Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Zsibogtak a végtagjaim, ahogy újra használni kezdtem őket. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi ideje lehetek ott, hogy miért vagyok ott. Páni félelem lepett el, ahogy megszállt az egyedüllét gondolata. Hiszen mindenkit elmartam magam mellől. Ahogy mindig. S mégis, mikor magam mellé pillantottam ismerős vonásokat véltem felfedezni a félhomályban. A megkönnyebbüléstől egy könnycsepp gördült le a szemem sarkából. Fogalmam sem volt hogyan érdemeltem ki, és hogy miért ilyen kitartó, de abban a pillanatban nem is nagyon érdekelt.
Egy szavát sem értettem, csak amit láttam. A fáradtságot, az aggodalmat, a törődést. Olyan érzelmeket, amelyeket eddig csak más felé mutattak, felém oly ritkán. Kezemben az izmok bármennyire is tiltakoztak, én megemeltem, és megcirógattam az arcát. Halvány mosollyal néztem rá, kimerülten, mégis szerettem volna, ha tudja, minden rendben. Nem, a testem nagyon nem azokat a jeleket mutatta, én mégis azt akartam, hogy ő elhiggye.
- Vse budet khorosho Minden rendben lesz! - suttogta, ahogy az orosz szavakat elkezdte egymás után sorolni. Bólogattam rájuk, aprót, de jól láthatót. - Avariya, stradaniya - ismételtem, mintha csak biztosítani akarnám róla, hogy megértettem őket, bármilyen furcsa akcentussal is mondja. Kezem lassan a nyakamra csúszott, de csak a csupasz bőrömet éreztem ott, ahol lennie kellett volna.
- Ozherel'ye. Gde moye ozherel'ye Nyaklánc. Hol a nyakláncom? - kérdeztem rekedtesen. Érteni akartam amit mond, és azt is szerettem volna, ha ő tudja én mit mondok, mert valami fontosat kellett neki beismernem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Puha ajkai a homlokomat érintették, és habár csak egy rövid ideig voltak ott, az emlékük erősebben élt bennem tovább, mint bármi a felébredés után. Megfogtam a kezét, hogy magamra irányítsam a figyelmét, de olyan nehéz volt így, hogy két különböző nyelvet beszéltünk. Arról nem is beszélve, hogy mind a ketten feldúltak voltunk.
Valami fontosat kellett neki mondanom, de nem értette. Helyette megint magyar szavakat kezdett el dobálni, amiből egyedül Odettet értettem meg. Felrémlett, olyan volt mint egy hirtelen rád csapó déjá vu érzés, ahogy kábán hallottam az ő hangját. Ezer közül felismertem volna, főleg mivel elég hangosan szólt a folyosóról. Valószínűleg az orvosokkal perlekedett, ahogy szokott. A gondolatra apró mosoly kúszott ajkaimra, és habár nehezen, de elengedtem Somogyi kezét. Odett. Igen, ez eddig megvan. Keres, kutat. Bólintottam, hogy azt hiszem értem, de aztán a név hallatán átjárt a hátborzongató ridegség. Talán még fáradtabbnak éreztem magam, mint eddig, és a fejemet ingattam.
- Net - jelentettem ki magabiztosan, hiszen ez minden nyelven egyértelmű volt. - Nem - próbálkoztam azzal a kevés magyarral is, ami rám ragadt az évek során. Valljuk be, a fordító láncnak hála nem sok volt ez a tudás. - YA ne khochu yego zdes' Őt nem akarom itt! - szóltam ridegen, igazi oroszos temperamentummal. A fejem is tompán fájni kezdett, és éreztem, hogy orcáim is kipirulnak két oldalt. - Yesli ya umru segodnya, po krayney mere, on budet schastliv Ha ma meghalok, ő legalább boldog lehet - hunytam le szemeimet, ahogy felrémlett előttünk a veszekedés. Ahogy felrémlett anya is.
- YA khochu izvinit'sya, no vy ne ponimayete. Eto prosto plokho. YA plokho sebya chuvstvuyu. Bocsánatot akarok kérni tőled, de te nem érted. Ez így nem jó. Rosszul érzem magam - keseredtem el egy pillanat alatt. Nem akartam az apám lenni. El kellett neki mondanom, mielőtt túl késő. Tudnia kell róla, mert éreztem, hogy a testem nem volt olyan erős, mint régen. Arcom összeszorult, és halk zokogásba kezdtem. Még a sokk is bennem volt ez biztos, de abban is biztos voltam, hogy a több hónapnyi elfolytott szomorúság is egyszerre jön ki belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miért nem? Ezt a két szót is értettem, és habár oroszul elmondtam neki az okokat, valószínűleg tartottam, hogy nem értett belőle semmit. Nem csak mert gyorsan és hevesen mondtam, hanem mert egy számára érthetetlen nyelven. Szóval a mutogatására csak újra ingattam a fejem, és lágy, életidegen érzéssel mondogattam azt az egy magyar szót.
- Nem, nem, nem...
De volt valami ennél sokkal fontosabb dolog is, amit nem értett meg. A szavaimban ott rejlett a megfejtés, a válasz a mindenre, csak fejtette volna meg. Minden porcikám reszketni kezdett a félelemtől, hogy talán sosem fogom tudni neki elmondani. Könnyeim lassan hulltak alá a szememből, rá a fehér kórházi párnára. Megannyi szomorú hullócsillagként tarkították be az arcomat, végigszánkáztak bőrömön és friss sebeimen.
Néztem ahogy a kezeivel ügyködött, egy pillanatra talán még az egész testemben szétáradó fájdalom sem tűnt fel. Csak azzal foglalkoztam, hogy elmondhassam neki, és ha csak ennyi esélyem is van rá, hát megragadom. Készségesen nyújtottam kezemet felé, majd fogtam rá övére, hogy minél közelebb legyenek a tárgyak. Nem értettem hogy fog ez működni, de ha mi ketten működünk, talán ez is. Mert ez kellett mondanom, amit még nem mondtam. Azt a pár szót, amit senkinek se tudtam. Túlságosan féltem, most mégis reszkettem ha arra gondoltam nem tettem.
- YA tebya lyublyu Szeretlek - vallottam be, bár fogalmam se volt róla érti-e. Nekem mindegy volt hogyan, csak tegye meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A mellkasomban a szívem olyan hevesen dobog, mintha onnan ki akarna szaladni a szívem, hogy egyenesen Somogyi mellkasába fusson, és ott leljen nyugalmat. Boldog vagyok attól, hogy képes voltam kimondani, ahogy attól is, ahogy fogadta. Nem éreztem azt, hogy ezzel most rossz döntést hoztam, sőt, hónapok óta ez volt az első értelmes reakcióm a történésekre. Gyengén felnevettem a nagy vallomására, azonban gyorsan le is hervadt az érzelem az arcomról. Az apámra néztem, és hirtelen minden végtagomat átjárta a mérhetetlen düh.
- Chto sluchilos'? Vy prishli posmotret' na moye mertvoye telo? Na mi a helyzet? Jöttél megnézni, hogy halott vagyok-e?- morogtam azonnal, mintha csak támadni készülnék. Lehúztam az ujjamról a gyűrűt, hiszen semmi értelme nem volt, csak az ágyban tartott. Vagyis, ha így nézzük mégis volt. Csak éppenséggel nem olyan, amit most szerettem volna. Lassan felkászálódtam a fekvésből, bár a fejem úgy fájt, mintha kalapáccsal ütögették volna folyamatosan. Egy pillanatra a szemem elől a kép is eltűnt, és csak a foltokhoz tudtam beszélni. Mégis be tudtam azonosítani Mishát.
- Vy prishli dokazat' svoyey vtoroy docheri, chto vy khoroshiy otets? Azért jöttél, hogy bebizonyítsd a második lányodnak, hogy jó apa vagy? - kérdeztem, hangomból sütött az ellenszenv, és minden energiámat is bevetettem, hogy ne tűnjön fel senkinek mennyire rosszul vagyok, pedig éreztem, hogy ha sokáig ülve maradok, akkor ha mást nem is, de egy adag epét ki fogok hányni a földre.
