36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Elijah Kearney összes RPG hozzászólása (113 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Le
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. december 30. 00:10 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



- Ó, én rendszerint elfelejtek figyelni arra – általában ezért is koccanok annyit a folyosókon, ha nagyon elmélyülök, vagy egyszerűen csak sétálok előre. Nem újdonság, meg amikor tömeg van, nem is nehéz, így aztán nem egyszer mordultak rám és nem is utolsónak. Kicsinek féltem ettől, most már néha vissza is szólok – aztán futok. Jobb ez így.
- Tudom, meg akkor később is kell visszaérni meg minden. Mondjuk, eddig se volt azzal gondom, elvagyok a szobámban – könnyű ott, ahol tele van társassal, képregénnyel, vagy valamivel, amit Petya hoz vagy én. Eldumálunk, vagy elfoglalom magam egyedül, tanulok, szóval igazából, nem azért nincs még kihágásom, mert félek, hanem mert én le tudom foglalni magam és nincs késztetésem rá. Béna vagy sem, ez van.
- Nem rabolom én az oktató idejét tényekkel – nevetek fel, mert nem is érzem magamban az erőt, sem tudást, de nem akarom elviccelni ennyire. – Nekem valami nem oké az alappal sem, én leszek a lassú utazó. Miket néztél ki? – érdeklődöm, ha már hoppanál, akkor nem lesz közel sem, de biztos megéri. Mi kocsival szoktunk menni, vagy ha messzire, akkor repülünk, szóval nem vagyok kétségbe esve, hogy nem lesz mivel kirándulni majd, ha a szüleimnek olyan kedvük lesz. Persze, Petyához már más lesz eljutni, ha sikerül, de az majd akkor és ott kerül megoldásra, lehetetlen nincs, ettől nem félek ugyebár.
- Ááááh és igen. Azt már nem egy helyről hallottam, hogy az emberekkel bánni a legnehezebb – mert elég csak arra gondolni, hogy milyenek az üzletekben, nem kell itt nagyon spekulálni sem. És persze, mindenkinek megvan a maga dolga, amiben nem biztos és nem szeretné, tudom én, hogy mire utalna, ha tenné, így aztán, nem is húzom tovább a témát. Meg hát, semmi se kötelező, annak se lennie, akinek emberekkel kell foglalkoznia.
- Benne ragadni sem kellemes, de ha nem árt, akkor… Ha biztos, akkor legalább nincs az, hogy jaj miből lesz pénz – persze, nekem még állásom sem volt, így aztán nem tudom milyen benne ragadni, de ameddig nem árt, addig nincs gond, azt szokták mondani az okosok is.
- Ez akkor is nagyon menő – engedem el a munka dolgot, hiszen mutat pár formát vízből, nekem pedig okvetlen meg is kell érintenem. Nedves, de nem is esik szét, ahogy odatartom az ujjam, ami fura, de egyszerre érdekes is. Nem is barmolom szét, kezem leengedve pillantok ismét felé, amit a formák eltűnnek.
- A kviddicsre gondoltam, de nem tudom. Hivatásosnak lenni, nem olyan biztos gondolat – vagy hát isten tudja mire tudnám én azt utána használni. Úgy hallottam, van általános, ahol semmi nincs és úgy érzem, nekem az lesz eddig az, ami úgymond tetszik.
- Naugye! Ha az elemnek jót tesz és neked is, akkor főleg. Szerintem utána olvasni megéri a dolgot – nem akarok beleszólni az életébe, én ezt tenném a helyébe. Aztán dönteni, de tény, nem könnyű. Nagyon nem.
- Hát mindenféle, ami nem ide való. Társasok, képregényolvasás, ilyenek. Vannak játékok, azokkal is szoktam. Szóóóval… ide áthozni, nem lehetne szakmának – nevetek fel, ahogy mondjuk társasokról tanulok és miegymás. – Pilóta, mint apa. De már nemigen. Nagyon sok időt elvesz és egyszer szeretnék családot. De… úgy, hogy sokat vagyok velük – az, hogy ez nekem ez most tényleg valós, és hogy azért én megértem apát is, azonban örültem volna, ha többet van velem, igen mélyről jön. Észre se veszem magam.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. december 30. 00:57 Ugrás a poszthoz

Laura
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve



Szusszanok egyet, hogy oké, ez még a jobbik eset, legalább nem kell sűrűn szembenéznie ezzel a kínnal. Nem is faggatom tovább, mert lehet a gondolkodás is kellemetlen, nemhogy még beszélni is. Örülök, hogy még nincsenek itt sokan és nem hangosak, bár úgy olvastam vagy láttam valahol, hogy ilyenkor a sötét szoba is segít, meg az alvás.
- És addig, ameddig nem tör felszínre, addig nem is lehet tudni róla? Mármint, mi kell, hogy felbukkanjon? Korhoz kötött? – mert jó kérdés, mi hoz ki egy ilyen erőt, ha egészen addig „csendben” van. A mágia is random jön, mesélte valaki, hogy egész gyerekkorában tudták, mert látszott, jött, másnak alig akart, épphogy az iskolaérettsége előtt mutatkozott meg, nekem meg nem tudni pontosan, mert nem tudtuk mi az, furcsaságok meg néha történnek. De nem volt durva, hogy megijedjünk. – Megvéd? Akkor nagyon is hasznos, amellett, hogy nagy dolog. De azért az életveszély igen ritka dolog szerencsére – és itt nem arról van szó, hogy leesne a lépcsőn valaki, vagy elvágja valamely tagját, hanem az a tipikus veszély, ahol el tudom képzelni, hogy ez az elem az, ami jön és megvédi. Érdekes, de semmi jele annak, hogy nekem lenne, és mégsem vagyok irigy. Örülök annak, ami van.
- Háááát igen, az nagyon nagy mumus. De sokaknak – bólogatok, hogy ahogy órán sem mindig megy, főleg, ha valami rém száraz és unalmas, amikor már a fele banda inkább kiterül a padon és alszik, vagy bármi mást csinál. Vannak jegyzeteim, vagy kerítek, de soknak szélén van akasztófa, firkálmányok, akármi. – Kifáraszt? És mennyire messze lehet elmenni? Azt tudom, hogy ismerni kell – azt hiszem – azt, ahova menni akarok. Tehát ha a világ másik felére akarok, akkor oké az is? – persze, belekalkulálom azt is, amit mond, hogy elfárad az ember és kidől, de ezek szerint lehetséges. Mégis lehet, hogy rá kellene gyúrnom. – Az, amikor más visz, igen. Gyors, persze, annál gyorsabb nemigen van – vagyis ott a zsupszkulcs, de azt nem lehet csak úgy, meg a kandalló, de ott meg fontos, hogy kandalló legyen a másik végen és hát, eleve nincs mind egybekötve, meg egy virágos réten nagyon hülyén is nézne ki. Felírom magamnak, hátha bejön.
- Náááh, ez csak hobbi. Itt jó, oké, megy is, de aztán lesérülnék, ismerem a szerencsém és annyi is lenne. Meg kicsit eleve veszélyes is, szóval tuti benne lenne a pakliban. Így marad hobbi, vannak hobbi csapatok, szóval ha hiányzik később, majd beállok oda – mert ezeknek már utána is tudtam nézni, nem kell a profi liga, ez is olyan, mint a foci, vannak kisebb csapatok, nem olyan komoly tétekkel, de mégis, a játék az játék.
- Hát amennyi fogás van, órákig lehet enni, kipukkadásig. Szerintem a desszertnél vannak, aztán még egy-két szó, gondolom és tipli. Még van egy kis csend-idő – nevetek halkan, nem akarok harsány lenni, hogy az is zavarja a fejfájást. – Nem hát, van a szobámban mindig valami nasi, amit be tudok kapni, ha éhes vagyok. Nem gond – nyugtatom meg, hogy emiatt ne aggódjon, se harag, se károm nem lesz belőle. – Úúú, nagyon szívesen megkóstolom. Nem is kell olyan sok fogás, ez itt más, az meg ott lesz más. Köszönöm! Elfogadom a meghívást. Maaajd… viszek desszertnek valót.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. január 5. 20:53 Ugrás a poszthoz

Ricsi és Hayden
nagy belépő, nagy pofára esés



- Na majd legközelebb – engedtem el jó levitás haverom, aki hamar összepakolta a varázsló-sakk készletét, amellyel tavaly ősz óta ismerkedem. Nem hiszem, hogy akkora mestere leszek, mint az a híres tag, akiről néha beszél, de nem jegyzem meg a nevét akkor sem, ha ütnek. Állítólag egyszerre három embert is megvert benne, ahogy mondta, ő is erre készül és ezért, engem rendszerint megver. Bár őszintén, nekem mindvégig az tetszett és tetszik, hogy nem én tologatom a bábukat, hanem, csak dirigálok nekik és azok megteszik, odamennek, lecsapják és kész is. Szóval, teljes mértékben csak a szórakozás, pedig próbál nekem trükköket, taktikákat tanítani, csak épp az agyam nem mindig fogja fel. Intek neki, távozik, én pedig elnyújtózom a kanapén, elférünk így is azokkal, akik erre vannak. Van, aki tanul, van, aki beszélget, én meg a magam mellett őrzött képregényért nyúlok és eldöntöm, hogy a bájitalok és mágiatöri helyett ma ezt lapozgatom. Egész friss, csak pár oldalig jutottam belőle, mire ideért a sakk-mérkőzés.
Épp lapozok, nagy szemekkel követem a sorokat, amikor az elolvasott „BUMM” a valóságban is csattan. Olyan erővel csapódik az ajtó kifelé, hogy a közelében elhelyezett portré is csúnyát mond, én meg megugorva, ültömben, kvázi kissé lesápadva meredek az ajtó felé, hogy melyik futóbolond csapkod épp erre.
- Mi a… - sziszegem felé, halkan, amikor a füst terjeng, elsőre, bevallom, azt hiszem, kigyulladt az iskola és fejben már készülök arra, hogy ablakon fogok kimenekülni, amikor egy, színpadias belépő keretében jelenik meg egy sziluett, majd a hozzá tartozó alak és hang. Majdnem tapsolnék, esküszöm, arra áll a kezem, de a komikus jelenet láttán, csak szám elé kapom, hogy akaratlan rötyögjek bele halkan.
- Azért egyben vagy? – kérdem, miután át is lépték és mozogni is látom, feljebb ülök én is, visszadobom az asztalra a képregényt és a másikat vizslatom. Egyben van, de ja, hát ez… - Simán bejöhettél volna a vödröd nélkül is amúgy – világosítom fel, hogy ja, lehet ezt anélkül is, hogy kitöri valamijét. De én beszélek? Én a saját lábamban esek el. Az említésre a kajára siklik a tekintetem nekem is, majd, mint a vöröshajú lány, aki talán jobban megijedt, mint illene, bólintok. – Akad. Eszel a nagy izgalomra? Te is? - fordulok a lány felé. - Vagy igyál, nagyon kivörösödtél.
Utoljára módosította:Elijah Kearney, 2021. január 5. 20:53
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. január 20. 21:50 Ugrás a poszthoz

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Hogy miért néznék ki bénán? Elég csak ránéznem a többiekre, vagyis elég volt, rajtuk egy az egész szerelés, ez az elegáns olyan mértékben jól áll, mint rajtam sehogy. Én idegennek érzem, túlzásnak, mert amikor nem talár és egyenruha van rajtam, akkor mindent hordok, ami kényelmes csak épp nem divatos és elegáns. Sokféle, feliratok, játékokkal, filmekkel kapcsolatos pólók, vagy épp simák, farmer vagy melegítő, mikor mi kell, kissé kopott cipők, mert ami új, annak is hamar le tudom rúgni az orrát, mert nem figyelek oda. Így tehát, mondhatni, igencsak nem illik nekem az a képbe, ami rajtam van, most megint lepillantok.
- Mert olyan, fura. Nem én vagyok, hiányzik a Star Wars-os pólóm – nevetem el magam, mert tényleg kicsit kényelmetlen a sok gomb, meg, hogy ha eszem-iszom van, azért nem kéne azonnal összepecsételni. De leginkább, mert nem érzem magaménak. Lehet Betti sem azt, amit hord éppen, nem tudhatom, mennyire kényelmes egy ilyen ruha, a cipő biztos nem az, de ellenben, rajta nem áll rosszul, sőt, ahogy meg is jegyeztem, úgy gondolom most is, hogy csodásan fest, ami már kissé zavarba is hoz, mert túl sokáig pihent, pihen rajta a szemem. Nem megszokott, de míg nálunk elmegy, addig a lányok mindig hihetetlen átváltozáson mennek keresztül. Ezzel nem azt mondom, hogy frizura és smink nélkül nem csinos, de az, nekem az a megszokott, azonban, most se olyan hivalkodóra sikerült, mint az egyik bent látott lánynak, aki a ruhája színeit festette magára és komolyan, mint valami bohóc. Én nem nevetek ki senkit, de véleményem akadhat. Kicsit elkalandoztam, pislogok párat.
- Nem azt mondtam, hanem azt, hogy bemegyek, bólogatok, hogy igen, végzős vagyok, köszönöm a bált, szuper meg minden. Eszek és iszok valamit, lehet alkoholt is fogok az örömre, mondjuk pezsgőt, mert azzal szoktak ünnepelni és mikor lemennek a kötelező körök, tudod, hogy ha akarnak köszöntőt vagy valami műsort, én már tovább is állok. Pontosabban, akkor kijöhetünk és akkor szépen tudunk nyugalomban táncolni – de persze, erre én is nevetek, ugyan kicsit hosszabban fejtettem ki azt, hogy milyen terv is lehetne arra a bálra, viszont tudom, hogy úgyis akkor dől majd el. Lehet, hogy a gyengélkedőn leszek előtte, sosem lehet tudni.
Azonban azt igen, hogy így, kint, itt, a tánc tényleg jobb. Még mindig zakatoló szívvel, de már bátrabban fogom és mozgok vele, nem törődve azzal, hogy aki erre halad el, ebből mit lát, mit gondol. Most nem érdekel senki, mintha a tömeg közepén is lehetnénk. Merészen pördítem, nem billen ki, ahogy ismét elkapom és lassan folytatjuk a lépéseket. Észre se veszem, de eltűnik most a feszengés, a lábára sem lépek,csak elmosolyodok.
- Én is örülök. Meg neked is. Még mindig nagyon csinos vagy, kedves és végtelenül hálás vagyok, hogy elviselsz, mert hát, én nem olyan vagyok mint a benti fiúk – bukik ki belőlem az őszinteség, de nem bánom. Nem akarok olyan lenni, még most sem, mikor pördül, én pedig kicsit oldalazva keringek vele és a bugyuta mosolyom helyett, így, ilyen közelről vizsgálom arcát, vonásait, a saját mosolyommal.
- Jól érzem magam most, eléggé jól – ha már az őszinteség.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. január 20. 22:10 Ugrás a poszthoz

