérje a huszonegyedik születésnapját is, de nem túl jók az esélyei. Ha azt vesszük, hogy nem lenne szabad élnie sem, akkor bármi lehet.
Mindazonáltal nem szeretek arról beszélni, hogy mi a helyzet vele, mert nem szeretem az ördögöt a falra festeni. Itt pedig nagyon kérdéses minden kimondott szó.
- Denis egy barátját ment meglátogatni, és pár hetet nála tölt, mint minden nyáron. Annie így tudja, és remélem ez nem fog változni.
Kicsit nyomatékosabban teszem ezt hozzá, nem érdekel az sem, ha megsértődik. Nem fogom elveszíteni őt is, csak mert a nő nem tudja zárva tartani a combjait vagy nem ismeri azt, hogyan kellene védekezni.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Elle
- Robot módjára? Nem, félreértesz. Nem akarok úgy gyereket szülni, hogy nem éltem, és nem láttam mindent, amit akarok. Ezt a huszonkilencet évekkel ezelőtt eldöntöttem. De persze kompromisszum kész vagyok, de, ha addig nem lesz gyerekem, akkor férfival vagy anélkül, de lesz.
Kicsit még a vállam is megvonom, hiszen ez ennyire egyszerű. Én ezt elhatároztam, és ebben Denis Brightmore önző, gyerekes viselkedése se tud eltántorítani. Az arcára volt írva minden, amikor közöltem vele, hogy gyereket fogok szülni, minden, és mindez úgy, hogy a nőt választotta. Nem tudom, hogy mit hisz, vagy mit vár tőlem, de nem hiszem, hogy én azt Denisnek megadhatom már, hogy csak vele foglalkozzak. Muszáj törekednem arra, hogy boldog legyek, nélküle.
- Nem sok érdekesség van ebben. Én küldtem oda Denist aznap éjjel, amikor pontosan tudtam, hogy mennyire sebezhető, én mondtam neki azt, hogy szereted őt, hogy boldogok lesztek együtt, pedig legalább annyira szeretem őt, mint te. Akkor este bármit megtehettem volna, amivel magam mellett tartom, de nem tettem. Pár héttel később pedig egy összetört embert találok.
Megengedek magamnak egy apró szomorúságot a hangomba, mert, bár nem szeretem kimutatni az érzéseimet, de szeretném, ha értené, tényleg szomorú vagyok attól, ahova Denis jutott. És igen, ha a jövőbe látnék, akkor gyűlöljön meg később Denis bármennyire is, nem engedtem volna el aznap éjjel. Nem engedtem volna, hogy ide jusson.
- Nem azt mondtam, hogy légy a természet lánya, és ne védekezz. Minden hülye tudja, aki több embernek is szétpakolja a lábaid, hogy fontos a védekezés, mert aki veled is kavar, jó eséllyel mással is, ha te is kavarsz több mindenkivel. Ehhez nem kell nagy ész, csak kellő aggodalom a fertőzésekkel és nem kívánatos terhességekkel szemben.
Megint megvonom a vállam, mert biztos Stellával volt nagy öröm, hogy milyen jó dolog a terhesség, pedig nem az, így nem az, hogy valaki szerelmes beléd, és fel akar nőni hozzád, a társad akar lenni. Így a világ legnagyobb hülyesége. Dolgok, amiket sosem tennék meg, de ez én vagyok.
- Bármit megteszek, hogy Annie életben maradjon. Bármit.
Nyomatékosítom, hogy értse, ez nem olyan dolog, amin nagyon élcelődnie kellene. Annie fontos nekem, nagyon megszerettem az elmúlt hónapok során.
- Megígértem Denisnek, amikor elbúcsúzott tőlem, és én állom a szavam. Denis és Annie miatt tanulok gyógyítónak. Egyébként nem érdekelt különösebben, hogy érzékem van hozzá, de miattuk szükségét éreztem. És igen, ha az kell a boldogságához, hogy tojásokat rejtsek el a kertben, akkor megteszem, ha az, hogy tartsam a homlokát, amikor a láztól legyengülten összehány mindent, akkor meg azt.
