Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A karamellák becsomagolgatása az ajándékos tasak meghajtogatása és a kis golyók megfestése után már igazán kisujjból ment. Szerettem ezeket csinálni, de annyira remegett a kezem, mikor festettem, hogy van, amin kicsit hullámos volt elsőre a szám. Félbe is hagytam, és csak később fejeztem be, anyáink lekötötték a figyelmem még a nagyszundiját töltötte a pici babám. Örültem neki, hogy ők sem akartak megenni, mikor értetlenül álltam a többszörösen elrontott édesség felett, még bíztattak is, szóval jól jött az egész azt hiszem. Lassan kezdett minden a helyére is csúszni, Sebby elment, én pedig összekészültem mindennel is, hogy gördülékeny legyen már minden mára.
Most pedig csak én voltam, a tappancsos babánk, a kicsilányunk és a hírem. Mosogatás közben Volt előszeretettel nyalogatta a brekim harisnyás talpát de mikor harmadszor kértem meg, hogy ne csinálja, hajlandó volt abbahagyni. Eddigre be is értem, hogy én is letördeljek a szoknyám eligazítva és óvatosan a lányka hóna alá nyúlva felemeljem és az ölembe ültessem a kutyus felé fordítva őt. Szerettem mennyire imádják a közös játékot és egymást.
- Apuuuuu - nyújtottam el vigyorogva a szót, mikor a hangra egyszerre kaptuk fel a fejünket a tündérkével, ő meg még visongatósan nevetett is. Volt ment letámadni helyettünk is életem férfiját, addig én ügyesen megemelkedtem kicsit, hogy álló helyzetbe hozzam magunkat és elé topogjunk a puszinkért.
- Boldog Valentin napot, szívecske!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nyuszi ül a fűben, szépen szundikálva. Nyuszi… - énekeltem a dalocskát, ahogy a brekus pici kezeit fogva dülöngéltem jobbra meg balra a lelátó pályához közeli részén csücsülve. Ő éppen a felszálló csapatot nézte nagy szemekkel, miközben mosolygósan billegett a hangomra, néha a hasamnak dőlve a hátával, máskor ügyesen tartva a saját hátát egyenesen. Nincs túl meleg, egy-két fok, ha van, de jól érezte magát én sem fáztam, a fejünkbe húzott nyuszifüles pulcsik pedig jól megvédtek minket a fel-felbukkanó széltől is. Megdörzsölgettem a pici kezeit, amikről folyton letornászta a kesztyűt, hogy ne fázzon neki, aztán oldalra hajolva nyomtam nagy puszit a pofijára, majd mikor felém fordította a szépséges, kékes szemeit a szájacskájára is kapott egyet. Elégedetten kacagott fel én meg vigyorogva szorongattam meg kicsit, miközben kiszúrtam aput a közelben és mutogattam is a törpinek, amennyire sikerült, mondogatva neki, ki is repcsizik előttünk, ezúttal úgy, hogy Tata.
Volt egy csomó hami bekészítve, nekem is, mert mindig eszem, illetve régen csináltam, ha kicsücsültem megnézni a férjecskét, de most nem éreztem túl jól magam tőle, el is pakoltam inkább. Azt hiszem jobb lesz ez így. Lassan az edzés nagyobbik része le is ment, egy fura bácsi meg beszélni kezdett hozzánk, meg a babám felé tartotta a pracliját, én meg picit magamhoz húztam Klarat meg arrébb csúsztam. Abból is csak szavakat értettem mait motyogott, nem értettem minek akar mindenki a babámhoz érni kényszeresen. Ha ismernem kéne őt, se tudom honnan. Inkább csendesen figyeltük az aput a picilánnyal tovább már felállva és a pálya széléhez sétálva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nagyon csinosak lettünk, mert hát csak nem várhattuk almás-banános foltokkal haza a szerelmünket, szóval Klara gügyögött én meg mondtam neki a magamét, hogy megyünk és jól keresünk neki is szép ruhácskát. Azt hiszem egyetértett, de ha nem, azt sem mutatta. A peluscsere után kivételesen nem volt nagy rugi ide meg oda a harisnya felvételekor én meg megkönnyebbültem, hogy nem lesz sírás. A kis piros szoknya még a nagy, pelenkás popón is szép volt, adtam is a csöppnek egy nagy puszit, aztán még az ágyában pihegett én is felöltöztem. A hajam hiába volt kifésülve, meg sem látszott, így hagytam is, csak eltűrtem, hogy ne kapjon bele senki és ne is egye meg. Ajándékostól, mindenkistől telepedtünk a szőnyegre és nem is olyan sokat kellett a szívecske mögött ücsizni, hogy bizony meghalljuk, amire annyira vártunk. Nem is akárhogyan, ott piroslottak a kezében azok a gyönyörű rózsák is a brekike is jól megmarkolászta volna éppen.
- Naaagyon vártunk ám már. - A kis tasak ott maradt a földön meg a lap is, az édességek még máshol voltak, de már nem is éreztem olyan fontosnak a drága előtt ácsorogva. A számra harapva próbáltam nem nagyon-nagyon vigyorogni, a pociban gombóc ugrált és a hangom is talán egy picit árulkodóan kezdett vékonyodni.
- Jaj, ez csodaszééép - pillantottam a csokor felé újra, hogy a pindurka kezét óvatosan feljebb toljam, nem zavart, ha belenyúl, csak ne tüskébe, az sírós lenne. Egy szirmot le is szakított, de elengedte, aztán a földön nézte tovább, én meg a virágért nyúltam őt apu felé tartva.
- Beleteszem egy vázába, addig odaadod apunak az ajándékot? - pillogtam a picilányra, bár szerinte csak annyival volt tisztában, hogy arról lehet szó, aminek megkóstolta a papírtasakját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egészen kezdtem megszokni, hogy mindig történik itthon valami, hogy Volttal és a brekikével sosem unalmas az élet és még apuci is siet hozzánk haza. Falán az elején picit féltem, hogy menni fog-e, nem leszek-e nagyon béna, buta anyukája ennek a babukának, vagy tényleg csodamesés ohana leszünk-e. Azt hiszem ma már majdnem mindenre tudom a jó választ.
- Ennyire. Nagyon. Nagyon. Nagyon -   mondtam, hogy aztán szavanként csókokat adjak az ajkaira. Észrevettem, hogy a picilányunk is elvigyorodott, úgy bújt a nyakamba. Mostanában gyakran csinálta, ha hallott minket vagy puszi volt, azt hiszem szórakoztatta. - Hát akkor hol pancsiznánk? - kérdeztem értetlenül, ahogy a buksim is oldalra billentettem kissé. Inkább megcsodáltam, Klarahoz képest csak szemmel a rózsákat, hogy aztán nagyon vigyorgósan megejtsük a cserét is. Még megsimogattam a leányzó hátát, s csak aztán mentem tevét itatni. Az az egy szirmocska nem hiányzott, így is nagyon gyönyörű volt a csokor, és az enyém, Lewytől, mert mindig szeret én meg imádom őt.
Hamar leltem egy vázát az egyik konyhaszekrényben, amit felengedve vízzel, szépen a pult közepére tettem, majd beleállítottam a csokrot. Még megigazgattam, hogy minden rendben legyen, nem hiányzik egy baleset, aztán vonultam vissza a nappaliba rendbeszedve a combomról lecsuszizott zoknit és a piros dobozt is magamhoz vettem közben.
- Itt is vagyok, a virág már biztosan szépséges marad - mondtam nekik, hogy aztán a földre csücsüljek, Klara lefelé matató kezeit megsimizve, és a kezébe csúsztattam a lapot, hogy apunak adhassa.
- Ha egy picit leteszed a plüssmennyországba, akkor odaadom a rendes ajándékod is - vigyorodtam el szélesen, hogy aztán izgatotan húzkodjam a szoknyám szélét. Biztos voltam benne, hogy a szokottnál is jobban akartam már haladni és ez feltűnő, de nem zavart.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak 51 szál. Nagyokat pislogtam rá, na nem mintha meglepett volna, hogy ha ő nagyon szeretne valamit adni, akkor azt nem kicsiben teszi, de korábban történt ilyen - lehet kicsit pityergős is volt, mikor azt a rengeteg sokat hozta haza nekem, még kicsit több, mint két évvel ezelőtt. Az akkor beterítette az egész asztalt a nappaliban, még anya kedvenc kis cserepesét is el kellett onnan költöztessem. Minden egyes nap nézte, mikor otthon voltam akkor meg rám és nagyon illetlen és fura kérdései voltak. Mostanra már csak örül nekünk, bár lehet ettől még benne van, hogy minden korai szerinte. Csak megráztam kicsit magamnak a fejem, ahogy vázába pakoltam a rózsacsokrot, még meg is szaglásztam kicsit, csak utána indultam vissza a karamellás dobozzal.
