Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Köhögök egy aprót, melyre az egyik festményről egy álmos, de mégis morcos figura néz vissza rám, ami lepisszent. Bocsánat! suttogom oda neki, majd színpadiasan húzom végig összecsippentett ujjaimat a szám előtt, mintha egy cipzárt húznék be rajta. Egy másik festmény is felriad a nem várt köhögésre, de ő kevésbé szolidan szid meg, majd fordul a másik oldalára, s hunyja le szemeit. Elgondolkodok azon, hogy lehalkítom a hallókészülékemet, s akkor figyelmen kívül tudom hagyni a sok dühös férfit és nőt, akik a falakról köszönnek vissza rám. Azonban ezzel azt is kockáztatnám, hogy nem hallom meg, ha valaki közelít felém. Igaz, legutóbb sem lettem megbüntetve, annak ellenére sem, hogy egy tanár talált rám becsiccsentett állapotomban, a földön ücsörögve. Majd ezt követően kifejtettem neki, hogy mennyire helyes, s ezáltal veszélyes a női nemre. Úgy vélem, hogy ez a Bagolyköves pályafutásom csúcsa, illetve ennél rosszabb már nem igen történhet. Végül is inkább a büntetés, mint még egy ekkora égés. Azóta igyekszem sokkal konszolidáltabb lenni, bár engem ismerve ennek nem sok esélye van. Mindehhez csatlakozik még a topaságom és instabilitásom, melyet a fantasztikus hallássérülésemnek köszönhetek. Egy kész főnyeremény vagyok! Igazából csodálom, hogy még élek és nem ütött el egy villamos vagy bármi. A gondolataim örvényét a megkorduló gyomrom szakítja meg, vagyis inkább evezi át másik vizekre. Lelki szemeim előtt látom a vacsoráról talán megmaradt ételeket, melyeket nem tüntettek el a manók. De ha az nincs, akkor beérem egy szendviccsel is, bár biztos vagyok benne, hogy a kis zsémbesek ki fognak nyírni, ha megtudják, hogy én jártam hőnszeretett konyhájukban. De sajnos az éhség nagy úr, így vállalom a kockázatot. Fejben már pakolom össze, hogy miket teszek a szendvicsembe, miközben a padló lapjait és a lépéseimet nézem. Nyelek egy nagyot, mivel az étel gondolatától beindult a nyáltermelésem, ám ekkor valakire felkenődök. Egy lépést hátrálok, majd egy Nemáár! hangzik el fejemben, végül meglepetten pislogok fel akadályomra. Gyorsan végig mérem, s az öltözetéből arra a következtetésre jutok, hogy diák lehet, aki szintén tilosban jár. De nem nyugszom meg, mivel legutóbb sem sikerül felismernem az intézmény egyik pedagógusát, csak nagy nehezen. Védelmemre szóljon, hogy akkor nem kevés alkohol volt a szervezetemben. Bár ha mást kérdeznék, akkor képen röhögne, hogy az semmi nem volt. Jaj de bonyolult minden!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Ahogy felnézek az előttem állóra egy ismeretlen arcot vélek felfedezni, bár lehet csak a félhomály miatt. Véleményem szerint nem láttam még, ami annyira nem meglepő, mivel nem vagyok a társaságok közepe, bár egyre több embert sikerült megismernem a suliban. Ahogy felpillantok rá látom, hogy mozog a szája, de nem hallom, hogy mit mond. Első gondolatom az, hogy biztos suttog. A szájról olvasási tudásom valamennyit segít, így nagyjából értem, hogy Jézust meg Máriát emlegeti. Aztán következő mondatát tisztán láthatóan hozzám intézi, de továbbra is néma csend honol mindenhol. Ekkor koppan egy nagyot az a bizonyos éji bogár. Hirtelen fülemhez kapok - mivel trehány voltam, így csak az egyik fülemet kell lecsekkolnom -, s szembesülök azzal a kellemetlen ténnyel, hogy nincs meg a hallókészülékem. Nyilván az ütközés közben pottyanhatott ki, mivel csak gyorsan behelyeztem, s nem igazítottam be megfelelően és precízen. -Basszus! Ne mozdulj! - szakad ki belőlem, majd azonnal a padlót kezdem nézni. Pálca nélkül még fényt sem tudok csiholni, így a félhomályban próbálom megkeresni az egyébként átlátszó és test színű apró készüléket. Nagyjából a lehetetlenre vállalkoztam, de e nélkül én sehova nem megyek. - Nem tudsz egy kis fényt gyújtani valahogy? Bárhogy? Akár a taláromat is felgyújthatod!