Franci

- Meg fog fázni a derekad és utána meg majd nyomod az ágyat és jajgatsz! - fújtam nagyot, jelezve, hogy részemről nem helyeslem ezt az egészet. Azért a magam módján aggódtam Franci egészségéért. Még akkor is, ha ilyenekben van otthon, akkor sem tűnik túl melegnek.
A zoknijára néztem, majd szélesen elmosolyodva bólogattam kicsikét. Nem bírtam volna felvenni egy ilyet, de neki jól állt.
- Tényleg nagyon bulis - kuncogtam fel, majd átszolgáltattam neki a már külön megcukrozott kakaót. Ismertem, hogy mennyire édesszájú és így azt is tudtam, hogy hogyan kéri majd az italát.
- Még egy ilyen megjegyzés és nem csinálok semmit a hajaddal! - mutogattam fenyegetően. - Igyekszem kitalálni valamit.

Franci

Közölte, hogy nem is hiányolt, mire kényszeredett mosolyt erőltettem az arcomra. Sosem értettem a női logikát, hiszen ha nem érdekelne mi van vele, most kizártam volna, nem pedig kakaót kevergetek neki a konyha közepén, miközben apám az emeleten alszik.
- Franciska, ne hozz ki a sodromból... az, hogy vizsgaidőszak van és gyakorlatilag ma is arccal előre egy tankönyvben aludtam, nem azt jelenti, hogy nem hiányoltalak, csak azt, hogy élni sincs erőm! - horkantam fel, és ez teljes mértékben igaz is volt. Viszont még mindig nem voltam a helyzet magaslatán, így inkább felraktam egy adag kávét főlni, mielőtt a pultot is közelebbről megszemlélem.
- Jó, jó, asszony, maradj már magadnak, igyekszem gondolkozni! - emeltem fel a kezeim, hogy hóha hó! Álljon meg a menet, én itt a jófiú vagyok, ne tessenek már bántani!
- Miért kéne beszélgetnünk a szerelmi életemről? Érdekel? - szaladt fel a szemöldököm hitetlenkedve. Mi van ezzel a lánnyal újabban?

Franci

Nem gondoltam volna, hogy ilyen kérdések megfogalmazódnak néha Franci kicsi fejében. Nem azért, mert buta lány lenne, hanem mert nem volt egy átlagos téma és még én sem gondolkoztam ilyenen.
- Hát, én nem igazán ragaszkodtam egy házhoz sem... nem tudatosan - ráztam meg a fejem, miközben a kávéfőzőt szuggeráltam, mert ma nem akart lefőni az a lötty.
A szerelmi életem témája egyszerűen soha nem volt túl kelendő, tekintve, hogy ilyesmim nem is igazán létezett. Azaz, volt, hogy volt valami, de az is inkább... áh, hagyjuk az egészet.
- Jó, persze, de eddig sosem érdekelt... - nevettem fel halkan. Tényleg nem volt ilyesmi iránti érdeklődése szinte soha. Szerettem, meg nagyon jó barátok voltunk, ez mégis afféle tabu volt. A kérésre csak bólintottam egy kicsit, hogy aztán ismét kakaó gyártásába kezdjek, aztán megszeppenve nézzek fel rá, majd szomorkás mosollyal.
- Te sosem nézel ki gázul, Vessz... - jelentettem ki magamhoz képest elég halkan.

Franci

Felnevetve bólintottam egy párat, hiszen teljesen igaza volt, tényleg egy kékekhez társítható minta díszelgett az arcomon. Ez azonban nem jelentette azt, hogy alapban a Levitához kellett volna tartoznom. Én vagyok a kivétel, ami erősíti a szabályt.
- Nyolc évesen így is volt, ha ez megnyugtat - nevetgéltem kicsit zavartan, de aztán csak megvonogattam a vállamat, mintha nem is számítana a dolog. Pedig nem így volt. - Tényleg nem fair ez velünk szemben, de remélhetőleg én tiszta leszek. Vagy féljek a mérgezett kondér-keksztől?
Elmesélte, hogy tegnap ő bizony még rettenetesen nézett ki, mert nagyon beteg volt, de én nem tartottam őt akkor sem csúnyának. Legfeljebb egy kicsit megviseltnek, de a kettő nem ugyanaz.
- Jaj, nem, dehogy! - jelentettem ki tiltakozólag, de mielőtt még jobban nekiállhattam volna a tagadásnak, már át is ölelt, én meg kissé szerencsétlenül, de viszonoztam, az arcom a nyakába fúrva.
- Ugyan, csajszi... és a te szerelmi életed, ha már ilyen varázslatos vagy?

