Te csak ne aggódj Ivanaért és értem

Ivana
újra velem

Hátam fájdalma mosolyodtól, érintésedtől egycsapásra elmúlik. Könnyedén cipellek magammal mindenhova, könnyedén emelgetlek, mert ilyenkor - melletted - a fájdalom elszégyelli magát és eltűnik. Majdnem. Érzem és tudom, hogy ott van, de annyira más érzelmek dominálnak ilyenkor, Ivana, hogy a fájdalom elenyésző.
Óvatosan felnevetek, kicsit erősebben harapok alsó ajkadba, amikor karjaid nyakam köré fonod. Szeretem ezt. Szeretlek érezni, szeretem érezni, hogy vágysz rám, hogy akarsz.
- Reméltem, hogy tényleg nem állsz neki főzni - nevetek fel vidáman, ellépek tőled, pár centit, hogy szemedbe nézhessek. - Tökéletes lesz - intek egyet kezemmel, cigarettám száll felénk könnyedén. Kiveszek belőle egy szálat, szám szegletébe dugom azt, ujjammal pillanatok alatt meggyújtom. Kicsit hunyorogva nézek rád, ahogy cigarettám füstje száll a plafon felé. Lassan, óvatosan, megfontoltan, ahogy nekem kell bánnom veled. Ironikus.
- Elviszlek randizni - mosolyodom el féloldalasan. - De addig is - pillantok körbe gyorsan a konyhában. - Nincs véletlenül nyers húsod? - emelem meg feléd egyik szemöldököm kérdőn, arcomon halálos komolysággal. Ha valaki kitalálja miért kell, és elküldi nekem, kap egy éjszakát velem. Természetesen velem jött, nem lehetek elég biztos a dolgomban, amióta egy Payne beházasodott a Brightmore családba, ő pedig mindent tud, mindent lát. Ha már eljött idáig, legalább kapjon valamit, bár azt hozzá kell tennem, hogy senki nem hívta. Felszálltam a vonatra és simán jött velem. Istenem! Nők...

Ivana
újra velem - Niamey

- Még szerencse - sóhajtok egy drámait, szemeimet is lehunyom. - Meglepődnél mik vannak a fejemben - csókolom meg nyakadat, majd vállad minden pontját, amit csak érek, mielőtt elhajolnál, hogy beállítsd a sütőt. Szemtelen és csillogó szemekkel nézek végig testeden, különböző pontokon időzik tovább tekintetem, ahogy azt illene, elégedett mosollyal fogadom, ahogy visszatérsz hozzám.
Kérdésedre csak megrázom a fejem. Ennek mindegy mit kap, csak kapjon valamit. Engedelmesen ellépek előled, hogy letudj szállni a pultról, közben egy intéssel kitárom a legközelebbi nagyobb ablakot. Méreteit elnézve befér, és remélhetőleg te sem kapsz majd szívinfarktust, mert - akármilyen hihetetlen -, eddig eszembe sem jutott, hogy te még nem találkoztál az én drága Niamey-emmel. Az istenért sem mondanám ki, de nem gondoltam volna, hogy életem két legfontosabb nője egyszer találkozik. Előbb vagy utóbb ennek is el kellett jönnie.
- Ne ijedj meg - követlek, majd óvatosan helyezem tenyereimet füleidre, haloványan elmosolyodom, lágyan megcsókolom nyakszirtedet, mielőtt elhajolnék és egy nagyot füttyentenék. Pár másodperc múlva Niamey száll le az ablakpárkányra.
- Ivana - suttogom füledbe lágyan. - Bemutatom Niamey-t - elengedlek, hogy csináld tovább a dolgod, végül én huppanok fel a pultra. Nem zavartatva magam gyújtok rá egy cigarettára, mielőtt válaszolnék kérdésedre.
- Olaszországba - hunyom le szemeimet. - Kényelmesen öltözz fel, mert hosszú utunk lesz - pillantok rád hatalmas vigyorral. Mindent elterveztem. Hogy tetszeni fog-e, az kérdéses, de ha részletesebben érdekel, úgyis elmondom. És ezt te is tudod, mert attól még, hogy megtudod, az élmény ugyanakkora marad.

