Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


 pj

Mosolyogva nézem a barátom meghökkent arckifejezését, ami arra utal, hogy valami nagyon érdekeset vagy furcsát talált. Vagy mindkettőt. Kíváncsi is leszek rögtön, hogy vajon mi lehet az. Nem kell sokáig várnom, mire lekapcsolom a fürdőben a lámpát addigra már meséli is. Illúziómágia billentyű? Hát az meg mi lehet? Nincs olyan tárgyam, így nem igazán tudom mire vélni ezt a kifejezést. Bűvész trükköket csinál a telefon? Jaj, lehet hogy azokra a fura bigyókra gondol, amikor mindenféle fura állatfigurás dolgokat pakol rá az emberre.
- Awh, ez cuki! – mutatok rá a nyuszifüles képre, kezeimet pont úgy érintve a fejemhez, ahogy az illúzión látszik. Kicsit meg is döntöm hozzá a buksimat, így aztán tényleg egy kis kajla tapsifülesre hasonlítok.  A malacorros az úgy annyira nem nyeri el a tetszésemet, de összeségében zseniális az egész. Ám ideje komolyra fordítani a szót, szóval visszaállítom normálisra a készüléket, és már kattog is vadul a telefon, képek tucatjait készítve el. Valahogy sikerül olyan gyorsan megnyomni, hogy egy rendes kis sorozatkép áll össze párból. Az idétlenkedős arcainkon meg hát muszáj vagyok kacagni, de annyira, hogy még a szemeim is megtelnek könnyel.
- Hogy eddig miért nem csináltunk ilyet?! – nyögöm ki nagy nehezen a hasamat fogva. Ez a sok nevetés és rázkódás … hát most szabályosan izomlázam van. A vicces képek közé azért itt-ott belekerül egy-egy komolyabb arcú is, de egy olyat nem találok, amire azt mondanám hogy törlendő. Egy hirtelen ötlettől vezérelve átállítom a készüléket és mielőtt még lefekvéshez készülődnénk gyorsan kimászom az ágyból és levideózom a szobát, a macskán végigsimító Thomast, majd őt, ahogy kikecmereg, hogy elinduljon a fürdő felé. Ez még jobb mint a fotózás! Csak pár lépést tesz meg, már kapcsolom is ki a kamerát, és a telefont visszatéve az asztalkára már csatlakozom is hozzá a fürdőbe.
Ásítozva térek vissza a szobába, ma biztos, hogy ahogy leteszem a fejem párnára elalszom. Bevackolom magam a helyemre, rögtön Thomas felé fordulva, derekamra ráhúzva a takarót. Nem fázom úgy különösebben, de tegnap is betakaróztam (?) szóval biztos kelleni fog. Vagy nem, de akkor meg lerúgom. Beni szerencsére jó cica, és marad a másik térfélen, nem csatangol be közénk.
- Jó éj … - érkezik a feleletem, ám megakadok a szóban. A fejemből kiszállnak a gondolatok, ahogy fejest ugorva elmerülök a csokibarnák feneketlen mélységű áramlataiba. Nem időzhetek bennük túl sokáig, mert elvonja a tekintetét. Hosszan fújom ki a levegőt, amit eddig benn tartottam és ahogy tovább figyelem őt, rájövök,hogy tudom mi fog következni. Pulzusom felgyorsul, szám egy gyors mosolyra húzódik mielőtt az ajkai az enyémhez érnének. Viszonzom a jóéjt csókot, ismerősként üdvözölve a sok kis lepkét, ami az érzés nyomán megjelenik. Jólesően hümmögök egyet, majd szeretetteljes pillantással nézek rá, amikor újra forogni kezd a világ körülöttünk. – ..szakát.
Halkan fejezem be a korábban félbehagyott szót, majd eligazgatom a párnámat, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni rajta. Szemeim le-lecsukódnak, de egy darabig még küzdök, hogy újra kinyissam őket. Egy idő után ez már nem sikerül, vonásaim lassan elsimulnak, és már bele is vetem magam az álmok tengerébe. El-elmosolyodom, meg-megrezzenek, talán még kezünk is összeér Thomasszal. Ki tudja? Az biztos, hogy egy ilyen csodálatos nap után egyáltalán nem meglepő, hogy nagyon szépet álmodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |hazafelé |o


 oo

Felemás érzéseim vannak a mostani programunkkal kapcsolatban. Egyrészt örülök, hogy megmutathatom a barátomnak gyerekkorom helyszíneit, ám másrészről viszont egy porcikám sem kívánkozik vissza a szülői házba. Meg úgy eleve a faluba se. De van, amit nem tud elkerülni az ember, úgyhogy vágjunk hozzá jó képet. A látogatás oka pedig az, hogy megtudjam mit is írt nekem a szülőanyám, hogy mi is van ezzel a házeladással. És az is, hogy bemutassam az ősöket Thomasnak. Mivel a hoppanálásvizsgám még nincs meg, - bár elvileg már tudok ám eltűnni itt, meg megjelenni amott, - így persze, hogy vonatozunk, meg buszozunk muglimódon. Hosszadalmas ugyan, de izgalmas élmény. Meg van időm felkészülni lélekben, már amennyire lehet.
Az utunk amúgy viszonylag gyorsan eltelik, beszélgetünk, nevetgélünk, játszunk, vagy csak nézzük a változatos tájat. Talán egy icipicit túl gyorsan is. A község központjában szállunk le, onnan indulunk el a kis túránkra. Az a jó, hogy hazafelé minden fontos helyszín útba is esik. Megmutatom az iskolát, a könyvtárépületet, ahol rengeteg időt töltöttem, elhaladunk az óvodám mellett is. Ezek a helyek most kihaltak, hiszen szünet van. Az utcák, játszóterek viszont tele vannak bicajozó, gördeszkázó gyerekekkel. A focipályáról meg kastélyparkról nem is beszélve. Lassan haladunk, hiszen közbe mesélek is, igyekszem egész pontos képet lefesteni a kiskori magamról. Egyetlen egy helyen maradok csak csendben, a park egy részén, ott vonásaimba feszültség is költözik, de amint továbbhaladunk ez elmúlik. Egy idő után egy kis csöndes utcába térünk be, ekkor már inkább a házról és a boltról mesélek, majd meg is állunk a szóban forgó előtt. Szándékosan a másik irányból közelítjük meg, hogy ne a bolt ajtaja előtt menjünk el, akkor rögtön be kellene menni köszönni, arra meg még ráérünk. Nemsokára úgyis ebédidő és bezárnak.
