Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szándékosan kezd neki a nehezebb feladatnak, mert azzal legalább effektíven le tudja magát foglalni, míg egy helyiségben kell tartózkodniuk. Az őrlésre kikészített alapanyagokból választ egyet és a mozsárba tömi. Szíve szerint rágyújtana egy szálra, de ha valahol semmiképp sem dohányozna, az kifejezetten a Bájitaltan szertár, ki tudja, milyen éghető anyagok vannak kirakva – vagy mennyire roncsolódnának egyes komponensek a füst miatt.
Nem elég, hogy hidegfront van, de még ilyen ostoba büntetőmunkákba is belehajtják, rég nem.. sok, sosem váltak be ezek a közös feladatvégzések eddig. Mégis mit gondoltak? Hogy majd kevésbé fogja idegesíteni a srác, ha összezárják őket x órára egy figyelőbűbájjal? Nagy ötlet.

Lehet elő kéne jegyeztetni egy indulatkezelő terápiát a minisztériummal, ha engem kérdezel.
De nem kérdezlek.
Rég mentél bele ilyenbe, épp már mikor azt hinném, hogy az én imádott gazdatestem kezd felnőni, nekiáll céltalanul verekedni.

A hang a fejében gunyorosan csengett, és egyértelműen provokálni akarta – hogy minek? Fene tudja, az Alkimisát láthatóan néha önmagában azt szórakoztatta, ahogy Dante feltúrázza az agyát dolgokon. Az ilyeneket általában otthagyja az ember, viszont ez a lehetőség aligha volt adott a fiú számára. Úgy dönt, ignorálni fogja őt is.
Persze gondolhattam volna, hogy még azt sem tudod megállapítani, miért idegesít annyira.
Dante megáll a mozdulatsorban és felvont szemöldökkel mered le a kezében tartott mozsárra, nem mintha kívülről más tanúskodna a beszélgetésről azon kívül, hogy nem a legrendszerezettebbek a mozdulatai, néha megáll, máskor folytatja a munkát.
És? – teszi félre a büszkeségét úgymond, hogy visszakérdezzen, mert utólag végiggondolva az eseményeket, még tőle is vad volt az ilyesfajta reakció. Mélyebben viszont nem akarja értelmezni, jobb ez így.
Dehogy mondom el, később sokkal szórakoztatóbb lesz.
Baszd meg.

