Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Amennyire üresek a folyosók, az én fejem annyira tele van. Meg a levegő is körülöttem, méghozzá papírokkal. Egy csomó irat lebeg a fejem felett és mellett, miközben haladok az irodám felé. Néha elkapok egyet-egyet közülük és beleolvasok. Ez az igazgatók sorsa. Mindig van mit csinálniuk. Az a szerencse, hogy én ezt élvezem.
A dokumentum felhőn át aztán észreveszek egy magas figurát. Elsöprök a kilátásból pár pergament és hamar ráismerek a jellegzetes, bőrdzsekis alakra.
- Professzor - szólítom meg elmosolyodva a hátát.
- Hogy van? - tekintek végig bicegő alakján, ahogy -kihasználva jelenlegi állapotát- hamar beérem. Azt hittem, már felgyógyult pedig.
- Ma-holnap fel akartam keresni - árulom el neki, visszaengedve a körülöttem lebegő papírok közé azt, amit éppen a kezemben tartottam.
- Volna rám most pár percre? - érdeklődöm meg tőle, felfele pislogva rá.
- Csak amíg elérünk mondjuk az irodámig. Nem tartanám fel soká - nyugtatom meg efelől, ám lehet, ez esetben most magamból indulok ki, hiszen hiába igyekszem még a fontosabb teendőkkel is mihamarább végezni, mintha folyamatos késében lennék. Így év vége tájt egy nyugodtabb étkezés vagy hosszabb alvás elég nagy luxus.
Közben Pajkos kutyám is befut. Szó szerint. Csak úgy süvít utánunk, kicsit túl is szalad rajtunk, aztán rohangászik körülöttünk, szépen kísér minket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Válasza első felét mosolyogva, bólogatva hallgatom, aztán ezt az egész kifejezést még megspékelem azzal, hogy felvonom szemöldökön, mikor a lányaihoz ér.
- Ó, nahát... ezt... örömmel hallom... ? - állapítom meg derűsen akadozva, és reakcióm végére valahogy egy kis kérdő hangsúly is odaszökik. Egy részről mert nem nagyon látom át, nekem erről miért kell tudnom, más részről nem vagyok biztos benne, hogy a lányai is felhőtlenül boldogok ettől. Dehát egy apával kár lenne erről vitába szállni. Nem is teszem.
- Remekül, remekül. Dolgosan - felelek bólogatva és látszik rajtam, hogy nálam a remekül és a dolgosan tényleg szorosan összefügg. Szeretek nyüzsögni.
Jól elvigyorodom a vélekedésén a sétánk időtartamát illetően, aztán nekikezdek.
- Van egy jó meg egy rossz hírem. Kezdem a rosszal - jelentem be, nem adva meg neki a választás lehetőségét. Magamból indulok ki, márpedig én szeretek a rosszon túl lenni és valami jóval leöblíteni.
- Olyan híresztelések kaptak szárnyra, melyek szerint a legutóbbi eridonos összejövetelen néhány kiskorú is fogyasztott alkoholt... Erről tud valamit? - nézek rá felfelé fürkészően. Barna tekintetem vádlónak nem vádló, viszont látszik rajtam, hogy az igazat szeretném hallani, és különben is annyira már ismerhet, hogy tudja, meglehetősen szabad szellemű és elnéző vagyok. Jobb velem egyenesnek lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egy amolyan vagy-úgy féle hang hagyja el a számat, ahogy kiderül, a háza diáklányaira gondolt az imént. Bár ettől talán még jobban összezavarodom. Azonban úgy döntök, ezt a témát aztán tényleg nem kell tovább taglalni.
Figyelem őt, ahogy morfondírozik a kérdésem nyomán, aztán lemosolygok kicsit Pajkosra, aki éppen az eddigi folyosón rohangálás után most pihenésképp mellénk szegődik és kényelmes tempóban bandukol mellettünk. Közben érkezik a válasz.
- Köszönöm - felelek mindössze ennyit. Nincs mit igazán többet beszélni erről. Ha azt mondja, nem tud ilyenről, akkor nem tud ilyenről. Az pedig elég, hogy megígéri, kiemelten figyelni fog erre a későbbiekben.
Éppen elnézést akarnék kérni a harcias papíromért, amikor elkapja azt és felolvassa nekem. Nyitogatom kicsit a számat, hiszen felmerült bennem, hogy megkérem, ne olvassa el. De mire ezt megtettem volna, már megtörtént és a levél a semmibe foszlott. Egy apró sóhajjal engedem el a dolgot. Tudom, sokan tartanak pipogyának vagy éppen tehetetlennek a természetem miatt, azonban én egyszerűen csak békés vagyok, ráadásul súlyozok mindent. Úgy gondolom, van, amiért nem csak érdemes, de kötelességem is szót emelni, azonban egy felnőtt férfit nem fogok nekiállni megnevelni. Ő ilyen. Amíg ebből nincs különösebb gond, addig én nem fogok itt háborogni.
- Hát rendben - nyugtázom a levél tartalmát.
- Na de a jó hír... - térek vissza a témánkhoz és ehhez meg is állok a folyosó közepén, szembe fordulva a nálam egy-két fejjel magasabb professzorral.
- Az eridonosok továbbra is számítanak Önre, mint házvezetőjükre. Gratulálok - nyújtok kezet a férfinak. Kutyám leül mellénk és farokcsóválva figyel minket meg a körülöttünk repkedő iratokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Valóban, bizony. Nagyon jól végzi a munkáját a házban, minden kezdetleges ellenérzésének dacára. Nem egy tipikus tanárforma ő, ám végül az ilyen extravagánsabb figurák szoktak a leghatékonyabbnak bizonyulni. Az biztos, hogy ők hagyják a legmélyebb nyomokat a tanulókban.
- Valahogy hasonlóan vagyok. Nem hiszem, hogy túl jó, ha egy ház túlságosan ráfeszül a pontversenyre, viszont az mindenképp előnyükre válik, ha tesznek és dolgoznak valamiért, ami a közösséget szolgálja - fedem fel saját vélekedésemet, miközben indulok tovább. Pajkos is felpattan és folytatja a bóklászást, mancsai szedését. Nagyjából fél távnál tartunk az irodám felé vezető sétában.
- Nagyrészt itt - felelem, szélesen elmosolyodva.
- Az időm másik felében a szüleimmel és testvéreimmel Olarszországba látogatunk a rokonokhoz - árulom el neki, hogy azért persze nem a kastély üresen kongó falai között szándékozom eltölteni a teljes szünetet. De tény, hogy van itt mit csinálni mind az évzárással, mind a majdani évnyitással kapcsolatban.
- Hát Ön? - kérdezek vissza, felfelé pislogva rá, ám miközben a válaszát hallgatom, a fejem körül és fölött keringő dokumentumokba hirtelen mintha belekapna egy nem létező szél és egyszerűen nekisodorja őket az egyik festménynek. A kép lakóinak tompa jajveszékelése hallatszik a papírok tömege mögül. Nagyot sóhajtok és megindulok arra, elővéve pálcámat. Teljesen hozzászoktam már a Fejetlenség Folyosójának furcsa eseményeihez. Nem úgy, mint Pajki, aki nekiáll ugatni kicsit az irathalomra a falon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Végre süt a nap és csicseregnek a madarak. Ki az az őrült, aki ilyenkor nem jön ki egy kicsit a szabadba? Már amennyiben persze nem vámpír vagy fényérzékeny az illető. Vagy csak olyasvalaki, aki a hűsebb időt részesíti előnyben. Hm. Inkább át is fogalmazom a kérdést: milyen őrültség lenne tőlem, ha nem jönnék ki ilyenkor egy kicsit a szabadba? Hiszen mindenem megvan ahhoz, hogy élvezzem a tavaszt. Magyar-olasz vérem hozza a papírformát. Nem mintha volna olyan időjárás (a szélsőségest kivéve), amit ne szeretnék valamiért, azonban tény, hogy elememben ilyenkor vagyok.
