Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Aprót kacagok a lány hirtelen válaszán. Gondoltam, hogy nem fogja elnyerni a tetszését az ötletem. Odett lehet kívánós, de ez nem jelenti, hogy az eszét nem tudja használni. Várffy meg nem olyan ember, akivel kikezdene egy normális ember. Vagy csak mi vagyunk túl elítélőek. Ki tudja.
- Szerintem is. Mármint amikor a navinébe kerültem év elején, csak ő tudta kezelni apámat és a kitörő dühét - forgattam meg a szemem. Kicsit dramatikusra vettem a figurát, mert azért én se voltam piskóta, ezt tudom. De ő akkor is rosszabb volt és kész. - Szóval ha Tánya tényleg beugrott a csalijának, akkor nagyon sajnálom, mert biztos megszenvedte - ingattam a fejem. Hihetetlen volt belegondolni, milyen kis pletykás lettem ebben a környezetben. Régebben én voltam az a gyerek az első padba, akihez semmi infó nem jut el, mert mindenki kerüli mintha pestises lenne. Most meg még én mondok újakat a szőkének.
Ránéztem a lapjaimra. Hezitáltam, mert a hetedik kérdés közben szakított félbe Odett, és habár a lényeget már leírtam, de a plusz információmorzsákat, melyeket a könyvtárba szedtem fel, még nem tudtam leírni. Pedig olyan funfact-ekkel tudtam volna szolgálni, amit talán még maga Henrik se tud.
Sóhajtottam egyet, és megadóan néztem Odettre, miközben összeraktam a lapokat szép sorba. - Na jó, menjünk. De csak ha benézünk abba a könyvesboltba amit annyira szeretek - mosolyogtam barátnőmre. Egyszerűen imádtam, hogy csak úgy ki-be hozhatok onnan könyveket, és ha már nem kell, visszatalál magától. Komolyan, mintha nekem találták volna ki ezt a rendszert, mert legalább nem halmoztam fel miliárdnyi könyvet a Levitában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Egyetértően bólogattam, egészen a mostohaanyás részig. - Mi? - ráztam meg a fejem hozzá, mintha valami olyan bűnt hallottam volna, amit szeretnék onnan mindenkorra kirázni. Nem kell nekem mostohaanya. Se Tánya, se senki más. Épp elég furcsa lenne megszoknom, hogy van egy szülőm, nem kell rögtön kettő is, hogy parancsolgathasson. No azt már nem. - Gondolod, hogy annyira jóban lennének? - vágtam undorodó fejet, és agyamban már sorra mentek a tervek, hogy mivel akadályozzam meg azt, amit Odett a szemem elé festett pár másodperccel ezelőtt.
Mosolyogva fordultam vissza a dolgozatom felé, és tollam már súrolta is a papírlapot. Egyedül Odett miatt hagytam volna a munkámat csak félig befejezve ott, máskülönben valószínűleg még egy lapot kikönyörgök. Azonban mielőtt legalább gyorsan összefoglalhattam volna, amit még oda szántam, egy új hang csapta meg a fülem. Egészen közelről. Felnéztem, és magam előtt találtam azt a félistent, akiről eddig olyan jót beszélgettünk. De mégis miért most? Épp végre befejezném a dolgozatom, hogy olyan legyen, hogy arra még ő is büszke lehet. Kétségbeesetten néztem Odettra, hogy tegyen valamit, mikor... ohh jajj. Hát hallott minket. És ráadásul az egészet. Éreztem, ahogy a vér kifut az arcomból, és eddig is hóka arcom még fehérebb színbe öltözik.
- De én... kérem, csak még két mondatot hadd írjak le, utána még egy plusz óráig is bevonulok a sarokba, ígérem - kezdtem vele egyezkedni. Hát nem teheti ezt meg velem. Ez életem munkája, és meg akar tőle fosztani, hogy befejezhessem. És igen, tökéletesen tudtában vagyok, hogy öt perccel ezelőtt még boldogan otthagytam volna a szőke miatt, de ha már adódott a lehetőség, akkor igazán élni szeretnék vele.
Remélem, hogy megkegyelmez nekem Ambrózy, még a cuki kiskutyaszemeimet is bevetem. Amennyiben igen, úgy gyorsan lefirkantom a maradékot, és azzal a tudattal fordulok a fal felé, hogy megint a maximumot nyújtottam.
Azonban ha nem, hát akkor még egy pöpp kérlelés után szó szerint beviharzom a kijelölt helyre, és szúrósan nézek rá, mintha a pillantásommal ölni tudnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A múltkori csúnya lebukás után azért igyekeztem betartani azt, amit Ambrózy prof mondott: segíteni a tanároknak. Természetesen főleg Keserű tanár úrnak, hiszen nem csak a tanársegédje vagyok, és nem csak ő a házvezetőm, de szó ami szó, őt tartom a leghelyesebbnek a tanári karból - igen, Ambózy most visszacsúszott a második helyre, amiért kihallgatta a magánbeszélgetésünket Odettal. Szóval amikor a szertárban éppen segítettem kedvenc házvezetőmnek, akkor kapta meg a levelet az új lányról. Én meg szó se szó, máris jelentkeztem a pozícióra, hogy megmutassam neki a klubhelyiséget, és kedvesen mosolyogjak rá bátorításképp. Igazából ezen túl nem nagyon tudtam mi a feladatom, de ameddig Keserű prof büszke rám, addig megéri.
Lábamat kapkodva szeltem lefelé kettesével a lépcsőket. Természetesen tanítás közepén kellett befutnia a vonatnak, és nekem ott kellett hagynom Fisher tanárnőt. S habár ő nem ellenkezett, én igen. A Káros szerekből tavaly is Kiváló minősítést kaptam, idén se szándékoztam ennél rosszabbul végezni.
Végül csak megtaláltam a lányt - nem volt nagyon nehéz, az egyedüli ember, aki értetlen nagy szemekkel méregeti a Bejárati csarnokot -, és zilált kinézettel bár, de megérkeztem elé.
- Szia, Róza ugye? Én Darya vagyok. Szintén levitás. Én fogom megmutatni neked a klubhelyiséget. Mi kékek olyanok vagyunk mint egy nagy család, imádni fogod köztünk, ne aggódj - daráltam le neki szinte egy szússzra, mely után rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez volt a helyes indítás, de senki nem mondhatja azt sem, hogy nem voltam elég lelkes. - Gyere, erre megyünk fel a lépcsőn. Mindent be tudtál vásárolni a listáról? Kicsit nehéz lehetett így, hogy év közben érkeztél, de tudok egy remek könyvesboltot a faluban, ha valamid hiányozna - soroltam tovább, és közben figyeltem rá, hogy véletlenül se maradjon le tőlem a lány. Nem azt akartam mutatni, hogy én vagyok a valaki, hanem hogy egy barát vagyok. Egyenrangú vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Amint a szőke hajú elé pattantam, elkezdtem sorolni a dolgokat, amik csak az agyamba tolultak. Soha nem voltam igazi elsős, így ahhoz se értettem hogy kell valakit rendesen köszönteni. Mikor harmadévben becsöppentem a varázsvilágba senki nem jött elém, hogy eligazgasson, vagy megkérdezze egyáltalán hogy a jó palacsintába kerültem oda ilyenkor. De az jó orosz hon. Ott kemények az emberek, és neked is annak kell lenni.