Laura
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve



- Óóó, értelek – bólogatok nagyokat, hogy minden változó, főleg az, hogy mikor és hogyan jön elő. Én mondjuk azt hittem, olyan, mint a „sima” mágia, amikor csak úgy, néha random is történik valami, nem kell tragédia és igencsak rossz élmény, akár csendes pillanat, de úgy nézem, ennek a mágiának a jele igencsak drasztikus árat kér, úgymond. Jó hogy megjegyzi, hogy nem illik megkérdezni, mikor és hogyan, mert már nyitottam az ajkaimat arra, hogy megkérdezem tőle, hogyan, de becsukom és inkább mást válaszolok.
- Jaj, nem akartam én a rossz élményeket felhozni, csupán csak az érdekelt, van-e egy bizonyos kor, ameddig kijön az emberen ez, de akkor nagyon változó. Az, hogy hogyan, hát meg változó, nincs is hozzá közöm, csak mint elméleti dolog – zárom is le egyelőre, hogy végképp ne higgye azt, hogy belőle is ki szeretném hozni azt az emléket. Nagyon jó, hogy ilyeneket tud és ügyes, nincs semmi kétség, hogy ami történt, az valami jót is hozott, ha rossz volt, bár remélem, hogy ő egy kivétel és neki nem volt olyan szörnyű élménye. Az már más, hogy azért érdekelt, hátha bennem is lapul valami, az mellett, ami nem épp kiemelkedő képességként van számon tartva nálam, sőt, inkább lefelé, de mivel nem reménykedem ebben, illetve, nem szeretnék és nem is kívánok magamnak traumát, így aztán, le is „mondok” a képzelgés további részéről és rá figyelek.
- Ez mondjuk igaz. Sima pánik helyzet, igen. Én mondjuk lehet a bagolyházban kapnék „jelet” rá, mert egyszerűen már a gondolata is elborzaszt – nevetek kissé zavartan, de a fóbiám számára ismert. – Ez teljesen érthető, azért járunk eleve ide, hogy az alap mágia is biztonságos legyen, hát akkor, ami ennyire más és ennyire kijön az emberből, még veszélyesebb lehet. Akár rá is, szóval tanulni kell. Hát, nem mondom, hogy irigykedem, mert nagy felelősséggel jár – szeretem, hogy válaszol és ki is fejti, nem kell kérlelni, persze, nem is várom el, de mindig érthetően és jól mondja el, ami éppen érdekel, mert miért ne érdekelne. Ezért jó beszélgetni, nem csak az alap kérdésekből áll, hanem ilyenekből is, plusz, most kvázi tanulok is valamit, mind az elemiről, mind pedig a hoppanálásról, hátha utóbbi jelen lesz az életemben később.
- Áhháá! Tehát egyszerűbb kisebb távokat, és pihenni. Az tudom, hogy lehet veszteni végtagot is, így jobb óvatosnak lenni – fintorgok kicsit, hogy baromi rossz lenne azért elhagyni valamit, mert mohón azonnal Kínában szeretnék lenni. Brrr.
- Az is igaz, még átgondolom – mosolygok felé, hogy ez nem is rossz ötlet, de senki se venne komolyan engem, nézzen csak rám, de ki tudja, lehet be is jönne. Majd később kifejtem neki, ha találok végre valamit, amire azt mondom, na EZ kell.
- Simán – egyezek bele, hogy menjen, menjünk, mert ha az a tömeg kiszabadul onnan, akkor bizony hangos lesz megint és akkor visszatér az, ami miatt kimenekült onnan. Felállva porolom le magam, felveszem a talárt, amit leterítettem, hogy ne a kövön üljünk, majd rá pillantok.
- Rendben, várom! És jobbulást, remélem nem fog kínozni a fejfájás tovább. Bármikor ücsörgök veled idekint – nevetek egyet, majd integet én is, és fordulva indulok meg a körletem felé, ahol megvárom Petyát és jól ki fogom faggatni, hogy miről maradtam le. Addig jól elolvasom a képregényt, amit hoztam magammal. Valamelyiket.

//köszönöm a játékot <3 //
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. február 14. 13:32 Ugrás a poszthoz

Ricsi és Hayden
nagy belépő, nagy pofára esés



Valóban egyben van, ez eddig oké. Az már más kérdés, hogy mennyire, de végül szusszanok egyet.
- Aha. Hát az se kellemes – mert na, égettem én is magam eleget, nem is egyszer, nem is kétszer, sokszor inkább, de mindegy is, hiszen ez mindig benne van a pakliban, ha valahol tömeg van. Csak én nemigen direkt módon tettem, hanem inkább puszta véletlenből és a saját, mocskos szerencsémből. Ez van.
- Akkor szuper – villantok egy vigyort én is, mert nem akartam én annyira rohangálni most senki után, hogy azonnal lássák el, mert na, elméletben tudom, hogyan kell, gyakorlatban, ha a srác élni akar, nem is engedi, hogy én csináljam, ha egy kicsit is ismer. Nem ismer persze, de ez épp elég is. Megrázom a fejem inkább, fészkelődök egy sort, ide-oda járatom a tekintetem rajta meg Hay-en, akit láthatóan jobban megrendített a dolog, mint engem. A hangos, zajos belépők már csak ilyenek. Oldalra dőlök egy kicsit, hogy a vödör felé nézzek, amely elfeledve pihen immáron az ajtóban, hallani fogunk még róla, annyi szent, más nem, akkor, amikor valaki felrúgja vagy pofára esik benne – nagyon remélem, ez nem én leszek.
- És tényleg sikerült, ha annyira nem is drámai, inkább, meglepő volt, de mindegy is – legyintek egyet, kinek mi szükséges ami hatásos és fontos, más nem majd erről emlékezni fog rá mindenki, aki itt volt, mi és akkor már valamit el is ért. A vödrös srác. De ha már ez megvan, talán nem jön több sokkoló, vagy épp hatásvadász jelenet, nem? Elvileg nem kellene. Hayden hallgatag, de ez tőle teljesen normális, így aztán, bólint, amikor nemet int, hogy inkább nem enne.
- Elijah. Elijah Kearney és szintén Eridon. Ő Hayden és Navine – mutatom be őket egymásnak, mint valami házigazda, de elkapom a felém nyújtott kezet és mint valami áramütés, olyan hevesen rázza meg. Felnevetek, amint elengedi, átmozgatom ujjaim és csuklóm, mintha fájdalmas lett volna, de nem, ezen nem akadok fenn.
- Ó, van instád. Akkor vágod a dolgokat – ez sok mindent megmagyaráz, bár én nem használom sűrűn, tudom mi az, mi fán terem és mik vannak ott nagyjából. Szép, hazug életek és nagyzolás, de most nem megyek ebbe bele. – Azt mondjuk sose értettem, miért kell lefotózni a kaját és feltenni. Mármint, kíváncsi valaki arra, hogy néz ki százezredik látásra egy tál saláta és csirke? – gondolkodom hangosan és elveszek egy sütit, esélyt adok, hátha nem olyan édes, de nekem egy harapás is elég, hogy megint megbánjam. Finnyásan nyammogok rajta.
- Sós nincs?
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. február 14. 20:50 Ugrás a poszthoz

Betti
báloztunk, bál után, még mindig így nézek ki



Kicsit előre mentem az időben, kicsit nagyon, de sosem árt tervezni. Vagyis nem is terv, csak túl sok a gondolat most a fejemben és ide-oda cikáznak, mindenféle furcsaságokat feldobva. Olyan ez, mint egy nagy katyvasz, semmit sem lehet vele kezdeni, csak hagyni, hogy menjen előre. Nem gondoltam volna sosem, hogy én megérem itt a végzős évemet, mert azt hittem, előbb válnak meg tőlem azon címmel, hogy nem vagyok jó semmire sem. És nem, azóta sem történt ilyesmi, semmi, amely miatt ha rezgett is a léc, a pakoláson kellett volna gondolkodnom. Ráadásul, a saját bálom úgy emlegetem, mintha jövő héten lenne és észre sem veszem, hogy hogyan és kiről nyilatkozom. Csak később esik le, saját nyelvemre harapok kicsit, mert szégyellem, hogy nem is vettem figyelembe, ő mit szeretne. Mármint, biztosan nem tudhatom, neki nem lenne-e más, más is elhívhatja, nem csak én, csak, hát igen, sosem tudni ilyet én meg, én, nem is tudom mire gondoltam. Szusszanok egy aprót.
- Persze… csak ha lesz kedved hozzá, meg ha le nem csapnak a kezemről – teszem hozzá halkan, utólag kicsit, mert egy kicsit talán zavarba is hoztam, nem csak magamat. Oké, ezt még gyakorolni kell, hogy előbb kérdezek, aztán tervezek. Végül is, nem lehetetlen, amit kérek, nekem jó, én boldogsággal gondolok erre. Aztán, lesz ami lesz?
 Egyelőre maradnék a jelenben, mert ez is van olyan jó, mint elképzelni egy jót. Sosem hittem volna, hogy velem ilyesmi történni fog, voltak, akik azt mondogatták, hogy azért, mert nem is a lányok, hanem a fiúk tetszenek, de ez az ő bajuk, én inkább csak béna vagyok, nem egy macsó. Most mégis, egy rettentően csinos lánnyal táncolok, lassan andalogva, remélem nekik meg csak a sütizabálás és az irigykedés maradt. Gonosz dolog, de.. ez van.
- Ennek nagyon örülök! – kicsit talán még hangosabban is sikerült, mint illene, de teljes mértékben zavarba jövök attól, amit mond. Már nincs is idekint meleg, sőt, elképesztő hőség van, félek, hogy annyira beleizzadok, hogy a kastélyig szalad a szagomtól. Szívem hevesen kapálózik mellkasomban és nem, el sem tudom képzelni, most mi lenne jobb. De azt hiszem, sosem kaptam ennél szebbet, hogy nem kell más, csak én, minden gondommal.
Táncolunk még, fogalmam sincs meddig. Talán órákig, talán csak percekig, ahogy közelebb érünk egymáshoz, csak mosolygok és mosolygok, pedig nem ittam, de részegnek érzem magam. Aztán, lassan kapcsolva lassítom le lépteinket.
- Meg fogsz fázni – mert már hűvös van, annak érzem az ujjait a sajátjaim között. Megállok végül, de nem lépek hátra, hanem, ahogy az előbbi halk szavak, úgy jön ki belőlem az, ami.
- Köszönöm a táncot – azzal sután, gyorsan, és nem is tudom hogyan, de pár pillanatra az arcára tapasztom az ajkaimat, egy apró puszira csupán, semmi több. Még ebben sem vagyok bátor. Aztán kapcsolva lépek el tőle és nem is tudom, hogy magyarázzam ezt ki.
- Bocsi… - ha még nem akart eddig felképelni, akkor a vállára terítem a zakómat, majd lassan de biztosan kísérni kezdem a kastély felé. Nem, inkább lebegek mellette. Mit csináltam? És nem, nem bánom. Többször is szeretném. Ez az este csodálatos volt, és nem tudom, mikor ébredek fel belőle.

