38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Magyarországi helyszínek - összes RPG hozzászólása (11016 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 367 368 » Le
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


bűbáj pápa
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6722
Írta: 2012. szeptember 26. 18:38 Ugrás a poszthoz

Budapest



Utoljára módosította:Daróczy Elizabet, 2021. augusztus 13. 15:12
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 1. 23:53 Ugrás a poszthoz

A Dolánszky család otthona

El akart jönni azonnal, ahogy azt tapasztalja, hogy rá nincs olyan nagy szükség. Beindult a vizsgaidőszak, mindenki csinálja a dolgát, így a kezdeti döccenők után ő maga is kivehet egy szabadnapot. Igyekezett nagyon mugliasan felöltözni, hiszen ha már itt van, talán sétál is egyet. A vonatról is mugli közlekedési eszközökkel indult tovább, hiszen számára olyan lenyűgöző ez a világ, melyben évek óta nem járt. amióta Zsófi is visszatért hozzá nem látta értelmét, hogy kimozduljon a varázsvilágból.
A megfelelő utcába befordulva, sétabotja kopogásának kíséretében feltűnik ő is. Úgy néz ki, mint egy fitt és fiatalos nagypapa, aki titokban maga a mikulás. A mugli ruhák nála egy fekete nadrágot, fehér inget, fekete mellényt húzott. Nem nézett rá senki furcsán, így érezte, hogy eltalálta az itteni világ öltözködési szokásait. A ruhadarabok Felagund professzornak, pontosabban a feleségének köszönhetőek, aki nagyon jártas ebben a világban.
a megfelelő számnál befordul és némi gondolkodás után meg is találja a megfelelő ajtót, így pálcáját felemelve három határozott koppanással jelzi az ajtón, hogy a lakókhoz vendég érkezett.
Utoljára módosította:Gróf Wickler György, 2012. október 2. 01:36
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 1. 23:57 Ugrás a poszthoz

Gróf Wickler György
a 2012. őszi tanév előtt


- Szalagot nem akarsz a hajamba? - kérdezem bosszúsan anyámtól, aki miután zoknit cseréltetett velem, mert az előzőt túl elnyűttnek találta, aztán az ingem mintáját képező kockákat is igyekezett kisimítani rajtam, most a fejem felé közelít egy fésűvel.
- Hagyjááááál - kiáltom, miközben kézbirkózásba kezdünk, hogy ne tudja még jobban lenyalni a hajamat. Szerintem így is tökéletes.
A megmentőm - feltehetőleg gróf Wickler György igazgató úr, akit amúgy "Az Öregnek" szoktunk hívni a suliban, de csak kedveskedve, mert nagyon jó fej - kopogása az én javamra döntötte el a küzdelmet. A séróm maradt, anyám vörös fejjel simogatja le ünnepi szoknyáját, miközben az ajtó felé halad futólépésben.
Nyert. Az Öreg áll az ajtóban. Megkönnyebbülést érzek, hogy ha már az egész élet felfordult körülöttem egy éve, legalább ő a régi. Anyu üdvözli és betessékeli a vendéget.
- Csóko... - anyám szúrósan rám mered.
- Jó napot kívánok? - kérdezem a házi sárkányra pillantva, aki alig láthatóan biccent egyet. Hirtelen belém hasít, hogy arra sem emlékszem, hogyan kell szólítani az igazgatót. Gondolom professzornak, de inkább kihagyom a címzést, mert anyámnak még mindig vörös a feje az izgalomtól, és nem szeretném, ha eldurranna. Amúgy laza nő, csak néha valahogy megbolondul. Pedig ha valaki előtt, az Öreg előtt sosem kellett vigyázba állni meg tisztelegni.
Anyám még mindig zavartan simogatja a szoknyáját, és ülőhellyel meg házi süteménnyel kínálja látogatónkat.
- Mit hozhatok inni?
Én szintén közelebb gurulok az asztalhoz és veszek egy sütit, hogy legyen indokom arra, miért is nem szólalok meg. Mit is mondhatnék? "Légyszi, légyszi, hadd?" Bár az igazgató már megírta a levelében, hogy visszavesznek, de anyámnál nagyon borotvaélen táncolok, alig bír elengedni. Azt remélem, hogy ez lesz az utolsó lökés neki. Ha minden előkészül arra, hogy visszamehessek a Bagolykőbe, már nem mondhat nemet. Türelmetlen vagyok a dologgal kapcsolatban.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 1. 23:58 Ugrás a poszthoz

Engedelmesen foglal helyet, nagyon egyszerű a helyzet. Az édesanya kicsit ideges, nem tudja, hogy miként viselkedjen az ő jelenlétében, a fiú pedig természetes maradna. Az ő pártján áll rejtve, hiszen nem atyaúristen vagy valami hasonló, hogy idegeskedni kelljen a jelenléte miatt. Épp csak egy egyszerű, átlagos ember, aki történetesen egy halom gyerekre felügyel, hogy a tanárokat és egyéb életformákat, melyek a kastély körül vannak ne is említsünk. Illedelmesen ő is elvesz egyet a süteményből, és végiggondolva a kérdésre adható válaszokat kiválasztja azt, melyet viszonylag a leghosszabb ideig tart előállítani, ha éppen nincs készen egy adag.
- Kávét, ha van persze itthon, ha nincs, akkor bármi nagyszerű lesz, köszönöm.
Mosolyog az édesanyára olyan sármosan, ami talán meglepő egy ilyen öregembertől, és talán ez az a mosoly, ami miatt olyan gyakran összehozzák őt és a levitások fejét. Igaz is, valamelyik nap szívesen meglátogatná a kollegináját. Ahogy a nő távozik, úgy fordul a fiú felé, remélve, hogy a beszélgetésüket csak ketten hallják.
- Minden rendben van? Mármint itthon is, meg úgy egyébként is.
Érdeklődik, majd a válaszra várva jóízűt harap az igazán finom süteményből. Ahhoz képest, hogy csak szívélyességből vette el, ez egy nagyon jó döntés volt.
- Nagyon örültem neki, amikor a leveledet olvastam. Reméltem, hogy nem adod fel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 1. 23:58 Ugrás a poszthoz

Anyu eltisztult a konyhába. Nem tudom, mi van vele, de ahogy elnézem, most jó ideig nem látjuk viszont, mert háromszor fogja lefőzni azt a kávét, hogy igazán tökéletes legyen. És a varázspálcáját is el fogja felejteni használni, úgyhogy még szerencsétlenebbül fog menni az egész. Kicsit sajnálom őt, de most nem követhetem, hogy segítsek neki, mert nekem kell szórakoztatni a látogatónkat. Nem tudom, hogy kezdeményezhetnék beszélgetést. Miről cseveg az ember egy felnőttel? Az ilyesmit mindig ők kezdik. Úgy látom, ezt az Öreg is tudja.
- Én sosem adom fel! - válaszolok harcos tekintettel. - Csak nagyon dühös voltam...
Nem is folytatom. És azt is elhallgatom előle, hogy mennyire nagyon feladtam akkoriban. Milliószor megfordult a fejemben, amikor az ágyamban feküdtem éjjel, vagy amikor segítségre szorultam, mint egy szánalmas, tehetetlen pólyás, hogy inkább a fejemet kellett volna abba az elfuserált zsupszkulcsba dugnom, és akkor rögtön ott is halok meg, mert ez az élet nem élet.
Az már régen volt, és én tudom, hogy meg fogok gyógyulni. Akkor pedig majd ugyanott folytathatom az életemet, ahol abbahagytam egy évvel ezelőtt. Mindent bepótolhatok, azzá válok, amivé csak akarok. És ha a gyógyítók tehetetlenek, majd én segítek magamon a mágiával.
Ezekre a gondolatokra még mindig érzem magamban a fellobbant elszántságot, no meg a türelmetlenséget.
- Most már jól vagyok. Mit kell tennünk? - próbálok a tárgyra térni. Vagy ezzel csak azt érem el, hogy kétségbeesettnek lásson? Ehh, ez is anyám hibája. Átragasztotta rám az idegességet. Pedig már egyenes utam van a suliba. Hiszen letettem az osztályozó vizsgát! Épphogy, de ez nem meglepő. Egy éves kihagyás után azért ez is szép teljesítmény. Nem tudom, ki találta ki, hogy az iskolán kívül tilos a varázslás. Én a őszi szünet alatt képes voltam mindent elfelejteni kémiából, félévkor majdnem meg is húztak belőle. Akkor egy év mit tehet az emberrel? Az elején még egy egyszerű lebegtető bűbájjal is meggyűlt a bajom.
De túl vagyok rajta, és amíg azzal foglalkoztam, hogy varázslatokat próbálgattam és a varázslények besorolásait magoltam, nem is értem rá azzal foglalkozni, hogy vajon miféle előkészületek kellenek a visszatérésemhez, és hogy mit fogok csinálni hetekig az iskolában, még mielőtt a többi gyerek megérkezne oda. Végül is mindegy, csak kerüljek távol itthonról. Anyu aggodalmas beszédeit hallgathatom majd akkor, amikor megvásároljuk a sulis cuccaimat, és azután is minden iskolaszünetben.
Az emlegetett pedig épp most toppan be két csésze kávét egyensúlyozva egy kis tálcán.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 1. 23:59 Ugrás a poszthoz

