31. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes hozzászólása (356 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 11 12 » Le
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. március 16. 20:13 Ugrás a poszthoz

Hanka, Luna, Dasha, Keiko és Zoltán

Hogy a levél és benne a titokzatos, minden bizonnyal veszélyekkel teli feladat éppen a levitások lába elé sodródott, nos… maradjunk csak annyiban, nem teljesen a véletlen műve volt.  A temető tele van titkokkal, ereklyékkel, amelyekért valóban érdemes vállalni a veszélyt, a kérdés csak az, mennyire megbízható forrás egy kétes eredetű levél.  Magáról a pergamenről is illik hát néhány szót ejteni, mivel különleges mágiával rendelkezik. Tudata van – legalábbis valami afféle -  ahogy erre hamarosan a diákoknak is rá kell jönniük.  Luna és Hanka émelygése néhány pillanat alatt elmúlik, akár betudhatják az egészet az izgalomnak vagy ijedelemnek is.  Arra azonban már nincs más magyarázat a varázslaton kívül, hogy a kezükben tartott papír hirtelen felforrósodik. A korábbi sorok mellet most nagybetűkkel, sietősen odafirkantva további szöveg díszeleg. „NE SZÓLJ A TÖBBIEKNEK!Neked kell megtalálnod a kincset, segítek! Indulj a kerítés mentén jobbra és a legközelebbi kriptánál fordulj be!” A két lány papírja között az a különbség, hogy amíg Hankát jobbra, Lunát éppen az ellentétes irányba küldi a levél írója.  Amíg a sorokat olvassák, képtelenek felpillantani, vagy akár csak egy szót is szólni, mindkettejükben fellángol a vágy, hogy ők nyerjenek, még ha ez egyébként távol is áll a személyiségüktől. Felpillantva aztán csak a korábbi érzés lenyomata marad, kirázza őket a hideg, hiszen este van ugyebár… és az ő döntésük, hogy követik-e az utasításokat. Vagy esetleg megpróbálnak inkább lelépni, ami mellesleg nem fog összejönni nekik, mivel a levél nem viccelt, ha hátrafordulnak a bejárati kapu egyszerűen nincs ott többé.
Amennyiben a banda a szétválás mellett dönt, és a többiek is elindulnak valamerre, Dasha, Keiko és Zoltán is belebotlik hamarosan egy gyűrött pergamentekercsbe. Mindannyiuknak egy-egy különböző irány van belekörmölve. Dashát a temető legnagyobb fűzfája felé irányítja a cetli, Keikot a temető túlsó vége felé, egy bizonyos gróf Boghy András sírjához. Zoltánt is a temető régebbi része felé küldi a cetli, bár az útjuk nem keresztezi egymást Keikoval, neki nem írt, éppen hogy egy sírok között megbúvó füves kis területet kell találnia.  Útjuk során nem találkoznak nagyobb veszéllyel, mint a saját képzeletük, a sírok között lengedező szellő, és az érzés: figyelik őket, noha a szellemek nem mozgolódnak már. De hogy, mi lesz, ha elérik a céljük, a pergamen arról már nem szólt.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. március 16. 20:33 Ugrás a poszthoz

Szlovákia, Pozsony


A férfi hevesen kapkodja a levegőt, ahogy a lábait egyre gyorsabb tempóra próbálja ösztönözni. Kopp-kopp, kopp-kopp, kopp-kopp, már megérkezett ide, most már csak meg kell találnia, amit keres. Körbejárja a templomot, aminek a pontos mása bomlott elméjében szunnyad, majd végre, a harmadik kör után megleli, ami valójában mindvégig a szeme előtt volt. Megrángatja szakadt, kötött libazöld pulóverét, és ideges, hiénára emlékeztető vihogást hallat. Ezt gyakran teszi, mert élvezi a zajongást, és mert valahol a rég megkergült elméje mélyén tudja, hogy ezzel a frászt hozza a körülötte lődörgőkre. Igaz, most nincs itt senki, csak ő, és a kincs. Meg talán Isten, elvégre ez egy templom, de ennek kicsi a valószínűsége, lévén, hogy ateista. Ha hinne Istenben, biztos, hogy már nem élne...
Idegesen próbálja felemelni a koporsó fedelét, de nem sikerül, így végül egy robbantóátokkal zúzza darabokra, hogy hozzáférhessen a tartalomhoz...


Három nap telt el. Három nap, amióta itt kushad ebben a tetves templomban, és még mindig nem sikerült megfejtenie a rejtélyt. Idegesíti a zaj, hogy hallja a pusmogást, ahogy a rabul ejtett apácák imádkoznak. Kár volt idejönniük!
-Kár volt idejönnötök!- reccsen rájuk, majd ismét hallatja azt a jellegzetes, hiénára emlékeztető nevetést. Idegesíti, ha megzavarják a tervében, idegesítik a hívők, és idegesítik a muglik. Ezek a szerencsétlenek mindezeket elkövették, szóval örülhetnének, hogy még élnek. Igaz, nem sokáig...
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. március 20. 13:40 Ugrás a poszthoz

Dóra és Anna

Az arcul csapó meleg érzete téríti magukhoz a lányokat, akik nem csak meglepve, de megijedve is lehetnek az eseménytől, amit még biztosan nem tudnak hová tenni. Elméleteket szőhetnek, de maguk is hamar eljutnak addig, hogy cselekedni kell, mert más út nem igazán van. Anna tűnik a vezérnek, legalábbis ő próbál felkerekedni, de itt minden erőre szükség lehet. A javaslata, ami érinti Ghaffart, a tevékkel vonuló férfit, bár kissé délibáb gyanús lehet, mégis egy remek kiindulási alap. Ekkor vehetik észre a közeledéskor, hogy a papír, az a jellegzetesen megsárgult levél, ott pihen a teve oldalára kötözve. Ha a papír önmagában nem is gyanús, de kifelé van feltekerve és a kacifántos írás biztosan derengeni fog a lányoknak.
A homokfúvás és a meleg pillanatok alatt szipolyozza ki belőlük a folyadékot, és kelt bennük kényszert arra, hogy valami folyadékot vegyenek magukhoz. Illetve, próbáljanak meg. Mégis csak egy sivatagról beszélünk. Itt a legközelebbi tócsa is egy délibáb, vagy felszárad, mire odaérnek.
Az elsőre barátságtalannak tűnő férfi számukra tök érthetetlen halandzsába kezd, amit gyorsan lezár, majd végignéz a lányokon. Biztos ők is és Ghaffar is érzékeli, hogy ez így nem működik, ekkor a hozzá közelebbi lányhoz, Dórához fordul és az egyik teve irányítását rá bízza, majd a vörös leányzóra néz, aki mintha a tevéjét vizslatná. Az amúgy is merev tekintetén felkúszik a szemöldöke, és mint a filmekben, a reklám utáni ugrások alatt, úgy kezd el hirtelen érthetően beszélni a lányokhoz. Álmunkban bári megtörténhet.
- Mit kerestek az útvonalamon? Itt mindennek ára van. Víz kell? Fizess érte! Információ? Azért is.
Vázolja fel tömören a tényállást, közben tekintetét járatja köztük, egy pillanatra sem feledkezve meg róla, hogy az állatokat is ellenőrizni kell. Rutinosan áll a teve minimális árnyékába, abba a kevésbe, amit éppen a nap állása megenged, hogy még nem vonul, pihenhessen egy keveset. Amint a lányok a lényegre térnek, nem fél elkezdeni velük alkudozni róla, mivel fizethetnének neki bármiért. A szabadulás első kulcsa a kezében van, amit ő jól tud, szándékosan nem is említi meglepetésként a jelenlétüket, csak azt, hogy az útját keresztezik, de a lányoknak rá kell jönniük, hogyan tovább. Hiszen a mardosó szomjúság, a meleg és a tudatlanság kezd elhatalmasodni rajtuk, még ha „kézben is van tartva” minden mozdulat esetleg. Gúnyos vigyor kúszik a rosszarcú fickó arcára, majd közelebb hajolva, szinte sértve az aurájukat kezd bele.
- A nevem Ghaffar, milyen kincsetek van kislányok?
Ekkor, ha a zsebükbe nyúlnak, Anna különösen csillanó ékköveket talál benne, elég aprókat egy kis tasakban, Dóra pedig  szintén egy kis tasakot, ami egy üvegcsét rejt, de valamiért nem tudja kihúzni a zsebéből.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. március 23. 13:54 Ugrás a poszthoz