// Love



Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. február 14. 22:47 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



Nem tervezem, hogy amint elvégzem az alapszakot és sikerül is maradni, én kiköltözöm az Eridon tornyából. Egy az, hogy felesleges, mert fizetni kellene lakbért, azt kérni nincs pofám, dolgozni kellene mellette, de azzal se lenne gond, csak akkor még kevesebb időm lenne gyakorolni – meg olvasni, szórakozni, kalandozni – a mágiát, és annyira se menne, mint most. Az meg, igencsak kellemetlen lenne, hiszen, akkor tényleg minden robbanna. Jó lehetőség lenne kicsit szabadabban mozogni, de nem, nekem jó ott. Plusz, Petya sem örülne, őt pedig nem akarom ott hagyni.
- Tehát tényleg mindent. Akkor legjobb lesz, ha szerzel egy Földgömböt, megpörgeted és ráböksz az ujjaddal véletlenszerűen. És akkor így egyszer majd a végén, mindent is látsz – próbálok ilyen okos ötletekkel inspirációt adni neki, hátha könnyebb lesz választani akkor. Jó program ez, időigényes, de megéri. Olyan, mint azok, akik hajón dolgoznak és mindig máshol, szép helyen kötnek ki. Dolgoznak is, közben bejárnak olyan vidékeket, amelyekről néhányan hallani sem hallottak. Ez a tipikus példája a kellemest a hasznossal elvnek.  – Aaaa, értelek. Ilyen technika meg minden mentes helyre, ismerem azokat. Mármint, láttam ilyenekről filmet, akik fent élnek a hidegben őserdőkben, sivatag, épp hol. Ez tényleg érdekesnek hangzik, már csak ha azt nézed, mi mennyire máshogy élünk – mert tény, tipikus kérdés, hogyan képzeli el az ember csapvíz, áram meg ilyen megszokott dolgok nélkül az életet. Nekem lehetetlen volt, mert mindig is ebben éltem, ismeretterjesztésnek azonban tökéletes.
- Vajon vannak mágus-nomád népek? – jó kérdésem van, inkább magamnak tettem fel, hangosan. A válaszra koncentrálok inkább. – Nem tudom, szeretem a városokat, a nagyokat. Amerikába tuti, meg valami napos helyre lesülni. De nem tudom, nem szeretek múzeumokat nézni, én inkább pörgök – vagyis hát, mikor hogy jön ki, mert van az a kiállítás, amit megnéz az ember szívesen. Sok éve, nem tudom már mikor, volt egy az emberi testről Pesten, azt megnéztük csapatosan, bár még most is ráz a hideg, mióta tudom, hogy azok nem bábúk voltak, hanem valaha tényleg élő emberek.
- De elég kemény életforma, mint minden sport. Annyira nem hiszem, hogy el vagyok kötelezve érte – itt jó, itt igen, meg sikerélmény, de amúgy meg, meh. Nem tudom, nem nekem való a hivatásos, sok lenne. Mindent megkötnek, gondolom én, mint a focistáknál.
- Igen, sokat voltam a levegőben, bár nem úgy. Az egyensúly itt rajtam múlik, szóval teljesen más volt. De jobban sikerült, mint átbűvölni a poharat valamivé. Még mindig fura – mármint a mágia, de aztán csak vonok egyet a vállamon. Nem én leszek a következő nagy varázsló és ennyi az egész történet, elfogadtam. – De itt nemigen lehetek pilóta, szóval, majd akad valami. Hátha épp egy olyan, amiben több az elmélet. Vagy muglikkal foglalkozik. Nem tudom, közel van, hogy eldöntsem, csak nem tudom – megint vállat vonok, de nem húzom tovább a dolgot, mert nem annak van most az ideje, hogy szakirányt találjak.
- És amúgy, minden rendben aaaa… Thomas, ugye? Vele vagy, ha jól tudom.  
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. február 15. 22:41 Ugrás a poszthoz

VAV vizsga
az ítélet napja; nincs visszaút; parafaktor a tetőfokon



Rosszul vagyok. Állítólag van a faluban egy pap, most kedvem lenne felkeresni, hogy megadja azt az utolsó kenetet, vagy egyből temessen is el. Nem aludtam, még utolsó percekben és a jegyzeteimet bámultam, majd félresöpörtem és játszottam azzal a logikai cuccal, amit karácsonyra kaptam anyáéktól, hátha leköt. De akárhányszor a feladatra koncentráltam, inkább a vizsgalap képe volt előttem, egy kérdés, ami kínai írásjelekkel van odaírva, sőt, az egész lap és nekem ebből kellene valamit alkotnom. Legutóbbi álmaimban különféle rémképek bukkantak fel; volt, hogy elaludtam és másnap keltem csak fel, ez volt a legjobb, de volt, hogy hiába írtam, hiába öntöttem rá egy egész üveg tintát, a lapon semmi sem maradt, még próbáltam megbűvölni is, de semmi, és a végén üresen adtam be. Mármint, nem tudom mennyire szégyen megbukni, otthon sem vernének véresre, mert tudják, hogy nekem ez kicsit nehezebb, összetettebb, de mégis, na. Egész életemben elvoltam a kettesek, hármasok bűvöletében, most is jó lesz, de azt hiszem, most érzem először igazán azt, hogy parázok, rettegek egy vizsgától.
Aztán eljött a napja és haldoklom. Nem nagyon eszek, pedig van nálam szőlőcukor, minden, ami csak jó lehet és nem, egy falatot sem bírnék enni, de muszáj, mert hangosan korgó gyomrom  a teremben is elkísérne és végül kivágnának csendháborításért. Elbúcsúzom Petyától, mintha a háborúba mennék meghalni – persze, ez csak költői túlzás -, majd elindulok. Nincs nálam puska, sose csaltam, meg nem is nagyon lehet, de nem is férne el rajtam annyi minden, mint annak idején pár matekképlet a tenyérben. Mély levegőket veszek, odaérve köszönök a többieknek – kicsivel magasabb, élesebb hangon, mint amúgy kéne – és végül, az ajtó nyílik.
Mint a vert hadsereg, bent vagyunk, fél szemmel, majd totálisan fordulok az ablakban ücsörgő makira és ettől már jobban vidul az arcom, aligha figyelek a férfi szavaira, pedig illene, így kissé lemaradva kapom a fejem felé, hogy hahó, ott a lényeg. Vajon szereti a maki a szőlőcukrot? Előszedek egyet a zsebemből óvatosan.
Na, ha az én kezemen múlik a jövő, semmi jóra ne számítson senki. – jegyzem meg magamban szórakozottan, miután beállok a mormoló tömegbe köszönni, majd indulok, amint lement a beszéd – szegény jövő, komolyan – és elindulok megkeresni a helyem. Meg is lelem, a cukrot a pad szélére teszem, mintha csali akarna lenni, majd leülve, a jelre várva nézek körbe. Oké, mindenki arca kábé olyan, mint az enyém, szóval…
És kezdünk. A lapra pillantok, kezembe ragadom a pennát és szívem hevesen verő ritmusára először majdnem pánikot kapok, mert egy kérdést se értek. Szabad kezemmel kapaszkodom meg a pad szélében, majd pár, hangos sóhaj után futok neki, mert na, találtam egy szót, amit értek, majd mondatot és végül, egy picivel nyugodtabban kezdek el körmölni. Lesz, ami lesz.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. március 31. 23:23 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Miután megtudtam, hogy nem is él messze, sőt, igencsak közel, mégis olyannak éreztem, mintha lehetetlen lenne egyeztetni. Persze, nekem is megvoltak a magam útjai, a családi nyaralás, a rokonlátogatás, akik még kint élnek, illetve, biztosan neki is a saját programjai. Miután hazaértem végül és nem volt tudomásom újabb, külföldi vagy belföldi útról, telefonáltam neki, szokjuk ezt is. Ügyes, ebben biztos vagyok és tudatom is vele, bátorítani mindig jó valakit. Találkozót kértem, nevezzük randinak, bárminek, már nem is leplezem, hogy látni szeretném és vele tölteni egy vagy több napot. Szívesen mutatom meg neki azt, hol élek, az anyukám, de ettől azért még nagyon izgulok. Nem említem a telefonban, majd szóban. Igen. Legyen úgy.
Köztes helyet, a Deák teret bemondva, de semmi konkrét ötletet el nem árulva várom őt. Meg akarom lepni, vagy épp random lenni, engedni, hogy ő is vezessen, ne csak én rángassam ide-oda, mert az sem egészséges. Nem szabad ilyet, így aztán, minden lehetőség nyitott és szabad, majd megvitatjuk. Jó idő van, esőre sem áll semmi, így akár maradhatunk egy kicsit idekint is, bár rajtam látni, hogy többet tettem, itt-ott látszanak még a leégés nyomai, a vállam a póló alatt hámlik, ahogy a hátam is, a nyaralás alatt túl jól elszórakoztam és pancsoltam ki magam, és tessék, most vedlek. De semmit nem látni belőle, így remek.
Bal kezemben egy ajándékszatyor lóg, hoztam neki is szuvenírt bőven. Belga csokit, annál jobb nincsen, bögrét, mert abból finom a kakaó, egy macskás plüsst, és meg pár apróságot, amelyet gyors összeszedtem. Csak adni szeretnék és tudatni vele, hogy gondoltam rá. Leülök, megbontom a vizet és nagyokat kortyolok. Egyelőre sehol sem látom, korai is vagyok, de ráérünk, szóval nem aggódom. Üzenne, ha valami közbe jönne, addig is, a telefonom nyomkodva játszom valamit. Itt legalább velem is van és teljesen működik rajta minden. Nem mondom, hogy nem hiányzott, de azt veszem észre, egyre jobban megvagyok abban a világban is, amelytől annyira tartottam. Igaz, nem sikerült jól szakot választanom, de anya ennek is örült, no meg, hogy jól sikerült a vizsgám. Mégsem akarom teljesen elengedni az ilyen eszközöket, nem is tudnám. Jó nekem a kettő között.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. március 31. 23:38 Ugrás a poszthoz

Ricsi és Hayden
nagy belépő, nagy pofára esés



- Kár, hogy nem szeretem az édeset, akkor jobb lenne – ez az én bajom, nem másé, és sosem lesz senkié. Nem vagyunk egyformák, ezt mindig mondom és bólogatok rá, így aztán, nincs ezzel semmi gond. – De azért, ügyes vagy, tényleg – mert hogy nincs sós, az oké, de attól még finom, csak nem az én ízvilágom. Azért mintha kicsit elszomorodott volna, de na, nem akartam megbántani. Nem ez volt a cél, szóval… mindegy is.
- Én értelek, csak attól mégse értem meg. Mármint, hogy ez mitől érdekes – vonok vállat, ez van pillantással és Hayden felé nézek, hátha ő jobban érti. De talán épp most veszett el, azt tudom, nem mindenki ért hozzá, főleg nem az instagramhoz. Kinek mi vált be.
- Az már kész tömeg. És mind kajafotóra ment? Tudsz valamit – mert hát, mások magukat teszik ki és azzal szereznek ilyeneket. Nekem aligha van, nem is bánom, hogy nem kell megfelelnem a tányérjaimmal senkinek sem. Hay pedig szerintem már totál elvesztette a fonalat, felé pillantok.
- Az internet dolgai. Képben vagy velük vagy fordítsak? – érdeklődöm, mielőtt Ricsi elsüti a borzalmas viccét és én csak a szemem forgatom. Beszélek én mindenki helyett is, legyen ez elég mondhatni, de hát, nem hiszem, hogy ezzel fogja locsogásra bírni. Az ő dolga, ha meg kap egy fülest, akkor majd még jobban. Tudom, hogy ő keveset beszél, valamit hallottam, meg beszéltek róla páran, nem mindig kellemeset, csak ezekbe én nem mentem bele. Engem is kibeszéltek és cikiztek már eleget, főleg első-második évben, hogy tudjam, milyen kellemetlen ez. Megbélyegzi a napokat. Ellenben, a kérdés meglep, ahogy belekezd. Visszafordulok a srác felé és bután pislogok rá. Na erre se számítottam.
- Ööö… attól függ, mennyivel idősebb – mert nem mindegy, hogy két év, öt, vagy húsz, vagy akár még több, de jó, ebbe bele se akarok gondolni, mert elképzelem és már ráz is a hideg. – Szerintem amúgy nincs bevett módszere. Attól függ mondom, mennyire megy bele abba az ember, ha a srác a fiatalabb. De nem tom’, amik érdeklik, érdeklődni, sokat együtt lógni. Én ebben tök béna vagyok, szóvaaal… nem tudok sokat segíteni – hogyan szedni fel. Sehogy. Vagyis ha rólam van szó. – Legyél kitartó meg pótolhatatlan? Valami ilyesmi – nézek immáron Hay felé, legalább bólintson, hogy valamelyik mondatom helyes-e vagy sem. Komolyan, most semmi jó ötletem nincs a virágon és a csokin kívül, de azt se mindenki szereti. De most komolyan, felnőttetek akar felszedni?
- Ki tetszik? Csak nem egy tanár vagy mestertanonc? – akkor leszek kotnyeles.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. április 28. 18:40 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Ha be kellene tájolnom, hogy mennyire vagyok izgatott, akkor a fekvő nyolcasra esne a tippem, elég erősen. Nem is az, hogy félek, hanem ez az a fajta izgalom, ami jó. Meleg van, így nem lepődöm meg, hogy izzad a tenyerem, viszont nem szeretnék csatak izzadtan állni előtte, mint aki nem ismeri a szappan és a dezodor kettősének szükségességét. Csak remélem, hogy eleget fújtam magamra - anya így is megjegyezte, hogy minek csinálom, sosem voltam amúgy sem büdös. Csak a szomszéd szerint, de a "büdös-kölyke" kifejezés nem éppen arra irányult, mint amit elfedni próbálok. Talán egy kicsit túl is készültem, oda sem neki, szerintem belefér. Napszemüveg mögé rejtem kíváncsi és kutató íriszeimet, hiszen szeretném minél előbb meg is látni, nem csak állni, mint az a szamár. Egyszer véletlen integetek valakinek, mert azt hittem ő, gyorsan próbáltam korrigálni egy nyújtózkodás és vakarás keverékének, több-kevesebb sikerrel. Így inkább nézek csendben, az lesz a legbiztosabb, amivel nem égek be.
A telefonomra is többször ránézek, nem-e üzent, hogy mégsem jó, de csak az egyik jó mugli haverom írt, mikor megyek át játszani az új konzolján. Gyorsan visszaírok, hogy családi ügy - mert na, nem kell neki tudnia, hogy mit csinálok - aztán el is teszem. Épp időben, mert ekkor már tényleg őt pillantom meg, most már nyugodtan integethetek neki. És szerencsére, nem újabb felsülés a dolog, valóban őt látom. Nem mást.
- Szia! - köszönök, miközben gyorsan feltolom fejem tetejére a napszemüvegemet. Valahogy hiába sok a nap, nem szeretem, ha valakivel úgy beszélek, hogy rajtam van. Elvégre, úgy nehezen néz mondjuk beszéd közben a szemembe, ugyebár. Épp időben engedem le a kezem, így fogadni tudom az ölelését is, fél kézzel ugyan, mert a másikban ott a szatyor ugyebár. Még egy ügyetlen puszit is sikerül az arcára adnom hirtelen felindulásból. Miért is ne?
- Ajh, nagyon jó. De azért hiányzott az itthon is – mert az is otthon, meg ez is, nem is tudok és nem is akarok nagyon választani a kettő között. - Három hétig, anyu rátolt még egy hetet. Úgyhogy most leadom, amiket belém tömtek kilókat – nevetek fel, hogy a nagyszülők már csak ilyenek. De nem haragszom, ritkán látjuk őket, talán télen ha megint megyünk majd, de csak pár napra, az ünnepekre. Vagyis lehet én nem is jutok el oda, nem tudom, hogyan lesz sosem a karácsony.
- És nektek milyen volt? Látom, szép színed lett – nézek rá, majd kapcsolok, hogy majdnem elfelejtettem. - És nagyon jól áll ez a ruha is. Csinos vagy. Így az ajándékom csúf lesz, deee… hoztam neked pár apróságot – azzal nyújtom felé a szatyrot, hogy indulunk majd nemsokára de előbb ezt lesse meg.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. április 30. 23:17 Ugrás a poszthoz