- Mindenki dühös lenne a helyedben, így ez teljesen jogos volt, de csak kevesen vannak, akik nem roppannak meg a súly alatt, mely a változással együtt érkezik. Ez olyan dolog, amire nem számít senki, hogy egyszer az élete része lesz, és nem tudja, hogy hogyan kezelje. Te egy nagyon szerencsés fiú vagy, hiszen rengeteg akaraterő és tenni akarás van benned.
Ő maga sem tudott mit kezdeni sem akkor, amikor tudta, hogy a felesége hamarosan elhagyja az élők sorából, hogy a betegsége miatt a lánya magát hibáztatja, és inkább Franciaországig menekül, csakhogy ne kelljen az apjával egy asztalnál ülnie, és beszélgetnie, és bizony nem tudta, hogy mit tegyen akkor, amikor értesült a fiú balesetéről. Oké, fejben megvan mindenkinek, hogy mit kell csinálni, ott a vázlat, a sok elhatározás, hogy miként viselkedik az ember, mennyire erős lesz, mennyire magabiztos, de aztán amikor elkövetkezik a gyakorlat. Ez az, amikor hirtelen szeretne összemenni és áthárítani a feladatot, hiszen rá kell ébrednie, hogy nem is olyan felnőtt még ő ahhoz, hogy mindehhez jól álljon hozzá, és itt most nem számít az, hogy elmúlt már ötven éves vagy sem. Amikor megkapta az első levelet, valljuk be, félve bontotta fel. Félt, hogy mit talál majd a sorokban, melyeket a lapra írtak és félt, hogy milyen lesz a viszontlátás.
- Térjünk a tárgyra.
Érzi ő is, hogy ezt már régóta várja a fiú, így szélesen elmosolyodik a jeleneten. Nem érzi úgy, hogy kétségbeesett lenne, inkább azt a benyomást kelti, hogy majd kiugrik a bőréből, csakhogy végre újra ott lehessen a többiekkel.
- A vizsgáid sikerültek, a tanárok nagyon elégedettek voltak veled, hiszen ennyi kihagyás után nagyon ügyesnek mondható mindegyik. Ezzel nincs is gond, folytathatod onnan, ahonnan amúgy is folytatnád. Viszont jelenleg nem mondhatjuk, hogy átlagos diák vagy.
Igyekszik nem bántóan fogalmazni, de ez az igazság. Nem átlagos, így külön figyelmet érdemel.
- Sokat törtem a fejem, hogy mégis hogyan oldjuk meg a dolgokat, mely számodra és a többiek számára is kényelmes megoldás lenne. Az ötleteim a következőek. Keresünk valakit, a barátaid közül, akinek szinte egyezik az órarendje a tiéddel és segít közlekedni. Vagy kapsz egy manót, aki segít neked. Esetleg Széles professzor javaslata alapján szárnyakat varázsolunk a kerekekre, melyek segítenek a lépcsőknél, azonban, ha van jobb ötleted mondd csak.
A beérkezőre felemeli a tekintetét és csillogó szemmel néz az asszonyra, aki kávét hoz a tálcán, majd felpattanva egy szempillantás alatt át is veszi tőle a tálcát és félreáll, hogy az asszony le tudjon ülni.
- Kérem had segítsek, ön csak foglaljon helyet. Elég fontos döntések ezek most.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 2. 00:00 Ugrás a poszthoz

Mondom, hogy nagyon rendes az igazgató. Mintha belém látna. Szúr a szemem - valószínűleg allergia -, de nem törődöm vele, az Öreg szavai elfújják az idegességemet, önbizalmat adnak.
Egészen addig, míg a segítségre nem terelődik a szó. Nekem nem kell segítség - mondanám rögtön, de van annyi eszem, hogy most, hogy célegyenesben vagyok, ne viselkedjek rögtön úgy, mint egy komplett idióta. Óvatosan próbálok fogalmazni.
- Nem szeretnék másnak gondot okozni - most már emlékszem, milyen az igazgató szokásos kedvessége és elnézése, és ez felbátorít, hogy őszintén beszéljek vele. - Tudja, elég nehéz lesz úgy barátot szereznem, aki egyenrangúként kezel, ha folyton engem kell pátyolgatnia. Az elsős haverjaimmal nem tartottam a kapcsolatot az utóbbi egy évben, nem tudom, jóban vagyunk-e még, és nem is kérnék tőlük ilyet.
Elgondolkodom egy kicsit a másik eshetőségen. Látom magam előtt, ahogy egy kis konyhai manó lohol utánam a folyosón. Ez egyből meghozza a döntést.
- És azt sem szeretném, ha mindenhová egy manóval kéne mennem. Félre ne értsen, nagyon aranyosak és rendesek... - Már amelyik, alig egy hónapja voltam a suliban, mikor leejtettem egy üvegcse halfarokdarát az egyik lépcsőfordulóban. Az illető manó, mintha csak erre várt volna, ott termett, és elszidott engem is meg az anyámat is mindennek. Gyorsan felszívódtam, amikor már a dédszüleim ócsárolásánál tartott, mert éreztem, hogy ez egy végtelen folyamattá kezd válni. Ezt persze nem említem az Öregnek, elvégre az ő dolgozóiról van szó.
- Csak szóval... elég gáz lenne egy házimanóval menni mindenhová. Közröhej tárgya lennék, pedig azért annyira nem indokolt a napi huszonnégy órás felügyelet. Tudja, elég jól el tudom látni magam. A lépcsőkkel lesz az egyetlen gondom.
- Repülő kocsi? Királyság - tetszik az ötlet. - De... nem lehetne valami, khm, férfiasabb? Repülő szegecsek, vagy mittudomén - megeresztek egy vigyort a tanár felé.
A visszatérő anyám rosszallóan hümmög a megnyilvánulásomra. Látom az arcán a "hálátlan pimasz" című kifejezést. De nincs ideje hangot adni nemtetszésének, mert az igazgató bá' épp zavarba hozza heves segíteni akarásával. Úgy látom, azért jól esik neki a dolog, talán most már ő is felenged. Én meg hálát adok az égnek, hogy Wickler professzor elég bölcsnek és megnyugtatónak látszik, nem úgy, mint a mugli sulim igazgatója, aki akkora humorherold, hogy senki sem veszi komolyan. Így nőnek az esélyeim.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 5. 14:34 Ugrás a poszthoz

- Azért ez más helyzet, mint amikor nem írsz nekik a nyáron, vagy elkerülöd őket a folyosón.
Persze megérti azt, amit a fiú mond, csak szeretné tisztázni vele, hogy ez nem éppen ugyanaz. Azok, akikkel eddig barátkozott nyílván meg fogják érteni a helyzetet és örömmel veszik majd, hogy visszatért, hiszen ő maga, egy egyszerű igazgató, akinek a viszonya a gyerekekhez képest csak felszínesnek számít, is örül, hogy Alex ennyire kitartó.
- A barátságokat nem a közelség, vagy a másikon lógás határozza meg, hanem az, hogy órák, napok, hetek, hónapok vagy évek múltén is képesek vagytok ott és úgy folytatni a beszélgetést, ahogy abbahagytátok.
Ez nem könnyű, ő maga is tisztában van vele, de igyekszik rengeteg pozitív energiát és gondolatot sugározni a fiú felé, hiszen ezzel kicsit önmagát is megerősíti. Ahhoz képest, hogy milyen vén embernek számít már, mégis mindig olyan bizonytalan tud lenni ilyen téren, hogy néha saját magát is meglepi.
- Hm. Igazad van, tényleg…gáz.
Az utolsó szó talán egy kicsit furcsán hangzik az igazgató szájából, aki igyekszik minél jobban elsajátítani a közös hangot, hogy a kommunikáció is könnyebben menjen. A lépcsőkre viszont még mindig nem találtak jó megoldást, pedig ez az egyetlen aprócska gond. Tudta ő, hogy nem felfelé, hanem hosszában kellett volna építkezni, igaz akkor nem lenne udvar, de nem is kellene ezzel bajlódni, viszont azért vannak itt, hogy megoldják a problémát is meg is fogják.
- Férfiasabb?
Neki a szárnyakkal se volt semmi baja, végül is a görögök se panaszkodtak, hogy hírvivőjük nem elég férfias, de hát rendben, legalább elindultak valamilyen irányba.
- Repülő szegecsek. Érdekes elgondolás, csak azon gondolkozom, hogy ezt hogyan kivitelezhetnénk, mármint, hogy elősegítsék a folyamatot. Olyasmi kéne, aminek a mozgása segíti a lendületet és a fent maradást. Esetleg jöhetne egy főnix, amikor kell és felrepítene, de lehet ez sem elég hétköznapi.
Azt érzi, hogy az édesanya talán kezd enyhülni. Igyekszik azon lenni, hogy kedvesnek, és szimpatikusnak tartsa őt, olyan embernek, akivel el meri engedni a gyerekét.
- Esetleg megkérhetnénk az átváltoztatásban és bűbájokban jártasabb kollégákat, hogy valami hiperfiúsat találjanak ki. Lehetnének a szegecsek, láthatatlan szárnyakkal mondjuk, vagy akár az egész láthatatlan lehetne és akkor nem számít, hogy fiús-e vagy lányos.  
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 6. 12:27 Ugrás a poszthoz

~ Chuck ~
Nyugati pályaudvar
Szept. 20.


*Már alig vártam a mai napot, igaz nagyon jó volt végre itthon, de ma végre újra találkozom Chuckkal és megláthatom mit is alkotnak a színpadon. Reggel nem kellett korán kelnem, elvégre nem olyan nagy táv ez egy varázslónak. London jó hely, és jól éreztem magam nagyon, ismét körbejártam a kedvenc részeimet és találkoztam a haverjaimmal, de ugye nem azért járok Bagolykőre, hogy itt legyek. Most utazok tehát vissza, éppen a vonaton ülök. Természetesen a muglik erre nem ülhetnek fel, de ugyanoda érkezik ez is, mint ahová az övék, csak nem tudnak róla csak a vezetőik. Éppen a Nyugatira tartok az egyik kedvenc ruhámban. Szerencsére még jó idő van, így öltözködhetek nyáriasan. Hajam egyik fele fel van tűzve, s egy közepes méretű köves liliom díszeleg benne. Hogy mit hozok magammal? Csak egy nagyobb méretű gurulós bőröndöt ami tértágító bűbájjal van ellátva és a gitáromat. A helyem kényelmes, összesen hárman vagyunk a fülkében, egy párocska és én. Szerencsére nincsenek folyamatosan összeragadva, így kellemes az út. Nézem a tájat és zenét hallgatok. Nemsokára beérünk a Nyugatira, úgyhogy megigazítom magamon az enyhe sminket, meg a hajamat, mert kicsit összetúrtam a nagy helyezkedésbe. Remélem, hogy Chuck már ott lesz, mert nem szeretek várakozni, de persze úgyis nemsokára odaér, hiszen nem szoktak ezek a járművek sokat késni. Kíváncsi vagyok hogy fog alakulni az este, és hogy hogyan fogadnak a bandatagok, illetve a szülei. Izgulok. Ritkán van ilyen velem, de tudom mennyire fontos az első benyomás. Amikor begördülünk az állomásra, már meg is pillantom a fiút a peron szélén. Össze szedem a cuccomat, még befújom magam egy kis parfümmel, majd elindulok ki a kupéból, át a folyosón az ajtó irányába. Vagyunk egy páran, úgyhogy nem megy ez olyan gyorsan, pláne nem cuccal ugye. Még jó, hogy van egy udvarias fiú, aki kiveszi kezemből a bőröndöt, s leviszi nekem azt a lépcsőn.
- Köszönöm*Rámosolygok bájosan, majd átvéve a cuccomat elindulok Chuck felé, ragyogó mosollyal az arcomon. Látszik, hogy örülök a találkozásnak, meg mindannak ami ránk vár. Odaérve nyomok az arcára három puszit.*
- Szia! Sokat kellett várnod?*Kérdem mosolyogva, miközben körbetekintek a helyen. Jártam már itt, de nem túl sokat, így megfigyelek majd mindent út közben.*

Ruha
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. október 6. 19:06
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 6. 18:00 Ugrás a poszthoz

