Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Viktor palástjaAz arcok a Házvezető-helyettes felé fordulnak, ahogy középre indul, hogy hivatalosan is bejelentse az estét és meggyújtsa az eridonos tábortüzet. Nagy, látványos kupac csupa földből, gyújtósból, ami a lassan beülő hideget hivatott elűzni a környékről. Egy ideig minden annak rendje és módja szerint megy; Viktor vigyorgó arccal, egy könnyed pálcasuhintással útjának indítja a szikrát, ami rögtön lelkes fogadtatásra talál és fellobban a főnixek tüze. Egy apró, kósza, pattogó kis parázs és egy ügyesen helyezkedett szellő az oka, hogy amikor Viktor visszafordul az előbbi társaságához, a talárja alja olyan hirtelen kap lángot, mintha megijedt volna, hogy a HVH elmegy a közeléből és ő egyedül marad. A ruha pillanatok alatt gyullad ki és szinte rögtön érezni az anyag erős, égő szagát; tele van a környék boszorkányokkal és varázslókkal, csináljatok valamit!
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Dwayne Warren és Révész KornélFérfiak. Férihimlő...férfinátha. Felugrik egy fél szemöldök; végignéz rajtuk, úgy, ott, míg ők egymáson. Mindenki jól meg lett nézve. Nyitja a száját; ez komoly? Becsukja. - Csak ha vakarják. - Válaszolja, és lerakja a friss tintakúrákat az asztalra. Ajtó csukódik, a nővérke távozik. Mosolyog.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Vitéz Rebeka és Mark BolverkMi történne életed legrosszabb napján a suliban? Lehúznák a nadrágod? Ellopnák a seprűdet, hogy aztán Bojarski egész órán megalázó gyakorlatokat végeztessen el veled a többiek harsány nevetése közepette? Esetleg két elsős bénázásának köszönhetően elszabadul egy olyan lökésgömb, melyet a felsőbb évesek tanítottak nekik, azzal a mondattal, hogy ezzel lányokat lehet locsolni? Nos Rebekánk és Markunk éppen ennek a hullámnak esnek áldozatul. Két elsős ugyanis a számukra tetsző lányokat készül "lelocsolni", amikor is a varázslat nem várt erővel robban ki - igen, még a tanítómesterek is meglepődnek -, és indul el fékezhetetlen útjára, méghozzá úgy, hogy az útjába kerülőket kíméletlenül ellöki. Végül a társalgó nyitott ajtaján berobbanva, a lány hátába csapódva válik semmissé. Ez azonban már nem segít rajta. Az erejének köszönhetően Rebi ráesik a szunyókáló fiúra, egy közelben tartózkodó Edictumos pedig ezt kihasználva azonnal lencsevégre kapja az esetet. Íme a bagolykő új álompárja: Vitéz Rebeka és Mark Bolverk!
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Dante és Ráhel Bál. Megtorlás. A múltkori alkalommal könnyű dolga volt, mert védtelen voltam, és váratlanul ért, és hátba támadott. Azóta minden egyes nap erre a következtetésre jutottam, így biztos vagyok a magam igazában. Csak így történhetett. Az ő hibája, én pedig végre megtaláltam a megfelelő alkalmat, hogy visszavágjak neki. Most ő lesz az, akit váratlanul, védtelenül és hátba támadnak. Most megismeri, hogy milyen azon az oldalon állni. Azóta is kissé náthás vagyok, az orrom az ingujjamba törlöm, és szipogva haladok felé a tömegen. Képes volt otthagyni az erdőben, AZ ERDŐBEN, ahol a fűszál is kész megölni, nem törődve azzal, hogy mi lesz velem, hogy túlélem-e. Túléltem! Tudd meg Weiler Dante, túléltem! és most eljött a bosszú. Már egészen közel vagyok, már látom azt is, hogy nincs egyedül. Ráhel. Az a lány valamikor nekem is tetszett, akkor még, amikor szőke volt. Sokkal gyermekibb volt, sokkal ártatlanabb, de amióta ezzel a szemét alakkal van, ő sem jobb. Ő sem menekülhet. A bosszúm járulékos veszteséggel fog járni, ó de még mennyire, hogy azzal fog járni, és élvezni fogom. Tegnap is még ezt terveztem, és a bosszúmat csak fokozta, hogy minden tárgyamból benyeltem egy trollt vagy hitványt, csak azért, mert nem készülhettem rá. Hát ennek most vége. Ha Dante nem lesz többet, akkor majd javítok. Nem engedhetem meg magamnak, hogy rontsak. - WEILER! SCRUPTO! Nem hagyok időt neki, hogy megfordulhasson, de azt tudatni akarom vele, hogy kifejezetten neki szánom ezt a kis ajándékot. De itt nem állok meg, épp, hogy csak kimondom a rontást, a sikerességével nem is foglalkozva, azonnal Ráhel felé is küldök egyet, mert megérdemli ő is: - CUMERUITA!
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Dante és a környezete. Teljesen elborul az agyam, akárhányszor látom őt, akárhányszor pöffeszkedve végighalad a folyosón. Annyira unszimpatikus volt mindig, aztán az az erdős eset, akkor bebizonyosodott, hogy tényleg az is. Egy olyan taszító alak, akit meg kell alázni, meg kell torolni, amit művel. Van egy pont, amin túl már nem lehet tovább tűrni azt, amit ő azt hiszi, hogy megtehet. Csak mert rellonos, csak mert van egy szép barátnője, aki megjegyzem, pont, hogy nem most kellene, hogy nyafogjon. Ez itt a férfiak terepe. - SILENTIO! Üvöltöm a lány felé a bűbájt, mert bármennyire is vonzódom hozzá, barnán sokkal inkább képes vagyok arra, hogy ártsak neki. Ha szőke lenne, ha olyan maradt volna, mint amilyennek megismertem, akkor legyőzhetne, akkor nem tudnék ártani neki, de most nem azt a lányt látom magam előtt, nem árt nekem. - LENTIS NEBULA! Ezt a volt háztársam felé küldöm, elsős voltam, amikor a srác végzős, nem volt rossz hozzám, de nem akarom, hogy beleavatkozzon abban, amit most Dantéval meg kell tennünk. Mire újra emelem a pálcámat, a defenzor is megjelenik, de már annyira elvakult vagyok, hogy nem is érdekel. Ráadásul tarkón vágja a rellonost, ami tökéletesen alkalmas pillanat, valószínűleg ő is szívből gyűlöli őt. Akkor megérti, hogy miért teszem, de ez sajnos rajta már nem segít. Minden dühöm ebben a helyzetben van, érzem, ahogy szinte átjár a mana, úgy, ahogy eddig talán még sosem. Most van itt az idő, hogy megmutassam, én is itt vagyok, és nem hagyom azt, amit ők művelnek. - FERRUM VIRGO! Kiáltom Dantéra szegezve a pálcám, majd a következő pillanatban már Mr. Warrent támadom, elvakultan. - FLAGELLUM MAXIMA! A sikerességük nem is érdekel igazából, nekem csak az a lényeg, hogy nekik fájjon. Eredetileg mindent a rellonosnak akartam adni, de ha közbeavatkoznak, akkor másnak is megjár.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Rosie és Dante Dante. Olyan szépen cseng ez a név! Olyan költői, fenséges! Csak az nem lenne belé zúgva ezekbe a loknikba, ezekbe a gyönyörű szemekbe, ajkakba, aki vakon születik! A jó kiállású prefektus észre se veszi, de éjszakai járőrözését tudtán kívül más is figyelemmel kíséri. Barna hullámos loknik tűnnel fel és el a portrékon át, osonva az alvók mögött, alatt, játszi könnyedséggel lépked át azokon is, akiket nem tud kikerülni. Amikor a dámákhoz vezeti a fiú útja, már kicsit aggódik, hiszen azok az undok némberek olyan pletykásak, és annyira nem szeretnek aludni, hogy talán most is éberen figyelik, ki jár arra. Ezúttal viszont kényelmes karosszékeikben csicsikálnak, némelyik fel-fel horkant nőiesen. Kriszta elbújik az egyik terebélyes asszonyság mögé és onnan kukucskálja a hős jelenetét. Festett szíve gyorsan lüktet, mert hiába tart még csak fél órája ez a nagy szerelem iránta, egész testében érzi, hogy Dante az, akit neki szánt az ég.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
FelfordulásAzóta, hogy ott lettem hagyva az erdőben, azóta, hogy Dante nem segített, hogy magamra hagyott, erre a pillanatra gyakoroltam. Fogalma sincs milyen az, amikor magatehetetlenül az erőben töltöd az éjszakát, hogy milyen erőt és kitartást ad az ahhoz, hogy minden szabadidődben gyakorolj. Szinte éreztem a fizikai erőszakot, melyet elkövettem a bennem lévő mana ellen azért, hogy még pontosabb, még precízebb legyen minden varázslatom. Pontosan tudtam a sorrendet, tudtam, hogy mit akarok Danténak adni. Az, hogy Ráhel és Warren is ott voltak, nos, járulékos veszteség. - GYÁVA VAGY, WEILER! ELBÚJSZ EGY PAJZS MÖGÉ! MÉG CSAK MEG SE TUDSZ OLYAT IDÉZNI! Ordítok, bár kiabálás nélkül is hallja, amit mondok, de most olyan feszültség van benne, hogy ki kell adnom. Ha itt ma vesztek is - és onnantól, hogy a defenzor elé bűvölte a pajzsot, tudom, hogy így lesz -, mégis én leszek az, akire idővel hősként tekintenek majd. Én nem bújtam el egy felnőtt férfi mögé, ellenben Dante igen. Mert gyáva, mindig is gyáva volt, és mindig is gyáva lesz. Amikor Dwayne Warren kezében lendül a pálca én már nem ellenkezek, mert pontosan tudom, hogy kivédhetetlen lesz. Megvallom, én magam nem fordítottam időt a védekezésre, minden erőmet a támadásra áldoztam, és tudom, hogy ha ketten lettünk volna, most Weiler sírva könyörögne nekem. Az átok becsapódása nem fáj, pedig azt hittem, hogy iszonyatos lesz. Kinyitom a szemem, és látom, ahogy az a fába csapódott, ennek ellenére nincs szerencsém, mert Dante odaér, és mire felfogom, már a földön vagyok, és kemény ütéseket szenvedek. Nem vagyok azonban rest, azonnal támadok én is vissza, fogalmam sincs, hogy mennyi a sikeres találatom, de ütök, rúgok, harapok, igen, utolsó erőmmel még beleharapok egyet Dante alkarjába tiszta erőből, de abban már nem vagyok biztos, hogy önszántamból engedem-e el a kezét, mert képszakadás következik.