- Igazán nincs mit. Legalább kilóghattam óráról. - Ahogy kimondtam, elkezdett égni a torkom. Hát mekkora hazugság volt ez, csoda, hogy a lábam nem esett át a fejemen... - Ne aggódj, mindenki így érzi magát első évben. Majd hozzászoksz - mosolyogtam rá bátorításképp. Közben elment mellettem Masa. Ő volt az első barátom itt Bagolykőn, és mindenféle pletyka ellenére is imádtam.
- Ő is hozzánk jár, majd megismerkedsz vele - osztottam meg Rózával a mellékes infót. Hogy a lány pontosan mit keresett a folyosón, arról majd később akartam kikérdezni.
Könyv vezet a levitás szívéhez. Ez egy örök igazság. És ezt én is pontosan tudtam ezt. - Persze. Sőt, a levita körleteiben található egy Titkos könyvtár rengeteg regénnyel - vontam fel egy pillanatra a szemöldököm, amolyan "na ehhez mit szólsz" stílusban.
- Itt elmegyünk balra - irányítottam a szöszit. - Megvan már az órarended? Itt megyünk el például az Átváltoztatás tanterem mellett. Tánya jó arc. Nem szereti, ha magázzák, mert még nagyon fiatal - zúdítottam rá a többi információt is a lányra, hátha valami benne is marad a fejében. Aztán megálltam egy hatalmas szfinx szobor előtt. - Egy kérdést fog feltenni nekünk, amire tudnunk kell a választ. Meg akarod próbálni? - kérdeztem, és arrébb lépem egy apró lépést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Elmosolyodtam oldalasan a lány kitörő reakciójára. Hát persze, hogy a könyvtárról akar megtudni többet. - Nyugi, majd megmutatom. Ott van a klubhelyiségünk alatt. Csak az találja meg, aki tudja mit keressen. Éppen ezért csak a levitások tudnak róla. Értetted? - nyomatékosította a lány felé nézve. Nem hiába olyan szép az a hely. Akik tőlünk járnak le, mind nagy becsben tartják a helyet, nem úgy, mint az iskolakönyvtárat. Ráadásul ott amúgy is kerülendő ember tartózkodik a nap legtöbb órájában. Otets.
Tovább menetelek, és közben hallgatom a lány áradozását. Jó megint olyan emberrel találkozni, aki nem veszi általánosnak a varázslást. Az aranyvérűek például kifejezetten idegesítőek tudnak lenni a nagy képükkel, mert ők ebbe nőttek fel. És sokkal egyszerűbb a varázslat, de láttad már, és tudod hogy sikerülni fog.
- Hidd el, könnyen belejössz. Ha szeretnéd korrepetálhatlak a szabad óráimban. Nem biztos, hogy mindenre tökéletesen emlékszem, de az alapokhoz elég lesz azt hiszem. Meg a tanárokhoz is fordulhatsz jobb esetben - magyarázom tovább. Majd azért ránézek arra az órarendre, és adok pár tippet arról, kivel érdemes szóba állni, és kivel nem.
- Nyugi, tőled valami egyszerűt fog kérdezni. Ahogy fejlődsz, úgy nehezednek majd. Állj pontosan... - fogtam meg a lány karját, és állítottam be a Szfinx elé. Lehet, hogy elsőre kicsit ijesztő lehet felnézni a hatalmas, feléd tornyosuló madárfélére, de idővel hozzászokik az ember.
- A fa borítás erős belsőt rejt, melyet mugli szem nem lel. Lángja-fénye robban, ha mestere ott van. Mi az? - mondta ki egy furcsa hang. Úgy szólt, mintha a fejekbe hatolt volna, de valójában a körülállók is mind hallhatták volna. Éppen ezért tudta volna megfejteni Darya is a rejtvényt, de hagyni akarta, hogy Róza érvényesüljön most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hogy tudom-e, mi az elég? Általában. Csak nem akkor, ha a tudásomat kell fitogtatnom. Miközben hallom, hogy Odett magához ragadja a figyelmet, tollamat máris a papírhoz érintem, hogy addig is írjam a kis feladatocskám, hátha nem figyel rám Amrózy prof eléggé. Persze magamban megjegyzem, hogy ha végig dumáltam volna a dolgozatot, akkor nem írtam volna ilyen sokat, de úgy éreztem itt az ideje elengedni ezt a gondolatot. És csak reménykedhetek benne, hogy nem gyakorlott a legilimencia művészetében.
Azonban alig jutok a többszörösen összetett csavaros mondatom - csak így tudom összefoglalni gyorsan amit akarok - közepére, már felém is fordul újra. Épp elkezdenék megint hadba szállni vele, mikor fülemet megüti az az egyetlen szócska, mitől még az arcomból is kifut a vér.
Troll.
Bocsánatkérően pillantok Odettra, miközben Ambrózy-nak nyújtom a papírlapomat. Ezt a csatát megnyerte. De barátnőm arcáról le tudom olvasni, hogy a háborút még nem.
A páros szóváltása után érzem, hogy nem kéne tovább feszítenem a húrt, de egyszerűen nem bírom ki. A szám gyorsabban jár, minthogy logikusan át tudnám gondolni a lépéseket amiket teszek. Így mielőtt a tanár úr visszamehetne előre, és mi meg a sarokba, még megszólalok.
- Ambrózy professzor úr! Azt még el kell mondanom, hogy amit leírtam volna az exorcizmushoz, az Norris Lundenbrach könyvében van. Nem láttam se a kötelező, se az ajánlott olvasmányok között sem, szóval gondoltam, hátha érdekelheti - vontam vállat, és ezennel bennem már nem maradt semmi tudás, amivel szolgálhattam volna. Felálltam, és bevonultam a sarokba. Agyamba viszont továbbra is a troll lehetőségének félelme lebegett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kék lány olyan magabiztosan vágja rá a jó választ, hogy azt öröm nézni. Kicsi szívem majd kicsordul az örömtől, mert valamiért sajátomnak érzem az ő sikerét is. Közvetlenül az elhangzott szó után a griff megmozdult, és kicsúszva helyéről felfedte a mögötte rejlő klubhelyiséget.
- Persze, hogy szívesen ajánlok. És bár mit sem szeretnék jobban, minthogy most lemenjünk, amondó vagyok, hogy előbb találkozz a szobatársaiddal és kezd el kipakolni a bőröndödet, mert holnap már muszáj lesz órákra menned - sulykolom belé a gondolatot. Hiába jól válaszolta meg ezt a kérdést, a holnapi nap folyamán rengeteg és még annyi problémával fog találkozni. A tudás csak egy dolog, de ezeket végre is kell hajtani.
- Ez itt a klubhelyiség. Itt szoktunk lenni esténként, meg ha van valami közös gyűlés. Olyan, mint egy nagy nappali - magyaráztam, és hagytam egy pillanatot, hogy Róza is megbarátkozzon a látvánnyal. Aztán pedig már mentem is a szobája felé, ahol várta az összes cumója.
