Bánfai Odett Zoé

Magyar Mágus Vasutak, mi? Kénytelen voltam vegyülni az első osztályon is mindenféle jött-menttel. Elérték, hogy többet eszem ágába se jusson a nyavalyás kis vonatukra ülni. Biztosítsanak szépen külön fülkét az aranyvérűeknek, jobb helyeken így szokás.
Bogolyfalvára érkezés után gyorsan le is szálltam és végigszáguldottam az állomás épületén. Semmi nézelődés, csak előre, minél távolabb ezektől. Szerencsére nem volt semmi csomagom, így könnyen mozogtam. Majd utólag küldnek el hazulról néhány dolgot, a nagyon szükségeseket meg megveszem helyben. Az állomás előtti téren megállva azonban megrökönyödtem, egy ilyen porfészekben ugyan mit lehet megvenni?  Te jó ég, hová kerültem!
Le kellet higgadnom. Kedvem lett volna behúzni egyet valakinek, ez mindig bevált, ha gyorsan akartam levezetni a feszkót. Másik kedvenc módszerem volt összetörni valamit, elő is kaptam a pálcámat, és kinéztem magamnak egy kőből készült bagolyfigurát a szökőkút szélén.
- Bombarda! - kiáltottam, minden idegességemet beleadva. A szobrocska pillanatok alatt apró darabokra tört. Úgyis van belőlük száz másik, ugyan ki a franc hiányolná ezt az egyet? Nekem erre most szükségem volt, és nem érdekel, hogy ez tulajdonképpen vandalizmus. Legalább megtudhatta mindenki, hogy megjöttem. Különben is, nevetve kifizetném a kárt, ha bárki számon kéri, sőt akár egy ennél ezerszer nagyobb szökőkutat is építtethetnék, ha úgy tartaná kedvem.
Leültem egy padra, és elégedetten szemléltem a pusztításom eredményét. Nyugodt voltam, a vonatra szállás óta először. Annyira nem is olyan vészes ez a hely, meg fogom szokni.

Bánfai Odett Zoé

Máris meghallottam az első elégedetlenkedő hangot. Egy lány kezdett el nyivákolni, mily meglepő. Annyira szánalmas, hogy ilyenkor egyből megszólal bennük az önérzet. Fülüket-farkukat behúzva kussolniuk kéne. Főleg, ha a földből is alig látszik ki az illető. Persze először úgy tettem, mintha észre se venném, egyszer még meg szoktam bocsátani, ha valaki hülyének nevez. Viszont az már túlzás volt, hogy elkezdte mutogatni a széttört bagoly helyét. Ki ő, hogy számon mer kérni?
- Talán szerelmes voltál abba a szoborba, hogy ennyire érdekel? - tettem fel a kérdést, nem kevés gúnnyal. Erre varrjál gombot hisztérika. Bár igazából nem vártam választ, az esetek döntő többségében már ennyi is elég volt, hogy bőgés legyen a dologból.  
Persze most már nem akartam ennyivel leállni, tudja meg a lány, hogy rossz emberrel kezdett ki. Porig fogom alázni, ha így folytatja.  
Az öltözéke is tisztára nevetséges volt, mint valami madárijesztő. Azt hiszi, hogy így bárki is komolyan fogja venni? Várjunk csak! Élénk, vörös haj, figyelemfelhívó viselet. Hm, kezdett összeállni a kép. Állítom, hogy a kabátja alatt tök pucér. Belenyúltam a zsebembe, kivettem három galleont, és a lány felé hajítottam.
- Nesze, a fizetésed! - szóltam, majd újra a pálcámért nyúltam.
- Itt pedig a borravaló. Exagito! - küldtem felé az átkot, hogy a földre kényszerítésével legyen egy nagy finálé. Részemről ezzel lezártnak tekintettem az ügyet, és fel is kerekedtem, hogy megkeresem azt a híres-neves tanodát.    