Dóra és Anna

Kapzsi mosoly kúszott arcára, azzal várta a reakciókat a fickó, ám nem egészen zajlott ez olyan könnyen, mint várta. A barna hajú lány csípős és lényegretörő megjegyzése majdhogynem az állát is a homokig küldte, de a pillanatnyi meglepettség után, komor, és kimért tekintettel meredt a magukat nyeregben érző kettősre. Gondolatai közé méreg kúszott, ami szép lassan járta át és kerítette agyát hatalmába, éppen ezért is fogott dühösen neki.
- Ez nem így működik! Vagy nem akartok kijutni innen?
Arcára visszatért a pofátlan vigyor, amit annyira szeret magában. Egyik kezével leszedte a kulacsot, másikkal pedig a teve oldalán lévő papírt kapta le. A vízeskulacsot feléjük nyújtotta, ám mikor azt átvették volna, visszahúzta, majd beszélni kezdett.
- Csak azért, hogy lássátok nagylelkűségem. De ha ez is kellene…
Kitekerte a kezében lévő papírt, ami innentől már tiszta volt a lányoknak, hogy ugyan az, amit nem olyan régen olvasgattak. Bár a nap kissé megszívta, és egy-egy sor homályba vész már rajta, de még két szöveges szakasz tisztán kivehető belőle.
- Azt nem adom ennyiért… Mit tudtok felajánlani cserébe? Jól gondoljátok meg, ez a kiút, az meg a halál.
Mutat a sivatagra úgy általánosságban, majd kikapja a teve kantárját a lány kezéből, tekintetét pedig a zsebében matató vöröskére szegezi. Érzi, hogy ott valami nem stimmel, de a lány szerencséjére, vélhetően, fogalma sincs róla mi.
Kapzsisága nem tud valami mélyen eluralkodni, a határozottság láttán, és annak, hogy furcsa módon plusz ruhákat hordanak többnyire maguknál, így, amint felajánlanak neki valami tetszetőset, morogva, de a papírt átadva fogja őket útjukra engedni, de nem akárhogyan.
- Örüljetek, hogy ennyivel megúsztátok!
A papírt kezükbe véve, amelyikük irányítása alá veszi azt, láthatja a folytatólagos feljegyzést, ami elolvasásakor, már előre negatív érzés kerülgetheti őket, vajon most mi következik? Egy része, hála a napsugaraknak már olvashatatlanná vált, vagy annyira macskakaparással van odavetve, hogy eleve kibogozhatatlan. De végül ezt sikerül értelmesen összerakni:
Szavanna közepén törtem magamnak utat,
oroszlánt követve, ki zsákmányt kutat.
Hatalmas elefánt elöl ijedten futottam,
dühödten támadott, mert kölykét zaklattam.

Ekkor a testük elnehezülőnek érzik, hirtelen szemhéjuk ismét lecsukódik, mintha a talaj csúszna ki a lábuk alól. Egyszerre kellemes és kellemetlen, a maga egyszerre könnyed és veszélyes módján.

***


Felébredve apróbb vágásokat és sebeket éreznek magukon, hiszen egy cserjés kellős közepén fekszenek valahol. A korábbi körülményektől láthatóan kellemesebb, főleg, mivel ha elég figyelmesek, vízcsordogálást, valami kis patakot vagy folyót észlelhetnek a közelben.
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. április 8. 17:16
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. március 23. 21:07 Ugrás a poszthoz

Keiko

Amint a lány a sírkőnek veti a hátát, felizzik a kezében az elvarázsolt papír, de ekkor már késő. A masszív márvány megolvad Keiko háta mögött, majd teljesen eltűnik, és az ismeretlen menthetetlenül beszippantja a lányt.  Lassan, szinte kecsesen ereszkedve érkezik meg a sír mélyére, hiszen senki nem akarja, hogy megsérüljön. Egy sötét, öt lépés hosszú, négy lépés széles, fanyar bűzt árasztó lyukban találja magát, amelynek látszólag egyetlen kijárata sincsen.
- Ah, minő meglepetés!  - hangzik egy halk, száraz hang a sír túlsó sarkából, igazi meglepődöttségnek azonban nyoma sincs a szellem hangjában.  A férfi szelleme a földön gubbaszt, onnan sandít fel a levitásra ( Nem mintha az a tény tartaná a földön, hogy áttetsző szellemalakjának hiányoznak a lába, ez nála inkább elvi kérdés.)
- Mindig hatalmas öröm, ha látogatóm érkezik. Tetszik tudni, elég magányosan éldegélek itt. Haha, éldegélek - kissé komoran nevet fel - Úgy röstellem, hogy nem tudom mivel kínálni, kisasszony. Bocsássa meg nekem.  De azért, ugye marad egy kicsit…? Mesélje el, hogy kerül ide egy ilyen kislány? –kedélyesen természetesen beszél, azzal a biztos tudattal a hangjában, hogy az ő kezében van a lány szabadulásának záloga.


Hanka és Luna

Amint a lány eléri a keresett kriptát a levélen újabb utasítások tűnnek fel, melyek szerint a következő feladata, hogy betörjön a kriptába.  A levélíró állítása szerint ugyanis odabent ugyanis meg fogja találni a kincset. A papírlap csupa melegséget, biztonságot áraszt, azonban amint felpillant belőle, szemben találja magát a valósággal. Egyedül van a temetőben és pergamen szerint be kell törnie valaki sírjába.  A lányon múlik, hogyan értékeli a helyzetet, mennyire veszi komolyan a játékot, és mennyire vágyik a kincsre.  A kripta látszólag nehezen mozdítható ajtaja azonban már szinte egyetlen érintésre, vagy akár egy elsuttogott alohomora-ra is kitárul.  Ha a lánynak van mersze belépni, szűk, hideg, dohos helyen találja magát, láthatóan régóta nem járt már itt senki, a túlsó falnál lévő koporsót is vastag porréteg fedi. A sír közepén azonban egy patyolat tiszta alacsony, üveglapú, kerek asztalka áll, rajta hanyagul szétszórt sárgás, eltépett pergamendarabok.  Némelyiken bájital hozzávalók, a másikon animágiát szemléltető rajzok, sokon csak érthetetlen krikszkrakszok. A kezében tartott levél most arról tájékoztatja, hogy keresse meg köztük a varázslat leírását.  A lány nyugodtan olvasgathatja az asztalon lévő írásokat, de arrébb tolni, elvenni egyiket sem tudja…egyedül. Az üveglapon azonban ismerős villanásra lehet figyelmes, ha jobban megnézi, a üvegből barátnője arca tükröződik vissza halványan.  A temető két különböző pontján, mégis ugyanott vannak, ugyanazt akarják.


Dasha

A lánynak nem kell soká várni a jelekre, azonban nem a kezében tartott levélke ad további utasításokat számára, hanem maga a fa, amelyre máris felkapaszkodott. A fűz vékony ágait először valóban csak a szél himbálja, azonban rövid időm belül, már nem csak azok mozognak, hanem bizony a Dashát tartó főág is megremeg, épp csak megrázza magát. Nem elég erősen ahhoz, hogy ledobja magáról a lányt, de jelzésértéke mindenképpen van mozdulatnak. Pillanatok alatt az egész fa megelevenedik,  s az utolsó levélig azon van, hogy lerázza magáról a levitást. A lengedező ágak összefognak, a lány hátának feszülnek és kitartóan taszítják a föld felé. Közel sem olyan veszélyes fával akadt dolga, mint egy fúriafűz, de az a példány is van olyan szívós és kitartó, ha arról van szó, Dasha nem akarja elfogadni, hogy nem lenne szabad felkapaszkodnia az ágak közé.

