Herceg(h)em

 Azok, akik hevernek nem azt keresik bennem, amit én bennük. Társ helyett csinos biodíszletet vagy más egyebet, amit inkább ki sem fejtek. - Az bánt, hogy...hogy nem igaz - mondom ki végül nagy nehezen. - Azért fáj mert nem valóság, hogy nem vagyok menyasszony, ara, társa egy embernek, akit szeretek - hangom nem panaszos, inkább beletörődő.

Herceg(h)em

 Lágy mosolyra futja csupán szavaira reakció gyanánt. Tudom, hogy igaza van, ám az a kontraszt melyre az újság lapjai rádöbbentettek, úgy nyomta napjaimra bélyegét, mint nehéz súly a mérleget - Persze - mondom elodázó hangon.

Hercegh Kriszpin

 Nehezen jön vissza a jókedvem, de jó úton haladok. Nem sokat segít, hogy eleve kicsit negatív a lelkivilágom, már a mélye. De sokkal keményebben próbálok belenyugodni a helyzetembe. Van erőm és önállóságom a nyugodt élethez, a választott magányhoz. - Kerülni nem fogom, de keresni sem. Nem adok alapot a további pletykáknak - mondom és az újságot a dolgozóasztal egyik fiókjába rejtem, hogy majd onnan felvigyem a hálószobámba.

Hercegh Kriszpin

 Nem mások véleménye az ami vezérel, inkább önvédelem. A praxisomnak sem tesz jót ha alig az ideköltözésem után már a pletykák kereszttüzébe kerülök. - Igen már megcsináltam. Pipacsokat festettem rá - nézek én is az ablakra de szemem sarkából látom menni készül. Nem tudom tartóztassam-e vagy hagyjam távozni.

Hercegh Kriszpin

 Udvarias volt, illendőn köszönt el, mégis azt hiszem megbántottam. Nem akartam, de a döntéseim által válok azzá aki vagyok, és most úgy döntöttem, hogy elejét veszem a későbbi bajoknak. Szomorúan nézek a férfi és kutyája után, a kirakaton túlra, majd átfordítom a táblát és bezárok. Előszedem a lapot és Selvával a nyomomban visszavonulok hálószobám rejtekébe.

Fruzsina és Kollégám - zárás

 Csendben figyelem, ahogy kollégám elmagyarázza a lánynak azt, amit már én már gondolatban végigsorjáztam a szerekkel kapcsolatban. Ilyenkor megnyugszom, hogy nem hiába kaptam én meg azt a fránya oklevelet azzal a két betűvel a nevem elé. Míg Fruzsina sorban megiszogatja a gyógyleveket én csak figyelem mi történik. Sosem lehet tudni, két orvos jobb, mint egy. De szerencsére semmi sem történik azon kívül, amit előre felvázolt a férfi. A lány szép lassan elalszik, remélem átalussza a nehezét, amíg a csontja összeforr.
 Ezután összeszedem magam és miközben még elbeszélgetünk kollégámmal szép lassan elindulok kifelé. A jókora viking küllemű alak mellett kislánynak tűnök a magam százhatvanegy centijével és ötvennyolc kilójával. Kellemes csevegésünknek azonban ez nem szab gátat. Főleg szakmai dolgok kerülnek szóba, megtudok róla pár információt, ahogy ő is rólam és a patikáról. Azzal a közös kívánsággal válunk el, hogy az általam törött lábbal behozott Fruzsina mielőbbi gyógyulásának egyként örülhessünk, amikor legközelebb találkozunk. A kapun kilépve felpattanok vasparipámra, mely csakhamar hazavisz, ahol már Selva vár rám.