- Mne ne nuzhno tvoye litsemeriye Nincs szükségem a képmutatásodra - ingattam a fejemet, de addigra már a saját hangomat is tompán kezdtem hallani. Karomban az izmok eddig bírták, és lassan, megmegtörve visszasüppedtem a párnák közé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szavaimban olyan megvetés csendült, amelyet még én sem éreztem igazán magaménak, szimplán csak el akartam üldözni. Nem akartam szembenézni az érzelmeimmel, azokkal amelyeket anya gondolata váltott ki belőlem. Sokáig gondolkodtam a veszekedésünk után, és habár eleinte csak a mélységes gyűlölet volt benne, később átvette annak helyét valami sötétebb: bűntudat.
Eltoltam Somogyi kezét, mielőtt akárcsak hozzám érhetett volna. Az előbbi gyengédségem irányába egy pillanat alatt tűnt el, mintha ott sem lett volna. - YA ne khotel, chtoby kto-nibud' umiral Én nem akartam, hogy bárki meghaljon - vallottam be az igazságot, mintha újra az a kislány lennék, aki akkor voltam. Szememből a könnyek némán hullni kezdtek. Valamilyen gát átszakadt bennem, és meg tudtam volna mondani, hogy pontosan ez volt az a pillanat, amikor a több éve gyűrűző bűntudatomnak végre hangot adtam. Egész eddig féltem kimondani a szavakat, mert ezzel elismertem, hogy az én hibám volt. Hogy egy átok vagyok mindenkinek.
Nem értettem a szót, amely elhagyta ajkait, de teste mindent elárult. Bevallottam neki a hibám, és ezért újra el akart hagyni. - Idti! Ubegay, kak vsegda Menj! Menekülj, ahogy mindig teszed. - suttogtam erőtlenül. Inkább csak magamnak, mint a jelenlévőknek.
Hirtelen egy pillanat alatt tűnt el mindenki a teremből. Csönd. Őrjítő csönd következett, amelyet csak a néma sírásom szaggatott levegővétele tört meg. Majd egy fehér köpenyes ember sétált be. Az orvos - gondoltam azonnal, és habár hozzám beszélt egy szavát se értettem. Csak nagy szemekkel néztem összezavarodva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Éreztem, hogy fontos dolgok forognak kockán jelen pillanatban is. Mégsem akartam felfogni. Nem akartam tudni, és semmiképpen sem akartam megérteni. Fájtak a mondatok, a tettek, másoké és magamé is egyaránt. Csak aludni akartam, és talán soha fel nem kelni.
A doktor kedves ábrázattal, ámbár szakszerűen kezdett el nekem magyarázni valamit, amit a legkevésbé sem értettem. Mindazonáltal aprót bólintottam, és egy félmosollyal barátnőmre néztem. Ő ott volt nekem, ha kellett, és ezt tudtam. Mert emlékeztem, hogy még a felkelésem előtt is ott volt. Mindig ott van, és én is mellette lennék. Szóval ha másért nem is, jelenleg miatta próbáltam ébren maradni.
- Értem hölgyem, de valahogy meg kell vizsgálnom, szóval ha csak nem tud valamilyen módszert amivel hirtelen megtanulok oroszul, vagy amivel a kislány magyarul, úgy azt kérem fogja vissza magát - reagált morcosan a doktor Odett szavaira, bár csak a hangvételét érzékeltem. Aztán a névtáblájára mutatott, majd rám. - Név? - kérdezte. Szerencsére elég filmet néztem már ahhoz, hogy tudjam mi a helyes válasz erre.
- Darya Mikhaila Kazanova - mondtam erőtlenül, de határozottan. - U menya net problem s mozgom, madam Nincs semmi problémája az agyamnak, asszonyom - tettem hozzá, csak azt akartam, hogy végre békén hagyjanak. Az elmúlt percek izgalmai még alap esetben is meggyötörtek volna, nem hogy most.
- Ország? - mutatott a falon függő képre, melyben egy kellemesen színes, ámbár igen furcsa szerkesztésű térkép feküdt.
- Vengriya - vágtam rá egyből. - Mmmagyar - tettem hozzá azt a kevés tudásomat, amim volt. Még ez is furcsán idegennek tűnt a számból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A nő sóhajtott egyet, ahogy kénytelen volt újra Odettre figyelni ahelyett, hogy a pácienst vizsgálta volna, vagyis engem. De mielőtt megszólalhatott volna Somogyi újra megjelent. A nő erre az égre meresztette a szemét, én pedig beleborzongtam Somogyi minden érintésébe.
- Szóval, ahogy a szőke hölgynek is elkezdtem volna mondani, mi sem tudunk annál többet, minthogy Darya egy cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Az egyik szemtanú hívta a mentőket, a rendőrök nyomoznak az ügyben. De a legfontosabb nem az, hogy hogyan történt jelenleg, hanem hogy ő jobban legyen - oktatta ki a két delikvenst, én meg kukán hallgattam a magyarázatot. Természetesen tökéletesen tudtam, hogy a szavak mit jelentenek, és azt is, hogy ahhoz képest mennyire jó állapotban voltam. Mármint azt orvos nélkül is felismertem, hogy agyrázkódásom volt, de hogy semmim nem tört, pláne az utóbbi hónapok után, az kész csoda volt.
- És hol van a kishölgy apja? Ha igazolni tudja az összetartozást, elhagyhatja a klinikát a lány, amíg nem, addig megkérem, hogy mindannyian fáradjanak ki, mert nem csak hogy szabályokat szegnek ezzel, de hátráltatják a vizsgálatot is - magyarázta a doktor egyre türelmetlenül a férfihez, merthogy közben Odett is elhagyta a termet.
- Kérlek. Láttad, hogy jól van. Tíz perc múlva visszajöhetsz - nyújtotta karját a nő, és az ajtó fele intett. Így persze háttal fordult nekem, ami a lehető legjobbkor jött. Minden infót megtudtam ami kellett, már csak arra volt szükségem, hogy ne buktassak le mindenki. Gyors mozdulattal nyúltam a lánchoz, és - a láncok újabb roncsolásának eredményeként - újra lerántottam a tárgyat, majd a kezembe süllyesztettem.
- Spasibo - fordultam az ápoló felé, és aprót mosolyogtam, hogy kicsit enyhítsek haragján. Lehet, hogy a barátaim kicsit tényleg túl sokak tudnak lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy hirtelen egyedül maradtam a doktorral, volt időm felfogni az előbb történteket. Természetesen ő is tett fel nekem különböző kérdéseket és kéréseket, de az agyam egészen máshol volt. A szavakon gondolkodtam, amiket kimondtam, és azokon amiket még nem tudtam. Ha mindkettőjükkel egyenként tudtam volna elbeszélgetni se lettem volna képes elmondani azt a sok mindent ami az agyamban volt jelenleg. De leginkább meg akartam nekik köszönni, hogy még ennyi idő után is itt vannak nekem. Mert ahogy lassan tovább agyaltam a történéseken, leesett, hogy a kiakadásom után Misha nem tért vissza. Újra feladott, ahogy már annyiszor megtette, és hiába mondtam neki én, hogy menjen el, ez volt az, amit legkevésbé akartam. Másra sem vágytam, csak hogy újra magához öleljen, mint mikor még kicsi voltam. Hogy a szemembe hazudja, hogy nem lesz baj, és én annak ellenére, hogy tudom nem mond igazat, mégis elhiggyem neki.
Újabb alak tűnt fel, és azt hittem, hogy barátaim egyike tért vissza valami hírrel, de helyette Misha borzos képe sejlett fel. Olyan megkönnyebbülés futott végig rajtam, ami talán még soha. De természetesen még mindig nem mutattam ki. Hiszen ő sértett meg engem. Neki kell nyitnia felém.
- Jó napot. Ön az apa? - kérdezte a nő, és közelebb lépett a férfihez, hogy bizalmasan tudjanak beszélgetni. A hátával kitakarta, ahogy a kézfejére mutogat, és még szájról olvasással se tudtam volna leolvasni a kérdést. - Tudott róla, hogy a lányának bulimiára utáló jelei vannak? - kérdezte gyengéden. - Nem olyan régen alakulhatott ki, mert a kezén lévő sebek még elég kezdetlegesek - magyarázta tovább, hangszínét még mindig lent tartva.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Amint a doktor arrébb hívta az apámat, én előhúztam rejtekéből a nyakláncot, és megpróbáltam a lehető leggyorsabban visszatenni a nyakamba. Csakhogy a kétszeri - vagy már többszöri - leszakítás nem kímélte a láncszemeket, és már Odett is megjelent, mire nekem sikerült összekapcsolnom a műszert. Lassan mozdultam arrébb, mert azért minden is fájt jelenleg, de természetesen nem tudtam nemet mondani barátnőmnek. A beszélgetés nagy részéről már úgy is lemaradtam.