Polli
találtam neked valami jót



Noha, nem feltétlen lenne ezt szabad most megtennem, de nem érdekel, ennyit én is „lázadhatok”. A kör most kicsit pihen, mindenki elfoglalt vagy éppen tagokat toboroznak, így tudom, hogy senkit sem fogok azzal megzavarni, amire készülök. Ugye, onnan tudom én ezt, hogy elhívtak a születésnapjukra, ami szuper volt, aranyos, annak ellenére is, hogy a fura rellonos majdnem megölte a hangulatot kicsit, de túléltük. Na ugye, én arra vettem egy láncot, mert előtte megkérdeztem mást, mit szeret. Aztán csak-csaknem, egy opció volt, az akváriumos szoba, ahol nekem is játszottak, azonban, nem mindenki szereti azt a helyet. Sőt. Nekem is furcsa volt, a mai napig, a hangok pedig nem tiszták, ha pedig valaki játszani akar, nem feltétlen szeretné, ha fals lenne, még ha amúgy fel is lehet ismerni. Mert fel lehet. No de, oda se neki, én keresgéltem. Azonban valahogy ez nagyon lehetetlen küldetésnek tűnt, ugyanis minden találtam, csak az nem, amit kellett. A megoldás jóval később, a szülinap után sokkal és váratlanul érkezett. A zenekedvelőbb és művelők örömére szereztek be az előadásokhoz és gyakorláshoz egy zongorát, nem olyan nagy cucc, nem az a nagy darab, de szépen szól. Ezt onnan tudom, hogy amikor erre jártam, valaki épp játszott rajta, így tudtam meg, hogy van ugyebár. Ha akkor másik irányba megyek, akkor sosem. Kellemetlen.
Ezt most viszont fel tudom használni, így kértem meg Pollit, hogy jöjjön velem.
- Nos, most, hogy kiderült, túl tudtam élni a nagy vizsgát, végre volt időm keresni – nem akarom nagyon megzavarni abban, amit tesz, terveim szerint csak megmutatom neki, onnantól pedig az övé a terep, ha most nem is akar gyakorolni. Elvégre, nem kötelező, viszont, szerintem örülni fog neki és nincs víz alatt sem. A padlón áll, a lábacskáin, szék előtte. Az előbb, mielőtt megkerestem, belestem, van-e valaki bent, de senki, miénk a terep.
- Miután minden sarkot átlestem és majdnem feladtam, a reménysugár létezik. Szóval, remélem örülni fogsz neki. És ezzel egy időben, megmutatom a próbatermet is – nem nagy hely, nem nagy cucc, de érdekesnek érdekes szokott lenni. Közelebb érve aztán, megáll az ajtó előtt és kinyitom előtte, hogy körbe tudjon nézni, ha nem is megy azonnal be.
- Tádááá! Ott a szélén van a lényeg – mutatok végül a zongora felé egyenesen. Hagyok neki időt, addig az ajtófélfának támaszkodom.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. május 26. 18:42 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Zavarba hoz, hogy én is kapok tőle puszit, de már nem akarok pofára esni és semmi, szóval egész jól mutatom, hogy ez nekem mennyire természetes. És az is. Tudom, hogy ez már nem csak valami szimpla kedvelés, vagy éppen annál kicsit több. Ez már sokkal több, és tudom, hogy ha nem akarom elveszíteni, akkor bátornak kell lennem és meg kell majd lépnem a dolgokat. Meg is szeretném, kértem már tanácsot, hogyan kell, remélem, hogy ez az alkalom pedig majd sokat segít, ha nem éppen az lesz, amit érzek. Nagyon csinos, nagyon örülök, hogy látom és nagyon sokat meséltem neki anyának. És tudom, hogy baromi béna vagyok, nem lepődnék meg, ha… Mindegy. Elengedem végül, hogy aztán hallgassam. Egyelőre.
- Ahh, az szuper. Általában pedig fordítva van és akkor esik, amikor ott vagy és áll el, amikor indulsz haza. Sokszor volt ilyen, amikor nyaraltunk, de mondjuk én simán esőben is pancsoltam - azt nem teszem hozzá, hogy egyszer rettentően beteg is lettem tőle, lázas és minden nyavalya. Nyáron nem kellemes ilyen, amikor menne a ember és tenné a dolgát, szórakozna, de nem, mert reszket a takaró alatt. Nem is gond, hogy azóta se sikerült ilyen.
- Szívesen! Remélem minden tetszeni fog neked, próbáltam mindenfélét beletenni - lehet, hogy szedett-vedett a sor, azonban mindegyiket szerettem volna hozzá igazítani. A plüsst, az édességet, mindent. A puszira mosolyodom el és térek vissza ahhoz, min gondolkodtam az előbb.
- Az volt a tervem, hogy találkozni szeretnék veled. Csak az - nevetek aprót, inkább magamon, nem rajta, nagyon nem rajta. - Mi lenne, ha leülnénk oda az árnyékba - emelem meg a kezem, mert elég meleg és napos idő van ahhoz, hogy ha sokáig mászkálunk, akkor le is égünk még mellé. De persze, ha sétálna, akkor arról is lehet szó. - És beszélgetnénk. Vannak dolgok, amiket már nagyon régóta szeretnék elmondani, csak gyáva vagyok. Meg se érdemelném, hogy meghallgass, mert… na mindegy… Szóval, neked is jó? - pillantok felé és ha igen, elindulok a hely felé és addig is, összeszedem a szavaimat.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. május 30. 20:17 Ugrás a poszthoz

Laura
már nem egyedül, nem gondolkozósan. barátkozósba



A bőség zavara lenne egy nyitott világ, aminek nincsenek határai. Mikor kisebb voltam és éppen csak belecsöppentem ebbe az egészbe, akkor mégis simán elhittem, hogy bármit lehet. De tényleg, bármit. Persze, azóta már tudom, hogy igenis vannak határok, vannak szabályok, amiket be kell tartani vagy csupán el kell fogadni. Tudom, hogy a hoppanálásnak is van veszélye, hogy el-elmaradhatnak dolgok és itt nem arra gondolok, hogy csomagok maradnak a hátam mögött. Nyelek egyet annak gondolatára, hogy megpörgetném, döntenék, aztán csonkán érnék oda. Nem is értem, miért gondolok most ilyenekre.
- Jaj tényleg. Ahogy egy pyromágus a sarkvidéket, ez teljesen érthető. Mondjuk a sivatag egy nem hydromágusnak sem kellemes, én sem töltenék ott szívesen időt – a filmekben elég volt látni, bár ott bizonyára valamelyik részére rá van játszva, esetleg nem is igazi az a sivatag. Lényeg, hogy nem hiszem, hogy valaha egyikünk is teveháton fog lovagolni a naplementébe. Ha mégis, nos, legalább lesz mit mesélni.
- Azt nagyon is ismerem – bólogatok, főleg az ijesztő részével tudok egyet érteni. Mert az, még egy gyereknek is, aki akkor bőven hisz még abban, hogy van varázslat. Csak más formában, igaz. Nem éppen úgy, ahogy azt elképzeli, majd végül látja is, valójában, akár kézzel is foghatóan. Nos, a töménytelen újdonság majd’ megfojtja az embert, miközben ugyan úgy meg akarja ismerni, minden félelem ellenére. Emlékszem, én is ilyen voltam, olyasvalaki, aki elfutott, majd megállt és visszament, hogy tovább bámulja azt. Aztán szép lassan szoktam hozzá, de a félelem valahol mindig megmarad. Főleg, ha valami új dologról van szó, olyankor sokkal erősebb és élénkebb az emléke annak, honnan indultam.
- Szerintem is. Mint a varázstalan embereknél, akiknek elege van mindenből és csak csendre vágynak. Elvannak a kis világukban, látnak egy csomó dolgot, aztán ha elég, visszatérnek vagy ott maradnak örökre – nem hiszem, hogy nekem erre valaha szükségem volna, szeretek közegben és olyan helyen lenni, ahol van élet. A csend valahogy frusztrál és nem bírom sokáig. Aztán ki tudja, lehet, hogy egy szép napon bekattanok és aztán olyan messzire megyek, hogy senki sem lát. Bármi megeshet.
- Jaj, remélem sosem leszek olyan béna, hogy krokodilt sikerül pohár helyett. Az azért ritka kellemetlen lenne. Amúgy általában csak elrobban vagy nem történik semmi – magyarázom, hogy miképp szokott sikerülni, ha poharakkal kísérletezem. Persze, amikor valami rágcsálót kellett bűvölni, akkor az elején voltak balesetek. A legmenőbb az volt, mikor sikerült az egér, csak éppen üvegből volt, így mikor leugrott az asztalról, ezer darabra tört. Kár érte. Mondjuk megdicsértek, hogy ez is sikerült. - Tényleg az amúgy – értek egyet, viszont nem úgy, hogy közben reszketek. Most nem félek, meg úgy alapvetően sem, szóval ez inkább csak amolyan érdekegyezés módon, hogy bólintok is mellé. Minden veszélyes, amit nem ismerünk és amit nem tudunk irányítani.
- Hú, én sosem gondoltam arra, hogy tanítok. Ahhoz hát, nem vagyok elég ügyes – meg okos sem, nálam sokkalta jobb és rátermettebb emberek vannak, mintsem én, aki néha azt se tudja, mit és hogyan. Erre valóban nem gondoltam. - De a mugliismeret dolog még bejöhet. Van egy csomó más munka a tanításon kívül, ami ezekkel foglalkozik – bólintok. Például azt hiszem, a minisztériumban is van olyasmi részleg, ahol tudnék ebben dolgozni. Persze, ez csak elmélet, gyakorlatban sosem próbáltam még utána keresni.
- Csak úgy kérdeztem, általánosságban – pislogok rá, ahogy kicsit összezavarodik. Nyilván félti, bár oka nincs, semmi olyat nem tudok, ami miatt félnie kellene. Lehet rosszul tettem fel a kérdést, vagy nem is tudom. Kicsit szégyellem magam miatta. - Nem, dehogy is van baja – nyugtatom meg, vagyis próbálkozom vele. Na ez hülyén jött ki. - Nyugalom, csak érdeklődtem, mert hallottam, együtt vagytok és boldogok. Az pedig jó – mosolygok is rá, hogy semmi másra nem ment a kérdésem. Mondjuk ha szomorú lenne miatta, azt már láttam volna, szóval… mindegy is. Feltápászkodom végül, ahogy realizálom, hogy mennyi az idő.
- Én nekem most vissza kell mennem. De örülök, hogy találkoztunk. Nem akartam rád ijeszteni, tényleg. Majd még összefutunk, remélem. Addig meg, légy jó, tudod – nevetek egyet, majd rövid búcsúzkodás után intek neki és indulok vissza a kastélyba. Már rég nincs rossz hangulatom, szerencsére, az teljesen elmúlt.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. május 30. 20:59 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