Szusszanok egyet, amíg Nasi felé pillantok, hogy még mindig nem haragított-e magára mindenkit, de szerencsére nem.
- Amúgy egy teljesen normális gondolkodású tizenhét évesről beszélünk, nem hétévesről. Nem az elméjével, hanem a szívével van baj, van különbség a kettő között.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Elle - Persze, ugyanakkorával. De hogy mi az elvárt? Fél éve házas vagyok, a szüleim a születésnapomra és a névnapomra is babakelengyét adtak. Sőt, a nagyszüleim is, pedig én egy könyvsorozatot kértem tőlük. Az elvárt az lenne, hogy a férjem a nászéjszakánkon teherbe ejtsen, vagy ha akkor nem hát a nászút alatt. Még szerencse, hogy a nővérem hamarosan szül.
Ezt eddig senkinek sem mondtam el, Denisnek sem, nem mintha kellene, előtte nyitott könyv vagyok, de igyekszem ezeket a dolgokat kellő nyugalommal kezelni. Nyilván, az én esetemben az lenne az ideális, ha már valóban terhes lennék, sőt lehetőleg egy fiút szülnék, hogy továbbvigye családjaink büszke nevét. Nagyon remélem, hogy lányom fog születni, ha egyszer úgy adódik, és azt is, hogy apám ezt még láthatja.
- És a fekete gólyahír főzet. Az is száz százalékos. Csak mondom. A jövőre nézve. Nem káros, és megvéd.
Isten áldja Várnai Rafaelt, aki elterjesztette a gólyahír főzet hírét anno a kastélyban. Azóta az, aki biztosra akar menni, csak ezt használja. Ráadásul Rafival könnyű üzletelni, mindenkinek megéri. A cucc jó, bár az íze pocsék, de a hatása maximális. Szerintem pedig tökre nem szégyen, ha egy nő tart ilyet a fürdőszoba szekrényében.
- De a kipakoltatás tényleg nem jó, egy csomó bonyodalom csak.
Ezzel maximálisan egyet tudok érteni. Az más, ha valaki nem érzi jól magát a testében, de csak mert ebben a pillanatban úgy hiszem, hogy nem akarok gyereket, vagy éppen olyannal vagyok együtt, aki nem akar, akkor nem az én testemmel van a probléma, de még mennyire, hogy nem.
- Denis akarna gyereket. Évek múltán, nem most, azt nem hiszem, de pár év múlva, ha befejezte a tanulmányait, ha beállt a rutin az életében a munkáját adódóan, akarna. Mondjuk hat év múlva. Kettőnk közül biztos vagyok benne, hogy ő akarna előbb, mert ő ellenkezik jobban. Magamnak tízet adok, neki hatot.
Aztán ha valaha ezt megtudja, majd jól összeveszik velem, hogy hogyan mondhatok ilyet, pedig ez az igazság. Szerintem ő előbb lesz apa, mint én anya. Már, ami a saját gyerekeinket illeti. Ha a párjainkat nézem, akkor nyertem, hiszen nekem már itt van ez a két ördögfióka.
- Hazudunk? Mint a szél. Annie meghallotta, hogy rosszabbodik az állapota, és csak, hogy életében egyszer hallja a testvére hangját, megszökött otthonról, és ki tudja, hogyan, eljutott ide. Hallotta, aztán a bátyám talált rá ájultan az utcán. Ha azt mondanám neki, hogy a bátyád a haverjánál drogozik, piál és valószínűleg halálra vereti magát, akkor tőlem is megszökne. Márpedig én a pokolban nem fogom egy örökkévalóságon át azt hallgatni Denistől, hogy az utolsó kérését se tudtam megtartani.