Franci

Igazából tényleg megdobáltam mindenféle hülyeséggel, azzal az elképzeléssel, hogy az majd jót fog tenni a kapcsolatunknak. Aztán mindig jött Valentin, hogy ha Veszna még egyszer sírni fog, akkor az egyik plüssmedvém véletlenül levándorol a torkomon.
- Igazán szép kapcsolat volt - bólogattam határozottan, visszagondolva, hogy azért nekünk ez alakult anno máshogy is. Ha nem lenne ennyire ijesztő az apja, talán még máshogy is lehetett volna.
Felvázolt nekem egy ne, túl derűs jövőképet, melynek során egy unszimpatikus lánnyal osztottam meg az ágyamat - nem csak azt. A hideg is kirázott a gondolatra és inkább a bögréjébe öntöttem a forró tejet, hogy a kevergetéssel felhabosítsam, majd letegyem tőle nem messze a pultra.
- Vigyázz, forró! - jelentettem ki, majd nem sokkal később ölelgettem, mintha mi sem történt volna az utóbbi időben. Jó volt így és nekem nem is volt ellenemre, így a nyakának döntöttem a homlokom kicsit, a derekát átkarolva.
- Majd segítek Valentinnak elásni az exférjeid... De ha lehet, inkább keress valami értelmes srácot, aki... nem egy seggfej. - Igazából aggasztott a gondolat, hogy Franci összejönne egy ilyen... izomaggyal.

Franci

- Tudom ám, hogy csak miattam mondod! - cukkoltam, hiszen teljes mértékben képben voltam vele, hogy sosem állna le valaki olyannal, mint... én. Azt hiszem, ez a legtömörebb és őszintébb válasz, amit szolgáltathatok.
Aztán felvázolta, hogy egyszer úgyis elveszem és addigra nem ártana jóban lennem apukával, ami amúgy nem korrekt kérés. Sosem voltam rosszba Valentinnal, eléldegéltünk egymás mellett. Azt hiszem, engem tartott a kisebb rossznak a többi létező hímnemű egyed körében - ha apámat nem vesszük, aki ebben az esetben bizony élesen elütő ellentét. Nem kéne hasonlítgatni az érzelmeit.
- Hát, az azért elég durva lenne.
Közben óva lettem intve, hogy bizony normális lány kell keresnem, mire csak felhorkantam. Nem akarom bántani az itteni közösséget, de az imént említett kategóriával még nem volt dolgom.
- És ilyen lány létezik? - érdeklődtem kissé elhajolva tőle, de nem engedtem el a derekát. Miért is tettem volna?  Végül már kénytelen voltam felnevetni és óvatosan eltűrtem egy tincsét.
- Ha nem ismernélek, azt hinném már féltékeny vagy! - jelentettem ki csibészes vigyorral.

Franci

Kis mosolyt öltöttem fel, mikor az érzelmi drámáira utalt nekem. Oké, persze, nem volt egy könnyű eset, de attól még az én Francim... lehetett volna, ha anno lett volna bátorságom felvállalni a dolgokat. Mostanra meg már belenyugodtam, hogy ez így marad.
- Nem, igazából csak az döbbentene meg, ha ennyire leadnál az elképzelt álompasi követelményeiből - kuncogtam fel, elkapva róla a pillantásomat, majd
gyorsan vissza is nézve rá, mielőtt még félreért nekem valamit.
Azonban a szokásos csipkelődésre egészen másféle reakció érkezett, mint amire számítottam. Semmi vicc, csak egy kérdés. Egy pár pillanatig hezitáltam, továbbra is az arcát figyeltem, majd kissé az ajkamba haraptam.
- Nem. Kéne? - kérdeztem kissé rekedtesen, de a válaszom őszinte volt.
Ekkor szólt, hogy kész a kávé, én meg lekaptam és kikapcsoltam a tűzhelyet.
Hátrapillantottam a vállam felett kicsit, miközben elővettem egy bögrét és tejet töltöttem bele, majd kávét is. Momentán ezzel az itallal van a legintimebb kapcsolatom. Nem bírok nélküle létezni.
- Fura vagy, kedves. Inkább te nem mondasz el valamit...

