Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | esti séta | x



Különös dolog ez, mert nem tudom, miért érzek valami bizarr, megilletődött kis örömöt attól, hogy ezek szerint igazán engem látnak először vele. Valahogy jól esik, kivételesnek érzem magam, bár közben meg nem tudom, mit szóljak, mivel ez jelentheti azt is, hogy magányosnak ismerik és hogy az is volt. Amiért meg nyilván nem repesek. Vegyes érzelmeim egy szimplán megértő mosolyként ülnek ki arcomra.
Hátulról csap le rám a cukis lány, ezért is a kicsit kései zsebhez nyúlásom. Miközben barátnőm számolgatja pénzét, derűsen felelgetek az igazán kedves kiszolgálónknak. Élvezem, hogy valaki végre azért néz engem ennyire, mert közben beszél is hozzám vagy van valami dolga velem. Felé fordulok a széken, felfelé pislogva rá, egyik karom átlógatva a háttámlán, és elmondom neki, hogy igen, nagyon finom volt, megköszönöm neki, biztosítva róla, hogy minden remek volt, tényleg. Igazán aranyos, ahogy a vendégekkel törődik. Még az újakkal is. Ahogy Lau fizet végül, fel is kelek ültömből. Viszonzom a cukrászdás kedélyes búcsúját, intve neki és utána pillantva kicsit, ahogy itt hagy minket. Indulhatunk!
Csodás a kastélypark, főleg ezekben a napnyugta körüli fényekben. Valahogy mindig ilyen hangulatos helyekre keveredünk Lauval, ennyire mesebeliekre. Olyan helyekre, ahol minden együtt van, ahol a sétából hamar andalgás lesz. A kitartó kiskölykök változatlanul a nyomunkban, mivel pedig esélyt adunk rá nekik, beérnek minket. Érdeklődve fordulok a kislány felé, ahogy láthatóan tőlem szeretne valamit. Szélesen elvigyorodom egy lehelletnyi nevetéssel, összenézve barátnőmmel, majd elárulom a vöröskének, hogy igen, elég messziről jöttem, Angliából, de nem vagyok királyfi. Aztán körbepillantok kicsit, mintha attól tartanék, valaki figyel, és picit lejjebb hajolva, csöndesen hozzáteszem, hogy: legalábbis nem tudok róla. Erre csillogón elkerekedik a szeme, izgatottan felkacag, aztán nemsokára nyoma sincs.
A jótékony sötétség ránk száll lassan, eltakarva az utak repedéseit, homályosítva a máló házfalakat, elcsitítva a helyiek kíváncsiságát. Csöndesen bandukolunk, olykor ejtve csak pár szót, ám ezek is mintha az elérkezett estébe olvadnának, részei volnának. Az én lelkem is nyugszik szépen, ahogy már nem kell annyi minden szokatlanra figyeljek. Hazaérünk Lauékhoz és nemsokára már lépünk is be berkei ajtaján. Leveszem a cipőm és várom, hogyan tovább. Van-e vajon közös vacsora vagy bármilyen jelenés a szüleinél, esetleg ilyenkor már ki-ki saját helyére vonulva tölti pihenését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Nem közös a vacsi. Ó, értem. Bólogatok. Szokatlan nekem ez, hiszen a nevelőotthonban ugye minden étkezés együtt volt kötelezően a nagyteremben, a tanodában is összegyűlünk rá, noha már szabadabban, és Liam bácsival pedig az a napunk egyik fénypontja, mikor leülünk a vacsoraasztalhoz. Ettől függetlenül nem lep meg, hogy náluk nincs így és gondnak sem gond.
- Egy szendvics az teljesen jó - mosolygok. Nekem az esti a melegétkezés, tudom, ezért is ajánlja azt, ami ebédről maradt, viszont simán átállok én és rendben vagyok vele, hogy az volt a fő kaja ma, úgyhogy most elég nekem valami hideg.
Tényleg, a matrac! Megszerezzük, viszont én csalok kicsit és mikor már beérünk az udvarról, javaslom, támasszuk le egy pillanatra és elugrom a pálcámért, lebegtetni, így irányítgatni mégis könnyebb. Bekerül az ágy alá, a nagy ténykedésre meg persze felébred a csodacica. Odalépek hozzá és végigsimítok rajta. Rögtön hátára gördül, nyújtózva, kelletve magát. Hallom a kinti beszélgetést, először csak tompán szűrődik be, aztán egyre jobban elér hozzám. Nyelek egyet, ahogy megértem, miről van szó. Magam elé pislogok, lélegzetem nehéznek érzem. Mikor viszont megjelenik Lau, hozza magával derűmet is. Rámosolygok.
- Biztos ne kívánjak nekik jó éjt vagy ilyesmi? - kérdezek rá a tuti kedvéért. Ha nem kell, nekem nem fontos, csak nem akarom, hogy azt gondolják, bújkálok előlük vagy valami. Nem amiatt, milyen véleménnyel lesznek, hanem megint mindössze azért, hogy aztán ne a lánynak kelljen állnia, ha esetleg keresetlen szavaik lesznek rólam. Viszont nyilván zavarni sem akarok már így este, ha náluk ilyenkor már nem szokás így külön odajárulni a vendégeknek köszöngetni. Ha nekik rendben, nekem rendben. Főleg, ha Launak rendben, nekem rendben.
Kimegyünk a konyhába vacsora után nézni és mivel már a szülők a szobájukba vonultak, mégis lesz ebből közös asztalnál étkezés, csak éppen édes kettesben. Ahogy jóllaktan tartunk visszafele, az anyukával összefutunk még, ha meg már így alakult, megejtem neki azt a mosolygós jó éjt kívánást, aztán vonulunk el. Ezúttal Lau kezd a fürdőben, én addig elvagyok Benitoval, meg sebtében előkészítem magamnak a mosakodáshoz szükséges cuccokat.
Hamarosan enyém a terep, bevetem magam tusolni. Eláll már a zuhany, ám én egy-két percig nem jövök még ki, utána viszont egyszerűen csak törölközővel a derekam körül érkezem meg. Mezítlábú lépteim sietősek, röviden barátnőmre mosolygok, belenyúlok táskámba és kiveszek egy benne felejtett ruhadarabot: a pizsi boxeremet, nyilván. Utána már megyek is vissza, befejezni a meg sem kezdhetett felöltözést. Azon agyaltam különben odabent annyit, hogy miként oldjam meg, hiszen nem akartam Laut megkérni, hogy adja be ezt a ruhadarabomat. A pólóm magamra kaphattam volna, persze, viszont nem mertem, mert azzal bonyolultabb biztosan tartani a törölközőt magamon, az meg nem vicces. Szóval így volt a legegyszerűbb. Mondanám, hogy legközelebb hozom a pálcámat magammal, hogy beinvitózzam, ami kell, viszont egy részt, ha a gatyám elfelejtem, a varázspálcám miért jutna eszembe? Más részt az is elég ciki, ha végigrepül az alsód a szobán a kedvesed orra előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Mivel én még sehogy máshogy nem láttam ezt a családot, mint most, én nem észlelem a változást, amit a jelenlétem előidéz. Mivel pedig a jelenlétem idézi elő, soha nem is fogom. Tudjátok, a megfigyelt kísérlet.
Nyilván szeretem a teát és Liam bácsival meg Rileyval elég sokat iszom, viszont a nevelőotthonban nem volt divat az ötórai szertartás, hisz örültek, ha a három étkezésre össze tudtak lapátolni minket, úgyhogy nem álltam rá annyira, mint ráállhattam volna. Ettől függetlenül persze akármikor szívesen fogyasztom. Szóval, ha kínálnak, mindenképpen kérek. Hiányolni viszont nem hiányolom. Csak pár nap után.
Igazán remélem, hogy nem baj, hogy így kicsattogtam törölközőben. Hiszen látott már így, nem egyszer. Oké, mármint fürdőgatyában. De ez szinte ugyanolyan, nem? Hm. Mindegy, szerintem elég jól megoldottam.
Megint megérkezem, ezúttal viszont már valamivel több holmiban: fehér póló, kockás boxer. A törölközőt odarakom száradni valahova, aztán ahogy ruháimat szépen a székre teregetem, amin táskámat is tartom, oda-odapillantok az ablaknál álló lányra. Mosolyogva összevonom kicsit a szemöldököm. Nem igazán értem, mit csinál. Ez is valami elemi mágusos dolog? Elképzelésem sincs. Levigyorgok a csodacicára, aki a megvetett ágyneműnkben idétlenkedik, aztán újra barátnőmre tekintek. Ahogy itt áll előttem pár lépésnyire, ösztönösen mennék felé. Mindig ösztönösen mennék felé. De tétovázok még kicsit, pótcselekvésül pólómat igazgatva, nedves hajam hátratúrva. Végül összenyomom ajkaimat és engedek a kísértésnek.
Odalépdelek mögé, kezeimet derekára csúsztatom és belecsókolok hajába, majd orromat szusszanva neki simítom. Olyan jó illata van! Mondjuk nem panaszkodhatom én sem. Két finom illatú, ha találkozik. Jobbomat előrébb vonom, tenyerem lapos hasára simul topján át. Adok még egy puszit tarkója fölé, majd lehajtom fejem. Számat meztelen vállára nyomom és kisvártatva nekisimogatom, csókkal illetve itt is. Figyelek bár rezdüléseire, hiszen nem is tudnék nem figyelni rá, mozdulatfolyamom meggondolatlanul hömpölyög. Teszem, amiben kedvem lelem. Bár lehet, ez túlzás. Inkább kóstolgatok. Mint a fagyit, amiből nincsen sok, ezért lassan, kiélvezve nyalogatod. Engeded, hogy ez adjon teljes élményt, és nem is vágysz habzsolásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Sajnos a fenomenális szólóról lemaradtam, pedig ha legalább csak egy taktust elcsípek belőle ahelyett, hogy teljesen a gondolataimban vagyok, most nem itt lennénk. Nem itt a fűben. Olyan gyorsan történik minden, hogy mikor már a földön heverünk, még akkor sem áll össze, pontosan hogyan zajlott ez.
- Úh... - nyöszörgöm, felülve, megrándult nyakamat masszírozva. Még ha csak ott rándultam volna meg. Karom, oldalam, alig maradhatott ki bármi a felsőtestemből.
- Megvagyok. Azt hiszem - felelem fájdalmas hangon. - Te? - kérdezek vissza rögtön. Ahogy körbenézek magunkon, próbálom felmérni, tényleg mi történt. Elrántott magával iskolatársam, az tuti. Nem messze elnyúlt hátizsákomra pillantok. Pántja elszakadt. Ó, igen, tényleg, így történt. Abba akadt bele. Fintorogva dörzsölöm lüktető vállamat.
- Sajnálom, kerestem valamit a táskámban és nem figyeltem - szabadkozom a nekem jött bringásnak, ai elé olyan gyönyörűen kisétáltam. Meglátom közben szegény, félig megrágott almámat is pár fűcsomónyira. Kár érte. Mondjuk legalább nem akadt a torkomon. Simán kirepült a számból.
- Szerintem ne nagyon ugráljunk egyelőre - javaslom neki, hiszen ez igazán szép zakó volt, ilyenkor legjobb nem pattogni, hanem időt kell hagyni felmérni a károkat. Olyan sérülésünk szerencsére nincs, ami sürgősségi ellátást igényelne. Legalábbis nekem nem tűnik fel ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Arcomon szelíd mosollyal puszilgatom a vállát. Akkor emelem csak fel fejemet, mikor nevemet sóhajtva nekem dől. Hüvelykujjammal megsimogatom hasát, ahogy keze az enyémre kerül és másik karommal is teljesen átölelem, örülve, hogy így hozzám bújt. Egészen nekisimulok hátulról, mellkasom hátának, hasam derekának, ágyékom csípőjének. Fejem feje mellé kerül, halántékon csókolom, boldogan szusszanva. Arcom arcának simítom, az ablaküvegbe nézve magunkra mosolygok, majd lehunyom a szemem és csak ölelem ragaszkodón. Nem tudom, meddig maradok így, ám elkezdek eszméletemre térni lassan és arra, hogy nem akarom túlfeszíteni a húrt. Meg valamikor kénytelenek leszünk úgyis elválni. Sajnos.
Vontatottan húzódom vissza, kiélvezve még azokat a simító érintéseket is, amelyekkel elengedem. Mellé lépek, egyik kezem azért még derekán hagyva és lemosolygok rá. Odahajolok, finom puszit hintek a szájára és tovalépek tőle. Megyek a behozott innivalók felé. Rémesen szomjas lettem.
- Tölthetek neked valamit? - kérdezem, visszapillantva rá, amitől olyan abszurd érzésem támad. Hiába vagyok már egy-két méter távolságban barátnőmtől, mintha még mindig ott lennék. Érzem a testemet, ahogy az ő teste mellett van. Pislogok pár jelentőset, hogy elmúljon ez a fura élmény. Mert akármilyen kellemes, tisztára megzavarodok tőle. Én most itt állok. Itt matatok az innivalókkal. Hamarosan már kortyolok is nagyokat, ezeke a nyeléseket a falu másik végén is hallani szerintem. Utána meg végtelenül jólesőt sóhajtok, tiszta üdítő reklám. Olyan, mint amilyet Füreden láttunk a televízióban. Füred. Az a helyzet, ott csókoltam meg Laut utoljára. Azóta nem igazán voltunk ténylegesen kettesben. Elmentünk ide-oda, beültünk helyekre, sétálgattunk, rendezvényeken voltunk. Azok meg nem olyan alkalmak. Nem ilyenek. A suliban sem lesz ilyen. Ez itt ilyen. A szobám ilyen. Az ő szobája ilyen. A majdani kis bérleménye lesz ilyen. Ilyen meghitt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x



