Ne kend rám

Inkább 90%

Nekem van igazam mindig

Ha nem kapta volna azt a baglyot, nem biztos, hogy elment volna a bálra. Néha örül, ha akad egy kis szabadideje. Egész nap dolgozott, meg is látszik a szemein. Halványan látszik ugyan, de lilás, kicsit karikás a kezében szorongatott kávé ellenére is.
Vadonatúj éjfekete öltönyében elegánsan vonul be a nagyterembe, kedvesen köszönti diákjait és nézelődik, hátha megpillantja a gyanús egyént, aki az üzenetet küldhette. Elképzelése sincs az illető kilétéről, ezért inkább hagyja, hogy ő találja majd meg amikor eljön az ideje.
Addig is belekortyol a kávéjába és végignéz a DÖK által feldíszített termen. Igazság szerint cseppet sem érzi rosszul magát, sőt. A táncparketthez közeledve félkézzel megpörgeti egyik fiatal kolléganőjét, aztán vigyorogva sétál tovább a tanári asztalok irányába.
Szőke haja kivételesen nem borzas, hátul össze van fogva. Mosolya ugyanolyan lehengerlő, mint bármelyik nap, így nem csoda, hogy ahelyett, hogy leülne valahol, jó pár diákja megállítja, hogy néhány félmondatot váltsanak.

Bögréjéből lassacskán kifogy a koffein, nem tölti újra. Lerakja a közeli asztalra, figyelmét pedig kolleginájára irányítja. Bólogat és igyekszik elraktározni az információt egészen addig, míg a körbepillantás alatt tekintete össze nem akad egy rég nem látott ismerősével. Szája is nyitva marad a döbbenettől, egészen biztos abban, hogy Auróra volt a bizonyos névtelen.
Elnézést kér a nőtől, majd elegánsan kikerülve őt a ismerős után ered. Esze ágában sincs jelenetet rendezni, igazság szerint oka sincs rá, ezért sármos mosollyal férkőzik a közelébe és elvesz két puncsos poharat, melyből az egyiket a hölgy felé nyújtja.
- Nem tudtam, hogy ha valaki lemegy a térképről, évekkel később még visszatér - jegyzi meg halkan, továbbra is mosolyogva. Csak egy futó pillantással illeti Aurórát, majd a tömeget kezdi pásztázni. Teljes testével elfordul, csípőjét a pultnak támasztja és ráérősen elszórakoztatja magát.

Egy rövid koccintás, majd mintha ott folytatnák, ahol elvágták az ő filmjüket. Valamiért akkor sokkal többet érzett a nő iránt, most viszont már csak a meglepettség ami nem múlik.
- Hosszú séta lehetett - azért nem tudja megállni a piszkálódást. Ajkai mosolyra húzódnak miután elemeli onnan a poharat. Eszébe jut az az este, és a puncsba pillantva az is, hogy némi alkoholos befolyás alatt álltak.
- Gyógyító, aztán tanár - bólint. Néhány perc elteltével most néz újra a nőre. Nem tudja, mit kellene mondani neki, hisz nem ismeri eléggé, mégis lenne hozzá legalább száz kérdése.
- Táncolunk? - ezt találja a legjobbnak mind közül. Amíg ki nem választja a maradék kilencvenkilenc közül a következőt, legalább megpörgeti az egyébként igencsak csinos hölgyeményt.
A poharat lerakja az asztalra, majd kezét nyújtja felé és ha Auróra elfogadja a felkérést, már be is perdíti a táncparkettre.
- Hogy kerülsz ide? - kilencvennyolc maradt.

Jó estét emberkék

Mióta bácsizol?

Övé a gyerek...

Állítólag

KATT

Én se

Úr isten Lola... xDDDDD

Kirill szívesen korrepetál

Na, az anyja

Méret alapján kerestem, csend legyen, Auróra

Az nem csúnya O.o De te megkapod az enyémet is ha kell

Lola...

Mondom csendbe legyél Jobban áll a zárt száj

Lola, én se szeretnélek a helyükben amúgy ._. Mindig más az arcod...

Persze, hogy szép, rám hasonlít *-*

Ha babakorában hoztad volna...