Zsebretett kézzel ballagok ki a rétre. Szétnyitott talárom látni engedi, hogy alatta világos, lazán gombolt inget viselek. Kutyám boldogan futkározik körülöttem, és csakhamar megindul a maga felfedező útjaira a közelben. Hagyom kóborolni, nincs mitől féltenem itt és nincs, akit féltenék tőle. Végtelenül barátságos alak. Ezt jól mutatja, ahogy egy távoli padon üldögélő pár diákban azonnal új barátokra talál. A tanulók megsimogatják és kerítenek is egy botot, amit eldobhatnak neki. Mosolyogva figyelem a jelenetet, a fűben lépkedve. Mivel a tanoncok már jól tudják, hogy ez a kis Jack Russel Terrier én kutyám, keresnek is engem a tekintetükkel. Amikor meglátnak, biccentenek nekem. Van, aki még hangosan oda is köszön. Integetek nekik.
Ám nem csak egyszerű természetélvezés végett vagyok itt. Összekötöttem a kellemest a még kellemesebbel és küldtem egy baglyot Bárcián barátomnak, hogy találkozzunk a réten. Túl sok napja már, hogy csak futólag látjuk egymást, mindössze egy üdvözlésre meg pár röpke szóváltására. Ennek véget kell vetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Megérkezik a nálam jóval lengébb öltözékű barátom. Részemről a kastélyban és a birtokon mindig legalább talárban tartózkodom. Érdekes, hogy amennyire felháborítóan nyitott szellemű vagyok, annyira ragaszkodom a hagyományokhoz is. Nálam ez a kettő tökéletesen megfér. Éppen ezért egy pillanatig sem zavar, ha más mondjuk lazább ruhákat vesz fel az iskolai dolgozók közül, én azonban igazgatóként kellemes kötelességemnek érzem mindig megadni a módját az öltözködésnek. A hűtő bűbájok ebben nagy segítségemre vannak. Különben már régen elolvadtam volna a napon.
- Szia - fordulok Bárcián felé széles mosollyal.
- Örülök, hogy itt vagy - szorítom meg finoman, barátságosan a karját.
- Ne is mondd! - hunyorgok kicsit én is a nap miatt. Közben pedig ráérősen sétálok tovább, egyre közelebb jutva a padon üldögélőkhöz, akik felváltva dobják el a botot Pajkosnak. Ki puszta kézzel, ki némi bűbáj segítségével. Ez utóbbival néha a bolondját járatják vele, hisz a bot hol bumerángként viselkedik, hol mondjuk cikázik.
Visszatekintek a kastélyra, ha már szóba hoztuk. Végignézek rajta párszor, hiszen a nap nagy részében csak belülről csodálhatom. Pedig milyen pompás látvány így kívülről is, főleg ebben a tavaszi verőfényben. Soha nem unom meg.
- Itt jó lesz - közlöm a rét egy teljesen random pontján, félig egy fa árnyékában, kezeimet csípőre téve. Elégedetten nézek körbe, és azt igazából csak én tudhatom, mire lesz olyan nagyon jó ez a hely. Azonban nem telik bele pár pillanatba és barátom is meglátja. Előveszek ugyanis talárom belső zsebéből egy kék-zöld kockás kendőt, amit ahogy megrázok, a sokszorosára növekszik, pléd lesz belőle. Szépen engedem a földre ereszkedni, majd ismét előveszek valamit a zsebemből. A tárgy egy szalmagombolyagra emlékeztet. Odadobom a pokrócra, mire piknikes kosárrá változik.
Rámosolygok jóképű társaságomra és bűvészeket meghazudtoló eleganciával intek a leterített pléd felé, így kínálva őt hellyel. Ugyanis nem pusztán kutyasétáltatásra hívtam, hanem egy kellemes piknikre is. Ha nem éhes, akad majd neki innivaló vagy csak egy kis elmajszolgatható gyümölcs. Hogy pedig legyen a kis találkozónkban némi lázadás és rendbontás is: felhívnám a figyelmet arra az apróságra, hogy mi az egy köpésre található piknikező tisztás helyet bizony a réten fogunk nekiállni piknikezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Csak jót mosolygok elismerő szavain, miközben magam is kényelmesen helyet foglalok a pléden, taláromat alám simítva. Kilebegtetek a kosárból ezt-azt. Magamnak mindenképpen egy sütőtökleves üvegcsét meg egy szendvicset. Jobban Bárcián felé fordítom közben a kosarat, így bátorítva, hogy szolgálja csak ki magát mindenképpen. Részemről ezt a pikniket korai vacsorámnak is szántam. Jól tudom, hogy miután elbúcsúztunk barátommal, ismét a munkába vetem majd magam, akkor meg már éjjel lesz, mire szembe jutna enni valamit. Az időm beosztásáról szóló szavak éppen összecsengnek mindezzel.
- Azt igazából én se - közlöm derűsen.
- De tényleg - bólogatok egy falat lenyelése után.
- Mindig úgy kezdődik a nap, hogy elképzelésem sincs, hogyan leszek kész mindazzal, amit beterveztem mára, meg amiket Oravecz kisasszony betervezett nekem, aztán valahogy mégis minden megvan - vonok vállat én is. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ha én dolgozom, akkor dolgozom. Vagy az asztalom mögött ülök, dokumentumokat átnézve, aláírva papírokat, tárgyalva éppen valakivel; vagy nyakamba veszem a kastély, a falut, a hivatalokat és meg sem állok. Hogy nem fáradok-e el? Dehogynem. Nincs is gondom az alvással. Azonban én ezt nevezem kellemes fáradtságnak. Ezért jó, ha olyasmi a munkád, amivel könnyedén és szívesen foglalkozol.
- Szóval... - veszem fel a fonalat.
- Elég szépen megindult ez a tanév is. Örülök, hogy a legtöbb házvezetőnk viszi tovább a posztját. Szeretem, ha vannak ilyen állandó, biztos pontok a tanulók életében - taglalom neki az első adandó témát, ami eszembe jut.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom és akiket mind társaságban, mind négyszemközt ugyanúgy szólítok, akkor sem említem másképp, ha nincsenek jelen. Márpedig szeretem a tanárokat professzorozni és az irodavezetőmet pedig -úgy éreztem a kezdettől- illendő mondjuk kisasszonyoznom. Ezek mind-mind a bagolyköves diákévek emlékeiből maradtak rám. A tanárok így beszéltek egymással, így szólították egymást és ez elmondhatatlanul tetszett. Azt hiszem, a ruházkodásom is erről a tőről fakad.
- Gondolom - bólintok együttérzően, amikor barátom elmondja, hogy hiányoznak neki a kékek. Különben pedig egy pillanatra se villant fel bennem, hogy a házvezetőkkel kapcsolatos megjegyzésemmel őt minősítsem. Eszembe se jut. Megértem én a távozó kollégák indokait, viszont tényleg nagyon örülök, ha a dolgok úgy alakulhatnak, hogy tudnak maradni a szerepükben.
- Természetesen - biztosítom erről egy korty után.
- Noha Várffy-Zoller professzor nem volt teljesen elragadtatva a megbizatástól, de kétségem sincs felőle, hogy lelkiismeretesen végzi majd a feladatát. A többi meg... nos... csak rajta áll - húzom fel vállaimat ártatlanul. Hiszen az ilyen helyzetekből még akármi lehet. A végén úgy megszereti a levitásokat, hogy elengedni se akarja majd őket.