Az Alkimista nevetése még elkísérte egy darabon, miután nekiállt összetörni a következő hozzávalót. Mindeközben nagyon figyelve arra, hogy figyelmen kívül hagyja Ábelt, aki pontosan átellenben ült a helyiségben, nagyon helyesen téve ezt. Amíg külön feladatokat lehet végezni, addig amúgy telik is az idő, egyik sem keresi valószínűleg a másik társaságát, haladnak is a munkával, aztán viszont jön a nehezebbik része: az üstök, amiket nem oldhatnak meg mágiával, mert az üstre ragadt manalenyomatok befolyásolhatják a főzetet. Adott tehát a feladat, a nagyobb darabokat, amiket már mesterszakosok használnak az egyiküknek ideális esetben tartania kell, míg a másik megoldja a tisztítást.
Meg is áll az egyik ilyen előtt kedvetlenül.
- Elég, ha tartod. – Nem nagylelkűség, csak túl akar lenni ezen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem mintha először csinálná ezt, otthon van saját professzionálisnak mondható felszerelése, minek után hamar felismerte a nevelőanyja is, hogy a tehetségét, akárhonnan származzon is, de érdemes gondozni. Arról nem szólván, hogy a minisztérium is mindent elkövetett azügyben, hogy lefoglalják a fiút, és valamennyire tűrhető szocializációs körülményeket teremtsenek neki még a nem kívánt útitárs ellenére is. Visszagondolva nem is volt más, amit valaha igényelt volna az “anyjától”, ennyi épp elég volt, minden mást pedig azóta úgy szerez be, ahogy éppen tud és ahogy éppen pénze van rá. Tény, hogy a legtöbb vagyona különböző alapanyagokra megy el, olyanokra is, amelyeket nem kérhet el csak úgy a szertárból, oktatótól.
Így amikor Ábel dacosan ellentmond neki, nem az a tény dühíti, hogy most aztán akkor takaríthatja egyedül ezeket is, inkább valóban a behódolás teljes hiánya és az a flegma ellenkezés, amit tanúsít az irányába. Tudta ő, hogy egy idegesítő kis rohadék, teljesen jól tette, hogy megütötte, tudatalatt is érezte mennyire megérdemli Ábel.
Nyil-ván. Hirtelen fejlődtek ki a látói készségeid, értesítsük is mindjárt a minisztériumot, a rejtélyügyi részlegnek egy kincs lennél.
Egyszer biztosan ki fog fejlesztetni valami vodou varázslatot, ami által csak a fejében trónoló entitást kínozhatja meg. Metszően villan a másikra a tekintete, a korábbi verekedésük indulatának árnyéka még ott lappang a mocsárzöld íriszekben, és Ábel egészen biztos benne hirtelen, hogy minden további nélkül képes lenne ismét a torkára fonni az ujjait. Mégsem teszi, pedig a kísértés ott van, majdhogynem kartávolságon belül - ahogy a figyelőbűbáj is felettük. Ez az, amire emlékezteti magát, mielőtt túlzott cselekvésvággyal szorítaná ökölbe a kezét. Ellazítja a vállait és egy futó körző mozdulattal kiroppantja a nyakát.
- Használhatatlan, mint eddig. Azt csinálsz, amit akarsz - veti oda komoran, majd valóban leül az említett padra oldalt, és odahúzza magával a hatalmas kondért. Hogy ne guruljon el vagy mozduljon el, egyik lábát teljesen kinyújtja, és a lábfejének hajlatával támasztja meg az üst alját, ezzel stabil alapot adva minden további mozdulathoz. Ha rágyújtani nem is gyújthat rá, de mintegy pótlékként a szájába biggyeszt egy szál cigarettát, addig sem káromkodik és átkozódik feleslegesen. Akkurátusan feltűri mindkettő ingujját a könyökéig, aztán szavaihoz híven valóban nekiállt kipucolni azt a szart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Nincs mit. – Tényleg nincs mit mondania, nincs semmilyen konkrét indoka, ami miatt ennyire szálka lehetne a szemében a másik, bár ezzel a pofátlan tenyérbemászással lassan kezd egzakt okokat biztosítani számára. Az már meg sem lepi, hogy amint elhangzik az azt csinálsz, amit akarsz, Ábel rögtön tétlen pozícióba helyezkedik, és még csak meg sem játssza, hogy a továbbiakban részt kívánna venni a szertár rendbetételébe. Hát jó, legalább nem vág haza semmit, gondolja magában, és bár akkor ezek szerint lassabban lesznek kész, de minden rendesen elő lesz készítve. Amennyivel még netán a másik csendben is maradna, ki is egyezik ezzel, nem nagy dolog.
Nem szakértője az ember jellemnek, igazán részleteiben nem tudja Ábelt sem olvasni most, de a gesztusai így is árulkodóak nagy vonalakban, elvégre a fiú meg sem próbálja elhátszani a diszkrétet. Tényleg rohadtul megérdemelné, hogy valaki megfogja a grabancát és kipenderítse, nos, akárhonnan is. Az üsttisztítás monotonitásában keresi önuralmának pilléreit és kapaszkodóját, az újra és újra ismétlődő mozdulatokban, ahogy más máskor is tette. Érdekes módon ilyenkor az alkimista is mintha jobban ellazulna, talán neki is ismerős és otthonos tevékenység, olyasmi, amit még egy előző életből ismert.
A pofátlan odamondásra azért egy hosszú pillanatra megáll, lassan kifújja a levegőt, még tart. Még nem szakadt el a cérna egyelőre, így némi feszültséggel ugyan, de tüntetően figyelmen kívül hagyja Ábelt és a szemtelenkedését. Ha már a semmittevést választotta, inkább kushadjon meg a sarokban és próbáljon úgy tenni, mintha nem létezne, akkor ő sem figyelne fel akaratlanul a szeme sarkában a mozgolódásra. Nem mintha ilyenkor látványosan megállna vagy egyáltalán odanézne, inkább valóban csak a figyelme fókuszál át egy rövid időre, mielőtt visszatérne az üsthöz. Már ez is pont elég, ahhoz hogy még a jelenlétét is akadályozó tényezőként tartsa számon.
Egyszóval nem, nemcsak, hogy lényegi, de úgy egyáltalán semmilyen válaszra nem méltatja Ábelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szerencsére Ábel is érezhet valamennyit a helyzet kiélezettségéből, mert egy időre felfüggeszti az .. érzékelhető létezést. Valójában nagyon is ott van, és a jelenlétével Dante zavaró módon nagyon is tisztában van, de inkább munkába fojtja ezeket az észrevételeket, mielőtt konkrét gondolatfolyamok alakulhatnának belőlük. Jobb mindenkinek, de főleg neki. A legnagyobbal végez, sőt van egy másik, aminek szintén a végére ér így, hogy egyedül csakis erre fordítja minden figyelmét.
Nem atomfizika ez, annyi, hogy ha valami már jobban bele van száradva, azt csak nagyobb erőbefektetéssel szedi ki az ember még azzal a speciális mosószerrel is, amit ők kaptak. Pont emiatt a második jóidőbe beletelik, ám aztán az is kifogástalanul csillog belülről is, kívülről is. Nem különösebben értette mondjuk, hogy ez miért legit büntetőmunka, neki igazából magával a tevékenységgel különösebb problémája nincs, számtalanszor takarított maga után is már. Nagyobb büntetés az, hogy ezt társaságban kell csinálnia, mert máskülönben ez jó kikapcsolódás lenne a maga privát csendjével és nyugalmával.
- Ha már így kérdezed, van. – Egyértelműen a második volt a legrosszabb, ezzel inkább csak annyi a baj, hogy az a nagyon vékony réteg alaposa rászáradt az üst belső falára. Legalább vékony, könnyű lesz feloldani. Mindenesetre ő nem húzza az újabbat maga elé rögtön, muszáj kimozgatni a vállait, mert túlzottan belemerevedtek a sikálás mozdulataiba.
- Ez viszont már rád vár - közli érdektelenül vagy csak inkább zord távolságtartással, miközben felkel. Azokat a holmikat, amelyeket korábban összeőrölt, aprított még vissza kell rendezni a polcon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Valóban könnyebb ideiglenesen elterelnie a figyelmét, mint folyamatosan Ábelre koncentrálva cafatokra szaggatni önkezűleg minden önkontrollját, helyette építheti, tudatosan, belemerülve a tevékenységébe. Annak jellegével neki személy szerint sok gondja nincsen, ha mindent megalázónak élne meg, akkor az ő habitusával hamar börtönben kötne ki. Most itt habitusról beszélünk, de egyébként tényleg nem olyan gyakori, hogy valakinek a lénye ennyire triggerpontokat nyomjon meg benne, mert persze, ha kiprovokálták, akkor visszaütött, nem is kicsit és nem is kíméletesen, de összességében Dante inkább az a távolságtartó, érdektelen típusú ember, aki inkább több métert hagy maga és mások közt, ha azok nem szimpatikusak számára. Ebben az esetben pedig.. jó, vannak kivételes esetek. Ez van, extrém módon inkompatibilisnek ítéli magukat, aminél nagyobbat egyébként lehet nem is tévedhetne, de önnön reakcióinak ambivalens voltából egyelőre ezt sikerült leszűrnie.
-Kénytelen leszel, merthogy addig nem megyünk ki, amíg kész nincs. - Mi történhet? Egy hűvös, rideg szertárban kell aludnia? Nos, nem a legjobb lehetőség, már előre rossz kedve is van a gondolattól, de elviselhető. Legalább nincs tél, hogy minden este és minden nap mínuszokat kelljen elviselnie, hacsak kilép a kapun - és egyáltalán maga a front is amilyen hatással van rá. Ahhoz képest a forró nyárban egy valamivel huzamosabb idő itt, csak azért, hogy Ábel ne kapjon meg mindent, amit akar? Megoldható üzletnek tűnik. Nagyobb kellemetlenség, hogy még mindig össze lesz zárva a másikkal, de ebbe egyelőre nem mászott bele elméleti szinten sem.
- Szóval szedd össze magad és tedd félre a kényeskedést, nem vagy kislány. - Hát nem, azt már érezted. Hogy fogná már be ez is végre..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Tök mindegy milyen kifogásokat keresel, nem változtat a tényen, hogy mindketten itt vagyunk, de ha tovább folytatod a nyafogást, hamar el fogok bizonytalanodni az előző kijelentésben – Már arról, hogy lány-e vagy sem, merthogy őt aztán nem érdekli, ki miatt vannak itt, az előzmények végeredményben nem számítanak, ha már egyszer ide lettek száműzve. Hát igen, neki, merthogy azt nem cáfolta meg, hogy az ő hibája lenne a dolog, valóban tudja ő is, saját maga kezdeményezte az egészet. Ezért nem is tér rá ki egészen, de Dante értelmezésében egyébként sincs sok szerepe ennek a ténynek. A nagyját már így is megcsinálta, a maradéktól csak nem szakad le a másik keze.
Ez az egész körülményeskedés meg méltatlankodás viszont kezdi megint felhúzni, mert nem létezik, hogy még ezt az akadályt sem lehet megugrani: egy nyomorult üst! Nem több. Ha a másik mégis valami dominanciaharcot akarna vívni, azzal megütheti a bokáját.
Nem a tartalma húzza fel aztán a folytatásnak sem, pontosan látja, hogy nem cseléd alkat a másik, hónapokig járt olyannal, aki gyakorlatilag bármit és mindent megtett azoknak, akik tetszettek neki, és ez nem kizárólag Dante volt; van összehasonlítási alapja. Egyszerűen Ábel bicskanyitogató kisugárzása tehet az egészről, és az, hogy kifejezetten direkt rá is játszik erre.
- Szólj, ha befejezted. – Azért pattan már ez az utolsó három szó, nem utasításnak szánja, mert nagyjából biztos benne, hogy ezek után Ábel előbb-utóbb neki fog állni, de a diplomáciához soha nem is volt kedve és most még a maradék felépített nyugalma is kezd vészesen omladozni megint. Visszafordul a szekrényhez, hogy a felső polcra rakjon egy nagyobbfajta befőttesüveget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Az üveg fülsértő csilingelésével együtt törik ripityára minden önkontrollja.

Meglepő módon nem feltűnő, nem harsány a reakciója – az ember arra számítana, hogy ordítani fog, hirtelen elkáromkodja magát, a fogát csikorgatja vagy hasonló, majd ahogy a bájitalteremben is tette, a legegyszerűbb módját választja az erőszaknak: azonnal, gondolkodás nélkül üt.

Az tény, hogy ezúttal sem gondolkodik. Azonban, bár nem szélsőségesen nagyívű Ábel meggondolatlanságának következménye, de látványos. Addig idegesen pattogó türelme teljesen elolvad, a lángoló indulatok helyét pedig hűvös düh veszi át. Ahogy oldalra fordul Ábelhez, a pillantásából mindenféle kímélet vagy empatikus kétely, aggodalom hiányzik; és teljes hiánya az önuralomra tett bármely kísérletnek. Az már mindegy, az az üveggel együtt oda.

