Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Ja, hát az nem valami FBI ügynökös

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Mondjuk a sötét már meg van *egyetértően bólogat*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Itt egyszer zuhog, majd süt a nap, szállingózik, majd megint szakad XDDD

Meg van hibbanva ez is!

Henlóka mindenkinek *-*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Azé' kell ellenség, kedvesem, hogy feldobják a napjaidat

Ez nem kérdés. Be van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Nem. Sajnos nincs. Nagyon nincs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Túl jól keltem reggel. És igen, ilyen létezik, legalábbis az én életemben biztosan. Vannak olyan reggelek, amikor szinte kidob az ágy, ezren pörgök, mindent megcsinálok, amit elterveztem, talán többet is, folyamatosan zúg az agyam, és rosszabbnál rosszabb ötletek pattannak ki belőle, amikkel általában Teót fárasztom. Én ennek nagyon is örülök, mert az ilyen napokon vagyok a legproduktívabb, és ugye nem hiszem, hogy meglepőt mondok azzal, hogy a családom ezeket a napokat annyira nem preferálja. Igeeen, igazából totálisan megértem őket, de nem baj, mert a család tagja vagyok, szóval kénytelenek, ezért is lehet az, hogy ma nagyjából végig beszéltem a napot bátyámmal. Milyen színű árvácska kerüljön ide, milyen oda, azt hova tegyem, őt át kellene ültetni és a többiről ne is beszéljünk, mert konkrétan bealudt a csávó, miközben igencsak fontos dolgokról magyaráztam neki. Szóval, mint teljesen jó testvér, sikítottam egyet, amire magához tért, de mire felfoghatta volna, hogy mi van, már rég letettem a telefont. Gyorsan kapkodtam magamra valami értelmes ruhát, majd indultam el, és nagyjából az első szomszédomnál tűnt fel, hogy az unikornisos mamuszomban indultam el. Ja, fura is volt, hogy ennyire kényelmes a cipőm, de rá se rántsunk, gyorsan rohantam vissza húzni valami normálisat, ami még a szettemhez is megy, majd ugyanolyan vidámsággal vágtam neki másodjára is az útnak, mint elsőre. A kicsivel korábban indulás nem gáz, nem? Egy kis séta nem árthat, mielőtt átreppenek Pestre. A téren az emberek fel s alá járnak, vidámságom talán túlságosan feltűnő, mert páran megbámulnak, valaki még vissza is mosolyog - mennyire haláli -, valakik meg ugyanolyan savanyú képpel lépkednek tovább. Ahogy ő is. Bár ő inkább komor.
- Ijj, baszki - adok hangot nemtetszésemnek, miközben megtorpanok, alsó ajkamat rágcsálva át sem gondolva, hogy mit teszek ragadom meg a vállat, ami a legközelebb van hozzám és fordítom kifelé, majd bújok el az illető háta mögé. Azta, milyen magas nő már, de király! - Ne haragudj, de most életet mentesz - motyogom a nőnek, vagyis inkább a hátának szavaimat, remélve, hogy meghallja, mert ez most valóban életmentő. Óvatosan sandítok ki az idegen mögül, és amikor meglátom, hogy Arion még mindig itt van, ráadásul meg is állt(!) gyorsan bújok vissza a nő mögé.
- Nagyon sokkal jövök neked - szusszanok egyet. Türelmesen meg kell várnom, amíg elmegy. Kicsit vissza kell fognom magam, nehogy lebukjak, pedig így is ritkán ismerkedem. Valahol el kell kezdeni végül is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Maradjunk annyiban, hogy a problémamegoldó képességem még annyira nem kifinomult, mint azt egy felnőtt embertől elvárhatnánk, pedig az vagyok. Legalábbis a korom alapján mindenképpen, de alkalmas vagyok a drasztikusabb módszerekhez fordulni, ha olyan helyzetbe kerülök, mint ez is. És a drasztikus helyzet most az, hogy egy idegen nő mögött bujkálok, mert nem szeretném, hogy Arion meglásson. Igazából nem lenne baj, ha meglát, de tuti idejönne, és ma túl jó kedvem van ahhoz, hogy játsszunk, vagy egyáltalán toleráljam a beszólásait. Nem, nem akarom ezt, hadd maradjon meg a jókedvem, és amúgy is tök mogorvának tűnt megint, szóval végképp nem adom meg a lehetőséget sem arra, hogy egy ilyen csodálatos napot tönkre vágjon. Még akkor sem, ha legutóbb totál édes volt, nem merek kockáztatni. Ma semmiképpen sem. Ó, igen, a nő. Megint messze vitt az agyam, elnézést kérek, kicsit elfelejtettem, hogy bujkálok egy idegen mögött.
- Tényleg sajnálom, pillanat és elmagyarázom - míg ő kapkodja a tekintetét és fejét ide-oda, bárkit is keresve, nem tudom, addig én ismét kisandítok mögüle, és pontosan ugyanazzal a lendülettel állok vissza mögé egy hatalmasat sóhajtva. Orrom alatt morgok valami olyasmiket, hogy nem hiszem el, amiért éppen most és éppen itt van, menjen már el, mire vagy kire vár, bezzeg most türelmes, és a többi.
- Mi? - kapom fel fejemet a nőre, vagyis leginkább a hátára, amikor megszólal. Kitör belőlem a nevetés a többesszámon, mennyire haláli a csaj, simán elbújna velem egy olyan ember elől, akit nem hiszem, hogy ismer. De jó neki. Párat krehácsolva igyekszem visszafogni magam, de a széles mosoly levakarhatatlan arcomról.
- Bevallom, nem merek megmozdulni, de ez egy jó ötlet - bólintok is egy határozottat, mintha láthatná egyáltalán. Sokeszű Baj. - Akkor jobbra indulunk, jó? - megvárom a visszajelzést, majd ha leokézza, akkor aprókat lépkedve araszolok jobbra, szigorúan mögötte haladva, igyekezvén, hogy véletlenül se legyek látható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az már nem rossz, hogy nem lettem elküldve melegebb éghajlatra, és még sikonyálni sem kezdett el az éppen legalkalmasabb rejtekhely, amit találtam magamnak. Nagyon sokkal jövök a nőnek, ezt nem győzöm majd neki sem elégszer hangsúlyozni, aligha szabadul meg tőlem majd könnyen. Utoljára sandítok ki mögüle, éppen akkor, amikor Arion a szájába teszi a cigarettát és meggyújtja azt. Mégis mi a fészkes fenét csinál itt ilyenkor? Ha vár valakire, akkor az a valaki siethetne, mert így kezd elég kellemetlen lenni a helyzet, de... annyira mégsem. Mert a nő fejéből igencsak remek ötlet pattan ki, az én fejem meg egyetértően biccen előre, majd hátra, bólogatok na, mintha muszáj lenne. Szóval a tervnek megfelelően lépkedek oldalra, ahogy ő is teszi, igyekszem felvenni a tempót, amit diktál, és nem a saját lábamra lépni, mert akkor telibe lebukunk. Vagyis bukok. Vagy... nem tudom, mert most ő is eléggé benne van, és bár indokolatlan, hogy ő is bujkál velem jelenleg, de szétadom, mert így legalább nem kell rohannom egyik ember mögül, a másik ember mögé, hanem megoldom egyel. Mekkora szerencse!
Az meg főleg, hogy mindenféle gond nélkül érünk át a kút másik oldalára. Nem estem össze, nem botlottam meg a saját lábamban, miközben araszolgattunk, szóval valóban igencsak nagy szerencsének örvendhettem most. Meglepő, de legalább Arion sem vett észre. Hatalmas sóhaj hagyja el ajkaimat, miközben leguggolunk a kút mellett, és nem kell körbe néznem ahhoz, hogy tudjam, tuti bámulnak minket. Nem is egy ember, hanem elég sok, de nem fontos, Arion már aligha lát meg. Egy széles mosollyal emelem fejemet a nő irányába, hogy jobban megnézhessem magamnak.
- Igen, szerintem is - sóhajtok egyet, majd fejemet balra fordítva pillantok ki a kút mögül, de legnagyobb bánatomra, Arion még mindig ott áll. Menjen már a francba, hogy itt sem lehet békén hagyni! - Szóval... szia, Kimoriah vagyok - nyújtom a nő felé jobbomat, miközben a széles mosoly ott virít ajkaimon. Ismerkedés lvl 24587. Minimum. A kézrázás után szusszanok még egyet, majd mit sem törődve ruhám épségével teszem le fenekemet egy kiálló részre, természetesen úgy, hogy az anyagot magam alá húzom. Nem vagyok foggyos. Néha. Khm.