- Én is, mindegyikőnk is - javítottam magam, hogy aztán a lapot a pindurikán keresztül eljuttassam hozzá és némileg türelmetlenül kérjek egy olyan minike kis figyelmet. Csak fontos volt, szerette volna, ha tudja, amit mi már tudunk, ami majdnem teljesen biztos és valami jó. Akkor is, ha holnaptól undi napok jönnek és vizsgáznom kell menni. Elvigyorodtam a kijelentésre, mikor megnézte mi van ráírva, aztán megsimiztam a lábát.
- Nagyon szeretlek - motyogtam inkább, mert éppen a szám rágcsálta lesütve a szemem. Nem úgy nézett rám, mint aki túl sok jót vár, vagyis ez például olyankor jött elő, mikor kiderült, hogy elfelejtettem tanulni, beadni egy házit, eldugdostam a pálcám gyakorlás helyet… szóval nem túl dicséretes cselekedeteknél.
- Ó, de… már van virág. Köszönöm - néztem picit zavartan, mármint ez fura volt máig. Én hozzászoktam, hogy mindig annyi dolgot akarok adni, hogy nem tudok dönteni, ezért mindent is odaadok. De az a virág tényleg nagy, csodaszép és pont elég, amúgy is, egy ajándékot már adott, éppen ott nevetgélt előtte, egy másik pedig… hát. Elvettem a dobozkát, de még előtte elhúztam a szívecskétől a tasakot és felé toltam. Klarat meg ügyesen az ölembe húztam ölelgetni kicsit és hagytam, hogy a kis dobozkát megnézze, amit kaptam. Én közben nagyon mosolyogtam és csak néztem a férjecske kékjeibe.
- Bontsd ki…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Sosem akartam én semmit, senkinek megtiltani, pláne nem a brekikének és a tappancsosunknak, főleg, ha közös játék a téma. Én voltam a legboldogabb attól, hogy ennyire szerették egymást, Volt vigyázott a picurira, sőt, sokszor jobban oda is figyelt még nálam is. Legutóbb, mikor elszundított a hercilányka, hozta a fehérke a plédet és kicsit komótosan, de betakargatta a játszókájában őt. A fürdőben ácsorogva a tesztek felett viszont biztos voltam, hogy most nem ilyen cuki dolog zajlik, mert nyögdécselést követően sírni kezdett Klara, én meg a tettek mezejére lépve keveregtem vissza hozzájuk őt az ölembe is véve. Levendula már párszor leszúrt ezért, szerinte el lesz kényeztetve és nem szabad minden síró szóra így reagálni, mert hozzászokik, hogy akkor bármit lehet. Vagy hasonló, nem mindig szoktam rá meg anyára figyelni, ha éppen arról társalognak ezek szerint, valamit mennyire nem jól csinálok.
- Ühhüm. Szomorúak lennénk… - mondtam ki végül még kicsit a szám is lebiggyesztve, ahogy a fejem a picikéének döntöttem és a hátát simiztem. A sírás ugyan csírájában el lett fojtva, a kutyusok láthatóan ennek ellenére akarták volna tovább, mert Volt Sebbyn tehénkedve tolta felém az orrát, Dolfi pedig rajtállásban volt felénk szaladni. Vettem egy nagyobb levegőt, aztán még a fiúk megszerették egymást visszatopogtam a fürdőbe és kihoztam a három tesztet, úgy csücsültem le a kanapéra a fiúk közé Klaracskát elfektetve az ölemben.
- Igen, van, ezért gondoltam. Bár Keve szeret úgy nyilatkozni, hogy neki nincs is ahhoz köze. Kééépzelem mennyire nincs - forgattam meg a szemem aztán bólogattam. Jól ismeri Sebby is a ragasztott és rajzolt ábráim. Az övüké állt a legjobban.
- Még egy-két perc azt hiszem - motyogtam félkézzel Klara popója alatt szorongatva a műanyagokat. Csiga lassan teltek a percek, de én csak a kijelzőket lestem, és a nyuszison a kis kört, amiben plusz jelnek kellene lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Már újra köztük csücsülve mosolyogtam meg a dolgot, de a picike is biztos nagyon örült volna neki. Bár azért csak illene akkor már csak olyan picit, amit legalább meg is tud fogni. Vagy átkarolni. Mert most, hogy nézne ki, ha a minikénk ül a szőnyegen, előtte egy halom hatalmas virág, és mikor át akarja karolni, csak bumm, beleborul és elveszik a halomban. Jó, mókásan és cukin, de mondjuk, ha rózsa és bök, az nem vicceske. Az sem az, ahogy éppen próbáltam kicsit ugrani a délutánban. Tényleg nagyon imádtam őket nézni, bármeddig tudtam máskor csinálni, úgy néztek egymásra, amit korábban sosem láttam és csak jól álltak egymásnak, ez is olyan volt, mint mondjuk az, ahogy Lewyvel összenéztünk az esküvőn a csók előtt.
- Én a csak virágnak is nagyon örültem - mondta neki, de nem akartam rossz érzést kelteni, én csak sosem szeretném, hogy azt érezze, elvárok tőle bármilyen ajándékokat vagy hasonlókat. Nekem itt vannak ők, nem is igazán kell más. Közben a dobozkát még nem nyitottam ki rögtön, megvártam Klarat, még magamhoz húzhattam, meg még odatoltuk a piros édességes dobozt is, mielőtt bontani kezdett. A kérdésre csak tiltakozva ráztam a fejem, nem is.
- Ez is… vagyis, nem tudom, ha nagyon rossz, majd azt mondjuk nem ajándék - húztam el picit a szám, mert odáig nem jutottam, hogy a szeleteléskor megkóstoljam, bár akkor már mindegy volt a karamellának azt hiszem. Ha kinyitja a dobozt a kis celofánokban úgyis látja mi az. Aztán kinyitottam én is a dobozkát és el is vigyorodtam. Szeretem az ilyen pici, de fontos dolgokat. Az ohanásakat. Becsuktam, mielőtt meghamizza véletlenül Volt vagy Klara nagy lesegetésbe, a fiúcska leült mellém az orrát a babu meg az én ölembe tolva én pedig csak a kislányhoz bújtam.
- Aranyosak, csináltam mindenkinek az ohanánkból - mondtam az ujjaimmal babrálva a pici hasa előtt, miközben figyeltem, ahogy sorra előkerülnek a golyók, Volt pedig aput szerette meg. Aztán semmi. Nem szólt senki, csend volt, csak a picilány gügyögött ebbe bele kicsit nyáladzva. Végül picit aggodalmasan néztem, aztán feltérdelve odacsúsztunk hozzá, vagyis a lábai között szembe vele, így már ketten néztük a golyókat és a tasakot, az utolsóval. Lassan mosolyodtam el a fejem lefelé hajtva a pici buksira az ölembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Tudtam értékelni, hogy ha tenni nem is tesz ennek ellenkezőéért, de nagyjából érti, hogy én akkor is szeretném meg imádnám az ajándékát, ha az egy zsepire rajzolt virág lenne. Sőt, igazából néha azt éreztem senkinek fogalma sincs, mennyire tudom a kis dolgokat. A köveimhez, amikből piros pihent nála, például nyolc darabot ajándékba kaptam. Kis értéktelen, tíz forintos díszkavicsok másnak, nekem viszont fontos apróságok voltak. Minden olyan hét végén hozott nekem a papi vagy anya egyet az oviba, amikor valami nagy dolgot tettem. Nyertem valamit, megtanultam valamit, segítettem, vagy az óvónénik megdicsértek a barátkozásért. Párat meg én magam vettem a zsebpénzből, amit az otthoni munkáért kaptam. Segítettem a nagyinak törölgetni, anyának festékeket rendezni és ecsetet mosni, a papival meg elmentem pecázni. Igazából az nem munka volt, de tőle mindig kaptam egy kicsi pluszot. Ma ez az extra a karamell volt, amit én adtam nem pedig kapta.
- Nekem... Én.... De... Nem is akartam rosszat, ha nem szeretnéd nem kell elfogadni - sóhajtottam egyet, tényleg nem akartam most veszekedni. Fontos dolog pihent a tasakba, én meg már annyira izgultam, hogy rendesen hányingerem is lett. Lehet csak az egész napi össze meg vissza dolog tette, vagy mert az evés se ment jól, de most már csak szerettem volna ott tartani, hogy a brekike boldog az ölembe, apu boldog ott én meg boldog vagyok, hogy ők azok. - Igen, segített egy kicsit...
Pár nagyobb bólintás után nyomtam egy nagy puszit Klara fejére, ahogy két kis plüssel hadonásztam előtte, ő élvezte a műsort így is, amíg én türelmet színleltem. Mosolyogtam, láttam, hogy örül neki, ez volt a lényeg, nem csak az utolsó kis aktiválható lényecskebogyó, szerettem, mikor bármi olyat tudok neki adni, ami neki is számít. Nem voltam az ilyen ruha, meg óra vagy parfüm vásárlós soha, azok tök uncsi ajándékok.
