Már kezdte visszanyerni józan eszét a kezdeti sokkból. Azért nem számított mindennapinak, hogy egy hímnemű ide-oda igazgatta Kori tincseit. Ezeket általában ő a vad fejrázással és rockereket megszégyenítő headbangel szokta megoldani. Igazából ezekkel csak ront rajta és a végére olyan, mint Maugli vagy Pumukli. Barna Pumukli, nem vörös!
Arca csak tovább lángolt, melyek eltűnését pofonjaival nehezítette s lám feladta. Logikátlan megmozdulás volt, nincs kétség.
Talán nem kellett volna megint a bocsánatért esedezni, de az eridonos köszönte, nem kért az idősebbek haragjából. Ha pedig a kutya kovászt eszik, ez a fiú akkor is idősebb volt a lánynál. Az említett utóbbi szépen lassan végigkövette pillogóival a srác minden mozdulatát, testtartását és azt a szarok a világra stílusát. Ezekből fakadóan hamar rájött, nem olyan valakivel akadt össze, mint mondjuk Masa.
- Hát... - elgondolkodott. Idegesítő lett volna? Igazából ez a vélemény embertől függött, eddig nem nagyon vágták a fejéhez és ő is próbált a lehető legvisszafogotabban örülni új dolgoknak. Vissza akart vágni, Kori nem tartotta magát soknak és főleg nem idegesítőnek. Azonban új diák lehetett a fiú, nem akart az első ellensége lenni.
Ezért mély levegőt vett.
Úgy döntött mosolyt erőltet magára és megpróbál bemutatkozni, ám ez sem úgy sült el, ahogy ő azt a kis fejében elképzelte és jobbnak látta visszahúzni a mancsát. Ez nem fog vele kezet fogni.
Bunkó - gondolta, ám a két keresztnévre felfigyelt. Szóval választhatott? Príma.
- Szóval Jeremy, ha? - kezdett bele - Ha lenne kedved együtt lógni fura arcokkal később vagy csak némán elvonulni és nem szólni senkihez, engem megtalálsz az Eridon falai között - vállat vonva dobta fel a labdát, bár számított a leszarom stílusú válaszra vagy az elutasításra, de kis buta naiv lány úgy volt vele ő megadja a lehetőséget és ha él vele vagy sem, ő megtette az első lépést.
- Egyébként bírom a stílusod - orrával Jeremy ruházata felé bökött elmosolyodva. Fekete karikái ugyan még így is sötéten feküdtek kékjei alatt, de legalább végre visszanyerte eredeti színét, nem lángolt a feje.
Mint minden, ez a mosoly sem tarthatott örökké. Hiába, hogy végig a srác szerelésére koncentrált, azt az árnyalakot látta megmozdulni a fiú mögött ezért rögtön lefagyott. Az alváshiány vagy a stressz? Esetleg a rendszertelen evés valamint a fényviszonyok szórakoztak az elméjével és csak ő értette félre?
- Mögötted - motyogta, de már addigra semmi sem volt ott. Tényleg indulnia kellene a gyengélkedőre, biztos tudnak kezdeni ott valamit az alvásproblémájával.

Nem tudott eligazodni ezen a kösz az ajánlatot válaszon. Olyan pozitívan hangzott, mégis szarkasztikus volt ezzel együtt. Korinak talán bölcsebb lenne elhúzni a csíkot.
Azonban a lány nem tágított és próbálta egy bókkal tovább vinni a dumcsit, de nemmeglepő módon ez sem úgy sikerült, ahogy azt ő a kis fejecskéjében elképzelte. Remélte, ezzel kicsit lassíthatja a hangulatot, de semmi. Kezdett letenni arról, hogy valaha jól fog kijönni Jeremyvel.
Újabb mosoly.