Karja olyan hirtelen lendül, mint ahogy a krokodilok nyúlnak ki teljesen váratlanul, szörnyű gyorsasággal a tó szélén szomjukat oltó állatokra, és egyik kezének hosszú ujjai Ábel torka köré fonódnak, közvetlenül az állkapocs alatt. A fiú teste fájdalmasan a polcnak nyomódik, amint Dante gyakorlatilag a bútorhoz vágja és fölé hajol. Dante. Vékony, langaléta alkat, de erős felépítésű, érezni a kifejtett erőn, amellyel éppcsak felemelni nem emeli fel a másikat, persze Ábel lába érinti a talajt, de kényelmetlenül tehetetlenné válik egy rémisztő pillanatra. Dante. Kezével sokat beér, mutatóujja a fül mögötti puha bőrt tapintja, és pontosan tisztában van vele, ha most megfelelő erővel szorítana rá, a fiú gégéjét a gyengélkedőn raknák össze ismét csak. Ujjbegyei bizseregnek. Dante. A tenyere alatt érzi Ábel szívdobbanásait, természetes módon meglendülni azokat. Erősödik a szorítása, fenyegető módon ugyan, de csak az a fenyegető benne, hogy megteheti, hogy dühe szerint egyetlen másodperc alatt is fejthetne ki jelentős erőt – ez még nem fáj, legfeljebb az elkerülhetetlenség tudata fájdalmas. Dante érintése meglepően hűvös, nem kellemetlen, de mégsem az a fajta testmeleg, amelyre számítasz, mikor valaki megérint. Mutatóujja megmozdul a fül mögött jobb fogást keresve, hüvelykujja is arrébb csúszik Ábel állkapcsán, tenyere olyan szögbe kerül, amivel a torok legsebezhetőbb pontjára tudna erőt kifejteni, ugyanakkor valójában, és ez az, amit ezúttal kivételesen rideg tekintetéből nem lehet kiolvasni: nem tudja eldönteni, mit is akar. Ha igazán bántani akarta volna, a fiú már csak hörögne, miközben az oktatójuk beront és a gyengélkedő felé siet vele (Dantét pedig ezúttal kicsapják), nem számítana a következmény, ez a hűvös, rezignált düh nem foglalkozik az azutánnal. Öntudatlanul közelebb hajol, miközben elgondolkodik, fogása rákényszeríti Ábelt, hogy megemelje a fejét. Ha kalimpálni próbál, szabad kezével elsöpri a kísérletet.
D a n t e!

DANTE! ENGEDD EL! – A fejében gyakorlatilag hirtelen felharsogó Alkimista téríti észhez valamennyire, és ezúttal a korábbi próbálkozások után erre már érkezik a fiútól érdemi reakció, kíméletlen, hűvös tekintetébe visszaköltözik valamiféle racionalitás.

Egy átokverte üveget tört össze, egy nyomorult üveget, még csak nem is értékes, ami benne van. Komolyan mondom, kezdeni KELL valamit ezzel, az elrontott átváltozás óta…

Jó-jó, érti, igen. Tessék, valami még a mindig cinikus Alkimistából is kicsalja az aggodalmat. Ha nem fogná még mindig Ábelt, akkor talán foglalkozni is foglalkozna azzal, amit a továbbiakban mond, de így, hogy némileg ismét kontrollt nyert az ösztönei felett „csodálkozik” csak rá a helyzetükre, azaz hogy mennyire közel húzódott a másikhoz, és a bőrének tapintására az ujjai alatt. Az biztos, hogy a fogása teljesen ellazult rajta, ahogy lassan távozik mögüle az erőszakos(?) szándék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Amúgy is pengeélen táncoló, ambivalens hangulatán nem segít az a nyilvánvaló megadás, amellyel Ábel a szorításába dől. Meglepő módon a gesztusban nincs semmi megalázkodó, semmilyen szervilis él, ami szánalmat keltene benne, ellenben csak még nehezebbé teszi a döntést, ami már épp megformálódik benne: hogy egyszerűen elhúzódjon és itthagyja a másikat, kikerüljön az aurájából és egyáltalán a közös helyiségből, amelyben egy levegőt szívnak. Nem félelem vagy aggodalom generálja az ingert, mindinkább az a tény, hogy nem tud mit kezdeni az ismeretlen és dekódolatlan késztetésekkel, amelyek szétfeszítik belülről.

Ábel szavai a koponyájában visszhangoznak, a felhívás túlzottan elevenbe talál, a világ beszűkül egyetlen mozdulatsorra, nem többre. A figyelme egy dologra fókuszál, a lassan megformált szavak közben hogyan mozdul a másik szája, a szabályos fogsor közt beszéd közben kivillanó nyelv futó látványára. Rászorítana a gégére a szemtelenségért, a szájalásért, a szándékos provokációért; hogy a fiú szándékosan, tudatosan piszkálta fel a dühét, ugyanakkor valahogy mégsem teljesen kielégítő a gondolat, hogy megtegye. Nem elég, más kell tőle, nem a lélegzetvételei.
A felismerés azonnal sokkolhatná, az sem meglepő, ha a döbbenet paralízisébe fagyva hosszú másodpercekig mozdulni sem mozdulna, ám ehhez nem tisztult ki eléggé a feje, az adrenalin még a vérében buzog, és Ábel megadó tartása túl hívogató.

Előre hajolva mar rá a fiú ajkaira, a csókjában nincs semmi szelíd, semmi ismerkedő, mert amennyire nem tudatos a késztetés, annyira ösztönösen tudja mit akar tenni ebben a pillanatban. Kezével még mindig biztosan tartja a másikat, és bár nem szorítja már olyan ádáz fenyegetéssel, de kibújni belőle még mindig kihívás lenne. Ahogy nyelvével megtalálja a másikét, mint valami elbaszott kirakós, úgy kerül minden a helyére. Bár olyan pillanat lenne ez, hogy az Alkimista jól szórakozhasson rajta, de az most mélyen hallgat, az most néma, még ő sem mer most nevetni. Elemien nyers, akaratos és rövid, míg tart, ám még aztán is magán érzi Ábel ajkainak érintését, hogy elhúzódik. Komor elutasítással mered le a másikra. Hogy ez magának szól, a helyzetnek, a fiúnak, mindnek együtt vagy egyiknek sem, azt maga sem tudja, viszont nem is érdekli ezúttal. Zavartság és szégyen ugyanakkor nem tükröződik az arcán, ha már megtette, megtette - ám ez nem kell, hogy tetsszen neki. Nincs is így. Elengedi a fiút, mielőtt ismét valami impulzív és teljesen nonszensz cselekedetre adná a fejét, bár ennél szélsőségesebbet aligha produkálhatna már.