- Nagyon lutri egy nyaralás, én mondom – mert sose tudni, mi fogad. Meséltek már a rokonok minden rosszról, ami elvenné az ember kedvét, jobb esetben. Amikor betegek lettek, mert olyan ételt ettek, de ilyen velem is volt már. Nem mindenki figyel oda, aztán hamar kész is a baj, ha akarja az ember, ha nem. Az ilyenre fel kell készülni, más nem, gyógyszerrel. Csak így lehet elmenni, ha minden van az embernél, csakhogy, általában mindig az marad el, ami „lehet, hogy kelleni” fog, mégis kimarad a csomagból, mert inkább egy másik pár cipőt teszünk a helyébe. Mindegy is, itthon vagyunk, itthon vagyunk, így most nem kell aggódni, hogy nincs meg valami. Nem lakom messze, ha esetleg esne az eső, leszaladunk a metróhoz, onnan közel az otthon és… és és. Akkor bemutatom anyukámnak. Sokat meséltem róla neki, mármint anyának és ő már nagyon szeretné látni. Terveim között szerepel az is, hogy ha nem siet haza, akkor a vacsorát nálunk töltse. De az előtt mindenképp szeretnék vele beszélgetni. Mindenről. A kis ajándékcsomag inkább az izgalmak enyhítésére van, bár lehet, hogy jobban zavarba hoztam vele, mint illene. Na mindegy, mert én örülök, hogy tetszik neki, esetleg minden, amit csak beletettem. Nem zavar, hogy csak én adok, sőt, én még adnék is, ha lenne nálam. Na de talán a bátorságom ma elég lesz.
- Szuper – bólogatok, bár lehet, hogy ijesztően hangzik az, ahogy tálaltam. Gyakoroltam pedig, bolondnak tűntem a szobámban sétálgatva, hogy jaj, akkor most hogyan kellene. Az lesz a legegyszerűbb, mint rájöttem, ha csak mondom, ami jön. Ha elakadok, akkor kérek szünetet, de örökké nem ücsöröghetek azon, amiket érzek és gondolok. Nem, mert ki tudja ki lesz bátrabb és ügyesebb, aztán egyedül maradok mindennel. Ha pedig a válaszok nem-re hajaznak, akkor sem mondhatom majd, hogy semmit sem ért, nem tettem meg. Finoman fogom meg a kezét, majd indulok el vele az árnyékba. Kikerülök egy fűben ücsörgő csoportot, akik már nagyban söröznek. Inni hozhattam volna, ha nem is sört, de valami hűs üdítőt. Na mindegy, majd utána beülünk valahová vagy veszünk egy fagyit, nem messze innen láttam egy pultot, szóval megejtjük. Odaérve engedem el, hogy leüljek, majd megvárom, míg ő is így tesz.
- Huh. Fejben minden jobban hangzik majd, ahogy sikerül kimondanom, szóval előre is elnézést érte – ejtek meg egy zavart nevetést, majd nagy levegőt veszek. Nem tudom honnan veszem a bátorságot, csak arra gondolok, hogy mások ezen évekkel ezelőtt túl vannak. Tudom, le vagyok maradva, nem is érdekel. Finoman fogok rá az ujjaira, úgy csinálom, ahogy elképzeltem. Fejem emelem meg, tekintetemmel keresem az övéit, majd fúrom bele a sajátom és nem eresztem.
- Betti, te egy nagyon csinos és csodálatos lány vagy – kezdek bele, hangom és talán ujjaim is kicsit remegnek. - Nem is értem, hogy az ilyen békát, mint engem, hogy tudsz kedvelni de… de én ennek nagyon örülök. Annál is jobban – mosolyodom el. Csak így tovább – mondja a fejemben a hang, de a szívem ki akar szakadni. - Már nagyon régóta szeretném elmondani, hogy… hogy én nagyon kedvellek, jobban is, mintha azt mondanám, barátok vagyunk csak. Tudom, hogy nagyon bénán csinálok mindent és hogy ami randinak volt vehető, nem tűnt annak de… - nyelek egyet. Mondd ki, mondjam már ki. Kicsit elmegy a hangom, krákogok párat, nagyon szomjas lettem, érzem hogy leizzadok. De akkor sem állok meg. Egy szusszra, aztán, jöhet az ítélet.
- Szeretlek, és szeretném ha… velem lennél és nem mással. Ideges vagyok ha nem találkozunk, hogy vajon… hiszen ilyen szép lányra mindenki vágyik. Szóval… veled szeretnék lenni és szeretném, ha ma este átjönnél hozzám vacsorára, hogy… bemutassalak az anyukámnak is. Addig is… beszélgetnénk meg… - meg mi? Semmi mi. Szeretem, erre jöttem rá, amikor vásároltam neki a nyaralás során. Amiről azt hittem, sose, mégis valós. Minden szavam végére, mint valami pont, közel hajolok hozzá és hacsak nem zavar el, csap arcon, az ajakira csókolok. Rövid, apró, de ettől biztosnak tűnnek béna szavaim. Reszket belül a gyomrom, hogy mit kapok válasznak, de ujjaimmal simogatom az övéit és várom, hogy megszólaljon.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. június 27. 09:35 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Hirtelen még az árnyékban is olyan meleg lesz, mintha a tűző napon ülnénk kint és még ki is gyulladt volna a világ. Nagyon remélem, hogy nem nagyon látszik meg, de érzem, ahogy tarkómon veríték csordul le, a hajam tövéből, a hátamon is érzem. Jesszusom, remélem nem fogok úgy kinézni, mint az esküvőkön a nagybácsik, akik átizzadt ingben mulatnak és foltot folt hátára halmoznak. Lehet ez inkább az izgalom, mert amúgy itt, hűvösben jó és kellemes, nem lehet panaszom semmire, nem lehetne, ha nem rólam lenne szó.
A szavak elindulnak kifelé és már nem gondolkodom nagyon. Sokáig, sokszor próbáltam neki elmondani, egyáltalán akár csak magamnak közölni, hogy mi és hogyan pihen odabent. Igyekeztem az idősebb srácokat figyelni, hogy ők milyen magabiztosak, nekik hogy megy és hogyan boldogulnak. Próbáltam pár könyvet olvasni, ahol hasonló helyzetekben kialakulva vallottak röviden, hosszan egymásnak. Annyira szép szavakat találtam ki és szöveget hozzá, de amint odaértem, elfelejtettem vagy rettentő kínosnak éreztem az egészet. Mint most is. Lehet nem fog kinevetni, csak azt mondani, hogy ő ezt nem érzi, nem így érzi, hogy kedvel. Lehet, hogy ha van is valami, nem meri, úgy, mint én eddig. Őszintén, kivárom azt, amikor bátrabb lesz, ha ennyin múlik a dolog. Várok én addig, ameddig kell és ameddig csak lehet, nincs hova sietnem és főképp, nincs kihez. Ismerek más lányokat és hozzájuk teljesen máshogy állok. Szeretem őket is, kedvelem, de nem úgy és nem olyan mértékben, mint Bettit. Ekkor, amikor ezek leestek, jöttem rá, hogy… hogy szerelem van bennem. Nem hittem, hogy valaha megélem ezt, vagy ha igen, annak nem egyoldalú móka lesz a vége. Csak mondom és mondom, mintha nekem már nem lenne holnap és a szavak nem számítanának.
Érzem, ahogy ujja moccan a kézfejemen. Apró érintés, mégis, az egész testemet rázza ki a hideg, kúszik végig rajta a libabőr, mintha soha többé nem lehetne jobb érzés a világon nekem. Ez kicsit erőt ad, mosolyt húz arcomra, hogy folytassam, hogy kimondjak mindent és végül, egy nagy levegővétellel fejezzem be. Lehet, hogy a csók egy kicsit sok volt, tolakodó, de visszavonni nem tudom és őszintén, nem is bánom. Megpofozhatna, vagy éppen csak elmehetne, mert nem és miért csinálom, végül nem teszi. Olyan nagyokat dobban a szívem, mintha ki akarna szakadni, mint aki eddig rohant volna és most ugrik le és vár, míg az ernyőt nyithatja… Ekkor érzem meg az ajkait a sajátjaimon. Nem akarom, hogy véget érjen, ismeretlen késztetés, ahogy aprón viszonzom és mégis, hagyom elhúzódni. Álomszerű az egész, mégis, tudom, hogy megtörténik, minden.
- Szuper! - kiáltok fel, aztán kapcsolok. Zavartan nevetek egy sort és szabad kezemmel a tarkómra vakarok. Remek. Remek minden, hirtelen mégsem tudom, mit kellene tenni.
- Addig… addig elmehetnénk inni valami hideget meg fagyizni… ha van kedved – nem akarom rávenni semmire, inkább csak azt, hogy az előbbi tekintetet lássam magam előtt, úgy, örökre… Hát magam sem hiszem el ezt, de mégis. Hangosan sóhajtok fel, mintha az érzéseim titkának súlya alól szabadultam volna ki.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. július 3. 15:06 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



A félelem szépen lassan apad és ürül ki belőlem. Féltem, hogy nemet mond, hogy itt hagy vagy kinevet. Féltem, hogy az esetleges bátrabb fiúknak is feltűnik, hogy milyen okos, szép és nagyszerű lány és majd eszükbe jut, hogy hoppá, az övék is lehetne. Persze, hogy ettől rettegtem talán a legjobban. Sok éjjel „álmodtam” meg ébren, milyen is lesz ez és hogyan sikerülne. Nagyon okos és szép beszédeket találtam ki, azonban most, mikor ki kellett volna mondanom, egyikre sem emlékszem. Vagyis, pontosítok, miközben beszéltem, mert éppen ezekben a percekben, amikor kicsit csendesebbek vagyunk és pihenünk pár másodpercet, percet, már rémlenek a mondatok. Mindegy, akkor maradnak ott. Állítólag amúgy is sokkal jobb az, ami spontán jön, nem pedig eltervezett és óramű pontos, mert hát… az olyan merev. Én eddig sem voltam merev és kimért, megtervezett szavakkal. Az rettentő távol áll tőlem, szerencsére. Talán emiatt is tűnök szerencsétlennek és bénának, ám állom, legyen így, van elég díszmajom az iskola falai között bőven szerintem, akik mellett elférek és lehet, hogy a legtöbb babért és csajt ők kapják meg, de engem nem is érdekel mindenki. Sosem érdekelt, ez az első és egyetlen alkalom, amikor mégis felbukkant bennem. Ó, persze, neveztek engem már melegnek emiatt, hogy biztos a fiúk érdekelnek és azért lógok ennyit Petyával, mert mi szerelmesek vagyunk egymásba titokban. Meg kell nyugtassak minden kíváncsi lelket, erről szó sincs, egyszerűen haverok vagyunk, a legjobbak és imádjuk egymás társaságát úgy eltölteni, hogy mindig találunk ki valamit. Ne mondja nekem senki, hogy ilyen velük nincs, csak épp lehet, hogy nekik valami istentelen buli meg sok alkohol az. Fúj. Örülök, hogy Petya nem ilyen. Apropó, Petya… Jézusom! Ezt neki is el kell minél előbb mondanom, bár tudomásom szerint, most éppen nagyon nyaralnak az anyukájával. Ha jól emlékszem, a tanév előtt érnek haza nem sokkal, vagy keverem. Felírtam valahova, szóval majd megnézem mert… mert nem is tudom hogyan meséljek el ennyi mindent. Inkább megrázom a fejem gondolatban csak, maradok a jelennél és amikor megszólal, mosolyogva bólintok egyet.
- Rendben, maradunk – nem sietek én már sehova sem. Felesleges. Az idő telik, tudom, de most lelassult, ahogy végre tisztán és őszintén ülhetek vele szemben. Lehet azt hitte, olyan jó barátomnak veszem őt, mint Petyát, és eleinte én is azt hittem. Végül, rájöttem, hogy ebben sokkal több minden akad.
- Csak egy kicsit – nevetgélek arra, hogy békának hívom magam. Őszintén? Nem zavar. A békákból lesznek a hercegek, és most, hogy csókolóztunk, úgy is érzem magam, mint akiről leszakadt egy átok. Az, ami miatt nem mertem beszélni őszintén, nagyon sehogy sem, ami miatt mindig béna voltam és furán izgatott szívveréssel. Most is bennem vannak, de már tudom kezelni. Szavai hallatán még gyorsabb ütemben dobol odabent, de csak sóhajtok. Olyat, amilyet akkor ad az ember, amikor megkönnyebbül, úgy igazán.
- Még szép, hogy figyelek rád! - vágok közbe, kicsit hangosabban. - Mert… mert szeretem, amikor el tudod engedni magad. Tudom milyen nehéz és furcsa tud lenni minden új hely. És mert szeretem amikor megtörténik és mosolyogsz és bátor vagy – és én is bátrabb vagyok olyankor. Igen, kutattam néha, mi az, ami nem ijesztő, sokkoló, de kényelmes és jól élvezhető. Nem sajnáltam erre az energiát, még ha én annyira tudom, hogy nem is voltam oda érte. Mert nem számított, én mit akarok, csak jót a másiknak.
- Én voltam az első? - pislogok rá nagyokat. Hogy mennyire vak voltam! Te jó ég. Mondjuk, gyerek is, fejben, aki nem erre figyelt. - El akartam menni, de aztán szép lassan megkedveltem ezt a világot, a mágiát. És persze, nagyon sokat nyomott a latban, hogy akkor így maradhatok veled is. Még ha mindig amiatt voltam ideges, hogy majd jön egy helyesebb, menőbb, jobb dumájú srác, aki levesz a lábadról és… szóval ja. Nem megyek el, ha kell, addig bukdácsolok, míg itt vagy – nevetgélek egy sort, pedig valóban így gondolom. Nagyon nagyokat vallottunk egymásnak, mégis, annyira szebb minden: a fák, a világ, ő, pedig nem tudom, lehet-e még fokozni. A végén megvakít majd a szépsége. Átölelem és egy puszit nyomok feje búbjára. Nem lettem sokkal bátrabb, de ölelni és csókolni szeretném sokat, viszont nem szeretnék sok lenni és tolakodó. Nem is tudnék.
- Ühüm. Igaz, bénán, de kimondtam. Te és én, együtt. Nekem nagyon tetszik a gondolat – fűzöm ujjaimat az övéibe és simogatom meg a kézfejét. - Örülök ennek az egésznek, Betti. Én még… nekem még sosem volt… aki… akit így szerettem – szusszanva vallom meg a legvégső igazságot.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. július 31. 18:35 Ugrás a poszthoz