Zoltán

- Hordd el magaaaaaad!  - amint a levitás fiú kiér a sírok szegélyezte szűk, kacskaringós utakról és nyílt terepre, a fenti kiáltás közepette valami alacsony, csontos jószág rohan neki teljes erőből a lábának.  Majd ha ez még nem lett volna elég meglepő és némiképp komikus, a nagyjából 60 cm-es házimanó még egy bottal is ütlegelni kezdi a srácot, ahol éppen éri.
- Nem szégyelled magad?! … Idejönni! … Az összes…Ah… - minden szavának egy-egy ütéssel ad nyomatékot, vég végül kénytelen felfüggeszteni a támadást, ugyanis a kicsi szíve nem bírja már ezt a tempót. Bezzeg fiatalkorában! Nem volt így elgazosodva a temető, nem járkáltak ide mindenféle suhancok, nem kellett megállnia, hogy kifújja magát.  Mélységes ellenszenvvel pillant fel hatalmas teniszlabda szemei sarkából a srácra, és nem engedi le a botot egy percig sem.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. március 30. 21:10 Ugrás a poszthoz

Dasha

Miután a lány a földre kerül, a fa újfent csak egy átlagot fűznek álcázza magát, mintha mi sem történt volna az előbb. Körbepillantva Dasha a földön találja a pergamendarabot, amit az esés közben sikerült elejtenie. Immáron öles betűkkel áll rajta az utasítás, fel kell jutnia a fára, ha meg akarja szerezni a kincset.  Az már teljességgel rá van bízva, hogy hogyan kivitelezi a feladatot.  Az iménti tapasztalatiból láthatja a lány, hogy ez nem lesz egyszerű dolog. Még ha sikerül is ismételten felkapaszkodnia az alsóbb ágak valamelyikére, a fa ismét mozgásba lendül. A puszta erő és ügyesség kevés lesz a lombkorona meghódításához.  Mint minden hasonló mágiával bíró növénynek, ennek a fának is megvan a gyenge pontja.  Egy kiálló göcsört, amit azonban sem észrevenni, sem megérinteni nem egyszerű, még akkor sem, ha pontosan tudja az ember, hol keresse.  A pergamen varázsa, ami kezdetben csak Hankát és Lunát érintette, már Dashára is kezd átragadni, ami abban nyilvánul meg, hogy a lány is egyre jobban áhítozik a kincs után, és valóban képes lenne bármit vállalni érte.


Keiko

- Mire lenne szükséged, aranyom? Mondd csak nyugodtan, nem szeretem a zagyválást. Milyen cetliről van szó? –  a szellem hangja kíváncsian, érdeklődve cseng. Bár nagyon is tudja, mire számíthat, azért mégis más minden egyes történet, ő pedig szereti hallgatni az idetévedők elbeszéléseit.  Mindig megrészegül, ha fölényben érezheti magát az eltévedt varázslók és boszorkányok felett, a levitás lány azonban egyelőre nem adja meg neki az örömöt,  sőt egy kissé még irritálja is, hogy a lányka semmi jelét nem adja, annak, hogy ki akarna innen szabadulni minél hamarabb, vagy, hogy egy picit is megijedt volna.
- De hát miért járkál egy ilyen kislány egészen véletlenül éjnek évadján a temetőben?  - az ő ajkai is mosolyra húzódnak, meg sem próbálja leplezni, hogy tudja, a lány nem a szín tiszta igazat mondta.  Az már Keiko döntése, hogy mennyire bízik meg a szellemben, mindenesetre a sötétben beszélgetve nem fogja tudni elolvasni, hogy miért is izzott az előbb papirkája, amikor beesett a sírba…  A nagy meglepődésben talán el is felejtkezett róla, holott a pergamen lassan őt is megfertőzi varázsával.
- Nem illik nekidőlni másik nyughelyének, ugye tudod? – kérdez vissza szárazon felnevetve, s egyúttal elismerve, hogy teljes mértékben tudatában van, mire képes a csinos kis sírköve.
- Bizony, én lennék.  Hogy mióta? Ki tudja azt már… az ember előbb-utóbb elveszti itt az időérzékét.  – kicsit elrévül a tekintete, ahogy próbál visszaemlékezni, de végül csak megrázza a fejét . Ellenben a lábát érintő kérdésen már egészen felélénkül.
- Óh, hát az egy remek történet!  Hihetetlen párbaj volt! Tudod akkoriban nem finomkodtunk. Nem volt nyomtalan gyilkos átok. A nyavalyás útonálló sem járt jobban, ne aggódj, azonnal kimúlt a szerencsétlen, de sajnos addigra már lerobbantotta a lábamat.  – kissé zavarosan beszél, ahogy lelki szemei előtt megjelennek az emlékfoszlányok.


Zoltán

- Nem bizony, nem kellett volna! – a pergamen említésére a manó szemében furcsa fény csillan, ami leginkább az őszinte aggodalom jeleként értelmezhető. De az arcán továbbra is dühös kifejezés ül.  Közben kénytelen abbahagyni a másik gyepálását, hogy levegőhöz jusson, és elégedetten konstatálja, hogy a fiú megadja magát és látszólag tudomásul veszi, hogy semmi keresni valója a temetőben.
- Megmaradok, értem te csak ne aggódjál, fiacskám – közli mogorván a koros manó. Sérti a férfiúi büszkeségét, hogy gyengének nézik. Nem kell neki senki sajnálata.
- Mit képzelsz, mit csinálsz?! – hördül fel vészjóslóan, amikor a fiú elkezd leereszkedni a földre. Elengedi a füle mellett a levitás kérdését, egyrészt nem is akar rá válaszolni, másrészt dühében ellepi az agyát a lila köd. A fiú nem is tiporhatott volna jobban bele az önérzetébe, mint azzal, hogy a magasságkülönbséget próbálja kompenzálni.  
- Azonnal álljál fel! Szemtelen kölyök! Így csúfot űzni egy öreg manóból!  Gyalázat! – kiabálás közben a fiú felé bök a botjával, bár végül nem találja el a levitást, csak éppen rá akar ijeszteni és minél hamarabb mozgásra kényszeríteni.  
- Na, ne is lássalak!  Szedd össze a barátaidat és menjetek szépen haza! - szeretne minél előbb megszabadulni a kellemetlen társaságtól, részben a diákok érdekében is, és ezért hajlandó visszafogni magát (egy kicsit), és nem folytatni a fiú szidalmazását. De a botján és a hangján kívül nincs már fegyvere a fiúval szemben, akinek a kezében ekkor felizzik a pergamen,  azt az üzenetet hordozva, hogy ne menjen sehová, a manónál fogja megtalálni a kincset.  Ez pedig tűnjön bármekkora képtelenségnek is,  a pergamen varázsának hatása, arra készteti Zolit, hogy ne hagyja annyiban a dolgot, a vágy egyre erősödik benne a kincs után.