Franci

Elkezdte sorolni nekem, hogy milyen is az álompasi a számára és meglepő módon egy szó sem esett a kinézetéről. Jó, persze, ez most elítélőnek hangozhat a részemről, pedig cseppet sem szánom annak. Egész egyszerűen a szép lányoknak lehetnek nagy igényeik.
- Persze, érthető. Nem vagy az a tipus, aki egész életében egy helyen akar élni és kutyát akar meg gyereket, miközben a pasija este tízkor esik haza és nem is látja a család. Én sem akarnék így élni - vonogattam meg a vállamat, majd a kávém ízesítésével kezdtem el foglalatoskodni, hiszen az legalább valamelyest felébresztett volna. Végül három kanál cukor után feladtam és inni kezdtem.
- Ühüm. De mondjuk ez nem lepett meg, apád is az mióta szerelmes - vontam meg a vállamat, mintha ez a két szó egy mondaton belül nem lenne halálosan rémisztő. Nem. Ez normális...
- Mi ellen? Nem értelek, darlin'... - közöltem végül immáron teljesen tanácstalanul.

Franci

A kijelentésével kiérdemelte, hogy odavágjak a konyharuhával a combjának, mert hát mégiscsak a férfiúi önbecsülésemet tiporta éppen sárba! Hogy lehet ilyet feltételezni rólam?
- Ami azt illeti, nem, ha pasim lenne, nem szeretném, hogy tízkor essen haza - jelentettem ki végül pókerarccal, mert ha már itt tartunk, csak azért se legyen igaza. Persze, Valentin mellett hogy is várhatná el az ember, hogy ne legyen érzelmileg retardált? Így is nagyon sokra vitte szentem, ahhoz képest, amit az emberek hinnének.
- Már az, hogy te is bediliztél? Aha, eléggé - jegyeztem meg egy második adag kávét is kitöltve, miután az első nem tette meg a várt hatást. Vagy legalábbis annyira sokkolva lettem, hogy nem igen tudtam hinni a fülemnek. Szerelmes. Nagyszerű, nem is tudom, mi hiányzik még az életemből!
- Mit csináltam? - futott fel a szemöldököm az este során sokadszor, ahogyan dobbantva pózba vágta magát előttem. A pultnak dőltem, a karom összefonva a mellkasom előtt, mintegy védekezve az esetleges támadástól.
Az azonban elmaradt.
- Ez... nagyszerű. - nyeltem nagyot, hogy aztán elkámpicsorodottan bámuljak a semmibe pár pillanatig, majd kifusson a vér az arcomból, kis híján a bögrém is elejtve. - Na várj... MI?!

Franci

Azt hiszem, hogy nem a legjobb módon reagáltam le a dolgot, de apám már fel volt készítve Révayékból, én nem számítottam egy hasonló precedensre az elkövetkezendő... ötven évben. Erre kiböki nekem, hogy szerelmes. Belém. Szentisten, mégis mit várt szerencsétlenem? Lehet, hogy az esze kiszőkült, ahogy ő visszabarnult.
Mire magamhoz tértem az első sokkból, már jóformán a kijáratnál járt, én meg a kanapén átvetődve szereztem csak annyi előnyt, hogy aztán a csuklóját elkapva húzzam vissza és karoljam át.
Talán mondanom kellett volna valamit. Talán nem ártott volna. Ehelyett? Az álla alá nyúltam finoman, de határozottan és kissé feljebb billentve a buksiját, megcsókoltam.
- Borzalmas ízlésed van. Majdnem olyan rossz, mint apámnak - nevettem fel végül, finoman elsimítva egy könnycseppet. Nem akartam, hogy szomorú legyen.

