Jonathan Gerhard Van den Bergh

Nevek és nevek, egyik sem mond semmit és még több a fele hátra van a teremnek... Felsóhajtok, legalább, ha emlékeznék milyen okból kapott díjat az, de pechemre elfelejtettem. Szóval marad, hogy mindet megnézem. Erre fog elmenni félnapom, már, ha meg nem unom és hagyom itt az egészet. Ami nem is tűnik olyan rossz ötletnek. Rá kérdezek nagynénémnél még egyszer mért kapta és legközelebb könnyebb dolgom lesz. Bár ez egyben azt jelenti, hogy vissza kell jönnöm ide, ami kicsit sem vonz.
Végül egy vitrin átnézése után a maradás mellett döntök, olyan mindegy már úgy is. Ezt elhatározva a következő tárolóhoz lépek. Enyhe érdektelenséggel futom át az ismeretlen emberek neveit. Még mindig nem látom, amit keresek, kezd kicsit unalmas lenni...
Szinte be se fejezem a gondolatot hátulról megszólítanak. Halvány érdeklődéssel fordulok meg a belépéskor látott srác az. Meglep az érdeklődése, még sosem beszéltünk. Bár így jobban megnézve ismerős, talán a klubhelyiségben láthattam. Mindenesetre mosolyt varázsolok az arcom mielőtt válaszolok.
-Igen.
Egyelőre nem gondolom, hogy meg kellene osztanom vele bármit is, de mivel udvarias nem leszek bunkó. Ha annyira csevegni akar, akkor pár percre felfüggesztem az unalmas olvasgatást, legalább pihen a szemem kicsit.

Andrej Scotti
Outfit

Van vajon lépcsőzőgép a teremben? Amikor legutóbb ott jártam elfelejtettem megnézi, de azt mondták minden van, szóval lennie kell...
Céltudatos léptekkel szelem át a kastélyt, mióta először elmentem edzeni azóta kedvelem a helyet. Eddig pár alkalommal voltam itt és mindig felfedeztem valami érdekes újdonságot, ami megfelelő változatosságot hozott a sport tevékenységembe. A lépcsőzőgépről is az egyik lánytól hallottam, aki esküszik rá, hogy milyen jó. Ez alapján feltételezem az iskolában is van ilyen gép, ellenkező esetben lesz bennem egy kisebb csalódás. Ahogy a gondolat végére érek belépek a terembe. Rövid nézelődés után elsőre nem találom a kereset eszközt, ezért elindulok körül nézni. Néhány percre megállok a focizóknál, nem értem mi jó van abban, hogy egy labdát kergetnek. Furcsa mugli sport...  
Ezután visszatérek az eredeti célomhoz, legalább a fél termet bejárom mire megtalálom, amit keresek. Majd enyhe bosszúsággal veszem tudomásul nincs belőle szabad. Egy sóhajjal megfordulok, előbb láttam a közelben ugróköteleket, amíg várok azok is jók lesznek. Kiveszek a sok közül egy szép fűzöld nyelűt, keresek egy nagy részt üres pontot és elkezdek ugrálni. Eleinte ráérősen, aztán lassan egyre gyorsabban. Végül beállok egy közepesen gyors tempónál.

Andrej Scotti

Az ugrálástól kellemesen kimelegszem, közben pedig átgondolom, hogy mivel folytassam. Innen rálátok a gépre amit kinéztem magamnak, de nem úgy tűnik, hogy mostanában szabad lesz, szóval keresnem kell valami mást. Esetleg futhatnék, mostanában úgy sem voltam. Az itteni pályát még nem próbáltam ki, most legalább van rá alkalmam.  
Még felmerül néhány ötlet bennem, ám végül mindig ide lyukadok ki. Szeretek futni, bár egyelőre nincs kivel, ami kicsit zavar. Persze általában amúgy is egyedül csinálom, de néha jó lenne, ha lenne társaságom.  
Enyhén megrázom a fejem, értelmetlen ilyen dolgokon agyalni. Tempót váltok, kicsit lassabban folytatom. Közben megjelenik egy srác mellettem, vettek rá egy gyors pillantást, nem tűnik ismerősnek, szóval a figyelmem vissza terelődik az előbbi gondolathoz és észre se veszem vissza állok a kezdeti sebességemre. Ez fel sem tűnik, amíg a fiú hozzám nem szól. Halvány érdeklődéssel, kicsit lassítva fordítom felé a tekintetem.
-Neked is szia. Nem zavarsz és úgy is mindjárt megyek.
Beszéd közben megeresztek egy futó mosolyt, végül is egész udvarias. Ugrok még néhányat, aztán tényleg megállok. Oda sétálok az üvegemhez, kortyolok néhányat. Igazándiból nincs rá szükségem, még meg se izzadtam, de a megszokás erős, mindig iszok, ha befejezek valami edzés elemet. Aztán búcsúzóul intek a srácnak és elindulok a pálya irányába, ahogy látom üres, szóval rá érek ott bemelegíteni.

Andrej Scotti

Jót mosolygok a srác zavarán, egész aranyos ahogy elpirul. Reflexből jegyeztem meg csak neki, de úgy tűnik ő komolyan vette.  
-Semmi.
Ezzel én kb. le is tudtam a beszélgetést, még kicsit folytatom az ugrálást, aztán megállok inni. Ezt követően elindulok a pálya irányába, mivel teljesen üres úgy gondolom itt is tudok nyújtani. Megállok a szélén és bemelegítek, közben meglepetten nézem ahogy a fiú is ide jön. Enyhén megemelkedik a szemöldököm, még sem egyedül leszek? Most már felkelti az érdeklődésem, mozgás közben a szemem sarkából oda-oda pillantok. Majd miután befejezem a melegítést, felmérem a kettőnk közti távolságot. Végül rövid gondolkozás után elindulok, nem feltétlen akarok beszélgetni, de sikerült elérnie, hogy foglalkozzak vele. Szóval egy rövid csevejre társulhatok hozzá...
Mivel ő már új kört kezd mire én elindulok, a szokásosnál gyorsabbá teszem a kezdő tempóm. Így pedig viszonylag hamar beszéd távolságba érek, egy félmosoly kíséretében megszólítom.  
-Ha sokat bámészkodsz pofára fogsz esni.
A mondat végére mellé érkezem. Kíváncsian várom, hogy mit reagál, vajon most is elpirul-e. Bár kitudja elküldhet melegebb éghajlatra is.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Hogy gyülekeztet össze ennyi név kevesebb, mint harminc év alatt? Tárolót, tároló után nézek át, bár ahogy haladok előre egyre halványul a szerencsés, rövid megtalálásról szőtt vágy képem. Tényleg itt leszek a délután nagy részében vagy, ha pechem van tovább. Felsóhajtok, ez egy rém meggondolatlan ötlet volt...  
A gondolatommal szinte egy időben megjelenik mellettem a teremben tartózkodó másik diák és felajánlja a segítségét. Hát finoman szólva is meglepődőm, úgy nézek ki, mint aki segítségre szorul? Kell egy kis idő amíg gondolkodom végül bólintok. A segítség itt csak jól jöhet. Rámosolygok a pasira.
-Köszönöm. Veronika Genton-t keresem.
Kétlem, hogy azonnal megtudja mondani a kereset név helyét, de magabiztosnak tűnik, talán tud valami támpontot adni. Az pedig nagy segítség lenne, nincs kedvem órákat itt tölteni. Miközben a válaszra várok, kicsit jobban megnézem. Mestertanoncnak tippelném vagy végzősnek.  