Már hányadik? Harmadik? Sokadik? Nem tartott soká. Csak nem erőt gyűjtött egy negyedikre? Nem. Itt más volt a dologban, hiszen ahogy Kornélia a másik tekintetét keresve mosolygott, mégis meglátta egy pillanatra az őt gyötrő árnyékot, akit magában mélyen paralízis démonnak nevezett, mert egyértelműbb nevet nem talált rá.
Teljesen leverte a víz és a szemei is szinte kigúvadtak, ahogy erőltetve magát próbálta újból felfedezni azt a valamit, aminek már hűlt helye volt, sőt nem is biztos, hogy volt ott egyáltalán valami.
- Mögötted - nyöszörögte és várhatóan reagálta le a rellonos. Hát persze, miért is hinne neki? Miért nem látja más is? Vagy az eridonossal is csak az agya űz gonosz tréfát minden áldott nap és éjszaka?
Az egyértelmű kérdés hallatán csak lassan felnézett Jeremyre. Nem válaszolt, helyette hallgatással helyeselt.
- Csak... űzd el - nem foglalkozott már haja morzsolásával, ahhoz sem volt onnantól hangulata, hogy beszélgessen. Eszébe jutott, mennyire jó lenne egy bivalyerős altató és nyugtató. Szaporán levegő után kapkodott, verejtékezni és remegni kezdett ezzel párhuzamban. Kezdett eluralkodni rajta a pánik. Szinte segítségkérőn, esedezve pillantott fel. Hátha leolvashat valami pozitívat Jeremy arcáról. Mosolya iszonyú jól esett Korinéliának, épp erre volt szüksége,  de tudta, hogy most kellett lépnie.
- Nekem... mennem kell - hirtelen mozdulattal megpördült, hogy elindulhasson. Talán pár szál haja Jeremy ujjai között is maradt a lendületes irányváltás miatt. Nem vette észre, indulásra állt készen.

Habár alig egy pillanatig tartott a jelenés, ez épp elég volt, hogy totálisan kiakassza a kis Kornéliát. Kezdett nagyon tele lenni a nemlétező töke is a hallucinációival, amikre még csak értelmes választ sem tudott adni. Határozottan tudta magáról, hogy ő nem volt őrült, csak kicsit más volt számára a valóság, mint a többieknek. Nem volt őrült. Nem!
A pánikrohama úrrá lett testén, majdnem össze is esett. Remegett, kapkodta a levegőt, verejtékezni kezdett, izzadt a tenyere. Minden játszott ott, amit az ember fia vagy lánya csak elképzelhetett. Egyetlen egy dolog járt a fejében: Elmenekülni.
Ott helyben láthatatlanná válni és eltűnni a föld színéről.
Ő csak mosolygott, felé tornyosulva mosolygott rá, ami elsőre jólesett neki, aztán ez is frusztrálni kezdte. Úgy érezte, a pánikjával szórakoztatja, ami miatt még inkább rágörcsölt a dologra és futásra akarta fogni.
Ha elűzöd, rendben lesz - gondolta, szemeivel magukköré nézett, periférikus látására ügyelve, szerencsére nem látott már semmit.
Állkapcsa is remegni kezdett és itt már tudta, el fog pityeredni. Villámgyors mozdulattal pördült meg és haját Jeremy ujjai közt felejtve megindult, hogy maga mögött hagyhassa az egész történést. Már emelte a jobb lábát, futásra kész volt s mikor épp elindult volna, visszatartották.
Csuklóján érezte a rákulcsolódó ujjak szorítását, ideje se volt visszanézni, már Jeremy mellkasán pihent a feje. Ekkor bukott belőle ki az első könnycsepp, melyet csendben követte a többi a sírástól elvörösödött fejjel. Nem tett egyelőre semmit, csak hagyta magát. Hazudok, mert tett: csendben pityergett.