Franci

Talán egészen kicsit megijesztettem, de nem volt szándékosan, csak nem akartam egy hatalmas jelenetet rendezni, ahogy ütöm az ajtót és az apja nyitja ki. Azzz határozottan ciki lenne, nem akarok plüssmedvét enni. De, végülis megérdemelném, megcsókoltam a lányát. Nem először.
Hagytam, hogy az arcát a kezébe temetve dőljön nekem, ahogyan sírva nevetett. Annyira lehetetlen helyzet!
- Azt hiszem, tényleg valami dns dolog lehet - nevettem kicsit én is, hogy aztán homlokon csókoljam finoman.
Közölte, hogy ő bizony lázas, ami könnyen lehetséges volt. Legfeljebb elkapom, ennél jobban már úgysem teszem ki magam a veszélynek. Szóval finoman az övéi közé csúsztattam az ujjaim és a lépcső felé húztam.
- Gyere, alhatsz nálam, aztán reggel kitalálunk valamit a hajadra. Együtt - jegyeztem meg halványan elmosolyodva. Nem igazán számítottam erre, lehet, hogy csak a láz tette.

Franci

Egyből jött nekem, hogy van egy csomó mosatlan a konyhában, mire intettem egyet a pálcámmal és a szivacs életre kelve heves suvickolásba kezdett. Megállva arra mutattam, enyhén kiábrándult fejjel, aztán azért elvigyorodtam szélesen.
- Látod? Mágia! - Mintha ez olyan meglepő lenne a világunkban. Mindezek után magammal húztam a lányt az emelet felé, mert ha már ennyire rosszul érzi magát, be is vallja, tényleg nem ártana lepihennie, lehetőleg felügyelet mellett.
- Tanulni? Jaj, hagyj a hülyeségeiddel, Franci! - Ilyet sosem hallott volna tőlem napközben, de most este volt és már csökkent a toleranciám küszöbértéke.  Ám ezt a választ csak akkor böktem ki, miután becsuktam az ajtót magunk után. Nem hiányzott még egy magyarázkodás apának reggel.
Csak megráztam kicsit a fejemet.
- Szerintem így is szép vagy, de ha attól megnyugszik a lelked, moss arcot! - vonogattam meg a vállamat és szélesen rámosolyogtam. Amennyiben arcot akart mosni, megvártam itt, ellenkező esetben pedig leültem az ágy szélére, őt figyelve.
A kérdésre azonban nem tudtam választ adni. Hülyén hangzott volna, ha azt mondom, hogy "bárkit, aki nem én vagyok". Pedig tényleg így gondoltam. Hogy majd valami seggfej lesz, akit utálhatok.
- Nem tudom, dear. Valaki olyat, aki rettenetes seggfej és akit utálni fogok - mondtam tanácstalanul.

Franci

Nos, annyira nem is tartott sokáig neki, mint amennyire gondoltam volna, de nem is egy perc volt, mint egy pasinál. Nem lepődtem meg a tényen, hogy hát ja, elsősorban nem csak az arcmosás volt terítéken. Igazából nem bántam, ő ilyen volt, szerettem is benne, hogy mindig maxos akar lenni.
- Hát, akkor attól tartok, elég rossz... lehetett a szerelmi életed - sunytam le a fejemet elvörösödve kissé. Nem volt jellemző rám, de mit vár az ember, ha egy ilyen lányt fog ki és azt mondja, szereti? Nem mondhatom, hogy én is, mert a szerelem... hát egy jó ideje elraktároztam a lelkem egy olyan részére, ahol nem zavar már.
Figyelemmel kísértem, ahogyan a pólóm ujjával szórakozik, hogy aztán a szemébe pillantsak és finoman a tarkójára csúsztattam a kezemet, röviden biccentve. Végül közelebb húztam kissé, s az ajkaim finoman az övéihez értek. Ki gondolta volna, hogy ez még megtörténhet?

Franci

Azt hiszem, jó ideje nem igen próbálkoztunk ilyesmivel, de ez így volt rendben. Mégiscsak megmaradtunk a magunk dolgánál és nem csesztünk el mindent, amit ilyesmivel el lehet.
- Hm, micsoda meglepő! - vágtam meglepett arcot, de persze kitört belőlem a nevetés. Ez is amolyan benfentes vicc volt, amit csak  a mi elmebeteg családjaink értettek volna.
A csóktól kissé összerezzentem, de aztán intettem, hogy másszon be és aztán követtem csak én, a karomat a derekára fonva és kissé közelebb bújva hozzá. Nem zavart a láza, csak vastagon betakartam szegényemet.
- Addig maradsz, ameddig szeretnél. De ha gondolod, persze... - biccentettem aprót, majd csókot nyomtam még a vállára. Nem akartam, hogy szegényem azt higgye, szégyellem.
- Szép álmokat, Franci.