- pillantok fel rémültem az előttem állóra. Mondjuk hiába válaszol szóban, úgysem fogom meghallani, de a testbeszédet értem, meg a jelbeszédes is, bár kicsi az esély arra, hogy tudjon jelelni. Tényleg simán beáldozom a talárt, mivel az sokkal olcsóbb, mint egy hallókészülék. A családom anyagi helyzete pedig nem a legfényesebb így, hogy mindketten más irányba mentünk tanulni és máshol önmegvalósítunk. Szóval nagyon nem hiányozna, hogy egy több százezer forintos készülék eltűnjön. - Nem hiszem el, hogy ennyire béna vagyok!- puffogok, közben pedig leguggolok, s a nem éppen tiszta talajt kezdem simogatni magam körül. Szinte pánikszerűen tapogatom végig a környezetemet ameddig elérek, de nem merek lépni, mivel ha rálépek, akkor is bukott a mutatvány. Szemeimbe könnyek szöknek, pedig nem vagyok egy sírós típus. - Kérlek segíts megkeresni!- közlöm a sráccal, mintha tudnia kellene, hogy mire gondolok. Hatalmas, kérlelő bociszemekkel pislogok rá. Könnyen megeshet, hogy indokolatlanul hangosan vagy halkan kommunikálok vele, mivel nem tudom felmérni a hangerőmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A kérésem után hirtelen fény támad. Szívesen megköszönném neki a segítséget, de egyelőre nagyobb bennem a pánik, mint a hála. A fény segít, de továbbra sem elhanyagolható tény, hogy egy tűt keresünk a szénakazalban. Mert az a fránya készülék bizony nagyon apró, s színeinek köszönhetően nagyon jól rejtőzködik is. Tapogatózok, s ekkor érzékelem, hogy az ismeretlen is leguggol, majd pálcáját jobbra-balra mozgatva igyekszik jobb megvilágítást nyújtani számomra. Lehet sokkal célravezetőbb lenne, hogyha tudná, hogy mit keresünk, de pánikszerű hangulatomban odáig nem jutottam el, hogy fel is világosítsam. Emellett a fogyatékosságom miatt örök életemben rosszul viseltem, hogyha valaki segíteni akart. Sajnos azok az emberek, akik empatikusak velem szemben, hajlamosak túlzottan is segítségnyújtók lenni, ami olykor nagyon zavaró tud lenni. Sose fogom elfelejteni, hogy hányszor kerültem kellemetlen szituációba hallássérülésem miatt, amikor is úgy kezeltek, mintha nem futnék százon. Jó, valóban a tanulás szempontjából nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de ettől függetlenül köszönöm szépen, képes vagyok önálló és teljes életet élni. Már ha megtalálom a készüléket, s anyáék nem nyírnak ki. Felpillantok az előttem guggoló srácra, s látom, hogy újra jár a szája. Hirtelen a homlokomra „csapok”, s végre megérkezik a felismerés. - Semmit nem hallok abból, amit mondasz. Hallássérült vagyok és most a hallókészülékemet keressük, mivel ütközés közben kiesett.- bizonyára jelenleg sokkal nehezebben érhető, amit mondok, de próbálok nagyon artikulálni. Általában, amikor bent van a készülék, s „hallom” magam, akkor szebben beszélek, de ez most nem az a szituáció, hogy ezzel foglalkozzak. Nagyokat pislogok rá, s várom a reakciót, amiből gyorsan kiderül, hogy ő is az a túlbuzgó empatikus lélek, vagy az, aki képes normálisan kezelni, mint bárki mást, aki nem fogyatékkal élő. - Egy nagyon apró készüléket keresünk, mely testszínű és átlátszó.