- Nem vagyok... nem vagyok.... - szipogott egyet - bolond - remegő hanggal nyöszörögte. Kellemetlenül érezte magát, hisz szó szerint egy idegen mellkasán sírta el magát. Hallgatta, ahogy Jeremy szíve egy bizonyos ütemet tartva dobogott és lassacskán megnyugodott.
Mégsem szórakozott rajtam? Milyen finom az illata. Megnyugtat.
Eltávolodott végül tőle, sírástól vérben lévő szemekkel pislogott fel rá, majd le cipője orrára szégyenkezve.
- Köszönöm - motyogta.

Még sosem tapasztalt ehhez hasonlót anyján kívül, aki ilyen meleg öleléssel nyugtatgatta. Szó szerint, Kornélia azt érezte az akkori érzelmi állapota miatt, hogy Jeremyben találta meg azt a bizonyos biztos pontot, amire neki szüksége volt. Talán nekik lehet egy szoros barátságuk is a jövőben? Nagyon örülne, ha lenne egy igazán közeli valakije, aki elhessegeti a képzelgéseit. Azonban mi van, ha ezt csak azért tette, hogy elhallgattassa vagy nem akarta, hogy a prefektusok rákenjék egy másodikos megsiratását? Benne volt a pakliban. Természetesen, erre gondolni sem akart. Hálás volt és egyben szégyellte is magát.
Jeremy szavai visszhangzottak soká a kis fejében. Megerősítése pedig erőt adott számára, bár továbbra sem hitte el, hogy normális lenne. Hogy is hihette volna, amikor egy egyszerű párválasztáskor is mindig a végére hagyták a nyomikkal és biztos annak is nézték.
Szemeiben a rellonos egy bálvány helyét vette át, pedig nem sok mindenkit tekintett annak. Lord Lucifer és Lady Lilith mellé felemelkedett a halandók mocskos világából Jeremy, aki maga volt az Ördög.
Nem mozdult, csak könnyes szemekkel hagyta, hogy letörölje azt a könnycseppet, mely lemaradva a többiektől, igyekezett legurulni a hamvas arcocskán. A fiú eltávolodása után ruhája ujjával törölte meg szemeit és csendesen követte azokkal, ahogy a másik inkább tovább állt.
Remélte, hogy még összefutnak és sírás nélkül megúszhatják a találkozót. Elhatározta, hogy megpróbál onnantól kezdve közelebb kerülni hozzá és a barátja lenni a későbbiekben.

Gombóccal a torkában és reszkető lábakkal közelítette meg a lelakott társasházat, mely a lányban már beindította a vészjelzőt. Az izgalom és félelem folyamatosan váltakozott benne, nem tudta, mire számítson.
Nem kellene itt lennem.
Látott számos rosszarcú alakot, akik a drogtól vagy alkoholtól támolyogtak ide-oda a környékén és talán a legokosabb ötlet az lett volna, ha sarkon fordulna és visszatérne a kastélyba. Nem kislányoknak való hely volt ez, annyi szent.
Elias sziluettjét megpillantva a messzeségben tempója gyorsítására ösztönözte. Hallott magamellől és mögül több megszólítástis. Javarészt prostituáltnak nézték és a tarifákról érdeklődtek felőle, Aladár pedig csendesen haladt a lány árnyékaként, mintha ott sem lett volna.
- Szia - szólalt meg halkan Elias mellé lépve. Kisugárzása gyanakvó volt, hitt ugyan a rellonosnak, de mégis a belső Kori üvöltve kérte, hogy menjen inkább haza és sose térjen vissza.
Szinte érezte magán a testére tapadó tekinteteket, melyeket a helyi csövesektől és lokál alkoholistaktól kapott, akik annyira voltak csak eszméletüknél, hogy a legolcsóbb tablettás bor műanyag flakonjával nagyjából a szájukba találjanak. Közelebb húzódott Eliashoz, bár nem akart esetlennek tűnni, de a hideg futkosott a hátán. Pálcáját bekészítette vész esetén és ha kell, menekülőre fogja.