- Ha nincs további kérdésed, akkor én most itt hagylak - jelentettem ki, de utána még vártam egy kicsit, hátha valami még felmerült benne. - Pakolj ki, rendezd el a cuccaid, aztán majd ha vége az óráimnak, megmutatom neked a titkos könyvtárat. Mit szólsz? - ajánlottam fel neki mosolyogva. - Oh, és még valami - emeltem fel mutatóujjam, jelezve, hogy egy pillanat erejére még figyeljen rám. - Üdvözöllek a Bagolykő Mágustanodában - mosolyogtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fogalmam sem volt róla miért van ott. Hogy vajon szándékos volt-e, vagy csak egy újabb délibáb, egy álom, amelyből hamarosan felébredek, és megint nem lesz mellettem. Elhagy, mint ahogy tette annyi évvel ezelőtt is.
Ahogy nekikezd, hatalmasat dobban a szívem. Mesélni fog. Anyáról. Olyan régi álmom ez, hogy hirtelen elhomályosul a látásom a feltörekvő könnyektől. Sűrű pislogások közepette igyekszem visszaszáműzni őket eredeti helyükre, és közben szememet a képre függesztem. Nem akarom, hogy Otets észre vegye. A falak, melyeket olyan rég felhúztam, neki se dőlnek le olyan könnyedén. Erős, orosz lány vagyok, aki egyedül is képes meghódítani a világot. Erre nevelt dedushka.
A történet rövid, mégis olyan hosszúnak érzem, ahogy elképzelem. Mindig ezt tettem. Testileg a könyvtár poros polcai között lestem számomra ismeretlen apámat, de a gondolataim havas tájakon jártak, ahol az emberek mosolyogtam édesanyámra. Mindenki újra oroszul beszélt és a cirkusz színes köpönyege újra elvarázsolta a népet. Ahol Otets is mosolyogva rántotta magához Katyat, hogy megróvó hangja ellenére is megmutassa mennyire nagyon szereti őt. Elképzelte, ahogy együtt hajtanak végre egy mutatványt, ahogy ő tette Nikitával olyan sokszor.
Aztán a hóesésnek vége lett, és a sápadt fény visszatért. Ránéztem Mishára. Azokra a ráncokra, melyek a történet következtében gyűrődtek fel, és azokra, melyeket én okoztam csak a jelenlétemmel. - Miért most? - kérdeztem. Volt rá tizenöt éve, hogy visszajöjjön hozzám, és még egyel több, mikor már én jöttem hozzá. Ő mégis ezt a napot választotta arra, hogy elkezdjen megnyílni. Tudni akartam.
Egy kis csönd állt be közénk. Éreztem, hogy kettőnk durak játszmájában most nekem kell lapot tenni. - Én is a tagja vagyok - jelentettem ki, hogy megtörjem a fagyat. - Mármint aaa cirkusznak - tettem hozzá, mert rájöttem, hogy ennyi nem biztos, hogy elég lesz hozzá. Megköszörültem a torkom, és úgy néztem az ölemben lévő kezembe, mintha ott lenne a puska, amely megoldja a fennálló helyzetet. Soha nem gondoltam át rendesen ezt a tervet. Vagyis de. Eleinte úgy képzeltem, mint egy filmjelenetben. Meglát, én meglátom, megörülünk és éjszakákon át beszélgetünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mikor legutóbb beszélgettünk Odettel, akkor is mondtam neki, hogy Tánya nagy hatással van otets-re. Bár akkor még nem gondoltam, hogy ennyire. A levelekről tisztában voltam. Elég korán megtanultam írni, hogy már két hónappal az 'áthelyezése' után magamtól írjam le Mishának, hogy szeretem. Nem voltak szépen összefűzött mondatok, melyek akár regényekbe is illettek volna, csak kacskaringós betűk egymás után hányva színes zsírkrétával. De az enyémek voltak.
Aztán a tinédzserkorom kezdetén elkezdtem feladni a reményt. Akkor csak babushka írt neki, és hiába láttam mennyire fáj ez neki, túl makacs voltam hozzá, hogy levegyem a súlyt a válláról. Az utolsó levél pedig újra tőlem érkezett. Az indulásom előtt. A szavak, melyeket akkor írtam, összhangban voltak a mostani mondataival. "Kedves Misha. Utánad megyek. Szükségem van rád, ahogy neked is rám. Találkozunk Magyarországon." Nem akartam hozzá kedves lenni. Még azt se bírtam leírni, hogy Otets. Hiába tudtam, hogy ő az apám.
Ezek a gondolatok most még jobban bántottak, mint ahogy Odettet a lányának hívta. Éreztem ahogy szikár könnycseppek hullanak alá az arcomról. Állkapcsomnál egy pillanatra elidőznek, majd továbbhullanak. Már képtelen voltam visszatartani őket. Nem tudtam hogy az fáj jobban, ahogy szőke barátnőmről beszél, vagy arról, ahogy a kettőnk közötti kapcsolatról. Még inkább arról, ami nincs.
Abbahagyta, én pedig éreztem, hogy reakciót várt. De mit mondhatnék? Hogy nincs semmi gond? De van. Hogy mostantól más lesz? Azt én nem ígérhetem. Azt pedig, hogy szeretnék javítani ezen azt már tudja. Hisz itt vagyok. A torkom óriási gombócban, és csak igyekszem valami logikus lépést tenni. Hogy kell lereagálni egy ilyen pillanatot? Hiszen sose volt benne részem. Lopott pillanatokban elhúztam a kézfejem a szemem alatt, bár előre tudtam, hogy fehér bőröm a szemem körül most égetően vöröslik.
Az egyetlen logikus lépés a megnyílás volt. Apró pici bébilépésekben.
- Hiányzol nekik. Vannak új tagok, de sokan emlékeznek még rád. Ivan sokszor panaszkodik, hogy nem vodkáztok mint rég - mosolyodom el, ahogy eszembe jut mentorom. Otets legjobb barátja.
- Ha... - elcsuklott a hangom. Ez egy nagyobb lépés lesz. Már éreztem is. - Lesz egy fellépés. Amolyan vizsga. Három nap múlva. Ha gondolod.... - emeltem rá íriszeimet újra. - Nem muszáj, ha nem akarod, csak gondoltam esetleg... - kifogytak a szavak. Nem mertem kimondani. Vajon megbuktam már, mint gyerek? És ha igen mikor történt pontosan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Olyan szürreális volt ez az egész szituáció. Sokszor gondoltam már el, milyen lesz beszélgetni, végre találkozni. De rémálmaimban se volt ennyire hűvös a kapcsolatunk. Ő mesélt - talán nem is nekem, hanem inkább magának -, én pedig hallgattam. Mert minden egyes kis részlet egy újabb információ volt, melyet róla tudtam meg.
Könnyeimmel küszködve próbáltam folytatni az elinduló társalgásunk.
- Mindig nyulat akartatok fogni - mondtam vele egy időben mosolyogva. Ezt a történetet már annyiszor hallottam Ivantól, mégis újra meg újra végig tudtam hallgatni. Ezt is, meg az arról szóló meséit, amik a szüleim varázslatos előadásairól számoltak be. Mikor úgy mozogtak, mintha egy elme lenne két testbe zárva. Szinkronban. Azonban tudtam, hogy erre még nem térhetek át.
- Jajj nem, nem - biztosítottam azonnal, és a fejemet is ingattam hozzá. Nem hogy ő nem állt készen arra, de én sem. A cirkusz az egy olyan hely volt, ami egyszerre volt közös, de mégis különálló. Vele ismertem meg ezt a világot, mindenki hozzájuk hasonlított, de mégsem tudtam elképzelni, hogy ő is végignézze a mutatványokat.