Apuka

Lássuk be, senki nem igazán számított arra, hogy az én közelemben esetleg olyan lányt lát, akivel nem csak beszélgető-viszonyban vannak. Nos, ezt így is terveztem hagyni, azonban Franci, meg a láza mást tervezték. Persze, ez ilyen, ember tervez, isten végez. Na de ennyire? Szóval reggel, miután Fel ébredtem, meg egy ideig csodáltam a mellettem békésen szundito lányt, majd lassan mozdulasra bírtam magam. Kicsit betakartam, majd mivel apu úgyis lazsis napot tart, indultam, hogy főzzek egy kávét. A lépcső aljában döbbentem csak rá: nem alszik.
-eeee... jó reggelt.

Apuka

Lássuk be tetszik nem tetszik, az ember fia nem arra számít hogy reggel mikor lesonpjogna kávéért, apám már nagyban ott nyomta az ipart a konyha közepén. Látszott meg az arcán a reggel.
A kezében kard helyett palacsintasütő díszelgett, mint holmi fegyver.
- Reggelt, konyhatündér - horkantam fel afféle válasz gyanánt. Azt hiszem, lehettem volna sokkal kedvesebb is apával, de van, mikor egyszerűen nem lehet.
- Nem, nem mondhatnám. Annál ez egy kicsit jóval bonyolultabb. Hogy vagy? Nessa? Valentin? Valaki akiről nem tudok és imád?
Ez az évszázad beszolasi alapjának nagy részét szolgáltatta.
- aha, jól esne. Legyen inkább 2! - telepedtem le az egyik szekre.

Franci

Azt hiszem, ha ez az egész nem éppen a vizsgaidőszak előtt történik, sokkal gyorsabban feldolgozom, megemésztem, majd reagálok Francinak, hogy hogyan és merre tovább. AZ azonban, hogy több fronton kellett egyszerre helyt állnom, jelentősen hasonlatossá tett apámhoz. Néha csak így elméláztam és azt sem tudtam, hol is tartottam öt perccel előbb, vagy hogy az érzéseimmel mit kéne kezdenem. Kösz, apa. Hasznos örökség.
Ma viszont a kastélyból az utam a cukrászdába vezetett, mert szükségem volt a plusz cukorra a vérkeringésemben és ezt csak egy baromi nagy habos sütemény pótolhatta.
Bent pedig feltűnt egy ismerős szőke buksi, hát nem is vonultam tovább, csak leültem vele szemben, széles mosollyal az arcomon.
- Halihó...

Franci

Egy pillanatra elbizonytalanodtam a dolgokat illetően, mert hát nem igazán olyan volt, mint akit szétvet az öröm attól, hogy lát. De már mindegy volt, hiszen ráköszöntem, nincsen visszaút. Inkább leültem vele szemben és az ismét eredeti színében tündöklő haját csodáltam.
- Igen. Én. Alighanem. Jobban vagy? - kérdeztem még egyszer végigmérve, de úgy tűnt, hogy sokkal jobban van és legalább volt rajta rendes ruházat is. Most nem kellett azért aggódnom, hogy esetleg idefagy.
A kávéra néztem, majd kicsit megszaglásztam, de illatra jó volt, hát be is nyúltam, mindenféle további kommentálást nélkülözve.
- Én még mindig szeretem, szóval nincs gond - közöltem, hogy aztán rendeljek magamnak egy citromhabos piskótát. Legalább addig is volt kifogásom, hogy miért vagyok elgondolkozva.
- Mágusjog? Ijesztően nagy mennyiség...