Hát ki vagyok én ahhoz, hogy felülírjam ennek a bölcs öregembernek a gondolatait? Értem, amit mond, de akkor sem hiszem, hogy egy év alatt olyan jó barátokat szereztem volna a Bagolykőn, mint mondjuk itt Pesten kiskorom óta. Na, ők megértenek engem. Segítenek, ha bénázom, de nem átallanak jól megszívatni, amikor csak alkalmuk adódik, ahogy persze én sem kímélem őket. Semmi sem változott a balesetem óta. Nem éreztetik velem folyton azt, hogy szánandó nyomorék vagyok. Biztosan segítenék a bagolykövesek is, meg örülnének nekem meg minden, de nem akarok rájuk szorulni. Menni fog ez egyedül is. Ha meg nem, néha-néha megkérek valakit. Kis családias csoportban az emberek segítőkészek, csak a nagy budapesti tömeg olyan, hogy ritka az elnéző járókelő. Elhessegetem a gondolatot. Eddig nem aggódtam annyira azon, hogy mit szólnak hozzám a többiek a suliban, de most már kezdek.
- Főnix! Az Eridon ház megsárgulna az irigységtől! - röhögök a gondolaton. A szemem sarkából látom, hogy anya is elmosolyodik, ami szerintem csak a betetőzése annak a mozdulatnak, ami akkor indult a szája szegletében, amikor az Öregtől meghallotta a "gáz" kifejezést. Szerintem is vicces volt, vagyis inkább szokatlan, de mégsem röhöghetek szembe egy tanárt, úgyhogy vágtam a fapofát. Meg aztán díjazom is az igyekezetét.
Anyám egész eddig nem szólt bele az egyezkedésébe, de már várom, mikor közli velem, hogy ne osztozkodjak, hanem köszönjem meg szépen a bácsinak, hogy ennyi energiát pazarol rám.
- Oké - egyezem bele az utolsó verzióba. - Jöhetnek a láthatatlan szárnyak. Így, hogy sokáig ragoztuk a témát, kicsit cikinek érzem az ódzkodásomat a szárnyaktól, de már mindegy, ezt elszúrtam.
- De ne szóljon senkinek róluk, jó? - teszem még hozzá.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 11. 16:11 Ugrás a poszthoz

- Na igen, azért nem lenne utolsó látványában sem, egy  főnix, aki csak úgy fel-alárepkedaz iskolában. Az elsőéves lányok biztos odáig lennének érte, az unikornis is nagy siker minden évben.
Jó, mondjuk tegyük hozzá, hogy az a legszelídebb még, meg hát mondjuk, amíg kicsi még aranyosabb, azért nem biztos, hogy kifizetődő lenne, ha Nemeskürti professzor sárkányokat mutogatna, melyek kedvükre elfogyasztanak egy-két elsőévest. Végre azonban megvan a döntés, a szárnyak eltűntetve a kíváncsi szemek elől nem is olyan, nos, gázak, mint a többi lehetőség. Elégedetten elmosolyodik, a legfőbb kérdés ezáltal meg is lett beszélve. Szép dolog az élet. Nem is tudja, így hirtelen, hogy mit kell még megbeszélni, így iszik egy kortyot, csak utána bólint a beleegyezésre.
- Ez remek lesz. Akkor, ha visszaértem, fel is veszem a kapcsolatot a megfelelő tanárokkal, és megmondom nekik, hogy ha egy szót is szólnak a dologról, akkor bizony repülnek a kastélyból. Szerencsére egyiket sem olyannak ismertem meg, aki előbb beszél, majd eszébe jut, hogy nem kellett volna.
Talán kicsit kimértek is, ami azt illeti. Valahogy egyik tanáránál sem érzi azt a bizonyos arany középutat. Az egyik túl engedékeny, a másik karót nyelt, az egyik nem képes felnőni, a másik felfelejtette, hogy milyen, amikor gyerek. Nem is érti őket.
- Nos, akkor a lépcső kérdés megbeszélve, a vizsgák megvannak, hm. Van kérdésük?
Persze illendő az anyát is belevenni, és, hogy ne tűnjön udvariatlannak, elvégre az anyukának is van nem kis beleszólása a dologba.
- Oh, igaz is, mielőtt elfelejtem. A visszatérés időpontja. Írtam, hogy hamarabb szeretném, hogy minden flottul menjen. Gondolkoztak már időpontba, hogy mikor lenne alkalmas?  Vagy én, vagy kolléga jönne mindenképpen Alexért és kísérné el az iskolába, hiszen ugyebár nem a szokásos időpontban érkezne, ez némi közlekedési változást is jelentene.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 12. 22:49 Ugrás a poszthoz

Ez anyám terepe. Míg ő megkommunikálja, mikor megyek hova, én egészben betolok egy sütit a számba. Talán nem ez volt az évszázad ötlete. Igyekszem kulturáltan rágni, amint sikerül a két fogsoromat összeérinteni az őrléshez...
Az eddig a díványon kukuló anyámból, mint egy csap, ha megnyitják, vastag sugárban ömlik a szó.
- Nekünk bármikor jó, igazgató úr! - így Anyu. - Még be kell vásárolnunk a tanszereket és egyebeket, de erre akár holnap is sort keríthetünk. Ó, erről jut eszembe, a kötelező könyvek és felszerelések listáját el szeretném öntől kérni.
- Ha jól emlékszem, azt írta, pár héttel korábban akarja elvinni Alexszet. Pontosan mennyi időre gondolt? Ő készen fog állni, amikor csak kell, de szeretném, ha minél több időt itthon tölthetne.
- És hogyan történik az utazás? Kell valamiféle előkészületet tennünk?
- Iskolaidőben is meglátogathatom a fiamat?
- Mmmhhmmgge - csattanunk fel hirtelen, én és a sütemény a számban. Némi rágás (egész jól felül kerekedtem a küzdelemben), és érthetően is előadhatom véleményemet: - Nem kell! Majd hazajövök a szünetben! Ne égess már!
Anyám a tiltakozásomra szót sem vesztegetve, várakozóan néz a professzorra. Asszem fogok még kapni ezért a kijelentésért, hogy én egyáltalán nem szeretem és nem tisztelem őt, blablablabla. Én esküszöm, próbálom visszafogni magam, és nem megsérteni a jóanyámat, de ilyenkor tényleg muszáj helyretenni. Csak nem akar a seggemben lenni egész évben?!
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. október 13. 20:51 Ugrás a poszthoz

Loise
Nyugati pályaudvar.


Chuck totális kiegyensúlyozottsággal ül a bőröndjén kezében a gitárral, fülében a zenével. Meghallgatja kedvenc külföldi számait példaképeitől, akik miatt hajdanán eldöntötte, hogy ő bizony zenész lesz. A másik oldalon meg az befolyásolta az életét, hogy verekedős filmeken nőtt fel, meg amikor kicsi volt, a nagyobbak sokat verték... Sikerül ismét eltérni a témától; kis idő múltán abbahagyja a zenehallgatást, feláll és berakja a bőröndbe. Ekkor megérez, valami furcsa, ám kellemes, kicsit tömény illatot. Jót sejtve megfordul és bizony nem csalódik, találkozik azzal, akivel már egy kis ideje nagyon szeretne. Kap három puszit, ő sem szégyenli viszonozni a gesztust.
- Nem, dehogy... Csak pár percet. - igazából nem nézte az időt, de biztosan nem várhatott sokat, elvégre Metallica és Guns n' Roses közben csak úgy repül az idő.
-Indulhatunk? - kérdezi udvariasan; ha Loise igent mond, akkor Chuck elveszi a lány bőröndjét -mégse ő cipekedjen- és elindulnak. Békésen, nyugodt tempóval elhagyják a Nyugati pályaudvart és a villamosmegálló felé veszik az irányt. Chuck szerencsére ismeri a belvárost, rengeteget járt errefelé koncertekre, bulikra és már teljesen az emlékezetébe ivódtak az útvonalak; reméljük nem foglalnak túl sok helyet. Itt körül-belül öt percet kell várni.
- Milyen volt Londonban? - teszi fel a kérdést kíváncsian; Chuck eddig egyszer volt Angliában, de már ezt is mondtam, nem ismétlem magamat. Idő közben megérkezik a villamos. Loise száll fel elsőnek, utána meg Chuck a bőröndökkel meg a gitárjával. Fontos megjegyezni, hogy a villamosokat szokták választani közkedvelt tömegközlekedési eszköznek a nem tiszta szándékú emberek. Eddig nem igazán érdekelte a fiút, viszont, most, hogy itt van Loise, nem szívesen keveredne verekedésbe. Ránézésre meg tudna verni mindenkit, de húsz emberre azért ő sem tud figyelni, akármilyen nagy bajnok a verekedésben. Főleg, hogy most nem csak saját maga testi épségére kell csak vigyáznia.
Leszállnak a végállomás előtt kettővel, Chuck a szeme sarkából látja, hogy nem csak ők szállnak le, hanem 3 férfi is rajtuk kívül. A fiú megszólal alig hallhatóan Loise-nak címezve.
- Ha nagyon közelednek, fuss el kb. tíz méterre, ezek nem tűnnek valami nagyon nehéz ellenfélnek. - ráadásul csak hárman vannak, de ezt már csak gondolatban teszi hozzá. Addig is elindulnak a Welch família otthona felé, már csak pár száz méter; sajnos erre nem jár busz.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 14. 21:04 Ugrás a poszthoz

~ Chuck ~
Szept. 20.


*Már alig vártam, hogy végre leszállhassak a vonatról. Milyen lassan megy az idő, ha nagyon vársz valamire, vagy éppen valakire. A szó szoros értelmében nem én vártam Chuckra, hanem a srác várt rám, hiszen ő már itt volt amikor megérkeztem. Viszont, ha picit elvonatkoztatunk, akkor én is vártam rá.*
- Ennek igazán örülök, legalább nem untad el magad*Mondom egy angyali mosollyal.*
- Persze*Szólalok meg ismét kedves hangomon, majd mivel a srác a bőröndömért nyúl, átadom neki a fogóját.*
- Köszönöm*Csak ennyit mondok, s elindulok vele a tömegben. Itt is sok az ember, de ugye már megszoktam, hiszen Londonban is mindig nagyon sokan vannak az utcákon. Igaz jobban szeretem azokat a helyeket, ahol kevesebben vannak, mert gyorsabb a séta, de most tulajdonképpen nem sietünk sehova.*
- Szuper! Régen voltam már otthon nagyon, hiányzott már és szerencsére a haverjaimmal is tudtam találkozni. Voltunk egy jó buliba is, bár mondjuk inkább beszélgettünk, mint táncoltunk, de nagyon jól éreztem magam*Mesélem el röviden az otthoni élményeket. Közben megérkezik a villamos is, s én felszállok rá. A gitáromat inkább a kezembe veszem, nehogy leüssek valakit, mert itt sincsenek túlzottan kevesen.*
~Jellemző~*Mindig azon a járművön vannak sokan, amin én akarok közlekedni. Szeretem az embereket, tényleg, de vannak olyan figyelmetlenek, hogy majd fellöknek, hogy fel vagy leszállhassanak, vagy éppen ülőhelyekért harcolnak. Borzalmasak. Én inkább állok, de fel nem lökök senkit, az biztos. Amikor Chuck elindul az ajtó felé, én is utána lépkedem. Gondolom nemsokára leszállunk. Aztán jelez is nekem, hogy készüljek, mire én ismét felveszem a gitártokot a hátamra. Olyan jó minden, én csak mosolygok és nézelődöm, de a leszállás után egy elég fura mondat hagyja el a fiú száját.*
- Jó*Csak ennyit tudok kinyögni. Még sohasem kerültem bajba. Nem akartak kirabolni, sem bántani, se semmi. Meghökkent a dolog, hogy az a három alak lehet ilyesmire készül. Egyelőre semmi gyanúsat nem csináltak, csak leszálltak ott, ahol mi. Remélem nem is lesz semmi probléma. Összetalálkozik Chuckkal a tekintetem, ahogy sétálunk az utcán, s ő láthat valamit a tekintetemben, valamit amit eddig még nem láthatott. A félelmet. Igen, félek. Nem vagyok még olyan régen itt és máris olyan dolgot tapasztalok, amit eddig még nem.*
~Csak ne legyen semmi.~*Kissé szorongva lépkedem. Tudom, hogy a fiú meg tud védeni, ha kell, de én akkor sem szeretem a balhét. Még a suliban sem párbajoztam soha, fel sem vettem a Sötét Varázslatok Kivédését, mert senkit sem tudnék bántani szándékosan.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. október 16. 14:54 Ugrás a poszthoz

Loise
Nyugati pályaudvar, aztán meg a Welch ház.