//Köszönöm nektek a játékot //

Sárközi Erik Levente

 A fiatalember, akit fellöktem és, akire rázúdítottam haragom, a tekintetéből ítélve, teljesen hibbantnak tart ebben a pillanatban. Egy premenstruációs szindrómás hárpia viselkedik úgy, ahogyan én ez előbb. Egek, mit tesz az ember leányával a düh, hihetetlen, hogy éppúgy elveszi az eszét, a józan ítélőképességét, akár a vérfarkas kór. Bűnbánón nézek rá eltérő színű szemeimmel és sokkal nyugodtabb hangnemben igyekszem megszólalni. - Ne haragudjon, ma nagyon rossz napom van - megigazítom hajam, mert azt érzem, hogy kissé ziláltnak hat, pedig nem - Ez csak egy könyv, igaz, de most nagyon betalált, ami benne állt - magyarázom és próbálom elvonni az iménti néhány rosszul sikerült perc élét. Nem vagyok olyan jólelkű, mint azt szeretném, amikor elárvultam valami elromlott bennem, mélyen legbelül. Hiába temettem el és igyekszem nap-nap után a kedvesség vagy a gondoskodás fényével beragyogni lelkem sötétségét, néha azonban, minden fojtás ellenére kirobban belőlem, akár a vulkánból a hamu, majd a magma. Ez ma egy ilyen nehéz nap számomra és sajnos közvetett módon azok számára is, akik összefutnak velem. Lásd szegény ifjút itt előttem. - Bocsásson meg... - mondom halkan.

Jeanette

 Szürke őszi nap, sok gondolat kavarog bennem. Legutolsó látogatásomkor a kastélyban átnéztem a bútorokat és unokanővérem éjjeliszekrényében rátaláltam a egy levélre. A dátum szerint az előtt írta, mielőtt azt a végzetesnek bizonyuló idegösszeomlást kapta. Élek a gyanúperrel, hogy a fehér francia borítékban leírtak talán hozzá is járultak. Azóta magammal hordom, de mivel nem az én nevemre szól, ki nem bontotta, hogy megbizonyosodjam igazamról. Míg a falu utcáit rovom ezen gondolkozom, s orromat megcsapja egy jellegzetes illat. Odapillantok de szabad hely csak egy van. - Jó napot! Megengedi, hogy ide üljek? - kérdezem a fiatal lánytól, aki az üres szék mellett foglal helyet.

Jeannette

 Miután engedélyt kapok a lánytól szép nyugodtan lepakolok. Bőrkabátomat és szintén bőrből készült hátizsákomat leteszem magam mellé, majd elfoglalom a szabad széket. Eközben elé odakerül egy illatozó forrócsoki, mely íncsiklandó és látványra sem utolsó. Megkívánom, de mivel az itallapon megpillantom a másik kedvenc italom, ami egy ilyen kellemetlen időben átjár és felmelegíti nem csak a testemet de a lelkemet is. - Három deci forralt bort szeretnék kérni. Köszönöm - mondom a kiérkező pincérnek. Kisvártatva megérkezik innivalómmal, mely fűszeres aromájával betölti a léget. Míg kicsit hűl előveszem a levelet, leteszem magam elé és csak nézem. A címzett nevét számomra oly ismerős írás adja tudtomra, hogy szinte fáj rávetnem tekintetem. - Mit tegyek... - suttogom magam elé.

Jeanette

 A mellettem ülő hangjára felkapom fejem. Nagy Szellem, hát kimondtam, amiről azt hittem, hogy gondolom. Lélektükreim ráemelem és szégyen csillan meg bennük. Nem szerettem volna senkit terhelni, erre most akaratom ellenére sikeresen bevontam ezt a lányt, akinek innentől csak kell mondanom valamit. - Csakhogy nem nekem címezték - közlöm szomorkás sutasággal, majd belekortyolok a forralt borba, ami már teljesen ihatóra hűlt. Ízében a gyömbér, a fahéj és a szegfűszeg édes táncot jár. Aromája nyelvem hegyén ered, majd egész lényemet betölti melegségével. - Ne haragudjon, nem szerettem volna megzavarni ezzel - mondom és elteszem a levelet, le egészen a táskám legaljára. Jobban járok, ha továbbküldöm annak, akinek szól és nem gyötröm szívemet azzal, hogy elmélkedem a benne leírt szavakról.

Jeanette

 Néha egy idegen tanácsa többet segít, mint bármi más a világon. Ezért nem haragudtam meg azért, amit mondott. Pár pillanatig nézem még az asztalt, a szép abroszt, rajta a hőálló poharammal, melyben vérvörös italom gőzölög. Kis erőt gyűjtve próbálok meg szóba elegyedni a lánnyal. - Ezen az borús napon nincs is jobb, mint egy lélekmelegítő - nézek forrócsokijára - Dr. Noxen vagyok, ha már így összehozott a jó sorsunk - mutatkozom be kezemet nyújtva a lány felé. Valahonnan ismerős az arca, lehet, hogy jár már a patikában. Egyre többen jönnek és tisztelnek meg bizalmukkal, ami természetesen nagyon jól esik.