Hanka és Luna

A pergamenlap, mint előttük már olyan sok barátot, Hankát és Lunát is kifordítja egy kicsit önmagából és ellenfelekké alakítja. Mindkettejükben feltámad az önzés, ami talán sosem volt. Ez teszi olyan elérhetetlenné a kincset, a védővarázslatok csapatmunkát kívánnának, de egyúttal felébresztik a versengést az egyébként együttműködő felekben.
Mikor egyszerre érnek a papír, az könnyedén mozgathatóvá válik az asztal felett.  Így felemelve már sokkal kényelmesebben olvashatják. Egy rövid bevezető leírja a kincs és egyben a varázslat történetét. Három barát azt hitte ők örökké össze fognak tartani, hogy egyenlők és bízhatnak egymásban. Mind a hárman más-más mágiaág tudósai lettek: a gemmológiában, a bájitaltanban és bűbájtanban  szereztek nagy tudást. Közösen kutatómunkába fogtak, amelynek eredményeként elkészítették a kincset, amire a leírás csak dologként utal.  Olyan jól sikerült azonban, hogy civakodni kezdtek kié legyen, kit illet. Ezután az egész életük folytonos hadakozásból állt. Végül, mikor már mind a hárman aggastyánok voltak, úgy döntöttek elrejtik a dolgot, hogy olyas valakiké lehessen, akik méltóbbak rá náluk. Ebben egyet értettek s így tönkretették és a temetőben rejtették a dolgot. A varázslat maga pedig előteremti és újra működésbe hozza. Ha akad legalább két ember, aki elvégezze.
Azonban a  papírból  csak egy van, a lányok pedig ketten vannak, ráadásul a válóságban eltérő helyen. Ezért is poshad itt már mióta a kincs. Ki az, aki képes lenne lemondani róla, átadni a másiknak?  Másképp ugyanis nem lehet elvenni a papírt. Ha erőszakkal próbálják kitépni a másik kezéből, a pergamen visszahullik az asztalra.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 1. 14:26 Ugrás a poszthoz

Botond


Dottienak feladata van. Dottienak küldetése van!
Tányéron borsópöttyszemű ideges manólány járkál fel-alá a mulatozó portrék között, egy szalaggal átkötött dobozzal a kezében, a tányér pedig úgy fest, mintha az egy szem borsó levesben úszna, ugyanis a manólány sírdogál. Bizony, nehéz élete van egy házimanónak a Bagolykövön, akit mindig, mindig de mindig a Navinébe osztanak be, mert gyenge idegzetű, és az ő birkatürelmük képes a zokogó-sikítórohamait kezelni, ellentétben talán a többiekkel, és most mégis ide kellett jönnie, sőt, be kellene jutnia a Levitába. Egy dobozt kell kézbesítenie, ez a feladat, de ő sajnos nem tudja, hol is van pontosan a bejárat, mert elfelejtette. Nem, mintha szüksége lenne a bejáratra, hiszen valójában hoppanálni is tudna a házimanók különleges mágikus volta miatt, amire nem hat a hoppanálásgátlás a kastélyban, de úgy tűnik, a nagy idegeskedésben, hogy a kékekhez kell bejutnia, ezt is elfelejtette... nem csoda hát, hogy idegroncsként mászkál fel-alá, időnként hangos vinnyogásban kitörve, és a rózsaszínné mosott lepedőruháját húzogatja magán. Feladata van! Küldetése van.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 2. 00:54 Ugrás a poszthoz

Rufus Saron és Ombozi Sára
Április 1-je, dél körül

Egy átlagos tanítási nap ez a mai. A folyosókon nyüzsgés, nevetgélés, néhol morgás a tanárok szigorúsága miatt, de legfőképpen: fáradt arcok jönnek velünk szemben. Ez az idei első tanítási nap, megszokták az emberek, hogy későn fekszenek le és egész nap az ágyban tivornyázhatnak.  
Mindenfelé kisebb- nagyobb csoportokban álló diákokat láthatunk, akik közül néhányan az élményeiket mesélik, megint mások pedig az idei órarendjük miatt panaszkodnak. Az iskola forgatagában senkinek nem tűnik fel egy elhagyatott dobozocska, mely a bejárati csarnokban hever a padlón. Ma reggel, amikor a baglyok hozták a postát, az egyik ügyetlen jószág véletlenül nekirepült egy páncélnak, ami meglazította rajta a kötést, s a cél előtt elhagyta a pakkját. Sajnos a barna madár hiába próbálkozott, hogy újra felkapja terhét, nem sikerült neki, így sorsára hagyta a küldeményt, ami az Eridon és a Levita ház homokórái között landolt. Külsőre igazából nem látszik rajta semmi különös, egyszerű barna papírba csomagolt dologról van szó, melyet gondos kezek kötöttek át spárgával. Fekete tintával és cicomás betűkkel vésték fel a címzettet: Kumagoro plüssnyúl. A körülbelül 30 centis dobozka olyan, mintha időnként meg-megrezzenne.

Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 2. 13:02 Ugrás a poszthoz

Annabell és Axel


Ahogy Annabell futásnak ered, nem jut nagyon messzire, mert amikor egy pillanatra hátra néz, hogy meglesse, a fiú utána jött-e, gyomorral szalad bele egy zongorába.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 3. 19:43 Ugrás a poszthoz

Daphne A. LaFonde & Caius Randy Woodrow
Meglepetés!

Beköszöntött az igazán tavaszi időjárás lassan, de biztosan. Rengeteg ember merészkedik le már sapka és sál nélkül a faluban, a falulakók pedig a kertészkedés rejtelmeibe is belekezdtek már, a boltosok pedig a kirakatokat csinosítgatták, hiszen egyre több szempár fog rájuk odafigyelni. Nincs ezzel másként Emma és Zoé sem, akik a Cukorkaboltjuk csinosításába fogtak bele, amihez két vagy inkább három doboznyi új árút és dekorációt rendeltek. Nem is emlékeztek a pontos számra, átvéve a csomagokat pedig nem futották át elsőre, mit is rejtenek azok. Mivel késő délután érkeztek, már nem igazán foglalkoztak ezekkel, a meglévő dolgokat elpakolgatták, majd a dobozokat egy félreeső, de jól látható nyalókákkal teli hely mellé tették egymásra, gondolták úgy sem piszkálja senki, így jó helyen lesz az ott. Tévedtek.
Szerda van, túl vagyunk a tréfák nagy napján, már kinyitott a bolt, ami melegséggel, rengeteg édességgel és kedves eladókkal várja a betévedőket, és nagyon úgy néz ki nem is hiába, hiszen egy szőke kisasszony (Daphne) is éppen a kirakatot bújja, meg egy magasabb, sötét hajú úriember (Caius) is befelé igyekszik az ajtón. Ekkor egy kedves köszönés után tűnik el pár percre a raktár forgatagába az éppen pultozó egyik tulajdonos, mikor nagy zsibajjal pottyan le a legfelső doboz, ezzel egy nagy tál nyalókát a földre borítva. Hátul nem hallották, ezért is nem futott előre senki, ám a bent lévők biztos felfigyelnek a különös mocorgásra, és a dobozból kicsusszanó kis plüss rinocéroszra, akin egy kis tulipános felső van, ami hatalmas, aranyos szemekkel tekint a lányra, hívogatja szinte, hogy vegye fel, szorítsa magához, ne hagyja ott árválkodni.
- Segítesz nekem?
Ekkor meglepő dolog történik, hiszen ahogy hallható, a kis plüss megszólal. Ha nem tudnák, hogy már elmúlt bolondok napja, biztosan csak kacagva mutogatnának, hogy ez egy nagyon vicces kis átverésnek indult a bolt részéről, de eladó továbbra sem tért vissza a színre még.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 3. 21:20 Ugrás a poszthoz

Elena


Egy lila színű, egy éves gyermek magasságának megfelelő manószerű lény mászkál a folyosón a Nagyterem előtt. Nem rég érkezett a kastélyba, és bújt ki a dobozából, hogy elinduljon, és felfedezze a kastélyt. Nagyon-nagyon vágyik már arra, hogy találkozzon egy diákkal, vagy tanárral, vagy akárkivel. Puha, szőrös plüsstappancsai nem vernek hangot a folyosón, elvégre vattával van kitömve.
Tinky Winky, amíg arra vár, hogy valakivel végre találkozzon, megkocogtatja TV hasát, de sajnos az nem fog semmilyen adást. Pedig úgy emlékszik, a gyártója váltig állította, hogy működni fog, de mégsem, így eléggé elszomorodik, vékony, pityergő hangon sírdogálni kezd.
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. április 3. 21:20
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 3. 22:03 Ugrás a poszthoz

Keith


Ormótlanul nagy fej, kurta lábak, és indokolatlanul cuki tekintet párosul a fekete sörényű oroszlántesthez. Tüdüp-tüdüp, tüdüp-tüdüp, vágtázik Zordon a kastély folyosóján a Trónszirt helyett, és tökéletesen igazságtalannak érzi helyzetét, hiszen ő nagy, erős, és félelmetes, és különben is azt ígérték neki, hogy majd jól elküldik Mufasza helyett uralkodni, mert az ő ideje is, meg Szimbáé is, meg Kiara kandúrkájáé is lejárt. Erre mi történik? Elkészítik pöttömnyi, aránytalan plüssfigurának, és elküldik egy kastélyba. Az élet határozottan kegyetlen, és igazságtalan is! Arról nem is beszélve, hogy hiányzik a kedvenc gombolyagja, amit váltig állították, hogy örökre vele maradhat, amikor épp kitömték... Talán panaszt kellene tennie a plüssgyártó hatalmasságok legnagyobbikánál!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 4. 09:37 Ugrás a poszthoz

Jenny Miles és Tenshi Dasha

Meglepetés, lánykák!