- Ez egy táncfellépés. A művészetiben balettozom. Az a másik szak, amit végzek - magyarázom. - De nem muszáj eljönni, ha nem akarsz - teszem hozzá szinte azonnal. A véremben megbúvó félsz nagyobb volt, mint az akaratom. Mikor magyar földre léptem még az volt az elvem, hogy nem hagyom magam megfélemlíteni. Hogy nem fogok mást adni, csak magamat. Mert nincs mit veszítenem. És egy ideig működött is. Csak mostanra... elfogyott a kurázsi. - Biztos van ezeregy dolgod, nem akarlak feltartani, inkább felejtsd el - legyintettem a kezemmel, mintha eltudnám hessegetni a gondolatot is. Tekintetemet az előttem lévő könyvhalomra helyeztem. Ránézni se mertem. De hogy tőle féltem-e, vagy a szituációtól, azt magam se tudtam megmondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az Odettel töltött este után még jó sokáig agyaltam azon, hogy vajon mit kéne kezdenem a kialakult helyzettel. Valószínűleg Viktor is észrevehette hezitálásomat mindennel kapcsolatban, ugyanis igen lassú válaszokat adtam neki. De nem tehetek róla. Kellett az idő nekem és a folyton kerepelő agykerekeimnek. Az elzárkózás azonban nem az én műfajom volt. Tapasztaltam már apám miatt, és nem akartam másnak is ezt. Éppen ezért is vettem utamat ebédszünetben a gyengélkedő felé. Tudtam, hogy ilyenkor aztán egy lélek sem lesz ott, még ha délelőtt ilyen-olyan indokból fel is keresnék a helyiséget, például akik aznap nem akartak órára menni, bár ezt az elgondolást sose tudtam megérteni.
Ahogy besétáltam a fertőtlenítőtől illatozó helyiségbe, gyomrom apróra szorult, és éreztem, hogy bármennyire is meg akartam védeni a szívemet, nem teljesen sikerült. Fújtam egyet, hogy csökkentsem a nyomást, arcomra a már jól ismert elhatározás került.
– Hello – köszöntem be a terembe, reménykedve, hogy majd valahonnan érkezik majd válasz, és tudni fogom hova kell mennem. Előre felkészítettem a lelkem, hogy valószínűleg már a látványa is arról próbál majd meggyőzni, hogy ne tegyem meg, amiért ide jöttem. Mert muszáj.
Beljebb sétálva megpillantottam. Apró mosoly suhant át arcomon, azonban gyorsan újra összeszedtem magam. - Maradj csak, nem akartalak megzavarni, csak jobb, ha tőlem hallod. Gyors leszek, ígérem - intettem neki kezemmel, hogy ha közelebb is akarna jönni, ne tegye. Ne tegye, mert nem vagyok benne biztos, hogy akkor képes leszek rá. – Abba kell hagynunk ezt az egészet. Kettőnket. Nem is kéne, hogy legyen – jelentettem ki határozottan. Közben fejemben Odett szavai visszhangoztak: szopat téged. Velem viszont ne játsszon senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az agyamban a gondolatok száguldoztak ide-oda, mintha csak még jobban meg akarnának zavarni, pedig már alapjáraton se voltam éppen biztos a dolgomban. Semmiben sem azóta az este óta. És ez jobban megrémített, mint azok a furcsa érzések, amiket kiváltott belőlem.
- Nem kell a színjáték, Somogyi. Tudom, hogy csak játszol velem – szembesítettem a tényekkel. Nem akartam így neki támadni, de most már mindegy volt. – Az egész egy nagy színjáték volt, és én bele ugrottam. Fejestől – bólintottam teljes bizonyossággal. Karjaimat keresztbe fontam mellkasom előtt. Anélkül vettem fel a védekező pozíciót, hogy én magam felfogtam volna. Anélkül okoztam magamnak fájdalmat, hogy tudtam volna róla.
- Valld be, hogy a pubban is csak egy játék voltam. Én voltam a kisegér, te meg a macska. Kihasználtad, hogy sokat ittam. Hogy jól mulattam. És azt is, hogy versengő típus vagyok – soroltam egymás után az indokokat, és közben elkezdtem fel-alá járkálni a kis szoba bejáratánál. Gyerünk Darya, mond ki. Itt a lehetőség.
- Azért vallottál nekem szerelmet, hogy összezavarj - jelentettem ki kertelés nélkül. Biztos voltam a dolgomban. Hiszen két alkalom után senki nem engedi le a falait és vall be olyan érzelmeket, amik eddig soha nem voltak az övéi. Az emberek nem csinálnak ilyet. Félig igaz mondatokat állítanak, nem mernek semmit kimondani, mert attól félnek, hogy bajuk esik. Így reagál valaki normálisan az érzelmeire.
- Igen. Vagyis nem. Nem tudom. Ne legyünk semmik. Neked itt az orvosi szakma. Meg a derby. Nekem meg a balett és a cirkusz. Nem is illünk egymáshoz – jelentettem ki, és idegesen a hajamba túrtam. Biztos voltam a dolgomban. És mégsem. Mintha folyton mellé nyúlnék, pedig az agyam tökéletesen tudná, hogy hány méterre, milyen irányba van a tárgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem ez volt életemben az első, amikor kiabáltak velem. És az sem, hogy ezt Somogyi teszi. Azonban most a szavai jobban fájtak, mint eddig bármikor. Hiszen egészen más, amikor azt üvöltik az arcodba, hogy „szerelmes vagyok beléd”, minthogy „kibaszottul nincs igazad”. És bármennyire is meg akartam mondani neki, hogy soha nem gondoltam, hogy nem jó ember, a monológ első fele jobban felkeltette érdeklődésem.
- Hogy szerethetnél valakit, akit nem is ismersz? - Bevallom, már én is felemeltem a hangom. Nem vitatkozni jöttem, mégis az ő hangjának emelkedésével nőtt bennem is a feszültség, amit nem bírtam visszafojtani. Hülyének nézett, mint valami rohadt kis elsőst, egy buta libát. Hiába, túl nagy a különbség köztünk, ez már egyértelmű volt.
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy talán tévedés volt az egész. Hogy mégsem ő volt a rossz a történetben. Talán hibáztam. De aztán olyan dolgokat kezdett a fejemhez vágni, amik csak az első gondolataimat erősítették megint fel. Kezem anélkül lendült, hogy egyszerűen tudtában lennék annak, hogy mit teszek. Hatalmas csattanással érte a bal arcának bőrét.
- Ne gondold, hogy egy érzelemmentes szajha vagyok, aki mindenkivel lefekszik, ha kicsit többet iszik a kelleténél. És ne merd rám fogni a történéseket, mert ugyanúgy benne voltál, és képes lettél volna leállítani, ha akartál volna, de eszed ágában nem volt. Úgy felkentél a falra, mintha nem először csinálnád. Ja várj, nem is… – a szavak csak úgy pattogtak ki ajkaimról, mintha minimum el akarnám átkozni. Talán azt is akartam. Visszafolytott kiabálásra lehetett legjobban hasonlítani a hangokat, melyek elhagyták számat, és talán még arcom is belepirult az érzelmek sokaságába.