Chuck egy ideje már csak erre várt; Loise-szal lenni, és most végre megadatik számára. Jobban megismerheti, beszélgethet vele korlátlanul, ilyesmi...
- Értem, ennek örülök. - reagál a londoni beszámolóra.
Zökkenőmentesen érnek el a villamoshoz, ahol egy kicsit többen utaznak a megszokottnál. Biztos szezon van, vagy csak rossz napot választottak. Ilyenkor bizonyára a vezetőknek is nehezebb dolguk van. Az emberek hangoskodnak, "rosszul" viselkednek, na meg ilyenkor több is a lopás. Fel sem tűnik az embernek ilyen tömegben. Hamarosan elérkeznek ahhoz a megállóhoz, ahol Chuck-éknak le kell szállniuk, ha csak nem akarnak visszafelé gyalogolni totál fölöslegesen.
Igen ám, de a villamosról leszáll a fiatalok után 3 idősebb szerzet, ami önmagában nem is baj; viszont a tinik után mennek. Chuck ismeri a szomszédait, de őket még nem látta soha sem. Nem jó rögtön a legrosszabbra gondolni, hogy rossz szándékkal jönnek, de hát manapság mit feltételezhet az ember ebben a világban? A srác tudatja az infót Loise-szal, akinek elég erősen látszik a félelem az arcán, nem ártana megnyugtatni.
- Nyugi, nem lesz gáz. Találkoztam már ezeknél nagyobb ellenfelekkel is, és itt vagyok.- csak ennyire futotta. Viszont lehet, hogy lehetett volna ezt egy kicsit halkabban is mondani, mert miután kimondja, közeledni kezd a 3 alak; most már biztosan nem jó szándékkal érkeztek.
- Fuss! - adja ki a parancsot, nem árt, ha Loise biztonságos távolságban van.
Chuck-ban nincs félelem, jól felszívja magát és megfordul. Az egyik ismeretlen a zsebébe nyúl, de úgy néz ki, hogy ez lesz a veszte. Chuck megfogja a kezét -amivel a zsebébe nyúlt volna-, kicsavarja hátrafelé és élő pajzsként maga elé rántja, nagyon gyorsan felméri az erőviszonyokat. Meg is van a gyilkos ötlet, nem kellett sokat várni. A foglyul ejtett fickót egy precízen irányzott rúgással mozgásképtelenné teszi; a rúgás a térdét éri. Amikor összeesne, mert nem bírja a testsúlyát, odalöki a másik férfihez és most arra jön egy rövid kínzás, aki üresben maradt; Chuck-nak gyorsan kell cselekednie, hiszen ott van mellette a két másik ember. Szerencsére van egy kis ideje, mert összezavarodtak, és már csak az egyik mozgásképes. Mondjuk, a másik is, de ő már csak kúszásban, és úgy is nehézkesen... Maradjunk a tárgynál: Chuck hármat lép előre -gyorsan- és lendületből felkapja a sípcsontjánál a férfit, másik kezével a vállát fogja, majd kibillenti az egyensúlyából és a földre borítja. Már ütné is, de a másik oldalról gyorsan meg is érkezik, akihez Chuck még hozzá sem ért; na majd most. Lépne egyet felé, de a földön fekvő belekapaszkodik a lábába, ezért nem tud. Inkább kitér az első ütés elől, de megfogja az erővel meghajtott kezet és a férfi saját ereje által töri ki a csuklóját egy apró mozdulattal, aki lehajol, mert fáj neki. A végső kiütés érdekében arcon rúgja oldalról... Nincs ideje ünnepelni, mert az egyik még a lábát fogta az előbb, ebből már sikerült kiszabadulni. Beáll bokszállásba, most már minden erejét egy emberen tudja kitölteni. A másik bátortalanul botorkál Chuck felé és üt párat, de hősünk nem adja könnyen magát. Kitér az ütések elől, de a legutolsó után, amikor a másik féloldalasan áll, mert erőt fejtett ki, akkor Chuck könyökkel megelőlegez egy orrtörést, aminek következtében a másik mindkét kezét az orrához rakja- mert attól jobb lesz. Ezzel védtelenül hagyva egész testét. Chuck már nem akar sokat bajlódni, ezért kirúgja a bokáját és még mielőtt a másik eleshetne, a fiú teljes erőbevitellel, ökölbe szorított kézzel kiüti, melynek következménye enyhe eszméletvesztés.
- Mehetünk - mondja lágy hangon, ezt már Loise-nak címezve. Nem tudja, hogy Loise lelkében most mi történhet. Fel fogta-e már? Vagy azt hiszi, hogy Chuck egy utolsó, agresszív állat és otthagyja. Szerencsére az utóbbit még nem teszi meg és lehet, hogy nem is fogja már. Ezért csak megöleli a lányt, hogy érezze, nem is olyan agresszív, na meg jól is esik, nem szokott ölelkezni.
- Mondtam, hogy nem lesz baj. - az ölelés után felveszi a bőröndöket és indulásra biztatja Loise-t. Nem sokat mennek, kb. 100m-t és el is érik a Welch család házát. Chuck nem hozott az iskolába kulcsot, úgyis csak elhagyta volna. Lerakja a cuccokat a földre és megnyomja a csengőt. Most pedig várunk...
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 16. 21:14 Ugrás a poszthoz

~ Chuck, a megmentő ~


*Szeretek utazni, de be kell vallanom, hogy a varázslók jóval kényelmesebb járműveken utaznak, bár a tértágító bűbáj igen nagy segítség. Nyilvánvaló, hogy a mugliknak nincsenek efféle bűbájaik, maximum több járatot indítanak, de én úgy tudom, hogy nap közben Budapesten szinte minden tömegközlekedési jármű dugig van. Teljesen mindegy, hogy metró, villamos, busz... mindenki siet valahová és mindenkinek nagyon fontos dolga van. Nem szép dolog az előítélet, de én így jöttem ide, kissé ítélkezve felettük. Viszont azt álmomban sem gondoltam volna, hogy rögtön "bajba" kerülök, de ne szaladjunk ennyire előre. Miután leszálltunk a villamosról, Chuck finoman figyelmeztet arra, hogy lehet meg fognak úgymond támadni minket. Egyből meglátszik a félelem a tekintetemen. Igazából bízok a fiúban, szóval nem attól félek, hogy bajom lesz, hanem csak szimplán rettegek az ilyen helyzetektől, annak ellenére hogy még sohasem kerültem ilyesféle szituációba.*
~Kérlek...~*Már nem is tudok másra figyelni, csak a hátunk mögötti emberek lépteire. Szörnyű érzés. Már most utálom.*
- Elhiszem, de*Már nem volt időm befejezni a mondatomat, mert Chucknak elhagyta a száját egy újabb szó. Egy szó, ami ebben a helyzetben még jobban megrémített. Nem akartam futni, egy pillanatra átfordult az agyamon, hogy maradok, de hamar rájöttem, hogy úgyse tudnék semmit csinálni, így olyan 10 méternyire szaladtam tőlük. Innen is tökélesen látom azt, amit soha nem szerettem volna látni. A srác verekszik, pontosabban csak ver, de ezt is csak a ringben szerettem volna látni. Na tessék, megismerkedem valakivel, aki boxol és szinte máris "bemutatja" nekem a tudását. Tudni tud, az biztos, de én akkor is félek. Ez valamiféle fóbia lehet nálam, ugyanis egyre nehezebben veszem a levegőt, ahogy nézem a verekedést. A lábam a földbe gyökerezett, s még a fejemet sem tudom elfordítani, nemhogy a tekintetemet. Apró, kis levegőket veszek, s szinte egyből kis is fújom, nem jut túl sok oxigén a fejembe, így szédülni is kezdek, ám a fesztiválon vége, s Chuck elindul felém.*
- Nem is tudod mennyire örülök*Visszaölelek a srácnak, sőt még egy puszit is lenyomok neki. Most már minden rendben van, neki sincs semmi baja és nekem se, így hát fojtatjuk utunkat hozzájuk.*
- Nem tehetek róla, nem szeretem az ilyen helyzeteket, pontosabban még sose kerültem ilyen szituációba...*Jelentem ki egyszerűen. Remélem nem vette észre az előbb velem történteket, mert nem szeretem, ha valaki gyengének lát. Nem kell sokat sétálnunk, megérkezünk az otthonához. Lerakja a cuccokat és becsenget.*
- Ugye szóltál, hogy jövök?*A fiúk néha hajlamosak elsumákolni az ilyesmit, aztán a szülők meglepve nyitnak ajtót. Erről jut eszembe, hogy nem is tudok semmit a szüleiről, na sebaj, nemsokára elvileg meg is ismerem őket, feltéve ha itthon vannak.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. október 17. 18:00 Ugrás a poszthoz

Loise
Immáron otthon.