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2017. augusztus 3. 21:09
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Mr. Kensington, Mr. Warren Miközben hőseink letelepednek az asztalhoz, egyszerre több minden is történik, mint ahogy az ilyen rendezvényeken az lenni szokott. Sean, akit szabadon engedtek, kihasználja a lehetőséget, és fürge lábait szedve megszökik a felnőttek elől. Okos kiskölyök, tudja, hogy apánál a „figyeld a gyereket” nem éppen azt jelenti, amit. Így hát ő sincs olyan nyugton, mint anyánál. A lényeg, hogy a kis törpe hamar elkeveredik, és mivel női szíveket lágyító tekintete van, nem sokkal később kiköt egy csapat lánynál, akik valószínűleg a rendezvény látványelemeiként funkcionálnak, egyforma, apró ruhájukban. Valahogy egyikük sem gondol bele abba, hogy egy egyedül kóválygó ötéves feltételezhetően tartozik valakihez, így leállnak vele labdázni, játszani, és sorra ölelgetik és cukorral meg csokival tömik. Az biztos, hogy ez a gyerek se fog ma már nyugton maradni. A két férfi pedig egy-egy tekintetet érezhet magán. Adamet az egyik felszolgálólány szemléli, reméli, hogy a férfi feladja a küzdelmet, és szemkontaktust létesít vele. Amennyiben ez megtörténik, egy kacsintás lesz a jutalma. Kicsit még kivár, illedelmesen engedi, hogy az urak kitalálhassák, mit kívánnak, csak akkor indul el feléjük, kihívóan ringó csípővel. Az asztalnál megállva, a mosolya szélesebbre ugrik, mint a gyereké a cukorkaboltban. - Mit hozhatok az uraknak? Itt bármit megkaphatnak. A „bármit” érzékletesen megnyomja, de Dwayne-re szinte oda sem figyel, mindent Adamnek mond. Mindeközben a másik szempár tulajdonosa, egy tizenhat – húsz éves suhanc, időről – időre rápillantva Dwayne-re, lopja a távolságot. Úgy érzi, hogy vele most megütheti a főnyereményt. Látta már a fickót korábban, párszor. Ő maga persze sokszor meglépett előle, főleg mivel, hogy pitibb lopásokat követett el inkább az alatt, ami alatt az aurorok a nagyhalakat lekapcsolták. De pont, mert a bátyja is auror, tudja, hogy a férfi vastag, és úgy véli hogy olyan hanyag, mint a testvére. Ha megkaparinthatná a pénztárcáját, akkor biztos egy évig is eltengődne valamerre, vagy csak lelépne innen. Pár méter még. elsétál mellettük, majd, mintha épp ott lenne dolga, lopva elkezd hátulról közelebb araszolni.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Fruzsina Bálint LeventeÖltözetBálint KataReggel, miközben megitta a tökéletesen ízesített kávéját és elolvasta a különböző országok pénzügyi lapjait, Moken, a házimanója gondosan kikészítette az egyenruháját. Szereti, ha minden egyes részlet tökéletesen pontos, még akkor is, ha csak boltba megy. Amúgy nem szokott boltba járni, miért is tenné, az a felesége feladata. Reggeli közben az említett nő, és Gábor a fia az előkészítőről beszélgetnek, fél füllel figyel, de fontosabb, ha a mágustársadalom apró rezdüléseivel van tisztában. Bár amneziátorként dolgozik, mostanában egyre nagyobb belátása van a miniszteri hivatal működésébe. Titkon már sugdolóznak is, hogy a következő minisztert tisztelhetnek a személyében. Nos, nincs kizárva, bár ennyi idősen nem szokott az ember miniszter lenni. Mindenesetre nem fogja visszautasítani a lehetőséget, éppen ezért szeretné több területen is kipróbálni magát, hogy ha egyszer majd oda kerül, a kényelmes bőrfotelbe, akkor tudja is, hogy miről dönt. Ismerni akarja a folyamatokat. - Ma későn jövök, ne várjatok meg a vacsorával. Ezzel a mondattal búcsúzik a halványbarna hajú nőtől, és közös gyermeküktől. Felsétál a hálószobába, felöltözik, a Bálint család arany címerét a gallérjára tűzi, még a szintén a család örökséget képező zsebórát elhelyezi a zsebében. Indulnia kell. Aktatáskáját magához véve lép ki a robusztus épületből, mely előtt már ott várja Kata. - Apádról van már hír? A lány megrázza a fejét, miközben elindulnak a macskaköves úton. Lőrinc, a bátyja eléggé szabados életet él mostanában, inkább utazik, felfedezi a világot. Belefásult a családba. Van két gyermeke, Kata a maga tizenhat évével és Bálint a tizenkettővel, kimozdulna. Valahol érti, de ő maga nem ilyen könnyed, sosem tudta elengedni magát. Bence, az öccsük pedig kettejük keveréke, mindenképpen ő járt jobban. Az intézmény bejáratánál előre engedi a lányt, csak utána lép be ő is. Ha már az apja nincs itt, ő elkíséri. Hoppanálási vizsga, előrehozott. Büszke rá, tehetséges lány. - Széles asszony! Szólítja meg a pult mögött ülő nőt, aki éppen most tért vissza oda. Az előbb egy lánnyal foglalkozott, aki ott ül nem messze tőlük. Egy pillanatra pillantott csak rá. A nő mosolyogva köszönti őket. - Előrehozott hoppanálási vizsga, Bálint Katalin Zsófia. Megvárják, amíg a szükséges nyomtatványokat összekészítik, és végül helyet foglalnak az előbb említett lány mellett.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Max bácsi Kloé meghívott a szülinapjára, ami a cukrászdában rendeztek meg. Pontosabban annak a hátsó termében, hogy ne zavarjuk a felnőtteket, meg a nagyobbakat, akik csak egy süteményt szeretnének békésen elfogyasztani. A buli tízkor kezdődött, mert délben kaptunk ebédet is, aztán tortavágás, és különböző játékok. Mindenki hercegnőnek volt öltözve, mert az volt a meghívóban, a fiúk meg hercegnek. Aztán három felé véget ért a buli, engem pedig előre ültettek, mert anya előre szólt, hogy öt körül fog csak tudni értem jönni, és megbeszélte, hogy addig vigyáznak rám. Így ülök most itt, a sárga ruhámban, a tiarámmal. A hajam egy kicsit szétcsúszva, pedig nagyon szép volt ám, mert anya megcsinálta reggel, és ha valamit anya jól csinál, akkor az a nagy hajam rendberakása. Szerintem még sosem mentem kétszer ugyanolyan frizurával. Alig várom már, hogy annyi idős legyek, hogy sminkelhessek is, mert azt is nagyon szépen csinálja. De ma még szempilla spirált sem engedett, mert azt mondta, erre még bőven ráérek. Méri meg úgy ki volt kenve, hogy rá se ismertem. Majd megmondom anyának, hogy más szülők engedik. A kanalammal egy mélyet mártottam az ajándék gesztenyepürébe, amit rengeteg habbal fújtak le, és arra még sok csokiszószt is kaptam. Érzem Marcika figyelő tekintetét, de nem zavar, mert így legalább biztos nem lesz senki, aki majd elrabol, nem mintha ez egy olyan hely lenne. Anya szerint ezért is lakunk itt.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Max bácsi
Miközben eszek, óvatosan fellapozom a Két Lottit. Már majdnem minden betűt ismerek, bár még csak jövőre fogjuk tanulni a betűket, de anya is, Ráhel is segítenek, mert nagyon érdekel az olvasás. Vannak szavak, amiket már ki tudok olvasni, de nagyon szeretem a történetet, így fejből tudom, és a képek is sokat segítenek. Nagyon vigyázok a könyvre, volt egy régi, de anya vett az első itteni fizetéséből egy újat nekem. Ezt olvasgatom, amikor a szemem sarkából látom, hogy Max bácsi besétál. Nézem őt egy ideig, amíg rendel. Becsomagoltatja. Kár, pedig szeretnék vele beszélgetni, mert aranyos és én régen nem láttam. Nézem kicsit, de nem akarom bámulni, így visszanézek a könyvemre is, de közben azért próbálom nem elveszíteni szem elől. Sok idő telik el, ami a kisgyerekek életében eleve kétszer annyi, mint a felnőttekében, mire már a reményt is feladom, hogy észrevesz…és akkor végre rám mosolyog. Pici szívem dobban egyet, és intek is neki, majd egy pillanattal később már fel is pattanok, és kapkodva a lábaimat sietek hozzá. Nincs rá magyarázat, hogy miért, de azt hiszem az én magasságomban az embergyerekek nem nagyon szoktak abba belegondolni, hogy valami nem helyes, így odasietek hozzá, és kérdés nélkül átölelem a derekát. - De jó, hogy látlak! Nincs kedved odaülni hozzám? Kapunk ingyen almáspitét, vagy amit csak szeretnél, csak szólni kell Marcinak, hogy hozza. Kérlek kérlek kérlek! Nagy szemeket meresztek rá, remélem, hogy nem ijed meg tőlem, inkább kedvesnek talál, és le akar ülni mellém.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Max bácsi- Hatalmas buli volt. Még egy kicsi unikornist is hoztak. Tudod, amikor még babakorúak, akkor arany színük van és nincsen szarvuk. De olyan szomorú volt, szerintem nagyon félt, de azért én jól megsimogattam, hogy ne legyen szomorú. Büszkén ki is húzom magam, hogy lássa Max bácsi, milyen ügyes vagyok. Szeretem, ha megdicsérnek, és nem úgy, ahogy anya szokott, amikor valamit rosszul csinálok. Eléggé gonoszkodva szokta olyankor azt mondani, hogy nagyon ügyes vagyok. De amikor ő csinál valamit rosszul, akkor azért én is mondom neki, hogy nagyon ügyes, és nekem is olyan a hangom olyankor. - Te gazdag vagy? Ez arról jutott eszembe, hogy ki tudja fizetni a sütijét. Mi nem vagyunk gazdagok, és anya most azért nincs itt, mert nem vagyunk azok. Persze most szabad sok sütit ennem, mert anya kifizeti, és ez jobb, mintha valakinek azért fizetne, hogy nézze, ahogy játszom. A múltkori néni telecigizte a házat, és utána nagyon büdös volt mindenünk, pedig anya azt mondta, hogy nem szabad bent cigizni, de a nénit nem érdekelte. Szóval ilyenkor anya inkább jól látható helyen hagy, olyan felügyeletére, akiben bízik, de aki amúgy is dolgozik, és akkor nem kell sok plusz pénzt fizetni. Többnyire persze fent vagyok a kastélyban én is, de nem szabad mindig fent lenne, mert nem jó az, ha anyát kirúgják, mert akkor nem lesz pénzünk. - Nekem az a süti a kedvencem. Mutatok Max bácsi tányérjára, majd elnézek Marci felé, de nem néz feltűnően, rendes tőle. - Meg az, amelyik kerek és fehér csokis és van benne gyümölcslekvár. Az is nagyon finom.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Maxy bácsi