Még a fejem is megrázom hozzá, de ahogy végiggondolom a mondatomat, úgy válok iszonyúan szomorúvá. Ki tudja, ebben a pillanatban talán már nem is házas vagyok, hanem özvegy. Nincs jó érzésem. Még álmodom vele, még nem érzem, hogy ne lenne itt. Pontosabban azt érzem, hogy nincs itt, és ez jó. Félek, ha meghalna tényleg, akkor azt érezném, mint Holly, hogy Gerry lénye körülveszi őt. Nem akarom hallani, ahogy a The Pogues-tól énekli a Love you 'till the End-et. Csak simán nem.
- Tényleg elbúcsúzott. Mint soha korábban, és nem hiszem, hogy a barátja tudja, hogy ott van. Nem akarja, hogy megállítsák.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Elle- A sajátomat fogom.
Ebben az egyben biztos vagyok, bár szerintem eddig is azt mondtam, hogy a saját terveimet fogom megvalósítani, még ha azok annyira hasonlóak is az átlag vágyaihoz. Eléggé az átlaghoz tartozom, ha azt vesszük. Tiniként egy fiú lett a legjobb barátom, akibe beleszerettem, ő mást szeret, én pedig szeretném őszintén azt szeretni, aki engem szeret. Szamárnak érzem magam Elle mellett Denisnél, és nem akarok a saját páromból szamarat csinálni, mikor ő lóként tekint rám. Tipikus átlag problémák. Nem tartottam magam soha különlegesnek, pusztán csak különlegesnek éreztem magam Denis Brightmore pillantásától, és bár ne éreztem volna magam annak, akkor sosem szerettem volna belé. A szerelmet még mindig gyengeségnek és kellemetlen dolognak tartom. Valaminek, amitől szeretnék megszabadulni, és amit nem szeretnék soha többet érezni. Nem kell szerelem ahhoz, hogy valaki mellett boldog légy, de a szerelem egy másik iránt megölhet mindent. És én nem akarom kockáztatni a most kialakuló kapcsolatomat azért, amit sosem kaphatok meg, mert Denis sosem lehet az enyém.
- Kösz.
Biccentek is egyet hozzá, mert nem hiszem, hogy rosszat akarna, vagy, ha akarna is, hát azzal nem engem, hanem a saját gyerekét mérgezi, mert az ilyen rosszindulatú dolgok mind a gyengébb élőlényben csapódnak le. Szóval továbbra is fenntartom, hogy nem akar rosszat. Amúgy se nagyon feltételeztem róla ezt korábban, egészen addig, amíg az évnyitón meg nem láttam, hogy mit művel. De legalább megnyugodtam, hogy Stellával kettőnk közül nem én vagyok a mérgező. Ha meg valakinek az kell, amit ő nyújt, ki vagyok én, hogy meggátoljam? Naugye.
- De, egy nap majd nekem kell, bár remélem, hogy ez sosem fog eljönni. Denisnek jelenleg én vagyok a legközelebbi rokona, biztonsági okokból Annie-nek semmit sem mondhatnak, pont azért, hogy ne érje trauma. Ezért él velem, mert én tudok vele úgy beszélni, hogy lehetőleg ne halljon bele. Nem garancia ez sem semmire, de növekednek az esélyei ezáltal, és már ez is sokat számít.
Megrázom a fejem az első állítására.
- De, akarja. Ezért van mellette Salvatore, mert ő képes arra, hogy megállítsa. Viszont, ha most felhívnám, hogy mikor látta utoljára Denist, azt felelné, hogy az esküvőnkön, és az nem tegnap volt. Ismerem Denist, jobban, mint bárki, a mozdulatait, a tekintetét. Tudom, hogy mi a különbség nála elköszönés és elköszönés között. Ez nem ellened szól, vagy nem egoizmus. Egyszerűen ismerjük egymást. Egyetlen mozzanatból kitaláljuk a másik következő lépését.
Gyűlölöm, hogy ezt mindig el kell magyaráznom. Denis a barátom, nagyon régtől fogva. Vele éltem le itteni életem nagy részét, és ismerem, éppen ezért. Tudom, hogy mit mondok, amikor azt mondom, elbúcsúzott.