Andrej Scotti

Mire válaszol sikerül felvennem a tempóját, bár kicsit lassabban fut, mint ahogy én szoktam, de egyelőre igazodom hozzá. Így legalább könnyebben megszokom a sima terepet, kicsit furcsa a kastélya környéke után, de értem, hogy mért itt futnak inkább. Sokkal biztonságosabb, lehet én is ide járok majd inkább.
Amikor "visszadobja a labdát" elmosolyodom, nem rossz. Úgy tűnik érti a viccet. Félig felé fordítom a fejem, így egy-egy pillantással a pályát is látom, szóval esélytelen az esés.  
-Úgy nézek ki, mint aki abból mondja?
Így belegondolva nem is emlékszem mikor estem el futás közben utoljára. Belém nevelték, hogy figyeljek, ezért, ha elgondolkozom is robotpilótán figyelek a környezetemre. A mikor folytatja, biccentek, tényleg sok érdekes dolog van a kastélyban. Ezzel együtt az alapján, amit mondott arra következtetek, hogy új diák. Bár biztos, ami biztos rá kérdezek.  
-Nem rég érkeztél?
Elsősnek öregnek néz ki szerintem, szóval vagy tévedek vagy másik iskolából jött. Érdekelne melyikből, de egyelőre nem folytatom a kérdezősködést. Helyettem kérdez ő, mosolyogva bólintok.
-Viszonylag igen.
Ahhoz képest, hogy két-három hete fedeztem fel viszonylag gyakran tévedtem erre. Nincs edzés mániám, de szeretek mozogni és ebben a melegben kint nem lehet megmaradni, szóval marad ez a hely.

Bálint Fruzsina Ingrid
Outfit

Még jó, hogy hétfőn csak ilyen kevés órám van, így nem kell rohannom sehova ebéd után. Azt hiszem olvasni fogok vagy teszek egy sétát a kastélyban, hát, ha felfedezek valami, amit eddig nem.
Jó kedvűen sétálok a nagyterem felé, a kellemes reptan órám volt. Lehet, hogy később repülök még egy kicsit...
Ahogy befordulok a sarkon megakadok a tervezgetésben, mert szürkés füsttel találom szembe magam. Hát itt mi történt? Megigazítom a táskám pántját a vállamon, közben a füstöt figyelem. Nem láttok benne senki és nem hallok semmit. Várok még egy kicsit, aztán vállat vonva elindulok. Persze mielőtt belépek a szürkeségbe előveszem a pálcám, az biztos nem árthat.  
Belépve a füst be nem láttok az orromnál tovább, elfintorodom, ez így nehéz séta lesz. Megteszek néhány lépést, mivel nem ütközőm semmivel kicsit bátrabban indulok tovább.

Sárkányszem kaland
Outfit, Szem
 
Végre lesz valami időjárás változás, a mostani meleg már engem is megviselt. Ma például elsétált mellettem a férfi, akiről azt mondták auror és elkezdtem azon gondolkodni, hogy rajtam, hogy mutatna egy auror jelvény. Persze azzal is jól néznék ki, de ettől még magamat is megleptem egy ilyen értelmetlen gondolattal. Szóval már nagyon esedékes ez a vihar, ami úgy néz ki nem sokára kitör és enyhülést hoz. Akkor pedig majd tudok aludni és a fáradt agyam nem generál ilyen értelmetlen gondolatokat.
Kényelmesen sétálok a bejárati csarnok felé, kihalt minden, nem aggódóm azon, hogy elkapnak. A pillanatnyi fülledt melegben senki sem szívesen megy sehova, majd egy-két óra múlva max. vacsorázni jönnek erre a diákok. Addigra pedig én már nem leszek itt.
Talán esernyőt ragadók és lemegyek a faluba megnézni, hogy keres-e még kisegítőt a csárda, amit említettek nekem. Nem mintha pénzre lenne szükségem, csak kipróbálnám, valószínűleg egy pult mögül is könnyen elbájolnám az embereket. Mondjuk jobban belegondolva azt mondták, hogy az egyik rellonos végzős vezeti, szóval nem kell esőben sétálnom, csak a suliban megkeresnem őt. Hm...talán majd később, most elhelyezem a meglepetést.
A bejárati csarnok, ahogy gondoltam üres. Rövid gondolkozás után elindulok a faliújság mellett, a szélén pont elfér a sárkány szem. Elhelyezem kb. középen, hogy jól látható legyen. Majd egy picit elhátrálok, szerencsére nem esik le. Így kész is vagyok, a kő már csak egy áldozatra vár, akin megnöveszthet valamit.

A sárkányszemem bűbája növekedést okoz annak, aki legközelebb kézbe veszi. Csak óvatosan!

Bálint Fruzsina Ingrid
 
Talán a folyosó felénél lehetek vagy kicsit hátrább, amikor lépteket hallok. Mivel nem tudom merről jön, egy pillanatra megállok. Egy-két pillanat múlva káromkodást üti meg a fülem, szóval nem lépet be a füst be, remek. Tovább indulok, fel sem merül bennem, hogy szólnom kellene arról, hogy itt vagyok. Ennek természetesen következményei lesznek néhány méter után összeütközőm valakivel, a hang alapján egy lánnyal. Enyhén káromkodva lépek egyet hátra. Fel szerencsére nem lökött, de valamibe bevertem a vállam. Oda nyúlok a fájóponthoz és meg dörzsölőm, nem nagy ügy, csak kellemetlen. A kérdésre vágok egy bosszús fintort.
-Nem, jól vagyok.
Teszek egy-két lépést balra, oldalra nyújtott kézzel, majd megállok. Elméletileg így már nem ütközünk, de ezután jobb az óvatosság.
-Balról elmegyek melletted, oké?
Arra nézek a szürkeségben, ahol a csajt sejtem, miközben a választ várom beletúrok a hajamba és hallgatózok. Remélem nem téved erre most más is, nincs kedvem még valakivel így találkozni.