Ivana
újra velem - Niamey

Önfeledten felnevetek reakciódon, ahogy meglátod a madarat. Most nevetek, de ez sokkal rosszabbul is elsülhetett volna, ha például - teszem fel - fejvesztve menekülsz tőlem és Niamey-től is a legmesszebb. Tekintve, hogy te laksz itt, nem hiszem, hogy messze mennél, na meg nem is így ismerem az én mindenemet, de érhetnek meglepetések még engem is. Nevetésem mosollyá szelídül, végig követem lépéseidet és mozdulataidat, ahogy tányéron viszed neki a húst, végül portugálul szólalsz meg. Nem tudhatom mi a célod vele, de hogy Niamey nem érti, az is tuti, nem csoda, hogy fejét ide-oda biccentgeti. Végig mér téged, én pedig önfeledt örömmel nézem végig, ahogy találkoztok.
- Nem fog bántani, Ivana - húzlak magamhoz, ahogy hátrálni kezdesz felém, nyakszirtedbe csókolok. Hagyom, hogy úgy mozdulj, ahogy neked megfelel, állom pillantásodat, mintha az életem múlna rajta. Végül is; nem így van?
Mosolyogva forgatom meg szemeimet, mielőtt válaszolnék. Jobb kezemmel kezdem el birizgálni egy kósza hajtincsedet.
- Ami neked kényelmes, de ha nem az, úgyis segítek levenni - pontosítom mondandóm mormogó hangon. - Motorral - szélesedő mosollyal felelem. Már előttem van a kép, ahogy együtt szeljük a végtelen utakat, erdőkön, mezőkön és falvakon keresztül. Talán - ha lesz annyi energiám - beugrunk meglátogatni Salvatore-t is. Valószínűleg nem lesz, de legalább el tudom neki mondani majd, hogy egyáltalán eszembe ötlött, mint alternatíva.
- Visszatérve Niamey-re - emelem le magam kicsit a pultról, hogy leugorhassak onnan melléd. - Bízol bennem ennyire? - fogom meg kezed, hogy lágy csókot nyomhassak rá, szemeimet még be is hunyom egy pillanatra. Nem kell kimondanom, tudom, hogy tudod mire gondolok. Mindig tudod.

Ivana
újra velem - Niamey

Tudom, hogy nem egyszerű elhinni azt, hogy Niamey nem bánt. Hatalmas állat, ezzel én is tisztában vagyok. De rajtam kívül még senkit nem bántott, azt is azért, hogy én ne bántsak másokat, így egy olyan mély és szoros kötelék alakult ki köztünk, hogy mindenemet rábíznám. Akár az életemet is, mert tudom - és ő is tudja -, hogy feltétel nélkül megbízom benne, és azt is tudom, hogy ő is bennem.
Mosolyogva hallgatom meg, hogy szerinted lovagias vagyok. Kinek mi, ugye. Valószínűleg görcs állhatott a számba, mert, amikor megcsókolsz még mindig mosolygok. Utána is. Most el tudom képzelni, hogy egész életemben mosolyogni fogok, mert tökéletes minden, Ivana, és miattad az. Miattad és érted az.
- Nos - csókolom meg lágyan ajkaidat. - Kívánságod parancs - mormogom ajkaidba, ahogy megcsókollak. Elválunk, én pedig szemtelen módon harapok rá óvatosan alsó ajkadra, mielőtt elindulnék Niamey felé, ám megtorpanok egy pillanatra, ahogy elhangzik telt ajkaidból a "Nem csak ennyire". Meghökkenve állok pár másodpercig előtted, végül ismét elmosolyodom, mint egy kisiskolás. Homlokon csókollak, mint egy első szerelmes, mintha tudnám, hogy mégis milyen érzelmek kavarognak most bennem. Boldog vagyok. Tudom.
Madaram elé érve, kezemet nyújtom felé. Rögtön felemeli a fejét immár a cafatokra szaggatott hústól, értelmes tekintetét rám emeli, hogy rögtön ezután játékosan megcsipkedje kézfejemet.
- Pulchram - mindig közlöm vele, hogy gyönyörű, de néha esküszöm, hogy elhiszem; tudja. Szeme mögém villan, én pedig feléd fordulok, látom, hogy bátortalanul közeledsz felénk.
- Gyere már - lépek hozzád, ujjainkat összefonva vonlak közelebb magamhoz. Hátad mögé lépek, lágyat csókolok nyakadba. - Hajrá fekete mágia hercegnője - suttogom államat válladra téve.