- Az biztos, meg a lányok rámásztak, meg rángatták. Pedig ilyet nem szabad csinálni. Miközben ezt magyarázom, figyelmeztetően még a mutatóujjam is felemelem. A tanító néni is ezt szokta csinálni, amikor valami nagyon fontos dolgot akar nekünk elmondani. Olyankor én mindig nagyon szoktam fülelni, és mindent, amit mond, megjegyzek, és utána elmesélek anyának. Anya szerint sokat okosodott, amióta én okosodom. - Akinek a szülinapja volt, ők gazdagok, mi nem vagyunk azok. De anya biztosan tudna szerezni egy unikornis babát, de én sosem kérnék olyat tőle. De szeretném, ha lenne egy kiskutyám, egy fekete színű. De anya azt mondta, hogy nem lehet, mert nem vagyunk gazdagok. Azt hiszem elég alapot adtam a történethez, hogy most már elmondjam neki, mit is szeretnék nagyon. - Ha te gazdag lennél, akkor megbeszélhetnéd anyával, hogy veszel neki enni, én pedig árulhatnék sütem...limonádét a nyáron és akkor visszaadnám a pénzed. Menet közben eszembe jutott, hogy anyukám nagyon rosszul süt süteményeket, és nem igazán hiszem, hogy bárki is venne belőle, pedig nagyon jó lenne, ha lenne egy kiskutyám, mostanában nehezen megy a barátkozás. - Ha már kilences leszek, akkor megtanítasz sütni? Az új otthoni rendszer az Emlékek őre című könyvön alapul. Anya olvasta néhány hete, és kértem, hogy olvassa fel nekem. Az elején én olvastam, de nagyon lassan haladtam vele és még nem is értem annyira, hogy mit olvasok, de anyának szép hangja van, szeretem hallgatni. Kivéve, amikor veszekszik, és mire belegondolok ebbe, már ott is tartunk, ahol nem akartam tartani. - Anya elmesélte? Elhúzom a számat kicsit, és elpillantok, érzem, ahogy pirosodik az arcom. Végül aztán felemelem, és büszkén nézek rá Max bácsira. - Megharaptam Helgát, mert gonoszkodott velem. Azt mondta mindenkinek, hogy el fog verni és a házimanója kell, hogy legyek. Sean azt mondta, hogy verjem meg én. Meg is akartam, de már attól is megijedt, hogy megharaptam, és sírt, mert amikor már nem haraptam, akkor ott maradt a karján a fogam. Elégedetten húzom le az alsó ajkam és mutatom meg a lyukat, ahol már elkezdett kibújni az új. Már nyomta kifelé amúgy is. - Menő lány lettem.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Az összeomlás Az Edictumos kiskölyökElőször féltem. A robbanás hatalmas erővel rázta meg a kastély falait, és én éppen a folyosón voltam, eggyel a központi rész alatt, amikor történt. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne csinálni, én ilyen hangos hangokkal való megküzdésben nem vagyok jó. De aztán ahogy a nyakamban lógó kamerát megérintettem - amióta Edictumos vagyok, mindig velem van -, életre kelt a vakmerőségem. Izzítottam a céleszközt, majd nem törődve a veszéllyel, belevetettem magam a tömegbe, és fotóztam a rémülten vagy éppen aggódva haladó diáktársaimat. - Mit gondolsz, mi történt? Hol lehet a szfinx? Na és az igazgató? Nem vagyok ugyan riporter, csak fotózok a lapnak, de most úgy érzem, hogy itt az idő, hogy bebizonyítsam, milyen jó is lennék benne. Előrenyomulva igyekszem a legdrámaibb képeket lőni, és közben érdeklődni az emberektől, mit gondolnak. Ebből nagyon jó cikk lesz, úgy érzem. - Aztaaaaaaa, Ombozi Noel! Kiáltok fel lelkesen, amikor felém fordul és lövök is róla egy képet, ami elősegíti a következő eseményeket, vagyis, hogy lefejel, én pedig szédelegve lépek arrébb, majd érzem, ahogy a fenekem találkozik a padlóval. Mekkora menőség már: Lefejelt Ombozi Noel! A példaképem! - Hé, az nem az enyém! Nem nagyon látom, hogy mi történik, de azt igen, hogy a géppel. Remélem nem akarja összetörni, mert akkor ki leszek rúgva a laptól. Viszont egyelőre még nem nagyon vagyok képben.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Rosszalkodó nem diákok
- Liffi egy szép manó, Liffi egy okos manó, Liffi egy ügyes manó! Liffinek van egy gazdája, de nem szabad róla beszélni. Titok, és ha Liffi ezt valakinek elmondja, akkor Liffinek ki kell ugrania a legmagasabbik toronyból, vagy le kell esnie minden lépcsőn, vagy kalapáccsal kell ütnie az ujjait. Mivel Liffinek nincsen kalapácsa, ezét Liffinek el kell lopnia azt attól a gonosz arcú idős fiútól, akinek van kalapácsa. Liffi nem nagyon érti, hogy neki miért lehet kalapácsa, hiszen a kalapács veszélyes, és Liffi tudja is ezt. Az igazgató bácsi nem engedi, hogy a gyerekek bántsák egymást, és Liffi bizony látta, hogy két éjjellel ezelőtt két nagy fiú összeverekedett, és büntetést kaptak. Nagyon jól is tették, de ezt Liffinek nem szabad hangosan kimondania, mert akkor meg kell büntetnie magát, és az Liffinek nagyon fáj. Liffi, csak és kizárólag a gazdájának mondhatja ezeket el, mert a gazda megérti Liffit. Manóesküre! Azt mondta, hogy: - Liffi egy szép manó, Liffi egy okos manó, Liffi egy ügyes manó! A titkos gazda nagyon szereti Liffit, és Liffi neki szívesen mesél. Elmeséli azt is, hogy az igazgató bácsi amikor nincs itt, akkor a titkárnője néha behozza a kisméretű emberlányt is. Sőt Liffi azt is tudja, hogy a kisméretű emberlány sokszor játszik bújócskát a nárciszmezőn elbújó Karolával, és Liffi azt is tudja, hogy Karola mindig az unikornisokhoz bújik el. Mert Liffi egy okos manó. A múltkor a titkos gazda azt kérdezte Liffitől, hogy ki az az új lány, aki az iskolába jött, és Liffi elmesélte neki, hogy az a Kedves bácsinak, aki igazából nem kedves, a kedves lánya. Liffi nagyon szereti azt a kedves kislányt, mert mindig mosolyog. Azt is mondta Liffi a titkos gazdának, hogy szerinte örökbefogadta, mert nem olyan, mint ő. Ő tényleg kedves. Liffi ilyenkor, amikor okos dolgokat mond, akkor ajándékot kap a gazdától, amiket Liffi mindig a sokvirágos napkeltés kép mögötti folyosón a harmadik tégla mögé, ami alulról a hatodik sorban van rejti el. Liffi pedig most csokis kekszet szeretne enni, olyat, amilyet a titkos gazda adott neki, amiben vannak olyan finom darabkák is, ezért Liffi benyit oda, és Liffi nem tudja, hogy mi van ott, de Liffi nagyon megijed. - ÁÁÁÁÁ! Liffi nagyon fél ettől a csúnya, idős fiútól, mert Liffi tudja, hogy van kalapácsa, és azzal bánthatja Liffit. Pedig ő nem akarta ezt látni, de ez nem az ő helyük, ez Liffi titkos helye! Ide Liffi szokott jönni! Viszont a fiún a múltkor nem volt ruha, pedig Liffi tudja, hogy ő szabad emberfiú, és neki lehet ruhája. A titkos gazda is megígérte, hogy kap majd Liffi is ruhát, de erről nem szabad beszélni. - Csúnya fiú! Csúnya lány! Kiabál még mindig Liffi és bár igyekszik a szemét eltakarni a fülével, Liffinek túl nagyok a szemei és az emberfiú is túl nagy. A sarokba fordulva Liffi nem tud mást csinálni, mint kicsit toporzékol, mert Liffi nagyon megijedt. Aztán, mert Liffinek nem szabad toporzékolni, elkezd a fejét a falba verni. Liffi ne szép manó, Liffi nem okos manó, Liffi nem ügyes manó. Liffi rossz manó.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Rosszalkodó nem diákok - NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! Liffinek nem szabad hazudnia, és Liffi nem is fog hazudni, mert ha Liffi hazudik, akkor meg kell büntetnie magát. Amikor Liffi megbünteti magát, akkor Liffinek fáj. Ezért is nem fordul most meg Liffi, csak nézi a falat a szemhéján keresztül, mert, hogy Liffinek be van csukva a szeme, bizony. Liffi nem is akarja kinyitni, mert múltkor is úgy félt. - Liffi nem mondja, hogy nem csúnya! Liffi nem szeret toporzékolni, de Liffi most toporzékol, sőt, pánikol, sőt fél. Liffi nem boldog, Liffi nem akar itt lenni, Liffi csak a munkáját akarja elvégezni. Liffi szabad akar lenni, de nem a gonoszkodó fiú miatt, hanem mert a gazdája, a titkos gazdája majd felszabadítja őt, és akkor Liffi megint szabad manó lehet, de persze, ha szabad lesz, Liffi akkor is valakinek a manója lesz, a gazdájáé, csak akkor már nem lesz titkos gazda. Liffi mindjárt sírni fog. Aztán... vége. Liffi hallott valamit, amit a fiú mondott, és Liffinek most ezt végig kell gondolnia. - Liffi ügyes manó. Liffit mindig mindenki megdicséri, hogy milyen ügyes és milyen szorgalmas. A múltkor az igazgató bácsi adott neki cukrot is. Olyan cukrot, amit Liffi szeret, és ezért Liffi nagyon boldog volt. Mert Liffit megdicsérték. - Liffi okos manó. Liffi hangocskája visszatért, most már magabiztosan mondja, hogy ő okos manó, és ez igaz is. Liffi okos. Mert Liffi mindent meg tud jegyezni, még akkor is, amikor a feladatait csinálja. Így el tudja mondani a titkos gazdának, amit hallott, és akkor a titkos gazda nagyon kedves vele. - Liffi őszinte manó. Liffi sosem hazudik. Mert akkor Liffinek forró szenet kellene ennie, és Liffi fél, hogy akkor többet nem tud majd beszélni, és akkor Liffi tudja, hogy a gazda szomorú lesz, és akkor egy másik manó kell neki, és akkor Liffit el fogja felejteni. - Liffi látta, ahogy a két ember ruhátlanul összeolvad. Liffi nem akarta látni, de látta. Liffi szeme kiégett, és Liffinek forró vizet kellett magára öntenie, mert Liffi hibázott. Ezzel a mondattal pedig egy pukkanás is együtt jár, Liffi pedig a semmibe vész.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
excalibur A pincér átkaÉjfélig nincs zargatva a csapat, ám mikor a kocsma egyetlen órája elbőgi az éjnek közepét az asztaluknál megáll a pincér. Nem tűnik barátságosnak, sem kedvesnek, vonásaiban nincsen semmi helyes sem szép, a grimasza minden emberi csinosságot lemosott képéről. - Maguk az idegenek akik azért jötték, hogy elvigyék igaz? - hevessége rögtön kitör belőle, még ha hangját igyekszik is halkra fogni, érződik rajta a düh. Angolja erősen brit akcentusos, nem is próbál ügyelni arra, hogy minél érthetőbb legyen. - De ebből nem fognak enni - förtelmesen mordul rájuk és elkapja az első csuklót ami útjába került, ami nem másé mint Cathé. - Ez már évszázadok óta a miénk és az is marad - közelebb hajol a lányhoz sziszegve, közben szorítása erősödik, mintha égne a puha női bőr ujjai alatt. - Hordják el magukat, mielőtt még a többieknek is bajuk esik - azzal elengedi a kicsiny kacsót, s ellép az asztaltól, alakja ahogy távolodik egyre kecsesebbé és formásabbá válik, mintha férfiból hirtelen nővé alakulna, majd ringó csípővel beleveszik a tömegbe. Catherine azonban érezheti, hogy továbbra is ég a csuklója, s ha jobban megnézi észrevehet egy rúnát, ami beleizzott bőrébe. Ez a legtöbbjüknek ismerős lehetett, akik rúnatanra jártak, a bajt és szükséget jelképezte. Viselője pedig a következő két hétben bizonyosan számtalanszor tapasztalhat majd hirtelen támadt ügyetlenséget és bevonzott balszerencsét. ( Kockadobások esetén 1 számmal a negatív írányba való elmozdulással jár )
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
excalibur Jó reggelt hölgyek, urak A jónak ígérkező, de borzalomba torkolló kocsmázás után mindenki visszavonult saját, vagy társa szobájába. Emerald volt a legszerencsésebb, ő úgy aludhatott, hogy erről mit sem sejtett. Egyedül az lehetett szokatlan, hogy szobatársnéje nem tért vissza a szobájukba, ám mivel maximum csak ennyi lehetett a feszkó, ezért a nő egy kellemes, kényelmes éjjelt tölthetett el, ami után jól kialudva kelt fel másnap reggel. Northnak és Scarnak sem volt különösebben zavaros éjszakájuk, az ágy kényelmes volt és meleg, a párna illatos, ha el tudták viselni a másikat, akkor akár mesébe illő éjszakát is össze tudtak hozni és szinte el is felejteni a kocsmai incidenseket. Azonban Choi szerencsétlenségére olyan szobát fogott ki, amivel szemben két, kacarászó kisaszony vett ki szállást, kik egész éjjel csacsogtak és jó hangosan, tündérvékony hangon kacarásztak hozzá, tehát a kényelmes, mély alvás felejtős volt aznapra, talán majd máskor kisöreg. Denis és Cath éjszakája bizonyára jól alakult, ha azzá formálták, ám ha megpróbáltak is aludni, úgy tűnt a szobájuk padlójba alatt egy kisegér fúrt járatot és egész éjjel fel s alá mászkált, kaparászott, hangoskodott. Ha ez nem lett volna elég sajnos Cath neszeszertáskája elromlott, így nem lehetett kinyitni, ha pedig pálcával próbált nekiesni, a végén az arcába robbant az egész, talán az átok miatt lehetett. Vagy így, vagy úgy, a lány elfelejthette aznapra a sminket, de ez egy kiváló alkalom, hogy felfedezze milyen szép is a természetes arca ( bár bizonyára mély karikák csücsültek szemei alatt ) vagy kreatívan másból eszkábál menő pofifestéket. Egyetlen öröm az ürömben, hogy az átok jele nem izzott már, csendesen feketéllett csuklóján, mint valami divat muglitetoválás. Denis sem úszta meg, bár a holmiai épek maradtak de a nyaka beállt és a csípője sem volt igazán oda a rúgóért ami kiállt a matracból és egész éjjel a hátát nyomta.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