Andrej Scotti

A sejtelmes mosolyra halványan vigyorog megingatom a fejem, egy újabb bohóccal találkoztam. Másra már nem jut időm, mert gyorsít, nekem pedig utol kell érnem. Mellé érve enyhén megemelt szemöldökkel nézek rá. Ezt most mire véljen? Talán nem akar beszélgetni? Akkor csak mondania kellene...
A továbbiakban ezt kizárom, egész jól elcsevegünk. Megerősít abban, hogy új diák. Mivel elég tömören válaszol felkelti az érdeklődésem. Felé fordítom a tekintetem.
-Melyik iskolából jöttél?
Valószínűleg ezt kiakarta hagynia beszélgetésből, de nem igazán érdekel. Ha kíváncsi vagyok valamire, akkor nem érdekel akar-e a másik beszélni róla.
Ezután semlegesebb témára térünk át, az edzőteremhez. Bár ezt elég hamar ki is beszéljük, szóval mondhatni csak egy futószál. A következő kérdésre elmosolyodom.
-Rellonos vagyok. Te?
E kapcsán eszembe jut, hogy elfejetettem bemutatkozni, mivel a futásra figyeltem. Még mindig mosolyogva túl esek rajta.
-Amúgy Melissa vagyok.
Visszafordítom a pálya felé a tekintettem és most én gyorsítok. Így a szokásos tempómba kerülök, ami kifejezetten kellemes az eddigi igazodás után.

Bálint Fruzsina Ingrid
 
Egy rövid francia káromkodással értékelem a kérdést, egyszerűen csak ki kell sétálni belőle... Megigazítom a felsőm mielőtt ténylegesen válaszolnék.
-Csak sétálj át rajta, nem nagy ügy.
Ezután megpróbálom elkerülni, rövid oldalazás után ezt közlöm is vele. A válasza előtt lépteket hallok, remélhetőleg ő a másik irányba ment és nem lesz újabb ütközés. A válaszra elindulok, lassan lépkedek, nincs kedvem egy újabb kék-zöld foltot szerezni.
A következő meglep, valószínűleg ezért válaszolok nyíltan.
-Az alagsor felé. A másik irányba és balra.
Amíg beszélek nem ütközőm akadályba, némiképp magabiztosabban folytatom az utam. Szerencsére majd nem átértem már, ha jól gondolom nem sokára kiérek a szürkeségből. Teszek még néhány lépést, aztán hátra szólok az ismeretlennek. Végül is legalább azt tudja, hogy velem már nem találkozhatsz a füstben.
-Szia.
Kilépek a füstből és felsóhajtok ez borzalmas volt. Gyors léptekkel folytatom a sétám, most már szeretnék a nagyterembe érni.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Újabb meglepetésér, amikor megmondom a nevet összevont szemöldökkel elindul. Egy ideig csak nézem ahogy magabiztosan halad, ilyen nincs, ki ez a srác? Mire egy tárlónyira eltávolodik összeszedem magam és utána sétálok. Elég nehéz elhinni, hogy ő majd néhány perc múlva megmutatja a kereset nevet, de ránézve úgy néz ki, mint aki tudja melyik tárlóhoz kell mennie. Ez érdekes, vajon mennyi időt tölt itt? Talán van valami érdekes ebben a helyben? Bár az is lehet, hogy csak egy újabb fura diák szokás, amiről még nem tudok...
Enyhén lemaradva követem, emiatt nem ütközőm bele, amikor megáll, én pedig a gondolataimba merülve követem. Mielőtt neki sétálnék megszólal, így megállok. Érdeklődve lépek a tárlóhoz. Veronika Genton, hirdeti a jelvényszerűség. Hm...szóval kviddics, ezt jó tudni. Mosolyogva fordulok a pasihoz.
-Köszönöm.
Megnézem a mellette lévő neveket, hátha találok még olyan nevet, amit említett már. Mondjuk már az is jó, hogy Vera nénim megtaláltam... Mielőtt tovább szőném a gondolatot megszólal. Felé fordulok.
-A nagynéném.
A reakcióját meg sem várva vissza fordulok és folytatom az olvasgatást.

Dimi

 Fagyos mosollyal nézek a pasira, ha a süti így lesokkolta vajon mit fog mondani a parfümre? Nem volt olcsó. Bár még szerencséje, hogy nem vettem meg a nyakláncot, amit kinéztem, az tuti megsérült volna. Akkor aztán jól megbánta volna a találkozásunk, mert az még nekem is drága volt, pedig mielőtt eljöttem komoly fájdalomdíjat és egyéb költségekre való anyagi támogatást kaptam búcsúzóul. Hm...azt hiszem élvezni fogom az új illatszer megvételét.
Mindenesetre próbálom nem túlságosan kimutatni, hogy kezd szórakoztatni a helyzet. Finoman megérdeklődöm a nevét. Trump...miért ilyen ismerős ez? Otthon hallhattam, de miért? Politikus vagy befektető személyre gondolnék, de elnézve őt ezt nehéz elhinni. Nos, mindegy, magamban vállat vonok. Csak kellet valami, aminek nevezhetem tovább nem érdekel. Kurtán biccentek a válaszára.
A nyugtatgatásra majdnem elnevetem magam, ez a pasi kész vicc. Kacagás helyett összeszedem a holmim, most már ideje lenni menni, nem érek rá egész nap. Talán, ha helyes férfival kellene időzőm szakítanék rá időt, de így esélytelen. Úgy tűnik nem csak én untam meg ezt, indítványozza távozást, rá mosolygok.
-Persze.
Tisztes távolságban haladok el mellette, aztán hátra se nézve elindulok a bolt felé. Nem kétlem, hogy követ, végül is neki kellemetlenebb lenne, ha eltűnne.