Nagyban iszom, Lau pedig idesétál hozzám. Lerakom a poharat és rámosolygok, miközben ő fixíroz engem. Nem nagyon tudom hova tenni ezt, viszont mivel fogalmam sincs, egyáltalán hogy kérdezzek rá, mi történik, illetve mivel tetszik a dolog, mindössze jámbor vonásokkal fürdőzöm benne.
Meglepődöm felvetésén, amit egy pillanatig sem palástolok. Rögtön odanézek az emlegetett ágyra, ami hát... nem mondom, tök kényelmesen elférünk rajta, viszont úgy semmiképp sem, hogy ne érjünk össze legalább egy kicsit. Szerintem legalábbis. Nyelek egyet. Nem a tömérdek torkomba döntött innivaló miatt, mint az előbb, úgyhogy nem is olyan hatalmas, ám jelentősnek jelentős. Lesütöm kicsit a szemem, rendesen elgondolkozva. Nem azért, mert én ne szeretnék együtt aludni vele. Mindig szerettem volna és mindig készen is álltam rá. Csak az a baj, hogy... oké, ez furán fog hangozni... szóval az a baj, hogy még soha nem reagált rám rosszul. Még soha nem tolt el magától, soha nem éreztem rajta feszültséget a közelségemtől, és félek tőle, hogy emiatt óvatlanná válok majd. Hogy elkezdem magam abban ringatni, hogy nem is lehet baj. Viszont most meg pont azon tépelődök, hogy talán nem gond ez. Hogy talán fel kéne hagynom azzal, hogy túlságosan vigyázok. Félreértés ne essék, nem hazudtam, mikor azt mondtam, hogy nem kell aggódnia, nem fogom korlátozni magamat. Én ezt nem annak éltem meg. Hanem valaminek, ami egyszerűen csak úgy van és kész. Valaminek, aminek így kell lennie. Azonban egyre inkább sodródom afelé, hogy teljesen feloldódjak. Hogy mindent megtegyek, amit meg akarok tenni, ami magától jön. Tartani pedig nem attól tartok, hogy emiatt majd záros határidőn belül elérkezik az a pillanat, amikor pofára esek, hanem attól, hogy ártok neki. Olyasmivel, amiről nekem eszembe se jut, hogy probléma lehetne. Dehát... itt lenne ideje ezt a félelmet elengedni, nem? Úgyis figyelek rá, úgyis tekintettel vagyok rá, és ez soha nem is lesz másként. Ennek pedig elégnek kell lennie. Nem igaz?
- Jól van - megyek bele kis mosollyal a közös ágyon alvásba. Sokkal nagyobb örömmel tölt el ez az ajánlat, mint az megmutatkozik rajtam, csak tényleg számtalan dolgot hívott elő bennem. Egyelőre még csak szokom ezt az új elhatározásomat. Lauval nem osztom meg, mert félő, nem tudnám rendesen elmagyarázni, hogy ez nem azt jelenti, hogy eddig külön türtőztettem magam és hogy bármiféle áldozatot hoztam, mert ilyenről szó sincs. Viszont ezt lehet, nem tudnám rendesen a tudtára adni.
Úgy döntünk, kéne még játszani valamit, mielőtt kidőlünk, úgyhogy előkerül egy kártyapakli. Lenyomunk pár partit, rágcsálva még ezt azt, az ágyon üldögélve, aztán csak elérkezik a közös fogmosás ideje. Nevetgélve térünk vissza utána a szobába.
- Melyik oldal az enyém? - kérdem a lánytól, megállva az ágy mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ó, engem az ágyról legördülés veszélye nem fenyeget egyáltalán. Nem mocorgok álmomban semerre. Dehát tudhatja, aludtunk már egy szobában. Ja, hogy akkor ő is aludt. Oké, a lényeg, hogy ezzel nem volna gond. Az indokláson csak elvigyorodom tehát, mert persze elképzelem, ahogy leesek.
- Jó, akkor enyém a belső fele - árulom el neki, mire jutottam kevés töprengés után. Mondjuk én inkább olyan megfontolásból, hogy így nem kell átmásszon rajtam, vagy fogösszeszorítva kikúsznia mellőlem, ha hamarabb kelne, ami egyébként esélyes. Meg különben is, olyan magától értetődőbbnek tűnik. Abba bele se gondolok, az csak tudatalatt motoszkál bennem, hogy ez menekülőút is a számára, amit mindenképp szeretnék megadni. Ne érezze magát beszorítva.
Különben arról fogalmam sincs, honnan veszi, hogy visszatáncolnék. Tettem én már olyat? Nem emlékszem. Nem vagyok ez a bizonytalankodó fajta. Mármint, ha nem vagyok biztos valamiben -ami tényleg sokszor előfordul-, egyszerűen megmondom. Ha viszont már döntöttem valamiről és ezt a másik tudtára adom, akkor az már tuti bennem. Komolyan nem vágom, adtam-e valaha bármivel okot, hogy az ellenkezőjét higgye rólam. Valószínűleg inkább arról van itt szó, hogy csak izgul. Nem engem tart határozatlannak, csak benne tengenek túl az érzelmek. Amit teljesen megértek.
Az ágy végéről mászom be a helyemre, rátérdelve, egyetlen lépést téve négykézláb, aztán már fordulok is meg, leülök, hátradőlök, derekamra vonva a takarót. Miután leoltja a lámpát, sokáig nem igazán látok még. Azt is csak ímmel-ámmal, hogy közelít. Emiatt inkább gondolataimra figyelek, míg a szemem szokja a helyzetet. A bajok pedig itt kezdődnek. Ugyanis beleragadt az jelenet az agyamba, hogy lehullok az ágyról és ez lejátszódik újra meg újra. Elvigyorodom, a vigyoromba nemsokára segy fújtatás vegyül, majd kettő egymás után, fejem minden alkalommal megemelkedik kicsit. Végül egy erős szusszanás sorozat jön össze, amiről csakhamar kiderül, hogy egy nevetés eleje.