excalibur A szerelmes házaspárA két őr roppantul elvolt, ahogy minden nap. Sztrázsáltak szorgosan, nézelődtek, de hibába, már mind a kettő öregebb volt, régóta dolgozott itt, tehát újat nemigen mutatott nekik az apátság. Helyette inkább gondolkodtak. Az egyiknek már az ebéden járt az esze, mert az asszony most, hogy vega lett igazán pocsékul kezdett főzni, a reggeli is valami olyan volt, minek a nevét se tudná visszamondani, ha rákérdeznek, így majd ebédszünetben ki fog szökni és egy óriási hamburgert benyomni, dupla hússal. Már érezte is az ízét, kicsit nyammogott, s néhány nyálcsepp is kiforudlt ajkai közül, amit az igen őszülő szakáll gyorsan elnyelt. A másiknak nem volt családja, evéssel jól állt, hasa is bőven kerekedett mint a hordó, egyenruháján a gomb is csak épp hogy tart a hordóhas közepén, mint hősi harcos, egy reménytelen háborúban, úgy feszített. Azonban a fülük mindkettejüknek igen kiválónak bizonyult, így aztán ők is hamar felfigyeltek a párra, aki egymás anyját szapulták. Az egyik felvonta szemöldökét a másik vigyorgott. - M ilyen kis tüzesek, estére biztos ennél is hangosabbak lesznek...bizony ám, mikor mi a feleségemmel még csak friss házasok voltunk... - itt belekezdett volna a mesébe, amit hetente többször elregélt, mert hát több pár fordult meg errefelé akik így összekaptak, vagy csak összebújtak mint turbékoló gerlepár, de amaz inkább faképnél hagyta, unta már, mint részeg a vizet. - Elnézést Uram, kisasszony - fordult mindkettejükhoz nagy tiszteltettel - kérem a nézeteltéréseiket odakinn beszéljék meg, mert itt csendnek kell lennie.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
excalibur A szerelmes házaspárAz őrnek felszökött a szeme a fiatal nő sértett megjegyzésére, nem számított arra, hogy egy egyszerű felszólításban találna kivetnivalót, pláne nem arra, hogy emiatt a másik meg is fenyegeti, hogy nem beszélhet így a nejével. De hisz nem is szólt igazán a nőhöz, vagy hát pont csak annyira mint a férfihoz. Mintha leszidnák a metrókban a kisasszonyt, aki bemondja, hogy " végmegálló, kérjük hagyjyák el a vonatot. " ~ Őrült népség ~ gondolta magában, s társára pillant. Ide bizony erősítés kellett, ám míg nem jött, addig is próbált a helyzet magaslatán állni. - Nézzék, én nem akarok bajt és senki érzelmeibe nem akartam belekötni, ezért szíves elnézésüket kérem, ám felhívnám figyelmüket arra, hogy itt különben sem tarthatnák az esküvőjüket, itt már nem folynak misék. - Minden rendben Bob? - lépett ekkor oda a másik hatalmas mosollyal a képén - jaj gyerekek, ugyan minek ez a nagy veszekedés, civakodás? Fiatalok vagytok, gyönyörűek, élvezzék az életet, amíg lehet! Látom jön a baba is, kerekedik az a pocak! Tudják emlékeztetnek a fiatalkori önmagamra és feleségemre - fecsegett csacsogott, majd a végére a nagy aduászt is elsütötte az öreg, ami már egészen a hordóhasú férfi agyára ment. Képe is fájdalmas unalomba fordult, ahogy megdörzsölte orrnyergét gondterhelten. Pedig hányszor kérte, hogy más műszakba rakják ezzel a félnótással, bizony de hányszor, aztán tessék, folytjon ő kapja ki a mamlaszt. - Téged mindenki magatokra emlékeztet - sóhajtott fel, már bőven megbánva, hogy a másikat is belevonta. - Ettől függetlenül kérem tiszteljék a kolostor szabályait és ha itt akarnak tartózkodni maximum suttogva kommunikáljanak, de úgy akármeddig elszidhatják egymás anyját. Vagyis hatig. Akkor zárunk. Amennyiben pedig fennhangon óhajtják folytatni a vitát, úgy kérem távozzanak. - S Bob bizakodott benne, hogy ezzel le is lett tudva az ügy.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Angelica Lovászi LaraNéhány órával ezelőtt még egy osztrák motel padlóján fekve, apró szisszenések kíséretében próbáltam újra életet lehelni a tesztembe. Akkor, amikor lefoglaltam, még jó ötletnek tűnt, meg hát tetszett is, hogy a vasútállomás és a Mariahilfer Strasse között menő járat útvonalán fekszik félúton, barátságosnak írták. Arról szó nem volt, hogy egy kiálló rugós matrac és az ikea gyerekágy jelenti a barátságos környezetet. Mehettem volna persze a nővéremhez is, mivel őt látogattam meg, de abba a kicsi garzonba, amiben a fura pasijával él, nem szeretek létezni, eleve a pasival van a gond. Így nem tettem. Viszont láss csodát, képes voltam összekanalazni magam, gyorsan kijelentkezni, és még a vonatot is elértem. A minisztériumon aztán hoppanálással kértem a továbbutazásom, és így igen gyorsan Bogolyfalván termettem. Még egy gyors kávévásárlásra is jutott időm, mielőtt kiültem a novemberi napsütésbe. Bizony, napsütés, még szemüveget is kellett vennem. - Eltaláltad. Pillantok fel a békés napozásomból a lányra, és emelem feljebb a szemüvegem, ami végül megállapodik a fejem tetején. Magam mellett megütögetem a padot, invitálva, hogy dobja csak le magát. - Örvendek Angelica, köszönöm, hogy eljöttél. Elmondom röviden, hogy miről lenne szó. Mondjuk én és a röviden, az két különböző fogalom, de igyekszem azért nem feltartani őt, mert még haza is kell érnem, meg vissza a szerkesztőségbe. - Idén a fiatal tehetségeket kutatjuk, elég jó eredményekkel amúgy. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a már ismert és elismert íróinkat kipenderítjük, pusztán csak szeretnénk valami új vonulatot vinni az arculatunkba. Aki nem regényíróként jelentkezik, akik az első nagy debütálásuk a jövőévi naptár, ahova tizenkét verset válogatunk be. Ha valaki nagyon jó, akkor akár önálló naptárat is kaphat, de mi inkább vegyesen szeretnénk. Minden kiadott vers után fizetünk, az első körben ez versenként tizenöt galleon, tudom, hogy nem sok, de első alkalmas szerzőket sokszor ennyiért sem. Szóval minél több versed megy át a szerkesztőségen, annál több a pénz, egy példa. Ha mondjuk hatot választunk be, az ugye kilencven galleon, ami azt jelenti, hogy mugli pénzben kicsit több, mint százharmincezer, ami valljuk be, jó pénz. Aztán, ha újabb szerződés van veled, akkor ugye nő az összeg, de ez a jövő zenéje. Végül is, szerintem eléggé jól elmondtam, jutalmul iszok is egy korty kávét. - Kérdezz bátran.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Kicsikém Nem akarom megtenni. Nem akarom elengedni. Nem azért, mert érzelmileg kötődnék hozzá, ugyan miért is tenném, mikor is alakult volna ki ez? Több érzelem fűzött a drága Vivienhez, mint hozzá, és abból is mi lett? Egy kis szúrás itt, egy leheletnyi vágás ott, és most eresztik a föld alá. Mert így akartam. Azt akarom, hogy Eliza - milyen bájos név, bájos pofi -, mellettem maradjon. Hogy használnám is a képességeit vagy csak úgy haláli mókát űznék vele, nem tudom, de érzem, ahogy a bosszúság egy pillanatra felfortyant, majd el is múlik, ahogy jött, úgy távozik, mert észbe kapok, de késő, hiszen a kis nyavalyás kicsúszott a kezeim közül. A vérszomj érzem, hogy lassan el fogja önteni az agyam, ahogy utána nyúlok, de ujjaim között a ruhája egyetlen hajtása se halad át. Nézem őt, nézem a férfit, és összeszűkül kissé a tekintetem. Láttam már őt korábban, de csak lassan esik le, hogy miért is szólt, és úgy tűnik, ez valami családi vonás lehet, mert abban a pillanatban, hogy úgy tűnik, ideje kereket oldanom, a lány visszafordul. Ostoba liba. - Fagylalt. Mondom úgy, hogy közben meg sem remeg a hangom. Biztos vagyok a válaszomban, ugyanis a karkötő most is ott van a zsebemben. A nő, akinél volt, ezt viselte akkor, amikor megszereztem a hajszálát. Erről jut eszembe, az időm lassan lejár, így gondolkodás nélkül ugrok előre, és késemmel támadást indítok a kis taknyos irányába, miközben a bájos arc kezd eltűnni, és helyét átveszi az igazi arcom, Látom, hogy a kés találatot ért, hiszen véres, és nem is érdekel, hogy melyiküket érte, miközben rám erős kezek szorítanak, és már érzem is az átkokat a hátamban, meg a nyomást a köldökömnél, ahogy elhoppanálunk. Csak remélem, hogy sikerült.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
excalibur Köves életBájos diáklány A férfi morcosan iszogatja a kávéját, már lassan dél és mégis csak most jutott hozzá. Az a sok ostoba turista aki ezt a sok vackot akarja nézni, nem is érti miért nem ér rá később, minek itt szenvednie ilyen korai órákban, amikor az a nyamvadt apátság évszázadok óta nem mozdult semerre, persze, tán most majd e'menne. - Mivan? - morog, s megfordult, ám arca torz mérgessége egy szempillantás alatt elmúlik, ahogy végignéz a fiatal nőn. El is vigyorodik, féloldalasan, amolyan csábítónak szánt agglegénymosollyal, aminek bájából viszont őszülő borostája és mélyülő ráncai igazán sokat letompítanak, hacsak Cath nem azt az elvet vallja, hogy a " férfi akár a jó bor sokáig kell érlelni " - De persze, szívesen, sőt, ha szeretnéd akár magántárlatvezetést is tartok neked - csillannak szemei enyhén mocskos szándékkal. Patkánypajtás A patkány az agresszív parancsszavak néma megfelelőjére csak oldalra billenti a fejét, szabályosan hülyének nézve a fiatal férfit. Sőt, talán mintha vissza is felelne némán a szemeivel, hogy " Te komolyan azt hitted ez működni fog? " Ám amikor amazd elkezd rohangálni körbe körbe, a patkány mint eddig, most sem mozdul túl messze tőle, s talán fél perc sem telik bele, mikor egy női hang felvisít " PATKÁNY! " aztán jön a többi, mindenki eszeveszteten elkezd rohanni, vannak akik felugranak és vagy kapaszkodnak a szobrokra, padok tetejére, hogy biztosan ne érjen hozzájuk a meglehetősen megtermett dög. De a legtöbben a kijárat felé indulnak, amit szinte egészen el is tömítenek, így szinte lehetettlen mozdulni, se ki, se be, mindenki tolog, ám így, hogy egyszerre próbálnak kimenni bizony talán alig ha páran jutnak ki, befelé pedig szinte lehetetlen bemenni. - Ki kellene nyitni a hátsó ajtót - szól az egyik őr meglehetősen hangosan, ám a nép túl rémült, hogy meghallja, pedig bizony akár kintről is lehet hallani. - Megőrültél?! Az lezárt terület, oda turisták nem léphetnének! Suttogó hang " A királynő szíve mindig a király markában marad, bármit mondjon a nép " Egy női hang süvít át a sírkamrán, szelíden de határozottan, mintha magát védené, Scar fülébe élesen és jólhallhatóan eljut, ám ha Northra emeli tekintetét észreveheti, hogy ebből a férfi semmit sem érzékelt." Egy igazi királynő soha nem adja másnak a szíve kulcsát, soha." Folytatja még hangosabban, szinte beleremeg a terem. "Kérd tőle csókkal, s majd neked adja! " Mintha valaki hátulról a lány fülébe súgta volna, aztán valami lágy fuvallat kavarta fel a szőke tincseket, s a sírkamrára újra rátelepedett a csend. S ha hang nem hazudott.