Lora

 Itt senki sem hallotta még, hogy a túlzott aggodalom sem tesz jót? Merlinre, nem is kap levegőt ennyi ember között. Mérgesen utat fúrok magamnak a tömegben, csak próbáljon meg bárki megállítani...
Lorához érve gyorsan elzavarom a körénk gyűlteket, pont elég volt belőlük, a majd nem vízbe fulladás után ne a szárazföldön fulladjon meg. Már látom is a címlapot az egyik pletyka lapban. Gyilkos segítség, ezt aztán nem mosná le magáról a hely.
Úgy tűnik nem csak én gondolom így, mert hamar feloszlik a tömeg, egy-két tétovázó tekintetű ember megáll néhány lépésnyire. Szikrázó tekintettel fordulok feléjük.  
-Nincs jobb dolguk? Menjenek már!
Ennek hatására mindenki eliszkol, enyhe elégedettséggel fordulok a szőkeség felé. Majd ez szinte azonnal aggodalomba megy át, nem fest valami jól. Már éppen kezdenék gondolkozni azon, hogy mégis visszahívok valakit, segítsen az egyik nyugágyhoz vinni, de felém nyújtja a kezét, ezért ez egyelőre elvetem. Megfogom a kezét és lassan elindulunk egyik szememmel a környezetet figyelem másikkal a sárgát. Senki nem közelit meg minket túlzottan, ez valószínűleg az én gyilkos tekintetem hatása. Lora szerencsére van olyan jól, hogy elsétáljon a nyugágyig. Még mindig sápad, de nem úgy tűnik, mintha komoly baja lenne. Biztos csak a sokk, erre a gondolatra visszafordulok az ott hagyott pár irányába. Nem meglepő módon felszívódtak. Egy bosszús sóhajjal visszafordulok, mégis milyen embert nem érdekel, hogy mit tett? Legalább ide jöhettek volna bocsánatot kérni a szöszitől is...
A gondolataimból egy halk köszönöm ráz fel, aggodalommal vegyes bosszúsággal nézek Lorára. Aztán kipréselek magamból egy mosolyt, ez teljesen felesleges volt tőle.
-Jobban vagy?
Kicsit múlt a halott fehérsége, de koránt sem néz ki jól még. Enyhe idegességgel kezdem csavargatni az egyik elszabadult tincsem, nem így képzeltem el a mai napot. Nyugis fürdőzés helyett fuldoklás, hát ez aztán csodás volt... Azt hiszem nem jövök ide többet, ki tudja mik történtek már itt, pocsék a biztonság.
Újból felsóhajtok, bár most inkább a tehetetlenségem miatt, hisz mit tudnék kezdeni egy majd nem megfullad lánnyal? Ránézek a szőkeségre és az ajkamba harapok, végül megszólalok.
-Elmegyek a törülközőkért, egy pillanat és itt vagyok.
Ezzel már el is viharzok, nem akarom sokáig egyedül hagyni.

Adrián
Ruha, Cipő, Frizura

Vajon milyen lesz egy spanyol témájú parti? Vannak elképzeléseim, de érdekelne, hogy a pirosak mit tette középpont. A tánc tűnik a legesélyesebbnek, végül is az kiemelkedő és egy ilyen alkalomhoz tökéletesen passzol. Bár maga az élet stílus is lehetne...hm...túl sok mindent tudok elképzelni, szóval az lesz a legegyszerűbb, ha megnézem. Itt pedig jött a probléma, a partnert. Szerencsére nem kellet keresnem, összetalálkoztam egy ismerős eridonossal aki elhívott. Nos ezzel ez a gond megoldva, a következő a ruha. Néhány órás magazin lapozgatás az adott országból megadta az irányt, hasonlóan hosszú vásárlás után elégedett vagyok. A bulira szerintem időben kezdek el készülődni, de még így is sikerül megcsúsznom. Enyhe bosszúsággal tüzöm fel a hajam és illesztem bele a virágokat, nem gondoltam volna, hogy ilyen macerás megcsinálni ezt, vagy háromszor próbálkoztam mire szép lett. Ezt követően gyorsan cipőt veszek, fújok magamra egy leheletnyi parfümöt, aztán vettek egy utolsó pillantást magamra a tükörben. Az eredmény egész kellemes, a fehér ruha és a viszonylag barna bőröm kontrasztjával, valamint a szőke hajamban lévő vörös rózsával egész jól sikerült megfelelnem a látott képeknek. Most már csak az a kérdés mit szól a partnerem.
Apropó partner, mennem kellene. Ránézek az órára, még nem késtem el, de ha nem indulok el rövidesen elfogok. Sietős léptekkel megyek a megbeszélt helyhez.  
Még egy kanyar és elméletileg ott is vagyok, befordulva már látom is, hogy elkéstem. Elfintorodom, pech... Mielőtt megláthatná az arckifejezésem elmosolyodom. Felé tartva megszemlélem az öltözetét, jobban el sem üthetnénk egymástól. Nem beszéltünk meg semmit, de nem gondoltam arra, hogy talpig feketében fog megjelenni. Nos, késő bánat. Olyan jing-jang-os hatást fogunk kelteni, de ez még érdekes is lehet, szóval nem zavartatom magam ezen az apróságon. Megállok mellette és lesimítom a szoknyám.  
-Szia!
Egy laza mozdulattal megpördülök, aztán érdeklődve nézek rá.
-Nos, megfelelek a témának?
Ha erre azt mondja nem, akkor nem is tudom mi csinálok. Bár kétlem, hogy ez megfog történni, mivel nem ismertem a kultúrát utána néztem, emiatt elég biztos vagyok magamban, de azért nem árt egy kis megerősítés.

Andrej Scotti

A nehézkes válasz hallatán, rövid gondolkodás után eltűnik a mosoly az arcomról. Elgondolkodva bólintok, gyorsan összeszedem az ismereteim az iskoláról. Svájci, kissé zárkózót hely, vannak kiemelkedő tárgyai, nincs tovább képzése...hm...kb. ennyit tudok. Bár tekintve, hogy nem fejezte a mondatot az érdekesebb lehet amiért eljött. Érdeklődve fordítom kicsit jobban felé a fejem.
-Persze. Miért jöttél át?
Nem faggatni akarom, de igazán elárulhatja. Én is átiratkozott vagyok és tudom, hogy nem feltétlen kellemes a váltásról beszélni. Ettől függetlenül jobb elmondani, mint buta pletykákat hagyni szárnyra kelni, ezt a saját tapasztalatomból tudom. Rólam már nem egy érdekes történet van, sőt még több is lesz, ebben biztos vagyok.
Emellett túlesünk a többi szokásos kérdésen. Az Eridonra biccentek, nem lep meg, eddig csak hozzá hasonlóan humoros pirossal találkoztam. Összességében, azt hiszem eddig kedvelem ezt a házat. Ezzel együtt eszembe jut, hogy nem mutatkoztam be, gyorsan korrigálok. A kérdéssel összefont válasz mosolyt csal az arcomra.
-Kb. 2 hónapja vagyok itt. A vizsgák itt is elég gyilkosak, de semmi túl élhetetlen.
Már persze, ha az ember ravasz zöldekkel van körülvéve... Nos, biztos az eridonosoknak is vannak hasonló praktikáik, de kétlem, hogy meg kellene osztani minden tudást egymást közt, főleg az ilyet.
Nem tudom tovább vinni a gondolatot, mert sikerül rosszul lépnem és kibillenek az egyensúlyomból. Felszisszenve állok meg egy pillanatra, lenézve a lábamra nem látom, hogy lenne bármi bajom, a terhelés sem probléma, szóval újra elindulok. Gyorsan még hátra nézek, mire is léphettem rá? Nem kell sokáig keresnem a nagyobbacska kavicsot, kicsit meglepődőm, eddig észre se vettem. Pedig nem egy kört tettünk már.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