- közlöm vele a tényeket, mivel úgy fest, hogy segíteni szeretne. Tekintetem újra a talajra siklik a fiú tekintetéről, s újra keresésbe kezdek. Megtámaszkodok magam mellett, kicsit kinyújtózok, s úgy próbálom meg feltérképezni a srác mögötti területet is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Halványan elmosolyodom, amikor szájáról leolvasom, miként nyugtázza a hallókészülék kinézetét, s ezáltal a nehezített feladatot. A lehető legrövidebben és legegyszerűbben fogalmazza meg, hogy mennyire szuper szituáció ez most. Ha nem lennék picit befeszülve, akkor lehet még hangosan fel is nevettem volna. Ezt követően újra szorgalmasan pásztázni kezdem a környezetünket, de ekkor érzem kezét a karomon, ami húzni kezd felfelé. Én jól nevelt kislány módjára fel is egyenesedek, s kérdő tekintettel pislogok rá. Látom, hogy újra megszólal, s nagyon koncentrálok ajkaira. Szerencsére nem egy barokkos körmondatot mond, így ki tudom bogozni, hogy mit is szeretne. Nyilván az is nagyban hozzájárul a megértéshez, hogy átcsapunk activity-be. Amikor végig nézem a jelenetet, ahogy a pálcára mutat, majd színpadiasan előadja a kérdőjel pózt, először bájosan elmosolyodom, majd egy jóleső nevetés tör ki belőlem. Kezemet szám elé teszem, fejemet kissé lehajtom, s úgy kacagok a jeleneten. Mikor újra felnézek rá, szemeim könnyesek, s egy-két csepp le is folyt arcomon. Apró gödröcskéimet előhozó mosolyom töretlen, és szemeim is mosolyognak, mintha hirtelen meg is feledkeztem volna arról, hogy elvesztettem egy nagyon értékes és a napi életemhez elengedhetetlen eszközt. - Nincs nálam pálca, csak ennivalószerző körúton vagyok, gondoltam oda nem kell.- kissé megvonom vállaim. Tudom, egy magamfajtánál mindig ott kellene lennie a pálcának, de én sajnos az a típus vagyok, akit marhára nem érdekel ez a varázslósdi. Valószínűleg emiatt nem vagyok a legjobb tanulók között sem, s emiatt felejtek el ilyen lényeges dolgokat. Én inkább maradok a művészetnél, abban tudok igazán kiteljesedni, s ahhoz nem kellenek bűbájok meg egyéb finomságok. Mivel az ő ötletéhez úgy fest az én pálcám kellett volna, így újra tervezek. - Cseréljünk helyet!- közölöm vele nemes egyszerűséggel, majd megfogom két karját, s óvatosan oldalra haladva átforgatom magunkat. Így ő ott áll, ahol eddig én, jómagam pedig az ő helyén. Pipiskedve, óvatosan lépkedve hátat fordítok neki, majd újfent leguggolok, s a talajt pásztázom. - Ide tudsz világítani, kérlek?- kérdem, majd az előttem lévő területre mutatok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Újra magamon érzem az ismeretlen srác kezét, de most mindössze megkocogtatja vállamat, amire felegyenesedek, s óvatosan felé is fordulok. Ekkor az általa előidézett fény is megszűnik, majd figyelem, hogy mit mond. Ezt most nem teljesen sikerült leolvasnom szájáról, mivel nem artikulált olyan szépen, de a végén az idő szót felfogtam. Ekkor a fejem gyorsan összetette a morzsákat, a fény megszüntetése, az idő szó, s megszületett az elképzelés, hogy ő most itt fog hagyni engem. Nem tudom miért, de hirtelen egy nagyot dobban a szívem a gondolattól, hogy itt maradok egyedül, hallókészülék nélkül, az egyik leggázosabb folyosón. A festmények közben mind felébredtek, mivel láthatóan mind minket bámulnak. Nyilván volt egy-két nem túl kedves megjegyzésük is, és most örülök, hogy nem hallottam ezeket. Gondolataimból az rángat vissza, hogy a srác kezében hirtelen négy apró dolog jelenik meg. Tekintetemmel gyorsan végig mérem a dolgokat, s hirtelen elveszem tenyeréből az apró hallókészüléket! - Köszönöm!