- Bőven elég volt ahhoz, hogy kisétálj a gondolataimból - a fájó igazságot szárazon és előkészítés nélkül tálalja. Nem finomkodik, hisz nem egy törékeny lelkű gyermekről, hanem egy felnőtt nőről van szó, akit nem tud behatárolni. Alig ismerték egymást, most mégis felbukkan.
Kissé feszülten vezeti a táncparkettre. A nő kezét sajátjába helyezi, másikat a derekára helyezi. Finom, de határozott mozdulatokkal vezeti a zene ritmusára - ezzel nem akadt soha gondja.
- Aha. Minden ismerősödnek üzentél itt? - kételkedve vonja fel a szemöldökét. Egy szavát se hiszi el, ami érthető. Nincs rá oka, hogy bármit elfogadjon válasznak, de nem kötekedik...nagyon.
- Áhháá, világos - megvilágosodva bólint, aztán megpörgeti a szőkeséget. Visszarántja magához, arcán kiszélesedik egy vigyor. - Van képed három év után idejönni a karácsonyi bálra, felkeresel és úgy beszélsz, mintha nem akarnál semmi egyebet - lassan csóválja a fejét, félig beharapja alsó ajkát. Újból kilendíti, aztán vissza és a táncparkett közepéhez vezeti. Kezei és lábai tökéletes összhangban viszik a táncukat, külső szemlélő meg nem mondaná, hogy Kirill most kezd pipa lenni. - Mi kell, Auróra?

- Nem szoktam meg az ilyesfajta viselkedést - adja az egyszerű választ. Nem kell túlgondolni, igazából nem a nő hiányzott neki, csak a magyarázat. Nem volt korábban - és azután sem - a teljesítményére, sem a személyiségére, sőt.
Felbosszantotta, ez nyilvánvaló, de nem érezteti senki mással, csak Aurórával a beszédén keresztül. Pörgeti, forgatja, valami egészen szép látszatot keltve, közben pedig alig várja, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba.
A zene lassan elhalkul, ő pedig megkapja a várva várt választ. Illetve semmiféle választ nem kap, csupán egy kérést, melyet át kell gondolnia. Sóhajtva fogja meg a kezét és vezeti le a táncparkettről, hogy aztán egy lépést hátráljon.
- Találkozzunk. Tízkor a téren várlak. Ajánlom, hogy jó magyarázattal szolgálj.

A bál után nem sokat aludt. Auróra megjelenése befészkelte magát gondolataiba és máson se járt az agya, csak azon, hogy legyen már reggel és találkozzanak a téren, ahol is megtudhatja az igazat.
Szokásos kávéját Severin mellett, a kanapén ülve iszogatja, ölében a napi újság. Csendben, kettecskén vannak, csak a papír zörgése töri meg ezt az idillt, később pedig Kirill sóhaja, ahogy feláll és a fürdőszobába megy, ahol összeszedi magát a találkára készülve.
Kutyájára indulás előtt pórázt rak, és ketten indulnak el a térre tíz előtt pár perccel. Tökéletesen időben érkeznek, egy kis nézelődés után pedig meg is látja a nőt az estinél kevesebb csicsával, egy kislánnyal.
Nincs semmi különös érzése ezzel kapcsolatban, lehet a húga, vagy az is előfordulhat, hogy már anyukává lett egykori egyestés párja.
- Szép reggelt a hölgyeknek - köszön már távolról, mosolyogva. Severin okosan megáll előttük és a férfi intésére leül, majd mancsát Auróra felé nyújtja.

Mondhatni, Severin nagyobb csajozógép a gazdájánál. Sármos mosolya van, okos és tiszta, nem utolsó sorban pedig udvarias, hisz nem ugrál fel, csak a mancsát nyújtja.
- Severin - informálja Aurórát a kutya nevéről, mert ugye beszélni, na azt nem tud.
Mielőtt a férfi kérdezhetne bármit is, a hölgyemény megkéri, hogy üljön le. Bólint, és helyet foglal mellette a padon, tisztes távot tartva. Felső testével kicsit felé fordul.
- Hallgatom amit tegnap nem tudtál elmondani - bólint, mielőtt hallaná a magyarázatot. Érdeklődve hallgatja azt, amire őszintén nem kíváncsi. Hülyeséget csinált és társai, pont olyan kitöltő szöveg, amit ha elkapott volna egy ismeretlent, attól is hallhatott volna.
- Legalább egy sziát írhattál volna - bólint egy mély sóhaj után. - Kinyögöd végre? Ha most azt mondod, ok nélkül...

Van itt valaki?