- Ellátogatok olykor egy-egy önkéntestársamhoz. Szeretem tudni és látni, hogyan állnak a törekvéseink és mindaz, amit évekkel ezelőtt építeni kezdtünk - felelem elgondolkozva. Csak akkor tartok egy kis szünetet, ha harapok a paradicsomos-sonkás szendvicsből. Azt az időt is kihasználom arra, hogy merengjek azon, miket is csinálok ténylegesen az igazgatói tennivalóimon túl.
- A szünetben pedig elutaztunk a családdal meglátogatni a rokonokat Olaszországban - mesélem el neki mosolyogva gyorsan ezt is, ahogy eszembe jut. Bár lehet, tudott róla, hogy elvagyok, de személyesen még nem említettem neki.
- És te? - passzolom vissza a gurkót, mielőtt kortyolnék egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nagyon szeretem Olaszországot. Ugyanannyira hazámnak tekintem, mint Magyarországot. Nem mintha ne érezném magam évek óta otthon a világon bárhol. Nem a hely, hanem az emberek a lényeg.
- A csizma közepén. Rómától nem messze - felelem mosolyogva.
- Ott születtem - fedem fel ezt az érdekes kis tényt, amit szerintem nem osztottam még meg vele. Azt tudja, hogy félig olasz vagyok, de azt talán nem tudta, hogy ott is láttam meg a napvilágot.
- Nagy közös evések vannak, az elmaradhatatlan - közlöm vele rögtön az első, hagyományos programot, egyre növekvő kedéllyel, miközben befejezem a szendvicsem.
- Tudod, olyan órákig tartó, ahol eszel kicsit, aztán pihensz, aztán megint eszel, közben meg mindenki hangosan beszél, néha túlkiabálják egymást, viták is kialakulnak, és aztán a sziesztán mind ugyanolyan átéléssel horkolnak - ecsetelem kicsit, hogyan képzelje el, bár ha már megtapasztalta bármilyen módon, milyen egy nagy, olasz családi ebéd, akkor pontosan tudja, miről beszélek. Ezek általában ilyenek.
- Esténként meg elmegyünk valamilyen szabadtéri helyre. Beülünk valahova, szól az élő zene... - adok ízelítőt a sötétedés utáni hangulatból is.
- Nem tudtam - rázom a fejem az évfolyamtársuk karrierjét illetően.
- Magicbomb? - vonom össze a szemöldököm.
- Tudnál mondani tőlük számcímet? - kérek egy kis útbaigazítást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Vele nevetek. Ahogy mondja. Ha meg belegondol az ember, nem is érti, miben merült ki annyira, amikor egész nap csak evett meg ivott, és elvileg az ég világon semmilyen munkának minősülő tevékenységet nem végzett. Azonban itt a gond, hogy azt hisszük, csak abban lehet elfáradni, pedig hát egyáltalán nem. A semmittevésben is el lehet, meg a szórakozásban is. Más kérdés, hogy ezek után nem illik kimerültségről beszélni vagy arra hivatkozni. Aki este legény, reggel is legyen az - tartja a mondás.
- Meggie... igen. Igen, így már kezd derengeni - bólogatok hevesen, hallgatva, miként próbálja emlékeimbe idézni az évfolyamtársát. Ahogy pedig folytatja a rávezetést, egyre több minden jön elő. A számok felsorolása közben meg végleg a helyére kerül a történet.
- Hát persze. Igen, igen - adok is hangot neki lelkesen, majd megünneplendő, hogy mégsem olyan lyukas az agyam, szerzek még egy sütőtökleves üvegcsét és jól belekortyolok. Utána valami desszert után kezdek kutatni a kosárban.
- És minden rendben egyébként? - kérdezem, barátságosan végigpillantva rajta.
- Azt a bájitalt... használod még? - érdeklődöm a szerről, amit egy időben magához vett, hogy a hangulatállapota és érzelmi töltöttsége jobban megközelítse az emberek átlagát. Mialatt így beszélgetünk, Pajkos néha átsétál a pléden, aztán elszalad pár diákkal barátkozni, végül most ismét nálunk terem, lelkesen farokcsóválva és kipécézi magának barátomat. Megszimatolgatja ráérősen, aztán belesétál az ölébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A provokáció eléggé messze áll a természetemtől, még ha néha úgy is tűnik, hogy azt teszem. Egyszerűen csak megkérdezem, amit úgy érzem, meg kell. Márpedig szeretném tudni, mi van a plédtársammal. Hiába nem tűnik úgy, mint aki bármit is használna, az ilyen dolgokat nehéz kiszúrni egy közelállónak.
Bólogatok a válaszára, és pontosan értem, mit ért azóta alatt. Hazudnék, ha azt állítanám, nem maradt meg bennem az az este és hogy nem jut eszembe néha mind a mai napig, azonban mindehhez egy pillanatig sem társulnak olyan érzelmek, amelyek csökkentenék barátomat a szememben, vagy azt, amit iránta érzek. Sajnálom, ha benne esetleg átalakult valami. Részemről ugyanúgy szeretek vele lenni, mint mikor még az igazgatói széket sem foglaltam el.
- Mit okozhat? - kérdezek rá, miért nem egészséges a szer. Nyilvánvalóan minden bájitalnak akadnak mellékhatásai és azt mindenkinek egyénileg kell felmérnie, vállalja-e a kockázatot, vagy hogy ha jelentkeznek ezek a gondok, attól még megéri-e a készítményt tovább alkalmazni.
- Ah, ne is mond - csattanok fel derűsen.
- Ez az én családomban is folyton előjön. Mondjuk erős lenne azt állítanom, hogy rám szálltak, de tény, hogy minden adandó alkalommal rákérdeznek, mi a helyzet velem ezen a téren - bólogatok, immár a desszert végére érve, leöblítve azt. Követem barátom példáját és kényelmesebbre veszem a figurát. Hanyatt dőlök és két oldalamon felkönyökölök, egyik térdem felhúzom. A napsütéstől félig lehunyt szemmel figyelem a párost, jól megmosolyodva kutyám szenvtelenségét. Bárcián combjára fekszik, mellső lábait lelógatva róla. Hátsó lábai a pléden maradnak, farka kedélyesen jár az anyagon, gyűrve azt. Lihegve hagyja magát simogatni.
- Nősülnél egyébként vagy inkább férjhez mennél? Vagy ez nagyon hülye kérdés? - érdeklődöm, utóbbinál megmosolyogva magam, továbbra is felfele pislogva rá elhevertségemben. Valahogy ez köztünk így konkrétabban soha nem került még szóba, hiszen annyi minden másról tudunk beszélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Figyelmesen hallgatom, ahogy barátom részletezni kezdi, milyen veszélyekkel jár annak a bájitalnak a fogyasztása általánosságban, illetve milyen kedvezőtlen hatása van egészen pontosan őrá. A hasonlata igazán szemléletes, nagyon tetszik. Mármint amennyit értek belőle.
- Amikor egy repülőgépből ugranak ki, ugye? - vonom össze dús szemöldökömet, alaposan összekeverve az általa említett extrém tevékenységet az ejtőernyőzéssel. Mondjuk érdekes mód az ejtőernyőzést meg pont tudom, micsoda, de a képzeletemben a bungee-jumping ennek az egyik válfaja.
- Értem. Világos - bólogatok, ahogy mélyen átérzem az állapotot.
- Ez esetben tényleg jól teszed, hogy nem használod - értek egyet a döntésével elmosolyodva. Nem szoktam ellene lenni semmilyen olyan szerhasználatnak és úgy en bloc semminek, ami segít valakin bármilyen módon és közben nem árt vele sem másoknak, sem magának. Azonban, ha az egyik is bekövetkezik, fontos, hogy az illető le tudjon mondani róla. Persze, legjobb ezt már akkor megtenni, mikor még nem történt meg a baj.