Előveszem a zsebemből a kiskapu kulcsát, bemegyünk majd gondosan be is zárom magunk után. A ház maga egy egyszintes, hosszúkás épület, szerencsére két külön bejárattal. Vagyis van a rendes bejárat, és a teraszon átvezető. Ezt használják a szüleim. Ez van közelebb a bolthoz. A másik, amit mi célzunk meg pedig az én kis privát bejáratomként funkcionál. Az ajtót kitárva egy kis előszobába érünk, balkézfelől rögtön lepakolási lehetőséggel, kabát, cipő, táska ilyesmi. Mindkét irányba egy-egy ajtó nyílik, jobb oldalt a fürdő-wc, bal oldalt pedig a szobám. Az ajtóval szemben egy újabb ajtó, ez vezet a ház többi részébe, de ez most be van zárva. Levetem gyorsan a cipőmet, majd nyitok is be a szobámba, szélesre tárva annak ajtaját.
- Üdv nálam! – mosolygok rá a fiúra, aztán belépek és leteszem a táskámat is, amiben épp szunyókál a csodacica, és a betessékelem a fiút. Hosszúkás a szoba, az ajtóval szemben ott a hatalmas ablak, amit imádok, alatta egy kis olvasókuckó. Valaha azt hiszem ágyneműtartónak használták ezt a puha párnákkal borított ládika szerűséget. A jobb oldali fal végig bútorozott, szekrények, polcok, íróasztal. Persze a falakon különféle képek, rajzok, az íróasztal feletti faliújságon meg kivágott cikkek. Már arra se emlékszem, hogy mikről szólnak ezek. Felesleges kacat az nem sok van, plüssből is csak egy nagy kutya az ágyon.  Az ágy  maga balkéz felé helyezkedik el – amolyan pihepuha szuperkényelmes, nem egyszemélyes, de nem is franciaágy, valahol a kettő között lehet méretben – és ami a legfontosabb: rögtön az ajtó mellett baloldalt ott az én imádott zongorám. Odalépek az ablakokhoz és kitárom azokat, beengedve egy kis friss levegőt, majd a barátomhoz fordulok.
– Pakolj le nyugodtan, aztán körbevezetlek a házban is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | |o

Őszintén szólva eléggé bosszantó, hogy az égadta világon semmi reakciót nem mutat. De tényleg, semmit. Hozzászoktam már, hogy figyelem a környezetem, próbálok mindenfélét leszűrni az emberek mozdulataiból, a tartásukból, nézésükből, bármiből. De ez a férfi itt előttem? Semmi. A pókerarc kifejezés az hozzá képest semmi. Még azon is átsuhan ez-az.
Kicsit feljebb húzom a vállaimat, enyhén görnyedtebb pózt felvéve a válasza hallatán. Igazából, erre számítottam ám, de mégis ösztönösen jön ez a reakció. A számat is elhúzom és bólogatni kezdek. Oké, rendben, semmi gond. Bár nem igazán értem, hogy mégis minek lettem én ide küldve. Ha nem a szakterületük azt nyilván a lány is tudja, akkor minek? Mindegy, sétáltam egy jót. Teszek egy lépést hátrafelé, hogy akkor távozóra fogjam a dolgot, nyilván persze sűrű sajnálkozás közepette, hogy raboltam itt az idejét a tulajnak, ám megtorpanok, amikor megint megszólal.
- Szintetizátor? – súgom csupán a szót enyhén csalódott hangon. Az nem zongora. Mindenesetre azért végighallgatom a férfi teljesen unott hanglejtésén előadott kis mondókáját. Igazából kezd érdekelni az, amit mond. Az meg még inkább, hogy csak úgy a levegőbe beszél-e, vagy van bármiféle tapasztalata a hangzással kapcsolatban. Mert nekem nem mindegy. Lemondok én a rögzítésről is, meg a vízállóságról minden további nélkül. De a hangzásról nem.
- Milyen zongora hangzást hoz egészen pontosan? Valami kis pianinoét vagy rendes versenyzongoráét inkább? És mégis mekkora táskáról beszélünk? A szintetizátor azért nem egy kicsi dolog – árasztom el kérdésekkel, figyelmen kívül hagyva az összes többit egyelőre. Azt majd akkor ha tényleg megfelel nekem a hangszer. Nagyon szeretném megkérdezni azt is, hogy ért-e egyáltalán ezekhez, de nem merem. Már az is csoda, hogy egyáltalán ezt a kétkedő hangnemet meg mertem ütni. Végig is suhan az arcomon valamiféle megbánás szerűség. Ezt talán mégsem kellett volna.
- Igen, tudom, hogy nem olcsó dolog, amit szeretnék – bólintok vissza automatikusan, észre se véve, hogy utánzom a mozdulatot. Lassan körbepillantok a boltban, mialatt az anyagi részén gondolkozom az egésznek. Nyilván nem fog velem és a kérésemmel foglalkozni, ha fizetésképtelennek talál. Én se tenném a helyében. – Van otthon egy zongorám, de … mindegy. Mivel a zongorával nem lehet megoldani, amit szeretnék, így el kell majd adnom. Persze nem fogja fedezni egy az egyben a szintetizátor árát, ha úgy döntök, hogy veszek egyet. De a különbözet már nem lesz annyira horribilis összeg.
Hangosan töprengek igazából, bár végig a fura férfit figyelem a pult mögött. Hiába nem fogok tudni leolvasni róla semmit, akkor is őt nézem, hátha. Nem rejtem véka alá azt sem, hogy még nem vagyok meggyőzve.
- Ért is ezekhez a hangszerekhez? – csúszik ki a számon végül mégis a kérdés. Ó, remek. Szép volt Laura. Inkább ne is nyugodtál volna meg, jobb lett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

szombat este | |o

Meglepődésem minden bizonnyal teljesen kiül az arcomra, amikor azt mondja igenis létezik olyan szintetizátor, ami azt a hangzást fogja nekem visszaadni, amit én szeretnék. Elhiszem neki, hogy úgy van, ahogy mondja, ám mégis kicsit kételkedem. Ez túl szép, hogy igaz legyen, túl egyszerű, túl könnyű. A kinézeti dolgokról, meg a hozzá társított kellemes érzésekről, emlékekről viszont le kell mondanom mindenképpen. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de meg tudom tenni. Már valamennyire meg is tettem, csak ez most végleges búcsú lesz, legalábbis ami a saját hangszeremet illeti.