¤ ¤ ¤


Végül becsukom hát szemem és vállaimat felhúzva, ujjaimat homlokomra támasztva látok neki helyes, vékony hangon mulatni. Aztán muszáj vagyok mindkét kezem arcomra tenni, mert rámtör a röhögőgörcs. Egészem rázkódik és vele kicsit az ágyunk is. Néha levegő után kapok, miközben áradóan nevetek. Annyira szeretném barátnőmnek elmondani, mi jött rám, csak hát nem bírom még abbahagyni a kacagást. Elveszem aztán kezeim arcomról és magam mellé nézek a lányra.
- Bocsánat, csak... - törölgetem a derüléstől könnyessé lett szemem, nyikkanva még egy kicsit olykor. - ... csak elképzeltem, ahogy leesek az ágyról. - bököm végre ki, mi lelt engem, ám ezek a szavak is visszafojtott hangúak, nem hiába, hiszen megint egy kis nevetés követi őket. - Jaaj - sóhajtom, próbálva lezárni a rám jött ötpercet, megmasszírozva arcomat, hátratúrva hajamat és pislogva, szipogva kicsit. Ez kemény volt. Biztos hozzájárul a fáradtság is, meg a magányunk felszabadultsága.
- Hú - legyezgetem meg magam pólómmal, hiszen naná, hogy ettől most jól kimelegedtem. Oldalamra fordulok, Lau felé, arcom a párnámnak nyomom és kezem barátnőm karjára simítom, szeretettel mosolyogva rá az éji félhomályban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ahh, mennyei a hűsítés. Kedves, hogy figyelmeztetett előtte, mert szerintem eléggé ledöbbentem volna, miért lesz hirtelen ilyen hideg a bőre az érintésemtől, ám így értem, ezzel segít azon, hogy majd' meggyulladok. A csuklómnál is nekikezd. Irtó finom. Jólesően sóhajtozom, szemem is lehunyva hozzá kicsit. Gondolok rá, hogy odavonom a kezét a tarkómra is, mert ott esne aztán igazán jól. A behűtött üdítősüveget is oda szoktam nekinyomni, viszont valóban hamar megvan a hatás enélkül is.
- Köszönöm - mosolygok rá, miután elenged, én viszont nem húzom el kezemet.
- Én is - értek egyet vele a helyes eszkimó puszit követően, amibe belemozdítom orromat, vigyorogva. Klassz, hogy itt vagyok. Főleg pont itt és pont most. Sok minden történt ma, sok élmény ért, van mit emésztenem, ám szerencsére utólag általában csak a szépre emlékezem, úgyhogy hiába voltam nem egyszer zavart vagy enyhén feszült a nap folyamán, ezek már sehol nincsenek bennem. A szoba áldott magánya, a puha ágy, a lábamhoz odabújt csodacica és barátnőm közelsége végtelenül megnyugtat. Az iménti nevetésem kedélye pedig még mindig fáradt testemen ül, szemeimben csillog.
- Annyira szeretlek - mosolygok rá melegen, csöndes szavaim olyan természetességgel áradnak ki ajkaim közül, mintha már olyannyiszor elmondtam volna ezt. El is mondtam. Én legalábbis úgy érzem. Csak nem így, hanem azzal, ahogy nézek rá, ahogy megszaporázom lépteimet felé a folyosón, ahogy vele nevetek, ahogy ott vagyok neki bárhol és bármikor. Karján jár még tenyerem kedveskedve, majd megsimogatom arcát. Látszik rajtam, ami elhangzott, annak nincsen súlya bennem. Úgy értem, nem tűnök úgy, mint aki előkészült rá, hogy ilyen hatalmas vallomásokat tegyen, vagy mint aki egyáltalán felfogja, hogy jelentős lehet az, amit most lépett. Mert nincs is így. Nem jut el az agyamig, miféle pillanat ez. Olyan nekem, mint mindegyik Lauval: boldog. Nem is várom hát, hogy bármit feleljen rá. Hiszen nem is kérdés volt. Csak kiszakadt belőlem, mint egy sóhajtás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Még jobban elmosolyodom, ahogy ő is megsimogatja az én arcomat, aztán picit megemelkedik szemöldököm, mikor odahajol hozzám. Lehunyom szemem és már mozdul is szám a szelíd, mégis telített csókra. Kezem nyakára csúszik közben. Megbűvölten figyelem őt, miután elválunk, aztán ismét elszélesedik mosolyom, hiszen érkezik még egy puszi. Aztám egy újabb és egy harmadik. Mindegyikhez pislogok egyet. Utána pedig elsuttogja ő is, ami benne van. Talán ekkor ébredek rá valamennyire, mit mondtam az imént. De csak úgy derengőn. Sokkal jobban lefoglal, ami éppen történik. Az, hogy milyen gondtalannak érzem magam. Milyen könnyűnek. Nagy szemmekkel nézek rá, aztán röviden lehunyom őket az újabb, apró csókra.
Viszont nem hagyhatom ám ezt annyiban. Elég a viszonzatlan puszikból! Most végetek! Elárasztom én is őt velük. Kap az arcára, halántékára, orrára, szája csücskébe. Derűsen szusszanok olykor közben, aztán helyezkedem kicsit, mert nem tudok mit kezdeni az alattam lévő karommal. Tisztára útban van. Félig felkönyökölök hát, kicsit darabosan, bénázva, de csak vigyorgok magamon és ahogy megint kényelmesen vagyok, már folytatom is, amit abbahagytam. Kap egyet másik orcájára, lopva szájára, egyet az állára. A szobában csak helyes kis cuppanások hallanak meg az ágyneműk súrlódása, ahogy fészkelődünk. Leveszem kezem nyakáról és derekára simítok, miközben belecsókolok nyakába. Majd ismét és ismét, mélyről szusszanva. Felemelem aztán fejemet és barátnőmre mosolygok, homlokomba lógó, kócos hajjal. Ahogy figyelem őt, az ismét világossá teszi, amit az imént mondtam neki. Ahogy mindig, minden rezdülésem. Szeretem a barátnőmet. Persze, hogy szeretem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Abbahagyom. Igen, abbahagyom, mert rájöttem, ha nem hagyom abba, még a végén minden porcikáját végigpuszilnám. Hogy az mégis miért baj? Ezt nehezen tudnám megmondani. Csak valahogy úgy éreztem, meg kell állnom. Hiszen már ezzel is jóval többet tettem, mint pár perce tettem volna, mielőtt leomlottak bennem a falak. Azért akkor sem kell most itt hirtelen túlzásokba esni. Mondjuk fura, mert ez tök úgy hangzik, mintha tudatosan cselekednék, noha nem igazán teszem. Nem sokat gondolkozom ezeken. Most éppen csaknem semennyit és semmin.
Látom azonban zavarodottságát, talán csalódottságát, viszont értelmezni nem vagyok képes. Mi a baj? Nem sokáig fürkészhetem, mi a probléma, hiszen ujja lágy kalandra indul rajtam. Mosolyogva élvezem ezt, számat ellazítom, amikor odajut, aztán ahogy ott hagyja, nyelek egyet. Keze mellkasomra csúszik és ekkor én is felfigyelek saját szívverésemre, amit különben hallok már egy ideje fejemben dübörögni, csak eddig nem tűnt fel. Zakatol rendesen. Azonban fokozható még a tempója, ezt pedig remekül példázza az, amikor lábaink is összesimulnak. Fújok egyet, mosolyogva, viszont szemeim fénye egyre elmélyültebb, egyre markánsabb. Derekán pihentetett kezem magától mozdul, ujjaim megtalálják a top szélét és finoman becsúsznak alá, meleg bőrére. Lehajolok rá újfent és miután gyorsan megnedvesítettem ajkaimat, megcsókolom őt. Szám lustán ízlelgeti az ő száját. Kezem feljebb csúszik oldalán a pizsamafelső alatt. Légzésem egyre rendszertelenebbé lesz, ahogy átadom magam ennek az egész élménynek. A csókom szintén pillanatról pillantra válik szenvedélyesebbé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