- Nem vagyok éhes, köszönöm - válaszoltam gyengén, ahogy Odett etetni próbált. Bár ez nem feltétlenül volt igaz. A gyomrom tényleg kavargott a történések tükrében, és egy jókora gombóc is a torkomban volt már egy ideje. De mégis a legjobban zavart, hogy ránéztem a fánkokra, és csak arra tudtam gondolni, hogy attól mennyivel több leszek csípőben. Nézzenek oda. Játéknak indult, és valóság lett az egész.
Nagyot sóhajtottam, ahogy Viktor visszaért, mert bármennyire is örültem neki, hogy ott van, láttam az arcán, hogy valamit megint be fog alakítani. Az én idegeim pedig már alig bírták ezt a nyüzsgést.
- Igen, mond - válaszoltam, talán kissé nyersen is, pedig csak a fáradtság szólt ki belőlem. Az első mondatánál már összeszaladt a szemöldököm. Halvány fogalmam sem volt róla, hogy hova fog kifutni egy a szál, és talán jobban is járok, ha nem tudom meg. Mert ott aztán volt minden. Kezdve a veszekedésekkel, a szakítással, teletűzdelve jövőképekkel házasságról és gyerekekről, én pedig már tényleg úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. Talán Odett meg is érezte, ahogy minden idegszálammal megfeszülök mellette, ahogy hallgattam, és ahogy elkezdtem félni attól, hogy Misha erre mit fog reagálni. Gyorsabbnak kellett lennem.
- Viktor... én még nem fogok összeköltözni veled - jelentettem ki. Ez az Darya, kezdjük is a fekete levessel. - Folyton veszekedünk, alig jártunk ténylegesen. Nekem az még nem fog menni - ingattam a fejemet is tehetetlenül. Nem ugorhattam bele valamibe csak így. Nem most, nem ebben az állapotban. - De újrakezdem veled - küldtem egy félszeg mosolyt felé. Én is azt akartam, hogy ne legyen több külön töltött idő. Semmi sértegetés, se egy rossz szó. Csupán mi ketten, a magunk valójában.
- És ha én lemondok a balettről, te lemondasz a derbyről - jelentettem ki határozottan, és félve pillantottam csak Odettre, hogy vajon neki most mi a reakciója. Talán még a fánk is úgy maradt az ő szájában is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Az utóbbi hónapok talán életem legnehezebbikei voltak. Szerencsére az ispotályba egész gyorsan rendbe hoztak a baleset után, és csak néhány gyötrelmes éjszakám volt csupán, mikor azt hittem a fájdalomtól kiugrok a saját bőrömből is. Aztán át is állhattunk a másik problémára. Azok után, hogy a kórházban azonosították az étkezési rendellenességemet, ketelességem volt egy étrend betartása. Szigorúan, mindent meg kellett ennem, még ha utáltam is magam utána. Minden egyes legyűrt falat után legszívesebb szaladtam volna a wc-be, hogy megszabaduljak. Odett persze Somogyival felváltva ültek mellettem, mint valami védőrök, hogy biztosan mindent bejutassak a szervezetembe. Pedig régen annyira szerettem enni...
Aztán úgy a szünet fele tájékán elkezdhettem egy gyengébb fajta edzést. Az izmaim nagy részét konkrétan vissza kellett építenem, mert a balett miatt elvesztettem. Minden nap harcot vívtam az agyammal és a tükörrel ami folyton görbén nézett vissza rám. Nem hittem, hogy ennek az egésznek valaha vége lesz, de isten a tanúm rá, hogy én nagyon próbálkoztam.
Ahogy elkezdődött az új év, úgy rázódtam vissza a társadalomba. És hogy is lehetne ezt könnyebben megtenni, mint mellette kötélen táncolni, mint a régi szép időkben. Régi edzős ruháit vettem magamra, amelyek még mindig kicsit nagyok voltak itt-ott, de már egészen kezdtem belehízni. Néhány pálcaintéssel helyeztem egy kábé fél méter magasságba egy vékonyabb lécet. Tökéletes lesz a kezdetekhez. Ahogy régen Misha is csinálta velem. Amikor még...
A hang pont időben szakította félbe sűrű gondolataim. Mosolyogva fordultam az ismerős alak felé. Talán vannak, akik azt hinnék Viktor miatt csinálom az egészet, de számomra Zente ugyanolyan fontos volt. - Ugyan már, gratulálok a ranghoz, ez azért elég nagy dolog - mosolyogtam biztatóan a fiúra. A kérdés kicsit megütött, pedig számíthattam rá, hogy ha csak felületesen is, de somogyi mesélt az esetről. Meg hogy miért van szünetben is annyit távol a családtól. Jól felforgattam mindenki életét.
- Jobban - vontam meg a vállam. Ezzel nem is hazudtam, de nem is árultam el túl sokat. - Nah, felkészültél? Nemsokára már az egekben is tudsz majd szánkázni - kacsintottam rá, és a tákolmányom felé fordítottam a figyelmet. - Először ezen kezdünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Igaz, ami igaz. Zentével először azért találkoztam, mert Viktor a bálon mindenki előtt kijelentette, hogy szeret. Ez a kis srác meg pár napra rá megjelent mellettem. No nem mintha bántam volna, sőt igazából élveztem a társaságát, éppen ezért is lettünk jóban Somogyi ide vagy oda.
- Ugyan, értem nem kell. Lerázhatatlan vagyok - kacsintottam mosolyogva. Végül is az apámnak se sikerült tizenöt év alatt megszabadulni tőlem. Ez volt az egyik alap tulajdonságom. Bár Viktor lehet mást mondana, de ő egy egészen más eset.
- Nyugalom, nem lesz semmi baj. Be vagyunk biztosítva, és én is itt vagyok, hogy ha esel elkapjalak. De.. ha már itt tartunk, megtanultál esni? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. Mert az is egy külön művészet volt. Nekem is meg kellett ezt tanulnom mielőtt magasba engedtek volna. És valószínűleg ez is mentette meg az életem a balesetkor. A testem már reflexből reagált a bajra, és nem hagyta, hogy a fejem jobban megütődjön, mint amennyire muszáj.
A léc elejéhez léptem, és felemeltem a kezem, hogy Zente megkapaszkodjon benne. - Az a lényeg, hogy egymás elé pakold a lábad, és szépen lépegess egyik, aztán meg a másik oldalra is. Egyenlőre itt vagyok, és foglak - jelentettem ki magabiztosan, és egy bátorító mosolyt küldtem a kis srác felé. - Nem kell sietni, csak a te ütemedben menj - adtam a következő instrukciót, és ha Zente elindult, akkor lassan mellette haladva néztem a lépéseit és a fiú arcát felváltva.
- Ne aggódj, engedd le nyugodtan a vállad, és húzd ki a hátad - tanácsoltam. Egyenlőre azt még nem mondtam, hogy a lécet ne nézze, örülök, ha a hosszok sikerülnek így elsőre. Főleg az ő esetében. Persze ha esne ott vagyok, és hát a puffok is, amiket a léc alá helyeztem direkt a legrosszabb esetek is számításba véve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ahogy az étterem felé tartottunk, nem is tudtam elképzelni mit tervez. Pláne ilyen késői órán, amilyen ez is volt. Szóval eléggé meglepődtem, amikor betörtünk kedvenc pizzériámba, aminek kifestésekor érkeztem Magyarországra. Első emlékeim között szerepelt ez az élmény, és szemem szinte azonnal arra a részre siklott, ahol én dolgoztam. Nem vagyok egy nagy művész ilyen szempontból, de jó volt visszaemlékezni rá.
Ahogy a pultban ücsörögtem és néztem Viktort, amint a konyhában ügyeskedik, szinte letörölhetetlen volt a vigyorom. Persze mellette a rám törő kételyek is ott voltak az agyamban, de igyekeztem elfelejteni őket olyan gyorsan, ahogy tudom. Régen képes voltam akár egy egész pizzát is megenni egymagamban, most pedig félve gondoltam a pillanatra, amikor majd egy szeletet le kell gyűrnöm.