- Ó, ez nem is olyan nagy. Na és súlyban? Sima szintetizátor súly, vagy valami bűbájnak hála könnyű, mint egy tollpihe? – árasztom el újabb kérdésekkel a pantomim előadást tartó férfit. Könnyű lényegre törőnek lenni vele szemben, mivel eléggé szófukar. Ami elég érdekes egy boltban, hiszen általában lyukat beszélnek az ember hasába. Jó, ő a tulaj, nem neki kell eladni ezt a sok cuccot. Mindenesetre határozottan üdítő, hogy nem kell arra figyelnem, hogy kihámozzam a lényeget a szövegéből. Ugyanis csak azt mondja. Épp elég fejtörésre ad okot maga a problémám, na meg az, hogy tényleg fogalmam sincs mire számítsak a fura fazontól. Abszolút semmi. Ez egyrészt nagyon megnyugtató, másrészt meg a hátamon feláll tőle a szőr. És ezt így egyszerre.
És így ezek után vagyok képes a lehető leghülyébb módon kifejezni magam. Riadtan nézek rá, majd teljesen el is sápadok, amikor a furcsa szempár kereszttüzébe kerülök. Vagy egy szempárnak nem szokott ilyenje lenni? Mindegy, úgy érzem mintha legalább egy millió engem megfeddő tekintet szegeződne rám. Körbepillant a szobán, majd újra rám tekint, nekem pedig hirtelen megint sürgős elfuthatnékom támad. Mi van ezzel az emberrel, miért rémít meg ennyire miközben mégsem akarok menekülni? Érdekes, mintha nem is személy szerint tőle félnék, de akkor mégis mitől? Leszámítva azt, hogy továbbra is ilyen dolgokat mondok, amitől minden épeszű ember kijön a béketűréséből egy idő múlva. Na, őt nem szeretném úgy látni. Nagyon nem. Nagyon nagyon nem.
- Én, öhm, elnézést. Nem akartam megbántani. Úgy értettem …. csak … - hebegek elpirulva, majd egy hatalmasat nyelve próbálom valahogy megmagyarázni a dolgot. - … csupán arra voltam kíváncsi, hogy tud-e játszani rajtuk, és esetleg személyes tapasztalata is van a … nem … nem úgy értettem, hogy ne értene ahhoz, amivel foglalkozik … én … én … sajnálom.
Kezdek pánikba esni, de nem a szokásos pánikba, hiszen se lefagyásról nincs szó, se pedig valami fizikai dologról. Nem, ez szimplán az a fajta pánik, amikor rád szegeznek egy fegyvert és ha nem mondod ki a megfelelő szavakat – amikről fogalmad sincs, hogy mik is azok – akkor neked kész, véged. És tényleg úgy gondolom, hogy naná hogy ért hozzá, nyilván. Semmi nem utal ennek az ellenkezőjére, és ugyan miért ne hinnék neki?
- Ó, oké - mutat egy szintetizátort, az jó, ennek örülök. Ám ez egy tizedmásodpercig tartó érzés, ami elmúlik mialatt teszek egy lépést oldalra. Elindul felém ugyanis, de ügyet sem vet rám és … mi? Kimegy? Itt hagy egyedül? Döbbenten pislogok utána, ám meg is könnyebbülök rögtön. Végre elernyednek a megfeszült izmaim, a készenléti állapotnak vége szakad, és teljesen felszabadultan nézek körbe a helyiségben ismét. Majd az egyik üvegvitrinhez sétálok, hogy mosolyogva szemlélgessem a tartalmát. Nahát, pont ilyen rádiója volt nagypapámnak is!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Azt hiszem elaludtam ezen a ragyás könyvön, legalábbis biztos, hogy nem mentem ki az épületből és ültem fel egy unikornis hátára, amivel elrepültem volna a kínai nagyfalra. És pláne nem húztunk szivárványt magunk után. És ott se volt fogadóbizottság, ami arról tájékoztatott volna, hogy én valami rég elveszett hercegnő vagyok, és a herceg már nagyon nagyon vár engem. Ez tuti, hogy álom volt. Méghozzá annak is eléggé idióta.
Ülő helyzetbe tornázom magamat, hatalmasat nyújtózkodva nyomok el egy ásítást. Miért is jöttem ide úgy igazán? Aludni máshol is tudnék. Ja, nem, már tudom. Már tér is vissza az arcomra a furcsa kis mosoly, ami jelzi, hogy már pontosan emlékszem mindenre is. Gyorsan körbepillantok, de szerencsére senki sem pislog felém, senkit sem érdekel mivel ütöm el az időt. Mondtam már, hogy imádok idejárni? Azonban az egyik sorból mintha füstöt látnék szivárogni kifelé. Mi a fene? Valaki tűzzel játszik? Idebenn?
Felpattanok azonnal, bal tenyerem felett már ott lebeg a vízgömböm, ahogy haladok előre megnézni a füst kiváltó okát. Felemelem a karomat, tenyeremet – vízgömböstől – magam elé tartva, teljesen felkészülve arra, hogy a következő másodpercben már vízsugár áramoljon a tűzre. Ám megtorpanok, amint meglátom, hogy mivel is állok szemben. Vagy, még inkább kivel.
- Hát te meg mégis mi a fenét csinálsz? – fakadok ki prefektustársamnak. Az udvariasságom és a rám úgy jellemző kedves hangnem az úgy valahogy még álomországban lebeghet, vagy a meghökkenésem elnyomta éppen. Dani, cigizik, a könyvtárban. Értitek?! Dani, egy cigivel, a könyvtárban!! Valami motoszkál a fejemben a fiúval kapcsolatban, valami, amire emlékeznem kéne. De nem ígértem meg neki semmit sem, mégis mi lehet az, amivel tartozom hát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Elképesztően jó érzés végigvezetni őt a falun, beavatni minden apró emlékbe, ami valamiért fontos számomra. Egy kis röpke bemutató arról az énemről, arról az életemről, ami őelőtte volt. Nem tudom, hogy mérföldkőnek számít-e vagy sem. De jó dolog, nagyon. Ő elég fontos nekem ahhoz, hogy ne csak azt a lányt ismerje meg, aki most vagyok. Hanem azt is, aki voltam. Nem része a múltamnak, de így egy picit olyan, mintha az lenne.