- A pasi, aki ott áll a tér szélén öltönyben és dohányzik - mutatok magam mögé jelentőségteljesen. - Egy... hm... ismerősöm, de most nincs kedvem a bunkóságához, tehát azt láttam a legjobb megoldásnak, ha elbújok, és ennek a közepébe csöppentél bele te. Ne haragudj, valahogy meghálálom majd tényleg - halványan mosolyodom el ismét, miközben térdemre könyökölök és tenyeremmel támasztom meg arcomat, ahogy a nő felé fordulok és fürkészni kezdem arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az esetek legtöbbjében igenis türelmes vagyok vele. Nem mindig, de legtöbbször elmondható, hogy akárhányszor bukkan fel, igyekszem a legkedvesebb énemet előadni, még akkor is, ha aznap különösen elviselhetetlen, és minden mozdulatra és szóra ki van élezve, tehát ebből logikusan következik, hogy mindenbe beleköt és be is szól, ráadásul ezt olyan mosollyal az arcán, amitől a falra tudnék mászni. Nem mindig elviselhetetlen, de az esetek legtöbbjében igen, és ma pont egy olyan napom van, amit nem szívesen rontanék el egy Arion vs. Baj kombóval, mert arcából ítélve jelenleg is inkább morci, mint jókedvű, szóval hagyjuk a felesleges köröket és hadd koncentráljak arra, hogy hamarosan kiruccanok Pestre pár szaktársammal, hogy a nap hátralévő részét elcsesszük. Konkrét terv nélkül, csak a találkozó időpontja és helyszíne van meg, de magunkat ismervén, nem aggódom, valószínűleg minden megtörténhet ma. És meg is fog.
- Jaj - nevetek fel hangosan, hiszen már megtehetem. A kút jótékony takarásában Arion aligha veszi észre, hogy nevetgélek, és lehet túltolom, lehet rám se nézne, észre sem vett volna, de szeretek biztosra menni. Ma meg különösen. - Nem, ne aggódj, nincs nagy baj ám. Csak nincs kedvem a bunkó stílusához ma, túl jó ez a nap, szóval inkább a furább módszert választottam. De az ismerőseid elérhetőségét lehet elkérném a későbbiekre. Tudod, tuti, ami biztos alapon - igen, mert ez a furább megoldás. Egyszerűen, mint egy normális embernek, tovább kellett volna sétálnom, mindenféle feltűnés nélkül, ahogy kell, és lehet ki sem tűntem volna az emberek közül, akik a téren sétálnak át. Ehelyett? Kaparintottam magamnak egy áldozatot, hogy most ketten bujkáljunk Arion elől, mintha tényleg el akarná adni a vesémet. Szerencsére ilyenről nincs szó, legalább még nem tudok róla, de mégis így lenne, akkor nem tudom. Elfutok? Futkározó embertől necces elvenni a veséjét, nem?
- Amúgy francia vagy? - fordítom felé fejemet, tekintetemben kíváncsiság csillog, miközben fejemet is oldalra biccentem kicsit. Vivi arca kedves, a mosolya pedig valamiért megnyugtató. Ő legalább nem adná el a vesémet, ez már biztos. Türelmesen várom a választ és már tervezem, hogy tudnám neki meghálálni azt, hogy takart, majd most bujkál velem. Istenem, mennyire haláli. Talán szereztem egy új ismerőst. Az jó lenne, ne mindig Belián vagy Zétény nyakára járjak rá, ha nyűgöm van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Na látod, ebben egyetértünk - csettintek egyet nyelvemmel, miközben kicsit még ki is húzom magam, majd végül ugyanúgy görnyedek vissza. Tenyerembe támasztom államat, és kicsit talán elszáll az agyam. Ismét oda, hogy itt a levegőben biztosan van valami, mert eddig nem tudtam megismerkedni senkivel úgy, mint egy normális ember. Valami váratlan vagy különös dologgal megfűszerezve történt eddig az összes itt szerzett ismeretségem. Gondoljunk csak Zétényre, majd Beliánra, végül Rinre, aki egyszerűen átkopogott, hogy hozott kaját, mintha valami amerikai sorozatban lennénk. Zseniálisak az eddigi ismeretség szerzéseim, de be kell vallani, hogy talán a Viviel való kontakt viszi most a prímet.
Szélesen mosolyodom el, ahogy franciául válaszol arra, hogy ő francia. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy van francia vonatkozása. Ha az ember tanult egy nyelvet, aligha szólal meg azon egy váratlan helyzetben zsigerből, márpedig Vivi biztosan franciául lepődött meg, amikor éppen elfordítottam a kúttól, hogy elbújhassak mögé.
- Úúú - csillannak fel szemeim rögtön, kicsit sem visszafogottan, ahogy közli, a párjával együtt jött ide és a kastélyban fognak tanítani. - Ez mennyire izgalmas! Mit tanítotok majd? Én házvezető-helyettes vagyok, úgyhogy az iskolában is eltudlak kapni - ez akár fenyegetés is lehetne, és kicsit valóban úgy hat, de esküszöm nem az, mondjuk mindezek után lehet annak fogja fel. Na mindegy, mindezek ellenére sem tervezem eladni a veséjét, szóval szerintem annyira nem bánja, hogy néha elrángatom a kastélyból egy kávéra.
- Én magyar vagyok félig, édesanyám kolumbiai, innen a szokatlan név - mosolyodom el halványan. - A vezetéknevem Bajnóczi, úgyhogy együtt a kettő még különlegesebb. Vagy inkább viccesebb - nevetek fel halkan. Én már hozzászoktam nyilván, de ha valaki először hallja meg és összerakja a kettőt, akkor hajlamosak elmosolyodni, amit pedig egyáltalán nem veszek magamra. Teljesen megértem, nekem választásom sem volt, ezt kaptam születésemkor, ez van, de szemberöhögni még nem röhögött senki, szóval annyira nem lehet szörnyű együtt a kettő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Rendben, talán kicsit elkapattam a reakciót arra, hogy az iskolában fog tanítani, de hát nem tehetek róla! Az olyan aranyos és olyan igazinak hat, hogyha a párkapcsolatban élők együtt gondolkodnak el, és végül mennek bele abba, hogy mégis mit kellene csinálniuk. Viviék is pontosan ezt csinálták, és ilyenkor kezdek el hinni abban, hogy ez az igaz szerelem dolog elég működőképes. Legalábbis pár épeszű embernél biztos, de ugye, én teljesen más kategóriába tartozom, mint a normálisak, szóval…
- Pedig ez nagyon nagy dolog – bólogatok is mellé párat határozottan, mintha egyáltalán tudnám miről beszélek. Elmondom azért, hogy fogalmam sincs. – Vóóó, szellemtant? Ez nagyon érdekesnek hangzik. Mármint a csillagtan is, csak érted... mindegy – barnáim továbbra is csillognak, mert bár a csillagtan is nagyon-nagyon izgalmasnak hangzik, azért a szellemek eléggé le tudják kötni a figyelmemet, ráadásul megmernék arra esküdni, hogy az üvegházamban is lakik egy, mert ha én egy növényt a padra teszek, az általában ott marad, mivel egy növény, aligha áll neki szaladgálni, de ezt inkább nem hozom fel, még a végén egyszerűen csak bolondnak néz. Ha eddig nem tette már meg, már csak az igen szokatlan ismerkedési módszeremnek hála. Pedig nem is akartam ma a szokásosnál furcsább lenni. Mindegy.
- Köszönöm – hálásan mosolyodom el felé. Benne van a top 5-ben, akik nem ragadtak le a nevemen, csak egyszerűen elfogadták, amiért tényleg nagyon hálás vagyok. – A vezetékneved franciásabb? Azt hiszed…? Ó – ajkaim elnyílnak egymástól, majd zavartan elmosolyodom. – Sajnálom – alsó ajkamba harapok. Ezek szerint érzékenyebb témát érintettünk, így nem is fejtegetem tovább. Követem Vivit, ahogy hátrafordul, barnáim akadnak meg Arionon, aki még mindig megtisztel minket a jelenlétével. Ha így folytatjuk, el fogok késni. Mindegy, valószínűleg már amúgy is hozzászoktak.
- Nem valószínű – billegtetem fejemet kicsit előre, majd hátra, végül visszaülök. – Ha engem keres, akkor csak berobban a házamba és kényelembe helyezi magát – nevetek fel halkan, mert ez sajnos ilyen. Illene hozzászoknom lassan, nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Abban biztos vagyok - akaratlan pillantok fel az égre, pedig, ha esetleg valakinek nem tűnt volna fel, akkor nappal van. De mindegy. Barnáimat vezetem vissza Vivire végül, mert még időben leesik, hogy most aligha láthatnék egyetlen egy csillagot is. Meglepő lenne. - Izgalmas lehet tanárnak lenni. Hogyhogy a tanítás mellett döntöttetek mindketten? - a kérdés lehetne kevésbé indirekt, de valóban érdekel, hogy őket mi vitte rá erre. Mármint gyerekek, fiatal felnőttek, valakik már felnőttek, akik az iskola falain belül tanulnak, nem is tudom, én nem tudnám magam elképzelni tanárnak. Valószínűleg ennek az oka az, hogy hamarabb elveszteném a fonalat, mint a diákok, akiknek magyaráznom kell, plusz ugye, semmiből nem vagyok kiemelkedően jó, amit átadhatnék az itt tanulóknak. Mugli anatómia - hiába egyezik meg a mágusokéval - meg kit érdekel, ugye, van szerencsétlen diákoknak így is elég baja.