Rátapos a saját maga elejtett, meggyújtatlan szál cigarettára, ahogy ellép Ábeltől, hogy aztán minden szó nélkül, hátra sem nézve kisétáljon a teremből. Mi lesz büntetőmunkával így? Az a legkevésbé sem izgatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Deja vu. Vagy mi. Elismeri, hogy racionálisan nézve nem volt a legátgondoltabb lépés otthagyni a büntetőmunkát minden szó nélkül, de ha fizettek volna sem maradt volna abban a helyiségben, tudván saját beszámíthatatlanságának valódi mértékét. A lehető legegyértelműbb döntés volt akkor minél távolabb kerülni a szituációtól, és átkozott legyen, ha másként tett volna. Szerencsére elég nagy ez az iskola, hogy ne kelljen minden nap találkozniuk, bár az, hogy háztársak, eléggé megnehezíti a dolgát - ettől függetlenül Dante azóta a nap óta a bájitaltan szertárban állhatatosan ignorálja Ábel létezésének majdnem minden aspektusát. Félreértés ne essék, nem néz át rajta teljesen, minimálisan reagál a jelenlétére, ha azt nagyon muszáj és a környezete elvárja, azon túl viszont nem hajlandó komolyabb figyelmet szentelni sem a szavainak, sem a gesztusainak, sem… semminek, ami a fiúval kapcsolatos. Az előzőek alapján mindkettejük érdeke, hogy ennek a gyakorlatának eleget tegyen, bár őt nem a jóindulat, nem is a nagylelkűség vezérli ebben, mindinkább az az elemi ösztön: hogy maradjon távol attól, ami túl bajosnak tűnik.
Így, hogy legalább irritáltságának nagyjábóli természetét ismeri, kicsit könnyebb kontrollt szerezni maga felett, az idő is ismét visszatért ahhoz a nyári forrósághoz, amiben mostanság jobban érzi magát, emiatt a hangulata is kevésbé szélsőségesen változó. Összességében egy szokásos útvonalat követ, amihez időről időre visszatér az emberi kapcsolataiban, változó okokból ugyan - figyelmen kívül hagyja, amire/akire úgy gondolja, hogy nem akar időt és energiát áldozni, ez a személy újabban Ábel, igaz, a szokásos motivációihoz képest ez esetben azért eléggé rendhagyóak az okok.
Erre tessék, annak eredményeképpen, hogy otthagyta a büntetőmunkát, ismét beállították őket az üsthöz, hogy ezúttal “verekedés nélkül képesek legyenek elkészíteni a főzetet”. Ezúttal működni fog, az az eset kifejezetten józanító hatással volt a vérmérsékletére. Ábel elé tolja az elkészítési útmutatót, mit és hogyan kell felaprítani vagy összeőrölni, részéről el is kezdi az egyik komponenssel, miután egyszer már megcsinálták, emlékszik a munkamenetre. Ha oldalra kell nézni Ábelre, oldalra néz, ha mondani kell valamit, kurta, egyértelmű és tárgyilagos módon közli, de érezhetően nem kommunikál többet az abszolút szükségesnél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Meglepően nyugodt és egyhangú (sosem gondolta ennyire áldásosnak az egyhangúságot, mint most) volt a munka kezdete, el tudott merülni a szeletelésben és a különböző alapanyagok súlyra pontos kimérésében. Egy pillanatra még azt is elhitte, hogy ez működőképes lesz egész végig, ám végül csak megüti a fülét Ábel hangja, amint mindenféle bevezetés és egyéb szócséplés teljes hiányában nekiszegezi a kérdést..
.. amit nem egészen ért, miért is kellett felhoznia. Személy szerint neki a jelenet olyasmi, amit, ha nem zavarná, hogy megmutasson valakinek, akkor egy legilimentorral kitöröltetné csak úgy, minden hezitálás nélkül. Feltételezte, hogy Ábel hasonlóan van vele. Nem tudja, miféle “áramszünet” volt az, ami miatt jó ötletnek vagy egyáltalán lehetséges opciónak tűnt megcsókolnia a másikat. Nem is fogja fel igazán csókként - pedig az volt, kétségtelenül -, inkább mintha dühében megharapta volna. Egyik lehetőség gyászosabb, mint a másik. Mégis mi a poklot képzelt?
Mindenesetre ez olyan téma, amit nem tud teljes mértékben ignorálni, bár konkrétan válaszolni sem nagyon van kedve. Azonban jól kalkulált Ábel, a főzet jelenlegi állapotát és a munka kötelező voltát nézve innen nagyon hova teljes ignoranciával nem tud kihátrálni, ettől függetlenül ugyanazzal a rideg elhatárolódással böki oda a választ, aminek hallatára a legtöbben már itt lemondanának a közös beszélgetésről.
-Mi van vele… ? - F*sznak kell felemlegetni, és okát sem látja, nem is akarja tudni, mit kíván kihozni belőle a Machay fiú, neki sem volt olyan dicsőséges az a pillanat, hogy alkalmas legyen unalmas percekben nosztalgiázni rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Talán ha szemernyit is koncentrálna Ábelre, mindez a zavarodottság felkeltené a figyelmét, de mind a bájital nagyobb prioritást élvez, mind pedig az az elhatározása, hogy amíg el nem simítja magában ezt a képtelenséget, ami történt, addig ha lehet, nem mélyed el túlzottan a másikkal való kommunikációban. Ábel olyasvalakinek tűnt az előzőek alapján, aki a rossz tapasztalatok és nyilvánvaló veszélyes ellenére is szereti a parazsat piszkálni, hátha egyszer csak lángra lobban, Danténak viszont nem hiányzott az, hogy ismét úgy elveszítse a kontrollt, mint a könyvtárban. Ha nem azzal végződött volna, amivel, akkor valami sokkal rosszabb is történhetett volna, amit még a minisztérium sem tud elkenni. Gyilkosság nem, kétli, hogy valóban meg akarta vagy tudta volna ölni a másikat - nem gyilkos alkat, mint jópáran ebben a szürreális iskolában. Igazán kritikus károkat tudna okozni, nyilván, de hogy halálra fojtson valakit a tulajdon két kezével még tőle is sok lenne.
Végigköveti az elé csúszó deszkát, de nem foglalkozik vele, főleg, mert Ábel csak nem ér a kérdéseinek végére. Erre azért már oldalra pillant a másikra, próbálva rájönni, hogy mégis miért ennyire fontos a fiúnak ez az egész. Netán gúnyt akar űzni, ez valami kifacsart vicc kezdete? Tudja mit, nem érdekli, mondja csak, egyszer majd megunja - ha nem az erőszak, majd az szoktatja le róla, hogy nem kap érdembeli reakciót rá.
- Nem, és ha kellett is volna sem érdekel. Ezt szórd bele velem egyszerre. - Talán valamivel hangosabban koppan az üveg, amit Ábel előtt koppan, őrölt ürömfű, grammra pontosan kimérve, el sem lehet rontani, ha ezt így egy az egyben mind beleborítja. Megvárja, míg a fiú a kezébe veszi a saját fioláját, és mikor ő beleszórja, úgy időzíti a saját mozdulatsorát is. Lehet tényleg jobb is így, hogy most próbálják szóval tartani, hogy van mellette másra is alkalma figyelni, mert bár szűkszavú és kissé mogorva, de most nem tűnik olyan agresszívnek, mint korábban. Hogy ez az időjárás, valóban a közös munka vagy a korábbi események hatása vagy sem, vagy együttesen, az jó kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lehet tanult az eddigi esetekből Ábel, mert könnyebben elfogadja a válaszait és ezúttal nem piszkálja a macska bajszát, hogy aztán az megkarmolja. Így is idegesítően ingere van vissza-visszanézni rá (amit egyébként sikerrel megáll), de tisztább fejjel kénytelen beismerni, hogy ez nem feltétlenül a fiú hibája. Kevésbé lesz maga a tény irritáló ettől még. Nem valóban nem sok kígyó-jelleg szorult belé, de még csak a jelleme sem olyan alattomos és sikamlós, hogy az ember akár csak asszociáljon a kígyókra.
Bár nem mutatja, hogy meglepődik, ettől függetlenül nem tényleg nem várta azt a mozdulatsort, amivel Ábel beleszagolt az üvegcsébe. Ez alapvetően sokak szerint nem nagy dolog, és valószínűleg a fiú sem tudatosan vagy rendszeresen csinálja, mindenesetre ez olyasmi, amit azok csinálnak, akik tényleg törődnek a bájital minőségével, amolyan utolsó ellenőrzésként még egyszer megnézik, biztosan friss és minőségi-e, amit beleraknak. Még ha nem is ilyen céllal történt, ebben az elővigyázatos cselekvésben talál valami olyan otthonosan, ami ideiglenesen talán toleránsabbá teszi, bár ezt ő nem konstatálja magában. Most amúgy is várniuk kell kicsit, míg minden feloldódik a főzetben.