Franci

Úgy tűnt, hogy nem igazán higgadt a szőkeség, ami azért nem volt egy igazán jó jel. Mármint, az ember amúgy se nagyon tudja, hogyan álljon egy láz szülte delíriumos szerelmi vallomáshoz, pláne nem így. A magam részéről örültem volna neki, mert a francba is, fontos volt nekem. De hogy kérdez rá erre úgy az ember fia, hogy ne legyen belőle sértődés?
- Te sosem voltál - ráztam meg a fejem rosszallóan és a kávéba kortyoltam, majd megdöntöttem fölötte a cukrot és legalább 15 másodpercig figyeltem a fehér "patakot".
- Egész jól... mármint, mehetne jobban is, de most ez van... - vonogattam meg a vállamat, majd ismét a kávéba ittam. Most már sokkal kellemesebbnek tűnt az íze. Nem ártott neki az a kis boostolás.  
Végül felpillantottam rá, az ujjammal a pohár szélén körözve és enyhén tépelődve megköszörültem a torkom.
- Akarsz róla beszélni...?

Franci

Helyeslően bólogattam a megjegyzésére, hiszen a logika tényleg azt diktálta volna, hogy családi örökségként legalább egoista legyen - hiszen lenne mire -, de azért lehetőség szerint bunkó és nagyképű is. Mindenki sokkal jobban járt, hogy nem ütött rájuk, mert azt hiszem, nem lenne élő ember, aki el tudná viselni három percnél tovább.
- Ugyan... - Éreztem, hogy a vér kissé az arcomba tolul, hiszen nem igazán voltam hozzászokva a dicsérethez. Én csak én voltam, semmi több, az is kész csoda, hogy az emberek nagy többsége szóba áll velem. "Stréber".
Eleve a szóválasztása is azt sugallta, ne akar beszélni róla, ez az a tipikus női logika... de nem akartam vele vitába bonyolódni, hát inkább csendesen biccentettem. Jobb lenne.
- Igazából mióta volt ez a dolog kettőnk közt, pár éve, nem igazán... tudok más lányra úgy gondolni, hogy "na igen, vele akarok lenni". Nem tudom, mennyire gondoltad komolyan, vagy nem, de én szeretlek és... az sem zavar, ha apád véletlenül elföldel valamerre, de szeretnék tenni egy próbát - mosolyodtam el halványan, a kezem az asztalon nyugtatva. Mégsem nyúlhattam át és ragadhattam meg az övét. Ki tudja, hogy reagál majd. Lehet, mindjárt megkapom, hogy február bolondja.

Franci

Nem tudom, talán nem erre a válaszra várt, de az biztos, hogy láttam az arcán, hogy stresszel. Nem igazán tudtam hova tenni, hiszen az egyetlen éjszaka volt és azóta is rengeteg srác a fél karját adta volna érte, ha csak egy estére is, de megkaphatják azt a bizonyos áhítozott figyelmet. Én meg... én vagyok.
- Tessék? Mármint... oh... - Egészen biztos, hogy ezt a lassú feldolgozási időt apámtól örököltem, nincsen rá jobb magyarázatom. Mostanra jutott el az agyamig a mondandója, hogy azóta a bizonyos este óta nem igen volt más. Részben sajnálom, mert elmondhatta volna korábban, részben örülök, amiért nem kell őt mással látnom. Rettenetesen gyűlöltem volna, ha összejön valami magamutogató  hitvány söpredékkel, aki csak azért szeretne vele lenni, mert jó nő. Mert hát Veszna ennél sokkal több is.
Aztán afféle jeges zuhanyként a hölgy rámzúdított mindent, ami a lelkét nyomta és azt hiszem, most már értem, miért is akarta, hogy én kezdjem a dolgot. Rettenetes nyomás alá helyezné egy ilyen tudat az ember legjobb barátját. Ezek után hogy mondaná neki bárki is azt, hogy figyelj Veszna, én nem gondoltam komolyan, nincs rád szükségem?
- Lány? Milyen lány? - fojtottam el egy mosolyt, miközben próbáltam feldolgozni az imént hallott információtömböt. Azt hiszem, elég nehezen ment. Végül a keze után nyúltam és a két tenyerem közé fogtam óvatosan, le sem véve róla a pillantásomat.
- Sosem volt semmilyen lány, aki számított volna, Franci. Egyszeri alkalom. Az más. Gondoltam hátha... eltereli a figyelmem, de rá kellett ébrednem, hogy nem akarom ezt - nem igazán mozdultam, csak élveztem azt a percnyi békét, ami abból adódott, hogy már nem kellett hallgatni.  - Szeretlek, te lökött.