Április 1.


A csarnokszerű dohos könyvtárhelyiség teljes egészében kihalt. A könyvtárosnő ebédelni ment, míg a diákok nagy része még csak a napokban érkezik vissza tanévkezdetre. Sehol egy árva lélek, a folyosók is némaságban fürödnek, egyedül a könyvtár egy eldugott rejtekében, a sárkányokkal, s bestiákkal foglalkozó könyvek között hallani apró neszeket. Egy mestertanoncnak (Jenny) a nagyteremben jut eszébe, hogy egy fontos beadandóját még ma be kell fejeznie, mire hanyatt-homlok rohanvást hagyja ott háza asztalán a finom falatokat, s igyekszik a könyvek birodalmába. Történetünk másik főszereplője (Tenshi) a Bibircsókos banyát faggatja a kastély pletykáiról, és a hölgyemény szívélyes szeretettel osztja meg az egész tavalyi év feljegyzéseit. Komoly részletekkel számol be a lánynak előtte elcsattanó csókokról, sziporkázó szerelmekről, vagy csúfondáros szakításokról. Állítása szerint minden ami fontos, az az ő figyelmes szemei előtt történik. A mestertanonc kopogó cipőtalppal rohan el a banya előtt álló Tenshi előtt, aki érdeklődve néz a nagylány után.
Ha követi a siető Jennyt, akkor meghallhatja a sarokból érkező kaparászó, neszelő hangokat, amit a pergamenjével babráló idősebb lány is hamarosan észre fog venni. Amint közelebb érnek a bestiarészleghez, egy repedező sárkánytojást vehetnek észre, ami érdekes módon plüssből van, de úgy mocorog, mintha csak valóságos sárkányanyától származna. A lányok percekig merednek a tojásra, amikor az végleg ledobja magáról héjának felsőrészét, és kidugja belőle fejét és szárnyait egy apró, plüss magyar mennydörgő. Felsikolt, megmozgatja szárnyait, majd piciny, hőt nem termelő lángot köhög fel.
- Hello, lányok! Na, mi a helyzet? - néz az őt csodáló fiatalokra, s elegáns mozdulattal lép ki játéktojásából.
Nem hallanak rosszul a diákok, amikor a sárkányfióka megszólal, ez a plüss tényleg beszél, így hát illő volna válaszolni neki.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 4. 10:37 Ugrás a poszthoz

Losonczy Alina
Meglepetés!

Egy manószerű, sárga, antennás, TV pocakos lényecske császkál jobbra meg balra a társalgó előtti folyosón, ugyanis nagyon-nagyon eltévedt. Méretre egy járó babát már túlnőtt, meg a gnómokat is, bár szerencsére fele annyi rossz szándék se szorult belé, mint ez utóbbi lénybe. Puha talpacskája hangjai nem hallhatóak, így nem is lenne csoda, ha esetleg egy sietős gyermek elsodorná az útból. Kezd egyre jobban elkeseredni, mert mióta kidugta a fejecskéjét a csomagból nem találja se Poo-t, se a többieket. Elég elszomorító, se Tinky Winky, se az említett kis piros, sem Dixi. Ráadásul a hasába épített kis mozgóképmutató is bedögölhetett, mert bár azt mondták rendben van, nagyon nem úgy néz ki. Rossz érzése is van tőle. Kétségbeesett, szomorú, hatalmas kiskutya szemekkel mered előre a padlóra csücsülve, mert nagyon nem boldogul egyedül, pedig szívesen felfedezné a helyet, de csakis a barátaival, akik így sosem lesznek meg. Olyan jó lenne most valaki, aki átöleli, vagy megszeretgeti kicsit, meg segít neki rájönni, hol a csudában van ő a többiekhez képest. Ráadásul még éhes is. Tubbiepuding, ezt ismételgeti benne a belső hang, szinte hívogatná magához, de fogalma sincs, hogy hogyan juthatna hozzá. Nem létezik, hogy ennyire béna legyen, és ilyen apróságon elbukja a célállomást, mert ugye azt továbbra sem felejtette, hogy miért is jött ő ide, erre a nagy és érdekes helyre, ami tele van láthatóan is szeretetre és cukiságra vágyó emberekkel. Közelebb kell hozni őket ehhez, mert egyik-másik olyan képet vág, mintha most harapott volna egy jó nagyot holmi éretlen citromba, majd még véletlenül extra sós vizet is ivott rá!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 4. 19:07 Ugrás a poszthoz

Jenny Miles és Tenshi Dasha

Meglepetés, lánykák!


Április 1.


A lányok hamar észreveszik a könyvtár egy rejtett zugában mocorgó sárkánytojást, a felőle érkező neszező zajt, és még a beszélő mennydörgő kikelése előtt odatelepszenek hozzá. A nagy meglepetésben egymással alig törődve, tátott szájjal figyelik a már-már lehetetlen jelenetet.
- Eltaláltad, okos lány vagy - dicséri meg az apró plüss Jennyt, mikor az fajtájára kérdez rá, majd szárnyait kitárva felreppen, és a hölgykoszorú feje felett tesz néhány jóleső kört. Közben ártalmatlan lángokat lövell a levegőbe, és tüskés testével ráereszkedik Dasha vállára. Onnan lesi a mestertanonc lányt, s közben kedvesen körbeudvarolja a leendő elsős diákot, plüss szárnyaival meg-meg legyintve a fiatalabb leányzó haját.
- Mit szólnátok ahhoz, ha adnátok nekem nevet? Akkor sokkal közelebb kerülhetnénk egymáshoz!
Szavai közben füstöt köhög ki orrán, s száján, majd egy gömbláng is kiszalad belőle. Kis karmait gyorsan szája elé teszi, és szégyenlősen elnézést kér társaságától.
- Ha büfiznem kell, mindig jön egy kis tűz is, csak semmi pánik!
Szavait követően leugrik Dasha válláról, majd egy íves kör megtétele után letelepszik a mestertanon fejére, azt mint egy kényelmes fészket használja. Szárnyait széttárva egyensúlyozik a magaslaton, majd egy megfelelő pillanatban belecsimpaszkodik a sötét hajtincsekbe, és lendületet véve lecsúszik Jenny homlokán, farkasszemet nézve így a lánnyal.
- Ölelj meg!
Szólítja fel Jennyt, míg annak haját kapaszkodás közben meg-meghúzva engedi magát teljesen lecsúszni a lány arca előtt, hajtincsekből álló indáját el nem eresztve.
- Súgok nektek egy titkot, ha megöleltek - suttogja a barna hajban hintázva, Dasha felé küldve pár hőt nem termelő gömblángot. Kusz-kusz.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 13:30 Ugrás a poszthoz

Jenny Miles és Tenshi Dasha

Meglepetés, lánykák!


Április 1.


