Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Sosem gondoltam volna, hogy visszafelé ide, kifogok egy ekkora tömeget. Úgy néz ki, hogy divat lett a diákok között a csoportos utazás, vagy a franc tudja miért csapatostól jön egy gyanítom egész évfolyam. Én, őszinte leszek, a szánalmas vizsgáim után eltűntem, még nagyon Bettinek sem mondtam el, hogy mi történt. Vagy elvette az eszem a szerelem, vagy tényleg ennyire béna vagyok. Akármelyik vizsgalapba fogtam bele, mintha azon mandarin kínai írással lettek volna a kérdések. Valamire csak csak sikerült, de nem volt elég. És eljutottam oda, hogy most süllyedek el. Anyáék nem kiabáltak, nem voltak mérgesek, ellenben én igen. Egy gyors búcsúzás és már ott sem voltam, nemhogy csapat, de még a család sem kellett nekem most ide.
Előbb jöttem, mint a megszokott, Bettinek is üzentem, hogy dolgom van, de várni fogom, amikor megérkezik. Addig pedig… kitalálom, hogy mi a franc legyen. Szakom sem volt, most kellene? Találnom kellene valamit, ami tetszik? Vagy engedjem el ezt a mágusdolgot? A fejem még akkor is zakatol, amikor le kell szállni. Itt nem esik, így az ernyő marad a táskában, ellenben szükségem lenne némi apróra, mert menten szomjan is veszek a szégyen mellé. A tárcám persze a mélyben van, így pakolom ki a dolgaimat sorban és könyékig eltűnök a táskában. Mindenki pakol, így, elsőre a gondjaimmal telt fejem és a sietős pakolós kezeim mellett, észre sem vettem, hogy a mobil, amit végül a zsebembe tömök, nem az enyém. De mindegy is, hiszen leérve már indulok is tovább, előre. Hjaj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mi a jó élet van már ezzel? - morgok a mugli ketyerére, amikor az nemhogy az arcom, de az ujjlenyomatom se akarja felismerni. Épp le akartam volna fotózni egy a padon hesszelő macskát, mert tudom, Bettinek tetszene, de nem tudom. Ellenben a macska a káromkodásaimra felül és inkább hátat fordít nekem, én pedig próbálok rájönni, mi a fene a baj. Az a legfőbb, hogy minden ilyen kis kütyü majdhogynem egyforma. Tucatmárka egy darabja az enyém, nemrég kaptam és rúnáztattam fel másutt, hogy tudjam majd használni itt is, ha azonban így folytatom, nem fogom. Se egyedi alakja, se egy egyedi tokja sincs, sima és áttetsző, amely mögött a bérletem szoktam hordani Pesten, de azt épp eltettem a tárcámba, hiszen ritkábban vagyok ott. Így aztán, bárkié is lehet. Lehetne. Ez a kezemben azonban nem az enyém. Amit jobban odafigyelve felvillan a rendes háttér egy része, azon egy szőke lány és egy kutya látható, nekem pedig még véletlen sincs kutya, meg szőke lány az életemben. Elkáromkodom magam és azonnal körbe kezdek nézelődni, lázas kattogásban, hogy mégis ki ült velem szemben, mellettem és mit tegyek. Az biztos, nem akarom megtartani, kell a gazdája, nála az enyém, amit fel sem tudok hívni, mert feloldani nem tudom. Így is azt mondja, majd egy óra múlva próbálkozhatok, hoppá. Nem kéne tönkretenni. De akkor ez kié…? És hol találom meg? Hova mennék, ha épp leszállnék a vonatról, a barátnőmmel együtt – elvégre valakibe belekapaszkodott – és még a nyár lehelete itt lenne? Ahha, fagyi, kaja, innivaló. Elteszem a telefont, fordulok és itt sem vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ennyire szerencsétlen már végképp nem lehet senki és nem, nem hobbim magam ennyire savazni. Fáradt vagyok, a lábaim is fájnak, mert előtte a városban, otthon mászkáltam órákig, öregnek érzem magam. Lennék inkább elsős, akit ha sírni lát a világ, akkor senki, de senki nem lepődik meg. Ha én itt elkezdem… nem, nem. Csúnya vagyok síráskor. Amúgy sem vagyok sírós kedvemben. Amúgy is megoldom, na. Körbetekintek épp merre járok és ahogy betájolom magam, elindulok a fagyizó felé. Ha rossz a kedvem, ha nem, amúgy is megkívántam, tehát kapóra is jött szinte ez az eset. Menet közben többször is csekkolom, hogy nem-e rezeg a zsebemben a telefon, elvégre a legjobb lenne, mert akkor tudnánk megbeszélni egy direkt találkát, nem nekem kellene loholnom olyasvalaki után, akire nem is emlékszem. Vagyis...
ANDRÁS.
Ugrik be a név, ki ült úgy és pakolt a vonatos kis asztalkára velem együtt. Már könnyebb, hiszen ő ha nem is háztársam, de Navinés és a barátnője az Eridon diákja, így van kontakt is. Mondjuk a képen talán csak azért nem ismertem fel, mert a nagy üzenet kitakarja vagy az a húga, anyja, mit tudom én. Megyek. De hiába állok be a sorba, nézek szét bent, kint, se András se senki, aki ismerné őt, tudomásom szerint. Így szomorúan nem, de még mindig mérgesen elfogyasztok egy sós karamellás, csokis csodát és indulok az iskola felé. Ez van. Majd ott meglesz, de én fix, hogy több helyre nem megyek be.