Furcsa lehet neki ezeket az utcákat róni, rá-rápislogok, hogy vajon mit élhet át éppen. Ez a vidék eléggé távol áll, hát úgy mindentől. Nem zajos, nem rohanó, mint Budapest. És végtelenül egyszerű, és nagyon mugli. Picit nekem is szokatlan, pedig hát én itt nőttem fel. De annyira más szemmel nézem már a világot. Ám a kislány, aki állandóan átpördült a hintán még mindig bennem él, kedvem is lenne önfeledten játszóterezni, vagy végigtekerni a fő utcán, mint régen.
Thomas elcsendesedik az utunk végére, sok neki ennyi újdonság, van bőven mit feldolgoznia, ám sajnos ennyivel még nem ér véget a dolog. Csak most jön a java. Szerencsére van kis idő megpihenni, mielőtt jön a neheze: találkozás a szüleimmel. Addig is próbálom magam túltenni azon a szokatlan érzésen, hogy itthon vagyok, a szobámban és amibe az imént engedtem be egy fiút. Egy nem akármilyen fiút, a barátomat. Azt szokták mondani, hogy egy lány szobája intim területnek számít, oda bebocsájtást nyerni nagy dolog ám. Egyet kell, hogy értsek ezzel. A rokonokat sem szerettem beengedni a kis zugomba, de Thomast? Ó őt nagyon szívesen! Örülök, hogy itt van!
Amíg ő felavatja a mosdómat addig én kivadászom az alvó macskát a táskámból, és az ágyamra teszem, nem ébred rá fel. De ha meg is tenné, sem menne el innen. Végigsimítok párszor a puha bundáján, majd mosolyogva pillantok rá a visszaérkező fiúra. Összevonom a szemöldökömet egy pillanatra, de hamar elsimulnak a vonásaim.
- Mindjárt megszerezzük a ventillátort, akkor nem lesz ennyire meleg itt benn. Átmozgatja a levegőt – mondom neki, hozzátéve, hogy mi célt szolgál az említett készülék. Mert ugye nem biztos hogy tudja mi is az a ventilátor. Mivel benne van a további túrában, így el is hagyjuk a szobát, gyorsan gondoskodom vendégpapucsról, amennyiben igényelné. Nekem hiába van, nem veszem fel, kellemesen hűvös a kő, jól esik ilyen melegben. Az előszoba ajtón áthaladva végigmutatom neki a többi helyiséget, a másik fürdőt, wc-t, a szüleim szobáját – ahova csak bekukkantunk - , majd a tágas amerikai konyhás nappali-étkezőbe érünk.
- És, íme itt a másik kis birodalmam – tessékelem be a fiút a konyhába. Azt már korábban meséltem neki, hogy amíg itthon laktam sokszor én főztem-sütöttem, szóval tényleg eléggé a sajátomnak érzem ezt a helyet. Hagyom hogy nyugodtan megszemlélje a berendezési tárgyakat, nekem nem tűnik úgy, hogy sok ismeretlen lenne számára. Talán a mikró. Talán. Majd előveszek két nagy poharat, hogy innivalóról gondoskodjak magunknak.
- Kérsz valamit inni? Vannak gyümölcslevek, ásványvíz, szénsavas üdítőből, ahogy nézem most csak gyömbér … - kérdezem meg a hűtő ajtaját szélesre tárva, hogy lássa a választékot. – Amelyik tetszik azt be is visszük majd a szobámba, úgy is főleg ott leszünk, ja és igen: érezd ám magad nyugodtan otthon!
Mosolygok rá teljesen komolyan is gondolva. Megnézhet, megfoghat bármit, amit csak szeretne. Mivel ebédig van még körülbelül egy óránk, vagyis egy picit kevesebb, így rágcsából csak mértékkel veszek elő. Majd vonulunk is vissza a birodalmamba. Persze ígéretemhez híven ventilátorral. Hamarosan már kellemesebb levegő kering a szobámba.
- Játszak neked valamit? - kérdezem a barátomtól, a zongora felé pillantva. Ha jól emlékszem, akkor jövök neki egy dallal. De ha nem így lenne is nagyon szívesen játszom neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Igyekszem nagyon úgy idegenvezetni, hogy ne vegyek mindent egyértelműnek. Mert neki nem az, ugyebár. Szóval a szokásosnál is jobban figyelem a vonásait, a reakcióit, hogy azonnal tudjam korrigálni az elhangzottat, tovább magyarázni róla, vagy akármi. De azért nekem sem egyszerű ez. Ugyanis nekem fel sem tűnnek azok a dolgok, amik őt megakasztják, addig amíg csodálkozva meg nem szemléli őket magának. Sok ez neki így elsőre, nagyon sok. Tényleg az a legjobb, ha visszavonulunk hozzám.
Elmosolyodom az udvarias kijelentésén, és töltök neki gyorsan a poharába. Nem lenne semmi gond, ha kijönne bármikor tölteni magának innivalót, de azt azért én is tudom, hogy nem nagyon fog élni ezzel a lehetőséggel. Maximum akkor ha én is a közelben vagyok, de inkább akkor sem. Nem baj, a lényeg, hogy tudja hogy nem úgy kezelem őt itt, mintha vendég lenne.
Igazából először a rádiót akartam bekapcsolni, automatikusan, de aztán eszembe jutott ez a lehetőség is. Még úgyse hallott játszani, és nem sokáig lesz ilyen lehetőségünk. Úgy tűnik tetszik neki az ötlet, úgyhogy bólintok egyet, lerakom a még mindig kezemben tartott poharat az íróasztalomra, és a hangszerhez lépek. Szeretetteljesen végigsimítom a billentyűket takaró fát, majd felnyitom és ujjaimat átropogtatva leülök a székre.