Bánfai Odett Zoé

A szerelmes voltál a bagolyban típusú kijelentésem elég gyengére sikerült. Meglátszott, hogy még nem voltam isten igazából bemelegedve. Viszont a három galleon már elérte a kívánt hatást, a lány vette az adást. Az már csak hab volt a tortán, ahogy lehuppant a földre. Egy kicsit meg is sajnáltam, de szerencsére gyorsan elmúlt.
Tévedtem, amikor azt hittem, hogy a teljes vereség tudatában felhagy a további küzdelemmel. Képes volt utánam jönni és a nyakamba ugorva ütlegelni. Nem sokon múlt, hogy hasra essek, de begörnyedve sikerült megtartanom az egyensúlyomat és feltartott kezeimmel úgy-ahogy védeni az ütéseit. Miután leugrott rólam, szemből is betámadott, egy rúgással kívánta elérni, hogy legfeljebb keresztapa lehessek. A rúgása azonban nem ért célt, még idejében odakaptam a kezem, bár így a csuklóm bánta. Viszont annyira gyorsan történt az egész, hogy ő simán hihette azt, hogy eltalált a legérzékenyebb pontomon, így ezt ki is kívántam használni. Miután kaptam még egy erősnek szánt, de gyengécske ütést, következhetett a nagy halál eljátszása. Beláttam, hogy egy nagyon makacs nőszeméllyel van dolgom, az erőszak csak további erőszakot szülne. Ezért döntöttem úgy, hogy higgye csak azt, hogy legyőzött. Néha meg kellett alázkodni, hogy később még magasabbra lehessen emelkedni. Ez is egy ilyen pillanat volt. De el fogom érni, hogy a végén a lány fogja hibásnak érezni magát, sőt talán még bocsánatot is kér.  
Elterültem a földön, és oldalra dőlve lassan összegubóztam, mint akinek hatalmas fájdalmai vannak. A hitelesség kedvéért még nyögtem is hozzá néhányat.

Monique Mélanie Mercier

- Ez nagyon fájt. - szóltam támadómhoz még a földön fekve. Sajnáltatni próbáltam magam, szerintem tökéletesre is sikerült az alakítás.
Váratlanul megszólalt egy durva hang, hogy guruljunk arrébb. Remek, úgy látszik itt senki se bírja befogni, még nem tudják ki vagyok. Sebaj, előbb-utóbb meg fogják tanulni, hogy ki a főnök. Lassan tápászkodtam fel, de mire ez megtörtént, támadóm nemes egyszerűséggel lelépett. Egy cseppnyi sajnálatot se mutatott irányomban. Gyönyörű, mondhatom.
Mindegy, legalább felvilágosítom ezt a másikat, hogy velem hogyan beszéljen. Egy hideg pillantással végigmértem, és meg kellett állapítanom, hogy az öltözéke röhejes. De volt valami, talán a franciás akcentus, ami miatt úgy éreztem, hogy nem kell egyből a legrosszabb énemet mutatnom.
- Azt hiszed az akcentussal menőbb vagy? - ez tőlem még egy egészen visszafogott kérdés volt, jelen helyzetben. Bár ahhoz biztos elég, hogy ebből is sértődés legyen. Nem tudom, miért olyan érzékeny mindenki. Én például ritkán sértődök meg. Rögtön elégtételt szoktam venni.
A lány nyaktól lefelé egész jó kis bőrnek látszott, főleg a csíkos, feszes nadrág vált előnyére. Viszont a feje erőteljesen zacskóért kiáltott. Tűzoltásra azért így is megtenné.
- Bár nem a te hibád, hogy nem tudtad kivel beszélsz. Várffy-Zoller Róbert. - mutatkoztam be egy meghajlás kíséretében. Tulajdonképpen nem számítottam rá, hogy a nevem bármit is mond a világ eme eldugott kis szegletében, de azt nagyon előtudtam adni, hogy én rendkívül fontos személy vagyok, és már ez is tiszteletet tudott parancsolni.

Monique Mélanie Mercier

Nesze nekem, kár volt eljátszanom, hogy megvertek, rögtön fel is használták ellenem. Nem az én napom volt, ez már látszott, eddig minden a visszájára sült el, mint ahogyan elképzeltem. A lehető legváltozatosabb negatív jelzőket aggatták rám, még talán a szemétláda volt a legvisszafogottabb.
- Mercier? - alaposan meglepődtem, hogy a jól ismert francia nemes család tagja állt előttem. Monique Mercier. Igen, ő Flore Mercier, a híres modell lánya lesz. Dolgozott már együtt anyámmal, talán lurkó korunkban össze is futottunk már Moniquekal.  
- Hé, veled nem akarok balhézni. Legalább mi, aranyvérűek tartsunk össze. - próbáltam egy fajta béke jobbot nyújtani, még túl új voltam itt ahhoz, hogy megengedhessem magamnak az összeveszést egy befolyásos család tagjával.
- Csak tudod, ez a ruha. Nem egy Mercierre vall. - nem bírtam magamban tartani, hogy számomra képtelenség volt összeegyeztetni a nevet az öltözékével. Kifinomultabb, elegánsabb viseletet vártam volna el.
- Kiakadtam, ennyi az egész. Idefelé úton kénytelen voltam származásomhoz méltatlan körülmények között utazni. Utána meg belém kötött az az útszéli cafka. - mentegetőztem, de ezt kell tennem, ha azt szerettem volna, hogy bocsánatot nyerhessek. Bíztam benne, hogy végre valahára eredményes lesz a szövegelésem, Moniquenak át kell érezni, milyen feszültség gyűlhetett fel bennem, és éppen ezért megértést fog mutatni.  
- A patikába indultál? Engedd meg, hogy álljam a költségeidet. Valami kenőcs úgyis kell a csuklómra. - az a kis vakarék rendesen eltrafálta, kezdett bedagadni.
- Mit hozhatok? Várj meg itt kint nyugodtan. - átváltottam gáláns üzemmódba, ez volt tőlem a maximum, amit tehettem a megbékélés érdekében. Persze benne volt a pakliban, hogy olyasmire lenne szüksége a lánynak, amit nem szívesen fedne fel előttem.