Én megfogadtam, hogy az utolsó részig várok.

Világvége? Jöhet, csak előbb hadd élvezzem ki a húsvéti kaját.

Azt megköszönném. A kaja fontos.

Ivana
újra velem - Niamey

- Majd akkor leszel királynő, ha megkérem a kezed - vonok vállat könnyelműen. Tisztában vagyok azzal, hogy miket ért el az életben a szakterületen, tudom, hogy hányszor meghalhatott volna, mégis jó húzni az agyát. És tudom, hogy tudja; viccelek. Soha nem bántanám szándékosan, nem lennék rá képes, sem fizikailag, sem máshogy, természetesen ez addig áll fenn, amíg én irányítok. Amint ez megszűnik, nem vállalhatok érte garanciát, és már maga a tudat, maga az, hogy ezzel tisztában vagyok, egy gombóccá gyűri a gyomrom.
Gondolatmenetemet direkt megszakítom, hogy végig tudjam nézni bátorságod netovábbját. Elégedett mosollyal csókolok a nyakadba, ahogy ujjaid érintik Niamey tollait. A madár csak elégedetten lehunyja a szemét pár másodpercre, majd amennyire tudja, kitárja szárnyait és óvatosan csapkod kettőt. Ő is üdvözöl téged, és ahogy megfogod a kezem, megszorítom, hogy ne aggódj, nincs mitől tartanod, főleg, amíg melletted vagyok én. És most már Niamey. Halkan felnevetek ténymegállapításodra, szembe fordítalak, homlokomat a tiednek döntöm, közben intek egyet Niamey-nek, hogy mehet. Az rögtön megfogja a nyulat, és isten tudja hova repül. De el. Az ablak szintén egy intéssel bezárul, a függönyök a helyükre kerülnek, ahogy lenniük kell. Csak én láthatlak így, ahogy most, mert csak nekem van ehhez jogom. Eddig Niamey kitakart mindent, de már oda kell figyelnem, hogy az enyém maradjon minden rejtett porcikád, minden rejtett tetoválásod. Mindened.
- Egy madár rezervátumban önkénteskedtem gyerekkoromban - kezdek bele a történetbe. - Niamey fiókaként került hozzánk, rögtön megszerettem, mert olyan volt mint én; magányos - mosolyodom el egy pillanatra, ahogy elveszem homlokomat a tiedről. - Engem osztottak be mellé. Etettem, itattam, foglalkoztam vele, titokban kiengedtem a fél hektáros ketrecéből, hogy szabadon repüljön. Mindig visszajött hozzám - az emlékek seperc alatt rohamozzák meg az agyam, mintha tegnap történt volna. - Kevés volt már neki a hely a reptetőjében, de nem merték kiengedni, mert elég nagyra nőtt, pedig csak másfél éves - kuncogok egyet halkan, ahogy hátamat a falnak döntöm és gyújtom meg cigarettámat zavartalan. - Felkeresett a rezervátumi igazgató és lemeccseltük. Én meg megbeszéltem Mikolával, az igazgatóval és a polgármesterrel, szóval jöhetett. Elfogadott engem, ahogy senki más és segít, tudod, Ivana? Rengeteget segít - szemem elé kerül azonnal a kép, amikor majdnem megöltem Salvatore-t, ha Niamey nem lép közbe. Arcomra ráfagy a mosoly, ajkaim lekonyulnak, ahogy minden kép úgy villan be lelki szemeim elé, mintha tegnap lett volna. Kicsit megrázva a fejem, szívok mélyet cigarettámból és rád tekintek.
- De már nem csak ő van nekem - mosolygok rád őszintén.