PETYA
hétfő kora délelőtt a birtokon | vizsgaidőszak is on | x



Sokak számára különös jelenet lehet ez itt. Már az alapvető furcsaságain túl az almát majszolgató, bamba navinéstől kezdve a Michael Jacksonra önfeledten bingázó eridonosig. Viszont én most arra gondolok, hogy két ember balesetet szenved, itt fetrengenek a földön és nem az egymás szidása és hibáztatása megy, hanem bocsánatkérések, kedves nyugtatások, közös szenvedés, a saját hibarész elismerése. Oké, számomra ez egy mindennapos dolog, mert még azért is képes vagyok elnézést kérni, ami biztosan nem az én saram és a békétlenkedés is rémesen messze áll tőlem. De akkor is. Szerintem ez így van rendjén, ahogy most itt történik.
- Thomas - nyújtom kezem az aranyos srácnak, felhagyva hozzá kicsit az önmasszírozással. Ismerős nekem is, persze, a folyosón biztos elmentünk már egymás mellett nem egyszer, és ha valahol a sulin kívül találkoznánk, tudnám, hogy hé, te az iskolatársam vagy, szia. Részemről azonban ennyi. Viszont mostantól ütközéstársak vagyunk. Ezt már senki nem veheti el tőlünk.
Leveszem megrándult vállamról a még mindig céltalanul rajta lógó táskámat és vizsgálni kezdem a károkat, meg hogy megvan-e mindenem. Nemsokára előkerítem belőle az én elveszett és megtalált varázspálcámat.
- Ezt kerestem - mosolygok rá amolyan "naná, hogy most kerülsz elő"-en.
- Figyelj csak... - kezdek valaminek, összevont szemöldökkel, miközben immáron mellkasomat tapogatom. - Nem látsz egy jelvényt valahol? - pásztázom a füvet körülöttünk. - Prefektusi - teszem hozzá, mert a végén még biztos azt hinné, aurorira gondolok mondjuk. Nyilván.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Ahogy megfogja felsője alatt simító kezem, az rögtön megáll, és egy szusszanással veszem tudomásul, miként lágyul el újra csókunk. Hümmögök kicsit, aztán kábán nyitom fel a szemem, mikor a lány elveszi tőlem ajkait. Várjak? Mire? Vagyis hát mivel? Értetlen pislogásba kezdek, és próbálom összerakni, mi történik, azonban most elég nehezen megy a gondolkodás. Még nehezebben, mint általában. A kis csókja után hajolok még, mintha egy mágikus erő nem engedné tőlem távolabb, aztán végül csak feljebb emelem fejemet. A fejemet, ami nekiáll kitisztulni. Eddig az ösztöneim voltak csak jelen, azok védték barátnőm, azok figyeltek rá. Bármennyire elönti az agyam bármiféle jóleső köd, nem tudok nem tekintettel lenni rá és ez soha nem lesz másképp. Fel viszont ilyenkor nem fogom, miért fújok visszavonulót rögvest, miért veszek vissza egyetlen rezdüléstől. Egyszerűen megteszem. Mert amivel szemernyi gondja is van, ami picit is zavarja, abból én nem kérek. Hogy azonban éppen mi baja van és mivel, azt csak utána kezdem pörgetni magamban, ha teszem egyáltalán. Most éppen teszem. Amire pedig jutok és ami belém eszi magát, attól megijedek. Most tényleg azt gondolja rólam, hogy....? Ne, az nem lehet. Te jó ég!
- Jaj, nem, én... én nem akartam... - állok neki kissé rémülten bizonygatni, hogy egyáltalán nem állt szándékomban ennél tovább menni. Főleg nem oda, ahova -most meggyőződésem, hogy- barátnőm hiszi, tartottam. Rázom a fejem és kihúzom kezem felsője alól, ám nem veszem el, csak azon át simítok rá ismét. - Én csak... - viszonzom összeszedettségét. - Én nem akartam semmit. - maradok végül ennyiben. Ugyan a megfogalmazás elég szerencsétlen (most épp mi nem az?), hiszen azt is ki lehetne belőle hallani, hogy engem nem hozott olyan izgalomba mindez. Pedig egyáltalán nem erről van szó. Ó, egyáltalán nem. Mindössze arról, hogy rémesen rosszul feltételezi Lau, ha azt hiszi, nekem terveim vannak. A kedveskedés, a közeledés nem az a kategória, amelybe nálam jól átgondolt elképzelések lennének vagy bármiféle cél. Más kérdés, hogy láthatóan mekkora hatással van ő rám és miket mozdít meg bennem, amiket előre nem sejthetek. Elég az hozzá, valószínűleg félreértem azt, amit kér. Mármint főleg az indíttatásait. Maga a várj rész elég egyértelmű. Legalábbis az, hogy megálljak rá. Abban, hogy mivel, még mindig nem vagyok biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | éjjel Juhászéknál | x