Monique Mélanie Mercier

A fegyverszüneti megállapodás feltétele volt, hogy egyikünk se szóljon a másik családjának. Részemről teljesíteni tudtam ezt a kérést, bár engem cseppet se zavart volna, ha otthon tudomást szereznek a kis incidensről. Úgy látszik ez Moniquenak volt annyira fontos. Hm, úgy látszik, hogy akaratlanul is fény derült egy gyenge pontjára. Tuti, hogy nem örülnének a szülei, ha meglátnák ebben a nevetséges öltözékben. Valószínűleg egyéb titkolnivalója is van, egy ütőkártyát máris adott a kezembe.
- Megbeszéltük. Kezet rá! - a jelképes kézfogással kívántam hivatalossá tenni, hogy nem húzok ujjat Moniquekal. Éreztem az egész szituáción, hogy kölcsönös műbájolgásba kezdtünk, de hát ez tipikus volt a mi köreinkben, hozzá voltunk szokva.
- Jó, hogy mondod, egyúttal én is beszerzem bájitaltanra a szükséges dolgokat. - lehet, hogy csak színjáték a viselkedésem, de jobban belegondolva, nem is volt semmi nyomós oka, hogy veszekedjek a lánnyal. Ez a gondolat segített abban, hogy ne essek ki a szerepből.
- Majd mesélhetnél egy kicsit a suliról. Tulajdonképpen a teljes ismeretlenségbe csöppentem bele. - fordultam egy kéréssel a lány felé. Így ment ez, rögtön vártam valami viszonzást, hiába ajánlottam fel kárpótlás címén, hogy állom a költségeit. No meg legalább el tudunk társalogni, hátha egy idő után felül tudunk emelkedni a berögzült, megjátszott viselkedésen.    
- Fogalmam sincs, ki volt ez a lány. Csak útbaigazítást szerettem volna kérni tőle, erre rám támadt. Te sem ismered? - füllentettem, mert nem akartam elmesélni az igazi sztorit. Rosszul vette volna ki magát, ha elmondom, hogy megrongáltam a szökőkutat. Bár elnézve Moniqueot lehet, hogy még imponálni is neki a vandálkodásom. Nagyon úgy tűnt, hogy ő is megtenne hasonlót, és még élvezné is.  
Nem volt más hátra, mint bemenni a patikába. Kinyitottam az ajtót és előre engedtem a kisasszonyt.

Amanda Meggie Philips

Untam magam a kastélyban, így hát a falu felé indultam, reménykedve, hogy találok valami szórakozást. Még mindig egymagamban császkáltam, egyelőre csak tervben volt a bandám megalakítása. Egy-két talpnyalóra lesz szükségem, aztán reszkess Bagolykő!
De addig is tennem kellet róla, hogy mind többen és többen emeljék fel a fülüket a Várffy-Zoller név hallatán. Úgy véltem jó úton haladok, a kviddicsmeccsen kiváló játékkal, a párbaj szakkörön pedig nagyvonalú stílusommal tűntem ki a tömegből. Tökéletesen illeszkedett volna a sorba, ha a valami nagy durranást sikerülne összehoznom a faluban.
Konkrét elképzelésem nem volt, egyelőre céltalanul bolyongtam a Fő utczán. Vártam az isteni sugallatra. Aztán kiszúrtam egy apró nézetletérést, egy fiú majdnem fellökött egy lányt. Igen, most tudnék akciózni. A lány megvető kijelentése után azonnal ott termettem, és pálcát rántottam.
- Exagito! - küldtem rá a gáncsoló átkot a fiúra, aki annak rendje és módja szerint szépen orra bukott, majd ijedten elhúzta a csíkot.  
- Nem kell megköszönnöd. - fordultam immár a lány felé, diadalittas arccal. Egyszerűen imádtam magam ilyenkor.          