- Oké, rég játszottam már, szóval bocsi előre is – halkan ütöm le a billentyűket, alig-alig hozzáérve a pedálokhoz, eleinte tipikus könnyű dallamokat lejátszva. Majd veszek egy mély levegőt és ténylegesen játszani kezdek. Klasszikusokkal kezdem, mindig azzal szoktam. Beethoven, Bach. Aztán modernebb irányba tévedek, mígnem végül egy ingerült szusszanással félbeszakítom az épp játszott Bohemian Rhapsody-t.
- A fenébe, nem emlékszem, hogy van tovább – próbálgathatnám, hátha beugrik, de nem szeretem ha egy jó dallamot félreütök. És amúgy sem éppen könnyű ezt játszani. Félig hátrafordulok a széken, enyhén félrebillentem a fejemet, majd egy tétova mosolyra húzódik a szám és már fordulok is vissza egy teljesen más stílust játszani. Lassan, szomorkásan indul, majd energikusabbá vált, tele mélységgel, tele érzelemmel, tele izgatottsággal …
~ Hé Kölyök! ~ hallatszik egy mély dörmögés odakintről, én pedig azonnal abba is hagyom a klímpírozást. Bocsánatkérően fordulok vissza Thomashoz, hogy ezt most így félbehagyom, de idő van.
- Megyünk! – kiabálok vissza lecsukva a fedelet, majd feltápászkodom. A barátom is így tesz, és hamarosan már ballagunk is ki a nappaliba. Apu rögtön észrevesz, egy gyors pillantással végigmér, kissé talán meghökkenve a ruházatomon. Ja igen, el is felejtettem, hogy régen sose jártam ilyenekben. Majd tekintete Thomasra vándorol.
- Apu, bemutatom neked a barátomat, Thomast – állok meg apámtól több lépés távolságban, széles mosollyal rámutatva a barátomra. Őszintén szólva bármennyire is izgulok mégis marha jó érzés így bemutatni őt. Majd a fiúhoz fordulva folytatom a formaságokat. – Ő az apukám, Béla.
Nem foglalkozok a vezetéknevekkel, azt úgy is elmondják, ha akarják. Meg amúgy is tudják mindketten. Apun rögtön látni, hogy tudja ám, hogy ugyanarról a fiúról van szó, akihez ottalvós miatt kértem engedélyt. Az anyám bemutatása egyelőre várat magára, ha jól hallom éppen molyol valamivel a szobában. Felajánlom, hogy megterítünk, legalább addig is csinálunk valamit, amíg előkerül. Sorba veszem elő a tányérokat, az evőeszközöket, amik az étkezőasztalra kerülnek majd. Apu persze szokásához híven le is ül a helyére és onnan figyel minket, majd Thomashoz fordul, én pedig azonnal félbehagyok mindent és figyelmeztető pillantást vetek apámra. Csak óvatosan Apu! Oh remek, csupán arra kíváncsi hogy van, hogy tetszik neki a mi kis falunk, látta-e már a boltot. Jó, ezek a kérdések rendben vannak. Ugye, rendben vannak?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Nem esik jól, hogy félbe kell hagynom azt a zenét. És annak sem örülök, hogy így, hiszen még annyi mindent szerettem volna mondani a fiúnak, mielőtt betoppannak a szüleim. Azt például említettem valaha, hogy kiskorom óta így szólít apu? Vagy azt, hogy egyáltalán mire készüljön, mire számíthat tőlük? Nem emlékszem, jézusom, nem emlékszem. Az lesz a szép ha teljesen felkészületlenül lép be az oroszlán barlangjába, ami sajnos eléggé valószínű. Csupán abban tudok reménykedni, hogy igyekeznek viszonylag normálisan viselkedni.
Kérdő tekintettel nézek vissza az ajtóból Thomasra, majd a kezében tartott csomagra. Majd újra rá. Meglep, hogy hozott valamit, először nem is értem, hogy miért meg, hogy kinek, de aztán bevillan ez a kis aprócska illemszabály-szerűség. Nem kommentálom a dolgot, túlságosan is feszült vagyok hozzá. A bemutatás jól sikerül, apám is elmosolyodik a határozott fellépés láttán, közli, hogy ő is örül, hogy végre megismerheti, ám meglepődik ő is az ajándék láttán. Komótos mozdulatokkal veszi ki a zacskó tartalmát, megszemlélve azokat, majd szigorú kifejezés költözik az arcára, ahogy hozzám fordul.
~ Te mondtad … ? ~ érkezik a kérdése, mire azonnal megrázom a fejem. Ó nem, ehhez nekem semmi közöm. Biccent egyet, majd visszafordul Thomas felé és hümmög egyet. Nem bírom én ezt a feszültséget, fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében apumnak, így inkább bevetem a kétkezi munka ötletét. Bármit, csak lekössön. Igazából azt akartam ám mondani, hogy elkezdek megteríteni, de persze ezt sem úgy sikerült. Mindegy. Csupán fél füllel hallgatom a barátom válaszát a kérdésekre, a hanglejtéséből tudom, hogy pozitív dolgokat mond. Igazán diplomatikus. Egy apró elbizonytalanodás van benne csupán, erre felkapom a fejemet. Jaj dehogy akarom én megnézni a boltot! De várjunk, miért kérdezi meg apu, hogy láttuk-e? Hol volt ő?
~ Remek-remek. Akkor akár rá is nézhetnétek pár dologra, meg Kölyök, kifogytunk a spéci ékszerekből, összedobhatnál párat. Azt nem mondom, hogy vedd is át egy kicsit a boltot, pedig anyád örülne neki, egész délelőtt ő tartotta a frontot. Boriska néninek kellett kiszállítanom a szokásos gyógyvízéből ~ tipikus Apu. Válaszul csupán hümmögök egyet, nem most fogok belekezdeni egy újabb értelmetlen vitába. Már-már azt hiszem, hogy figyelmen kívül hagyja a fiú válaszát, de mivel én nem reagáltam neki, így újra hozzá fordul. Alaposan szemügyre veszi a fordító medált, amiről ő ugye nem tudja, hogy az, de azt hálistennek nem kommentálja. Pedig nagyon nincs oda a vallásokért. Megnehezíti az emberek rászedését, ha hisznek ilyesmikben.