Franci

- ott a pont - láttam be, hiszen tényleg nem tudhatta, hogy nincsen másik lány. Na ezért nem értem a nőket. Aggódnak azon, mi lesz, ha a pasijukat befoglalja valaki, közben lehet, hogy nincs is senki, de ezen azért stresszelni kell!
Sejthettem volna, hogy nem ennyi az egész, de meg sem fordult a fejemben, míg Franci meg nem említette. Már vettem is a mély levegőt, ami azt hiszem jól is jött, mert ledermedtem egy pillanatra a hír hallatán. Az a fajta mozdulatlanság volt, mikor még pislogni sem tudsz, csak ülsz, mint akit sóbálvány-átokkal sújtottak. Ilyenkor fordulhat meg az ember fejében először, hogy sosem lehet túl korán elkezdeni a végrendelkezést.
- Jó, ha három napnál tovább nem látnak a faluban, küldd el a képregényeimet Ervinnek, jó? Mondd meg neki, hogy köszönök mindent! - jelentettem ki színpadiasan a fejemhez kapva, hogy aztán grimaszolva, kissé értetlenül meredjek rá. Persze, voltak dolgok, amiket értettem. - várj, azt mondtad, szeret valakit?
Ez az infó hirtelen sok(k) volt nekem. A kérdésére azonban csak rosszallóan megráztam a fejem.
- Miért kérdezel hülyeséget? Téged ki ne akarna felvállalni?

Franci

- De ezért szeretsz - közöltem magabiztos vigyorral az arcomon, hiszen ez tény volt. Ha baja lenne azzal, hogy hogyan viselkedek, gyanítom, nem éppen nekem öntötte volna ki a kicsi szívét itt a cukiban. Ez már csak ilyen, ha az ember belenyúl a közepébe, akkor bizony...
A kijelentésére aprókat bólogattam, hiszen nyilvánvaló, hogy nem az, de vannak olyan pasik, akik szinte biztos vagyok benne, hogy úgy kezelné. Közelebb csúszott hozzám, én pedig a kezem az arcára csúsztattam és ezúttal végre kaptam egy normális csókot is, aminél nem kell azon kattognia az agyamnak, hogy holnap vajon lesz-e negyven fokos lázam. Köözelebb húztam magamhoz kissé, már amennyire azt lehetett feltűnés mentesen.
- Nekem tetszett.. - jegyeztem meg vigyorogva, miközben a szemébe bámultam.

Franci

Más esetében ezért minimum gyilkos pillantás és karatesújtás járt volna a süteményemet tolvajló kéznek, de most az egyszer hajlandó voltam eltekinteni az efféle szankcióktól.
- Igenis, értettem, nagyságos főnök - forgattam a szememet, hogy aztán magam elé húzzam a jegyzeteit. Nagyjából képben voltam vele, hogy mit is nézett át, szóval akár tudtam is volna segíteni neki, ha nagyon akarok. Természetesen csak akkor.
A kis előadott monológjára látványosan savanyú képet vágtam, hogy aztán dohogva nekiálljak a sütimnek, mert így biza sosem érek a végére.
- De csakis azért viselem el ezt a megaláztatást, mert féltékennyé akarom tenni Ervint! - mutogattam a villámmal határozottan, hogy aztán még a gondolattól is rámtörjön a nevethetnék. - persze, segítek.

//köszönöm a játékot *-* //

Apukám

Újabban három méterrel a felhők felett jártam és talán éppen ezért kicsit el is távolodtam a családi dolgoktól. Nem azt mondom, hogy elhagytam őket, vagy nem hiányoztak, csak azt, hogy sokkal szívesebben töltöttem az időmet Francival, ha tehettem. Szóval én nyakig merültem ebben a bizonyos érzelmi sártengerben, apu meg a munkájában.
Ma viszont nem az a nap volt, mikor ezt hagyni akartam, hát az otthon lévő poharas leveseim egyikét felhigítottam forralt vízzel és az utamat a tanoda felé vettem. Még most is nagy volt a nyüzsi, hiába az időpont. Végül sikerült megpillantanom azt a bizonyos ajtót és kopogtatás nélkül benyitottam.
- Mi van veled? - kérdeztem teljesen értetlen hangon, bámulva a szenveldő apukámra.