A körülötte lévő neveket nem mondanak nekem semmit. Magamban vállat vonok, ez igazából nem számít. Megtaláltam, amit kerestem, szóval elégedett lehetek, ráadásul nem kellett órákat itt töltenem hála a srácnak. Elmosolyodom, szerencsém volt, hogy pont most van itt ő is. Visszaterelem a gondolataim a nagynénémhez. Nem sokat mesélt a kviddicses múltjáról, már nem játszik, szóval ez érthető. De azért érdekelne néhány dolog most már, lehet írok neki...
A pasi kérdése felráz a gondolataimból, felé fordulok. Nem igazán értem, hogy miért feltételezi ezt.
-Nem. Na és te?
Valószínűleg nem lesz a válasz, mert ellenkező esetben tudná, hogy nem játszom, de meguntam a kérdezősködését. Különben sem árt, ha mindkét fél érdeklődik egy beszélgetésben. Mondhatni én csak betartom az alap illemet, amit belém neveltek. Pont úgy ahogy sok mindent mást is.  
Lazán neki támaszkodóm a tárlónak és udvarias érdeklődéssel nézek rá. Mivel megtaláltam, amit keresek, van időm kideríteni, hogy ki ő. Ezzel a céllal elmosolyodom.
-Mellesleg Melissa Von vagyok, örvendek.

Sárkányszem kaland
Petheő-Gönczy Bíboranna

Vettek egy utolsó pillantást a szemre, aztán sarkon fordulok és elindulok a lépcső felé. Azt hiszem vissza megyek a klubterembe egyelőre, esetleg teszek egy kitérőt és felmegyek, hogy az egyik teraszról figyeljem a kibontakozó vihart. Bár egyelőre még csak kicsit besötétedett az ég, szóval még eltartana egy ideig...
A gondolataimból léptek zaja ráz fel, unottan pillantok a hang irányába, fel sem merül bennem, hogy esetleg kapcsolatba hoznak a bűbájos kaviccsal. A szemem egy ismerős vörös hajkoronám állapodik meg, elfintorodom. Merlinre, mért pont ő? Mielőtt észrevehetne megfordulok és a faliújság melletti félig nyitott ajtó mögé bújok. Semmi kedvem ehhez a csajhoz, csak menjen szépen tovább...vagy inkább ismerkedjen össze a szemmel. Gúnyos mosollyal lesek ki a búvóhelyemről, biztos felfog tűnni neki. Már csak az a kérdés meg nézi-e közelebbről. Élvezném, ha végig nézhetném a kavics első áldozatának reakcióját. Türelmetlenül nézem ahogy egyre közeledik, majd a felfedezést. Mégis kibeszél egy kőhöz? Ahj, fog már meg...  
Erre mintha csak meghallotta volna a gondolatom megáll a szem felé nyújtott keze. Magamban káromkodom egy sort és beljebb lépek, így semmit nem láttok, de ő sem lát engem. Elszámolok tízig mielőtt újra kinézek. Remélem közben nem maradok le a változás pillanatairól, kár lenne érte. Nos, úgy tűnik szerencsém van, amikor újra ránézek épp megfogja. Ahogy várható volt a kíváncsiság erősebb volt az óvatosságnál. Megfogta. Győztes, kissé önelégült mosollyal nézem a csajt. Vajon melyik testrésze fog megváltozni?

Adrián

Egy mosollyal reagálok a megjegyzésre, bár olyan, mintha lenne folytatása. Talán meglepte, hogy tényleg megjelentem? Vagy inkább jobban örült volna, ha nem? Bár az is lehet, nincs is folytatás. Feleslegesen agyalok ilyeneken. Inkább kikérem a véleményét, végül is neki csak több fogalma van a témáról, mint nekem. A komoly arcú bólogatásból legalábbis ez jön le, aztán megszólal és tova tűnik az illúzió. Ettől függetlenül újabb mosolyt villantok a bók hatására.
-Köszönöm. Te se panaszkodhatsz.
Gyanítom neki lényegesen kevesebb időbe telt elkészülni. A férfi lét előnyei, se magassarkú, se figyelmet igénylő szoknya. Helyette van más mondjuk...
Elfogadom a felém nyújtott kart, aztán elindulunk az eseményközepébe. Nos, mint ne mondjak kitettek magukért a pirosak. Már az alaphangulat roppant kellemes, bár úgy tűnik a koránérkezők listáját gazdagítjuk. Rajtunk kívül alig egy-két pát látni. Magamban vállat vonok, legalább nem maradunk le semmiről.
A gondolataimból Adrián kérdése ráz fel, meglepetten nézek rá. Hisz rajtam most egy nem túl magas darab van. Pillanatnyi gondolkozás után válaszolok.
-Sok gyakorlás és a női léttel járó tehetség hozzá.
Ezzel, mint a magas, mint a kis felületre választ adtam. Igazából szerintem a gyakorlás a titka, én már lassan három éve tipegek ilyenekben, szóval nem meglepő a magabiztosságom. Az első félévben még alacsony sarkú vagy telitalpú darabokkal szenvedtem, majd szép lassan fejlődtem. Így visszagondolva, az amikor 4-5 évesen anyukám cipőjében botladoztam sokkal élmény telibb volt, most már hiányzik belőle a régi varázs és inkább önbizalom növelőként szolgál. Miközben felidézem a kezdetben valóbénázást a partnerem elvezet az italokhoz.
Érdeklődve tekintek végig a kínálaton, végül megakad a szemem a megspékelt darabokon. Vajon milyen meglepetéssel készültek nekünk?  
A megjegyzésre bólintok, kifejezetten csábít a bájitallal megbólintott verziók kipróbálása.
-Rendben. Kipróbáljuk a bájitalos koktélokat?
Érdeklődve fordítom felé a fejem, megértem, ha ő nem vonzódik hozzájuk, de engem érdekelne.