- Mindenkinek - mondtam ki újra, ezúttal már egészen közel csúsztunk hozzá, amennyire lehetett, mert a lába belső felénél koccantak a térdeim, így a sarkamra csücsültem a pici tapikat megigazítva, a babácskának se legyen rossz nálam. Kicsit izgett meg mozgott, hogy ő mászna, szóval egy utolsó szájrapuszis örülés után letettem magunk mellé a hasára, aztán fordultam csak a férjecskéhez, nem olyan sokkal a kérdése előtt. Az ujjam a számhoz emelve haraptam rá, hogy aztán somolyogva kezdjek hevesen bólogatni. Úgy tűnik igen.
- Még egy. Lesz második brekink is... - mondtam egészen vékonyka hangon már a végét, ahogy vigyorogva még a szemem is becsuktam egy pillanatra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hiába szeretem nagyon meg még annál is jobban, és a puszik is mindig örömet okoznak, ma valahogy így délutánra már teljesen lemerült a kitartásos készletem. Mármint persze, szerettem volna ügyes lenni, a legtöbbször, ha vele tanultam, kicsit sem akartam rossz eredményekkel operálni, vagy éppen lustálkodni. Szerettem, mikor azt látom rajta, hogy büszke, mert tényleg mindent megtettem az ügy érdekében, de most közel sem ezt éreztem. Ő is feszült volt, bár rájöttem, hogy nem én vagyok ennyire rossz, inkább a sajátjával van baja, de azért mégis olyan rossz volt. Inkább közelebb húztam Klarat és a kezemmel a lábikóit fogtam és cirógattam az ujjammal.
- Nem csak az emlék új? - kérdeztem még vissza kicsit ráncolva a homlokom. Nem süket vagyok, csak kicsit elakadtam a dologban, azt már megbeszéltük, hogy előfordul, mert a buta varázslat válogat és neki a legjobb az bármikor újragondolódhat. Mert ilyen eh. - Ő változtatta meg?
Nem mondom, hogy tisztában voltam a kérdéseimmel, de szerintem értette őket, így csak csendben figyeltem rá tovább piszkálgatva a pici babánkat, aki még élvezte is ezt. Néha rúgott a lábikójával, mikor el akartam húzni a kezem, hogy de vissza, meg még mosolygott is olyan fogatlan, nyálfújósan, de nagyon édes volt. Kicsit én is meg minden megnyugodott azt hiszem, a Szívecském meg nekifutott újra annak az állatkának, hogy akkor kiderüljön mi is pontosan, maci-e vagy sem. Nem hiszem, hogy paci onnan már ki fog jönni.
- Ez nagyon smaci... - közöltem nagyban bámulva a füstből felépült állatkára, de valahogy ugyan úgy maradt tátva a breki szája is, ahogy nézte. Nem volt minket nehéz azt hiszem elkápráztatni vagy lekötni. Még fel is emeltem felé a pálcát szorító kezem, mire Klara is kalimpálni kezdett.
- Akkor... most már jó az emlék? - pillantotam rá a számra harapva, talán egy picit nagyon érdekelt, hogy melyikre is jutott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A szomorúság egy dolog, az érzés, ami jött volna a másik. Pont olyanok lennénk, mint az az emoji-fej a ruhámon. Kihalósan egykedvűek vagy ennyire elkeseredettek, nem is tudom eldönteni. De sehogy sem tetszett ez a jövőkép. Ahogy a kislányom pityergése sem, de valahogy nagyon eltört a mécses, mert még könnyek is gördültek a pofiján. Azt gyorsan letöröltem róla, majd bólintottam párat, hogy tudom, itt van ő is, a másik szőke is, ha kell. Meg igazából Keve is elmondta, hogy ha kell, jön nem hosszú idő, bárhol van. De azért illene azt hiszem egyedül is megbirkóznom a dolgokkal.
A fehérke szeretetigénye lassan kielégülni látszott, utána meg Dolfi kapott rohamot a figyelemigényével, szóval el voltunk látva bújós kutyákkal bőven. Meg is vakargattam a kicsi kutya füle tövét félkézzel, aztán Klara is szerette volna, szóval kis helyezkedéssel Sebbyék mellett teremtünk, ő meg kifelé fordítva csücsült az ölemben, hogy a kutyabuksikat tapogathassa, ha idenyújtják neki.
- Tudom, szeretem Kevut, de valami nem stimmel vele. Múltkor is tök csúnyán nézett, mikor azt kérdeztem, hogy van Grace… felháborodott honnan kéne tudnia. De aztán elmesélte, hogy van. Tökre összezavart - néztem bután magam elé, de igyekeztem azóta a januári muri óta legalább én nem piszkálni az egyik legjobb barátom. Éreztem, hogy rosszul esnek neki dolgok, nem akartam én is ezt neki.
- Nem aggódom… csak… azt hiszem tudom mit szeretnék rajta látni, és ha más lesz, nehéz lesz utána csendben maradni és csak várni tovább - vontam meg a vállam, aztán a heteket számolósat megtartva, a pluszos nyuszit és az igen-nem feliratosat átadtam neki. Elméletileg az egyik csippan is, ha készen van. Mindjárt.
- Nézzük együtt… - mondtam neki, aztán a tappancsosok eltávolodtak én meg a brekikét átkarolva tartottam magunk elé a villogó képernyőjű kis műanyagot, várva mi lesz rajta. Ő a kezem piszkálta és gügyögött ezért adtam is neki egy nagy puszit a feje búbjára. Aztán valami csipogott.
- Az? Van plusz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A patrónusidézés önmagában elég nagy dolog, én tudom a legjobban, hogy van rengeteg dolog a varázsvilágban, ami nem mehet akárkinek és ha őszinte akarok lenni, már felkészültem rá, hogy majd jól beleesek abba a csoportba, akiknek sosem megy. Nem tudom, ennek mi oka, bénák-e, az emlék bibis, vagy csak úgy nem elég erősek, nálam bármi is lehetne, vagy mind együtt. Nehéznek tűnt az egész és az is feltűnt, hogy Lewy valahogy jobban érezné magát szintén, ha nem kéne ezzel szenvednünk. Talán ezért is voltam mérges magamra, mindkettőnket feltartom. Eredménytelenül.
- Nem láttam pacit - ingattam meg a fejem. Elég egyértelmű volt, hogy amiket eddig láttunk, abból itthon senkinek nincs patása, ha nagyon akarna se. A visszakérdésére csak bólogattam, aztán el is hallgattam. Nem akartam nagyon belemenni ki és mi más, azt hiszem furcsán éreztem volna magam. Sosem akartam, hogy valami miatt, amit én okozok vagy éppen közöm van hozzá emberek változzanak meg, nem vártam ilyet senkitől soha, ez meg eléggé afelé hajlott. Inkább csak Klarara mosolyogtam, mikor ő rám és a lábikóit masszíroztam finoman, amire elégedetten gügyörészett.
Addig tartott a nagy babára figyelgetésem, még le nem ült elém egy smaci. Már úgy szó szerint, ott ült a lassan összeállt maci és figyelt, emelte a mancsát én meg még nyújtottam is a kezem, ahogy azt a brekikém is nagy lelkesen tette volna. Annyira akart neki szólni, hogy még a nyála is jött, édes volt így is.
- Úgy néz ki - dőltem neki picit, valamivel jobb kedvvel, mint az elmúlt percekben, aztán csak az ölemben heverő pálcára meredtem. Kell ez nekem? Úgy sem jövök rá, hogy mi is a baja az emlékeimmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Én vagyok az utolsó, aki rosszat akarna a férjecskének, sőt, még utoljára sem, így egy kicsit rosszul kezdtem magam érezni attól a kétségbeesésétől. Le is szegtem a fejem és csak vártam, hogy akkor most mérges lesz, nem örül, visszaadja vagy mit is tesz. Végül csak sóhajtottam egyet, mert ez igazából nem volt válasz. Az, hogy tudja, szeretettel adom, nem zár ki semmi fentebb lévőt, meg még azt se, hogy utólag sértődne meg. Szóval inkább csak csendesen vártam ki az ajándékok sorát, ahogy lassan az ölembe húztam vissza a picilánykát.
- Azon kívül, hogy úgyis elrontom? - kérdeztem vissza grimaszolva, mert ez előbb volt terítéken, mint úgy bármi más. De egyébként anya is és Levendula is lelkesek voltak, azért örülni szoktak neki, ha valami normális, meg olyan nagylányos dolognak állok neki, amiről már majdnem elhiszik az emberek, hogy ebben az ohanában nem gyerek vagyok hanem anyuka. Bár ez nem annyira érdekel engem, szeretek mindent úgy, ahogy van. - Csak azt mondta, hogy mondjam meg, vigyázz magadra… meg elmondta, hogy nem szabad rendes tejjel, mást nem…
Közben én kicsit szórakoztattam az apróságot, aztán meredtem nagy szemekkel a papírtasakra és az előkerülő golyókra. A karamella dolgon azt hiszem azért is tudtam túllépni, mert jelenleg egész más foglalkoztatott olyan nagyon, és az bármennyire nem is hangzott jól elsőre, ez túl szép volt, olyan csodamesés. Szóval lassan egész közel somfordáltam a kislányt hagyva, hogy mellettünk nézelődjön kitolva magát a kezecskéin. Aztán mikor megéreztem magamon a nyuszóét megint kiszélesedett egészen hatalmas vigyorrá a mosolyom, aztán a puszikra még el is nevettem magam.
