Miza
Ne...
Ne...
Megígértem. Csak ennyi tart itt, mert hát az esetek többségében igyekszem én állni a szavam. Felhoztam a kastélyba Pamacsot is, bízok a háztársaimban, hogy amíg helyre nem jönnek a dolgok, életben tartják nekem. Minához értelemszerűen nem is akartam vinni, az a szoba nem kompatibilis egy nyúllal, még ha az utóbbi nem is foglal akkor a helyet. Na, meg a lényem egy része erősen küzd az ellen is, hogy bármit magammal vigyek, ami még többször eszembe juttatja őt. Na, nem mintha nem gondolnék rá szinte minden órában, de most... most ezt is alább kell vennem, hogy megtaláljam a lelki békém. Amiben egyébként nagyban segít, hogy köztünk most béke van. Nem nehéz tartani ezt a tendenciát, s nem is értem, hogy voltam képes kiakadni, mikor... de hát meg sem hallgattam, még őt sem. Mindenesetre, nem is olyan nehéz megtartani az ígéretem, és tiszteletben tartani, hogy neki is kell tér.
Miza aztán meg is jön, és egyből belefogunk kivesézni az aktuális témákat.
- Te... Norbival most mi van? - pislogok rá, mert hogy azt a részét valószínűleg szépen elkerülte. Én még ott tartok, hogy együtt vannak, de már csak magamból kiindulva is tudom, mennyire rövid idő alatt változhatnak a dolgok.
Feltűnhet neki a tisztes távolság, amit nem vagyok hajlandó csökkenteni, de ez nem neki szól, tényleg... egyszerűen a rajta csüngő valamivel nem tudok mit kezdeni, azon túl, hogy sűrűn ragad rajta a tekintetem. Még sose láttam, még csak hozzá hasonlót sem.
- Egy pillanat... - torpanok meg, mikor egy furcsa árnyat látok elsuhanni magunk mellett. Szépen előhalászom az érmét, amivel ide tudom csalogatni Ront, aztán fel is kapom, hogy legyen akkor már velem. Nem kéne, hogy még itt is galibát okozzon.
- Miza, Ron... - mutatom be neki a furkászom, nem tudom, mennyire van képben azzal, hogy az enyém.
- Igen, a gazfickó, aki hőn szeretettel tolvajkodik a kastélyban is - forgatom meg a szemem, mert ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a múltkor még pórul is járhatott volna, ha nem tudok hatni a fiúra.
- Sziasztok - köszönök én is aztán a lányoknak, ami után körbe pislogok a helyen. Valahogy most marha jól néz ki a tér.
Miza aztán meg is jön, és egyből belefogunk kivesézni az aktuális témákat.
- Te... Norbival most mi van? - pislogok rá, mert hogy azt a részét valószínűleg szépen elkerülte. Én még ott tartok, hogy együtt vannak, de már csak magamból kiindulva is tudom, mennyire rövid idő alatt változhatnak a dolgok.
Feltűnhet neki a tisztes távolság, amit nem vagyok hajlandó csökkenteni, de ez nem neki szól, tényleg... egyszerűen a rajta csüngő valamivel nem tudok mit kezdeni, azon túl, hogy sűrűn ragad rajta a tekintetem. Még sose láttam, még csak hozzá hasonlót sem.
- Egy pillanat... - torpanok meg, mikor egy furcsa árnyat látok elsuhanni magunk mellett. Szépen előhalászom az érmét, amivel ide tudom csalogatni Ront, aztán fel is kapom, hogy legyen akkor már velem. Nem kéne, hogy még itt is galibát okozzon.
- Miza, Ron... - mutatom be neki a furkászom, nem tudom, mennyire van képben azzal, hogy az enyém.
- Igen, a gazfickó, aki hőn szeretettel tolvajkodik a kastélyban is - forgatom meg a szemem, mert ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a múltkor még pórul is járhatott volna, ha nem tudok hatni a fiúra.
- Sziasztok - köszönök én is aztán a lányoknak, ami után körbe pislogok a helyen. Valahogy most marha jól néz ki a tér.
* ad neki montit *
* ad neki montit *