- Mond csak... te pontosan mióta is tudsz sütni? - vontam össze nevetve a szemöldököm, ahogy újratöltöttem a poharát. Milyen arany ez az ember, hogy ennyit rám mert bízni. Mondjuk tény, hogy nem sokat forgolódtam a konyhában, mert mindig volt helyette valami olvasni valóm, tanulni valóm, gyakorolni valóm. Babuska meg nem is szerette, ha máshova pakolok, mint amit ő megszokott, szóval talán Mishával főztem utoljára. Ami elég régen volt.
- Akkor legyen az egyik négysajtos pizza, a másik meg ötsajtos - jelentettem ki magabiztosan, bár a fejemben egyre csak a számok sorakodtak, hogy egy-egy hozzávaló mennyi kalóriával jár. - És a négysajtosra pakoljunk sok erőset, mert annál nincs jobb - vigyorogtam. Ha ez a pizza nem nyírja most ki a gyomrom, akkor semmi nem fogja. Talán ennek a gondolatnak a mentén merült is fel bennem az étrendem. Az a papír, ami már több mint egy hónapja meghatározta a mindennapjaim.
- Nem gondolod, hogy baj lehet belőle, ha megszegem az előírt adagjaim? - kérdeztem félve. Nem akartam elrontani ezt a gyönyörű estét, de a kételyek csak nem hagytak békén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Érdeklődve hallgattam mindent, amit Viktor mondott nekem. Azzal, hogy újrakezdtük a kapcsolatunkat, azt is vállaltuk, hogy képesek leszünk felnőttként megismerni egymást. Nem csak a szex fog minket egymás mellett tartani, ha minden. És be kellett vallanom, hogy minél többet hallottam, annál többet akartam. Úgy éreztem a férfiről való tudásom minden mondatával egyre több, mégis kevesebb. Már nem az a megbízhatatlan szoknyapecér volt a szememben, mint egy évvel ezelőtt.
- A testvéreid jól jártak veled. Még Zente is, annak ellenére, hogy mennyit szekálod – jelentettem ki egy kis viccelődős éllel a hangomban. Hiába, ha levitás volt a tesó, akkor legalább életemben egyszer beszélgettem vele, így a legfiatalabb tagtól is hallottam már egysmást. Plusz még jóba is voltam vele, ha már pontosak akarunk lenni.
- Úú, csak nem fogjuk pozitív élménnyel felruházni a gyengélkedőt? Lehet már itt volt az ideje a frissítésnek - jegyeztem meg, utalva arra, hogy legutóbbi alkalommal pont ott sikerült szakítanunk. - Szerintem már ennyi idő alatt háromszor szakítottunk, öt másik kapcsolatunk volt, és lassan megszületik az első gyerekünk - elmélkedtem el. Igaz, ami igaz elég sokat szerepeltünk a pletykarovatban, mindig eltúlozva a helyzetet. Most már egy fél éve talán, hogy rá se néztem a pletykaújságok rovataira, de talán jobb is volt. Még a végén én is elhittem volna, hogy Somogyival már családot alapítottunk.
- Igen, de az diéta. Ott az a lényege a csalásnak, hogy aznap többet eszel, mert azt szeretnél. Ha én csalnék, akkor valószínűleg aznap nem ennék semmit. Tudod, ez az agy mindig másképp működik, mint a többi - böktem a halántékomra. Viccelődtem vele, mert így könnyebb volt feldolgozni ezt a sok marhaságot, amik folyton forogtak odabent. De igazából már alig vártam, hogy megszabaduljak tőlük.
- Magyarországon van cirkusz nem? – kérdeztem, ahogy gondolkodja hátra dőltem a székemben. Így, hogy oda a balett, valamit kezdenem kellett a felesleges energiáimmal. Mármint nem azonnal, hiszen még nem voltam olyan erőben, de jó lett volna, ha van valami motiváló előttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bólogattam és nevetettem azokra, amiket mondott, de a végén képtelen voltam igazat adni neki. - Tévedsz. Nem fogok semmire se rászülni - mondtam ki idegenkedve a szót, és csak remélni mertem, hogy ugyanúgy fordítja vissza a lánc, ahogy Viktor mondta. - Lehet, hogy te sok gyereket akarsz, mert hatalmas családban nőttél fel, de én nem fogok neked kismillió kis Viktort szülni - ingattam a fejem is. - Egy szülés nagyon fájdalmas, és különben is ha egy maximum kettő gyereked van, jobban tudsz rájuk figyelni - kezdtem neki az érvelésemnek. És addig volt jó, amíg nem kezdtünk el komolyabban veszekedni. Csak nem kezdünk felnőni? Meglepődnék.
Értetlenül néztem rá, ahogy magyarázott. Általában nem kérdőjeleztem meg a magas IQ-mat, de ahogy a srác magyarázott nekem, kétségekbe merültem. Bár csak félig hibáztattam magamat, félig pedig az ő agymenésének tudtam be az egészet. - Nem teljesen értem hova akarsz kilyukadni ezzel a ma-holnap dologgal, de nagyon is kíváncsi lettem erre a feminin énedre. Mióta bujkál benned? És ha rendesen kitör elhagysz-e egy pasi miatt? - kérdeztem rá huncut vigyorral az ajkaimon. Hiába, ha egy orosz lányt akar elvenni, akkor nem nagyon játszottak ezek a köztes útvonalak. Főleg nem a Kazanov családban. Egy ilyen mondat a babushkának és kiteszi a szűrét a szibériai hidegbe.
Számhoz emeltem a poharat, de szerencsére még épp a kortyolás előtt csusszant ki az igazság Viktor száján. Kaján vigyorral vontam fel a szemöldököm. - Na mesélj, pontosan miket csinálnál velem? - Hiába, ha elég jó az ajánlata, talán még be is adom a derekamat.
- Öhmm... akár - válaszoltam kitérően, és a kicsit sem érdekes poharamat kezdtem el mustrálni. - Tudod arra gondoltam, hogy ha már otthagytam a balettot, akkor elmennék egy cirkuszhoz. És mivel neked még elég sok idő az egyetem, így megpróbálnék bekerülni egy itteni társulatba - vázoltam fel a szituációt. Azt is mondhatnám, hogy utolsó év után szedem a sátorfám és visszaköltözök oroszhonba, visszamegyek a régi társulatomhoz, de az mit mondana el rólam és a kapcsolatunkba vetett hitemről? - Persze nem most és azonnal, mert még rengeteget kell dolgoznom ahhoz, hogy ugyanolyan sokáig bírjam a gyakorlatokat csinálni, de...igen. Mit gondolsz? Akkor nem kéne távol lennünk egymástól - néztem Viktorra kiskutyaszemekkel. Tudtam, hogy a balettot nem támogatta, mert rossz hatással volt. És meg is ígértem, ogy nem csinálom. De a trapéz és a légtánc ellen csak nem lehetett egy szava sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Rögtön ingatni kezdtem a fejemet. - Daryából ez az egy is bőven sok a világnak, nem kell belőle kicsi - jelentettem ki nevetve. Bár ha jobban belegondoltam, kis Viktorra sem volt feltétlen szüksége az emberiségnek. Csak nekem. Talán. Később. Semmiképpen nem most.
- Megnyugodhatsz, nem szándékozom potyogtatni a kölyköket magamból - nevettem hitetlenkedve. Valószínűleg egy gyerek után annyira el fog menni a kedvem, hogy nem is akarok többet. Vagy ki tudja. Igazából az is lehet, hogy csak azért gondolok ennyire negatívan a szülésre, mert az én gyerekkorom sem volt valami felhőtlen. Nemrég apám pedig egyenesen a szemembe mondta, hogy én vagyok a hibás anyám haláláért. Mondjuk ez legalább sok mindent megmagyarázott a viselkedésével kapcsolatban.
- Ajánlom is, hogy az legyél - mosolyogtam a férfire. - Azt hiszem féltékeny típus tudok lenni. Akár Mila Kunisra is, ha kell - figyelmeztettem, bár az igazat megvallva fogalmam sem volt milyen a "szerelmes Darya". Voltam már párkapcsolatba, de az egészen más volt. Nikitát úgy hagytam ott Oroszországban, hogy majdnem neki is elfelejtettem szólni. Viktor... hát az elmúlt fél év is elég volt, hogy mindenki rájöjjön mennyire más ez az egész köztünk, mint amit eddig produkáltunk. Ez különleges.