~ Jól van fiam, jó ízlésed van ~ - mutat rá az asztalra kipakolt borra és csokira, miközben elismerő tekintettel nézi a fiút aprókat bólogatva. Éppen az utolsó helyre lépek, hogy letegyem az evőeszközt, amikor ismét hozzám fordul.  ~ Neked is Kölyök. Udvarias, jól nevelt a srác … gondolom igazi kis gentleman, mi? ~
Megdöbbenve bámulok apám kérdő tekintetébe, majd pislogok párat, ahogy észreveszem a lényeget. Megnyugszom, végre valahára, kicsit enyhül a bennem lévő feszültség, és ez jól láthatóan ki is ül a vonásaimra. Apám elégedett, az alapján amit eddig látott. Őszintén szólva arra számítottam, hogy egyszerűen levegőnek fogja nézni, vagy elkezd belekötni mindenbe, ahogy velem szokta tenni. Azt nem mondom, hogy teljesen normálisan viselkedik, de ennél jobb úgysem lesz.
- Igen – válaszolom egyszerűen a barátomra mosolyogva, majd a tálalószekrényből kiadogatom a poharakat. A hűtőből előveszem a Budapest ragut tartalmazó lábast, alágyújtok gyorsan. A rizst a mikróba dobom megmelegedni. Kavarok egyet a tűzhelyen fortyogó ételen, majd kiveszek belőle egy kis kanállal, hogy megkóstoljam. És már nyúlok is pár fűszerért, mert ezt így túl erőteljesnek találom. Pár olasz zöldfűszer tompítja majd az ízét.
~ Nincs benne erőspaprika, ahogy kérted ~ szólal meg köszönés nélkül a konyhába lépő nő. Lassan felé fordulok, nézem a markáns vonásait, hosszú barna haját, állandóan komor tekintetét. Csupán pár másodpercig néz engem, és már siklik is tova a pillantása Thomas felé. Azonnal kiül anyám arcára a rosszallás. ~ Üljön csak le fiatalember. Laura, te elfelejtettél mindent abban az iskolában, amit tanítottunk neked? Nem dolgoztatjuk a vendéget ~ mondja anyám, ellentmondást nem tűrő hangon, ám rámosolyogva a barátomra. Összeszorítom a számat és csak biccentek Thomasnak, hogy nyugodtan tegye, amit kér tőle. ~ Elnézést, be sem mutatkoztam. Juhászné Takáts Hajnalka vagyok, Laura anyukája. Lányom, mélytányért nem vettél elő? Levest is eszünk, benn van a hűtőben, nem kell melegíteni. ~
Elzárom még a gázt, majd gyorsan befejezem a terítést, és kiveszem a hűtőből a levest. Megkönnyebbülve ülök le végre a fiú mellé, a mozdulat közben egy pillanatra hozzáérek a vállához. Ez a kis apró érintés is sokat javít a kedélyállapotomon. Apám felénk löki a merőkanalat, amit egy másodpercnyi tétovázás után meg is fogok.
- Szedjek neked? Gyümölcsleves – kérdezem meg a barátomtól, rámosolyogva. Hallom a szüleim felől érkező szusszanásokat, és rájövök, hogy tesztnek vetettek alá. Miután mindenki tányérjába kerül a kellemesen hideg levesből hallgatásba burkolózunk. Nem szoktunk beszélgetni, sőt igazából együtt enni sem. Rá-rápislogok Thomasra, hol mosolyogva, hol picit bocsánatkérően grimaszolva. Ez van, ilyen a családom.

/400. hsz   /

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Elcsípem a furcsa pillantást a barátom részéről, és rögtön fel is jegyzem magamban, hogy ezekről majd még szót ejtünk, ha már kettesben leszünk. Igazából egyáltalán nem kerülendő téma a bolt, sőt az sem gond, ha meg szeretné nézni. Csak pont az ilyen kijelentések és kérések miatt gondoltam volna úgy, hogy kihagyjuk. Mert tényleg nem azért jöttünk most ide, hogy mint valami kis manó nekiálljak ékszereket készíteni, rátukmálni emberekre mindenfélét…igaz, hogy ezt nem tettem soha sem. Azt adtam nekik, amire tényleg szükségük is volt, ami tényleg hatott is az emberek bajaira. Ezért voltak annyira speciálisak. Mert személyre szabott. Most, hogy még konyítok is valamit a mágiához meg a gemmológiához, így nem nehéz rájönni, hogy apám arra utal, hogy bűvöljem meg őket. Vagy a vevőket, neki aztán édesmindegy. Csak sok profitot hozzon. Talán majd zárás előtt megnézzük mi is a helyzet ott, akkor már úgyse szokott rászedhető vevő lenni.
A hideg gyümölcsleves az most zseniálisan jó ötlet volt anyámtól, mondanám hogy ráérzett valamire, de eléggé valószerűtlen. Szüleim persze figyelik minden mozdulatunkat, nem feltűnően ugye, de ránk pillantanak elég sokszor. Azon, hogy kiszolgálom a barátomat összemosolyodnak, ezen nem is lepődök meg. És azon sem, ahogy döbbent pillantásokat váltanak az imádkozó fiú láttán. Ők nem zavartatják magukat, már rég kanalazgatnak, én azonban várok. Apám rám néz, én pedig rezzenéstelen tekintettel nézek rá vissza. Igen, imádkozik, igen megvárom, amíg végez. Mi ezzel a gond? Semmi? Jó, én is úgy gondoltam.
Amikor végzünk összeszedem a tányérokat, berakom őket a mosogatóba, majd kirakok még pár innivalót az asztalra és visszaülök a helyemre. Egy ideig még ejtőzünk az asztalnál ülve, szüleimnek még van egy kis idejük, mielőtt vissza kell menniük. Én pedig várakozva pillantok hol az egyikükre hol a másikukra. Nos, mikor kezdünk bele a témába? Kisvártatva apám megköszörüli a torkát, én pedig felkészülök lélekben.
~ Lil írt neked, de ezt már tudod. A dohányzóasztalon van a levél, a magazinok alatt. Nekünk most vissza kell mennünk dolgozni, ha kedvetek van majd benéztek úgy is. A többit majd megbeszéljük késő este. Gondolom úgy is te alszol itt kint, Kölyök ~ elhangzanak a lényeges dolgok, amikre majdnem végig bólogatok. Az utolsó kijelentésre húzom csak fel a szemöldökömet és rázom meg a fejemet.