- Én is téged - lassan feltoltam a vállára a magunk közé szorult kezeim és átkaroltam, hogy a buksim az övének döntve bújjak oda és jó erősen szorítsam. Szerettem az egészet, a mindent is, ami minket körülvett és ért. Voltot, a brekilányt, és ha minden igaz, akkor a pociba is került egy, őt, a legminibbet is. Kicsit elhúzódtam, láttam, hogy Klara felénk emelgeti a fejét, szóval életem szerelme keze felett kinyúltam oldalra és beemeltem magunk közé. A lábikóit magam mellett kívülre igazgattam, úgy bújtunk együtt vissza apuhoz. Fél kézzel a lányka popóját fogtam a másikkal meg a fejét simiztem.
- Nagy ohana, ez most nagyon-nagyon jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az igazság az, hogy nem azért csücsültünk most itt az egész napos tanulás végén, mert belőlem annyira előbújt volna a nem is létező szorgalmam, vagy mert olyan hiper-szuper-giga-mega rosszul állnék az anyaggal. Mondjuk jól sem, de ez más kérdés. Szerettem volna ügyes lenni, megint azt látni, amit kaptam ott, a teázás közben, mielőtt feltette azt a bizonyos kérdést. Boldog voltam tőle, hogy örül neki és megdicsér, meg ezek mellett még büszke is volt talán. Csak jó volt az úgy, meg tavaly is, pedig ott már pocim volt és sokan kinéztek meg szigorúbbak is voltak ezért, mégis jól sikerült.
- Megszökött. Zabolátlan paci - csóváltam a fejem, aztán sikerült a végére egészen el is vigyorodnom. Lassan elillant az érzése a sikertelenségnek, egyelőre legalábbis nem kísértett, hogy mennyire bénán nem jutok egyről a kettőre magamban.
Klarat simizgettem, ahogy az apu macija ismerkedett velünk. Nagyon cuki volt és olyan szép is, egyből megnyerte a brekikét is, egészen fel is sikongatott, mikor közel ért hozzá. Örült, mert nevetett egy kört, csak aztán sikerült megint felénk lesnie. Keze-lába járkált izgalmában. Valaki már biztos sikeresnek érezte ezt a napot.
- Most fura, mérges smaci inkább, ugye nem bántod? Ő nem megy el, mint a paci, igaz? - érdeklődtem meg és már rá is figyeltem teljesen elszakítva a szemeim a picilányról. A kérdésére a számra harapva mosolyodtam el, aztán meg elkezdtem ingatni a fejem. - Nem, de szeretném...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A pletyka nem szép dolog - tettem hozzá gyorsan, ahogy megkaptam a nénitől a gyümölcsöt én meg ügyesen el is pakoltam azt, azt hiszem nagyjából minden megvan, amiért jöttem. A gesztenye pedig… én úgy döntöttem nem kísértem az otthoni kinevetést, szóval csendben be is fejeztem a bámulását és inkább a pindurit kerestem én is, ahogy Dimitri. Bár pontosan tudtam, hol is rejtőzik, én csomagoltam be a brekit, olyan volt, mint egy jobb burrito szegény.
- Nem bizony, azt mondta a védőnéni is, hogy ő nagyon-nagyon ügyes, a második oltásnál nem is volt olyan nagy hiszti és sírás, mint más kisgyerekek szoktak - meséltem el büszkén, mert tényleg az voltam, pláne magamból kiindulva. Nagyon nem szeretem a tűket, mindig a sírás kerülget, mondjuk az elsőre mikor mentünk, én is ott bőgicséltem vele, biztos nem voltunk valami szép látvány, de Lewy mindenki kezét fogta és rendben voltunk. Szóval ő már nálam is bátrabb, van is minek örülni. Csak vigyorogva bólogattam én is a beszédre, olvastam én is, hogy lassan, de biztosan majd ad hangokat és minden jön magától.
- Nem tudom, én még a suliban tanultam rendesen, ilyen sportétrendünk volt és külön kaptam, az azért ehető volt, de sokat panaszkodtak a többiek.
A manók kérdésében nem voltam túl járatos, bár mikor még DÖK-tag és elnökhelyettes voltam, felmerült, hogy segítünk nekik plusz szabadnapot kiharcolni a szüneti időre, meg jobb bánásmódot, mert sokan nem kedvesek velük. Sajnáltam a kis lényeket, mert azért mégis csak igyekeznek tenni értünk, aztán bumm, csak taposnak a lelkükbe is, néhányan meg rájuk is. Kegyetlenség és szomorú.
- A tea jó, azt szeretem, meg meleg is, bár ma pont nincs rossz idő, de sosem jön rosszul - mosolyogtam rá az unikornisos pajtimra, aztán vissza is vezettem a tekintetem a babakocsiba. Valahogy jobban éreztem magam, mikor folyamatosan látom, mi is a helyzet vele. Csak vigyáztam rá, nem akartam én semmi bajt abból, ha kimozdulunk, de vannak rosszakarók a világban. - Rendben van, ott a néni, ahogy látom ránk vár ott, de elég őt a buszig, mert ott mindig egyedül közlekedik, a nehezeket meg majd úgyis mi visszük neki haza, az a tea után is belefér - mondtam Dimitrinek, aztán babakocsistól elindultam a déli kijárathoz a pályaudvar felé, ott mindig kevesebben vannak és a buszmegálló is közelebb van.
- Nem, ő nagyon okos és ügyes, tanít is, meg nekem is segít, meg még játszik, meg üzlet, meg apuciskodik meg minden. Szakdolgozatot is írt, azt hiszem az az volt - gondolkodok el a homlokom ráncolva. Mindig figyelek a szívecskére, de ezeket sose tudom megjegyezni. Idő közben beértem a nénit, akit gyorsan bemutattam a tanár bácsinak, majd a kis húzogatós kocsijába raktam a könnyű és fontos dolgait, nincs is neki sok igazából. Megköszönte, még meg is ölelt, aztán elindulhattunk a buszmegállóhoz, onnan még integetett, majd Dimitrihez fordultam, hogy indulhatunk-e. Ekkor gügyögött fel a brekilányka is a ruhahalom alól, hogy felébredt, de egyelőre csak ismerkedett a friss levegővel, meg próbálta magáról letolni, ami nem tetszett neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem mindig gondolok bele abba, miket is mondok ki, vagy éppen miket nem. Bár utóbbit lehet azért teszem, mert fogónak odabent a kerekek, de most biztos nem így volt. Csak úgy kitörtek a szavak, nem sértésnek szántam én se rá, se a pacira, de be kell vallani, hogy eléggé igaz volt rá. Ha egy patásnak jó dolga van és szelíd, akkor nem császkál el, pláne nem transzformálja magát szőrös, mancsos maciba. Gondolom én persze.
A smacikával voltunk azt hiszem mind elfoglalva a legkisebbtől a legnagyobbig, szóval kicsit el is kalandoztunk szerintem. Én vigyorogtam, ahogy a breki lelkesen sipítva nevetett meg rázta a kezeit össze és vissza, aztán csak a halványuló mancsos után bámultam, mielőtt érdeklődve a férjecskéhez fordultam.
- Akkor az enyém se fog engem, nekem nagyon nem megy szerintem ez az egyetlen dologra, az előbb is ezért butult el a varázslat, nem érti meg, hogy ez nehéz - mondtam végig szinte egy levegővel, aztán a végén nagyot is fújtattam, ahogy levegőt vettem. Már nem voltam olyan csalódott meg mérges, csak bántott a dolog. Rossz, mikor nem jön össze, de azt még kevésbé szeretem, mikor ez mások előtt van, most meg nem is akárki előtt. Kicsit a combom dörzsiztem, mielőtt felnéztem volna a drágára, hogy neki szenteljem a figyelmem. Aztán elmosolyodtam. Abból meg inkább vigyor lett szép lassan. Eleresztettem a breki lábikóját, arrébb tettem a pálcám, mielőtt a térdeimre fordulva kicsit közelebb csúsztam apucihoz. A vállain megtámaszkodva nyújtottam mögé a kacsóm, de még nem karoltam át, csak miután felemelte hozzám a buksiját, ha megtette, majd egy csókra hajoltam oda. Tuuudom, megbeszéltük, hogy ha tanulási van, vannak szabályok, de ez most csak jó így. Pont így. Megéri a büntit is.
- Nagyon szeretlek. Szeretünk... Téged.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Semmi kedvem nem volt most összeveszni azon, hogy kellett volna-e, vagy szabad-e, esetleg ez mennyire jó ajándék. Én csak ezt szerettem volna adni neki. Mármint nem venni neki, azt is tehettem volna, én akartam megcsinálni, mert az úgy a jó. Nem véletlenül voltak kicsit bénácskák a szülinapi tortái is. Lehet nem hiper meg mega tökéletesek, de én csináltam, és ha ízlik neki, akkor mindent megért. Ez az ajándék lényege is. Tőlem. Csak neki. És örüljön, legyen boldog. Én csak féltem, hogy esetleg nem működik a dolog, semmi több.