Valami azt súgta, hogy a család témával igencsak beletenyereltem a dolgok kellős közepébe - szokásom -, így egyszerűen lépek tovább a témán. Nekem szerencsém van, ha a válást nem vesszük ide, de még azzal együtt is szerencsésnek érzem magam. Apámmal és Teóval az oldalamon megállíthatatlan vagyok, az ő motiválásuk nélkül nem hiszem, hogy itt tartanék az egyetemmel is. Halvány mosoly kerül fel ajkaimra, tekintetemben vidám csillogással pillantok Vivire, aprót bólintok a család téma lezárására. Nem mondja el, én pedig nem kérdezek bele ugye, ennyi jólneveltség még belém is szorult. Ha kialakul valami baráti kapcsolat féle köztünk, akkor majd megbeszéljük. Márpedig én nagyon reménykedem ebben. Mégis ki hagyja, hogy szó nélkül elbújjanak mögé?
- Merlinre! - csapok a homlokomra, páran felénk is fordulnak a csattanásra. Nem fontos. - Nem is gondoltam bele abba, hogy esetleg feltartalak. Ne haragudj! Így még többel jövök neked, mindenképpen meghálálom majd - alsó ajkamba harapva húzom fel kissé pulcsim ujját, majd pillantok karórámra. - Igazad van. Mennem kellene, mert még jobban elkések, mint amúgy szoktam - nagyot szusszanok, fejemet koccantom a hátam mögött elhelyezkedő kútnak, miközben az égre pillantok. Fussak vagy ne fussak? Ez itt a kérdés. Nagyot szusszanva nézek oldalra.
- Hálás vagyok mindenért, nagyon. Komolyan. Mindenképpen meg foglak keresni és megiszunk egy kávét. Vagy ebédelünk. Vagy vásárolunk. Hm... - szemöldökömet ráncolom, majd felnevetek. - Bocs, hajlamos vagyok elragadtatni magamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Sose lesz vége.
S
O
S
E
!
Én mondom neked...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Küldheted még párszor, szívesen elnézegetem

Úúú, én sajnos nem. :c Remélem nem tévedtél el, mert akkor nagyon kinevetlek csajom XD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Hogy te milyen hülye vagy XDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Tényként kezeli mindenki, feleslegesen is tagadnád... XD

Én is .-. ez tuti a magyar emberekbe van kódolva amúgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Pedig be kell látnod, hogy nagyon emlékezetes lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Teljesen átlagos napnak indult. Talán számíthattam volna valami meglepőre, mert túlságosan is normális volt, de nem számítottam, hanem naivan elhittem, hogy ennek így kell lennie. Amikor kopogtak, kicsavart testtel és orrom alatt morogva szuggeráltam az ajtót a kanapéról, hogy biztos csak képzelődöm, de nem így volt, ami meglepő. Feltápászkodtam, kitártam az ajtót a legcsövesebb szerelésben, amit ember el tud képzelni, és a pasi a kezembe nyomott egy istenes fekete tulipán csokrot. Felette kukkantottam ki kérdő tekintettel, hogy ez mégis mi, de a futár addigra sehol nem volt. Fekete tulipán. Nem köztudott, de a kedvenc virágom, évek óta szeretnék szerezni belőle gumókat is, erre a konyhaasztalon szemez velem franc sem tudja hány szál. Alsó ajkamat rágcsálva méregettem a csokrot, amikor feltűnt a kis üzenet. Rövid volt, lényegre törő, mégsem tudtam meg semmit azon kívül, hogy a Valentinom küldte. Akit elnyelt a föld február óta. Komolyan van pofája ennyi idő elteltével felbukkanni? Perceket toporogtam a csokor előtt dúlva és fúlva, kezemben a levéllel, és nem akartam elhinni. Nem is hittem igazából, egészen addig, amíg egyik reggel eljött a naaaagy nap.
Teó már a hetedik szettre húzta a száját, és még ő sem akarta elhinni, hogy ennyi idő elteltével bukkan fel a Valentinom, akinek az instrukció igen egyértelműek voltak. - Elmondanám neked, hogy ezzel rohadtul nem segítesz ám! Mit szólsz ehhez? - magam elé tartottam az egyszerű vörös ruhát, és komolyan majdnem könnybe lábadt a szemem, amikor bátyám rábólintott. Sietve kaptam fel magamra, igazgattam meg a tükörben, majd álltam neki a sminknek. Egy egyszerű tusvonal, szempillaspirál és egy bordó rúzs mindig a legjobb kombináció, még a pizzériába is. Csak nem megyek egy randira csövesként. Bár ki tudja... lehet a mamuszom kényelmesebb választás lenne, mint a fekete magassarkú. Hajamba lágy hullámokat csináltam, utolsó simítások, majd letéve a telefont nézegettem magam a tükörben még egy ideig, hogy rájöjjek, ez a szett sem az igazi, azonban amikor az órára néztem összesen 5 percem maradt, hogy a helyszínre érjek. A konyhába rohanva szinte letéptem az egyik székről a blézeremet, majd rohantam ki az ajtón. Végszóra érek a térre, kissé a szélén megállva szuggerálom a tömeget, táskámat magam előtt szorongatva. Igyekszem visszafogni magam, hogy az izgalom hatására ne harapjak alsó ajkamra, mert akkor vége a tökéletes rúzsnak, de olyan nehéz... Barnáim akadnak meg egy ismerős alakon, könnyed léptekkel, hajamat vállam felett dobom hátra és kezdek el óvatosan integetni.
- Arion! - csillannak fel szemeim vidáman, mert én nyertem. A Valentinom felbukkant, és Arionnak nem volt igaza. Ahogy közelebb érek pillantom meg a fekete tulipánt kezében, lassítok lépteimen, kezem esik vissza mellém, ahogy arcát fürkészem. Fekete tulipán. Éppen abban az időben, amit a levél is írt. Kiöltözött. - Ó, ne. Ugye nem azt akarod mondani, hogy... neeeeem! Az nem lehet! - ajkaim nyílnak el egymástól, közvetlen előtte torpanok meg. Könyörgő tekintettel pillogok fel rá, hogy mondja azt ez egy vicc, és ő másra vár. Hogy nem ő az én Valentinom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rohadtul nem akarom elhinni azt, ami most történik. Nem csak azért, mert Arion, hanem mert tényleg van arca arra, hogy ennyi hónap után feltűnjön, mint a Valentinom és villogjon itt nekem azzal a rohadt kártyával, meg fekete tulipán csokrokat küldjön a randi előtt, mintha ennél természetesebb dolog nem is lenne. Egyáltalán honnan tudja, hogy a fekete tulipán a kedvencem? Ez azért annyira nem volt lényegi információ kettőnk között a beszélgetéseink alkalmával, nem is emlékszem, hogy említettem neki, de... baszki! Nem ez a lényeg! Arion áll előttem, mint a Valentinom és ki is jelenti, én meg érzem, ahogy a pumpa megy fel az agyamban, lassan de biztosan, főleg, amikor megemlíti a kifogásokat, mert a Mr. Elfoglaltnak, csak most volt erre ideje, ami rendben van, még el is tudnám fogadni, de agyam folyamatosan pörög. És bármilyen meglepő, annyira nem vagyok ostoba, mint azt sokan hiszik rólam, így a képkockák elég hamar a helyükre kerülnek. Elveszem a felém nyújtott tulipánt és a kártyát, de nem pillantok Arionra, csak a kezemben tartott tárgyat szuggerálom, míg a virágot másik kezembe veszem. Ujjaim között forgatom azt, és ahogy visszapörgetem az eddig történt eseményeket, egyre nagyobb bizonyosságot nyer, ami csak fel-felbukkant bennem. De ez már nem csak valami felvetés, ez valóban így van, és az agyam még jobban kezd elborulni, ahogy az utolsó részlet is a helyére kerül.
- Az első találkozásunk... - barnáimat emelem a kártyáról Arionra, valami megmagyarázhatatlan tűz lobban fel bennük. - Az első találkozásunkkor te már tudtad, hogy itt vagyok, mégis játszottad a hülyét! Eljátszottad, hogy véletlen találkoztunk és fel sem ismertél! Most meg van pofád idehívni engem és benyögni, hogy te vagy a Valentinom, akire hónapokat vártam?! - hangom a végére válik kissé fojtottá, de nem szégyellem kiengedni a hangom, azonban még így sem olyan erős, mint amit alapvetően kiváltana belőlem ez most. - Közöltem veled az elején, hogy nem leszek a játékszered - csalódottság csillan barnáimban, ahogy Arion kezébe nyomom a rózsát és a kártyát is. Nem tudom mit hisz, nem tudom mit akar, de ez most nem egy olyan helyzet, amit tudni szeretnék kezelni. Hónapok teltek el, és bármennyire is tudom milyen, mert volt alkalmam megtapasztalni nem egyszer, az, hogy ennyi hónapon keresztül, sőt, még az első találkozásunkkor is úgy csinált, mintha... ez már valami másik szint. Nem szeretnék részt venni a játékaiban, nem szeretnék a játéka lenni, aki rögtön ugrik, ha szól neki. Nagyot szusszanok, barnáimat szakítom el róla és pillantok el egy másik irányba, amíg lenyugszom, mert minden érmének két oldala van, és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül. Elfelejthette volna, hogy ő nyert, elfelejthette volna a kártyát, és ezzel együtt a randit is. De nem tette. Hónapokkal később ugyan, de felbukkant és meg kell hagynom, hogy megadta a módját. Lehunyom tekintetemet, végül visszapillantok rá, elkapom kékjeit.
