Engedelmesen hagyok abba mindent, mikor megérzem, hogy mozdul. Eltávolodva tőle, kicsit feljebb emelkedve nézem végig, ahogy ledobja magáról a pólót. Kékjeim csupán pár pillanatig járnak fel s alá a hamvas bőrön, mikor ismét csókol. Viszonzom a csókot ugyan, de nem telnek el röpke másodpercek, amikor elválok tőle és kulcscsontját kezdem el csókolni, olykor-olykor térek át nyakára - kezem eközben indul felfelé, hogy a melltartó alá csúsztassam be kezemet, markoljak is rá, míg csókjaimmal lefelé kezdek el haladni. Szegycsontja, mellének domborulata, amit a melltartó enged, majd annak közepén át haladok lefelé hasának vonalán. A nadrág pereménél egyetlen pillanatra állok meg, de rögtön mozdulok, hogy meg is szabadítsam a ruhadarabtól, ami jelenleg kurvára útban van mindennek, ami a fejemben jár. Határozott mozdulattal húzom le róla a nadrágot, ha hagyja, amit a szoba egy szegletébe dobok, rohadtul nem érdekel hova esik. Kissé kapkodva mászok vissza fölé, halvány mosollyal csókolom meg sokkal lassabban, mint eddig tettem, kezem lejjebb és lejjebb vándorol, mindössze középső ujjam ujjperce férkőzik be a fehérnemű alá, azonban nem vagyok rest ott is végig simítani lassan bőrét.

Olyan elképzelhetetlen dolognak vagyunk a részesei most, ami mindenkit a földhöz vágna. Évek óta, többen is próbáltak összeboronálni minket, mintha csak lenne beleszólásuk bármibe, amit teszek, vagy éppen teszünk. Sok alkalommal eszembe jutott, hogy ott a tökéletes alkalom, hogy megcsókoljam, de mindig rájöttem: Amélia sokkal többet érdemel annál, minthogy a képzeletbeli listámon legyen egy újabb strigula. Ezért döntöttem végül amellett, hogy elhívom randizni. Végül is: miért is ne? Nem nagyon volt vesztenivalóm. Kivéve, hogy elment Franciaországba, én meg hoppon maradtam. És hogy végződött a koncert, amire vele kellett volna mennem? Egy újabb strigulával.
Soha nem gondolkodtam az érzéseimen, ezért vagyok jobb alkalmi kapcsolatokban, mint hosszútávúakban, de ő Amélia. És ebben a helyzetben ez egy nagyon nyomós érv. Igyekszem óvatos lenni, mert bár nem tudom biztosan, hogy volt-e mással, de van egy erős sejtésem, hogy nem.
Ujjam csúszik lejjebb, és hasonlóan a csók lassabb tempójával érintem meg, majd kezdem el mozgatni ujjamat, mikor megérzem kezeit arcomon. Elhúzódom, csillanó kékekkel nézek le rá és mosolyodom el. - Vigyázok rád - suttogom magunk közé, lassan, ha nem lassabban folytatnám, mikor mozdul. Vontatottan távolodom el még jobban, zizegő kékekkel követem végig a mozdulatsort. Kezéért nyúlok, amit elhúzok mellkasa elől, féloldalas mosollyal mérem végig. - Gyönyörű vagy - hajolok le és csókolom meg, folytatom az izgatását, míg lejjebb engedem kezemet és először csak egy ujjammal, majd kettővel csinálom, miközben folyamatosan csókolom ajkait. Tényleg vigyázni szeretnék rá. Óvatos lenni. Maradandó élményt adni.