A lányok nemhiába rajongják körbe a plüssapróságot, hiszen az állatka lehengerlő stílusával és lányszívet melengető cuki kinézettel rendelkezik. Huncut vigyort villant Jennyre, amikor az megdicséri őt, és olyan iskolatársakat kíván magának, mint amilyen a sárkány maga.
- Kislányok, én egy játék vagyok! Nekem nincs nemem, olyan nevet adtok nekem, amilyet csak szeretnétek.
Jókedvűen tárja szét szárnyait, majd a levitás mestertanonc szoros ölelésében behunyja csillogó gombszemeit. Hangosan szuszog, lélegzeteivel füst is távozik tüdejéből. Az összebújást követően a fiatalabb leányzóhoz fordul, és pár szárnycsapás múlva már az ő nyakát öleli puha plüss karmaival, hogy Dasha se maradjon ki a jóból.
- A Niel egyébként tetszik, azt hiszem illene hozzám.
Megvonja tűzszínű vállait, majd az egyik könyvekkel, s tanulmányokkal telerakott asztalhoz repül. Rááll a Veszélyes Bestiák című kötet fedőlapjára, és közelebb intve magához a lánykákat, úgy osztja meg velük titkát.
- Kumagoro miatt vagyok itt - suttogja nekik sokatmondó pillantással, majd hirtelen mozdulattal rugaszkodik el az asztaltól, hogy letámadja először Dashát, majd Jennyt is. A lányok hajába kapaszkodva nyalja össze azok arcát, hogy hangosan nevetve repüljön el fejük felett, és szelje át az egész könyvtárat. - Megfertőztelek Titeket! Mostantól olyan édesek lesztek, mint én vagyok.
Vidám kiáltozásai közben zuhanórepülésben közelíti meg a diákokat, hogy egyik lány válláról a másikéra ugrándozzon.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 15:27 Ugrás a poszthoz

Elena

Tinky Winky búskomoran sírdogál tovább, olyan hangot hallatva, mintha macskát nyúznának. Nem tehet róla szegény, sosem volt még Tubbybarátai nélkül egy idegen helyen, ahol még a hasába épített TV sem működött. A fején lévő antennát kezdi vakargatni plüssmancsával, hátha az a hibás, az nem fogja az adást, de semmi változás nem tapasztal. Hanem aztán érkezik egy lány, akinek nagyon megörül, hiszen így végre nincs egyedül! Fel is emeli vattaáztatta szemecskéit nagy magányosan, a totális érzelmi hullámzást sugározva - lehet, hogy a következő percben megint sírva fakad. Bátorságot merítve magából közelebb lépked, zavartan húzogatja plüssoldalán a címkéjét, majd vékonyka hangon megszólítja a lányt.
-Tinky Winky vagyok- közli tőmondatban, nem a nagy monológok Teletubbyja ő sem, ahogy a hozzá hasonlóak sem.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 15:34 Ugrás a poszthoz

Botond


Végre, egy ember, ráadásul egy diák! Dottienak nem is lehetne nagyobb szerencséje, mert ha Dottiet egy tanárral hozta volna össze manósora, most még jobban sírna. De így Dottie megnyugodhat, hiszen a diákok előtt nem olyan nagy szégyen az, hogy nem tud elvégezni egy feladatot, mint a tanárok előtt. Ahogy a fiú hozzászól, hangos, sikító, szirénára emlékeztető vijjogásban tör ki a manólány, idegesen szorongatva tovább a dobozt meséli, hogy mi is történt vele, de csak artikulálatlan zokogásra futja, miközben a dobozt emelgeti a fiú felé. Talán arra akar utalni, hogy átadná neki, hogy ő kézbesítse helyette, mert szegény azt is elfelejtette, kinek szól a csomag.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 15:54 Ugrás a poszthoz

Keith


Talán meg kellene próbálnia megkeresni a Trónszirtet. Lehetséges, hogy ez az egész egy teszt, és meg akarják vizsgálni, hogy valóban képes-e ellátni oroszlánkirályi feladatait, mielőtt bevetik. És amikor majd bevetik, akkor kap magának hosszú loboncos sörényt, meg rendes méretű tappancsokat óriás-félelmetes karmokkal, és még a szemei is visszamoderálódnak normális méretűvé. Nagyon rossz ám ilyen nagy szemekkel nézni, folyton csodálkozol! Mint most is, azon csodálkozik épp Zordon, hogy egy fiú terem elé. Kezd biztos lenni benne, hogy ez egy trükk, és már épp készülne valami maróan gúnyos válasszal, amikor rájön, hogy nem is tud maróan gúnyos lenni. Odabilleg a fiú elé, leül fekete bohollyal ellátott farkincáját csóválva, és a sziruposan elragadó hatalmas cicaszemeit a fiúra szegezi.
-Azért jöttem, hogy vidámságot, örömet, boldogságot hozzak az életedbe, hogy mindenhová elkísérjelek, és bármikor megölelhess, amikor kedved tartja!- mondja rekedtes, mélységes oroszlánhangján, ami abszurdul hathat, hát még ha megtudná, hogy csak ő hall ilyen hangot, a valóságban tündérien édes kis nyivákoló dallam szökik a levegőbe bajuszkája alatt.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 16:32 Ugrás a poszthoz

Botond


A manó visítása kezdi elérni az üvegrepesztő hangtartományt, és ebben a pillanatban vére, Dottie végre megmenekül. A fiú megérinti a dobozt, amit a manó annak jeléül fogad el, hogy innentől akkor az ő felelőssége kézbesíteni, és azzal a lendülettel eltűnik, hogy felbukkanjon a konyhában. De a manó eltűnését kísérő hanggal egyetemben a doboz fedele is egy hangos zörgéssel repül a levegőbe, hogy azután a világ legabszurdabb látványa táruljon Botond szemei elé: egy keksztestű, macskafejű, szivárvány-kondenzcsíkot húzó plüsslény repül ki a dobozból, egyenesen megcélozva Botond arcát, még fülsüketítőbb hangot hallatva, mint amilyen a manó hangja volt. Undorítóan édes, vagy rémes?!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 16:39 Ugrás a poszthoz

Keith


A fiú reakciója bámulatos, Zordont egészen lenyűgözi. Egészen el is felejti, hogy ő a Trónszirtre igyekezett egy halom rajzolt állat felett uralkodni, már a hiénapajtijai sem hiányoznak, csak a fiúval szeretne lenni, és körbenyalni az arcát. Ahogy Keith felkapja, ezt meg is próbálja - kinyújtja rózsaszín textilnyelvét, de az túl rövid, így nem jár szerencsével. Persze hallja azt is, hogy a fiú hozzá beszél, de a feladatra próbál koncentrálni: meg kell nyalnia az arcát! Oripuszi! Az kell neki! Cuppanós Zordinyálacska!
-Mutass be mindenkinek! Ossz szét mindenkinek!- vinnyogja vékony cicuhangján, miközben a fiú vállára kerül, így újabb kísérleteket tehet, hogy megnyalogassa az arcát, de Keith túl gyorsan mozog, így nagyobb erőfeszítést vesz igénybe tőle az, hogy fent maradjon a vállán, próbál apró, puha körmeivel kapaszkodni, de szerintem senki nem lepődik meg azon, hogy nem túl hatékony benne. Idefordulnak-odafordulnak, visszafordulnak, majd elveszíti a türelmét.
-Várj! Előbb hadd adjak egy puszit!- szól rá a fiúra, mert úgy érzi, ez mindenképpen nagyon-nagyon fontos.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 18:25 Ugrás a poszthoz