- Hát nem - rázom a fejem, hiszen valóban nem verseny ez a házasodósdni. Figyelem Bárciánt, ahogy most egy kicsit inkább a kutyámat veszi a figyelme középpontjába, amolyan pótcselekvésként. Tudom, talán ingoványos talajra vittem most őt, de néha olyanra is kell lépni.
- Ugyanezt. A szeretet a lényeg - felelem nyílt, kedves tekintettel.
- Nekem személy szerint akadnak preferenciáim, de mivel jelenleg a közelében sem járok a házasságnak, talán ez nem olyan érdekes - teszem azért hozzá ezt, egyik könyökömre helyezve a súlyt, hogy oldalamra gördülve szerezzek egy nektarint magamnak a kosárból és beleharapjak, miközben visszadőlök. Pajkos érdeklődve figyeli barátom öléből, mit csinálok. Még a fülét is emeli hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egy falat nektarinon rágódva hümmögök, megemelt szemöldökkel, jelezve, hogy sejtem már, melyik mugli sportot említette. Különös egy időtöltés egy kötélről lógni a halálos mélységbe fejjel lefelé, dehát nem ítélkezem én senki hobbijai felett, főleg nem tartom értük őrültnek. Mindenki másban leli meg az örömét.
Szusszanva bólogatok, mikor említi a lehetőségeket a bájitalával kapcsolatban, magam is elgondolkozva kissé ezen. A plédát fikszírozom magam előtt, miközben oldalamon heverve majszolom a gyümölcsöt és merengek még pár pillanatig a kérdéskörön. Azt hiszem, én is úgy döntenék, mint barátom. Hiszen az egyik legfontosabb dolog, hogy önmagunk maradjunk. Kevés dolog van, amiért ezt érdemes lenne feladni.
Ha akár csak sejteném, hogy Bárcián a közeledésének visszautasítását úgy könyvelte el magában, hogy esetleg vele van a gond bármilyen szinten, már rég megnyugtattam volna afelől, hogy nincs. Noha, ha jól emlékszem, mondtam is ezt neki azon az ominózus estén. Csak valószínűleg ott és akkor ezt nehéz elhinni. Meg talán utána is. Azonban a helyzet az, hogy az egész tényleg csak annyin múlott, hogy igazából én a hölgyeket részesítem előnyben. Legalábbis az elmúlt pár évtized ezt mutatja. Ám kétségtelen, soha nem merengtem el hosszabban azon, kikhez vonzódom. Mindig csak sodródtam az árral, ha valaki megtetszett. Márpedig ezek az illetők eddig minden esetben lányok, nők voltak. Viszont, ha valami folytán elkezdene komolyabban foglalkoztatni a gondolat, hogy esetleg a saját nememet sem kéne kizárnom a párválasztásból, kétség sem férhet hozzá, hogy piknikezőtársamnak kezdenék el udvarolni, hátha van még esélyem.
- Nahát! Hogyhogy? - kérdezek rá nagy lelkesen a költözés gondolatára.
- Van konkrét hely, ahova szeretnél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

mindenki a Levita toronynál
érkezik a Varázsbaj-elhárító Osztag
A Mágiaügyi Minisztérium 8. emeletén lévő tárgyalóteremben ültem, amikor egy nyúl formájú patrónus tűnt fel, tájékoztatva engem az iskolában zajló eseményekről. Azon nyomban felpattantam a helyemről, magukra hagyva a hivatalnokokat és a liftbe érve rögtön a megnyomtam a hármas gombot. Kínosan lassúnak tetszett az idő, míg a megfelelő szintre értünk, ott viszont már siethettem a Varázsbaj-elhárító Osztag irodájába. Lendületesen benyitottam és egyszerűen közöltem a helyzetet a jelenlévőkkel, akiknek nem kellett semmi több, már vették is magukhoz felszerelésüket, illetve továbbadták a hírt, majd közölték, indulhatunk, és ezzel nekikezdtünk a hoppanálásnak,egy percet sem tétlenkedve.
Amilyen egyszerre tesszük mindezt, hogy az iskola birtokán kívüli feltűnésünk sorjázva pukkanó hangjai tűzijátéknak hathatnak. Rögvest megindulunk a kastélyba és amint a helyszínre érünk, próbálom gyorsan felmérni a helyzetet és azt, kitől tudhatnék meg a legtöbbet, amikor megérkezik Selwyn professzor hollója és tájékoztatást ad. Látom, hogy ők már akcióba lendültek, ahogy egyébként az Osztag tagjai is nyomban intézkedni kezdenek. Két emberük a bámészkodókat erélyesen eltávolítja a helyszínről a tanárok és prefektusok segítségével, különféle bűbájokat is bevetve; további három mágus a torony lábánál mérlegeli a helyzetet és kezdi el bűvölni az épületet; míg másik négy varázsló seprűre pattanva, vagy éppen állati formát öltve megindul, csatlakozni a mentőcsapathoz, szakértő támogatást nyújva és utasításokat adva.
Részemről egy Invitoval szintén magamhoz hívom a seprűmet, ám mielőtt még a levegőbe emelkedem, ellenőrzöm, hogy itt lent rendben megy-e. Odalépek egy-egy diákhoz vagy éppen iskolai dolgozóhoz, megkérdezem, jól van-e és biztosítom róla, hogy a helyzet a legjobb kezekben van. Mind a minisztérium emberei, mind a tanodabeliek tudják, mit csinálnak.
Hamarosan felemelkedem én is seprűmmel és csatlakozom a Varázsbaj-elhárítókhoz, várva utasításukat, miben lehetek segítségükre, hol van rám szükség.

//a Varázsbaj-elhárító Osztag emberei NJK karakterek, bárki szabadon mozgathatja őket. ahogy olvashattátok, kilencen vannak és mind nagyon érti a dolgát. ha nem teszed, amit mondanak, valószínűleg egy figyelmeztetés után tesznek róla, hogy eltűnj az útjukból, de mindenképp összetűzésbe kerülsz velük//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az irodám ablakpárkányán ülve olvasgatok éppen. Na nem valami kalandregényt vagy verseskötetet, hanem pár hivatalos iratot. Szemem sarkából látom a mozgolódást az előtérben, mikoris Pajkos boldogan felpattan a helyéről és farokcsóválva köszönti az érkezőket. Elolvasom még a bekezdést, ahol tartok és én is rájuk pillantok. Mosolyogva bólintok feléjük üdvözletként, aztán komolyabbá váló arccal hallgatom, miért is jöttek. Közben lehúzódom a párkányról és elengedem a dokumentumot a levegőben, ami szépen a helyére száll.
- Természetesen - vágom rá határozottan. Igazából sok a tennivalóm, de a Levita torony most elsőbbséget élvez nagyjából mindennel szemben. Ezek a bürokratikus borzalmak bőven várhatnak. Így alliterálva főleg.
- Akkor hát... foglaljunk helyet - intek pálcámmal, odahúzva a székeket az asztalom elé nekik, jómagam pedig leülök ide az ablak elé a sajátomba. Szinte tapintani lehet a kedves kollégák feszültségét. Úgy érzem, nem lesz egyszerű megoldani a torony kérdését. Miután leültem tehát, hátradőlök karosszékemben és szusszanok egyet. Kutyám abbahagyva a látogatók üdvözlését, most hozzám jön oda. Lenyúlok megsimogatni a fejét. Lemosolygok rá, aztán az urakra tekintek.
- Készen állok - közlöm eltökélten, majd kezeimet összefonom ölemben.