Sárkányszem kaland
Petheő-Gönczy Bíboranna

Mintha az univerzum nem akarná, hogy ő legyen az áldozat...
Mégis milyen szerencsés, pont most jár erre egy ismerőse. Végén lemaradok a furcsa sárga "növekedéséről". Igazán kár lenne, szívesen megnéztem volna egy kis extrával, ha már a kevesebbet nem értékeli. Így oldalról néz látszik, valaki visszaadta neki a szeretett pöttyeit. Mintha, olyan nagy dolog lett volna nélkülük létezni.  
Amíg én a legutóbbi találkozásunkon gondolkodom, majd az az okozta negatív érzelmeimen gondolkozom. A navinés elzavarja a másik lányt, fél fülel hallgatom a beszélgetésüket, de nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy elzavarja. Hisz pont olyan mogorva, mint velem volt. Bár emiatt felmerül bennem a kérdés, mégis milyen sárga ő? A házáról nem ilyeneket hallani...hm...furcsa. Kitudja, a végén még kiderül, érdemes figyelni rá.  
Elgondolkozva nézem a párost, aztán az egyedül marad vöröskét. Meglepő, hogy ennyire akarja ezt a buta követ, hisz nem tud róla semmit, csak egy szép kavics a külső szemlélő számára. Akkor mégis miért?  
Ahogy egyre közelebb jut hozzá bennem is nő az izgatottság, vajon mi változik majd rajta? Ironikus lenne, ha az arca és azzal együtt a szeplő, de ezt kétlem. Valószínűleg kisebb rész fog változni. Mondjuk a keze vagy az orra, azt hiszem mindegy is. Akármelyik lesz én jót nevetek majd rajta.  
Ekkor mintha csak megérezte volna a befejezett gondolatot végre kézbe veszi. Kíváncsian előrébb lépek. Nos? Hol a változás? Enyhe türelmetlenséggel figyelem a csajt. Eleinte nem történik semmi, aztán megváltozik az arckifejezése. A kétségbeeséséből rájövök, hogy már dolgozik a varázslat, csak a külső jelek váratnak magukra. Öntudatlanul teszek egy újabb lépést előre, így már csak minimálisan vagyok takarásban. Bárki megláthatná a leskelődésem, de nem jön senki egyelőre. Viszont egy hatalmas dördülés után elkezd szakadni az eső, ez elég ahhoz, hogy ijedten összerezzenjek és egy kis időre elfordítsam a tekintem a sárgáról az ablakra. Ömlik a víz, végre, már nem bírtam volna ezt az időt.
Egy-két másodpernyi időjárással való ismerkedés után visszafordítom a fejem. Elkezd változni, kezdetben csigatempóban, aztán egyre gyorsabban. Egy perc múlva pedig megáll a növekedésben. Gúnyos mosollyal nézem ahogy a füléhez kap, pont, mint egy elefánt. Úgy tűnik tényleg hatásos a kő, már megérte elhelyezni. Kíváncsi vagyok a többi, hogy fog teljesíteni. Pár napon belül úgy is kiderül.
A gyengécske segítség kérésre végig nézek rajta. Késő bánat, legközelebb nem fogdos ismeretlen köveket. Elnyomok magamban egy nevetést, igazán komikusan fest, de nem akarom lebuktatni magam. Az igazán megnehezítené a napomat.

Andrej Scotti

Egy újabb titkolózó válasz, ez érdekes, vajon ki a srác és mit nem akar elárulni ennyire? Egyre kíváncsibbá tesz, érdeklődve figyelem a szemem sarkából. Nem úgy néz ki, mint aki folytatni akarná. Már csak az kérdés lenne-e értelme tovább faggatni. Valószínűleg nem, egyelőre hagyom is. Előbb-utóbb mindenképp kifog derülni, szóval most egyszerűen csak élvezem a társaságot.
Ezzel témát is váltunk, a közeledő vizsgákról csak keveset tudok, de ez még így is több az ő tudásánál.  
-Hát nem, de ettől még igazam van.
Visszamosolygok rá, majd fájdalmasan elfintorodom. Rálépek valamire, amit a bokám nem vesz jó néven. Emiatt meg is torpanok, egy ideig csak a lábam próbálgatom. Úgy tűnik nincs baja, szóval lassan elindulok. Aztán újra megállok Andrej kérdésére. Egy félmosollyal reagálok.
-Jól vagyok. Nem hiszem.
Megerősítéskép teszek néhány bokakörzést, már éppen újra ránéznék, jelezvén, hogy tényleg oké. Amikor fájdalom hasít az említett testrészembe.  
-Au!
Abba hagyom a mozgatást és elfintorodom. Na, már csak ez hiányzott. Ránézek a piros srácra és finoman megingatom a fejem.
-Nyugodtan menj tovább, miattam nem kell megállnod.
Megpróbálok rá nehezedni a sérült lábamra, az előbbinél lényegesen kisebb fájdalmat érzékelek. Ez némi reménnyel tölt el, biztos nem nagy dolog.

Ainsley

Sablon kérdéske, sablon beszélgetés... Jobb reggeli programot is eltudtam volna képzelni, de ez van. Nem lehet minden beszélgetés magával ragadó és érdekes, ezekhez úgy sincs erőm ilyen korán. Igazából az lett volna a legtökéletesebb, ha egyedül, békében kocoghatok ahogy szoktam. Mostanában elég új ingerér, a futásból ez igazán kimaradhatna.
A neve elgondolkodtat, kellemes hangzású név, plusz egész ritka. Nos, azt hiszem, ha más nem is, de a keresztneve tetszik benne. Ez már egy pozitív kezdet, csak a folytatás hiányzik. Szerencsére ez is megjelenik, egy alap kérdésben. Enyhén mosolyogva válaszolok.
-A Rellonba. Te?
Kétlem, hogy háztárs, rövid ideje vagyok itt, szóval csak tippelek, de nem zöldnek látszik. A többi házról egyelőre kevés információm van, ezért a találgatás elmarad. Kényelmes tempóban futva várom a választ. Illetve csak tenném ezt, mert lassít. Rövid habozás után követem és enyhe érdeklődéssel fordítom felé a fejem.
-Elfáradtál?
Ha igen, akkor kb. ennyit a beszélgetésről én még futni akarok. Szóval ebben az esetben talán máskor következhet a folytatás.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

A kijelentésre bólintok, jól gondoltam. A kinézetéből látszik, hogy ő az elegánsabb dolgokat kedveli. Valószínűleg úri család feltörekvő csemetéje vagy legalábbis valami hasonló.
A neve elgondolkoztat, miközben kezet fogok vele sebesen jár az agyam. Honnan is ismerős ez a név? Az ajkamba harapok egy pillanatra, aztán elmosolyodom, meg van. Ezzel együtt pedig igazam van, fontos család sarja a pasi. Halvány érdeklődéssel emelem megint rá a tekintetem.
-Van den Bergh miniszter fia, ha jól gondolom.
Majd nem olyan szépen ejtem, mint ő, de azért érződik a különbség itt-ott. Bár angol származásom számítva elégedett vagyok, ha nem mondja ki előbb sokkal tragikusabban mondtam volna ki. Láttam már párszor ezt a nevet, sőt párszor hallottam is, ám ezek elég régen voltam. Mostanában se cikk, se hasonló nincs a miniszterről. Vajon miért?
Ezen elgondolkozom, emiatt enyhén meglep a következő kérdése. Egy pillanatig fontolgatom a választ, végül kitérően felelek.
-Lehetséges. Neked gondolom a terveid között van.
Ez megint nem egy kérdés, de mindegy. Szinte biztos vagyok benne, hogy igazam van.