Ashley és Bálint

Cukikór


Hét ágra süt a Nap, a madarak csicseregnek, zöldellnek a fák és... nyuszi ül a fűben, szépen szundikálva. Nyuszi, talán beteg vagy...? Nem, dehogy beteg, csak megpihent. Hosszú, nagyon hosszú utat tett meg, hogy Kumagoro társaságát élvezhesse, aztán eltévedt a kastélyban. Adhattak volna neki igazán egy leírást, hogy merre is találja a bizonyos rózsaszín plüssházat, de ez az információ valahogy kimaradt a csomagból.
Remélte, hogy majd a réten megtalálja a számítását, de nem igazán jött be a dolog. Mindenesetre boldog, nagyon is boldog, amiért a szabadban lehet és úgy dönt, ezt a fene nagy boldogságot meg is mutatja a nagyvilágnak.
Valahol a fák közelében, a rét végén ül és ügyködik valamit a két fiatal. Nem ért hozzá, hiszen ő csak egy nyuszi, de azért szélesen mosolyogva - hogy a két csillogó metszőfoga jól látható legyen - útközben nagy bukfenceket vetve a fűben, eléjük járul.
 - Virág!- kiált fel az utolsó bukfencből egyenesbe érve. Nagy szemeket mereszt a kis növényre, aztán a fűben ücsörgő párosra, ismét a növényre, aztán megint a párosra. Rózsaszín mancsával megvakarja hosszú, rózsaszín fülének tövét, majd végigsimít a bundáján, nehogy rendetlen legyen a megjelenése. Sokáig tartott ám azt a bundát ilyen makulátlanul babarózsaszínre festeni.
 - Ennél a virágnál már csak te vagy szebb! - ezt a lánykának célozza. Ha neki ilyen szép gazdái lehettek volna...
 - Te is így gondolod? - pislog a fiúra, majd tekintete megállapodik a lány oldalán pihenő rókán. Izé, sárkányon vagy min. Két lépést hátrál, nem igazán akar rágóka lenni.
Utoljára módosította:Mesélő, 2014. április 5. 18:26
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 21:27 Ugrás a poszthoz

Botond


Nyannyan nyannyan nyannyannyannyannyan, közli a keksztestű szivárványhúzó macska a levegőben repülve, aminek kapcsán több kérdés is felmerülhet, és nem az a legabszurdabb, hogy hogyan repül szárnyak nélkül. A macska igazán cukinak képzeli magát, és elképzelni sem tudná, hogy valaki menekülni akarjon tőle, így a fiú hátrálását csak betudja annyinak, hogy talán... mutatni akar neki valamit? Mondjuk sok másik embert, akiket körbeszivárványozhat jól? Természetesen el is indul szivárványvágtában a fiú felé, közel repül hozzá, és közelebb, és közelebb, célozza az arcát, hogy megnyalhassa szivárvány-nyelvével.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 21:44 Ugrás a poszthoz

Keith


A fiú érti is, amit mond neki, meg nem is. Szétosztja mindenkinek, de ellenkezik, amitől még le is repül, és higgyétek el, nem olyan kellemes dolog olyan magasról olyan mélyre landolni, még akkor sem, ha az ember oroszlánja éppenséggel jól kitömött plüssállat. Rosszallóan össze is ráncolja hatalmas cukicica szemei fölött a szemöldökét, és ha a szeme nem lenne olyan abszurdul édes, még hasonlítana is talán a mesebeli önmagára, de így ez csak egy nevetésre késztető próbálkozás. Amúgy sem tud haragudni, meg kell nyalnia, hát nem érti? Ennek így kell lennie! Így lesz a legjobb mindkettejüknek, ha a rózsaszín plüssnyelvecske végigszánt a fiú bőrén! Élvezni fogja, ígéret szép szó, ha betartják úgy jó!
Az mondjuk jó hír, hogy elviszik valahová - miután most a fejtetőn ül, ahonnan olyan a kilátás, detényleg, mint a Trónszirtről- ahol majd találkozik másokkal is. Emberrel-állattal egyaránt, ha jól értelmezte, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ezt az embert is meg kéne nyalnia. Csak erre tud gondolni, így nem nagyon reagál a fiú szavaira. Már épp azon van, hogy jól megnyalja hajon keresztül, amikor a fiú keze elindul felfelé. Az idő megáll Zordon számára, és mint egy lassított felvételt nézi végig, ahogy a fiú keze egyre közelít, és közelít hozzá, egyenesen arányos időben dugja ki ő pofázmánykájából a nyelvecskéjét, és alig várja, hogy összeérjenek, mintha a kedvenc gombolyagját kapná meg, és akkor, végül akkor... megnyalja! Sikerült! Sikerült megnyalnia a fiú kezét, akin hirtelen furcsa érzés árad szét... mintha valaki ecsetet ragadott volna, és az egész világra vattacukrot festett volna: rózsaszín, lilát, és még citromsárgát is, hirtelen minden sokkal szebb, és szeretnivalóbb, és kedve lenne megölelni az egész világot, és legfőképpen megpuszilgatni!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 5. 23:36 Ugrás a poszthoz

Losonczy Alina
Meglepetés!

Lala már szinte teljesen kétségbeesett, ez kiült az arcocskájára is, még az antennácska is elkomorultan hajlott meg ettől a negatív kedvtől, ami körüllengte a kis tubbiet. Pityergésbe nem fogott, ám amikor a hasában lévő kis TV-től sem várhatott vigaszt összekuporodva rogyott a földre, a barátaira és a szép dolgokra, ugrándozásokra, pudingra gondolva nyugtatgatta magát, még nem egy szőke leányzóra lett figyelmes, akinek igen csak útjába került. A lány sem volt felvillanyozva, mégis a segítséget ajánlotta, ettől kicsit összekapta magát. Felegyenesedett, nem is volt olyan pici, mint egy plüss, még ha vattából is volt a belseje. Egy halvány mosollyal nézett a lányra majd valami kommunikáció félébe kezdett.
- Nagyterem, Poo, Dixi, Tinky Winky!
Azzal lehajtotta a fejét, látszott rajta, hogy csak egy hatalmas ölelésre vágyik most, ezen kívül pedig az tűnt fel neki, hogy a lánynak milyen érdekes és hívogató arcocskája van, szinte szólította őt, hogy ha a lány felvidításként megölel, jól megpuszilja, össze-vissza nyalogassa. Felé nyújtotta apró, sárga mancsát, remélve, hogy tényleg segít neki, hiszen, már majdnem elbukta a küldetést, de még ő is hasznos lehet, de jó lenne kideríteni miért is nincsenek vele a többiek.
- Lala szomorú!
Ezt kimondva elindult a lány felé, remélve, hogy kölcsönösen felvidítják és cukizzák egymást majd, hogy mindenkinek szép és boldog napja lehessen. Tekintetét, azokat a hatalmas szemeit, a lányéba fúrta, szinte árva gyermekként, elhagyatott, édes kiskutyaként mutatva magát neki, hogy célját elérhesse.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 6. 17:04 Ugrás a poszthoz

Botond


Ha a szürreális macskeksz értené, amit a fiú motyog, és tudna mást is mondani azon kívül, hogy nyannyan, akkor most nyilván megbotránkozna azon, hogy csak most mondja azt, kezd fura lenni. Nem ehhez a bánásmódhoz szokott, hanem ahhoz, hogy első pillanatra rásütik a fura jelzőt, aztán csak még rosszabb és rosszabb lesz a helyzet.
Kitartóan követi a fiút, az arca felé száguld, és ezt észre is veszi a levitás, próbál elfordulni, de elkésik. Ez a macskeksz nem kezdő a pályán, és elég erős lehet az a varázslat is, amivel megbűvölték, tekintve, hogy pontosan tudja, közel kell kerülnie, és meg kell nyalnia a bőrét ahhoz, hogy a szállaszercsi beteljesüljön, így még gyorsabb repülésre vált, amivel együtt a nyandallam is felgyorsul, majd bevág a fiú arca elé, és visszafordulva jól képen nyalja szivárványszínű nyelvével.
Botond, ha megáll egy pillanatra elgondolkozni, nagyon furcsa érzésnek lehet tanúja. Mintha valamilyen megmagyarázhatatlan helyen a testének belső részébe cukrot öntöttek volna, minden olyan édesnek tűnik, és a cukorsokktól (ami persze valójában nem az) kedve lenne magához ölelni a páncélokat, a portrélakókat is, mindenkit, de ami a legfontosabb: körbecsókolni az összes kastélylakót!
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 6. 22:09 Ugrás a poszthoz