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2018. november 8. 12:34
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
excalibur Köves életPatkánypajtás Az őr meglepetten veszi, hogy hipp-hopp egy fiatal ázsiai ugrik a nyakába, nagyokat pislog, nem számított ilyesmire, ám szerencsére legalább a nép kezdi lassan ténylegesen elhagyni a helyet. - Kérem nyugodjon meg és mindenekfelett szálljon le rólam - próbálja meg leránganti magáról MJ-t ám mikor meglátja a lábai között tekergő patkányt mély hangon felüvőllt és hátraveti magát. Sajnos közben valahogy úgy alakul, hogy az ifjú férfi kerül alulra, s az esés pillanatában bizony valami nagyon de nagyon hangosan reccsen, mintha csont tört volna, vagy talán csontok? Közben a patkány csendesen eloson és eltűnik egy lyukban. Bájos diáklány - Ha rázós helyzetekről van szó, akkor bizony a legjobbhoz fordultál- vigyorodott el az idegenvezető, s már fejben bőven le volt vetkőztetve a lány, úgy bizony, teljesen, még a zokni sem volt rajta. - Nos kedvesem Ginevra szíve valóban e valak mögött van, s átok őrzi, de ha valaki feloldja akkor annak odaadja, amire a leginkább vágyik. Legalábbis a legendák szerint, ám sokan keresték, mégsem találták meg. Egyesek szerint már valaki elvitte, s most már csak üres porhüvelye hever valahol a kripta környékén - mesélte, bizony mindent előadva, amit csak tudott, hogy minél menőbbnek és okosabbnak tűnjön. Muszáj volt levennie ezt a kisasszonkát a lábáról, mert mostmár neki is kijár abból, amiből a többieknek, ő is bele akar nyalni abba a fene adta mézesbödömbe.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Bájos diáklány - Ennek a régi apátság is bőven pénzeli a város, ám bizony ha visszajönne tudnék mutatni egyet s mást. A főterünk is történelmi csak későbbi, meg a második világháborús nyomokból sincs errefelé kevés, azok is roppant sok turistát vonzanak nap nap után - mesélte nagy lelkesedéssel, ám mikor a kisasszony közelebb lépett zavartan elköhintette magát. Bizony szerette előadni a macsót, ám mint mindenkik aki keveset kap az ilyen kiváló csemegéből, ő is zavartan szemléli elsőre csak a lakomát s alig meri megérinteni, nehogy keserű legyen a fagylalt. Ám mit számít neki ha az, jött rá végül, s keze máris látalál a hölgy csípőjére, milyen karcsú, milyen vékony, bizony farkaséhes lett tőle. Az ujjak óvatosan simogatták a lányt a ruha felett, ám a szoborkert említésére megmerevedtek egy pillanatra. - Erről szinte senki se tud -bökte ki, s egyszerre gyanakvás futott végig tekintetén, csakhogy túl szép az alkalom ahhoz, hogy most csak a rossz megérzés miatt távozzon. Ha lenne valakie, ha megetették volna, viszont így, kiéhezve, így nem mondhat le a madárkáról csak úgy. - Nos, valóban van egy szoborkert a polgármester úr háza kertjén. Meglepően szépek és elevenek, mintha igaziak volnának, s mind nők, különböző korokból, időkből, van ami olyan mint ki tegnap még köztünk sétált. Ám ezt kerítés védi, csak keveset lehet belőle látni, nagyon félti az úr, elég drága hobbi, mindig vannak újak, nem is tudom honnan szerzi, hogyan találja meg a tökéletes szobrászokat, hogy mind ennyire tökéletes lesz. Odáig elvezethetem ha szeretné, itt van pár utcányira - hangja mondandója végére búgó lesz, a kezek levándorolnak, s megmarkolják az utolsó szónál a női kuffert, szemei mélykékjében pedig ott csillog az éhség.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Bájos diáklány Egyre izgatottabb a férfi, egyre jobban látja már a dolgot, és milyen fiatalka a lány, azért csak elmúlt tizennyolc, mindegy majd mikor dicsekszik fele a kocsmában azt fogja mondani, hogy huszonhárom. Akkor senki sem köthet belé sőt abban is biztos, hogy ki fogja színezni. Lehetne mondjuk, hogy összeházasodtak titokban, mert ki ne akarna egy fiatalka menyecskét, nem nem is, ezt nem hinnék el, meg keresnék is a nőt, de mondjuk az lehetne, hogy azt mondja, hogy amaz térdepelve könyörgött hogy venye el, ám ő nem akarta, mert még előtte az élet és túl fiatal egy feleséghez, s a lány majd sírni fog, keservesen. Igen elrabolta egy nő szívét. Ez lesz a sztori,a nagy sztori. Megdörzsöli markát, majd észreveszi magát és vigyorogva átöleli a vékony csípőt. - Gyere, gyere csak kedvesem, tudok egy utat ahol biztos senki sem lát meg minket - búgja a fülének majd elindul megragadva az aprócska kacsót. Már izzad az ő tenyere, nyálkás bár ezt észre sem veszi, kit izgat, a lehelete sem a legjobb feltehetőleg, a hónaalja is foltos kicsit, de hát ami jár az jár. Neki pedig Cath jár. Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Az út nem hosszú, ám a férfi társaságában lehet óráknak tűnik. Valami unalmas témáról fecseg, aminek egy szavára sem lehet emlékezni, talán csa az izgalomtól, feltehetőleg már ő sem emlékszik az előbb kimondott szavára. Egy kerítéshez vezeti, vagy hát nem is igazán kerítés, inkább sövényfal, aminek az aljában megbújik egy vékony kis kerítés, szerényen. A növények levelei fonnyadtak kissé az ősz miatt s pár le is hullt, melynek helyéből lehet látni a benti udvart. Odabenn kis utacska, kacskaringós, amit virágok kísérnek bár már őket is elkapta a halál évszakának lehellete. Néhány pad is megbújik, kettő vagy három, ami meglepően sok egy hátsókert számára, s a füves részen szobrok. Rengeteg szobor, különböző magasságúak, alkatúak, korúak. Szépségre sem egyeznek, sőt a legtöbb arc torz a rémületől vagy félelemtől. - Szóval ez lenne, hát nem lenyűgöző? - súgta a fülébe halkan a férfi.
Hónalj Henrik Ezért nem tudnak eleget fizetni, és még így is lehet, hogy én fogok az életemmel fizetni. De hát a helyzet adta, nem hiszem el, hogy nem tudok sehogy sem üzenni Denisnek vagy akárkinek, hogy hahó én most éppen önszántamból elmentem megnézni, hogy mi is az a szoborkert. Izzadó tenyerű (nem emlékszem a nevére) csacsog, mint egy nő, zavarban van, én meg reménykedem benne, hogy később is zavarban lesz. Bár így volna, akkor megengedném neki, hogy azt mondja, megvolt, de igazából nem kéne ezt erőltetnünk. Az út szerencsére nem hosszú, tényleg gyorsan odaérünk, és nem is vagyunk feltűnőek. - Nagyon szép kertje van, ez mind a polgármesteré? Kérdezem szinte suttogva, miközben gondosan előkészítem a terepet. Először csak leguggolok, majd le is térdelek, úgy, hogy ha kellene, akkor egy pillanat alatt felé tudjak fordulni, mint aki éppen az övével babrál. - Nem ijesztőek szerinted? Én nem érezném jól magam ennyi szobor között. Itt meg még padok is vannak, rengeteg pad egy udvarhoz képest. Biztos szívesen tart itt összejöveteleket a családjának...vagy nem nekik, hanem a barátainak. Lehet, hogy valami beteges klubot vezet, akik ezeken a szobrokon élvezkednek. - Nagy családja van a polgármesternek? Milyen ember? A szoborkedvelőkre mindig azt mondják, hogy elvontak és csendesek. Közben persze rebegtetem a pillám, és hát melyik férfi nem örül annak, ha egy előtte térdelő lány néz fel rá? Naugye.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Zavartan köhint ahogy Cath letérdel, bizony ő is már arra fókuszál, ajjaj most lesz a buli, csak legyen bevethető állapotban, az izgalom néha rémes dolgokat művel. - Igen khm, igen nagyon szép izé az övé, az övé - makogja meg bólogat is, hogy érthető is legyen. - Nincs családja, maga lakik. Hallgatag és magábaforduló. Szinte alig beszél, de mindig modoros - csak ami először eszébe jut azt hadarja, mert sietne, csinálná, gyerúnk mááán, de aztán zajok. Felkaja a fejét. Rémült, mint a rossz gyerek aki tilosban jár, voltaképpen talán az is. - A fenébe, előbb jött... maradj itt kedves majd..majd visszajövök - suttogja azzal már rohan is el valamerre. Cath tehát egyedül marad a szoborkerttől pár lépésnyire, biztos helyen. Ha itt meglapul feltehetőleg nem veszi észre senki, azonban ott az a lyuk a kerítésen, ahol a lány épp befréne...
Hónalj Henrik
- Óóó. Érzem én, hogy mikor kell inkább cselekedni, és nem tovább beszélni. Csak valami kis löketet adni annak érdekében, hogy az ember további információkat mondjon. Éppen csak megérintem a nadrágját, amikor hangokat hall, és megretten. Soha ennyire még nem örültem annak, hogy valaki megzavar, már szinte erőt kell vennem magamon, hogy ne mosolyogjak. - Rendben, ha nem jössz vissza öt perc múlva, akkor találkozzunk holnap. Meg a nagy fenéket, de ha már ő elment, ami azt jelenti, hogy feltartja a pasast, meg megpróbálja kimagyarázni, hogy mit is keres ott, meg gondolom azt is megtudakolni, hogy mikor megy el, addig én csak nem fogok itt térdelni, amikor lyuk van a kerítésen. Valaki, aki ennyire őrzi a helyet, csak nem ejt ennyire szarvas hibát. Talán nem vagyunk egyedül, más is ezeket a nyomokat követi. A pálcámat előhúzva hunyom le a szemem egy pillanatra, aztán: - Salvio hexia. Ha valamiben jó vagyok, akkor abban, hogyan rejtőzködjek el. Magabiztosan, de óvatosan osonok hát be a lyukon, és csak remélem, hogy nincs valami speciális bűbáj a birtokon.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A férfi már nem adja jelét, hogy értette volna Cath utolsó mondatát, bár azért bizonyára csak érzékelt belőle valamit. Ahogy a lány bemászik a résen, az első lépés után hirtelen elfogja valami megmagyarázhatatlan. Mint mikor egy zsúvolt helyre lép be. Mintha csevegnének, pedig egyik szobor sem mozdul, mind kővé van meredve. Aztán ha még egy lépést tesz úgy érezheti mintha valami burkon lyutott volna be, egy masszívabb szappanbuborékon. Látni ugyna nem látszódik, de ahányszor hátralép és előre ( ha esetleg hitetlenség miatt tervben van) ugyanezt fogja érezni. S a kert is mintha megváltozott volna. A virágok színesek, mint nyár közepén. a fű zöldebb a mesékben látott tipikus gyepszínnél és a fák, amik kívülről alig észrevehetőek voltak, roskadoznak a sok rózsaszín virágtól. Ami azonban a legmeglepőbb, hogy a kert közepén van egy négyzet alakú sövényfal, egyik oldalán nagyjából egy férfi széles bejárattal.