Halljuk!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Egy sóhajjal hajolok előre, magam elé húzva a mappát és hallgatva barátom magyarázatát. Bólogatva olvasom az iratot, követve tekintetemmel, amiket mutat, végül az összegre tekintek, amit aláhúz. Újabb sóhaj. Ez most mélyebb. Azonban nem túl bajterhes. Akármilyen derűlátó ember vagyok, szokásom felkészülni a legrosszabbra, hogy aztán kellemesen csalódjak. Ez most sincs másképp. Számítottam rá, hogy vastag összeg lesz a vége. Nem mondom, mikor elárulja, hogy az éves költségvetésünk duplája, azért felszalad kicsit a szemöldököm. Amennyire értek én a számokhoz, ez sokkal többet árul el nekem, mint maga az összeg.
Ismét hátradőlök a székemben, a karfára könyökölök és ujjaimmal számat dörzsölgetve figyelek Bárcián részletezésére, javaslataira. Néha kicsit mélyebb levegőt veszek és vonásaim el-elkomorulnak, mikor sorolja, mely költségeken kellene kurtítanunk. Végighallgatom őt és nem szólalok még meg egyből. Inkább Álmosra pillantok, akinek szintén akad is hozzáfűzni valója. Nagyot bólintok neki.
- Igen, szerintem első körben a kollégák elé kéne tárnunk ezt az összegzést és rákérdezni náluk, van-e valamilyen ötletük. Hátha tudnak olyat, akinek lehetőségében áll adományozni esetleg - nyitom tenyerem a gondnokunk felé, ahogy az ő javaslatához csatolom az én gondolatomat. Szavaim bár kicsit talán komolyabbak és nehezebbek, mint más tárgyalásokon szoktak, azonban összességében nem tűnök úgy, mint aki nagyon csüggedne. Nem is teszem, hiszen kétségem sincs afelől, hogy megoldjuk.
Mielőtt folytathatnám, részemről milyen megoldásokat és utakat tartok járhatónak, kedvenc irodavezetőm tornádóként söpör be a helyiségbe az ablakon át. Söpör, de tényleg. Pajkos összerezzen és kiiszkol az ajtón. Ahogy a hölgy az ölemben landol, teljesen reflexszerűen fonom köré karjaimat, mintegy óvva őt a további eséstől. Körbepillantok aztán gyorsan, végignézve a katasztrófa sújtotta övezeten. Végülis mostmár mindegy ennek a kastélynak, nem igaz? Törjünk be még pár ablakot és bontsunk le néhány falat! Igazából legjobb lenne szabadtéri tanodát nyitni. Üldögélnénk a plédeken a réten, ha meg leszakad az ég, megyünk a csárdába.
A berobbant Oravecz kisasszony, tetézve a helyzet abszurditását, rögtön eláraszt mindenféle fontos, halaszthatatlan megbeszélni valóval. Komolyan ezért tört be az ablakon? Kinézném belőle az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Mindig beviharzik, elmond nagyon sok mindent, aminek én a felét se jegyzem meg, a másik felét meg rábízom. De már megtanultam, jobb rögtön pár válasszal szolgálni neki, így még ebben a furcsa jelenetben is készen állok felelni a dátumokkal kapcsolatban, ám hirtelen bedob valamilyen esküvőt. Elengedem, ahogy felpattan rólam és olyan részleteket oszt meg a jeles alkalomról, amikről végképp nem tudom, miért tartoznak rám. Közben kutyusom visszamerészkedik és farokcsóválva jön üdvözölni a hölgyet.
- Felvenné, kérem? - intek neki Pajkossal kapcsolatban. Féltem én is az üvegszilánkoktól. Persze, nem csak őt, de ő van itt egyedül fedetlen lábbal. Felállok és elkezdem összegyűjteni a szilánkokat, körkörösen intve pálcámmal, aztán a szemetes felé irányítom őket, majd odalépek tönkretett ablakom elé, csípőre tett kézzel.
Mondja valaki, hogy az ilyen megbeszélések unalmasak.
- Nyugodtan elnapolhatjuk a vendégül látást. Ahogy az új eszközök kérdését is - állok neki megkésett, de koránt sem tört válaszaimnak, nézegetve a tájat üvegtelen ablakomon át. Végül megfordulok és Oravecz kisasszonyra tekintek.
- Miért nem az ajtón jött be? - teszem fel jogos kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Bárcián, Álmos és Oravecz kisasszony
délután az asztalomnál
avagy a Levita torony projekt
- Mindenképpen - bólogatok Bárciánnak az értekezlettel kapcsolatban és fel is jegyzem valahova a többi teendőmhöz, de ezt jól alá is húzom meg felkiáltójelet is rakok mellé. Egyelőre mindezt könnyen teszem, hiszen ekkor még senki nincs az ölemben. Ám aztán hamarosan lesz, majd ismét nem. Mivel azonban már nem ülök a székben, hanem az ablaknál állok, jobb is ez így.
- Ah - adom ki a megértés hangját és emelem meg dús szemöldököm egy bólntás közepette, ahogy az irodavezetőm elregéli, miért is nem az ajtót használta, ami pedig pont erre van kitalálva. De így már világos.
Egy sóhajjal hagyom ott tönkretett ablakomat és már ülnék is vissza a székembe, amikor Bárcián megvallja a színtiszta igazságot. Kezeim az asztallapon, tekintetem ráemelem és hallgatom a terveiket. Nem, ez nem igaz. A világon semmit nem hallok én onnantól kezdve, hogy az ő lagzijukról van szó. Csak nézem hármukat üres tekintettel, kinek-kinek bólogatok, nagyjából meggyőzően, és elér hozzám néhány szó seprűkről, prioritásokról, azonban zavaros gondolataim egy bizonyos esküvő körül kavarognak, amiről most hallok először.
- Összeházasodtok? - kérdezem nagyjából jellegtelen, enyhén csodálkozó hangon, Bárciánról Oravecz kisasszonyra nézve és vissza. Ennek a hírnek örülnöm kéne, azonban szerencsétlen érzés megrekedt bennem valahol mélyen belül, és inkább kellemetlenül, furcsán és zavartan vagyok. Talán még enyhén szomorúan meg dühösen is. Meg egy csipetnyit elárultan. Hiszen... az egyik, ha nem a legjobb barátomról és arról a munkatársamról van szó, akivel a napjaim nagy részét töltöm. Miért is nem tudhattam én róla, hogy megesküsznek? Vagy egyáltalán arról, hogy együtt vannak? Tisztában voltam vele, hogy nagyon közel állnak, de azt nem, hogy ennyire.
- Persze, jobb minél több megoldást felkutatni a seprűket illetően; a kastély további részének átvizsgálása pedig jó ötlet, már a Minisztériumból is tettek rá javaslatot. Lehet, küldenek is valakit - kezdek el azért akadozva reagálni néhány pontra, amik valahová a tudatalattimba elértek. Beszédem kissé olyan, mintha álmomból ébresztettek volna. Ujjaim végével egy ideig homlokomat masszírozom, szemeimet lehunyva tartva. Visszaülni pedig még mindig nem ültem vissza. Szerintem nem is fogok. Bárcián és Tatiana komolyan egybekelnek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Egész nap az motoszkált bennem, hogy hamarosan itt leszek és ez folyton jóleső mosolyt csalt az arcomra. Nem pont a hely miatt. Nem mondom, nagyon érdekel a kínálat, hiszen a pizzéria neve is csak jóval kecsegtet, azonban sokkal inkább a társaság okozza a derűmet. Egész kellemes az idő, szóval az étterem előtt várok rá. Emeraldra, természetesen. Kezem zakóm zsébe dugva. Be-belesek az ablakon, jókedvűen figyelve, ki hogyan reagál a kedves vendégek közül a nekik kihozott ételre. Nagyon vegyes és kifejezetten mulatságos a látvány. Úgy hallottam, az egyik legkeresettebb itt az a bizonyos Meglepetés pizza, azonban úgy tűnik, elég sokan bánják meg igen hamar a rendelésüket. Így van azzal a fiatal boszorkánnyal is, aki sikítozva rohan ki az ajtón, nem messze tőlem.