Hogy kell kijátszani a kedves Denist?

Ötleteket várok bagolyban!

Jobbat!

Inkább a halál. XDDDDDD

Ivana
újra velem

Mosolygok, pedig még a mondatot sem fejezed be. Ha tudnád, Ivana, hogy márpedig, ha egyszer eljutunk odáig, ha valaha eljutunk odáig, hogy megkérem a kezed, valami botor gyökérség miatt, akkor leszel csak igazán királynő. Elmondhatnám ezt neked és megígérhetném, de mi értelme lenne? Hamis vágyak keltése és olyan dolgok ígérgetése, ami nem csak rajtam múlik? Pedig őszinte leszek; előttem van, ahogy hófehér ruhában felém sétálsz.
És most életem egy olyan nőjét ismerted meg, aki nem elég, hogy nem beszél vissza, de sokkal többet jelent nekem bárkinél. Amikor még nem volt Payne, amikor nem volt Lorin, ő volt nekem az egyetlen, aki segített túlélni. Szó szerint is érthető, nem véletlen éktelenkedik - már behegesedett – három karomnyom a jobb lapockámon. Zseniális a madár.
Szemtelen mosollyal tartom a tekinteted, szinte magamhoz láncollak már. Ha lehetséges lenne, ha akarnád, már csak az enyém lennél, senki más rád sem nézhetne, amikor én azt meg nem engedem neki. Ha megengedem, akkor is halál fia.
- Az ördögöm is te vagy – nyúlok csípődhöz, ahogy mozdulsz felém. Magamhoz rántalak, ajkaidba motyogom szavaimat, kezemet engedelmesen teszem arrébb. Mosollyal ajkaimon érzem meg fogaid alsóajkamon, kényszeresen vágyom rád, és az érintésedre, mert félő, ha megszakad ez az egész, elsorvadok. Amikor távolodni kezdesz tőlem, és egy gyorsabb csókot szánsz nekem, nem engedlek. Elmélyítem azt, nyelvem táncot jár a tieddel, csak utána hagyom, hogy elhagyj ismét, hogy meleg tested eltávolodjon.
- Voltál már Olaszország eldugottabb részein? – beleszívok cigarettámba, kezemet elveszem onnan, így könnyedén lifeg ajkaim között, szám szegletében. Tekintetem vágyódással van tele, ahogy leguggolsz a sütő elé, aztán teszel-veszel. Muszáj beszélnem, beszéltetnem kell téged is, különben itt és most teszlek magamévá az asztalon. Nem szabad. Önmegtartóztatás, vagy mi a f*szom.

Szép estét tanárnő! Hogy tetszik lenni egy ilyen gyönyörű, tavaszi estén?

Eleonore Santos - 2019.05.02. 22:11


Te csak velem dingelj

Khm... Stella, tied a terep *elfut*

Úúú, a pécsi. Zseniális.

*becsúszik az arcán* De jól esne egy sör.

Thomas Middleton - 2019.05.05. 20:34


XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Zseniális, de ezt a helyedben emberek között nem erőltetném.

Én élvezem nézni. Az számít?

JAJ, hozol sört? *-*

Azért mert szerepcsere van, JAJ az JAJ marad

Middleton neked olyan mozgásod van, hogy leesik az állam, eskü.

Okosan vetkőzzetek, itt gyerekek is vannak

Mikola Keve Áron - 2019.05.13. 23:15


Csókoltatom a Mikulást

Csinálsz nekem kávét?