Amanda Meggie Philips

A lánynak tetszett a megmozdulásom, sőt meg is köszönte.
- Örömmel tettem. Levitás volt a kis nyominger, ugye? - nem voltam utóbbiban biztos, de nem is vártam megerősítésre, hanem folytattam.
- Rühellem a levitásokat. - jelentettem ki egy fintor kíséretében. Tényleg elegem volt a kékekből, közülük is főleg Nikivel volt lerendeznivalóm. El kezdte terjeszteni rólam, hogy gyáva vagyok, miután átadtam neki a győzelmet a párbajszakkörön. Egyértelműen jobb voltam, ezért sértőnek éreztem a döntést, nem is kértem a döntetlenből. Nevetséges, hogy nem hirdettek ki győztesnek, pedig nyilvánvaló volt, hogy taktikailag jócskán a hisztérika fölé kerekedtem, sokkal komplexebb, érettebb párbajozást mutattam be. De persze az aktuális iskolaelsőnek kedvezni kell, különben az iskola is beégetné magát, hogy egy ilyen kis senkié a cím. Niki jobban tette volna, ha csendben meghúzza magát, mert ezzel csak azt érte el, hogy ellenségként tekintsek rá.
- A semmire verik magukat. Gyakorlati érzékük persze nulla, nincsen használható tudásuk. - tettem még hozzá az iménti mondatomhoz.  
A lány még a kocsmába is meginvitált. Naná, hogy nem fogok nemet mondani, még úgyse volt szerencsém megismerni a helyet, egymagamban elég szánalmas is lett volna látogatást tenni egy kocsmában. Csak az alkeszek járnak egyedül.  
- Király, menjünk! - csillant fel a szemem, az ötlet meglehetősen felspannolt.  

(Folytatás a kocsmában)

Katie Runa Blackwood

Még mindig elfogott az undor, ha visszagondoltam a kávézóban történtekre. Nyilvánosan lehánytak, közröhej tárgya lettem, megint én jártam rosszabbul a Niki elleni összecsapásban. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis senkin egyszer se tudtam még kifogni, nagyon szeretheti Fortuna istenasszony. Mindennek tetejében még felelőssége is akartak vonni egy feltűnő plakát tanúsága szerint. Természetesen Nikit véltem felfedezni az akció mögött, a Várffy megszólítás rá vallott. Sokszor nyaggatott már azzal, hogy játsszuk le újra a döntetlennek nyilvánított párbajunkat, amit én következetesen elutasítottam. Igazán észrevehette volna magát, múltkor is porig aláztam, és csak azért nem hirdettek ki győztesnek, mert el akarták kerülni, hogy kiverje a hisztit. Iskolaelsőként hihetetlenül nagyra tartotta magát, azt hitte, hogy ő az atyaúristen Mindenesetre ezt a címet sikerült elvennem tőle, de úgy tűnik, hogy még mindig nem volt képes reálisan értékelni a képességeit, nem akarta elismerni, hogy fényévekkel jobb vagyok nála.
Most azonban elfogadtam a kihívást, meguntam a szájkaratét, végérvényesen le kívántam rendezni vele a dolgot. No meg abban is reménykedtem, hogy tényleg egy az egyben kíván szembeszállni velem, nem lesz általa semlegesnek titulált, de valójában neki kedvező döntőbíró, és nem csődíti oda az annyira irritáló csókosait se. A játszótérre érve azonban rögtön csalódtam, Niki sehol, csak Runa ült egyedül a hintában. Most vagy azért küldte ide a lányt, mert berezelt és visszalépett, vagy korán érkeztem és még csak ő volt itt a Niki szektából. Utóbbi meglehetősen valószínűnek tűnt, tekintve, hogy a plakáton meghatározott péntek délután elég tág időkeretet jelölt.            
- Hello! Na hol van Niki? - alaposan visszafogtam magam, még köszöntem is, mert Runával igazából semmi bajom nem volt, nem is ismertem közelebbről. Persze sokszor ez se szokott megakadályozni abban, hogy kíméletlen legyek, de ő amolyan aranyos kis lánykának tűnt, akire nyomós ok nélkül nem tudnék még én se ráförmedni.

