Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

A lehetőségeimet mérlegelem éppen, amikor már hamarosan nincs is mit mérlegelnem, hiszen a férfi észrevesz. Az élet így oldja meg mindig önmagát. Hiába azonban a gazdasági igazgató döbbent, zavart tekintete, barátságosan rámosolygok, amint rám pillant. Mikor nekiáll szedelődzködni, elgondolkozva figyelem őt tovább. Mondanám, hogy miattam nem kell ám befejeznie, azonban mire ezt közölném, már nagyjából megvan az elpakolással.
Kissé összevonom szemöldököm, ahogy felém indul. Nagyon különös a viselkedése, a kisugárzása. Mintha nem önmaga lenne. Vagy éppen önmaga, csak éppen egy szélsőséges lelki állapotban, amilyet viszont még nem láttam tőle. Egyedül talán csak a múltkori vitánál az igazgatóiban. Azonban ez a mostani sokkal erősebb.
- Nem akartalak megzavarni - mosolygok az engem megszólító Bárciánra.
- Csak érdekelt, mi ez a fény - biccentek fejemmel egy kicsit a lecsatolt dobozra, amelyben a labdák pihennek. Mosolyom aztán elhalványodik, barátságos kifejezésem azonban megmarad. Nem csak megmarad, de elmélyül. Fürkészőn, nyílt tekintettel figyelem az előttem állót.
- Jól vagy? - kérdezem meg csöndesen, törődőn. Amilyen indulatosnak tetszett az imént, most olyannyira áradóan kedves és szeretetteljes. Kissé arra emlékeztet, mint amikor valakit valami szörnyűség ér és próbálja egyedül elrendezni magában, aztán amint betoppan valaki a képbe, megőrül az illetőnek és annak, hogy van, akihez esetleg fordulhat. Egy ilyen helyzetet feltételezek az elérzékenyült, ragaszkodó tekintet mögött, ami mintha kapaszkodna belém.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Megfordulok, amikor megkerül engem és bár nem állok fel mellé az alsó lépcsőfokra, egyik lábamat ráteszem, a kezeimet meg karba. Így pislogok felfelé a férfira, aki amúgy is magasabb nálam valamivel, hát még így. Ha tudnám, mi jár a fejében, megerősíteném benne, hogy jól döntött. Az őszinteségből nálam nem sülhet ki rossz. De azt is el tudom fogadni feleletül, ha az illető nem akar beszélni róla és ezt közli velem. Tiszta sor. Lenne. Most nem ezzel állunk szemben. Figyelek tehát.
Meghallva a kérdésbe burkolt magyarázatot, karjaimat leveszem összefonottságukból. Egyik kezemmel a nézőtér körlátjába kapaszkodok, a másikat zsebre vágom. Közben elgondolkozva figyelem őt.
- Várj csak, azt mondod, hogy az erődnek ilyen fokú hatása van rád? - térek rá az alapokra, hiszen én még ezzel sem voltam tisztában. A nyugalmat árasztó képességét már ismertette velem, azt viszont nem hittem, hogy ez őt magát is ennyire befolyásolja. Sejtettem, hogy békésebb természetű tőle, azonban azt nem, hogy csak főzet segítségével tapasztalhat meg jelentősebb érzelmeket. Márpedig most nagyon így tűnik.
- Bájital nélkül sokkal gyengébben éled meg ezeket? - kérdezek tovább, kissé közelebb húzódva, miközben próbálom elképzelni ezt a helyzetet. Ezt az élményt. Meglehet, nem sokban különbözik attól, mint mikor jó a kedvem és történik valami, ami teljesen elrontja. Vagy éppen fordítva. A heves természetemnek köszönhetően -amit sokan nem is feltételeznének rólam- pedig ég és föld a két állapot. Mintha más ember lennék. Pedig ugyanaz vagyok, csak nagy lángon égve. Ilyesmi lehet Bárciánnal is, csak nála ezt egy készítménnyel lehet elérni.
- Mint például? - mosolyodom el érdeklődön a meglepetéssel kapcsolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sejtettem mindezt a nyugalmával kapcsolatban és egyáltalán nem lep meg az sem, amit az életveszélyes helyzetekről mond. Talán már akkor eszembe jutott ez az összefüggés, amikor először említette az extrém sportokhoz való vonzódását. Vannak, akik folyamatosan hatalmas fordulatszámmal léteznek és így ez a tevékenység beillik a képbe. Viszont az olyan békés lelkeknél, mint a gazdasági igazgató, más oka van. Az, hogy érezni akarnak. Nagyot akarnak érezni. Hajhásszák ennek a lehetőségét. Világos.
Nem találom gondnak, hogy csak most tudtam meg ezt, ahhoz képest, mennyi időt töltünk együtt. Úgysem lehet egy embert teljesen ismerni. Minden, amit fokozatosan megtudsz róla, az csak egy része. Mind értékes és mind különleges. Minek kéne hát válogatni, mit ismerünk meg előbb és mit később? Mindennek eljön a maga ideje.
Mikor a férfi lehuppan elém, maradok egyik kezemmel a korlátba kapaszkodva valahol a vállam magasságában, csak éppen felé fordulok. Már nem kell felfelé nézzek rá. Annyira. Sőt egyáltalán nem kell megerőltessem magam, hogy ránézzek, hiszen olyan közel áll, hogy nehezen tudnék másra nézni. Bár nem is akarok. Egy pillanatra azért körbetekintek, hiszen ebből a közelségből úgy veszem, valamit mindenképpen bizalmasan szeretne velem közölni. Szerencsére nincs itt senki más.
Ami következik, arra viszont nem számítok. Vallomása után nyalok egy aprót a számon és pislogok párat, miközben próbálom magamban helyretenni a hallottakat. Vajon úgy érti ezt, ahogyan gondolom? A tekintete, a hangsúlya, a közelsége... mind ezt támasztja alá. Zavartan elmosolyodok, talán még nevetek is egy aprót. Bár ez inkább csak szusszanás. Lesütöm a szemem és halkan torkot köszörülök. Ezt nem hittem. De a bájital elfogyasztása előtt valószínűleg ő se. Azt mondta, meglepetés a számára. Nekem is az. Ráadásul nyilvánvalóan nem is kellemetlen. Hogy is lenne az? Kellemes meglepetés, ez kétségtelen. A többi már más kérdés.
Visszaemelem rá a tekintetem. Vonásaim kedvesek és közvetlenek, de nem másak, mint eddig. Nem húzódom el tőle, de nem is közeledem felé. Nem mondok semmit, hiszen nem is tudnék mit. Csak valami olcsó visszakérdezésre futná tőlem, viszont azt könnyedén félreérthetné. Nem akarom, hogy félreértsen. Amilyen hízelgő és jóleső, egyben olyan nehéz a helyzet. Ha képes volnék is viszonozni az érzéseit, váratlanul ért ez most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Valahogy abban reménykedek, hogy folytatja, hogy mond még valamit. Hogy nem riasztja el a zavarom és hogy kapok még időt feldolgozni ezt. Legalább annyira, hogy válaszolni tudjak. Így ami neki kínos hallgatásnak tűnik, az számomra csak néhány pillanat, hiszen nagyon sok mindent gondolok át közben. Mikor aztán bocsánatot kér, szinte megálljt intően emelem fel a kezem, hogy ezt ne csinálja. Közben a fejemet is megrázom. Mégis mit sajnál? Hogy elmondta, mit érez? Hogy őszinte volt? Ne. Ezt ne.
