Azért okosan.

Leginkább az utolsó XD

Még...

Ivana
újra velem

Nem követtem el nagy hibát, amiért nem mondtam el az igazat, ugye? Mert ennyi történt. Nem hazudtam, csak inkább egy morzsát mondtam el a múltamból, minthogy felfedjem a csúf igazságot. Ahhoz nincs elég közeli kapcsolatunk, bár ebben sem vagyok százszázalékosan biztos. Mostanában miben is vagyok? Még én mondtam Lorinnak - és tisztán emlékszem rá -, hogy azért mert nem tagadta, hogy Payne a családneve, még nem hazudott senkinek, aki azt hitte, csak nem tagadta le a többiek ostobaságát. Így, hogy kiderült, hogy Brightmore, minden sokkal egyszerűbb lett, senki nem meri bántani.
Érzem, ahogy szemöldököm ráncolom, így gyorsan rendezem vonásaimat. Nem bántja Lorint senki. Nem bánthatja senki, amíg vagyok neki, amíg ő van nekem. Végre. Ismét.
- Igen - biccentek egy aprót, majd az újabb megkezdett pizzaszelet felét visszadobom a dobozba. Az elmosogatott holmik közül kikapok egy poharat és megtöltöm vízzel, a felét le is húzom azonnal. Hátat fordítva a pultnak támaszkodom rá. Így nézem végig, ahogy szinte szó nélkül indulsz el a hálószobád felé. A mosoly, ami eddig ékesítette arcomat, fintorba torzul, ahogy tényleg a konyhában hagysz egy szó nélkül. Szemeimet lehunyom, nehogy olyat mondjak vagy tegyek, amit később biztosan megbánok. Jobbommal markolom a pult szélét, annyira, hogy ujjaim vége elfehérednek. Itt hagytál. Volt merszed itt hagyni, és velem még senki nem csinált ilyet. Nem kértél meg, hogy maradjak, nem kértél meg, hogy menjek el. Nem mondtál semmit, csak hátat fordítottál és illegetve tökéletes tested kisétáltál. Elsétáltál tőlem.
Elengedem a pultot, a maradék vizet komótosan kortyolgatva tüntetem el. Sóhajtok egy mélyet, és elindulok a hálószoba felé, hogy felöltözzem. Erre a fordulatra én számítottam a legkevésbé, nem is értem miért, hiszen mindig ez volt. Megtörtént, aminek meg kell, és elváltak útjaink. Mégis, most valahogy jobban... zavar. Igen, zavar.
Belépve a hálószobába rögtön az alsómért nyúlok, amit fel is rántok magamra, de akaratlan rád esik a pillantásom, ahogy csinálod a dolgod a szobában. A nadrágot visszaejtem a padlóra.
- K*rva életbe - motyogom az orrom alatt, és csak remélhetem, hogy nem hallottad meg. Hassal az ágyba vetem magam, egy elbűvölő mosollyal nézek rád, és tárom ki feléd karomat. - Gyere ide - amint tudom, hogy kényelmesen elhelyezkedtél, szinte rögtön elnyom az álom. Még hogy én merítettelek ki téged...

// //

Éjjeli baglyok... *morogabajszaalatt*

Mindenki. Ez egy szar nap.

A hetet is elfogadom.

Anyám szokott jógázni. Én bukfencezni nem tudok, ő meg fejen áll a nappali közepén. Ez a ciki, nem az ebola.

*beesik arccal* Édes f*szom, de tényleg...

Szevasztok!

Háhá! Én végeztem 5-kor! De mintha 3 napot lehúztam volna egyhuzamban -.-

Ez a mottó tetszik. Nagyon is.

Nem jelentkezett érte senki amineknagyonörülök Szóval egyet tippelhetsz, kettőre megmondom.

Már akinek

Aztán ki tudja, lehet odaadom valakinek jókedvből, ha van olyan bátor és ír

Kiscica mindig akar engem

Én cifrábbakat is mondok, mégsem szólsz érte

*beesik arccal*

Holnap dolgozni kell T-T

Kösz!

Miazanyám! Hajnali 2-től? Nem bírnám idegileg ._.