- Azért mondta, amit mondott, mert szerelmes beléd. Én mindent megadtam volna, hogy irántam ezt érezze, de nem voltam elég.
Felemelem Christ a földről, aki szőke fejét a nyakamba fúrja, de kék szemeit végig a velem szemben álló nőn tartja. Naskó legalább három percig fog még barátnőzni, mielőtt elkapja a féltékenység, hogy Christ babusgatom, és neki nem áll itt produkálni magát.
- Neked nincs okod irigynek lenni rám, de én irigyellek téged ezért. Csodálatos lehet, ha viszont szeretnek.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
Elle- Will? Igen, nagyon. Sosem láttam még nála elszántabb embert. Nem fárad el, amíg meg nem oldja a problémát, emberséges, tehetséges, állhatatos. Sosem láttam még ekkora küzdőszellemet.
Nem vagyunk jóban Willék, rosszban sem, persze, de közöttünk nagyon régen eltört valami, mégis, láttam egy kis büszkeséget rajta, amikor megkértem, hogy had lehessek mellette gyakornok, és akkor is, amikor azt mondta, felelősségteljesen végzem a munkám, legyen szó Annieről, vagy a gyengélkedőre került betegekről. Szeretném, ha büszke lenne rám, ha nem csak a rossz dolgok maradnának meg.
- Minden idők legfiatalabb díjazottja, olyan helyeken tart előadást, amelyekről a nála idősebbek is csak álmodoznak. Büszke vagyok rá.
Valóban, a hangomból is árad a büszkeség és a boldogság. Mindannyian tehetségesek vagyunk a magunk területén, ami nagyon ritka, főleg ennyi testvér esetében, de Will és Jason mindig kiemelkedőbbek és szerényebbek voltak, mint mi.
- Szerintem embere válogatja. Nem szeretek szerelmes lenni, de azt szeretem, hogy ezt az érzést Denis váltotta ki, mert benne megbízom, de soha többet nem akarom érezni azt, amit kivált.
Ebben az egyben biztos vagyok. Sosem tapasztaltam meg ezt korábban, de most, hogy már megvolt, köszönöm, nem tetszik. Halvány mosoly kúszik az arcomra, ahogy eszembe jut egy emlék, kicsit feljebb lököm Christ, mert lecsúszott.
- Denis azt mondta, nem zavarja az sem, ha örökre belé leszek szerelmes, és megvallom, én is ennek örülnék a legjobban, ha már éreznem kell, akkor tudjam kezelni, és ezt tudom.
Nem mondom, hogy nem fáj, hogy nem hiányzik, mert de, mocskosul hiányzik, hogy nem csókolhatom meg, hogy nem érinthetem, ahogy korábban, hogy nem érezhetem, ahogy a testünk eggyé válik, de ez egy olyan csőd, amit már megtanultam kezelni. Ezzel már könnyedén együtt lehet élni.
- De például ott van Vajda Ricsi, ezer éve ismerem, és róla sosem feltételeztem, hogy olyan érzései vannak, mint amilyeneket Lili irányába táplál, és látva őket, hogy mennyit küzdenek, és mennyire kitartóak, mennyit beleáldoztak ebbe az egészbe, szeretem hinni, hogy a szerelem csodálatos is tud lenni. Miattuk hiszem, hogy van értelme.
Ahhoz képest, hogy saját magam nem szeretem, hogy szerelmes vagyok, csodálatosnak élem meg mások szerelmét, mint Ricsiékét. Nekem ők ketten az ultimate páros, de van még pár, akiket szeretek, mint Andrej és Maja, vagy éppen Lewy és Maja, azt hiszem, eléggé szeretem, amikor a Maják megtalálják a párjukat. De például Mei és Gergő is olyan, hogy sosem tettem volna össze őket, de tetszik, hogy együtt vannak, látszik a kölykön, hogy már nem olyan görcsös. Összességében szeretem a szerelmet, csak nekem ne legyen részem benne.