Ez a kis bunyó viszonylag jó tesz Chuck-nak. Bemelegítésnek megfelel, habár a bajnokság még pár nappal odébb van; rég nem bunyózott. Mostani iskolájában erre nem nagyon van lehetőség, maximum párbajozni, de abban nem valami jártas, legalábbis még nem próbálta. A kis akció végén Loise-hoz siet és megöleli; ezzel érezteti, hogy nem is olyan agresszív. Azért azt meg kell hagyni, hogy ezek az ellenfelek kritikán aluli teljesítménnyel "küzdöttek". Mintha hagyták volna magukat, hogy lehet így elindulni? Ekkora tudással? Chuck most sem csalódik a környékben, de hát ez van. Most ért haza, máris kezdődnek az utcai támadások. Pont, mint tavaly télen. A rablók kihasználták a korai sötétedést és a hazafelé tartó gyerekekkel próbálkoztak, több-kevesebb sikerrel. Egy idő után leálltak, amikor már minden gyerek Chuck-kal akart hazamenni iskola után. A legszebb az egészben, hogy a rendőrség mosta kezeit és azt mondták, hogy "nem tehetnek semmit". Ez a legegyszerűbb, de erről majd talán később. Most a Welch család otthona előtt vagyunk két tinédzser társaságában. Chuck csenget, de közben azért társalog Loise-szal, legalábbis próbál. A beszélgetésből azt szűri le, hogy viszonylag kiheverte a dolgot, aminek örül. Nem tudhatja, hogy milyen élmény ez egy olyan embernek, aki nem szokott összetűzésekbe keveredni, legalábbis erőszakosokba.
- Értem. Jó neked, egyszer el kell kezdeni. - ennyit reagál a lány mentegetőzésére, hogy miért ijedt meg. Semmi baj, ez normális. Egész jól viselte a körülményekhez képest. Még mielőtt elfelejtené, megenged magának egy kérést Loise-szal szemben.
- Ha lehet, ne említsd ezt a dolgot a szüleimnek, maximum apának, de fölösleges. Volt idő, amikor ez normális volt... - nem kezd el konkrétan beszélni a régi rossz időkről, amit én sem részleteznék. Rossz volt és kész. Loise kérdez, Chuck pedig válaszol.-milyen meglepő
- Nem szóltam, kijelentettem. - mondja egy kis mosollyal, ami a szája szélén húzódva rövidesen el is tűnik onnan.
Egy kitetovált, magas férfi lép ki a bejárati ajtón a kapu felé sétálva.
- Szia apa! Az idő kegyes volt hozzád. - egy kis szemtelenkedés, még mielőtt az öreg megszólalhatna. Kézfogással köszöntik egymást, majd Chuck rögtön a tárgyra is tér.
- Fater, ő Loise, akiről meséltem az itt alvással kapcsolatban. - bemutatja őket egymásnak. Utána elindulnak befelé a házba, hamar el is érik az ajtót és belépnek rajta.
- Hogy hogy itthon vagy? Ritkán fordul elő. Történt valami érdekes, amíg elvoltam? - buknak ki belőle a kérdések. Érthető, egy ideig távol volt tőlük. Erre az apa válaszol.
- Most nincs turné. Közvetlen a te koncerted után másnap indulunk Kanadába egy egy hónapos turnéra. Semmi érdekes, anyád szerintem mindjárt jön, elment boltba- ilyen érdekesek szoktak lenni köztük a beszélgetések. Majd az apa ismét megszólal.
- Találkoztam Gáborral és azt mondta, hogy egy órra múlva itt lesznek Laurával próbálni.
- Oké. - Chuck lepakolja a cuccokat a lépcsőhöz, majd Loise-hoz fordul.
- Nem vagy éhes? Én már igen. - na, meg kell kérdezni. Éhen ne halljanak.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. október 21. 13:29 Ugrás a poszthoz

~ Chuck ~


- Rendben*Még biccentek is mellé, hogy megerősítsem ezzel azt, hogy nem fogok szólni egy árva kukkot sem a szüleinek erről a "kis" bunyóról. Ekkor eszembe jut, hogy nem is tudok semmit a szüleiről. Sokat gondolkoztam már rajta, hogy vajon milyenek lehetnek, hogy fognak fogadni, hol laknak, hogy néznek ki, stb., de sose jutottam semmire. Nemsokára minden kiderül, hiszen már a kapujukban ácsorgunk és arra várunk, hogy kijöjjön valaki.*
- Értem*Ezek szerint ez náluk is így megy. Én is így szoktam, kijelentem, hogy megyek valahova, illetve, hogy jön hozzánk valaki. Nem szólnak semmit a szüleim, megbíznak bennem. Tudják, hogy nem csinálok hülyeséget, hogy megválogatom a barátaimat. Nem is csalódtak még bennem soha. Jól neveltek és ennek megvannak az előnyei. Valaki kilép az ajtón, valaki akit ismerek, de mégsem ismerek.*
~Te jó ég!~*Kicsit kikerekednek a szemeim, amikor leesik, hogy Brian az ő apukája.*
~Ez Brian Welch!~*Arcomra széles mosoly húzódik amikor is Chuck bemutat az apjának. A KoRn basszusgitárosa itt áll mellettem. Ha Eric itt lenne, már összeesett volna. Teljesen odavan érte a srác, ha én ezt elmesélem neki, lehet el sem hiszi.*
- Jó Napot*Kicsit biccentek is a köszönés mellé. Ezt nem hiszem el Az én szüleim sem hátköznapiak, sőt édesanyám elismert zongorista és énekes, Magyarországon és Angliában is, de nem világhírű gitáros egyik sem...*Köszönés után én is elindulok be a házba, ahol megtudom, hogy anyukája nemsokára befut és hogy próbájuk lesz a bandával.*
- Igazából annyira nem, de azért szívesen harapnék valamit*Mondom izgatottan, majd elindulok Chuckkal a konyhába. Amikor az apukája nem figyel, halkan odasúgom a fiúnak.*
- Nem is mondtad, hogy apud a híres Brian Welch*Na nem mintha akkor jobban szerettem volna Chuckot, elvégre soha nem mentem a hírnévre, de akkor is, egy ilyen dolgot eltitkolni, bár én sem terjesztem, hogy ki az anyám...*
- Bár lehet én se mondtam volna*Én sem szeretem a hírnév vadászokat, azért szeressenek aki én vagyok, ne azért akik a szüleim. Viszont most már az anyukáját is tudom, hogy hogy néz ki, elvégre láttam már pár újságcikkben őket. Csak azt nem értem, hogy Chuckot miért nem láttam bennük sosem, bár rólam se közöltek az újságok már legalább 5 éve képet, mert nem egyeztem bele. Jobb így.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Gróf Wickler György
INAKTÍV



RPG hsz: 34
Összes hsz: 45
Írta: 2012. október 23. 19:27 Ugrás a poszthoz

Alex - zárás

- A könyvek, igaz is.
Jó, hogy felemlegeti a hölgy, végigtapogatva a mellényét meg is találja a papírokat, melyek minden információt rejtenek, ami az évkezdéshez elengedhetetlen. Jó dolog ez a tértágító bűbáj, hiszen egész apró helyre el tud rejteni rengeteg mindent. Ki gondolná, hogy épp egy mellényzsebet kell átkutatni? Senki. Pont ez benne a remek. Átnyújtja az öt lapból álló tájékoztató levelet, melyet másoknak bagoly hoz néhány hét múlva.
- Egy, másfél hét lenne az ideális. Akkor itthon is van rendesen, meg ott is bele tud tanulni a dolgokba, addig még a tanáraimnak is kell némi előkészület, így még van idejük együtt.
A következő kérdésre elmosolyodik és már válaszolna is, amikor a fiú felcsattan. Pedig lett volna egy remek ötlete, de úgy néz ki, hogy ezt most inkább megtartja magának, hiszen nem szeretne kirobbantani egy családi viszályt. Egy kicsit még elidőzik a tekintete a fiún, mielőtt az édesanya felé fordítaná a tekintetét.
- Mivel úgy véljük diákjainknak kevés a karácsonyi, illetve nyári szünet, hogy rendesen otthon is legyenek, ezért szeretnénk beiktatni több hétvégét a tanévekbe, melyek alkalmával a gyerekek hazalátogathatnak. Persze nem kötelezően, mondjuk úgy, hogy olyankor lazább lesz az oktatás azoknak, akik maradnak, de lesz, ismétlés és gyakorlás, hogy a távol lévők se maradjanak le, de ugyanakkor a gyermekek is láthatják a szüleiket. Ezen az igazgató-helyettes asszony jelenleg is dolgozik, eddig úgy néz ki, hogy vagy havonta három-négy nap, vagy másfél havonta hét nap lesz, melyet a gyermekek otthon tölthetnek.
Egy kicsit megáll, hogy kiigya kávéja maradékát. Lassan indulnia kell, viszont a felmerülő ötletét egy kicsit átdolgozva, de felveti a hölgynek.
- Ha nem szeretné, hogy Alex ennyit utazzon, vagy az utazási időt is szeretné megspórolni, esetleg a szabadhétvégéken ér rá jobban, akkor ön is ellátogathat Bogolyfalvára. Kényelmes, igen olcsó, de rendes szállás van ott, jó környék, és sok helyet megmutathat Alex is. Viszont ezt önöknek kell megbeszélni, én nem is szeretnék tovább zavarni, hiszen minden idő áldás, melyet a gyermekünkkel tölthetünk. Tudom ezt, hiszen én is éppen a lányommal találkozom. Néhány nap múlva, ha döntés születik, hogy ki és mikor jön el Alexért mindenképpen küldök baglyot.
Felkelve megsimogatja a fiúcska fejét, majd az asszonyhoz lép és csókot nyom kézfejére. Biccent, majd megpördülve köddé válik. Sietős a dolga.


Köszönöm a játékot és a türelmet. (:
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. október 24. 17:55 Ugrás a poszthoz

Loise
Otthon.