Runa

A pálcámat is előkaptam, már attól is viszketett a tenyerem, ha Nikire gondoltam. Runa először egyáltalán nem a kérdésemre válaszolt, meghökkenve néztem, ahogyan feláll a hintán és kijelenti, hogy nagyobb nálam. Annyira nem értettem, hogy mire volt jó ez az egész, hogy azt se tudtam sírjak-e vagy nevessek, némán néztem végig a jelenetet. Lehet, hogy szegény kislány begolyózott a kékek között, és teljesen elfelejtette, hogyan kell viselkedni normális közegben. Kifejezetten zavart megnyilvánulással indított, kezdtem úgy gondolni, talán jobb is, hogy nem ismerkedtünk össze a Maid Cafén.
Aztán a felvezetés után kisült, hogy Niki nem fog jönni, mert Runa hívott ide. Továbbra sem szólaltam meg, vártam a magyarázatot. A lány bele is kezdett, lassan összeállt a kép. Először is a bocsánatot kért az engem ért kellemetlenségért, amit minimum elvártam. Utána viszont már a követelését ismertette, miszerint kárpótolnom kell, mert miattam szidták meg. Bátorságra vallott, hogy így kiállt elém, miközben éreztem rajta, hogy rendesen tartott tőlem.
- Óh, és mondd csak, milyen büntetésre gondoltál? - kérdeztem meg gúnyosan, miközben leültem a lány melletti hintába.  
- Nem akarsz te is leülni? - most már értettem, miért állt fel, miért akart magasabb lenni nálam, valószínűleg magabiztosságot kölcsönzött neki. A továbbiakban azonban nem volt erre semmi szükség, nem akartam bántani.
- Komoly, hogy néhány karcolásnak ekkora faksznit kerítettek? - nevettem fel, hiszen egy pofonegyszerűen orvosolható problémáról volt szó.    
- Különben is, ha Niki nem hány le, nem kezdek ámokfutásba, és nem karcolódik meg semmi. Beláthatod, hogy Niki a hibás mindenért, téged is miatta szidtak le. - egyáltalán nem éreztem jogosnak, hogy bármit is számon kérjenek rajtam. Runa és én is a béna kiszolgálás áldozataivá váltunk, persze tisztába voltam vele, hogy Nikit sohasem hibáztatná Runa, mert ő is csak egy a sok agymosott levitás közül.
- Szóval eszem ágában sincs kárpótolni sem téged, sem mást. - jelentettem ki határozottan, felőlem jöhetett a büntetés.                

Runa

Egyre inkább tudatosult bennem, hogy ez bizony nem lesz egy könnyű menet, taktikát kell váltanom. Mintha csak a levegőnek beszéltem volna, nem esett le a lánynak, hogy szerintem mennyire kicsinyes néhány karcolásból ekkora ügyet kreálni. Eleve hiba volt őt is leszidni ilyesmiért, de az már egyenesen hülyeség, hogy ezt tovább akarja fokozni a felelősségre vonásommal. A „nem szoktam hazudni” kijelentése tette nyilvánvalóvá, hogy teljességgel félreérti a hozzáállásomat, a tekintete pedig csak tovább erősítette bennem, hogy nem fogja belátni, micsoda pitiáner dolog követelőzni a részéről. A Nikis felvetésemet is gyorsan félresöpörte, bár a közömbössége meglepett, azt hittem látványosan Niki védelmére fog kelni a vádaskodásom hatására. Nem így történt, ezért nem is kívántam tovább feszegetni Niki szerepét, nekem jelenleg bőven megfelelt, ha hidegen hagyta a kettőnk viszonya.  
A büntetésre rátérve bontakozott ki előttem, hogy Runa micsoda egy naiv kislány. Csak ideig-óráig szerettem volna elszórakozni vele a Maid Cafén, akkor éppen hozzá lett volna kedvem. Ő sajnos többet látott bele ebbe az egészbe, mint amennyit kellett volna, most pedig randit kért. A zavartsága teljesen eltűnt, vidámság tükröződött az arcáról. Élvezze csak ki, amíg lehet, mert bizony én nem fogok kertelni, tőlem meg fogja tudni a szomorú igazságot. De azért előtte ki fogom szórakozni magam.  
- Várffy-Zoller Róbert. Robinak is szólíthatsz. - adtam először választ a lényegtelenebb kérdésre.
- Tetszem neked, igaz? - tettem fel a kérdést sejtelmesen mosolyogva, de választ igazából nem vártam rá, gyorsan folytattam is.
- Mit szólnál hozzá, ha leülnénk oda arra a padra? Megbeszélni a részleteket. - felpattantam a hintából, sőt még a kezemet is kinyújtottam, hogy akár kézen fogva mehessünk a padig. Tudtam, hogy Runa értékelni fogja ezt a gesztust, miközben én csak szerepet játszottam. A randira nem mondtam konkrét igent, nem is állt szándékomban. Viszont igyekeztem elhitetni a lánnyal, hogy máris minden a kívánságai szerint alakul. Gyerekjátéknak tűnt megvezetni az eddigiek alapján.

Kamilla