Apuka

Valahogy nem tudott meglepni az a tény, hogy még arra sem vette a fáradtságot: rám nézzen. Nem tudtam eldönteni, hogy most éppen ki van fáradva és az alváshiány teszi ezt vele, vagy megint történt valami. Nem is voltam benne biztos, hogy szeretném tudni a dolgot.
- Szerintem kimerültél és hülyeségeket beszélsz. Deee ez csak feltételezés... - jegyeztem meg cinikusan. Pont időben, mielőtt  bekapcsolt volna a kopó érzéke és szimatolni kezdett volna. Mély sóhajjal raktam elé a poharat végül.
- Igen, az. És egy ideje vége is van, sőt. Lassan már kezdődik is előröl - sóhajtottam fel a hajamba túrva és leültem vele szemben.

Apuka

Az efféle megjegyzésekre már nem is igazán ugrottam, egyszerűen mindennapossá váltak. Tudtam, hogy nem ezen múlt, illetve, hogy ha tehetné, most is befogadna valakit.
Ignoráltam a tényt, hogy éppen levest hoztam neki és hálátlannak nevezett, helyette inkább hümmögtem párat és bólogattam kicsit.
- Aha, igen, a múltkori lány - vontam meg a vállamat, mintha ez teljesen általános lenne, hogy nálam az éjszaka közepén lányok jelennek meg. Persze, ennél a személynél normális volt, de apám rá eleve nem is gondolna.
- És veled mi van?

Apuka

- Igen, igen, tudom - bólogattam, mert én ezekkel előbb voltam képben, mint azzal, más azzal, hogyan kell biciklizni. Őszintén, a mai napig elég lúzerül megy, csak örülök, ha nem borulok fel vele.
Az viszont, amit hallottam, nem igazán érintett jól, mert pontosan tudtam, mire megy ki a játék, már azelőtt, hogy a zárómondata elhangzott. És akkor még nem is tudja, hogy a Révay lány a kedvesem. Na, ez a beszélgetés sem lesz egy kéjutazás!  
- Jó, akkor hallgatom, hogy már megint mi miatt sokalltál be és cserébe mesélek a lányról, aki nálam aludt - ültem fel az asztala szélére, odébb tolva egy köteg papírt, hogy törökülésbe húzhassam a lábaimat.

Apuka

Tudtam, hogy nem fog tetszeni neki az alku, de nem érdekelt, azt akartam, hogy nyílt lapokkal játsszon, mert egy jó ideje nem tette és úgy gondolom, ez nem volt fair a részéről. Persze, magához híve megpróbálta kicsit elodázni az elkerülhetetlent és inkább rögvest valami mutatvánnyal  próbálta elterelni a figyelmem.
- Szép trükk, apa, de nem válasz a kérdésemre - közöltem összefonva a karjaim a mellkasom előtt. Igazából nem sikerült semmi olyasmit feltárnia, ami megdöbbentett volna, sőt, elég ködösen fogalmazott. Ami lássuk be, megint csak apám ismérve volt.
- Mármint, a titkárnőd, aki lelépett és Valentin? Húúúha, hatalmas tragédia - forgattam a szemem kissé, hogy aztán még egy tészta csíkot kihalásszak a bögréből. Nem voltam hülyegyerek, ezt pedig könnyű volt összerakni a Franci által elkottyantott dolgok miatt.

Apu

- Nem, hidd el, van jobb dolgom is, elvégre párkapcsolatban élek!
A mondandómat még egy rosszalló fejrázással is megtoldottam, hiszen teljes mértékben elborzasztott még az elképzelés is, hogy egy távcsővel vagy telefüllel figyeljem apámat.
- Nem, egész egyszerűen nem vagyok vak. Francitól. A titkárnő meg elég evidens volt. Búval b.szott vagy, mióta lelépett - sóhajtottam fel, mert hát na. Csak próbáltam tisztázni vele az alap tényeket. Inkább újabb tésztára kezdtem vadászni, mert olyan szemekkel nézett rám, mintha kinyírtam volna egy kisnyulat.
- pedig nem vagyok ijesztő...