- Induljunk. Nem szeretném, ha miattam késnénk el - komoly arccal és tekintettel forgatom meg ujjaim között a tulipánt, amit visszavettem tőle, végül halvány mosollyal tűröm hátra fülem mögé hajamat és fűzöm be tincseim közé a virágot. - Köszönöm a csokrot - választ sem várva indulok el lassú, hosszú lépésekkel a pizzázó felé, mert csak nem illik elhagyni a randipartneremet, bármennyire is azt kellene tennem. Felbukkant, nem felejtett el, hiába telt el ennyi idő. Itt van. És ezt értékelnem kell, még akkor is, ha a szívem ugrik ki mindjárt a helyéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy érzem magam, mint egy átvert kislány. És ezzel igazából nem tudtam volna vitatkozni, mondjuk 8 évvel ezelőtt. Tökre meg is állta a helyét akkor, amikor gyerekek voltunk és Arion szervesebben az életem része volt, ahogy a játékaink sem voltak olyan komolyan véve, mint akár akkor, amikor először felbukkant az új életemben. Kölyök voltam én is, és ő is, a szájalások egymással inkább történtek dacból, mintsem komolyságból, hiszen egyikünk sem volt az, azt sem tudtuk, hogy kell annak lenni. Szóval gyerekek voltunk, és amikor elhívott magával az első – és utolsó – randinkra, nagyon félve mondtam igent. Jogos a kérdés, hogy egyáltalán miért volt igenleges a válasz, ami amúgy nagyon egyszerű; mert kíváncsi voltam. Valahogy ugyanúgy viselkedett velem mindig, mint másokkal, mégis másképp, és ezt nem tudom megmagyarázni. Ugyanúgy kaptam az alpári poénokat, a nem éppen burkolt és diszkrét célzásokat, mint a többi lány, de valahogy soha nem jutott el odáig, hogy be is vágja magát annyira, hogy sikerüljön bejutnia oda, ahova akart. Vagy nem akart, ez már részletkérdés igazából, és már nem is releváns, azonban ha akarnám sem tudnám elfelejteni azt az estét. Tényleg olyan csodálatos volt, mint ahogy az első alkalommal visszaadta az illúzióval, ha nem csodálatosabb, mert akkor valahogy tudtam Arionra úgy tekinteni, mint emberre, és nem egy kanos pöcsre. Az az este volt az a pont az életemben, amikor elhittem, hogyha ebből több is lenne, akkor nem bánnám meg, de rá pár napra Arion eltűnt. Szó nélkül, se puszi, se pá eltűnt és senki nem tudott semmit. Nem lehetett elérni, egyszerűen felszívódott, és olyan mérges voltam rá, mint még soha senkire. Akkor kívántam azt, hogy soha többet az életben ne találkozzak vele, mert nem érdemli meg, míg én igenis megérdemlem a nyugodt életet nélküle. Tartott, ameddig tartott, mert most megint egymás előtt állunk. És randizni készülünk, pedig én nem szeretnék erre randiként tekinteni. Nem érdemli meg, még akkor sem, ha az, ami történt, évekkel ezelőtt volt, mert még egyszer nem hagyom, hogy olyat tegyen vagy mondjon, amitől elhiszem azt, hogy én valóban más vagyok. Mert nem vagyok.
Csalódottságtól csillogó barnáimmal figyelem, ahogy beszélni kezd. Arcomra semmi nem ül ki, semlegesen hallgatom végig, hogy ő mennyire véletlen licitált rám. Elhiszem neki, mégis eléggé szkeptikusan állok ehhez az egészhez, és baszki, rohadtul nem róható fel nekem! Sőt, ha nem csatos cipő lenne rajtam, simán megcsapkodtam volna vele, még utána is hajítom, ha nagyon szükséges, de nem tettem, úgyhogy nagyon ügyes vagyok. Meg felnőtt nő, aki az Eridont vezeti, de ne menjünk bele mélyebben. És tényleg ő a Valentinom. A kártya, a tulipán, az, hogy kiöltözött, hogy itt van az időpontban, amit nekem írt le a kártyára. Merlinre, tényleg ő az. Akaratlan harapok alsó ajkamra, amikor közli, hogy hiába tűnik játéknak, egyáltalán nem az. Valóban így lenne? És higgyem is el neki, hogy valamiért rohadtul játéknak tűnik, amit annyira, de annyira szeret űzni mindenkivel, de ez most véletlenül sem az? Elég vékony jégen táncolok, mégis beljebb megyek, hogy elindulhassak a helyszín felé, immár a hajamba tűzött tulipánnal. Meg kell értenem. Nem felejtett el, hanem itt van, és be szeretné tartani azt, amire a licitet tette. Rendben, csináljuk. Vagyis…
– Óóó, oké – fordulok vissza felé kis pírral arcomon, majd a felém nyújtott karra pillantok. Nagyot szusszanva karolok belé, hogy elindulhassunk a bárhova is. – Csak abban reménykedem, hogy a kiválasztott helyhez nem öltöztem alul vagy túl. Most ezen fogok izgulni, amíg ki nem derül, hogy hova viszel – elhúzom számat, de ajkam szegletében bujkál a mosoly, ahogy felpillantok Arionra. Könnyedén lépkedek mellette, majd a hopponálási ponthoz érve, kissé közelebb araszolva hozzá és pontosan követve az utasításait érkezünk meg Pestre. Legalább az már biztos, hogy az országot nem hagytuk el, ami plusz pont. Ha esetleg balul sülne el a mai este, mit tudom én, Bécsből például, sokkal nehezebb lenne a hazajutás.
– Most márt tényleg elmondhatnád hova megyünk, mert kezdek nagyon izgulni – felszegett állal, egyenes háttal, éppen megfelelő hosszúakat lépkedve mellette közlöm a tényt. Hangom bársonyosan cseng, mint egy felnőtt nőnek, pedig szívem ugrik ki a helyéről lassan, mert elképzelésem sincs hova tartunk, de kitartóan, karjába karolva követem őt, és a bennem tomboló tinilányt igyekszem elnyomni. Szerintem elég jól megy eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bármennyire is azt tartanám a legjobb és legkönnyebb megoldásnak, ha jól megcsapkodnám, majd ott hagynám, hogy menjen el magával enni, nem vagyok rá képes. Azt érdemelné, de három szempontom is van, ami miatt nem tudom megtenni. Először is az egyik legfontosabb, hogy bár valóban hónapokat vártam rá itt van, másodszor, hogyha már ennyire összeszedtem magam és igenis kitettem magamért, ráadásul nem is késtem, nem hagyhatom kárba veszni. A harmadik, és a legfontosabb mind közül; éhes vagyok. Merlinre, tényleg az vagyok és nem foszthatom meg magam egy jó evéstől. Soha nem is tettem, és nem most akarok neki állni, bár kár lenne tagadnom, hogy valóban kitettem magamért ruhaválasztás szempontjából is, plusz szerintem tök jól nézek ki ma, úgyhogy hadd mutogassam végig Pest utcáin, ahogy azt kell. Ne felejtsek el majd küldeni képet Beliánnak, hogy megerősíthessen abban mennyire jól nézek ki, és ne nézz így rám, mert te is ezt tennéd, és tudom, hogy jól esne a lelkednek a pozitív visszajelzés. Nem feltétlen Beliántól, de a lényeg szerintem így is meg van és tökre érthető is.
Valóban nem túloz, tényleg hamarosan kiderül, hogy az öltözékem megfelel-e majd a helynek, de én akkor is képes vagyok ezen izgulni, amíg oda nem fogunk érni. Nőből vagyok, és ezek nagyon fontos szempontok, mert a levél, amit írt, annyira nem tért ki arra, hogy mégis hogyan öltözzek, mert például a pizzériába, ha Belián dolgozik, akkor simán átbattyogok a mamuszomban és teljesen csövesbánatban, mert ő Belián. Valószínűleg fog látni rosszabbul is, ha egyszer eljutunk odáig, hogy sikerüljön elrángatnom vásárolni magammal, mert valamelyik nap megint a lakótársa pólójában billegett be az üvegházba. Komolyan kikészít ezzel, bár azért vicces. Barnáimat emelem fel Arionra, amikor elhagyja ajkait a falatozó szó és halkan kuncogok fel. Rendben, tehát étterembe megyünk, amihez éppenséggel a ruha lehet, hogy kicsit kihívó vagy éppen tényleg alul öltözött, de ezen már aligha változtathatnék, maximum úgy, ha gyorsan beugrok valahova venni valami göncöt. Amiből mindenki tudja, hogy nem lenne a végére vacsora, szóval csak elmondok magamban egy imát, hogy jó legyek így. Először Arion arcára pillantok ismét, majd az irányba, amerre mutat. Ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy meglátom az éttermet, lépteim automatikusan lassulnak le kicsit, de végül összeszedem magam és ismét mellette lépkedek, mintha mi sem történt volna. Tekintetem csillan fel, ahogy egyre közelebb érünk és nem győzöm mindenfelé kapkodni barnáimat, hogy mindent magamba szívjak. Baszki, utoljára anyámmal voltam hasonló étteremben, Kolumbiában.
