Bizony, taníthatnák a Bagolykőben meg máshol is, hogy hogyan ne öljünk meg egy olyan lányt, aki épp meghalni készült.
Tudom, nehéz ennek a tudásanyagnak az elsajátítása, de azért van a szürkeállományunk, hogy használjuk és ha sikerült, akkor hátrább tegyük a virgácsainkat, mert megfullasztjuk azt a személyt ott középen, aki épp a szeretetünkben fürdőzik - egy ideig -, majd lehetséges, hogy eltávozik a végtelen tevemezőkre, mert a túlzott aggodalmaskodás öl. Gyilkos szándékoktól vezérelt borzasztó emberi érzés.
Jól prezentálja ezt a körém sereglett tábor is, akik épp most fosztottak meg az utolsó oxigénforrásaimtól, bizonyítva, hogy az ember sohasem maradhat egyedül, még akkor sem, ha igazán szüksége lenne rá. Merlinnek hála akadt egy leányzó, akinek a hangja anatómiai pontossággal szelte ketté a levegőt, habár kicsit ingerült volt és fiatal, pont elég hatásos ahhoz, hogy józanító levesként járja át a túlzott aggodalmaskodással felvértezett gyorsan verbuválódott anyasereget.
- Hagyhatnának némi levegőt neki - igen, pontosan én is erre gondoltam, de a döbbenettől és felháborodottságtól meg se tudtam szólalni. Ennyi ember és inger, rosszabb volt ez, mint a víz alatt lenni és testközelből élvezni a medence csempézetét, merthogy azok sem szimpla csempék voltak, hanem elvarázsolt mozaikdarabok.
Ha ez a temetésem lenne, már bőven elégedett lennék, hiszen az egy négyzetméterre jutó emberek száma jócskán meghaladja a sokak által elfogadottat, ha van ilyen, de biztosan, mindent kitalálnak. Egyébként itt csöndesen meg kell jegyeznem, hogy inkább hamvasszanak el, nem szeretném, ha a lelkem odakozmálna. Már ígyis eleget fürdőzött mások jóindulatában.
Mel igaz barátként gyilkolta a személyzetet, habár nekem nem osztottak ebből a rellonos temperamentumból, most  azonosulni tudtam vele, szívesen társultam volna, már fentem a képzeletbeli késeket, hisz a pálcámhoz nem nyúlhattam, nem hozhattam be ebbe a kacsaúsztatóba.
Egymásután zajlottak az események, kezdtem magamhoz térni, habár még mindig szerényen nyitogattam a pilláimat, látszott rajtam, hogy hamarosan életképessé válok, és ha a pálcámat megkaparintom, le is számolok ezzel a káosszal. Vannak olyan varázsigék, amik könnyedén túltesznek ilyen nüansznyi apróságokon.
Mel felé nyújtottam a kezemet, hisz még mindig ott lapult a levegőben, hogy eldőlök és visszakerülök abba a pozícióba, amiben voltam. A segítségének köszönhetően eljutottam a nyugágyakig, ahol már eszem ágában sem volt felvetni olyan ötleteket, hogy nézzünk meg pár medencét, mert ki tudja, miket rejtettek el bennük. Annyi erőm még akadt, hogy jól artikulálva felé suttogjam:
- Köszönöm - majd mély levegőt vettem, mintha az egészet, mint egy jól meghízott léggömböt ki tudnám pukkasztani és azzal a lendülettel el is engedhetném.