Betti
jaj úgy élvezem én a strandot



Sosem örültem ennyire annak, hogy elmarad a takarodó, mint most és sosem volt semmi olyan nehéz, hogy ne álljam meg, hogy azonnal ki ne próbáljam. Maga az egész "medence" nekem most akkorának tűnik, mint maga a kicsi ország legnagyobb tava, erre pedig rá fognak segíteni azok is, hogy körbe is pakolják azzal, amik csak a strandokon előfordulhatnak. Nem sok mindent láttam azokban a fényviszonyokban és mivel a hajnal, a lehetőség hogy lássam, olyan lassan jött el, mint soha, megnehezített mindent. Másnap alig bírtam figyeli és koncentrálni, eszem már ott járt, hogy lemegyek és belevetem magam, aztán majd ősszel kimászok, amikor elmúlik a meleg.
Aztán, jegyzetelés közben ugrott be, hogy én nem egyedül akartam lenni éjjel. Betti lemaradt ugyan arról, hogy építse, szépítse, talán már látta is, viszont nagyszerű alkalom a kikapcsolódásra. A múltkori piknik olyan jól sikerült, hogy legszívesebben minden szünetben, tanórák utáni időben egy pléden ücsörögnék vele, azonban, nem szeretném, hogy ne maradjon semmi ideje a barátaira, meg úgy az enyémekre. Megkerestem egyik óra után és mondtam neki, hogy keresse elő a fürdőruhát, meg úgy mindent, ami kell és elviszem a strandra.
A bejárati ajtóban vártam meg, majd egy csók után tartottam karomat felé és indultam ki vele a rétre. Nagyon messzinek és hosszú távnak tűnt, nem is hittem el, hogy én ezt éjjel tettem meg, nem egyedül és teljesíthető volt.
- Annyira nagyszerű, hogy ezt kitalálták a Házvetőink, hogy arra nincs szó. Pedig olyan morcosan szokott nézni Rudi bá, hogy nem hittem volna, hogy lesz strandunk - mert ha eddig azt nem említettem, hogy közünk van hozzá, most sikerült. Végül megállok, hoztam pénzt is és ez nem mugli strand, hogy félni kelljen, nem lesz szükség a törölköző-széfre. Bár ki tudja. Felé fordulok és mosolyogva lesem, mit szól hozzá.
- Tádááá. Szuper, mi? - persze, már majdnem kezdem úgy mondani, mintha én csináltam volna, egyedül. Na, akkor nagyon csúnya dagonyázó lenne. - Ha éhes vagy, tudunk enni, ha szomjas, tudunk inni, majdnem olyan, mintha lementünk volna a Balatonra. És ha van kedved, fürödhetünk is - nem akarok ráerőltetni semmit sem, soha. Az is elég, ha most megnézi és mást akarna. Mindenre nyitott vagyok.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. július 31. 20:53 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Minden olyan réginek tűnik, mármint ami történt, pedig nem vagyunk öregek, akik a verandán ülve nosztalgiáznak épp. Mégis, csak van benne valami, hogy a jelen simán meg tud változtatni mindent és teljesen új nézőpontba helyezi azt. És még mennyi minden lehet, hiszen… csak most kezdődik minden. Vagy valami ilyesmi, nem? Eddig is szuper dolgokat láttunk, látogattuk meg, mégis, újra odamenve már más lenne. Most, hogy kiadtuk egymásnak mindazt, ami lelkünket nyomta, sokkal de sokkal könnyebbek vagyunk és felszabadultabbak, boldogabbak. De minden elhúzott, elódázott korábbi lehetőség eltörpül a jelennel szemben. Miért nem sejtettem azt, ami benne voltak? Mert nincs tapasztalatom, nem tudtam, hogy milyen tekintet az, amelyből sejteni lehet, hogy ő is úgy érez, mint én. Nem ismertem előtte ilyet és vak voltam, akinek ma nyílt ki a szeme. Pontosabban már korábban, ugye, mikor elterveztem, hogy el szeretném neki mondani, legyen bármi is a következménye.
Látom a zavarát, amire csak mosolygom és a kezét cirógatom meg, hogy nyugodjon meg, nincs semmi gond. Csak kíváncsi vagyok, kicsit morgok magamra némán, még mindig, de az semmiség.
- Hú jaj, mennyire féltem a báltól – most is félnék, nem akarok én itt szépíteni semmit. Csak már őt kérném meg bátrabban bármire, főleg arra, hogy jöjjön el velem. - Viszont nagyon örülök, hogy az a karácsony sikerült. Majdnem hazamentem, de a bál miatt maradtam, miután igent mondtál. Olyan mintha nem is én lettem volna és mégis – mert valljuk be, azóta mégis, valahogy, valamiben bátrabb lettem, ha nem is annyira, mint szeretném. Alakul ez, ahogy mások is mondták, miközben pont az ellenkezőjét panaszoltam nekik. Észrevéve a könnyeit, pislogok párat, mert nem értem. Az arca boldog, így nem hiszem, hogy ez rossz, vagyis… nagyon remélem. Csak óvatosan nyúlok oda, hogy letöröljem arcáról, de nem merek butaságot beszélni.
Kis csend áll be, azt hiszem ez az ideje annak, hogy kicsit emésszünk is minden mellett. Szívem még mindig hevesen ver, de semmiben sem akadályoz, ugyanúgy közel vagyok hozzá, ő hozzám, néha ajkaink érnek a másik bőréhez, amelytől kellemesen bizsereg az enyém. Néha felénk néznek, de mivel egyáltalán nem szokatlan az, hogy párok ülnek a fűben, két, egymásra találó tini már fel sem tűnik nekik. Elvégre, még a kezem sincs illetlen helyen.
- Szerintem úgy kell, ahogy eddig – próbálok okos lenni, de most nehéz. Nem baj, ha az előbb ment, most is fog. - Élvezzük egymás társaságát, elmegyünk helyekre és jól érezzük magunkat. Csak most már nem kell három lépés táv és ilyenek – nevetek aprót, leginkább, hogy én tartottam, ha nehezen is. - Én abban biztos vagyok, hogy ketten meg fogjuk tudni oldani a dolgot. Szóval nem aggódom – puszilom meg végül a homlokát és szusszanok egy nagyot. Ráérünk, de nagyon várom, hogy hazaérve megtörténjen a találkozás. Szerintem nagyon el fogom bénázni, anyát ismerve azonban, nem lesz gond. Ha minden jól sikerül, nekem már okom nem lesz félni.
- Szólj, ha szeretnél elindulni bármerre.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. július 31. 21:06 Ugrás a poszthoz

Ramóna
can i help you?



Rettentően viszket az orrom és már csak az kellene, hogy valaki felbosszantson. Benne van a pakliban, pedig én nyugodt embernek tartom magam, de az élet már csak ilyen. Persze, valójában attól vakarózom, hogy sikerült magam öltözködés közben kicsit orrba vágni és a sokadig tüsszögés után még kicsit csavarja úgy vélhetően minden. Kezem leeresztve szipogok párat, szárazon, mert könnyeim csak az ütéskor szöktek a szemembe és haladok tovább.
A mai nap nyugalmas, egy poros, régi könyv van a hónom alatt, amit nem olyan rég szereztem a könyvtárból. Hiába, ez még mindig iskola, nem pedig valami nyaraló, így a beadandókat muszáj leszek időben leadni. Mókás, hogy még mindig az általános szó van a szakom előtt és nem tudnék megnevezni semmit sem, ami ennél jobb lehetne. Borzalmas, Bettinek is ezerszer mondtam már, hogy annyira szeretnék utat találni, ő pedig rendre nyugalomra int, hogy majd jön. Nemhiába, nála van az ész, nálam meg… a könyv, jelenleg. Hátha majd holnap, vagy a jövő héten, teljesíteni itt is kell, nem úszom meg. Petyának már elmagyaráztam, milyen volt a tavalyi VAV, hogy ha én túléltem, neki csillagos hatos lesz minden és nem kell félnie. Persze, izgul, izgulni is fog és kell is neki, mert ez vele jár, azonban próbálom megnyugtatni. Nemhiába a világi haverom, rendesen túl tudja ő is aggódni a dolgokat. Most azonban máshol van programja, így aztán én tanulok egyet, mielőtt leülünk játszani valamit. Valahogy szeretnék egyszer valami olyan helyre beülni Petyával, hogy Betti is tudjon jönni, hátha valamelyik megtetszik neki. Mármint társas, azt még nem tudom, hogyan közöljem ezt pajtásommal, de majd fogom. A könyvtár nyugalma most nem éppen igazi, egy csoport lány pletykál mindenféléről a fő asztalnál, a többinél is ültek, úgy néz ki, dolgozathalom vár mindenkire, így kénytelen vagyok keresni egy helyet. A Tanulószoba erre tökéletes lesz, feltéve, ha nem lesz tele ez is. Akkor kiülök az udvarra, vagy valamelyik folyosóra, szerencsémre azonban, amikor benyitok, nemigen látok sok embert. Már indulok is egy asztalhoz, amikor megtorpanok. Egy lány áll fel az asztaltól és pálcát húz elő. Még mindig szeretem nézni, hogy mások hogyan boldogulnak a mágiámmal. Nekem állítólag mostanság egész ügyesen megy, persze nem kell nagyot gondolni, csak kevésbé robbantom szét a dolgokat és hasonlók. Lehet, hogy van köze ahhoz, ami történt Bettivel? Fene tudja. A lánynak azonban vagy nincs jó napja vagy éppen nem jó még benne. Vacillálok kicsit, aztán eszembe jut, hogy hányszor jöttek oda hozzám az eridonos tornyokban, mert csak ott mertem jobbára gyakorolni, hogy segítsenek. Így fordulok, engedem el egyelőre a jegyzetelést és a lány mellé lépek.
- Szia! - köszönök rá. Remélem nem átkot kapok válaszul vagy épp küld el a fenébe, egy próbát megér a dolog. - Tudod segíteni valamiben? - mintha mestere lennék, komolyan. De na, ez azt hiszem, már tényleg jól megy.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. augusztus 29. 19:57 Ugrás a poszthoz

Ramóna
can i help you?



Nem lehet könnyű bármit csinálni, főleg ha figyelik az embert és közben ettől meg szorong. Nagyon sok idő kellett, míg elfogadtam, hogy itt körülbelül mindenhol van valaki és mindig lát mindent valakit – főleg az edictumos írok, khm –, ha nem is titok egy gyakorlás, mégis, nehéz tud lenni. Nem tudok semmit a lányról, sem másokról, furcsa is lenne. Van, aki szereti a közönséget, van aki elviseli és aki irtózik tőle, egyenesen rosszul is van. Van egy évfolyamtársam, aki a mai napig ájulás közelébe kerül, ha kicsit is „szerepelnie” kell, nem kell ehhez elsősnek, fiatalnak lenni. Úgy néz ki ez kortalan. Azt sem tudhatom, mennyire tolerálja a kvázi idegenek beleszólását a dolgokba, így aztán csak belevágok, mielőtt sikerülne túlgondolnom mindent és ezzel végképp elrontani azt a picike magabiztosságot, amivel belevágtam abba, hogy segítek. Talán ha ismerne, lehet most menne világgá és mondaná azt, hogy akkor inkább viszlát varázsvilág. Mostanában azt mondom magamnak, mindig van és lehetne rosszabb is, így aztán valamivel mindig fényesebben látom a helyzetet. Ebből pedig adok egy kicsit neki is.
- Ohh, bocsi, ha zavar… jaj – ugrok félre, mert ahogy hirtelen fordul, a szikrák úgy pattannak ki a pálcából a lábaim elé. Tudom, hogy nem szándékos, az enyém is csinált már ilyet, nem is egyszer, korábban jobban, mostanság csak ha éppen „makacs”, illetve ha nagyon ideges vagyok és a kezemben marad. Nem nagyon ér el, ami igen, az csak épphogy érezni, mintha egy apró kavics pattanna a lábamnak, semmi több, így aztán okom nincs a haragra.
- Megesik az ilyen – mert a lány reakciója nem épp arra utal, hogy ő ez olyan mókásnak találja, mint mondjuk én. Nem is kell elviccelni, azonban megijeszteni sem akarom. Épp pillantok rá, hogy mondjak valamit amivel felvidítom, amikor találkozik a tekintetünk. Nem sok az egész, pár pillanat, de belém költözik a felismerés érzete. A hideg ráz ki kicsit, mert ha csak a pillantást nézzük, olyan, mintha a sajátom lett volna. Korábban persze, de attól még nincs elfelejtve. Szegény talán nem érti az egész helyzetet? Vagy épp olyan új, hogy keresi még az utat. Szusszanok egyet, egyelőre nem adok ennek jelet, hanem mellé sétálok. Előkotrom a saját pálcám, meg egy sima tollat, majd az utóbbit veszem a kezembe egyelőre.
- A varázsigét jól ejted ki. Kicsit viszont nagyon lendítettél, felkaptad a végét és azért makacskodik – nem akarok okoskodónak tűnni, se semmi. Elveszett, új mindez és tudom milyen érzés. Így emelem meg a tollat tartó kezem, nem akarom elvenni előle a munkát, így üresben mutatom, de a pálca a másik kezemben jó lesz, ha gyorsan kell reagálni.
- Figyeld a kezem – azzal már csinálom is a mozdulatot. Először lassan, majd kicsit gyorsabban. - Így. És akkor sikerül. Akarod ezzel gyakorolni kicsit? - mutatok a tollra majd nyújtom is felé. Hátha akkor nem félelmetes, ha tudja, ezzel nem okoz kárt. Nekem egy sima, mezei botom volt erre és meg is van még a fiókban. Hülyeség, de működik és semmi sem gyullad ki közben.
- Egyébként Elijah vagyok, mugli születésű és tudom milyen furcsa az elején varázsolni – meg úgy most is, de ezt már nem teszem hozzá.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. augusztus 29. 20:15 Ugrás a poszthoz