Jeanette

 Furcsa kezdetű megismerkedésünk ellenére egészen könnyen folytatódik köztünk a beszélgetés. Megtudom a nevét és kezd rémleni, hogy járt nálam. Kérdése is alátámasztja ezt a feltevésemet. - Igen és orvos is vagyok, nem csak patikáriusnő - mesélem a lánynak - Jól emlékszem, hogy nemrég járt nálam? - érdeklődöm őszinte kíváncsisággal, hiszen ha már tényleg eljött hozzám, akkor jobban rá szeretnék látni a helyzetére. közben ismét iszom egy keveset a borból, mely már kezd elhüledezni. Ha volna nálam pálca most egy kis mágiát használnék, hogy újra felmelegítsem.

Fruzsina
A patikában délután

 Rendezgetem a száradó fűszereket, közben dudorászok, szokás szerint. Ma egészen produktív napom volt eddig. Sikerült odafenn kitakarítanom, összedobtam egy gyors milánóit, hogy legyen bőven ennivalóm. Igen, ilyenkor napokig szoktam enni, amit főztem.
 

Fruzsina

 Úgy elrepült az idő a pepecseléssel, hogy teljesen rám is esteledett. Az óra már a tízet is elütötte. Míg az éjszaka sötét leplével ráborult a tájra odakinn, addig idebenn a mécsvilágok fénye egyre nőtt, hogy kompenzáljon és a tökéletes látást ne gátolja semmi a helységben. Ügyes kis bűbáj, azt meg kell hagyni. Már csak a szekrények zárása van hátra, amikor kopogtatnak, ám a szabad kiáltásomra senki sem jön be, így odalépek az ajtóhoz, s meglátom a lányt, akinek törött lábát sínbe tettem és őt motoromon a kastélyba vittem. - Szervusz! Hogy van a lábad és mi járatban vagy idekinn ilyen késői órán? -kérdem miközben mosolyogva ajtót nyitok neki, mert ahogy látom mindkét keze tele van. Élek a gyanúperrel, hogy ennyire későn már nem szabadna itt lennie, ám egyelőre ezért szemrehányást nem teszek neki, hiszen lehet engedéllyel jött el.

Fruzsina

 A kezében ezek szerint valami saját készítésű sütemény rejlik. Mivel nem vagyok egy alakjára ügyelő modell és amikor modellkedtem sem koplaltam, most örömmel veszem el tőle el a tálcát és indulok meg az asztal felé, hogy letegyem rá. - Nem kell megköszönnöd - mondom felé fordulva - Segítettem, ahogy bárki megtette volna - sütöm le szemeim, mert bár az volna a természetes, hogy mindenki úgy járjon el, ahogy én, mégis tudom, hogy ez nem így van, mert az emberek bajba jutott táraik mellett. No de félre a rebellis gondolatokkal, hisz vár a süti. - Örülök, hogy jól vagy, és mond csak illene a sütihez a kakaó habbal? - érdeklődve, mert ha igennel felel azt elkészítem én.

Fruzsina

 Amikor kiderül, hogy csokis muffint hozott rögvest felcsillant a szemem, s bár én már sokkal bonyolultabb édességeket is készítettem most úgy megörültem ennek, hogy azon morfondíroztam mivel dobhatom még fel, hogy mennyei legyen az élmény. - Akkor mennyünk fel, gyere - veszem kezembe a tálcát, majd elindultam az emeletre vezető lépcsősor felé. - Jól sejtem, hogy erről a kis hálaútról nem sokan tudnak a kastélyban? - nézek rá hamiskás mosollyal, hiszen magam is a renitens és deviáns diákok közé tartoztam, aki sokszor járt olyan úton, mely nem volt mindig egyenes.