- Szeretnék - pillantottam fel zavartan a pohárról. Aztán amikor érzékeltem a közeledését, testem gondolkodás nélkül reagált rá. Kezeim arca két oldalán simítottak végig, és visszacsókoltam, hogy érezze mennyire sokat jelent nekem.
- Tudom - bólintottam, miközben homlokomat összeérintettem övével. Balomat tarkójára csúsztattam, míg jobbommal állán emelve kicsit újabbat csókoltam ajkaira. - Azt szeretném, hogy mind a kettőnknek jó legyen. És itt, ez most jó - hunytam le egy pillanatra a szemeimet, csak hogy utána megint Viktor íriszeibe mélyesszem kékjeim.
- Viszont szeretném, ha eljönnél velem a cirkuszba. És előtte segítenél felkészülni - suttogtam kettőnk közé, és beharaptam alsó ajkam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bármennyire is próbált bátornak tűnni, egyszerűen benne volt az emberi ösztönökbe, hogy egy ilyen alkalomkor féljen. Legalábbis az első pár edzésen. Amíg bele nem jön az ember. Aztán amikor kötélre kell váltani, majd mikor egyre magasabban kell végrehajtanod a mutatványt. Viszont egy idő után annyira megtanulsz bízni a testedben, hogy az a kis feszültség is eltűnik, ami a lécre lépéskor benned van. És az, valami fenomenális érzés.
- Annyira azért nem tűnsz nehéznek. De az a lényeg, hogy ha esel ne ess kétségbe, csak próbáld minél távolabb tartani a fejed a földtől, és lehetőleg kézzel tompítani az esést. Illetve a gerincedre vigyázz - mutogattam közben a kezemmel is, hogy biztosan megmaradjanak benne az információk. Ha igazi kötéltáncra akartam volna megtanítani Zentét, biztosan nem léphetett volna fel a lécre anélkül, hogy az eséseket jól begyakoroltuk volna. De nem nagyon számítottam rá, hogy egyáltalán addig eljutunk, hogy az imbolygó huzalt tegyem a lába alá. Ez csak segítség neki a fejlődésben.
- Csak szép lassan. Nem baj, ha elsőre nem megy - biztattam egy mosoly kíséretében. - Azt jegyezd meg Zente, hogy az egyensúlyhoz a lábadon három pontra kell figyelni, azokon támaszkodsz a nagyujjad és a kisujjad alatti párnás részen, illetve a sarkadon. Ez a háromszög képes az egész testedet megtartani - okítottam közben, figyelve minden egyes mozdulatára. Mikor kicsit jobban megingott, rászorítottam kezére, hogy érezze, hogy velem biztonságban van. De nem akartam sulykolni belé ezt a gondolatot. Van elég testvére ahhoz, hogy tudja mi a bizalom.
- Ha nem érzed még rendesen az egyensúlyodat, nyugodtan tedd ki két oldalra a kezedet, hogy az is segítsen - tanácsoltam még. Mindenkinek más válik be, de vannak tipikus módszerek az egyensúly javítására. És ha esetleg Zente fel is emelte a kezét magasabbra, végig mellette tartottam kinyújtsa a sajátomat, hogy bármikor odakaphasson értük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ahogy hallgattam a nagy magyarázását Mila Kunisról, már vártam a pillanatot, hogy félbeszakíthassam valami féltékenykedő megjegyzéssel, de aztán egészen más felé terelte a szavakat. Összehúzott szemekkel méregettem egy kicsit, mintha azt akarnám eldönteni, hogy most vajon hiszek-e neki, vagy ott hagyom a pizzájával együtt.
- Az a nagy szerencséd Somogyi, hogy jól forgatod a szavakat - jegyeztem meg egy félmosoly kíséretében. Most éppen jó értelemben használta őket, de nem egyszer találtuk már szembe magunkat az érzéssel, hogy olyan dolgokat vágunk egymás arcába, amiket nem is gondoltunk komolyan. Csak ki kellett mondanunk, mert sérültünk, és egy olyan hurrikánba kerültünk, ahol utána nem akartunk semmi mást, csak hogy a másik is olyan nyomorultul érezze magát, mint mi. Természetesen még nem nőttük ki ezt a fajta vitázást, de már nem fajult veszekedésekbe, és az nálunk már haladás volt.
Felháborodottan néztem rá, ahogy megint sikerült megtörnie a romantikus pillanatunkat. Jó, néha én is meg szoktam, mert azért mi nem bírunk olyan sok időt csöpögős beszélgetés mellett tölteni, de azért mindig megpróbáljuk.
- A trapéz nem is megalázó, ne mondj ilyeneket. Mellesleg benned jobban bíznék, hogy elkapsz, mint bárki másban - jelentettem ki komolyan, mert valahogy a hónapok alatt ez tényleg igazzá vált. Sose gondoltam, hogy valaki ennyire le tudja építeni a belső falamat úgy, mint ő.
- És nem, nem akartalak ilyesmire kérni. Elég ha nézed. És tanácsokat adsz ha nem nyújtom ki eléggé a karom, ha túl lapos az előadás, bármi. Meg persze edzenem is kell majd rendesen, mert... - magyaráztam bizonytalanul. Nem szerettem erről beszélni. Tudtam, hogy nem volt jó dolog amit csinálok. Szégyenlem is miatta magam, mégse tudtam megállítani. És ha Odett és Viktor nem lenne, most se tudnám abbahagyni. Olyan mint valami rossz drog, amire rászoktam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Mikor végre kikerültem minden felügyelet alól, vagy legalábbis az orvosi alól, szinte mást se akartam, minthogy visszaszokjak a régi kerékvágásba. A tánc, legyen az akár légi vagy földi, mindig is elsődleges forrása volt a boldogságomnak. Eddig legalábbis így volt, amíg a balett el nem rontotta. Azonban semmi nem hiányzott jobban a felépülés hónapjaiban, mint a mozgás. Az izmaim nagyobb része már akkor eltűnt, mikor önkínzásba kezdtem, de a sok otthon fekvés csak még rontott a helyzeten. Lassan, de magabiztosabban kezdtem megint teltebb lenni, csak most mégsem úgy, ahogy szerettem volna. Szóval ezért kezdtem minden reggelemet a bagolykőben az edzőteremben.
Folyt rólam az izzadság, a hajam a fejemhez tapadt, de akkor se hagytam abba a gyakorlatsort. A négyütemű fekvőtámaszt nem sokára követte a pókember plank, pedig a testem már szinte sikított egy kis szünetért. Túlhajszoltam magam? Meglehet. De újra a legjobbnak kellett lennem. Második esély, hogy boldog legyek.
Keserédes mosoly kúszott az ajkaimra, ahogy meghallottam Boróka hangját. Ezer közül is felismertem volna arrogáns hanghordozását. Ha nem tudnám, azt hinném orosz.
- Én is örülök, hogy még láthatlak - engedtem le magam a pózból, és a térdeimet behajlítva a sarkamra csüccsentem. - Ezek alapján gondolom az én híreimről hallottál, szóval... veled mi újság? - kérdeztem meg hanyagul. Nem volt értelme magyarázkodni. Megtörtént, ami. Most pedig jobb leszek, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elnevettem magam a válaszán. - Tudod, ez már egészen oroszos volt. Még a végén felveszel tőlem egy kis modort - cukkoltam a férfit. No nem mintha abban a hatalmas országban nem lennének hegyek vagy bármi hasonló, de a mi népünk szeretett két lábbal a talajon állni. A cirkusz természetesen egészen más téma, ahogy a balett is. Büszkék vagyunk azokra is, de pontosan azok csinálják csak, akik értenek is hozzá. A többiek meg meg se próbálják, csak elvből elutasítják. Mint Viktor. - Szerencse, hogy rád sík terepen van szükségem. Horizontális testhelyzetben többnyire - utalgattam egy kislányos vigyor kíséretében. Átkaroltam a derekát, és egy puszit leheltem orcájára. Véletlenül se akartam, hogy elmenjen a beszélgetés egy olyan irányba, ahol nem tudom neki kifejteni a terveimet. Hallania kellett róluk, és beleegyeznie, mert… számított a véleménye. Igen, Darya Mikhaila Kazanova életében először valaki más beleegyezését kéri, hogy csináljon valamit. Mintha csak egy másik életben lennénk, ahol az orosz szívem nem fagyott volna be a sok évnyi várakozásba, elutasításba és stresszbe, amely azért ért, mert a legjobb akartam lenni. Viktorral az egész életem felfordult.