Félreértem őt. Ennek most kivételesen örülök. Mély levegőt szívok be és lassan kiszusszanva bólogatok. Oké, figyelek. Hallgatom. Rémült vonásaim rendeződni kezdenek, ahogy elmagyarázza, amennyire tudja. Mialatt fejteget, simogatom oldalát, mintegy támogatón, bíztatón, hogy folytassa csak. Mikor pedig megteszi, attól nem csak ő jön zavarba kissé. Hiszen, amint azt mondja, tovább ment volna a kezem, egy szemöldökösszevonás után rájövök, hova ment volna tovább. Erre egy fura kis, szusszanó nevetésféle szakad ki belőlem. Épp csak sóhajnyi. Aztán gyorsan figyelek inkább tovább. Mondjuk ettől nem lesz jobb. Mármint értitek, hogy értem. Hiszen megvallja, hogy talán akarta volna. Ó. Oké. Oké. Folytatódjanak a mély lélegzetek.
- Értem - bólogatok, elmosolyodva ismét, ahogy szavai közben is tettem olykor.
- Jól van - közlöm még pár féle képpen, hogy így már világos. Egyben még nagyon sok minden más is. Zavaros, meglepő, hízelgő, amit csak akartok. Azonban főleg olyasmi, amit ezen a kései órán, ilyen állapotban nehezen véleményezek vagy rakom el a megfelelő helyre magamba bárhogyan is. Viszont legalább már nem hiszem azt, amit az imént. Hogy akkor mit hiszek, arról fogalmam sincs. Majd talán lesz.
Viszont hiába tűnik úgy, hogy minden rendben van és könnyen vettem ezt a megállítást, és hiába érzem úgy én magam is, azért azt a nemrég hatalmas elánnal lerombolt falat most szépen, csöndben nekiállok visszaépítgetni a háttérben. Nem lesz olyan magas és masszív, mint volt, azonban kepeckedni kell, hogy átmássz rajta. Még szerencse, hogy a lány azzal sincs képben, hogy egyáltalán ledőlt ez a robosztus építmény, talán azzal se, hogy eddig ott volt, így észrevétlenül alapozódik meg bennem ismét. De ki tudja, meddig tart a lelkesedésem, hogy fent tartsam. Össze vagyok zavarodva, ám nem foglalkozom vele. Nem pusztán csak igyekszem nem foglalkozni, hanem tényleg nem teszem. Pedig lehet, hogy kéne. Talán egészségesebb lenne. Talán érteném, miért olyan szűk a torkom és miért éget a kézfejem ott, ahol megálljt kérően megfogott. Nem akarok törődni ezekkel. Én a barátnőmmel akarok törődni. Így is teszek.
Lehunyom a szemem, ahogy simogatni kezdi hátamat. Egész testemen végigfut a törődésének, kedvességének melengető érzése. Mint a bántalmazott kutyusok, amikor egy szerető, gondoskodó kéz ér hozzájuk végre. Végigsöpör rajtuk az, amit mindaddig szomjaztak, amit mindigis érdemeltek és amiből nincs, ami elég lenne. Nem vagyok balsorsú kutyus és ma már bőven kapok szeretetet ezerfelől, ám minden áldott alkalommal megrendülök attól, ha így érnek hozzám. Ha ilyen végtelen kedvesek velem. Átadom hát magam a simogatásnak, ráfekve addig könyökölt karomra, félig hasamra fordulva, fejem a párnára téve barátnőmé mellé, miközben kezem még mindig oldalán pihen. Szemem végig lehunyva marad és ettől, valamint a kényelmes ágytól, a nap sok izgalmától, legfőképpen pedig a testemet és lelkemet óvó simogatástól ólmos fáradtság nehezedik rám a maga édes súlyával.
- Lau, én el fogok aludni - lehelem, mintha már álmomban beszélnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután a gyengélkedőn | az új tanév első napjaiban
Amennyire tökre szomorú, hogy vége ennek a varázslatos nyárnak, olyan üdítő megint a nyüzsgő kastélyban lenni, találkozni a sok kedves, ismerős arccal, rájuk köszönni, a szünet alatt nem igazán látott barátokkal újfent összejönni. Ott van Merse, akit máris elkísértem egy kis természetfotózásra meg különben is gyakran egymásra találunk szünetekben, na meg Annie, akivel tegnap bevetettük magunkat a faluba egy kis boltjárásra, beszerezni neki pár holmit. Sajnos Zsombiék még egyelőre nem jöhettek vissza a suliba, még mindig látogatom az ELMÉben, azonban elvileg egy pár hét múlva ismét itt lesznek. Alig várom! Rém izgatott vagyok.
Most viszont sajnos nem odakint kóborlok a birtokon, kellemes társaságban és nem a folyosón nevetek valami ökörségen, hanem a gyengélkedőn vagyok. Az egyik levitás leányzó odalép a nagyterem előtt az erről mit sem sejtő Lauhoz, sajnálkozó arccal.
- Jaj, hogy van Thomas? Ugye hamar rendbejön? - kérdezi bizakodóan, aztán persze hamar kiderül, hogy barátnőm nem igazán tudja, miről is van szó. - Ó, hát én csak láttam, ahogy betámogatja pár rellonos a parkból. Nem volt túl jó bőrben. Gondolom, a gyengélkedőre vitték. Nincs egy órája. Akkor még nem tudtak szólni neked, úgy tűnik... - vélekedik, bólogatva, mindenféle jót kíván és tanácsolja a navinés prefektának, hogy bátran keressen fel, a gyógyító úgyis megmondja, bejöhet-e hozzám vagy mi van. Meg próbálja kicsit nyugtatni is, hiszen a saját lábamon mentem, annyira vészes nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Szerencsére nem nagy a választék ma itt a gyengélkedőn. Igazából egyedül vagyok a nagy, sok ágyas teremben, úgyhogy nem nehéz megtalálni engem. Meglátni inkább, mert paravánnal leválasztottak két oldalt, hogy ha valaki betoppanna, ne zavarja a javashölgyet az ellátásomban, meg hogy nyugiban legyek akkor is, mikor ő nincs itt. Beengedik a látogatót, mivel azonban takarásban vagyok, hiába pislogok el arra, ki jött. Csak üldögélek az ágyamon, fejemet fogva éppen. Viszont a lépéseket egyre közeldni hallom. Akkor nézek fel, amikor a fiatal gyógyító megjelenik a lánnyal és a gondjaira bíz. Biccent mindkettőnknek és magunkra hagy minket.
- Szia - köszönök vissza, egyből sugárzón elmosolyodva, ahogy meglátom a barátnőmet. Viszont pocsékul nézek ki. Cipőtlenül üldögélek az ágyon, fehér ingem piszkos és vérfoltos, szanaszét áll rajtam. Szintén koszos, navinés nyakkendőm az éjjeliszekrényen hever egy-két egyéb ingóságommal együtt. Hajam merő kóc, szám felrepedt, arcomat enyhe duzzadások és sebek borítják. Véres már nem vagyok, hiszen szépen letörölgettek kamillás vízzel. Testemet végig hasonló sérülések, zúzódások fedik, melyeket eltakarnak még rajtam lévő ruháim. Most akarták levetetni velem őket, hogy az első, felületi kezelés után behatóbban megvizsgálhassanak, elláthassanak. Hogy miért csak most? Eddig feküdten, pihentem, lehiggadtam, hiszen a javashölgy hamar átlátta, végzetes bajom nem esett.
Egyelőre ennyit vagyok képes mondani a pihegő Launak, aki láthatóan sietett hozzám. Mivel nem vagyok  tisztában vele, egyáltalán honnan értesült, hogy itt vagyok, vagy mit tud az egészről, nem is akarok neki állni itt mindenféle fölöslegeset rázúdítani. Meg amúgy se nagyon menne. Be vagyok lassulva a tompaságtól, amit a kapott nyugtató főzet okozott, hogy ne legyenek fájdalmaim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Követem tekintetemmel a leguggoló lányt.
- Kell lennie itt egy széknek valahol - nézek köbe lendületesen, ami öreg hiba. Elfintorodom és nehezet szusszanva homlokomhoz kapok. Belenyilallt kicsit. Leengedem aztán kezem és megsimogatom az ő kezét, ami megfog engem, közben óvatosan bólogatok. Szóval hallotta valakitől, viszont csak azt, hogy bekísértek. Ahogy felmértem, az eseménynél magánál nem igazán voltak szemtanúk.
- Igen, nagyon kedvesek voltak - méltatom a segítségemre siető diáktársakat.
- Letisztogatták a sebeimet kicsit és kaptam egy nyugtató főzetet, miután megvizsgáltak. Feküdnöm kellett aztán, pihenni egy ideig. Nemsokára pedig le kell vetkőznöm, hogy jobban megnézhessen a gyógyító és kapok majd valami tiszta ruhát - pillantok le vérfoltos ingemre, megcsippentve ujjaimmal, kelletlen grimaszokat vágva. - Most készít még valami bájitalt nekem éppen - teszem hozzá, elsasolva a praván irányába, ahogy eszembe jut ez is. Továbbra is elég vontatottan beszélek, azonban próbálok olyan összeszedett lenni, amennyire csak tudok.
- Odaadnád a vizemet, kérlek? - pillantok az éjjeliszekrényen lévő pohár felé. Nem nyújtóznék, fészkelődnék most oda érte. Rondán felköhögök aztán, öklöm szám elé vonva, majd odakapva bordáimhoz, amikbe a főzet ellenére is belevillan a fájdalom. Közben akaratlanul rászorítok Lau kezére, nyöszörögve kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Nem tudom pontosan, mire kell a főzet meg hogy miféle.
- Gyorsítja a gyógyulást, azt hiszem - próbálom előkaparni az emlékeim közül, mit mondott pontosan a javashölgy, viszont szerintem direkt nem traktált túl sok mindennel. Igazából hálás is vagyok neki. Miután betámogattak ide, elég volt akkor egyelőre annyit tudnom, hogy ápol, jó kezekben vagyok.
- A fájdalmakra talán - folytatódik bizonytalan válaszaim sora. Köhögésem pedig ronda bár, vér nem jön vele. A nekem tartott pohárral együtt az azt nyújtó kezére is ráfogok, úgy kortyolok szépen, lassan. Igazából félek, hogy magamtól még elejteném, ha csak úgy átvenném a vizet.
- Köszönöm - engedem aztán le számtól, nyalogatva azt kicsit, majd hátradőlök, azonban el teljesen nem fekszem, hiszen az ágy fejrésze kellemesen meg van emelve. Félig heverek csupán, viszont így kinyújtózva mindjárt más, mint görnyedten ücsörögni. Nem tudom, miért csináltam eddig.
Hogy akarok-e beszélni arról, mi történt? Nem nagyon. Legalábbis odázom rendesen. Viszont nem akarom ezt tenni a lánnyal. Mármint, biztosan nagyon szeretné tudni, mi folyik itt. Hiába vagyok kába kissé a nyugtatótól meg egyáltalán a sajnálatos eset okozta megrázkódtatástól, akkor is látom, hogy aggódik. Hogy tanácstalan és tele van kérdéssel. Ugyanígy lennék én is.
- Megvertek - közlöm vele az egyszerű tényt, aztán nyelek egyet.
- Három srác. Vagyis főleg ketten, a harmadik pár átkot vetett be - kezdem mesélni elcsigázottan, csöndesen - Nekem sajnos le... leesett a pálcám valahova a földre - akadozok kicsit, azonban nem azért, mert baj erről beszélnem, csak éppen nem vagyok az összeszedettség mintaképe egyébként sem, most aztán főleg. - Meg az aikidóból se sok jutott eszembe - vigyorodok el keserűen és bele is nevetek kicsit szavaimba, amitől persze már kaphatok is egy nyögéssel megint a bordáimhoz. Jól hiszi Lau, mindenütt ugyanúgy festek, mint az arcomon, ha nem még csúnyábban.
Ami azt illeti, hiába mulatok inkább ezen, talán csak vígasztalom vele magamat, hiszen van bennem némi szégyen, amiért lefagytam és lényegében semmit nem voltam képes alkalmazni abból, amit bácsikám tanított nekem. Vagyis hát valójában megpróbáltam egy fogást, viszont szerintem az csak jobban felhergelte őket. Különben viszont nem is annyira az a zavaró, hogy erről tartsak beszámolót a barátnőmnek. Akármilyen borzalmas volt, nem pont az elnáspángolásom az, amit kelletlenül álltam neki taglalni, hanem az, hogy miért is történt. Tudom, el kell majd mondjam, viszont halogatom még, ameddig lehet, még ha az már nem is tart soká.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Elhúzom picit a szám és megrázom fejem, így adva tudtára, hogy nem vészes a fájdalom. Alapvetően alig érzek bármit, ahhoz képest, mennyire elbántak velem. Csak lüktet a testem itt-ott, valamint akadnak mozdulatok, amiknél belehasít. Viszont szerintem azok is inkább azért rosszak, mert hirtelenek. Örülök, hogy közelebb húzódik, mellém ül az ágyra és elmosolyodom kedves érintésén. Aztán eljön az ideje, hogy színt valljak, mi történt velem odakint a parkban.