Fruzsina

Tudtam én, hogy éjnek idején nem szabályos itt lennie. Csodálkoztam volna, ha nincs igazam, azonban nem kellett csalódnom, mert bevallotta, hogy senki sem tudja merre jár. - Mikor indultál? - kérdezem amikor már felértünk a harmadik emeletre - Jobban járunk, ha írok neked egy kikérőt és itt maradsz - mondom, majd leteszem a pultra a tálcát, leveszem a papírt róla. Ezután a konyhaszekrényből előszedek egy pipacsos és egy levendulás bögrét valamint a fahéjat, a szóráshoz. - Ülj le nyugodtan - mutatok az egyik székre. A tejet és a habot a hűtőből bányászom elő és nekilátok a kakaó elkészítésének.

Fruzsina

 Szavaira magamban jót nevetek. Miért hiszi vajon azt, hogy leszidom? Ennyire én azért nem vagyok kőszívű és rideg. Ha bemószerolnám, ugyan mit érnék vele? Semmit, így inkább azzal törődöm, hogy ne hagyjam visszaporoszkálni késő éjjel. - Tessék, igyunk arra, hogy máskor nem kószálsz ilyenkor - teszem elé a levendulás bögrét, benne az illatozó, habos fahéj szórású kakaót és egy tányéron két muffint. - Halljam, kinek címezzem majd azt a levelet? - kérdezem és elhelyezkedek vele szemben magam elé húzva a pipacsos csöbröt. Ekkor macskám Selva jön elő a hálóból és a lány lábához dörgölőzik.

Fruzsina

 Az ígéretek csak akkor tarthatók, ha az ember megfontolja megszegésük következményeit. Minden tettünknek van utóhatása, így annak is, hogy most kiszökött, még ha a szándék, amiért tette jó is. - Holnap reggel, amikor hazaengedlek magaddal viszed a levelet, amiben magyarázatot fog kapni a házvezetőd - nézek rá és szememben nővéri szigor csillan, közben beleharapok a süteménybe, ami nem épp édes, ám pont emiatt finom - A rendelőben egy szinttel alattunk, a kék szobában fogsz aludni - közlöm - Szólj ha fáradt vagy és lemegyünk - ismét egy adag kakaót veszek magamhoz így a két íz keveredése megnyugtatóan kellemes élményt nyújt.

Fruzsina

 Már az előbb is láttam rajta, hogy fáradt és ezt most szavaival is alátámasztja. Teljesen érthető, hiszen frissen forrt csonttal, cipekedve jött el ideáig. - Jól van akkor menjünk - invitálom, s miután megitta a kakaót elindulunk a kék szobába - Figyelj, nincs azzal baj, ha néha tilosban jár az ember leánya, csak tudd meddig mehetsz el anélkül, hogy magadat vagy mást bajba kevernél - intem bölcs szavakkal, hiszen nem kicsi már, tudja mi fán terem a felelősségérzet, s úgy hiszem jutott is neki belőle épp elegendő. Miután elszállásoltam és elbúcsúztunk, saját hálószobámba vonultam vissza, ahol ölemben Selvával megírtam azt a bizonyos levelet. A kihágás okaként a lába miatti kontroll vizsgálat elhúzódását jelöltem meg és magamra vállaltam a kastélyon kívül töltött éjszaka bűnét. Olyanért ne szidják, ami nem csak rajta állt.

Hok Olívia

 A patika előtt parkoló motorom mellett álldogálok, szerencsére nem a géppel van konkrétan baj, csak meg kell abrakolnom a vasparipát. Igen, igen ehhez is ért egy méregkeverő gyógyítónő. Blas tanított meg rá, hogyan kell gondját viselni ennek a kezes jószágnak, hogy úgy doromboljon mint múlt éjjel Selva, amikor a mellkasomra fekve, összegömbölyödve aludta az igazak álmát. Meg persze majd fel kell töltenem az elsősegély csomagot melyet legutóbb Fruzsina ápolásakor dézsmáltam meg. De az várhat, első a szolgálat, vagyis az etetés. Ha nem megy a szekér nem jut el oda a segély ahová igyekeznie kell. Az idő kellemes, ezért ma fekete kötényruha, alatta borvörös harisnya és ugyanolyan színű vékony pulóver van rajtam, csizmám, mint viseletem, szintén fekete és térdem alá érő bőr, hajam fonatkoszorúja pedig körbeöleli fejem.