A szappanbubiban
Szinte érzem, hogy megváltozik minden. Az egyik pillanatban még kint voltam valami láthatatlanon, most meg már benne vagyok. Először a környezetem változása fel sem tűnik. Lépek még egyet előre, még mindig a valamiben vagyok, hallom a suttogást, majd vissza lépek, és szinte érzem azt is, ahogy ebből a valamiből kilépek, mintha kicuppannék. Nem akarok úgy eltűnni, hogy ne legyen nyomom, de nem tudom, hogy mit is hagyhatnék itt. Végül, jobb ötlet híján a mobilomat és a hőn szeretett rúzsomat - ami már be van tiltva - ásom el a kerten kívül az avarba. Előbbi le van némítva, de fel van töltve, így be lehet mérni. Ha az ember nem keresi, észre se veszi, hogy van ott valami. Csak ezek után lépek vissza. Ha már idáig eljöttem, nyilván, elmegyek tovább is, az álcámat biztosnak érzem. A következő lépésnél nézek csak körbe, és válik biztossá, hogy valami nem stimmel, olyan lett a kert, mintha nem is a környezet része lenne, kellemes, csábító. Szinte már csalogat, ahogy az az bejárat is, ahol simán átférek. De nem tudom, hogy át is akarom-e lépni a határt. Odasétálva a bejárathoz mást nem teszek, mint a fejemet dugom be, hátha már ez is sok mindent megmutat nekem.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Aminta lány beles észreveszi, hogy belül egy egész kis sövénylabirintus húzódik, s ő ennek a labirintusnak a bejáratát találta meg, illetve hát ki tudja, lehet épp a kijáratát vagy mind a kettőt ezt nem lehessen tudni. Odakintről a ház felől halk hangok hallatszódnak, mocorgás mintha valaki belépne a kertbe.
Benn a sűrűjében
Ha valahova nem megyek, az a labirintus. Soha, semmilyen körülmények között. Viszont a lépésekre megdermedek, gondolom a pasas lelépett, maximum visszasétál oda, és már nem vagyok ott, így elmegy. Jobb ötlet híján igyekszem a szobrok között egy olyan helyen megállapodni, ami egyikhez sincs közel, így talán nem leszek útban, és nem fedik fel, hogy itt vagyok.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
A lépések hangjai lassúak de határozottan közelednek, bár a lány hiába forgatja a nyakát senkit sem lát. Ám most, hogy közelebb lépett a szobrokhoz Cath nem csak a lépteket hallja, hanem más hangokat is. Sokat, rengeteget. Mind vékony, mind nőies, s egymás mondanába vágnak. " A szívet, a szívet (...) Segíts rajtunk (...) A labirintusban (...) Ments meg, MENTS MEG, SEGÍÍTTS! "
Egyre követelőzőbbek a hangok, egyre kétségbeesettebbek, viszont egyik szobor ajka sem mozdul.
Hangok
A fülemre kell szorítanom a kezeimet, mert hirtelen idegen hangok is jönnek. Ki kell őket zárnom. Nincs itt rajtam kívül senki, ebben biztos vagyok, nő meg aztán főleg nem. Pontosabban de, rengeteg. ~ Hallotok engem? ~ Teszem fel a kérdést magamban, de erősen koncentrálva. Fogalmam sincs, hogy hangok nélkül van-e esélyem beszélni velük. A szív hiszem, hogy nem ott van, nem Deniséknél, hanem itt, ott bent. De nem mehetek be, nem maradhatok itt. Viszont nem akarom elhagyni a nőket sem.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Hiába szorítja a lány füléhez kezeit a hangok nem halkulnak, sőt épp ellenkezőleg a fejébe ették magukat és már ordibálnak. Könyörögnek segítségért. Lehet hallani, hogy mennyire kétségbe vannak esve, némelyik kérelmének a vége egészen úgy szakad félbe, mintha az illető már nem bírná tovább magába folytani a zokogást, ám a sírás részt már nem lehet hallani. Közben megérkezik a férfi akihez a léptek hangja párosult. S lám ki lenne más, mint az idegenvezető. Ám nincs egyedül. Egy magas, karcsú férfi mellett sétál. Az férfi fiatal, feltehetőleg a harmcincas évei közepén jár, kinézetre pedig mintha egy divatújság címlapjáról lépett volna le. Állkapcsa szögletes, szőke borostája épp annyira serkent ki, hogy megcsillanjon rajta a nap, haja hátrafésülve, öltözete elegáns és kinézetre a legdrágább anyagokból szőtt. - Szóval eltűnt... - hangja mély, szelíd, nincs benne semmi félelmetes vagy riasztó. Épp ellenkezőleg. - Pedig csak egy pillanatra mentem el. Épp leszo...szóval tudja... és aztán meghallottam önt. Mire visszamentem már elment.
Hangok, férfiak, bajok
Próbálok valamiféle kapcsolatot teremteni, de a hangok csak szólnak hozzám és egymást túllicitálva könyörögnek. Milyen beteg állat lehet ez a férfi? A gondolat korábban ölt testet, mint hinném, és egy pillanatra el is ámulok, mert egy tökéletes címlaparc sétál a kertben, mellette pedig a kisbarátom, aki ezek szerint visszament, és nyilván, ha én ott megvárom, akkor mostanra már szobor lennék itt. Na az biztos, hogy nem leszek. Lassú léptekkel, de elindulok vissza, a lyuk felé, amin bemásztam, és igyekszem kizárni a nők hangját, csak arra koncentrálni, hogy kint legyek, csak ki akarok innen jutni. Szívem szerint futnék, de akkor biztos, hogy lebuknék.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
-A feladata a megfigyelés volt. Maga mégis eljött a kijelölt helyéről - folytatta a férfi, miközben sétált a szobrok között lassan, egyre közelebb Cathez majd megállt pont Cath és a rés között, így a lánynak ha szándékában áll menekülni kerülnie kell. - Most menj, mielőtt haragra gyúlok, szedd a lábad - szólt, s az idegenvezető fülét farkát behúzva elsietett, ám amint kilépett a varázsbúra alól valami megváltozott odabenn, először csak furcsa rezgés, majd az egész búra láthatóvá vállt, mint valami üveg. Most már érezhető volt, tapintható és zárt. A férfi a legközelebbi padig sétált aztán helyet foglalt. - Tudom, hogy van valaki a kertemben. Ez a kis vidék olyan nekem, mint a szívem, abban pedig a legkisebb lábnyomot is megérzem.
Bajban
A burok láthatóvá válik, de azt hiszem, én még mindig láthatatlan vagyok. A nőket még hallom, az őr már nincs itt, különben is, nyaljon sót az ilyen, ugyanúgy benne van ebben. Fogalmam sincs, hogy mi történik, ha hozzáérek, és merre juthatnék ki innen. Remek! Aztán a férfi megszólal, és innen tudom, hogy nem lát engem. A kérdés csak az, hogy ki tudok-e jutni úgy, hogy ne vegyen észre, és ha igen, merre induljak, sehol sem látom az Exit feliratot. Talán a házon át, ahonnan ő jött. - Miért csinálja ez? Csúszik ki a kérdés a számon annyira gyorsan, hogy már nem tudom megakadályozni. Viszont a hanggal meg tudja állapítani, hogy merre vagyok. Csak remélem, hogy azt hiszi, futni fogok, helyette azonban lassan közlekedek, és igyekszem mindig egy-egy szobor takarásában maradni.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
Nem tűnik úgy, hogy a férfi különösebben félne attól, hogy folygja meg tudna szökni, nyugodtan ül a padon, élvezi a napsütést és felöltője alól előhúz egy szivart. - Ugye nem zavarja? - kérdez rá, aztán a pálcájával megnyújtja, szájába teszi és jól megszívja. - Oh női hang. Akkor maga bizonyára Scarlett vagy Catherine - mosolyodik el féloldalasan, aztán újból megszívja a szivart s füstjét az ég felé emelt fejjel kifújja. - Miért védelmezem városunk régi múltjának egy értékes hagyatékát az ereklyetolvajoktól? - lágy hangján felnevet, szelíden és mélyen. Mint mikor gyermeket kacag ki az édesapa, ha valami butaságot tett a c
Szobrászmester
Scarlett vagy Catherine? Én mi van Emeralddal? Mondtam én, hogy valami nem stimmel azzal a nővel, biztos vagyok benne, hogy nem. - A nők nevét is tudja, akiket átváltoztatott? Kérdezek vissza, ahelyett, hogy megmondanám melyikőjük vagyok. És hogy mi igazán szomorú ebben a sztoriban? Mindenki, de tényleg mindenki Scarlett után futott, hogy megmentse, és ha a hangok igazat mondanak, én vagyok az, aki ma éjjel egy újabb dísz lesz itt. Annyira tipikusan szerencsétlen vagyok. - Hagyományőrzés? Ennyi? És a családjuk? Az érzéseik? Maga ezt élvezi? Közben sétálok a szobrok között, próbálok rést találni a pajzson, valamit, akármit, ahol ki tudok szökni. - Mit ígért nekik, hogy megmutatja a kis titkát, hogy megérinthetik a szívet? Ez nem sima sóbálvány átok.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
- Nem rángattam ki senkit az ágyából. Nem ragadtam el szeretője karjából. Mindenki a saját lábán jött a szívhez, piszkos, tolvajszándékkal. Ezért váltak kővé. Én idehoztam őket, a kertembe és nevet adtam nekik, újat, tisztát. Nézd csak meg a szobrok alatt, mindegyiknek ott van a neve. Komolyan gonosznak képzelsz? Pedig még gondoskodom is azokról, akik betörtek és feldúlták a várost, hogy elorozzanak valamit ami nem az övék. Akár apró darabokra is törthettem volna őket. Mégsem tettem - utolsót szív a szivarba majd elnyomja és a pad melletti kukába dobja. Alig észrevehető, a paddal egybeolvadó, és apró, úgy tűnik direkt a csikkek miatt lett odatéve. - Te is azért jöttél, hogy ellobd a kardot? Ha igen félj! Rettegj, mert az egész város, minden fa, fű, minden állat és minden tárgy azon lesz míg itt vagy, hogy megöljön. Ha pedig nem, nincs mitől tartanod. Vedd le az álcád és csatlakozz hozzám, beszélgessünk ezen a gyönyörű délutánon - int egyet a pálcájával. Amitől a búra újra olyan lesz, mint régen, áttetsző és érzékelhetetlen, ezáltal nyitott is. A férfi pedig csak figyel, tudni fogja, ha a lány kilép a búrából, és ha ezt Cath megteszi, akkor már a másik azt is tudja, hogy milyen szándékkal érkezett a városba, elvégre aki menekül az fél.