- Hát azt én is remélem, nem lenne jó - ráztam meg a fejemet. Nyilván kényelmes se, mert biztos összenyomnánk, bármilyen nagy a kanapé, ha minden is idetelepednénk figyelni, azért megmarad-e az apu. Mert az fontos. Nagyon fontos. Meg amúgy se tudnék aludni. Akkor se nagyon szokott menni, mikor éppen úgy rakták össze valami után. Ő állítja, hogy jól van, de az nem sokat jelent.
Ugyan nem ment valami gyorsan, de abban az ölelésben már tudtam, hogy mindenki tudja, mindenki örül és mindenki boldog is. Azt hiszem a bent maradt levegő akkor szaladt ki a számon és csak bújtam hozzá, nem is akartam egy darabig elereszteni. Csak jajj meg vu. Talán még egy kicsit sipákolós íííí is kicsúszott, ahogy átkarolva szorongattam. Csak mikor elhúzódtam vigyorogtam rá, végül lesütve a szemem a brekilánykát is összeszedtem magunk közé.
- Baba. Igen - ismételtem meg, ahogy a pici, kicsit kikopott hajas buksit simizgettem, aki felkacagott. Ő csak örült a közös játéknak, annak hihette, én meg neki, nekik, mindennek. Aztán mikor félig apura borulva a hajammal kezdett játszogatni, tudtam, hogy már elfáradt, így csak simizgettem de már felfelé néztem a férjecskére.
- Nagyon boldogságos most, tudod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az senkinek nem volt újdonság, ha előkerül valami puha és cuki és állatos, akkor az részben nekem is teljesen hű meg há és belebolondulásosság van percek alatt, de már éppen akkora volt a brekkencs, hogy neki szintén. Szerelem első látásra. Klara is az volt nekünk szerintem, de most rá és a smackóra gondoltam elsősorban. Elég nagy mosollyal figyeltem, ahogy járkál kicsit felettünk, meg mikor tapizta volna a kicsilányt. Amíg kicsit meg nem fakult, el sem szakítottam a pillantásom, de aztán…
- Nem erről van szó. Én próbálkozom. De ez butaság. Úgysem tudom melyik a jó. Nincs felcimkézve, hogy héééé, Majaaa, nééézd, látod a huszonnegyvenkettest? Arra gondolj most!
A puffogásom nem volt szívderítő, így igyekeztem egy nagy fújtatással semmissé tenni. Nem tetszett, hogy mindenben, de tényleg, nem nagyon tudtam volna a táncon kívül semmit mondani, amihez ne lettem volna eredendően vagy utólag rettenetesen béna.
Kicsit a helyzetemen meg a hangulaton javítva vettem a bátorságot, főleg miután elég széles mosolyom lett az emlékét hallva, hogy odacsuszizzak hozzá, jó közel, szépen kicsit elé és a lábai közé emelve az enyéim, majd a karjaim a vállára téve várjak ki kicsit. Tudtam, hogy ezt nem kellene. Viszont ez nem igazán érdekelt. Szomorú, hogy milyen rossz vagyok. Majd megkeresem a mami adta füzetet mit kell elmondani lefekvés előtt a megbocsátásért. DE később.
- Hm? - pillantottam rá kérdőn és ártatlanul, a számra harapva elfojtva a mosolyom, mikor elhajoltam a csókból. - Hááááát… azt mondtad úgysem mehet minden rögtön. Nem lehetne, hogy… ühm… megpróbálom még egyszer, de utána inkább csak még hasonlóan nagyon megszeretlek?
Nagyon szépen tudok néha nézni, és most is így éreztem így teszek, de még mielőtt bármi is történhetne olyan gyors voltam, mint Stitch, mikor selfiezni kellett a verekedő Lilo előtt, és a szácskám már az övén volt én meg nagyon belé kapaszkodtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A nénik helyzete furcsa volt, nem mindig értettem én sem, rám miért nézett egyik vagy másik csúnyán. Volt egy, aki mindenáron átküldözgette hozzánk a lányát, aki olyan idős, mint Lewy szerintem, hogy a bátyusomat keresse a sütijeivel. Én meg párszor kedvesen elmondtam, hogy a bátyám nem is itt él. Na nem mintha rá tartozna, hogy Benji hol van és mit csinál. Aztán kiderült, hogy ő a férjecskémre gondolt. Akinek nem is a húga vagyok. Én meg nem voltam boldog, szóval onnantól én jártam a boltba, ahol meglepően sokan nem engem vártak. Ez nem szép dolog! Eléggé mérges voltam, olyan szörnyisen és féltékeny is azt hiszem, de ezt megtartottam magamnak. Aztán megnőtt a pocim és megjött a brekilány, már vele költözgéltünk némileg vissza és mostanra mindenki megértette, hogy ez így szép és jó és mi szeretjük egymást, nem várja életem szerelme más lányok jelentkezését, mert a néninek éppen van egy szabad lánya vagy unokája. Inkább én is a babukám figyeltem a kocsiban.
- Hát, igaz, valami olyan, amit elmondana és rossz, mindenkinek van, nem csak a manócskáknak. Bár én azt sem értem, ők miért kell dolgozzanak, nem is igazán hálálják ezt meg nekik, mai nagyon szomorú - biggyesztettem le a szám. Ha Lewy mondjuk sokkal aranyvérűbb lenne vagy hasonló, én akkor se élvezném, ha otthon is manónk lenne. Elég ügyes vagyok összetakarítani, ha főzni még nem is megy expert módon. Majd eljön az is, igyekszem.
- Mi? Neeem, nincs, pedig biztos jó lenne, mert akkor még többet lehetne velünk. Nem igazán van ezen kívül másra ideje, de azt hiszem ő már megszokta vagy hasonló - gondolkodtam el kicsit. Igazából szerintem se nem jó, se nem kényelmes, de sok dolgot szeret csinálni és egyelőre még sikerült is összehangolni, de minden más a jövő zenéje ugyebár. Ezt mondjuk a néninek nem mondanám, mert ő eléggé már korban van hozzá, hogy ne várogasson csak úgy nagy időket, mi sem várattuk meg. Elvettem tőle, ami nehéz volt, segítettem összerakni, mai sürgős és könnyűcske, aztán mentünk is a buszhoz. Mi is sokat szoktunk utazgatni a brekikével, bár a legtöbbször ezt nem hagyják. Nem túl kedvesek az ilyen helyeken, meg nem segítenek és összenyomnak. Pont ezért, ha apu itthon van ő, ha meg nem, akkor vagy az anyukám vagy Lewcsié fuvarozgat minket. De ez nem lehet így örökké, hiába mondom nekik, mintha a falnak beszélnék.
- Pillanat - mondtam, aztán még felpattintottam az egyik kerekecskén lévő fékezőt és már toltam is a kicsi hercilányt a teázó felé, aki gügyögve mocorgott, úgy tűnt jobban érdekelné a világ, mint pár réteg takaró. Meg tudom érteni. Mikor megérkeztünk beügyeskedtem az ajtón magunkat, szerencsére nem volt olyan szűk, aztán egyből mutatta valaki, hogy ott oldalt kényelmesen el lehet férni kocsisan, ücsörgősen és mindenhogy, így arra indultam. Beállítottam egy félreeső részre a kocsit, aztán még Dimitri is utánunk jött, kitakargattam a picit. Csak akkor csücsültem le, mikor őt kiemelve már az ölembe tudtam venni. Lehúztam a pufi ruci cipzárját és a felső testecskéjét kibújtattam, úgy tartottam a karommal megtámasztva a fejét és a hátát kicsit fekve és ülve is. Olyan apróka még mindig. Akkor lépett oda hozzánk egy kedves lányka az ajánlattal és hogy mit szeretnénk.
- Én egy vaníliás feketeteát szeretnék kérni, ha lehetne - emeltem rá a tekintetem mosolyogva, aztán Dimitrit figyeltem még a brekike is az ölembe a nagy, szürkés szemeit felé fordítottam. Még nem olyan csodamesés a látása, de tudta merre kell, okoska. - Te nem szoktál amúgy nagyon unatkozni? Mármint az egyetemen, ez a tanítás nem hangzik olyan nagyon csudividámnak. Meg szórakoztatónak se. - Lewynél se érzem annak, de ugye kinek és mi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ahogy megérkezett a kérdés én csak olyan kezeimmel babrálós, lefelé nézős, magát nagyon szégyenlősbe mentem át. Értettem, hogy mit akar mondani, csak valahogy ez nem ment. HA tanulásról volt szó, vagy valamitől egyszer már megijedtem, akkor ott még nekem se volt egyszerű észrevenni, hogy a pohárkám már félig tele is van, nem pedig hiányzik a fele.