Nem szeretnék vájkálni, de hosszútávon biztos, hogy nem lesz egészséges.

Ne csak hidd, haverom, hanem tudd. Inkább tanulnék

Minek kedvenc tanár, amikor ilyen pöpec mentora van, mint én?

Zippzhar Mária Stella - 2019.06.20. 17:33


Te milyen kis cuki vagy Szeretnéd, ha téged is mentorálnálak?

Azért fas szívunk Dani, mert ittunk - részben -, nem elég?

Kiscica nagyon sok mindenre meg tudlak tanítani ám...

Sárközi poronty

Van az a pillanat, amikor mindent utálsz, semmit nem akarsz, és csak arra vágysz, hogy önmagadat marcangolva megb*szódj valahol. Én is erre vágyom. Még nem jött el a pillanat, hogy elmenjek, még nem jutottam el odáig, hogy feladjam magamat és Őt is. Leginkább Őt. Még nem volt ahhoz erőm és eszem - talán szívem sem -, hogy Lorin és Cath elé álljak és azt mondjam nekik, elmegyek, és nem tudom visszajövök-e valaha. Hogy tálalja ezt az ember a húgának, akit nemrég kapott vissza, fontos közölni, hogy: élve. Egész életemben abban a hitben éltem, hogy halott, igazából nem is létezett, csak egy sírkőre írt név volt. De nem. Ő élt mindvégig, amíg én normális gyerekként az udvarban tengettem a mindennapjaimat, majd beütött a krach és mindennek vége szakadt. Elmebeteg lettem, és akármennyire is szeretnék erre szebb szót találni, sajnos nem tudok. Az vagyok, elfogadtam, a gyógyszerek segítenek, és nagyjából kordában tartanak. A hír miatt majdnem megöltem egy embert, majd egy másik ember segített, hogy még csak megvádolni se tudjanak azzal a gyanújával, hogy egyáltalán jelen voltam akkor. Pedig nemhogy jelen voltam, de én tettem b*ssza meg!
Az ablakpárkányon ülök, az ablak kitárva, a könyv sarkát morzsolgatom, miközben a gondolatok csak úgy száguldoznak a fejemben. Holnap lesz az egésznek a napja. Minél tovább vagyok itt, annál több az esélye, hogy összefutok vele, és arra nem vagyok felkészülve. Úgy mozgok már így is a folyosókon, mint egy szellem, mint egy nem kívánatos személy, ha lehet nem húznám ennél tovább. Ma összepakolok, holnap pedig már a cuccokkal állítok be Cath-hez, hogy elmegyek. A nemrég történekre tekintettel elfogja fogadni, ebben biztos vagyok, itt Lorin a neccesebb. Vajon tudja, hogy miért járok Olaszországba? Cath biztos nem mondta el neki, ahogy én sem, így csak remélhetem, hogy elhiszi; egy barátommal találkozom, legyen elég ennyi.
Üveges tekintetemet emelem a hozzám szólóra. Ismerős, de valahogy nem ugrik be, ki lehet, így ismét kipillantok az ablakon, válaszra sem méltatom. Már azt hinném, hogy elment, mivel egy ideje egyáltalán nem érzem a külvilágot, nem lenne csoda, ha az sem tűnik fel, hogy elment, de nem. Mert ismét megszólal, halandzsázik nekem pár sort, aminek az a lényege, hogy kell neki a szempillám.
Sárközi! Ő Sárközi egyik kölyke, aki természetesen engem talál meg. Még jó, hogy nem az apja jött a szempilláért, jó beszélgetés várt volna rám. Haloványan elmosolyodom a gondolatra, de gyorsan magamhoz térek, és ismét megkeményítem vonásaimat.
- Nagyon éles megfigyelő vagy - szúrom oda félvállról, tekintetem ismét a kinti tájat szuggerálja. Szemhéjamhoz nyúlok, ahol hüvelyk- és mutatóujjam közzé csippentem szempilláimat, majd rántok rajtuk egyet. Elégedetten pillantok a lányra. - Tessék - nyújtom felé őket, remélve, hogy ennyivel letudtuk, és nem kell még a lábszőröm is neki, nincs kedvem vetkőzni.