Andrej Scotti

Elvigyorodom a kérdésre, de válaszolni már nincs lehetőségem. Fájdalom cikázik végig a bal lábamon, feljajdulva állok meg. Ezt követően megpróbálom terhelni, mivel sikerül felbátorodom és nehezebb mozdulatokat teszek. Ez nagy hiba, a bokakörzés iszonyatos fájdalmat okoz, majdnem összecsuklom. Fintorogva a másik lábamra nehezedek, hát ez így érdekes lesz.  
A gyógyítós megjegyzésen elgondolkozom, talán nem ártana megnézetni. Finoman ránehezedek, kicsit jobb. Megpróbálkozom egy lépéssel, ez újabb fintorgásra add okot, de egész tűrhető. Egy mosoly szerűség kíséretében közlöm a sráccal, hogy elmehet. Valószínelég nehéz lesz eljutnom a gyengélkedőre, ám nem megoldhatatlan, szóval mehet a dolgára.
Enyhe meglepettséggel nézek rá, amikor felháborodik. Felesleges ennyire túl reagálni, bár az igaz, hogy jól esik. A szakál pedzegetése pedig külön, magában mosoly fakasztó. Rá mosolygok.
-Köszi és nem.
Fejben megpróbálom végig pörgetni az összes általam ismert gyógyító varázslatot, ami nem sok, mivel én inkább átkokat tanultam meg.... Egyszóval az lesz a legegyszerűbb, ha keresünk egy gyógyított. Nos, még úgy sem jártam az itteni gyengélkedőn, legalább megtudom hol van. Bár remélem nem kell ezentúl gyakran meglátogatnom, kellemetlen lenne most egy pech széria a vizsgák előtt.
Erre mintha csak hallotta volna a gondolatom megszólal Andrej, a kijelentése hallatán felnevetek. Ilyen béna felvidítási próbálkozást.

Andrej Scotti

Gyógyítóvarázslat...eh, nem ártott volna figyelni, amikor vettük, de már késő bánat. Azt hiszem ezután olvasgatok majd a témában, egy-két hasznos ige hasznos lehet. Kár, hogy így jövök rá erre...
Óvatosan ránehezedek a sérült lábamra, tompán lüktet. Azt hiszem néhány pihenővel feltudok sétálni a gyógyítóhoz. Ezt a megállapításom jelzem a piros srácnak, de őt nem érdekli. Elfintorodom egy pillanatra, eddig is megoldottan mindent egyedül nincs szükségem kíséretre egy ilyen buta kis sérülés miatt.  
Ránézek Andrejre, majd felsóhajtok, úgy tűnik feltétlen velem akar maradni. Nos, jó, végül is így könnyebb lesz eljutni a gyengélkedőig. Leküzdőm a büszkeségem és bólintok.
-Rendben, köszönöm.
Finoman belekapaszkodok, próbaképp teszek egy lépést. A fájdalom majdhogynem elhanyagolható, remek. Enyhén elmosolyodom, úgy tűnik jó, hogy makacs a srác és nem az én egom volt a döntő. A kijelentésre a lábamról ráfordítom a tekintetem.
-Rendben.
Remélem ő tudja hol van a gyengélkedő, mert ellenkező esetben érdekes séta lesz ez. Mondjuk nekem a társaság megfelel, ha nem fájna a lábam mondjuk jobban élvezném... Lassan haladunk, óvatosan lépkedek a srácba kapaszkodva. Egyenes terepen egész jól tudok menni, a lépcsőknél viszont érdekes lesz a helyzet.

Sárkányszem kaland
Petheő-Gönczy Bíboranna Music

Hm...vajon mindenkire így hat a kő? A furcsa féregmozgás szerű fetrengést nézve elmerengek a bűvös kavicson. Arról nem érdeklődtem milyen érzés az átváltozás, csak az érdekelt mit tud, majd miután megtudtam, hogy növesztő varázslattal van ellátva fogtam és elhelyeztem. Eredetileg úgy terveztem, mire valaki megtalálja én messze leszek, a pletykákból úgy is megtudtam volna mindent. Erre most premierplánban nézhetem az első áldozatot, egy olyan lány személyében, akit nem kedvelek, összességében elég kedvezőek a fejlemények. Elégedett mosollyal szemlélem a mocorgását, a hatalmas fülek valószínűleg addig kínozzák hordozójukat amíg el nem múlnak, de őszintén szólva lehetett volna rosszabb is. Esetleg a fogai nőnek meg vagy a lábfeje és még van rengeteg sokkal kegyetlenebb verzió, azaz mondhatni kegyesen megúszta. Miközben én elmélkedem ő összeszedi magát némiképp, ellöki magától a szemet. Gúnyosan megingatom a fejem, csak egy újabb áldozatnak kínálta fel. Bár ahogy jönnek vacsorázni a diákok valószínűleg sokat fog még mozogni, a padló nem a legjobb hely neki. Elgondolkozva nézem a követ, talán, ha vissza lebegtetném az eredeti helyére... Ez persze csak azután történhet meg, miután a csaj elment és kétlem, hogy a többiek előtt elsétálva. Nos, nincs mit tenni a kő magára van utalva, majd kiderül mi lesz vele. Arról hallani fogok, ha valaki találkozik vele. Apró elégedett mosollyal nézek ki az ablakon, egyre közelebb a vihar kitörésének időpontja. Ennek hatására hűl a levegő, talán előbb kezdenek el szállingózni az emberek. Ezzel pedig megnőne a kavics esélye a préda szedésre. Mondhatni már a szemem előtt lebeg a következő szalagcím, Meglepő kövek az iskolában! eddig még nem hallottam szemekről szóló pletykát, de ami késik, nem múlik. Egy-két nap és szerintem születni fognak érdekes elméletek.
Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy elhagyom a biztos takarást nyújtó ajtót, az egyik árnyékosabb részről figyelem a vöröskét. Ennek meg is van a hatása észre vesz. A gyengécske segítség kérésre elfintorodom, csak ez hiányzott. Egy pillanatig mérlegelek, végül kíváncsi arccal elindulok felé.
-Mi az?
Két-három lépés távolságban megállok, színpadiasan eltátom a szán.
-Vaó.
Többet nem mondok csak nézem a csajt és lassan elmosolyodom. Közelről nézve még viccesebb a látvány. Ő pedig ezzel fog sétálgatni most, eltakarom a kezemmel a szám, hogy ne nevessek fel. Ezután egy ideig nem lesz szürke kisegér, aki beolvad.