Rendesen összeszökik szemöldököm attól, ami kijön Lauból. Odanyúlok felé és nyugtatóan érintem meg karját, hogy ne izgassa fel magát. Nem éri meg. Nem érik meg az indulatait. Soha nem láttam őt még ilyennek ezelőtt. Hálásan pislogok rá, ahogy vígasztal az elhibázott aikidó akcióm miatt. Kisvártatva pedig rákérdez, hogyan kezdődött. Persze, hogy rákérdez.
- Nem. Egyik sem - suttogom szinte, szemem lesütve. Ide-oda jár tekintetem, ahogy próbálom összeszedni a szavaimat. Nyelek egyet végül és visszanézek barátnőmre.
- Először úgy tűnt, csak érdeklődnek, hogyan telt a nyár. Különös volt, mert nem igazán ismerem őket. Aztán... aztán rád terelték a szót. Vagyis hát... vagyis hát ránk. Szóval... - jön rám a hebegés, pedig eddig a helyzethez képest egész normálisan ment a beszéd. - Szóval faggatni kezdtek kettőnkről. Baromságokat hordtak össze és... én meg eleinte csak mondtam nekik, hogy nem szeretnék ilyenekről beszélgetni velük, de csak folytatták, olyanokkal jöttek, hogy egyszerűen irigy vagyok és... dőlt belőlük tovább mindenféle otrombaság - ráncolom az orrom és sejthető, hogy én aztán a számra nem veszem azokat a szavakat. - Eléggé rájuk förmedtem végül és ettől bepipultak. Nekiálltak lökdösni, utána meg... - vonok vállat, hiszen tudjuk, mi jött az után. Elpattant valami és egymást hergelték egyre jobban bele abba, hogy az egyetlen megoldás, ha engem laposra vernek. Ahogy mindezt most elmeséltem Launak, eleve próbáltam kerülni, hogy a szemébe nézzek, jelenleg pedig egyenesen a rajta tartott kezemet fixírozom. Őszintén fogalmam sincs, érthető volt-e bármennyire is, hogyan zajlott ez az egész és pontosan miket akartak megtudni tőlem, azonban igazán remélem, hogy igen. Legalább annyira, hogy ne kelljen nagyon részleteznem. Ha szeretné barátnőm, persze, megpróbálom, viszont azt nem állíthatom, hogy túl szívesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Sóhajtok egyet, miután elmondtam neki és próbálom rávenni magam, hogy ránézzek végre. Éppen csak rápillantok, mikor szaggatottan kérdezni kezd. Torkot köszörülök, végül némi hezitálás után bólogatok. Azt akarták tudni, igen. Mondhatjuk így. Azzonban a helyzet az, hogy igazából készpénznek vették a dolgot és nem csak ezt, szóval egyenesen a részleteket szerették volna hallani. Meg voltak bizonyosodva róla, hogy bőségesen van miről beszámolnom és úgy érezték, teljes joggal várják el, követelik tőlem, hogy megosszak velük mindent.
Arcomra simuló keze elég elszántságot ad, hogy végre rátekintsek. Fürkészem őt, próbálva kikutatni, jól van-e. Nincs-e rosszul attól, hogy miket akartak kiszedni belőlem. Közben persze próbálom súlykolni magamba, hogy barátnőm nem hallotta őket, azok a szavak nem árthatnak neki, hiszen nem értek el hozzá. Hála Istennek, hogy nem volt a tanújuk. Meg közben az is motoszkál bennem, nem tudtam volna-e nyomatékosabb lenni, keményebben a sarkamra állni kedvesem védelmében, a kettőnk védelmében. Megakadályozza-e őket majd bármi, hogy újra felkeressenek, hátha jobb belátásra tértem. Attól nem igazán tartok, hogy Lauhoz mennének. Bizto nem lehetek, ám ismerem a hozzájuk hasonlókat, csak a távolból dumálnak a lányokról, szemtől szembe nem akkora legények.
- Elkészült a főzeted, Thomas - jelenik meg a javashölgy és bocsánatkérően néz ránk, amiért félbeszakítja a beszélgetést. Bejelenti, hogy ha ezt megittam, jöhet a vetkőzés és megvizsgál, szóval megkéri barátnőmet, hogy vagy búcsúzzon most el tőlem, vagy ha megvárja a végét, akkor legyen szíves a gyengélkedő elejében helyet foglalni valamelyik széken. Ez egy negyed órát biztosan eltart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Hogy mennyi közük van hozzá? Semmi. Tényleg semmi. Valójában ezt is megmondtam nekik. Szerintem onnan kezdték felszívni magukat. Dehát ez az igazság. Barátnőmet figyelve, úgy tűnik nekem, bár megviseli kicsit a dolog, nagy baj nincsen. Még ha meg nem is fogalmazódik bennem, érzem, hogy inkább értem aggódik, semmint azok miatt, amit a támadóim előadtak. Mindezt igazolják aztán gyöngéd szavai. Melegen mosolyodom el rájuk, aztán halványan megrázom a fejem, hiszen nem teljesen értem, mit köszön meg pontosan. Mielőtt viszont kideríthetném vagy ráébredhetnék magamtól, eltereli a figyelmemet az óvatos puszi, amit egy kellemes szusszanással fogadok, utána meg a javashölgy is érkezik.
Megkönnyebbülök, hogy a lány megvárja a vizsgálatot. Bólintok neki még és a gyógyító már kezelésbe is vesz. Alsónadrágig vetkőzöm, segít is nekem benne, aztán elfekszem és vizsgálni kezd. Néhol felrepedt bőrömet varázspálcával forrasztja be, máshol balzsammal keni zúzódásaimat, duzzanataimat. Közben elmondja, mit csinál velem és hogy milyen hatása lesz a főzetnek, valamint ellát jótanácsokkal a továbbiakra. Rámad aztán egy ispotályi hálóinget. Irtó finom, puha anyaga van. Nem szúr, nem bánt sehol. Mintha egy felhőt viselnék. Lefekszem, betakar és közli, hogy hívja Laut. Bólogatok neki, igazgatva még magamon az ágyneműt.
- Gyere csak, persze - szólok ki nyugodt, erőtlen hangon. Sebeim nagyját továbbra is takarja a paplan és a könyékig érő hálóruha, mivel azonban elég méretes a kivágása, így vállam, kulcscsontom környékén is látni engedi magát pár zúzódás, amik eddig rejtve voltak. Kaptam én mindenütt.
- Azt mondta a javashölgy, hogy nemsokára el fogok aludni - kezdem is taglalni a lánynak, amit tudni érdemes, amíg míg képes vagyok rá. Szavaimat alátámasztják lapos pislogásaim, alig nyitott ajkaimon át kiszűrődő beszédem. - De ha felébredek, elvileg már alig lesz valami bajom. A főzet segít. Azért majd ad még egy adaggal, hogy este is igyak lefekvés előtt, és szerinte holnapra teljesen rendbe jövök. Nagyrészt csak felületi sérülések - ecsetelgetem kótyagosan, bíztatóan. Igen, ez a varázsvilágban már csak így megy. Szerencsére a legtöbb efféle gondot gyorsan és hatékonyan kezelik. Ritkák a sok napon túl gyógyuló sebesülések. Az olyanok egy egészen más kategória.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Bágyadt, de őszinte mosollyal bólogatok. Tényleg szuper. Viszont már nem sokat gondolkozom ezen, ahogy semmi máson sem, hiszen annak rendje és módja szerint mély álomba süppedek. Az tesz a legjobbat a szervezetnek, egy kiadós, gondtalan pihenés. Úgy két órát töltök el ebben a nyugodt állapotban. Ennyit vár rám barátnőm. Viszont minden perce aranyat ér. A főzet dolgozik bennem és ahogyan Miss Black ígérte, sebeim jelentős része eltűnt, a duzzanatok lelohadtak, zúzódásaim visszább húzódtak. Olyan, mintha napokkal ezelőtt történt volna velem az, aminek csak pár órája.
- Magához tért. Sokat gyógyult, igen - bólogat a javashölgy visszafogottan. Látszik rajta, azt sajnos nem tudná mondani, hogy minden rendben. Az túlzás volna. Noha nem az egészségem miatt - Bejöhetsz, ha gondolod, csak... - nyitja szélesebbre az ajtót barátnőmnek, elpillant az eltakart fekhelyem felé - ... én még várnék egy kicsit a helyedben, mielőtt odamegyek. Azt hiszem, most jöttek ki rajt a megpróbáltatások. Rosszul ébredt - taglalja csöndesen, együttérző vonásokkal, miközben halkan beteszi kettejük mögött a méretes ajtót. A lányra bízza a döntést, ő megy a dolgára az asztala mögé. Befejezi a házvezetőmnek szánt értesítést az engem ért támadásról és állapotomról.
A paravánom mögül szipogás, hüppögés szűrődik, meg reszketeg légzés. Csöndesen sírdogálok, párnámat szorítva. Mindig így van ez, ha ellátják a bajomat. Mikor megtörténik, csak a fájdalom van és a remények, hogy hamar vége lesz. Mikor véget ér, marad a fájdalom, mindenem lüktet tőle és ha könnyezek is, mindössze a gyötrődés velejárójaként a nyögések, szisszenések mellett. Aztán, amikor elláttak, amikor már nem foglal le a harci sérülésektől kínlódás, akkor valahogy végigsöpör rajtam mindaz, amit tettek velem. Mindaz, amit én egyáltalán nem értek és amit soha nem értettem: miért bánt bárki bárkit? Miért bántottak engem? Mindig ez a menetrend. Magányomban végül rendre egereket itatok. Szinte már a szertartás része. Csak éppen túlságosan élveztem azt, hogy - egy nekem csapott hógolyótól és ilyen-olyan szekálásoktól eltekintve - évek óta nem esett meg ez. Csaknem elszoktam tőle.
Kifújom az orrom, megtörlöm szemem. Azt hiszem, abbahagytam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Fúj még egy keveset orromon és eltörlök egy-két könnycseppet. A taknyos zsepit odarakom az éjjeliszekrényre. Hallom aztán a lépteket. A megszólításomat nem, mert szipogok épp nagyban. De biztos a javasasszony közeleg ismét. Lélegzek pár mélyebbet, hogy rendezzem magam, és nem fordulok még oda. Úgyis lehet, hogy csak itt akar nekem hagyni valamit, vagy simán jött rámnézni, de talán megy is tovább. Sürgött már itt egy-kétszer így. Aztán kezét a hátamra teszi és... leül mellém az ágyra? Akkor ez nem Miss Black. Nem, ez nem ő. Erről meg is bizonyosodom, mikor látóterembe kerülnek a szőke tincsek, orromba szökik barátnőm illata és látogatóm átölel engem. Csak finoman, éppen hogy. Hiszen megígérte, hogy itt lesz. Itt is van.
Azt mondtam, abbahagytam? Inkább szünetet tartottam, úgy tűnik. Hiszen a gondoskodó, szerető közelségtől megint eltörik a mécses. Lehunyom szemem, összepréselem ajkaim, egyik kezemet számra szorítom, tompítva zokogásom akadozó hangjain, a másikat az ő kezére teszem oldalamon, belekapaszkodva. Testem finoman rázkódik. Voltunk mi már hasonlóan az erdei menedékben. Hasonlóan, mégis teljesen máshogy. Viszont bevallom, szégyellem kicsit most ezt. Talán ezért is fogom be számat, próbálva valahogy korlátozni magam. Nem akarok Lau előtt sírni. Nem akarok senki előtt sírni. Nem azért, mert kellemetlen volna nekem, hanem mert nem akarok fájdalmat okozni. Úgyhogy, amit most teszek, azzal némileg úgy érzem, bűnt követek el. Nem akarom, hogy sajnáljon, hogy aggódjon, hogy odalegyen miattam. Akármennyire örülök tehát, hogy tényleg itt van nekem, és akármennyire jól esik oltalma, vígasztalása, ugyanennyire kívánom azt is, hogy ne legyen most itt. Senki. Senki, aki fontos. Mert ezt nem kellett volna látnia. Ez csak valami, amire szükségem van. Valami, amivel kiadom magamból, ami bennem feszül. A lényege pedig az lenne, hogy kiűzzem és eltűnjön. Viszont így félek, belé költözhet belőle egy kicsi.