Különös érzés éppen egy olyan lánnyal lefeküdni hamarosan, akiről tudom, hogy szerelmes belém. Ilyenre még nem volt példa, és bár az érzelmeim éppenséggel teljesen máshol tobzódnak a testemben, mintsem az agyamban, mégis igyekszem úgy cselekedni, hogy az véletlen se legyen olyan, mint eddig bármelyik másik lánnyal. Mert velük nem kellett óvatosnak lennem. Nem kellett figyelnem semmire, csak hagytam, hogy vigyen a flow és abban a pillanatban így volt tökéletes. Most meg vagyok olyan önző és becstelen, hogy egy olyan lánnyal teszem, akinek tényleg érzelmei vannak irántam. Ha ez miatt nem kerülök a pokolba... végül is mindegy. Több az ismerős.
Mégis óvatos vagyok és minden porcikám igyekszik úgy mozdulni, hogy ne okozzak neki fájdalmat. Még ha tudom is, hogy ez elkerülhetetlen. Ha nem mondta volna el, a bizonytalan érintéseiből rájöttem volna, hogy még soha nem volt senkivel. Lassan nyúlok arcához és tűrök el egy tincset arcából, ujjaimat húzom ki belőle. Bármennyire nem szeretnék, halvány mosoly pihen ajkaimon, ahogy lenézek rá, majd felpattanok. Amilyen gyorsan csak tudok szabadulok meg a nadrágomtól - mindkettőtől - és mászok vissza fölé, hogy még két ujjam megint belé csúszik, hüvelykujjammal izgassam csiklóját, míg nyelvem hegyét húzom végig kulcscsontján. Szélesen mosolyodom el, ahogy megérzem mennyire nedves. Tényleg szeretné és készen áll.

Igyekszem óvatos és körültekintő lenni - de őszintén, az utóbbinak mi értelme van, mikor már benne vagyunk? Mindketten. Amélia életében én leszek az első férfi, aki nem a romantikus regényei lapjain bújik meg, hanem hús-vér ember. Én vagyok az első, aki érintheti a puha és bársonyosan hófehér bőrt, pedig soha nem gondoltam volna erre. Haragudtam rá, amiért bármikor, bárhogy próbálkoztam, soha nem jött össze a randi. Egy idő után már le is mondtam róla, mikor ő rukkolt elő a szabadulószobával. Náluk. Otthon. Láthattam hol él, hol dolgozik, hogy tölti a mindennapjait, és bár csak futólag, de találkoztam az édesanyjával. És ezek az apróságok sokkal többet jelentenek, mint azt akkor gondoltam volna.
Ezért kell óvatosnak lennem. Ezért kellene kétszer meggondolnom, hogy mit teszek, de most már képtelen vagyok rá. Megszabadítom a fehérneműjétől, ahogy visszahelyezkedem fölé. Kezeimet vezetem Lia feje mellé, lassan hajolok lejjebb, hogy megcsókoljam, míg az ő kezei vándorolnak testemen. Eltávolodom tőle, az apró csókokra morranok elégedetten, lehunyt szemekkel, így a kérdésre is csak biccenteni tudok.
Pár tizedmásodperc hezitálás után helyezkedem rendesen fölé, ezzel együtt lábai közé. Feje mellett támaszkodom meg, ahogy lefelé nézek rá meg-megcsillanó tekintettel: ajkain időzök sokat, míg lejjebb haladok mellkasára és végül vissza szemeire. Lassan mozdítom csípőmet előrébb, merevedésem éppen érinti őt, tekintetét keresem kicsit jobban felemelkedve. - Lia - lehelem nevét kettőnk közé, tartva a szemkontaktust nyúlok le és igazítom magam be, hogy ismét nagyon, de nagyon lassan nyomjam előre csípőmet. Minimálisan hatolok be, azonnal megállok. - Fájni fog - jelentem ki, a kezéért nyúlok, összekulcsolva ujjainkat csúsztatom fel feje mellett, hogy az fölött tartsam is őket, míg meg-megállva mozdulok előrébb, hogy minél jobban érezhessem magam körül.
Próbálok olvasni a reakcióiban, ezért nem veszem le róla a szemem, hátha így kevesebb fájdalmat okozok neki, hiába tudom, hogy ez lehetetlen. Ahogy teljesen behatolok állok meg mélyet szusszanva: fejem esik előre. Felsandítani merek csupán, mert látni szeretném. Minden, az arcán játszadozó részletet és érzelmet látni szeretnék.