- Nem igazán volt semmi átlagos abban a helyzetben. - Bár ráncolja a homlokát, és láthatóan nem a kedvenc témája, hajlandó Ábel felé fordulni és nyíltan válaszolni. A szavaiban semmi köntörfalazást nem hallani, ugyan ezzel együtt semmi romantikus vagy érzelgős él nincs benne. Már csak azért sem, mert az ott történtek sem hordoztak ilyen nevetséges jelentést magukban.
- Gondolom nem, de nem figyeltem. Inkább térj rá arra, hogy mire akarsz kilyukadni. - Egyértelmű, hogy Ábel ki akar hozni valamit ebből, szóval rákérdez, úgy a leggyorsabb és eredményesebb. Ezúttal nem indulatos, csak úgy tűnik, Dante amúgy is ilyen, kár a felesleges körökbe, ha egyszer itt állnak egymás mellett, akkor már Ábel egyenesen is rákérdezhet, amire akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lerakja a kezében tartott eszközöket, és egyik kezét az asztalra támasztva ezúttal már féloldalasan fordul Ábel felé. Mi tagadás, egyre jobban kezdi érdekelni, mégis mit szeretne kihozni a beszélgetésből a fiú. Lehet, hogy nem ért mélyrehatóan az emberekhez, de azért nem is ostoba, a másik pedig bőven túlzottan is körbejárja a témát, ahelyett, hogy egyenesen elétárná a kérdései okát. Ez mondjuk nem idegesíti annyira, neki is megvan a saját magánügye, több szempontból és több témában is, amit nem szívesen teregetne ki. Néhány másodpercig csak némán elgondolkodva figyeli a várakozó rellonost, értelmes tekintete árulkodik arról, hogy tisztán látja a kerülőválaszt, mégis, mikor megszólal, úgy tűnik, nem forszírozza feleslegesen. Legyen meg a magánügye, nem ő lesz az, aki két kézzel turkálni fog benne, megteszi majd az Edictum előbb vagy utóbb.
- Hogyne értettem volna őket, igen. - Arra valahogy “elfelejt” válaszolni, hogy azoknak hatására tette-e, mert ezt őszintén még ő maga sem tudja pontosan, lehet az az invitálás is triggerelte, hogy végül megtegye, de teljes bizonyossággal azt sem merné kijelenteni, hogy anélkül nem hajol előre. Némiképp bocsánatos lehet a válasz hiánya erre, ő legalábbis úgy ítéli, hogy Ábel végeredményben inkább a második kérdésre szeretné tudni a választ, azért pontosított rögtön az első után, így inkább szorítkozik Dante is ezekre az egzakt válaszokra, mintsem a felesleges lélektani fejtegetésekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tényleg úgy látszik, hogy sikerült Ábel kíváncsiságát kielégítenie annyira, hogy nyugodtan visszatérjenek a munkához, miután kivárták a megfelelő időt. Tény, hogy az előző alkalomhoz képest ez az időintervallum most kevésbé telt el feszültségteljesen. Egyelőre. Gyakorlottan és zökkenőmentesen dolgoznak, Dante azért, mert gyakran dolgozik ezekkel az összetevőkkel, Ábelnek meg lehet csak még frissek az élmények az előző alkalom után, mindenesetre most ha akarna sem tudna annyi mindenbe belekötni, mint előzőleg. Azért ha igazán elszánt lenne, akkor továbbra is találna valamit persze, de.. mindegy.
Aztán Ábel megint megszólal és ezúttal már sokkal veszélyesebb vizekre evez a szavaival, megint olyan témát feszeget, amit Dante nem szívesen húz elő, sőt legszívesebben eltenné egy fiktív polc legaljára, majd ráhányna mindent, csak hogy soha többé ne kerüljön elő újra. Vagy csak annyi idő elteltével, amikor már nem számít. A tartása ismét merevebbé válik.
- Mire véljem ezeket a kérdéseket? Arra akarsz utalni, hogy valamilyen befolyásolómágiát használtál? - Ha úgy nézzük, így, hogy nem tudja Ábel kérdéseinek hátterét, a következtetése nagyon is logikus az előbb elhangzott kérdéseket számbavéve. Akárki, aki egy kicsit is jobb dedukciós készségekkel rendelkezik, arra jutna, hogy a fiú próbálkozott valamivel, és most annak hatásai, utóhatásai felől tapogatózik. Nem olyan intenzív a  fenyegetés felőle, mint egyébként korábban volt, viszont azt azért érezni, hogy jobb, ha erre a kérdésére nemleges választ kap.
Az utolsó kérdésre végignéz Ábelen, ahogy az asztalnak támaszkodva felé fordul, a csípőjétől fölfelé, egész a szimmetrikus, szabályos arcvonásokig, majd visszatér a következő komponenshez. Erre nincs jó válasz az ő szemszögéből, csak.. nincs.
- Messze túltárgyaltuk a témát. Felejtsd el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem teszi hozzá, mert felesleges tudnia a másiknak, meglehet ösztönösen ráérzett azért ott és akkor is, de volt egy pillanat, amikor nagyon is jól jött volna. Abban a pillanatban saját maga, Dante is elhitte, hogy képes komolyan megszorítani a torkát. Végül aztán nem volt, és mindenki szerencséje, és az övé is, meg egy kicsit bizonyíték arra, hogy bár agresszor, de végeredményben nem romlott.
Szeme sarkából látja Ábelt közelebb hajolni hozzá, és hazugság lenne azt mondani, hogy az összes többi mozdulatát nem kíséri végig lowkey ugyanígy. Magának azt mondja, hogy csak azért, ne csináljon semmi hülyeséget, amire rámehet a bájital, de valójában messze nem erről van szó. Csupán valami vonzza a figyelmét a jelenlétében. Ennyire viszont nincs híján a tudatosságnak, valóban inkább ismét a főzet felé koncentrál. Józan megfontolás alapján is vannak emberek, akik nem kompatibilisek és csak bajt szülne erőltetni, ami nem megy, így azonosítja a Machay kölyköt is magához viszonyítva. A legjobb, ha így tesz.
- Pedig amíg kerülőkérdésekkel járod körbe, amit akarsz, addig kénytelen leszel. Egyenes választ szeretnél? Kielégíteni valami se-füle-se-farka kíváncsiságot? Hagyd el a felesleges köröket, mert én viszont nem szeretek vaktában ellőtt kérdésekre válaszolni.
Merthogy még mindig nem tudja mire fel ez a faggatás, így viszont nagyon hamat elege lesz majd belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A fiú minden mozdulatából süt, hogy nem nagy örömmel osztja meg vele a hátterét, de ahogy azt már Dante az előbb leszögezte, másképpen nem fognak előre jutni. Csak kurtán biccent a kérésre, Ábelnek egyelőre be kell érni ennyivel. Valójában amúgy sem beszélne senkinek erről, ha nem hangozna el a kívánság, már csak azért sem, mert semmi oka mások, illetve ebbe beletartozván Ábel magánügyeiről csevegni másokkal. Mondjuk a szertáras esetet határozottan jelentenie kéne a minisztériumnak, de.. nem érzi szükségét. Ha kényszerítenék sem mutatná meg szívesen, legalábbis addig, míg ő maga meg nem értette a miérteket.
Aztán a fiú kiböki, ami a szívét nyomja. A kérdés hirtelenéségére pedig elsőre mindössze csak hitetlenül áll meg a mozdulatban és néz ismét a másik felé. Hogy mi?
- Határozottan nem tudok róla, nem. - Réges régen kiderült volna, ha lenne ilyen affinitása, bár tény, nincs kígyók közt gyakran, de rendszeresen találkozik a motívummal, ami - azt mondják - triggerelheti az ilyesmit.
- Hn. - Elgondolkodva hümment, és valami mintha átfutna az arcán. A felismerés túlzás lenne, ahogy a teljes bizonyosság is, ugyanakkor nem is a totális bizonytalanság uralkodik el a vonásain. Valójában halvány tippje van, másról nagyon nem lehet szó.
A mágia kissé szabadosan értelmezte a hüllőt ez esetben, hm? A minisztérium precíz vizsgálatai sem vehetnek észre mindent - szólal meg az alkimista, némileg ő is kíváncsian. Ez olyan fordulat, amire nem számítottak. Azon egyébként Dante nem érződik, hogy fennakadna, hogy Ábel saját maga párszaszájú, persze nem is teljes természetességgel reagál, hosszabban elidőzik rajta, de aztán annyiban is hagyja. Számára nem stigmatizált adottság, kifogásolni valója sincs ellene azon túl, hogy a szertárban nagyon is megszólított valamiféle ösztönt benne, de abban nem volt semmilyen mágikus, semmilyen elvont, csak a fiú lustán mozduló ajkai és a fehér fogak közt fel-felbukkanó nyelv, ahogy a sziszegő hangokat képezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A kölyök kérdése jogos.