Hm... megkapod a felét. Mondjuk.

Ivana
újra velem

Számszéle remeg folyamatosan, ahogy végig nézem a sertepertélésedet a sütőnél a pizzával. Mosolyogni akarok mindig, főleg, amikor lehajolsz érte és szemem legeltethetem idomaidon, de nem szabad. Visszafogom magam, és inkább felpillantok a plafonra, mintha valami k*rva érdekes dolog lenne ott. Inkább a plafon bámulása, ahogy mélyet szívok cigarettámból, mintsem olyat tegyek, amit nem szabadna, mert nem illik. Igazából fogalmam sincs, hogy illene-e vagy nem, mert ahogy rám nézel tudom, hogy mindenben benne vagy, amit csak kiejtek a számon. És ezt szeretem. És megérdemlem. És akarom.
Szemöldököm megemelkedik. Nem voltál még Olaszországban, én barom meg pont az eldugottabb részekre kérdeztem rá. Miért is? Remek kérdés, majd megválaszolom, ha nem lesz ennyire kellemetlen, és csak remélhetem, hogy nem kérdezel jobban bele.
- Majd felmelegítelek - lépek hozzád közelebb, hogy hátulról átölelhesselek, amíg elkezded felvágni a pizzát. Államat válladra teszem, szemeimet behunyom. Nem akarom bevallani se magamnak, se másnak, de egy ilyen nyugodt és tiszta pillanatban seperc eltudnék aludni. Kicsit, mintha fáradt lennék, ami egyáltalán nem meglepő. Leszív minden mostanában. Mélyet sóhajtva lépek el tőled és engedlek ki karjaim közül, hogy felhuppanjak a pultra egy pizzát fogva kezembe, miközben a csikket reflexszerűen a mosogatóba pöckölöm. Mire felfogom mit is csináltam, már mindegy, és bűnbánó tekintettel nézek rád.
- Izé... - dörzsölgetem tarkómat szabad kezemmel. - Bocs - emelem rád tekintetem, és elmosolyodom, amikor tele szájjal kívánsz jó étvágyat. Egy biccentéssel viszonzom, és beleharapok. Eddig észre sem vettem mennyire éhes is vagyok valójában, így a pizza első falatja jólesően csúszik le torkomon, azonban mielőtt beleharapnék megint eltekintek rólad.
Mégis belemegyünk jobban, és nem tudom mit is válaszolhatnék. Te nem tudod, hogy miért járok oda. Te nem tudod milyen vagyok valójában, mert még nem találkoztál a valódi Brightmore-ral. Melletted nem vagyok önmagam, mert nem lehetek és nem is tudok az lenni. Aki valójában vagyok, az ilyenkor meghúzza magát és csak röhög a markába, ahogy szokott. Fogalmam sincs hány perc telhet el csöndben, de még most sem tudok válaszolni a kérdésre. Tetszenek az olaszok, válaszolnom kéne arra a kib*szott kérdésre. Hazudjak? Az jól megy, lehet ki sem derülne soha, hogy hazudtam, mert leginkább olyanok tudják ezeket, akikkel nemigen beszélsz. Az a kemény két ember.
- Öm... - szemöldökömet kicsit összehúzom, ahogy megpróbálom keresni a megfelelő szavakat, hogy ne tűnjön olyan szörnyűnek. - Gyakran jártam oda a családommal. Gyerekkoromban felfedeztem az eldugottabb részeket - vonok vállat könnyedén. Büszke vagyok magamra, mert nem hazudtam. Vagyis ez nyilvánvalóan nem az igazság, de nem hazudtam, mert így van. Ez lett a vesztem.

Ennél többet nem tudok ajánlani, mivel én sem kaptam egyelőre semmit

Hogy mit?

Sima kávé. Feketén. Öm... légyszi?

Honnan?

Thomas Middleton - 2019.05.17. 21:15


Lemondtál a húgomról?