- Várj már, az csak megbűvült kagyló! Nem él már! Gyere vissza! - rohan utána egy nála kicsit idősebb srác, próbálva lenyugtatni. Bajszom alatt, visszafogottan nevetek a jeleneten. Nyilvánvalóan a nem létező bajszom alatt. Sajnálom azért szegény lányt, persze. Dehát nem igazán tudom, mire számított.
Míg várom Emeraldot, aki egyébként nem késik (még), csak én jöttem korán... szóval, ahogy várom őt, szugerálom a kifüggesztett étlapot, próbálva előre kitalálni, én majd mit fogok kérni. Szokásom ezeken a választásokon nagyon hosszan elmerengeni. Túl hosszan. Már-már kínosan hosszan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Ahogy látom, van kifejezetten olaszos pizza, dehát azt túl sablonos lenne kérném. A végén még úgy tűnne, a származásommal akarok felvágni. Az olaszok büszkék rá, hogy azok és szeretik ezt mindenkivel tudatni. Részemről alapvetően szerényebb és visszafogottabb ember vagyok ennél. Ettől függetlenül persze temperamentumos is tudok lenni, és szerencsére megtaláltam az életem azon területeit, ahol még az előnyömre is válik ez.
Először csak valami mennyei illatot érzek, aztán egyfajta melegséget, mígnem egy hang a fülembe suttog. Már értem a jelenséget. Megérkezett, akire vártam. Felé fordulok, mosolyogva a szemébe nézek, majd ahogy végigpillantok rajta, szám elnyílik kicsit. Egy pillanatig sem szándékozom titkolni, hogy lenyűgöz, amit látok.
- Inkább valami meseszépet - felelem bólogatva, majd összesimogatom ajkaimat, miközben már mozdulok is, hogy nyissam az ajtót. Nem engedem előre, hiszen nem járt még itt szerintem. Belépek én és tartom nyitva neki az ajtót. Meglátok egy üres asztalt az ablak mellett, amelyet elfoglalhatunk. Egymással szemben ülünk le és már böngészhetjük is az étlapot.
- Azt hiszem, én kipróbálok egy pásztorpitét - árulom el a nőnek, mire jutottam, és várom, hogy ő is meghozza döntését, hiszen akkor mehetek a pulthoz, kikérni a vacsoránkat. Tudom, ez nem egy kifejezetten randihely különben. Elegánsnak semmiképp nem elegáns, de a múltkori -egyébként igen kellemes- esténk után, gondoltam, nem helyeznék még rögtön nyomást rá azzal, hogy valami puccosabb étterembe viszem. Hadd találjunk rá egymásra ilyen lazább körülmények között is, ezúttal mellőzve az alkoholt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Valahogy sejtettem, hogy nem fog lecsapni egyik megkérdőjelezhető ajánlatra sem az étlapról. Bólintok a választására és már megyek is rendelni. Nemsokára visszatérek italainkkal és a kis kukoricaszem lényeinkkel. Egyiket magam elé teszem, a másikat elé. Ha minden igaz, ők fogják jelezni nekünk, amikor kész a pizzánk. Ettől már előre tartok egy kicsit. Azt hiszem, nem csak ugrándozással vagy egyéb más, visszafogott cselekedettel adják majd a tudtunkra.
- Egészségedre - emelem narancsleves poharamat, belekortyolok, aztán figyelmesen hallgatom őt. Sötét, sűrű szemöldököm felszökik és mosolyom elszélesedik. Így is maradok végig, miközben őszintén felfedi előttem, miként viszonyul kettőnkhöz.
- A háborúskodás elég messze áll tőlem - hajolok kicsit közelebb, miközben elsőként arra reagálok, ami legutoljára hangzott el, majd átnyúlok az asztalon és megfogom a kezét. Hűs az enyémhez képest, dehát az én kezem mindig kifejezetten meleg. Igen, még télenvíz idején is.
- Reméltem, hogy igaz volt - mondom az esténket illetően, hiszen tény és való, akadtak kétségeim affelől, vajon mennyire játszott közre csak magának az estének a varázsa és egyéb körélményei, és mennyire mi magunk. A saját válaszomat tudtam, az övét viszont csak remélni mertem.
- Azt hiszem... - nyitom a számat, hogy folytassam feleletemet vallomására, amikor az addig csak csöndesen magában motyorgó kis kukoricalényem rikoltozni kezd.
- Elkészült a pásztorpitéd! Hallod?? Valami isteni lett! A legjobb! Rohanj érte, mert forrón az igazi! - kurjongat és még a kezemre is felkepeckedi magát. Arra a kezemre, ami éppen a nő finom, hűs kezét fogja.
- A te pizzád is kész! - száll be a buliba Emerald kukoricaszeme is.
- Gombás, szalámis, nagyon klasszikus! - kántálja táncikálva.
- Köszönöm! Oké, megyek értük - próbálom lehiggasztani őket.
- Egy pillanat és itt vagyok - engedem el a nőt egy kacsintással és indulok a vacsoránkért. A kukoricaszemek éljenezve fordulnak utánam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nagy mosollyal, még elnagyoltabb mozdulatokkal libbenek vissza asztalunkhoz, mint a pincérek a legjobb olasz pizzázókban, könnyedén egyensúlyozva vacsoráinkkal, amik puhák landolnak az asztalon, ahogy lecsúsztatom őket kezemből.
- Parancsolj - hajtok fejet is hozzá derűsen.
- Jó étvágyat - nyúlok a felvágott szeletek után, szétválasztani őket. Nem használom az evőeszközöket. Az a tapasztalatom, hogy sokan kifejezetten szentségtörésnek tartják a pizzához késsel-vilával hozzálátni, én meg szeretek kézzel enni, úgyhogy nem is erőltetem a dolgot. Aztán csak remélni merem, hogy ez Emeraldnak sem gond. Persze, egy igazán puccos helyen azért nem vetemednék ilyesmire.
- Hát a barátaink? - nézek végig az asztalon az első feladat után, derűsen felvont szemöldökkel, hiszen nem látom már a hangoskodó kis kukoricákat sehol.
- Nade... hol is tartottunk? - térek vissza lágyabb hangon a tárgyhoz.
- Ó, igen... - bólintok, ahogy eszembe jut.
- Szóval én sem bántam meg egy pillanatra sem és szeretném folytatni - bólogatok finoman, közben mélyen a nő szemébe nézve, erre a kis időre felfüggesztve a vacsorám fogyasztását. Igazán örülök, hogy elmondta nekem akkor is és most is, mit érez. Szeretem, ha világos a helyzet, főleg egy ilyen teremtménynél, akin nem mindig mutatkozik meg, mi jár a szép fejében. Bár azért én nagyon gyakran látni vélem.
Feleletem után nézem még őt egy ideig, jólesően elmerülve a pillanatban, aztán egy szusszanással nyúlok újabb pizzaszelet után, amit úgy emelek meg felé, mint az ünnepi poharakat szokás. Erre harapni kell!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ambrózy Henrik
délelőtt az irodában
Csak a pontosság kedvéért: Oravecz kisasszonynak sikerült szabaddá tennie azt az időpontot a napirendemben. Vagyis hát ő már Béresné, viszont furcsa lenne állandóan így szólítgatni őt meg kérni tőle mindenfélét, ezért átálltam a Tatianara, a magázás viszont maradt. Lényeg a lényeg, nélküle azt se tudnám, hol áll a fejem. Általában vele is alig. Minden találkozóm, megbeszélésem, programom előtt rám szól bizonyos időközönként, hogy mindjárt következik. Ettől függetlenül általában belefeledkezem valamibe, végül pedig kapkodhatok. Szerencésebb, mikor simán várok valakit magamhoz, akkor egyszerűen félbehagyom, amin ügyködöm. Mint majd most nemsoká.