- Tényleg? - néztem rá végül, és nem a végére reagáltam, csak a tényre, hogy neki sem ment könnyen. Bár akkor mit várhatok? Ő sokkal ügyesebb és fogékonyabb ezekre, könnyebben is tanult, ha nem is volt oda érte. Én meg… abban is az utolsó voltam az iskolában annak idején, hogy tisztán olvassak. Elég lassan jöttem bele bármibe. Nem volt ez máshogy varázslással se. Mindig, mindenki meg sürgetett. Nem érzem ilyenkor jól magam, ezért féltem ettől is, de egy fokkal jobb volt, hogy itt voltak és csak segíteni akart életem szerelmecskéje.
Én viszont jó nem lettem, mert nem sok idő kellett, hogy az öle előtt találjam magam, szemben vele és kis hezitálással meg megakadásokkal, de alkudozni kezdjek valami másról, amiben nem láttam azt a véget, hogy nem sikerül és elkönyvelhet butának. Butábbnak.
- Szóóóval, ha megpróbálom még egyszer, csak egyszer, és igyekszem, nem számít hogy sikerül, akkor jó lesz? - Az értelmezésem sosem volt az igazi, de most mindent bele akartam az egy szem kérdésembe tenni és várni a megerősítést. Ami lényegében meg is történt én meg csak telibe vigyorogtam őt mielőtt az ajkaim beszívva oldalra nem hajoltam, hogy a kezeimmel elkússzak a pálcámért vissza, ilyen kis hidat csinálva a fél lába fölé, ahogy áthajoltam. Mikor megvolt visszahúzódva tettem vissza a popsim a sarkaimra, majd a lábaim kinyújtva előre megfordultam és bámultam kicsit magunk elé, mielőtt felemeltem volna a pálcát.
- Nagyon... - válaszoltam még a kijelentésre, aztán csak igyekeztem.
Még csak gondolkodtam, rengeteg dolog csúszik át ilyenkor a buksimon, szóval addig jutottam, hogy Kell legyen ő, meg breki, ohanás boldogság, valami olyan nagyon, amit senki nem vehet el és csak az enyém és nagyon szeretem és… valahogy annyira jutottam, mikor otthon voltunk már és először pancsiztattuk együtt Klarat, kinyitottam a szemeim, kimondtam a varázsigét és vártam…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szerettem a kviddicset, az apu is és szerintem a pici brekink se lesz ezzel máshogy. Most is csak gyorsan forgatta a fejét ide meg oda, ahogy éppen egy alak elrepült látványosan. Néha még egész hangosan kacagott és örömködött is ennek. Mikor sokan felugráltak, vagy kiabáltak örülve egy-egy gólnak, na, azt különösen élvezte még a kezeit is csapkodta egymáshoz. Már majdnem ment az a tapsikolás, de biztos hamar bele fog jönni. Szeretem, hogy ő is ilyen ügyes, lelkes szurkoló velem, az pedig fontos életünk férfijának, ezért vagyunk itt. Nagyon szeretjük őt és nem hagynánk ki, akkor se, ha ez csak ilyen butaságos meccs. A tétje inkább a túlélés, mintsem más.
Nem igazán kedveltük meg a mellettünk ülő bácsit, szóval fogtuk magunkat és a táskát, aztán leugráltunk jó nyuszikhoz híven az alsóbb részbe, a páholy végébe, a pályához legközelebb eső pontra. Onnan amúgy is minden jobban látszott. Túl jól is, sikerült kiszúrni, hogy mindenek ezek az oroszkák, csak kedvesek nem. Grimaszolva figyeltem az eseményeket, aztán mikor fújtak és mutogattak nagyokat pislogva figyeltük, ahogy nem sokkal mellettünk megjelent egy apu.
- Bocsánat… - préseltem át magunkat egy másik férfi előtt, így elérve a drágához, akinek nem nézett ki valami mesecsodásan az ábrázata. Le is biggyedt a szám, de letettem a stitches hátim, kicipzározva kirángattam belőle a popsitörlőből - mi más lenne kéznél - és a kezébe nyomtam. - Ez majd leszedi a koszt - aztán ügyesen kitoltam picit a csípőm, így a breki kényelmesen csücsült az oldalamon, és a kezeim hasznossá tudtam tenni, hogy a szabad kezén kibontsam a felszerelését. A védőt meg a leráncigált kesztyűt a babás kezembe vettem, aztán a másikról is elkezdtem.
- Azért rendben vagy, Nyuszó? - kérdeztem tőle kicsit aggódva pillantva fel rá, a breki pedig ezt az időd választotta a gügyögve való nagy beszélgetésre az apu felé, akire meregette már a szemeit. Azt észre sem vettem addig, hogy már nyálas volt az egyik nyuszifülem vége, mert korábban azt rágcsizta, most asszem talált mást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- De… de…. - hebegtem kicsit a tiltakozásra állva vele szemben már a törlőkkel a kezemben, aztán végül hajlandó volt elvenni én meg csak ráztam egyet a brekin, hogy le ne csússzon. Nem úgy nézett ki, mint aki boldog, fájdalommentes és teljesen rendben is van, de én nem akartam erre rosszat szólni. Csak kviddics. Ez jár pofonokkal, színes foltokkal és azzal is, hogy néha az ember utána azzal is megszenved, ha csak egy puszit szeretne. Nem mindig ohanabaráti, láthatóan. DE most szerencsére olyan nagy gond nem volt, szóval én csak igyekeztem rám mosolyogni, aztán húztam még ki törlőt.
- Akkor szorítsd össze a fogad - mondtam neki, aztán ahol nem volt nagyon a seb, csak a vér meg az izzadtság és kosz, ott próbáltam óvatosan letörölgetni neki. Bár nem valami bátran értem hozzá, nem akartam, hogy fájjon neki. A brekike is szerette volna megtapizni aput én meg csak sóhajtva húztam őt közelebb és pusziltam meg, hogy majd mindjárt valahogy. De ő csak motyogta tovább a magáét én meg egészen elvigyorodva kérdezgettem vissza tőle, hogy igen? Tényleg? Meg ami éppen jött, nagyon kis társalgós tudott már lenni, csak még nagyon nem érthető, de semmi baj. Közben nyálzott is rendesen, szóval a koszos törlőket félretéve a rongyikáját is kivettem megtörölni a pofiját és elvettem tőle apu karvédőjének darabját, amit rágókának kezdett használni. Olyan kis erősen szorongatta, hogy nem volt egyszerű.
- Ühhüm. Van egy fura bácsi, aki nem nagyon tudom mit akart, de ezen kívül teljesen - mondtam neki összetömködve a holmikat meg ráfintorogva a táskára a sok kajával, aztán inkább összezártam. A napokban valahogy nem voltam nagy evős és nem is esett jól, így nem erőltettem már.
- Hát nem tudom, elbírok mindent, de lehet, hogy a mininyuszi szeretne költözni tőlem - néztem a törpikére aki a megnevezésre meg a vigyoromra felkacagott és a fejét forgatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Vége van, elhiszi ezt bárki? Nem tudom, nekem is nehezen megy, de így van bizony. Nincs több vizsga, nincs több röpdolgozat, beadandó vagy éppen büntetőmunka az elmaradásért. Nem kell jegyzeteket másolnom és buta, poros és büdi könyveket bújnom. A pálcám eltehetem a fiókba és ezért Lewy sem fog megenni egyelőre én meg boldogan brekizhetek még világ a világ. Ez volt a terv, a szünetre és a vizsgaidőszak maradékára biztosan. Azt hiszem legalább annyira vártam ezt most, mint régen a karácsonyt. Sokat fogunk játszani, csinálok neki színezőt későbbre, festünk valami szépet az apunak, Voltozunk és közben mi leszünk a legeslegnagyobb rajongói is a mi életünk szerelmének. Még a VAV-ot is megírtam, teljesen egyedül, és többnyire ügyesen. Annak még nincs eredménye és izgulok is elég rendesen, azt hiszem nem az számít már, hogy mennyire jó, csak át akarok menni. Azt szeretném, ha meglenne az a papírka, amit mindenki várt tőlem és boldogság meg bárányfelhők.
- Kurczaczek pi…kurczaczek pi…kurczaczek pi… - énekelgettem a hasamon kenguruban csücsülő kicsilányomnak, aki a kezeivel kalimpált séta közben. Nem akartam babakocsizni, bár arról volt szó, hogy most már lassan jó lesz, ha jobban figyelek mennyire pakolgatok meg emelgetem Voltot vagy a pindurinkat. Nem is nehezek, nem értem miről beszélnek. Apucinak muszáj volt ilyen csapatos valamire menni az későbbi meccs előtt, így mi megbeszéltük Ririkével ezt a találkozót, amire oda is topogtunk. Már távolról kiszúrtam a szőkeséget, így integettem neki nagyokat, aztán odalépve kicsit oldalasan, vigyázva Klarara, jól megöleltem és puszit is adtam neki.