Túlzott önbecsülésének köszönhető, hogy nehezen viseli, ha dobják. Igaz, ez nem is fordult elő még vele Aurórán kívül. Nem hitte, hogy a kapcsolatuk egy éjszakánál tovább tarthat, de azért arra nem számított, hogy minden magyarázat nélkül lép le a nő.
Mikor végre érkezik a magyarázat kezdete, már kíváncsibb. Érdeklődve néz rá, fürkészi tekintetét és mozdulatait. Aztán fejében a szavak, a sokat mondó magyarázat csak nem áll össze. Homlokát ráncolja, tekintete a kislány szőke fürtjeire vándorol, melyekben sokkal inkább saját kócát látja.
Akkor leesik neki, mit mond Auróra. Ajaki elnyílnak, szemében a döbbenet rémülettel keveredik. A szíve is kihagy egy ütemnyit.
- Hogy... Hogy ő...? - ujjával Hannára mutat, majd magára, és ezt még párszor eljátssza. Vicces értetlenség ül az arcán, melyet aztán tenyerébe temet. Térdére könyököl, morog valamit.
- Ő az én lányom? És ezt így kell megtudnom? - egyelőre nem képes feldolgozni, hogy ez tényleg a valóság és nem csak álmodik. - Biztos, hogy tőlem van?

Elég nagy sokkhatás éri a férfit azzal, amit Auróra feltár előtte. Nem mondja ki konkrétan, de egyértelművé válik számára, hisz nem buta ember. Egy ideig meg se tud szólalni, aztán kérdez, hisz fejében ezer meg egy gondolat született meg pár pillanat leforgása alatt.
- Megértem, miért nem tudtad elmondani eddig - hangjában nem érezhető semmi, se harag, se boldogság. Egyelőre nem sokat érez, még nem dolgozta fel teljesen. Nagyot nyel, és mielőtt újra megszólalna, tüzetesen szemügyre veszi a lányát.
- Olyan, mint én - súgja a nőnek, hogy Hanna ebből ne halljon meg semmit. Nem kételkedik, a hasonlóság szembetűnő. Egy kis Kirillt lát kislány formát öltve, aztán maró fájdalmat érez a mellkasa tájékán. Mindig arra vágyott, hogy családja legyen, egy pár, akit szeret és ő viszont szereti, és gyerekeket. Hát most kap egyszerre két gyereket is rövid időn belül, de stabil párkapcsolat...az nincs.
Severinre néz, a kutya már a lábuknál fekszik egy ideje csendben, és mire felnéz, Hanna is észreveszi, hogy ott van az anyukája mellett. A férfi széles mosolyt küld a kisasszony felé, aki viszonozza azt.
- Szia! Hanna, ugye? Én Kirill vagyok. Szereted a kutyusokat? - egy pillantást vet Aurórára is közben, de inkább a kislánynak tulajdonít nagyobb figyelmet.

A másik Ardai, üdvözletem

Hellácska rajtam keresztül kérdezi, hogy kell-e saját gép a szakkörre, Karinka

Remélem még mindig szeretnek minket

De kedves a legjobb tancinéni  

A sokk nem múlik, de legalább már képes megszólalni és meg is nyugszik, úgy néz ki. Nem tudja emiatt utálni Aurórát. Egyébként sem utálja, egyszerűen erre várt, hogy magyarázatot kapjon, amiért eltűnt. Most nem az a fontos, hogy elvette tőle, hanem hogy ott van az a csöppség, kézzel fogható és kiköpött apukája.
- Látod, ő is szeret téged - vigyorog Hannára, majd ő is megsimogatja a kutyája buksiját. Hagyja, hogy ők ketten ismerkedjenek, Severin könnyedén barátkozik vele és hagyja, hogy szeretgesse.
Közben Kirill hallgatja az apró infókat a kicsiről. Hatalmas sóhaj szalad ki belőle, és a hajába túr. Nem is tudja, mit kellene reagálnia.
- Tud rólam? Mit mondtál neki? - hangját visszafogja, mert semmi szükség arra, hogy a beszélgetésüket más, főleg a kislány meghallja. - Istenem Auróra... Elvetted a gyerekem... És most mi lesz?

Csendben hallgatja, mi az, amit a kislány tud róla. Róla, az apjáról. Vajon mit gondolt eddig? Hogy mindenki másnak van apukája, csak neki nem jutott? Nem, persze, Auróra biztos pótolta, de Kirillnek ez hatalmas törés, és közben mégis egy csodálatos dolog. Felfoghatatlan, de csodálatos.
Mosolyogva néz le a lányára. Nincsenek rossz érzései az anyukájával kapcsolatban, de nehezen tudja elképzelni, hogyan tovább.
- Szeretném megismerni - bólint, ez nem is kérdés. Az viszont az, hogy a nőt akarja-e a továbbiakban maga körül tudni.
- Esetleg... Eljöttök hozzám? Főzhetnénk együtt valamit, Hanna meg játszhatna Severinnel - hirtelen ötletként veti fel, aztán csak a választ várja. Reméli, hogy nincs ellene kifogása és otthonában találkozhat a kislánnyal.