- Valami olyasmi. De nem úgy - háborodtam fel, és lesöpörtem magamról a kezét. Mármint semmi bajom nem volt azzal sem, ha esténként egy kicsit olyat is belevittünk az edzéstervbe, de éppenséggel nem erre utalgattam. Most nem. Tényleg. - Úgy értettem, hogy rendesen. Erősítés, futás, evés, minden. De mindegy, együnk inkább - kuncogtam a hasa hallatán. Amúgy is alig lehetett vele bírni jelenleg. Végigsimítottam a haján, és lehajoltam egy csókért hozzá. Örültem, hogy ott van nekem. Hogy már nem évődünk, és számíthatok rá. Ahogy ő is rám.
- Mikor lesz kész a pizza? - kérdeztem rá, habár még mindig nem volt nagy kedvem enni. Inkább azért tettem, hogy lássam az elégedettséget csillogni a szemeiben. Minden egyes étkezés egy háború a számomra, de támogatása segít megnyerni a csatákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem is tudom melyik volt az a pillanat, amikor elkezdtem érezni, hogy már nem bírok sokat, de biztosan rég eljött már. Talán már akkor, amikor Misha megjelent. Vagy amikor ez másodszor történt meg. Vagy még utána? A lényeg egy volt. Aludni akartam, mert minden egyes porcikám sajgott az ébrenléttől, a fejem zsongott az emberektől, nem is beszélve a rengeteg történésről. Apám megjelenése se feltétlenül tett jót a jelenlegi állapotomban, mégis hálás voltam érte, hogy ott van. Öt éves korom óta először, igazán mellettem volt, mikor baj történt.
Hiába nem tetszett először Somogyinak a kikötésem, ha ő így játszik, ugyanazt kapja vissza. Annak viszont örültem, hogy bár Mishára vallana, mégse szólt bele a dolgokba. Nem abba, amit a férfi mondott nekem. És ami utána jött egy halvány mosolyt varázsolt az arcomra. Úgy viselkedett, mintha az apám lenne. Az apám volt eddig is, és ezután is, de abban a pillanatban nem csak névileg. Nem csak genetikailag, hanem éreztem valamiféle törődést is az irányomba. Talán megijesztették a történések. Talán csak túl sokat látok bele. De mindenféleképpen jó volt.
Amint kiléptek a kórteremből barátaim, lehunytam pilláim, és szinte azonnal álomba merültem. Szükségem volt rá, még akkor is, ha nem a saját ágyam volt. Ha tudtam, hogy ez egy szörnyű esemény következménye, és hogy hosszú lesz  felépülés. Most egyedül a jelenre tudtam koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Bátorítóan néztem a srácot, miközben magyaráztam, mint egy igazi tanár. De őszintén megvallva fogalmam sincs róla, hogy a helyes információkat osztottam-e meg vele, hiszen rettentő apró voltam, mikor én magam tanultam. Még Mishától. Amikor anya is élt. Azok az idők voltak ám a szép évek, mikor még nem ismertem a veszteség fogalmát. Mikor az apám nem mondta az arcomba, hogy én vagyok a hibás… Megráztam a fejemet, ki kellett most belőle ürítenem ezeket a gondolatokat.
- Ne aggódj, elég vastag szivacsot raktam ide, hogy ha esel, és rosszul, akkor se legyen baj - biztattam. Mellette lépkedtem, ahogy ő is tette, semmiképpen sem előtte, hanem mellette, talán egy kicsit le is maradva.
- Nem, félre értettél. Az egész lábadat használd. Mintha mennél. Menet közben is pont ezekre a pontokra hagyatkozol. Csak most nincs akkora felület, amire léphetnél - magyaráztam tovább a gondolatot, és mikor megremegett a lécen, kicsit jobban ráfogtam. Tudtam, hogy az egyensúllyal vannak itt a bajok, éppen erre volt jó gyakorlat ez. Illetve az egyenes járásra.
- Próbálj magad elé nézni, pontosan egy pontra koncentrálj, miközben lassan lépsz előre. Nem az a lényeg, hogy minél gyorsabban tedd meg a távot, hanem hogy minél pontosabban - adtam a következő tanácsot a srácnak. Mert ez így volt. Sose az számított az előadásokon se, hogy valaki mennyire siet. Sőt, a közönség általában még értékelte is a precizitással járó hosszú feszültséget. - Nézz ki magadnak egyetlen fontot a falon, és hagyd a lábadnak, hogy a szemeid nélkül lásson - próbáltam vele megértetni a szituációt még jobban, és csak reménykedni mertem, hogy nem zavartam jobban össze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nem Boróka volt az első ember, aki kikelve magából keresett meg. Kezdjük azzal a gyönyörű trióval, akik a kórházban látogattak meg. Mondjuk első alkalommal ők nem fenyegettek az életem elvételével úgy, hogy a kórteremben fekszem, de tudtam, hogy a rellonos csak így vezeti le a feszültséget és az aggodalmat, amit valószínűleg a hírek keltettek. Én pedig hallgattam, mert… tudom. Őrült voltam. Meggondolatlan és szeszélyes, pedig nem kellett volna. Szimplán csak túl sok volt az élet. Kellett egy kikapcs. Valami, ami felébreszt álmatag létezésemből. Mondjuk nem ekkora csapódásra számítottam, de az biztos, hogy elérte a hatását.
- Ennél egy kicsit specifikusabbnak kell lenned. Most itt a balterről beszélünk, vagy hogy elütött egy kocsi. Mert utóbbival majdnem sikerült a halál úgy, hogy nem akartam - próbáltam elviccelni a dolgot, de biztos voltam benne, hogy Boróka ezt a legkevésbé sem értékeli jelenleg. Pedig neki volt sötét humora, nehogy már…
Sóhajtottam egyet, és lecsusszantam a két sarkam között a földre. - Kezdetben csak bizonyítani akartam. Legjobb akartam lenni a balettban, és ezért hallgatnom kellett a tanáraimra. Csakhogy… ők nem pont azt mondták, ami egészséges. Egy balerinának vékonynak, csontosnak kell lenni. Rajtam meg túl sok volt az izom - néztem ölemben megbúvó kezeimre. Senkinek nem meséltem el elejétől a végéig a történetet, mert tudtam, hogy mindenki egy bizonyos részletet fogna meg belőle. És azt nem akartam. Nem akartam, hogy az emberek magukat hibáztassák, vagy éppen mást, csak hogy végre vége legyen ennek az egésznek. - Szóval elkezdtem kevesebbet enni, és többet gyakorolni. De… éreztem, hogy ez nekem nem jó. Szóval felkerestem az apámat, mert szándékomban állt visszamenni Oroszországba. De mint mindig most is összevesztünk - taglaltam tovább, ám itt meginogtam. Vajon mondjam el? Vagy ne? Ajkaimra se akartam venni a mondatokat, mégis úgy éreztem, mintha muszáj lenne. Hiszen ezzel teljes a történet. Felnéztem Borókára, valamiféle jelet vártam. Nem is tudom mit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Sokkal nehezebb volt az utóbbi évről beszélnem, mint ahogy gondoltam. Eleinte tényleg nem akartam mást, csak hogy végre valakinek elég legyek. Hogy értékeljenek, de aztán ez az egész túl valóságossá vált. Olyannyira, hogy képtelen voltam kiszállni belőle, és senki nem is kért. Talán éppen az ösztönzött a folytatásra, hogy elnézték nekem, a balett-társaim még meg is jegyezték milyen jó alakom van. Mérgező gondolatokat hintettek el a fejemben, nekem pedig nem is kellett nagyon több.
Boróka éles hangjára összerezzentem. Mindent el akartam mondani. És a mindenbe ez is beletartozott, még ha utána el is fordul majd tőlem. Felemeltem jobb kezem, hogy láthassa a kézfejemen a marást. Fun fact, ha valaki bőre túl sokszor érintkezik savas folyadékkal, sebes lesz. Nem tudtad? Én sem. Csak egy idő után. Akkor elkezdtem használni a balomat is, és míg egyiken hegesedett a seb, a másikon kezdte ki a puha felületet a hányás. Megdörgöltem az arcom, hogy elmossam az emlékek tengerét. Megnyaltam kiszáradt szám.