Nem mondod.

Igen, ez őt is érdekelte: miért? Hiába volt sejtésük az okkal kapcsolatban (bárhonnan is nézi, ez az egyetlen lehetséges verzió), az még mindig nem volt bizonyított. Valahogy mélyen Dante viszont már tényként kezelte. Más egyszerűen nem lehet. Az továbbra is megkérdőjelezhetetlen, hogy ő maga nem tudná beszélni a nyelvet, régesrég kiderült volna. Az alkímiában a higany szimbóluma a kígyó, a higany pedig az egyik a három isteni szubsztanciának, lépten nyomon beleakad a leírásaiba és illusztrációiba, kizárt, hogy egy ilyen lényeges adottság mellett csak úgy elmentek volna.
- Nem. Nem mondhatnám, hogy baj lenne. – Tart némi szünetet, majd elfordul Ábeltől, de csak azért, mert tényleg nem hagyhatják félbe a munkát. Csak a felismerés miatt a kémiai folyamatok nem fognak megállni.
- Fejezzük be először ezt, aztán beszélünk róla.
Addig legalább ő is kitalálja, mennyit akar elmondani a fiúnak a birtokában lévő információkból, mert azoknak némelyike valóban magánügy, de így már nagyjából érti, miért izgatta úgy fel magát Ábel párszaszájúként. Valószínűleg nem gyakori, hogy emberek értsék a szavait.
- Tehát annak tudatában mondtad, amit, hogy úgysem fogom érteni? – szólal meg néhány perc elteltével keverés közben. Ezt a feladatot magára vállalta, mert ilyenkorra a főzet már annyira sűrű, hogy komoly fizikai munkát jelent a keverőkanál mozgatása. Akár fenyegetésnek is hangozhatott volna egy idegen nyelven.
- Miért? Halálvágyad van? – Úgy tűnik, ő is tud kínosnak tűnő kérdéseket feltenni, de ez ahogy felmerült benne, úgy nem is akarja elhagyni a gondola. És miért ne kérdezne rá, ha már a válasz itt áll mellette? Nagyon kétes volt az a pillanat, a fenébe, még ő is azt hitte, hogy helyben megfojtja, az, hogy abból végül egy erőszakos csók lett, még csak számításba sem lett véve. Kérdése cseppet sem gúnyos, ugyanazzal a rezdületlen objektivitással szegezi Ábelnek, ahogy az eddigi szavait is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem baj, hogy elkezd pakolni, egyre kevesebb és kevesebb felhasználandó komponens van előttük, ami azt jelenti, hogy nemsokára abba a fázisba lépnek, mikor már csak hagyni kell összeérni a különböző anyagokat, valamint jó időben megfelelő mértékben megkeverni a főzetet. Ábel válaszára először csak bólint. Úgy tűnik, abban a pillanatban nem csupán ő volt az egyetlen, aki alól kicsúszott a racionalitás szilárd talaja.
Nem látszik ratja különösebben, de valójában kifejezetten érdeklődve hallgatja Ábel kifejtését erről, mert.. mégiscsak egy számára teljesen ismeretlen mágiaágba való betekintés. A fiú pedig nem vagy nemcsak könyveket olvasott róla, hanem saját maga is megéli. Ettől nyilván nem fogja őt semmivel sem jobban kedvelni, nem, nem felejtette még el, hogy mennyire szándékos is volt az a provokáció. Viszont legalább arra motiválja, ne zárkózzon el teljesen a vele való kommunikációtól. A szertárban történtek amúgy is felértek egy hidegzuhannyal, azóta az elvakult agressziója tompult valamennyit Ábel felé. Úgy tűnik, ilyen traumatikus pofon kellett ahhoz, hogy hátrébb lépjen eggyel a szituációtól és távolabbról rálátva felismerje mennyire irracionális, amit művel. Ez jelent némi javulást ugyan, de az jelentősnek aligha lehetne nevezhető.
Talán érti, átérezni ugyan nem érzi, neki csak a mágiája kel védelmére adott helyzetben, de az minden varázslóra és boszorkányra igaz. A varázserejük ösztönösen védi őket - már amikor éppen nem ellenük fordul; kétélű kard ez.
Letámasztja a keverőkanalat, és leül a mellettük lévő székek egyikére. Várni fognak pár percet, és akkor már kipiheni magát. Lerázza a kezeit, hogy átmozgatva őket kimenjen a megerőltetés fáradtságát az izmokból. Legutóbb ezután rakott be téves alapanyagot Ábel, és ezután esett neki, remélhetőleg a történelem nem fogja megismételni önmagát. Ezúttal nyugodtabbnak érezte magát azért, több kontrollja volt a reakciói felett.
- Elég kétes védelem. Kiválthatta volna az ellenkezőjét is. - Messze nem mondhatni, hogy könnyedén csacsogva közölné ezt, de hűvös objektivitással beszél a tényről, mert nincs is rajta mit szépíteni. Nézi a lassan bugyborékoló főzet felszínét, a színe még nem jó. El sem fordul tőle, míg folytatja, amit elkezdett mondani.
- Azzal, hogy teljesen a kezembe adod magad, miután a végletekig provokáltál... ? - Tagadhatatlan, hogy némi cinizmus cseng a hangjában, ám ezzel érezhetően sértést akar bevinni, mindössze rávilágítani a dolog abszurditására. Akaratlanul is felidézi a jelenetet az előbbiek miatt, de ez már annyira nem tetszhet neki, mert nem folytatja. Végeredményben igaz, bevált, de ettől még nem fog kevésbé ellentmondásosan hangozni.
- Mindegy mostmár - csapja le saját maga a beszélgetés ezen fonalát. Hátradőlve a háttámlán átpillant a másikra, ő ülve vagy ácsorogva várja ki, míg letelik az előírt időmennyiség.
- Máskor talán jobban meggondolod, meddig merészkedhetsz. - Szó sincs arroganciáról vagy fellengzésről. Őszintén így gondolja, hát ki is mondja. Tudja magáról, hogy a hidegfront nála magával hoz valami kiszámíthatlanságot, az alacsony önuralmat, és azon az elvékonyodott jégen táncolt Ábel is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azért arra, hogy nem lett volna tehetetlen a másik, felszalad a szemöldöke, már csak azért is, mert akkor és ott semmit sem vett észre. Nem látta Ábel keze ügyében az üveget, ahogy azt sem, lett volna lehetősége még idejében fejbevágni vele. Ugyanakkor, még ha ki is szúrta volna abból a lehetetlen szögből, akkor sem biztos, hogy egyetértően bólintana erre. Elvégre, végeredményban nem tett semmit. Lehet, hogy Dante szorítása lazult a torkán, de még mindig nem engedte el - és valójában maga Dante sem tudta, hogy el fogja-e vagy meggondolja magát és végigviszi a mozdulatsort, egészen az utolsó pillanatig. Ha tényleg bántani akarta volna, az a hezitálás talán végzetes hiba lett volna. Még jó, hogy nem volt.
Ahogyan ő látja, ott és akkor Ábel teljesen átadta magát a pillanatnak, ugyanakkor így utólag veszekedni ezen már nem látja értelmét, így csak hümment egyet. Hagyja, hogy a fiú megmaradjon ebben a hitben - ahogy ő egyébként megmarad szintén a saját magáéban és nem firtatja tovább, mégis volt-e ott megadás vagy sem. Részéről nagyon is emlékszik az érzésre, milyen volt, mikor Ábel ellazult a tenyere alatt. Az emlékkép némileg kellemetlenül érinti, de félresöpri, mielőtt irritálttá válna tőle. Határozottan nem akar emlékezni ilyen részletekre.