A 11-esem (ahogy az irodvezetőm hívja) korábban érkezik 11 óránál, mivel azonban jobbkezem pontosan tudja, hogy tökéletesen mindegy, most engedi-e be vagy pár perc múlva, így egy intéssel jelzi, fáradjon csak be. Ajtóm, amit tárva-nyitva szeretek tartani, természetesen most is becsukta magát. Szerintem méltánytalannak tartja, hogy nem használom őt arra, amire rendeltetett és hogy igazából elég volna nekem a félfája is, így önkényesen beteszi magát olykor. Mikor kopogtatnak, először fáradtan sóhajtok egyet, hiszen ilyenkor jövök csak rá, hogy akaratom ellenére be vagyok zárkózva.
- Szabad - szólok ki, félretéve az adag papírt és kilépek asztalom mögül, hogy az érkező elé állhassak. Pajkos már akkor felemelete a fejét kosara széléről, fülét hegyezve, amikor még csak kint beszélgetett a férfi Tatianaval, most pedig farokcsóválva figyel minket.
- Hercegh Kriszpin. Foglaljon helyet! - intek neki az asztalom előtti székre, én meg visszamegyek mögé a sajátomhoz. Kutyám csak nem bírja ki: felkel párnás fekhelyéről, odaballag Henrikhez és érdeklődve megszagolgatja, néz rá felfele.
Olvasok újságot, szeretek tájékozódni, nem csoda hát, hogy ismerős volt a férfi neve, mikor felmerült a jövő tanév új tanárjelöltjei között. Dimitri előljárt nálam már az érdekében, úgymond megpuhított kicsit. Nem mintha ne lennék amúgy is eléggé az. Rendben, igaz, ha olyasmiről van szó, ami fontos és amit védek, szikla lesz belőlem, márpedig az iskola pont ilyen dolog. Ám az ártatlanság vélelme is az. Csak azért, mert azt írta az újság és azt beszélik az emberek, attól még semmi sem készpénz. Más kérdés, hogy erről a közvélemény valamint a szülők is másként gondolkodnak. Erről majd később. Most hallgatom Ambrózy urat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ambrózy Henrik
délelőtt az irodában
Nem szeretem a köntörfalazást. Az egyenességet szeretem. Nem a durvaságra gondolok meg a bunkóságra, hanem a tiszta, gyakran fájó őszinteségre. Ami azt illeti mondjuk, szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fájt nekem az, ha valaki megmondta, ami van. Örülök tehát ennek a nyitásnak. Figyelmesen hallgatom, székemben hátradőlve ülvén, kezeim a karfán.
- Világos - reagálok arra, hogy nyilván nem úgy kell értelmezni a tárgyat, hogy ennek keretein belül szépen kinevelne egy csapat feketemágust. Bólogatok szavaira, nem egyszerűen figyelmesen, hanem egyetértően.
- Igen, elég meggyőző mindaz, amit olvastam - emelek fel egy dossziét az asztalról, az irományaival benne. Önéletrajz, kísérőlevél, tapasztalatai taglalása, ajánlások. Nem igazán fér hozzá kétség, hogy valóban szakemberrel van dolgom. Utánakérdezni is utánakérdeztettem Tatianaval, mint minden jövendőbeli tanerőnek és minden megerősítést nyert.
- Most halljunk azokról az olvasmányaimról is, amik nem a szakértelméről számoltak be - mosolygok rá, nem feltétlenül barátságosan, bár nem is barátságtalanul, inkább csak amolyan jelentékenyen, utalón. Hiszen tudja, mire célzok. Az újságok hasábjain megjelent vádakra. Úgy sejtem, ezeket különösen tisztázni szeretné. Vagyis különösképpen ezeket szeretné tisztázni. Meglehet, előre szaladtam kicsit, még nem tartott itt feltétlen a belső beszédében és most jött volna egy átvezetés vagy még valami más, tölteléktéma. Megkímélném ettől. Hallgatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ambrózy Henrik
délelőtt az irodában
Nincs ebben semmi túlzás, minden tanerőjelöltről forgattam ilyen paksamétát. Nem kivételezett helyzett az övé, nem kell emiatt aggódnia. Bár szerintem ez a legkisebb, ami miatt most aggódik. Hamarosan rátérünk arra, ami miatt viszont már inkább.
Komoly arccal hallgatom, ahogy nekivág kifejtésének, közben mély levegőt szívok be. Belegondolnom is szörnyű egy ilyen helyzetbe. Abba, hogy az ember nem csak elveszti a szüleit, ám még őt is vádolják azzal, hogy kioltotta az életüket.
- Részvétem - nyilvánítom is ezt ki felé, amikor szünetet tart. Hogy ez azt jelentené, hogy hiszek az ártatlanságában? Nem, ezzel még nem azt akarom kifejezni. Csak azt, ami felmerült bennem. Őszintén sajnálom a veszteségét. Ezt pedig egyre inkább teszem, ahogy beszéde folytatása közben látni vélem rajta, tényleg mennyire megviselte. Bólintok, miután befejezte.
- Nézze... - veszem le róla szemem, körbepillantva az előttem heverő tömérdek papíron, miközben előrébb hajolok, kezeimet összekulcsolva az asztalon. Ismét rá emelem tekintetem.
- Engem hidegen hagy a látszat - vonok vállat.
- Nem érdekel, mi minek tűnik, ki miről mit vél, mit írnak az újságok és ki miért aggódik. Engem a tények, a szándékok és a tettek érdekelnek - nyújtom ki kezem és élével koppintok felsorolásom minden tagjánál az asztallapra, határozott kifejtésem közben.
- Ön nem vádlott. Nem folyik ön ellen eljárás és úgy tudom, nincsen bizonyíték és semmilyen alaposabb gyanúra okot adó tényező, ami alátámasztaná, hogy bármi köze lenne a történtekhez - fordítom fel tenyereimet. Pajkos közben visszaballagott már a kosarába és onnan pislog fel ránk, mintha csak tudná, milyen sorsdöntő beszélgetés folyik most itt.
- Ettől függetlenül érthető, ha sokaknak aggályai vannak. Nyilvánvalóan tisztában van vele, mekkora kockázatot vállalok azzal, ha felveszem önt hozzánk tanárnak - térek rá a saját véleményemről a köz véleményére és a köz véleményének következményeire, nem igazán szakítva meg a szemkontaktust. Hiszen még alig állhattam neki megfontolni a felkeresését, az újságok már megírták, hogy megint milyen balhéba fogok keveredni és keverem ezzel a tanodát. Nem mondom, ezeken bosszankodok mindig pár sort, főleg, hogy tudom, jönnek aztán a szülői levelek sorra, viszont soha nem voltam az a fajta, aki csak azért feladná az elveit és választana könnyebb utat, hogy jobb színben tűnjön fel.
- Viszont ez az én döntésem. Az én gondom - tisztázom, hogy nem arra akartam most buzdítani, hogy adjon nekem bármilyen garanciát. Mit is adhatna?