Isteneeeeeeem! *-*

True love! Ti milyen cukik vagytok együtt

Igen, ironizáltam. Ezért furcsa.

Apropó Thomas; üdvözletét küldi a húgom neked, sok cukisággal.

Ne jegyezd meg, ennél rosszabb vagyok sokkal.

Csak a húgom a cuki, ezt te is tudod

F*ck this shit, I’m out!

Antoinette Myra Blackburn - 2019.06.26. 21:22


Kedvesem?

Santos - július 3. - bah

F*sz módon indultam el, és f*sz módon érkeztem meg, pedig még a hivatalba is beugrottam - meglepő módon időben - idő előtt, hogy az átjutással ne legyen probléma. Esetemben ez rohadt nagy szó, főleg, hogy hajlamos vagyok elfelejteni azt, mégis milyen kötelezettségekkel jár a tény, miszerint dimágus vagyok. Leadtam a nevemet, meg minden tökömet, ami kellett, aztán elindultam, mégis megállítottak már Olaszországban, hogy szép jó napot! Minimum harminc percet elb*sztam ott, és folyamatosan azon stresszeltem, hogy ne jöjjön ismerős, régi barát, akárki, aki az előbb felsorolt kategóriákba tartozik. Nem találtak fogást, így sűrű bocsánatkérések közepette el lettem engedve, akár egy gyerek a sarokból.
Fáradtan dobom le táskáimat az előtérben, cipőm levételével nem is fáradozok, csak berobbanok a konyhába és töltök magamnak egy pohár whisky-t, amit rögtön el is tüntetek a pohárból. Cigarettámat a szám szegletébe teszem, vörösen izzik fel a parázs a végén, óvatosan, szinte már-már megfontoltan száll a füst a plafon felé. Mennyivel egyszerűbb lenne nekem is, ha csak elmennék a f*szba innen...
Gyönyörű gondolataimat a kapucsengő visítása zavarja meg. Az órára nézek, és szinte biztos vagyok abban, hogy a szomszéd néni hozza megint a süteményét, amit mindig megkapok, ha jövök. Gondolkodás, és beszéd nélkül nyitom ki a kaput, hogy a néni betotyorásszon - mert csak azt tud -, az ajtót is kitárom neki, hogy feleslegesen ne kelljen kopognia, majd a konyhába megyek még egy körért. Amint meghallom a lépteket mosolyogva kiabálok ki neki.
- A konyhába jöjjön be! - háttal az ajtónak öntöm ki a következő adagomat, mélyet szívok cigarettámból, Cortez pedig furcsa, puffogó hangokat ad ki, de leintem, hogy hagyja abba. A nénivel már találkozott, ne legyen paraszt, különben soha többet nem kapunk sütit, és azt nem tudnám elviselni. Ez az egyik olyan dolog, amiért megéri idejárni.