Ezek a furcsa arcok az otthoni nyomorultakra emlékeztette a lányt, akik gyakran mászkáltak a szegedi boszorkányszigeten esténként. A boszorkányperek óta teljesen kihalt volt ez a hely, ám Kori mai napig hallotta az ott kivégzettek fájdalmas nyögéseit, sikolyait.
Nem kellett kétszer magához húznia Eliasnak, Kori ha tehette volna, el se engedte volna őt. Megnyugtatta jelenléte, jólesett neki a hajába kapott csók és a finom érintések.
- Gondolom… igen - felelte tétovázva. Nem volt biztos magában, de ha már ott volt, nem menekülhetett. Ha folyton menekül, sosem fog megoldást találni a problémájára.
Kölyökkutyaként követte a leginkább lepratelepre emlékeztető épületbe, egy halvány mosolyt erőltetett magára, az ajtóberúgás láttán, ám nem állhatott meg ott, haladnia kellett. A második emeletig Kornélia tekintete az omladozó falakon keresztül a lábai alatt futkározó csótányokra és Aladár felbátorodott kúszására figyelt. Az járt a fejében, hogy a entitása szinte otthon érzte magát, ami Eliasról is elmondható volt. Annyira könnyedén valamint otthonosan mozgott, Kornélia biztos volt abban ez nem valami csicska rosszéletű lesz, akihez elviszi. Biztosan ismeri őt.
A lakásban próbált nem összecsuklani a szétdobált újságokon meg a kitudja micsodán, amelyek a földön feküdtek hátrahagyva, kihasználva. Megszorította a rellonos kezét, míg a konyhához vezette, ott pedig riadt egérként fészkelte be magát annak lábai közé, kissé derekára húzva a kezét is, mintha Elias keze egyfajta pajzs lett volna. Hallotta a tompa zsörtölődést a szobából, laposan a vállán pihenő arc vonásait próbálta kivizsgálni, hátha leolvashat róla valamit.
Bármit.
Mindegy mit.
Nem mert megszólalni, érezte, ha megteszi, csendre inthetik.

Elég gáznak érezte, hogy néhány omladozó, penészes faltól és pár rossz megjelenésű embertől így be volt tojva. Mindenesetre Elias mondhatott volna annyit, ne öltözzön ki szépen, mert nem egy olyan helyre viszi a jövőben, ahol számít a megjelenés.
Az öreg elhanyagolt dizájnja még csak meg sem közelítette, hogy a lány bármiféle szimpátiát kezdjen érezni vele és a környékkel kapcsolatban. Agyában már olyanok is megfordultak, hogy Elias csak beetette a segítség nyújtással és csak le akarja passzolni egy stricinek. Ami azt illeti, ez a csöves mikulás még stricinek is szarul festett az eridonos szemeiben. Valahogy nem így képzelte a szakmabélieket.
Kornélia arca elsötétedett, pislogás nélkül meredt az előttük állóra, amikor kicsit meglökdöste őt a rellonos, akaratlanul lépett előrébb. Nem akart. Nem akarta, hogy csak egy újjal is hozzáérjen ez az undorító alak. El se merte képzelni mitől sárgult ki így a szakálla vagy trikóján miféle foltok tesznyélkedtek. NAGYON remélte, csak pörkölt zaft.
Aladár észlelve a harmadik személyt visszahúzódott, a lény kifejezetten élvezte a kiruccanást, azonban az ő figyelmét is felkeltette a lakás tulajdonosa. Mi az, hogy kiadó?- gondolta magában.

Elvette a kezébe érkező poharat, de kizártnak tartotta, hogy beleigyon. A lakás higiéniájából megállapítva, ha nem is kolera, de legalább egy fincsi tífusz biztos megpihent a pohár szájánál. Ezt Kornélia biztos nem fogja elfogyasztani. Ha lenne is gusztusa hozzá, akkor sem tudná, túlzottan be volt feszülve.