- De tudnia kell, hogy amennyiben felveszem, a hátamat semmiért nem tartom sem én és főleg nem az iskola. Amennyiben valóban ártatlan, mint ahogy én azt jelenleg tartom - hiszen nincs okom az ellenkezőjét hinni - és ami miatt valószínűleg esélyt fog kapni nálunk, úgy minden rendben lesz. Viszont, amint bármi megingat ebben, egy pillanatig sem fogok hezitálni, hogy elhatárolódjak öntől  - mutatok rá a velem szemben ülő férfira, viszont ez nem fenyegetés, szimplán csak nyílt lapokkal játszom. Az pedig, amit most lát tőlem, azt igazából sokan elképzelni se tudják rólam. Hiszen alapvetően egy végtelenül barátságos fickó vagyok, akit simán kenyérre lehet kenni. Viszont nem véletlenül osztottak anno a Rellon házba: nem kell a szomszédba mennem elszántságért, éleslátásért, sem magabiztosságért. Ami fontos nekem, azért ölre megyek. A Bagolykő pedig nyilvánvalóan az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Cameron  Blanc
délután az irodában
Az ajtóm tárva nyitva, mert azt szeretem, ha úgy van. Ettől függetlenül néha megmakacsolja magát és bevágódik, de az ajtók már csak ilyen önérzetesek. Éppen a bal oldali polcsor mellett féltérdelek. Keresek egy szakirodalmat. Mögöttem egy növény meg egy könyvállvány. Nem direkt, de jól elbújtam. A kopogásra és köszönésre bukkanok ki mögülök.
- Szervusz - üdvözlöm, pár kötettel a kezemben. Persze, ő az a fiú, aki elbeszélgetésre jött. Amennyire egyértelműen be van rezelve, akkor is sejteném, hogy ő az, ha előbb vagy később jött volna az egyeztetettnél. - Neked is! - kívánom én is azt, amit ő köszönésnek szánt. Lerakom a könyveket asztalomra, aztán már ragadhatom is meg a felém nyújtott kezet.
- Hercegh Kriszpin. Foglalj helyet, kérlek - intek is a székek felé mosolyogva, miközben igazítok kicsit barnás zakómon és leülök a sajátomban. Persze, hogy számítottam a jöttére, viszont nem, nem emlékeztem rá, hogy érkezik. Tatiana idézte eszembe, mint mindig mindent. Reggel is állandóan ismerteti velem a napi programomat, aztán nap közben is meg-megjelenik, hogy közölje, mi fog történni velem a következő percekben.
- Szóval szeretnél a Bagolykőbe járni... - hozom tudtára barátságos hangon, hogy képben vagyok azzal kapcsolatban, miért fáradt ide. Ezután viszont nem teszek egyebet, mind türelmesen, csöndben várom, hogy felszálljon erre a vonatra, amit begördítettem elé. Övé a sínpálya! Figyelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Ambrózy Henrik
délelőtt az asztalomnál
Lehet, hogy nem garancia egy adott szó valakitől, aki körül ennyi gyanús esemény történik, viszont jelenleg másunk sem lehet. Amint pedig mondtam, az én szememben ártatlan, mert nem bizonyosodott az ellenkezője. Bólintok hát neki. Nem azért, mert hiszek neki. Igazgatóként nem engedek meg magamnak ilyen luxust. Csak arra bólintok, hogy értékelem, amit mond és hogy remélem, mindez valóban így lesz. Más kérdés, hogy sokfelé jártam a világban és sokakkal találkoztam, jól ismerem már, hogyan ismerjek fel egy gaztevőt, benne pedig nem ismerek ilyen személyre.
- A nagy részét benyújtotta - teszem kezem az általa küldött papírokra.
- A többiről az irodavezetőm ad Önnek egy tájékoztatást, benne a követelményekkel, határidőkkel - bólogatok, hiszen bár nekiállhatnék taglalni, miket kérünk, a szó elszáll, az írás nem marad, meg én úgysem tudom olyan összeszedetten elé tárni, mint ahogy az feketén-fehéren ott szerepel.
- Minden esetre értékelem, hogy felkeresett és igazán érdekesnek találom a tárgyát. Szóval bár nem mondhatok még semmit biztosra, én reményteljes vagyok az elkövetkezőkkel kapcsolatban - mosolyodom el, bíztatóan figyelve őt, ám ahogy jeleztem felé, nem szabad ezt kőbe vésettnek vetnie még. Az a helyzet, egyébként is sok minden átalakul most év elejével, lesznek szokásos tanári és tárgyi változások, meg nem csak azok... úgyhogy jogomban sem igazán áll ígérni bármit vagy csak úgy dönteni. A lényeg, hogy szeretném éreztetni vele, hogy kifizetődő az, ahogy elém állt mindezzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Cameron  Blanc
délután az irodában
Izgul rendesen a fiatalember. Igyekszem ezen enyhíteni szokásos, kedves viselkedésemmel. Hálás bólintással veszem át az iratokat, amelyek egyébként emlékeztetőnek is jók. Szörnyen össze tudom keverni a különféle megkereséseket, kérvényeket, viszont ha tudok hozzájuk társítani még pár dolgot, lassan összeáll a kép. Nála a név mellé az iskolája meg a berezeltsége, ezekből jön össze, ő melyik delikvens is. Elismerően bólogatok, miután átvettem a bizonyítványokat és nekiálltam fellapozni. Szép eredmények.
- Azokat is nekem szánod? - bökök aztán fejemmel arra a néhány papírosra, amit tovább szorongat. Szívesen veszem, ha van még mit mutatnia nekem.
- Igazából kapóra is jön ez az év vége neked. Úgy értem, a vizsgaidőszak miatt elég hamar kiderülhet, mit tudsz - magyarázom meg, miért mondom ezt. Bár az is igaz, mint azt a mellékelt ábra mutatja, nem tanulási gondjai voltak sohasem. Egészen más jellegűek. Igen, tudomásom van róluk.
- Mondjuk nem pont attól félek, hogy ne mennél át jó eredményekkel - árulom is el, mi jár a fejemben, miközben visszacsúsztatom neki a bemutatott okmányokat, majd hátradőlök és mélyen a szemébe nézek.
- Inkább mesélj arról, mi változott? Miért nem fogsz többé muglik előtt varázsolni? - érdeklődök indokairól, arcomon nyugodt mosollyal, miközben tényként kezelem, hogy nem fog többé ilyesmit tenni. Hiszen, ha nem így lenne, nem lenne miről beszélnünk. Ugye van miről beszélnünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Cameron  Blanc
délután az irodában
Megkapom a többi irományt is. Megemelem a szemöldököm. Már hogy ne lenne releváns egy tanárkolléga ajánlólevele? Engem sokkal jobban érdekel ez, mint a vizsgaeredmények betűjelzései. Kinyitom és közben egy játékbe belemenően elismerő, viccet értő mosoly erősődik meg arcomon. Na lássuk csak! Belefeledkezem kicsit a helyes, magasztaló sorokba.
Lerakom aztán, visszaadva neki ezt is, hallgatva válaszát. Picikét összeszűkítem a szemem a kis beszéde közben. Nem mondhatnám, hogy hiszek neki. Simlisnek tűnik nekem. Már csak a tipikus szavai miatt is. Viszont én nem vagyok a testbeszéd tudora, mint a hamarosan engem váltó utódom. Vele bajban lesz, ha ez most tényleg csak valami előadás. Velem viszont szerencséje van. Mert ugyan megvannak a kételyeim, viszont mindig győz bennem az, hogy esélyt adjak, ha módomban áll. Most abban áll.
- Úgy legyen - bólintok egy nagyot, elszélesedő mosollyal.
- Üdvözöllek a Bagolykő Mágustanoda diákjai közt! - emelkedem fel a székemből és kezet nyújtok neki. Magamhoz veszek egy papírt, pennát ragadok és írok egy keveset rá. Engedélyezem a felvételi eljárás megkezdését.
- Ezt add oda a hölgynek! - intek irodavezetőm asztala felé odakint.
- Vele mindent elintéztek - kacsintok rá, miközben átnyújtom neki a dokumentumot, aztán visszaegyenesedem az asztal fölé hajoltságból és már állva is maradok. Ha nincsen egyéb, én elengedem őt.