Hátráltam amíg csak tudtam, bár nem sok hely volt. Arcom elfordítottam, mintha csak attól félnék, hogy tekintetével kővé fog dermeszteni. Kezeimet a kettőnk között lévő szűk helyre csúsztattam, és hatalmasat löktem a mellkasán. Az sem érdekelt, ha fáj neki. - Szállj le rólam – sziszegtem. Szívem olyan hevesen dobogott a mellkasomban, félő volt, hogy percek kérdése és feladja a küzdelmet. Életemben először fordult elő velem, hogy féltem tőle. Hogy már nem csak szórakozás és marakodás volt, de hogy a kezem remegésbe kezdett és egy pillanatra tényleg átfutott az agyamon, hogy nem enged elmenni.
- Pontosan ezt akarom. Hogy többet ne gyere a közelembe - hangom meg-megremegett a mondatok súlya alatt, és szemeim homályosak lettek a pánik okozta könnyfoltoktól. Még mindig lázban égve fordultam a kijárat felé. Elfáradtam. Az érzelmeimbe, amelyeket mindig olyan jól elrejtek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Sokat voltam egyedül. Nem volt erőm a mindennapokhoz, és sokkal többet aludtam, mint normális esetben, mégis állandóan fáradt voltam. Az egyetlen dolog, ami miatt úgy éreztem megéri felkelnem, az a balett volt. Azonban úgy tűnt minél többet foglalkoztam vele, csak annál rosszabb táncossá válok. A porcikáim fájtak a megerőltetéstől, és már a tükörben is kezdtem észrevenni magamon a különbséget. Még nem nagyon, de bizony egy ekkora lánynak a pár kiló is furcsán feltűnő tud lenni.
Bő pulcsit vettem fel, és az egyik régebbi nadrágomat. Féltem, hogy ha Misha rám néz, azonnal feltűnik neki a változás, pláne, hogy mostanában alig kerestem. Épp amikor úgy tűnt, hogy kezd valahogy alakulni a kapcsolatunk, én begubóztam mint egy kis csiga, félve, hogy újra csalódást fogok neki okozni és elhagy. Ő is. Megint.
Azonban úgy éreztem még mindig rá számíthatok a legjobban most. Megvártam, míg mindenki elmegy órára, és egyedül lesz a tanáriban. Semmiképpen nem akartam mások füle hallatára megbeszélni a témát, és ha az kellett, akkor igenis kihagytam pár órát. Mostanában amúgy is rutinosan megy a hazudozás a tanároknak, ők meg elhiszik, mert az elmúlt két és fél évben nem volt nálam jobb diákjuk.
Remegő kezekkel kaparintottam meg a kilincset, és éppen csak annyira nyitottam a reteszt, hogy beférjek rajta. Zavartam körbenéztem, habár pontosan tudtam hol találom meg az asztalát. Keserű bá' ügyelő tekintete mellett nem egyszer látogattam már meg a termet, ilyenkor pedig kínosan ügyeltem mindig, hogy megnézzem mik vannak édesapám asztalán. Sűrű, kis lépteket követően álltam meg az asztala előtt.
- Misha, szia - mosolyogtam halványan. - Én... szóval hogy szeretnék valamit megbeszélni veled - kezdtem, és igyekeztem tartani magam a már ismert énemhez. Gyerünk Darya, menni fog. Csak mint mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Már hetek teltek el azóta, hogy ebben a lét nélküli állapotban kísértettem a lelkem. A fülemben állandóan a tanárok rosszallásai ismétlődtek újra és újra, amint a számhoz emeltem valamilyen ételt. Sokszor csak szimplán nem ettem meg végül a tányéromra kerülőt, s volt mikor a bűntudat miatt nem maradt bennem. Természetesen ennek megvolt a maga a hatása.
A folyamatos gyakorlás és kalóriaszegény étkezés miatt folyamatosan álmos voltam. A hazafele tartó vonaton pedig szimplán elaludtam, s csak egy fél óra múlva vettem észre, hogy elhagytuk Bogolyfalvát. Hát ezért nem értem vissza időre. Mert a testem úgy tűnt előbb feladja, mint ahogy az elmém tenné.
Csizmám végre a havas talajon csoszogott vissza a főkapu felé. Edzőtáskám oldalán ide-oda libegett usánkám. A magyar telek nem olyan kemények, mint ahogy azt otthon megszoktam, mégis mindenhova magammal vittem a téli tartozékot, mintha csak attól félnék, hogy bármelyik percben beüthet a krach.
Egyre közelebb érve pillantottam meg az árnyalakot. A hatalmas karikák felől kék szemeim megállapodtak az ismerős vonásokon. Megtorpantam. Hogy a félelem, vagy a féltés miatt hagyott ki előbb egy ütemet a szívem, azt nem tudtam pontosan megmondani. Bántott. Sokszor. Szavakkal és tettekkel is. Mégis aggodalom suhant végig az izmaimban, ahogy végigpillantottam rajta.
- Meg fogsz így fagyni - jelentettem ki rideg, semmitmondó hangon. Egy tény volt, amit ha úgy nézünk újra az orra alá dörgöltem. De közben egy figyelmeztetés is volt, mert nem kívántam neki semmi rosszat. Azonban nem bírtam közelebb lépni hozzá. Mintha csak valami mágneses ellenállás taszított volna egyre messzebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Fogaim között szűrtem be a levegőt, csak mert emlékeztettem magam rá, hogy azt is kéne csinálnom, ha nem akarok instant halált Somogyi látványától. De az istenért szörnyen nézett ki, és még ijesztőbben, mint akkor a gyengélkedőben. Pedig akkor aztán a frászt hozta rám.
Tüdőm szúrt belülről, mintha csak jeget szívtam volna be nem is oxigént, s azok hegyei most folyamatosan karistolnék a légzsákokat. Egy helyben toporogtam, valamiért nem bírtam elmenni mellette. Egyszerűen csak képtelen voltam arra, amit olyan tökéletesre fejlesztettem az utóbbi hónapokban.
Már épp kerestem a szavakat, hogy valami megnyugtatót mondjak. Valamit, ami miatt nem érzi majd azt, hogy szívesen megfagyna a hidegben. De aztán újra megszólalt, arcomról pedig egy pillanat alatt tűnt el a szívélyesség.
- Akkor mire vársz még Somogyi? Ennyi idő nem volt elég neked? - sziszegtem vissza azonnal. Igazából nem akartam, hogy meghalljon. És ha ezek után meg is történt volna, akkor magamat hibáztatnám. S ahogy ez a gondolat felmerült bennem, úgy szivárgott el az első lendületes dühöm. Táskámhoz nyúltam, és lekötöttem róla az usánkát, és Viktornak dobtam.
- Legalább a fejedet melegítsd, hogy az eszeddel képes legyél elcsavarni a nők agyát, ahogy eddig is tetted - lépkedtem közelebb a kapuhoz. Nem volt hangulatom hozzá. Gyengének éreztem magam ahhoz, hogy vele vitatkozzak. Mintha már a nyelvem sem úgy forgott volna, mint egykoron. Talán igaza volt. Haldoklom. De csak mert kívül belül elromlottam. Mert már csak egy motivációm volt az életben, és az is meg akart ölni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Még mindig nem hittem neki. Képtelen voltam. Akkor is, ha magam előtt láttam mivé vált. Akkor is, ha hallottam a pletykákat. Akkor is, ha láttam az órákon vagy épp nem. Minden azt üzente felém, hogy hinnem kéne neki, de mégsem ment. Azért a gondolatért, amit azóta se mertem szabadjára engedni, és ami miatt most is csak menekülök.