Zavartan húzom lejjebb magamon a blézert szabad kezemmel, valahogy furcsa érzés kerít hatalmába az egész randival – ami nem is randi igazából – kapcsolatban. Nem kellene itt lennem, mert olyan életidegen a helyzet azokhoz képest, amiket átéltünk már együtt, hogy valahogy nem tudom kezelni. Innen már aligha lehetne betolni egy hátraarcot, szóval Arion karjába kapaszkodom kissé erősebben és felszegett állal követem az étterembe, ahol rögtön eligazítanak minket és a teraszra vezetnek, hogy elfoglalhassuk az asztalunkat. Zavartan toporgok pár perc erejéig az asztal mellett, végül nem bírom tovább és csillogó pillantásomat emelem – mély sóhaj – a Valentinomra.
– Erre megérte várni Arion – mosolyodom el óvatosan felé. – Nagyon szépen köszönöm, igazán kitettél magadért és ne haragudj, amiért az elején kicsit… kiakadtam – azért annyira nem kell komolyan venni azt a kiakadást, mert ha nem emberek között lettünk volna, valószínűleg tényleg megcsapkodom, így még visszafogott is voltam. Blézeremet gombolom ki, táskámat a székre teszem, majd könnyed mozdulattal veszem le magamról. Hajamat dobom át vállamon, nagyon figyelve arra, hogy a tulipán véletlenül se essen ki belőle, majd óvatos mosollyal ajkaimon teszem a széktámlájára. Esélytelen, hogy fellógassam, mert meggyűrődik, szóval be kell érnem ennyivel. Előre esett tincset tűrök fülem mögé, végül teljes valómba felegyenesedem és Arionra pillantok.
– Kicsit jobban belegondoltam, és egyébként tökre megérdemeltél volna egy nagyobb kiakadást is – szemtelen mosolyt villantok felé, majd helyet foglalok. Akkor kezdhetjük a randit a Valentinommal. Készen állok. Gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdésre minimálisan ugyan, de azért megráng a szemöldököm. Mi az, hogy meddig? Nyilvánvalóan nem fogom bevallani, hogy sokkal többet készültem erre a randira, mint az indokolt lett volna, mert azt hittem, hogy egy idegennél kell bevágódnom, így érthető, amiért odatettem magam. Rendben, bevallom, hogy ez most eléggé úgy hangzott, hogyha tudom, hogy Arion a Valentinom, akkor nem teszem magam oda ennyire, de… igazából így van. Mármint ő Arion, látott már mindenhogy, bár talán ennyire nőiesnek még sosem, mégis úgy érzem, hogy előtte és neki nem kell úgy odatennem magam, mint másoknak, hiszen elég sok mindenben részt vettünk már együtt, és ha nem is éltünk át hiper fontos dolgokat egymással, akkor is az életem része volt nagyon sokáig, így nem hiszem, hogy tudok neki újat mutatni. Bezzeg ő tud, ahogy az étterem felé lépkedünk, és automatikusan lassulok le, mikor meglátom, mert egyszerűen nem akarom elhinni, szavakba is öntöm a meglepettségemet, és csak reménykedem abban, hogy az egója most kimarad ebből, és nem kell ezt hallgatom egész este, hiszen Weiss Arion a tökéletesek tökéletese ismét beletrafált abba, hogy hogyan nyerje el egy nő tetszését. Meglepő lehetne ez a tény, csak nem az. Ennek még egy olyan megedzett nő is – főleg Arionnal szemben –, mint én, sem tudna ellenállni, és sajnos el kell ismernem, hogy valóban beletrafált. Mosolygok, csillogó tekintettel pillantgatok ide-oda, amíg az asztalunkhoz vezetnek minket, az izgalom járja át minden porcikámat. Ami nem jó. Egyáltalán nem. Nem kellene izgatottnak lennem, ez egy egyszerű vacsora egy régi ismerőssel, nem egy randi. De mégis minden sejtemet az izgalom járja át, és amennyire nem akartam elhinni, hogy végig ő volt az, most annál jobban kezdek neki örülni, és csak hagyni akarom, hogy az este vigyen oda, amerre akar. Lehet még a végén jól is fog elsülni az egész, és a legvidámabban fogom elcsevegni Beliánnak a telefonba, hogy mi történt a randin. Ami nem randi. Csak egy vacsora. Egy a biztos, hogy a gondolataim az izgalom hatására valószínűleg, de megint csaponganak ide-oda, nem is akarom őket megállítani, csak akkor szakadok ki belőlük, amikor meghallom Arion hangját, aki tutira mondom nektek, hogy nekem beszél. Gyermekien csillogó barnáimat emelem fel rá, szélesen elmosolyodom, de még mindig annyira a hely hatása alatt vagyok, hogy érdemleges választ aztán hiába vár tőlem. Mindössze annyi telik tőlem, hogy blézeremet levegyem, és amikor ismét meghallom a férfi hangját, arcomra pír kerül. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy felpillantok rá, miközben ő kihúzza a széket nekem, de nem bírok megmozdulni, csak figyelem az arcát, és hallgatom a szavait. Pár másodpercre veszek el csupán az engem figyelő kékekben, de ez a pár másodperc hosszú éveknek tűnik, az idő is mintha lelassult volna, mikor végre összeszedem magam annyira, hogy elszakítsam róla barnáimat. Aprót köhintek, majd mozdulok, hogy leüljek végül, ám ő kézen csókol, kihúzza a széket, és kell egy kis buffering idő, amíg fel is fogom, hogy mi történt, majd végre helyet foglalok. Ez az este egyre különösebb, én pedig egyre jobban izgulok valamiért. Végül megemberelem magam, fejemet emelem fel, hogy elkapjam pillantását, amikor ő is leül.
– Köszönöm a bókot, jól esik – mosolyodom el halványan. – Adtál okot legalább arra, hogy felhúzzam ezt a ruhát – alsó ajkamat harapom be, amikor eljut a tudatomig, hogy mit is mondtam, mert ismét előbb járt a szám, mintsem átgondoltam volna a mondandómat. Ez most teljesen úgy jön le, mintha csak miatta vettem volna elő, ami végül is így van, de én meg nem tudtam, hogy ő a Valentinom, szóval nem értheti félre, nem? Megint csak én gondolom túl? Valószínűleg, de még mindig zavar, hogy az izgalom fel-felcsap bennem, ahogy a nevető Ariont figyelem, aki velem szemben ül. Valamiért nem akarom elhinni, hogy valódi. Lehet hozzá kéne vágnom valamit, és ha átmegy rajta, akkor nyilván nincs itt, ha meg nem… na igen. Egy ilyen helyen lehet ezt mellőzni kellene. Mélyet sóhajtok, lábamat vetem keresztbe az asztal alatt.
– Tényleg szólhattál volna előbb. Ha ez a… bármi, nem is történik meg előbb, de legalább tudtam volna, hogy te vagy – fogalmam sincs miben lett volna egyszerűbb, vagy könnyebb, de legalább tudtam volna, ami meg jól esik a lelkemnek. Mindig jól esik, ha valamit tudsz, nem? – Te csak ne aggódj miattam Arion, ha már eddig várattál, akkor az a minimum, hogy kieszlek a vagyonodból. Még ha ez lehetetlennek is tűnik, ami késik az nem múlik, szóval kösd fel a gatyád! – szemtelen vigyort villantok, majd halkan nevetek fel, miközben magamhoz veszem a másik itallapot, másik kezemmel igazgatom meg a tincseim közé fűzött tulipánt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyszerűbbre. Ez mégis mit jelent? Mi az, hogy egyszerűbbre? Már tényleg elnézést kérek, de bármilyen hihetetlen, még ha ő nem is tapasztalta eddig, vagy nem ilyen formában, de nő vagyok, aki igenis ad magára és szereti a divatos ruhákat. Eddig nem érdemelte ki, hogy meglássa ezt az oldalamat, de nehogy már egyszerűbbre számítson. Normális esetben sértődötten vágnék valamit a fejéhez, ami zsigerből jön, de a helyzet egyáltalán nem normális, így lemondok erről, még arra is képes vagyok, hogy arcomra ne üljön ki az elégedetlenség, így a szemöldököm sem szalad ráncba. Fejlődőképesnek mondanám magam. Sőt, most büszke is vagyok.
– Jól esik a lelkemnek, hogy sikerült meglepni – egy halvány mosolyt eresztek meg neki, pedig a bögyömben van a megjegyzése elég erőteljesen, és még az sem javít a helyzetén, hogy kacsintgat. Komolyan úgy érzem, hogy valami párhuzamos világba kerültem, ahol Arion normálisan viselkedik. Valami nem stimmel, de még nem jött el az ideje annak, hogy rákérdezzek, esetleg valami tudatmódosító hatása alatt áll-e, és azért ilyen elviselhető jelenleg, vagy más áll a háttérben. Mert, ha más, és az, amire gondolok, akkor azon nyomban megszakítok minden kapcsolatot vele. Felnőttünk, ne menjünk már csak a szexre ennyi év elteltével is, mert tényleg sírva fakadok. Ám sírás helyett, szemeim kerekednek ki, ahogy Arionra emelem őket, mert az elhangzott mondat, valahogy… életidegen. – Túl jól? Mi az, hogy túl jól? – nevetek fel zavartan, barnáimat szakítom el róla, félre is nézek inkább, mintha a másik asztalnál lévő, kiskosztümös nő valami borzalmasan érdekes dolgot csinálna azzal, hogy egyszerűen ül, és eszik. Nem jöttem zavarba, most kivételesen nem pirultam bele a mondatba, csak nem tudok vele mit kezdeni. Mint mondtam; életidegen. Nem tudok rá reagálni érdemben, semmi értelmeset nem tudok rá reagálni, így marad a visszakérdezés, mintha először nem értettem volna meg, pedig nagyon jól hallottam, amit mondott.