- Jaj de jó…. Hogy vagy? Mi újság? - érdeklődtem egyből, ahogy hatalmas vigyorral néztem a lányra. Igazság szerint eléggé hiányzott. Jól megvagyok és sosem volt nagy társasági igényem, de az a pár barátom, aki van igenis nagyon fontos. Most is vannak, szeretem is őket, mint Hannaht, vagy Sebbyt, de azért ők inkább Lewyhez tartoznak azt hiszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem akartam kéretlen tanácsokat adni és azt sem, hogy úgy érezze, valamibe bele akarok szólni, egyszerűen segíteni szerettem volna, de minden nagy békében maradna, ha máskor csendben maradnék azt hiszem. Lesütöttem a szemem, aztán csak bámulgattam a lábán lévő felszerelésre végül a mellkasára és csak akkor próbáltam őt jobb belátásra bírni, mikor törölgetni szerettem volna segíteni.
- Milyen? - pislogtam rá nagyokat, aztán amennyire gyorsan és óvatosan lehetett, be is fejeztem a piszkálását egy kisebb sóhajjal. Nyomtam is inkább egy nagy csókot a nyuszis kapucnin át a kislányunk fejére. - Én… én nem. Csak… segíteni szerettem volna.
A lehajtott fejem nem nagyon akartam pár pillanatig visszaemelni rá, de inkább beszélgettem a brekikével és megtörölgettem az ő száját. Tudtam milyen, mikor nem megy úgy egy meccs, vagy beüt valami buta sérülés, vagy szimplán valami feszültség, de nem mindig hagyta, hogy bármit tehessek ez ellen. Nem szeretem, mikor csak vagyok és érzem, hogy neki valami nem jó. Ez nem normális helyzet… mármint nem túl boldog.
- De nagyon furaság volt, meg hiába mentem arrébb, ő is arrébb ült. Akkor jöttünk inkább előre - vontam meg picit a vállam, mert hát nem volt azért tragédia. Innen egyébként is sokkal közelebb volt ő és jobb a kilátás én meg nem fogok beleroskadni, ha tartogatnom kell a picilányunk popsiját. - Átugribugri van? Hm?
A baba láthatóan élvezte, na nem csak a beszélgetést, de azt is, hogy mehet az apuhoz, szóval óvatosan elfordítottam magamtól kifelé, majd a férjecskéhez nyújtottam. Addig fogtam a kis testét meg popsiját, még nem tartotta biztosan, aztán elhúzva a kezeim felvettem a táskám a kezeimbe.
- Ott, a negyedik sorban… - a fura inges néni mellett. De ezt már nem tettem hozzá, csak fogtam, ami hozzánk tartozott a kezeimbe és bevárva őket elindultam volna…de ó! - Ühm… valami kimaradt… - toporogtam előtte kicsit, szépen mosolyogtam de az most nem volt semmi szándékos, ha csak a tényt nem vesszük, hogy én nem kaptam puszit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Én sem mondtam, hogy rosszat mondott, hát honnan veszi? Csak olyan, mint máskor, ha nagyon nem baba valami, mint morgó a Hófehérke és a hét törpében. Dünnyögős, nem mosolyog szépen, és ha valami jobbra van bal helyett, az se felel meg neki igazán. A szívecske is kicsit olyan negatív volt, attól meg ki lenne boldog. Legalább, amiben tudok, abban szeretek segíteni, csak ugye ez nem mindig könnyű.
- Másik székre? Azt próbáltam, de nem nagyon akaródzott - mondtam neki szomorúan, aztán csak megvontam a vállam. Elmúlt, túlestünk rajta és a brekimhez se ért hozzá végül, mindenkinek így a mesecsodás. Közben Klaracska hamar kiderült, hogy nem velem ugrizik tovább, szóval nagy puszi után tovább is adtam őt. Meg tudtam érteni, hogy oda meg vissza van az apuért, meg a cuccaiért. Mondjuk éppen utóbbi volt a sláger. Rágókának, nyálfelszívónak és kapaszkodónak. De ki hibáztatná Legalább nem sírdogált most, hogy fáj a szájacskája valahol. Nem lesz vidám, ha tényleg bujkálnak már nagyon a fogai, ez elég szomorú.
- Oh… - ismételtem utána a földre nézve a lábikómmal arrébb lökve valami szemetet, aztán néztem csak fel éppen, mikor közelebb lépett. Nagyon széles vigyorral fogadtam a puszit, aztán a csóknál próbáltam őket átkarolni, amennyire lehetett, de pont jó volt, szóval csak a fejem a breku hátának döntöttem, úgy bújtam oda. - Mi apucink.
Nem ment rögtön, de azért elengedtem és szépen elindultam, nem tudtam, hogy most mit is szeretne, mert a pofijának lehet jobb lett volna helyettünk egy szakértő, hiába örülünk neki nagyon.
- Nem kellene lemenni a pofid miatt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Tudom - sóhajtottam egy picit, nem csak ő nem szereti. Én eleve nem annyira érzem magam jól, mikor idegenek beszélnek hozzám, pláne, ha közel is jönnek, arról nem is ejtve szót, hogy esetleg olyan nyelven teszik, amit éppen csak olyan másfél vagy két éve tanulok. Nehéz, de szeretem is azért. Azt, hogy tudja bárki is, hogy azért vagyok itt és már egy ideje a brekikénk is, hogy apunak mindent is kiszurkoljunk. Mert ez fontos és jó dolog. Meg azt is, hogy ez öröm a drágának, öröm néha a többi szurkolójának is, szóval boldogság van.
- Hát mert… - motyogtam lefelé, nem szeretek azért annyira reklamálni, vagy bármit megjegyezni, de vannak dolgok, amire én is érzékenyebb vagyok. Meg majd úgyis lesz olyan időszak, mikor még inkább, ha hasonló lesz az új minikénkkel is, mint Klaraval volt. De végül sikerült célba érni, mert én minden puszimat is megkaptam, mikor meg elhajolt még egy gyorsat loptam a szájáról, de csak olyan óvatosan, nem tudtam mi fájhat attól a sebtől. Szép nem volt, de nem csöpögött belőle minden most már, szóval csak nem lesz baj. Reméltem.
- Nem azt mondtam, hogy nem nézel ki szépen, nagyon helyes vagy a mindennel is, de jobb, mikor úgy tudod, nem kell fájjon, meg úgy nézne ki olyan rossznak. Nem szeretem, ha bajod van - vontam meg a vállam egész picit, miközben el is fordultam már. A végét csak motyogtam, ahogy átlépkedtem a nénibácsik előtt, akik annyira nem kedvelik a mászkálást. Megálltam az ülőhelyek közti lépcsősoron, hogy akkor mi is legyen.
- De azért fáj? Ha lehet, akkor le is lemegyünk veled, vagy megvárunk itt. Tényleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lehet, hogy ez a tanulás dolog majd örökös probléma lesz, az is, hogy ha valaha mégis rászánom magam, hogy papírom is akarjam, hogy legyen a táncról ne csak tapasztalatom és eredményeim, nem fog kevesebbel járni. Mindig abban reménykedtem, ha olyan lesz a cél, amit el is akarok érni, könnyebb lesz a dolgom. De nem az, most sem. Szeretnék haladni, ügyes lenni, jól teljesíteni az utolsó évben és levizsgázni. Azért, mert megígértem anyának, Lewynek és a brekinek is, mikor ketten voltunk itthon. És ezek fontosak, nem szoktam egyiküknek sem csalódást okozni, sosem szeretnék.
- Akkor legyen így - sutyorogtam kicsit megemelve a vállaim és összehúzva magam a nyakam érintésére, aztán csak elvigyorodva fordultam neki háttal és készültem fel, hogy akkor lássuk a medvét. Vagyis hogy ugye ez a mondás, neki mondjuk smacija volt, de ez semmit nem jelent. Lehet nekem valami kis gyík jutott. Mondjuk azok is arik. Vagy breki! Milyen cuki lenne, egy haribo quaxi itt ugrálgatna. Vagy katica. Azok is aranyosak. Mekkora is egy patrónus?
Én igyekeztem, megvolt az ige, a mozdulat, a koncentrálás, szépen gondoltam az ohanás kis részletünkre, még arra is emlékszem mikor a vízbe érve elsőre adott a pindurink hangot. Kifújva a levegőt néztem felfelé a gomolygó szürkeségbe és ott volt valami nagyobb dolog. Meg volt lába. Több is, nem egy, vagy inkább mancs, de olyan össze és vissza volt, mintha nem is akarna maradni, vagy valamit elhagyott volna. Valami még hiányzott. Plöttyetten terült szét a köd, mint a fagyim, mikor elolvad a tálkában és el is tűnt lassacskán. Sóhajtva egyet grimaszoltam háttal a férjecskémnek. Nézegettem kicsit a pálcát, most azért tudtam mosolyogni már. Nem sikerült, de… asszem már majdnem, vagy hasonló. Kicsit azért leszegtem a fejem.