Megnyugodott egy picit, hogy újra Elias közelében lehetett. Bár az öreg esése láttán aprócska félmosoly húzódott orra alatt, mókásnak találta Joseph kelj fel Jancsira hasonlító csetlését-botlását.
A jegyzettömbön szereplő mondatok elolvasása után megrázta a fejét.
- A vérszerinti szüleim muglik, rajtuk kívül senkit sem ismerek. Az egész családom utálja őket. Megpróbálhatok szegeden a családom után járni... azt hiszem - felelte  bizonytalanul. Ezt persze csak a vizsgák után tudta megtenni, még mielőtt munkát keresne a faluban. Ám a következő mondatokat olvasva, szemei megakadtak egy szón, egy néven. Elias. Kérdőn pillantott a rellonosra, hiszen neki Jeremyként mutatkozott be, semmi Eliasról nem volt szó az öreg pedig csak róla beszélhetett. Csak ő tapasztalta meg titkát.
- Elias? - kérdezett rá, kezdte úgy érezni, a bálványa nem is az, akinek eddig hitte. Aladár ezalatt könnyedén kúszott ide-oda, Joseph érdeklődését ugyan gyermekinek találta, mégis undorodva vetette meg. Nem tűrte bökdösését, még úgy sem, hogy fizikai formája tulajdonképpen nem is volt. Egy ostorszerű csapással hozzáért Joseph árnyékának homlokához. Ez az érintés fizikailag nem hagyott nyomot szemei között, nem is fájhatott a testre mért hatás. Ellenben az árnyékát támadta, azon belül elméjét árnyékán keresztül. Olyasféle fantomfájdalmat idézett elő, amely a pocakosnak gerincéig hatolt, mintha maga a halál érintése lett volna. Félelmet keltő, csontig hatoló, fagyos érintés. Mintha az ember napjai meg lennének számláva, mielőtt eljön érte a Kaszás. Kori száját húzta, nem figyelt Aladár szeszélyességére már megint. Vajon meg tudta volna állítani? Nem biztos.

Még most sem tudta kiverni fejéből a néhány napja történt kiruccanását Jeremy társaságában, aki mellékesen nem is Jeremy, hanem Elias volt. Kori agyában sok minden motoszkált, de sértettségétől perpill fontosabb volt Aladár csitítása. Le kellett nyelnie mérgét, a végén megvonják a segítséget és pisloghatnak egymásra a szeszélyes árnyékkal.
Csendes délutánnak nézett elébe, fent ücsörgött az ágyán és az altatók hatásait véste fejébe, hogy  a vizsgán legalább makogni tudjon róla valamit és ne várja a maximális pontszámot neve felírása után. Bár egész sok pontot kaphatna érte, hisz hosszú a neve. Ha egy betű egy pontot érne, hamar meglenne az E.
A folyosóról nagy zsibongás hallatszott. Nagyobb, mint általában. Dorián megint készült valamire, Kori pedig tudta: more, ebbű baj lesz. Becsukva hát könyveit, a hangokat követve osont lefelé. Egyre erősödött susmus, amelyet egy vezetéknév üvöltése tört meg. Bakkerka - sutyorogta és immáron nem Dorián megfékezésén gondolkodott, hanem megmentésén… valahogy. Állítólag Kakasi nem volt az a fajta professzor, akitől könnyű megszabadulni. Ha szarban vagy, ő ezt megduplázza, négyzetre emeli, gyököt von és megint dupláz rajta. Ha sétál a folyosón, még a festmenyek is vigyázzban állnak vagy lefagynak, simán megnevel bárkit. Korinak szerencséjére eddig nem volt vele összetűzése, így nem is állíthatott semmit tapasztalatból. Az előbb elhangzottakat is a többiektől hallotta. Ilyen ronda pletykákat magától sosem terjesztene. Gyerekes dolog.