– Hívd, aminek akarod – pillantok vissza rá orromat ráncolva. Számomra akkor sem randi, képtelen vagyok eltitulálni annak. Hivatalosan az, mert így volt meghirdetve, erre nyert meg, de akkor is… nehogy már! – Az fontos, hogy akkor nem így – forgatom meg szemeimet rosszallóan. – És valószínűleg megjelentem volna, de csak azért, hogy megdobáljalak, kiabáljak veled, hogy mekkora bunkó voltál velem, majd otthagytalak volna. De végül is, igazad van, majdnem ugyanaz lett volna a forgatókönyv – mosolyodom el szélesen felé. Valószínűleg az egész a meglepetésre ment ki, ez rendben is van. De miért is volt olyan fontos egyébként, hogy tutira megjelenjek? Mármint, ha nem jelenek meg, mert bunkó volt, akkor az miért olyan nagy baj? Valószínűnek tartom, hogy másodperceken belül talált volna valakit, aki beugorhat helyettem, csak vacsora helyett, az asztalra dobálta volna fel. Kinek mi minősül randinak, ugye.
– Csak egy müzlit reggeliztem, hogy annyi pizzát tudjak enni este, amennyi belém fér, szóval… simán megeszem a nadrágodat is – határozottat bólintok, mert ezen aztán ne múljon a hasam boldogsága. Taktikusságnak hívják ezt, mert nem kockáztathattam meg, hogy pont pizzából ne tudjak annyit enni, amennyi belém fér. Részletkérdés, hogy totálisan más lett a vége, mint amire számítottam, de a meglepetés ereje. Talán még mindig tart. – A bor tökéletes, ha száraz vörös – emelem fel mutatóujjamat, majd Arion leadja a rendelést közben az asztalunkhoz lépő pincérnek, én pedig elégedetten mosolyodom el. Száraz vörösbor. Tökéletes választás, ha le akarsz varázsolni a lábamról. Még jól is fog esni, mert ezt az estét aligha bírnám ki narancslével. Mondjuk azt is innék most, de szigorúan 100%-osat. Baszki, most ezt miért kellett?!
– Ez lenne a kellemesebb téma? – ráncolom szemöldökömet. – Pedig lehet azzal kellett volna letámadnod már az elején, mert még mindig teljesen kretén. Nem tudom, mit tudnék vele még kezdeni. Mindent elmondtam neki többször is, de tényleg egyik fülén be, a másikon meg ki. Nagyon bosszantó – fújtatok egyet mérgesen, mielőtt folytatnám. – Pedig látom rajta, hogy felfogja a szavaimat és érti is őket, mégsem tesz semmit – hangom halkul el a végére, mert tényleg nem értem, és rossz így látni a testvéremet. Észre sem veszem, de jobb kezem mozdul, hogy megigazgassam a tulipánt, mintha attól félnék, hogy elhagyom, még úgy is, hogy egyáltalán nem is mozgunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem mondok újat azzal annak, aki ismer, hogy késős vagyok, de erről most esküszöm nincs szó. Úgy pattant ki a szemem reggel 6-kor, mint annak a rendje. Már előző este összepakoltam, így csak átnéztem mindent még egyszer, mert a tértágított táskában azért történhetnek balesetek, de véleményem szerint tényleg minden benne van. Hümmögve párat, a pálcámat fokozottan szorongatva ujjaim között, nehogy otthon hagyjam, mert nem lenne vicces egy ilyen kiránduláson, indulok el az iskola felé. A végére szinte már futólépésben, mégis hatalmas mosollyal ajkaimon közeledek a találkozó pont felé. Messziről integetek Vivinek, mint akinek teljesen elmentek otthonról, már-már ugrálva érkezem mellé. Hangosan és vidáman köszönök mindenkinek, aki már jelen van, de mielőtt barátnőm bármit is mondhatna emelem fel mutatóujjamat, hogy várjon egy pillanatot. Nagy bőszen állok neki turkálni a táskámban, amíg egy diadalittas mosollyal ajkaimon emelem ki belőle a termosztátot.
– Szia! Bocsánat, csak elfelejtettem volna, hogy hoztam neked – nyújtom felé vidáman. – Lehűtött menta és citromfű tea, egy kis gyömbérrel, hogy ne tedd tönkre az idegeidet az idegeskedéssel – lehet egy kicsit álszent vagyok, mert én is mindjárt kiugrok a bőrömből annyira izgulok, mert bármi történhet, de tényleg bármi, de ha Vivi nyugodt marad, akkor talán én is. Ezt az elvet szeretném követni végig, hogy felnőtt fejjel és higgadtan tudjuk kezelni az esetleges váratlan helyzeteket. Mert bármennyire is nem akartam belátni, tuti lesznek meglepetések, de megnyugtat, hogy legalább egy olyan felnőtt van velünk, aki ért a szellemek nyelvén. Mármint szó szerint értendő.
– Nem kell izgulnod, jó? Minden rendben lesz, ebben biztos vagyok – bátorító mosolyt küldök felé, majd végre a diáksereg felé fordulok, hogy szemügyre vehessem őket. Merlinre, folyamatosan mosolyoghatnékom van, mert annyira izgalmas az egész! Le kellene higgadnom…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azért azt kötve hiszem, hogy belejönnék bármibe is, ami Arionhoz köthető. Szinte már a mellette való létezésről is lemondok, amikor a közelemben van, mert fogalmam sincs, melyik pillanatban fog annyira felidegesíteni, hogy hozzávágjak valamit, majd mint egy díva, felszegett állal tudjam ott hagyni. De ma más. Valami nem stimmel, de ha fegyvert tartanak a fejemhez sem tudom megmondani, hogy mi az. Talán minden túl hétköznapi? Nem megszokott tőle, sőt… Merlinre, egyáltalán nem megszokott, hogy valami hétköznapi legyen, ami Arionhoz köthető, így szerintem érthető is, hogy a hirtelen felvillanó gondolat hatására pár másodperc erejéig szuggerálom összeszűkült szemekkel. Rendben, ez igazából annyit jelent, hogy fel kell készülnöm lelkileg arra, hogy diszkréten, mégis hatásosan, nőiesen, de határozottan küldjem majd el melegebb éghajlatra, amikor bunkózni kezd. Mert tuti el fogja kezdeni, csak idő kérdése, és én leszek olyan kedves, hogy kivárom. Ám egyelőre csak megforgatom szemeimet, amikor nagyon kedvesen elmagyarázza nekem a túl jól kifejezés jelentését. Haláli édes vagy, Arion, komolyan.
- Nem mintha megérdemelnéd, hogy velem menj el randevúra - igencsak királynős mozdulattal dobom hátra barna fürtjeimet vállam felett. Kissé előredőlök, könyökömön támaszkodom meg, ahogy összekulcsolt ujjaimat támasztom állam alá. Egy szemtelen, féloldalas mosoly kerül ajkaimra, miközben le nem veszem barnáimat Arionról, mondhatni, hogy elveszek a kék tekintetében, de mindenki tudja, hogy hazudnék. Sokkal több kellene ennél ahhoz, hogy ne úgy tekintsek Arionra, ahogy eddig tettem.
- Arion… - komolyodom el azonnal, az eddig ajkaimon pihenő mosoly azonnal eltűnik, ahogy elkapom kékjeit és nem eresztem őket. Most tényleg el akarok veszni bennük. - Szeretek veled lenni, de mindig tartok attól, hogy mikor rontod el. Bírom a társaságod, csak soha nem tudom éppen milyen passzban vagy és hogy álljak hozzád. Valamikor belefáradok a klimaxos hangulatingadozásaidba - és mostanában, ahogy a semmiből megint az életem része lett, csak még jobban nem tudok rajta kiigazodni. Nem, nem kell félreérteni, szeretem, hogy kiszámíthatatlan, hogy soha nem tudom mit fog tenni vagy mondani, de valamikor az embernek jól esik a pihenés, és nem arra vágyik, hogy azt hallgassa, amit éppen a másik talál benne hibát. Mert mindig van valami olyan, ami nem jó. Könnyedén legyintek a desszertes megszólalásra, mert bizony most elkaptam, és nem vagyok hajlandó leakadni a témáról, amíg meg nem beszéljük.