- Nem tudom ez micsoda…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az volt a helyzet, hogy nálunk senki nem csípi időnként az idegeneket, vagyis én egyáltalán nem és a férjecske sincs sok fajtájúért oda. Érthető is ez és jobb is, ha túllépünk rajta. Kicsit még a babunkat figyeltem, ahogy a lábaival kapálózott már az apu kezei között, aztán meg sikerült rávezetni Lewyt is, mit hiányoltam. Tudom, nem túl szép dolog kéregetni, meg úgy akarni ezt-azt - illetve szerintem nem kedves és jó. De végül csak elmosolyodtam meg még én is adtam neki egy nagyot és sokkal jobb volt, vagy legalábbis én már nem hiányoltam semmit, mindenem itt volt ami fontos és a helyére is került a kirakó.
- De ez szerintem mindig így lesz. Mármint… tudod, hogy nem azért mondom, hogy rossz legyen, szeretem, hogy ilyen elszánt vagy és ilyen jó, abban, amit csinálsz, csak nem mindig szép a vége - biggyesztettem e az ajkam utalva a nagyobb sérülésekre inkább. Furcsa volt, mert persze nagyon aggódom és izgulok, de nem olyan szinten, mint ahogy anya meg Levendula ki vannak ezen akadva. Én drukkolok neki és szorítok, hogy jól teljesítsenek, hogy győzzenek, mert akkor nagy boldogság van. Az mindig jó. Nem akarnám, hogy ezt abbahagyja csak úgy, sose kérném azt se, hogy ne mert túl veszélyes, csak nehéz mosolyogni a sebeire.
- Nem hiszem - ráztam meg a fejem, nem szoktam hazudni. Aztán közelebb lépve kihúztam a kezem a nyuszis zsebből, visszatettem a kapucnim a fejemre és az ujjaimmal a szabadabb kézfejét piszkáltam még meg nem sikerült kicsit bénácskán fogni, aztán már minden rendben volt.
- Nézzük végig, aztán meglátjuk. De te ülsz a furi néni mellé… Hányingerem van a parfümjétől, nagyon nem jó illatú... de nem akartam őt bántani ezért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Képtelen voltam nem elkuncogni magam a megfogalmazásán, én sosem tudtamm vicceskedni sem ilyeneken, nem annyira vagyok menő a nagy szavakkal, de sejtettem, hogy megint ugyan ott járunk. Igazából én tényleg sajnáltam a manókat ő pedig átlátta a problémájukat, szomorú, hogy van nekik.
- Szereti csinálni, élvezi én meg örülök neki - vontam meg a vállam mosolygósan. Biztos sok olyan lány van, akik ezt nem annyira tartanák jónak, sőt, ott van Luca, szerintem fordított esetben nem annyira tudná kezelni, ha magára maradna néha hosszabb időre önhibáján kívül, meg ezt se, ha a hozzá legközelebb álló is annak teszi ki magát, aminek ő most. Furcsák voltak Lewyvel, hogy maguk sosem féltik, minket meg nagyon. De ez a varázslósport nem egy muglis golf, van is mitől tartani. Az ezen kívüli dolgok meg… hát nem kell mindennek örülni, de ott kell lenni és támogatni a másikat. Én ezt tanultam, ebben cseperedtem fel, anyu is mindig ezt tette velem, vele pedig a nagyiék. Bármit akart megvalósítani, hagyták neki kipróbálni magát és együtt szurkolták ki a sikereit. Neki festőként, nekem táncosként volt pozitív élményem.
- Ó, és kérhetek forró vizet, csak simán, ilyen kis tálkában, úgy ekkorában - mutatom a lánynak, aki miután a cumisüvegért nyúltam azt hiszem megértette miért kérem és bólogatva ment is a rendeléseinkért. A babát hámozgatva ki tettem fel a kérdésem, aztán hagytam, hogy a pici kezeivel elég koordinálatlanul, de nyúlkáljon az enyém után, vagy a kis cumitartóján lifegő rágókákért.
- Mármint… én csak magára a tanítós dologra gondolok. Újra és újra ugyan azt előadni gondolom azért nem akkora élvezet - néztem rá, mert nem akartam én ezzel leszólni az egész tevékenységét. Mikor együtt mentünk ezt-azt csinálni is pontosan tudtam, mert élveztem, hogy nagyon jó részei vannak annak, amivel foglalkozik. Szeretek segíteni, és örülök, ha mások is, együtt sokkal jobb minden. Mosolyogva pusziltam a hajpántos, mini babahajas buksira, ahogy felfelé nyúlkál a szám felé a karjaimon fekve, aztán elkapva a kiköpéstől repülő cumit figyeltem Dimitrire - meg a mini hanghatásokra. Közel sem voltak még rendes hangok, hiszen még elég pindurka.
- Az önkénteskedés jó, sokan nem vágnak bele, mert egyedül nem tudnak vagy nincs bátorságuk… pedig ez nem is olyan nehéz. Én se vagyok olyan merész, mégis sikerült. Mostanában merrefelé segítettél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kellett pár nagyobb levegő, hogy összekapjam magam. A pálcámmal nálam készültem fel, hogy na akkor essek túl rajta, bár tudtam, hogy ez rossz hozzáállás. Igyekeztem minden mást most elfelejteni, még láttam, ahogy a brekike lassan kevésbé kalimpál és egész szuszogósan pislog felénk. Lassan neki jön a szundi, hosszú napja volt. Elmosolyodva fordultam magam elé a fehér szőnyegbe bámulva aztán a tekintetem felemelve nyújtottam ki a pálcám. És bumm. Nem volt nagy dolog, nem tartott sokáig, de olyan állat alakja volt. Állítólag van, aminek semmilyen nincs, szóval ez már haladás. A mancsokba feledkeztem kicsit mert a patából lettekkel találkoztam már, de ennek most olyan picit más volt, de talán macis. Vagy valami nagy kutyás, esetleg… minek van ilyen nagyobbacska talpija?
- Uhhum, de ez még sokat nem mond gondolom… még mindig nem jó neki - szűrtem le végül a lényeget, aztán kicsit piszkálva a szőnyeget folytattam - de már itt volt a feneke, vagy micsodája. Az elég jó?
Nem tudom milyen választ vártam, talán csak megerősítést, hogy az emlékkel jófelé kerestem. De el voltam fáradva, testileg nem, lefutom a maratont is ha kell, de a buksim már nem érezte jónak a tanulósdit. Megigazgattam a rövidnacim, aztán térdelve a brekihez kúsztam és homlokon csókoltam, már félig aluszikált, aztán keltem csak fel. Apucihoz léptem letéve a dolgaim előbb az asztalra, aztán a derekát átkarolva néztem felfelé rá hozzábújva.
- Hááát… ilyet már nem tanulnék, de izgibbet szívesen - azaz semmit, ami suli, de bármit, ami meg jó, vagy csak szerethetem közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem volt egyszerű a kviddics, és biztos azt mondanák, hogy a kviddicses családoké sem, pedig valahol nagyon az. Mi itt vagyunk őt támogatni, ő meg cserébe megmutatja, hogy ez számított is valamicskét. Ennél több nem igazán kell. Ha csak úgy dolgozna valahol, azért is lehetne aggódni. Eltalálja egy átok, elüti az autó….vagy bármi. Nekem ne mondják, hogy ez az egyetlen veszélyes része egy életnek.
- Szeretlek - pillantottam fel rá széles mosollyal, mai nem csak a mondandójának szólt. Az a kacsintás mindig is nagyon olyan volt, amibe egy pillanat alatt bele tud remegni a lábikó, mint a nagy puszikba is. Szeretem őket, meg a brekinket is. Közben kipillantottam a pályára is, úgy tűnt, még mindig verekedős a kedve a vendégeiknek, de legalább jól állt minden. Még a kacsóm is majdnem az övében.
- Hihi… neeem - közöltem halkan kacarászva, hogy végül vonulva velük azt is kifejtsem, miért is kerültünk le a korláthoz a beszélő, taperoló bácsin túl. De azt hiszem megértette, hogy nem annyira vagyok jól attól, amit a néni áraszt magából, lehet amúgy se lennék, de most nyugodtan mondhatom, hogy az a baj, és ettől görcsölget a pocim is. Nem tetszett az érzés és nem is volt megnyugtató.
- Én nem is szeretném, rendben leszek… nem olyan sokára - tettem hozzá, de csak a lábam elé figyeltem, még a sorba kerültünk, ahol, ha rá nem is, rám nagyon nem néztek kedvesen, mikor együtt jártam az ohanacsomagunkkal. De aztán csak lecsücsültünk.
- Itt van a táskámban az is, nem tudtam szeretnéd-e, vagy szabad-e, de azért eltettem - mondtam neki, aztán csak átbújtattam a kezem a karja és az oldala között, majd magamhoz ölelve a vállának dőltem. Általában ő fent repdes, így elég ritka volt ez, pedig eléggé nagyon jó. A picuri közben nyálban tocsis lett, szóval a szabad kezemmel előhúztam a rongyikáját és megtörölgettem, közben persze csak ráhamizott az ujjamra is.