- Mi?
Csodálkozva nézek rá, a döbbenet attól, amit mond, kiül az arcomra, és egy hosszú pillanatig szólni se vagyok képes, annyira megdöbbent, amit mond. A fejemben visszhangzik minden szava, én meg állok ott, mint egy rendes hülye. Sejtelmem sem volt róla, hogy ezek a dolgok nincsenek köztük letisztázva.
- Mi?
Ismétlem meg magam, és közben hagyom, hogy a kiskölyök lecsússzon rólam, és elinduljon a testvére felé. Persze utánanézek, majd a fán gubbasztó Niamey felé, aki miatt igen menőnek érzem magam néha, máskor meg halálra vált, hogy mi lesz, ha egyszer bepörög, elméletileg tudom, hogy mit csináljak, de a gyakorlat nagyon más. Eddig mindig ott volt Denis, vagy, Nia tudta, hogy ha végeztünk, visszamegyünk hozzá, de most? Semmit. Még egy pillantás Chrisre, hogy megmarad-e, aztán vissza a nőre.
- Mi nem élünk együtt. Oké, a ház közös, de az apám vette. Minden férjhez menő gyerekének vagy egy házat, ez a nászajándéka. A házat a házasulandók választhatják ki, de ezt a házat én a bátyámmal, Jasonnel és Annievel néztem meg. Hárman lakunk benne. Denis néha ott alszik, de Annie miatt. És van olyan, hogy velem alszik, de pizsamában.
Nem tudom, hogy mennyit segít a tényen az, hogy van rajtam ruha, de tény, hogy kettőnk között sokat, hiszen korábban én Denisszel ruha nélkül aludtam, most azonban odafigyelek erre, hogy mindig fel legyek öltözve. Miatta is, Elle miatt is, Annie miatt is, Jason miatt is. A lényeg, hogy elkezdtem pizsamákat venni és hordani. Kifejezetten mókásakat találtam, szóval van jó része is.
- Én mondtam el Denisnek, hogy Annie a húga, sokkal előbb tudtam, mint ő. Azt mondta, nem létezik, hogy valaki még a Brightmore névvel éljen, így kutatni kezdtem, mert láttam, hogy zavarja, de amikor megtudtam, nem mertem neki elmondani, féltem a reakciójától. Tovább kutattam, más megoldásért, de nem volt más megoldás. Az eset komoly fejtörést okozott. Szó szerint és átvitt értelemben is.
Nyilván, mint mindenki, ő is hallotta, hogy egy ismeretlen megtámadott, hogy több ember is gyanús volt, de végül senkit sem kaptak el. Nem is tudtak volna, hiszen végig hazudtam, hogy Denis ne kerüljön börtönbe azért, amit tett.
- Én nem mennék.
Jelentem ki határozottan, elpillantva a két gyerek felé, majd vissza a nőre.
- Ha szereted a kisbabádat, nem mész utána. Ez nem olyan dolog, hogy majd meggyőzöd, észérvekkel. Ez olyan, hogy ha elkattan, észre se veszi, hogy megölt, nálam sem vette észre, csak amikor már mindent beborított a vér. Ha Will nincs otthon, Denis ma nem lenne házas.
Azt nem tudom kimondani, hogy halott lennék, de ez az igazság. Néha elképzeltem, hogy milyen lenne, hanem lennék, és volt pár mély pont a műtét alatt állítólag, amikor feladtam. Akkor is azt tartottam szem előtt öntudatlanul, hogy nem tehetem meg Denisszel, hogy a gyilkosommá teszem. Nem lehet.
|
|
|
|
|
Catherine Hope Brightmore
INAKTÍV
Cicus =^.^=
RPG hsz: 434
Összes hsz: 1245
|
ElleBólintok párat, amikor azt mondja, hogy Lorin jó kezekben van. Igen, efelől kétségem sincs, hiszen bármi baj volt, tudtam, hogy Will megoldja. Nem sok ember merné a tulajdon testvérét riasztani, amikor minden kétséget kizáróan intim helyzetben volt egy fiúval, aki éppen haldoklik a karjai között, nekem akkor is Will volt az első gondolatom.