Hok Olívia

 A fenevad gyomra tele, engem pedig a büszkeség tölt el, ahogy végignézek a járgányon, az örökségemen, melyet két olyan szerettem is magáénak mondhatott, akik már nem lehetnek velem. Kezem az első nyergen pihen, amikor megérzem, hogy néznek. Hatodik érzéknek hívják ezt a varázstalanok és én úgy hiszem igazuk lehet. Talán a tudatalattink többet érzékel mint mi, s ezt efféle furcsa érzékcsalódásokkal adja tudtunkra. Minden esetre nem adok nagy jelentőséget mindaddig a dolognak, míg a figyelő szempár nyelve meg nem ered. - Köszönöm, jó ezt egy ilyen megrögzötten seprűpárti környezetben hallani - mondom, miközben megfordulok és rápillantok a dicsérő szavak gazdájára. Egy fiatal lány az, vagány, sötét tónusaival kamasz önmagamra emlékeztet, bár én inkább a fűzős romantigoth voltam, pontosítok, mindig is az maradok, csak manapság a praktikuma miatt csak akkor veszek fel fűzőt ha az alkalom úgy kívánja.

Hok Olívia
 
 Elmosolyodom a lány szavain. Nos igen a repüljünk seprűn és üldözzünk labdákat játék nem az én zsánerem, akkor már inkább nézőként egy kézimeccs, vagy ha nekem kell űznöm valamilyen sportot, akkor az az íjászat vagy a korcsolya lenne. - Az unokabátyám rakta össze a két kezével és 750 köbcentis az én drágaságom - mesélem némi nosztalgiával egybeolvadt büszkeséggel. - Talán a legjobban egy régi BMV R75-ösre hasonlít - folytatom paripám bemutatását, mintha egy arab telivér lenne.

Hok Olívia

 Híve vagyok a magázódásnak, mert azt gondolom ezzel adják meg egymásnak a felek a kellő tiszteletet, ezt a magyarban könnyű el is különíteni, ám más nyelvekkel nem ilyen egyszerű a helyzet. Általában hamar megengedem, hogy tegezzenek, de azért nem elsőre és nem mindenkinek. Minden esetre elengedem a fülem mögött a lány nyelvbotlását, s inkább arra figyelek amit utána mond. - Sajnos már elhunyt, de róla, Charonusról, mindig eszembe jut - nézek kicsit nehéz szívvel a gépre. - Nem, nincs megbűvölve, teljesen hagyományos - magyarázom és felötlik bennem, hogy lehet nem ártana azzá tennem, bár az valahol talán szentségtörés volna.

Hok Olívia

 Biccent a szavakra, melyekkel a lány érzéseit kifejezi. De neki is jobban esik hogy a névre terelődött a szó. Kicsit ironikus egy hagyatékot pont a holtak révészéről elnevezni, de ez náluk már csak így megy, ahogy Temit a legkeserűbb növényről az ürömről elnevezni is náluk nem furcsa. - Nem tartasz fel, ha így volna már tudtodra adtam volna - közlöm nemes egyszerűséggel a tényt - Gyere közelebb és akkor jobban megnézheted magadnak! - hívom át az út túloldaláról Charonus csodálóját - Mióta szereted ennyire a motorokat? Neked is van netán? - érdeklődöm, mert kíváncsivá tett, hogy egy ilyen fiatal lány miképp vonzódhat az ilyen jó vágású vasszörnyekhez.

Hok Olívia

 Közelebb merészkedve a lány felel kérdéseimre miközben igen hozzáértő ábrándos-vágyódó szemmel nézegeti életem legmegbízhatóbb pasiját, aki mindig stabil és megbízható. Furcsa, de nekem nem esik nehezemre, hogy lelket lássak a több ember számára lelketlenbe. A Nagy Szellem Ataksak nagyi szerint mindenben ott lakozik. És én szinte látni vélem ezt, így a motor fémszerkezetében én egy jó kiállású férfit energiáját érzem. - Legelőször én csak utas voltam, később az unokatestvéreim tanítottak meg vezetni - mesélem ahogy helyt adok a nézelődőnek - Ha szeretnéd elviszlek egy körre...Kedves?...- ajánlom fel neki egyúttal tudakolva meg nevét, s eltérő színű szemeimmel fürkészni kezdem. Van benne valami visszahúzódás, amit öltözete és kisugárzása lázadásával palástol, legalábbis ezt olvasom ki belőle.