Kis várakozás után a minta apuka, Brian, beengedi a diákokat a lakásba. Nem is baj, hogy vártak, addig is tudtak nyugodtan beszélgetni. A köszöntés után az apuka szépen, fokozatosan eltűnik a színről; nagyon helyes, tudja, mit kell ilyenkor tenni. Chuck-nak volt kitől tanulnia. Bele sem gondolt még abba, hogy az apja egy híresség világszerte, igaz, ma már egyre kevesebben rajonganak az igényes zenéért. Megelégednek a leginkább robotkommunikációra emlékeztető zenével; habár, van egy-két jó abból a műfajból is. Viszont Chuck nem igazán szokott ilyeneket hallgatni, csak ha társaságban van, és ezt kívánja a nagyérdemű…
De most hagyjuk a zenét, úgyis nemsokára lesz talpalávaló a próba miatt. Na szóval, fater eltűnt, csak ők ketten vannak a konyhában. A srác leülteti a lányt az asztalhoz, ő maga pedig már menne a hűtőhöz kajáért, amikor a bejárati ajtó kinyílik és belép rajta valaki. A gyerekek nem tudhatják, hogy ki az, mert a konyhában vannak, és onnan nem esik rálátás az előszobára. Chuck rögtön megnézi, hogy ki jött, és igen, az anyukája.
- Szia anya! Hoztál pizzát? Király! – elveszi az ételt, ami még meleg –anyu frissen hozta- és már tálalja is.
- Történt valami érdekes, amíg el voltam? Apa mondta, hogy nemsoká’ megy külföldre turnézni. – Valamit elfelejtett. Mit is? Ja, tényleg.
- Anya, bemutatom Loise-t, Loise, ő itt anya. – nem túl nagy szám, de hát most ez is megteszi.
- Jó étvágyat! – egy kis mosoly. Chuck csak az után vesz egy-két szeletet a pizzából, amikor már Loise is vett.
- Ja, nem nagy szám. Megszoktam, hogy basszeros az apám. Várjunk csak… Akkor te ismered a KoRn-t? – kérdezi meglepetten, viszont örül.
- Miért, a te szüleid mivel foglalkoznak? – kérdezi kíváncsian, miközben egy fél pizzát fogyaszt, igazán gusztusos lehet.
Nem tudnak túlságosan sokáig beszélgetni, mert megérkezik Laura és Gábor. Nélkülük semmit sem ér a csapat; Laura is basszust szolgáltat, Gábor meg dobol, korához képest elég jól.
- Sziasztok srácok, már hiányoztatok… - a beszélgetés megy a maga módján. Nem is részletezném, csak egy kicsit.
- Loise, ők itt Laura és Gábor, srácok, ő Loise. – a sablon marad ugyanaz. Csak a nevek változnak. Egy kicsit még beszélgetnek, aztán kezdődhet is a próba.
Mind a négyen elindulnak a pincébe, ahol már évek alatt kialakították a tökéletes próbahelyet. A fiú nagy dilemmába van, melyik gitárral játsszon majd a koncerten? Azzal is fog majd próbálni.  Chuck átnyújtja a srácoknak a papírt, amin a számok vannak lejátszásra; mindenki egyet ért.
- Melyik gitár legyen? – kérdezi a többiektől, majd amikor eldöntik szavazás alapján, akkor Chuck megfogja a választott hangszert. Nem minden számot fognak játszani a koncerten, csak a zúzósabbakat, meg a jókat. Kezdődjön is a buli…
- Ne húzd ki a gyufát,
Mert a világ összeomlik
Az az egy kis fadarab tartja,
De lassan az is már lebomlik…


Az először énekelt dal
egyik gitár
másik
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. november 2. 12:40 Ugrás a poszthoz

~ Chuck ~


*Brian, Chuck apukája gyorsan fel is szívódik, minden bizonnyal nem szeretne zavarni. Őszintén szólva én örültem volna neki, ha kicsit beszélget velünk, elvégre nem minden nap találkozik az ember lánya ilyen híres zenésszel, mint ő. Helyet foglalok a konyha asztalnál, Chuck közben kinyitja a hűtőjük ajtaját, szívesen segítenék neki a kajakészítésben, már éppen fel is ajánlanám, hogy ketten dobjunk össze valamit, amikor is kinyílik az ajtó.*
- Jó Napot!*Köszöntöm mosolyogva Chuck anyukáját - miután a fiú bemutat neki- aki pizzával a kezében érkezik meg. A fiú máris rak elém egy tányért, meg a szükséges evőeszközöket, úgyhogy veszek is egy szelet pizzát.*
- Köszi. Jó étvágyat!*Mosolygok rá, majd bekapom az első falatot. Igazán finom és még meleg is. Igaz nekem még nem volt olyan, hogy egy pizzát rossznak találjak, ez az egyik kedvenc kajám.*
~Nem nagy szám?!~*Lehet, hogy ő már megszokta a dolgot, de szerintem majdnem minden tini odaadná a fél karját azért, hogy ilyen apja legyen.*
- Persze, hogy ismerem. Azért Angliában szerintem az emberek 90%-a ismeri őket, és a nagy részük szereti is a zenéjüket, ahogyan én is*Nem értem mi ezen a meglepő, mindenféle igényes zenét meghallgatok, néha még az igénytelenek közül is van ami megtetszik, bár az azért annyira nem jellemző rám.*
- Hát, az én szüleim...*Picit gondolkozok rajta, hogy elmondjam-e mi a helyzet velük, na nem mintha szégyellném őket, szó sincs róla, csak hát ezek után úgy érzem magam mintha egy kis pióca lennék, aki ráakaszkodik híres emberek rokonaira.*
- Szóval édesanyám Deák Eszter zongorista, énekes, Angliában egész ismert. Édesapám Leavey Steven, minisztériumi dolgozó*Nem hinném, hogy akármelyiket is ismernék, de ki tudja, attól függ mennyire szoktak "külföldi" zenét hallgatni. Egyébként anya angol és magyar számokat is ír, illetve játszik, elvégre kint is sok magyar varázsló van. Miután elmeséltem az én családi hátteremet megérkeznek a zenekar tagjai. Még jó, hogy befejeztem a nyammogást a pizzával.*
- Sziasztok!*Mindkettővel kezet fogok és adok nekik két-két puszit, nálunk így megy a bemutatkozás.*
- Már alig vártam, hogy megismerhesselek titeket*Mosolyogva figyelem a három tagot. Remélem szimpatikus leszek nekik. Aztán lassan elindulunk a pincébe, ami minden bizonnyal a próbaterem helyszíne. Ők szépen felmennek a színpadra én pedig helyet foglalok egy fotelben, nem túl távol tőlük, csak hogy mindent halljak. Egy kis megbeszélés, s kezdődik is a próba. Egy egész jó számot kezdenek el játszani, legalább ráhangolódok az esti koncertre. Egyelőre ülve figyelem őket, de ha így folytatják lehet hamarosan valamelyik asztalon, vagy széken fogok ugrálni. Figyelek a zenére, de közben már azon jár az agyam, hogy mit is vehetnék fel a koncertre, elvégre még sohasem volt ilyen eseményen, szóval nem igazán tudom mibe mehetnék, ami nekem is tetszik, de nem is fogok kitűnni a sorból. Amikor vége van a számnak tapsolok egy sort.*
Utoljára módosította:Leavey Héloise Lindsey, 2012. november 2. 12:41
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eugene Carnage
INAKTÍV



RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. november 4. 11:40 Ugrás a poszthoz

Nem kellene Budapestre jönnie. Könnyen pórul járhat merészsége miatt. Másrészt viszont ez egy elég nagy város. Régóta nem látta errefelé senki. Hátha nem keresik, és észrevétlen maradhat az alatt a rövid idő alatt, amíg itt tartózkodik.
A Keleti pályaudvar éjszaka még kevésbé megnyerő képet fest, mint nappal. Ugyan nincs olyan sok ember arrafelé, viszont azok sokkal kevésbé bizalomgerjesztőek a pályaudvar nappali látogatóihoz képest. Eugene-t azonban egyikük sem szólítja meg. Alapvetően nem nyújt félelmetes benyomást, ahogy végigsiet a peronon, miután leszállt a nemrég érkezett vonatról. Hosszú, felöltőszerű kabátjában kissé elüt a normál utazóközönségtől, de ez még nem adna okot arra, hogy békén hagyják. Az ő útjából mégis kitér az a néhány ember, aki történetesen keresztezné azt. Ha az ember sokszor alkalmaz erőszakot, idővel megtanulja felismerni annak jeleit a legapróbb részletekben is...
A pályaudvar kapuján kilépve Eugene egy pillanatra megtorpan, s körbekémlel. A nem messze lévő buszmegállóban egy-két ember lézeng, a jobbra lévő lépcsőfőt támasztó, láthatóan zsákmányra leső férfi Eugene-re pillant, majd egykedvűen félrenéz; nem találja alkalmas áldozatnak ma estére. Ez az érzés kölcsönös.
Eugene e rövid szünet után elindul előre. Átkel a pályaudvarral szemközti zebrán, majd jobbra fordul. Útja ezt követően valamiféle építkezés mellett visz, amit jellegzetes szagú, préselt falapokkal kerítettek el. Ezután elhalad két gyorsétterem között ügyet sem vetve az újabb buszmegállóban várakozó magányos férfira.
Errefelé régebbi építésű házak sorakoznak, melyek múltból örökölt fényére fátylat dob az enyészet. Olyan, mintha a férfi egy lassan málló képben sétálna, ahol idővel minden elfolyik, összemosódik. Az elszórt szemét mintha a festményre cseppent festék lenne, ami lassan beleolvad az összképbe.
Helyenként pincelejáratok lépcsői nyúlnak be a járdába. A legtöbbet régóta nem használják, egyet kivéve. Az apró ajtó füstös üvegén át halvány fény szűrődik ki. Eugene az ajtó felé veszi az irányt, majd kopog rajta háromszor.
- Mit akarsz?
Egy mogorva hang szól ki, miután az ajtón félresiklott egy retesz.
- A Vörös Liliomot keresem.
Hangzik a válasz Eugene részéről. Néhány másodperces hallgatás után az ajtó kinyílik, és a férfi bebocsátást nyer. Még sosem járt itt, viszont a helyet éppen olyannak találja, amilyennek képzeletében élt; egy nyirkos levegőjű, füstös kocsmának, ahova nem éppen a varázsvilág krémje jár. Jobb kéz felől vastag faasztalok, s mellettük padok sorakoznak, balról pedig egy pult húzódik a hosszú, keskeny helyiség mentén. A pult mögött egy köpcös férfi törölget egy söröskorsót. Kopott, foltos pólóján már kivehetetlen a felirat.
- Menj már arrébb!
Szól a mogorva hang, ami ahhoz a lényhez tartozik, aki beengedte Eugene-t. A férfi körbenéz. Egy koboldforma lény ül egy hokedlin a bejárati ajtó közelében. Láthatóan épp szalonnázás közben zavarta meg Eugene jötte.
- Elnézést.
Veti oda a férfi hidegen, majd beljebb megy az ivóba. Nincs különösebb tömeg, könnyen talál magának helyet.
~ Most már csak az a kérdés, hogyan tovább...~
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 6. 19:30 Ugrás a poszthoz

Időnként- mint minden melodimágus- kénytelen vagyok látogatást tenni olyan társaimnál, akik mesterségükül hangszerkészítést választottak. Már negyedik éve tanítok a Bagolykőn, így célszerű volt egy itteni után nézni- a legközelebbi ilyen embert Budapesten találom, vagy ha őt nem is, a boltját. Néhány napja küldtem baglyot, mindazok listájával, amire szükségem lenne, amire azt a választ kaptam, hogy ha ezt mind postázni akarja nekem, akkor griffet küldjek, vagy jöjjek el személyesen. Mivel az utóbbi némi kellemes társasággal kecsegtetett, azt választottam, a legközelebbi szabadnapomon vonatra ülve, mert nem volt hova sietni és -talán ifjúságom hagyatékaként- szeretek így utazni. ~Jesszus, már úgy beszélek, mint egy nyugdíjas...~, dörgölöm meg halántékom. Az elmúlt hónapok nyomot hagytak, nem is annyira rajtam, inkább bennem, ráadásul ki se nagyon mozdultam a birtokról, nem vágytam emberek közé. Éppen ideje erőt venni magamon.
Az állomáson nem keltettem feltűnést- nem nagyobbat, mint általában méretemmel és ijesztő külsőmmel szoktam, az öltözékemet egyetlen mugli sem kifogásolhatta. A BKV gyönyöreit kihagyva inkább gyalog vágtam neki a városnak, mert ami másnak húsz perc, az az én gólyalábaimon általában jóval kevesebb. A Passacaglia egyike annak a kevés műhelynek, ami mugli hangszereket is gyárt, így amikor beléptem az ajtón, előbb semmi különös sem fogadott.
- Szép napot!-*Biccentettem az eladónak.*- Tücsök itt van?
- Nincs!-*A háta mögötti, félig behajtott ajtajú helyiségből érkezik a csattanó válasz, aminek hallatán csak elmosolyodom, mert alig fél másodperccel később már nyílik is, hogy előmasírozzon a cingár mester. Olyan, mint a neve- kicsi, fekete hajó, sötét, villogó szemekkel, hangos és harcias. Bors típus, ráadásul temperamentumos, és bár első pillantásra úgy fest, mint aki fel akar öklelni, a maga módján barátságos. És rengeteget beszél, ha épp van, aki hallgassa... A munkája időigényes, pontosságot, tetemes mennyiségű koncentrálást és türelmet igényel, így gondolom, felüdülést jelentek- faggat, bár válaszolni szinte alig hagy időt, iskoláról, diákokról, kutatásaimról és úgy általánosan is.