Betti
jaj úgy élvezem én a strandot



Nem bókoltam eddig eleget neki, hogy mennyire csinos, így menet közben sem voltam rest megjegyezni, hogy jól áll neki a ruha. Bár én ezekhez nem értek és igazából beismerem, elfogult is vagyok már nagyon régóta vele szemben. Ha egy zsákot húzna magára, akkor sem néznék másképp rá, mint most, szóval, talán ezzel jóval könnyebb, hiszen nem kell azon görcsölni, hogy mit is vegyen ki a szekrényből. Vagy valami ilyesmi.
- Tudom, hogy nem. Deee, tud úgy nézni, hogy annak tűnjön. Vagy nem is tudom, lehet csak ilyen az arca – vonok vállat. Nagy gondok eddig nem voltak, sőt, le sem szidott még, mert én sok vizet nem zavarok az iskola életében. Mármint, szeretem, ha történik valami és ott is vagyok, csak a rossz fát nem én keresem és hordom a tűzre, azt meghagytam másoknak. Illetve, nem is az, hogy meghagytam, hanem nem is volt sosem érdekem, hogy hordjam. Inkább a szerencsétlen voltam mindig, akivel történtek a dolgok, hol fért volna bele más. Akkor még össze is törtem volna magam, amilyen a szerencsém. Akadnak elegen, akik szeretnek rombolni és káoszt okozni.
Megérkezve hagyom, hogy nézzen körbe, én már láttam sötétben és világosban is, bár nem eleget. A színek sokkal szebbek most, hogy az idő is passzol hozzá és a kastély sem alszik, hanem nagy része idekint héderezik. Bolond is, aki kihagyja, én mondom! Megrázom magam nevetve, amikor pár csepp mégis landol rajtunk. Engem aztán sosem zavart, az eső ugyan más, ha éppen bőrig ázok, de mondjuk nyáron, ha előtte épp megfőttem a saját levemben, akkor pontosan jól jön. Szóval, ez is a móka része. Nekem a póló és papucs mellett a nadrág már fürdésre alkalmas, visszafelé majd megszáradok előtte a napon és nem csöpögöm teli a vizet, így aztán, sokat nem kell lehúzni majd magamról.
- Ezzel én is így vagyok. De előttünk az egész nap, szóval… - nézek végig a kínálaton, szinte sorrendet csinálok a fejemben, hogy ezt elsőre, aztán azt, és a többi. Viszont nem szeretnék én választani, mivel kábé minden is érdekel, nem kérdés, hogy mennyire nem fogok ellenkezik.
- Menjünk. Meleg van úgy is, utána meg jókat lehet enni – bólogatok, majd megfogom a kezét és elindulok egy árnyékos pontra. - Itt azért le tudunk úgy pakolni, hogy nem lesz vizes semmi. Mint egy strandon. El ne felejtsük letakarni törölközővel és senki sem látja meg – nevetek, hogy ezt tanultam meg elsőnek a magyar nyarakból: a lopásgátló törölköző. Azóta már láttam „extrém” módszereket is, mint mikor egy testes asszony pelenkából túrta ki az aprót a fröccsre, vagy az a fura kulacsszerű valami a nyakban, amivel fürdenek is. Érdekes dolgok ezek. Amint lepakoltuk a cuccot, lerúgom a lábamról a papucsot és elkezdek kibújni a pólóból. Aztán ezt a vállamra csapom és a saját törölközőm terítem le a földre, majd állok meg, amint letettem rá a dolgaim.
- Én kész vagyok – ekkor esik le, hogy fogom őt látni pillanatok múlva. Érzem, hogy ég az arcom és a fülem, így igyekszem nem bámulni őt, de mosolygok. Csodálatos lesz, az biztos.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. augusztus 29. 20:33 Ugrás a poszthoz

Betti
a szünet vége felé, Pesten andalogva



Ilyenkor minden más. Megtudni, hogy ő sem érzett másképp, vagy éppen ő is félt. Olyan apróságok ezek, mégis, ostobának érzem kicsit magam, csak azért, mert nem figyeltem fel ezekre. Ha előbb veszem észre, esik le, minden korábban történik? Az a baj, hogy ha ezen szorongok, akkor semmi jó sem lesz belőle, csak elrontom a pillanatot magamban és talán így, most kettőnk között is. Így elengedem az egészet, vagyis csak azt, hogy én mennyire voltam buta. Mindegy. Így is kijött, szép és csodás minden. Meg kell nyugodnom. Ujjai az enyéim között pihennek, cirógatom a bőrét, mintha nem akarnám elhinni, hogy itt van, itt maradt és nem fog eltűnni, mert csak képzelgek vagy álmodom.
- Most már tudom – akkor nem hittem, de azt mégis igen, hogy izgult. Csak éppen nem abban a hitben voltam, hogy azért, mert velem, hanem mert csak úgy bálba megy és az nagy dolog. - A komfortzónát nekem is mondták, de sosem mertem nagyon. Mármint igen, mert ahogy elhívtalak, az kész ugrás volt kifelé. Én nemigen mertem beszélni még lányokkal sem, mert általában kinevettek. Hát na, meg is értem, nem nézek ki úgy, mint Henrik bácsi, nem is fogok sosem és a szőke herceg sem vagyok, azt meg ismerem, milyenek a sztereotípiák. Aztán Petya mondta, hogy naaa, hát vágjak bele és ja. Fura ezekről beszélni – nevetek kicsit zavartabban. Mármint ezek olyan titkok meg kételyek az emberben, amiket nem szokott csak úgy kimondani, mert hát, vagy kínosnak érzi vagy csak mert attól is fél.
De most már nem félek. Pontosabban attól nem, hogy amit érzek, az hiábavaló. Látom a könnyét, érzem, hogy nem azért csordul ki, mert olyan rossz, hanem ellenkezőleg, mégsem akarom látni sírni, mert az rossz. Csak a jót akarom neki, ez minden. Hogy mit adok emellé? Amit csak tudok. Időt, mert abból bármi lehet: egy jó beszélgetés, program, amit csak elképzelni lehet. Tudom, hogy ez nem olyan lesz, mint a filmekben, nem vagyunk olyanok, mint azok a szereplők és minden lassabb lesz. Csak attól félek, hogy mégsem lesz elegendő a tempó, vagy én. Sóhajtok egyet, majd elmosolyodom a szavaira.
- Sajnos csak azt a távot kell, ami a levitás és eridonos torony között van – nyomok egy puszit kipirult arcának rózsájára éppen. Persze, azt a távot is le lehet küzdeni, csak nem illik. Egyikünk házvezetője sem örülne neki, bár ha nem tudnak róla… mindegy, ezt majd később. Egyelőre maradok itt, a jelenben, nem merek előre gondolkodni. Fél szemmel nézem csak, ahogy az idős bácsi azt hiszi, mi itt erkölcstelenek vagyunk éppen, pedig ha két méterrel odébb néz, ott még rosszabb. Nem is érdekel, nézzen, rázza a fejét. A csókra figyelek, amit kapok, hogy finoman cirógatom közben arcát, vagy épp karját, amit csak érek. Nem érdekel a világ és amikor elszakad tőlem, már hiányzik is.
- Uhh, benne vagyok. Meg egy jó limonádé? - lassan engedem el végül és segítem fel. Nem is tudom innen merre, de aztán beugrik, hogy láttam a környéken egy cukrászdát. - Szólj, ha mehetünk – porolom le magam azért én is, hogy a kósza fűszálak eltűnjenek a nadrágomról. - Vagy lehet jégkása, nem is tudok dönteni. Gyalog menjünk vagy üljünk fel a villamosra? - fordulok felé és fogom meg a kezét, amikor kész, úgy indulok el vele. Hátrapillantok, mintha hagytunk volna ott valamit, de csak az érzések lenyomata ül a fűben. Elmosolyodom. Soha jobb napot ennél.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. szeptember 26. 11:01 Ugrás a poszthoz

Sári
a szünet előtt, kicsit minden is egyben



Most, hogy lassan minden vizsga véget ér, a kastély ismét kezd hangossá válni. Persze, bőven akadnak olyanok, akik másokat pisszegnek, hurrognak le, hogy nekik még van egy nagy mérkőzésük és jó lenne, ha tudnának figyelni. Épp ezért, amikor rátalálok Sárira és úgy vagyok vele, hogy jó lenne beszélni pár dologról, inkább karolok belé és invitálom kifelé. Kinek hiányzik, hogy a fülünkbe kiabáljanak? Jobb a békesség, én azt mondom.
Kifelé menet, az egyik alsóbb éves ugrál egy padon, hogy átment Bájitaltanból. Felnevetek, majd ez eltűnik arcomról, amikor egy az egyben zúg le szerencsétlen és vágódik el a padlón. Odalépve látom, még ott is nevet, így mikor felsegítem, együtt nevetünk. Csak nem töri össze magát ma jobban.
- Ezek a jól sikerült vizsgák megőrjítik az embereket - nem mintha én nem tudnék így csinálni úgy minden vizsgám után. Már azon is gondolkodtam, hogy úgy berúgok, mint az a bizonyos csacsi, de nemigen szeretem egyik alkohol ízét sem, így aztán marad az, hogy eszek valami finomságot, benyomok valami zenét és arra mulatok Petyával, Bettivel vagy éppen aki ott van. Apropó, Betti. Nem tudom Sári mennyit tud és mennyit nem, rohanós év volt és nem sok idővel, így talán azt is megemlítem. Kiérve nyújtózok egy nagyot, persze elengedtem karját már rég, nem akarom, hogy itt furcsaságokat magyarázzanak majd rólunk az Edictum lapjain. Már csak az hiányzik, komolyan. Fordulva egyet, a vadőrlak felé indulok. Ott mindig olyan kis csendes minden, kivéve, ha épp ott bújnak el bagózni valakik. Múltkor sikerült belefutnom pár füstbe, de nem jelentettem, mert hát, egy: mire odaér valaki eltűnnek, kettő: ha mégis lebuknak, nekem annyi. Köszinem.
- Na, itt tudunk beszélni. Senki se sikít, senki se sír - nevetek fel, majd lehuppanok a kidőlt törzsre, amely most egy jó padnak bizonyul. Nekem már vége van a vizsgaidőszaknak, de nem szeretnék erről beszélni, elég volt, hosszú és nehéz, jobb végre túl lenni rajta.
- Mesélj, hogy vagy? - fordulok végül felé, miután kinyújtóztam magam ismét és lábaim kényelmesen pakolom előre.

Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. szeptember 26. 11:31 Ugrás a poszthoz

Ramóna
can i help you?



Azt hiszem kimondhatom, hogy ha teljesen nem is, de megértem azt, ami jelenleg megy benne. Egy része régi ismerős, hiszen elsősként mindennel is szembesülni ami mágia, mágikus, már eleve egy olyan sokk, amelyet nem mindenki tud csak úgy lenyelni. Aztán ott van tetejébe az is, hogy az a mágia benne van az emberben és használni kell. Ami nagyon nem egyszerű, valljuk be. Én szerintem aki olyan közegből jön, ahol a mágia nem ismert, vagy éppen igen és mégis bizonytalan benne valaki, annak lehetne egy kis időt tanulás, kötelezettségmentesen eltölteni időt az iskola vagy más mágikus hely falai között felzárkózni. Nem lenne utána ennyire stresszes, ijesztő, bármi. Akkor talán ez a lány sem úgy állna ott, ahogy. Rám néz, majd már el is kapja a tekintetét, mintha nem lehetne rám tekinteni. Szusszanok egy aprót, mert így nehezebb lesz, viszont nem tudok haragudni rá, hiszen senki sem köteles arra, hogy mindenkire nyitott legyen. Én félig voltam az, könnyebben szót értettem másokkal, így talán kicsit jobban és egyszerűbben tudtam előre haladni. De nem leht mindenki olyan, mint én. Csendben figyelem hát, amikor elveszi tőlem a tollat és nekiáll gyakorolni. Ettől tényleg nem kell félni, ebből nem lesz mágia. Talán könnyebb.
- Kicsit lazábban fordítsd. Á igen, úgy  - bólogatok. Nem fogok rá a kezére, sajátom emelem meg és mutatom mire gondolok, majd rá is jön. Így aztán leengedem azt, bólogatok, hogy sokkal jobb így, mint ahogy elsőre pálcával próbálta.
- Csak nyugodtan. A tollal már jól ment – bólogatok, miközben visszaveszem a tollat, de csak a fülem mögé tűzöm be azt, nem teszem mélyre el. Hátha. Nem állok túl közel hozzá, azonban annyira igen, hogy jól lássam mit ügyködik. Látom, hogy koncentrál, nagyon is, így aztán nem mondhatnám azt, hogy nem akarja. Ó igen, én vért tudtam izzadni egyes bűbájok előtt, közben, ezt nem tagadom. Most sem vagyok mestere, a legtöbb igét fejből tudom, tökéletes mozdulattal, mégsem sikerülnek úgy. Azt mondták erre, hogy a mágia nem egységes bennem, hol több, hol kicsit kevesebb, viszont az a több sem ártalmas senkire. Nem bántok vele másokat, maximum olyankor sikerül jól valami, vagy túl jól, de az már más. Néha még elpattannak dolgok.
-Nnnnna! - ahogy nekiáll és látni, hogy a bot összeforr, már emelem a kezem, hogy tapsoljak, de végül csak hümmögök arra, hogy ismét szétesik. - Egyre jobban megy – végül csak megszólalok, bátorító mosollyal. Nem csinálom meg helyette, mert nem vagyok sem szaki, nem vehetem el a gyakorlását. - Én azt mondom, kicsit hangosabban és érthetőbben mond az igét. Elharaptad kicsit a végét és ilyenkor nemigen működik jól. Egy csomót rosszul mondtam ki állandóan és bamm… nem is értek jó véget. Most csak a varázsigét mond hangosabban. Én nem fogok nevetni rajtad – bőven nem, soha nem tenném. Itt vagyok, mint támogató, ismeretlenül is.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. október 31. 08:16 Ugrás a poszthoz