- Nem. Senki sem alszik kint – mondom határozottan. Anyám elkerekedő szemmel hebegve néz rám, hogy de hát, azt még is, hogy gondolom, gondoljuk, de apám elhallgatatja egy intéssel. Kicsit félrebillenti a fejét, ahogy olvasni próbál bennem. Határozottan nézek rá vissza, ez nem vita tárgya. – A szobámban fogunk aludni, beviszem a matracot is.
Jelentem ki, és egy bólintással elfogadásra is kerül a dolog. Apám még dünnyög egy olyat, hogy végül is, én tudom mit akarok, neki aztán édes mindegy. Aztán felállnak és egy gyors elköszönéssel már ki is lépnek a házból. Leengedem a vállaimat, és hangosan fújom ki a levegőt. Ezt is túléltük.
- Húh, bocsi, ők tudod, hát eléggé … szóval .. ilyenek – fordulok Thomas felé immáron teljesen visszatérve a megszokott önmagamhoz. Egy darabig még elbeszélgetünk az asztalnál mindenféléről. Szándékosan nem kérdezem meg a benyomását a szüleimről. Majd megbeszéljük, hogy inkább menjünk be hozzám, ott azért kellemesebb a légkör, és Benito is valószínűleg már ébren van. A szülőanyám levelét felmarkolom befelé menet. Amint beérünk a szobába becsukom magunk mögött az ajtót, most már tényleg bekapcsolom azt a rádiót, és helyet foglalunk a cica mellett. Aki persze, hogy Thomast részesíti előnyben. Leteszem a levelet az ágyra, majd később elolvasom.
- A szüleim teljesen elfogadtak téged, tetszel nekik. De ugye nem baj, hogy … szóval nem akartál volna szeparálódva aludni, nem? – tudakolom picit szemlesütve. Én nem szeretném, és ha eddig lehetőségünk rá, akkor mindig egy szobában aludtunk, közel a másikhoz. Feltételezem, hogy ez most sem lesz másképp. De lehet, hogy ő másképp gondolná? Ezen tépelődve nyúlok oda a hátára henteredő macskához, hogy megsimogassam a puha pociját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Őszintén szólva fel se merül bennem az, hogy mégis hogy néz ki az egész jelenet. Mert ugye hát a szüleim szempontjából tényleg az lenne a leglogikusabb, ha nem egy légtérben aludnánk a barátommal. Nem azért, amiért a korunkbeli fiatalokat szoktál elszeparálni. Nem, azért, mert pontosan tudják, hogy milyen gondjaim vannak, és azt is nagyon jól sejtik hogy nem szűnt ám meg a probléma egy pillanat alatt, csak azért mert együtt vagyunk Thomasszal. Így nézve valóban teljesen ésszerű a dolog. Vendéget meg nem pakolunk ki aludni olyan helyre, ahol rendszeresen mászkálnak. Értem, hogy jutottak erre a feltételezésre. Csak hogy nekünk azzal nincs bajunk ha egy légtérben alszunk, vagy közel egymáshoz. Semmi bajunk vele, de tényleg, sőt. Anyám reakciójával én sem foglalkozom különösebben, itt apám az, aki jobban belelát a dolgokba. Jelen esetben belém. Érti és látja, hogy tényleg felesleges erre több szót fecsérelnie, felesleges megjátszania az aggódó szülőt. Nem lesz gond, semmiféle. A matrac említése meg aztán végképp megszüntetett benne minden esetleges ellenérzést. Jól megleszünk. Nekik egy gonddal kevesebb, nem kell kerülgetniük senkit se.
Nekem nem igazán számít, hogyan vélekednek a szüleim Thomasról. Viszont úgy éreztem, hogy talán nem árt tudatni vele, hogy jól sikerült a bemutatkozása, mert azért ez mégis csak jó érzéssel tölti el az embert. És nem biztos, hogy le lehet róluk olvasni. Az, hogy én le tudom az egy dolog. Meg most már ő is. Amit viszont nem tudok, de nagyon nem az az, hogy miért válaszolja azt, amit.
- Nekik sincs ezzel bajuk, csak hát … meglepő volt nekik igazából a kijelentésem. De, Apu amúgy is tudja, hogy … szóval … nem mondtam volna ha nem lenne teljesen rendben a dolog. És nem … feltételez semmit se, ismer ugye engem. Meg … ugye te úriember is vagy … szóval – hebegek össze vissza, mert fogalmam sincs, hogy miért bizonytalan a fiú a szobámban alvással kapcsolatban. Feladom a próbálkozást, hogy valami épeszű dolgot kinyögjek, lehajtom inkább a fejemet és a doromboló kisállatot figyelem. Mellső mancsait ütemesen nyújtogatja előre a levegőbe, kimereszti a karmait, majd visszahúzza azokat, mielőtt a fiú lábához érne. Úgy tűnik határozottan jól érzi magát ott ahol van. Benito mindenhol jól érzi magát, ahol Thomas is ott van igazából.
- Félek megnézni – vallom be halkan. Jelenleg erősen vacillálok azon, hogy meg se nézem. De az már tényleg gyávaság lenne. És az ha elolvasom a levelet, az még nem kötelez engem semmire sem. Tekintetemmel megkeresem a fiúét, hogy bátorságot merítsek belőle, majd a boríték után nyúlok és lassan felbontom azt. Egy darabig csak némán meredek az összehajtott pergamenre, majd gyorsan kihajtom és elolvasom. Majd még egyszer, és még egyszer.
- Találkozni szeretne velem – nyögöm ki lényegre törően, hogy mi is áll a levélben, majd Thomas felé nyújtom, hátha szeretné ő is elolvasni. Fú az nem lenne rossz, lehet hogy én értelmezem félre az egészet, és mégse arról ír, hogy szeretné ha adnék neki egy lehetőséget arra, hogy személyesen elmondjon mindent. Hátha a fiú nem szomorkás és bocsánatkérő hangúnak látja a leírt szavakat. Tényleg jó lenne ha elolvasná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Máris sokkal nyugodtabbnak érzem magam, amikor lényegesen határozottabban reagál a szavaimra, mint korábban. Nem akart bajt okozni, erről szólt hát ez az egész. Mintha tudna! Szüleimnek csupán kellett némi emlékeztető, hogy ne abból induljanak ki, hogy mások milyenek. Mert én én vagyok, Thomas meg Thomas. Őt ugyan nem ismerik úgy igazán, én viszont igen. Ennyi.