Noha máskor azonnal tudom, mi a teendő, miként kell cselekedni, és nem is hezitálok egy percig sem, most kissé elveszett vagyok. Sok minden jönne reflexből, de nem akarok rontani a helyzeten. Kezemet leveszem a korlátról, zsebre teszem, aztán kiveszem onnan. Nem tudom eldönteni, hogy legyen. Inkább megtörzsölöm a tarkóm. Bár aztán azzal is felhagyok.
- Nem. Nem, nem, nem - ismételgetem lágyan, közelebb lépve, mert már most szeretném leállítani az önostorozását és gátat szabni a szégyenérzetének. Viszont más egyebet nem tudok mondani. Bármi, ami elhagyná a számat, az vagy félreérthető lenne, hamis bíztatás; vagy pedig olyan szöveg, aminél még az egyenes elutasítást is szívesen hallják a legtöbben. Mint a "köszönöm, kedves tőled, hogy elmondtad" vagy a "megtisztelő, amit érzel irántam". Mind igaz. Mind mélyen igaz, és pontosan ez van most bennem, azonban üres frázisnak hathat és csak bántja azt, aki ilyen sebezhető éppen.
Hiába próbálok tehát okos, illendő vagy praktikus lenni, ez nem a helyzet, amiben képes lennék rá. Úgyhogy nem fogom vissza az ösztöneimet. Nem beszélem tovább le magam arról, amit a legszívesebben tennék. Szóval a sok "nem" és a fejrázások után odalépek Bárciánhoz és megölelem. Ki tudja, ezzel talán csak nehezítek a jelenünkön, de inkább teszem azt, mint belemenjek valami hideg, semmilyen, egyezményesen fátylat borító lezárásba, hogy aztán kínos mosollyal kívánjunk egymásnak további szép estét, mintha mi sem történt volna és ezzel valami megváltozzon köztünk. Inkább szorosan megölelem őt. Így mondom el némán azt, ami szavakban elcsépeltnek hatna. Azt, hogy ne hülyéskedjen ezzel a mentegetőzéssel, és hogy nagyon kedvelem őt. Igazából a barátomnak tekintem, hiába ismerem mindössze csak néhány hónapja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szavahihető ugyan a kolléga, aki körbevezette a hölgyet, ám teljes bizonyossággal semmiképp nem állíthatta, hogy nem leszek itt ilyenkor. Hiszen még én sem tudom, mikor vagyok itt a hivatalos munkaidőmön felül. Nem mintha túlságosan szemelőtt tartanám, mettől meddig kéne dolgoznom. Ez nem az a fajta munka. Ahogy az önkéntes a misszója alatt végig önkéntes, úgy az igazgató is végig igazgató. Ez nem állás, ez egy tisztség. Egy hivatás. De visszatérve arra, mit mondott az az illető az itt létemről vagy az itt nem létemről: vagy nagyon rosszul fejezte ki magát, vagy az újdonsült kollegina értette félre. Hiszen az meglehet, hogy ilyenkor már nem dolgozom az asztalom fölé görnyedve, azonban valószínűleg jelen vagyok, hiszen a lakrészem az irodámból nyílik.
Befordulok a fejetlenség folyosójára, ahol rögtön rálépek a sálamra. Már meg sem lepődöm. Itt mindig történik valami. Lekanyarítom inkább a nyakamból és a karomra terített kabátomra dobom. Az irodához érek. Az előtér ajtaja érdekes mód nyitva. Kissé meglepetten sétálok be rajta és veszem rögtön észre az itt serénykedő fiatal nőt. Az új titkársági vezetőt, akihez eddig személyesen nem volt szerencsém. Ám a képekről és a helyzetből hamar felismerem.
Már köszönnék is rá, de látom, be van dugva a füle. Ez ilyen zenekészülék lehet. Úgyhogy visszacsukom a számat és mellé állok, hogy észrevegyen. Intek neki egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Hűha. Nem számítok arra, hogy a szívbajt hozom szegény lányra. Azt hittem, ez kíméletesebb út, mintha megpróbálom átkiabálni a zenét, ami ki tudja, milyen hangerővel bömböl a fülébe. Tévedtem. Minden esetre a mellkasomra kapom integető kezemet, amikor így csípőből lehord. Szemöldököm az egekben, a számat meg összeszorítom, hogy ne mosolyogjak túlságosan. Nagyon tetszik a riadalmának mikéntje, de nem akarom, hogy megsértse a derülésemet.
- Bocsánat, nem akartam megijeszteni - tisztázom, amikor kiveszi a fülest. Figyelem mozdulatait és hagyom, hogy befejezze őket. Közben végigpillantok rajta ismét, azonban mindenféle félreérthető méricskélés távol álljon tőlem, akármit is hisz rólam. Pusztán csak szemügyre veszem az új kollegámat, különös tekintettel a rellonos melegítőre. Már az önéletrajzában feltűnt, hogy nem csak egy házból valók vagyunk, de valószínűleg egy-két évet együtt jártunk ide a tanodába.
- Üdvözlöm! - fogok vele kezet.
- Hercegh Kriszpin - mutatkozom be egyszerűen.
- Mostmár itt vagyok és igen, remélem, hogy sok mindenben fog nekem segíteni az elkövetkezendő időkben - közlöm derűs mosollyal, bólogatva néhányat.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem - teszem még hozzá.
- Lerakom a kabátomat és jövök. Egy pillanat - kérem a türelmét, és már nyitok is be az irodámba. Egy pálcaintéssel fényeket gyújtok, felakasztom az ajtó melletti fogasra a sálamat, kabátomat, aztán ígéretemhez híven már vissza is térek a hölgyhöz, akinek ezzel remélhetőleg elég időt hagytam, hogy rendezze magában a tényt: én vagyok az a bizonyos igazgató úr, akinek ő a titkárnője lett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Ez valószínű. Mármint hogy nincs ki mind a négy kerekem. A jelen igazolja. Ami meg még rosszabb, hogy bizonyos helyzetekben talán túlságosan magamból indulok ki. Abból, hogy nekem mi esne jól. Hogy én mire vágynék. Aztán pedig eszerint cselekszem. Márpedig, ha én ilyen vallomást tennék valakinek, az egyik legutolsó, amit látni szeretnék tőle, az a kimért, visszafogott, túlillendő viselkedés. Abból csak arra következtetnék, hogy ez most már így lesz. Hogy ezzel elszakadt valami és már soha nem lesz velem olyan közvetlen, mint régen. Nem mondom, az, hogy megölel, szintén egyfajta kín, de egy egészen másféle. Amolyan fájdalmas öröm. És legalább ott van benne a megnyugtató gesztus, hogy ettől még nem fog kerülni engem. Nem fog távolságot tartani. Nem fogom kerülni őt és nem fogok távolságot tartani. Ezt akartam csak tudtára adni. Az más kérdés, hogy nagyon jól esik. Ölelkezős ember vagyok. Az olasz vér.
- Mi lenne, ha inkább játszanánk egyet? - bökök a fejemmel a labdás láda felé, előállva egy újabb remek, meglepő ötlettel. Most komolyan el akar köszönni, felballagni a szobájába és álmatlanul feküdni a sok érzéstől, ami a bájital miatt kavarog benne? Vagy inkább kiadná dühét, örömét, bánatát némi repkedéssel vagy akár csak passzolgatással, hogy aztán a kimerültségtől már ne legyen ereje ostobaságokon törni azt a szép, párnára nyugtatott fejét?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Érdekes. Méha megkapom, hogy angolos a modorom, és ki tudja, hányan gondolják ezt még, akik ki se mondják. Pedig már ránézésre sem északiak a felmenőim. Azt meg szerintem nem lehet mondani rám, hogy kimért lennék. Sem azt, hogy hideg. Mind elég messze áll tőlem. Vagy ha valaki egy ilyen helyzetben nem nagy drámával vagy éppen nagy derűvel reagál, az már rögtön rideg lesz? Vagy a barátságosságom mögött rosszat sejtenek? Nem tudom, nem nagyon értem. De valószínűleg nem is kell megértsem. Érdekesen látnak az emberek másokat.
A hajamat megborzolva érkezek vissza, igazítva aztán egy kicsit a zakómon. Mindig elzilál ez az időjárás, nem vagyok egy téli figura. Szeretem, de nem éppen a természetes közegem. Körbepillantok a már egész rendezett helyiségben és érdeklődve a nőre nézek, aki már kezdi is az elnézéstkérést.
- Nem történt semmi - intem le a dolgot. Fátylat rá. De azért majd szívesen emelem fel azt a fátylat olykor, hogy visszaemlékezzek erre a kis jelenetre, ha éppen nagyon letört lennék. Bár olyan nem nagyon szoktam lenni.
- Szeretem, ha nyitva van, igen - nézek az említett ajtókra.
- De ha éppen benne lesz valami olyan munkában, amiben zavarja a folyosón zajló élet, nyugodtan csukja be! - adom erre áldásom, hiszen attól még, hogy én olyan alkat vagyok, akit nem hogy nem akadályoz, de még inspirál is, amikor nem érzi elzárva magát mindattól, ami körülötte zajlik.
- Ez így mindjárt más - nézek körbe a helyiségben, elismerően mosolyogva aztán a hölgyre. Végül kezemet zsebretéve állok meg a küszöbömön, az ajtófélfának támaszkodva, elgondolkodva a feltett kérdésen.
- Nem, azt hiszem, nincsen. Viszont szívesen átbeszélném, hogyan képzelem el a közös munkát. Már ha szeretné most átbeszélni. De lehet holnap is. Nem akarom feltartani a szabadidejében - ajánlom a lehetőséget, hiszen már az is nagyon szép tőle, hogy külön bejött felszámolni a tarthatatlan állapotot, ami az előtérben uralkodott. Hasonló körülmények voltak az irodámban jó ideig. Nem túl rég jutottam el oda, hogy végre rend van. Éppen gondoltam is rá, hogy idekint folytatom. Nem mintha nagyon ráértem volna, de aminek meg kell lennie, meg kell lennie. A felmentősereg azonban megérkezett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Szerintem semmi baj nincs a diákokkal és velünk se. Nekem sokkal furcsább, amikor valaki teljesen összeszedetten és az elvárásoknak megfelelően cselekszik, mintha legalábbis egy könyv lapjáról ugrott volna le. Ugyanis a valóságban ilyen ritkán van. Nem mondom, fontosak az ilyen képek, amik rögzültek bennünk azzal kapcsolatban, miként cselekedhetnénk bizonyos helyzetekben, hiszen nem alaptalanok, ám ahány féle ember, annyi féle mód és megélés. De most nem fűzöm tovább ezt a gondolatmenetet. A lényeg, hogy nekem tetszik az, amilyenek vagyunk. Nem véletlen vagyunk olyanok.
Örülök, hogy kap az ötleten. Szélesen elvigyorodom és követve a példáját, én is magamhoz veszek egy seprűt, majd amíg ő a fényekkel bíbelődik, én a labdákról gondoskodom. Igazából szerintem nekünk elég most a kvaff. Amint a hónom alá kaptám, a seprűt meg a lábam közé, felemelkedem pár méter magasba és innen figyelem barátom ügyködését.
- Biztos készen állsz? - kérdezem tőle, viszonozva a kihívó hangnemét, amit egyébként egy kviddicspálya meg is követel. Közben pedig hanyagul játszom a kvaffal, feldobva kicsit, aztán elkapva újra és újra.
- Az én karikáim, a te karikáid - mutatok először a hátam mögé, aztán a pálya másik végébe, egyszerűen felosztva a térfeleket, majd repülök is középre, hogy onnan induljunk.
- Meddig menjünk? 50-ig? 100-ig? - teszem fel végső, nagy kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Most nem ennek a bizonyos emberrétegnek az egyik képviselőjével van dolga. Ez nem verseny. Mindenki teszi, ami tennie kell. Az a fontos, hogy értsen ahhoz, amit csinál és törekedjen a legjobbra, foglalkozzon bármivel is. Úgyhogy kicsit furcsálom, hogy mindenképpen beleszövi a mondatába a diplomájának meglétét, ám inkább ezt hagyom elsiklani a gondolataim mellett és figyelek a lényegre, még pedig, hogy nem gond neki a nyitott ajtó. Remek, remek.
Csak békésen bólogatok, ahogy nekiállnak áradni belőle a szavak. Felötlik bennem, hogy rákérdezek, ki a kedves barátja, mert valahogy olyan felhanggal mondja ezt az egészet, mintha én is ismerném. Egyenesen, mintha tanodabeli lenne. Azonban már halad tovább a szófűzéssel, így el is terelődik a figyelmem. Mire pedig mondatai végére ér, már csak arra összpontosítok, hogy szeretné inkább most átbeszélni a feladatait, ha lehet. Részemről semmi akadálya. Ahogy a csacsogásnak sem. Nem ígérhetem, hogy csatlakozom, de szívesen hallgatom, aztán még talán észrevételeim is akadnak. Szeretem az eleven embereket.
- Nos... - kezdek akkor a kifejtésnek, megsimogatva kicsit a borostámat, miközben ellököm vállamat az ajtófélfától és közelebb lépek.
- Egy részt arra szeretném kérni, hogy fogadja azokat, akik bejönnek az irodába. Mivel nyitva az ajtó, így persze én is látom majd, ki érkezett. Már ha éppen nem merültem bele nagyon valamibe - teszem hozzá elmosolyodva.
- De lehet, hogy olyasmi miatt térnek be, amiben Ön is tud nekik segíteni - magyarázásom közben finoman intek a szobákban ide-oda. Éppen arra mutatva vagy nézve, amiről beszélek.
- A pakolás közben, gondolom, már nagyjából képbe került, milyen anyagok állnak majd a rendelkezésére. Ha bármiben elakadna, szóljon! - buzdítom rá, hogy ne habozzon a segítségemet kérni. Bár nem egy elveszett lány, nem tartok tőle, hogy félne hozzám fordulni, vagy ne oldana meg egyből bármilyen problémát.
- Ha éppen zárt ajtók mögött beszélgetek valakivel és jönnének hozzám, az Ön ítéletére bízom, bekopog-e szólni az illetőről vagy megkéri, hogy várjon - térek ki ezekre a részletekre is. Fontosnak tartom ezeket tisztázni a gördülékeny munkamenethez. Elég sok mindent hozok fel és sok mindent mondok el, de úgy látom a kolleginán, hogy bőven képes tartani a tempót.
- Úgy rendszerezi az iratokat, ahogy a áttekinthetőnek és praktikusnak találja - lépek oda a szekrényhez, amiben a dokumentumok vannak.
- Ha valami kell nekem, Önnek fogok szólni érte, ahogy mások is - biztosítom róla, hogy ez az ő birodalma és tegyen vele belátása szerint.
- Kezeli az érkező papírokat. Ha valami olyan, amiről Ön szerint jó tudnom, hívja fel rá a figyelmem! Amennyiben aláírandót kapok, azt vagy gyűjtse egybe, vagy hozhatja egyenként is, de azzal számoljon, kérem, hogy mindig átolvasom, amit aláírok. Úgyhogy nem csak egy firkantásnyi idő. Formadokumentumoknál persze kicsit gyorsabb - teszem karba a kezem, visszatámasztva vállam a félfának, miközben elgondolkozom rajta, mik azok, amiket még mindenképpen el szeretnék mondani így az elején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Egyértelmű a számomra, hogy nem gúnyolódik velem. Úgyhogy el is mosolyodok, amikor megismétli a kis felvezető szavamat, aztán hallgatom véleményét, mondandóját, igényeit. Az első ilyet pedig rögvest teljesítem is. Felemelem mutatóujjam, így kérve egy pillanatot. Éppen csak belépek az irodámba, pálcámmal intek az egyik könyv felé, amit magamhoz lebegtetek és végül átadom a hölgynek. Ebben megtalálja az iskolai dolgozók legfőbb adatait és fényképeiket. Minden eddigi alkalmazottat és a jelenlegieket is.
- Én is Önre - bólintok neki. Előttem van az arca a diákéveinkből.
- Rendben. Pompás - kezdem meg aztán helyeseléseim és figyelmes hallgatásaim sorát, miközben belelendül ő is mindannak a taglalásába, amit a munkamenetével kapcsolatban elképzelt. Nagyon tetszik a céltudatossága és a szervezettsége. Karbafont kézzel bólogatok szorgosan, aztán ugyanezt folytatom, átvéve az előkerülő papírokat és átfutva őket, csak ehhez még a szemöldököm is összevonom.
- Köszönöm, átnézem őket - lebegtetem is be az irodámba a dokumentumokat.
- Ami a munkaidőt illeti... - térek rá erre, visszafordulva felé.
- Nem várom el, hogy reggeltől délutánig itt üljön az asztalnál. Ahogy eddig tapasztaltam, általában az órák közti szünetekben indul meg az élet. Úgyhogy olyankor mondjuk érdemes itt lenni, de különben nyugodtan jöjjön-menjen, intézze az ügyeit, tartson egy kis pihenőt - legyintgetek lazán a kezemmel. Valószínűleg furcsa az, amit mondok, hiszen a tanodánkhoz hasonló intézmenyekben meg úgy általában a legtöbb munkahelyen szeretik, ha a munkaerők oda vannak szögezve a helyükre, mint egy jó öreg bútordarab. Szerintem viszont ez nem embernek való. Ha valaki elvégzi a feladatát és hamar elérhető, amikor szükség van rá, akkor hadd ne gönyedjen órákon át egy asztal fölött, hanem igazából csinálja nyugodtan azt, amit szeretne és amit hasznosnak vél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Együttérzően szorítom össze a fogaimat a bájitaltanos történetre. Mármint gondolom, ott történt a baleset. Ez nem lehetett kellemes. Viszont nem nagyon fogja tudni sokáig kerülni őt. De szerintem nem is kell.
- Nem, arra nem - rázom meg a fejem bevalló mosollyal. Elég nagy ez az iskola ahhoz, hogy az ember az évfolyamába járókon kívül csak olyanok nevét tudja, akik valami miatt előtérbe vagy a figyelem középpontjába kerülnek. Esetleg olyanokét, akikkel rendezvényeken hozza össze a sors. Ezzel még én is így voltam, pedig én aztán kivettem a részem a közösségi életből.
- Úgyhogy noha egyébként sem kötném mások orrára, így végképp nem fogom - biztosítom efelől derűsen és természetesen nem faggatom, mi is ez a titkolt vezetéknév. Ha nem akarja nyilvánosságra hozni, tiszteletben tartom.
- Jóban vannak? - csillan fel a szemem Bárcián említésére. Közben pedig szöget üt a fejemben, hogy talán ő az a bizonyos barát, akit a korábbiakban említett.
- Egészen biztos - bólintok határozottan. Van, aki szívesen ül egész nap egy helyben, mert így adja át magát a munkájának. Ha ilyen alkat lenne, ebben sem akadályoznám meg, de úgy sejtem, hogy ő nem ilyen. Ezt tudtomra is hozza.
- Talán majd szaván fogom, ha úgy adódik, de nem szeretném általánossá tenni a túlórázást - mondom a késő estig bennmaradást illetően. De igazából szeretném majd inkább hamarabb hazaengedni őt, amikor lehetséges. Már csak a gyereke miatt is. Ha csak nem az a fajta, akinek a munka kikapcsolódás a családi életből, mert akkor szívesen találok persze tennivalót. Akad mindig.
- Nekem tetszik - viccelek az öltözékét illetően. Mármint komolyan gondolom, hogy tetszik, hiszen jól áll nek és takarításhoz tényleg ideális, ráadásul a házunk színeiben pompázik. Azonban nyilván más ruházkodást követel meg a beosztása.
- Most nem tartom fel tovább. Én is elvonulok - fogom búcsúzóra.
- Az irodából nyílik a lakrészem egyébként - mutatok el arrafelé, felfedve ezt előtte, hogy tudja, hol talál és azt is, hogy hogy lehet, hogy ilyenkor itt lófrálok.
- Akkor... holnap - biccentek az első közös munkanapunkra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hűs idők járnak bár, de már koránt sem olyan fagyosak, mint a tél eddigi részében. Mivel pedig ma eléggé elhúzódott a munka, úgy döntök, teszek egy nagy, esti sétát levezetőül. Talán még a faluba is betérek egy vajsörre.
Lassan a bejárati csarnokhoz érek és éppen tekerem körbe nyakamon a sálat, amikor észreveszek egy diákot. Jobban mondva először a művére leszek figyelmes, amit nem lehet nem meglátni. Félbemarad az öltözködő mozdulatom. Végül le is tekerem a sálat, hagyva csak két oldalt lelógni nyakamból. Hiszen mégsem fogok én olyan hamar kilépni a kapun, úgy tűnik. Kezeimet csípőre rakom, így figyelem a munkáját szemlélő lányt és a legkisebb erőfeszítést sem teszem annak érdekében, hogy elkerüljük az ütközést. Nekem hátrál szépen. Mikor aztán megfordul, hogy megnézze, ki vagy mi okozta a fennakadását, én ráérősen felnézek az alkotására.
- Mit ábrázol pontosan? - kérdezem meg a mi éjjeli művészünket, mintha csak múzeumban lennénk. Még a csípőre vágott kezű tartásom is azt idézheti, amikor egy nagy műérő filozofálgat épp. Noha ebben nincs részemről semmi szándékosság.
- Mi a mondanivaló? - pontosítok kérdésemen, hiszen látom én az alakot és a tűzbe vetetett könyveket, csak nem teljesen világos a számomra, mi az eszmei háttér. Egyszerűen a vizsgák és a tanulás ellen lázad így a művész? Vagy van valami összetettebb üzenet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ó, vagy úgy. Szinte hozzértően hümmögök, ahogy egy kerek mondatban összefoglalja, milyen eszmei mondanivalót hordoz a műve. Valahogy sejtettem, hogy erről lehet szó, és ehhez még nyomozónak sem kell lennem. Csak mondjuk furcsálltam, miért pont a könyvek esnek ennek áldozatul esetünkben. Azonban erre rá se kell kérdeznem, már jön a magyarázat.
- Igen, az valóban szerencsésebb lett volna - értek egyet bólogatva.
- Nem, nem rossz - méregetem a remeket a kérdése nyomán.
- Csak sajnos nem jó vásznat és nem jó időpontot választottál - nézek le a rellonosra, egyenesen a szemébe. Tekintetem megrovó, de dühösnek egyáltalán nem dühös. Sóhajtok egyet és leveszem a kabátomat, a karomra terítem, majd egy közeli ablakpárkányhoz sétálok és lazán felülök rá.
- Tüntesd el, kérlek! - bökök a fejemmel az alkotás felé. A kérésem hangsúlya pedig ugyan valóban kérésszerű, mivel azonban a takarodó után kéri mindezt az igazgató egy művészien lázadó diáktól, így sokkal inkább vehető felszólításnak. Részemről pedig türelemmel ki fogom várni, amíg végez. Mást terveztem. Elvileg már odakint kéne ballagnom, friss levegőt szívva. Most viszont így alakult a programom. Kabátomat leterítem magam mellé a párkányra. Kezeimet összekulcsolom magam előtt és figyelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ügyes a próbálkozás ezzel a délelőttig fennmaradással, a jutalma érte egy mosollyal egybekötött, sokat mondó pillantás. Nem, nem maradhat. Sajnálhatják azok, akik nem részesülhettek ebből a látványból, de szegények így jártak. Derűsen hallgatom a további ötleteit is, azonban mondani nem mondok semmit. Ráérősen üldögélek a párkányon, figyelve igyekezetét.
- Ó, nem, megvárlak - legyintek a cseles felvetésre.
- Utána el is kell kísérjelek a körletedhez - tájékoztatom az ezt követő programról. Ugye nem gondolta, hogy csak úgy elköszönök tőle, mielőtt még ott tudnám, ahol így takarodó után lennie kéne? Szóval finoman elutasítom a nem túl önzetlen ajánlatát, és csak szemlélem tovább ténykedését. Olykor változtatok a helyzetemen. Végül fel is kelek a párkányról és fel-alá járkálok kicsit.
- Ha megvagy ezzel, rendben leszünk - árulom el neki, mire számíthat.
- Nem vonok le pontot és nem adok bűntetőmunkát - rázom meg kicsit a fejem. Nem vagyok híve ezeknek. Ha valaki rossz fát tesz a tűzre, hozza helyre, és ennyi.
- De legközelebb kénytelen leszek - teszem azért hozzá ezt is. A szó szoros értelmében kénytelen leszek. Se kedvem, se szívem nincs hozzá, azonban ha egy prefektus vagy egy másik tanér csípte volna most fülön, neki élnie kellett volna valamelyik megrovás móddal. Előbbinek főleg, hiszen neki igazán más eszköze sincs. Ha pedig én idővel nem alkalmazom ezt, úgy másokat tűntetek fel zsarnokszínben. Aranyközépút gyanánt tehát elsőre elnézem, ahogy azt én a legjobbnak tartom. De ismét már nem tehetem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Pislogok kettőt az ál-meghatott szófűzésére, de mondani nem mondok rá semmit. Nyilván fel kéne csattanom, micsoda szemtelenség ez, és mit meg nem enged magának. Azonban ezzel még nem sokan jártak sikerrel, nem igaz? Különben is, fiatal még, majd kinövi. Ha meg nem, akkor így járt. Ő az, akinek kára származhat belőle, ha nem tud csomót kötni a felvágott nyelvére. Mondjuk, amit ő tesz, egyelőre csak kedves pimaszság. Legalábbis az én szememben.
- Kétségem sincs felőle, hogy visszatalálsz - húzom ki magam, karbatett kézzel és pár bólintással megfúszerezve biztosítom róla, hogy nem kérdőjelezném meg ezen képességeit. A mondatom viszont nem folytatódik és többet se jelent annál, mint ami. Tudom, visszatalálna és talán még el is hiszem, hogy szépen a körletébe venné az irányt, de én mindenképpen a társasága leszek ebben.
- Én is remélem - értek egyet.
- És azt is, hogy a prefektusok sem, akiket persze muszáj lesz figyelmeztetnem, hogy hajlamos vagy a körleteden kívül felejteni magad takarodó után és a művészetedhez az iskola tereit felhasználni - mosolygok a lányra, mint igazgató a diákra, de úgy is, mint rellonos a rellonosra. Különben szépen halad az alkotás felszámolásával. Minden alkalommal viszonzom a derűs kifejezését, amikor rám pillant.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Minden egyes mondatomat új megvilágításba helyezi a saját fényében. Mégse legyen már olyan sablonos az ügy, hogy ő takarodó után tilosban járt és ezért én nyakon csíptem. Hiszen az élet nem ilyen egyszerű. Amiben különben igaza is van.
- Végülis... - megyek hát bele pár bólintással a felvetésére azzal kapcsolatban, hogy igazából csak jó társaságot akarok magam mellé. Az ilyen mindig elkél.
A további szófűzésein csak jóízűen vigyorogni tudok. A pofátlansággal határosan őszinte, és szerencséjére én ezt sokkal jobban becsülöm, mint mikor valaki sumákol és mellébeszél. Szeretem, ha tudom, mire számíthatok a másiktól. Ha valaki olyan, amilyen. Nem mindenki olyan, amilyen. Szeretnek álarcot viselni. Neki viszont tökéletesen elhiszem, hogy kedvezően jött ki ezekből a helyzetekből eddig. Ez azért van, mert ő így fogja fel.
- Ahogy mondod - csapom a combomra kezeimet és húzódom el a párkányra támasztottságomból, hogy már útnak is indulhassunk. Édeskettesben ballagunk a zöldek hálótermei felé. Közben találkozunk egy járőrörő prefektussal, akivel közlöm is, hogy éppen visszakísérem a hölgyet a Rellon körletbe. Átpasszolhatnám neki a feladatot, dehát nem ezt ígértem és igazából nem is akarom ezt tenni. A sétánk persze nem telik néma csendben. Kedélyesen elbeszélgetünk még, hasonló hangnemben az eddigiekhez. Mikor pedig célba érünk, jó éjt kívánunk és megvárom, míg eltűnik a kőfal mögött. Mosolyogva szusszanok egyet és ismét a bejárati csarnok felé veszem az irányt. Ezúttal talán nem lesz feldíszítve és talán túl is jutok rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Múlt heti levélváltásunk nyomán négy órára várok valakit az irodámba, személyes találkozóra. Az AMS pedagógia szakos hallgatója az illető, aki éves gyakorlatát nálunk szeretné tölteni. Mivel közeledik ez a bizonyos időpont, félrerakom egy megkezdett munkámat, hiszen az ráér. Magamhoz veszem a levelezésünket, valamint a mellékelt önéletrajzát. Átolvasom újra, de nem jegyzek fel kérdéseket. Nem azért kértem a találkozást, hogy további adatokat nyerjek ki belőle, hanem egyszerűen csak azért, hogy személyesen is megismerjem. Tudom, a legtöbbeknek a papírra vetett tények számítanak. Nekem inkább az emberek. A döntéseimben sokkal többet nyom a latba, amit velük kapcsolatban tapasztalok egy ilyen beszélgetés során.
Oravecz kisasszony tartja számon a találkozóimat, egyéb teendőimet, így természetesen tud róla, hogy várunk valakit. Kint ül éppen az asztalánál az előtérben és papírokat rendezget. Mind a folyosóról nyíló ajtó, mind az irodám ajtaja tárva nyitva. Aki belép, azt a hölgy fogadja és ha nem vagyok épp túl elfoglalt, arra bíztatja, jöjjön csak be hozzám. Viszont ha nem kolléga, tanuló vagy más ismerős az illető, akkor előbb megtudakolja tőle, mi járatban van és ezután bejelenteni nekem. Nyilvánvalóan most is ez utóbbi fog történni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Évnyitó ünnepély
- 2017. tavaszi-nyári tanév -

Ezen a jeles hétfői napon, délután fél 5-kor a terem ajtajai kitárulnak, utat engedve az ünnepségre érkező diákoknak, tanároknak és a tanoda más dolgozóinak. Bőven van ideje mindenkinek kényelmesen elfoglalni a helyét és gyönyörködni a piros, kék, sárga, zöld díszítésben. Az ünnepély 5 órakor veszi kezdetét.
A teremben a házak zászlai lengedeznek a hosszú asztalok fölött. A falakon, szobrokon girlandok húzódnak. A magasban gyertyák lebegnek. A tanári asztal fölött az iskola címere foglalja el méltó helyét.

//ehhez a hozzászóláshoz szálazzatok (Válasz erre), vagy a játékra érkezett bármelyikhez! a címzésnél jelöljétek, hogy az Évnyitó ünnepélyen vesztek részt!//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Miután átnéztem az anyagokat, hamarosan azon kapom magam, hogy arcomon ábrándos mosollyal pislogok irodám azon sarkába, ahová a kutyám fekhelyét tervezem. Még néhány nap és hazahozom a menhelyről. Sejtettem, hogy kellemes élmény lesz magamhoz venni egy állatot, azonban arra nem gondoltam, hogy ennyire izgatott leszek emiatt.
Amint felfigyelek az érkezőre, agyam átkapcsol. Félreteszem a papírokat és érdeklődve nézem az előtér történéseit, majd felemelkedem székemből és kilépek, hogy köszöntsem a fiatal férfit.
- Üdvözlöm! Hercegh Kriszpin - fogunk kezet.
- Kérem - intek az asztalom előtti űlóhely felé, miközben ismét elfoglalom saját székemet, taláromat magam alá simítva.
- A levelében azt mondta, hogy felutazik ide. Vonattal jött? - idézem saját kifejezését, amit már az elolvasáskor furcsálltam kissé. Hiszen arra enged következtetni, hogy hosszan tart idefelé, méghozzá valamilyen járművön. Pedig mi sem könnyebb egy hoppanálásnál, vagy a hopp-hálózat használatánál. Lehet, az egyiket értette ez alatt? Ha igen, akkor csak érdekes szót használt rá.
- Szóval az Academia Magicae Sopianaeiensis hallgatója... - bólintok mosolyogva.
- Mit remél a nálunk eltöltendő gyakorlattól? - kérdezem, hátradőlve a székemben. Kezeimet összekulcsolva engedem ölembe. Szavaim talán hivatalosak, azonban beszédstílusom és kisugárzásom nagyon közvetlen. Nem éreztetem, hogy bármi súlya lenne ennek a találkozónak. Hiszen igazából nincs is neki nagy. Csak szeretek találkozni azokkal, akik sorainkat fogják gyarapítani. Persze, ha valami kirívót tapasztalnék a beszélgetés alatt, nyilván nem engedném a sorainkba. Mivel azonban ezeknek az eseteknek a száma elenyésző, ez a találkozó inkább csak formalitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy jóleső sóhajjal lépek be a feldíszített terembe. Oda-odamosolygok a diákokra, akik izgatottan igyekeznek a helyükre a házak asztalainál. Hamarosan a kollégákhoz érek. Néhányan még nem értek ide, de még úgyis van pár perc a kezdésig.
Egyelőre leülök én is és figyelem a nyüzsgést, váltok néhány szót a hozzám közel lévőkkel. Bár párszor az asztal másik végével is. Mire aztán észbe kapok, a létszám nagyjából teljes. Késők persze mindig akadnak. Minden esetre ahogy ötöt üt az óra, felemelkedek a székemből és hangosító bűbájt teszek magamra.
- Üdvözöllek benneteket évnyitó ünnepélyünkön! - kezdek beszédemnek.
- Ahogy tavaly, így most sem rabolnám soká a drága időtöket, amit sokkal hasznosabban is tölthetnétek a vacsorátok elfogyasztásával és a tanáraitok kibeszélésével - nézek kicsit körbe magam körül, széles mosollyal.
- Mindössze szeretnélek tájékoztatni titeket a fontosabb változásokról, valamint ismertetni veletek az előző tanév ilyen-olyan eredményeit - foglalom össze, mire számíthatnak. Nem nagy meglepetés. Minden évben ez van terítéken. Hagyomány.
- Hornyák Gábor és Markovits István professzorok távoztak sorainkból. Köszönjük eddigi munkájukat! - bólintok, bele is vágva a közepébe, majd elrakom a pálcámat, amit még az iménti varázslás óta a kezemben felejtettem.
- Az idei tanévtől Repüléstant tanít majd nektek Lewy Bojarski, Álomfejtést Kormos Katalin, valamint Csillagászatot Várkonyi Zoltán - tekintek kollégáról kollégára, ahogyan említem őket és tárgyaikat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Történt némi változás a házak vezetőségével kapcsolatban is. Leköszönt a Rellon éléről Vasváry Richárd Nándor. Helyét eddigi házvezetőhelyettese, Ramholcz Kirill vette át. Valamint három házban is új házvezetőhelyetteseket köszönthetünk. A Levitáé Gwen L. Blake, a Nevinéé Helen Lawrence, a Relloné pedig Sólyom Máté - sorolom el a változásokat, mindig elpillantva az éppen szóba kerülő kollega felé. bíztató mosolyt küldve.
- Ha pedig már itt tartunk... - bólintok, azonban mielőtt ennek nekiláthatnék, feltűnik a színen Pajkos. Pajkos nem más, mint a kutyám, akit nemrég fogadtam be a Mancs-helyről. Egy helyes, fiatal Jack Russel-terrier keverék. Megjelenik a nagyterem ajtajában, kicsit megszeppenve néz körbe a sok emberen, de ahogy meglát engem, már rohan is felém a terem szélén.
- Egy pillanat - kérem a jelenlévők türelmét. Leveszem a hangosítást magamról.
- Gyere ide - lépek ki a szék mögül, magamhoz hívva őt. Biztos meghallotta a felerősített hangomat és ezért iszkolt ide. Lehet, be kellett volna csukjam az irodám ajtaját. Dehát ezelőtt nem jött még ki onnan egyedül.
- Ül, ül a kutyus! Itt marad! Lefekszik - simogatom meg, csöndesen beszélve hozzá, mutatva neki, hol helyezze magát kényelembe a tanári asztal mögött. Majd a beszéd után visszaviszem talán, de most nem fogom itt hagyni a kastélybelieket.
- Nos... - zengi be derűs hangom ismét a teret, amint visszatérek helyemre.
- Az elmúlt tanévben az Év házvezető-helyettese a szavazataitok alapján holtversenyben Návay L. Viktor és Ramholcz Kirill lett - kezdem a hirdetést, minden bejelentés után hagyva egy kis szünetet, hogy megtapsolhassák őket.
- Az Év házvezetője Béres Bárcián - pillantok barátomra mosolyogva.
- Az Év tanárai szintén holtversenyben Podmaniczky Ádám és Seth Gareth Selwyn - nézek el az asztalnál ülő professzorokra elismerően.
- Az Év prefektusa Széplaki Alíz - tekintek a sárgák asztala felé.
- Az Év diákjai pedig a megszerzett pontjaik alapján Choi Min Jong 744 ponttal, Zelei Viktória 1075 ponttal és Széplaki Alíz 3148 pontal - bólintok mélyet és alaposan megtapsolom én is őket. Nagyon szép teljesítmény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- A legtöbb kiváló vizsgával büszkélkedők nyerik el az évfolyam első címet. Ők az elmúlt tanévben az I. évfolyamból Alison Black és Mácsai Ráhel hét-hét kiválóval, a II. évfolyamos Zelei Viktróia négy kiválóval, a III. évfolyamos Széplaki Alíz tizeneggyel, a VI. évfolyamból Kékessy Arabella szintén tizenegy K-val, az V. évfolyamos Choi Min Jong és Csizmazia Hajna öttel-öttel, a VI. évfolyamból Ombozi Noel öt kiváló vizsgával, a VII. évfolyamos Grace Erin Green néggyel, és végül -de nem utolsó sorban- a végzett VIII. évfolyamos Ward Weaver három kiváló vizsgával - hirdetem ki jólesően ezeket az igen csak szép tanulmányi eredményeket, az újabb név előtt mindig hagyva egy kis időt a jelenlévőknek a díszes társaság ünneplésére.
- Ezek alapján tehát két iskolaelsőnk is lett: Kékessy Arabella és Széplaki Alíz. Gratulálunk nekik! - bólintok mélyet egyik lányról a másikra nézve, és természetesen csatlakozom is a méltán kiérdemelt tapshoz.
- A kviddicsbajnokságon ebben az előző idényben a Levita csapata nem indult, az Eridon pedig ideje korán távozott a mezőnyből. Így végül harmadik lett az Eridon, második helyezést ért el a Navine, és első lett a Rellon - sorolom fel a képzeletbeli dobogón álló csapatokat. Figyelem a kisebb csalódottságokat és a nagyobb örömöket. Átadom a kupát a zöldek csapatkapitányának.
- Végül következzék a pontverseny eredményhirdetése... - érek el a beszédem azon részéhez, amelyet általában a legjobban vár mindenki. Ki magáért a bejelentésért, ki pusztán azért, hogy utána végre vacsorához juthasson.
- 1320 ponttal negyedik lett az Eridon ház. 1885 ponttal harmadik helyen végzett a Rellon. 3556 ponttal második lett... a Levita. Első helyezést ért el 5834 ponttal és ezzel elnyerte a házkupát a Navine! - tárom szét lendületesen a kezeimet, mire a terem díszítése sárgába és feketébe fordul, a zászlókon és címereken pedig unikornisok nyerítenek fel. A házkupa megjelenik előttem az asztalon. Ünnepélyesen átadom a házvezetőnek.
- Élményekben és sikerekben gazdag tanévet kívánok mindenkinek! Valamint jó étvágyat... - biccentek mosolyogva. A hosszú asztalok megtelnek válogatott finomságokkal. Helyet foglalok, leveszem magamról a hangosító bűbájt és nekilátok én is a vacsorának, olykor juttatva pár falatot a kutyusnak. Jókedvűen elbeszélgetek a kollégákkal és figyelem a pezsgő diákságot.

Kezdetét vette az új tanév.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

- Ó, értem - bólogatok együtt érzően, amint elmondja, hogy a hoppanálás miért gond a számára. Sokaknak okoz sajnos ez az utazásforma hasonló problémákat. Akad, aki vállalja a kényelmetlenséget a gyorsabb célba érés érdekében, ám akadnak olyanok, mint a fiatalember is, akik inkább a jó oldalát nézik annak, hogy másfajta közlekedésre kényszerülnek.
Kellemes mosollyal, érdeklődően hallgatom a fejtegetését, ami a választását illeti a Bagolykővel kapcsolatban. Mivel azonban igazgatói létem még gyerekcipőben jár, a dicsérő szavak bár egyfajta büszkeséggel töltenek el, nem tulajdonítom őket magaménak. Csak örülök, hogy ilyen véleménnyel vannak arról a helyről, amit ennyire szeretek és amit igyekszek jól vezetni.
- Mindig megvan az előnye olyasvalakit a tanerők közt üdvözölni, aki már ismeri a járást, aki otthonosan mozog és aki a közösség részévé vált - dobom be ezt a gondolatot a jövőbeli reményeivel kapcsolatban. Ígérni nyilván nem akarok semmit, egy kis biztatás azonban bőven belefér. Ha jól érzi itt magát, ha beilleszkedett, ha tetszik neki a munka és ha jó is benne, minden esélye megvan rá, hogy elhelyezkedhessen nálunk az egyetem után.
- Hogyan tervezi a gyakorlatot? - teszem fel újabb kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Túl ügyes csalóval van dolgom ahhoz, semmint hogy átlássak a szitán. Hiába volt szerencsém már megannyiféle emberhez akár csak a misszóim során, ettől még nem lettem legilimentor és nem tettem hirtelen szert olyan képességekre, amelyek révén simán felismerjek egy imposztort. Érezni érzek valamit, mivel azonban nem vagyok előítéletekkel és nem szeretek senkiről az alapján dönteni, számomra mennyire szimpatikus, így nem befolyásol az az egészen halk hang, ami megszólal bennem.
- Értem - bólogatok, ahogy kitér arra, hogy főleg az Életvitel érdekelné. Belekérdezni nem kérdezek bele jobban. Inkább már azt tervezem, miként egyeztessük majd le az óratartó professzorral.
- Mindenképpen. Olyannyira, hogy szerintem legjobb lenne, ha meg is beszélné Oravecz kisasszonnyal a részleteket - szabok gátat a reménykedésének, a helyébe bizonyságot téve. Nincs értelme tovább húznom az időnket, sem tovább játszani az idegeivel. Szívesen látjuk őt. Köszöntöm hát köztünk, felemelkedve ültömből és kezet fogva vele, majd kikísérem az irodavezetőnkhöz, a továbbiakban az ő gondjaira bízva új gyakornokunkat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szokás szerint bújócskázom. Legalábbis, ha valaki belép az irodába, csak második ránézésre állapíthatná meg, hogy bizony benn vagyok. Pedig nem egy nagy helyiség. Mégis képes vagyok eltűnni benne. Legtöbbször valamelyik könyvemet keresem; vagy éppen egy pergament, amit Oravecz kisasszony átadott nekem elolvasásra, de én elkevertem; esetünkben viszont éppen a kutyám egyik játékát kutatom. Hiába invitoztam, a kelpi formájú rágóka nem került elő. Biztos be van szorulva valahova. Jack Russel-terrierem érdeklődve figyeli a kutakodásomat, egyfajta néma segítségül szolgálva, mígnem kopogtatnak odakinn, ő pedig az előtérbe veszi szapora lépteit. Na nem a kopogás miatt, sokkal inkább az édes illatok miatt.
Irodavezetőm fogadja az érkezőt. Beljebb invitálja és megkérdezi a nevét, valamint hogy milyen ügyben érkezett. Közben pedig megnyugtatja, hogy barátságos a négylábú, amelyik az imént kiszaladt hozzájuk és most a jövevény körül sündörög.
- Megvan! - érkezik diadalmas kiáltásom idebentről.
- Nézd, Pajki, ott volt a... - lépdelek ki az előtérbe, kezemben a játékkal és már árulnám is el az ebemnek, hol bukkantam rá a holmijára (nem mintha őt annyira érdekelné), amikor bennem akad a szó, hiszen olyasvalakivel találom szemben magam, akiről nem hittem, hogy még valaha látom. A szívverésem kihagy egy ütemet és valószínűleg elég bamba képet vágok egy hosszú pillanatig, amíg próbálom feldolgozni ezt a találkozást. Ki lehet ő? Artemisia nem lehet. Igaz?
- Tessék, kiskutyám - adom át kissé zavartan, egy apró fejrázás után Pajkosnak a játékát, hiszen amint meglátta a kezemben, felém iramodott. Elégedetten veszi a szájába, hogy aztán rögtön hagyja is a padlóra esni. Visszatér a lányhoz meg az illatokhoz. Most azok az érdekesek.
- Üdvözlöm - jutok el végre a köszönéshez.
- Hozzám jött? - érdeklődöm meg tőle, láthatóan még mindig megilletődve a helyzettől. Hiszen még mindig nem tudom őt hová tenni. Azonban próbálok normálisan viselkedni és nyomatékosítani magamban, hogy nem a megboldogult kolleginám áll előttem. Mindenesetre az hamarosan kiderül, hogy hogy csak Oravecz kisasszonnyal szeretne intézni valamit, vagy én kellek neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Az irodavezetőmnek nem maradt már ideje bejelenteni a látogatót. Közbeszólt hű kutyatársam, akit most néhány intéssel és pár halk, de erélyes szóval utasítok arra, hogy hagyja békén a hölgyet és menjen szépen a helyére, vagyis az irodám egyik sarkában elhelyezett kosarába. Mivel hamar így tesz, már tudok is figyelni az előttem állóra teljes egészében.
- Áh - szókik fel a szemöldököm, miközben egy finom mosollyal adom ki a felismrés hangját. Szóval a rokona. Így már érthető. Kezet fogok vele, viszonozva a bemutatkozást, és hallgatom további elmondását, aminek tartalma azonban olyannyira leköt, hogy megfeledkezem az illemről. Amint beljebb kéri magát, már invitálom is.
- Persze, persze. Parancsoljon - kínálom hellyel az asztalom előtt, az ajtót pedig behajtom mögöttünk. Bizalmas természetű ez a látogatás, ilyen esetekben szeretem azért némileg kizárni a külvilágot. Miután ezt megejtettem, leülök vele szemben a székembe, asztalom túloldalán.
- Részvétem a nagynénje miatt - bólintok, szomorkás tekintettel.
- Bocsásson meg, de nem vagyok biztos benne, hogy tudom, milyen ígéretről van szó - vallom meg neki, lágy mosollyal. Meglátogattam Rubya professzort az ispotályban, igen. Kellemesen elbeszélgettünk. Sok mindenről esett szó. Viszont azt nem tudom már, mit is ígért nekem. Nem szokásom ezeket számon tartani. Hiszen nem vagyok az a fajta, aki behajtana bármi ilyet. Azonban, amint a sajttorta az asztalra kerül, már minden világossá válik. Egy megrendült, nevetésféle kis szusszanást hallatok és csak pislogok a finomságra jó ideig. Artemisia, Artemisia...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Szeretek beszélni. Nem azon a terjengő módon, hanem kellemesen. Ami jön belőlem. Viszont hallgatni is szeretek, amikor a helyzet megkívánja. Ez most megkívánja. Némán bólogatok a hölgy magyarázata közben. Kezeim az asztallapon összekulcsolva. Hol őt figyelem, hol lesütöm kissé a szemem. A szemem, ami lassan, de biztosan nedves csillogásba kezd. Lélegzetvételeim egyre jelentősebbek, néha talán aprót sóhajtok is. Szám olykor beleremeg.
Eddigi tevékeny és kalandos életem során sok szenvedésnek és halálnak voltam a tanúja. Viszont kétségbe esni akkor fogok, ha ezek már nem ráznak meg. Egyelőre ez nincs így. Koránt sem. Főleg, ha az elmúlást ilyen búcsú kíséri. Nem várt, végső elköszönés. Akár egy sajttorta, vagy egy kedves rokon látogatásának formájában.
Átveszem a gyászjelentést, egy hálás bólintással. Nem lehet könnyű a lánynak mindezt végigcsinálni. Látom is rajta. Bár tartja magát, amennyire lehet.
- Mindkét öntetet szeretem - mosolyodom el percek óta először.
- Felezzük meg őket, ha ez jó így önnek - ajánlom, már rendezgetve is a tányérokat, kiegészítőket. Nem szokásom csak ülni és várni, hogy kiszolgáljanak. Szeretek mindenhez hozzájárulni. Különösen az ilyen pillanatokhoz. Teszek is a sajtortám egyik felére a gyümölcsös, másik felére a karamellás szószból. Villámra kanyarintom az első falatot és megemelem a doktornő felé. Mintha csak a poharam emelném a nagynénje egészségére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy levelet írok éppen. Nem hivatalos levél. Mielőtt persze bárki azt hinné, hogy az igazgató sem dolgozik a szünetben, az igazán nagyot téved. De tény, ilyenkor a hivatalos és a nem hivatalos tennivalókból hasonlóbb mértékben jut ki, mint általában. Éppen ezen a baráti irományon ügyködök tehát a sátramban üldögélve, és elgondolkodó pihenőt tartok két mondat között, amikor észreveszem, hogy a Jack Russel Terrierem nincs sehol. Ez persze nem a kutyám neve, hanem a fajtája. A neve...
- Pajkos! - szólítom őt félhangosan, amint kilépek a sátorból. Csípőre teszem kezeimet, így nézek körbe a szomszédságon. Pár diák rám pillant, köszön nekem. Viszonzom az üdvözlést és már hozzá se teszem, hogy a kutyámat keresem. Ők, akik mellettem sátoroznak, már jól tudják, ki tartozik ehhez a névhez.
Megüti aztán a fülem egy nagyon gyanús kérdés. Bár az én ebem nem chipsimádó, de képes akármit megrágcsálni vagy akár be is falni. Úgyhogy nagy eséllyel őt találta meg a hang tulaja. Elindulok hát arra. Talárom súrolja a sátrak falát, ahogy lebeg jártamban.
- Á, hát itt vagy... - pillantom meg a lány karjaiban.
- Megette a chipsed vagy csak akarta? - kérdezek is rá egyből.
- Minden esetre elnézést érte - szögezem le bocsánatkérő mosollyal, hogy sajnálom, Pajki nevében is. De egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy kódorgás gátló bűbájt alkalmazzak rajta. Pedig talán az lesz a vége, hiszen egyre vakmerőbb sajnos. Addig nem volt gond, amíg csak elszökdösött az irodából és simogattatta magát bárkivel, aki az útjába akadt. De mindig messzebbre merészkedik mind távolságban, mind bármilyen más szempontból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Szóval megette mindet. Gondoltam. Számat elhúzva rázom a fejem, megrovóan pillantva ebemre. Már amennyire egy kutyára lehet. Ő persze szánja-bánja bűnét. Fülét fejére simítja és nagy szemekkel néz. Igazán szégyelli a dolgot, egészen addig, míg alkalma nem nyílik egy újabb rosszaságra.
- Figyelni fogom, hogy érzi magát - bólogatok a tanácsára. Gyógyítóhoz azért nem rohannék vele. Falt ő már be mindenfélét, de nagyon jó szervezetük van ezeknek az állatkáknak. Minden esetre friss vizet mindenképpen teszek a táljába.
- Jack Russel Terrier keverék - felelem derűsen.
- Tartozom neked egy zacskó chipsszel - bólogatok, csípőre tett kézzel.
- De ha jó a burgonyaszirom vagy hasonló, azzal hamarabb szolgálhatok. Mugli üzletekben elég ritkán fordulok meg - vallom be töredelmesen. Hiszen az általa említett rágcsálnivalót nem nagyon kapni a varázsló boltokban. Legalábbos én nem igazán szoktam látni. Ez kifejezett mugli csemege szerintem.
Pajkos lekéreckedik a lány öléből és jön a lábamhoz bújni. Az orrával bökdösi a kezem, kicsit felugorva, aztán a vádlimnak dönti magát és várja, hogy lehajoljak simogatni őt. Ezt persze meg is teszem.