- Szerintem nem kellene annak érezned magad.
Elvégre, ha szigorúan nézzük a ki volt előbb kérdést, akkor a nő nyerne. Ő volt előbb Denis életében, mélyebben talán én kezdtem el megtapadni korábban, de végül mind a ketten ugyanoda jutottunk, hogy Denis életének elengedhetetlen részei lettünk. Ő is és én is. Összevont szemöldökkel pillantok fel rá, kuncogva rázom meg a fejem.
- Denis és én egyformák vagyunk. A gondolkodásunk, a vágyaink, az elképzeléseink, az élethez való hozzáállásunk szinte mindenben megegyezik. Éppen ezért ismerem őt jobban, mint bárki más, és ezért ismer jobban, mint bárki a világon.
Ezt pedig úgy is ki merem jelenteni, hogy van egy ikertestvérem, akivel azonnal megérezzük, ha a másikkal baj van. Chris és én mély kapcsolatot ápolunk, ezért is mosolyogtat meg, hogy most éppen egy kicsi Chrisre vigyázok, aki történetesen szintén egy ikerpár egyik tagja. Vonzom a Chris-eket, most már egészen biztos.
- Pont ezért nem is illünk össze. Ideig-óráig talán idilli lenne a történet, de nem lenne egészséges, nem lenne benne izgalom, nem lenne változatos. Ha annyira jók lennénk együtt, nem kerestük volna másnál a boldogságot, pedig mind a ketten mással vagyunk.
Mert bár nem nyíltan, hiszen házas ember vagyok még a következő év márciusáig, de mással vagyok én is. Nem azért töltök ennyi időt Nasiékkal, mert ne lenne más dolgom, hanem mert része lettem egy másik családnak, és ki tudja, lehet, hogy a része is maradok. Ez viszont még egy túl érzékeny talaj ahhoz, hogy ennél jobban belemenjek, Denisnek is csak nagy vonalakban meséltem róla, mert még nem akartam elkiabálni semmit.
- Van egy megállapodásunk, hogy ha úgy alakul, hogy idős korunkra egyikünknek sem lesz senkije, akkor együtt csináljuk végig az utolsó éveket, de ennyi.
Nem tudom, hogy miket feltételez a kapcsolatomról Denis-szel, vagy, hogy miért nem bízik benne, amikor őszintén beszélt neki az érzéseiről. Ha nekem egy olyan vallomást tett volna egy Denis kaliberű, mint amilyet ő kapott, eszembe nem jutott volna megkérdőjelezni egyetlen pillanatig sem, úgy sem, hogy felesége van.
- Vagy neked ne legyen.
Mert nem vagyok biztos benne, hogy ő sérülésmentes maradna főleg úgy nem, hogy gyermeket vár. Sokkal neccesebb a helyzet. Az ő helyében, szeressen Denist bármennyire is, nem keresném.
- Remélem nem lesz, a kisbabád miatt főleg. Én a mostani állapotában akkor se mennék a közelébe, ha tőle lennék terhes.
Ebben az egyben teljesen biztos vagyok. Így sem mennék, és nem is szándékozok Denis közelébe menni. Sokszor nézem a nevét vagy éppen Salvatore nevét a telefonomban, de nem nyomok rá egyszer sem. Elvből nem. Érzem, ahogy a felsőmet rángatják, lepillantva mind a ketten mellettem állnak, és szőke fejükkel néznek fel rám.
- Szeretnél tudni még valamit? Mert lassan indulnunk kell, különben sosem lesz kész a vacsora, és még ígértem nekik egy mesét is.
Megválaszolok neki bármit, szívesen, hátha végre megérti, hogy Denis érte gyakorlatilag feladott engem, én ezt elfogadtam és továbbléptem, mert tovább kellett lépnem.
|
|
|
|
|
