Mielőtt rátérnék arra, hogy anatómiai pontossággal kivesézzem fulladásos halálomat Bogolyfalva Barlangfürdőjében, meg kell említenem egy tényt: mióta a kastélyba kerültem szenvedélyes gyűjtővé váltam. Mindent, ami a mágikus életemmel kapcsolatos beletettem egy kis dobozba. Sőt, a trollos kaland után még képes voltam visszamenni a helyszínre azért, hogy beszerezhessek egy kis nyálat, ami ezektől a varázslényektől származik.
Gondoltam, szép emlék lesz, meg majd az unokáimnak is megmutathatom. Persze, a rólam szóló interjút, mint valami drágaságot őrizgettem egy titkos széfben a paplanom alatt, hisz sosem tudhatja az ember lánya, mikor kerül újra címlapra. Ha egyáltalán addig nem gondoskodik róla, hogy kicsapják és elbocsássák a végtelen tevemezőkre. Mert ez is megeshet, az élet pont nem unikornisbarát és nem micimackós pizsamákban fekszik le aludni. Ez nagyon szomorú, azt hiszem, nem is kell, hogy továbbecseteljem.
Tehát, ahogy ott fulladoztam a víz alatt, már-már a szemem előtt lebegett, hogy az Edictumban holnap milyen szalagcímek lesznek:
A Fontaine lány eddig bírta, Kihalóban a Navinések, Bogolyfalva Barlangfürdője bezárt, Újabb haláleset a Bagolykőben, Hogyan lehet megfulladni egy kacsaúsztatónyi vízben, Ne tanulj úszni Lora Fontainetól.Ezek a víziók szinte fojtogattak, az olasz házaspárnak nem is kellett különösebben erőlködnie. Nem is tőlük voltam igazán rosszul, hanem a saját gondolataimtól. A rossz berögződések megbetegítenek, jelen pillanatban pedig el akartak pusztítani engem.
Mégsem olyan rossz a mugliknál az a pszichomókus, lehet, nekem is fel kellene keresnem Ri valakicsodát? A kérdés olyan megválaszolatlanul lebegett a víz felszínén, mint a segítségkérésem, pedig próbáltam minden erőmmel a valóság antennáiba kaposzkodni. Kicsit fel is háborodtam, de jelen pillanatban nem nagyon tudtam hangot adni a nemtetszésemnek:
- Hát Melnek fel se tűnik, hogy én.... - meg se próbáltam befejezni a mondatot. Ráadásul a mugliknál mindig van egy úszómester is a medence mellett, itt pedig annyira felelőtlenek, Aladárt bezárják valami börtönbe, én pedig... a szemük láttára fogom kiikszelni magam. Már épp rendeztem volna a földi dolgaimat - arra a megállapításra jutottam, hogy majd azt a cikket Alcsira hagyom - , mikor valami furcsába ütköztem, ekkor rántottam le Melt is a mélybe:
Pardon - gondoltam, de a víz alatt pont nem tudtam tájékozódni, és rendkívül örültem annak, hogy egyáltalán élek. Valószínű, még mindig folyhatott a háború odakint, ugyanis elég szép utat jártunk be a habok között, rosszabb volt ez az egész, mint egy mugli vízividámpark.
Aztán Merlin tudja, hogy mi történhetett velük, de egyszerre minden elcsendesült és szép sorjában, egymásután kerültünk ki a partra. A döbbenettől fulladoztam, nem tudtam beszélni, se kérdésekre válaszolni. Melt meg elöntötte a méreg, csak annyit hallottam:
Mindjárt jövök - ajjaj, fordult meg a fejemben, ez nem hangzik túl jól...
Közben végre előkerült a személyzet is, bocsánatkérően hajoltak fölém, én meg csak feküdtem ott halálra fagyva:
- Mi nem tudtuk, hogy maga nem tud úszni, akkor inkább egy másik medencét ajánlottunk volna -
Még nekik áll feljebb? Hát majdnem meghaltunk.... - nem értettem, hogy hova fajulhat még ez a helyzet, de nem tudtam se köpni, se nyelni.
- Ne haragudjon, de maga beteg - teljesen kifakadtam és hozzávágtam a törölközőmet.
- Ja és melegen ajánlom, hogy Aladár még éljen, mikor távozok innen - az arckifejezésem mindent elárult, a csöndes gyilkos akcióra készül és megvannak a célpontjai.
üdv a fedélzeten 