Ombozi Noel
Outfit, Esernyő

Azt hiszem nem tudom elkerülni az esőt, amikor elindultam éppen elállt és úgy tűnt egy ideig nem kezdi újra, de most megint kezd dörögni. Eh, bosszantó, kibírhatná amíg megtalálom a faházat. A több napos nedves időjárástól már így is minden saras, azaz az én cipőm is. Szóval jó lenne, ha legalább nem zivatarban kellene sétálnom. Hiába van nálam esernyő az erdőben esélytelen a használata, egyszóval a fák takarásától függnék...
A gondolataimból egy pocsolya ránt ki, amikor belelépek felfröccsen a víz a lábszáramra. Elfintorodom egy pillanatra, miért is pont ma kell az erdőben keresgélnem? Egy apró sóhajjal tovább indulok, önön hülyeségemtől szenvedek. A rossz idő miatt a kastélyban tartózkodtam, ezt pedig elég hamar eluntam. Emiatt, kapva kaptam a felfedezési lehetőségen, az egyik felsőbb éves mesélt a házról. Nem túl nagy szám, de környezetváltozásnak megfelel. A táskámban van könyv, rajzfüzet, ceruza...stb. Szóval eltudom foglalni magam, aztán ha mindent meguntam vissza megyek. Bár először meg kellene találni a faházat.
Elkezdek felfelé nézelődni, szerintem már elég mélyen járok az erdőben ahhoz, hogy a közelében legyek. A srác azt mondta figyelni kell, akkor könnyen kilehet szúrni. Ez elnézve a tájat annyira nem tűnik hihetőnek, de egy próbát megér. Hm...arra, mintha valami lenne a fán.  
Kikerülök egy nagyobb pocsolyát, aztán visszafordítom a tekintetem. Apró győzedelmes mosollyal szemlélem meg az épületet, nem nagy szám, de elégedett vagyok a megtalálásával. Sietős léptekkel megközelítem a lépcsőt, egyre közelebb a pillanat, amikor leszakad az ég, azt pedig már fedett helyen szeretném megvárni.

Angyalföldi Boróka
Outfit, Manon

Napi egy-két séta nem olyan gyilkos, ha nem esik az eső, akkor még kint sem. De párnap elromlott az idő és nincs sok kedvem ki menni. Manon viszont egyre nyűgösebb, szóval muszáj lesz...
Kinézek az ablakon, most egész tűrhetőnek tűnik az idő. Lenézek a kis kedvencemre, majd egy apró sóhajjal felállok. Akkor menjünk sétálni, ki a sárba. Magamra kapok egy pulcsit, előkeresem a pórázt, aztán a vidáman izgő-mozgó ebre rakom.
-Jól van, jól van. Maradj egy kicsit nyugton.
Egy pillanatra tényleg megáll, ez pedig pont elég ahhoz, hogy rendesen rá rakjam. Gyorsan cipőbe bújok, elkapom a körülöttem rohangáló Manont és elindulok kifele. Eleinte kézben viszem, így egyszerűbb átjutni a klubtermen. Miután üresebb részre érünk leteszem, hagyom hadd menjen, végül is, ezért indultunk el. Sietős léptekkel haladok a kedvencem mögött, kis termete ellenére elég gyors.  
Kiérve a szabadra megállítom, majd rövid habozás után leveszem a pórázt.
-Ne menj messze.
Ezzel elengedem, eleinte a közelemben marad, aztán elindul én pedig lassan sétálva követem. Nem akarom szem elől téveszteni. Nézem az egyre sötétedő tappancsokkal rohanó ebet, még mindig szürreális ez az egész. Kb. két hete találtam, már egész jól összeszoktunk, de még mindig el-el gondolkozom. Sosem gondoltam, hogy így megfog nyerni magának egy négylábú. Előtte furán néztem azokra, akik az állataikhoz beszéltek most pedig én is ezt teszem. Érdekes egy helyzet...

Angyalföldi Boróka

Ahhoz képest mekkora komoly mozgás igénye van. Lassan félórája sétálok Manon után és kezdem unni. Megértem, hogy rég tudtunk kijönni, de ebben a hűvös, nedves időben jobb bent lenni. Különben is miután visszamentünk le kell takarítanom a kis crupom, mert csupa sár már.
Mintha csak meghallotta volna mire gondolok végig fut egy méretes tócsán, egy apró sóhajjal nyugtázom, hogy így nem mehetünk a szobámba. Azaz előtte kell valahol levarázsolnom róla a koszt. Fejben végig futok az ennek megfelelő bűbájokon, bár lehet egyszerűbb lesz, ha egyszerűen valamelyik mosdóban leszedem róla a nagyja sarat, majd miután visszamegyünk a többit. Hm...még meglátom.  
A gondolataimból az ég dördülése szakít ki, összerezzenek. Remek, csak egy újabb vihar hiányzott. Felnézek az égre, úgy néz ki rövidesen esni fog. Nos, ennyit mára a sétából.
-Manon gyere.
A felém rohanó sáros eb láttán enyhe undor fog el, ennyi koszt. Aztán a boldog pofija látva mosolyogva megcsóválom a fejem, egy kis fürdés nem nagy ügy. Már éppen lehajolnék hozzá, amikor elszalad mellettem. Meglepetten fordulok utána, most meg hova megy? Sietős léptekkel követem, úgy látszik az egyik oszlopot nézte ki magának. Egy árnyalatnyival hangosabban utána szólok.
-Manon hozzám!
Még eléggé az elején vagyok az oktatásának, de azért haladunk. Megáll és visszanéz rám, aztán vakkant egyet. Kíváncsian nézek rá, mit találhatott?  
Utolérve őt az oszlop mögött egy ismerős alakot pillantok meg, egy másik zöld lányt. Enyhe értetlenséggel nézek rá.
-Hello.
Hát ő? Miért bujkál? a lábamnál letelepedő ebre fordítom a tekintetem. Mielőtt megint megléphetne lehajolok hozzá és rárakom a pórázt.