¤ ¤ ¤

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

PETYA
hétfő kora délelőtt a birtokon | vizsgaidőszak is on | x



- Áh, ugyan, megjavítom majd - fogom meg az elszakadt pántot, mérlegelve, miként tudnám helyrepofozni, van-e olyan tanult bűbájunk, ami alkalmas erre. A Reparot még csak ennél kisebb tárgyakon próbáltam. Itt az ideje tovább kísérletezni.
- Azért csak óvatosan! - intem erre a máris keresőexpedícióba kezdő eridonost. Bár talán igaza van, mostmár felállhatnánk. - Köszi - fogadom el nagy mosollyal a felkínált kezet és amint talpon vagyok, körözök vállaimmal, mozgatom karjaimat, nyakamat is forgatom, fintorogva. Utána nekilátok fürkészni a füvet körülöttünk.
- Ó, várj csak... - veszem magamhoz pálcámat. Hát persze! Mély levegőt szívok be és összpontosítok - Invito prefektusi jelvényem! - intek pálcámmal és már emelkedik is fel jó két méterről a csillogó fémlapocska és lebeg felém. Vigyorogva elkapom. Frankón mindig elfelejtek ilyen tökre alapvető igéket használni. Diadalmasan nézek össze a göndörhajú sráccal. Odanyomom a magamhoz hívott jelvényem szívem fölé az ingemre, ami simán ott marad, hiszen megbűvölt darab. Dehát van olyan zakózás, ami neki is betesz. Szépet repült, nem mondom!
- És a bringád hogy van? - pillantok le aggódón a kerékpárra, rátérvén én is holmiaink állapotának elemzésére, ha azt már megállapítottuk, hogy mi magunk bizony úgyis hadirokkantak vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Nem csinált semmi rosszat azzal, hogy idejött. Bennem is rögtön az lett volna, hogy mellette akarok lenni, vígasztalni. Ez a része pedig tényleg jól esik. Persze, hogy jól esik. Azért is kezdtem újra a már alább hagyó pityergést, mert tök elgyengültem a közelségétől. Mert hatalmas kontrasztban áll ez az élmény azzal, amit pár órája éltem át és rögtön arra gondoltam, hogy én csak ezt szeretném, csak ezt a kedvességet kérem, és messzire el akarom kerülni azt, amikor valaki az fenyegető öklével ér hozzám a simító keze helyett.
Számon át zihálok, bele tenyerembe, próbálva elfojtani kicsit a sírást, hogy halljam, mit mond. Nyelek egyet azután, amit kérdez, és érzem, nehezen tartom magam az újabb szavait és a vállpuszit követően.
- Kérlek - nyikkanom ki cérnavékony hangon és erősen lehunyt szemmel bólogatok, közben rászorítok picit kezére, valahogy így próbálva meg tudtára adni, hogy hálás vagyok azért is, hogy idejött, és azért is, hogy most kész magamra hagyni. Simítva engedem el és húzom össze még jobban magam. Hallgatom távolódó lépteit és amikor elég messze vannak, hagyom magam tovább rázkódni a párnába fojtott sírástól. Viszont igazából már amúgy is fáradok benne, a fejem is kezd kicsit fájni, szóval mindössze néhány perc és visszakerülök abba az állapotba, amiben azelőtt voltam, hogy betoppant hozzám. Ezúttal azonban felülök szépen és így fújok orrot, törölközöm. Van mit, taknyom nyálam egybefolyt ettől a bőgéstől. Na annak is örülök, hogy ezt se kell végignéznie, ahogy rendbeszedem magam.
- Lau? - szólok csöndesen, mikor késznek nyilvánítom magam. Remélem, hallott azért, csak ennél hangosabban nem akarom hívni őt itt a gyengélkedőn. Az emelt támlának dőlve ücsörgök, felhúzott térdekkel. Amint felbukkan barátnőm, rámosolygok. Szemeim pirosak és kimerülten csillognak kipihent és egyben kisírt arcom keretéből, viszont mostmár megnyugodtam. Minden rendben, jól vagyok. Igazából testileg is eléggé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Fura dolog ez a sírás, végtelenül felszabadító. Számomra legalábbis. Pompásan ki tudom vele adni magamból, ami nyomaszt és mostmár, hogy megnyugodtam, kicsit sem hajlok visszfele abba az állapotba. Csak a zokogás kimerültsége ül rajtam, valamiféle nehéz takaróként, viszont az is olyan, mintha kellemesen kidolgoztam volna magam és most megérdemelt pihenésemet költeném.
- Egy-két helyen érzem csak kicsit, de semmi komoly - simogatom meg oldalamat. Az az, ami csak holnapra fog teljesen helyreállni. Az ott, a bordáimnál, ami nem felületi sérülés. Oda nagyon keményen belerúgott az egyikük. Ám mostmár az se rosszabb, mintha csak szerencsétlenül zakóztam volna egyet.
- Sokkal jobb - bólogatok, lágy derűsen.
- Te voltál már itt különben? - pislogok körbe a gyengélkedőn.
- Én először talán Zsombival, amikor a Levita tornyos galiba volt, aztán meg Annie kísért be, mikor szemen dobtak egy hógolyóval. Azóta szerintem nem - morfondírozom homlokráncolva, ahogy felidézem ezeket. Mondjuk egyik sem közelítette meg azt az okot, amiért most ide vezetett az utam. Hála égnek. Jó lenne, ha ez volna az első és utolsó ilyen alkalom.
Beszélgetünk tovább csöndesen, aztán jön a javashölgy a főzetadagommal, megint elmondja, hogy kíméljem magam és lehetőleg ma hamar menjek aludni; aztán utamra enged, hogy bár ne ugráljak, de mostmár mehetek, amikor szeretnék; illetve tájékoztat arról, hogy írt a házvezetőmnek az esetemről, aki pedig valószínleg tudatja a szüleimmel, mi történt. Egész eddig a pontig csak figyelmesen bólogatok, erre viszont megfeszülnek kicsit vonásaim, ám gyorsan elmosolyodom, nehogy aggódjon amiatt, hogy esetleg kikapnék otthon ezért. Nem fogok. Nem ez a bajom. Megköszönöm Miss Blacknek a gondoskodást, aztán ahogy távozik, összenézek Lauval, fancsalin kicsit. Értesíteni fogják Liam bácsit. A bagoly még azelőtt megtalálja, hogy este találkoznánk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Együttérzően fintorgok, ahogy mesélni kezdi ő is gyengélkedős élményeit, bár aztán vigyorgásba váltok át. Nem hittem, hogy ilyen jópofa, tintás fordulatot vesz az ügy. Ebből is látszik, hogy tök nem emlékszem rá.
- Hogy mi? - kérdezek vissza kicsit hevesen a másik sztorira.
- Mármint... dehát... mi történt veled? - pislogok, hiszen erről meg én nem tudok.
Cikáznak az én fejemben is a gondolatok rendesen, miután kiderül, kiket értesítenek az esetről. Eddig nem agyaltam nagyon a továbbiakról, a következményekről. Pedig ilyen komoly incidensnél nyilván vannak. Aggasztana, hogyan fog ez zajlani, ki kell-e majd tergetnem a részleteket, utána spiclinek fognak-e bélyegezni stb. ha nem lennék oda még jobban attól, hogy egy bagoly éppen bácsikám felé tart őrült sebességgel. Legalábbis én így képzelem. Aztán Lau előáll a brilliáns ötlettel. Hát persze, a mobiltelefonom! Látszik, hogy varázskölök vagyok, eszembe nem jut ez a lehetőség. Pedig tényleg, simán rácsörrenthetek (ugye így mondják?) és hamarabb beszélhetünk, mint hogy elérné őt a vészmadár.
- Felhívhatnám - bólogatok lendületesen, nagy szemekkel barátnőmnek.
- De... - kókad aztán le az ötlettől bezsongott mosolyom. - Nem tudom még, mit mondjak neki - masszírozom meg karomat, gyötrődőn gondolkozva a megfelelő módon. Gyorsan ki kéne találnom!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Összeszorítom fogaimat. Elég rondán eshetett le akkor azon a lépcsőn. Örülök, hogy rendbetették őt és hogy nem viselte meg úgy lelkileg. Együttérzően figyelem, aztán elmosolyodom kicsit, ahogy viccbe fojtja a dolgot.
Jaj Liam bácsi rögtön megfordult nekem is a fejemben. Az első gondolataim közt volt, ahogy ott hevertem a fűben. Ám az valamiért fel sem merült bennem, hogy értesíteni fogják. Pedig hogy ne tennék? Dehát nem volt még ilyen esetem, amiért küldeni kellett volna érte vagy ilyesmi. Valamiért azt dédelgettem magamban, hogy nekem kell ezzel eléálljak, amikor este találkozunk. Az se volt egy könnyű gondolat, hát még ez, hogy máshonnét értesüljön. Noha azt én nem hiszem, hogy olyat írnának neki, amiért hanyatt-homlok rohanna ide. Mármint biztosan tudatják vele, hogy már minden oké. Jó, ennek ellenére kitelik tőle, hogy idejön.
Lassan bólogatva hallgatom barátnőm javaslatát, szerinte mit lenne érdemes mondanom a telefonban. Nem gondoltam én se másra. Bár tény, nem volt talán ennyire összeszedett a fejemben. Ami inkább gond, hogy nem tudom, készen állok-e rá. Fura nekem ez a telefonálás és ezen a kis készüléken keresztül elmekegni egy efféle ügyet. Úgy, hogy nem látom őt, hogy nincs velem. Egy sóhaj után megköszönöm Lau tanácsát, aztán feszülten fészkelődök, mígnem inkább úgy döntök, felkelek mostmár.
- Felöltözöm - dobom le magamról a takarót és ülök ki az ágy szélére, lelógatva mezítlábaimat. Így megcsodálhatja csodás hálóingemet. Aztán arcomon türelmes mosollyal várom, hogy magamra hagyjon a ruhacsere végett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