Menekülnék, ha nem szólalna meg újra. Pedig már tényleg elhittem, hogy talán csak egy usánkát vesztek aznap este. Egy pillanatra újra megtorpanok, eszembe jutnak az átbeszélt éjszakák, azok az üzenetek, amelyek habár nem is tartalmaztak sok szöveget, mégis rengeteg információt hordoztak magukban. Egy pillanatra talán tényleg elbizonytalanodtam, hogy helyes döntést hoztam-e, hogy vajon rendben leszünk-e így külön, de ahogy kékjeim ráemeltem, megláttam a szálat az ajkai között cikázni. "Akkor legyek most én a káros szenvedélyed". Már nem én voltam.
- Nekem az az ember hiányzik, aki a gyógyítás és a meccsek miatt nem fogyasztott kábszereket. De úgy tűnik egyikünk se kaphatja meg azt, amire vágyik - feszült meg az állkapcsom, ahogy kimondtam a szavakat. Mert igen, még mindig vágytam rá, de Isten a tanúm, hogy nem ezért mondtam amit.
Hirtelen elkapott a gyengeség, ami az utóbbi napokban gyakrabban teszi. A fülemmel kezdődött, elkezdett tompulni, majd a légzésem is nehezebb lett. Megragadtam a rácsot, és annak segítségével lassan lecsúsztam a hideg talajra, hogy leüljek, mielőtt rosszabb lenne. Mindjárt elmúlik, tudtam. Csak idő kérdése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Éreztem, ahogy a testem lassan csusszan alább nem csak fizikailag, de lelkileg is ebbe a furcsa érzésbe. Kezem nem akarta elengedni a rácsot, mintha ezzel tudnék tiltakozni a segítsége ellen.
- Nem, ne... - toltam el magamtól ügyetlenül. Túl gyenge voltam, hogy rendesen ellen tudjak neki szegülni. - Kérlek ne.... - suttogtam kétségbeesve, mert tudtam, hogy ha átölel érezni fogja a különbséget. Tudni fogja mit teszek a táncért, mert míg a kabát a vastagsága miatt takart valamennyit a leesett kilóimból, erősen tartó karjai eltüntetik ezt a kis előnyömet is.
A plusz mozgás csak még rosszabbat tett, és éreztem, ahogy a fák is már csak nagyobb pontokként jelennek meg a horizontomon, így abbahagytam a tiltakozást, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Közben egyetlen könnycsepp gördült a szememből, de nem engedtem többet. Nem lehetettem gyenge. Legalább lelkileg össze kellett kaparnom magam valahogy.
Keze mozdult, hallottam a tompa kabátsuhogás hangját, viszont ahogy valami a számhoz ért, ajkaimat úgy préseltem össze azonnal. Nem vagyok büszke arra, amit a testemmel teszek, de ha ez kell a baletthoz, akkor nem hagyom, hogy egyetlen cukorka is elrontsa nekem. Pláne nem olyan, amit Somogyi ad nekem.
Lassan kezdett tudatosulni a körülöttem lévő világ, testem kezdte visszaszerezni a kontrollt maga felett. Kezeim az övére csúsztak, hogy jelezzem neki, hogy most már elengedhet, s lábaim is lecsúsztak. Ha pedig engedett a szorításon, azonnal fordultam le oldalra, és ültem rá sarkaimra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Nem értette. Legalábbis először biztosan nem fogta fel, hogy tiltakozásom most sem ellene volt, minden után sem, hanem magam ellen. Mert pontosan tudtam, hogy olyan dolgokat teszek, amelyeket nem kéne, és amire nem voltam büszke. Legalábbis nem előtte, hiszen ez a hivatása. Pontosan tudja, hogy nem csak egy nátha miatt vesztem el a ruháimban mostanában.
Egy pillanatra megnyugszom az ölelésében, de rögtön utána arra gondolok, mennyire nem vagyok oda való. Hogy el kell onnan mennem amilyen gyorsan csak lehet. És nem feltétlenül ezért, mert félnék, hogy bánt. Legalábbis fizikailag.
Ahogy megemlíti a csuklómat, úgy nyúlok oda észrevétlenül. Már rég nincs ott a nyoma, de a fejemben néha újra és újra lejátszom azokat a jeleneteket. Elkerülni sem tudnám, hiszen az egyik tánckoreográfiámba bele is építettem. A legjobb darabom, mert a szívem is benne van, ahogy benne lett volna a kapcsolatban is.
- Nem gyűlöllek miatta - jelentettem ki magabiztosan, ám magam sem tudtam miért tettem. Egyszerűen csak nem tetszett a tudat. - Megijedtem, de nem utáltalak meg - tisztáztam komolyan, majd igazítottam a táskám pántján egyet. Kezdtem visszanyerni az elvesztegetett erőmet, de még mindig nem éreztem magam elég biztosnak hozzá, hogy felálljak. - Fel kéne állnod - jegyeztem meg. - Segíthetnél eljutni a kastélyig - tettem hozzá, mert biztos voltam, hogy másképp nem bírom rá, hogy bemenjen a hidegről. Itt kint pedig nem hagyhattam, egy részem bármennyire is akarta maga mögött tudni ezt a találkozót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Halvány mosoly fut végig az ajkaimon, ahogy meghallom a csipkelődését. Ez már sokkal inkább olyan volt, mint akit ismerek. Vagy legalábbis akit reméltem, hogy ismertem. Mert még mindig nem tudtam eldönteni mennyi volt abból az igaz, és mennyi a színjáték. Azt tudom, hogy én végig magamat adtam. Akkor sem, amikor csak a képeket küldtem, és akkor sem, mikor mellette feküdtem éberen. De az igazság az, hogy akkor voltam leginkább Kazanova, mikor szakítottam vele. Pont olyan voltam, mint az apám anélkül, hogy egyáltalán tudatosodott volna bennem.
- Csak segíts felállni - nyújtottam a kezemet, és engedtem, hogy maradék súlyom ránehezedjen. Egy pillanatra megálltam, hogy biztos legyen a talaj, de igazán már nem volt nagy bajom. Csak azt akartam, hogy neki se legyen. Ne több, mint ami amúgy is van.
Elindultam az iskola felé, kicsit még lassabban, mintha esetlegesen szédeleghetnék közben. Bár, kit akartam becsapni, egy tanonc szeme valószínűleg tökéletesen látta, hogy csak mímelem.
- Megtennéd, hogy senkinek nem említed az előbbieket? Főleg apámnak ne - mondtam, egy kicsit félve, hogy esetleg majd ez valahogy orosz apám fülébe juthat. Nem kellett még olajat tenni a tűzre, hiszen már amúgy is szépen építettük le a beszélőviszonyt is vele. - Csak... mintha nem is találkoztunk volna - folytattam, és egy tincset a fülem mögé túrtam zavaromban. Közben észre sem vettem, de egyre gyorsabb tempóra váltottam, szinte már rendes sétálósra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Az apám gondolatára csak még jobban összeszorult a szívem. Azért jöttem ide, hogy mindent megjavítsak ami nem működött. És helyette csak régi sebeket kapartam fel, és újakat generáltam. Mindenkinek csak rosszat tettem azzal, hogy Magyarországra jöttem.