A fickó
- Engem nem nagyon izgat a kard. Mondom teljes nyugalommal, hiszen valóban ezt is gondolom. Nem azért jöttem el, mert birtokba akartam venni, hanem mert unatkoztam. Komolyan, szörnyen untam magam. - Többet nyertem én itt múló dicsőségnél. Egy napja még nem mondtam volna azt, hogy bármit is ért volna az egész, hiszen csak addig jutottam el, hogy megátkoztak és összekavarodtam egy sráccal, aki négy éve a nem szimpatikus rellonos kategóriában volt. Aztán tessék, ott kint, a lépcsőn, amikor átölelt, valami megváltozott, valahogy más lett minden. Kettőnk között kialakult valami, amit sosem éreztem. Sosem, és ezt komolyan is gondolom, úgy is, hogy komoly és mély kapcsolat van köztem és Chris között, hiszen ikrek lévén idő előtt egy hullámhosszra kerültünk. Látom, ahogy a búra eltűnik, és végül is, mi lehet a legvészesebb, ami történik velem? Kővé változok és megtisztulok? Talán rám is férne. Engedek, és az álcám lehullik, zsebre tett kézzel sétálok felé, majd némán ülök le a férfi mellé. - Magát nem zavarja? A sok hang. A könyörgés. Felpillantok a velünk szemben lévő női alakra, majd le a nevére. Agnes, a szent, érintetlen és szemérmetlen. Maga a tisztaság is lehetne, ha nem torzítaná el az arcát a csúf riadalom. - Örökre szobrok maradnak, vagy a maga halálával felszabadulnak?
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
- Valóban? Mit nyert? - kérdezi a férfi meglepetten, mintha nem erre a válaszra számított volna, aztán szelíd mosollyal figyeli, hogy a lány előbújik. - Milyen gyönyörű arc - jegyzi meg, aztán tekintete újra a szobrokon állapodik meg. - Én nem hallom őket - rázza meg fejét - Csak a hölgyek értik a szavukat, nekem csak csönd van idebenn, némább, mint bárhol máshol a világon - mélyet szív a levegőből arcát felfemeli a nap felé. A sárga sugarak szelíden cirógatják bőrét, kiemelve kemény, markáns vonásait. A következő kérdésre felnevet, ám szemeit nem nyitja ki, nyakát nem hajtja le, csak fogai villannak ki. Szépek és fehérek. - Minek képzelsz engem? Nem vagyok nagyhatalmú varázsló, sőt megmerem kockáztatni az átlagnál is kicsit gyengébb a mágiám. Ez Merlin átka. Előttem is volt hatszáz évvel és utánam is meglesz ennyivel meg még többel - Most emeli meleg tekintetét a nőre, s mintha levetkőzteté velük egészen. Nem úgy, ahogy az idegenvezető tette, nem a testet, hanem inkább a lelket, mitha mindent látna, mindent értene, amit Cath valaha tett vagy érzett. - Társaid a kardot keresik ez nem kétséges. Egyikük talán hamarosan megérkezik a többi hölgy közé, mond te miért vagy velük, ha nem érdekel a kard?
A pasas
- Egy barátot. Mondom ki határozottan, aztán valahonnan előtör egy kis nevetés, és apró fejrázás is kíséri. - Nem igazán vagyok olyan lány, mint a többiek, tudja, az a tündibündi alkat. Nem nagyon lehet velem barátkozni, vagyis lehetne, csak nem nagyon próbálkoznak. A végén a vállam is megvonom kicsit, mint, akit nem érdekel. Pedig azért de, valahol bent nagyon is bosszantott mindig is, és már kezdtem azt hinni, hogy anyámnak igaza volt, hogy tényleg félresikerültem, de aztán jött Denis, és most már érzek, erőt ad nekem. - Nem áll jól a szobor szerűség, mert a riadtság sem, tokám lesz tőle, aztán oda a báj. Most essek kétségbe? Ez a fickó nem tűnik veszélyesnek, és most, hogy nem látom a burkot, nem is érzem magam veszélyben. Talán éppen ez a megetetés, talán nem kellene nyíltnak lennem, de ha már meg kíván szobrászatolni, akkor legalább a miérteket tudjam. - Őszintén? Perverznek, és betegnek. Elég perverz és beteges itt ülni egy kertben, ahol a szobrok kőkemény felülete alatt hús-vér nők vannak, akik éreznek és tapasztalnak. Mint az éberkóma. Megborzongok a gondolattól is, hogy ez megtörténjen. Nem akarok ebbe a helyzetbe kerülni sosem. Nem nagyon zavartatom magam, felkelve, zsebre tett kézzel nézegetem a szobrokat, a neveket, hallom a segélykiáltásukat. - A kaland szeretete miatt. Én élményeket gyűjtök és élvezeteket. Nem kötődöm, sem tárgyakhoz, sem emberekhez. Ha megtenném, akkor megszűnnék önmagam lenni. Van ez a srác, akivel talán barátok leszünk, ő is eléggé necces. Az viszont, hogy átváltozik hamarosan egy társam, nem nagyon tesz boldoggá, mert az előbbiek alapján csak egy lehetőség van. - Valahogy csak egyezségre juthatunk, hogy Scarlett emberi maradjon.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
- Ez édes - mosolyodik el a férfi, kicsit úgy hangsúlyozva a szót, mintha a lány gyermek volna. - Nekem nem tűnik úgy ami azt illeti, és ha jól sejtem a kedves idegenvezető úrnak sem esett nehezére - vidám csillogás fut végig tekintetén ahogy oldalról vendégére néz és ajka is szórakozott félmosolyra görbül, aztán mikor előadják neki, hogy szoborléttel való aggályokat hangosan fel is nevet, mélyen és jólesően. Talán még egy kicsorduló könnycseppet is letöröl ujja hegyével, vagy csak a szeme viszketett volna? - Nem vagyok benne biztos, hogy élnek-e még, sőt, néha el is feljtem, hogy valaha éltek. De még ennél is messzebb merészkedem menni - közelebb dől a lányhoz - talán soha nem is éltek, csak léteztek - ezzel feláll és megigazgatja szövetkabátját. - Jöjj velem Catherine kérlek, meg akarom mutatni a kert legérdekessebb részét - szájába újabb szivart tesz, ám egyelőre nem gyújtja meg, helyette kezét a lány felé nyújtja, hogy segítsen neki felállni - Persze, csak ha nem félsz - mosolyodik el újból egy kacsintás kíséretében.
Pasas
- Férfiak. Vonom meg a vállam. Ezzel nem őt akarom leszólni, hanem a tényt, hogy mennyire egyszerű volt. Nem hiszem, hogy a pasasnak ez volt a célja, hogy most itt legyek, ahogy elnéztem, ő tényleg hitt abban, hogy szét fogom tenni a lábaimat a szobrok látványától. - Mindenki tudja a szobrok történetét, vagy azt valahogy elfelejtette elmesélni? Fellépek Nadin talapzatára, aki úgy vélem, az egyik legújabb tagja a csapatnak. Remény, a nevünk egyezik, hiszen a Hope is ezt jelenti. Reményt. Szerencsétlen nő, talán fél éve van itt, a kabát, ami rajta van, a tavaszi divat egyik alapja volt. Maximum hat hónapja. Valami ösztön miatt megsimítom az arcát, és valahol mélyen bent, hiszem, hogy van valami megoldás. Én hallom őket, hallom, ahogy könyörögnek. Végül lelépve a nőtől eltávolodva ülök vissza a férfi mellé. - És az volt a céljuk, az életük értelme, hogy a maga kertét díszítsék? Elég, szomorú. Én nem csak létezni akarok, hanem élni is. Azt akarom, hogy amikor a kaszás eljön értem, akkor mire a film végére érünk, megunja a várakozást, és ne vigyen magával, vagy annyira tetsszen neki a dolog, hogy királynőjévé választ. - Nem félek, de nem kívánok itt se maradni. Szóval csak akkor vagyok hajlandó magával menni, ha megígéri, hogy nem változok szoborrá.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
- Muglik mint a kedves barátja is természetesen nem tudják a történetet, miért is tudnák, csak annyit tudnak, hogy szobrokat gyűjtök. A varázslók között sincs elterjedve, ám nem titkolom, ha valaki rákérdez rábólintok, hogy igen, én őrzöm azokat a nőket, akik a szívhez értek - megérint gyengéden egy női arcot, majd leengedi kezét és elfordítja tekintetét, látszik, hogy kicsit idegen neki a tapintás, kellemetlen az érintés. - Félreértettél - rázza meg a fejét. - Még mindig engem látsz gonosznak igaz? Durvának, perverznek és kegyetlennek - újból ingatni kezdi fejét, szemében mintha apró, szomorú csillanás villanna. - Nem tudlak kővé dermeszteni. A szív az apátságban van, a kriptában, a lebecsételt dobozban. - azzal elindult lassan, nem nézve hátra a labirintus felé.
Pasas
Válaszút. A férfi elindul afelé, hogy mutasson nekem valamit, az ellenkező irányban pedig ott van a szabadulás. Elhagyhatom ezt a helyet, ha nem akarok többet tudni. De én többet akarok. - Szóval maga egy sénéchal? Olvastam én a Da Vinci kódot, szeretem az ilyen szép hangzású szavakat. A férfi után lépkedek, valószínűleg, ha ma nem történt volna meg az a különleges pillanat Denisszel, akkor ennyit se gondolkoztam volna. Elvégre, mi köt az élethez? Semmi. Az se biztos, hogy neki számított annyit, amint amennyit nekem. Nekem egy pillanatra mindent. - Mi történik, ha férfi érinti meg a szívet? Érem be a férfit, és haladok vele arra, amerre vezet. Csak remélem, hogy tényleg nem Scar érinti meg. - Az üzeneteket, ön küldte őket?
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
- Mondhatjuk úgy is. Mindigis a Hornsby család férfitagjaira volt ez rábízva. Apáról fiára szálló hagyomány, ami megtörthetetlen - a szobrok között eljut egészen a labirintusig, amelynek bejáratánál megáll és a lányra emeli tekintetét. - Attól függ, mi lapul a férfi szívében. Ha kapzsiság akkor nővé változik, majd utána kővé. Ha pedig tiszta szándékkal akkor javarészt nem történik semmi. Persze vannak legendák arról, hogy a kiválasztott ha megérinti a szívet, akkor a szív megmutatja a kard helyét, bár mondhatom erre még nem volt példa. Én se találtattam méltónak - lekonyult ajka, majd megvonta a vállát - de azt hiszem nem is arra születtem, hanem védelmezésre és őrzésre - amint a lány mellé ér belép a labirintusba. Ha Cath követi, akkor az első lépés után észlelheti,hogy a szobrok hangjai elnémultak, mintha ollóval vágták volna el a zajt. Úgy tűnik a férfi ismeri a járást, gondolkodás nélkül válassza a helyes utat, s mögöttük virágok nyílnak, rózsák kúsznak a nyomukba.