Boldog éjfélt!

Hok Olívia

 Látom meglepte ajánlatom. Megértem, hiszen egy idegen nem sűrűn szokta felajánlani, hogy elvisz egy körre magával valakit, de ártó szándék bennem nincsen. Sosem volt, nem is lesz, legalábbis a hozzá hasonló lányok iránt egyáltalán. - Komolyan, gyere fel ide, a hátsó ülésre, kapaszkodj meg jó erősen a fogantyúba és a lábad úgy támaszd meg, hogy ne érjen a kipufogóhoz, mert az forró lesz- vezetem elé vasparipámat, majd megvárom míg elrendezkedik, s közben mindkettőnkre bukósisak, könyök, térd és gerincprotektor bűbájt vetek frissen visszakapott pálcám, Poena segítségével. A varázslat hatása láthatatlan és érezni sem igazán lehet, de a védelem melyet biztosít elengedhetetlen. Ezután magam is elhelyezkedem előtte és hátra szólok vállam felett. - Lassan fogok menni míg ki nem érünk a faluból, ott aztán kicsit beletaposok. Ha bármi gond van, csak érintsd meg a vállam és azonnal megállunk! Rendben?! - sorolom az intelmeket, majd életet lehelek Charonusba, s révészem hátán óvatosan kigurulunk az úttestre.

Liam

 Ahogy látom zavarba hoztam még így is, hogy nem kurjantva firtattam, mint egy tapló, hogy...áh, mindegy, hagyjuk. Minden esetre azt, amit gondolok ezzel kapcsolatban lehet jobb volna még most az elején tisztázni, hiszen ez meghatározhatja későbbi kapcsolatunk milyenségét. - Értem már miért nem reagáltál arra, ahogy rád néztem az edzéskor... - fogok bele mondandómba olyan halkan, hogy tényleg csak ő hallhassa meg - Bevallom vonzódtam hozzád, de tiszteletben tartalak annyira, hogy ezt most az egyszer közlöm és ezután többé  sohasem fogom a tudtodra adni semmilyen formában - folytatom még mindig fojtott hangon, mert az én arcomat is kezdi elönteni a pír, ahogy arra gondolok mi lett volna ha erősebben próbálkozom. Közben kicsit tovább haladunk, de a képek jelen pillanatban nem tudják lekötni figyelmemet. Pillantásommal hol a férfit, hol pezsgős poharam ürültét követem nyomon, mert bizony, hogy ezeket a szavakat kipergessem ajkaimon meg-meg kellett nedvesítenem, s így az italból alig maradt már egy kortyra való. Szerencsére jön egy pincér, aki tálcájával a társaság közt körbejár és innivalókat kínál. Elveszek egy új poharat, melyben szintén pezsgő, de vörös fajta van és a majdnem üres poharat átadom neki. Biccent és továbbáll. Várok, nem tudom szavaimnak mekkora súlya volt és mit szűrt le ezekből Liam, de azt hiszem még valamit hozzá kell tennem. - Számomra ugyanolyan értékes ember maradsz, akivel szeretnék jóban lenni és ha nem riasztott el a legutóbbi fejtörésem, (utalok itt a homlokom jobb oldalán lévő kis hegre) akkor tanulni tőled - nézek immár egészen egyenesen rá, s kíváncsian-félve-szégyenkezve butaságom és vakságom miatt várom mit felel.

Hok Olívia

 Kérdésére a bűbájjal kapcsolatban csak bólintok, nem kell ezt ragozni, védtelenül senki nem ül nyeregbe, csak az, aki vakmerőn-botoran vállalja annak veszélyét, hogy adott esetben felcsavarodhat a következő fára, és abba ugyebár csúnyán bele is lehet halni többek közt. De mi nem ilyenek vagyunk, rajtunk ott a védelem és már gurulunk is kifelé a bolt elől. Az úton benn a faluban olyan harminccal araszolok, a kanyaroknál finoman döntök, hiszen azért mögöttem ül utasom, kinek első motorozós élménye rajtam áll vagy bukik. Egy életre bele lehet szeretni ebbe a szabadságba, melyet a gép adhat, de örökre el is mehet a kedv, ha negatív érzések társulnak hozzá. Ezért ügyelek minden mozdulatra.