- Jaj, én nem úgy értettem - szabadkoztam halkan. Sosem zavartak a pletykák, amiket az újságírók rólunk terjesztettek. Az sem érdekelt volna, ha megírják, hogy egymás mellett sétálunk. Mert ez volt az igazság. Majdnem minden cikkben volt valami rész, amely csak a világot tükrözte. Aztán azt felnagyították.
- Na jó, hagyd abba a drámázást - szóltam oda, hiszen akármennyire nem akartam most veszekedni, mégsem tudtam ezt szó nélkül hagyni. - Nem a hírnevemről, vagy holmi pletykákról beszéltem, és ezt te is tudod. Nem az zavar, ha együtt látnak veled, hiszen... együtt voltunk - magyaráztam, kettőnkre mutogatva közben. - Én arról beszélek, hogy nem akarom, hogy mások is megtudják azt, ami a kapunál történt. Nem kellenek a lesújtó vagy épp aggodalmas pillantások - morogtam a végét, és összehúztam magam mintha tényleg csak el akarnék tűnni. Semmivé akartam válni, már hónapok óta másra sem vágytam.
Benyomtam a bejárat ajtaját, és intettem a fejemmel, hogy jöjjön ő is. Bent akartam látni a melegben, és nem odakint a mínusz fokokban. Csoda lesz, ha így sem fázik majd meg. De miért foglalkozok én még mindig vele? Jó kérdés, Darya. Miért?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Furcsán idegen volt, hogy mikor kikeltem magamból, ő csak hagyta. Mintha tényleg féltené magát tőlem. Bennem is sokáig megvolt a csuklómon látható jelek gondolata, hogy mit tenne, ha egyszer igazán megbántanám, és túlmennénk a határokon. De valamiért amikor vele voltam, mégsem voltak bennem ilyen félelmek.
Elfogy. Igen, határozottan éreztem a változást a testemen, de azért nem volt bennem a gondolat, hogy esetleg túlságosan is kínzom magamat. Hiszen legalább most azt csinálom, amit a tanárok évek óta kérnek tőlem. Mindig is több volt rajtam az izom, mint a többi lányon a cirkusz miatt. Mellettük súlyosabbnak nézhettem ki, viszont sokszor olyan mutatványokat meg tudtam csinálni, amiket ők nem. Csak hogy... azokra nem volt szükség.
- Másképp azonban nem érek el semmit. A balett az egyetlen dolog, ami még maradt. Profin akarom csinálni, és ehhez mindent megteszek - tisztáztam. A barátok mostanában amúgy se nagyon láttak. Maximum úgy, mint egy elsuhanó alakot. A közös étkezésekre nem jártam le, az órák felét kihagytam és a szabadidőm minden percét alvással és gyakorlással töltöttem. A barátok is túl vannak értékelve, ha balettról van szó.
- Pedig aludnod kéne - jegyeztem meg, de több hozzáfűzni valóm nem volt. Már annak is örültem, hogy épületen belül volt, és mélyen reménykedtem, hogy most nem fog újra kimenni. Vagy ha meg is kísérli, majd elkapja egy prefektus vagy épp tanár. Nem akartam neki rosszat. Mégis csak rosszat hoztam a világába.
Megálltam a bejáratnál. Kínos szituáció következett. Ott álltunk egymással szemben, mint két szemétre való, és egyszerűen fogalmam sem volt, hogy tudnánk elbúcsúzni. Nem akartam megismételni a kinti ölelést, mert az túl személyes volt, és sok emléket hozott vissza. Viszont csak úgy otthagyni sem tudtam. Végül jobb kezemet nyújtottam kézfogásra.
- Majd találkozunk - jelentettem ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Hát... eddig a balett bírta legtovább mellettem - suttogtam vissza a válaszom, pedig nem lett volna muszáj. Miért is kéne tudnia az okokat, hiszen nem vagyunk már semmik. Két háztárs, akiknek vannak közös emlékeik. Nem többek. Mégis, ahogy végre sikerül normálisan kommunikálnunk azt kívánom bár soha ne szállna el a pillanat. Bárcsak sose történt volna meg a gyengélkedőben az a sok minden. Azt akartam, amit akkor se kaptam meg tőle, és azóta se. Magyarázatot.
Ahogy ácsorogtam, nem tudtam hogy kéne búcsúznunk. Olyan szürreális érzés volt ez bennem, mint mikor megérkeztem az országba, és fogalmam sem volt róla hogy kezdjem keresni az apámat. Őt kerestem, de helyette szerelmet találtam, amit nem ismertem fel, mert képtelen voltam rá. Hagytam, hogy ajkai homlokomhoz érjenek, szemeimet is lehunytam közben, aztán kékjeimet íriszeibe fúrtam. El akartam neki mondani. Mindent. Hogy mióta vége volt, azóta nem találtam magam. Hogy titkon őt kerestem a folyosón, és hogy féltem tőle, hogy tényleg ez lesz a vége. El akartam neki mondani, hogy miatta nem vágyom már vissza Oroszországba, és hogy miatta a cirkuszról is lemondanék.
El akartam mondani, de az ajkaim nem mozdultak. Csak néztem utána, ahogy elsétál tőlem, mint ahogy én is tettem vele. A szívem újra meghasadt, de ez most egészen másmilyen volt. Először biztosra vettem, hogy a jó úton járok, ámbár most megreszketett a hitem. Fáradt voltam, éhes és álmos. Mégis csak egyre kisebb sziluettjét voltam képes nézni, míg már csak annak emléke maradt meg elmémben.
- Sajnálom - suttogtam végül a csendbe, és szomorúan elindultam a szobámba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A feszültségem csak még inkább megnövekedett, ahogy megláttam apámat. Pontosan úgy ült a székében, ahogyan a könyvtárban is mindig szokott mikor találkozunk. Ilyenkor mindig olyan, mintha az élet minden súlya az ő vállát nyomná. Nem látszódott rajta semmi külső sérülés, mégis a fájdalom opálos nyoma tükröződött vissza szeméből. Életemben először kezdtem megérteni, hogy mitől van ott.
Hangja jeges volt, ahogy megszólalt. A nevem ezen formája most a szokásostól jobban is kirázott. De ja vu érzésem volt tőle. Egy pár pillanatig eltartott, mire rájöttem, pontosan mikorra is utal vissza. Anya halálának éjjelére. Vígasztalhatatlanul sírtam utána, ő pedig csak ezzel a kettőssel volt képes elhallgattatni. Aztán kocsiba ültünk, és nem láttam tizenöt évig. Vajon most is ez következik?
- Biztos vagyok benne, hogy beszéltél Ardai professzorasszonnyal. És biztosan tudom, hogy hallottad már Somogyi Viktor és az én nevemet is egy mondaton belül használni.  Szóval…. gondoltam öntsünk tiszta vizet a pohárba - vezettem fel a mondandóm. Igazából ez csak az első része volt. Tisztázni akartam mindent, amit az utóbbi pár hétben kínosan kerültem. Mert ha nyílt lapokkal játszottam, akkor talán könnyebben megértette azt is, hogy miért hozzá fordulok most. Még akkor is, ha már jó ideje nem éreztem úgy, hogy számíthatok tőle bármilyen atyai jótanácsra.