- Azt mondta, hogy én vagyok a felelős anya haláláért. Hogy én öltem meg - mondtam lassan a mondatokat, mintha még mindig nem hinném el magam sem. Hogy lehet egy öt évest hibássá tenni ilyesmiért? - Szóval elkezdtem még keményebben edzeni. Akkor jött képbe a hánytatás is. Úgy éreztem még mindig lehetek vékonyabb. Sose volt elég. Meg amúgy is. Sehol máshol nem akartam lenni, csak a próbaterembe. Csinálni az egyetlen dolgot, ami boldoggá tesz, táncolni. Csak… így már az is más volt - vontam meg a vállamat hanyagul. Itt volt vége a történetnek. Jött a kocsi, a kórház, és a kúra. Az elhatározás, hogy most jobban csinálom. - Viktor kérésére abbahagytam a balettot, és egy komoly étrendet követek - tettem még hozzá, mintha meg akarnám nyugtatni, hogy már minden rendben, pedig még láthatta, hogy csak most kezdődött igazán a harc.
- Most te jössz - jelentettem ki magabiztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Halványan elmosolyodtam a vicceire, bár orosz szívem inkább fel akarta hívni a figyelmét arra, hogy most milyen komoly dolgot is csinálunk. Ez nem szórakozás, ez munka. Mégse akartam már az első alkalommal úgy viselkedni mint egy őrült edző. Segíteni jöttem Zentének, nem a tökéletest keresem a kötélre húsz méter magasságba.
- Amire te gondolsz az a gerenda amin a tornászok csinálnak mindenféle mutatványt. Ez kötél. Mivel általában a léc csak a kezdet, és utána egyre vékonyabb járófelületre szoktunk váltani, itt nem az a lényeg, hogy tudsz-e rajta cigánykerekezni vagy épp pipiskedni, vagy nem. Már az is csoda, hogy végig tudsz rajta menne. Maximum leguggolni szoktunk, de ha azt a padlón megcsinálod is felemeled a sarkad - magyaráztam el neki. Persze, az is zseniális volt, amit azok a lányok csináltak, de általában ugyanazokra mi is képesek voltunk a cirkuszban, és még annál is többre. Mert minket nem tartott fogla valamiféle szabálykönyv. Csak csináltuk, ahogy akartuk. Valószínűleg ez a fajta szabadság is hiányzott annyira a cirkuszból.
- Hát próbálj nem lenézni. Hanem pont magad elé. egyenes csíkba. És akkor a tested kiadja a lábadnak, hogy merrefele kell lépnie - próbálkoztam. Tényleg, nagyon igyekeztem, hogy az egyensúllyal kapcsolatos minden tudásomat megosszam a kölyökkel.
- Lassan, lé… - kezdtem a figyelmeztetésemet, de már késő volt. Zente elengedte a kezem, és eldőlt mint egy fa. Megingattam a fejemet. - Egyrészt, ha megborul az egyensúlyod, elég csak lelépned, és talpra érkezel. Nem rajtam olyan magasra neked azt a lécet - mutattam, hogy körülbelül egy lábhossznyi különbség volt a fa és a szivacsok között. - Másrészt, lassan. Hagyj időt magadnak, hogy kitapasztald a tested. A lábadom lévő kicsi érzékelőket, amik majd megmondják neked, hogy mikor jó a lépésed, és mikor igazíts még rajta. Ha lassan, megfontoltan helyezed a súlyod, akkor az fog berögzülni az agyadba, és ha sokat gyakorlod már gondolkodás nélkül is tudni fogod. Gondolj erre - magyaráztam lassan, hogy biztosan mindent megértsen. Aztán a kezemet nyújtottam, hogy felhúzzam. - Nem baj ha elesel. Ilyenkor felpattansz, és kezded elölről - kacsintottam, és mutattam is, hogy merre kell mennie. Újra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Minden kis porcikám vágyott már rá, hogy fizikálisan is olyan közel kerüljünk újra egymáshoz, mint ahogy lelkileg. Ebben egyáltalán nem segített az a kis erotikus moment, és az utalgatások se. Tudtam, hogy félt, és én ezért nem is nyomtam annyira a dolgot, de nehéz volt az ellenállás. Kicsit lehunytam a szemeimet is, csak hogy az elhatározásom megint nyerjen a szexuális vágyaim felett. Beszélnünk kellett a jövőről. Kellett valami megfogható, amit várhattam, amiért küzdhettem. Balett nélkül túlságosan is üresnek éreztem az életemet. Hiszen mire vagyok még jó, ha nem cirkuszi artistának vagy balettosnak?
- Végülis a magyar zászló színei hasonlítanak a mexikóira - vontam meg a vállaimat. Tetszett ez a név, olyan, amit mindenki ki tud mondani. Mondjuk szerencsére a Viktor is elég gyakori név Oroszországban. Legalább ezzel nem fog kitűnni a férfi.
Előre nyúltam, hogy kivegyek egy szeletet a körből, mikor elkapott Viktor. Meglepődve kaptam rá a fejem, de pillantásom egy szemhunyásnyi idő alatt lágyult el teljesen. - Igen? És pontosan min? - kérdeztem, és hozzá hasonlóan én is kiszedtem egy szeletet - természetesen a csípősből. Orosz gyomrom van, bírnia kellett, nem is volt kérdés. Szemeim közben folyamatosan vissza-visszakaptam Viktor felé. Figyeltem minden egyes mondatát, és még egy kicsit nem kellett legalább ennem. Néha elmosolyodtam, mikor láttam, hogy engem néz, aztán visszakomorodtam.
- Én… lemondok Oroszországról. Minimum évi kétszer vissza kell járnunk a nagyiékhoz, de… nem akarlak elszakítani a családodtól. Sokkal jobb neked itt, és majd én is megtalálom itt az utamat. Nem éri meg kimennünk - jelentettem ki magabiztosan, és még bólogattam is. Már régen eldöntöttem a kérdést, sajnos az ispotályban elég sok unalmas órám maradt rá, amikor nem tudtam mást tenni, csak pihenni és mindent is túlkomplikálni az agyamban. - Viszont akkor főváros. Bogolyfalvához túl sok emlék köt - húztam el a számat. Szép és csúnya egyaránt. De az utóbbi időből több volt a másikból. - És Pesten amúgy is több a lehetőség - érveltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Egy ideig egészen szépen haladt a fiú. Természetesen a gyomrom folyamatos görcsben volt a teljesítése miatt, miközben magyaráztam. Talán jobban izgultam érte, mint ő magáért. Sose voltam még az edző szerepében, és ezek után be kell vallanom, hogy nem is szeretnék. A kötélen való mozgás közben bele se gondoltam, hogy milyen kimenetelei lehetnek annak, ha valaki leesik. Azonban amint láttam, hogy Zente dőlt, elkapott a frász. Annak ellenére is, hogy tudtam, hogy nem lesz baja. Mert nem lehet.
- Igazán nagyon szívesen - mosolyogtam rá őszintén. Csak hogy egy pillanat múlva megforgassam a szemeimet. Ez a folytonos magyarázkodás nagyon magyar dolog volt, és soha nem tudtam hova tenni. Hiszen igazából ez a nemzet nem volt annyira szerény, mint ahogy szerették volna, ha látják őket.
- Figyelj Zente. Én nem az egyik testvéred vagyok. Tudom, hogy ők aztán sok fejfájást tudnak okozni az embernek, Viktorról pláne tudom. De én nem fogok ilyesmit tenni. Azért jöttünk, hogy gyakoroljunk. Ez nem egy perc lesz, nem is kettő. Egy hosszú folyamat, amin egy pár gyakorlás erejéig el tudlak indítani, és utána neked kell folytatnod. De ahhoz, hogy ezt meg tud tenni, betonbiztos alapokat kell neked adnom. Zente, jól tudod, orosz vagyok. Nem végzünk fél munkát. Szóval pattanj fel a lécre, és kezd elölről - indítottam el egy apró forgatást követően. Én is visszamentem az eredeti pozíciómba. Mellette akartam haladni, sőt kicsit lemaradva, hogy ne zavarjak bele a látásába, és ezzel együtt a koncentrációjába.