- És most én hívlak meg! Semmi puccos teázó, harcsapaprikás, bor és...
- Nem iszom.
- Adok én neked!-*Tulajdonképpen a segédje rakott ki minket, hogy ha semmi hasznosat nem csinálunk, eredjünk máshova zajongani. Tücsök ezt kiváló ürügynek érezte, hogy elrángasson végre oda, ahova eddig is próbált már, én meg beadtam a derekam, elvégre éhes voltam, az alkoholos részt meg csak elsunnyogom valahogy.
Éjféltájt vittem vissza, miután kellően kiütötte magát, hogy átadjam a tanoncának, aki pár keresetlen szó mellett elmorgott egy köszönömöt és orromra vágta az ajtót. Egy darabig néztem a falapot, aztán céltalan kószálásra adtam a fejem- egészen elhagyatott környéken kóválygok most, házak omladozó homlokzatát nézegetve. Igazán kár, hogy hagyják így pusztulni ezeket az épületeket, pedig milyen gyönyörűek lehettek. Nekiindulok, hogy felfedezzem magamnak ezt a negyedet.

Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2012. november 6. 19:31
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eugene Carnage
INAKTÍV



RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. november 9. 09:13 Ugrás a poszthoz

Eugene leül egy félreeső zugban - ilyesmit találni nem olyan könnyű egy olyan típusú helyen, mint ez a földalatti ivó. Elhalad néhány korábban érkezett alak mellett, akik azonban nem törődnek különösebben vele. Figyelmüket jobban leköti az italuk. Néhányan magányosan üldögélnek, mások társaságban merülnek épp fojtott sugdolózásba vagy alkoholgőzös némaságba.
Mielőtt Eugene leül, leveszi a fölöltőjét, és felakasztja egy falba vert szögre, amit a kiszemelt asztal közelében pillant meg. Miután helyet foglalt, a pultos egy sanda pillantással méri végig valószínűleg azt próbálván kitalálni, akar-e rendelni is valamit az új vendég. Mivel azonban Eugene nem viszonozza a szemkontaktust, a pultos figyelme egy alig látható vállrándítást követően elterelődik másfelé.
A baglyok, amiket Eugene kapott, nem tartalmaztak egyértelmű utasítást arról, mit is kellene tennie jelen helyzetben. Mindössze eddig a pontig nyújtottak ugyanis segédletet. Innentől a férfi magára van utalva. Mivel fogalma sincs, hogyan tovább, pár perc múltán kissé kényelmetlenül kezdi érezni magát. Jobb híján a belteret méri fel, s próbál valami támpontot találni, ami a továbbiakhoz nyújt segítséget. Egyelőre azonban semmi szokatlant nem fedez fel vagy bármit, ami nyomra vezetné. Ez már csak azért is kellemetlen, mert nem időzhet itt sokáig. Nem lenne épp biztonságos Budapesten tölteni a nappalt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. november 11. 14:22 Ugrás a poszthoz

Loise
At home.


- Értem. Deák Eszter; ismerős név, de még soha sem hallottam a hangját, legalábbis úgy tudom. - reagál Loise válaszára, nem sokkal ezután megérkeznek a többiek.
.Egész jó hangulat, Chuck eddig nem is gondolkodott rajta, hogy milyen lesz az első próba a kihagyás után. Semmi különös, mintha csak tegnap váltak volna el. Azért jó érzés újra együtt lenni és együtt zúzni az alagsorban; viszont ez így mégsem ugyanaz. Most van közönség is, annak ellenére, hogy próbálnak. Chuck reméli, hogy Loise nem unja a próbát, mert mondjuk távol áll tőle ez a kultúra. Az utóbbi nem valószínű, mert felismerte a fiú apját, ami azt jelenti, hogy hallott már metált. Azt, hogy akaratán kívül vagy sem, már nem fogjuk kideríteni...
- Hol van a vészfék?
Mert valamibe kapaszkodni kell.
Tőled nem kell a részvét,
Ne játssz tovább, tudom úgysem érdekel.
Elvesztek az álmok, a mesék,
Térden csúszva, hol a büszkeség?
Négykézláb a földön kúszva, ne mondd, hogy semmiség!

Talán a legkeményebb számuk. Laura szelíd tekintetéből ki sem lehetne nézni, de ő írta a szöveget és nagyon eltalálta. Nem fogom boncolgatni, hogy miért; hiszen tudjátok. Ha kíváncsiak vagytok, akkor hallgassátok meg.
Ezután a szám után kicsit öblítenek, eléggé izzasztó a próba és hamar meg is szomjaznak. Viszont a kis szünetek után mindig új számok következnek, pontosan tíz. Kicsit több, mint egy óra gyakorlás után végeznek, kilépnek az átlátszó fallal körülvett szobából -ami azt a célt szolgálja, hogy ne süketüljenek meg a szomszédok-, Chuck Loise-hoz fordul.
- Remélem nem okoztunk csalódást. Már kicsit izgulok a mai koncert miatt. - hát, ennyire futotta. Semmi érdekes, csak felesleges rizsa, meg a többi.
- Nem ülünk ki a teraszra? - teszi fel a kérdést és várja a többiek válaszát. Ha a fiú egyedül volt régebben otthon, gyakran ott töltötte az idejét és nézte a tájat.

dal
Utoljára módosította:Chuck Welch, 2012. november 13. 21:33
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kahlil L. Rochard
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 13. 00:10 Ugrás a poszthoz

Nem is tudom, miért szeretek annyira sötétben kószálni, kihalt helyeken csatangolni egyedül, de jóformán amióta az eszemet tudom, vonzanak éjjel az üres utcák és titokzatos környékek, legyen az városban vagy odakint a természetben. Nincs bennem félelem- egy akkora emberbe, mint én vagyok, senki sem köt szívesen, legyen bár nála tárca vagy csak a puszta ökle, de azért elővigyázatos vagyok. Míg szememmel a házakat pásztázom, szüntelen figyelem környezetem, az echo időben figyelmeztet és pontosan megmondja, miféle szerzet tart felém, s ha akarnám, szándékait is előre sejthetném. Azonban jobbára egyedül vagyok, a lépteim csaknem visszhangot vernek az éjszakában, de ahogy a szemetet is, elsodorja a hangokat a szél. Lassan kezdek fázni, talán jó lenne mégis behúzódni valahova, hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy nem bírom igazán a hideget, pedig november van, s ennél vastagabb öltözékem még akad. Nincs azonban kitől eligazítást kérnem- sehol sem érzékelek embert a közelben, így kénytelen leszek még egy darabig céltalan vándorolni, amíg találok egyet vagy kilyukadok valahol. Kicsit gyorsabbra veszem a tempót, hogy melegedjek, pulóverem nyakát és sálamat is egészen orromig tornászva.
Pár perccel később hirtelen érzem meg valaki jelenlétét, vagy talán inkább, érkezését, annyira átmenet nélkül lesz egészen közeli. Hoppanálás? Megtorpanok és abba az irányba kémlelek, ahol az illetőt sejtem. Könnyű koppanásokat hallani, mígnem a szűk mellékutcából egy pár tűsarkú nem lép ki a gyér fényre, karcsú alakot hozva magával, szürke kabátban és kapucniban. A megnyerő arc egy röpke pillanatig meglepettséget tükröz, majd a hölgy- mert biztos vagyok benne, hogy az- elfordul, másfelé indulva.*
- Elnézést!-*Kiáltok felé, már amennyire nekem általában sikerült megemelnem a hangom, de mint már megszokhattam, a szél hangosabb, vagy csak nem akar velem foglalkozni. Nem a legfényesebb ötlet, de lépteimet szaporázva érem utol, finoman megérintve a vállát.*
- Elnézést! Nem akartam megijeszteni.-*Csak egészen finoman mosolygok, nem akarok gyanúsnak tűnni, viszont az éjszaka közepén egy magamfajta alak egészen biztosan nem bizalomgerjesztő. Főleg, esik le a tantusz, hogy a sálam még mindig jóformán egész arcom takarja, lehúzom hát állam alá, újrapróbálva a mosolyt.*
- Nem ismerem a környéket, de fázom és szeretnék valahol megmelegedni. Tudna esetleg segíteni?-*Gyanakvó pillantással méreget, majd óvatosan biccent, mire megkönnyebbülten sóhajtok fel.*
- A sarkon túl van egy ivó, nem túl fényes hely, de ott meghúzhatja magát. Én is oda tartok.
- Köszönöm. Akkor elkísérem.-*Bár minden bizonnyal leghőbb vágya, hogy egy vacogó létrával andalogjon, valami mosolyfélét villant, mielőtt elindulnánk, több szó nem nagyon esik köztünk. Odaérve bosszús hang fogad egy kis ablak mögül, mielőtt feltárulna az ajtó, amin csak meggörnyedve férek be. Odabent meg kell állapítsam, a hely nem túl tágas, a levegő füstös és állott, az asztalok -miként első ránézésre a vendégek is- kissé faragatlanok, de most ez is bőven megfelel. Elég, hogy meleg van és leülhetek egy kicsit. Mire kibámészkodom magam, kísérőm már ellépett mellőlem.*
- Még egyszer köszönöm.-*Intek búcsút szinte rám se hederítő jótevőmnek, aki a pult mögött álló emberrel siet szót váltani, s kis habozás után én is így teszek.*
- Elnézést, valami meleg italt szeretnék.-*A választék nem nagy, így végül forralt bort kapok, viszonylag tiszta pohárban. Kezemben zsákmányommal nézek körbe, hova is telepedjek.
Utoljára módosította:Kahlil L. Rochard, 2012. november 13. 00:11
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. november 26. 10:15 Ugrás a poszthoz