- közlöm vele talán hangosabban a kelleténél és talán túlzottan is lelkesen, majd végig sem gondolva, hogy mit csinálok, karolom át az előttem álló nyakát. Hát igen, ez vagyok én, az a lány, aki talán túlzottan is közvetlen, meggondolatlan és indokolatlanul sokszor vesz fel testi kontaktust másokkal. Igazából végig sem gondolom, hogy a teljesen idegen srác mit fog szólni hozzá, de még egy hatalmas puszit is nyomok arcára, végül eltávolodom tőle. Gyerekkorom óta a taktilis ingerlés volt a gyengém, valamiért imádom a különböző textúrákat, s ezzel együtt mások érintését is. Lehet köze van a hallássérüléshez, mivel ott egy érzékszervem kiesett, így nálam ez a fajta érzékelési mód felerősödött. Ez sokakban rosszallást vált ki, de képtelen vagyok mit kezdeni ezzel a szokásommal, pedig lehet nem ártana. Taláromba megtörlöm az apró készüléket, majd óvatosan fülembe helyezem és beállítom a megfelelő frekvenciát. - Adósod vagyok! Köszönöm!- közlöm vele kurtán, majd egy bájos mosolyt küldök felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Végre hallom is amit mondd, és érzem az enyhe leszúrást a hangjában a pálcám miatt. Valóban igaza van, azzal sokkal könnyebb megoldani az ilyen jellegű helyzeteket, de ki gondolta volna, hogy este összeütközök valakivel, pláne ezen a folyosón. Na meg rólam van szó, aki bizonyos dolgokat inkább megold varázslat nélkül, így rendszeresen felejtem el a pálcámat magammal vinni. Jelen helyzetben azonban jobbnak láttam, ha ezt nem fejtem ki a srácnak, mert a végén lenyel keresztbe. Helyette annyit reagáltam, hogy rendben, legközelebb jobban odafigyelek erre. A folyós kapcsán kifejtett véleményét hallva csak lelkesen bólogatok. Nincs bennem rossz érzés a fejetlenség folyosójával kapcsoltban, de ha van rá lehetőségem, akkor azért elkerülöm, de jelen helyzetben ez volt a legrövidebb út. Én pedig éppen egy olyan hely felé tartok, ahol tartózkodnom se lenne szabad, még jó, hogy nem kerülővel megyek oda, meg majd vissza. Megüti fülemet, hogy ő próbált itt már valamiféle javítást végezni, de hasztalan. - Mit szóltak hozzá a tanárok, hogy te itt ilyesmit akartál tenni?- kérdezek vissza, mivel úgy gondolom, hogy nem feltétlen díjazták azt, hogy egy diák akarja átvenni a gondnokok feladatát. Gondolom nem dicsérték meg, hogyha kiderült a dolog. Hamarosan azt is megtudom, hogy merre tart, s mivel nekem is majdnem arra van dolgom, így örömmel konstatálom, hogy egy darabig lesz társaságom. - Mint mondtam, valami ennivalót szeretnék szerezni magamnak. Elaludtam és lemaradtam a vacsoráról, de már irtóra éhes vagyok.- közlöm vele, majd kicsit igazgatok összekuszálódott öltözetemen. - Na akkor induljunk!- közlöm mosolyogva, majd a megfelelő irányba fordulva indulok el, s minden bizonnyal a srác is mellettem haladva velem tart. - Mi a pontos úticélod? Mi dolgod neked arra ilyen „későn”? – kérdem, és az utolsó szó kimondása közben idézőjelet mutatok ujjaimmal.