Odaért hát a tömeghez, ott Kornél sziluettje rajzolódott ki messzebb, jobbnak látta először a másik prefektust meginterjúvolni.
- Hát te meg hova osonsz? Ne segítsünk Doriánon? Kakashi-sensei élve megeszi… - dünnyögte orra alatt.

Kornélt vizslatta kérdőn. Láthatta ő is, hogy az eridonos bajban volt, mégis elinalna? Szép. A levitás mesélt ugyan Korinak és Zalánnak Gabi néniről, de nem gondolta, EKKORA traumát okozott neki a sensei.
Teddy jelenlétére felé fordult, nem hallotta mikor állt mögé és... turistáskodott as always. Épp nyitotta volna ajkait, hogy köszöntse a helyzethez illően, ám Kornél akciója végett a Teddy-féle nyálas nyalóka egyenest hajában landolt az eltéved bűbájnak köszönhetően és ott is maradt rendesen. Miféle cukorból volt az? Hát a rágó nem ragadt ennyire.
- Teddyyyyyy - nyüszített fel, ahogy próbálta ő is kiszedni az édes veszedelmet hajából, fel se fogta Kakasi megrovó szavait, amit Pankával szinkronban kaptak meg. Egyedül annyit érzékelt, hogy Kornél megint Allah Akbart -némán- kiáltva próbálta megöngyilkolni magát mindenki előtt a bokájára mért csapás miatt. Utána nyúlt, szerencsére épp időben tette, ezért sikerült is megtartani barátját.
- Neked már úgyis mindegy. De nyugi, tartalak - sziszegte vissza, majd fejét felemelve pásztázott körbe és úgy hallgatta Kornélt a baziliszokról, egyetértően hümmögött. Talán Kakasi mégis túl nagy falat lenne a negyedikesek két ügyeletes csicskájának? Csicskáról beszélve eszébe jutott a harmadik grácia is, Zalán. Tuti megint Rue vagy Rami után koslat. Általában Zalán és a baj kézenfogva járnak. Neki csaj se kell, ha a baj állandóan vele van. Szép barát.
- Jaj, ne húzd a hajam, Teddy. Áh, inkább hagyd, majd Kasza professzort megkérem, segítsen - hesegette el az ötödikes kezét feje rángatásával, aki addigra már bőszen túrta zsebeit.
Merlin szerelmére, valaki robbantsom már fel valamit, hát Kakasi tömeggyilkosságra készül! A legrosszabb, ő lesz az egyetlen, aki látni fogja a thesztrálokat, én meg nem! - gondolta. Aladár ezalatt alattomosan kezdett nyúlni, kúszott a földön a diákok lábai között észrevétlenül, Merlin tudja hová.
Ismételten: More, ebbű' baj lesz.

Üres tekintettel meredt Elias ajkaira, s úgy hallgatta.
- Értem - felelte egy bólintással, nem hatotta meg kivételesen a szomorú kutyapofa, amiért egyébként meghalna. Hagyta, hogy kénye-kedve szerint helyezze, ahová csak akarja a rellonos. Hagyta, hogy hozzáérjen és ajkaikat összeérintve búgjon. A lány pillanatnyi haragjától eltekintve nem pillangókat érzett a gyomrában miatta, hanem egy egész állatkert randalírozását. Arca vörösödni, szinte égni kezdett zavarától. Tényleg ilyen, ha szerelmes az ember? Sokkal rózsaszínűbbnek képzelte, ehelyett egy lepratelep egyik putrijában enyelegtek, amíg az árnyéka egy nyomorultat terrorizált. Milyen idilli.