A polgival
- Talán ez így jobb is, nem? Mivel, hogy lekonyul a szája, sejtem, hogy ő is tett rá kísérletet, ha máshogy nem is, akkor úgy, hogy keresett olyan nőt, aki megérintette a kardot. Nagy dolgokat visz végbe a kényszer. - Mármint, a varázslók is azért rejtőzködnek, mert pontosan ismeretes, hogy a képességeik miatt a muglik úgy tekintenének rájuk, mint rabszolgákra, vagy vadállatokra, akiknek ketrecben a helyük. Persze, ezt csak azon túl, hogy félnének, először nyilván a félelem lenne, és csak utána az, hogy elkezdenek "hasznosítani" minket. Mondjuk személy szerint én nem vetem meg azt, hogy muglikkal is házasodhatunk, és nem tartom jobbnak magam, de a közös történelmünk eddig nem túl rózsás. - Gyönyörű ez a hely. A hangok miatt visszafordulok, keresem az újabb burok jeleit. A végén már nem figyeltem arra, amit mondanak, pedig lehet jobb lett volna. A rózsákat figyelem, miközben haladunk, ahogy nyílnak folyamatosan, és egyre békésebbé varázsolják ezt a helyet. - Sehogy sincs esély rá, hogy értesítsük a többieket? Nem rossz szándékkal jöttünk, csak kíváncsiak vagyunk, gyakorlatilag még gyerekek.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
- Talán igazad van - biccent, miközben beljebb és beljebb hatol az útvesztőben. - Bizony gyönyörű hely - majd egy fordulónál eltűnik, s ha a lány utána megy megpillanthatja a labiritnus közepét. Kis terecske, nem túl nagy, de nyitott, közepén tóval, amiben egy szobor ücsörög. A többivel ellentétben az ő arca nem torz, lábak helyett pedig szellőuzony található. - A tó hölgye - áll meg előtte - nem az igazi, de róla lett mintázva.
A labirintus közepén
- Maga küldte az üzeneteket? Erre az előbb nem kaptam választ, de tudni szeretném, hogy csak ő van-e és a hozzá tartozó "csapat", vagy más fenyegetéssel is szembe kell-e néznünk. - Nem? Eléggé pontos mása. Azon sem lennék meglepve, hogy ha annyira hiteles lenne, hogy egy kard is társul hozzá. Aggódom. Körülöttem hatalmas béke honol, a szívem egy része azt az üzenetet közvetíti, hogy szeretne eggyé válni ezzel a békével, azonban a másik fele túlzottan aggódik a többiek miatt.
Az excalibur nyomában Titkos kiegészítés
- Milyen üzeneteket? - pillant a lányra, majd halkan felnevet - a szív kővé dermsztéséről szólót? Hát onnan tudtátok, ezért nem tért még vissza a postapatkány... - megrázza fejét majd tekintete a lányéra csúszik. - Azt hiszem passzív agresszív módszereket vetettem be. - Valóban? Találkoztál már vele? - kérdezi kíváncsian, majd gyengéden megfogja a lány kezét. - Azt hiszem megkedveltelek Catherine. Őszinte vagy, amilyen nőből kevés van, annyi hamisat láttam a szobrok között - előveszi pálcáját és int vele, amitől egy toll megelevenedik zsebében és kirepül. Aztán követi egy cetli, amire az élő eszköz valamit felvés s utána minden a férfi kezében landol. -Sajnos nem tudom feloldani a szobrokat, úgy vélem nem is lehet, de a barátod még nem az, azt már tudnám - aztán közelebb lép és megfogja a lány kezét. -Gondolom felesleges kérnem, hogy maradj itt velem, romlottnak gondolsz és perverznek, viszont előtted mindig kinytva áll a házam, ha esetleg Hornsby szeretnél valaha lenni - súgja szelíden mosolyogva, aztán elengedi a puha kacsókat, amin az átok nyomtalan felszívódott. - Miattad megmenekültek társaid, ideig-óráig, használjátok ki - nyomja a kezébe a papírt majd taszít egyet a lányon, elég nagyot ahhoz, hogy a leány beleessen a tóba. A víz habzik körülötte, füleibe énekel az a hang, amit mindig a mélyben lehet hallani, vagy egy kagyló belsejében. Aztán tisztul a kép és szárazon ott találja magát a lány a fagyizó előtt, kezében a levéllel, minek első felére csak annyi van írva.
" A Vezérnek "
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2019. március 26. 23:56
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Avalon-szigeti történések Hiába irigykedik a damfir Cathra, most nincs miért, mert bizony, bizony átok ide vagy oda ő húzza a rövidebbet. Gratulálunk, a lányka találja meg a bejáratot, méghozzá nem is akárhogyan, hanem először is egy hangos morajlással, majd a lány lábai alatt a föld egyszerűen csak beomlik. Megállítani nem igen lehet semmiféle varázslattal sem, hiszen ahhoz az események túl gyorsak, néhány pillanat a levegőben, aztán már a földön gurul lefelé a régen kivájt lépcsőkön, hogy aztá az oldalfal állítsa meg, amibe beleütközik. Bal alkarjában kínzó fájdalom hasít, rendesen meghúzódott a végtag, igazán nagy szerencsétlenség, hogy nem a jobbra lévő pocsojába csúszott bele, ott biztosan kevesebb sérüléssel megúszta volna a dolgot. Közben történik más is, Denis ugyanis a négyzetalakú fűcsomó tényleg nem a véletlen műve, talán egy titkos mellékjárat, vagy csak csapda az idegenek ellen, akárhogyan is, de az ő lábai alatt is beomlik a föld, ám koránt sem akkora lyuk formájában mint társánál, ugyanis ez csak egy olyan is alagút, amibe ő maga is seperc alatt beszorul nagyjából derék magasságig nyeli el a föld, felső teste még a mezőn, ám lábai mára barlang mennyezetéről kalinpálhatnak lefelé. Kezei kétoldalt be vannak szorulva, a cigarettás doboza pedig kiesik a zsebéből és hangos loccsanással a Cath melletti pocsolyába esik, ezzel a szegény lány arcát is jól összevizezve.
|
Utoljára módosította:Mesélő, 2018. december 15. 16:19
|
|
|
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Kislányom és Mr. Frank - Értsd meg, ez egy többrétű probléma. Éppen ez a mondat hagyja el a számat, amikor a kislányom belép a szobába. Napszítta hajamba túrva pillantok rá, miközben a mosolyom kiszélesedik. Ariana olyan komoly kislány. Már gyermekként is az volt, utána és Helena után Catherine játékossága üdítő volt, mégis, valahogy mindig az ő őszinte, sokszor bántó stílusa állt hozzám közel. Felé lépek, és bár tudom, hogy nem szereti, mégis úgy érzem, hogy olykor, jogom van megölelni őt. - Köszönöm, hogy eljöttél. Ne félj, gyere csak beljebb. A dolgozószobámba sétálok, közben jobb tenyeremet Ariana hátán tartom, míg a ballal Martint vezetem beljebb, és próbálom elérni, hogy ne legyen esélye kitérni az utamból. Odabent a székekre mutatok, majd én is beoldalazok a sajátomba, és amikor kényelmesen elhelyezkedtem, tekintetem kettejük között jár. - Igazán boldog vagyok, úgy újra egy szobában lehetek veletek. A mosolyom kiszélesedik, a tekintetem szinte ragyog. Jó döntést hoztam, tudom. Viszont nem akarom rabolni a fiatalok idejét, úgy vélem, a beszélgetés után még nagyon sok megbeszélni valójuk akad majd. - Mint tudjátok, lassan fel kell osztanom a vagyonomat, ha esetleg valami történne velem, idő előtt, szeretném, ha a ti jövőtök biztosítva lenne. Azonban a záradékban meghatároztam azt, hogy csak is akkor férhettek hozzá a vagyonotokhoz, ha már legalább jegyes kapcsolatban vagytok egy olyan féllel, akire előzőleg én is áldásomat adtam. Mielőtt még Ariana felcsattanna, hiszen heves jelleméből kitelik, felemel a kezem és folytatom. - Bridget és Abiba gyermekei még fiatalok, így nekik egyelőre még csak előszerződött házastársat keresek, azonban Helena, Catherine, Christian és a te esetedben már beszélhetünk komoly kérésről. A helyzet úgy áll, hogy annak idején Martin édesapjának odaígértem Helena kezét, ám, mint tudod, neki egy új kérője akadt, így úgy határoztam, hogy téged adlak hozzá feleségül. A végére én is érzem, hogy a kedvesség, amivel indítottam, eltűnt a hangomból, helyette szigorú, és határozott lettem. Nem kívánok ellenvetésbe ütközni, és hogy ennek nyomatékot adjak, egy igen impozáns gyűrűt is eléjük rakok.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Ariana és Martin - Udvarias vagy, mint mindig. Mosolyodom el a fiút pásztázva. Ez nem olyan dolog, hogy ki mit akar, vagy mit nem akar. Döntöttem. Fontos, hogy a vagyon, amit a családom az elmúlt évszázadok alatt felhalmozott, jó kezekbe kerüljön. A gyermekeimnél jobb kezekben pedig alighanem lehet, azonban szeretnék megbizonyosodni róla, hogy megfelelő házastársakkal történik meg mindez, és a Frank fiú esetünkben tökéletes. Megvallom, amikor először akadtak ők össze, aggódtam, mert a szerződés Helenára szólt, ám a nemrég megtörtént eljegyzés után, úgy véltem, így rendeltetett. - Nem hiszem, hogy lenne bármi akadálya. A súrlódásokat meg lehet oldani. Gyermeki összekapásról lehet csak szó, hiszen Martin se tudta megfogalmazni, hogy miért is nem vagytok együtt. Nem tágítok, különben is, rengeteg dolgom van még, hiszen a legnehezebb még csak most következik, Christian társának felkutatása. Több lehetséges jelölt is van, de a fiam nyíltan önpusztító tevékenysége miatt igen nehéz olyat találnom, aki képes ezt visszafordítani. Elherdálna csak mindent és ki tudja, mikor kellene a temetésére mennünk. - Édesanyádat is tájékoztattam már az eseményekről, és úgy határoztam, hogy a karácsonyi vacsora, huszonötödikén kiváló alkalom lesz az eljegyzésetek bejelentésére. Sőt, ez az egyetlen alkalmas időpont, ugyanis az újév első napjaiban Catherine-nek is meg kell tennie ezt. Tavasszal pedig, mind megházasodtok. Tárgyilagosan, határozottan, sőt keményen beszélek vele. Nem engedem, hogy ellent mondjon nekem. Meg kell tennie, ez nem csak az ő, de az egész család érdeke is.
|
|
|
|
Mesélő Mesélő
RPG hsz: 811 Összes hsz: 1286
|
Ariana és Martin - Bármit megtehetek. Keményítem meg a vonásaimat, és vele ellentétben én nem csattanok fel. Tűröm, hogy közel hajolt, hogy szinte érzem a meleg leheletét az arcomon, talán, még a keserűség is ott van az édes illatban, amit ajkai elnyílásával a levegő felém kever. Ariana heves, szókimondó, makacs. Mindig szerettem, hiszen ki tudott állni magáért, nem hódolt be, nem lehetett irányítani. Voltak rossz döntései, gyermekként is rengeteg, és sérülése is ebből fakadóan, de minden alkalommal felállt, és tovább haladt, ha kellett százszor is elbukott. Tudtam, hogy vele nehéz lesz, mind közül a legnehezebb, de úgy vélem, ha őt megtöröm, Catherine már játszi könnyedséggel megy bele abba, hogy házasságra lépjen egy megfelelő férfival. - Ez nem az az időszak, amikor önző lehetsz. Folytatom, továbbra is tartva vele a szemkontaktust. A szeme sötétebb, mint az anyjáé, vagy az enyém, csokoládébarna, ami már a születésekor is megmutatkozott. Már akkor ellenkezett a világgal, és nem hódolt be az elméleteknek, hogy minden kisbaba kék szemmel születik. Már akkor makacskodva nézett ránk, a szemében haragos tűzzel. Akkoriban történt meg az, ami miatt most sürgetőbbé vált, hogy mentsek mindent, ami menthető. - A tárgyalásnak vége, találkozunk a vacsorán. Csapom össze végül a mappát, ami előttem van, és egy biccentéssel köszönök el a fiataloktól. Ahogy kilépek, a zár úgy kattan mögöttem, és csak egy módja van annak, hogy kinyíljon, ha az a gyűrű a lányom ujjára kerül. Néha egy apának komoly áldozatokat kell hoznia, nekem sem könnyű ezt megtennem, főleg a Helenával folytatott beszélgetés után.
|
|
|
|