- Szóval igen, eljöttem legilimenciáról, hogy válaszoljak minden kérdésedre – ismertem el, aztán vártam, hogy lesújtson az elsővel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Számítottam rá, hogy Misha nem repesett épp az örömtől, amikor a legújabb híreket hallotta rólam. És meg tudtam érteni. A pár héttel azelőtti énem valószínűleg ugyanezeket a mondatokat vágta volna a fejemhez, csakhogy az a lány nem ismerte a szerelmet. És annak az elvesztését sem. Ezzel szemben az előttem magasodó férfi a legjobban az gyász érzését ismerte.
Már épp megjegyeztem volna, hogy a mai nap megtörtént a bocsánatkérés, amikor szemöldököm egy vonallá húzódott össze. Holmi románc? Tojáshéj? Tinirománc?Minél többet hallott, annál inkább ment fel benne a pumpa. Már nem is érezte magát olyan gyengének, mint mikor belépett az ajtón, és az eredeti célja se jutott volna eszébe, még ha elgondolkodik is rajta.
- Azt ne mond, hogy hirtelen felébredtek benned az apai ösztönök. És mond csak az utóbbi tizenöt évben hol voltak, hm? Azt hiszed Somogyi az első férfi, aki hozzám ért? Huszonkét éves vagyok, és bármennyire is azt hiszed, nem készülök apácának - emeltem fel én is azonnal a hangomat, ahogy ő. Ha másban nem is, a temperamentumunkban biztosan hasonlítottunk. Meg az orrunk. Az ugyanolyan volt.
- Amúgy pedig nem a te felelősséged megítélni, hogy mi folyik köztem és Viktor között. Igen, tudom, hogy átléptem egy határt Tányával. Nem kellett volna. De ennek semmi köze ahhoz, hogy szexeltünk-e Somogyival. Ahogy annak se, hogy romlanak a jegyeim. Ha rendes apa lennél, tudhatnád, hogy a művészetibe is járok, és amiatt jut kevesebb időm a tanulásra - jegyzetem meg, és karba fontam a karjaimat a mellkasom előtt. Szerencsére még nem fogytam annyit, hogy könnyen látható legyen az ilyen ruhákban. Az már csak egy plusz lett volna, amit ezek szerint a mínuszos számlámra írhatott volna Misha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Éreztem, ahogy a feszültségem csak még jobban növekedett minden egyes szava után. Én voltam, aki otthagyta a babushkát Oroszországban, mert szülői kapcsolatra vágytam. Meg kell vallani, akkor mindenre gondoltam, csak erre nem. Mintha a szívem újra meg újra meghasadna.
- Lehet, hogy ti nem akartatok engem, és még anya terhessége alatt rájöttetek, hogy el fogom szúrni az életeteket, de attól még ne hidd, hogy én is el fogom követni ezt az ostoba baklövést - üvöltöttem vissza, egyszerűen nem bírtam magamban tartani az indulatokat, bármennyire is próbálkoztam. Mintha Misha egyetlen hangjával képes lenne tornádót szítani a bensőmben. - Tudom, hogy mekkora teher vagyok neked. Mert bármennyire is próbálok a tökéletes gyerek lenni, neked soha nem volt elég. Látni se akartál. Hallani se. Gyűlölsz, és legszívesebben visszaküldenél oroszhonba az első repülővel. Csak azt árulnád már végre el, hogy mi a fenét ártottam én neked - borultam ki olyan erővel, mint egy hurrikán. Jeges kékjeim az övébe fúrtam.
Bármennyire is hajtogatta az apám, hogy ez a mostani helyzet miatt van, egyértelmű volt, hogy valami sokkal mélyebb van itt. Egy dolog, ami miatt fél évig tartott, hogy képesek legyünk egy teremben tartózkodni, újabb fél, hogy ha csak értelmetlen kérdésekre, de tudjunk egymásnak válaszolni szitokszó nélkül. És most tessék. Kitártam a kártyáimat. Az összeset.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Kissé összeszűkült a szemem, ahogy hallgattam. Túlságosan is úgy beszélt, mint aki tapasztalatból mondja. Babushka sokszor említette, hogy mekkora csoda, hogy létezem, de sose gondoltam, hogy valami olyan dolgok is szerepet játszott ebben, mint bármiféle szer. Talán a szavaim mögött több az igazság, mint ahogy eleinte sejtettem. És mégis. Bármilyen feltételezés ellenére nem bírtam abbahagyni, és a szavak csak úgy pattogtak ajkaimról, mintha egyenesen a pokol tüzéből származnának.
Aztán mély csend. Szemeim elkerekedtek, és egy pillanat alatt elfehéredett bőröm is. Gyerünk Darya, te akartad az igazságot. Akkor most itt az idő, hogy el is fogadd. És valahogy mégse ment. Mert a szavak ott égtek a száraz levegőben kettőnk között, és visszhangzottak az agyamban, mégsem tudtam felfogni őket.
- De. Pontosan úgy értetted - hagyták el haloványan cserepes ajkaimat a mondatok. Így már sokkal több minden nyert értelmet. Az elmúlt tizenhét év súlya telepedett a vállamra. - Majd... igyekszem, hogy ne legyen egy gyerekem aki elrontsa majd az életem - bólintottam, és fordultam is ki. Még nem szakadhat fel. A könnyeim már gyűltek, de nem voltam hajlandó ezek után megadni neki azt a prioritást, hogy lássa is őket legördülni. Erős vagyok. Vele, nélküle, mindenhogyan.
Mint egy szellem, úgy sétálgattam egy ideig a folyosókon. Egyre jobban taszított a hely. Az, amiről azt hittem, hogy a második otthonom. Erre kiderült, hogy ez is csak egy álomvilág. Egy felépített csapta. A Truman Show. Remélem a nézők azért jól szórakoznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hangfoszlányok. Motyogás, sípolás. Egyenletes légzés, amely nem az enyém. Hihetetlen fény, mely sértette a retinámat, ahogy lassan próbáltam felnyitni szemhéjamat. Fájdalom hasított minden porcikámba, ahogy megrezdültem a félelemtől, ami hirtelen elborított. Fehér kórteremben voltam, szűrt lámpafény volt csupán, ami megvilágította a termet. Halkan felnyögtem, ahogy magam elé emeltem a kezemet, de abból különböző csövek lógtak ki. Kékjeim igyekeztek minél többet befogadni a látványból, de sehogy se állt össze a kép. Nem tudtam hol vagyok, hogy mi történt, semmit sem értettem. Mintha csak egy rossz rémálmot élnék meg. Ráadásul minden egyes porcikám fájt, és ahogy megpróbáltam felülni, hirtelen kapott el a hányinger. Teljes testemben reszketni kezdtem a felismerésre, hogy valami nagy bajom van, mégsem emlékszem rá. És nincs senki, aki helyettem megtegye.
Lassan néztem egy kicsit távolabb is, ahogy visszahanyatlottam az ágyra. Akkor pillantottam meg Viktort a székben. Mégsem voltam egyedül. Kimerültnek tűnt, és sebezhetőnek. Félelemtől homályos tekintetem enyhülni kezdett, és jobbommal a kezéért nyúltam. Szükségem volt rá, jobban mint bármikor, és bármennyire is önző volt tőlem, azt akartam, hogy felébredjen és elmondja, hogy nem lesz semmi baj.
- Viktor, chto sluchilos'?Viktor, mi történt? - kérdeztem erőtlenül. Annyira megkavarodott a fejem, hogy hirtelen fel sem tűnt a különbség. Hogy olyan nyelven beszélek hozzá, amelyet nem fog megérteni.