Sári
a szünet előtt, kicsit minden is egyben



A kisállat jelenléte csak a bónusz, engem főleg nem zavar, még ha nem is sikerült azóta sem eldöntenem, mellettem mi lenne jó. Elengedtem, valahogy úgy vagyok ezzel, mint a pályaválasztással, sosem tudok dűlőre jutni és rájönni, mi az, ami jó, mert közben van hatszáz másik dolog, ami ugyan úgy tetszik. Annyi biztos, hogy legalább a VAV már nem fenyeget engem, bár a gondolata, már amely kérdések megmaradtak, bőven elegek ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire iszonyatos volt. Én hiába nem voltam már kicsi, akkor is bele voltam őrülve előtte, pontosan annyira, hogy előtte való nap még lázat is produkáltam. Aztán kaptam pár korty löttyöt és minden rendben volt, sikerült is és most megint gondolhatok rá, hogy elhúzzam a számat.
- A nagyokat is, csak ők tudják, hova kell elbújni sírni – persze, ez amolyan vicc volt. A legtöbb nem sír, de attól még ideges, hogy nem mutatja ki. Ez már csak ilyen, ellene tenni nemigen lehet. Még azok is érzik, akik amúgy tanultak, mindent tudnak, őket azonban lehet nem a megbukás, hanem a 100% elérése izgatja. Nos, kinek mi az agybaja, ugye.
Végül, én sem nagyon gondolkodom merre, csak megyek előre. Idekint jobb, persze, Sárit nézve, akinek kicsit sápadtabb a színe, mint megszokta tőle, jót is fog tenni. Egy kis nap senkit sem ölt meg. Valahogy más a lány, bár én ehhez nem értek, annyit nem is lógunk együtt, mégis feltűnik. Talán inkább ezért, nem a retek vizsgák miatt kerestem fel. Lehuppanok, nevetek vele egy sort, mert tény és való, a másik nagy szempont az volt, hogy ne itt omoljon össze egy rakat diák, illetve tudom, hogy valamennyi közös helyiségben akadnak még, akik magolnak és kiakadnak, ha valaki hangosan vesz levegőt. Hátradőlök, hogy hallgassam és hát az általános választ várom, hogy fáradt, de minden rendben. Aztán a valóság meglep. Nagyobbra nyílnak a szemeim, pislogva hallgatom őt, aki nos… ez nem a legjobb éve.
- Mi, mi, mi? - ebből egy is sok, hát még a többivel karöltve. Kezdem megérteni, miért sápadt. - Hogy érted, hogy elromlott az elemid? De az… az nem lehet, nem? - kezdem az elején, a többi meg majd, utána. Egyszerre egy teher. - Vélhetően a többi azért fura, mert furán érzed magad, igen. Deee majd azt is, csak előbb… hogy romlik el. Biztos nem!
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. október 31. 09:01 Ugrás a poszthoz

Ramóna
can i help you?



Nem mondom azt, hogy minden embert jól ismerek és tudom, mit mikor szabad és mit nem. Sajnos nincs ilyen különleges képességem, azonban amikor felismerek valamit, ami ráadásul ismerős is, akkor nem nehéz megtalálni a helyes „utat”. Úgy néz ki, Ramóna is kezdi felismerni, hogy én nem azért jöttem, hogy kigúnyoljam. Persze ettől nem nyílik meg, nem nevet és beszél, de bőven elég az, hogy nem ment el innen, ahogy lehet elsőre tervezte. Messzire mehetett volna, a szobája csendjébe, ahol nem zavarja senki sem, talán még a szobatársa sem. Mégis maradt, nem áll olyan görcsösen, mint aki ugrani akar azonnal valahova messzire és ez már bőven elég jel, visszajelzés, hogy jól csinálom egyelőre azt, amit.
Hiába nem sikerül, fontos a dicséret, ha valakinek nincs önbizalma. Ha azt mondom: hááát, lehetett volna még jobb is, akkor nem sokat segítek. De ha kiemelem azt, ami jó volt, akkor máris könnyebb arra gondolni, mit kell javítani. Kicsit ironikus, hogy én tanítok valakit, valamire, de ennek is el kellett jönnie persze. Lehetek én örökre béna, elmagyarázni bármit el tudok, mert a varázserőm furcsasága mellett, fejben ezeket nagyon jól tudom. Tényleg nem akarják a tanárok elhinni, hogy én tényleg figyelek minden órán, a bűbájokat is tudom, csak amikor végre kell hajtani, akkor valamiért nem működik olyan jól. Azt mondta erre egy okos, hogy a mágiám szintje alacsony, mégis, néha valamiért megugrik és akkor kicsit vad és kezelhetetlen. Mivel azonban soha senkit nem bántottam, maximum tárgyak sínylették meg, ezért nem kell vele semmit csinálni, csak elfogadni, hogy nem leszek erős és mestermágus. Ez van. Elmagyarázni legalább eltudom neki, még ha elsőre nem is sikerül. Oda se neki, a próbálkozások már csak ilyenek. Nehéz lehet mondjuk egy életen át tartó varázslatmentesség után ebben létezni, ha egyszer kíváncsi lesz rá, tudok róla mit beszélni. De jelenleg ő nem ismeri azt, ami vagyok, csak egy srácot lát, aki magyaráz és tudja ezt a bűbájt. Ilyenkor el lehet hinni, hogy én anyatejjel kaptam a mágiát.
- Ez a beszéd – mosolygok töretlen és bólogatok. Ebbe most nem szólok bele, hogyan tartja a pálcát, hogyan fordul, ez az ő pillanata. Én csendben figyelek és szurkolok, hogy sikerüljön neki. Már sokkal bátrabb, hangosabb az a varázsige, én meg bólogatok, hogy igen, így gondoltam. És kész, már tapsolok is. Nem válik szét, nem a legtökéletesebb, de neki, nekem igen. Nem lépek közelebb, csak felé fordulok.
- Nagyon szuper volt! A bot kész is – azt megfogva emelem fel és kicsit integetek vele, hogy lássa, nem esik szét. Az apró mosolyt a lány arcán nem tudom nem észrevenni. Örülök. Visszateszem a botot végül és rápillantok. - Tudok segíteni még más bűbájjal is? Vagy, hozzak egy poharat? Azt is össze lehet tenni, csak nehezebb. De ha egyedül szeretnél gyakorolni, szólj és már megyek is – abszolút nem sértett a hangom, ez az ő döntése lesz, bármelyiket is választja.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2021. november 1. 12:13 Ugrás a poszthoz

Sári
a szünet előtt, kicsit minden is egyben



- Hát lehet, de ha én oda mennék be sírni, akkor hamar fenékbe lennék billentve – nevetek fel halkan, mert elég furcsa elképzelés lenne az, hogy a lányok helyére járok, ha éppen valami bánt engem. Elvégre, van fiú mosdó is, bár oda sírni, a sok évem alatt egy embert se láttam betérni. Bandáznak ott is, vagy mikor vágni lehet a cigifüstöt, mert éppen az a hely inkább arra van. Vagy verekednek, kötekednek, de szerencsére ez is ritka. Szóval, lehet még furább lenne a lánymosdó helyett, ha ott sírnék. Szerencsére ha el is kenődök, akkor hamar elmúlik és könnyek nélkül.
- Ugyan! Én nem haragszom. Leszek én a váll, amire támaszkodhatsz vaaagy a lány mosdó, ahol sírhatsz – bátorító mosolyt küldök felé. - Ki kell mondani ezeket, nekem meg nem teher, szívesen segítek így is. Ne aggódj ezen – nehéz kimondani egy bajt is, nemhogy többet. A vizsgák lenne a „legegyszerűbb”, míg a többi csak tetézi a gondokat. Bizonyára ezek miatt érzi azt, hogy nem sikerült a VAV, ami lehet nem is lenne meglepő, de én szeretném, hogy sikerüljön neki. Ha pedig nem, akkor lesz egy évünk, hogy feltornázzuk. Nem fogom lenézni azért, amiért nem sikerül vagy épp csak gyengén, az enyém sem volt egy remekmű és soha nem is lesz. Ez olyan, amin jobb túl lenni, mihamarabb. Egyelőre hagyom is a vizsgát, kezdjük az elején és figyelek. Lehet ebben csak ennyit tudok tenni, de ez is valami.
- Jaj – nyikkanok egyet, hogy bántott valakit. Tudom, hogy nem szeretne ilyet és nem is szándékozott, csak éppen nem tudja kézben tartani. Értem én, mert volt, hogy az enyém is zabolátlankodott, azonban nem bántottam vele senkit. Annyira sosem volt erős. Elnézem az állat ugrását, amivel szinte azonnal a neve említése után, már ölben is terem. Bizonyára érzi, hogy róla van szó és miről.
- Emészted magad ezek miatt, ami érthető. De nem is te tehetsz róla, hiszen nem tudod azt a részét irányítani. Tudom, könnyű mondani úgy, hogy nem tudom milyen ez, viszont a bűntudat is nehéz – szusszanok egy nagyot. - Hogy van ez a vadmágia? Amikor épp ideges vagy vagy valami, akkor jön? Az oktató sokat tud majd segíteni, lehet ilyen gyakorlatok kellenek majd, hogy mindig nyugalom legyen – utalok én itt meditálásra is akár, vagy fogalmam sincs mire. Az a lényeg, hogy már kért segítséget, amivel elindult a jó felé.
- A vizsga akkor most ne is érdekeljen, rosszkor jött nagyon. Előbb legyél te jobban, aztán jöhet a hülye VAV – próbálom bátorítani, hátha könnyebb.
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2022. február 17. 20:53 Ugrás a poszthoz

Sári
a szünet előtt, kicsit minden is egyben



Van benne valami. Mármint értem ezt úgy, hogy onnan a pletykák nagy része nem jut ki, vagy ha igen, akkor az Edictum lapjaira kerül. Ami meg tudjuk, hogy minden agyament dolgot le is közöl, ami nem mindig szerencsés. Bár azt hiszem, én olcsón megúsztam mindig is. Ez a lényeg, meg a kicsi fintor az arcomon, ami persze vigyorral társul.
- Ez tény, tudományos – bólogatok végül. - Meg az is, hogy ha én oda bemennék sírva, akkor tíz perc múlva az egész iskola tudná. De jól esik a tudat, hogy nem perverz kukkolónak tartanának – mert ugye, sose tudjuk meg milyen ez éles helyzetben. Szerencsére – már – nagyon kevés az alkalom, amikor elszakad minden cérna és én sírni kezdek. Sőt. Nem emlékszem arra, mikor volt az utolsó, szerencsére. De tudom, hogy nem kell itt megjátszani a kemény embert, ha kell, akkor kell.
- Jajj, ne hozz zavarba – nevetgélek, belül viszont majd’ szétfeszít az öröm. Mert ez az. Nem kell ide semmi továbbgondolás, egyszerűen csak rettentően örülök annak, hogy ezt hallom. Örülök, mert bízik bennem, barátok vagyunk és egyikünk sincs egyedül, amikor épp úgy hozza a sors. Óvatosan cirógatom meg a hátát, hogy tényleg itt vagyok s nem máshol. Valami most nem a legjobb, erre pedig a legjobb gyógyír, ha beszélhet valakinek, úgy, hogy semmit se szégyell és nem fél. Tőlem pedig főleg nem kell. Semmit nem fogok továbbadni és persze, elítélni sem.
- Áhh, azt sejtettem. Nekem a sima mágia is nehezebb olyankor, hát még ez – húzom el a számat, hogy el tudom képzelni, mennyire billen ki a kezéből olyankor az irányítás. Nagyon. Az, hogy emiatt félni kellene? Nem szeretnék, viszont azt sem akarom, hogy HA valami történne, magát hibáztatná, mert az nem az ő döntése, ha ott maradok, amikor rezeg a léc. Az már nem. Ezzel azonban nem fogom sokkolni, épp elég neki a tudat, hogy valami lehet a jövőben, ha nem figyel.
- Az a lényeg. Azon múlik sok, hogy ők mit adnak át. Valaki azt mondja meditálj, énekelj, majd más meg hogy jógázz, tuti. De amikor az ember mérges, akkor pont nem ezek jutnak az eszébe. És mit mondanak, hogy haladsz? - érdeklődöm, mert bizonyára ennek is vannak szintjei, amivel dolgoznak. Nem állhat rosszul, azt tudom, hogy olyankor azért szankciók vannak.
- Én is mindig ezt mondom! Maaajd lesz valami, anyámék se nyúznak meg, magamnak tanulok. De azért na, szurkolok – nem arra biztatom ám, hogy bukjon meg, izibe, viszont ha megtörténik, akkor sem lesz gond. Tovább boldogítom majd.
- Megvagyok én is, megvagyunk Bettivel is. Igazából tökre olyan, mintha sose lett volna semmi gázos. Lehet álmodom csak vagy a szarcunami majd később jön. A mágiám a régi, mikor jó, mikor nem, de megszoktuk egymást. Az egyik tanárom azt javasolta, talán nem árt majd új pálcát keresnem, ami tényleg nekem való. Ki tudja… és te, a vad tűzön kívül? Mesélj bármit! - add ki és akkor könnyebb lesz elven mosolygok rá.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Elijah Kearney összes RPG hozzászólása (113 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] 4 » Fel