- Most ne ilyesmivel foglalkozz, hanem az előtted lévő úttal. Megmondom mi  a kedvenc sütim, ha végigérsz a lécen. És ne felejtsd el, ráérünk - emlékeztettem, ahogy láttam meginogni. Sokkal szebben ment, mint az előző körben. Látszott, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, és ez megmelengette a szívemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem - vágtam rá szinte azonnal, de ki hallgat rám? Ja igen, a barátom valahogy soha. Összevont szemöldökkel néztem a mókolását a filccel, és csak csóváltam a fejemet. - Még mindig nem. És remélem azt is tudod, hogy így még csak megcsókolni se foglak - fordult vissza a pizzám felé. Minek nekem párkapcsolat, ha ott van az a zseniális étel egy adag csípős paprikával a tetején? Jobb barátom lenne, mint ez a félnótás. Még csak vissza se szólna nekem.
- Pontosan. Az sose fair, ha csak az egyikünk mond le valami nagy dologról. Sok ilyen dolog rámehetne a kapcsolatunkra később. Nem kockáztatok - mosolyogtam a férfira. Tudhatta jól, hogy neki ennyi volt a szabad élet. Kifogtam magamnak, és nem engedtem többé. Mert szerettem. A szívem őt választotta, az övé pedig engem. Talán eleinte is csak rosszul kezeltük a másik iránti vonzalmunkat, és azért veszekedtünk olyan sokat. Na persze nem mintha most minden rózsás lenne, de lassan összecsiszolódtunk újra.
- Sajnálom, de a bajusszal a szád felett nem tudom komolyan venni a kérdésedet - nevettem el magamat, ahogy rápillantottam. - Olyan mintha valami állat oda mászott volna - mosolyogtam továbbra is. Kezemből még a pizza is kiesett. Egy pillanatra olyan normális volt minden. Mintha sose lett volna kórház, se szakítás, se nyomorúságos, önsanyargató hónapok. Ketten voltunk a világ ellen, és hirtelen már legyőzhetetlenekké is váltunk. Legalábbis ha mást nem is, legalább a csípős pizzát sikerült legyűrnöm. És ez, az első lépés volt a jövőnk felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Fájtak a szavak, amiket mondtam, de még jobban azok, amik Boróka mellkasából törtek fel. Az arca, a csalódottsága, a tehetetlensége. A fájdalma, amit akkor tapasztalt, mikor rám nézett. Utáltam minden egyes percet, amit abban a sérült testben kellett töltenem, pedig tudtam, hogy míg azon tudok segíteni, az elmém talán sose lesz ugyanolyan. Reggelenként belenézek a tükörbe, és ahelyett, hogy a javulás jeleit látnám, elborzadok a saját testem látványától. Az vastagadó karjaimtól, az egyre pufókabb arcomtól. A pillanatot várom, hogy egyszer ugyanannak lássam magam, aminek egykoron: egy cirkuszi artistának.
Nem védem az apámat. Régen megtettem. Húsz éven keresztül mást se tettem. Aztán találkoztam vele élőben, és egy világ dőlt össze bennem. Hiába próbálkoztam a világ legjobb gyereke lettem, ő azt várta tőlem, hogy visszahozzam az anyámat. Azt szerette volna, ha aznap este én halok meg helyette. De az időutazás még számomra is képtelenségnek bizonyult. Mostanra pedig felfogtam végre, hogy a vérségi rokonság nem jelent semmit.
- Ne félj, Viktor azóta egy fél napra se hagy magamra. Úgy ellenőrzi le, hogy megettem-e az ebédemet, hogy kikérdez róla. Mi volt az, miből készült, nem volt-e túl sós - mosolyodtam el félszegen. Sokat veszekedtünk, de mostanra úgy tűnt képesek vagyunk értékelni egymást. Nélküle talán nem tudtam volna kimászni a gödörből.
A mondatára elkerekedtek a szemeim. - Ombozi Boróka! Sose gondoltam, hogy egy lány szerelme kell ahhoz, hogy boldog legyél - nevettem el magam. Az arcvonásai kisimultak, ahogy rágondolt. Hihetetlennek tűnt. Még a végén kiderül, hogy eddig túlkomplikáltuk az életünket...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Nekem egy testvérem se volt. A szüleim helyett is dedushkáék neveltek fel, mégis pontosan tudtam, hogy Zente nem mérges. A saját véredből valókra csak ideig-óráig tudsz dühvel gondolni, aztán csak eloszlik, és ez így van jól. Az élet túl rövid ahhoz, hogy haragban éljünk.
Elmondhattam volna neki, hogy számomra milyen nehéz volt megtanulni ezeket. Együttérzésemet fejezhettem volna ki, hiszen tényleg éreztem valami ilyesmit. De azzal nem segítettem volna rajta. Ide az oroszos szigor kellett. Máskülönben puhányak lennénk mind, mint a többi nyugati nemzet.
- Ezt már szeretem - jegyeztem meg, ahogy visszaszökellt a deszka elejére. Nincsenek elterelő gondolatok, és hibák se. Minden esés egy újabb lehetőség a tanulásra. Legközelebb majd tovább jut. Szigorú pillantásom kereszttüzében pedig végre sikerült is neki. És tőlem boldogabb maximum csak ő volt.
- Sikerült! - jelentettem ki az egyértelműt, és pacsira nyújtottam a kezem. - Látod, idő és koncentráció. Nincs olyan, amire ezzel a kettővel ne lennél képes - böktem meg a vállát játékosan.
- Hogy mi lesz most? Addig gyakorolsz a lécen, amíg már csukott szemmel is képes leszel rá. Utána pedig egyre keskenyíthetünk majd rajta. Ne feledd, ehhez rengeteg sok türelem kell. De menni fog - borzoltam meg a haját mosolyogva.
- Mellesleg Zefir. Az a kedvenc csokim, de az itt nem kapható. Szóval beérem az almás pitével - kacsintottam. - Akarsz még gyakorolni? Mehetek melletted kötélen, ha szeretnéd. Rám fér a gyakorlás - vontam vállat. Tényleg így volt. Talán gyakrabban is fogok leesni, mint ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Arcomra a mosoly gödröcskéket varázsolt.  Kellett már Zentének ez a kis győzelem, láttam a szemében. Nem csak azért, mert a testvérei szekállják, hanem mert nagy valószínűséggel mások is. Az pedig pontosan tudtam milyen érzés. A mérgező környezet olyan dolgokra vehet rá, amiket azt hitted soha nem tudnál megtenni. Kifordulsz önmagadból, mígnem egy szellemalak leszel csupán, félve hogy a közelgő szélvihar felkap és örökre elvisz.
- Egy dolgot jegyezz meg. Minden kis dolog ott kezdődik, hogy elhiszed. Először itt - tettem a kezemet a szívére. - …aztán itt is - váltottam a halántékára. Ezeket a szavakat akkor mondta nekem Ivan, amikor a századik próbálkozásra se tudtam végrehajtani a gyakorlatot a trapézon. Azt hittem képtelen vagyok rá. Az igazság az volt, hogy féltem valaki másra bízni magam. Szív, elfogadni ezt a tényt, ész, elképzelni, hogy végre is hajtom. Mérföldkő voltaz életemben, és remélem Zentének is az lesz, ha megérti. Idősebb voltam, mikor hallottam, de nem jelenti, hogy hamarosan nem értheti meg.
- Csukott szemmel én is félve csinálnám meg - nevettem a képtelen felvetésre. Aztán bólintottam. - Amíg mér itt vagyok az iskolában mindenféleképpen. Elindítalak, aztán majd folytatod, amikor nem vagyok - vontam meg a vállamat. Legalábbis nagyon reménykedtem, hogy ez így lesz, és nem hagyja abba. Sok mindenbe segíthetett neki. Koncentráció, önbizalom, testtartás és balansz. Mind nagyon fontosak egy ember életében, talán így jobban be tud majd illeszkedni a családjába, habár tudom, hogy Viktor egója mikre képes.
- Orosz. Majd ha egyszer a bátyád ráveszi magát, hogy eljöjjön velem a családomhoz, akkor hozok neked - biztosítottam. Habár Viktor már találkozott az apámmal, az még egyáltalán nem számított úgy, mintha a családommal találkozott volna. Akik engem felneveltek, és akikre a legrosszabbkor is számíthattam, azok a nagyszüleim voltak.
Visszaléptem a táskámhoz, és a pálcámmal pöccintve megkötöttem egy kötelet a léc mellett olyan két méterrel. Ez már nem volt a puffok és egyéb kitömött zsákok felett, de nem is volt rá szükségem. Ennyire már bíztam magamban.
- Akkor hajrá - bíztattam, és magam is felálltam a kötél végére.