Santos - július 3. - my blood run cold - bah

Már a tudat sokat segít a lelkiállapotomon, hogy Olaszországban vagyok. Kihasználom ezt a pár napot, Salvatore-nak még nem érzem, hogy szólnom kell, és amíg nem lesz rá okom, nem is fogok. Vagyis... lenne rá okom már most? Nyugodtabb vagyok, mint amikor eljöttem, de ez még nem az igazi. Nehezen tartom magam, mint mindig, de ez most más. Nem dühnek mondanám, nem pániknak, inkább csalódott vagyok. Igen, ez a legjobb szó rá. Ismét csalódtam egy olyan személyben, akit közel engedtem magamhoz. Valahogy mindig ez van, de ez most mégis más. Ivana...
Megszólal a hátam mögött. A pohárra rászorítok, és meredten bámulok magam elé. Meg sem merek mozdulni. Nem lehet itt. Honnan tudja? Miért van itt? Nem lehet itt. Egyszerűen lehetetlen, senki nem tudja, hogy ez a ház hol van Salvatore-on kívül, ő pedig biztos nem mondta el. Egyszerűen képtelenség, hogy itt legyen. Beszedtem volna valamit, csak nem emlékszek rá? Több whisky-t ittam, mint kellett volna? Az üvegre sandítok óvatosan, de még mindig nem mozdulok meg, és meglepődve konstatálom, hogy több, mint a fele hiányzik az italnak. Ennyit megittam már, vagy alapból kevesebb volt benne? Meredten állok és bámulok magam elé, nem merek megfordulni. Cortez folyamatosan fújtat, végül csak a nyakamban köt ki, ahová kissé karmait is belemélyeszti. Most az egyszer örülök neki, segít magamhoz térni.
Lassan, mintha egy kib*szott lassított felvétel lennék fordulok hátra, poharamat még mindig markolom. A szívem olyan hevesen ver, hogy félő kiszakítja bordáimat és szegycsontomat, majd távozik a helyszínről. A szemem elé táruló látvány pedig tényleg Ivanat adja vissza. Akaratlan a már gömbölyödő hasára esik pillantásom, és hirtelen elfogy a levegőm. Gyorsan kapok utána, egy köhögésszerű hagyja el ajkaimat.
- Mit keresel itt? - sziszegem felé, tekintetem visszavezetem arcára. Annyira más. Mintha kivirult volna, mintha egy más nő ülne velem szemben. Vajon velem is ilyen volt? Én tudtam ilyen boldogságot csempészni a mindennapjaiba? Elég voltam?
- Menj el, Ivana.

Santos - július 3. - my blood run cold - bah

Ahogy eddig meredten bámultam az előttem elterülő pultot, most ugyanígy bámulom az előttem ülő nőt. Ivana. Miért jöttél ide? Miért kell itt lenned? Miért nem tudsz elengedni, amikor ez volt a terv? Ezért sétáltál el egyetlen szó nélkül, nem? Ezért hagytál ott válaszok nélkül azon a k*rva padon. Ezért tartod meg a szíved alatt fejlődő magzatot, akit egy másik férfi nemzett neked. Akkor miért vagy itt?
Ezek a kérdések forognak a fejemben, miközben válaszolsz - legalább erre - a feltett kérdésre. Arcom semleges marad, és hálát adok Merlinnek, amiért ilyen jól tartom a hűvös, nemtörődöm énemet. Az évek sokat segítettek megedződni, és ez most válik csak igazán a hasznommá, tekintve, hogy legszívesebben magamhoz ölelnélek és soha nem engednélek el. Hogy csókolnálak mindenhol ahol csak érlek, hogy magamévá tennélek azon a kib*szott pulton, ahol az előbb még a whisky-t akartam magamnak tölteni öntudatlanságig.
- Jöttem inni, verekedni, drogozni és felejteni - horkanok fel a végén egy kicsit, amiért ennyire hirtelen és őszintén vágtam arcodba a tényeket és az igazságot. Miért is hazudnék? Miért hazudnék neked? - Leginkább azt, hogy ne bántsak senkit - folytatom higgadtabban, hangomat elmélyítem, de inkább már suttogásba megy át az utolsó pár szó, ahogy tekintetemet a tiédbe fúrom jelentőségteljesen, csak remélve, hogy megérted.
- Nem nőttek túl rajtam, Ivana - mély levegő. Hangom így is megremeg, ahogy érzem; démonjaim felébredtek és nem szándékozzák abbahagyni a motoszkálást, a megfelelő alkalom keresését a kitörésre. Gusztustalan. - Beterítettek, és az, hogy egy olyan magzatot hordasz a testedben, amihez nekem semmi közöm felőröl! - csattanok fel ingerülten és már nem akarom magam visszafogni. Azt akarom, hogy megérts, azt akarom, hogy elfogadd az én álláspontom, hogy azt mondd, rendben, akkor vége van, és együtt, évek múltán az én gyerekemet fogod a szíved alatt hordani.
- Miféle gyerekért? - pattannak ki szemeim, pupilláimmal együtt, ahogy a földről ismét rád nézek. - Ez k*vára nem vicces, és ha tényleg csak ezért jöttél, akkor arra van az ajtó, amerről bejöttél - mutatok a kijárat felé, ismét hátat fordítok neked, és a pohárral már nem bajlódva az üveg nyakát markolom meg.