- De nem mondtál - fűzi hozzá ő is szinte rögtön, amit Ábel csak magában mond ki. Nem gondolatolvasó, mindössze neki is ez az, ami először a szájára jön. A fiú nem azt mondta, hogy álljon meg, nem átkozódott, könyörögni sem könyörgött. A könyörgés hervasztó és taszító lett volna, az a felajánlás viszont valamiért nagyon is ösztönző volt. És legszívesebben dementorcsóknak vetné alá magát, csak ne kelljen elismernie ezt, hanem nyugodtan mondhassa arra is, hogy taszítónak érezte. De nem. Az a felajánlás, bár egyáltalán nem volt meghunyászkodó, mégis elégedettséggel töltötte el arra a pillanatra, míg engedte tombolni az ösztöneit a józan tudata helyett.
Szívesen megkérdezné, hogy akkor miért pont azt mondta, amit. Miért nem mást? Aztán mindig eszébe jut, hogy mennyire nem akarja tudni azt valójában, ez olyasmi, ami úgy érzi, ha megfejtenék, az számára túl ingoványos, veszélyes terep lenne. Ábel utolsó mondatára nincs cáfolata, olyannyira nem, hogy még egyetértően biccent is. Józanul visszanézve tényleg kétségtelenül Dante volt az, aki az első ellenséges lépést megtette, majd a másodikat és harmadikat is. Annyira azért még ő sem elvakultan makacs, hogy ezt le lássa át már.
- Ezért aztán, látván, hogy "minden érthető ok nélkül" is megütnek, jó ötletnek tartottad második alkalommal már szándékosan kiprovokálni.
Ez hangosan kimondva és összefoglalva olyan szürreálisan hangzik! Pedig érthető amúgy, még Dante számára is: a sértettség, a feszélyezettség, az ellenszenv kiváltja azt az ingert, hogy csak látni akarod a másikat idegesen, te szeretnél lenni a következő gondjának, fájdalmának, kényelmetlenségének forrása; ez a késztetés pedig nagy úr. Ettől függetlenül maga a mondat az előzmények ismeretében mégis komikusan hangzik. Nem vidám humor ugyan, de elég ahhoz, hogy Dante szája sarkába egy halvány mosoly árnyéka költözzön.
Ezt pár másodperc elteltével ő maga is észreveheti, mert gyorsan leolvad arcáról a gesztus, helyét ismét átveszi a semleges érdektelenség. Felkel, ideje lesz letudni a főzet befejezéséhez hiányzó utolsó lépéseket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Mármint az, hogy tőle sréhen hangzik el egy ilyen utasítás, meglehetősen feltűnő, hát még hogy külön a nevét is említették - annyira nem szélesek ezek az asztalok, hogy a vele majdnem szemben ülő társaság párbeszéde, főleg a "Weiler" szó után ne üsse meg a fülét. Pedig nem ígérkezett ez a vacsora különösebben mozgalmasnak, ahogy általában a többi sem az.
Az arca a legenyhébb kifejezéssel élve sem tükrőzi bármifajta lenyűgözöttséget a fantasztikus ötlet miatt. Mégis honnan a fenéből jönnek ezeknek az ostoba ötletek? Hol vannak? Valami átkozott előkészítőben? Rossz épületbe tért be? Csak mert ő tudtával egy olyan oktatási intézménybe érkezett vissza, ahol már az elsőévesek is tizennégy évesen kezdik a tanulmányaikat. Erre egy háztársa unszolására úgy térdel előtte egy öngyilkos szerencsecsomag énekelve, mintha az élete függene tőle.
Az egész különösebben nem érdekelné, és ignorálva a jeletet vacsorázna tovább, de kinyúl felé egy kéz és a vállára csúszik. A villa és kés fémes hanggal találkozik a tányér szélével, ahogy lerakja az evőeszközöket. Megragadja a rajta pihenő kézfejet az ujjaknál, és hallani, ahogy az izületek (egyelőre nem a csontok) megropannak a rájuk kifejtett erőtől. Ezen a ponton fordul a fiú felé. Miközben még tartja a kezét, fokozatosan egyre nagyobb nyomást kifejtve rá, lassan vontatottan pakolja egymás után a szavakat, látszólag érdektelen hangszínen.
- Miután elengedtem a kezed, öt másodpercet kapsz eltakarodni. Ha azután is kartávolságon belül talállak, az estét csontforrasztó társaságában fogod tölteni a gyengélkedőn.
Fájdalmas nyögés a válasz, az ujjak rendezetlenül préselődnek egymáshoz; megérti, hogy fájdalmas, pont azért csinálja. Kivárja, míg a másik szemében felcsillan a felismerés szikrája, mennyire érdemes is komolyan venni a tanácsát, ezután viszont elengedi.
Semmi meglepő sincs abban, hogy tartozását letudva a diák farkát behúzva iszkol minél messzebb a rellonos fiútól. Dolga végeztével visszafordul a vacsorájához, nyúl is a poharáért, hogy igyon belőle, már a pereménél van a szája is, mikor..
Állj.
Automatikusan megáll a mozdulatban, bár külső szemmel nézve lehet úgy tűnt, mintha már kortyolt volna belőle egy keveset.
Szagolj bele még egyszer, mielőtt beleiszol. - Ismét a szájához emeli, valójában csak eleget tesz az utasításnak, és indeed, már érzi azt az enyhe szulfurra emlékeztető szagot, épp csak leheletnyi, de naponta bájitalokkal foglalkozik: ellenőriz, szagol, néha kóstol. Ezzel a gyakorlattal természetes, hogy feltűnik neki, valami hibádzik.
Így már mindjárt logikusabbnak tűnik, mire fel volt ez az egész nevetséges jelenet, és miért is biztatta ilyesmire Charlotte (nagyjából csak azért tudja a nevét, mert a bájitaltanáruk rokona, egyébiránt sosem beszéltek futó köszönésen túl) a másik diákot. Anélkül, hogy különösebben szélsőséges érzelmeket mutatna, felkel a helyéről és a Charlotte-al szemben ülő diákot rövid tőszavakban arrébb tessékeli, így a lány egyszer csak arra eszmélhet, hogy Weiler Dante vele szemben ül, mocsárzöld, metsző tekintete az övébe mélyed, kezében az italával, amelybe nemrég sikeresen belecsöpögtette a bájitalát. A pohár talpa koppan az asztal közepén közöttük, a fiú pedig egyelőre még nem engedte el.
- Azt hiszem, ezt magadnak szántad eredetileg. Nincs rossz kedvem, - ez a kijelentés mondjuk kissé hidegrázós az előbbi után - ezért meghagyom a választást, hogy te iszod meg magadtól vagy én itatom meg veled.
Weiler módszereit ismerve az utóbbi nem kedves dédelgetés lenne, de nem fenyegeti meg explicit módon, merthát mint mondta is: nem ideges egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A ragyogó napsütésben a legtöbben menedéket keresnek a meleg és nap elől, ezzel szemben neki eszében sincs így tenni. Habár van mellette nemsokkal egy fa, szándékosan nem úgy helyezkedett, hogy annak árnyéka ráessen, így most egy napvédő bűbáj hathatós közreműködésével "töltekezik" úgymond. A nyár már nem tart sokáig, Dante pedig tudja, hogy a tél kellemetlen lesz és hosszú, sokáig nem számíthat majd ismét ennyi melegre és napfényre, így egyelőre addig élvezi ki a dolgot, míg teheti. Törökülésben ül a fűben, napszemüvege most épp a feje tetejére feltolva, míg egy nagyobb felhő el nem vonul a nap elől. Addig is cigerattájának meggyújtásával foglalatoskodik. A szál vége narancsosan felparázslik, a rellonos fiú pedig elégedetten fújja ki a füstöt.