MITZINGER prof
a gyengélkedőzésem másnapján a tanári előtt | az új tanév elején | x



Baglyom érkezett. Az apropója nem más, mint a tegnapi incidensem, melynek során bizony alaposan megagyaltak. Nem is tudom, szeretek ilyen változatos, fura kifejezéseket használni rá magamban, attól talán kevésbé tűnik komolynak. Vagy fogalmam sincs. De emiatt kellett most ide a tanárihoz járuljak. A levél a házvezetőmtől jött, akit a javashölgy értesített a sajnálatos esetről. Mondta is nekem, hogy ezt teszi. Mitzinger prof meg rögtön tájékoztatta bagollyal a bácsikámat, akit előtte viszont felhívtam, inkább tőlem tudja meg, mi történt. Irtóra nem volt könnyű, addig életemben egyszer telefonáltam fel őt, akkor nem ilyen kellemetlen ügyben. Elég az hozzá, még az ötletet is Lau adta, hogy így hamarabb értesíthetném. Hiszen én csak hurcolom magammal azt a felrúnázott, összecsukható készüléket, viszont általában mindössze zseb- vagy táskanehezék szerepet tölt be. Tökre nem jut eszembe használni.
Őszibe fordult már rendesen az időjárás, így uniformisom ismét teljes, már a talárt sem a hátizsákomban hurcolom, hanem rajtam ékeskedik, prefektusi jelvényem rajta csillog mellkasomon. Megérkezem az ajtó elé és egy nehéz sóhaj után bekopogtatok. Ide nem ront be csak úgy az ember. Nem is emlékszem, mikor jártam itt utoljára. Nem vagyok sűrű látogató, ahogy a diákok nagy része nem az. Ami így van rendjén. Nem vagyok vele tökéletes tisztában különben, miről szeretne beszélni a HV, ám erős sejtéseim nyilván akadnak. Izgulok is rendesen. Meg fogalmam sincs, mit érezzek ezzel kapcsolatban. Próbálok elvonatkoztatni attól, ahogyan ez az otthonban ment anno, ahol rendszeresen szekáltak a többiek, meg másokét is, szóval nem kaptak túl nagy hangsúlyt ezek az alkalmak. Próbáltak valamennyire utánajárni, kik a rendbontók - dehát voltak is erős tippjeik és így állandóan fegyelmezett bentlakók -, viszont beárulni nem árultuk egymást. Ott éltünk egy hatalmas kupacban, a spicliknek végük volt. Még jobban, mint egyébként. Ezt mindenki tudta. Ez volt a természetes. Mélyen hallgattunk. Azonban már régen nem az árvaházban vagyok. Csak éppen azóta nem történt velem ilyen. Ennyire komolyan nem. Hála Istennek - tegyük hozzá. Azonban így tényleg tanácstalan vagyok, hogyan viselkedjek. Mindegy, próbálom nem túlgondolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

LAU
hétköznap délután az egyik ágyon | az új tanév első napjaiban | x



Különben eszembe jutott. Eszembe jutott az, hogy megkérném a lányt, beszéljen ő Liam bácsival. Ő jobban ért a telefonáláshoz. Aztán rögtön rájöttem, hogy ez viszont vagy kellemetlen helyzetet vagy hazugságot szülne, én pedig egyiket sem akarom. Marad az, hogy megteszem, amit meg kell tennem.
Magamra maradván már kapom is le a hálóinget.
- Minden rendben? - vonom a levetett ruhadarabot hasamhoz, belógatva boxerem elé és reflexszerűen lépek a hallott nyögés irányába, ám maradok a paraván mögött. Kapok tőle egy igenlő választ, amitől megnyugszom és nem próbálok meg egy szál semmiben a segítségére sietni. Folytatom az öltözködést. Nem kapkodom el, tudom és érzem, hogy nem szabad hirtelenkednem.
Érkeznek még furcsa hangok barátnőm felől a takarás túlfeléről, amik miatt néha meg is állok a készülődésben, figyelni, ám arra jutok, hogy nincs semmi vész, mintha csak csuklana. Nemsokára megjelenek. Ugyanaz az uniformis van rajtam, amiben elláták a bajomat, azonban immáron nyoma sincs földnek, kosznak, vérfoltoknak. Ha valahol, a gyengélkedőn értenek a tisztításhoz.
Odalépek még a javashölgyhöz, ismét a lelkemre köt mindent, megköszönöm neki, amit értem tett és kisétálunk a folyosóra. Barátnőm persze úgy dönt, mellettem marad a délután további részére, aminek én nagyon örülök. A legfontosabbat pedig nem halogathatom tovább: kezembe veszem mobiltelefonom, kikeresem bácsikám számát a mindössze három elérhetőséget tartalmazó címjegyzékből, mély levegőt veszek, majd bólintok Launak. Készen állok. Fülemhez emelem hát a készüléket és arrébb sétálok kicsit, megejteni a hívást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

LAU
hétköznap kora délután egy beugróban | az új tanév elején | x



Pompás nap lesz ez a mai! Tökre régen voltam már Rileynál, úgyhogy megfenyegettem, hogy beugrom hozzá. Gondolhatjátok, mennyire megijedt. Aztán, ahogy az imént bandukoltam itt a folyosón, tervezgetve, vajon beállítsak-e már most hozzá az otthonába, egyáltalán ott lelem-e már, vagy előbb még lófráljak el valamerre, mikoris megláttam nyakigláb valóját az irodája előtt. Vigyorogva a nyomába eredtem, megszólítottam. Jókedvűen üdvözöltük egymást, aztán bejelentettem, hogy igazából nekem vége a napnak, úgyhogy hozzá indultam épp. Kiderült, neki sincs már más mára, eldöntöttük tehát, hogy együtt indulunk haza hozzá. Mielőtt viszont ezt megtehettük volna, megtorpantam, zsebeimet tapogatva. Nem találtam a kulcsom. Az a helyzet, folyton ezt csinálom. Mindig azt hiszem, hogy elvesztettem a dolgaimat, ám állandóan előkerülnek valahonnan. Abban a reményben, hogy ez most is így lesz, kértem a dokit, várjon egy pillanatot. Ekkor húzódtam be ebbe a beugróba, ahol most is vagyunk. Itt van egy asztal, amire rárakhatom a hátizsákom és kutathatok benne, ő meg addig a hátsóját teszi le rá, várva engem és a kutakodásomat.
Hála Istennek, meglelem a kulcsomat. Megkönnyebbült sóhajjal veszem elő az egyik oldalzseb mélyéről. Viszont más is a kezem ügyébe akad, ahogy belenyúlok: a cukorka karkötő, amit még Candylandben készítettem a férfinak. Az se ma volt. Én pedig mit össze kerestem, hova raktam az ajándékát. Viszont most megvan. Pont jókor! Átadom hát neki, elmesélve, hogy én készítettem. Csupaszín kis édes körök vannak felfűzve a szintén ehető madzagra. Felpróbálja, megköszöni, aztán visszarakja a zacskójába, nehogy hirtelen megegye. Odahajol és megölel engem. Jó, hogy ül az asztalon, így egy magasságban vagyunk. Kellemes szusszanással magamhoz szorítom, hátát simogatom mososolyogva. Hosszú kezét tarkómra csúsztatja lágyan, beleborzol hajamba. Csöndeset nevetek és megcsókolom borostás arcát.