- Hát nem éppen ebben a világban mozog*Jegyzem meg egy bájos mosollyal, amikor is befutnak a többiek. Téma lezárva, szüleink bemutatásán túl vagyunk, igaz én részemről még nem személyesen, de ugye mindennek eljön a maga ideje. Szóval a lényeg, hogy megjött a másik két bandatag, úgyhogy húzhatunk le próbálni. Mármint ők zenélnek, én meg majd elücsörgök valahol. Az első szám egész jó, lehet nem teljesen az én világom, de hát ha már eljöttem, akkor nem fogok egy sarokban ücsörögni egész este, úgyhogy inkább hangolódok az ilyesfajta életérzésre. Az első zeneszámoknál még csak úgy lightosan dőlök erre-arra, néha tapsolok és sikítok, aztán azon kapom magam, hogy a cipőmet levéve a széken ugrálva üvöltöm a refréneket - mert ugye azokat többször éneklik -. Szerintem ki sem nézték volna belőlem, hiszen ebben a ruhában és ezzel az adottságokkal inkább angyalkának tűnök. Persze tudok én bulizni, ha van rá lehetőségem, de még mennyire tudok, ezért észre sem veszem, hogy milyen sok zene lemegy, az időt meg pláne nem nézem, viszont egyszer vége szakad a próbának és egységesen kimelegedve pislogunk egymásra. Aztán elhagyjuk a próbatermet.*
- Úgy tűnt, hogy csalódtam?*Kérdem vigyorogva.*
- Gratulálok srácok, szerintem ez nagyon király volt*Körülbelül ez az első kerek mondat, amit Gábornak és Laurának mondok.*
- Kiülhetünk, de nekem lenne egy olyan kérdésem, hogy mennyi idő van még koncertig, ugyanis szeretnék majd átöltözni előtte*Ami nekem normális esetben minimum egy óra sminkkeléssel együtt. Most meg még azt sem tudom mit veszek föl, de mire odajutok egész biztosan eldöntöm.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Chuck Welch
INAKTÍV


szörnyeteg.
RPG hsz: 172
Összes hsz: 344
Írta: 2012. november 26. 19:31 Ugrás a poszthoz

Loise
Még mindig otthon.


Chuck még nem tapasztalt soha életében annál jobb érzést, mint amikor zenélhet és ezt teljes felszabadultsággal végezze. Koncentrálhat arra, hogy elnyerje a közönség tetszését. A legjobb érzés egyszerre gitározni és énekelni, csukott szemmel, mert úgy a menő; de csak ha tudja az akkordokat fejből. Chuck úgy érzi, hogy csak egy perc volt a próba, pedig nem. Kicsit több, mint egy óra. Ha az ember olyannal foglalkozik, amit szeret, roppantmód hamar telik az idő. Megtörli izzadt arcát, majd elhagyja a próbatermet Loise és a tagok társaságában. Iszik a vizéből -amit direkt a próbára vitt-, majd reagál Loise-nak címezve.
- Örülök, hogy tetszett. - mondja egy vigyorral az arcán és elindulnak fölfelé az alagsor lépcsőin. Úgy veszi észre, Loise egész jól ki fog jönni Lauráékkal; ennek örül. Egy kicsit beüt a testébe és az elméjébe a lámpaláz, de amint elkezdenek beszélgetni, eloszlik az érzés és újabbak lépnek a helyébe, kevésbé rosszak.Ránéz az órájára és válaszol.
- Hát... Hat óra van, fél 8-kor indulnunk kéne, hogy oda érjünk és legyen időnk a hangtechnikára meg ilyenek... Te tudod mikor mész átöltözni, majd mi is megyünk átvenni az "Egyenruhát", de kb. indulás előtt 10 perccel. - ad kielégítő választ a lánynak, majd amikor felérnek, a terasz felé veszik az irányt; Chuck kinyitja az ajtót, majd utolsónak helyet foglal Loise mellett a hintaágyon.
- Ti nem izgultok? Én egy kicsit igen... - be sem tudja fejezni a mondatot, Gábor rögtön elkezdi idegesíteni, jellemző.
- Csak nem betojtunk? - érzékeltetve, hogy csak viccel, de Chuck úgy dönt, hogy most nem üt vissza a szavakkal társának. Nehogy megsérüljön a keze a koncert előtt, az tragédia lenne. Ki dobolna akkor? Majd... Majd holnap jól megdolgozza. Inkább váltsunk témát; akarna valamit mondani, de Laura megelőzi egy elég kényes, de jó kérdéssel.
- Ti most jártok? -  a kérdés durva tőrként döf a két főszereplő elméjébe, ugyanis ez egy nagyon jó kérdés. Úgy néz ki, Laura eddig tudta kerülgetni a forró kását, nem tovább.
- Hát ez elég furcsa kérdés. - mondja Laurának, utána viszont a címzett Loise, mert úgy kerek a dolog.
- Mert nekem nagyon tetszel, de nem tudom, hogy most mi van. Te hogy vagy vele? - a szín tiszta igazság. Chuck eddig még egy lány iránt sem érzett ilyen ismeretlen érzést, mint most Loise iránt. Ha meglátja összeszorul a gyomra és csak arra tud gondolni, hogy szorosan magához ölelje és megcsókolja; szívesen megtenné, de nem akarja elkapkodni a dolgot. Lehet, hogy ez túl gyors tempó a lánynak és nem akar semmit sem elsietni, ami egyébként teljesen normális; nincs benne semmi rendellenes. Sajnos Chuck-nak még nem volt dolga egy lánnyal sem és most egy kicsit leragadt, de hát egyszer el kell kezdeni, nem?...
- Vágom... - reagál Laura tőle megszokott lazasággal, ezt Chuck már megszokta, ezért nem is csodálkozik. Ő is ilyen volt nem régen; elég meredek gyerek, de azóta neveltek bele egy kis jó modort, már amennyit lehetett.(Természetesen nem az apja)
Viselet, lány/fiú
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Eugene Carnage
INAKTÍV



RPG hsz: 49
Összes hsz: 61
Írta: 2012. december 11. 23:48 Ugrás a poszthoz

Lassan kezd kellemetlen lenni a várakozás azok miatt a pillantások miatt, amiket azért kap, mert nem iszik semmit. Ez végül is érthető, errefelé nem szokás, hogy megvárják egymást az emberek; megérkeznek, elkezdenek inni, a másik pedig majd társul. Már épp ott tart, hogy megpróbálja valahogy eljátszani, hogy ő is iszik, mikor nyílik az ivó ajtaja, és egy páros lép be rajta.
Ha bármi is támpontot jelenthet Eugene számára azt illetően, hogy jelen helyzetben merre tovább, akkor a kocsmába belépő nő megjelenése az; nem is annyira az égővörös haja, hanem inkább a sminktükör, melynek fém fedelére egy liliom került gravírozásra, s amit a nő a pultnál elővesz nem kis megrökönyödést keltve ezzel a pultosban. Úgy tűnik azonban, a nő csak a sminkjét ellenőrizte - aminek puszta léte is elegánsabbá teszi a jelenlévők bármelyikénél - mivel a tükör hamarosan eltűnik.
Eugene-nek csak ekkor tűnik fel, hogy egyébként a nő nem egyedül érkezett. Látszólag nem különösebben vesznek tudomást egymásról az érkezők, viszont a helyzetet kissé megbonyolítja, hogy a férfi, akivel a vörös hajú nő érkezett, tanít Bagolykőn. Az ügy, ami miatt Eugene megkockáztatta ezt az utat, a férfi tervei szerint függetlennek kellett volna maradnia az iskolától.
~ Szemmel láthatóan azonban ezek a szálak elérnek oda is. ~
Állapítja meg kelletlenül. Mindemellett jelen helyzetben Eugene-nek valahogy beszédbe kell elegyednie a nővel, amire kiváló alkalmat nyújt, hogy legalább látásból ismeri a férfit, akivel érkezett. Mosoly jelenik meg Eugene arcán, felkel a székről, ahol eddig ült, és odalép a még a pult közelében lévő másik bagolyköves tanárhoz.
- Üdvözlöm. Eugene Carnage.
Mutatkozik be olyan határozottsággal, hogy az ember szinte azt várja, hogy katonásan össze is üsse hozzá a sarkait.
- Személyesen még nem volt szerencsém. Ha már enyém lehet a váratlan öröm, hogy itt találkozunk, nem osztanának meg egy italt velem, amíg megérkezik, akire várakozom?
Itt jelentőségteljes pillantást vet a nőre, majd várakozón Khalilra tekint azt várva, hogy a másik bemutassa Eugene-nek a nőt.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leavey Héloise Lindsey
INAKTÍV


Loise
RPG hsz: 98
Összes hsz: 488
Írta: 2012. december 12. 12:11 Ugrás a poszthoz

*Már éppen kezd összemelegedni a kis csapatunk, amikor is egyszer csak eszembe jut, hogy még azt sem tudom mikor kezdődik a koncert. Már pedig ez igen fontos tényező számomra, hiszen nem szeretném összecsapni az előkészületeket. Amikor megtudom, hogy pontosan másfél órám van, enyhe rémület fut át rajtam és ez az arcomon is meglátszik. Ám mivel nem szeretnék cicababának tűnni, így próbálom leplezni a meglepődöttségem. Kiérve a teraszra helyet foglalok a hintaágyon. Chuck természetesen mellém kerül, én pedig mosolyogva pislogok rájuk. Mivel Gáborék találkoztak régebben a sráccal, így hagyom had beszélgessenek.*
~Lassan el kellene indulnom átöltözni~*Már éppen felállnék az ülőalkalmatosságról, amikor is Laura egy igen érdekes, ám annál kínosabb kérdést tesz fel számunkra. Arcom a bíbor színében kezd el pompázni, és amikor Chuck is nekem szegezi azt a bizonyos kérdést, zavartan mosolyogva pislogok rá.*
- Szerintem egy próbát megér*Jelentem ki egy széles mosollyal. Nem akartam túl lazának tűnni, de azt sem akartam, hogy továbbra is zavarban legyek, így ezzel a könnyű kis mondattal végül is "elintéztem a dolgot." Csókot viszont egyelőre még nem szeretnék, így csak finoman átölelem Chuckot, majd egy puszit nyomok a szájára.*
- Nem szeretnék ünneprontó lenni, de nekem sok idő kell az elkészüléshez. Merre induljak?*Kérdezem végül, miközben felállok a hintáról. Ha Chuck elkísér úgy is jó, de ha csak elmagyarázza úgy is. Becsukva magam mögött az ajtót a cuccaimhoz rohanok és előszedem a megfelelő kellékeket, majd elkezdek készülődni. Kicsit több, mint egy óra múlva sétálok végül vissza a teraszra, reményeim szerint lesz ott más is. Persze az is lehet, hogy már öltöznek és akkor nem találkozom senkivel.*


Smink, ruha, cipő
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Magyarországi helyszínek - összes RPG hozzászólása (11016 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 367 368 » Fel