- Még mindig nem jelentetted a minisztériumnak, fiú. - A megszólaló alkimista hangja inkább elégedetten cseng mintsem felháborodottan vagy aggódóan. Neki csak jó, ha nem számolnak be mindenről, mindig is idegesítette, hogy egy idő után mindent a saját kezükbe akarnak venni velük kapcsolatban.
- Nem is fogom egyelőre. Meglátjuk, mire jutok magamtól. Semmi kedvem egy soron kívüli kontrollt végigcsinálni.
- És mit akarsz tenni, megint megkéred a kölyköt, hogy beszéljen hozzád?
- Biztos nem. - Dante kedvetlenül összeráncolja a homlokát. Egyáltalán nem csengett kellemetlenül a fülének Ábel szavai, de pont emiatt a tény miatt nem akarta megismételni.

Összességében átlagos varázslónövendéknek néz ki az iskola falain belül, semmi meglepő, sokkal komolyabb és markánsabb arcok is vannak itt nála. - De nem egy szellemlátó szemével nézve. Úgy már más a dolog fekvése, mondhatni kifejezetten riasztó látvány, és nem azért, mert annak akarna látszani, hanem azért, mert nemes egyszerűséggel kellemetlen még az elképzelés is, mi szülhet ilyen vizuális megjelenést egy kísértett személy esetében.
Ahelyett, hogy természetes és szokásos módon a kísértet valahol mellette vagy a közelében tartózkodni inkább olyan, mintha egy Danténál valamivel magasabb és szélesvállúbb személy venné körbe áttetsző auraként. Valamennyire ugyan kivehető arcának jellege, ám ezt megnehezíti a tény, hogy vonásaik helyenként összemosódnak, máshol szétválnak a különbségek mentén. Ha mindez nem tűnne egészségtelenül káros fúziónak a kéretlen "aurát" néhol fekete cérnavékony szálak futják körbe látszólag a fiú testéhez kötve őket. Valamennyire el tudja ugyanmozdítani magát, de néhéhány centiméternék nem engedik messzebb a fekete "béklyók". Nem is tűnik úgy, mint egy megszokott, önálló entitás, inkább mintha konkrétan a rellonos fiúban lenne, s mindössze a szellemlátói készség az, amely valamiféleképp értelmezhető vizuális élménnyé konvertálja a jelenséget.
A kísértet szavait hallani, ám mivel Dante csak gondolatban válaszol neki, legilimencia híján olyan a társalgásukat hallgatni, mint egy telefonbeszélgetés egyik oldalát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Azt nézve, hogy mennyire próbálkoztál, ez tulajdonképpen kész csoda. - És amúgy jó érzékkel húzta fel, kiválasztott egy legalább annyira törékeny pillanatot, mint amilyen az az üveg volt, amelynek aztán a szilánkjai beborították a padlót. azt el kell ismernie, hogy akár intuíció, akár emberismeret volt az alapja, de a momentumot elkapta.
Nem mintha ez érdem lenne! Ugyan most egészen kulturáltan elbeszélgetnek, még ki is merné jelenteni, hogy nem idegesíti, de ha felidézi azt a pillanatot, azt a szemtelenkedést, szájalást és nyilvánvaló lázadást, még mindig enyhén tikkelni kezd a szeme alatti izom.
- Észrevettem. - Csak futólag kapja el a gesztust, nem is tudja eldönteni, hogy valóban mosoly volt-e vagy csak annak a mozdulatsornak a lezárása, amelyet Ábel láttatni engedett, ennek ellenére véleménye szerint még így is messze túl hosszab időzik el a tekintete az újra felbukkanó alsó ajakon. Csak néhány századmásodperc, de ez pont néhány századmásodperccel több, mint ideális lenne. Valami mindig arra készteti, hogy a pillantása vissza-visszavándoroljon a másikra. Nem azzal a filmes gyakorisággal és egyértelműséggel, mint mikor a hős vagy hősnő a szomszéd asztalnál oda-odales a másik főszereplőre, annál ez sokkal diszkrétebb és észrevétlenebb, gyakorinak sem olyan gyakori. Ahhoz azonban elég, hogy regisztrálja magában az ingert és meg akarjon tőle szabadulni. A "beváltra" valóban homlokráncolva, ezúttal egyértelműen Ábelre néz, míg az nem pontosít a megfogalmazáson. Érdekes lett volna, ha eredetileg is az a célja, mint amivel végeredményben zárult. Közben már az utolsó grammokat söpri bele a maradék hozzávalók rá eső részéből, miután kimérte.
- Igen, elég ideges. Úgy tűnik, ebben tehetséges vagy. - Hát ez azért erősen megkérdőjelezhető, hogy bók lenne. Támadásnak sem támadás, de a megállapítás mögül kikukucskáló cinizmus összetéveszthetetlen.
- A következő 6 órában így kell állnia, szóval ezzel végeztünk. - Elpakolja a megmaradt kellékeket és egy nedves ronggyal épp csak futólag áttörli az asztalt, utóbbi nagyjából fél perces mozdulatsor csak, nagyon túlzásba nem viszi, amúgy is fognak még itt járni a manók is.
Rövid csend áll be, már-már úgy tűnhet vagy megfeledkezett vagy szándékosan nem vesz tudomást a korábbi ígéretéről, miszerint visszatérnek erre a párszaszó dologra, de végül csak felhozza. Elvégre, ha már kimondta, nevetséges lenne kihátrálni belőle, ráadásul tagadhatatlanul érdekli őt is.
- Azt hiszem, említettem, hogy van egy egyáltalán nem megerősített sejtésem, még szerintem is gyenge lábakon álló tézis, viszont más lehetőséget sem nagyon tudnék mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő