apu

- Összejössz a fura csávóval a szomszédból.
Nem, természetesen nem vágytam erre, mert így is jóval több családi rendezvényen volt jelen, mint szerettem volna, de ugye vannak olyan helyzetek, mikor az embernek nincsen variációs lehetősége.
- Nem, nem gondolom - és ezt teljes meggyőződéssel tudtam állítani. Igazából még nem is töltöttem vele elég időt, akkor lenne  így, ha most is ott lennék. De, mint a mellékelt ábra mutatja, éppen egy íróasztalon ülve veszekszem egy csökönyös, érzelmileg labilis apukával.
Közben befutott az igenfuri futár én meg érdeklődve vizsgáltam, hogy aztán az egyik dobozt elragadva figyeljem apámat tovább-
- Ööö... most miért zavarjon? Az zavar, mikor ilyen állapotban vagy - közöltem rá bökve az újonnan megszerzett villámmal. Éppen enni kezdtem, mikor megkaptam a kérdést, majd biccentettem párat.
- De. Livvel. LLG-t tanít - közöltem két falat között.

apu

Apám pedig feltette a háromezer galleonos kérdést, amire még a doboz bontásában is megdermedtem. Szerettem volna elárulni neki a választ, de őszintén, képtelen voltam rá. Még pár pillanatig meredtem magam elé, hogy aztán szégyenkezve lesüssem a fejem.
- Fogalmam sincs, lehet mindkettő - közöltem tanácstalanul.
A helyzete apámnak egészen biztosan nem volt mindennapos, hiszen kavart a titkárnőjével, az öribarija szerelmet vallott neki és egy fiúlány hozott neki vacsorát. Ez egy átlag normális nap? Ugyan már...
- Hm? Oliv Belmonte... Nem, nincs gyereke... - bámultam a kajámba pár pillanatig, hogy aztán megrázzam a fejemet ismét rosszallóan. - Francival járok, apu.

Apa

Azt hiszem, kicsit jobban sikerült rábírnom a filozófiára, mint az a számára egészséges lett volna, de már üsse kavics, a kocka el van vetve. Szóval csak gyönyörködte a különböző rosszullét-határán tengődő grimaszain.
- Iskolába, apu, iskolába járok Francival - sóhajtottam fel, miközben egy újabb zöldséges csirke darabkát szúrtam fel a villámra. Nem ilyen kajára számítottam a  múltkori után, de ez egészen istenes volt.
A kérdése megmosolyogtatott, de tudtam, hogy maga az alapja igenis komoly. Szóval csak megingattam a fejem.
- Nem apu. Már tudja a Halál is éssss még élek, szóval... - röhögcséltem kicsit. De szar. Az após-jelöltem maga a Halál.

Apa

Azt hiszem, finomabban is tálalhattam volna az esetet, de lássuk be, az őszinteség hátránya, hogy nem igen tudod felvezetni a dolgokat. De egyáltalán nem. Meg most... ez mindenképpen ütött volna.
- Ismered Vesznát. Ha valamit elmondasz, legfeljebb egy hét és tudja Valentin is - említettem meg ezt a kellemes szimbiózist, amiben ők élnek.
Persze, apám mindent tudni akart egyből, ami meg nem lett volna fair, hiszen én is csak felszíni infókat kaptam, amiket már amúgy is tudtam, de akartam még a kajámat, hát tovább majszoltam nyugodtan. Két falat közt ráérősen pillantottam fel le rá.
- Nem most kezdődött, lefeküdtünk még pár éve, mert megkért rá. És hát szeretem, most ilyenkor mi van? - még magamat is megleptem ezzel a bizonyos higgadt hangnemmel.

Apuka

- Nem, ha Joli néni átjön, akkor egyrészt átirányítom Valentinhoz, ha nem veszi a lapot, sóbálvány átokkal sújtom és kirakom a kerítésen kívülre - közöltem okosan felvázolva a vész esetére legyártott tervemet. Mindig jó, ha van egy szökési terved... még akkor is, ha nem valószínű az esemény megtörténte.
Igaz, ő sem akarta ezt feldolgozni elsőre, de ugyanez volt a helyzet velem is. Mikor Franci közölte, hogy apuka mindent tud, azt hittem szívat, vagy hogy akkor ideje végrendeletet írni. De azóta sem történt semmi. Vagy! Plot twist: megtalált és addig ütött, míg kómába zuhantam és ezt az egészet álmodom.
- igen, ha minden igaz, tudja. És még élek. De köszönöm a felajánlást. Ami meg Vesznát illeti... Igen, szeretem - piszkálgattam a kaját jobbra-balra a dobozban.

Franci

Ash számára nem volt szokatlan az iskola. A szünet során már már egészen hiányzott is neki, hogy legyen valami, ami lefoglalja a szürkeállományát. Az, hogy megbukott, egyszerűen képtelenségnek tűnt a szemében, mikor annyit készült a vizsgákra... Leginkább a folyamatos stresszre lehetett fogni a dolgot, mikor vizsgázott, mindig rátört a félsz.
Azóta már továbblépett ezen, most is éppen lelkesen tömte magába a gyümölcslevest az arcocskájába. A meggyektől már lassan olyan formátumot öltött, mint egy hörcsög három tál sárgarépa után. Ekkor tipegett be a szőke a gyönyörű görög istennőhöz hasonló lábain. A srác egyből látta, hogy valami nem okés, így hát fel is pattant és átpakolta magát a látványosan feldúlt leányzó mellé.
- Na mesélj, minden oké? - közben hevesen integetve jelezte egy háztársának, hogy húzzon onnan és hagyja őket beszélgetni. A tányérját is sikeresen mentette át, talán megmarad.

Franci

Tény és való, hogy Ash sosem volt egy Casanova, de attól még neki is feltűnt, hogy  tényleg beszélni akar róla. Ez olyan, mint mikor azt mondják, hogy semmi. Az is azt jelenti, hogy véged van ember. Ezt már ő is tudta, hiába volt elég tapasztalatlan.
Nem sokkal később ki is bújt a szög a zsákból és leányzó elmesélte, hogyan szenvedett balesetet a ruhája. Nathaniel most először vetett komolyabb pillantásokat a meggyötört egyenruhára és azért el kellett ismernie, hogy még így is elég jól néz ki a szöszi. Sőt. Attól még nem kéne így mászkáljon az iskola falai között, mikor ennyi itt a pasi.
- Oh, sajnálom szívem. Akkor ez egy ilyen peches nap... - a száját elhúzva próbált valamiféle lelkitámaszt nyújtani a barátnőjének, noha tudta, hogy nem túl jó benne. Attól még senki nem mondhatja azt, hogy nem is próbálkozott.
Tudta ő, hogy a tanárok is mennyire szemetek tudnak lenni, ha rossz napjuk van, nem kellett már bemutatni neki. Felagundnak pedig szerintem még sosem volt jó napja, mióta tanerőnek állt.
- Reptan? Az a csávó annyira fura... Nem kéne hazamenned átöltözni, vagy valami? Nekem totál nem szimpi az ipse. Még csak negyedikes a barátnője. - Nem gyakran szokta kibeszélni a "fajtársait", de attól még ez a csávó nem esett a szimpátia-körébe.
- Jaj, semmi baj, cica, nekem az első izgalmas dolog a napomban a gyümölcsleves volt... - mesélte éppen semmiféle lelkesedést nem mutatva az órák iránt. Már volt minden, tudta a dolgokat, igazából akár aludhatott is volna, akkor sem marad le semmiről.

Franci

Hiába is próbálta volna feldobni a napot, jelen egyedül pillanatban arra volt alkalmas, hogy meghallgassa Franci óhaját-sóhaját, panaszát, esetleg még egy kicsit pletykáljon. De ez volt minden, amit jelen pillanatban nyújthatott, a gyümölcsleveses tálon kívül.
- Most mi van? - Soha nem volt nagy pletykás, éppen ezért nem is értette, miért kell rögtön ráförmedni. A srác éppen nem volt jelen az ebédnél és a barátnője sem a házba járt, akkor meg miért kellene olyasmin izgulnia, hogy ki mondja vissza neki a dolgot. Az Edictumnak hála így is eleget folyt róluk a szó.
- Sem, azt hiszem. Azt beszélik, még csak most lesz 17. A srác talán 26? Valami hasonló - vont nagyot a vállán, jelezve, hogy nem különösebben kérdezett utána még a dolognak, pedig aztán akár meg is tehette volna.
- Czettner Maja - ezt az információt viszont pontosan tudta. Ez már annyira nyilvánvaló volt, hogy szinte fájdalmas, de jóval azelőtt, hogy a pasi it kezdett volna tanítani. Arra a kérdésre, hogy akkor miért kezdene mással, lazán vont egyet a vállán. Az ilyen pasiknál sosem tudhatja az ember. Végül is annyira nem volt nagy kunszt az egész, de jobban szerette volna, ha nem nézegette senki Franci formás lábikóit.
Azt meg sem próbálta vitatni, hogy a leves jó. Kellemesen halványrózsaszín volt, krémes, tele gyümölcsdarabokkal, éppen annyira, hogy ne tűnjön kásának, de túl kevés se legyen. Sok háziasszony összetette volna a két kezét, ha hasonló finomságot képes főzni.
- Arra gondolsz, hogy...? - Értette a célzást, de egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Franci tényleg lógni akarna órákról. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy az apukák nem voltak a ház közelében, Lili itt ült és a ház üres.

Franci

A kérdésére Nath csak egy apró fejrázással tudott válaszul szolgálni. A Navinés legjobb tudomása szerint még fiatalkorú volt és nem is értette az egész kapcsolat lényegét, mert bizony a friss tanerő sokminden volt, de kedves semmiképpen. Nem tett jó első benyomást az eridonosra, a maga beképzelt, mosolytalan, humortalan valójával.
- Már látom is az első randitokat. Biztosan bukna az ötletre... - igyekszik elviccelni a dolgot, de azért a gondolatra mégiscsak gombóc ül a torkában. Mi van, ha a szőke tényleg komolyan gondolja? Mindenki jobban járt azzal, hogy a kanalat szorongatva inkább ismét a meggylevesre koncentrált.
Senki nem merte volna tagadni, hogy Olive nagyon szép nő volt, de neki már egy jó ideje teljesen más volt az ideálja, amibe a csinos LLG tanárnő egyáltalán nem passzolt. Neki csak a nyakigláb szőke kellett, aki most éppen az agyát próbálta húzni. Neki pedig mindebből semmi fel sem tűnt... A pillantását pár másodpercig a tanári karon legeltette és csak azután nyitotta ismét szólásra a száját.
- Hogy én? Húúú... Talán Erdős-Prinz tanárnőt, ő olyan nagyon szép és elég kedves is - nehezére esett ilyesmiről beszélni, de tudta, ha nem ad választ, akkor a szőke úgysem lapoz addig, míg ki nem szedi belőle. Okos enged, azt mondják. Ő mindig próbált okos lenni, csak a legtöbbször nehezen ment neki, sok időt vett igénybe a művelet. Valahogy nem lepte meg a dolog, mármint hogy Franci beavatta, hogy a lányok ilyesmiken gondolkoznak, meg néha a fiúk is. Ő is értette, sok ismerőse szerette volna a tanári kar egyik-másik tagját az ágyában tudni.
- Részemről... rendben van - eléggé bizonytalanul hangzott, de nem zavartatta magát, így is komolyan gondolta. Előbb azonban szerette volna befejezni az ebédjét. Már úgysem tudtak neki újat mondani, hiszen tavaly jó gyerek volt, szinte minden órán ott volt, ha betegség nem tartotta távol. Kisfiús mosollyal pillantott a mellette ülő vélaszármazékra, majd inkább ismét az evésre koncentrált. - De semmi szerelmünk lapjai...