- Nehogy félreérts - emelem fel tenyeremet felé állam alól. - Kedvelem, hogy állandóan meglepetést okozol, egyszerűen nem akarom, hogy megismétlődjön az, ami évekkel ezelőtt. Még akkor sem, ha mindketten változtunk - csillogó barnáim árulnak el, hogy mégis mennyire őszintén beszélek most vele. Lehet, hogy neki csak egy voltam a sok közül, de én tényleg elkezdtem iránta érezni valamit, ami elég hamar csapott át utálatba, majd semlegességbe, de akkor is elindult az a valami. Amit nem akartam, és nem akarom, hogy most újra megtörténjen, mert valamiért Arion köré úgy gyűlnek a lányok folyamatosan, és olyan gyorsan kezdenek el érezni iránta valamit, hogy az szinte már fájdalmas. Talán azért, mert olyan elérhetetlen? Fene sem tudja, de nem fogok ugyanabba a hibába esni.
- Áldásom rá - szusszanva dőlök hátra. - Lehet tényleg arra van szüksége, hogy egy régi jó barátja mondja el neki a tutit - aprót biccentek is, ahogy a pincér, asztalunkhoz érve, rögtön neki áll kitölteni a bort. Egy halk köszönöm után fordulok vissza Arion felé. Gondolkodás nélkül koccintom poharamat az övéhez, megtartva végig a szemkontaktust, majd szinte csak belenyalok az italba. Lehunyom szemeimet pár másodpercre, ahogy kiélvezem az ízt, majd felpillantok.
- Nem tudom, egyszer csak beütött a krach és még a lehetőség is nyitott volt, szóval éltem vele - vonom meg vállaimat óvatosan. - Menj egy táncosnak. Mint a Magic Mike-ban, tudod, basszusos zenére vonaglani, miközben vetkőzöl és megmutatod a tökéletesen kidolgozott izmaidat - mielőtt kitörhetne belőlem a nevetés, csak egy visszafogott mosolyt takarok el a pohárral, ahogy kortyolok belőle. Barnáim is mosolyognak, de ennél jobban eszemben sincs elrejteni, hogy mennyire jól szórakozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ja, mert a virággal mindent meg lehet oldani. Még akkor is, ha fekete tulipán volt ráadásul, amit annyira szeretek. Nem, akkor sem ez a mérvadó abban, hogy mégis mennyire cukin oldotta meg a randevúra hívást, mert egy ilyen kedvesség nem feledteti el velem az ezeket megelőző sok bunkóságot, amit valamikor szó nélkül, valamikor kicsit hevesebben fogadtam. Nos, maradjunk annyiban, hogy talán már képes voltam olyan jellemfejlődésen átmenni, ami megakadályozza, hogy itt is lekapjam a magassarkút a lábamról és hozzávágjam Arionhoz. Mert felnőttem. Plusz, ma mindenképpen csodálatosnak kell lennem, hogyha ennyire jól haladtam eddig a meglepetésekkel, akkor ne most rontsam el. Szóval a terv az, hogy én is igyekszem elnyomni a heves reakcióimat bizonyos helyzetekre, mert az egyikünknek sem lenne jó, főleg nem nekem, amikor éppen egy erős, határozott, magabiztos és felnőtt nőt kellene alakítanom. Vagyis… nem is alakítanom, mert az vagyok. Tehát, mint egy igazi felnőtt nő, csak megforgatom szemeimet, aprót kortyolok a borból, de mást nem reagálok neki. Még csak azt kéne.
- Már bocs, de a múltbéli viselkedésed miatt, még mindig neked kell a bocsánatomért esedezned, nem fordítva, szóval… - éppen hogy előre mozdulva fekszem rá jobban kicsit az asztalra. - Szedd össze magad és ne csak ma legyen jó napod - kacsintok rá, majd kecses mozdulattal ülök vissza. Bal kezemmel nyúlok a tulipánhoz, kicsit hátrébb igazgatom, majd hátradőlve kortyolgatom tovább a bort, mintha mi sem történt volna. Szemöldököm rebben meg a pohár fölött, ahogy kijelenti, érti, mire célzok. Na már most, ezzel kapcsolatban akadnak fenntartásaim, de tényleg őszinteséget látok az arcán, ami két dolgot jelenthet. Egy, borzasztóan jól tud hazudni, vagy kettő, tényleg őszinte velem és most nem próbál meg átrakni a palánk túloldalára. Mint minden, ez is ki fog derülni előbb vagy utóbb, én pedig megvárom. Erre megéri várni.
- Felőlem az asztalt is ráboríthatod, hogy felfogja, amit mondasz neki - vonom meg könnyedén vállaimat, miközben az asztal alatt jobb lábamat lendítem át a balon. Nekem már teljesen mindegy, hogy ki és milyen módszerrel próbálja meg bemagyarázni annak a kreténnek, hogy csináljon már valamit, csak legyen hatása, és történjen meg, mert ez így tarthatatlan, és rossz érzés ilyen kiszolgáltatott helyzetben látni a bátyámat. Tényleg ilyen sok mindent képesek elviselni az emberek a szerelemért?
- Krach nélkül is szoktam segíteni - már, ha kérnek belőle. Ha nem… akkor is hajlamos vagyok rá, de általában, ha a türelmem engedi, akkor megvárom, amíg segítséget kérnek és nem nyomom magam mások arcába idő előtt. Halkan nevetek fel Arion reakcióján. Pedig lássuk be, nagyon megnézném táncikálás közben, miközben dobálja le magáról a ruhát. Olyan életidegen lenne, simán megérné.
- Mit szólnál ahhoz - dőlök előre hirtelen, barnáim csillogása, valamint ajkaimon pihenő féloldalas és huncut mosoly elárulhatja, hogy valami teljesen máson pörög már az agyam, mint amiről eddig beszéltünk. - Ha a lábaid felpakolása helyett fognánk magunkat, hagynánk a vacsorát és csinálnánk valami izgit? - meglepő lehet, hogy nem tudok megülni a seggemen, de igazából egyáltalán nem az. Az a csoda, hogy eddig bírtam a véremmel, és semmi barom ötlet nem jutott eszembe. Oké, egészen eddig, de egész jó arány, ahhoz képest, hogy rólam van szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

És mekkora szerencséje is van, hogy nem volt szó arról, hogy fordítva. Meg is lepődtem volna, ha az egészet visszaforgatja, amikor pontosan tisztában van vele ő is, hogy azért repült felé nem egyszer pár tankönyv, mert egy bunkó volt. És a legrosszabb, hogy a végefelé már tudtam, mennyire élvezi ő ezt, már direkt húzta fel az agyamat, de én meg nem gondolkodván adtam meg neki mindig azt, amit akart. Hogy kiakadtam és ki is mutattam. Ennek így semmi értelme nincs, mert el kell engednem a múltbéli sérelmeket. Régen voltak, mindketten megváltozunk, és mantrázom ezt magamban rendesen, mert ha nem teszem, csak visszakerül belém a félsz, hogy mikor ismétlődik meg az, ami akkor. Bár erre igen kicsi esélyt látok, mert jó reggelt kívánok, bármennyire is hihetetlen, tényleg felnőttem. Vannak olyan emberek, akik mellett nem kell felnőttként viselkednem, és ezt ki is használom, de az egyetemen, a klinikán megkövetelik tőlem, hogyha a fehér köpenyt viselem, akkor méltó is legyek rá. Pedig egyébként az csak egy fehér köpeny, semmi extra, és valahogy automatikusan van kórház illata. Szeretem.
- Remek motivációs tréner lennék - bólintok egy határozottat, miközben halvány, mégis elégedett mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy Arion nagyon-nagyon próbálkozik a szemembe nézni, miközben előrébb dőlök, és ügyes fiú, mert félig-meddig sikerül is neki. Büszke vagyok rá, még akkor is, ha ennél indiszkrétebben nem is tudta volna megbámulni a melleimet. No nem mintha ez a ruha olyan rengeteget takarna, kicsit alulöltözöttnek is érzem magam, de üsse kő, simán belefér, főleg, hogy a terv lassan, de biztosan kezd körvonalazódni kusza gondolataim között.
Halkan kuncogok fel, mert valószínűleg ő sem hiszi el, hogy ennyire nem drasztikus. Sokat változott ő is, bevallom, de vannak olyan dolgok, amik nem változnak egy emberben, és ahogy Arion megtartotta a drasztikusságát, úgy a türelmetlenségét is. Csak arra várok körülbelül, hogy mikor fog kirobbanni belőle az, mennyire utálja ezt az egészet, és takarodjunk innen. Ám ehelyett ismételt halk kacajt engedek meg magamnak, hiszen akaratlan kúszik be a gondolataim közé a kép, ahogy Arion a Magic Mike zenéjére vetkőzik. Az a legnagyobb bajom ezzel, hogy leveszi a pólóját és vége, mert látod? Ennyire lehetetlen elképzelni a pasit ezt megcsinálni. Még az én fantáziámnak sem megy, de nem is kell neki sokáig próbálkoznia, mert a már kiteljesedett ötlet egy szeletét dobom fel Arionnak, aki kapva kap az alkalmon. Elégedett vigyorral fogadom a felém nyújtott blézert, hagyom, hogy vállamra hajtsa, eligazgatom azt, majd felpillantok rá.