A levelet elolvasva igazából nem fogok fel sokat a környezetemből. Bár a barátomat nézem, és neki nyújtom a pergament, de úgy igazából nem sokat látok belőle sem. A kérdő tekintetét sem veszem észre, de ha fel is tűnt volna se nagyon reagáltam volna rá. Hiszen ha nem szeretném, hogy elolvassa az irományt akkor eleve oda se adtam volna neki. Az rendben, hogy most nem vagyok teljesen itt, de azért ennyire nem járok messze. A gondolataimat rendezgetem magamban akkor is, amikor a cicám felé nyúlok, egészen pontosan annak a farka felé, ugyanis a nagy helyezkedésében ezt éppen átlógatja a fiú bokáján át le az ágytakaróra. Végighúzom párszor az ujjamat a puha bundán, majd visszahúzom a kezemet és magam is törökülésbe rendeződöm.
- Őszintén szólva nem tudom, hogy mitévő legyek. Mert eddig annyit tudtam, hogy csak úgy itt hagyott egy cetlivel. De Apuék véleményével együtt jöttek ezek az információk. Nem is gondoltam bele, hogy miért tehette, vagy ilyesmi. Miért tettem volna? Úgyse változtatott volna semmin, ha ezen rágódom – felelem kicsit vontatottan, ahogy próbálom szavakba önteni a gondolataimat. Rossz szokásomhoz híven bal kezemmel csavargatni kezdem a hajamat, de ezt észre sem veszem. A tekintetem ide-oda vándorol a szobámban, sehova sem fókuszálok túl sokáig. Szeretnék-e találkozni vele? Nem tudom. Tényleg nem.  Már ez is valami, hogy nem élből utasítom el a dolgot.
- Lehet, hogy tényleg jó okkal tette, amit tett, és eléggé úgy tűnik, hogy bánja, vagy nem is tudom. Azt hiszem az rendes tőle, hogy el szeretné mondani. Csak hát … miért most? Na mindegy, még gondolkozom rajta szerintem. Nem most rögtön kell eldöntenem, ugye? – emelem végül a pillantásomat Thomasra kérdő tekintettel. Igazából nem tőle várok választ ezekre a kérdésekre, magamat győzködöm arról, hogy teljesen rendben van ez a bizonytalanság a részemről. Lassan továbblépnek a gondolataim is, már amennyire tovább tudnak, és eszembe is jut pár dolog, amit szerettem volna mondani már korábban is.
- Ja, ha tényleg szeretnéd megnézni az üzletet, akkor szerintem majd zárás előtt menjünk. Vagy, várj. Nem is, inkább korábban, amikor még tömeg van. És öö … - akadok meg, aztán picit lesütöm a szememet és úgy hadarom el gyorsan - … a dalt, amit félbe kellett szakítanom … azt … szóval … te ihletted.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Meglepődik? Miért lepődik meg? Oké, és miért pirul így el? Mi történik itt? Mi az hogy hoppá?
- Jól vagy? – kérdezek rá gyorsan, mert tényleg nem tudok másra gondolni, hogy mint nem is tudom, rosszul lett vagy valami. Igaz, akkor elsápadni szoktak az emberek, de soha nem lehet tudni. Hála a jó istennek fogalmam sincs, hogy mi jár a lány fejében. Nem is szeretnék róla tudni, de tényleg. Köszönöm, de inkább kihagynám.
- Igen, meg akartam tanulni úszni, és felajánlotta, hogy segít – bólintok határozottan. Ezt azért nem nevezném fürdésnek, hiszen tényleg úgymond dolgozni mentünk oda. Csak alig-alig volt szórakozás a dologban, egy kis fröcskölés. De ez is éppen elég zavart pillantásokra adott okot a részemről. Főleg, amikor … ó te jó ég. Elpirulok én is, ahogy eszembe jut az újabb kérdés miatt valami.
– Hát öö, közöltem vele, hogy olyan navinés, meg … hát … - akadok meg, majd a tenyerembe rejtem az arcomat és úgy hadarom el a folytatást. - … mondtam neki, hogy ha ennyire divatbemutatózni akar, akkor legközelebb forduljon is meg, hogy meg tudjam mondani … ho-ho-hogy há-há-hátulról is ugyanolyan jól néz-e ki, mint előlről.
És most akarok elsüllyedni a föld alá. Most ebben a pillanatban. Teljesen elfelejtettem már ezt a zseniális megnyilvánulásomat. Biztosan szándékosan, de most, hogy ennyire megnyílunk egymásnak Masával előjött az egész. Hosszú percekig maradok így elbújva, majd erőt veszek magamon és leeresztem a kezemet az arcom elől. Tuti, hogy pirosabb, mint egy jelzőlámpa. Tuti. Erre a színre már szerintem szó sincs.

Kifejezetten kellemes továbblendülni a témákban, egy kicsit lazábbra véve a dolgot. A romantikus élmények felidézése meg pláne jól esik. És őszintén hálás vagyok a lánynak, amiért hagy elkalandozni. De tényleg. Nehéz ugyan visszatérni a beszélgetés fonalához, de végül csak sikerül feltekernem az egyre terjedelmesebb gombolyagunkra.
- Igazából csak meglepődtem és nagyon elérzékenyültem. Nem számítottam ilyen gesztusra, nem is vártam volna el amúgy. De nagyon örültem neki. Annyira … tökéletes volt az egész – sóhajtok egy nagyot ahogy befejezem a történetet. Ha eddig nem is tudta Masa, most már ezer százalékig biztos lehet legalább két dologban. Egy: a fiú teljesen levett vele a lábamról. Kettő: fülig szerelmes vagyok. Ez van.
- Azt hiszem még életemben nem beszéltem ennyit ennyire … szóval ilyen … szóval még senkinek nem mondtam el ennyi mindent erről az egészről – biccentem félre a fejemet tűnődve végignézve prefitársam arcán. Mert tényleg nem. Nem nyíltam meg így még senkinek se, Thomast leszámítva nyilván. És ahogy erre ráébredek rögtön jön a következő gondolat ezzel kapcsolatban: jól esik, jó érzés vele megbeszélni ezeket, megbízom benne.