Szofi Wilkinson és Nemes L. Izabella

Hogy egy fóka enné meg azt a manót, aki elhagyta őt félúton! Nem is. Inkább egy fóka ölelgetné agyon, hogy aztán tudja az illetékes, nem illik a kézbesített csomagokat félúton lepakolni. Még akkor sem, ha a nagy gonddal csomagolt dobozkában valami ismeretlen eredetű meglepetés mocorog. Igen hevesen. Hiszen úgy hallotta, csodálatos helyre fog jutni; kellemes vízpartra, ahol minden tele lesz finomabbnál finomabb halacskákkal. Naná, hogy izgatottan szeretne kijutni ebből a szűkös sötétségből. Azt is mondták, hogy rengeteg kedves, cuki barát fog rá várni azon a helyen, amit ő most a pingvinmennyországgal azonosít. Igen ám, de miután nehézkesen, sután végre sikerül kikecmeregnie fogságából, hirtelen az ijesztő valóságban találja magát. Ajajj! Hol vannak a halak? Legfőképpen: hol vannak az új barátai? Itt nincsen senki! Olyan kihalt ez, mint a raktárhelyiség, ahova a megalkotása után besuvasztották.
Kis pingvinszárnyaival kétségbeesetten csapkodva indul előre, totyogva igyekszik megkeresni az új világot, amit ígérgettek neki. Csakhogy semmi mást nem lát, csak a hatalmas kastélyt maga előtt. Ó, jajj! Olyan hatalmas ez az épület, ő pedig olyan kicsi, és elveszett! Valakit hamar találnia kéne.
-Hol vagytok!? – kiállt bele a semmibe meglepően mély, plüssjátékhoz nem méltó hangon. Csőröcskéje elé kapja szárnyait, és ijedten pislog körbe műanyagból ragasztott gombszemeivel. Így nem lesz egyszerű új pajtásokat találni, pedig érzi legbelül, hogy erre teremtetett. A varázslat, amit rá bocsátottak, ott munkálkodik a vattaszívében. Csak remélni tudja, hogy a kastély felé bukdácsolásában valaki rátalál, és magához veszi. Nem is kell sok, meglát két alakot a távolban. Uccu néki, elkezd feléjük totyogni.
-Itt vagyok! Hahóó, várjatok meg! – igyekszik felvonni magára a figyelmet, amennyire egy alig harminc centi magas plüsstől telik.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 8. 17:10 Ugrás a poszthoz

Losonczy Alina
Meglepetés!
(előzmények: Társalgó)


Igyekezni akar Lala, hogy a lehető legmegfelelőbben sikerüljön elmondania, ő mit is szeretne, ám azért ez nem egyszerű a kis vattával töltött szerencsecsomagnak. Sok akadály van kettőjük között, eleve a lány olyan nagy, hozzá képest persze, aztán a kommunikációs probléma, igyekszik áthidalni, de a hosszas hallgatás, és a lány némasága, csak még inkább elkeseríti arra a kis időre, ám mikor átöleli, már sokkal jobban érzi magát, sőt, az imént feltámadt vágya, hogy megnyaldossa, ismét színre lép. Nem is pepecsel sokat, amikor magához húzza őt a lány, megpuszilja azt az arcán, majd nem finomkodva nyalja végig jobb oldalát arcának a szája sarkától, a füle széléi Ekkor a szőkeség agyát már elkezdi hatalmába keríteni a gyönyörű, rózsaszín köd, bár a kigondolt dolgokat még sikerül elmondania, és kézen fognia Lalát. Ekkor a sárga picike arcára is egy mosolyféle ül, mert látja a még cukibba, még aranyosabba és lelkesebbe átcsapó leányzó arcát.
Együtt szökdécselnek nagy mosolyogva a nagyterem felé, kézen fogva egymást, miközben Lala hümmögve dudorászik, mert dalolni nem igazán tud, és boldog, mert részben teljesítette küldetését, így, ha barátait megleli, biztosan újabb áldozatokra vágyik majd kastély szerte, amiért nem is hibáztatná őt az ember, aki egyszer belekezd, az le sem tud állni vele. A szőke leányzónak, meg kell hagyni, nagyon jól áll ez a kis plusz, abban is biztos, hogy már az ő oldalukon állva, igenis hasznos lesz számukra. A Nagyterem ajtajába érve megáll és serényen nézelődik körbe, hogy vajon rátalál-e a barátaikra, akik miatt, még a kislány cukisága se dobta fel teljesen.
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 8. 17:33 Ugrás a poszthoz

Dóra és Anna

Miközben összeszedik magukat, valószínűleg megint feltűnő lesz, hogy a papír nincs náluk, Anna zsebe, ha maradt benne bármi is, most üres, viszont Dóriéból az üvegcse a kis tasakban ott hever a fekvő lány jobbján. Vélhetően nem tudja, mi van benne, főleg mert maga az üvegcse sötét, és még a folyadék színe se látszik.
Finom morgás, ágak reccsenése, vonyítás. Fényes nappal van a Szavannán, mégis félelmetes a hely a maga módján.
Arra most már biztosan rá kell eszméljenek, nem teljesen normális ez a dolog, ami velük történik, ehhez pedig apróságokon át vezet az út, kezdve azzal, hogy Anna, akinek a papír a kezében volt, észre fogja venni, hogy kék porszemcsék tapadtak a tenyerére, ami nyilván nem a földről ragadt ott. Ugyan ilyen porból akad egy kicsi a ruháján is, ami a tekercs nyomát körvonalazza, ha úgy tetszik, rajzolja ki a felsőjén. Ott volt az, de ismét elvesztették, biztosan köze van ennek is ahhoz, hogy ide kerültek, ha eljut Anna idáig, már előrébb kerül, mi is ez a fennforgás.
Ha összeszedték magukat, a holmijukat és nekikezdenek a patak keresésének, nem kell sokat keresniük, két-három összenőtt, hatalmas bokor takarásában fekszik a friss víz lelőhelye. Ez nem egy megszokott erre az erdős szavannában, hiszen főleg a pusztás, füves, takaratlan helyek a jellemzőek, ráadásul mintha nem a legmelegebb, száraz éghajlati szakaszba csöppentek volna. Ha felnéznek az égre, még mintha borús is lenne. A környék meg, ami meglepő módon elég üres, már-már gyanúsan elhagyatott, de nekik pont így biztonságos, mért aggódnának? Amíg az ivással, mosakodással pepecselnek, addig nem is sejtik igazán, hogy több szempár rájuk szegeződött, és végig kíséri mozdulatukat, egy fa lombjának, vagy épp bokor árnyékán rejtekéből. Lesnek rájuk, támadásra készen figyelnek, bár nem rossz szándékkal, inkább területóvásból, és amint a lányok kicsit megnyugodnának és gondolkodni kezdhetnének a miérteken, felfedve magukat támadnak a majmok rájuk, erőteljes hangadással közelednek, mintha el akarnák őket kergetni a víztől, de sarokba is szorultak a lányok.
Vagy előállnak egy tervvel, vagy megerőltetik kicsit magukat, mi is áll rendelkezésükre. A víz nem fegyver, bármi bottal nekik indulni életveszély, a ruháik se segítenek sokat, na de még esetleg ott van az az üvegcse, kinyitva valami eszméletlenül bűzlő löttyöt magában rejtve.  
Mesélő
Mesélő



RPG hsz: 727
Összes hsz: 1179
Írta: 2014. április 10. 20:42 Ugrás a poszthoz

Botond


Nyankeksz tudja, hogy a varázslat végbement, és a fiú megfertőződött cukisággal, még csak ellenőriznie sem kéne, így amint hátrarepülésben kikerült Botond arcából, már csak egy helyben lebeg. Örömmel tapasztalja, hogy a levitás láthatóan azonnal máshogyan viszonyul a világhoz, és dúdolni kezdi a dallamot. Ez olyannyira tetszik neki, hogy hangosabbra vált, és amikor a fiú elszalad, hogy továbbadja a kórt, ő sem rest elrepülni egy másik irányba, hogy újra, és újra körbenyaljon valakit, ezzel a cukinál is cukibbá téve.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Mesélő összes hozzászólása (356 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 ... 11 12 » Fel