- Kéne venni út közben bort - indulok el kifelé elnyújtottabb léptekkel, mint ahogy jöttünk. Vállam felett pillantok hátra, szinte már csábosan Arionra. - Meg egy szelet pizzát, mert attól még, hogy feldobom az estéd, még éhen halok - és ennyit a csábosságról. Szemtelen vigyorral ajkaimon surranok ki az étteremből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Igen hamar túl tudom tenni magam a rúdon ficánkoló Arion látképen, ahogy a tökéletes ötletem elindult, majd formálódott még kicsit, végül kiteljesedett. Csak egy szemforgatással és egy nőies legyintéssel reagálom le, mert tényleg tök jó motivációs tréner lennék szerintem. Bár lehet erről Belián például máshogy vélekedne, mert amikor átjön a gyógynövénytannal, hogy kezdjünk már vele valamit, szuggerálom pár másodpercig a könyvet, mint aki ért hozzá, végül bedobom a kávé ötletét, az nem éppen motiválás, ugye? De hé, a kávét mindig elfogadja, boldog lesz tőle, kicsit leülünk dumálni, aztán mehet haza, hogy harminc perc múlva jöjjön vissza, mert nálam felejtette a könyvét. Merlinre, de szeretem azt a srácot.
Szkeptikus pillantást engedek meg magamnak Arion felé, mielőtt válaszolnék, immár az étteremtől messzebb. - Feladom, hogy olyan estét csináljak neked, amit sosem felejtesz - kacsintok rá, mielőtt felnevetnék. - Nagyon bejön, hogy én okozok neked meglepetést - nos, kár lenne tagadni, de eddig, bármikor is találkoztunk, általában ő lepett meg engem, és éppenséggel az mindegy, hogy mivel. Valamikor azzal, hogy egyszerűen megjelent nálam, azzal, hogy megszólal a hátam mögött, a telefonomat meg eldobom a kezemből, azzal, hogy gentlemant játszik és odaadja a kabátját egy hűvösebb éjszakán. Igen. Arion tele van meglepetésekkel, de most az én kezemben van a gyeplő és úgy szeretném kihasználni, hogy soha ne felejtse el. Valószínűleg nem is fogja megtenni, mert amilyen elmebeteg vagyok, tutira megjegyzi, vagy már csak azért is, mert én csináltam.
Alsó ajkamra harapva figyelem, ahogy rágyújt, majd jön a kérdés, hogy hogyan oldjuk meg, miközben ő blázol. Komolyan most kell rágyújtani? Merlinre, örüljön, hogy nem nyomom el a homlokán, pedig... de nem. Érett és felnőtt nő vagyok, aki nem akad ki ilyeneken, bármennyire is megtenném. Gondolkodás nélkül támasztom meg csípőmet Arion oldalán, hogy lehajoljak és a magassarkú cipőt csatoljam le a lábamról. Nyelvem hegyét is kinyújtva koncentrálok, majd amikor mindkettő lekerül, elégedetten szusszanva pillantok fel Arionra jelentőségteljesen. Lehajtom fejemet, ahogy közelebb húz magához, szinte zavarban vagyok, miközben felsandítok rá, akaratlan tűrök hátra egy tincset fülem mögé, halovány mosoly játszik ajkamon.
- Összeszedek mindent, te menj a ponthoz, ott találkozunk - hangom halk, szinte már egércincogáshoz hasonlít, ahogy ellépek tőle óvatosan, majd a cipőt lerakva a földre kezdek el gyorsabban sétálni, mint egy normális ember. Az első sarok után tör ki belőlem a halk nevetés, mert eddig kibírtam, és nagyon remélem, hogy simán bevette. Fordult a kocka, Arion, és nagyon ki fogom használni. Megszedve lépteimet veszek két üveg bort, egy kedves bácsitól két szelet pizzát, majd a legboldogabban mosolyogva trappolok vissza Arionhoz.
- Tök cuki volt a bácsi, ingyen kaptam a pizzát. Mennyire édes, nem? - csillogó barnáimat emelem Arionra, majd lépek beljebb a sikátorba, türelmes pillantásomat emelem rá, majd nemes egyszerűséggel ölelem át és mondom ki az úti célt. Az üres parton engedem el végül és fordulok a víz felé, hogy kissé elnyílt ajkakkal figyeljem a nyugodt vizet.
- Remélem hoztál fürdőruhát Arion, különben lehet tényleg vetkőznöd kell majd - vállam felett villantok egy szemtelen mosolyt hátrafelé, a szatyrot rakom le a partra, majd légies léptekkel indulok a víz felé, ami a homokot mossa halkan. Könnyedén sétálok bele, arcomra nem ül ki semmi, végül Arion felé fordulok, így hátrafelé sétálva a vízben integetek neki. - Gyere már! Nagyon jó a víz! - azzal a lendülettel dőlök el hátra és kezdek el úszni beljebb és beljebb, miközben valahogy a rám tapadt ruhát eszkábálom le magamról. - Ha nagyon kint akarsz maradni, akkor erre vigyázhatnál! - dobom kijjebb a ruhát nevetve, hogy végül ismét felfeküdjek a vízre és a legfeketébb eget figyeljem, amit eddig valaha láttam, a legtöbb csillaggal. Csodálatos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elhúzom számat a kérdésre, mert tudom, hogy ő sem gondolja komolyan, hiszen soha nem volt ez az étteremben randizós fajta. Igazából nem is az, hogy étteremben, hanem önmagában a randizással van itt a probléma valószínűleg, mert ki nem nézem belőle, hogy bárkit is elvinne valahova randi címszó alatt. De ugye, ezt nem az én tisztem eldönteni, nem is ítélkezhetek felette, hiszen milyen ember lennék, amikor én aztán végképp nem járok sehova. Beliánnal és önmagammal szoktam randizni leginkább, meg néha Teóval, ha hajlandó kilépni a burokból, amit az az elviselhetetlen nő fújt köré. Az meg csak a hab a tortán, hogy tudom mennyivel jobban fogja kedvelni a hirtelen jött ötletemet, szóval nem is vagyok rest neki indulni megvalósítani, mert most bizony, akár szereti a meglepetéseket, akár nem, én vagyok a porondon, hogy valóban meglepjem. Eddig csak ő tette meg, mikor hogy éppen, de ezt az alkalmat úgy ragadom meg most, hogy soha nem is akarom elengedni. Ráadásul, mivel őnagysága még rá is gyújt, így egyedül intézek el mindent, hogy haladjunk is, de be kell látnom, hogy elég hamar lelomboz.
Tök kedves volt a bácsi, hogy ingyen adta a pizzaszeleteket, ő meg komolyan arra asszociál, hogy csak a külsőm miatt? Milyen hímsoviniszta megnyilvánulás ez? Éppen szólásra nyitnám a számat, hogy valami csípős megjegyzést tegyek, de végül csak mosolyogva rázom meg a fejem, hogy inkább haladjunk amerre kell, mert már nagyon bennem van a bugi, és érezni akarom a hűvös vizet magam körül. És mivel ugye nem a türelmemről vagyok híres, főleg nem ilyen esetekben, pillanatokon belül már a Balaton vizében sétálok hátra fele, őszintén nevetve Arion kérdésén.
- Ez kérlek Siófok - tárom szét karjaimat drámaian, mintha a legnagyobb sötétben látni vélhet bármit is, amit éppen mutogatok neki, de ne törődjünk vele. Az sokkal fontosabb, hogy invitálásomra ugyan biztosan nem tenné be a lábát egy tóba, de a felé hajított ruha éppen elengedő bátorságot és lendületet ad ahhoz, hogy kissé kapkodva ugyan, de leszedje magáról a ruhát, majd kövessen a vízbe, aminek felületén lebegek könnyedén már.
- Hogy neked állandóan van valami bajod - forgatom meg szemeimet halkan nevetve, miközben barnáimmal követem a sziluettet, ahogy végül fölém hajol. Mosolyogva hallgatom, amennyire engedi a lebegés, még bólintok is párat neki, hogy minden szavára figyelek. Hangosan nevetek fel végül, egyáltalán nem jövök zavarba attól, hogy Arion végig mér, mert van egy titkom. A testre simuló, pánt nélküli body mindig is a kedvenceim közé tartozott, ha kissé kihívóbb ruhát húztam fel, és most sincs ez másképp. Minden porcikám tökéletesen van eltakarva, az más kérdés, hogy a sötétben nem feltétlen látszik a vékony anyag. Gonoszkásan mosolyodom el.
- Óóó, drága Arion. Szívemet melengeted, hogy tetszenek a terveim, még ha aljasnak is gondolod őket - és még ki tudja mit hoz a jövő? Mert ha most ennyire érzem a meglepetés erejét magamnál, simán benne van, hogy később sem leszek rest kihasználni az ilyen helyzeteket. Na meg az sem utolsó szempont, hogy nem feltétlen a megfontolt döntéseimről vagyok híres, így lehet párszor Teót kell majd ismét hívnom, hogy legyen már szíves eljönni értem, mert gebasz van és kellene egy fuvar. Volt már rá példa, nem is egyszer. Maximum kétszer, de esetleg háromszor. Esküszöm, hogy nem többször.
- Nagyon úgy tűnik. A régi szép emlékekre - bólintok egy aprót. - Hozhattál volna be bort. Meg egy pizzát is, mert enni elfelejtettem - drámaian nagyot sóhajtok, hogy Arion átérezhesse a fájdalmamat. Tényleg elfelejtettem. A fenébe már!