Aladár finoman visszahúzódva követte Joseph szenvedését, melyet egyetlen érintéssel ért el. Még csak meg sem erőltette magát, hogy komolyabb spirituális hatást gyakoroljon az élőre, valszeg az entitás szerint már mindegy volt neki. Újra felvette Kornélia sziluettjének alakját, azonban a falra vetült inkább, onnan figyelte, amíg ez a díszes társaság a lény nem fizikai füle hallatán próbál rájönni eredetére. Ha tudna beszélni, már rég elmondta volna ő maga. Sajnos, benne volt a pakliban, hogy a fele hazugságon alapulna a másik fele pedig nem vele történt meg.
Kori felfigyelt a tömbre, kérdőn nézett először Eliasra aztán Josephre. A tollat megragadva belevéste vezetéknevét: Agárdi.
- T... tavaly nyáron. A szüleimre támadtam meggondolatlanságból. Rá akartak kényszeríteni, hogy varázsoljak muglik előtt, pedig tudták nem szabad. Kibuktam és egyszer csak megjelent. Azóta a nyakamon lóg. Aladár egy árnyéklény. Képes önállóan mozogni, alakot váltani és akár fantom fájdalmat okozni, de ezt.... tapasztalta az előbb. Ennyit tudok róla. Rám is hatással volt.

- Azt mondják fodrász volt. Remélem, ismer valami kutyulékot, mert nem akarok rövid, fiús hajjal lézengeni. Onnantól tényleg fiúnak hinne Kornél és Zalán - felelt Panka kérdésére, szemei viszont laposan az előbbi fiúra terelődtek egy percre, majd vissza az elsősre. Kedvelte Pankát. Olyan kis extrovertáltnak találta, igazi eridonosnak. Bezzeg egyre inkább érezte már, ez belőle apadozik és egyre jobban kezd elhalni.
- Te is fiam, Kornél - sipított fel újra, ahogy barátja is megkísérelte kiszedni hajából az ádáz édességet. Szemei bekönnyeztek, ahogy buksijához nyúlt és úgy hüppögött a kitépett hajszálai után. Egyetlen szerencséje az volt, hogy Gabi néni megkegyelmezett neki és a fiúkat nyugvásra intette, így nem rángathatják tovább sötét tincseit.
Az események felgyorsultak, jöttek a pontlevonások, dorgálások, még Holló professzor is befutott, oldalán Miksával. Kori úgy vélte, jobb kedvre derítették Kakasit, mert utána kapott az Eridon még plusz húsz pontot Teddy mamusza miatt. Hogy miiii? Ha ez az ára, ellopja az örödikes mamuszát és ő is abban fog mászkálni.
Az egész tetejében pedig még két személy befutott, bár ne tették volna. Bellától állt a hátán a szőr. A strasszköves táskától pedig egyenesen kiégtek a szemei valamelyik nap, amikor a fény megcsillant rajta és az egész klubhelyiség úgy nézett ki, mint egy diszkó. Így is érzékenyebbek szemei a fényekre egy ideje, erre jön a csaj meg a virító táskája. Aztán itt a másik gyöngyszem, Jacob. Kori ereiben a vér is megfagyott, ahogy a navinés megjelent, fejében újra felelevenedtek a bálon történtek és nagyon szeretett volna valahol nagyon messze lenni tőle.
- Te jóságos Merlin - látta, ahogy elvágódott Jake, mire Kori fülig vörösödött a szégyenérzettől, ahogy a fiú félholtan is az ő nevét nyögdécsetei. Azt hitte, sikerült megértetni vele a bálon decemberbe, hogy nem lehet köztük semmi.
- Ne hari Kornél, de nekem most mennem kell. Zalán… - szólt elhalt hangon barátjának, de már nyúlt is karjáért, hogy magukhoz húzhassa és átpasszolja a sánta Kornélt. Neki elege lett abból a délutánból. Aladár pedig kitudja, mikor kezd önszórakoztatásba.
- Vigyázz rá légyszi, én meg megyek és megkeresem Kasza tanárnőt - azzal sarkon fordulva átszökkent Jacob paradicsomain és magán a fiún, aztán egy árnyékba húzódva eltűnt.